Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2019.(VI.27.) önkormányzati rendelete

A „Keszthely hazavár!” ifjúságsegítő program ösztönző támogatásairól

Hatályos: 2019. 07. 10 - 2020. 04. 30

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) bekezdés 9 és 15. pontjában, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (1), (2); 4. § (3); 12. § (5); 19. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


I. FEJEZET

  1. Általános rendelkezések


1. § A rendelet célja a „Keszthely hazavár!" (EFOP – 1.2.11-16-2017-00023) ifjúságsegítő program elnevezésű pályázat keretében biztosított ösztönző támogatások feltételrendszerének meghatározása.


2. § E rendelet személyi hatálya kiterjed azon 18 – 35 év közötti személyekre, akik a rendelet 5. § (1) és (2) bekezdésben megjelölt ösztönző támogatások valamelyikére pályázatukat benyújtják.


3. § E rendelet tárgyi hatálya kiterjed az EFOP 1.2.11-16-2017 kódszámú pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelő felszereltséggel rendelkező, önkormányzati tulajdonú, a 8. mellékletben felsorolt lakásokra.


4. § E rendelet alkalmazásában:

  1. munkaviszony: minimum 4 órás munkaviszony, közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, bírósági, ügyészségi jogviszony, a fegyveres erők és rendvédelmi szervek hivatalos állományú tagjainak szolgálati viszonya, illetve kisgyermek után járó CSED, GYED, GYES, vagy GYET juttatás;
  2. saját vállalkozás: egyéni vállalkozói tevékenység; vagy betéti társaság működtetése, amelyben pályázó beltag; vagy korlátolt felelősségű társaság működtetése, amelyben pályázó egyedüli tag;
  3. hiányszakma: ács, asztalos, autóbuszvezető, autószerelő, bádogos, burkoló, cukrász, építőmérnök/építészmérnök, épület- és szerkezetlakatos, épületgépész technikus/mérnök, erősáramú elektrotechnikus, fémnyomó, festő/mázoló/tapétázó, gépgyártástechnológiai technikus, gyakorló ápoló, hegesztő, jogász, karosszérialakatos, kisgyermekgondozó/nevelő, kőműves, közgazdász, közigazgatási szakember, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, nehézgépkezelő, női szabó, orvos, pedagógus, pék, pincér, szakács, szoftverfejlesztő, vegyésztechnikus, villanyszerelő, víz/csatorna- és közműrendszer-szerelő;
  4. közeli hozzátartozó: a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott személy;
  5. vagyon: saját tulajdonú ingatlan és egyéb vagyon összessége.
    1. saját tulajdonú ingatlan: olyan, a pályázó tulajdonában lévő, lakhatás céljára szolgáló ingatlan, amelyben a pályázó tulajdoni részesedése eléri, vagy meghaladja az 50%-ot. Nem minősül saját ingatlannak az olyan lakóingatlan, amelyben a pályázó tulajdoni részesedése nem haladja meg az 50 %-ot, és a tulajdoni illetőség özvegyi joggal, vagy bejegyzett haszonélvezeti (használati) joggal terhelt, és a jog jogosultja ténylegesen a lakásban lakik;
    2. egyéb vagyon: jármű, vagy egyéb vagyontárgy, aminek együttes értéke eléri az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének nyolcvanszorosát;
  6. önkéntes közösségi tevékenység: a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény szerinti regisztrációval rendelkező szervezetnél önkéntesen, térítésmentesen végzett támogató tevékenység, valamint a projekt keretében szervezett önkéntes napokon való részvétel, főbb feltételeit a támogatási szerződés határozza meg;
  7. élettársi kapcsolat: a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény szerint bejegyzett élettársi kapcsolat, valamint az egyéb élettársi kapcsolat, amennyiben a pár tagjai erre vonatkozóan teljes bizonyító erejű magánokiratban közös nyilatkozatot tesznek;
  8. lakcím: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról 1992. évi LXVI. törvény 5. § (4) bekezdésében meghatározott lakcím adat.


5. § A rendelet alapján igényelhető ösztönző támogatások:

  1. Természetbeni ösztönző támogatás: Lakhatási támogatás
  2. Pénzbeli ösztönző támogatás:
  3. Rezsitámogatás
  4. Első ingatlanhoz jutás támogatása
  5. Tanulmányi ösztöndíj
  6. Kereset-kiegészítő támogatás
  7. Képzési támogatás
  8. Az ösztönző támogatások célja, hogy a város lakosságmegtartó erejét növelje, a település jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező személyek városba történő letelepedését támogassa.


6. § (1) A rendelet által meghatározott ösztönző támogatások pályázati úton nyerhetők el.

(2) Abban az esetben, ha az ösztönző támogatásokra kiírt pályázat eredménytelen, vagy a beadott pályázatok alapján a támogatás keretösszege nem kerül kimerítésre, a pályázatot újból ki kell írni.

(3) Eredménytelennek minősül a pályázat, ha az adott ösztönző támogatásra vonatkozó minimum pontszámot egy pályázó sem éri el.

(4) Az ösztönző támogatások csak az 1. § - ban megjelölt pályázat keretösszegéből az adott támogatásra meghatározott összeg erejéig támogathatók.

(5) Nem nyújtható támogatás annak a pályázónak, aki Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagja, az e rendelet szerinti Bíráló Bizottság tagja, illetve a Keszthelyi Polgármesteri Hivatal vezető tisztségviselője (jegyző, aljegyző, osztályvezető), önkormányzat intézményeinek magasabb vezetője, önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság vezetője, illetve ezen tisztségeket betöltők közeli hozzátartozója.

(6)  Pályázó a pályázat benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik továbbá a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról. Nem nyújtható támogatás annak a pályázónak, akivel szemben e bekezdés szerinti összeférhetetlenség áll fenn.

(7) Kizárható a támogatásból az a támogatott, aki a támogatás folyósítására vonatkozó feltételeket megszegi. Így különösen: életvitelszerűen más településre költözik; munkaviszonya megszűnik, vagy megszüntetésre kerül; folyósítást követően nem az e rendeletben rögzítettek szerint tarja fenn munkaviszonyát, vagy lakcímét; a pályázat keretében valótlan adatokat szolgáltat; a pályázatával vállalt önkéntes tevékenységet nem végzi. A kizárt támogatott a folyósított támogatást egy összegben, a felszólítást követően, a támogatási szerződésben rögzített határidőben, de legfeljebb 3 hónapon belül köteles visszafizetni.

(8) A rendelet 5. § (1) bekezdés, valamint a (2) bekezdés a) és b) pontjai szerinti támogatási formák esetében a házastársak valamint a 4. § (7) bekezdés szerinti élettársi kapcsolatban élők közösen pályázhatnak.


7. § (1) Az ösztönző támogatásokra benyújtandó pályázati adatlapot és a csatolandó igazolások listáját az e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) A pályázatokat a Keszthelyi Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani személyesen vagy elektronikus úton (titkarsag@keszthely.hu). 


2. A pályázatok elbírálásának rendje


8. § (1) A támogatás elbírálásáról a Bíráló Bizottság (továbbiakban: Bizottság) dönt. A Bizottság tagjai a következők:

  1. Keszthely Város Polgármestere,
  2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke,
  3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Városstratégiai Bizottságának elnöke,
  4. „Keszthely hazavár!” program szakmai vezetője,
  5. „Keszthely hazavár!” programban közreműködő jogász,
  6. „Keszthely hazavár!” programban közreműködő ifjúsági referens.

A Bíráló Bizottság a), b) c) pontokban megjelölt tagjai döntési és szavazati joggal, míg a d), e), f) pontokban megjelölt tagjai tanácskozási joggal rendelkeznek.

(2) A Bizottság működési rendjét belső szabályzatában határozza meg.


9. § (1) A pályázatok elbírálása a rendelet 2. mellékletében meghatározott értékelési szempontrendszer szerint megállapított pontszámok alapján történik. A pályázók összes pontszámai alapján összesítő táblázat készül. A Bizottság a felállított rangsor alapján, a rendelkezésre álló pályázati keretösszeget figyelembe véve dönt a támogatásban részesülőkről.

  1. Amennyiben az elbírálás során a pályázók között pontegyezőség alakul ki, a Bizottság a pályázó képzettségét vizsgálja abból a szempontból, hogy a 4. § 3. pontja szerinti hiányszakmának minősül-e. További pontegyezőség esetén a Bizottság a pályázók személyes meghallgatása után hozza meg döntését.
  2. A rendelet 5. § (1) bekezdés, valamint a (2) bekezdés a) és b) pontjai szerinti támogatási formáknál az élettársi kapcsolatban élők esetében közös pályázati adatlap benyújtása szükséges. A vonatkozó pályázati adatlap e rendelet 1/b mellékletében található. Amennyiben az élettársi kapcsolatban élők egyik tagja magasabb pontszámot ér el, akkor rájuk az a pontszám lesz az irányadó.
  3. A Bizottság döntése alapján – indokolt esetben - egyidejűleg ugyanazon pályázónak legfeljebb három jogcímen nyújtható támogatás.
  4. A Bizottság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.
  5. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak.


3. A támogatási szerződés tartalmi elemei


10. § A támogatási szerződés tartalmi elemei különösen:

a) a támogatott kötelezettségvállalása, hogy keszthelyi lakcímét, életvitelszerű keszthelyi tartózkodását a támogatás nyújtását követően is, az egyes támogatási formáknál meghatározott ideig fenntartja,

b) a támogatott kötelezettségvállalása, hogy a „Keszthely Hazavár!” projekt szakmai programjaiban (így különösen az életpálya tervezést elősegítő előadássorozat rendezvényein, valamint az Ifjúsági Cselekvési Terv felülvizsgálatában) aktívan részt vesz,

c) a pályázatában vállalt önkéntes közösségi tevékenység részletezése,

d) a támogatott kötelezettségvállalása, hogy amennyiben a támogatás folyósítására vonatkozó feltételeket megszegi, (így különösen: életvitelszerűen más településre költözik; munkaviszonya megszűnik, vagy megszüntetésre kerül; folyósítást követően nem az e rendeletben rögzítettek szerint tarja fenn munkaviszonyát, vagy lakcímét; a pályázat keretében valótlan adatokat szolgáltat; a pályázatával vállalt önkéntes tevékenységet nem végzi) a folyósított támogatást egy összegben, a felszólítást követően, a támogatási szerződésben rögzített határidőben, de legfeljebb 3 hónapon belül visszafizeti.


11. § (1) Az ösztönző támogatások folyósításának feltétele a támogatási szerződés megkötése a (2)-(3) bekezdésben meghatározottak szerint.

(2) A természetbeni ösztönző támogatás esetén a támogatottal Keszthely Város Önkormányzata, valamint az ingatlan kezelője, a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. (továbbiakban: VÜZ Nonprofit Kft.) együttesen köt lakhatási támogatási szerződést.

(3) A pénzbeli ösztönző támogatások esetén a támogatottal az Önkormányzat köt szerződést.


12. § A pályázatot és a támogatási szerződés tartalmát érintő változást a pályázó, illetve a támogatott a változást követő 15 napon belül köteles bejelenteni a Hivatal felé.


II. FEJEZET

Természetbeni juttatás


4. Lakhatási támogatás


13. § Az önkormányzat a „Keszthely hazavár!” projekt keretében felújított és berendezett, a 8. mellékletben felsorolt lakásokat az alábbi feltételek szerint hasznosítja:

(1)     Összesen 14 lakás bérbeadására kerül sor a pályázat keretében. A lakások méretéből fakadóan legalább 8 lakás házastársak illetve élettársi kapcsolatban élők részére, és legfeljebb 6 lakás egyedülálló személyek számára is pályázható.

(2)     A támogatott legfeljebb a birtokba adás napjától számított 24 hónapon keresztül lehet bérlője a projekt keretében felújított ingatlannak a pályázat időszaka alatt.

(3)     A támogatottnak a jogosultság megszűnését követően 30 nap áll rendelkezésére az ingatlanból való kiköltözésre.

(4)     A támogatottnak a lakhatásért nem kell lakbért fizetnie, csak az általa használt bérlemény rezsiköltségének megfizetésére köteles.

(5)     A lakhatási lehetőség igénybevételének feltétele, hogy a támogatott (vagy az élettársi kapcsolatban élők legalább egyik tagja) Zala megye területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatóval munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álljon, vagy Zala megyei székhellyel saját vállalkozást működtessen, vagy részesüljön az e rendelet alapján nyújtott valamely ösztönző támogatásban.

(6)     A pályázónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a lakásba költözés időpontjától számított 3 napon belül a bérleményben állandó lakóhelyet létesít.


14. § A támogatásra az nyújthatja be pályázatát, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:

a) a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a pályázat elbírálásáig nem tölti be a 35. életévét, házastársak vagy élettársi kapcsolatban élők esetén ezen feltételnek mindkét főnek meg kell felelnie, kivéve, ha az egyedül is költözhető 6 lakás egyikébe költöznek,

b) vállalja, hogy életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Keszthelyen marad a támogatás lejártát követő minimum 2 évig,

c) vállalja, hogy ingatlanvásárlási célra pénzügyi alapot hoz létre (pl. lakástakarék-pénztár), amelybe a bérleti díj megfizetése helyett havonta elhelyez minimum 20.000 Forint összegű megtakarítást. Ennek igazolását az Önkormányzat kérheti a támogatottól.


15.§ (1) A lakhatási támogatás igénybevételére vonatkozó pályázati felhívást két ütemben hirdeti meg az önkormányzat Keszthely város honlapján.

a) Az első szakaszban 2 db lakás kerül hasznosításra. A pályázatok benyújtásának határideje 2019. augusztus 15. Az elbírálás határideje 2019. augusztus 30.

b) A második szakaszban 12 lakás kerül hasznosításra. A pályázatok benyújtásának határideje november 15. Az elbírálás határideje 2019. november 29.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időpontokon kívül a Bíráló Bizottság jogosult a jelen rendeletben foglalt feltételeknek megfelelően további pályázat kiírására is, a lakások folyamatos bérbeadása érdekében.

(3) A meghirdetett pályázati felhívásban nem nyertes pályázatok a következő lakásokra közzétett pályázati felhívásban automatikusan részt vesznek. Ebben az esetben a pályázóknak nyilatkozniuk szükséges, hogy pályázatukat fenntartják és a benyújtott adatok változatlanok.

(4) A pályázat elbírálása során a 30 év alatti pályázók előnyben részesülnek.

(5) A szerződéskötés határideje a Bizottság döntésének meghozatalát követő 15 nap.


16. § (1) A lakhatási támogatási szerződést közjegyzői okiratba kell foglalni. Ennek költsége a bérbeadót (Önkormányzat) terheli.

(2) A lakások karbantartása, valamint állapotának ellenőrzése a VÜZ Nonprofit Kft., mint ingatlankezelő kötelezettsége.

(3) A pályázatban foglalt feltételek ellenőrzését a „Keszthely hazavár!” pályázat szakmai vezetője látja el évente legalább egy alkalommal.

(4) A lakhatási támogatási jogviszonyt fel kell mondani, amennyiben a támogatott a lakást harmadik személynek bérbe adja vagy nem lakás céljára használja.

(5) A felek jogai és kötelezettségei a lakhatási támogatási szerződésben kerülnek rögzítésre.


III. Fejezet

Pénzbeli ösztönző támogatások


17. § E rendelet alapján a következő típusú pénzbeli ösztönző támogatások nyerhetők el pályázati úton:

  1. Rezsitámogatás
  2. Első ingatlanhoz jutás támogatása
  3. Tanulmányi ösztöndíj támogatás
  4. Kereset-kiegészítő támogatás
  5. Képzési támogatás


5. Rezsitámogatás


18. § (1) Az önkormányzat a (2) bekezdésben meghatározottak számára a hazatelepülést és településen élést megkönnyítendő rezsitámogatást nyújt.

(2) A támogatásra az nyújthatja be pályázatát, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:

a) a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a pályázat elbírálásáig nem tölti be a 35. életévét,

b) Keszthelyen nem saját tulajdonú ingatlanban lakik (7. melléklet szerinti nyilatkozat és az 1. melléklet szerinti lakcímigazolás szükséges),

c) Zala megye területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatóval munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy Zala megyei székhellyel saját vállalkozást működtet,

d) vállalja, hogy életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Keszthelyen marad a folyósítás lezárását követő minimum 1 évig.


19. § (1) A rezsitámogatásra vonatkozó pályázati felhívást az önkormányzat 2019. július 15. napjáig hirdeti meg, Keszthely város honlapján.

  1. A pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 31.
  2. A pályázat elbírálásának határideje 2019. szeptember 30.
  3. Házastársak, vagy élettársi kapcsolatban élők, illetve 30 év alattiak előnyben részesülnek a pályázat elbírálásakor. Házastársak vagy élettársi kapcsolatban élők esetében egy pályázat támogatható.
  4. A szerződéskötés határideje a Bizottság döntésének meghozatalát követő 15 nap.
  5. [1]A rezsitámogatás összege bruttó 30.000.-Ft/hó, a folyósítás időtartama 12 hónap.
  6. Az első támogatás a szerződéskötést követő hónap első napjától jár. A támogatás havonta, utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kerül átutalásra a támogatott részére.


6. Első ingatlanhoz jutás támogatása


20. § (1) Az első ingatlanhoz jutást segítő támogatási konstrukció célja, hogy a fiatalok első lakóingatlanhoz jutását és ezáltal keszthelyi letelepedését anyagilag támogassa.

(2) A támogatásra az a házaspár vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban lévő pár (továbbiakban: pár) nyújthatja be pályázatát az 1/b. melléklet szerinti adatlapon, akik a pályázat benyújtásakor elmúltak 18 évesek, de a pályázat elbírálásáig nem töltik be a 35. életévüket, és fennállnak az alábbi együttes feltételek:

a)  a pár mindkét tagja a 3. melléklet szerinti vagyonnyilatkozatban nyilatkozik arról, hogy nem rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal és vagyonnal,

b)  a pár legalább egyik tagja Keszthely járás területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatóval teljes állású munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy keszthelyi székhellyel saját vállalkozást működtet,

c)  30 napnál nem régebbi adásvételi szerződéssel/előszerződéssel igazolják, hogy a pár közös tulajdonába kerülő keszthelyi ingatlan megvásárlására használják fel a támogatási összeget. A megvásárolni kívánt ingatlan szerződéses ára nem haladja meg lakás esetén a 25.000.000 Ft-ot, egyéb lakóingatlan esetén a 35.000.000 Ft-ot,

d) vállalják, hogy igazolják az ingatlan vásárlást jogerős ingatlan-nyilvántartási bejegyző határozattal a támogatás folyósítását követő 6 hónapon belül,

e) vállalják, hogy a pár mindkét tagja életvitelszerűen az ingatlanban lakik, és az állandó lakóhely létesítését a támogatás folyósítását követő 6 hónapon belül igazolják,

f)  vállalják, hogy a megvásárolt ingatlant a támogatás folyósítását követően 5 évig nem idegenítik el.


21. § (1) Amennyiben az ingatlan tulajdon megszerzésének igazolását, az állandó lakóhely létesítését, valamint a folyósítást követő 5 éven belüli elidegenítés tilalmát a támogatottak megszegik, kötelesek a támogatási összeget a feltétel megszegését követő 3 hónapon belül visszafizetni.

(2) Visszafizetési kötelezettség akkor terheli a támogatottakat, ha a pár mindkét tagja megszünteti a keszthelyi állandó lakóhelyét és az ingatlan elidegenítésre kerül.

(3) A támogatottakat a támogatás összegének visszafizetésére egyetemleges kötelezettség terheli.

(4) A visszafizetés elmulasztása esetén a kötelezettség teljesítése azonnal végrehajtható.


22. § (1) Egy ingatlanra kizárólag egy alkalommal nyújtható támogatás.

  1. [2]Az első ingatlanhoz jutást segítő támogatás összege bruttó 1,4 millió forint.
  2. Az első ingatlanhoz jutást segítő támogatásra vonatkozó pályázati felhívást az Önkormányzat 2019. július 15. napjáig hirdeti meg Keszthely város honlapján. A pályázat benyújtása folyamatos, végső határideje 2020. december 31.
  3. A pályázatok elbírálása szakaszosan történik, a felhívás közzétételétől számítva 2 havonta, de legfeljebb a keret kimerüléséig.
  4. A pályázat akkor részesíthető támogatásban, ha a 2. mellékletben az adott támogatási formára meghatározott minimumpontszámot eléri.
  5. Az első ingatlanhoz jutás támogatási szerződését közjegyzői okiratba kell foglalni. Ennek költsége az önkormányzatot terheli. A szerződéskötés határideje a bíráló bizottsági döntés meghozatalát követő 15 nap.
  6. A támogatás egyösszegben, a támogatási szerződésben meghatározott időn belül, közvetlenül az eladó(k) részére, az ingatlan adásvételi szerződésben megjelölt bankszámlaszámra kerül átutalásra.


7. Tanulmányi ösztöndíj támogatás


23. § (1) A tanulmányi ösztöndíj támogatás célja a felsőoktatásban, vagy érettségire épülő szakképzésben résztvevő, végzős diákok támogatása annak érdekében, hogy a szakmájukat a bizonyítvány megszerzését követően Keszthelyen kamatoztassák.

(2) A támogatásra az nyújthatja be pályázatát, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:

a)   Keszthelyen állandó lakóhellyel rendelkezik,

b) a pályázat benyújtásakor nappali, esti vagy levelező tagozaton felsőfokú, vagy érettségire épülő szakképesítés megszerzésére irányuló iskolai tanulmányokat folytat, és a tanulmányok sikeres befejezését igazoló bizonyítvány várhatóan a pályázat benyújtását követő 18 hónapon belül megszerzésre kerül;

c)  a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a pályázat elbírálásáig nem tölti be a 35. életévét,

d) vállalja, hogy életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Keszthelyen marad a képzés befejezését követő minimum 2 évig;

e) vállalja, hogy a képzést igazoló bizonyítvány megszerzését követő 3 hónapon belül Keszthelyen, vagy Keszthely járásban vállal munkát, illetve indítja el vállalkozását.

 (3) A tanulmányok befejezését követően a támogatott elhelyezkedését az önkormányzat és a Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztálya is segíti. Amennyiben a Foglalkoztatási Osztály a támogatás lejártát követő 3 hónap alatt nem tud a támogatásban résztvevőnek a saját szakmájában, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó szakmában Keszthelyen, vagy a járásban állást ajánlani, akkor a támogatásban részesülőt nem terheli visszafizetési kötelezettség.


24. § (1)[3] A tanulmányi ösztöndíj összege havonta bruttó 58.000.- Ft, folyósításának időtartama 12 hónap.

  1. Az első támogatás a szerződéskötést követő hónap első napjától jár. A támogatás havonta, utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kerül átutalásra a támogatott részére.
  2. Amennyiben a képzettséget igazoló bizonyítványt korábban megszerzi a pályázó, a támogatás tovább folyósítható, amennyiben a pályázat további feltételei (lakcím, helyben való álláskeresés és munkába állás, aktív részvétel a pályázati program megvalósítása során) megvalósulnak.
  3. A tanulmányi ösztöndíj támogatásra vonatkozó pályázati felhívást az Önkormányzat 2019. július 15. napjáig hirdeti meg Keszthely város honlapján.
    1. A pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 31. és 2020. augusztus 31.
    2. A pályázat elbírálásának határideje 2019. szeptember 30. és 2020. szeptember 30.
  4. A szerződéskötés határideje a Bizottság döntésének meghozatalát követő 15 nap.
  5. Tanulmányi ösztöndíjban 2019-ben 5 fő részesülhet. A pályázat 2020-ban újra meghirdetésre kerül újabb 5 fő részére.


8. Kereset-kiegészítő támogatás


25. § (1) Kereset-kiegészítő támogatásban azok részesülhetnek, akik a településen lévő szakemberhiányt enyhítik munkájukkal.

(2) A támogatásra az a szakember nyújthatja be pályázatát, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:

a) Keszthelyen lakcímmel rendelkezik és életvitelszerűen Keszthelyen él,

b) a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a pályázat elbírálásáig nem tölti be a 35. életévét,

c) e rendelet 4. § 3. pontjában meghatározott hiányszakmák legalább egyikével rendelkezik,

d) rendelkezik teljes munkaidős munkaviszonnyal keszthelyi székhelyű, vagy telephelyű munkáltatónál,

d) vállalja, hogy életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Keszthelyen marad legalább a támogatási időszakkal megegyező ideig,

 (3) Egyéb feltételek:

a) A munkaviszony megszűnése esetén a támogatás felfüggesztésre kerül. Erre vonatkozóan a támogatottnak tájékoztatási kötelezettsége van az önkormányzat felé. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja, visszafizetési kötelezettség terheli a munkaviszony megszűnését követően kifizetett támogatási összegek vonatkozásában.

b) Amennyiben a pályázat további feltételei (lakcím, aktív részvétel) megvalósulnak, a munkaviszony megszűnése esetén a pályázó a már kifizetett támogatási összeg tekintetében nem tartozik visszafizetési kötelezettséggel.

c) Munkahelyváltás esetén a támogatás a korábbi összeg szerint tovább folyósítható a támogatási szerződés időtartama alatt.


26. § (1)[4] A kereset-kiegészítő támogatás összege havonta bruttó 58.000.- Ft, folyósításának időtartama 12 hónap.

  1. Az első támogatás a szerződéskötést követő hónap első napjától jár. A támogatás havonta, utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kerül átutalásra a támogatott részére.
  2. A kereset-kiegészítő támogatás keretében történő foglalkoztatásra vonatkozó pályázati felhívást az önkormányzat Keszthely város honlapján hirdeti meg. A pályázat két fordulóban kerül kiírásra:
  3. Az első fordulóban a pályázat benyújtásának határideje 2019. augusztus 31. Az elbírálás határideje 2019. szeptember 30.
  4. A második fordulóban a pályázat benyújtásának határideje 2020. augusztus 31. Az elbírálás határideje 2020. szeptember 30.
  5. A szerződéskötés határideje a bíráló bizottsági döntés meghozatalát követő 15 nap.
  6. Kereset-kiegészítő támogatásban 2019-ben és 2020-ban 10-10 fő részesülhet.


9. Képzési támogatás

 

27. § (1) A képzési támogatás célja, hogy a pályázók számára

  1. a nyelvoktatáshoz vagy
  2. a „C” és „D” kategóriás jogosítvány, vagy
  3. gépkezelői (targonca, emelőgép, földmunkagép) szakmai képesítés megszerzéséhez anyagi segítséget nyújtson.

(2) A képzési támogatásra az nyújthatja be pályázatát, aki

a) Keszthelyen állandó lakóhellyel rendelkezik és életvitelszerűen Keszthelyen él,

b) a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a pályázat elbírálásáig nem tölti be a 35. életévét,

c) vállalja, hogy a támogatást követően is életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Keszthelyen marad legalább 1 évig.

(3) Egyéb feltételek:

a)  A pályázat keretéből az Önkormányzat

aa) jogosítvány megszerzése és gépkezelői képesítés esetében a képzési díjat, és egyszeri vizsgadíjat,

ab) nyelvoktatás esetében legfeljebb 3 havi nyelvoktatás költségét téríti meg.

b)  Jogosítvány és gépkezelői képzési támogatás esetén feltétel, hogy a sikeres vizsga letétele a képzést követő 6 hónapon belül megtörténjen. Amennyiben a pályázó nem nyújtja be az Önkormányzat részére a sikeres vizsgabizonyítványt, akkor a teljes támogatási összegre vonatkozóan visszafizetési kötelezettség terheli.


28. § (1) A képzési támogatás lehetőségét az Önkormányzat 2020. február 29. napjáig hirdeti meg Keszthely város honlapján. A pályázat benyújtása folyamatos, végső határideje 2021. január 15.

  1. A pályázatok elbírálása szakaszosan történik, a felhívás közzétételétől számítva 2 havonta, de legfeljebb a keret kimerüléséig.
  2. A pályázó akkor részesíthető támogatásban, ha a 2. mellékletben az adott támogatási formára meghatározott minimumpontszámot eléri.
  3. A szerződéskötés határideje a Bizottság döntésének meghozatalát követő 15 nap.
  4. A támogatás összege a támogatási szerződésben megjelölt képzés költségére, közvetlenül a képző intézmény számára kerül kiutalásra.


10. Záró rendelkezések


29. § (1)  Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 32/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„1.§ (2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed Keszthely Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában lévő bármely ingatlanban található lakásra, illetőleg lakrészre és a szükséglakásra, továbbá a hozzájuk tartozó közös használatra szolgáló helyiségek és területek bérbeadására, kivéve a „Keszthely Hazavár” ifjúságsegítő program keretében hasznosított lakásokra.”




Ruzsics Ferenc                                                                      Dr. Horváth Teréz

                                        polgármester                                                                                  jegyző               

[1]

Módosította a 17/2019. (VII.9.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2019. július 10. napjától.

[2]

Módosította a 17/2019. (VII.9.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2019. július 10. napjától.

[3]

Módosította a 17/2019. (VII.9.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2019. július 10. napjától.

[4]

Módosította a 17/2019. (VII.9.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2019. július 10. napjától.