Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról

3/2011. (02. 08.). önkormányzati rendelet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Hatályos: 2013. 07. 16- 2013. 09. 09

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 43. § (3) és 53. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

I. Fejezet - Bevezető rendelkezések

1.§.

Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.

Telephelyei:

6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.

6800 Hódmezővásárhely, Petőfi u. 6. Agrárcentrum

6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8. Alföldi Galéria

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 70. HVSZ Zrt székhelye

6800 Hódmezővásárhely, Szeremlei u. 3. Zsinagóga

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. II. em., Hódmezővásárhelyi Többcélú KistérségiTársulás Kapcsolat Központ Oktatótermei

6636 Mártély Üdülőterület, Darvassy István u. 19. Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpont (6800 Hódmezővásárhely, Belterület 15269 hrsz.)

6806 Hódmezővásárhely- Szikáncs, Ács Lajos u. 17. Szikáncsi Olvasókör, Szikáncsi Településrészi Önkormányzat

6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 2. Erzsébet Kórház- Rendelőintézet

6800 Hódmezővásárhely, Serháztér u. 6. Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ

6800 Hódmezővásárhely, Klauzál u. 185/A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ Szivárvány Szakosított Szociális Otthon

6800 Hódmezővásárhely, Hunyadi u. 3. száma Környezeti Információs Központ székhelye

6800 Hódmezővásárhely, Vámház u. 10. Hódmezővásárhelyi Városellátó és Beszerzési Nonprofit Kft székhelye

6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 1. a Hód-Fürdő Kft székhelye

6800 Hódmezővásárhely, Kiserdő sor 21. Raktár-Depó

6800 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 3570/54. hrsz Állatvásártér

6800 Hódmezővásárhely, Pető Ferenc u. 4. Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakópark Nonprofit Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34. Tourinform Iroda

6800 Hódmezővásárhely, Oldalkosár utca 1. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium

Alaptevékenysége:

TEÁOR:

3700 Szennyvíz gyűjtése, kezelése

3900 Szennyeződés mentesítés, egyéb hulladékkezelés

5520 Üdülési egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatás

5629 Egyéb vendéglátás

5811 Könyvkiadás

5813Napilapkiadás

5814Fólyóirat, időszaki kiadvány kiadása

6209 Egyéb információ- technológiai szolgáltatás

8425 Tűzvédelem

8411 Általános közigazgatás

8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése

8414 Önkormányzati szolgáltatások, tevékenységek

8419 Költségvetési pénzellátás technikai szakfeladatai

8421 Külügyek

8424 Közbiztonság, közrend, államhatár rendjének védelme

8425 Tűz-, polgári és katasztrófavédelem tűzvédelem

8560 Oktatást kiegészítő tevékenység

8821 Önkormányzati rendszeres pénzbeli ellátások

8822 Önkormányzati természetbeni ellátások

8899 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül

9102 Múzeumi tevékenység

9311 Sportlétesítmény működtetés

9312 Sporttevékenység és támogatása sportegyesületi tevékenység

9313 Szabadidős sport támogatása testedzési szolgáltatás

9603 Temetkezés, temetkezést kiegészítő szolgáltatás

Szakfeladatai:

020000 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység

370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése

390005 Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek

412000 Lakó- és nem lakóépület építése

421100 Út, autópálya építése

431100 Bontás

429900 Egyéb m.n.s. építés

493102 Városi és elővárosi közúti személyszállítás

493909 M.n.s.egyéb szárazföldi személyszállítás

551000 Szállodai szolgáltatás

552001 Üdülő szálláshely-szolgáltatás

562912 Óvodai intézményi étkeztetés

562913 Iskolai intézményi étkeztetés

562916 Üdülői tábori étkeztetés

581100Könyvkiadás

581300 Napilapkiadás

581400 Folyóirat időszaki kiadvány kiadása

581900 Egyéb kiadói tevékenység

620900 Egyéb információtechnikai szolgáltatás

682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

711000 Építészmérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás

813000 Zöldterület- kezelés

841112 Önkormányzati jogalkotás

841191 Nemzeti ünnepek programjai

841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények

841361 Kis- és középvállalkozások működési és fejlesztési támogatása

841402 Közvilágítás

841403 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások

841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

841906 Finanszírozási műveletek

841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel

842155 Önkormányzatok m.n.s. nemzetközi kapcsolatai

842421 Közterület rendjének fenntartása

842531 A polgári védelem ágazati feladatai

842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek

856099 Egyéb oktatási kiegészítő tevékenység

882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás

882116 Ápolási díj méltányossági alapon

882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás

882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás

882122 Átmeneti segély

882123 Temetési segély

882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

882201 Adósságkezelési szolgáltatás

882202 Közgyógyellátás

882203 Köztemetés

889935 Otthonteremtési támogatás

889936 Gyermektartásdíj megelőlegezése

889942 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás

889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások

889955 Politikai rehabilitációs ellátás

889967 Mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és átalakítási támogatása

890215 A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok

890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás

890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása

890443Egyéb közfoglalkoztatás

890506 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása

900300 Alkotóművészeti tevékenység

910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység

910421 Védett természeti területek és természeti értékek bemutatása

910422 Védett természeti területek és természeti értékek megőrzése és fenntartása

910501 Közművelődési tevékenységek és támogatások

931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése

931202 Utánpótlás-nevelés tevékenység és támogatás

931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása

931301 Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás

960301 Hadisírok létesítése, gondozása

960302 Köztemetõ-fenntartás és működtetés


2. §.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikusan, széleskörű nyilvánosságot biztosítva intézi a város közügyeit, gondoskodik a helyi közhatalom gyakorlásáról, a helyi közszolgáltatásokról.

3. §.

Az önkormányzat működése Hódmezővásárhely közigazgatási területére terjed ki.

4. §.

Hódmezővásárhely önkormányzat jelképeit külön rendelet szabályozza.

5. §.

(1) A Közös Önkormányzati Hivatal kör alakú bélyegzőjén a körívben "Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala" felirat szerepel, középen Magyarország címere.



(2) A Közgyűlés körbélyegzőjén a körívben Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése felírat szerepel, középen Magyarország címere.

(3) A polgármester kör alakú bélyegzőjén Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármestere szerepel, közepén Magyarország címere.

(4) Az alpolgármesterek kör alakú bélyegzőjén Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Alpolgármestere szerepel, közepén Magyarország címere.

(5) A jegyző kör alakú bélyegzőjén Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyző  szerepel, közepén Magyarország címere.

(6) Az aljegyzők kör alakú bélyegzőjén Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Aljegyző szerepel, közepén Magyarország címere.

II. Fejezet - A közgyűlés

6. §.

(1) A Közgyűlés tagjainak száma: 14 fő, akik közül 10 főt egyéni választókerületekben választanak, 4 fő kompenzációs listáról kap mandátumot. A megválasztott polgármester az 1. számú egyéni választókerület képviselője is, aki a polgármesteri feladatok ellátásával egyidejűleg a képviselői feladatait is ellátja.



(2) A polgármester a megválasztásával válik a közgyűlés tagjává.

(3) A Közgyűlés tagjainak névsorát a Szabályzat 1. számú függeléke tartalmazza.

A közgyűlés feladata és hatásköre

7. §.

(1) Az átruházott hatáskörök gyakorlásáról évente egy alkalommal be kell számolni.

(2) Az önkormányzati hatósági ügyek intézésének tapasztalatairól a hatáskör címzettje egy alkalommal köteles tájékoztatni a közgyűlést.

A közgyűlés munkaterve

8. §.

(1) A közgyűlés üléseit munkaterv szerint tartja. A munkatervet féléves időszakra kell készíteni, melynek közgyűlés elé terjesztése a polgármester feladata.


(2) A munkaterv elkészítésére javaslatot kell kérni:

a./ a képviselőktől,

b./ a bizottságoktól,

c./ a tisztségviselőktől,

d./ a jegyzőtől,

e./ a közszolgáltatást végző szervek vezetőitől,

f./ az önkormányzat által alapított társaságok, intézmények vezetőitől,

g./ a nemzetiségi önkormányzatok elnökeitől.

(3) A munkaterv tervezetének mellékletében szerepeltetni kell a fel nem vett javaslatokat.

(4) A munkatervnek tartalmaznia kell

a./ az ülések tervezett napját,

b./ a napirend tárgyát, előadóját,

c./ az egyes napirendeket előzetesen véleményező bizottságok felsorolását,

d./ közmeghallgatás megtartásának szükségességét.

A közgyűlés ülései

9. §.

A közgyűlés alakuló, rendes, rendkívüli és ünnepi ülést tart.

10. §.

(1) Rendes ülést a Közgyűlés – a téli szünet (január hónap), illetve a nyári szünet (július,

augusztus hónapok) kivételével - havonta tart. Az ülést a hónap első péntekére kell összehívni. A Közgyűlés menetét, a napirendek sorrendjét - a Közgyűlés eltérő határozatának hiányában - az alábbiak szerint kell meghatározni:

a/ napirend előtti felszólalásokra, kérdésekre, interpellációkra - eltérő közgyűlési döntés hiányában - a napirendek elfogadását követő 2 órában kerül sor,

b/ a munkatervben szereplő napirendek, egyebek, ezen belül elsőként a rendelet-tervezetek,

c/ tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

d/ bejelentések, tájékoztatók,

e/ zárt ülés.


(2) Rendkívüli ülést kell összehívni:

a/ a polgármester indítványára,

b/ az Ötv. 12. §. (1) bekezdésében meghatározott esetekben.

(3) Az indítványban meg kell jelölni és indokolni az ülés fő napirendjét.

(4) Rendkívüli Közgyűlésen egyéb kérdések is tárgyalhatók.

(5) Ha a közgyűlésnek haladéktalanul döntenie kell hatáskörébe tartozó ügyben, összehívható a meghívó kézbesítését követő napra, a napirend megjelölésével. Rendkívüli esetben telefonon is összehívható, akár aznapra is. Ez esetben írásos előterjesztés kiküldése mellőzhető azzal, hogy annak tartalma a közgyűlés előtt szóban kerül ismertetésre. Az összehívás érvényességi feltétele, hogy valamennyi képviselő értesüljön az ülés összehívásáról.

(6) A közgyűlés során felmerülő vis maior esetén a közgyűlés a polgármester által meghatározott, annak megtartására alkalmas, a szükséges technikai eszközökkel felszerelt helyszínen folytatható.

A rendes ülés összehívásának rendje

11. §.

(1) A közgyűlési meghívónak tartalmaznia kell:

- az ülés helyét, időpontját,

- a javasolt fő napirendeket,

(2) A meghívóhoz mellékelni kell az előterjesztéseket, a határozat- és rendelet-tervezeteket.

(3) A közgyűlésen kiosztandó előterjesztés papíralapú is lehet. Ebben az esetben is elengedhetetlenül szükséges annak törvényességi véleményezése a jegyző által.

(4) A közgyűlés ülésének meghívóját a képviselők az ülés előtt legalább 5 nappal elektronikus úton kapják meg. A képviselők részére a nyílt és zárt ülés anyaga a város honlapján (www.hodmezovasarhely.hu) keresztül válik elérhetővé egyéni jelszavas hozzáférés segítségével. Az ülést vezető részére papír alapon is át kell adni az anyagot. A közgyűlést követő napon a nyílt ülésen tárgyalt előterjesztések anyagát a város honlapján hozzáférhetővé kell tenni.

(5) A közgyűlés időpontjáról a város lakosságát a polgármester értesíti.

a./ A meghívót a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálata hirdetőtábláján ki kell függeszteni, és a város honlapján is meg kell jeleníteni.

b./ Az ülés időpontját, helyét, napirendjét a sajtó útján is közzé lehet tenni.

(6) A közgyűlés ülésének időpontjáról, a tervezett napirendről tájékoztatni kell a helyi sajtó képviselőit és az MTI-t. A Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjét a tervezett napirend mellett az ülés teljes anyagának megküldésével együtt kell tájékoztatni.

12. §.

(1) A közgyűlés ülésére tanácskozási joggal, a meghívó elektronikus úton történő megküldésével meg kell hívni:

a./ akiket a polgármester, vagy a közgyűlés indokoltnak tart.

b./ a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyettesét,

c./ a Csongrád megyei 06-os országgyűlési egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselőt,

d./ a Rendőrkapitányság vezetőjét,

e./ a kistérségi tiszti-főorvost,

f./ a polgármesteri hivatal szervezeti egységeinek vezetőit,

g./ a napirend szerint érintett szervezetek vezetőit,

h./ a nemzetiségi önkormányzatok elnökeit,

i./ az önkormányzat könyvvizsgálóját

j./ a napirend szerint érintett civil szervezetek képviselőit,

k./ a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyi képviselőjét,

l./ a helyi tűzoltóparancsnokot.

m.) a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét.


(2) A közgyűlési meghívót elektronikus úton meg kell küldeni a Megyei Jogú Városok Szövetsége részére.

(3) Az intézményvezetők, és az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok vezetői részére kötelező a részvétel a közgyűlésen.

(4) A civil szervezetek jegyzékét a Szabályzat 8. számú függeléke tartalmazza.

Rendkívüli ülés összehívásának rendje

13. §.

(1) A rendkívüli ülésre szóló meghívót legalább 2 nappal előbb kell kézbesíteni.

(2) Egyebekben a 11. §. (5) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(3) Rendkívüli ülésen csak a napirendi pontok megtárgyalására kerül sor. Nincs sem napirend előtti felszólalásra, sem interpellációra, sem kérdés feltételére lehetőség.

Az ülések nyilvánossága

14. §.

(1) A nyilvános ülésen megjelent állampolgárok a kijelölt részen foglalhatnak helyet. Amennyiben a hallgatóság az ülést zavarja, az elnök a rendzavarót, vagy rendzavarókat az ülésről kiutasíthatja.

(2) Felszólalási jegyet nyújthatnak be az ülésen megjelent állampolgárok, név, téma, illetve napirend megjelölésével.

(3) Az elnök dönt arról, hogy a felszólalási jegyet benyújtottak közül kinek adja meg a szót.

(4) A közérdekű napirendekhez nem kapcsolódó felszólalók a szót a napirendek tárgyalása előtt kaphatják meg.

(5) Minden közgyűlésen kötelező jelnyelvi tolmácsot igénybe venni.

Zárt ülés

15. §.

(1) A Közgyűlés az Ötv. vonatkozó rendelkezései szerint tart, illetve tarthat zárt ülést.

(2) Az Ötv. 12. §. (4) bekezdésének a/ pontja szerinti esetekben a zárt ülést az ülést vezető rendeli el. Erről külön határozattal dönteni nem kell.

(3) A zárt ülésen az Ötv. 12. §. (5) bekezdése szerinti eseteken túl, a nem képviselőtestületből választott alpolgármester, és  a levezető elnök által felkért személy tanácskozási joggal vesz részt.

Határozatképesség

16. §.

Határozatképtelenség esetén az Elnök az SzMSz. 18. §-ának vonatkozó rendelkezései szerint dönt.

III. Fejezet - A közgyűlés üléseinek vezetése 

17. §.      

A polgármester akadályoztatása vagy a polgármesteri tisztség betöltetlensége esetén a polgármester helyettesítésére a polgármester által, számára adott külön megbízás alapján kijelölt, a képviselőtestület tagjai közül választott alpolgármester jogosult.

A polgármesteri és alpolgármesteri tisztségek egyidejű betöltetlensége, illetőleg tartós akadályoztatásuk esetén, a pénzügyi-gazdasági bizottság elnöke hívja össze és vezeti a közgyűlés ülését.

18. §.

(1) Az elnök ülésvezetési feladatai, jogkörei:

a./ az ülés megnyitása, berekesztése, szünet elrendelése, az ülés elnapolása,

b./ a határozatképesség megállapítása és annak folyamatos figyelemmel kisérése,

c./ a napirendi javaslat előterjesztése,

d./ az ülés vezetése, a szó megadása,

e./ az ülés rendjének biztosítása,

f./ az ülés félbeszakítása,

g./ javaslattétel a hozzászólások korlátozására,

h./ javaslattétel napirendi pont tárgyalásának elnapolására,

i./ javaslattétel napirendek összevont tárgyalására,

j./ napirendek sorrendjének megváltoztatására

k./szavaztatás,

l./ a szavazás eredményének megállapítása,

m./ zárt ülés elrendelése a rendelet. 15. §. (2) bekezdése szerinti esetben


(2) Azt a felszólalót, aki eltér a tárgytól, az elnök köteles felszólítani a tárgyszerűségre.

(3) Az elnök figyelmezteti azt a felszólalót, aki a tanácskozáshoz nem illő, másokat sértő kifejezést használ, a közgyűléshez méltatlan magatartást tanúsít. Ismételt felszólítás után a szót az elnök megvonhatja.

(4) Szünet elrendelése esetén a folytatás időpontját be kell jelenteni. 144 óránál hosszabb időtartamra szünet nem rendelhető el.

(5) Az elnök az ülést legfeljebb 15 munkanapra elnapolhatja.

(6) Amennyiben a közgyűlésen olyan rendzavarás történik, amely lehetetlenné teszi a tanácskozás folytatását, az elnök az ülést az akadály elhárításáig köteles félbeszakítani.

A tanácskozás alatt a közgyűlési teremben rádiótelefonok, egyéb elektronikus adathordozó eszközök használata tilos Laptopot csak az adott közgyűlés napirendjeinek tárgyalásához lehet használni.

(7) Az elnök vitavezetési feladatai:

a./ a vita megnyitása, berekesztése,

b./ a vita összefoglalása,

c./ a szavazás elrendelése,

d./ a szavazás eredményének megállapítása.

(8) A vita összefoglalása után az elnök a vitát ismételten nem nyithatja meg, újra szót csak az SzMSz szabályai szerint adhat.

IV. Fejezet - A közgyűlés működése, a tanácskozás rendje

19. §.

(1) Az ülést vezető elnök előterjeszti az ülés napirendtervezetét.

(2) Az ülés napirendjéről a közgyűlés többségi szavazással határoz.

A napirend elnapolása

20. §.

(1) A közgyűlési napirendi pont egy alkalommal elnapolható. Az elnapolás iránti javaslatot indokolni kell. Az elnapolási javaslat felől a közgyűlés többségi szavazással határoz, melyben elnapolás esetén a határidőt is megjelöli.

(2) A közgyűlés, az elnök vagy bármely képviselő javaslatára, bármely napirendet előzetes bizottsági tárgyalásra adhat ki, erről többségi szavazással határoz.

Az előterjesztő

21. §.

(1) Rendelet-tervezetet csak bizottság, polgármester, jegyző terjeszthet elő.

(2) A közgyűlés napirendjének előterjesztője a polgármester, az alpolgármester, bizottság elnöke, képviselő, jegyző, aljegyző, illetve a közgyűlés által felkért személy lehet.

Az előterjesztés

22. §.

(1) A közgyűlés elé kerülő előterjesztés összeállításáért annak előadója a felelős. Az előterjesztő az előkészítés során köteles megismerni és figyelembe venni a lakosság, a napirendi témában érintett szervek és szervezetek véleményét és javaslatát.

(2) A közgyűlés elé kerülő előterjesztések főbb tartalmi elemeit a Szabályzat 6. számú függeléke tartalmazza.

(3) Tájékoztató jelentés határozati javaslat nélkül is előterjeszthető.

(4) Végrehajtásért felelősként tisztségviselő, bizottsági elnök, jegyző, intézmény vezetője; ellenőrzésért felelősként tisztségviselő, a jegyző, a bizottsági elnök, vagy képviselő jelölhető meg.

(5) A közgyűlési előterjesztést az ülést megelőzően legalább 8 nappal a jegyzőnek be kell mutatni. Postázásra csak a jegyző törvényességi véleményezését követően kerülhet sor. Az előterjesztésnek a törvényességi véleményezésre való bemutatást tartalmaznia kell. Az előterjesztés technikai lebonyolításával kapcsolatos szabályokat külön polgármesteri utasítás rendezi.

(6) Az előterjesztés öt oldalnál több nem lehet, kivételes esetben ettől eltérni a jegyző engedélyével lehetséges. A beszámoló 15 oldalnál több nem lehet, kivételes esetben az ettől való eltérést a jegyző engedélyezheti.

(7) A Közgyűlésen prezentációt az elnök engedélyével lehet tartani. A prezentáció időtartama legfeljebb 20 perc lehet.

(8) Letett anyagot csak a polgármester és a jegyző terjeszthet elő.

Önálló indítvány

23. §.

(1) A képviselő a közgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben önálló indítványt terjeszthet elő. Az önálló indítványt a közgyűlést megelőző 8 nappal lehet a jegyzőhöz és az illetékes bizottságnak írásban, indokolva beterjeszteni. Az előterjesztéshez csatolni kell az illetékes bizottságnak az adott előterjesztés tárgyalására való alkalmasságról szóló nyilatkozatát.

(2) Az önálló indítványt a polgármester köteles az illetékes bizottság jóváhagyása esetén a soron következő közgyűlésre beterjeszteni és javaslatot tenni annak napirendre tűzésére, vagy annak megtagadására. A közgyűlés vita nélkül, többségi szavazással határoz az önálló indítvány napirendre tűzéséről.

Interpelláció

24. §.

(1) A képviselő a rendes ülés napját megelőző legalább 5 munkanappal a polgármesternél az interpellációt köteles beterjeszteni.

(2) Az interpellációnak tartalmaznia kell

a./ a képviselő nevét,

b./ azt a személyt, akihez az interpelláció szól,

c./ az interpelláció tárgyát.

25. §.

A polgármester biztosítja az interpelláció nyilvántartásba vételét és az interpelláció címzettjéhez történő eljuttatását.

26. §.

(1) Ha a képviselő az interpellációt közgyűlésen szóban nem kívánja előadni, az interpellációt az ülést vezető ismertetheti.

(2) Az interpellációra adott választ az érintett iroda képviselője ismerteti.

(3) Amennyiben az interpelláció a lakosság szélesebb körét érinti, vagy az ülést vezető elrendeli, úgy az interpelláció címzettje annak tartalmát és az arra adott választ összefoglalva ismerteti

27. §.

A válasz ismeretében az interpelláló képviselőnek viszontválaszra van joga, amelyre az interpelláció címzettje nyilatkozhat. Az interpellációra adott válasz elfogadásáról a képviselő nyilatkozik. Amennyiben az interpellációra a választ írásban kapta meg a képviselő, csak abban az esetben kell az ülésen szóban nyilatkoznia, ha a választ nem fogadja el. Ha az interpelláló képviselő nem fogadja el a választ, a közgyűlés vita nélkül, többségi szavazással határoz.

28. §.

(1) Ha a közgyűlés a választ nem fogadja el, a hatáskörébe tartozó ügyben haladéktalanul intézkedést tesz. Ennek eredményéről a következő ülésen tájékoztatást kell adni.

(2) Az interpelláció alapján a közgyűlés részletesebb vizsgálatot is elrendelhet, lefolytatásával megbízhatja valamely bizottságát, vagy erre az esetre bizottságot hozhat létre. Biztosítani kell, hogy az interpelláló képviselő is részt vehessen a vizsgálatban.

29. §.

Ha a kérdezett az interpellációra az idő rövidsége, vagy annak természete miatt nem tud válaszolni, akkor a választ 15 napon belül megküldi az interpellálónak. A következő rendes közgyűlés előtt a választ valamennyi képviselőnek el kell küldeni.

Kérdés

30. §

(1) A képviselő a feladatkörébe tartozó minden ügyben felvilágosítás kérése céljából kérdést tehet fel.

(2) Ha a szóban feltett kérdésre a szakiroda képviselője nem tud válaszolni, a választ a közgyűlést követő 5 munkanapon belül a képviselő részére írásban meg kell küldeni.

(3) A képviselő a közgyűlésen csak egyszer tehet fel kérdést.

Sürgősségi indítvány

31. §.

(1) A bizottság, tisztségviselő, a képviselő, a jegyző javasolhatják a közgyűlésnek valamely előterjesztés, vagy önálló indítvány sürgősségi tárgyalását. A javaslatot indokolni kell.

(2) A sürgősségi indítványt a sürgősség tényének rövid indokolásával együtt legkésőbb a közgyűlést megelőző 3. munkanap 16 óráig a polgármesternél kell benyújtani.

(3) A sürgősség kérdésében a közgyűlés a napirend elfogadásakor határoz.

(4) Ha a közgyűlés nem ismeri el a sürgősséget, úgy az ügyet önálló indítványként kell kezelni. Ebben az esetben a 23.§ az irányadó.

(5) Amennyiben az ülés napján a polgármester a közgyűlés hatáskörébe tartozó halaszthatatlan ügyet terjeszt elő, annak sürgősséggel történő tárgyalására (napirendre vételére) a polgármester javaslata alapján a közgyűlés egyszerű többséggel, vita nélkül határoz.

Módosító javaslat

32. §.

(1) A módosító javaslatokat a bizottsági ülésen kell előterjeszteni. A módosító javaslatot indokolni kell. A módosító javaslat a közgyűlés elé csak akkor kerülhet, ha az adott bizottság megtárgyalta.

(2) Ha a módosító javaslatot a bizottsági ülés után, de a közgyűlést megelőző nap 16 óráig terjesztik elő, a közgyűlés annak tárgyalásáról egyszerű többséggel határoz.

(3) A közgyűlést megelőző nap 16 óra után módosító javaslatot nem lehet előterjeszteni.

Tanácskozási jog, felszólalás

33. §.

(1) A meghívottak a közgyűlés ülésén tanácskozási joggal vehetnek részt.

(2) Azon meghívottak, akiket valamelyik napirend tárgyalásához hívtak meg, csak a meghívásuk szerinti napirend vitájában kérhetnek szót.

Ötv.19.§.(2.)c. A települési képviselő tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén.

34. §.

(1) A közgyűlés ülésén a felszólalás sorrendjét az ülés elnöke határozza meg.

(2) A felszólalás lehet:

a./ napirend előtti felszólalás rendes ülésen,

b./ kérdés intézése rendes ülésen,

c./ napirendhez kapcsolódó felszólalás,

d./ ügyrendi felszólalás,

e./ személyes megjegyzés.

Napirend előtti felszólalás

35. §.

(1) Napirend előtti felszólalásra a téma megjelölésével a közgyűlés által tárgyalandó napirendhez nem kapcsolódó, közérdekű, a várost érintő kérdésben az elnöktől bármely képviselő kérhet szót.

(2) A felszólalás legfeljebb 5 percig tarthat.

(3) A napirend előtti felszólalás tartalmáról vitát nyitni nem lehet, de a kérdést a polgármester javaslatára a közgyűlés sürgősséggel- az SzMSz szabályai szerint – napirendre veheti.

Napirendhez kapcsolódó felszólalás

36. §.

(1) A napirendhez kapcsolódó képviselői felszólalásokhoz a szót, lehetőség szerint paritásos alapon, a jelentkezés sorrendjében, az ülés elnöke adja meg.

(2) A napirend tárgyában folyó vitához a felszólalás időtartama 5 perc lehet.

(3) A közgyűlés bizottságának véleményét a bizottság elnöke, vagy az ezzel megbízott tagja maximum 2 percben ismerteti.

Ügyrendi felszólalás

37. §.

A tárgyalt napirendet érintő, a tanácskozás rendjével kapcsolatos kérdésben bármelyik képviselő 3 percre szót kérhet és javaslatot tehet. A közgyűlés a javaslatról vita nélkül, többségi szavazással határoz. Határozathozatal előtt, szükség esetén az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság elnökét a javaslatról meghallgatják.

Személyes megjegyzés

38. §.

(1) A képviselő vita közben soron kívül korábbi felszólalással kapcsolatos észrevétel megtétele céljából, továbbá ha a személyét érintő korábbi felszólalásra kíván észrevételt tenni, 3 perces személyes megjegyzésre kérhet szót.

(2) A felszólalást az elnök engedélyezi, viszontválasznak, további vitának nincs helye.

Közgyűlési vita

39. §.

(1) Az írásbeli előterjesztést az előadó, a tárgyban meghívott szakértő, vita előtt szóban kiegészítheti, arról az elnök engedélyével prezentációt tarthat.

(2) Az előadóhoz, szakértőhöz, a képviselők és a tanácskozási joggal meghívottak kérdéseket intézhetnek, amelyekre a vita előtt válaszolnak.

40. §.

(1) Az elnök a napirendi pontok felett külön-külön vitát nyit. Indokolt esetben az elnök, vagy bármelyik képviselő javaslatára az egymással összefüggő előterjesztés vitáját együttesen is le lehet folytatni. A javaslatról a közgyűlés vita nélkül egyszerű szótöbbséggel határoz.

(2) A tájékoztató jellegű előterjesztések felett nem lehet vitát nyitni.

41. §.

(1) A vita lezárását megelőzően a jegyzőnek vagy az aljegyzőnek szót kell adni, amennyiben törvényességi észrevételt kíván tenni.

(2) A vita lezárását követően az elnök a napirendhez kapcsolódóan már nem adhat szót.

(3) Az elnök lezárja és összefoglalja a vitát, a vita ismételt megnyitására nincs lehetőség.

42. §.

(1) A napirendi vitához a képviselő egyszer, legfeljebb három percben szólhat hozzá, kivéve a költségvetés,  zárszámadás, és az ezekhez kapcsolódó anyagok tárgyalását.

(2) A vita lezárására, vagy a hozzászólások időtartamának korlátozására bármely képviselő javaslatot tehet. A javaslatról a közgyűlés vita nélkül egyszerű szótöbbséggel határoz.

V. Fejezet - A szavazás rendje, határozathozatal, jegyzőkönyv

43. §.

(1) A közgyűlés a napirendi pont vitáját követően döntést igénylő kérdésben rendeletet alkot, vagy határozatot hoz.

(2) Az ülés elnöke az előterjesztett és a vitában elhangzott döntést igénylő javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra. Előbb a módosító indítványokat, majd az előterjesztésben szereplő döntési javaslatokat szavaztatja meg.

(3) Ha a közgyűlés két vagy több előterjesztést együtt vitatott meg, a határozati javaslatok felett ez esetben is külön-külön kell szavazást elrendelni.

(4) Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök 10 perces szünetet rendel el, majd ismételten szavazásra teszi fel az előterjesztést. Ismételt szavazategyenlőség esetén nem születik döntés, az előterjesztést a napirendi pontok közül le kell venni.

Határozathozatal

44. §.

(1) A közgyűlés általában egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza meg határozatait. Az egyszerű szótöbbség az ülésen jelenlévő képviselők több mint felének egybehangzó igen, illetve nem szavazatát jelenti.

(2) A képviselők igenlő, vagy ellenszavazattal vesznek részt a szavazásban, illetőleg tartózkodnak a szavazástól. A szavazás általában kézfelemeléssel történik.

(3) A titkos szavazást az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság bonyolítja le és gondoskodik a szükséges feltételek (szavazólap, urna, fülke, stb.) biztosításáról. Előzetes tájékoztatást ad a szavazás lebonyolításáról, megszámlálja a szavazatokat, elkészíti a szavazási jegyzőkönyvet. A szavazás eredményéről jelentést tesz a testületnek.

(4) A képviselőtestület döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A települési képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett települési képviselő kezdeményezésére vagy bármely települési képviselő javaslatára a képviselőtestület dönt. A kizárt települési képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlevőnek kell tekinteni.

(5) Nem kell kizárásról dönteni, ha az érintett képviselő bejelenti, hogy nem vesz részt a szavazásban. Ez esetben az érintett képviselőt a határozatképesség szempontjából jelen nem lévőnek kell tekinteni.

Név szerinti szavazás

45. §.

(1) Név szerinti szavazást rendelhet el a közgyűlés a polgármester, vagy bármelyik képviselő indítványára.

(2) Az indítványról a közgyűlés az előterjesztő indoklása után vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel határoz.

(3) Név szerinti szavazás esetén a jegyző ABC sorrendben felolvassa a képviselők nevét. A képviselők a nevük elhangzását követően "igen, vagy "nem" nyilatkozattal szavaznak. Név szerinti szavazás esetén tartózkodásra nincs lehetőség.

(4) A jegyző a nyilatkozatot a névsoron feltünteti, a szavazatokat összeszámlálja és a szavazás eredményéről a levezető elnököt tájékoztatja. A szavazás eredményét az elnök hirdeti ki. A szavazást tartalmazó névsort a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

(5) Ügyrendi kérdésben név szerinti szavazást tartani nem lehet.

Minősített többség

46. §.

Minősített többség - a megválasztott képviselők több mint felének, (azaz 8 főnek) egybehangzó szavazata- szükséges az Mötv-ben és egyéb központi jogszabályokban foglaltakon kívül, a következő döntésekhez:

a./ önkormányzati vagyon elidegenítése,

b./ az SZMSZ 73. § -ában foglalt esetben,

c./ az Év Vásárhelyi Vállalkozása elismerés odaítéléséhez..


Jegyzőkönyv

47. §.

(1) A közgyűlés nyílt üléseiről szó szerinti jegyzőkönyvet, kép- és hangfelvételt kell készíteni. A kép- és hangfelvétel anyagát a választási ciklus végéig meg kell őrizni, majd archiválni kell. A jegyzőkönyv nyelvtani korrekcióját a leírást követő három munkanapon belül lehet kérni.

(2) A zárt ülés anyagáról lehetőleg szó szerinti jegyzőkönyvet és hangfelvételt kell készíteni, az (1) bekezdésben foglalt eljárás betartásával.

48. §.

A képviselők, vagy más felszólalók a polgármestertől kérhetik a jegyzőkönyv kiigazítását, ha annak tartalma megítélésük szerint nem egyezik az általuk elmondottakkal.

48/A. §

(1) A Hódmezővásárhelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 185/2011. (05.05.) Kgy. számú határozata alapján a 6800 Hódmezővásárhely, Jókai u. 165 szám alatt lévő helyiséget - székhelyként - ingyenesen használhatja a 2011. június 1. napján kelt megállapodásban foglaltaknak megfelelően.


(2) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Román Nemzetiségi Önkormányzat részére - a 112/2011. (04.07.) Kgy. határozat alapján - ingyenesen használatba adott, 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky u. 70. szám alatt lévő helyiséget - székhelyként - biztosítja a 2011. április 22. napján kelt megállapodásban foglaltaknak megfelelően.

(3) Hódmezővásárhely Megyei jogú Város Önkormányzata a Német Önkormányzat részére - a 112/2011. (04.07.) Kgy. határozat alapján - ingyenesen használatba adott, 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 2. II. emeleti helyiséget - biztosítja.

48./B §

(1) A 48/A §-ban biztosított ingatlanon felül az Önkormányzat a Közös Önkormányzati Hivatal Jogi Irodájának Jogi Csoportján keresztül az Njtv. 80. § (1), valamint a 159. § (3) bekezdései alapján az alábbiakat nyújtja a Roma és a Román Nemzetiségi Önkormányzat részére a 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. I. emelet 22. számú irodában:

a.) adminisztratív teendők ellátása céljából a Jogi Csoport munkatársa havonta igény szerint, de legalább tizenhat órában áll rendelkezésre

b.) Szükséges tárgyi, (irodabútor) technikai eszközök (asztali számítógép, jelszóval védett saját email hozzáféréssel, nyomtató) biztosítása.


(2) A munka végzéséhez szükséges egyéb tárgyi, illetve technikai eszközök igénylése a felek közötti külön megállapodás tárgyát képezi.

(3) A Roma és a Román Nemzetiségi Önkormányzat a fenti bekezdésekben részletezetteket csak alapfeladatainak ellátásához szükséges mértékben veheti igénybe.

(4) A Roma és a Román Nemzetiségi Önkormányzat köteles megtartani az (1) és (2) bekezdésben megnevezett épület rendjét.

(5) A Jogi Csoport ügyintézője a Közös Önkormányzati Hivatal munkaidejében (hétfőtől csütörtökig 7.30-tól 16.00 óráig, valamint pénteken 7.30-tól 13.30-ig) áll a Nemzetiségi Önkormányzat rendelkezésére. Ettől eltérő időpontban való foglalkoztatáshoz a jegyzővel előzetes egyeztetés szükséges.

(6) A Jogi Csoport ügyintézője - igényük szerint - valamennyi helyi Nemzetiségi Önkormányzat adminisztratív teendőinek ellátásában közreműködik, ezért a helyi Nemzetiségi Önkormányzatok feladata egymással hetente előre egyeztetni, hogy mely időpontokban van szükségük az adminisztrátor segítségére. Időpont ütközés esetén az érintett Nemzetiségi Önkormányzatoknak külön kell egyeztetniük.

(7) A Jogi Csoport munkatársa köteles továbbítani a Közös Önkormányzati Hivatal nemzetiségi referensének - a belső iratkezelési szabályzatnak megfelelően - a Nemzetiségi Önkormányzat képviselőjétől kapott iratokat.

(8) A képviselő-testületi ülések előkészítéséhez kötődő feladatok ellátását (meghívók, előterjesztések, hivatalos levelezés előkészítése, postázása, a testületi ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, postázása) az Önkormányzat a Közös Önkormányzati Hivatal útján biztosítja.

(9) Az Önkormányzat a Közös Önkormányzati Hivatal útján látja el a képviselő-testületi döntések és a tisztségviselők döntéseinek előkészítését, a testületi és tisztségviselői döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási, sokszorosítási, postázási feladatokat.

(10) Az Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy az Njtv. 80. § (4) bekezdése alapján a Roma és a Román Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületi ülésein a jegyző, vagy annak- a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő- megbízottja az Önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel.

(11) A (8) és (9) bekezdésben felsorolt feladatok ellátásához kapcsolódó költségeket az Önkormányzat viseli.

48/C §

(1) A Német Önkormányzat és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti kapcsolattartó a Közös Önkormányzati Hivatal  nemzetiségi referense, aki a Német Önkormányzat megkeresése esetén az Njtv. 80. § (1) bekezdésében részletezett feladatok elvégzéséhez segítséget nyújt a Közös Önkormányzati Hivatal - belső szabályzataira figyelemmel - szervezeti egységeinek, illetve munkatársainak közreműködése révén.


(2) Adminisztratív teendők ellátása céljából a Közös Önkormányzati Hivatal Jogi Irodájának Jogi Csoportjának munkatársa havonta igény szerint, de legalább tizenhat órában áll rendelkezésre.

(3) A munkavégzéshez szükséges tárgyi (irodabútor), technikai eszközök (asztali számítógép, jelszóval védett saját email hozzáféréssel, nyomtató) ugyanezen csoport helyiségeiben vehetők igénybe.

(4) A munka végzéséhez szükséges - az (1) bekezdésben megnevezett jogszabályhely alapján - tárgyi, illetve technikai eszközök igénybevétele - a Német Önkormányzat kérésének megfelelően - a felek közötti külön megállapodás tárgyát képezi.

(5) A Német Önkormányzat a fentebb részletezetteket csak alapfeladatainak ellátásához szükséges mértékben veheti igénybe.

(6) A Német Önkormányzat köteles megtartani a 48/A § (3) bekezdésében megnevezett épület rendjét.

(7) A Helyi Önkormányzat a Német Önkormányzat igénye esetén a Közös Önkormányzati Hivatal útján látja el a képviselő-testületi döntések és a tisztségviselők döntéseinek előkészítését, a testületi és tisztségviselői döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási, sokszorosítási, postázási feladatokat.

(8) Az Njtv. 80. § (4) bekezdése alapján a Német Önkormányzat képviselő-testületi ülésein a jegyző, vagy annak- a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő- megbízottja az Önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel.

(9) Az Njtv. 80. § (3) bekezdésében rögzített, gazdálkodással kapcsolatos feladatok végzését - a Német Önkormányzat igénye szerint, a kölcsönös együttműködési kötelezettség betartásával - a Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézői végzik.

49. §.

A jegyzőkönyv eredeti példányát a mellékletekkel együtt a jegyző kezeli, évenként bekötve irattárban őrzi. Továbbá egy példányt - a zárt ülésről készített jegyzőkönyvet kivéve - a polgármesternél, egy példányt a Németh László Városi Könyvtárban kell elhelyezni.

50. §.

(1) A közgyűlés határozatait a naptári év elejétől kezdődően folyamatosan kell számozni. A határozatban érintettek írásban megkapják a közgyűlési határozatok kivonatait, legkésőbb a közgyűlés követő 15 napon belül.

(2) A határozat jelölése: .../20.. (......) Kgy. h. A határozat keltét arab számmal kell írni.

Közmeghallgatás

51. §.

(1) A közgyűlés az Mötv.-ben foglaltak alapján évi 2 alkalommal közmeghallgatást tart, eltérő határozat hiányában minden év májusában és decemberében. A közmeghallgatás napirendjét, napirendjeit a közmeghallgatást megelőző, rendes közgyűlésen meg kell határozni.


(2) A közmeghallgatás témájának, időpontjának, hírközlő eszközök útján történő közzétételéről a polgármester gondoskodik.

(3) A közgyűlés tisztségviselői és a képviselők a feltett kérdésekre lehetőleg a helyszínen szóban, de legkésőbb 15 napon belül írásban kötelesek válaszolni.

(4) A közmeghallgatáson a személyesen megjelenő állampolgár szóban, élő televíziós közvetítés esetén a lakosság, telefonon is felteheti közérdekű kérdéseit, javaslatait. Mind a telefonáló, mind a teremben tartózkodó állampolgár részére legfeljebb 3 perc biztosítható erre a célra.

VI. Fejezet - Rendeletalkotás

52. §.

(1) Rendeletalkotás kezdeményezésére és előkészítésére 21. § (1) bekezdésében meghatározottak jogosultak.

(2) A rendelet-tervezet előkészítése a jegyző feladata.

(3) A közgyűlés elé a rendelet-tervezet indokolással kerül, amely tartalmazza az előkészítés során felvetett, de a tervezetben nem szereplő javaslatokat, alternatívákat is.

(4) A közgyűlés elrendelheti a választópolgárok széles körét érintő tervezet lakossági fórumon történő ismertetését, illetve a törvény által megengedett körben a közmeghallgatás tartását is.

53. §.

(1) Rendelet-tervezetet csak azt követően lehet a közgyűlés elé terjeszteni, ha az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság megtárgyalta és a rendelet-tervezetet törvényességi szempontból véleményezte.

(2) A többi bizottság, a feladatkörét érintő rendeleteket köteles tárgyalni.

54. §.

(1) A rendeletek kihirdetése a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálata hirdetőtábláján való kifüggesztéssel és egyidejűleg a honlapon való közzététellel történik. A rendeletek a hirdetőtáblán való kifüggesztést, illteve a honlapon való közzétételt követő napon lépnek hatályba. A kifüggesztésről a sajtó útján is fel lehet hívni a lakosság figyelmét. A bizottságok elnökei részére a rendeleteket elektronikus úton meg kell küldeni, egyidejűleg az Önkormányzat honlapjára fel kell tenni.

(2) A rendeletek naprakész nyilvántartásáról, szükség szerinti felülvizsgálatáról a jegyző gondoskodik.

(3) A Közgyűlés rendeletének megjelölése: …/201. (…) Kgy. rend. A rendelet keltét arab számmal kell írni.

A Közgyűlés rendeleteit minden naptári év elejétől folyamatosan kell számozni.

VII. Fejezet - A képviselők

55. §.

A települési képviselő köteles:

a./ olyan magatartást tanúsítani, amely méltóvá teszi a közéleti tevékenységre, a választók bizalmára, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város választópolgárainak képviseletére,

b./ tevékenyen részt venni a közgyűlés munkájában,

c./ a közgyűlés kijelölése alapján részt venni ülésének előkészítésében, a különböző vizsgálatokban,

d./ írásban vagy szóban a polgármesternek, illetve a bizottság elnökének bejelenteni, ha a közgyűlésen, ill. a bizottság ülésén részt venni nem tud, vagy egyéb megbízatása teljesítésében akadályoztatva van,

e./ döntéshozatal előtt bejelenteni személyes érintettségét (Mötv. 49.§.(1)

f./ a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot köteles haladéktalanul bejelenteni a polgármesternek.

g./ a megbízólevelének átvételétől, majd ezt követően minden év január 1-től számított 30 napon belül a 2000. évi XCVI. törvény melléklete szerinti vagyonnyilatkozatot köteles tenni. A képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő, házas- vagy élettársának, valamint gyermekének, a törvény melléklete szerinti vagyonnyilatkozatát.


56. §.

(1) A képviselő - a választópolgárokkal való közvetlen és rendszeres kapcsolattartása végett fogadóórát tart.

(2) A jegyző köteles gondoskodni arról, hogy a képviselő kérése esetén, fogadóóráján a Polgármesteri Hivatal munkatársai - igény szerint, a munkamegosztásnak megfelelő létszámban – megjelenjenek, segítve a képviselő munkáját.

(3) A képviselőt a tisztségviselők, a jegyző, a polgármesteri hivatal irodavezetői, az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok és intézmények vezetői, vagy az általuk ezzel megbízott személy, munkaidő alatt kötelesek fogadni.

57. §.

A képviselők tiszteletdíját külön rendelet szabályozza.

58. §

A képviselők megbízatása megszűnik a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvényben, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben meghatározottak szerint.

Tanácsnokok

59. §.

(1) A közgyűlés tagjai közül 3 fő tanácsnokot választhat, megbízatásának időtartamára. A tanácsnoki tisztségre adott megbízás visszavonható a megbízás időtartamának lejárta előtt.

(2) A tanácsnokok felsorolását, feladat- és hatásköreit a Szabályzat 7. számú függeléke tartalmazza.

VIII. Fejezet - A közgyűlés bizottságai

Állandó bizottságok

60. §.

(1) A Közgyűlés a 2. számú függelékben meghatározott állandó bizottságokat hozza létre.

(2) A Közgyűlés a vagyonnyilatkozatok vizsgálatára, nyilvántartására és ellenőrzésére, a Pénzügyi, Gazdasági Bizottságot jelöli ki.

(3) A Közgyűlés az önkormányzati képviselői összeférhetetlenség megállapítására irányuló kezdeményezés kivizsgálására, az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottságot jelöli ki.

61. §.

(1) A bizottság nem képviselő tagjára javaslatot tehet a bizottság elnökén kívül, bármely képviselő, valamint - a bizottság tevékenységi körétől függően - az állami és társadalmi szervek vezetői, illetve vezető testületei. A bizottság kiegészítésére javaslatot tehet maga a bizottság is.

(2) A bizottságok külső /nem képviselő/ tagjait a bizottság munkája során, a képviselőkkel azonos jogok illetik meg.

Ideiglenes (eseti) bizottság

62. §.

(1) A közgyűlés esetenkénti feladatokra, meghatározott kérdés megvizsgálására, javaslat kidolgozására ideiglenes bizottságot hozhat létre.

(2) Az ideiglenes bizottság feladatát és megbízatásának terjedelmét, a közgyűlés esetenként határozza meg.

(3) Az ideiglenes bizottság működésére az állandó bizottság működésére vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni.

A bizottságok feladatai

63. §.

(1) A bizottság feladatkörébe utalt ügyekben:

a./ előkészíti a közgyűlés döntéseit,

b./ eljár, illetve dönt a közgyűlés által hatáskörébe utalt ügyekben,

c./ véleményezi a feladatkörébe tartozó közgyűlési rendelet-tervezeteket,

d./ kezdeményezi valamely előterjesztés, indítvány, sürgősségi tárgyalását,

e./ állást foglal a közgyűlés által meghatározott előterjesztésben foglaltakról.

(2) Az egyes bizottságok részletes feladat- és hatáskörét a szabályzat 4. sz. függeléke tartalmazza.

A bizottságok és tanácsadó testületek működése

64. §.

A bizottságok egymás feladatkörét érintő tevékenységük során együttműködni és egymást tájékoztatni kötelesek.

65. §.

(1) A bizottságok működési szabályukat e szabályzat keretei között, maguk határozzák meg.

(2) Az érintett bizottság az alábbi tanácsadó testületet hozhatja létre:

a/ Lakásügyi Tanácsadó Testületet

b/ Közlekedési és Közbiztonsági Tanácsadó Testületet

(3) A Tanácsadó Testületek tagjait a Közgyűlés választja meg, a Bizottság javaslata alapján.

(4) A Tanácsadó Testületek működésére egyebekben a Közgyűlés Bizottságaira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a szakemberekből álló testület valamennyi tagja lehet, nem települési képviselő is.

(5) A Tanácsadó Testületek az érintett Bizottságok munkáját segítik.

(6) A tanácsadó Testületek létszámát és névsorát a 9. számú Függelék tartalmazza.

66. §.

(1) A bizottságok féléves munkaterv alapján működnek, amelyet a közgyűlés munkatervéhez igazodva, maguk határoznak meg.

(2) A bizottság üléseinek összehívásáról a bizottság elnöke, távollétében az általa megbízott bizottsági tag gondoskodik. A bizottságot a polgármester indítványára, vagy a bizottság tagjai egyharmadának kérésére is össze kell hívni.

A bizottság feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalására indítványt tehet: a tisztségviselő, a jegyző, a bizottság vagy bármelyik képviselő. A napirendre vonatkozó írásos indítványt az indítványozó bizottság elnökének az adminisztratív segítő útján juttatja el.

(3) A bizottság elnöke érdemi választ ad a képviselőtestület ülésein önkormányzati ügyben hozzá intézett kérdésre.

(4) A bizottság elnöke gondoskodik arról, hogy a meghívó és a napirendi anyag lehetőleg az ülést megelőző 5 nappal megküldésre kerüljön a bizottság tagjainak és annak a képviselőnek, aki ezt kéri, valamint az egyéb meghívottaknak.

(5) A bizottság ülésére az elnök a polgármestert, alpolgármestereket, jegyzőt, aljegyzőt, a tárgyalt ügyben érintett szervezeti egység vezetőjét, valamint más érdekelteket tanácskozási joggal meghívja.

67. §.

A bizottság határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. Határozatát többségi szavazással hozza.

68. §.

A bizottságok, kötelezést tartalmazó határozatot, a közgyűlés által átruházott jogkörben, valamint saját tagjaira nézve hoznak.

69. §.

(1) A bizottságok működéséhez szükséges feltételeket a Közös Önkormányzati Hivatal illetékes irodájának kell biztosítania, a jegyző véleményének figyelembevételével.


(2) A bizottságok iratait az ügyiratkezelésre vonatkozó szabályok szerint kell kezelni.

70. §.

(1) A bizottság üléséről, a tanácskozás lényegét és a bizottság határozatát szó szerint tartalmazó jegyzőkönyvet kell készíteni.

(2) A jegyzőkönyvet meg kell küldeni a jegyzőnek. A képviselők a jegyzőkönyvet a jegyzőnél tekinthetik meg.

71. §

A Pénzügyi,Gazdasági Bizottság azon ülésére, amelyen a költségvetést, illetve zárszámadási rendelet-tervezetet tárgyalja, a Bizottság Elnökének meghívása alapján, tanácskozási joggal részt vesz valamennyi bizottság. Ezen bizottsági ülésen szavazati joggal kizárólag a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság tagjai rendelkeznek. Egyebekben a Bizottságok külön ülésükön tárgyalják meg a költségvetést, illetve zárszámadás rendelet-tervezetet.

72. §.

A bizottságok közötti hatásköri összeütközés esetén az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság véleményének meghallgatásával a közgyűlés dönt.

Felügyelő Bizottság

73. §.

(1) A közgyűlés, a kizárólag önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működésének az ellenőrzésére határozott időre szóló megbízással, Felügyelő Bizottságot hoz létre, illetve egyéb esetekben határozott időre szóló megbízással, Felügyelő Bizottsági tagot delegál.

(2) A Felügyelő Bizottságba választott illetve delegált személy köteles a törvények betartása mellett, az önkormányzat érdekeinek megfelelően eljárni, munkájáról évente beszámolni a közgyűlésnek.

(3) A közgyűlés az általa választott illetve delegált személyt a FEB tagságból minősített többségű határozattal visszahívhatja megbízatásának lejárata előtt.

(4) A Felügyelő Bizottság tagjainak a jogaira és kötelezettségeire vonatkozóan egyebekben a gazdasági társaságokról szóló törvényben foglaltak az irányadóak.

Egyeztető Bizottság

74. §

(1) A Közgyűlés alakuló ülésén, vagy az azt követő 60 napon belül megválasztja a Megyei Egyeztető Bizottság tagjait. A bizottságnak a polgármester a törvény erejénél fogva tagja.

(2) A Megyei Egyeztető Bizottság előkészítő munkáit a polgármester a Közgyűlés Hivatalának közreműködésével látja el.

(3) Hódmezővásárhely polgármestere, minden páros évben látja el az Egyeztető Bizottság soros elnöki teendőit.

IX. Fejezet Polgármester, alpolgármester, jegyző, aljegyző

Polgármester

75 §.

(1) A polgármester megbízatását főfoglalkozási közszolgálati jogviszonyban látja el.

(2) A polgármester illetményének emelését a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság javaslatára a Közgyűlés állapítja meg.

76. §.

(1) A polgármester akadályoztatása, vagy a polgármesteri tisztség betöltetlensége esetén a polgármester helyettesítésére a polgármester által adott külön megbízás alapján kijelölt alpolgármester jogosult, egyebekben az alpolgármesterek, a polgármester által számukra meghatározott feladatkörükben és sorrendben jogosultak azzal, hogy a nem a képviselőtestület tagjai közül választott alpolgármester, a polgármestert a képviselőtestület elnökeként nem helyettesítheti.

(2) Az alpolgármesterek feladataira vonatkozó, a törvényben nem szabályozott hatás- és feladatköröket a polgármester határozza meg.

(3) A polgármesteri tisztség megüresedésekor vagy a polgármester távollétében, tartós akadályoztatása esetén, az arra felhatalmazott alpolgármester ellátja a polgármester valamennyi feladatát, gyakorolja hatásköreit.

(4) A nem a képviselőtestület tagjai közül választott alpolgármester nem tagja a képviselőtestületnek, de a képviselőtestület ülésein tanácskozási joggal vesz részt.

(5) Az alpolgármester az Ötv. szabályai szerint visszahívható.

77. §.

(1) A polgármester feladatai különösen a közgyűlés működésével kapcsolatosan:

a./ képviseli a közgyűlést,

b./ előterjeszti a közgyűlés munkatervét, illetve a törvény által hatáskörébe utalt anyagokat,

c./ összehívja és vezeti a közgyűlés üléseit,

d./ ellátja a 18. §-ban meghatározott feladatokat,

e./ beszámol az átruházott hatáskör gyakorlásáról

f./, gondoskodik az interpellációk nyilvántartásba vételéről, figyelemmel kíséri megválaszolásukat,

g./ elősegíti a képviselők munkáját,

h./ aláírja a közgyűlés rendeleteit, valamint az ülésekről készített jegyzőkönyvet,

i./ ellenőrzi a közgyűlés határozatainak végrehajtását,

j./ helyi népszavazásról, népi kezdeményezésről, amennyiben annak az Ötv-ben, valamint a közgyűlés rendeletében meghatározott feltételei fennállnak, a legközelebbi ülésen tájékoztatja a közgyűlést.

(2) A közgyűlés bizottságainak működésével kapcsolatban:

a./ Intézkedik a bizottság jelzése alapján, ha a polgármesteri hivatal tevékenységében, a közgyűlés álláspontjától, céljaitól való eltérést, az önkormányzati érdekek sérelmét vagy szükséges intézkedés elmulasztását észleli.

b./ A közgyűlések között szükség esetén szakmai tanácskozásra hívja össze a bizottságok elnökeit.

(3) A polgármesteri hivatal irányításával kapcsolatban:

a./ Szükség szerint, de évente legalább két alkalommal a polgármesteri hivatal dolgozói részére munkaértekezletet tart, minősíti a munkát, ismerteti az adott időszakban tárgyalt fontosabb ügyeket, a hozott döntéseket, az időszerű feladatokat.

b./ Rendszeresen ügyfélfogadást tart.

c./ A polgármesterre ruházott hatásköröket a 5. sz. függelék tartalmazza.

Alpolgármester

78. §.

(1) A Közgyűlés a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére, egyes önkormányzati feladatok ellátására a Közgyűlés tagjai közül 3 fő főállású alpolgármestert választhat. A 3. alpolgármester személye a Polgármester javaslatára, nem csak a Közgyűlésen kívüli, hanem a Közgyűlés tagjai közül is választható, aki lehet főállású vagy társadalmi megbízatású.


(2) Az alpolgármesterek fő feladatainak felsorolását jelen rendelet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 1. sz. melléklete tartalmazza.

Jegyző

79. §.

A jegyző feladatai különösen:

(1) az önkormányzati testület működésével összefüggésben:

a./ törvényességi szempontból véleményezi a közgyűlés és a bizottságok elé kerülő előterjesztéseket,

b./ biztosítja a testületek működésével összefüggő szervezési és ügyviteli feladatok ellátását,

c./ gondoskodik az önkormányzati rendeletek szakmai előkészítéséről,

d./ aláírja az önkormányzat rendeleteit, gondoskodik azok kihirdetéséről és a közgyűlés általános érvényű határozatainak közzétételéről.

(2) Köteles részt venni a Közgyűlés rendes bizottságainak ülésén.

(3) A jegyzői és az aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége esetén - a polgármester eltérő döntése hiányában -  legfeljebb hat hónap időtartamra a Jogi Iroda vezetője látja el a jegyzői feladatokat teljes jogkörben. A jegyző és az aljegyző akadályoztatása esetén a Jogi Iroda vezetője látja el a jegyzői feladatokat teljes jogkörben.


Aljegyző

80. §

(1) A Polgármesteri Hivatalban a jegyző mellett két fő aljegyző segíti a jegyzőt munkájában, a jegyző által meghatározott munkamegosztásnak megfelelően.

(2) A jegyző és az aljegyző akadályoztatása esetén, a jegyzői feladatokat a jegyző által írásban adott eseti meghatalmazásnak megfelelően az ezzel megbízott köztisztviselő látja el.

(3) Köteles részt venni a Közgyűlés rendes bizottságainak ülésén.

81. §

Városstratégiai Főtanácsadó

(1) A Polgármesteri Hivatalban az Önkormányzat vagyonának védelme érdekében, a Polgármester, illetve a Jegyző közvetlen irányítása mellett önálló feladatként látja el munkáját, melynek keretében koordinálja és felügyeli az Önkormányzat pénzügyi, gazdasági, vagyoni ügyeinek menetét.

(2) Feladata az önkormányzat tulajdonában, résztulajdonában lévő társaságok gazdálkodásának figyelemmel kísérése, ésszerűsítési javaslatok készítése. Ezen belül koordinálja és figyelemmel kíséri az önkormányzati tulajdonú és részesedésű gazdasági társaságok működését és általuk biztosított szolgáltatásokat, közszolgáltatásokat (különösen: étkeztetés, távhőszolgáltatás, hulladékgazdálkodás, víz- és szennyvízgazdálkodás) továbbá koordinálja a külső szolgáltatókkal való együttműködést, különösen a távközlés, energiaszolgáltatás, és tömegközlekedés terén. A helyi közszolgáltatások magas színvonalon tartása és fejlesztése érdekében a szükséges tárgyalások lebonyolítása, helyi szolgáltatókkal való szoros kapcsolattartás és együttműködés biztosítása és az ezzel kapcsolatos döntések előkészítése.

(3) Feladatai a városi vagyongazdálkodás, hasznosítás, bevételek (különösen az egyéb sajátos bevételek) felügyelete, e körben ellátja a Közgazdasági Iroda felügyeletét, illetve a közszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok felügyeletét. Az önkormányzati kiadások csökkentése, racionalizálási és bevételnövelő, önkormányzati hatósági árpolitikai javaslatok megtétele. Önkormányzati vagyon gyarapodására szolgáló tervek, elképzelések kidolgozása.

(4) A városstratégiai főtanácsadó a kinevezését követően a Közgyűlés előtt bemutatkozik.

82. §

Tanügyi Főtanácsadó

(1) A közoktatás területén kialakított un. “hódmezővásárhelyi modell” népszerűsítése és oktatási stratégiai javaslatok kidolgozása érdekében a polgármester közvetlen irányítása mellett látja el közgyűlési döntés alapján feladatát.

(2) Feladata a “hódmezővásárhelyi modell” terjesztése, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város oktatáspolitikájának kidolgozása, véleményezése, fejlesztése, a közoktatási intézmény-vezetők részére tanácsadás, intézményi és egyedi ügyekben javaslattétel.

(3) A Tanügyi Főtanácsadó tanácskozási joggal vesz részt a közgyűlés ülésein.

(4) Feladatát megbízási szerződés alapján, díjazás nélkül végzi.

82/A. §

Országgyűlési képviselő

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja Csongrád megye 06. számú egyéni választókerületében megválasztott országgyűlési képviselő részére a munkájához szükséges feltételeket, eszközöket. Ennek keretében a Polgármesteri Hivatalon belül országgyűlési képviselői irodát biztosít, azt a munkavégzéshez szükséges tárgyakkal felszereli, biztosítja a munkavégzéshez szükséges mértékben telefon és gépkocsi használatát, továbbá az iroda működéséhez az adminisztrációt és a titkársági feladatok ellátását.


X. Fejezet - Polgármesteri Hivatal

83. §.

(1) A közös önkormányzati hivatal megnevezése: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala


(2) A közös önkormányzati  hivatal költségvetési szervként működik. Székhelye: Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. Telephelyeit az alapító okirat tartalmazza.

(3) A közös önkormányzati hivatal az önkormányzat szerveként feladatait a következő munkamegosztás szerinti tagozódásban látja el:

a/ Jogi Iroda

b/ Kabinet Iroda

c/ Közgazdasági Iroda

d/ Lakosságszolgálati Iroda

e/ Városfejlesztési és Építéshatósági Iroda

f/ Belső Ellenőrzési Iroda

(4) A Közös Önkormányzati Hivatal vezető tisztségviselői, illetve tisztviselői a hierarchia szerinti rangsorban:

a/ polgármester

b/ alpolgármester

c/ jegyző

d/ aljegyző

e/ városstratégiai főtanácsadó

f/ belső ellenőrzési irodavezető

g/

h/ irodavezető

i/ csoportvezető

j/ referens

(5) A közös önkormányzati hivatal ellátja a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezeti feladatait és az önállóan működő intézmények gazdálkodási feladataival kapcsolatos tevékenységet.

(6) a/ A Közös Önkormányzati Hivatal lakosságot érintő hirdetményeit a helyben szokásos módon közzé kell tenni.

b/ Általános kihirdetési forma: a Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztés. Jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában minimum 24 óra, maximum 15 nap.

c/ A kifüggesztés tényéről értesítés küldhető választás szerint a Városi Televízió, helyi rádió, valamennyi háztartásba eljutó helyi ingyenes hirdetőújság részére, megjeleníthető a város honlapján, vagy külön plakáton, szórólapon.

(7) A Kttv. alapján a Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői számára adományozható

a.) szakmai tanácsadói címek száma: legfeljebb a Kttv-ben meghatározott számban adhatók

b.) szakmai főtanácsadói címek száma: legfeljebb a Kttv-ben meghatározott számban adhatók

(8) A Hivatal hatósági feladatait ellátó munkatársai köztisztviselői jogviszonyban, minden egyéb feladatot ellátók pedig köztisztviselői vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztathatóak.

(9) A Közös Önkormányzati Hivatalában pályázati eljárás lefolytatása nélkül betölthető álláshelyekről külön rendelet rendelkezik.

(10) A Közös Önkormányzati Hivatalt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és Mártély Község Önkormányzata közösen tartja fenn és határoz a szervezeti és működési szabályzatának elfogadásáról.

XI. Fejezet - Az önkormányzat gazdálkodása

84. §.

(1) A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötéséről, vagy befektetéséről saját hatáskörben döntsön.


(2) Az önkormányzati tulajdon és vagyongazdálkodás szabályait külön rendeletek tartalmazzák.

XII. Fejezet - Nemzetiségi önkormányzattal kapcsolatos feladatok

85. §

(1) A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Városban működő – cigány, német és román - helyi nemzetiségi önkormányzatok tevékenységének - önállóságuk megsértése nélküli - segítése, a velük való együttműködés a települési önkormányzat nemzetiségek jogainak védelmére vonatkozó törvénynek megfelelő kötelező közfeladatának része.


(2) A nemzetiségi önkormányzat adminisztratív feladatairól a Közös Önkormányzati Hivatal gondoskodik.

XIII. Fejezet - Részönkormányzat

86. §

(1) A közgyűlés Hódmezővásárhely-Szikáncs városrészben településrészi önkormányzatot hoz létre. A részönkormányzat létszáma minimum 3 fő, maximum 7 fő. Az elnök személye csak települési képviselő lehet. A tagok, települési képviselők, illetve a településrészen állandó lakcímmel vagy munkahellyel rendelkező, köztiszteletben álló választópolgárok közül választhatók.

(2) A településrészi önkormányzat hivatalos megnevezése: „Hódmezővásárhely-Szikáncs Településrész Önkormányzata".

(3) A részönkormányzat nem önálló jogi személy, megbízatása az elnök és a tagok megválasztásától a települési képviselők és polgármesterek általános választásának napjáig tart.

A részönkormányzat tagjai, választása

87. §

(1) A Közgyűlés megválasztja a polgármester előterjesztése alapján a települési képviselők közül a részönkormányzat vezetőjét, illetőleg a részönkormányzati testület tagjait.

(2) A részönkormányzat tagjainak száma maximum 7 fő, beleértve a részönkormányzat vezetőjét is. Az előterjesztés ennél több személyre is történhet, akik közül a Közgyűlés választja meg a tagokat. A jelölteket előzetesen nyilatkoztatni kell, hogy vállalják-e a jelölést.

Döntés előtt határozattal meg kell állapítani, hogy a keretszámokon belül hány főt kívánnak választani.

(3) Az ajánlott jelöltekről listát kell készíteni, amely tartalmazza a jelölt nevét, lakcímét, születési idejét.

(4) A polgármester a Közgyűlés elé terjeszti a részönkormányzat vezetőjére tett javaslatát és azon listát, amely tartalmazza ajánlását a részönkormányzati tagokra, akik közül a Közgyűlés választja meg azt a (2) bekezdés szerinti döntésnek megfelelő számú tagot, akik a részönkormányzat testületi tagjai lesznek.

(5) Az elnök és a tagok megválasztása külön testületi ülésen is történhet. Abban az esetben, ha a részönkormányzat valamely tagjának megbízatása megszűnik, a Közgyűlés dönt új tag megbízásáról, vagy a csökkentett létszámmal való működésről. A részönkormányzat tagjainak száma 3 fő alá nem csökkenhet.

(6) A részönkormányzati testület tagjainak névsorát jelen rendelet 3. sz. függeléke tartalmazza.

88. §

(1) A részönkormányzat belső működésének részletes szabályait ügyrendjében maga határozza meg, legkésőbb megbízatásának kezdetét követő 30 napon belül. Ügyrendjének megalkotásakor általános irányelvként a Közgyűlés bizottságaira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A részönkormányzat üléseit az általa megállapított munkatervnek megfelelően, illetve szükség szerint tartja. A munkaterv összeállításánál figyelembe kell venni a Közgyűlés munkatervét.

A részönkormányzat hatásköre, feladatai

89. §

(1) A településrészi önkormányzat feladatai különösen:

a) a településrészen lévő önkormányzati és állami szervekkel rendszeres kapcsolat tartása és folyamatos együttműködés;

b) a közcélú önkéntes munka szervezése és összehangolása a településrészen;

c) a településrészt érintő fejlesztési, rendezési tervek előzetes véleményezése, megvalósításuk figyelemmel kísérése;

d) véleményezi a településrész területén lévő

- a településrész lakóit érintő szociális, vagyonkezelési, privatizációs, kulturális, oktatási és sport ügyeket az illetékes bizottság döntése előtt;

- a településrészen lévő közterületek elnevezését, műemlékek állításának tervét;

- a hivatali kirendeltség ügyfélfogadási rendjének megállapítását;

e) véleményezi továbbá a Közgyűlés elé kerülő - a településrészre hatással bíró - alábbi tárgyú előterjesztéseket:

- épített és természeti környezet védelme

- vízrendezés, vízelvezetés és csatornázás

- helyi tömegközlekedés, közutak, közterek karbantartása

- tűzvédelem, közrend, közbiztonság, közműfejlesztés

- energiaszolgáltatás, közvilágítás

- közösségi tér biztosítása, nemzetiségi jogok érvényesítése

(2) A településrészi önkormányzat vezetőjének feladatai:

a) összeállítja a napirendet, összehívja és vezeti a részönkormányzat üléseit;

b) gondoskodik az ülés jegyzőkönyvének elkészíttetéséről és a jegyzőhöz történő felterjesztéséről;

c) javaslatot tesz a településrészen végzendő munkákra, illetőleg az Önkormányzat következő évi költségvetési koncepciójának a Szikáncsi Részönkormányzatra vonatkozó részére legkésőbb minden év október 31. napjáig, illetőleg az Önkormányzat költségvetésében a Szikáncsi Részönkormányzat részére megállapított keretre vonatkozóan, legkésőbb a Közös Önkormányzati Hivatal érintett szervezeti egységének felhívásában kitűzött időpontig;

d) képviseli a részönkormányzatot;

e) a részönkormányzat általa kifogásolt döntését a közgyűlés elé terjesztheti.

90. §

(1) A részönkormányzat részére feladatainak ellátásához a Közgyűlés az éves költségvetési rendeletben anyagi eszközöket biztosíthat. Az anyagi eszközök biztosításának lehetőségét, illetőleg a biztosított eszközök nagyságát a Közgyűlés minden évben felülvizsgálja.

(2) A részönkormányzat elnöke a biztosított anyagi eszközök felhasználásáról minden évben köteles beszámolni.

(3) A részönkormányzat munkájának személyi és adminisztratív teendőit a Polgármesteri Hivatal, illetőleg helyi kirendeltsége látja el. Gondoskodik a településrészi önkormányzat üléseinek összehívásáról, időpontjának és tárgyának közzétételéről, az ülések jegyzőkönyvének elkészítéséről.

XIV. fejezet

BELSŐ ELLENŐRZÉS

91. §

(1) Az önkormányzat belső pénzügyi ellenőrzését a külön jogszabályok szerinti folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (pénzügyi irányítás és ellenőrzés) és belső ellenőrzés útján biztosítja.

(2) A jegyző köteles olyan pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszert működtetni, mely biztosítja az önkormányzat rendelkezésére álló források szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását.

(3) A jegyző köteles gondoskodni a belső ellenőrzés működtetéséről a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi belső ellenőrzési standardok figyelembevételével. Az önkormányzat belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is.

(4) Az önkormányzat a belső ellenőrzési feladatát a közös önkormányzati hivatalon belüli és közvetlenül a jegyzőhöz rendelt szervezeti egységével, a Belső Ellenőrzési Iroda Belső Ellenőrzési Csoportja által bonyolítja le, amely szervezeti egységet a Belső Ellenőrzési Vezető, mint irodavezető irányít.


(5) A Belső Ellenőrzési Csoport a feladatait a Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzata és a belső ellenőrzési szabályzat előírásainak megfelelően köteles ellátni.


(6) Az önkormányzatra vonatkozó éves belső ellenőrzési tervet a Közgyűlés az előző év november 15-ig hagyja jóvá.

(7) A Belső Ellenőrzési Csoport a jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, valamint gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet vizsgálva megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg a jegyző és a polgármester részére, melyeket a polgármester indokolt esetben a Közgyűlés soron következő ülésére terjeszt elő.

(8) Az önkormányzat Belső Ellenőrzési Csoportja:

a) ellenőrzést végez a képviselőtestület hivatalánál és az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatokra vonatkozóan,

b) ellenőrzést végezhet az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél, a többségi irányítást biztosító befolyása alatt működő gazdasági társaságoknál, közhasznú társaságoknál, a vagyonkezelőknél, valamint az önkormányzat költségvetéséből céljelleggel juttatott támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezett szervezeteknél is.

(9) A polgármester a tárgyévre vonatkozó - külön jogszabályban meghatározott - éves ellenőrzési jelentést, valamint az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzési jelentései alapján készített éves összefoglaló ellenőrzési jelentést - a tárgyévet követően, a zárszámadási rendelet-tervezettel egyidejűleg - a Közgyűlés elé terjeszti.

(10) A Belső Ellenőrzési Csoport ellátja Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulásban résztvevő és az azt igénybe vevő önkormányzatokban és intézményeikben a belső ellenőrzési feladatokat.

(11) Az önkormányzat és költségvetési szervei belső ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat törvényi felhatalmazás alapján kiadott külön jogszabály tartalmazza.

XV. Fejezet - Záró rendelkezések

92. §.

(1) Jelen rendelet kihirdetését követő nap lép hatályba, egyidejűleg a többször módosított 52/2006.(11.10.) Kgy. rendelet és valamennyi módosítása hatályát veszti.

(2)  A szabályzat mellékletei és függelékei:

1. számú melléklet:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ügyrendje

2. számú melléklet:

Az Önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai

3. számú melléklet:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatalában a 2007. évi CLII. törvény alapján vagyonnyilatkozat

1. számú függelék:

A Közgyűlés választott tagjainak névsora

2. számú függelék:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése bizottságainak tagjai

3. számú függelék:

Hódmezővásárhely-Szikáncs Településrészi Önkormányzat tagjainak névsora

4. számú függelék:

Bizottsági működéssel kapcsolatos feladatok

5. számú függelék:

A polgármesterre átruházott hatáskörök jegyzéke

6. számú függelék:

A közgyűlés elé kerülő írásos előterjesztések főbb tartalmi elemei

7. számú függelék:

A tanácsnokok feladat- és hatáskörei

8. számú függelék:

Civil szervezetek

9. számú függelék:

A Tanácsadó Testületek létszáma és névsora

10. számú függelék:

Roma Tanács

11. számú függelék:

Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje