Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2007.(V.31.) önkormányzati rendelete

a gépjármű várakozóhelyek megváltásáról

Hatályos: 2007. 06. 20- 2015. 12. 18
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 42. § alapján a gépjármű várakozóhelyek megváltásáról szóló rendeletét az alábbiak szerint alkotja meg.


Általános rendelkezések

1. §


A rendelet célja, hogy az építésügyi hatósági eljárások során lehetővé tegye a gépjármű várakozóhely megváltását és kiépítését, ezzel elősegítse az építési igények teljesítését a zömében már beépített városrészekben, ahol az épületek megközelítéséhez és használatához szükséges az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 42. §-ban előírt számú gépjármű várakozóhely kialakítása telken belül nem biztosítható.


A rendelet hatálya

2. §


(1)A rendelet hatálya kiterjed minden építtetőre, aki Keszthely város közigazgatási területén a szükséges várakozóhelyek számának növekedésével járó új épület építésére, meglévő épület átalakítására, bővítésére, fennmaradására, rendeltetésének megváltoztatására irányuló engedélyt kér.

(2) Amennyiben a jelen rendeletben foglaltak Keszthely város közigazgatási területére a mindenkor hatályban lévő a városrészre érvényes Helyi Építési Szabályzat ettől eltérő rendelkezéseket állapít meg, úgy az abban foglaltak az irányadók.


3. §


(1) Kérelmezőnek, amennyiben az OTÉK 42. §-ban előírt számú gépjármű várakozóhelyet saját telkén belül nem tudja biztosítani és a városrészre érvényes helyi építési szabályzat ettől eltérő rendelkezést nem állapít meg,

  1. az OTÉK 42. § (10) pontjában foglaltaknak megfelelően közterületen várakozóhely kiépítési kötelezettséget kell vállalnia.
  2. várakozóhely megváltási díjat köteles fizetni, mely nem haladhatja meg a 6 db várakozó egységszámot.

(2) A már meglévő és érvényes jogerős építési engedéllyel rendelkező építmények bővítése, átépítése, minden építési beavatkozása és rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély kérelme, ami várakozóhely kiépítési kötelezettséggel jár, csak a bővítés mértéke szerint vehető számításba. 


A közterületi parkoló létesítésének feltételei

4. §


(1)[1] Amennyiben az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás során az építményhez tartozó építési telken nem, vagy csak részben oldható meg a várakozóhely kialakítása, úgy az építtető írásos kérelme alapján – Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turisztikai, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága előzetes javaslatának figyelembevételével – Keszthely Város Polgármestere hozzájárulhat a közterületi várakozóhely kialakításához.

(2) Közterületi várakozóhely kiépítése csak a városrészre érvényes helyi építési szabályzatban foglaltaknak megfelelően, az ingatlan közvetlen közelében – telekhatártól légvonalban mért 300 m-en belül - lévő területen történhet.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak teljesülését követően a várakozóhely kiépítésére csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott jogerős – a helyi közútkezelő nyilatkozatát is tartalmazó - építési engedély alapján kerülhet sor.  A kiépítési kötelezettséget az építési engedélyben kell előírni.

(4) A közterületen kiépített várakozóhely, mint közparkoló az önkormányzat vagyonának részét képezi, annak közcélú használatát folyamatosan biztosítani kell, azt korlátozni nem lehet.

(5) A tervezett építményre használatbavételi-, rendeltetés megváltoztatására irányuló  engedély csak abban az esetben adható, ha az építésügyi hatósági eljárásban  előírt közterületi várakozóhely kiépítése jogerős használatbavételi engedéllyel lezárult.


A megváltás módja

5. §


(1) Amennyiben az építési engedélyezési eljárás során az építményhez tartozó építési telken belül az előírások szerinti várakozó férőhely nem biztosítható, jelen rendelet 4. §-ában foglaltak alapján közterületi parkolóban nem építhető ki, és a városrészre érvényes helyi építési szabályzat ettől eltérő rendelkezést nem állapít meg, úgy az építtető várakozóhely díjat köteles fizetni, jelen rendelet l.  sz. mellékletében foglaltak alapján, mely nem haladhatja meg a 6 db várakozóhelyet.

(2) A megváltás összege az épületekhez kötelezően előírt, de a telken belül nem biztosított várakozóhely számának és az egy várakozóhely kialakításához e rendelet l. sz. mellékletében meghatározott megváltási alapdíj szorzataként képzett pénzösszeg.

(3) A várakozóhely megváltási díjfizetési kötelezettséget az építési engedélyben  kell előírni és az építtető ezt egy összegben, a használatbavételi, rendeltetés megváltoztatásra irányuló engedély kiadása előtt köteles befizetni. A befizetés tényéről szóló igazolást a használatbavételi-, a rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély kérelemhez kell mellékelni.

(4) A befolyt várakozóhely megváltási díjak összegét az önkormányzat költségvetésében elkülönítetten kell kezelni és a rendezési tervben meghatározott helyeken parkolók és parkolóházak építésére kell felhasználni.

(5) A várakozóhely megváltási díjat elengedni nem  lehet, és arra részletfizetési kedvezmény sem adható.

(6) Ha rendeletetés megváltoztatás vagy új építési engedély kérelem kapcsán a várakozóhely igény csökken, a befizetett megváltási hozzájárulást az Önkormányzat nem fizeti vissza.


6. §


(1) Jelen rendelet 2007. június 20. napjával lép hatályba, és ezzel egyidejűleg Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének „A parkolóhely megváltásáról” szóló 15/1996. (V. 30.) sz. rendelete hatályát veszti.

(2) Rendelkezéseit a 2007. június 20. napját követően benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.





Ruzsics Ferenc                                                            Dr. Markó Péter                                  polgármester                                                                  jegyző



Záradék:


Jelen rendelet Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 38/2006. (XII. 1.) számú rendelete 34.§ (4) bekezdésében meghatározott módon 2007. május 31. napján kihirdetésre került.


Keszthely, 2007. május 31.



                                                                                                                      Dr. Markó Péter

                                                                                                                              jegyző



[1] Módosította a 25/2010. (XI. 26.) rendelet. Hatályos 2010. december 1-től.

Mellékletek