Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete

Ferencváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról és kiadásának eljárási szabályairól

Hatályos: 2021. 02. 10

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete

Ferencváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról és kiadásának eljárási szabályairól

2021.02.10.

A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint a Budapest Főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás díjáról szóló 30/2010. (VI. 04.) Budapest Főváros Közgyűlésének rendelete (a továbbiakban: Fkgy. rendelet) 4. § (2), 10. § (4)-(5), 11. § (4), 13. § (2) bekezdésben, illetve a 40. §-ban foglalt felhatalmazás alapján, annak végrehajtására az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1)1 A rendelet hatálya a Ferencváros Önkormányzata tulajdonában lévő következő közutakra, közterületekre terjed ki: Fővám tér - Vámház körút - Kálvin tér - Üllői út- Nagyvárad tér -Vágóhíd utca - Soroksári út - Déli határoló út - Gizella sétány - Boráros tér - Közraktár utca által határolt terület beleértve a határoló utakat és tereket; valamint az Albert Flórián út, a Fehér Holló utca és a Lenkei János utca Vágóhíd utca és a korház közötti szakasza; továbbá az Ecseri út - Epreserdő utca - Ifjúmunkás utca - Pöttyös utca - Dési Huber utca - Toronyház utca - Ifjúmunkás utca - Csárdás köz - Egyetértés utca - Távíró utca - Üllői út szervizútja által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket valamint a Ferde utcát, a Távíró utcának az Egyetértés utca és a Dési Huber utca közötti szakaszát, és az Üllői út szervizútjának a Távíró utca és a Ferde utca közötti szakaszát is.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

Várakozási övezet

2. § (1)2 Várakozási övezet: az 1. § (1) bekezdésben meghatározott területen lévő, a KRESZ 17. § (1) bekezdés e/2. pontjában meghatározott módon, táblákkal kijelölt olyan körülhatárolt terület, amely munkanapokon 8.00 és 18.00 óra között, illetve a Fővám tér - Vámház körút - Kálvin tér - Üllői út - Ferenc körút - Boráros tér Közraktár utca által határolt területen - beleértve a határoló utakat és tereket - 8.00 és 20.00 óra között díjfizetés ellenében, legfeljebb 3 óra időtartamig, vagy a jelen rendelet 3. § (1). bek. c), d), f), g), h) pontjaiban meghatározott várakozási hozzájárulással időtartam korlátozás nélkül használható várakozásra.

(2) Amennyiben magasabb szintű jogszabály a naptár szerinti munkarendtől eltérést ír elő, úgy szombati napokon az (1) bekezdésben meghatározott munkanapi üzemidőt kell alkalmazni.

3. § (1) A várakozási övezet területén, közúti várakozóhelyen - a (2), (3) és (4) bekezdésekben meghatározott kivételekkel - kizárólag az alábbi feltételekkel lehet várakozni:

a)3 az Fkgy. rendeletben meghatározott időtartamig - annak 2. számú mellékletében szereplő - várakozási díj megfizetése ellenében, kivéve az áruszállítás végzésére szolgáló rakodótárcsa Fkgy. rendelet szerinti alkalmazásával,

b) a (2) és (3) bekezdés szerinti gépjárművekkel díjfizetés nélkül,

c) a lakossági várakozási hozzájárulással, annak feltételei szerint,

d) gazdálkodói várakozási hozzájárulással, annak feltételei szerint, a várakozási díj megfizetésével,

e) egészségügyi várakozási hozzájárulással, annak feltételei szerint,

f) a Ferencvárosi Közterület-felügyelet részére kiállított behajtási várakozási hozzájárulással,

g)4 önkormányzati intézményi hozzájárulással, annak feltételei szerint,

h)5 bérlői várakozási hozzájárulással annak feltételei szerint,

i)6 nevelési, oktatási, intézményi időszakos várakozási hozzájárulással annak feltételei szerint.

(2) A várakozási övezet területén, közúti várakozóhelyen a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjármű díjfizetés és időtartam korlátozás nélkül várakozhat.

(3) A várakozási övezet területén, közúti várakozóhelyen a betegszállító gépjármű díjfizetés nélkül, a külön jogszabályban meghatározott feltételekkel várakozhat.

(4) A várakozási övezet területén, közúti várakozóhelyen a mozgásában korlátozott személyek részére kiállított parkolási igazolványok külön jogszabályban meghatározott kedvezményeit alkalmazni kell, ha a mozgáskorlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és jogosultság ellenőrzése céljából teljes egészében látható.

Várakozási hozzájárulás

4. § (1)7 A várakozási övezet területén, közúti várakozóhelyen történő várakozásra - meghatározott feltételek esetén - lakossági-, bérlői-, gazdálkodói-, egészségügyi-, önkormányzati intézményi-, nevelési oktatási intézményi időszakos-várakozási-, valamint a Ferencvárosi Közterület-felügyelet részére kiállított behajtási-várakozási hozzájárulás adható ki.

(2) Az üzemképtelen, a forgalomból bármely okból kivont, valamint az érvényes műszaki engedéllyel nem rendelkező gépjárműre várakozási hozzájárulás nem adható.

(3) A várakozási hozzájárulás nem jogosít fel valamely várakozóhely kizárólagos használatára.

(4)8 A várakozási hozzájárulással rendelkező gépjármű kizárólag egy várakozóhely elfoglalása esetén várakozhat díjmentesen, illetve kedvezményesen. Ha egynél több várakozóhelyet foglal el (pl. pótkocsi), akkor a többlet várakozóhely használatáért a díjfizetésre vonatkozó általános előírásoknak megfelelő díjat kell fizetnie.

(5)9 A várakozási hozzájárulások - a nevelési, oktatási, intézményi időszakos várakozási hozzájárulás kivételével - a kiadás napjától a kiadás évét követő év január 31. napjáig érvényesek. A nevelési, oktatási, intézményi időszakos várakozási hozzájárulás a kiadás napjától a tanév június 30. napjáig szól.

5. § (1)10 Lakossági várakozási hozzájárulás kérelemre annak a lakosnak adható, akinek állandó lakóhelye a IX. kerületben van, az általa megjelölt

a) egy darab személygépkocsira, vagy egy darab három- vagy négykerekű motorkerékpárra, vagy egy darab három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárra, vagy egy darab 3 500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó tehergépkocsira, amelynek a lakos az üzembentartója,vagy

b) munkáltatótól kizárólagos használatba kapott egy darab, a munkáltató által üzembentartott, vagy lízingelt, vagy tartósan bérelt gépjárműre-, ha az a) pontban megjelölt gépjárműre lakossági várakozási hozzájárulással nem rendelkezik.

(2) A lakossági várakozási hozzájárulás kiadásának feltételei:

a) a költségtérítés megfizetése,

b) a várakozási díj megfizetése,

c)11

d) a kérelem beadásának időpontjában - valamennyi fővárosi parkolás-üzemeltető nyilvántartása szerint - a kérelmezett gépjárműre nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíj tartozás.

(3) Lakásonként legfeljebb 2 darab várakozási hozzájárulás adható ki.

(4) Lakásonként a második személygépkocsira kiadott hozzájárulás esetén éves várakozási díjat kell fizetni, amelynek mértéke:

a) a várakozási övezet területén állandó lakóhellyel rendelkező kerületi lakosoknak az adott területen fizetendő egy órai várakozási díj kétszázötvenszerese.

b) a várakozási övezeten kívül állandó lakóhellyel rendelkező kerületi lakosoknak a várakozási övezet 5. díjtételű területen fizetendő egy órai várakozási díj kétszázötvenszerese

(5) A lakossági várakozási hozzájárulás éves várakozási díjának megfizetése alól a következő kedvezmények járnak:

a) lakásonként az első gépjárműre kiadott várakozási hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke 100%,

b) lakásonként a második gépjárműre kiadott várakozási hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke:

ba) 30%, ha a gépjármű az EURO 3 környezetvédelmi kategóriának megfelel,

bb) 50%, ha a gépjármű az EURO 4 környezetvédelmi kategóriának megfelel,

bc) 70%, ha a gépjármű hibrid üzemű, vagy az EURO 5 környezetvédelmi kategóriának megfelel

bd) 100%, ha a gépjármű teljesen gáz vagy elektromos üzemű

(6)12 Év közben kiváltott várakozási hozzájárulás esetén időarányos várakozási díjat kell fizetni. Az érvényességi idő lejárta előtt visszaadott hozzájárulások esetén az időarányos várakozási díjat a hozzájárulást kiadó - a kérelmezőnek - köteles visszafizetni.

(7) Amennyiben az üzembentartó év közben gépjárművet cserél, a régi gépjármű után időarányosan visszafizetendő és az új gépjármű után időarányosan befizetendő éves várakozási hozzájárulás vonatkozásában a különbözet alapján kell elszámolni, amely lehet visszatérítés vagy befizetés.

(8) Ha lakásonként több gépjárműre kérik a lakossági várakozási hozzájárulás kiadását, a kérelmeket a beérkezés sorrendje szerint kell elbírálni. A kérelmek ugyanazon a napon történő beérkezése esetén a kérelmezőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy melyik gépjárműre kérik elsőként, melyikre másodikként a várakozási hozzájárulás kiadását. Egybehangzó írásbeli nyilatkozat hiányában a várakozási hozzájárulás nem adható ki.

(9) A lakossági várakozási hozzájárulás a várakozási övezet kerületi önkormányzati tulajdonú közúti várakozóhelyein, valamint - a Boráros tér és a Ferenc körút kivételével - a fővárosi önkormányzati tulajdonú közúti várakozóhelyein díjfizetés és időtartam korlátozás nélküli várakozásra jogosít.

(10) Az Európai Unió tagállamaiban nyilvántartott gépjárművek a Magyarországon nyilvántartott gépjárművekkel azonos elbírálás alá esnek, amennyiben az üzembentartó megfelel a jelen rendeletben meghatározott feltételeknek.

5/A. §13 (1) Bérlői várakozási hozzájárulás kérelemre annak a lakosnak adható, aki bérlőként életvitelszerűen a IX. kerületben lakik, és a tartózkodási helye jelen rendelet 1. számú mellékletében meghatározott 3 órás maximális várakozási idejű területen kívül esik.

(2) Bérlői várakozási hozzájárulás, a bérlő által megjelölt

a) egy darab személygépkocsira, vagy egy darab három- vagy négykerekű motorkerékpárra, vagy egy darab három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárra, vagy egy darab 3 500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó tehergépkocsira, amelynek a bérlő a tulajdonosa vagy az üzembentartója, vagy

b) a munkáltatótól kizárólagos használatba kapott egy darab, a munkáltató által üzemben tartott, vagy lízingelt, vagy tartósan bérelt gépjárműre adható ki, ha az a) pontban megjelölt gépjárműre, a IX. kerületben várakozási hozzájárulással nem rendelkezik.

(3) A bérlői várakozási hozzájárulás kiadásának együttes feltételei:

a) költségtérítés megfizetése,

b) várakozási díj megfizetése,

c) tulajdonosi hozzájárulás,

d) bérlői meghatalmazás,

e) teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt bérleti szerződés,

f) tulajdonosi nyilatkozat az adókötelezettség megfizetéséről,

g) a gépjárműadó megfizetésének vagy az adómentesség igazolása,

h) a kérelem beadásának időpontjában - valamennyi fővárosi parkolás-üzemeltető nyilvántartása szerint - a kérelmezett gépjárműre nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási-, és pótdíj tartozás.

(4) Bérlői várakozási hozzájárulás az 5. § (3) bekezdésében meghatározott mértékben adható ki, azzal a megkötéssel, hogy ugyanazon lakás esetén a tulajdonos (természetes személy) kérelme a bérlővel szemben elsőbbséget élvez. Amennyiben az 5. § (3) bekezdésben meghatározott várakozási hozzájárulások mértékét kimerítették, a bérlő kérelmét el kell utasítani.

(5) Ha a bérleti szerződés határozott időtartama, vagy a tartózkodási hely érvényességi dátuma a 4. § (5) bekezdésében meghatározott érvényességi időt megelőző időpontig tart, a bérlői várakozási hozzájárulás, kizárólag addig az időpontig adható ki.

(6) Bérlői várakozási hozzájárulás esetén éves várakozási díjat kell fizetni, amelynek mértéke a tartózkodási helye szerinti - jelen rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott díjtételű várakozási övezetben fizetendő egy órai várakozási díj kétszázötvenszerese.

(7) A bérlői várakozási hozzájárulás éves várakozási díjának megfizetése alól a következő kedvezmények járnak:

a) 30%, ha a gépjármű az EURO 3 környezetvédelmi kategóriának megfelel,

b) 50%, ha a gépjármű az EURO 4 környezetvédelmi kategóriának megfelel,

c) 70%, ha a gépjármű hibrid üzemű, vagy az EURO 5 környezetvédelmi kategóriának megfelel

d) 100%, ha a gépjármű teljesen gáz vagy elektromos üzemű

(8) Év közben kérelmezett várakozási hozzájárulás esetén, időarányos várakozási díjat kell fizetni. Az érvényességi idő lejárata előtt visszaadott hozzájárulások esetén az időarányos várakozási díj - a kérelmezőnek - visszajár.

(9) A bérlői várakozási hozzájárulás a tartózkodási helye szerinti, jelen rendelet 2. számú mellékletben meghatározott várakozási övezetben, a kerületi önkormányzati tulajdonú közúti várakozóhelyein díjfizetés és időtartam korlátozás nélküli várakozásra jogosít.

6. § (1) Gazdálkodói várakozási hozzájárulás kérelemre a várakozási övezet területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező gazdálkodónak adható, az általa megjelölt olyan személygépkocsikra, három- vagy négykerekű motorkerékpárra, három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárokra, vagy 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó tehergépkocsikra, amelynek üzembentartója.

(2) A gazdálkodói várakozási hozzájárulás kiadásának feltételei:

a) a költségtérítés megfizetése,

b) a gépjárműadó megfizetésének vagy adómentességének igazolása.

(3) A gazdálkodói várakozási hozzájárulás a várakozási övezet kerületi önkormányzati tulajdonú közúti várakozóhelyein, valamint a- a Boráros tér és a Ferenc körút kivételével - a fővárosi önkormányzati tulajdonú közúti várakozóhelyein 50%-os díjkedvezményre és időtartam korlátozás nélküli várakozásra jogosít.

(4)14 A gazdálkodói várakozási hozzájárulás alapján a (3) bekezdés szerinti kedvezményeket a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszer biztosítja.

7. § (1) Egészségügyi várakozási hozzájárulás kérelemre a területi kötelezettséget vállaló háziorvos és gyermekorvos, illetve ezek asszisztense, a védőnő, valamint az önkormányzattal szerződéses viszonyban az adott területen a szociális házi gondozási tevékenységben részt vevő személynek adható, az általa megjelölt egy darab személygépkocsira, továbbá a területi kötelezettséget vállaló otthoni szakápolási szolgálatok, illetve a támogató szolgáltatásokat ellátó szervezetek által megjelölt személygépkocsira.

(2) Az egészségügyi várakozási hozzájárulás kiadásának feltételei:

a) a költségtérítés megfizetése,

b) a gépjárműadó megfizetése vagy adómentességének igazolása,

c) az alábbi szervezetek által kiadott igazolás:

ca) háziorvos és gyermekorvos, illetve ezek asszisztense által benyújtott kérelem esetén a kerületi Egészségügyi Szolgálat

cb) védőnő által benyújtott kérelem esetén a kerületi Védőnői Szolgálat,

cc) otthoni szakápolási szolgálatot, illetve támogató szolgáltatást nyújtó által benyújtott kérelem esetén az Egészségügyi Szakszolgálat.

(3) Az egészségügyi várakozási hozzájárulás a kerület közigazgatási területén lévő közúti várakozóhelyeken legfeljebb 2 óra időtartamú díjfizetés nélküli várakozásra jogosít. A várakozás megkezdésének időpontját a gépjármű első szélvédő üvege mögött - kívülről teljes egészében jól látható módon - elhelyezett tárcsán jelezni kell. A tárcsa jelzését a jármű eltávozása nélkül megváltoztatni tilos.

8. § (1)15 A Ferencvárosi Közterület-felügyelet részére legfeljebb 10 darab behajtási-várakozási hozzájárulás adható ki.

(2) A Ferencvárosi Közterület-felügyelet részére kiállított behajtási-várakozási hozzájárulás a működési területén a várakozási övezetben díjfizetés és időtartam korlátozás nélküli várakozásra jogosít.

8/A. §16 (1) Az önkormányzati intézményi várakozási hozzájárulás kérelemre Ferencváros Önkormányzata, annak költségvetési szervei, továbbá Ferencváros Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló gazdasági társasága által, a közfeladatainak ellátása érdekében használt gépjárműre adható a (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén.

(2) Az önkormányzati intézményi várakozási hozzájárulás kiadásának együttes feltételei:

a) költségtérítés megfizetése,

b) gépjárműadó megfizetésének, illetve adómentesség igazolása,

c) Ferencváros Önkormányzatával szembeni adó vagy más tartozásmentesség igazolása,

d) az alábbi szervek által az adott gépjármű használata vonatkozásában kiadott közfeladat-ellátási igazolás:

da) Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal által benyújtott kérelem esetén a jegyző,

db) Ferencváros Önkormányzatának költségvetési szervei által benyújtott kérelem esetén a költségvetési szerv vezetője,

dc) Ferencváros Önkormányzatának 100%-os tulajdonában álló gazdasági társasága által benyújtott kérelem esetén a társaság vezető tisztségviselője.

(3) Az önkormányzati intézményi várakozási hozzájárulás a várakozási övezet kerületi önkormányzati tulajdonú közúti várakozóhelyein díjfizetés és időtartam korlátozás nélküli várakozásra jogosít.

(4) Az önkormányzati intézményi várakozási hozzájárulások száma nem haladhatja meg a Ferencváros Önkormányzata közterületein lévő mindenkori várakozási övezetekben lévő parkolóhelyek számának 2%-át.

8/B. §17 (1) A nevelési, oktatási, intézményi időszakos hozzájárulás alapján, az 4. számú mellékletben meghatározott bölcsődék, óvodák, általános iskolák, középiskolák és a 14 év alatti gyermekeket fogadó többcélú oktatási intézmények épületének főbejárata előtti utca teljes hosszában, az ezzel közvetlenül párhuzamos utcákban, és az arra merőleges két legközelebbi utcákban, vagy az épület előtti tér, és a térrel érintkező utcákban hétköznaponként 8.00-9.00, valamint 16.00-17.30 óra között, 20 perc időtartamban, a parkolás-üzemeltetési feladatot ellátó szerv nyilvántartásában szereplő gépjárművek parkolási díj fizetés nélkül várakozásra jogosultak.

(2) A nevelési, oktatási, intézményi időszakos hozzájárulás kérelemre annak a kérelmezőnek adható, akinek 14 év alatti, e rendeletben meghatározott közeli hozzátartozója valamely, e rendelet hatálya alá tartozó bölcsőde, óvoda, általános iskola, többcélú oktatási intézmény, középiskola nyilvántartásában szerepel, az általa megjelölt,

a) egy darab személygépkocsira, amelynek tulajdonosa illetve üzembentartója, vagy

b) a munkáltatótól kizárólagos használatba kapott egy darab, a munkáltató által üzemben tartott, vagy lízingelt, vagy tartósan bérelt személygépkocsira, ha az a) pontban megjelölt gépjárműre, a IX. kerületben várakozási hozzájárulással nem rendelkezik.

(3) A nevelési oktatási intézményi időszakos hozzájárulás kiadásának együttes feltételei:

a) költségtérítés megfizetése

b) gépjárműadó megfizetésének, illetve adómentesség igazolása

c) a kérelem beadásának időpontjában - a Parkolás-üzemeltető nyilvántartása szerint - a kérelmezett gépjárműre nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíj tartozás.

d) a kérelmező közeli hozzátartozója nevére szóló intézmény látogatási igazolás

9. § (1)18 Az e rendeletben meghatározott várakozási hozzájárulások formája, a hozzájárulás kiadására jogosult által kiadott igazolásból és tájékoztatóból áll.

(2) Az igazolásnak tartalmaznia kell:

a) a hozzájárulás számát

b) magánszemély esetében a kérelmező nevét, lakcímét

c) nem magánszemély esetében a kérelmező elnevezését, székhelyét/telephelyét

d) a gépjármű forgalmi rendszámát

e) az övezet területi hatályát

f) a hozzájárulás típusát

g) az érvényesség időtartamát

Eljárási szabályok

10. §19 (1)20 Az e rendeletben meghatározott várakozási hozzájárulásokat átruházott hatáskörben a polgármester adja ki. A hozzájárulások kiadásáról a Parkolás-üzemeltető útján gondoskodik.

(2) A polgármester átruházott hatáskörben megköti az e rendeletben meghatározott hozzájárulások kiadásával kapcsolatos teendők ellátására vonatkozó szerződést a Parkolás-üzemeltetővel.

(3) A hozzájárulás kiadása iránti kérelmet a Parkolás-üzemeltetőnél kell benyújtani a szervezet által rendszeresített formanyomtatványo(ko)n, mely(ek) elérhető(ek) a www.ferencvarosiparkolas.hu weboldalon, illetve a Parkolás-üzemeltető Ügyfélszolgálati Irodáján nyitva tartási időben.

(4) A Főv. Kgy. rendeletben és a jelen rendeletben meghatározott várakozási hozzájárulások és kedvezmények kérelem alapján kerülnek kiadásra.

(5) A papír alapú kérelmet postán vagy személyesen lehet benyújtani.

(6) A Parkolás-üzemeltető a saját üzemben tartású (tulajdonú) gépjárművekre vonatkozó lakossági várakozási hozzájárulások iránti kérelmek előterjesztésére elektronikus, úgynevezett ügyfélablak rendszert működtet a www.ferencvarosiparkolas.hu weboldalon.

(7) A személyesen vagy postán benyújtott kérelemhez csatolni kell a hozzájárulásra vagy a kedvezményre való jogosultságot igazoló - a jelen rendeletben rögzített, illetve a formanyomtatványo(ko)n megjelölt - dokumentumokat.

(8) Amennyiben a kérelem hiányosan került benyújtásra, a kérelmezőt a hiányok megjelölése és 15 napos határidő biztosítása mellett azok pótlására fel kell szólítani.

(9) A hozzájárulást, illetve a kedvezményt - valamennyi feltétel együttes fennállása és igazolása esetén - a kérelmező részére a kérelem benyújtástól számított 30 napon belül kell kiadni. Az ügyintézési határidőbe nem számít bele a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő. A hozzájárulás, illetve a kedvezmény a kiadás napjától érvényes, visszaható hatálya nincs.

(10) Amennyiben a kérelmező a Főv. Kgy. rendeletben, illetve a jelen rendeletben meghatározott feltételek együttes fennállását - a hiánypótlási felhívás ellenére, az abban megjelölt határidőn belül - nem igazolja, kérelme elutasításra kerül.

(11) A kérelmező a polgármester átruházott hatáskörében hozott döntésének felülvizsgálatát kezdeményezheti a döntés meghozatalától számított 15 napon belül a Képviselő-testületnél. A Képviselő-testület a felülvizsgálatról a soron következő vagy - ha a soron következő ülésig kevesebb, mint 8 nap van hátra - a soron következő második ülésén dönt.

(12) A kérelemnek - az (13) bekezdésben meghatározott kivétellel - tartalmaznia kell:

a) magánszemély esetében a kérelmező nevét, lakcímét, anyja nevét, születési helyét és idejét,

b) nem magánszemély esetében a kérelmező elnevezését, székhelyét, telephelyét, cégjegyzékszámát, nyilvántartási számát, a képviselő nevét és címét,

c) a jármű gyártmányának, típusának megnevezését, össztömegét, forgalmi rendszámát, valamint környezetvédelmi kategóriáját

d) a várakozási övezet megnevezését

e) a hozzájárulás típusát

f) a kért érvényességi időtartamot

g) a költségtérítés befizetésének igazolását.

h) A kérelmező kifejezett hozzájáruló nyilatkozatát ahhoz, hogy a kérelemben közölt adatok ellenőrzése, és a jogosultság megállapítása céljából a Parkolás-üzemeltető az adatokat a Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat Adóirodájának (továbbiakban: Adóhatóság) továbbítsa, az Adóhatóságtól az általa vezetett nyilvántartásokból adatokat igényeljen, illetve ezeket a nyilvántartásokat, valamint a hozzájárulások nyilvántartását összekapcsolhassa, továbbá a kérelmező kifejezett hozzájáruló nyilatkozatát ahhoz, hogy e nyilatkozatát a várakozási hozzájárulás kiadása érdekében a Parkolás-üzemeltető részére adta meg.

(13) A Ferencvárosi Közterület-felügyelet részére biztosított behajtási-várakozási hozzájárulás iránti kérelemnek tartalmaznia kell a jármű gyártmányának, típusának megnevezését, össztömegét, forgalmi rendszámát, valamint környezetvédelmi kategóriáját.

(14) A kérelmező köteles a kérelem előterjesztésével egyidejűleg a hozzájáruláshoz való jogosultságot igazoló eredeti dokumentumokat bemutatni, vagy azok másolatát csatolni, így különösen:

a) állandó lakóhely igazolására: érvényes lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya), az Európai Unió tagállamai állampolgárainak regisztrációs kártya, és lakcímkártya, a harmadik országbelieknek a Bevándorlási Hivatal által ellenjegyzett érvényes szálláshely bejelentő lap, tartózkodási engedély;

b) az üzemben tartás igazolására: érvényes forgalmi engedély, munkáltatótól kapott gépjármű esetén cégszerűen kiállított munkáltatói igazolás a kizárólagos használatról, illetve amennyiben a gépjárművet a munkáltató lízingeli vagy tartósan bérli munkáltató igazolása a bérleti vagy lízingszerződés fennállásáról;

c) ha a forgalmi engedély nem tartalmazza: a gépjármű környezetvédelmi besorolását, környezetvédelmi felülvizsgálatát igazoló lapja

(15) A kérelem vizsgálata során ellenőrizni kell a kibocsátott várakozási hozzájárulásokról vezetett nyilvántartás alapján, hogy a kérelmező számára, a kérelemben szereplő gépjárműre és várakozási övezetre nincs-e kibocsátva érvényben lévő hozzájárulás. Amennyiben igen, úgy a kérelmet el kell utasítani. Újabb várakozási hozzájárulás a csere, pótlás szabályai szerint adható ki.

(16) Amennyiben a kérelmező a meghatározott feltételeknek nem tesz eleget, úgy méltányossági kérelemmel fordulhat a Parkolás-üzemeltetőhöz, amely a Polgármester döntését követően gondoskodik a hozzájárulás kiadásáról.

(17) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata nevében a Parkolásüzemeltető a parkolási díjból, pótdíjból eredő jogviták rendezése érdekében, nemperes eljárások során meghatalmazottként eljárhat.

Méltányossági eljárások21

1. IX. kerületi várakozási övezetben működő országos gyógyító intézetben folyó gyógykezelés miatti méltányossági eljárás

10/A. §22 (1) A Budapest IX. kerületi várakozási övezetekre meghatározott maximális várakozási időtartam túllépése miatt kiszabott pótdíjat a Parkolás-üzemeltető törli a nyilvántartásból, ha a gépjármű üzembentartó kérelmező igazolja, hogy a maximális időtartam túllépésére a IX. kerületi várakozási övezetben működő országos gyógyító intézetben folyó gyógykezelése miatt került sor.

(2) A pótdíj törlése iránti kérelmet a Parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálatán kell benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell:

a) az országos gyógyintézet (1) bekezdés szerinti igazolását,

b) a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítást,

c) a kérelemben megjelölt időpontra vonatkozó parkolójegyet vagy a kérelmező nyilatkozatát a parkolási díj mobiltelefon által történt megfizetéséről.

2. gyermekorvosi, gyermek fogorvosi vagy védőnői szakellátásban részesülő gyermek miatti méltányossági eljárás

(3)A gyermekorvosi rendelő (gyermekfogászat, gyermek háziorvosi rendelő, védőnői szolgálat) 150 méteres körzetén belül érvényes parkolójeggyel várakozó gépjármű üzembentartójának kérelmére a várakozási időtartam túllépése miatt kiszabott pótdíjat naptári évente egy alkalommal a Parkolás-üzemeltető törli a nyilvántartásból, ha a gépjármű várakozási időtartama alatt és a pótdíj kiszabásának időpontjában a gépjárművel gyermeket gyermekorvosi, gyermek fogorvosi vagy védőnői szakellátásra szállítottak és a gépjármű üzembentartó pótdíj törlése iránti kérelme megfelel a (4) bekezdésben foglaltaknak.
(4)A pótdíj törlése iránti kérelmet a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítás kézhezvételét követő 5 munkanapon belül kell a Parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálatán benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell:
a)a (3) bekezdés szerinti szakellátást nyújtó rendelő igazolását arról, hogy a pótdíj megállapításának időpontjában a gépjárművel szállított gyermeket gyermekorvosi, gyermek fogorvosi vagy védőnői ellátásban részesítették,
b)a kérelemben megjelölt időpontra vonatkozó parkolójegyet, vagy a mobiltelefonos parkolási díjfizetést igazoló sms ID számát, továbbá a mobiltelefon számát, amelyről a mobiltelefonos parkolást indították,
c)a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítást.

3. elgépelt rendszám vagy zónakód miatti méltányossági eljárás

(5)Ha parkolási díjfizetés során a gépjármű üzembentartója legfeljebb két karakter eltévesztésével vagy két karakter felcserélésével adta meg a rendszámot vagy a zónakódot, a gépjármű üzembentartójának kérelmére a Parkolás-üzemeltető naptári évente legfeljebb két alkalommal törli az emiatt kiszabott pótdíjat a nyilvántartásból, amennyiben a gépjármű üzembentartó pótdíj törlése iránti kérelme megfelel a (6) bekezdésben foglaltaknak.
(6)A pótdíj törlése iránti kérelmet a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítás kézhezvételét követő 5 munkanapon belül kell a Parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálatán benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell:
a)a kérelemben megjelölt időpontra vonatkozó mobiltelefonos parkolási díjfizetést igazoló sms ID számát, továbbá a mobiltelefon számát, amelyről a mobiltelefonos parkolást indították,
b)a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítást.

4. sürgősségi betegellátást igénybe vevők méltányossági eljárása

(7)Amennyiben a díjfizető övezet területén működő, sürgősségi betegellátást végző egészségügyi intézményekben sürgősségi betegellátást igénybe vevőket szállító jármű üzembentartója az ellátás során a várakozási díj meg nem fizetése, vagy a megváltott várakozási idő túllépése miatt pótdíjazásra kerül, akkor a kiszabott pótdíjat a Parkolás-üzemeltető törli a nyilvántartásból, amennyiben a gépjármű üzembentartója a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítás kézhezvételét követő 5 munkanapon belül a pótdíj törlése iránti kérelméhez mellékeli az igénybe vett várakozási időre eső, a gépjárművel szállított személy(ek) kezelőorvosi igazolását .

5. mozgásában korlátozott személyek méltányossági eljárása

(8)Amennyiben a várakozás megkezdésekor a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött nem helyezte el, és emiatt a gépjármű üzembentartója pótdíjazásra került, úgy a Parkolás-üzemeltető által kiállított pótdíj-fizetési felszólítás kézhezvételének napjától számított 5 munkanapos határidőn belül a gépjármű üzembentartója az eredeti és érvényes parkolási igazolvány bemutatásával kérelmezheti a Parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálati irodájában a pótdíj törlését.
(9)Amennyiben a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelel, úgy a Parkolás-üzemeltető a pótdíjtartozást törli a nyilvántartásból.
(10)A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa bemutatásának (8) - (9) bekezdés szerinti lehetőségével naptári évenként legfeljebb egy alkalommal élhet a gépjármű üzembentartója, ha a bemutatás időpontjában az adott gépjárműre nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíjtartozás.

6. halálesettel összefüggő méltányossági eljárás

(11)Ha az érvényes lakossági várakozási hozzájárulással rendelkező gépjármű üzembentartója elhunyt, és a várakozási hozzájárulás érvényességének ideje a hagyatéki eljárás lezárása előtt lejár, az elhunyt hozzátartozójának kérésére - a haláleset bekövetkezésének napjától a hagyatéki eljárás lezárásáig, de maximum egy év időtartamra - a lakossági várakozási hozzájárulás kiadása engedélyezhető az elhunyt egykori lakóhelye szerinti várakozási övezetre.
A kérelemhez csatolni kell a halottvizsgálati bizonyítványt.

7. részletfizetési kérelem

(12)A gépjármű természetes személy üzembentartója kérelmére a Parkolás-üzemeltető legfeljebb 6 havi részletben történő pótdíj megfizetést engedélyezhet.
A természetes személy üzembentartónak a részletfizetés iránti kérelmét a Parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálatán kell benyújtania.
(13)Amennyiben a gépjármű természetes személy üzembetartója a részletfizetéssel késedelembe esik, és az esedékes részletet felszólítás ellenére 15 napon belül sem fizeti meg, úgy a teljes tartozása egy összegben esedékessé válik.

8. kis összegű pótdíjtartozás törlése

(14)Amennyiben a kiszabott pótdíj meg nem fizetett része nem haladja meg az 1.000.-Ft-ot, azaz egyezer forintot, úgy a Parkolás-üzemeltető a követelés behajtásának költségeire figyelemmel törölheti a pótdíjtartozást a nyilvántartásból.

9. méltányossági eljárás közös szabályai

(15)Az (1) - (13) bekezdésben meghatározott kérelmeket a Parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálatán kell benyújtani. A kérelmek elbírálásáról a Parkolás-üzemeltető dönt. A kiszabott pótdíjak nyilvántartásból való törléséről a Parkolás-üzemeltető gondoskodik.

11. § (1)23 A Ferencvárosi Közterület-felügyelet részére biztosított behajtási-várakozási hozzájárulás kivételével a hozzájárulások kiadásának, cseréjének költségtérítési díja 2000 Ft, amely tartalmazza az általános forgalmi adót.

(2) Amennyiben a hozzájárulással rendelkező gépjármű üzembentartó személyében év közben változás következik be, vagy a gépjárművet forgalomból kivonják, vagy az üzembentartó lakóhelye, gazdálkodó szervezet esetében a jogosultságot jelentő címe Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros közigazgatási területén kívülre esik, a változás tényét 8 munkanapon belül a hozzájárulást kiadó szervezetnél be kell jelenteni.

(3) Amennyiben a hozzájárulással rendelkező gépjármű üzembentartó személyében év közben változás áll be, a korábbi üzembentartó részére kiadott várakozási hozzájárulás visszavonásra kerül, az új üzembentartó részére - amennyiben a meghatározott feltételeknek eleget tesz - kérelmére új várakozási hozzájárulás állítható ki.

(4)24 A költségtérítés nem jár vissza a várakozási hozzájárulási kérelem vagy kedvezmény elutasítása esetén.

12. § (1) A várakozási övezetben a közúti várakozóhelyeken, illetve a várakozási övezeten kívül eső, fizető várakozóhelyeken a parkolás-üzemeltető jogosult a jelen rendeletben meghatározott díjfizetési feltételekkel történő várakozást ellenőrizni.

(2) A díjfizetés nélkül várakozó gépjármű üzemben tartójával szembeni szankcióról a Közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, a parkolójegy utólagos bemutatásának eljárási szabályairól az Fkgy. rendelet rendelkezik.

Adatkezelés25

12/A. §26 (1) A Parkolás-üzemeltető. a várakozási és pótdíjkövetelések érvényesítésével kapcsolatban a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben meghatározott adatokat, az ott meghatározott célból és ideig kezeli.

(2) A Parkolás-üzemeltető a 4. § (1) bekezdésben meghatározott várakozási hozzájárulások és kedvezmények kiadásával kapcsolatban az alábbi adatokat kezeli az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével a kérelmező előzetes és önkéntes írásbeli hozzájárulása alapján:

a) valamennyi kérelem tekintetében: kérelmező neve, kérelmező lakóhelye, kérelmező anyja neve, kérelmező születési helye és ideje, gépjármű gyártmánya, gépjármű kategóriája, gépjármű megengedett legnagyobb össztömege (együttes tömeg), gépjármű forgalmi rendszáma, gépjármű felségjelzése, gépjárműadó megfizetésének, illetve adómentesség igazolása, gépjármű használatának jogcíme (kivéve egészségügyi-, önkormányzati intézményi várakozási hozzájárulás), meghatalmazott neve, lakcíme (amennyiben van);

b) egészségügyi várakozási hozzájárulás esetében: az a) pontban megjelölt adatok és a 7. § (2) bekezdés c) pontban meghatározott igazolás;

c) önkormányzati intézményi várakozási hozzájárulás esetében: az a) pontban megjelölt adatok és a 8/A. § (2) bekezdés d) pontban meghatározott igazolás;

d)27 bérlői várakozási hozzájárulás esetében: az a) pontban megjelölt adatok és az 5/A. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott hozzájárulás, d) pontjában meghatározott meghatalmazás, e) pontjában meghatározott szerződés, valamint f) pontjában meghatározott nyilatkozat;

e)28 nevelési, oktatási, intézményi időszakos hozzájárulás esetében: az a) pontban megjelölt adatok és a 8/B. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott igazolás.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott adatok kezelésére abból a célból kerül sor, hogy a Parkolás-üzemeltető megállapítsa a kérelmező jogosultságát a várakozási hozzájárulásra vagy kedvezményre, illetve a jogosultság fennállása esetén biztosítsa a kérelmezett várakozási hozzájárulás és/vagy kedvezményt a jogszabály által meghatározott időtartamon belül, továbbá, hogy egyértelműen azonosítsa és megkülönböztesse a kérelmezőket, a gépjárműveket, a kérelmekben megjelölt egyéb személyeket és hogy meghatározhassa a kedvezmények területi hatályát.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott adatkezelésre a kérelmezők önkéntes adatszolgáltatása alapján az alábbi időtartamban kerül sor:

a) személyes ügyintézés esetén a várakozási hozzájárulás vagy kedvezmény kiadásától a várakozási hozzájárulás vagy kedvezmény megszűnésének vagy megvonásának időpontjától számított 1 év végéig;

b) postai ügyintézés esetében a kérelmező által beküldött nyomtatvány és/vagy iratmásolat Pakolás-üzemeltetőhöz való beérkezésétől

ba) a várakozási hozzájárulás vagy kedvezmény megszűnésének vagy megvonásának időpontjától számított 1 év végéig, amennyiben a beküldött, illetve az esetleges hiánypótlás keretében benyújtott iratok alapján a várakozási hozzájárulás vagy a kedvezmény kiadható;

bb) a hiányok pótlására nyitva álló határidő utolsó napjától számított 5. munkanap végéig, amennyiben a kérelmező hiányos kérelmet nyújt be és a hiánypótlási felhívásban megjelölt határidő eredménytelenül telik el;

bc) a kérelem feldolgozásának a végéig, amennyiben a kérelmező által beküldött iratok alapján megállapítható, hogy a kérelmező nem jogosult a kérelmezett várakozási hozzájárulásra és/vagy kedvezményre.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott adatokat a Parkolás-üzemeltető és/vagy Ferencváros Önkormányzata megbízásából és javára eljáró ügyvédi iroda (ügyvéd), közjegyző, bíróság, végrehajtó vagy követeléskezeléssel üzletszerűen foglalkozó szervezet részére továbbíthatja.

(6) A várakozási hozzájárulások tárgyában benyújtott kérelmek esetén, a Parkolás-üzemeltető a kérelmező előzetes és önkéntes hozzájárulása alapján, a kérelemben közölt személyes adatok ellenőrzése és az engedélyre való jogosultság feltételeinek megállapítás céljából az adatokat az Adóhatóságnak továbbítja. Az Adóhatóság által vezetett nyilvántartásokból adatokat igényel, valamint adatot igényel a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból-, a közúti közlekedési járműnyilvántartásból. Az adatokat és a kiadott hozzájárulások, illetve kedvezmények nyilvántartását, összekapcsolja.

13. § E rendelet alkalmazásában:

a) Költségtérítés: a hozzájárulás kiadásának elbírálásával kapcsolatban felmerült adminisztrációs, technikai és egyéb költségek kérelmező által megfizetett része;

b)29 Parkolásüzemeltető: a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 16/A. §-ában meghatározott, a hozzájárulások kiadásának feladataival megbízott gazdasági társaság, a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 100%-os tulajdonában lévő FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt.;

c) Üzembentartó: a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 2. § 9. pontja szerinti üzembentartó;

d) Gazdálkodó: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (1) bekezdésének 2-4. pontjában meghatározott vállalkozó, az államháztartás szervezetei, az egyéb szervezet,

e)30 Adóhatóság: Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Adó Irodája.

f)31 Közeli hozzátartozó: egyenes ágbeli leszármazója, örökbefogadott, mostoha-, vagy nevelt gyermeke.

14. § (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Rendelkezéseit 2012. január 1. napjától kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének az ingyenes és kedvezményes parkolásról szóló 21/2010. (VII. 06.), valamint annak módosításáról szóló 36/2010. (XII.15.) rendelete.

(2) A 21/2010. (VII. 06.) sz. rendelet alapján kiadott várakozási hozzájárulások 2012.március 31. napjáig érvényesek.

1. melléklet32

Várakozási övezetek időtartam korlátozás szerinti felsorolása:
3 órás maximális várakozási idejű területek
A Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Üllői út-Nagyvárad tér-Vágóhíd utca- -Soroksári út-Déli határoló út-Gizella sétány-Boráros tér-Közraktár utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket; valamint az Albert Flórián út, a Fehér Holló utca és a Lenkei János utca Vágóhíd utca és a korház közötti szakasza.

2. melléklet33

Várakozási övezetek díjtételek szerinti felsorolása
2. díjtételű terület
A Fővám tér - Vámház körút - Kálvin tér - Üllői út - Ferenc körút - Boráros tér - Közraktár utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.
3. díjtételű terület
A Ferenc körút - Üllői út - Haller utca - Soroksári út - Déli határoló út - Gizella sétány által határolt terület, beleértve - a Ferenc körút kivételével - a határoló utakat és tereket.
5. díjtételű terület Az Üllői út - Nagyvárad tér - Vágóhíd utca - Soroksári út - Haller utca által határolt terület, beleértve - a Haller utca és a Soroksári út kivételével - a határoló utakat és tereket is, az Albert Flórián út, a Fehér Holló utca és a Lenkei János utca Vágóhíd utca és a kórház közötti szakasza; valamint az Ecseri út - Epreserdő utca - Ifjúmunkás utca - Dési Huber utca - Távíró utca - Üllői út szervizútja által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint a Ferde utcát, a Távíró utcának az Egyetértés utca és Dési Huber utca közötti szakaszát és az Üllői út szervizútjának a Távíró utca és Ferde utca közötti szakaszát is.

3. melléklet34

Eltérő időtartamban kijelölt várakozási övezetek
Munkanapokon 8.00 és 20.00 óra között üzemelő várakozási övezet
A Boráros tér - Ferenc körút - Üllői út - Nagyvárad tér - Vágóhíd utca -Soroksári út - Déli határoló út - Gizella sétány - Ipar köz - Ipar utca - Bokréta utca által határolt terület, beleértve -- a Boráros tér, Ferenc körút kivételével - a határoló utakat és tereket is; valamint az Albert Flórián út, a Fehér Holló utca és a Lenkei János utca Vágóhíd utca és a kórház közötti szakasza; továbbá az Ecseri út - Epreserdő utca - Ifjúmunkás utca - Dési Huber utca - Távíró utca - Üllői út szervizútja által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket valamint a Ferde utcát, a Távíró utcának az Egyetértés utca és a Dési Huber utca közötti szakaszát, és az Üllői út szervizútjának a Távíró utca és a Ferde utca közötti szakaszát is.

4. melléklet35

A rendeletben meghatározott nevelési, oktatási, intézményi időszakos hozzájárulásra jogosító intézmények jegyzéke

Intézmény megnevezése:

Intézmény címe:

1.

Ferencvárosi Epres Óvoda

1098 Budapest, Epreserdő u. 10.

2.

Ferencvárosi Csudafa Óvoda

1097 Budapest, Óbester u. 9.

3.

Ferencvárosi Csicsergő Óvoda

1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 38.

4.

Ferencvárosi Kerekerdő Óvoda

1097 Budapest, Vágóhíd u. 35-37.

5.

Ferencvárosi Kicsi Bocs Óvoda

1092 Budapest, Erkel u. 10.

6.

Ferencvárosi Liliom Óvoda

1094 Budapest, Liliom u. 15.

7.

Ferencvárosi Méhecske Óvoda

1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 30.

8.

Ferencvárosi Napfény Óvoda

1098 Budapest, Napfény u. 4.

9.

Ferencvárosi Ugrifüles Óvoda

1091 Budapest,Hurok u. 9.

10.

Aprók háza IX/4. sz. Bölcsőde

1092. Budapest, Ráday u. 46.

11.

Fehérholló IX/6. sz. Bölcsőde

1097. Budapest, Fehérholló u.2-4.

12.

Pöttyös IX/10. sz. Bölcsőde

1098. Budapest, Pöttyös u. 8/a.

13.

Manó-lak IX.14. sz. Bölcsőde

1098. Budapest, Dési Huber u. 9.

14.

Varázskert IX/1. sz. Bölcsőde

1096.Budapest, Thaly Kálmán u.17

15.

Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola

1092 Budapest, Bakáts tér 12.

16.

Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és EGYMI

1095 Budapest, Gát u. 6.

17.

Budapest IX. Kerületi Kosztolányi Dezső Általános Iskola

1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 1.

18.

Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola

1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 13.

19.

Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium

1096 Budapest, Vendel u. 1.

20.

Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium

1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8.

21.

Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Általános Iskola

1095 Budapest, Mester u. 19.

22.

Budapest IX. kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

1095 Budapest, Mester u. 67.

23.

Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium

1096 Budapest, Telepy u. 17.

24.

Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

1098 Budapest, Lobogó u. 1. (ált.isk.)
1098 Budapest,Toronyház u. 21. (gimnázium)

25.

Ferencvárosi Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészetoktatási Iskola

1092 Budapest, Köztelek u. 8.

26.

Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1098 Budapest, Friss u. 8.

27.

Harsányi Jánosi Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola

1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.

28.

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

1097 Budapest, Ecseri út 5-7.

29.

BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum és Infokommunikációs Szakgimnáziuma

1097 Budapest, Gyáli út 22.

30.

BMSZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

1097 Budapest, Timót u. 3.

31.

Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola

1095 Budapest, Mester u. 23

32.

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

1095 Budapest, Mester u. 56-58.

33.

Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakgimnázium

1095 Budapest, Mester u. 60-62.

34.

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

1097 Budapest, Illatos út 2-4.

35.

Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest, Knézich u. 5-7.

36.

Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium

1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.

37.

Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola

1096 Budapest, Vendel u. 3.

38.

Zöld Kakas Líceum Szakiskola és Gimnázium

1098 Budapest, Hurok u. 11.

39.

Képző- és Iparművészeti Szakgimnázum és Kollégium

1093 Budapest, Török Pál u. 1.

40.

NOVUS Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

1097 Budapest, Vágóhíd u. 31-33.

5. melléklet36

Zárt rendszerű várakozási övezetek:
3 órára történő díjfizetés esetén a díjfizetés napján a várakozási üzemidő végéig további díjfizetés nélkül az alábbi területeken lehet várakozni:
Az Üllői út Pöttyös utca és Csárdás köz közötti szakaszán az Üllői úttal párhuzamosan kialakított szervizút, valamint a Ferde utca szervizútjának a szálloda előtti szakasza.
1

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VII. 05.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2016. X. 1-től.

2

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

3

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.

4

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 2. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

5

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (2). Hatályos: 2017. VII. 1-től.

6

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (2). Hatályos: 2017. VII. 1-től.

7

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.

8

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 3. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

9

Megállapította: Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 40/2020. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2021. I. 1-től. Lásd: Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 40/2020. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2).

10

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 4. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

11

Hatályon kívül helyezte: Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 40/2020. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §. Hatálytalan: 2021. I. 1-től.

12

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 4. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

13

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 4. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

14

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 5. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

15

Megállapította: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 30.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2015. II. 1-től.

16

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 6. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

17

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 6. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

18

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 7. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

19

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 8. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

20

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 8. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

21

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2018. VI. 1-től.

22

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2018. VI. 1-től.

23

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (II. 9.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2021. II. 10-től. Lásd: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (II. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (2).

24

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 9. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

25

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 10. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

26

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 10. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

27

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 10. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.

28

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 10. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.

29

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VII. 05.) önkormányzati rendelete 2. §. Hatályos: 2016. VII. 6-tól.

30

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (XII. 19.) önkormányzati rendelete 11. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.

31

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 11. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

32

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VII. 05.) önkormányzati rendelete 3. §, 1. melléklet. Hatályos: 2016. X. 1-től.

33

Megállapította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2018. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 1. §, 2. melléklet. Hatályos: 2018. IX. 1-től.

34

Módosította: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VII. 05.) önkormányzati rendelete 5. §, Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelete 3. §.

35

Beiktatva: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelete 12. § alapján. Hatályos: 2017. VII. 1-től.

36

Beiktatta: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2017. (VII. 04.) önkormányzati rendelete 1. §, 1. melléklet. Hatályos: 2017. VIII. 1-től.