Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2006 (III.29.) önkormányzati rendelete

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Hatályos: 2006. 04. 01- 2015. 12. 30

Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. § (2) bekezdésében, 29. § (1)-(2) bekezdésében, 131. § (1) bekezdésében (a továbbiakban: Gyvt.) kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat által a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni ellátásokról, illetve az önkormányzat által biztosított, személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról az alábbi rendeletet alkotja.

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák

1. § A rendelet célja, hogy a Gyvt. által megállapított, a gyermekek védelmét szolgáló ellátási formák alkalmazásához - a helyi sajátosságokat figyelembe véve - a feltételrendszert és eljárásokat szabályozza.

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Ságvár község közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú, valamint állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, valamint a magyar hatóságok által menekültként elismert gyerekekre és fiatal felnőttekre, valamint szüleikre.

(2) A rendelet hatálya a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országok állampolgárainak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény rendelkezései szerint jogszerűen a Magyarországon tartózkodó gyermekekre is.

(3) E rendeletet kell alkalmazni az (1) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a község területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyerekek esetében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés vagy más ideiglenes intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna.

(4)[1] E rendelet 4 és 8 §-ában szabályozott ellátás megállapítása a jegyző hatáskörébe tartozik.

3. § A gyermekek védelmét az önkormányzat pénzbeli, természetbeni, illetve személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokkal biztosítja az alábbiak szerint:

a) pénzbeli és természetbeli ellátások: rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, kiegészítő gyermekvédelmi támogatás,

b) személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások: gyermekjóléti szolgálat, gyermekek napközbeni ellátása érdekében, működtetett óvoda, általános iskolai napközi.

Pénzbeli és természetbeni ellátások

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

4. § (1) A jogosult gyermek számára a települési önkormányzat jegyzője 1 év időtartamra rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot állapít meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó jövedelem összege nem haladja meg

a) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 120%-át,

  aa) ha a gyermeket egyedülálló szülő, ill. más törvényes képviselő gondozza, vagy

   ab) ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy

   ac) ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel a 20. § (3) vagy (4) bek. foglalt feltételeknek,

b) az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 110%-át az a) pont alá nem tartozó esetben, feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön vagy együttesen a Gyvt. 19. § (7) bekezdésében meghatározott mértéket.                                                                                        

                                                                                                                                                                                                       

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

5. §[2]

6. §[3]

7. §[4]

Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

8. §[5]

A pénzbeli és természetbeni ellátások eljárási szabályai

9. § (1)[6] Az e rendeletben szabályozott pénzbeli és természetbeni ellátások megállapítása iránti kérelmet szóban vagy írásban Ságvári Közös Önkormányzati Hivatalnál terjesztheti elő a szülő vagy más törvényes képviselő. A szóban előterjesztett kérelemről jegyzőkönyvet kell felvenni.

(2) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság elbírálásához kérelmező köteles csatolni:

a) a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt nyilatkozatot a jövedelmi adatokra vonatkozó igazolásokkal együtt,

b) a gyermek elhelyezése vagy ideiglenes hatályú elhelyezése és a gyámrendelés tárgyában hozott bírósági és gyámhatósági határozatot, illetőleg a szülői felügyeleti jog egyik szülő általi gyakorlása esetén az erre vonatkozó - az illetékes gyámhivatal által készíttetett - megállapodást tartalmazó jegyzőkönyvet,

c) a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek egészségi állapotára vonatkozó igazolást,

d) közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló esetében - ha nagykorúság után is folyósítják, vagy akkor állapítják meg a támogatást - az oktatási intézmény igazolását a tanulói, illetve hallgatói jogviszony fennállásáról.

(3)[7]

(4) Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál a Gyvt. 19. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

  10. §[8]

Személyes gondoskodást nyújtó ellátások

11. § Az önkormányzat a következő gyermekjóléti alapellátásokat biztosítja:

a) gyermekjóléti szolgálat,

b[9]) gyermekek napközbeni ellátása keretében: bölcsőde.

Gyermekjóléti szolgálat

12. § (1)[10] A gyermekjóléti szolgáltatást az önkormányzat Ságvár és Környéke Önkormányzati Feladatellátó Társulás keretében foglalkoztatott családgondozóval biztosítja.

(2) A gyermekjóléti szolgáltatás térítésmentes. A szolgáltatást a szülő, más törvényes képviselő kérelmére, illetve a Gyvt. 17. § (1) bekezdésében felsoroltak, valamint a jegyző, a gyámhivatal vagy bármely állampolgár - gyermek veszélyeztetettségére utaló - jelzése alapján végzi. A kérelmet előterjeszteni, illetve jelzést megtenni közvetlenül a családgondozónál lehet.

(3) Az ellátás biztosítását a családgondozó intézkedése alapozza meg.

(4) A gyermekjóléti szolgálat feladatait a Gyvt. 39-40. §-ai határozzák meg.

Bölcsődei ellátás

13. §[11] A bölcsődei ellátás a Gyvt. 42. § és 42/A. § rendelkezései alapján történik

Térítési díj

14. §[12] A bölcsődében az étkeztetésért kell térítési díjat fizetni. A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetések intézményi térítési díjának mértékét külön rendelet tartalmazza.

Záró rendelkezések

15. § (1) E rendelet 2006. év április hó1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit - amennyiben az a kérelmező számára előnyösebb - a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Gyvt., továbbá a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükkor felhasználható bizonyítékokról szóló 133/1997. (VII. 29.) Korm. rendeletben és a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(3) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Ságvár Község Önkormányzatának gyermekvédelmi szabályozásáról szóló 3./1998.(II.11.) sz. rendelete.

Kelt: Ságvár, 2006. március 29.

                                                        P. H.

   

               

                   Kecskés Gábor, sk                                     Dr. Fodor Zoltán, sk

                       polgármester                                               körjegyző

A rendelet kihirdetve: 2006. április 1.

 

[1] Módosította a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014.01.01-től.

[2] Hatályon kívül helyezte a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2014.01.01-től.

[3] Hatályon kívül helyezte a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2014.01.01-től.

[4] Hatályon kívül helyezte a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2014.01.01-től.

[5] Hatályon kívül helyezte a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2014.01.01-től.

[6] Módosította a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014.01.01-től.

[7] Hatályon kívül helyezte a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2014.01.01-től.

[8] Hatályon kívül helyezte a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2014.01.01-től.

[9] Módosította a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014.01.01-től.

[10] Módosította a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014.01.01-től.

[11] Módosította a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014.01.01-től.

[12] Módosította a 22/2013 (XI.29.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014.01.01-től.