Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (I.15.) önkormányzati rendelete

a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Hatályos: 2014. 01. 16- 2014. 02. 12

Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselőtestületének
2/2014.(I.15.) önkormányzati rendelete
 a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról


Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselő-testülete  a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. § a) – g) pontjaiban, és a 39. § (2) és (5) bekezdéseiben kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 13. § (1) bekezdés 19. pontjában, illetve az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


Bevezető rendelkezések
1. §


A képviselő-testület annak érdekében, hogy a jogszabályokban meghatározott hulladékgazdálkodási feladatait a korszerű környezetvédelem követelményei szerint teljesítse, érvényesíteni kívánja a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben (továbbiakban: Hgt.) rögzített elveket, a jelen rendeletben foglaltak szerint települési szilárd hulladék kezelésére kötelezően ellátandó és igénybe veendő hulladékgazdálkodási közszolgáltatást tart fenn.


2. §
Általános rendelkezések


(1) Kisfüzes Község Önkormányzata a jelen rendeletben foglaltak szerint hulladékgazdálkodási kötelező közszolgáltatást tart fenn a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére és a felsorolt tevékenységek ellátásáról a PEVIK Kft. (székhelye: 3250 Pétervására, Tisztisor 28.) gazdálkodó szervezet  útján gondoskodik. A hulladék lerakása a kijelölt hulladéklerakó, átrakó telepen (Hejőpapi lerakó KTJ: 101685420, és Eger átrakó-állomás KTJ: 101980233.) történik.
A közszolgáltatóval történő együttműködés tartalmát és feltételeit külön szerződés rögzíti.
(2) A közszolgáltatás, az annak ellátására feljogosított közszolgáltató szállító eszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy egyéb módon, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött települési szilárd hulladéknak a hulladékkezelő telepen való elhelyezés céljából történő rendszeres elszállítására terjed ki.
(3) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás − a tevékenység tartalmában − az alábbiakra terjed ki:
a) az ingatlan használó által a közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy a rendeletben megjelölt egyéb módon az ingatlanon gyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék begyűjtésére és rendszeres, vagy alkalmi elszállítására;
b) az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszer – a közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén – történő begyűjtésére és a közszolgáltató általi elszállítására;
c) a közszolgáltató által rendszeresített és az ingatlanhasználó részére rendelkezésre bocsátott hulladékgyűjtő edényben/zsákban elhelyezett települési szelektív hulladékgyűjtésre;
d) az a), b) és c) pontokban foglaltak szerint gyűjtött, begyűjtött és elszállított települési hulladék elhelyezésére, kezelésére és ártalmatlanítására.


3. §
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással ellátott terület határai


(1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás Kisfüzes község közigazgatási területére terjed ki.
(2) Az ingatlanhasználó a jelen rendeletben meghatározottak szerint jogosult és köteles igénybe venni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.


4. §
A közszolgáltatás ellátásának rendje és módja


(1) Az ingatlanhasználó és a közszolgáltató közötti jogviszonyt, vagy az ingatlanhasználó bejelentése, vagy a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre, vagy az a tény, hogy a közszolgáltató a közszolgáltatást az ingatlanhasználó részére felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.
Rendelkezésre állásnak minősül, ha a közszolgáltató a közszolgáltatásba bevont szállító eszközével a településen irányadó menetrend szerint az ingatlanhasználó ingatlanát érinti, illetve a szolgáltatást felajánlja.
(2) A közszolgáltatás teljesítésének feltételeiről a közszolgáltató az ingatlanhasználót írásban köteles értesíteni, vagy helyben szokásos módon felhívás útján tájékoztatni.
(3) A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a közszolgáltató az ingatlanhasználót – a változás bekövetkezése előtt legalább öt nappal – köteles értesíteni.
(4) A jogviszony kezdő időpontja az a nap, amelyen a közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és lényeges feltételeiről az ingatlanhasználót írásban értesítette, illetve helyben szokásos módon felhívás útján tájékoztatta.
(5) A hulladék begyűjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriság, útvonal és időpont) az ingatlanhasználónál keletkező hulladékmennyiség figyelembevételével a közszolgáltató   Kisfüzes Község Önkormányzatával közösen határozza meg és arról az ingatlanhasználót a (2) bekezdés szerint értesíti.
(6) A közterületen szervezett rendezvény során keletkezett hulladék tárolásáról, szállításáról a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a közszolgáltatóval kötött külön szerződés alapján.


5. §


A gazdálkodó szervezet és a szolgáltatás igénybevételére kötelezettek, valamint a közszolgáltató között a jogviszonyt jogszabályokban meghatározott tartalmú szerződés foglalja magában.


6. §
A közszolgáltató hulladékgazdálkodási közszolgáltatással
kapcsolatos jogai és kötelezettségei


(1) A közszolgáltató kötelessége a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlanhasználóktól a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, valamint az egyéb gyűjtőedényben:
a) a települési szilárd hulladék rendszeres begyűjtése és elszállítása,
b) ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszer – a közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen – történő begyűjtése és elszállítása,
c) a közterületi hulladéknak egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása,
d) a begyűjtött és elszállított települési hulladék hasznosításra történő átadása,
e) a hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmények – magasabb szintű jogszabályokban foglalt – utógondozása és monitorozása körébe tartozó feladatok ellátása,
f) a bármilyen okból a szállítási napon elmaradt hulladék szállítás 48 órán belüli pótlása.
(2) A Közszolgáltató jogosult a hulladék elszállítását megtagadni, ha:
a) megállapítható, hogy a gyűjtőedényben kihelyezett hulladék az ürítés, vagy a szállítás során a szállítást végző személyek életében, testi épségében, egészségében, továbbá a begyűjtő járműben vagy berendezésében kárt okozhat, vagy a hasznosítás, illetve kezelés során veszélyeztetheti a környezetet.
b) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy a kihelyezett gyűjtőedény mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes, vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem gyűjthető, nem szállítható, nem ártalmatlanítható, és nem minősül települési hulladéknak.
c) a települési hulladékot nem a rendeletben megengedett módon helyezték el, illetve a gyűjtőedény a közszolgáltató számára nem hozzáférhető.
d) nem a közszolgáltató szállítóeszözéhez rendszeresített gyűjtőedényben/hulladékzsákban került kihelyezésre.
e) a kihelyezett gyűjtőedény a 30 kg tömeget meghaladó mennyiségű hulladékot tartalmaz.
f) a kihelyezett gyűjtőedény a közszolgáltató által alkalmazott gépi ürítési módszerrel az ingatlanhasználónak felróható okból nem üríthető.  
(3) A közszolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes költségelszámolást készíteni, és azt Kisfüzes Község Önkormányzata Képviselő-testületének minden évben, a május 30-át követő testületi ülés időpontjára benyújtani.


7. §


(1) A közszolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni.
(2) A gyűjtőedényben okozott kárt a közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A közszolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka, és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani.
(3) Ha a károkozás nem róható fel a közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, vagy cseréje az ingatlanhasználót terheli.


8. §
Az ingatlanhasználó jogai és kötelezettségei


(1) Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán keletkező, vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon, vagy helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról, vagy ártalmatlanításról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlanhasználó köteles:
a) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét megelőzés elve alapján legkisebb mértékűre szorítani;
b) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gyűjteni, tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja;
c) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, és a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított közszolgáltatónak átadni.
(2) Ha az ingatlanhasználó a tulajdonosváltozás, vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik, köteles ezt a tényt a keletkezését követő 15 napon belül írásban bejelenteni a közszolgáltatónak. A bejelentést jelen rendelet 1. melléklete szerint kell teljesíteni.
(3) Nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az ingatlanhasználót az olyan beépítetlen ingatlan tekintetében, ahol életvitelszerűen senki sem tartózkodik és ahol hulladék sem keletkezik.  
(4) Az az ingatlanhasználó, akinek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásába bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett nem települési hulladékra a közszolgáltatást igénybe venni.
(5) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, vagy csak részben veszi igénybe.
(6) A közszolgáltató jogosult a használaton kívüliség tényét ellenőrizni és annak okirati bizonyítását kérni a szünetelésre vonatkozó szabályok alkalmazásával. Amennyiben megállapítható, hogy a mentességet az ingatlanhasználó jogszerűtlenül vette igénybe - díjfizetési kötelezettség jogszerűtlen szüneteltetése, tulajdonváltozás esetén fennálló bejelentési kötelezettség elmulasztása, - úgy ezen időtartamra az ingatlanhasználó köteles a közszolgáltatási díjat utólagosan megfizetni.


9. §


(1) Az ingatlanhasználó köteles a gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyűjtőedényt legkorábban a szállítási napot megelőző napon, 20 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést.
(2) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza.
(3) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset, vagy károkozás veszélyének előidézésével.


10. §


(1) Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról.
(2) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeznek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, vagy az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlanhasználó a közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, és használhatóvá tenni.
(3) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét.


11. §
A közszolgáltatási díj fizetésének rendje


(1) Az ingatlanhasználó az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást heti egyszeri gyakorisággal igénybe veszi, és a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékait kizárólagos jelleggel a közszolgáltató részére rendszeresen átadja, és a közszolgáltatás igénybevételéért díjat fizet.
(2) Az ingatlanhasználó a teljesített közszolgáltatás alapján számított közszolgáltatási díjat utólag, negyedéves elszámolási időszak szerint, a közszolgáltató vagy az általa megbízott személy (díjbeszedő) által megküldött számla alapján, a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül kiegyenlíti.
(3) A közszolgáltató a számlázási gyakorlatában bekövetkező változásról az ingatlanhasználókat a változás bevezetését megelőzően legalább 30 nappal írásban és egyidejűleg honlapján tájékoztatja.
(4) A közszolgáltatási díj késedelmes megfizetése esetén a közszolgáltató a jogszabályban meghatározott késedelmi kamatot érvényesíthet.
(5) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, vagy a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll, vagy a teljesítést igazolja. Az ingatlanhasználó - e rendeletben meghatározott kivételekkel - akkor is köteles közszolgáltatási díjat fizetni, ha a közszolgáltató igazolni tudja, hogy felajánlotta az ingatlanhasználónak a szolgáltatás nyújtását vagy a szolgáltatás nyújtására rendelkezésre állt.
(6) Az ingatlanhasználó változása esetén a közszolgáltatás díját a közszolgáltatóhoz  történt bejelentés hónapjának utolsó napjáig a korábbi, azt követően pedig az új ingatlanhasználó köteles megfizetni.
(7) Ha a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó személye bármely okból nem megállapítható, az ingatlan használójának az adott ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosát/tulajdonosait kell tekinteni.


12. §
Hulladékszállítás rendje


(1) A hulladékszállítás minden hetente egy alkalommal pénteki napon, menetrendnek megfelelően történik. Ha ez a nap munkaszüneti nap, akkor a hulladékszállítás napjáról a közszolgáltató a helyben szokásos módon köteles tájékoztatni az ingatlanhasználókat. Ha az időpont változik, arról a közszolgáltatónak kell a szolgáltatást igénybe vevőket, a lakosságot értesítenie.
(2) A gyűjtőedényzet mellett elhelyezett bármilyen hulladék átvételét, gyűjtését a közszolgáltató jogosult megtagadni, kivéve, ha a többlethulladék a közszolgáltató által rendszeresített, általa vagy megbízottja által forgalmazott, egyedi jelöléssel ellátott, rendszeresített hulladékzsákban történik.
(3) Tilos a kihelyezett gyűjtőedények környékét, megközelítési útvonalát tárgyak elhelyezésével, vagy parkoló gépjárművekkel olyan módon elzárni, amely a gyűjtőedénynek a közszolgáltató által ésszerűen gyakorolt módon történő ürítését szabályozza.
(4) A kihelyezettt gyűjtőedényekből a gyűjtés megkezdése előtt kiszóródott hulladék feltakarítása, közterületről való eltávolítása a gyűjtőedényzettel rendelkező ingatlanhasználó kötelezettsége.


13. §
Nem rendszeres közszolgáltatások


A nagy darabos hulladék (lom) gyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról a közszolgáltató évente egy alkalommal, illetve a szelektív hulladék elszállításáról a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében - külön díj felszámítása nélkül - gondoskodik. Lebonyolításáról és megszervezéséről, a hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról a közszolgáltató gondoskodik.


14. §
A közszolgáltatás szünetelése


(1) Szüneteltethető a közszolgáltatás igénybevétele azokon az ingatlanokon, amelyeken folyamatosan legalább 90 napig senki sem tartózkodik és emiatt hulladék sem keletkezik.
(2) A szüneteltetésre vonatkozó igényt az ingatlanhasználó írásban köteles bejelenteni a közszolgáltató ügyfélszolgálatán, a szünetelés kívánt kezdő időpontja előtt, azt legalább 30 nappal megelőzően. A szüneteltetés csak teljes hónapra érvényesíthető.
(3) Ha a szünetelés feltételeiben változás következett be, az ingatlan használó ezt írásban, haladéktalanul köteles a közszolgáltató ügyfélszolgálatán bejelenteni. A bejelentés elmulasztása esetén a meg nem fizetett közszolgáltatási díj a közszolgáltató  jogszabályban meghatározott késedelmi kamattal növelten kell megfizetni.


15. §
Lom hulladék gyűjtése


(1) A lom hulladék gyűjtéséről, elszállításáról, hasznosításáról és ártalmatlanításáról a közszolgáltató évente egy alkalommal a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében - külön díj felszámítása nélkül - gondoskodik.
(2) A közszolgáltatás keretében a közszolgáltató kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képződőtt, de a rendszeres hulladékszállításra használatos gyűjtőedényekben el nem helyezhető nagydarabos, lom hulladékot szállítja el.
(3) Lomtalanítás keretében a közterületre nem helyezhető ki:
a) építési és bontási hulladék;
b) gumiabroncs hulladék;
c) gépjármű roncs, vagy termékként tovább nem használható jármű;
d) az ipar, mezőgazdaság vagy szolgáltatási tevékenység során képződött hulladék;
e) veszélyes hulladék;
f) háztartásokban keletkező vegyes hulladék;
g) elkülőnítetten gyűjtött papír, műanyag és fém hulladék;
h) kerti biohulladék.
(4) A lom hulladékot az ingatlanhasználó elszállítás céljából a közszolgáltató által hirdetmény útján, továbbá az önkormányzat és a közszolgáltató honlapján előzetesen megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki.
(5) Az elszállítandó lom hulladékot a közterületen úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a gyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
(6) A közszolgáltató az önkormányzatot írásban értesíti a lomtalanítás időpontjáról.


16. §
Adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettség


(1) Az adatkezelés célja a közszolgáltatással összefüggően az ingatlanhasználó személyének megállapításához, a közszolgáltatási díj behajtásához szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése, valamint a közszolgáltatás kötelező igénybevételének szünetelése esetén annak nyilvántartása.
(2) Az ingatlannal rendelkező, vagy azt bármilyen más jogcímen használó gazdálkodó szervezet köteles eleget tenni a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségének
(3) A közszolgáltatást igénybevevő ingatlanhasználók nyilvántartásáról a közszolgáltató gondoskodik.
(4) A Közszolgáltató megteremti és fenntartja az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit, gondoskodik az adatok biztonságáról, meghatározza azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
(5) A Közszolgáltató nyilvántartásában a természetes személyek esetében a Hgt. alapján a természetes személyazonosító adatokat (név, anyja neve, születési hely, születési idő, lakcím), valamint mindazon adatokat tarthatja nyilván, illetve kezelheti, amelyeket az ingatlanhasználó a jelen rendelet mellékletében meghatározottak szerint bejelentett.
6.) A Közszolgáltató az ingatlanhasználó személyes adatait a szerződéses viszony létrejöttétől annak megszűnéséig, díjhátralék esetén a tartozás fennállásáig kezelheti. A jogviszony, vagy díjhátralék megszűnését követően a Közszolgáltató a kezelt adatokat megsemmisíti, illetve a Hgt. rendelkezéseinek megfelelően az önkormányzatnak átadja.

 
17. §
Ügyfélszolgálat működtetése


A közszolgáltató az ingatlanhasználó hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos bejelentéseinek intézése, panaszainak kivizsgálása, orvoslása és a közszolgáltatással kapcsolatos általános tájékoztatásnyújtás biztosítása érdekében ügyfélszolgálatot működtet.


18. §
A rendelet betartásának ellenőrzése


(1) A rendeletben foglaltak betartását és a közszolgáltató vállalásainak megvalósulását a jegyző ellenőrzi.
(2) A közszolgáltató köteles a jegyző felé jelezni, ha tevékenysége során e rendelet szabályainak megsértését tapasztalja.


19. §
Záró rendelkezések


(1) Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2014. január 1-től kell alkalmazni.
2.) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Kisfüzes Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 9/2000. (XII.19.) önkormányzati rendelet, valamint az e rendelet módosításáról szóló 4/2004. (III.26.), 6/2009. (VII.14.), 5/2012. (V.31.), 1/2013. (II.13.)  önkormányzati rendeletek.

Kisfüzes, 2014. január 14.


Menyhárt Imre                                                                 Dr. Varga Attila
polgármester                                                                               jegyző

Mellékletek