Mezőkovácsháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (VII. 2.) önkormányzati rendelete

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Hatályos: 2018. 05. 04

Mezőkovácsháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (VII. 2.) önkormányzati rendelete

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

2018.05.04.

Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontjában és a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) 35. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

1. A rendelet célja

1. § (1) A rendelet célja Mezőkovácsháza város lakossága egészségének védelme, a város természeti és épített környezetének megóvása a hulladékgazdálkodás eszközeivel, valamint a lakosság egészséges életterének biztosítása a közigazgatás területén belül keletkező települési szilárd hulladékok káros hatásaitól, azok célszerű és gondos gyűjtése és kezelése által.

(2) Az önkormányzati rendelet céljának elérése érdekében Mezőkovácsháza Város Önkormányzata a város közigazgatási területén kötelezően ellátandó és igénybe veendő hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos minden tevékenységet úgy kell gyakorolni, hogy az biztosítsa a keletkező hulladék mennyiségének és minőségének megfelelő kezelését, minél nagyobb arányú hasznosítását és ártalmatlanítását.

2. A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet területi hatálya kiterjed Mezőkovácsháza város közigazgatási belterületére és külterületen a 67-es majorra.

(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed az (1) bekezdésben meghatározott területen fekvő ingatlan tulajdonosaira, birtokosaira, használóira, bérlőire (továbbiakban: tulajdonos).

(3) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres összegyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére és kezelésére, valamint a lomhulladék elszállításának szervezésére.

3. Értelmező rendelkezések

3. §1 E rendelet alkalmazásában:

1. gyűjtés: a Ht. 2. § (1) 17. pontja szerint meghatározott gyűjtés;

2. gyűjtőedény: a Ht. 2. § (1) 18. pontja szerint meghatározott gyűjtőedény;

3. szállítás: a Ht. 2. § 41. pontja szerint meghatározott szállítás;

4. települési hulladék: a Ht. 2. § (1) 43. pontja szerint meghatározott települési hulladék;

5. háztartási hulladék: a Ht. 2. § (1) 21. pontja szerint meghatározott háztartási hulladék;

6. hulladékkezelés: a Ht. 2. § (1) 36. pontja szerint meghatározott hulladékkezelés;

7. ingatlantulajdonos: a Ht. 2. § (1) 34. pontja szerint meghatározott ingatlanhasználó;

8. hulladékgazdálkodás: a Ht. 2. § (1) 26. pontja szerint meghatározott tevékenység;

9. Közszolgáltató: a Ht. 2. § (1) 37. pontja szerint meghatározott gazdálkodó szervezet;

10. Koordináló szerv: a Ht 32/A. § (2) bekezdés alapján a Ht. 32/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására létrehozott szervezet;

11. lomhulladék: a Ht. 2. § (1) 39. pontja szerint meghatározott háztartási hulladék;

4. A települési hulladék kezelését végző közszolgáltató kijelölése,

a közszolgáltatási szerződés

4. § (1) Mezőkovácsháza város közigazgatási területének a 2. § (1) bekezdésében megjelölt területén a 2. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti települési hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatást végző szervezet kiválasztása a Ht. 33. §-ban rögzítettek alapján történik.

(2) Amennyiben az önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást az (1) bekezdésben foglaltak szerint nem tudja biztosítani, úgy a közszolgáltató az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvényben foglaltak szerint kerül kijelölésre.

(3) Az (1) bekezdés szerint kiválasztott Közszolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására az önkormányzat közszolgáltatási szerződést köt. A közszolgáltatási szerződés a települési hulladék kezelését végző Közszolgáltatóval legfeljebb 10 évre köthető meg.

(4) A (2) bekezdésben kijelölt közszolgáltatóval a feladatellátási szerződés a kijelölő határozatban szereplő feltételekkel köthető meg.

(5)23 E rendelet 4. § (1) bekezdése alapján a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatást Mezőkovácsháza város közigazgatási területének a 2. § (1) bekezdésében megjelölt területén 2017. április 1. napjától a DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt 5600 Békéscsaba, külterület 0763/192. hrsz. (a továbbiakban: Közszolgáltató) végzi az önkormányzattal megkötött közszolgáltatási szerződés szerint.

(6) A közszolgáltatási szerződésben a Ht. 34. § (5) bekezdésében foglaltakon túlmenően rögzíteni kell:

a) azt a tényt, hogy a Közszolgáltató vállalja a megjelölt közszolgáltatás teljesítését,

b) a települési hulladék gyűjtésének, valamint elszállításának módját, feltételeit,

c) a közszolgáltatás igazolási és ellenőrzési kötelezettségét, annak módját,

d) a közszolgáltatás finanszírozásának módját és feltételeit,

e)4 az igazolt díjhátralék kiegyenlítésére vonatkozó eljárást,

f) a Közszolgáltatónak a lakosság és az ingatlantulajdonosok irányában fennálló tájékoztatási kötelezettségét,

g) azokat a feltételeket, amelyek mellett a Közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésére közreműködőt vagy teljesítési segédet vehet igénybe, és ez utóbbiért történő felelősségvállalást.

h)5 hogy az önkormányzat együttműködik a Ht. 32/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatokra Koordináló szervként kijelölt NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: Koordináló szerv). Az önkormányzat jelen rendeleti szabályozással is elősegíti az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglaltak végrehajtását.

5. A hulladékkezelési közszolgáltatással kapcsolatos feladatok

5. § (1) A közszolgáltatási szerződésben Mezőkovácsháza Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) kötelességeként kell meghatározni:

a) a közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátásához a Közszolgáltató számára szükséges információk szolgáltatását,

b) a településen működtetett különböző közszolgáltatások összehangolásának elősegítését,

c) a települési igények kielégítésére alkalmas hulladék gyűjtésére, kezelésére, ártalmatlanítására szolgáló helyek és létesítmények kijelölését,

d) a Közszolgáltató kizárólagos közszolgáltatási jogának biztosítását.

(2) A közszolgáltatási szerződésben a Közszolgáltató kötelességeként kell meghatározni:

a) a közszolgáltatás folyamatos és teljes körű ellátását,

b) a közszolgáltatás meghatározott rendszer, módszer és gyakoriság szerinti teljesítését,

c) a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű jármű, gép,

eszköz, berendezés biztosítását, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazását,
d) a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések, beruházások és karbantartások elvégzését,
e) a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék rendszeres összegyűjtését és elszállítását,
f) a közszolgáltatás teljesítésével összefüggő adatszolgáltatás rendszeres teljesítését és meghatározott nyilvántartási rendszer működtetését,
g) a fogyasztók számára könnyen hozzáférhető ügyfélszolgálat és tájékoztatási rendszer működtetését,
h) a fogyasztói panaszok és észrevételek elintézési rendjének megállapítását,
i) a közszolgáltatási szerződés megszűnésének módját és eseteit, a megszűnés esetén az új Közszolgáltató kiválasztásáig a szolgáltatás teljesítését, és
j) a Közszolgáltatót Önkormányzat felé tárgyévet követő július 31. napjáig terhelő beszámolási kötelezettséget.

6. A települési hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételének

módja és feltételei

6. § (1) A települési hulladék folyamatos begyűjtésére és ártalommentes végleges elhelyezésére irányuló közszolgáltatást a 2. § (2) bekezdésében meghatározott ingatlantulajdonosok kötelesek igénybe venni.

(2) A 2. § (2) bekezdésében meghatározott ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezet a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési hulladék kezelésére az e rendeletben meghatározott közszolgáltatást a 19. §-ban rögzítettek szerint köteles igénybe venni.

7. § (1) Az ingatlantulajdonos és a közszolgáltató közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre; a jogviszony akkor is létrejön, ha a Közszolgáltató a közszolgáltatást az ingatlantulajdonos számára felajánlja vagy a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll (a továbbiakban: jogviszony).

(2) A jogviszony kezdő időpontja az a nap, amelyen a Közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és lényeges feltételeiről az ingatlantulajdonost írásban értesítette, vagy felhívás közzététele útján tájékoztatta.

(3) A hulladék gyűjtésének, elszállításának rendjét a (2) bekezdésben foglalt írásos értesítés, vagy felhívás tartalmazza.

(4) A jogviszony közüzemi szerződés keretében írásba is foglalható a tulajdonos és a közszolgáltató között.

8. § Az ingatlantulajdonos a települési hulladék gyűjtésére és elszállítására a Közszolgáltató szállító eszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt, valamint – a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott gyűjtőedény űrtartalmát meghaladó alkalmi hulladék gyűjtésére – a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más gyűjtőeszközt köteles igénybe venni.

9. § A jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet és a Közszolgáltató között a jogviszony az erre vonatkozó írásba foglalt, a 7. §-ban meghatározott tartalmú szerződés megkötésével jön létre.

10. § (1) A közszolgáltatás igénybevételéről szóló közüzemi szerződés tartalmi elemei:

a) a felek megnevezése és azonosító adatai,

b) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napja,

c) a teljesítés helye,

d) a rendelkezésre bocsátott gyűjtőedény űrtartalom és darabszám szerint,

e) az ürítési gyakoriság és az ürítés ideje napok szerint,

f) az ingatlantulajdonos által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyisége, amelyre a közszolgáltatást a megrendelő igénybe veszi,

g) telepszerű társasházzal kötött szerződés esetén a lakások száma,

h) a gyűjtőedények használatának jogcíme és módja,

i) a közszolgáltatás díja,

j) a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a megrendelő igényei szerint esetleges többletszolgáltatás és annak díja,

k) a közszolgáltatási díj megfizetésének módja és ideje,

l) a szerződés módosításának feltételei,

m) gazdálkodó szervezeteknél a szerződés megszűnésének feltételei,

n) az irányadó jogszabályok meghatározása,

(2) A közüzemi szerződés alapján rendelkezésre álló gyűjtőedények fajtáit e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza

7. A Közszolgáltató jogai és kötelezettségei

11. §67 , A Közszolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokon keletkezett települési hulladékot az e rendeletben előírt szabályok szerint rendszeresen elszállítani az 5600 Békéscsaba, külterület 0763/192. hrsz. alatti hulladékkezelő központba (KTJ: 102421153) illetve az 5820 Mezőhegyes, 261/84. hrsz. alatti hulladékgyűjtő udvarra (KTJ: 102588777) mint engedéllyel rendelkező hulladéklerakó helyre és annak ártalommentes elhelyezéséről a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelő módon gondoskodni.

12. § (1) A Közszolgáltató köteles a szállító eszközéhez rendszeresített és a keletkezett hulladékmennyiségének megfelelő méretű és számú gyűjtőedényt az ingatlantulajdonos kérelmére rendelkezésre bocsátani, a kérelem kézhezvételétől számított 15 napon belül. Az ingatlantulajdonos vagy meghatalmazottja a gyűjtőedény átvételét aláírásával köteles igazolni.

(2) A háztartási hulladékon kívüli hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedény a Közszolgáltatótól bérbe vehető.

(3) Az ingatlantulajdonos részére átadott gyűjtőedény karbantartását, felújítását és szükség szerinti kicserélését a Közszolgáltató végzi. Ez a szolgáltatás díjmentes, ha a cserét vagy javítást a szabványosított gyűjtőedény rendeltetésszerű használata során bekövetkezett elhasználódás teszi szükségessé.

13. § (1) A Közszolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni.

(2) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során esetleg keletkezett szennyeződés takarításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni.

(3) A gyűjtőedényben okozott kárt a Közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A Közszolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka, és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani. Ha a károkozás nem róható fel a Közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, vagy cseréje az ingatlantulajdonost terheli.

14. § A lomhulladék összegyűjtésére szolgáló lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a Közszolgáltató évente legalább egyszeri alkalommal a közszolgáltatás keretében – külön díj felszámítása nélkül – gondoskodik, amely alkalommal a Közszolgáltató kizárólag a lomhulladék elszállítására köteles.

8. Ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei

15. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy a birtokába került települési hulladékot az e rendeletben meghatározott módon vagy helyen gyűjteni, és a hulladék begyűjtésére feljogosított Közszolgáltatónak átadni.

(2) E kötelezettsége teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles:

a) az ingatlanán keletező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani,

b) a települési hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gyűjteni, vagy tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekben, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja,

c) az ingatlanán keletkező települési hulladék kezelésére az Önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, vagy a hulladékot begyűjtésre e rendeletben feljogosított Közszolgáltatónak átadni és a közszolgáltatási díjat megfizetni. Amennyiben társasházi, szövetkezeti, vagy többlakásos ingatlanok közös gyűjtőedény használatával veszik igénybe a közszolgáltatást, e rendeletnek az ingatlan tulajdonosára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni a társasházra, lakásszövetkezetre, valamint többlakásos ingatlanra.

d) a háztartásában keletkező, hasznosításra alkalmas, különböző fajtájú, elkülönítetten gyűjtött, háztartási hulladék begyűjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, szabványosított gyűjtőedénnyel ellátott, folyamatosan rendelkezésre álló begyűjtőhelyen települési hulladékát válogatottan elhelyezni. Ennek érdekében köteles a Közszolgáltató által kihelyezett szabványosított, egyértelműen megjelölt fajtájú, települési hulladék szelektív begyűjtésére szolgáló gyűjtőedényt igénybe venni amennyiben az célra kihelyezett gyűjtőedénytől számított 100 méteres körzetben lakik.

(3) Nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az ingatlantulajdonost az olyan beépítetlen ingatlan tekintetében, ahol nem tartózkodik és ahol hulladék sem keletkezik.

(4) Az ingatlantulajdonos köteles írásban, 3 nappal korábban bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladék mennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Közszolgáltató köteles az ingatlantulajdonos által megjelölt időpontra vagy időtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelelő gyűjtéséhez, elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú vagy további gyűjtőedényt, vagy más gyűjtőeszközt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani és a többletszolgáltatást díjazás ellenében teljesíteni.

(5) Ha az ingatlanon keletkező hulladék mennyisége nem rendszeresen, hanem alkalmilag haladja meg az átadott gyűjtőedény űrtartalmát, és az ingatlantulajdonos elmulasztja a (4) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettségét, a Közszolgáltató köteles az így átadott, vagy a gyűjtőedény mellé kirakott hulladék elszállítására. A többletszolgáltatás tényéről és az ennek megfelelő díj alkalmazásáról a Közszolgáltató az ingatlantulajdonost egyidejűleg

köteles értesíteni.
(6) Az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települési hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásba bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett nem települési hulladéktól elkülönítetten gyűjteni és arra közszolgáltatást igénybe venni, feltéve hogy a települési hulladék kezeléséről a Ht. 31. §-ában foglaltak szerint nem gondoskodott.
(7) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, vagy csak részben veszi igénybe.
(8) Az ingatlantulajdonosnak tilos a szelektív begyűjtésre szolgáló gyűjtőedénybe az edényen feltüntetett hulladékfajtától eltérő hulladékot elhelyezni.

16. § (1) Az ingatlantulajdonos az átvett gyűjtőedényt – a telepszerű többszintes épületek kivételével – az ingatlana területén belül köteles elhelyezni.

(2) Az ingatlantulajdonos köteles az átvett gyűjtőedényt a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, közterületen a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyűjtőedényt legkorábban a szállítási napot megelőző napon, 19 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a telepszerű többszintes épület gyűjtőedényét.

(3) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy a gyűjtőedény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza.

(4) A többletszolgáltatás igénybevétele céljából a gyűjtőedény mellé kihelyezett hulladék kivételével az elszóródott hulladék eltakarításáról az ingatlantulajdonos, a társasházi, lakásszövetkezeti megbízott köteles gondoskodni.

(5) A kihelyezett gyűjtőedényből még használható dolgokat kiválogatni – guberálni – tilos.

(6) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

17. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztán tartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztán tartásáról.

(2) A gyűjtőedény szükség szerint – de legfeljebb évi négy alkalommal történő – fertőtlenítéséről és folyamatos tisztán tartásáról – a kertes családi házak és kertes társasházak kivételével – a Közszolgáltató köteles gondoskodni.

(3) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely abban összetömörödött, befagyott, vagy úgy összepréselték, hogy emiatt azt nem lehet kiüríteni, az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató felhívására köteles a gyűjtőedényt üríthetővé, vagy használhatóvá tenni.

(4) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét.

18. § (1) A lomhulladékot az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató vagy az Önkormányzat által hirdetmény útján előzetesen megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki elszállítás céljából.

(2) Az elszállítandó lomhulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű- és a gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöld területet és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

9. A gazdálkodó szervezetek hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos jogai és kötelezettségei

19. § (1) Gazdálkodó szervezet gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési hulladéka tekintetében akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a környezetvédelmi felügyelőség által engedélyezett hasznosító, vagy ártalmatlanító berendezéssel, vagy létesítménnyel

a) nem rendelkezik, vagy

b) rendelkezik ugyan, de a közszolgáltatás keretében nyújtott települési hulladékkezelés környezetvédelmi szempontból lényegesen kedvezőbb megoldással történik.

(2) Az a gazdálkodó szervezet, amely a települési hulladékának kezeléséről a közszolgáltatáson kívül gondoskodik, köteles erről a tényről a Közszolgáltatót tájékoztatni, és a mentesülés alapjául szolgáló feltételek fennállását a környezetvédelmi felügyelőség engedélyének, nyilatkozatának hiteles másolati példányával igazolni.

(3) A gazdálkodó szervezet vezetője köteles bejelenteni a vele szemben fennálló mentességet vagy annak megszűnését az arra okot adó körülmény bekövetkezését vagy megszűnését követő 15 napon belül.

(4) Amennyiben a gazdálkodó szervezet a bejelentési és igazolási kötelezettségének nem tesz eleget, köteles a közszolgáltatást igénybe venni.

10. A települési hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatási díjfizetés

feltételei és szabályai

20. § (1) Az ingatlantulajdonosnak a települési hulladékok kezelésére irányuló közszolgáltatás igénybevételéért közszolgáltatási díjat kell fizetnie, amely mértékét a Ht. rendelkezései értelmében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

(2)8 Az ingatlanhasználó a teljesített közszolgáltatás alapján számított közszolgáltatási díjat utólagosan, a Koordináló szerv által negyedévente utólag kiállított és megküldött számla alapján köteles megfizetni a Koordináló szerv részére.

(3)9 A közszolgáltatási díjat tartalmazó számla adataival és összegével kapcsolatban az ingatlanhasználó a Koordináló szervnél írásban kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincs. A kifogásra, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a Koordináló szerv válaszát megküldi.

(4)10 A Koordináló szerv a közszolgáltatási díjakra vonatkozó számlákat a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján állítja ki.

A közszolgáltató hiányos vagy késedelmes adatszolgáltatása esetén a Koordináló szerv a nem megfelelő adatszolgáltatással érintett ingatlanhasználó tekintetében a Koordináló szerv által legutóbb kiszámlázott közszolgáltatási díjról állít ki számlát. Az ezzel összefüggésben keletkező díjkorrekció esetén minden helytállási kötelezettség a közszolgáltatót terheli. Az így keletkező közszolgáltatási díjkülönbözet pozitív mérlegét a Koordináló szerv a közszolgáltatónak fizetendő esedékes szolgáltatási díjba beszámítja.
A közszolgáltató hiányos vagy helytelen adatszolgáltatásából eredő, a Koordináló szerv által nem megfelelő adattartalommal kiállított számlákkal kapcsolatos valamennyi következményért a közszolgáltatót terheli felelősség.
(5) 11 A Koordináló szerv a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból kiindulva megállapítja azon ingatlanok körét, amelyre nincs közszolgáltatási díjfizetés meghatározva az adatszolgáltatásban, ugyanakkor vélelmezhető, hogy az ingatlannal összefüggésben teljesítés történt. A Koordináló szerv e körben jogosult ingyenesen adatot kérni az illetékes hatóságtól a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból hiányzó ingatlanok és szükséges adataik megállapítása érdekében.
A fentiek szerint rögzített ingatlanok adatait a Koordináló szerv megküldi a közszolgáltatónak, és felhívja a közszolgáltatót, hogy a megküldött ingatlanokon végzett szolgáltatásának megfelelően korrigálja a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást legkésőbb az értesítés kézhezvételét követő 8 napon belül.
Ezen korrekciót követően - a közszolgáltató eltérő adatszolgáltatása hiányában - a Koordináló szerv a közszolgáltatási díjat az ingatlantulajdonosnak számlázza ki.
A Koordináló szerv a kiszámlázott és az ingatlanhasználó által határidőn belül ki nem fizetett közszolgáltatási díj behajtása érdekében intézkedik.
(6) Aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését, ha a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos részére a közszolgáltatást felajánlotta és a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását vagy teljesítését igazolja.
(7) Nem tagadható meg a közszolgáltatási díj megfizetése, ha a Közszolgáltatót a közszolgáltatással kapcsolatos kötelességének teljesítésében az időjárás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta, és a Közszolgáltató az akadály elhárulását követő munkanapon a mulasztását pótolta.
(8) A közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás.

11. A közszolgáltatás szünetelése

21. § A közszolgáltatás teljesítése csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető vagy korlátozható.

22. § (1) A közszolgáltatás igénybevétele lakatlanná váló ingatlanon a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén szünetel, ha ott hulladék sem keletkezik.

(2) Üres az ingatlan, ha legalább három hónapig lakatlan. Az ingatlan lakatlanná válását előzetesen írásban kell bejelenteni a Közszolgáltatónak.

(3) Amennyiben az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényt használja a hulladék gyűjtésére, úgy a szüneteltetés bejelentésekor köteles a gyűjtőedény leadására.

(4) Az ingatlan lakatlanságát az ingatlantulajdonos az adott évben és a következő években, amíg a lakatlanság ténye fennáll, évente köteles hitelt érdemlően – két szomszéd nyilatkozatával vagy alapdíjas áramszámlával – november 30-ig igazolni.

(5) Ha az ingatlan lakottá válik, a tulajdonos ezt írásban legkésőbb 8 napon belül köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak, mellyel egyidejűleg a (4) bekezdésben foglaltak szerint hitelt érdemlően igazolnia kell a megelőző időszak lakatlanságának tényét.

(6) Az igazolás elmaradása, vagy nem megfelelősége esetén az ingatlantulajdonos utólag köteles visszamenőlegesen a teljes időszakra jutó, a korábban használt, ennek hiányában a 120 literes gyűjtőedény adott időszakra vonatkozó közszolgáltatási díjának megfelelő összeget egy összegben megfizetni.

(7) Ha a szünetelés időtartama alatt hulladékkezelési közszolgáltatás alá tartozó hulladékot helyeztek ki, a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos egyidejű értesítése mellett köteles a hulladékot elszállítani, az ingatlantulajdonos pedig köteles a szünetelés teljes időtartamára jutó közszolgáltatási díjat utólag, egy összegben megfizetni.

12. Adatszolgáltatási kötelezettség, adatkezelés

23. § (1) Ha az ingatlantulajdonos a tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik, köteles ezt e tény keletkezését követő 30 napon belül írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak.

(2) Az ingatlantulajdonos bejelentésben a közszolgáltatással összefüggő személyes adatokat (továbbiakban: személyes adatok), valamint a várhatóan keletkező hulladék mennyiségét is meg kell adnia.

(3) A Közszolgáltató személyes adatokat az ingatlantulajdonos azonosítása, a közszolgáltatás teljesítése, valamint a jogszabályban előírt ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, számlázás, postázás, közszolgáltatási díj behajtása céljából, a célok megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhet. A személyes adatok – ügyfél neve, lakcíme, természetes személyazonosító adatai – kezelése tekintetében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben és annak végrehajtási rendeleteiben foglalt rendelkezések betartásával köteles eljárni.

13. Záró rendelkezések

24. § (1) E rendelet 2014. július 03. napján lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Mezőkovácsháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (III. 16.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról.

25. § E rendelet a belső piaci szolgáltatások szabályairól szóló Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet

Az igénybe vehető gyűjtőedények típusai

1. Gyűjtőedény:

60 literes gyűjtőedény
70 literes gyűjtőedény
80 literes gyűjtőedény
120 literes gyűjtőedény
140 literes gyűjtőedény
240 literes gyűjtőedény

2. Gyűjtőkonténer:

660 literes
1100 literes

2. melléklet

A hulladék gyűjtésére és szállítására vonatkozó megfelelési követelmények az OHKT szerint
1.Zöldhulladék (biológiailag lebomló) gyűjtése

a) A szolgáltatást egész évben (január 1-től december 31-ig) évente 14 alkalommal biztosítja a Szolgáltató ingatlantól történő gyűjtéssel, amely során január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december hónapokban legalább egy alkalmat biztosít, s továbbá ezen felül januárban további kettő alkalmat biztosít (tekintettel a fenyőfagyűjtési kötelezettségre). 2016. évben ez időarányosan jelenti a havi egyszeri gyűjtési alkalmat.

b) A zöldhulladék gyűjtését egész évben a Szolgáltató (január 1-től december 31-ig) nem csak az ingatlantól történő gyűjtéssel, hanem a Szolgáltató által üzemeltetett hulladékudvarba történő átvétellel is biztosítja egész évben, a hulladékudvar nyitvatartási idején belül. E lehetőség a felsorolt hónapokban és legfeljebb 20 km-es távolságban rendelkezésre áll.

2.Közszolgáltatás körébe tartozó elkülönített csomagolási hulladék gyűjtése

a) A Szolgáltató egész évben (január 1-től december 31-ig) kettő hetente biztosítja a csomagolási hulladék gyűjtését házhoz menő rendszeres járattal.

b) A szelektíven gyűjtött csomagolási hulladék gyűjtését a Szolgáltató egész évben (január 1-től december 31-ig) nem csak az ingatlantól történő gyűjtéssel, hanem a Szolgáltató által üzemeltetett szelektív hulladékgyűjtő szigeten történő gyűjtéssel, hulladékudvarba történő átvétellel is biztosítja egész évben, a hulladékudvar nyitvatartási idején belül.

3.Lomhulladék gyűjtése

a) A lomhulladék gyűjtését a Szolgáltató egész évben (január 1-től december 31-ig) évente kettő alkalommal valamennyi ingatlanhasználó részére házhoz menő rendszerű lomtalanítás keretében biztosítja. A házhoz menő rendszerű lomtalanítás keretében az ingatlanhasználó előzetes telefonos időpont egyeztetés alapján közvetlenül a közszolgáltatónak adja át a lom jellegű hulladékot.

b) A lomhulladék gyűjtését a Szolgáltató egész évben (január 1-től december 31-ig) nem csak az ingatlantól történő gyűjtéssel, hanem a Szolgáltató által üzemeltetett hulladékudvarba történő átvétellel is biztosítja egész évben, a hulladékudvar nyitvatartási idején belül.

Hulladékok előkezelésének elvégzése
Az MBH technológiái a vegyesen gyűjtött települési szilárd hulladék hasznosítható alkotó elemeinek kinyerését, illetve további alternatív hasznosítást (pl. égetést) megelőző kezelésére szolgálnak.
A technológia bevezetésének legfontosabb célja a települési szilárd hulladék biológiai stabilizálása, véglegesen lerakásra kerülő hulladék mennyiségének csökkentése. A lerakott hulladék mennyiségének csökkentésével növelhető a lerakó élettartalma, ami hosszú távon csökkentené az üzemeltetés költségeit, hiszen később válnak szükségessé az új beruházások (új lerakó építése).
A mechanikai-biológiai stabilizálásra szolgáló rendszer révén a szerves hulladék, lerakótól történő eltérítése keretében a papír és biohulladék elkülönített begyűjtését, a szelektíven begyűjtött hulladék válogatását, az elkülönítetten begyűjtött biohulladék anyagában történő hasznosítását (különös tekintettel a komposztálásra és a házi komposztálásra), valamint a mechanikai, illetve mechanikai-biológiai előkezelést, továbbá az előkezelést követő energetikai célú hasznosítását teszi lehetővé.
Technológia rövid leírása:
A kezelőtelepre beérkező hulladékot aprítással, és/vagy rostálással előkészítik, vastartalmát mágneses, nem vas fém tartalmát leválasztják, majd ellenőrzött körülmények között, zárt rendszerben biológiailag stabilizálják (komposztálják). A komposztálás során jelentősen csökken a hulladék nedvességtartalma és leválaszthatóvá válnak a komposztálódott szerves összetevők is. A mechanikailag-biológiailag kezelt hulladék nagy fűtőértékű komponensekben gazdag része hulladékégető műben, egyéb módon felhasználható, a másik része komposztálódik.
A beruházás útján:
- jól égethető frakció jött létre,
- házhozmenő szelektív gyűjtés fokozhatóvá vált,
- komposztálás, zöldhulladékgyűjtés (2000 főnél kisebb településeken házi komposztálás, nagyobb településeken hulladékudvarokba szállítással) szintén fokozhatóvá vált.
A mechanikai-biológiai hulladékkezelés technológiai fázisai a következők:

1. A beszállított hulladék fogadása

2. A beszállított hulladék ürítése a mechanikai kezelő csarnokban

3. A hulladék aprítása

4. Mágneses leválasztás

5. Mechanikai kezelés (rostálás)

6. Mágneses leválasztás

7. Lég szeparátor

8. Mechanikai utókezelés (utóaprítás)

9. Tömörítés

10. Biológiai kezelés, a hulladék stabilizálása

1

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

2

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

3

Módosította a 13/2018. (V. 02.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2018. 05. 02-től

4

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

5

Beiktatta a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

6

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

7

Módosította a 13/2018. (V. 02.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2018. május 4-től

8

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

9

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

10

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól

11

Módosította a 12/2016. (VI. 28.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. 06. 30-tól