Nyírtelek város önkormányzat képviselő testületének 6/2018 (V.29..) önkormányzati rendelete

A településkép védelméről

Hatályos: 2018. 05. 29- 2020. 01. 20

Nyírtelek város önkormányzat képviselő testületének 6/2018 (V.29..) önkormányzati rendelete

A településkép védelméről

2018.05.29.

Nyírtelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. §-ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró

- az állami főépítészi hatáskörében eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal;
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság;
- Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság;
- Miniszterelnökség, mint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint
- az erről szóló külön önkormányzati rendeletben partnerségi egyeztetésre megjelölt partnerek
véleményének kikérésével – a következőket rendeli el:
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. § Nyírtelek Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) – az általa elfogadott településképi arculati kézikönyvre (a továbbiakban: Tak.) alapozva – Nyírtelek település (a továbbiakban: település) sajátos településképe védelme céljából, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényben (a továbbiakban: Tvtv.) meghatározottak biztosítása érdekében alkotja meg ezen településképi rendeletét (a továbbiakban: Tkr.).

A rendelet hatálya és alkalmazása

2. § A Tkr. hatálya kiterjed a település teljes közigazgatási területére.

3. § Amennyiben alkalmazására kerül sor, úgy a Tkr. előírásait a Képviselő-testület által a településre elfogadott településrendezési eszközökkel, továbbá az 1-2. §-okban meghatározott szabályokkal és területre, valamint az azokban említett törvények végrehajtásra kiadott központi jogszabályokkal együtt kell alkalmazni.

A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

4. § A településképhez illeszkedő településképi követelmények megállapításával a jellegzetes, értékes, helyi hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a településkép kedvező alakítása:

a) az építési tevékenységgel érintett építményekre – ideértve a sajátos építményfajtákra is,

b) a helyi egyedi építészeti örökség védelmére, védetté nyilvánítására, a védettség megszüntetésére,

c) a reklámok és reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozóan.

A Tkr. értelmező rendelkezések

5. § (1) A Tkr. alkalmazásában:

a) Cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, helyiség együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, vagy felirat;

b) Címtábla: az intézmény vagy vállalkozás legalább nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla;

c) Egyedi tájékoztató tábla: olyan – rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők helyéről, irányáról, megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, nyitvatartásiról, megközelítéséről, ill. a település szolgáltató épületeiről utcáiról ad információt;

d) Épület főgerince: Az épület tömegét meghatározó, jellemzően az utcai traktus legmagasabb és leghosszabb gerince.

e) Eredeti állapot: a védett építmény építésekor fennálló állapot vagy egy olyan későbbi állapot, melyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg.

f) Értékvizsgálat: a települési érték helyi védelem alá helyezésének szakmai megalapozására szolgáló, a 68/2018. (IV.9.) korm. rendeletben meghatározottak szerint annak minősülő munkarész.

g) Földszínek: tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös, narancs, sárga, zöldessárga.

h) Helyi védett érték: Településszerkezet, településkarakter szempontjából jelentős helyi védett településszerkezet, helyi védett utcakép és helyi egyedi védett épület, műtárgy (építmény) összessége.

i) Információs és más célú berendezés: egyedi tájékoztató tábla, egyedi mobil tájékoztató tábla, önkormányzati információs tábla, totemoszlop, oszlop tartószerkezetű információs tábla, reklám pylon és reklámzászló, napvédő ponyva, transzparens vagy molinó, amennyiben ezek részben reklámnak nem minősülő információs célt és közérdeket szolgálnak.

j) Önkormányzati információs tábla: olyan rögzített, egyedi méretű hirdető-berendezés, mely a helyi lakosok számára nyújt, rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat.

k) Pasztellszín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.

l) Rikító színek: nagyon élénk, erős és árnyalatnélküli, figyelemfelkeltő színek, melyeknek nagy a színtelitettsége (papagáj és műanyag színcsoportba tartozóak).

m) Üzletfelirat: kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés.

II. Fejezet

HELYI VÉDELEM

A helyi védelem feladata

6. § (1) A helyi védelem feladata helyi védelmet igénylő építészeti örökség:

a) meghatározása és dokumentálása,

b) védetté nyilvánítása és nyilvántartása,

c) megőrzése és megőriztetése.

d) a védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése

A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

7. § (1) Helyi építészeti örökség (a továbbiakban: örökség) egyedi, vagy területi védetté nyilvánítása (a továbbiakban: helyi védelem) annak a Tkr.-be történő felvételével történik.

(2) A helyi védelem alá helyezett egyedi örökségi értékeket, elemeket úgy kell megállapítani, hogy az tartalmazza a védetté nyilvánítással érintett örökség pontos megnevezését, helyét, azonosító adatait, valamint a helyi védelem (3) bekezdés szerinti fokozatát.

(3) Az egyedi helyi védelem fokozata lehet:

a) teljes,

b) részleges, ezen belül:

ba) homlokzat részleges védelme;

bb) utcai homlokzat védelme;

bc) utcai és udvari homlokzat védelme;

bd) épülettagoltság védelme;

be) épületszerkezetek védelme;

bf) egyéb okból történő védelem (különösen.: településszerkezet, telekstruktúra, utcavonal-vezetés, utcakép, utcakép-részlet, település- és tájkarakter elemek megőrzése, fennmaradása, fejlesztése miatt).

(4) A helyi területi védelemmel érintett területté nyilvánítás esetén azt a Tkr. külön melléklete állapítja meg, melynek tartalmaznia kell a védetté nyilvánítással érintett terület pontos megnevezését, helyét, azonosító adatait.

(5) A helyi védelembe vétel a Polgármesterhez címzett erre irányuló kérelem benyújtásával, írásban kezdeményezhető. A kérelemnek tartalmaznia kell a védelemre javasolt egyedi örökségi elem, vagy az örökségi terület beazonosítására és értékességére vonatkozó adatokat, így különösen annak:

a) helyét azaz helyrajzi számát, vagy földrajzi koordinátáit, vagy mindkettőt;

b) megnevezését;

c) jellemzőit, különösen: kora, építmény fajtája, stílusa, anyaga, állapota;

d) lényeges jellemzőit bemutató színes fényképét, továbbá

e) a helyi védelem alá helyezés indokolását, jelentőségét, különösen: az örökség eredetét, történetét, a hozzá kapcsolható eseményt, történetet;

f) javaslatot a megőrzésre, helyreállításra, vagy korábbi eredeti állapotába történő visszaalakítására,

g) a tulajdonos, használó nevét, elérhetőségét.

(6) A helyi védelembe vételt követően annak megszüntetése, vagy a Tkr. szerinti helyi védelmi fokozatának megváltoztatása kizárólag a Tkr. módosításával történhet.

(7) A helyi védelem megszüntetése, vagy megváltoztatása a Polgármesterhez címzett kérelem benyújtásával, írásban kezdeményezhető. A védelem megszüntetésére, megváltoztatására irányuló kérelemnek az (5) bekezdés szerintieket kell tartalmaznia.

(8) A helyi védelem alá helyezés, vagy a helyi védelem megszüntetése, megváltoztatása iránti eljárás megindításáról az örökség tulajdonosát, vagy annak ismerete hiányában az örökség felett jogszerűen rendelkezőt (a továbbiakban együtt: tulajdonos) írásban értesíteni kell. Az értesítésről a kérelem benyújtását követő öt munkanapon belül a Jegyző gondoskodik.

(9) A tulajdonos az értesítés kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül írásban véleményt nyilváníthat az eljárással kapcsolatosan.

(10) A helyi védelembe vételre irányuló javaslatot, vagy a hivatalból történt kezdeményezést a Polgármester – a véleményezésre nyitva álló idő leteltét követően, az értékvizsgálat birtokában – indítványával és annak indokolásával együtt terjeszti elő döntésre a Képviselő-testület elé. A helyi védelembe vételről, vagy annak megszüntetéséről szóló döntésről a tulajdonost – az eljárás megindítására vonatkozó szabályok szerint – tájékoztatni kell.

(11) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „…… (település neve) Önkormányzat helyi védelem alá helyezte/helyi védett értéke ……..(évszám)”.

(12) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(13) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a védett értéken vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(14) A helyi védettség elrendelését vagy megszüntetését az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni, melyről a jegyző gondoskodik. A bejegyzés elmaradása a védettséget nem érinti.

A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

8. § (1) A védett értékek jó karbantartása, állapotuk megóvása, a tulajdonos kötelessége.

(2) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését, különösen a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(3) A helyi védelem alatt álló örökségi értéken végzett bármilyen, a védettséget érintő – különösen építési – tevékenység végzése során a tulajdonos, míg ha az nem azonos a tulajdonossal, úgy a tevékenység konkrét végzője a meglévő állapotot köteles megőrizni, vagy ha abban változást okozott, úgy a tevékenység végeztével a korábbi állapotot köteles visszaállítani.

III. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

9. § (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó karakterű területek térképi lehatárolását a Tkr. 1. melléklete tartalmazza.

(2) A településképi arculati kézikönyvben meghatározottaknak megfelelően, településképi szempontból meghatározó karakterű területek:

a) központi településrész,

(3) A településképi szempontból meghatározó, természeti védelemmel érintett területek:

a) NATURA 2000 terület, tájvédelmi körzet területe, országos jelentőségű természetvédelmi terület, „ex lege” védett–természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat területe,

b) tájképvédelmi terület, egyedi tájérték területe,

c) helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték,

d) régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe.

(4) A településképi szempontból meghatározó, természeti védelemmel érintett, a Tkr. 9. § (3) a) - d) pontok szerinti területek településképi, településkarakteri szempontból a beépítésre nem szánt település részét képezik.

IV. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

10. § (1) A település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények - antennatartó szerkezet (torony) és a lakóterület között tartandó legalább 250 méter távolság figyelembe vételével - műtárgyak elhelyezésére, a település teljes közigazgatási területe - településképi szempontból elsősorban - alkalmas.

(2) Az (1) bekezdés alól kivételt képez a:

a) műemléki környezet területe,

b) NATURA 2000 terület, tájvédelmi körzet területe, országos jelentőségű természetvédelmi terület, „ex lege” védett–természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat területe.

c) a 9. § (2) bekezdésben meghatározottak szerinti területek,

Általános építészeti követelmények

11. § (1) A település közigazgatási területén belül az építmények homlokzati színezésére a pasztell árnyalatú színek alkalmazhatók.

(2) Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőszerkezete nem fedhetők és nem újíthatók fel hullámpala, műanyag hullámlemez és trapézlemez, valamint bitumenes hullámlemez alkalmazásával (kivéve gazdasági és üzemi építési övezetekben).

(3) A tetőfedő anyagoknál a rikító színek nem, helyettük a földszínek, natúr és antracit színek alkalmazhatók.

A beépítésre szánt meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

12. § (1.) A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények a következőek:

a) rikító színű fémlemez, rikító színű cserepes lemez fedés nem alkalmazható.

(2) Az épület szélességének, hosszanti méretének, arányainak megválasztása a környezet kialakult állapotához kell hogy igazodjon.

(3) Az építési telken tervezett építménynek a településképbe illesztés biztosítása érdekében, igazodnia kell a környezetében lévő

a) tetőidomokhoz, azok formáihoz, az épület főgerinc irányokhoz;

b) kialakult párkánymagasságokhoz;

c) tetőfelépítmények jellegéhez, arányaihoz;

d) homlokzati arányokhoz, tömegarányokhoz.

(4) A környezethez való illeszkedés határozza meg az egyedi homlokzatkialakítás módját, a következőek szerint:

a) Az illeszkedés érdekében a településrészen jellemző homlokzati nyílások arányrendszere, teljes homlokzati felülethez való aránya, a homlokzati díszítő elemek és tagozatok, továbbá színezés veendő figyelembe.

b) A tetőszerkezet kialakítása, hajlásszöge, a tetőgerinc magassága, tetőfelépítménye, anyaghasználata, annak színhasználata a környezet adottságaihoz illeszkedjen, akár lépcsőzetes magasságok alkalmazásával is.

c) Az épület-ornamentika (díszítőelemek), anyaghasználat (műanyag homlokzat burkolat nem alkalmazható), homlokzati felületi megjelenés tekintetében az épülethez legyen arányos, valamint illeszkedő a környezetéhez.

(5) Magastetős épületen, utcaképben megjelenő napelem, napkollektor a tetősíktól eltérő hajlásszögben nem helyezhető el.

13. § (1.) Az építmények elhelyezésénél biztosítani kell a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítását.

(2) Épület utcafronti homlokzatán, előkertben gépészeti berendezések takarás nélkül nem helyezhetők el.

(3) A bejárati elő lépcső, az akadálymentesítésre szolgáló építményt (rámpát és elemeit), közterületbe nyúló épületrészt és az utcai kerítést nem lehet úgy kialakítani, hogy az a kapcsolódó közterület funkcionális használatát akadályozza, és ne igazodjon annak használatához.

A beépítésre nem szánt, tájképvédelmi terület és egyedi tájérték területeibe ékelődő (állattartó-, üzemi-, mezőgazdasági- üzemi-, különleges-, valamint tanya területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

14. § (1) A táj értékeinek megfelelő beépítési mód biztosítása érdekében, az épületek, építmények szabadon álló építési módban, csoportosan – külön állóan, össze nem építve - helyezendők el.

(2) A csoportos elhelyezésen belüli épület összeépítések csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges.

15. § (1) Építmények tájba illesztésének biztosítása érdekében:

a) az újonnan kialakításra kerülő termelő, tároló és állattartó épületek hosszúkásan nyújtott tömeggel, magastetős kialakítással kell kialakítani. Ettől eltérni csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges.

b) az ipari funkciójú épületek esetén az egyszerű ipari formák alkalmazása az elsődleges, ezen belül a nagyfesztávú ipari csarnoktól a félnyeregtetős és lapostetős kialakítású egyedi szerkezet is építhető.

c) Szociális, iroda, lakó és szállás épületek modern építészeti anyag és tömegkialakítással is építhetők. A manzárd tető kialakítás nem lehetséges.

d) Az épületek homlokzata világos, pasztellszínezésűek lehetnek. Tájidegen színezésnek minősülnek a rikító színek, valamint a neon sárga, neon zöld, élénkpiros, lila színezések.

e) Az épületek tetőfedése, homlokzati burkoló eleme nem készülhet tükröződő felülettel. Csak matt színezés, matt fémfelület alkalmazható.

(2) A majorsági/mezőgazdasági üzemi területeken a szélvédelem és a táji látványvédelem biztosítása érdekében az ingatlan határokon védőfásítás szükséges.

A helyi védelemben részesülő területekre és egyedi elemekre vonatkozó általános követelmények

16. § (1) A helyi védett értékek körét a Tkr. 2. melléklete tartalmazza.

(2) Amennyiben a helyi védett érték magasabb szintű jogszabály alapján országos védelemre kerül, azt a Tkr. 2. mellékletből törölni kell.

(3) Helyi védett érték felújítása esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében az örökség jellegéhez igazodó műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell, az épület és a külső térhasználat (udvar) esetén is.

A helyi egyedi építészeti követelmény

17. § (1) A helyi egyedi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:

a) tömegformáját, tömegarányait,

b) tetőformáját, tetőfelépítményeit,

c) homlokzati tagozatait,

d) homlokzati díszítőelemeit,

e) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit,

f) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.

(2) Az eredeti állapot szerinti épülettartozékok (pl. rács, vasalat, világítótest, korlát, kerítés) helyettesíthetők.

(3) A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető, az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Nem alkalmazhatóak a rikító színek és a túlzott kontrasztok.

(4) A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a védett épület eredeti állapotának formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie.

(5) A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett megengedett.

(6) A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően helyezhető el.

Nyilvántartott műemléki értékre vonatkozó településképi követelmények

18. § (1) Nyilvántartott műemléki értékekkel érintett ingatlanon elhelyezhető új épületek kialakítása igazodjon a védett épület, épületegyüttes eredeti struktúrájában betöltött pozíciójához. Biztosítani kell a védett épület látványának megőrzését. A szerkezeti homlokzatképzési, tömegképzési arányok, hangsúlyok nem tolódhatnak el a védett épülettől az új épület irányába.

(2) Nyilvántartott műemléki érték esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében a hagyományos, örökséget képviselő műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell.

V. Fejezet

REKLÁMHORDOZÓKRA ÉS EGYÉB MŰSZAKI BERENDEZÉSEKRE VONATKOZÓ

TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

19. § (1) Közterületeken és köztulajdonban álló ingatlanok esetén reklám közzététele és reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése

a) a beépítésre szánt területen belül csak a vegyes és lakóterületeken és kizárólag utcabútor igénybevétel esetén lehetséges,

b) a beépítésre nem szánt területeken nem megengedett.

(2) Magánterületen reklám közzététele és reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése

a) beépítésre szánt területen belül a buszpályaudvar és a vasútállomás területét kivéve nem megengedett.

b) beépítésre nem szánt területeken nem megengedett.

(3) A területi besorolások alatt a 104/2017. (IV.28.) Kormányrendelet 2. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat kell érteni.

20. § (1) Helyi népszavazás, települési rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző legfeljebb 5 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó hirdetmények elhelyezhetők a településen.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt időszak összesen egy naptári évre maximum 12 naptári hét időszakra terjedhet ki.

21. § (1) Az épületek homlokzatain elhelyezhető cégéreket, cég- és címtáblákat és üzlet feliratokat úgy kell kialakítani, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival.

(2) Utólagos elhelyezésénél az (1) bekezdésben foglaltakon túl biztosítani kell, hogy a berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(3) Közterületről látható épületek egy-egy homlokzatának 15%-ánál nagyobb felületén nem helyezhető el cég- és címtábla, üzlet felirat, információs, vagy más célú berendezés.

(4) Információs vagy más célú berendezés, amennyiben reklámot is tartalmaz, az előkertben nem helyezhető el.

(5) Közvilágítási berendezésen, egyéb közmű berendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület nem helyezhető el, kivéve a 20. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint.

(6) Önkormányzati információs tábla és egyedi tájékoztató tábla közterületen csak a gyalogos közlekedést nem zavaró módon helyezhető el.

(7) Üzletenként legfeljebb két cégtábla és egy darab cégér helyezhető el. Saroktelek esetén mindkét közterület irányába elhelyezhető a cég és címtáblák és 1-1 db cégér.

(8) Üzletfelirat hossza legfeljebb 3,0 m, magassága 1,0m, vastagsága 15 cm lehet.

22. § Védett természeti területeken reklámhordozó berendezések nem, új elektromos és hírközlési vezetékek csak földkábelben helyezhetőek el.

VI. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

23. § (1) A településképi követelményekről a főépítész – alkalmazása hiányában a polgármester – az építéssel érintett telken tervezett építési munkák végzéséhez, a Tkr. 3. melléklet szerinti „Bejelentési kérelemre” - szakmai konzultációt biztosít.

(2) A konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében vagy kérésre a helyszínen is lefolytatható.

(3) Szakmai konzultáció az építés megkezdése előtt legalább egyszer kötelező:

a) településkép szempontjából meghatározó területen:

aa) új épület építése;

ab) meglévő épület homlokzatszínezéssel járó felújítása, bővítése, utólagos hőszigetelése;

b) településkép szempontjából meghatározó besorolású területeken kívül:

ba) új lakóépület építése esetén.

(4) A településképi konzultáció során a főépítész – alkalmazása hiányában a polgármester – javaslatot tesz a településképi követelmények érvényesítése módjaira.

(5) A konzultációról készült jegyzőkönyvet az általános iratkezelési szabályzat szerint szükséges kezelni.

VII. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS ÉS SZABÁLYAI

24. § (1) A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tvtv.) és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.)szerinti kötelező előírás alapján, valamint ezen jogszabályok általános érvényű előírásaira tekintettel – a rendeletben meghatározott különös szabályok szerint – településképi bejelentési eljárást (a továbbiakban: bejelentési eljárás) kell lefolytatni:

a) valamennyi reklámhordozó elhelyezésének megkezdése előtt,

b) reklám közzétételének megkezdése előtt, a meghatározó területeken.

(2) A bejelentési eljárást az ügyfél (a továbbiakban: bejelentő) kezdeményezi írásban, a Korm. r. és a 3. melléklet szerinti kérelmével (a továbbiakban: bejelentés).

25. § (1) A bejelentést – papír alapon – a polgármesterhez címezve a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani.

(2) A településképi követelményeket igazoló építészeti-műszaki dokumentációnak – a bejelentés tárgyától függően – az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) meglévő állapotról fényképfelvételt,

b) műszaki leírást,

c) a tervezett állapot formáját, mennyiségét, méretét és technológiáját,

d) a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt és elhelyezésének módját,

e) elrendezési rajzot,

f) reklám elhelyezésének helyétől – amennyibe indokolt – színtervet, környezetbe illesztett látványtervet.

(3) A dokumentáció tartalmát a polgármester ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott dokumentáció nem felel meg a (2) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek, a polgármester a tervezett tevékenységet megtiltja.

(4) Amennyiben a benyújtott dokumentáció hiánytalan, a polgármester:

a) feltétellel, vagy feltétel nélkül tudomásul veszi a bejelentést,

b) megtiltja a bejelentésben foglaltak végrehajtását, ha az nem felel meg a követelményeknek, vagy nem illeszkedik a településképbe.

(5) A polgármester a döntéséről a kérelem benyújtását követő 15 napon belül hatósági határozatot hoz.

26. § A cégjelzések, reklám- és hirdető-berendezések esetében az igazolás időtartama három év, egyéb esetekben az igazolás határozatlan időtartamra szól. A bejelentéstől számított egy éven belül kell megkezdeni a tevékenységet, ellenkező esetben ismételten bejelentést kell tenni.

27. § Amennyiben a bejelentési eljárás lefolytatásához kötött tevékenység közterület-használati hozzájáruláshoz is kötött, a közterület-használati hozzájárulás kiadására csak a bejelentési eljárás lefolytatását követően, a megengedő határozat birtokában és az abban meghatározott kikötések figyelembe vételével kerülhet sor.

28. § (1) A településképi bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását a polgármester ellenőrzi.

(2) Amennyiben a polgármester a bejelentés elmulasztását, vagy az engedélyezettől eltérő végrehajtást tapasztal, akkor településképi kötelezési eljárást folytat le.

(3) A polgármester a reklám és reklámhordozó elhelyezése esetén tapasztalt eltérő végrehajtás esetén az illetékes kormányhivatalt értesíti.

VIII. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS ÉS BÍRSÁG

29. § (1) A településkép érvényesítési eszközökkel kapcsolatos döntéseinek betartását a polgármester ellenőrzi. A mulasztásokat - amennyiben tudomására jut - kivizsgálja, és az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján jár el.

(2) A településkép érvényesítési eszközökkel kapcsolatos döntés be nem tartása esetén a polgármester figyelmezteti a jogkövetkezményekre a bejelentőt, és 8 napos határidőt szab a határozatban foglaltak betartására. Amennyiben a felszólítás eredménytelen, a polgármester településképi bírságot szabhat ki az építtetőre, mely többször is kivethető, amennyiben a jogszerűtlen állapot fennmarad.

(3) A településképi bírság összege:

a) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint 300.000 Ft-ig,

b) településképi szempontból meghatározó és egyéb területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint 150.000 Ft-ig,

c) egyéb településképi és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmény be nem tartása esetén 100.000 Ft-ig,

(4) A polgármester a bírság kiszabása során az alábbi szempontokat köteles mérlegelni:

a) a jogsértés milyen mértékben sérti vagy akadályozza a Tvtv. 11/A. § (1) bekezdésében meghatározott értékek megőrzését vagy kialakítását,

b) a jogsértés időtartama,

c) a jogsértés ismételtsége.

(5) A településképi bírságot a bírság kiszabásáról szóló határozatban meghatározott határidőre és az abban megjelölt az önkormányzatnak a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási számlájára kell átutalási megbízással, vagy készpénz-átutalási megbízással postai úton befizetni. A befizetés elmaradása esetén – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény értelmében – a meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül, és adók módjára kell behajtani.

VI. Fejezet

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS ÉS ÖSZTÖNTÉS

30. § (1) A helyi védelem alá helyezett építészeti örökség védettségből eredő és a rendeltetésszerű használathoz szükséges mértéket meghaladó, vagy a védettségből eredő kötelezettség teljesítéséhez szükséges költségekhez való hozzájárulás, valamint a Tkr. szerinti településképi követelmények alkalmazásának elősegítése érdekében az Önkormányzat részéről helyileg támogatás (a továbbiakban: Támogatás) nyújtható:

a) az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló – szükséges esetben megalkotott - külön önkormányzati rendelet szabályai szerint;

b) a helyi adókról szóló jogszabályokkal összhangban, adómérséklés biztosításával, – szükséges esetben megalkotott - külön önkormányzati rendeletben.

(2) Nem adható Támogatás, ha a védett értékkel összefüggésben engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően, valamint szabálytalanul végeztek bármilyen – elsősorban – építési munkát.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

31. § Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

32. § (1) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Nyírtelek Város Képviselő-testületének a Helyi Építési Szabályzatról és a szabályozási tervek elfogadásáról szóló 8/2011 (III. 29.) KT rendeletének:

a) 16. § (4) bekezdés k) és n) pontok,

b) 17. §,

c) 18. §,

e) 29. § (5) bekezdés a) pont,

f) 2. és 3. függelék,

1. melléklet a 6/2018. (V. 29.) önkormányzati rendelethez

A településképi szempontból meghatározó karakterű terület
image1.jpegimage2.jpeg

2. melléklet a 6/2018. (V. 29.) önkormányzati rendelethez

A helyi védelem alá helyezett egyedi örökségi értékek, elemek

Ssz.:

Megnevezés, rendeltetése, a védelem típusa

Cím, hrsz:

01.

Dessewfy kúria

Kastély u. ; 1108/1 hrsz

Leírás: A volt Dessewffy – kúria a XIX. század első felében, egy barokk épület bővítésével készült. Udvarban álló, „L” alaprajzú, földszintes klasszicista épület. Eredetileg nagy park vette körül és kiszolgáló, gazdasági épületek. 1945 után gépállomás. Utoljára 1960-as években volt felújítva.
Főszárnya üresen áll, illetve raktárként használják. Az erre merőleges szárnyban az AJG irodái találhatók. Mai állapota igen elhanyagolt.

Fotó:

Ssz.:

Megnevezés, rendeltetése, a védelem típusa

Cím, hrsz:

02.

Varjúlaposi levéltár

Varjúlapos - 0228/145 hrsz

Leírás: Az épület funkciói az évek során: Varjúlaposi kiskastély – Hitbizomány iroda – Iskola – és napjainkban Megyei Levéltár

Fotó:












Ssz.:

Megnevezés, rendeltetése, a védelem típusa

Cím, hrsz:

03.

Szent József római katolikus templom

Szent István utca 113.; 368. hrsz

Leírás: Eredeti nevén Királytelekszőlősi templom.
Az akkori lakosság 1929-ben kapott engedélyt templom építésére. Gyűjtést rendeztek, melyhez a Dessewffy grófok is jelentős adománnyal járultak hozzá. Maga a templom 1935-ben lett kész.

Fotó:

Ssz.:

Megnevezés, rendeltetése, a védelem típusa

Cím, hrsz:

04.

Királytelek Vigadó

Arany János utca 27.; 908/4. hrsz.

Leírás: A Dessewffy uradalomhoz tartozott az akkori istálló, lovarda majd magtár.
A lovarda épülete napjainkban a Királytelek Vigadó nevet viseli, helyi rendezvényekhez ad méltó környezetet.

Fotó:

















Ssz.:

Megnevezés, rendeltetése, a védelem típusa

Cím, hrsz:

05.

Királytelek Magtár

Petőfi Sándor utca, 947 hrsz

Leírás:

Fotó:

3. melléklet a 6/2018. (V. 29.) önkormányzati rendelethez

BEJELENTÉSI KÉRELEM

Településképi bejelentési eljáráshoz

A bejelentő neve:………………………………………………………………………………………………..
A bejelentő lakcíme:…………………………………………………………………………………………….
telefonszáma*:………………………………………………………………………………………………...
e-mail címe*:…………………………………………………………………………………………………..
Szervezet székhelye:……………………………………………………………………………………..........
A folytatni kívánt reklám, illetve reklámhordozó elhelyezésének megnevezése:
……………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………
Helye:…………………………………………………………………………………Hrsz.:…………………..
a reklámozás tervezett időtartama:…………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………
Benyújtott mellékletek megnevezése, példányszáma:
……………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………
dátum:…………………………….

…………………………………….

aláírás

*nem kötelező