Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) önkormányzati rendelete

Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről

Hatályos: 2020. 10. 01- 2022. 10. 10

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) önkormányzati rendelete

Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről

2020.10.01.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdése, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. § (1) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet célja

a) Szeged város egyedi arculatának sajátos megjelenésének, továbbá az emberek munkáját és kultúráját is híven tükröző természeti környezetének megőrzése

b) a város területén lévő természeti emlékek, természeti területek, tájak, valamint ezek természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének védelme, a fenntartható használatuk elősegítése

c) a város és a táj harmonikus összhangjának megtartása és fejlesztése

d) a környezet iránt érzékeny kultúra fejlesztése

e) a város lakosságának a természeti szabadidős, kulturális és sporttevékenységét elősegítő környezetben való felüdülését biztosító természeti területek, tájak védelme

f) a város természeti, tájképi és kultúrtörténeti szempontból értékes területeinek és környezetének megismertetése, a védelmükkel kapcsolatos ismeretterjesztési tevékenység támogatása

g) A város természeti területeinek ökoturisztikai hasznosítása, fejlesztése.

(2) A rendelet hatálya kiterjed a város területén lévő, az országos védelem alatt nem álló, de ritkaságuk, különlegességük, esztétikai, kultúr- vagy helytörténeti jelentőségük miatt megőrzésre érdemes és e rendelettel helyi védelem alá helyezett

a) természetes, természet-közeli tájrészletekre, vagy tájképi, kultúrtörténeti, ipartörténeti, néprajzi szempontból jellegzetes tájrészletekre

b) álló- és folyóvizekre, valamint azok partjaira és árterületükre

c) egyéb természeti és természetközeli élőhelyekre

d) felszíni, felszínalaktani képződményekre, tipikus és ritka talajszelvényekre

e) kultúrtörténethez kötődő természeti emlékekre és természetvédelmi területekre (parkokra, intézménykertekre, udvarokra, templomkertekre, arborétumokra, történelmi, vagy botanikus kertekre, élőállat gyűjteményekre, fasorokra, egyedi fákra, facsoportokra).

Helyi jelentőségű védett természeti területek típusai

2. § (1) Helyi jelentőségű természetvédelmi terület: a város jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag, kisebb összefüggő területe, melynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének a védelme (például: természetes, természetközeli élőhely, park, gyűjteményes kert).

(2) Helyi jelentőségű természeti emlék: valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték, képződmény és annak védelmét szolgáló terület (például: egyedi fa, fasor, facsoport).

A védelem alá helyezés és a védettség feloldása

3. § (1) A védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. A védetté nyilvánítás előkészítése hivatalból indul meg.

(2) A védetté nyilvánítás előkészítése során természeti értékvizsgálatot kell készíteni, amely dokumentumnak tartalmaznia kell:

a) a védetté nyilvánítás vagy a védettség feloldásának indokoltságát

b) a védelem céljainak megvalósításához szükséges intézkedéseket

c) a védelemhez szükséges feltételek, pénzügyi eszközök biztosíthatóságát

d) a védelem várható következményét

e) fotódokumentációt

f) helyrajzi számot (a művelési ág megjelölésével)

g) tulajdonos megjelölését

h) kezelő/üzemeltető megjelölését

i) kezelési tervet

j) hiteles térképmásolatot

k) az Európai Közösségek jogi aktusaiban meghatározott védettségi kategóriába tartozás tényét.

(3) A helyi jelentőségű védett természeti területté és emlékké nyilvánítása esetén érdekeltnek kell tekinteni és értesíteni kell:

a) tulajdonost vagy tulajdonosi jogok gyakorlóját,

b) javaslattevőt,

c) Szegedi Körzeti Földhivatalt,

d) állami főépítészt,

e) városi főépítészt,

f) kulturális örökségvédelmi hatóságot,

g) területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot,

h) területileg illetékes állami erdészeti hatóságot,

i) természetvédelmi és vízügyi hatóságot,

j) a területileg illetékes természetvédelmi hatóságot,

k) egyéb érdekelt hatóságot,

l) közmű üzemeltetőket és közútkezelőket,

m) a kezelőt/üzemeltetőt,

n) ingatlannyilvántartásba bejegyzett haszonélvezőt, használót.

(4) A terület és emlék védetté nyilvánítása során az (3) bekezdésben megjelölt szervek, szakhatóságok állásfoglalását be kell szerezni.

(5) A védetté nyilvánítás előkészítése során be kell szerezni az ingatlan tulajdonosának véleményét, és tájékoztatni kell a védetté nyilvánítás következményeiről.

(6) Azon érdekeltek, akik a véleményezési eljárás során írásbeli véleményt nem adnak, kifogást nem emelő véleményezőnek tekintendők.

4. § (1) A védettség feloldására akkor kerülhet sor, ha annak fenntartását természetvédelmi szempontok a továbbiakban nem indokolják és a védelemben részesülő természeti érték károsodása olyan mértékű, hogy az már vissza nem fordítható.

(2) A védettség feloldását megelőzően el kell készíteni az értékvizsgálati dokumentum 3. § (2) bekezdés a) és e)-f) pontjaiban meghatározott részét, értesíteni kell a 3. § (3) bekezdésben meghatározottakat, és be kell szerezni az érdekelt szervek, szakhatóságok állásfoglalását. A védettség feloldására vonatkozó javaslattal együtt ismertetni kell az állásfoglalásokat, amelyeket a Közgyűlés elé kell terjeszteni.

A helyi jelentőségű természeti területek és emlékek védelmének nyilvántartása

5. § (1) A helyi jelentőségű természeti területekről és emlékekről helyi nyilvántartást kell vezetni.

(2) A nyilvántartásnak tartalmazni kell:

a) a terület megnevezését

b) a terület jellegét, kiterjedését

c) a védetté nyilvánításról szóló döntés számát és megnevezését

d) a helyrajzi számot (művelési ág megjelölésével)

e) a védelem szakszerű rövid indokolását

f) tulajdonos, kezelő/üzemeltető megjelölését

g) az értékvizsgálati dokumentumot

h) a védelem feloldásának indokát, a megszüntetésre vonatkozó közgyűlési határozat számát.

A védett területek fenntartására, üzemeltetésére vonatkozó szakmai követelmények

6. § (1) A helyi jelentőségű természeti területek és emlékek fennmaradásának feltétele a természetvédelmi szempontoknak megfelelő használat.

(2) A természeti terület és emlék használata, illetve fenntartása során a kezelési terv előírásait be kell tartani.

(3) Védett fák, facsoportok védőövezete, amennyiben a kezelési terv máshogy nem rendelkezik:

a) a gyökér védelmében: a lombkorona vetülete

b) a lombkorona védelmében: a lombkorona + 1 méter sugarú kör.

(4) A védett zöldterület és környezetének összhangját meg kell teremteni.

Helyi jelentőségű természeti területekre és emlékekre vonatkozó engedélyezések, a Környezetvédelmi Alap forrása

7. § (1) A helyi védelem alatt álló parkokat és természeti emlékeket folyamatosan helyre kell állítani, törekedve az eredeti jellegre, a jellemző belső szerkezetre, a növényanyagra és az eredeti stílusjegyekre. Helyreállítás előtt a városi főépítész, a műemléki és természetvédelmi hatóság véleményét be kell szerezni.

(2) Természetvédelmi területeket, természeti emlékeket érintő építési munkák befejezése után, továbbá rendkívüli esemény, üzemzavar elhárítását követően az igénybe vett területek eredeti állapotát helyre kell állítani.

(3)1 Kiemelt közérdekből a helyi védelem alatt álló területek kezelési előírásaitól eltérő használatához, továbbá a fasorok, parkok teljes rekonstrukciójához a kezelő/üzemeltető véleményezése és a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság jóváhagyása szükséges.

(4) A külön jogszabály alapján kiszabott természetvédelmi bírságot az önkormányzat Környezetvédelmi Alapjába kell befizetni.

Értelmező rendelkezések

8. § E rendelet alkalmazása szempontjából

a) parképítés, park helyreállítás: a jelenlegi állapotot megváltoztató építési tevékenységek: növénytelepítés, növényeltávolítás, burkolatépítés, műtárgy (lépcső, támfal, berendezési tárgy, stb.) építése és bontása (forma, nyomvonal és anyag megváltoztatása);

b)2 kiemelt közérdek: a város társadalmi, gazdasági fejlődését szolgáló cél, melyet a kezelő/üzemeltető véleményezésével a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság annak minősít;

c) inváziós fajú fás szárú növények: akác – Robinia pseudo-acacia; amerikai kőris – Fraxinus americana; bálványfa – Ailanthus altissima; gyalogakác – Amorpha fruticosa; kései meggy – Prunus serotina; zöld juhar – Acer negundo; madárcseresznye – Prunus avium; nyugati ostorfa – Celtis occidentalis; az akác, amerikai kőris, bálványfa, az ostorfa, madárcseresznye kertészeti változatainak kivételével;

d) aktív kezelés: baleset megelőzése és a növények egészségének megtartása céljából a növények természetes állapotának megváltoztatása (például metszés);

e)3 elöregedett fák: azok a faegyedek, amelyek eredeti funkciója faápolási módszerekkel sem tartható fenn tovább, állapotuknál fogva nem tudják szolgálni környezetük rendeltetésszerű használatát mind városökológiai, városképi, és balesetvédelmi szempontokat figyelembe véve.

Záró rendelkezések

9. § A helyi jelentőségű természeti területek, emlékek jegyzékét és a kezelési terveket jelen rendelet mellékletei tartalmazzák.

a)4 1. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó fasorai

b)5 2. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó egyedi fái

c)6 3. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó parkjai

d)7 4. melléklet: Szeged város helyi jelentőségű természetvédelmi területei

e)8 5. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó egyedi fái, fasorai, parkjai kezelési terve

f)9 6. melléklet: Speciális kezelési módokat igénylő egyedek, és egyedi kezelési módjaik

g)10 7. melléklet: A Szegedi Vadaspark és a Szegedi Tudományegyetem Füvészkert kezelési terve

h)11 8. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó természetvédelmi területeinek általános kezelési terve

i)12 9. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó természetvédelmi területeinek sajátos kezelési módjai

10. § (1) E rendelet 2010. január 1-én lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a

a) a Maty éri tározó tó - helyi védetté nyilvánításáról szóló 4/1998. (I. 22.) Kgy. rendelet

b) Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló 56/2001. (XII. 20.) Kgy. rendelet, a 2/2004. (II. 4.) Kgy. rendelet, az 56/2005. (XI. 17.) Kgy. rendelet, a 67/2007. (XII. 20.) Kgy. rendelet.

1. melléklet13

Szeged város helyi védelem alá tartozó fasorai

1. A terület jellege: közterületi fasor

2. A terület kiterjedése: a fák védőövezete

3. Védett fasorok jegyzéke:

A
A védelem tárgya:

B
Helyrajzi szám:

C
A fasor típusa:

1.

Tisza Lajos krt.-i fasor

3725, 4039, 3047/4

Fajösszetételében szakaszolható kétoldali fasor
Jellemzően kislevelű hárs (Tilia cordata), gömbkőris (Fraxinus ornus 'Mecsek'), nyugati ostorfa (Celtis occidentalis), japánakác (Sophora japonica)

2.

József Attila sgt.-i fasor

2543, 11259, 11261

Fajösszetételében szakaszolható kétoldali fasor
Jellemzően platán (Platanus hybrida), oszlopos tölgy (Quercus robur 'Fastigiata'), hárs fajok (Tilia sp.), csörgőfa (Koelreuteria paniculata)

3.

Arany János u.-i fasor

3998

Páfrányfenyőkből (Ginkgo biloba) álló fasor

4.

Berzsenyi u.-i fasor

4006

Páfrányfenyőkből (Ginkgo biloba) álló fasor

5.

Fő fasori fasor

300

Jellemzően platán (Platanus hybrida) fasor

6.

Népkert sori fasor

235

Jellemzően platán (Platanus hybrida) fasor

7.

Dóm téri fasor

3736

Nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) fasor

8.

Hajnóczy utcai fasor

3246, 3223, 3146

Jellemzően japánakác (Sophora japonica) fasor

9.

Gogol utcai fasor

3281, 3209, 3170

Jellemzően japánakác(Sophora japonica) fasor

10.

Kazinczy utcai fasor

4022

Vegyes fajösszetételű fasor

11.

Szabadkai úti fasor

23552/1, 02083

Platán (Platanus hybrida) fasor

12.

Bihari utcai fasor

10846

Vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) fasor

13.

Korányi fasor

2286/1

Tölgy (Quercus sp.) és japánakác (Sophora japonica) fajokból álló fasor

14.

Rigó utcai fasor

25381

Hárs(Tilia sp.) és feketefenyő (Pinus nigra) fajokból álló fasor

2. melléklet14

Szeged város helyi védelem alá tartozó egyedi fái

1. A védelem jellege: egyedi fák

2. A terület kiterjedése: a fák védőövezete

3. Védett fák jegyzéke:

A
A védelem tárgya:

B
Helyrajzi szám:

C
A fa (fák) típusa:

1.

Mátyás tér 11/b számú ingatlanon álló egyedi fa

20691/2

Mocsárciprus (Taxodium distichum)

2.

Kígyó u. 2. számú ingatlanon álló 2 egyed

3888

Platán (Platanus hybrida)

3.

Műhely utca 14. számú ingatlanon álló egyedi fa

1464

Atlaszcédrus (Cedrus atlantica)

4.

Takaréktár u. 3. számú ingatlanon álló egyedi fa

3943

Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

5.

Szeged – Kiskundorozsma vasútállomás területén álló 3 egyed

16899/4

Vadgesztenye (Aesculus hippocastanum)

6.

Szövetkezeti úti 2 faegyed

20307

Fekete dió (Juglans nigra)

7.

SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika területén álló egyedi fa

3717

Platán (Platanus hybrida)

8.

SZTE Gyerekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ területén álló 2 egyed

3724

Platán (Platanus hybrida)

9.

SZTE Klinikai tömb területén álló egyedi fa

3724

Platán (Platanus acerifolia)

10.

SZTE Klinikai tömb területén álló 3 faegyed

3724

Tiszafa (Taxus baccata)

11.

Huszár utca területén álló egyedi fa

25380

Platán (Platanus hybrida)

12.

Volt kábelgyár üzemi területén álló egyedi fa

25382/1

Európai ciprus (Cupressus sempervirens)

13.

Volt kábelgyár üzemi területén álló egyedi fa

25382/1

Platán (Platanus hybrida)

14.

Budapesti krt. 19-21. számú ingatlan közötti közterületen álló egyedi fa

15446/4

Kocsányos tölgy (Quercus robur)

15.

Retek u. Róna u. sarkon lévő közterületen álló egyedi fa

10875

Kocsányos tölgy (Quercus robur)

16.

Petrozsényi u. 3. számú ingatlan előtti közterületi határon álló egyedi fa

1262 és 1271

Kocsányos tölgy (Quercus robur)

17.

Föltámadás u. 7/B számú ingatlan előtti közterületen álló 3 faegyed

12108

Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

18.

Kállay ligetben álló egyedei megjelenésű 2 faegyed

1182/1

Kocsányos tölgy (Quercus robur)

19.

Vadaspark lakóparkban álló 16 faegyed

24009/88, 24009/10, 24009/85, 24009/71, 24009/70, 24009/91, 24009/132, 24009/135, 24009/4

14 Platán (Platanus hybrida), 1 kocsányos tölgy (Quercus robur), 1 szilfa (Ulmus laevis)

20.

Egykori ruhagyári tömb területén álló 11 faegyed

25850/3, 25850/8, 25850/14

4 Platán (Platanus hybrida), 7 kocsányos tölgy (Quercus robur)

21.

A Temesvári krt. 31. szám alatt álló 2 faegyed

233

Mocsárciprus (Taxodium distichum)

22.

Mars téren álló 11 faegyed

25591/1

Platán (Platanus hybrida)

23. 15

Volt Árpád nevelőotthon területének értékes fái

1588/34, 1588/35

Betula pendula (közönséges nyír) 7 egyed, Pinus silvestris (erdei fenyő) 3 egyed, Tilia tomentosa (ezüsthárs) 1 egyed, Magnolia soulangeana (liliomfa) 2 egyed, Pinus nigra (feketefenyő) 1 egyed, Thuja occidentalis (nyugati tuja) 1 egyed, Tilia sp. (a telekhatáron álló fasor 8 hárs egyede)

24. 16

A Bika-tó mellett álló egyedi fa

15107/6

Kocsányos tölgy (Quercus robur)

3. melléklet17

Szeged város helyi védelem alá tartozó parkjai

1. A terület jellege: park, közterület, intézménykert, templomkert, parti sáv

2. A terület kiterjedése: a természeti védelem a mindenkor hatályos helyi építési szabályzatban közterület, illetve intézményterület helyileg védett felületének jelölt ingatlanrészre terjed ki.

3. Védett parkok jegyzéke:

A
A védelem tárgya:

B
Helyrajzi szám:

1.

Várkert – Mórapark és Roosevelt tér

4035/3, 3820

2.

Dugonics tér

3761

3.

Népliget

238, 1764/1, 1764/2, 236/4, 237, 236/1, 1766/1, 1765/1, 1765/2

4.

Széchenyi tér

3939

5.

Rerrich Béla tér

3728/2

6.

Aradi vértanúk tere

3738

7.

Szent György tér

2442

8.

Lechner tér

2934/1

9.

Honvéd tér

3443

10.

Mátyás Király tér

20653

11.

Kolozsvári tér

24948

12.

Szent Rókus tér

25608

13.

Kiskundorozsma, Szent János tér

533, 1037

14.

Kálvária tér

25246/1

15.

Partfürdő

2289/115, 2290/2, 2290/3, 2290/4, 2294/3 b

16.

„Palánk” Szent Borbála park

3806

17.

I. sz. kórházi tömb

25610/1

4. melléklet18

Szeged város helyi jelentőségű természetvédelmi területei

1. Vadaspark

1.1. A terület jellege: élőállat gyűjtemény és tájképi értékű természeti környezete

1.2.19 A terület kiterjedése: 39,6 ha

1.3.20 A földrészlet helyrajzi számai: 24008/4, 24347, 24348/1, 24348/2, 24348/3, 24348/4, 24348/5, 24348/6, 24348/7, 24388/3, 24391, 24392

2. Füvészkert

2.1. A terület jellege: botanikai gyűjtemény

2.2. A terület kiterjedése: 17,34 ha

2.3. A földrészlet helyrajzi számai: 2106, 2107, 2108, 2109, 2110, 2136/1

3. Kiskundorozsmai Nagy-szék

3.1. A terület jellege: szikes jellegű értékes növénytakaró, tájképi értékű terület

3.2. A terület kiterjedése: 6,73 ha

3.3. A földrészlet helyrajzi számai: 0530/31, 0530/33

4. Maty-éri Természetvédelmi Terület

4.1. A terület jellege: tájképi értékű természeti környezet

4.2.21 A terület kiterjedése: 18,16 ha

4.3.22 A földrészlet helyrajzi számai: 2063/2, 2064/3, 2064/4, 2064/5, 2065/4, 2065/5, 2065/12 a, b, c, d, f, g, 02067/3, 02067/4, 02068, 02069/2, 02071

5. Maty-ér völgyének subasai ága

5.1. A terület jellege: szikes gyep és nádas terület, a területen átvezető főcsatornával.

5.2. A terület kiterjedése: 139,85 ha

5.3.23 A földrészlet helyrajzi számai: 02024/1, 02024/2, 02025, 02028/2, 02029, 0382, 0383, 0384/22 b, c, 0384/23 b, c, 0384/24 b, c, 0384/25 b, c, 0384/26 b, c, d, 0384/27 b, c, d, f, 0384/28 b, c, d, 0384/3 b, c, d, 0384/4 b, c, 0384/5 b, c, 0385/1, 0385/2, 0386, 0387/1, 0387/2, 0388/4, 0388/5, 0388/6, 0389, 0390/1b, 0390/2 a, c, d, 0390/3 b, 0390/4 b, 0390/5 b, c, 0390/6 a, c, 0390/7 a, c, 0390/8 a, 0391, 0392/10 a, b, c, f, g, h, 0392/11 a, b, d, f, g, h, 0392/3, 0392/4 a, b, d, f, 0392/5 a, b, d, f, 0392/6 a, b, d, f, g, 0392/7 a, b, d, 0392/9 a, b, c, d, g, j, 0393, 0394, 0396, 0397/1, 0397/2, 0397/3, 0397/4, 0398, 0405/14 b, c, 0405/15 b, c, 0405/16 c, 0405/17 c, 0405/18 c, d, 0405/19 c, d, f, 0405/20 c, d, 0405/21, 0405/22 b, 0405/23 b, c, d, 0406, 0425/60, 0425/61 d, 0425/62 d, 0425/63 f, 0425/64, 0425/65, 0425/66, 0425/74, 0425/78 b, 0425/80 b, 0425/82 b, 0425/84, 0425/86, 0425/88, 0425/90 b, 0425/92 b, 0425/94 b, 0425/96 d

6. Újszegedi Holt-Maros

6.1 A terület jellege: holtág fás és nádas vegetációval

6.2. A terület kiterjedése: 27,4 ha

6.3. 24A földrészlet helyrajzi számai: 0111/16, 0111/17, 0122/1, 075, 1389/3, 1415/2, 1415/5, 074/11, 074/32, 074/37, 074/38, 074/39, 074/40, 074/41, 074/42, 074/43, 074/44, 751/5, 076/12, 954/1, 954/3

7. Gyálaréti Holt-Tisza

7.1. A terület jellege: holtág jellemzően nádas vegetációval

7.2. A terület kiterjedése: 138,9 ha

7.3. A földrészlet helyrajzi számai: 0130/2, 0193, 0198, 02144/1, 02144/2, 02147/1-4, 02160/1-3, 02161, 02162/1-3, 02175/1, 02176/1-3, 02183/3, 02185/1-2, 02186, 022/1-4, 02200/1, 02201/1-2, 056, 058, 093/1-2

8. Ős-Maty völgye

8.1. A terület jellege: gyep és nádas terület a területen átvezető csatornával

8.2. A terület kiterjedése: 15,51 ha

8.3. A földrészlet helyrajzi számai: 02106, 02107, 02108/4 b, 02111 b, c, 02112, 02113

9. Gyálaréti gulyajárás

9.1. A terület jellege: természetközeli állapotú gyepterület

9.2. A terület kiterjedése: 54,43 ha

9.3. A földrészlet helyrajzi számai: 0114/1-6, 0137/14, 0137/6-8, 0138, 0139/1-9, 0140, 0141

10. Körtöltés

10.1. A terület jellege: Szeged körülvevő, a Nagyárvíz után épült töltés

10.2. A terület kiterjedése: 32,41 ha

10.3. A földrészlet helyrajzi számai: 10004/1, 10094, 15182, 15413/2, 16052/2, 16056/2, 16468, 16834/2, 16835/4, 21013/4, 24003/8, 24006, 25863/1, 25865/1

11. Szegedi Fertő déli része

11.1. A terület jellege: egykori szikes meder helyén kialakított halastó, szikes gyeppel körülvéve

11.2. A terület kiterjedése: 433,03 ha

11.3. A földrészlet helyrajzi számai: 01144, 01145/1-6, 01146, 01147, 01148/1-2, 01149, 01181/11-13, 01181/2, 01181/5-8, 01182/10-12, 01182/14-15, 01182/17-22, 01182/28-31, 01182/4-5, 01182/7-9, 01183, 01184, 01185, 01188/1-3, 01190/1-10, 01193/2-6, 01193/8-9, 01194/1-2, 01195/10-11, 01195/27, 01195/29, 01195/32-33, 01195/37, 01195/7, 01196/17, 01196/41, 01196/9, 01197, 01198/1, 01199/1-3, 01200, 01205/2, 01205/6, 01206/1-2, 01207/116 a, 01207/118, 01207/2, 01207/33-35, 01207/37-39, 01207/43-46

12. Lőtér melletti fasor területe

12.1. A terület jellege: a volt lőtéren kialakult élőhelykomplexum maradványa a fasor

12.2. A terület kiterjedése: 1,85 ha

12.3. A földrészlet helyrajzi számai: 6275, 6238

5. melléklet25

Szeged város helyi védelem alá tartozó egyedi fái, fasorai, parkjai kezelési terve

1. Természetvédelmi célkitűzések:

1.1. Szeged város területén lévő természeti emlékek és területek védelme, és megőrzésük céljából használatuk korlátozása.

1.2. Cél a természeti emlékek és természetvédelmi területek állapotának megőrzése, károsodásuk megelőzése.

1.3.A helytörténeti jelentőségű parkok, fák, fasorok tájképi értékének megőrzése.

1.4. Lakótelepi környezetben a valamikori kertes beépítés emlékeként fennmaradt tájképi értékek megőrzése.

1.5. A növények jó fiziológiai és ökológiai állapotának biztosítása.

2. Természetvédelmi stratégiák:

2.1. Szeged város egyedi arculatának megőrzése, védelme.

2.2. A növényállomány megtartása, felújításuk szabályozása.

2.3. A természeti emlékek és természetvédelmi területek veszélyeztetésével járó mély- és magasépítési tevékenységek korlátozása.

2.4. A növények egészségi állapotának megőrzése, károsodásuk megelőzése.

2.5. Ismeretanyagok városi weblapon történő elhelyezése.

2.6. Az egyedi fák és fasor egyedei állapotának stabilizálása.

2.7. Kártevők és kórokozók kártételének megelőzése.

2.8. A természetkárosítás megakadályozása.

3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1. Művelési ághoz nem köthető kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

3.1.1.Élőhelyek kezelése, fenntartása:

3.1.1.1.Az épített környezetünk zöldfelületeinek védelme érdekében a fenntartás során gondoskodni kell a fák folyamatos cseréjéről.

3.1.1.2.A kezelés módjai:

3.1.1.2.1.A fák folyamatos, aktív kezelése (növényegészségügyi metszés, a terület rendeltetésének biztosítása érdekében végzett szakszerű növényápolási munkák, öntözés), elszáradt, veszélyes ágak eltávolítása, cserjék gyérítése.

3.1.1.2.2.Kórokozók, kártevők elleni megfelelő védekezés – vegyszeres, fizikai – biztosítása.

3.1.1.2.3.Minden tavasszal állapotfelmérés, szükség esetén szárazgallyazás.

3.1.1.2.4.A kártevők megjelenésének figyelemmel kísérése, a kártétel megelőzése.

3.1.1.2.5.Tavaszi növényvédelem (szükség szerint kórokozók elleni lemosópermetezés)

3.1.1.2.6.Termőhely gondozása. Esztétikai érték megőrzése.

3.1.1.2.7.Az invazív jellegű fajok továbbterjedését meg kell akadályozni, azokat vissza kell szorítani.

3.1.1.3.Az aktív kezeléshez, valamint a fák, fasorok védelmében felhasznált és a természetvédelmi elveknek szigorúan megfelelő növényvédő szerek és egyéb irtószerek alkalmazásakor nem kell a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi hatósági engedély.

3.1.1.4.A védett területeken fakivágásra vonatkozó korlátozások és tilalmak:

3.1.1.4.1.Az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó önkormányzati tulajdonú védett területeken fát kivágni csak az emberi életet és egészséget veszélyeztető növények esetében vagy kiemelt közérdekből lehet.

3.1.1.4.2.A kivágásra kerülő fákat – a védett terület adottságait figyelembe véve kell pótolni. Az engedély nélkül telepített (örökzöld növények), invazív fás szárú növények pótlás előírása nélkül kivághatók.

3.1.1.4.3.A 3.1.1.4.1. pontban és a 3.1.1.4.2. pontban meghatározott feltételek teljesülése nem mentesít a természet védelméről szóló törvény szerinti engedély beszerzése alól.

3.1.2.Fajok védelme:

A település zöldfelületei életteret biztosítanak városlakó állatfajok számára. A fenntartási munkákat lehetőleg úgy kell tervezni, hogy a madarak költését ne zavarja (elsődlegesen a vegetációs időn kívüli időszakban), veszélyeztetettség esetén szakértők bevonásával. Az odvas fák kitermelése lehetőség szerint szeptemberben történjen az áttelelő denevérek védelme érdekében.

3.1.3.Látogatás:

A területek látogatása természetvédelmi érdekeket nem sért. A közterületek szabadon látogathatók, magánterületek esetén a tulajdonos hozzájárulását kérni kell.

3.1.4.Oktatás és bemutatás:

Környezeti nevelési tevékenységek szabadon folytathatók.

3.1.5.Kutatás, vizsgálatok:

A védett terület jellegét nem befolyásoló, nem zavaró vizsgálatok engedély nélkül folytathatók, az egyedek károsítása nélkül szabadon végezhetők, azonban az eredményről készült jelentés egy-egy példányát el kell juttatni a természetvédelmi hatósághoz illetve a terület kezelőjéhez.

3.1.6.Terület- és földhasználat

3.1.6.1.Védett park jellegét megváltoztató építési és felújítási munka (pl. épület, utak nyomvonalvezetésének megváltoztatása, játszóterek építése, játszótéri felszerelési tárgyak cseréje, ivókút, szökőkút, szobor, köz- és díszvilágítás, telefonfülke létesítése) csak kertészeti engedélyterv alapján végezhető, melyet a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleményez.

3.1.6.2.A történelmi belváros területén végzett, a park jellegét megváltoztató parkfelújítás esetén a kertépítészeti tervnek tartalmaznia kell kerttörténeti-műemléki kutatást is.

3.1.6.3.Védett parkokon belül hulladékudvar, szelektív hulladékgyűjtő sziget, reklámtábla, termálkút, – a terület ellátását kiszolgáló közművek kivételével – új közműnyomvonal nem helyezhető el.

3.1.6.4.Parkok funkcióját kiszolgáló építmények az építési szabályzat előírásai szerint a park adottságait figyelembe véve létesíthetők.

3.1.6.5.Épület felújítása előtt a fák törzsét be kell védeni, lombkoronájuk nem sérülhet.

3.1.6.6.Munkagödör, munkaárok kialakítása a fák lombkoronájának vetületén belül csak kézi földmunkával végezhető.

3.1.6.7.Védett közpark felújítása során kiemelt figyelmet kell fordítani a park látképét meghatározó, koros (idős) fák ápolására, illetve, biztonságuk megtartása érdekében azok növényegészségügyi vizsgálatára, egyúttal a park látképét meghatározó, de elöregedett fák cseréjére. Részletes, előzetes növényegészségügyi vizsgálat, és azt figyelembe vevő kertépítészeti kiviteli terv alapján, a környezeti feltételek figyelembevételével, a zöldfelületi fedettség folyamatosságának biztosításával végezhető növénycsere.

3.1.6.8.Fasorokat érintő út- utcarekonstrukció során törekedni kell a folyamatos biológiailag aktív felületek biztosítására, a fasor egyedeinek folyamatos cseréjére. Amennyiben – figyelembe véve a fák egészségi állapotát, növekedési jellegét, a szükséges mélyépítési munkákat – a folyamatos fasorcsere a rekonstrukció során szakmai érvekkel igazoltan biztonságosan el nem végezhető, a védettség feloldását követően egységes, új fasor alakítható ki. A védettség feloldását kell kérni akkor is, ha a fasor egyedeinek több, mint 30 %-a lecserélésre kerül. A döntést részletes növényvizsgálati tervnek, közművizsgálatnak kell megelőznie.

3.1.6.9. Fasorok, egyedi fák védelmében új épület és új közmű építése a fák védőtávolságán kívül végezhető, meglévő közmű a védőtávolságon belül csak átfúrással, vagy kézi, kímélő árokásással újítható fel a kezelő/üzemeltetővel történő egyeztetést követően.

3.1.6.10. Út és járdafelújítás során egyedileg, a fák életszükségleteinek megfelelően kell a törzs körüli favermet kialakítani, amennyiben ez más jogszabályba nem ütközik, vagy a terület rendeltetésszerű használatát nem akadályozza.

3.1.6.11.A fák védőövezetén belül csak akkor újíthatók fel közművek, amennyiben egyéb műszaki okok (közművek védőtávolsága, fák védőövezete) miatt nem oldható meg a közművek áthelyezése.

3.1.6.12.A meglévő közművek a fák védőövezetén belül átfúrással vagy kézi földmunkával a fa törzsének szélétől mért 1,5 méterre újíthatók fel. A kezelővel/üzemeltetővel történő egyeztetés során a nyomvonal – helyi adottságokat figyelembe véve – a 1,5 m-től eltérhet. A vezetékeket védőcsőbe fektetve kell elhelyezni. A munka során 5 cm-nél vastagabb gyökeret elvágni nem lehet. Meglévő út burkolata a jelenlegi nyomvonalon felújítható, új burkolat a fa- fasor védőövezetén kívül, a gyökerek károsodása nélkül építhető.

3.1.6.13.A növények környezetét érintő épület-, út-, közműépítés, és egyéb kiviteli munkákat a kezelővel/üzemeltetővel egyeztetni kell.

3.1.6.14.Közmű vezeték hiányos fasor esetén sem vezethető a fasor nyomvonalában, illetve annak védőtávolságán belül, a fák pótlásának lehetőségét fenn kell tartani.

3.1.6.15.Közvilágítási lámpatest, térfigyelő kamera, stb. csak a fák lombkoronájának jelenlegi és későbbi károsodása nélkül helyezhető el, légvezeték miatt a fák nem csonkolhatók.

3.1.6.16.Védett park rendeltetéséhez kapcsolódó kulturális, szórakoztató, közösségi és sportrendezvények szervezéséhez nem kell a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi hatósági engedély, azonban amelyek a természetre jelentős hatást gyakorolnak, azoknál a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot előzetesen tájékoztatni kell.

4. A védetté nyilvánítás indokoltsága:

4.1. A védett parkok, intézménykertek, egyéb védett területek kiemelt városszerkezeti jelentőséggel bírnak. A területek növényállományának megőrzésével, szakszerű kezelésével biztosítható a településszerkezet zöldfelületi arculatának megőrzése, városökológiai szerepének fenntartása.

4.2. A fák, fasorok kora, habitusa, állapota, táj- és kultúrtörténeti értéke, városszerkezetben betöltött szerepe, vagy ritka előfordulása indokolja védettségüket. Fontos az árnyékot biztosító fák (például a klinikai szárnynak, játszótérnek árnyékot biztosító fák) megőrzése.

4.3. A védelemmel biztosítható a fák, zöldfelületek megőrzése az érintett ingatlanok rendeltetésének megváltoztatása esetén is.

6. melléklet

Speciális kezelési módokat igénylő egyedek, és egyedi kezelési módjaik:
a)2 db Juglans nigra Szövetkezeti út (hrsz.: 20307):
bármilyen kivitelezési munka csak a lombkoronán kívüli területen végezhető.
b)1 db Cupressus sempervirens volt Kábelgyár üzemi területe (hrsz.: 25382/1)

1. Természetvédelmi célkitűzés:

· Habitusa, mérete a mediterrán természeti viszonyok között élő egyedekkel vetekszik, ezért cél, hogy a hazánkban ritka növény megmaradjon.

· Továbbra is biztosítani kell a fa életfeltételeit és kedvező termőhelyi adottságait.

2. Természetvédelmi stratégia:

· A tervezett mélygarázsok, épület-, és útalapozások, közműnyomvonalak a fa termőhelyi adottságait nem korlátozhatják.

· A tervezett terület-felhasználás során a növény benapozási feltételei nem csökkenhetnek.

· A védendő növény a távlatban is beépítésre nem szánt területen helyezkedjen el.

3. Művelési ághoz, illetve földhasználathoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozási tilalmak:

(1) A fa körül legalább 5 méter sugarú körben a jelenlegi terepszint nem változtatható.

(2) A növény 5 méteres védőövezetén belül a fa gyökérzetét, törzsét és lombkoronáját érintő tevékenység nem folytatható, közmű csak a védőtávolságon kívül vezethető.

(3) Munkagödör, munkaárok kialakítása csak a törzstől számított 5 méteres távolságon kívül történhet.

(4) Építési munkák megkezdése előtt a fa védelme érdekében ideiglenes védőkerítés építése szükséges a növénytől számított legalább 5 méteres sugárban.

(5) A kivitelezési munkák megkezdése előtt a természetvédelmi hatóság meghívásával helyszíni bejárást kell összehívni.

(6) A kivitelezési munkák megkezdése előtt, valamint a kivitelezés ideje alatt rendszeres állapotfelmérés szükséges.

c)1 db Quercus robur a Bika-tó mellett (hrsz.: 15107/6)

1. Természetvédelmi célkitűzés:

Megőrizni, megvédeni az érintett botanikai értékű koros tölgyfát, amely kultúrtörténeti értékkel is bír.

Továbbra is biztosítani kell a fa életfeltételeit és kedvező termőhelyi adottságait.

2. Természetvédelmi stratégia:

Bármilyen kivitelezési munka, beleértve a közművek nyomvonalépítését is, csak a lombkoronán kívüli területen végezhető, kivéve a 15139 hrsz.-ú telket, ahol bármilyen építkezés előtt egyeztetni szükséges a városi főépítésszel.

A védendő növény a távlatban is beépítésre nem szánt területen helyezkedjen el.

3. Művelési ághoz, illetve földhasználathoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozási tilalmak:

(1) A fa körül legalább 5 méter sugarú körben a jelenlegi terepszint nem változtatható.

(2) A fa lombkoronájának vetületén belül, de minimum 10 m sugarú körben a fa gyökérzetét, törzsét és lombkoronáját érintő tevékenység nem folytatható, közmű csak a védőtávolságon kívül vezethető, kivéve a 15109 hrsz.-ú telket, ahol a szabályok alóli felmentést a városi főépítésszel való egyeztetés során lehet kérni.”

7. melléklet29

A Szegedi Vadaspark és a Szegedi Tudományegyetem Füvészkert kezelési terve

1. Szegedi Vadaspark

1.1. Természetvédelmi célkitűzések:

1.1.1. A területen lévő erdőállomány védelme, tájképi karakterének megőrzése.

1.1.2. A Sancer-tavak, mint vizes élőhely megtartása.

1.1.3. A területen fészkelő és vonuló madárállomány védelmének biztosítása.

1.1.4. Oktatási és kutatási feladatok ellátásához megfelelő feltételek biztosítása.

1.1.5. Az élőállat-gyűjteménynek megfelelő természeti környezet biztosítása.

1.2. Természetvédelmi stratégiák:

1.2.1. A meglévő növényállománynak megfelelő termőhelyi adottságú területek fenntartása.

1.2.2. Agresszív növényfajok terjeszkedésének megakadályozása.

1.2.3. Az élőállat-gyűjtemény megőrzése, bővítése, fejlesztése.

1.2.4. A látogathatóságot biztosító, és a terület károsítását megakadályozó infrastruktúra kialakítása és fenntartása.

1.2.5. Oktatási és kutatási tevékenység megszervezése.

1.2.6. A terület látogathatóságának biztosítása.

1.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

1.3.1. Művelési ághoz nem köthető kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

1.3.1.1. Élőhelyek kezelése, fenntartása:

A Vadaspark folyamatos fenntarthatóságát, a természetes felújulási folyamatokat biztosító tevékenységek végezhetők.

1.3.1.2. Fajok védelme:

1.3.1.2.1. Meg kell akadályozni a teljes területen az agresszíven terjeszkedő növényfajok terjedését.

1.3.1.2.2. Az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó védett területeken fa kivágásához az emberi életet és egészséget veszélyeztető növények esetében, illetve a Vadaspark rendeltetésszerű használatához, fejlesztéséhez a természet védelméről szóló törvény szerinti természeti hatóság engedélye nem szükséges.

1.3.1.2.3. Nád égetése nem megengedett, nádaratás esetén a nádas legfeljebb 80 %-a évente váltakozva aratható. Az így végzett kezelési munkák a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély nélkül végezhetők.

1.3.1.3. Látogatás:

A területek látogatása természetvédelmi érdekeket nem sért. A vadaspark korlátozottan, a nyitvatartási időben látogatható.

1.3.1.4. Oktatás és bemutatás:

A területen oktatási és kutatási tevékenység a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély nélkül végezhető.

1.3.1.5. Kutatás, vizsgálatok:

A Vadaspark igazgatóságával egyeztetett, a védett terület jellegét nem befolyásoló, nem zavaró vizsgálatok a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély nélkül folytathatók, az egyedek károsítása nélkül szabadon végezhetők, azonban az eredményről készült jelentés egy példányát el kell juttatni a természetvédelmi hatósághoz.

1.3.1.6. Terület-földhasználat:

1.3.1.6.1. A Vadaspark területén a helyi építési szabályzat szerinti, a rendeltetésnek megfelelő épületek, építmények elhelyezhetők, az előző feltételek teljesülése mentesít a természet védelméről szóló törvényben szabályozott építési korlátozás alól.

1.3.1.6.2. A területen a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély nélkül használhatók növényvédőszerek és állategészségügyi szempontból szükséges vegyi anyagok.

1.3.1.6.3. A vadaspark rendeltetéséből adódó közösségi rendezvények a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély nélkül szervezhetők a területen.

1.3.1.7. Közlekedés:

A vadaspark területére a működtetéshez szükséges járművek behajthatnak, a terület gyalogosan látogatható.

1.3.2. Művelési ághoz köthető kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

1.3.2.1.Erdő művelési ágú területek kezelése:

1.3.2.1.1.A vadaspark erdeiben távlatilag a potenciális erdőtársulásoknak megfelelő összetételű, kedvező természetességi állapotú (elegyes, vegyeskorú) állományokat kell kialakítani.

1.3.2.1.2.Törekedni kell az erdő természetes felújulási folyamatának segítésére, ennek érdekében erdőgazdálkodási tevékenységek (az idegenhonos fafajok egyedeinek visszaszorítása) végezhetők.

1.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága:

Szeged belterületének legnagyobb kiterjedésű, összefüggő erdőterületét foglalja magába a Vadaspark, így városökológiai szempontból kiemelkedő jelentőségű. Rekreációs szerepe mellett biológiai aktív felületként a város tüdeje is, a városi klimatikus viszonyokat kedvezően befolyásoló, jelentős tényező. Így az erdőterület kiterjedését és fafajait tekintve is jelentős értéket képvisel.

A nagy kiterjedésű erdőterület számos védett és fokozottan védett madárfaj fészkelőhelye, élőhelye.

A Sancer-tavak és a partjait övező nádasok a vízimadarak, kétéltűek, halak, hüllők és más, vízhez kötődő állatok élőhelye, amelyek a városhoz közel, ám annak urbános, zavaró hatásaitól mentesen élhetnek itt.

A Vadaspark részt vesz a Nemzetközi Fajmegmentési Programban, ennek keretében számos, kihalással veszélyeztetett faj megmaradását segíti elő, így járulva hozzá a biodiverzitás megőrzéséhez.

A Vadaspark természetvédelmi oktatási, és kutatási tevékenységeknek is helyszínt biztosít. A gyermekeket megismerteti a világot veszélyeztető globális környezeti problémákkal, ennek okaival, és felhívja a figyelmet a helytelen emberi cselekedetekből fakadó következmények súlyosságára. Népszerűsíti a környezettudatos magatartást, amely alapvetően meghatározza a jövőnket.

Nem utolsósorban kulturált kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget biztosít a városlakók számára, miközben megismerteti velük természeti értékeinket.

2. Szegedi Tudományegyetem Füvészkert

2.1. Természetvédelmi célkitűzések:

A SZTE Füvészkertjének területén élő taxonok fenntartása, kezelése. A kert gyűjteményeinek bővítése az oktatási, kutatási, természetvédelmi céloknak megfelelően.

2.1.1. Oktatási cél: a lehető legtöbb taxont képviselő faj bemutatása, különös tekintettel a védett vagy veszélyeztetett fajokra, a természetes flóra ökoszisztéma szolgáltatást nyújtó fafajaira, az egzotikus ipari – táplálék – és dísznövényfajokra, s ezzel a növényi biodiverzitás gyakorlati hasznának bemutatása a fenntartható fejlődés lehetőségeinek megismertetése és a környezettudatos szemlélet kialakítása érdekében.

2.1.2. Kutatási cél: a természetvédelmi vagy gyakorlati célból fontos fajok szaporodási sajátosságainak, hibridizációs lehetőségeinek, esetleges inváziós sajátosságainak tanulmányozása, akklimatizációs megfigyelések, a spontán betelepülő fajok migrációjának megfigyelése. Populációk létrehozása, fenntartási lehetőségek vizsgálata.

2.1.3. Direkt természetvédelmi cél: védett, vagy fokozottan védett fajok ex situ konzervációja, együttműködésben a térség nemzeti parkjaival.

2.2. Természetvédelmi stratégiák:

2.2.1. A fajok fenntartásához, az egyedek élettartamának becslése alapján kidolgozott pótlási terv elkészítése és végrehajtása.

2.2.2. Új fajok betelepítési tervének kidolgozása, különös tekintettel a már meglévő fajkészletre (pl. hibridizáció, invázió elkerülése).

2.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

2.3.1. Élőhely kezelése, fenntartása:

2.3.1.1. A kertészeti, erdészeti, gyepkezelési beavatkozások évszakhoz kötött rendben történő elvégzése szükséges.

2.3.1.2. A fajkészlet fenntartásához szükséges környezeti feltételek biztosítása szükséges.

2.3.1.3. A növények ápolási munkáihoz: öntözés, növény-egészségügyi metszés, növényvédő szerek felhasználásához a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély beszerzése nem szükséges.

2.3.1.4. A füvészkert területén fát kivágni csak az emberi életet és egészséget veszélyeztető növények esetén, vagy a botanikus kert alapvető céljait veszélyeztető esetben, vagy kiemelt közérdekből lehet.

A kivágás a kert igazgatójának javaslata alapján, a fenti indokokkal lehetséges, nem szükséges hozzá a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély.

2.3.1.5. A szükséges munkavégzés céljából járművel közlekedéshez a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély beszerzése nem szükséges.

2.3.2. Fajok védelme:

A kert területéről növényfajok, vagy azok részei, illetve szaporítóanyagai csak a kert vezetőségének engedélyével vihetők ki. A növények bárminemű rongálása szankciókat von maga után. Társintézményekkel történő csere esetén a vonatkozó szabályok betartása kötelező. Idegen honos fajok esetén vizsgálni kell az inváziós sajátságokat.

2.3.3. Látogatás:

A füvészkert látogatása természetvédelmi érdeket nem sért, meghatározott nyitvatartási időben, a látogatási szabályok betartásával látogatható a terület.

2.3.3.1. A kerti séták során a kijelölt utak használhatók.

2.3.3.2. A füvészkert lehetőséget nyújt az ismeretszerzésre és a kikapcsolódásra, ennek érdekében a többi látogató és a kertben élő állatok nyugalmát biztosítani kell, zajongani nem szabad, a kertben kutyasétáltatás nem engedélyezett.

2.3.3.3. A kert területén sporttevékenység (labdajátékok, kerékpározás, csónakázás, horgászat) nem engedélyezett.

2.3.3.4. A hulladékot a kihelyezett szemétgyűjtőkbe, ill. szelektív hulladékgyűjtőbe kell elhelyezni.

2.3.3.5. A füvészkertben tűzgyújtásra nincs lehetőség.

2.3.4. Oktatás és bemutatás:

Az oktatási tevékenységnek oly módon kell történnie, hogy a kert növényeit ne károsítsa. Tekintettel kell lenni az éppen aktuális kezelési műveletek (öntözés, permetezés) végzésére, a biztonsági rendszabályok betartására.

2.3.5. Kutatás, vizsgálatok:

2.3.5.1. A kert növénykészletét érintő vizsgálatok a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi hatósági engedély nélkül folytathatók. A kert területén végzett kutatásokat a kert vezetőségével engedélyeztetni kell, ha a vizsgálatok a kert területén kívül történnek, külön elbírálás alá esik az ehhez szükséges propagulumok (terjesztőképletek) biztosítása.

2.3.5.2. A kertbe újonnan betelepítendő fajokkal történő vizsgálatok végzésekor a kert vezetésével egyeztetni kell, mely nem mentesít a védett vagy fokozottan védett fajok esetén szükséges külön szakhatósági engedély beszerzése alól. Idegen honos fajok esetén vizsgálni kell az inváziós sajátosságokat.

2.3.6. Terület és földhasználat:

2.3.6.1. A füvészkert területén nem végezhetők olyan tevékenységek, amelyek a kert bármely részének a növényállományát veszélyeztetik.

2.3.6.2. A kert területét érintő elkerülhetetlen építési munkák (közmű-, utak-, kerítések-, épületek-, egyéb építmények javítása, létesítése) a park vezetőségével történt részletes szakmai egyeztetést követően, és a beavatkozások fenofázisokhoz történő időzítése után lehetséges.

2.3.6.3. A füvészkert rendeltetéséből adódó közösségi rendezvények a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély nélkül szervezhetők a területen.

2.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága:

A füvészkert alapvető feladata és jelentősége a gyűjteménykezelés (pl. rózsakert, sziklakert, rendszertani gyűjtemény), a területen élő taxonok fenntartása és kezelése, valamint új gyűjtemények kialakítása. Ezen alaptevékenységével a biológiai sokféleséget mutatja be és őrzi meg. Hozzájárul a védett növények génállományának megőrzéséhez.

Növénytani szerepe mellett a füvészkert számos madár fészkelőhelye, kisállatok, rovarok élőhelye.

Az egyetemi oktatási, kutatási feladatok mellett fontos szerepet játszik a környezettudatos szemléletmód kialakítására szolgáló közoktatásban és ismeretterjesztésben.

Szeged város zöldfelületi gyűrűjében 17 ha-os egybefüggő, biológiailag aktív felületével jelentős szerepet tölt be, városökológiai szempontból is jelentős hatással van a környezeti viszonyokra.

Szervezett nyilvános programokkal gazdagítja a lakosság szabadidős tevékenységét, hozzájárul egészségének megőrzéséhez, szórakoztatva a természet szeretetére oktat és a környezettudatos magatartásra ösztönöz.

8. melléklet30

Szeged város helyi védelem alá tartozó természetvédelmi területeinek általános kezelési terve

1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja a területek tájképi jellegének, a vadon élő állat- és növényfajok életfeltételeinek megőrzése, rekreációs célok helyszínbiztosítása.

2. Természetvédelmi stratégiák:

A jelenlegi területhasználat megőrzése, illetve a természetbarát rehabilitáció megvalósítása.
A természetközeli élőhelyek szemléletformálási célú bemutatása.

3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1.1. Élőhelyek kezelése, fenntartása

Az agresszíven terjedő fajok, különösen az ezüstfa, bálványfa (ecetfa), parlagfű, selyemkóró (vaddohány), aranyvessző további terjedését meg kell akadályozni, azokat vissza kell szorítani.

3.1.2. Fajok védelme

Vizes élőhelyeken haltelepítés csak őshonos fajokkal történhet.

3.1.3.31 Látogatás

A terület látogatása – ha ez nem jár a védett fajok zavarásával és a terület állapotának befolyásolásával – természetvédelmi érdekeket nem sért. A közterületek szabadon látogathatók, magánterületek esetén a tulajdonos hozzájárulását kell kérni. A látogatóknak járművel közlekedni kizárólag a kijelölt utakon engedélyezett. A gazdálkodók, kezelők és közműszolgáltatók a szükséges munkavégzés céljából szabadon közlekedhetnek a területen, de törekedni kell a talajfelszín károsításának elkerülésére. A fenti feltételeknek megfelelő közlekedéshez a természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.

3.1.4. Oktatás és bemutatás

A területen – ha ez nem jár a védett fajok zavarásával és a terület állapotának befolyásolásával – környezeti nevelési tevékenységek szabadon folytathatók. Ilyen jellegű közösségi rendezvényre a külön jogszabály szerinti engedély nem szükséges.

3.1.5. Kutatás, vizsgálatok

A védett terület jellegét nem befolyásoló, a növény- és állatközösségeket nem zavaró természetvédelmi biológiai kutatások engedély nélkül folytathatók.

3.1.6. Terület- és földhasználat

3.1.6.1. A közlekedésfejlesztés érdekében az átjáróutak indokolt mértékű szélesítése, karbantartása megengedett.

3.1.6.2. A terület nem minősíthető át a védelem céljával összhangban nem álló célra (például beépítésre szánt területté stb.). Nem történhet a védelem céljával ellentétes művelési ág változtatás, kivonás.

3.1.6.3. Legfeljebb 50 fő részvételével zajló, intenzív területhasználattal és zajkibocsátással nem járó rendezvények megtartásához természetvédelmi engedély beszerzése nem szükséges.

3.1.6.4. A közlekedési-, közmű-, vízgazdálkodási és hírközlési infrastruktúra karbantartása és jelentős területhasználattal nem járó fejlesztése megengedett, ha az a víztestet vagy nádast érinti, akkor törekedni kell arra, hogy az a vegetációs időszakon kívül történjen. A csatornákat, főcsatornákat, illetve azok fenntartósávjait érintő üzemeltetési feladatok a belvízvédelem biztosítása érdekében korlátozás nélkül végezhetők. Haváriahelyzet vagy rendkívüli műszaki hiba elhárítása soron kívül, természetvédelmi engedély nélkül megtörténhet, de ahhoz csak a legszükségesebb területet lehet igénybe venni.

3.1.6.5. Vadászati tevékenység a vonatkozó jogszabályok és az érvényes üzemterv szerint folytatható. Vadgazdálkodási létesítmények közül engedély nélkül elhelyezhetők külterületeken a magaslesek, 1 km-enként egy vadetető, illetve 50 hektáronként 1 sózó.

3.1.6.6. A területen felszíni bányászatra irányuló tevékenység nem folytatható (a védetté nyilvánításkor jogerősen engedélyezett bányák kivételével).

3.1.6.7. Az erdők védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó fák kivágása a 3.2.5. pontnál meghatározott feltételekkel természetvédelmi engedély nélkül végezhető. Pótlás lehetőség szerint őshonos fával történjen. A csatornák, főcsatornák fenntartósávjaiban fák nem telepíthetők.

3.1.6.8. A meglévő olajkutak üzemeltetése, karbantartása az olajkút illetve út céljára művelésből kivett területeken korlátozás nélkül történhet. A környező gyep és erdőterületeket csak a technológiailag szükséges mértékben szabad igénybe venni, sérülésük esetén a felszínt és a növényzetet helyre kell állítani.

3.1.7. Természetvédelmi infrastruktúra

3.1.7.1. A terület határát jelző táblák, ismertetőtáblák természetvédelmi engedélyek nélkül elhelyezhetők.

3.1.7.2. A gyakran látogatott területeken hulladékgyűjtők kihelyezése és rendszeres ürítése javasolt.

3.2. Művelési ághoz, illetve földhasználati módhoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.2.1. Szántó művelési ágú területek kezelése

A védetté nyilvánításkor és utána folyamatosan szántóként művelt területek rendeltetésszerű szántó művelése szabadon folytatható. Azokon természetvédelmi engedély nélkül folyhat a rendeltetésnek megfelelő vegyszerhasználat.

3.2.2. Gyep (rét és legelő) művelési ágú területek kezelése

3.2.2.1. Liba- és sertéstartás nem engedélyezett.

3.2.2.2. Tilos a gyepfelszínt károsító tevékenységek (például beszántás, felülvetés) végzése.

3.2.2.3. Az alábbiak szerint végzett kaszálás, legeltetés természetvédelmi engedély nélkül végezhető:

3.2.2.3.1. Kaszálás július 1-től augusztus 31-ig végezhető, illetve a gyomosodó területeken őszi tisztítókaszálás alkalmazható. A kaszálást legalább 8 cm-es tarló meghagyásával kell végezni, vadriasztó lánc alkalmazása mellett. A gyepterület 10 %-át a kaszálásból ki kell hagyni. Ezek a foltok a következő év során lekaszálhatók, helyettük azonban újabb mozaikok kihagyása szükséges.

3.2.2.3.2. A szénatermés elszállítását – a bálázást követően – amennyiben ez a gyep talajának sérülése nélkül megoldható a legrövidebb időn belül el kell végezni, „bálafoltok” megelőzése érdekében.

3.2.2.3.3. A gyepet körkörösen befelé haladva kaszálni tilos, a már lekaszált részekkel nem lehet körbezárni a még le nem kaszált gyeprészeket. A kaszálást úgy kell végezni, hogy a maradék le nem kaszált gyeprész mindig összeköttetésben maradjon a környező területekkel, és lehetőséget nyújtson a gyepben tartózkodó állatoknak az elmenekülésre.

3.2.2.3.4. Legeltetés szarvasmarhával, bivallyal, lóval vagy juhval történhet, legfeljebb 0,5 állategység/ha legelőnyomással, április 15. és október 30. között. Ettől eltérő időszakban akkor lehet legeltetni, ha a terület száraz és megfelelő mennyiségű legelhető növényzet áll rendelkezésre.

3.2.2.3.5. A legeltetéshez szükséges villanypásztor, karám elhelyezhető, elsősorban a terület (ingatlan) határaihoz illesztve.

3.2.2.3.6.32 Nád kaszálása – a gyep fenntartása érdekében – a gyep kaszálására vonatkozó előírások szerint a nádaratás javasolt időtartamán kívül is, július 15-től végezhető a gyepterületeken.

3.2.2.4. Legelőterületeken a rideg állattartáshoz kapcsolódó építmények elhelyezése a helyi építési szabályzatban foglaltak betartásával engedélyezhető, az előző feltételek teljesülése mentesít a külön jogszabályban szabályozott építési korlátozások alól.

3.2.3. Szőlő, kert és gyümölcsös művelési ágú területek kezelése

A védetté nyilvánításkor és utána folyamatosan szőlőként, kertként, gyümölcsösként művelt területek rendeltetésszerű művelése szabadon folytatható, azokon természetvédelmi engedély nélkül folyhat a művelésnek megfelelő vegyszerhasználat.

3.2.4. Nádas művelési ágú területek kezelése

3.2.4.1.Az alábbiak szerint végzett nádaratás természetvédelmi engedély nélkül végezhető:

3.2.4.1.1.Lehetőség szerint kézi vagy kisgépi aratást kell alkalmazni. Az aratás időpontja: november 1. és március 15. között lehet. A levágott nádat el kell szállítani. Adott évben a nádas legfeljebb 80%-a aratható.

3.2.4.1.2.A vízparti nádas téli, kétéves ciklusú aratása javasolt. Az aratás térbeli mintázata: mozaikosan, évente váltakozva (a lábon maradó nád áttelelési lehetőséget biztosít az ökoszisztémában fontos ízeltlábú- és madárfajoknak).

3.2.5. Fásított terület művelési ágú területek kezelése

3.2.5.1. A nem őshonos fák kivágása augusztus 1. és március 15. között, az őshonos fáké szeptember 1. és március 1. között történhet.

3.2.5.2. Az odvas fák kitermelése lehetőség szerint szeptemberben történjen (az áttelelő denevérek védelme érdekében).

3.2.5.3. Nem őshonos fa bármely állapotban és életkorban kivágható. Törekedni kell a sarjadás megelőzésére.

3.2.5.4. Őshonos fa kivágására akkor kerülhet sor, ha az haváriahelyzet elhárítása érdekében elkerülhetetlenül szükséges, vagy a fa balesetveszélyes, vagy kidőlésével anyagi kárt okozhat, vagy egyéb módon akadályozza az ingatlan rendeltetésszerű használatát.

Egyéb esetekben az adott fa nyesését, gallyazását természetvédelmi engedély nélkül el lehet végezni.

3.2.5.5. Részterületes használat során elsősorban az agresszíven terjedő fajok egyedeinek eltávolítása szükséges.

3.2.6. Halastó művelési ágú területek kezelése

3.2.6.1. A területen intenzív halgazdálkodás folytatható. Ennek érdekében a vizekre nem veszélyes vegyszerek természetvédelmi engedély nélkül használhatók.

3.2.6.2. A terület karbantartása (eredeti állapot helyreállítása) az egyéb jogszabályoknak megfelelően, természetvédelmi engedély nélkül végezhető, ha vízinövényzet irtása a vegetációs időszakon kívül történik.

3.2.7.34 Tanya, udvar, lakóház művelési ágú területek kezelése

3.2.7.1. A tanyás gazdálkodásnak meghatározó szerepe van a természetközeli területek fennmaradásában, ezért az ahhoz kapcsolódó gazdasági tevékenység végzése természetvédelmi érdekeket nem sért. A tanyás tájszerkezetek megőrzésének, fejlesztésének, a falusi turizmus megvalósításának lehetőségét javasolt fenntartani.

3.2.7.2. A meglévő tanyaépületek helyi építési szabályzatnak megfelelően átalakíthatók, bővíthetők, e feltételek teljesülése mentesít a természetvédelmi jogszabályban szabályozott építési korlátozások alól.

3.2.7.3. A tanyasi gazdaság fenntartása érdekében végzett tevékenységek (pl. öntözés, metszés, növényvédő szerek, bioregulátorok és egyéb irtószerek, valamint a talaj termékenységét befolyásoló vegyi anyagok használata, állattartás, fakivágás) természetvédelmi engedély nélkül végezhetők.

9. melléklet35

Szeged város helyi védelem alá tartozó természetvédelmi területeinek sajátos kezelési módjai

1. Maty-ér völgyének subasai ága

1. 1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a megfelelő vízminőség fenntartása, a vadon élő állat- és növényfajok (kiemelten az őshonos halfajok, kétéltűek, mocsári teknős, nádi madarak) életfeltételeinek megőrzése.

1.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: rekreáció, nádgazdálkodás, vízgazdálkodás, gyepgazdálkodás, környezeti nevelés.

A védettséggel érintett különleges intézményzóna besorolású területen az építési szabályzat szerint közcélú épületek, építmények elhelyezhetők a terület közfunkcióinak növelése érdekében.

Záportározóként történő hasznosítás illetve rehabilitáció lehetséges. Ennek feltétele, hogy a vízmélység szempontjából diverz élőhelyek maradjanak (kerüljenek kialakításra) annak érdekében, hogy a nyílt vizek és nádasok változatossága megmaradjon.

1.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

1.3.1.Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

1.3.1.1.Fajok védelme

1.3.1.1.1.Törekedni kell arra, hogy a víztestet és a közvetlen partvonalat érintő rehabilitációs, karbantartási munkálatokat (haváriahelyzet elhárítása kivételével) a mocsári teknős szaporodási és vermelési időszakán (október 15. és július 15. között) kívül végezzék.

1.3.1.1.2.Mederrendezés, kotrás során a terület legalább 50%-át kitevő nádfoltok hagyandók a nádimadarak védelme érdekében.

1.3.1.1.3.A madarak költési időszakában a vízszint lehetőség szerint azonos szinten tartandó.

1.3.1.2.Terület- és földhasználat

1.3.1.2.1.A vízterületen újabb építmények, stégek stb. elhelyezése tilos. Kivételt képeznek a rekreációs, oktatási közcélokat szolgáló berendezések illetve a vízgazdálkodási építmények. Előbbiek környezetbe illő kivitelezéssel, lehetőség szerint természetes anyagokból készüljenek.

1.3.1.2.2.Revitalizációs/rehabilitációs beavatkozás nem járhat a parti növényzet teljes kiirtásával. A munka során legalább a meder egyik oldalán, legalább 1 m széles nádas sávot meg kell őrizni.

1.3.1.2.3.A vízgazdálkodási célú beavatkozások elvégezhetők (lehetőség szerint a vegetációs időszakon kívül), a vízügyi kezeléshez szükséges tározó kialakítható a területen. Az enyhe rézsűk és a változatos fenékmélység kialakításával el kell kerülni a mesterséges víztározó jelleget.

1.3.1.2.4.A meglévő víztározó vízterületén a külön jogszabályoknak megfelelően végzett horgászat természetvédelmi engedély nélkül végezhető.

1.3.1.2.5.A védelemmel érintett különleges intézményzóna besorolású területeken agresszíven nem terjedő fajokkal fatelepítés végezhető a külön jogszabály szerinti természetvédelmi engedély beszerzése nélkül.

1.3.1.2.6.A védelemmel érintett különleges intézményzóna besorolású területeken a helyi építési szabályzat szerinti közcélú épületek, építmények elhelyezhetők a terület közfunkcióinak növelése érdekében, az előző feltételek teljesülése mentesít a külön jogszabályban szabályozott építési korlátozások alól.

1.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága

1.4.1. A terület jellemzése

A terület a Külső- és az egyesült Maty-ér subasai völgye, valamint a Maty-ér-Subasai-főcsatorna melléke. Nagy részében nádasodott, helyenként gyepes, mély fekvésű terület.

Jellemző területhasználat (felszínborítás): csatorna, nádas, út, vízállás, szántó, volt laktanya romterülete. Kisebb területek az ingatlan-nyilvántartásban szántóként vannak nyilvántartva, de ezek is részben természetben gyep- vagy nádas területek.

Jelenlegi védelmi státusza: az ökológiai hálózat része.

1.4.2. A kijelölést megalapozó adatok

A szabályozások előtt a nagy tiszai árhullámok kizúdult vizét a Maty-ér völgye vezette vissza az anyamederbe. Az egykori ökológiai folyosó napjainkig megmaradt, bár a hálózat egésze a kiszáradás irányába mozdult el.

A XVIII. Század elején Bél Mátyás csapadékos időszakot mutatott be: „ A Matty-tó az előzőtől kissé lejjebb lévő, hosszú tó. Áradáskor a Tiszától Dorozsmán túlra is elnyúlik, Dorozsma a Tiszától nyugatra fél mérfölddel található. Halban és (valószínűleg sirályban?) bővelkedik.

A védelemre javasolt vidék szikes jellegű társulásai nagyon hasonlóak a kiskundorozsmai kismedence-komplexéhez. A területen (hasonlóan az Ős-Maty-völgyéhez) a XIX. században az egykori meder széléig minden művelhető földet beszántottak. Ennek köszönhetően szinte teljesen hiányzik a zsályás-legyezőfüves sztyepprét (Astragalo-Festucetum rupicolae). Csekély kiterjedésben ugyan, de megtalálható a térségre jellemző mindkét sziki réttársulás, az ecsetpázsitos sziki rét (Agrosio-Alopecuretum pratensis) és a tarackos-tippanos sziki rét (Agrostetum stoloniferae). A bajai út közelében kiterjedt nádas (Scirpo Phragmitetum phragmitetosum) és gyékényes (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum) tenyészik. E terület neve az I. Katonai Felmérés térképén „Kutri” (Coll. XVIII. Sect. 30.). A II. Katonai felmérés térképén Belső- és Külső-Maty, illetve Maty-Víz néven szerepel. A terület biztosította az összeköttetést a Dorozsmai Nagy-szék valamint Fehér-tó és a Tisza között (a Tisza akkoriban a mai Gyála-Holt-Tisza medrében folyt).

1.4.3. Védett természeti értékei

Védett növényfajok

A Külső-Maty-ér völgyében (szokatlan módon) egy kiszáradt, ritkás nádasban 40-50 tő hússzínű ujjaskosbort (Dactylorhiza incarnata) találtak. Valamennyi „kevésbé szikes helyen” gyakori a poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora). Kisebb számban előfordul még a mocsári kosbor (Orchis laxiflora palustris). A bajai út közelében néhány tő érdes csüdfű (Astragalus asper) példányt találtak. További védett növényfaj a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum).

Az evezőspályától délre eső szakaszon a védett növényfajok közül a fátyolos nőszirom (Iris spuria) került elő.

Védett állatfajok

A terület a madárvilág szempontjából viszonylag homogén. Összesen 67 madárfaj ismert a területről. Érdekességnek számít a barna rétihéja (Circus aeroginosus) folyamatos költése a Subasahegy-Putri nádas-gyékényes mélyedésében. A jelenleg elterjedt ragadozó madár alig egy évtizede csak kevés helyen fészkelt. Jellemző fokozottan védett madárfaja a törpegém (Ixobrychus minutus) és a bölömbika (Botaurus stellaris). Faunisztikai érdekesség a repülőtéren alkalmanként észlelt pusztai ölyvek megjelenése a Maty-ér völgyében.

A kétéltű-fauna értékes eleme a viszonylag erős dunai gőte (Triturus dobrogicus) populáció. Mindenütt tömeges a zöld levelibéka (Hyla arborea).

A területen 3 védett hüllőfaj előfordulása ismert: vízisikló (Natrix natrix), fürge gyík (Lacerta agilis) és mocsári teknős (Emys orbicularis).

Védett bogárfajok:

aranypettyes bábrabló (Calosoma auropunctatum),

szárnyas futrinka (Carabus clathratus auraniensis),

mezei futrinka (Carabus granulatus granulatus),

ragyás futrinka (Carabus cancellatus),

kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus),

holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris),

hengeres szalmacincér (Theophyla cylindricollis),

szalmacincér (Calamobius filum).

Közülük meglepően népes a szárnyas és a ragyás futrinkák állománya. Utóbbi faj példányai egyértelműen a Tisza-völgyben élő alfajhoz (Carabus cancellatus ssp. tibiscinus) tartoznak.

2. Újszegedi Holt-Maros

2.1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a megfelelő vízminőség fenntartása, a vadon élő állat- és növényfajok (kiemelten az őshonos halfajok, kétéltűek, mocsári teknős, nádi madarak) életfeltételeinek megőrzése.

2.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: horgászat, rekreáció, nádgazdálkodás, vízgazdálkodás.

2.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

2.3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

2.3.1.1.Fajok védelme

2.3.1.1.1.Törekedni kell arra, hogy a víztestet és a közvetlen partvonalat érintő rehabilitációs, karbantartási munkálatokat (haváriahelyzet elhárítása kivételével) a mocsári teknős szaporodási és vermelési időszakán (október 15. és július 15. között) kívül végezzék.

2.3.1.1.2.Mederrendezés, kotrás során a meder 5%-át kitevő, legalább 3 m átmérőjű (lehetőség szerint ennél nagyobb) nádfoltok hagyandók vagy telepítendők a nádimadarak védelme érdekében.

2.3.1.1.3.A madarak költési időszakában a vízszint lehetőség szerint azonos szinten tartandó.

2.3.1.1.4.A vízterületen újabb építmények, stégek stb. elhelyezése tilos. Kivételt képeznek a rekreációs illetve oktatási közcélokat szolgáló padok, pihenők, hidak, stb. Ezek környezetbe illő kivitelezéssel, természetes anyagokból készüljenek.

2.3.1.1.5.Revitalizációs/rehabilitációs beavatkozás nem járhat a parti növényzet teljes kiirtásával. A munka során legalább a meder egyik oldalán, legalább 1 m széles nádas sávot meg kell őrizni. Bokor- és fatelepítésre a külterületi szakaszon őshonos fajok használandók fel.

2.3.1.1.6.A közterületi fák kivágása az 5. mellékletben foglaltaknak megfelelően történhet (külön természetvédelmi engedély nem szükséges hozzá). Pótlás lehetőség szerint őshonos fajokkal történjen.

2.3.2. Művelési ághoz, illetve földhasználati módhoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

2.3.2.1.Művelés alól kivett területek kezelése

2.3.2.1.1.A holtág vízterületén a külön jogszabályoknak megfelelően végzett horgászat természetvédelmi engedély nélkül végezhető.

2.3.2.1.2.Tisztítatlan termál- és szennyvíz bevezetése tilos.

2.4 A védetté nyilvánítás indokoltsága

2.4.1. A terület jellemzése

A Maros 1860-ban, a torkolat előtt a mederről levágott holtága. Újszeged belterületén az elmúlt években revitalizált szakasza mintegy 2,7 km. A Thököly utcától a Kamara-töltés felé húzódó, hasonló hosszúságú szakasza helyenként erősen nádasodott.

Jellemző területhasználat (felszínborítás): holtág, közpark, nádas, út.

2.4.2. A kijelölést megalapozó adatok

A holtágat 1860-ban alakították ki, amikor a Maros szabályozása során a torkolat előtti kanyarulatokat levágták a mederről. Jelenlegi állapotában két nagyobb szakaszra tagolható. A Marostól a Derkovits fasorig terjedő része az elmúlt években rehabilitált, erősen művi jellegű. A Thököly utcától a Makai út felé húzódó szakasz természetközeli állapotú, erősen nádasodott, sekély vizű terület. A Traktor utca menti szakaszán kotrás zajlott, egyfajta vezérárkot kialakítva a mederben. A rehabilitált szakasz is kedvező városképi illetve klimatikus hatású a beépített területek között. Kedvelt pihenőhely. A terület fontos ökológiai folyosó.

2.4.3. Védett természeti értékei

Több éves megfigyelések során a rehabilitáció előtt 95 átvonuló, 9 áttelelő és 39 fészkelő madárfajt regisztráltak. A rehabilitáció kapcsán a növényzet jellege, koreloszlás drasztikusan megváltozott, így a korábban előfordult fajok jelentős része eltűnt a már revitalizált szakaszról. A növényzet fejlődésével ezek várhatóan nagy részen visszatelepülnek.

A nádas részeken jelentős nádimadár-állomány (fokozottan védett törpegém, védett nádirigó, cserregő nádiposzáta, nádi tücsökmadár, barkóscinege) költ.

Kiemelt értéke az országszerte csökkenő állományú mocsári teknős helyileg jelentős állománya.

Védett bogárfajok:

kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus),

hengeres szalmacincér (Theophyla cylindricollis).

3. Gyálaréti Holt-Tisza

3.1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a megfelelő vízminőség fenntartása, a vadon élő állat- és növényfajok (kiemelten az őshonos halfajok, kétéltűek, mocsári teknős, nádi madarak) életfeltételeinek megőrzése.

Hosszú távú cél a holtág környékének fás vegetációval történő részleges körbevétele.

3.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: horgászat, halgazdálkodás, rekreáció, nádgazdálkodás, vízgazdálkodás.

3.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

3.3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.3.1.1.Élőhelyek kezelése:

3.3.1.1.1.A jelenleginél természetközelibb állapotok elérése érdekében szükséges a holtág természetbarát kivitelezésű rehabilitációja. A rehabilitáció során a tisztítatlan szennyvizek és termálvizek bevezetését meg kell szüntetni. A holtág kotrása - az erősen szennyezett felső böge kivételével - nem jelentheti a meder teljes kiszárítását és az iszap teljes kiürítését, a kotrás szakaszokban valósulhat meg.

3.3.1.1.2.Mederrendezés során a meder 5%-át kitevő, legalább 3 m átmérőjű (lehetőség szerint ennél nagyobb) nádfoltok hagyandók vagy telepítendők a nádimadarak védelme érdekében.

3.3.1.1.3.A vízterületen újabb építmények, stégek stb. létesítése nem engedélyezett. Kivételt képeznek a rekreációs, illetve oktatási közcélokat szolgáló padok, pihenők, hidak, stb., továbbá a vízterület kezeléséhez szükséges építmények. Ezek környezetbe illő kivitelezéssel, természetes anyagokból készüljenek. A meglévő stégek felújításánál természetes anyaghasználat javasolt, azokon felépítmények elhelyezése tilos. Rekreációt követően az elbontott stégek helyére újabbak koncepcióterv alapján, egységes megjelenéssel helyezhetők el.

3.3.1.1.4.A horgászat során korlátozott mennyiségű etető- és csalianyagot lehet felhasználni (3 kg/horgászhely/alkalom), előetetés tilos. Szemetes horgászhelyeken horgászni tilos. Előbbi feltételeket a horgászengedélyekben fel kell tüntetni.

3.3.1.1.5.A fenti feltételek teljesülése mentesít a külön jogszabály szerinti természetvédelmi engedély beszerzése alól, az e feltételekkel végzett horgászat és halgazdálkodás természetvédelmi szempontból engedélyezett a területen.

3.4 A védetté nyilvánítás indokoltsága

3.4.1. A terület jellemzése

A Tisza egykori főmedrét jelentő holtág, helyenként jelentős nádas vegetációval. A felső böge a korábbi erős szennyvízbevezetés miatt szennyezett. Partja általában közvetlenül érintkezik a beépített területekkel, illetve szántókkal. Halászati és horgászati hasznosítás jellemzi.

3.4.2. A kijelölést megalapozó adatok

A Gyálaréti Holt-Tisza Szeged város legnagyobb holtága. Hossza: 18700 m, átlagos szélessége: 86 m, átlagos vízmélysége: 3 m, víztérfogata: 4 250 000 m3.

Helyi nevei: felső böge: Gyálai-Holt-Tisza, középső böge: Fehérpart (északi szakasz) és Szilvás (déli szakasz), alsó böge: Röszkei Holt-Tisza.

A felső böge parti szakaszai és helyenként a medre jelentősen nádasodott. A középső böge parti sávja nádasodott, középső szakaszán található a mederben erős nádasodás. Az alsó böge csak keskenyebb parti sávban nádasodott.

A terület területhasználati típusai: belvíztározás, öntözés, horgászat (középső böge), halászat-haltenyésztés (alsó böge). A területhasználat mértéke intenzív.

Veszélyeztető tényezők: intenzív mezőgazdaság (pl. vegyszerek bemosódása), zavarás (horgászat), szemétlerakás, termál- és szennyvízbevezetés. A veszélyeztetettség mértéke a felső böge esetében erős, a középső böge esetében közepes, az alsó böge esetében csekély.

3.4.3. Védett természeti értékei

Madarak:

A térségben található hasonló jellegű élőhelyek közül az egyik legkevesebb madártani értékkel bíró terület, zavartsága és szennyezettsége miatt. A „közönséges” vízi- és vízközeli madarak költenek (nádirigó, szárcsa, tőkés réce), de egyik faj sem tömeges. Jelentős számú vonuló, telelő madármennyiség nem ismert. Megfelelő rehabilitáció, rekonstrukció és kezelés esetén jelentős nádi- és vízimadár közösség megjelenésére számíthatnánk.

Az ismert védett madárfajok megoszlása előfordulás szerint:

fészkel: 46 faj,

táplálkozik a területen: 8 faj,

átvonul: 19 faj,

ritka vendég: 5 faj,

téli vendég: 11 faj.

Védett emlősfajok:

keleti sün (Erinaceus europaeus),

közönséges vakond (Talpa europaea),

vidra (Lutra lutra).

Nem védett emlősfajok: mezei nyúl, nyest, menyét, görény, őz, váltóvadként a vaddisznó.

Védett bogárfajok:

mezei futrinka (Carabus granulatus granulatus),

kis szarvasbogár (Dorcus parallepelepipedus),

holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris),

hengeres szalmacincér (Theophyla cylindricollis),

szalmacincér (Calamobius filum).

3. Maty-éri Természetvédelmi Terület

3.1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a nemzetközi sportlétesítmény mellett a természeti környezet fenntartása, a vadon élő állat- és növényfajok életfeltételeinek megőrzése, a Maty-ér völgye mentén fennmaradt ökológiai folyosó folytonosságának biztosítása.

3.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: sportrendezvények, rekreáció, nádgazdálkodás, vízgazdálkodás, gyepgazdálkodás, horgászat.

A védettséggel érintett különleges intézményzóna besorolású területen az építési szabályzat szerinti közcélú épületek, építmények elhelyezhetők.

3.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak, és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

3.3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

3.3.1.1.36 Terület és földhasználat:

3.3.1.1.1. Intenzív területhasználattal és zajkibocsátással nem járó közösségi- és tömegsportrendezvények, sportversenyek és ökoturizmus célú rendezvények megtartásához – létszámtól függetlenül – a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.

3.3.1.1.2. A védett víztározók partvonalán a természetközeli állapotot meg kell őrizni, továbbá törekedni kell arra, hogy a partvonalat érintő rehabilitációs, karbantartási, fejlesztési munkálatokat (haváriahelyzet elhárítása kivételével) a mocsári teknős szaporodási és vermelési időszakán (október 15. és július 15. között) kívül végezzék. Revitalizációs/rehabilitációs beavatkozás nem járhat a parti növényzet teljes kiirtásával.

3.3.1.1.3. A vízterületen horgász-stégek nem létesíthetők. A horgászat során biztosítani kell a természet védelméhez fűződő érdekek érvényesülését, a fenntartható használatot, ami a vadon élő vadászható, halászható, horgászható vad- és halfajok biológiai sokféleségre alapozott fenntartását jelenti. Az előző feltételek teljesülésével a horgászatra irányuló, a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.

3.3.1.1.4. A védelemmel érintett különleges intézményi terület és különleges beépítésre nem szánt intézményterület besorolású területeken agresszíven nem terjedő fajokkal fatelepítés a természet védelméről szóló törvény szerinti természetvédelmi engedély beszerzése nélkül végezhető. A terület szegélyén az adottságok figyelembevételével a tájképi értéket gazdagító és a mikroklímát is kedvezően befolyásoló teljes fásítást kell kialakítani. Előnyben kell részesíteni a nagytáj honos cserje- és fafajait. A területen található tájidegen invazív növényfajok eltávolítása szükséges.

3.3.1.1.5. A védelemmel érintett különleges intézményi terület és különleges beépítésre nem szánt intézményterület besorolású területeken a helyi építési szabályzat szerinti közcélú épületek, építmények elhelyezhetők, kerítés létesíthető, a terület feltölthető a közfunkció növelése érdekében, az előző feltételek teljesülése mentesít a természet védelméről szóló törvényben szabályozott építési korlátozás alól.

3.3.1.1.6. A védett területen átvezető földút folytonos szemmegoszlású zúzottkő alappal - FZKA burkolattal történő stabilizálása megengedett, amennyiben az a meglévő nyomvonalon történik, valamint a fejlesztéssel egyidejűleg a közvetlen mellette délnyugati irányban található rontott terület rehabilitációja megtörténik. Az élőhely gyorsabb rehabilitációja érdekében szükséges az alföldi sztyepprét-maradvány élőhely szénájából származó propagulumok területen való szétterítése, felülvetése, a terület rendszeres kaszálása. Az előző feltételek teljesülése mentesít a természet védelméről szóló törvényben szabályozott építési korlátozás alól.

3.3.1.1.7. Víztestet érintő a tározó leeresztésével járó rekonstrukciós, fejlesztési munkálatok esetén gondoskodni kell a halak és védett állatok mentéséről. A halállomány lehalászása, vagy tározótérben halágyak készítése szükséges, illetve halászati joggal rendelkező szervezettel egyeztetett módon történhet a mentés a tározó leeresztése előtt. Az előző feltételek teljesülése mentesít a természet védelméről szóló törvényben szabályozott korlátozás alól.

3.3.1.2. Látogatás:

A terület látogatása természetvédelmi érdekeket nem sért. Az evezőspálya területén a pálya látogatásának szabályait be kell tartani.

3.3.2. Művelési ághoz köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

3.3.2.1.Nádas művelésű ágú területek kezelése:

Óvni kell a terület nádas foltjait, kívánatos a nád rendszeres vágása, égetés csak kivételesen indokolt esetben engedhető meg.

3.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága:

3.4.1. A terület jellemzése:

A Maty-éri víztározót délről és északról a védelem alatt álló Maty-völgye határolja. Védelme esetén egy összefüggő, védett ökológiai folyosó alakul ki, amely értéke és hatása sokkal erősebb, mint a tagolt területeknek.

Az öblök és partvonalai ma már a természetes szukcessziós folyamat során kialakult vizes élőhely állapotát tükrözi, madarak fészkelőhelye, valamint hozzájárul Szeged élővilágának biológiai sokféleségéhez.

A területnek ökológiai jelentőségén túl tájképi jelentősége is van. A nemzetközi sportrendezvények és szabadidő funkciók számára méltó természeti környezetet biztosít, a védettség hozzájárul a természeti környezet megőrzéséhez.

Jelenlegi védelmi státusza: részben az ökológiai hálózat része.

3.4.2.38 A terület védett természeti értékei:

Védett növényfajok:

érdes csűdfű (Astragalus asper)

Védett állatfajok:

éti csiga (Helix pomatia), nádi állaspók (Tertragnatha striata), díszes légivadász (Coenagrion ornatum), kisasszony-szitakötő (Calopteryx virgo), mocsári szitakötő (Libellula fulva), réti rabló (Lestes dryas), kis tűzlepke (Lycaena thersamon), kis színjátszólepke (Apatura ilia), nappali pávaszem (Inachis io), atalanta lepke (Vanessa atalanta), fecskefarkú lepke (Papilio machaon), kardoslepke (Iphiclides podalirius), réti csík (Misgurnus fossilis), pettyes gőte (Triturus vulgaris), vöröshasú unka (Bombina bombina), kecskebéka (Rana esculenta), tavi béka (Rana ridibunda), kis tavibéka (Rana lessonae), zöld levelibéka (Hyla arborea), zöld varangy (Bufo viridis), mocsári teknős (Emys orbicularis), vízisikló (Natrix natrix), kockás sikló (Natrix tessellata), fürge gyík (Lacerta agilis), zöld gyík (Lacerta viridis), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), vízityúk (Gallinula chloropus), mezei pacsirta (Alauda arvensis), mezei poszáta (Sylvia communis), nádi sármány (Emberiza schoeniclus), nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) búbos pacsirta (Galerida cristata), sárga billegető (Motacilla flava), füsti fecske (Hirundo rustica), kakukk (Cuculus canorus), fülemüle (Luscinia megarhynchos), házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), jégmadár (Alcedo atthis), nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), feketerigó (Turdus merula), mezei veréb (Passer montanus), cigánycsuk (Saxicola torquatus)

4. Ős-Maty völgye

4. 1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a jelenlegi területhasználat megőrzése, így a tájképi jelleg, a természetközeli gyepterület állapotának fenntartása.

4.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: ökoturizmus, kerékpáros túrák, rekreáció, nádgazdálkodás, vízgazdálkodás, gyepgazdálkodás, környezeti nevelés.

4.3.39 Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

4.3.1. A helyi építési szabályzatban közlekedési célú közterület jelölésű ingatlanrészre vonatkozó területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

4.3.1.1. Útépítés során humuszmentés szükséges, amit a tervezett út rézsűjére vissza kell teríteni.

4.3.1.2. Humusz-, építőanyag-, törmelékdepónia, illetve munkagépek tárolását szolgáló egyéb telephely a védett terület határain belül nem jelölhető ki.

4.3.1.3. Az építés által érintett érdes csűdfű (Astragalus asper) állományok földlabdás tövestől való áttelepítéséről a védett területen belül kell gondoskodni. Az áttelepített egyedeket a meggyökeresedésig a vaddisznók általi kitúrástól védeni kell, illetve az állomány megerősödéséig nem szabad legeltetni, ezért a legeltetési tilalomról és az áttelepítés helyéről a terület kezelőjét értesíteni kell.

4.3.1.4. Az útépítéssel nem érintett, azonban a munkaterület közelében lévő érdes csűdfű állományok védelme érdekében az állományok pontos helyét szalaggal meg kell jelölni. Ezen területen belül építési- és azt kiszolgáló egyéb tevékenység nem végezhető. A munkavégzést követően a jelölőszalagot el kell távolítani.

4.3.1.5. A védett területen az építési tevékenységet követő gyepvetés löszsztyepprétek telepítésére használt speciális fűmagkeverék alkalmazásával végezhető. Ez helyettesíthető és kiegészíthető a Szegedi-sík kistájról származó természetes löszsztyepprétekről – akár a védett terület déli szélén, természetközeli löszsztyepprétekkel borított környező mezsgyéken – származó kaszált széna vagy szénamurha terítésével.

4.3.1.6. Az építést követően az újonnan kialakult gyepfelületek kaszálásáról vagy legeltetéséről a gyomosodás elkerülése érdekében gondoskodni kell.

4.3.1.7. A fák, cserjék spontán növekedését a területen belül korlátozni kell, telepítésük a területen belül nem engedélyezhető.

4.3.1.8. A tervezés és kivitelezés során természetvédelmi szakember bevonása szükséges.

4.3.1.9. Fenn kell tartani a szabadtereléses szarvasmarha-tartás lehetőségét. Ennek érdekében biztosítani kell az állatok úttesten való átterelésének lehetőségét. Az állatok vasútra, illetve - a terelésen túl – útra kerülésének megakadályozása érdekében villanypásztor, illetve kerítés létesíthető.

4.3.1.10. Az út mentén a csapadékvíz elvezetését szolgáló árok nem alakítható ki. A terület természetes terepviszonyainak kihasználásával, így megfelelő rézsűlejtéssel, valamint a déli oldalon békaátjáróként is szolgáló áteresz építésével szükséges a vízelvezetést megoldani.

4.3.1.11. A fenti feltételek teljesülése mentesít a külön jogszabályban szabályozott nyomvonalas létesítmény építését, üzembe helyezését korlátozó előírások alól.

4.3.2. A helyi építési szabályzatban nem közlekedési célú közterület jelölésű ingatlanrészre vonatkozó területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak:

4.3.2.1.A kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

4.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága

4.4.1. A terület jellemzése

Szikes jellegű gyep és nádas terület. A Maty-ér rendszeréhez csatlakozik, egykori medervonulat. Szeged közigazgatási területén kívül is folytatódik a természetközeli állapotú terület.

4.4.2.40 Védett természeti értékei

Védett növényfajok:

Fátyolos nőszirom (Iris spuria), érdes csűdfű (Astragalus asper).

Védett állatfajok:

éti csiga (Helix pomatia), imádkozósáska (Mantis religiosa), sisakos sáska (Acrida ungarica), nappali pávaszem (Inachis io), atalanta lepke (Vanessa atalanta), fecskefarkú lepke (Papilio machaon), kardoslepke (Iphiclides podalirius), kis rókalepke (Aglais urticae), mezei futrinka (Carabus granulatus), ragyás futrinka (Carabus cancellatus), aranyos bábarabló (Calosoma sycophanta), hengeres szalmacincér (Theophilea subcylindricollis), hosszúcsápú szalmacincér (Calamobius filum), réti csík (Misgurnus fossilis), dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus), vöröshasú unka (Bombina bombina), kecskebéka (Rana esculenta), tavi béka (Rana ridibunda), kis tavibéka (Rana lessonae), zöld levelibéka (Hyla arborea), mocsári béka (Rana arvalis), barna varangy (Bufo bufo), zöld varangy (Bufo viridis), mocsári teknős (Emys orbicularis), vízisikló (Natrix natrix), fürge gyík (Lacerta agilis), bíbic (Vanellus vanellus), piroslábú cankó (Tringa totanus), nagy goda (Limosa limosa), hamvas rétihéja (Circus pygargus), fehér gólya (Ciconia ciconia), nagy kócsag (Egretta alba), szürke gém (Ardea cinerea), barna rétihéja (Circus aeruginosus), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), vízityúk (Gallinula chloropus), mezei pacsirta (Alauda arvensis), búbos pacsirta (Galerida cristata), barázdabillegető (Motacilla alba), sárga billegető (Motacilla flava), dankasirály (Larus ridibundus), sárgalábú sirály (Larus cachinnans), füsti fecske (Hirundo rustica), molnárfecske (Delichon urbicum), gyurgyalag (Merops apiaster), tövisszúró gébics (Lanius collurio), vörös vércse (Falco tinnunculus), szalakóta (Coracias garrulus), kék vércse (Falco vespertinus), búbosbanka (Upupa epops), egerészölyv (Buteo buteo), karvaly (Accipiter nisus), héja (Accipiter gentilis), vadgerle (Streptopelia turtur), nagy fakopáncs (Dendrocopos major), kakukk (Cuculus canorus), fülemüle (Luscinia megarhynchos), házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), feketerigó (Turdus merula), széncinege (Parus major), kék cinege (Parus caeruleus), sárgarigó (Oriolus oriolus), mezei veréb (Passer montanus), erdei pinty (Fringilla coelebs), sordély (Miliaria calandra), tengelic (Carduelis carduelis), zöldike (Carduelis chloris), cigánycsuk (Saxicola torquatus), fenyőrigó (Turdus pilaris), daru (Grus grus), kisázsiai sün (Erinaceus concolor), mezei cickány (Crocidura leucodon), közönséges vakond (Talpa europaea).

5. Gyálaréti Gulyajárás

5. 1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a jelenlegi területhasználat megőrzése, így a tájképi jelleg, a természetközeli gyepterület állapotának fenntartása.

5.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: ökoturizmus, gyepgazdálkodás, környezeti nevelés.

5.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

5.3.1.Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

5.3.1.1.Élőhelyek kezelése:

A major beépített, illetve udvarként használt területein az állattartás tovább folyhat, turisztikai fejlesztés történhet.

A kiskert hasznosítású területeken, gyümölcsös és mezőgazdasági művelt területeken a jelenlegi területhasználat nem korlátozott, a külön engedélyek beszerzése nélkül tovább folyhatnak a művelésnek megfelelő tevékenységek (növényvédelem, öntözés).

5.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága

5.4.1. A terület jellemzése

Gyálarét szomszédságában található az egykori tehenészet legelője. Alig szikesedő gyepterület. Városunk környékén ekkora kiterjedésű, hasonló jellegű gyepfelület alig maradt fenn, ezért indokolt a védelem elrendelése.

5.4.2. Védett természeti értékei

Védett bogárfajok:

hengeres szalmacincér (Theophyla cylindricollis),

Védett kétéltűfajok:

zöld levelibéka (Hyla arborea),

zöld varangy ( Bufo viridis).

Védett madárfajok:

bíbic (Vanellus vanellus),

barna rétihéja (Circus aeroginosus),

kékes rétihéja (Circus cyaneus),

vörös vércse (Falco tinnunculus),

egerészölyv (Buteo buteo),

gyurgyalag (Merops apiaster),

kuvik (Athene noctua),

mezei pacsirta (Alauda arvensis),

búbos pacsirta (Galerida cristata),

sárga billegető (Motacilla flava),

füstifecske (Hirundo rustica),

cigánycsuk (Saxicola torquata),

tengelic (Cardielis carduelis),

zöldike (Carduels chloris),

sordély (Miliaria calandra).

Olyan időszakban, amikor a terület jelentős részét víz borította jelentős számú kócsag (Egretta alba), szürke gém (Ardea cinerea), bíbic (Vanellus vanellus), sárszalonka (Gallinago media), réticankó (Tringa glareola), dankasirály (Larus ridibundus), szerecsensirály (Larus cacchinans) tartózkodott a területen.

6. Körtöltés

6. 1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl a tájképi jelleg megőrzése, migrációs folyosó megőrzése az állat- és növényvilág számára, a biológiai sokféleség fokozása. Kiemelt feladat a kultúrtörténeti emlék eredeti formájában történő megőrzése.

6.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: ökoturizmus, gyalogtúrák, kerékpáros túrák, sport, szervezett idegenforgalom, a vasúti közlekedés és az árvízvédelem érdekeinek figyelembevételével.

6.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

6.3.1.Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

6.3.1.1.Terület- és földhasználat:

6.3.1.1.1.A megmaradt téglafal szakaszokat eredeti jellegében meg kell őrizni, felújítás csak az eredeti jelleg megőrzésével lehetséges. Árvízvédelmi célból szükséges átalakítás során az eredeti megjelenéshez illeszkedő építészeti és műszaki megoldásokat kell alkalmazni.

6.3.1.1.2.Újabb beépítésre szánt terület nem jelölhető ki a töltés területén belül.

6.3.1.1.3.Az árvízi védekezéssel és a vasút fenntartásával, fejlesztésével kapcsolatos átalakítások elvégezhetők a területen. A meglévő garázsok fenntartási munkái elvégezhetők.

6.3.1.1.4.Újabb burkolat kialakítása csak a töltéskoronán lehetséges, a város felőli töltésoldal gyepterületként megőrzése szükséges.

6.3.1.1.5.A gyepterület fenntartása érdekében rendszeres kaszálást kell végezni.

6.3.1.1.6.A vasúti közlekedéshez kapcsolódóan a pályafenntartás érdekében végzett gyomirtás - amennyiben az a töltés oldalán lévő gyepterületet nem érinti - természetvédelmi hatósági engedély beszerzése nélkül végezhető.

6.3.1.1.7.Vasúti közlekedés fejlesztésekor a töltés rézsűjén lévő gyep meghagyandó, vagy őshonos fajokból álló fűmagkeverék felhasználásával gyepes felszínű rézsű alakítandó ki.

6.3.1.2.Látogatás:

6.3.1.2.1.A töltést nem szabad megnyitni a közúti gépjárműforgalomnak, gépjárművek csak a kezelés/fenntartás érdekében közlekedhetnek. Az illetéktelen bejutás megakadályozása érdekében a sorompót vagy egyéb technikai/műszaki akadályokat fenn kell tartani, szükség szerint tiltó táblák keresztutaknál történő kihelyezése javasolt.

6.3.1.2.2.A területen gyalogosan, kerékpárral szabadon lehet közlekedni.

6.3.1.2.3.A területen kutya sétáltatható.

6.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága

6.4.1. A terület jellemzése

A szegedi Körtöltést közvetlenül a Szegedet romba döntő 1879-es nagyárvíz után emelték. A földmunka legnagyobb része egy éven belül (1880-ra) elkészült. A töltés 1905 és 1909 között téglaburkolatot kapott a tápéi lejáró és a Kálvária sugárút közötti szakaszon. Az 1970-es árvíz után a vízbetörésnek potenciálisan leginkább kitett szakaszokon a téglát betonra cserélték. A Tiszához közel az egész burkolat átalakult, de többnyire csak a töltéskorona fölé nyúló védkorlát változott.

A Körtöltésen két domináns gyeptípus található: a löszgyep (Salvio-Festucetum rupicolae) és a töltésgyep (Cydononti-Poetum angustifoliae). Utóbbi megnevezés a löszlegelő egyik szinonimája. Az első botanikai adatok már a XX. század elején láttak napvilágot. A 7750 m hosszan húzódó téglafal alföldi viszonyok közt valóságos kincsesbányának bizonyul a zúzmóflóra tekintetében. A cementhabarcson 6, magán a téglafalon 10 faj lett kimutatva.

6.4.2. Védett természeti értékei

Védett növényfaj:

budai imola (Centaurea sadleriana).

Védett bogárfajok:

nagyfejű futrinka (Dixus – Ditomus clypeatus),

hengeres szalmacincér (Theophyla cylindricollis),

szalmacincér (Calamobius filum).

Védett kétéltűfajok:

zöld levelibéka (Hyla arborea),

zöld varangy ( Bufo viridis).

Védett madárfajok:

A Körtöltés elsősorban fontos táplálkozóhelye a töltést kísérő erdőterületek fészkelő madarainak.

vadgerle (Streptopelia turtur),

kakukk (Cuculus canorus),

erdei fülesbagoly (Asio otus),

macskabagoly (Strix aluco),

sarlósfecske (Apus apus),

zöld küllő (Picus viridis),

búbos pacsirta (Galerida cristata),

füsti fecske (Hirundo rustica),

molnárfecske (Delichon urbica),

házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros),

fekete rigó (Turdus merula),

szürke légykapó (Muscicapa striata),

tövisszúró gébics (Lanius collurio),

csóka (Coloeus mondeula),

seregély (Sturnus vulgaris),

mezei veréb (Passer montanus),

házi veréb (Passer domesticus),

erdei pinty (Fringilla coelebs),

tengelic (Carduelis carduelis).

7. Szegedi Fertő déli része

7. 1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja az általános természetvédelmi célokon túl az egykori szikes pusztából kialakított halastavak, valamint a megmaradt szikespuszta-foltok biológiai sokféleségének megőrzése, természetkímélő gazdálkodás biztosítása.

7.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: halgazdálkodás, rekreáció, szervezett idegenforgalom, falusi turizmus, gyep- és nádgazdálkodás, vízgazdálkodás.

7.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

7.3.1.Művelési ághoz köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

7.3.1.1.Halastó:

7.3.1.1.1.A területen intenzív halgazdálkodás folytatható. Ennek érdekében a vizekre nem veszélyes vegyszerek természetvédelmi engedély nélkül használhatók.

7.3.1.1.2.A terület karbantartása, illetve az eredeti állapot helyreállítása érdekében végzett tevékenységek természetvédelmi engedély nélkül végezhetők.

7.3.1.1.3.Őshonos halfajok telepítése és tenyésztése javasolt az állomány legalább 90 %-ban.

7.3.1.1.4.A tavak lecsapolása és feltöltése tervezésekor figyelembe kell venni azt, hogy a tavasszal lecsapolt tavak medrében védett madárfajok telepedhetnek meg. A megtelepedés elkerülésére riasztást kell alkalmazni vagy fészkelési időszakon kívülre kell tervezni a tómeder szárazra kerülését és feltöltését. Egyéb esetekben a feltöltés csak a védett madarak fiókáinak a tómederből történt kivezetése, vagy röpképességének elérése esetén engedélyezett.

7.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága

7.4.1. A terület jellemzése

A Szeged és Sándorfalva közt található halastórendszer része, az azt körülölelő gyepekkel.

Amíg az „öreg” Fehér-tó teljes területe és az új halastavak (Szegedi Fertő) Algyői-főcsatornától északra eső részei a Pusztaszeri Tájvédelmi körzet részét képezik, a Szegedi Fertő déli része nem része az országosan védett, egyben a Ramsari területnek (nemzetközi jelentőségű vizes élőhely).

A védelemre javasolt terület a természet, különösen a madárvilág szempontjából szerves, megbonthatatlan egészet alkot a már a tájvédelmi körzetbe tartozó területekkel. Ennek érdekében a Kárpát-medencét keresztülszelő Tisza-menti madárvonulási útvonal egyik legjelentősebb állomását jelentő terület része. A halastavi gazdálkodástól függően, továbbá az aktuális belvízviszonyoknak megfelelően, a vízszint által meghatározott módon igen jelentős vízi- és partimadár, valamint sirály és gémféle tartózkodik a területen. Számuk a több ezret is rendszeresen eléri.

A halastavakat természetközeli állapotú gyepek veszik körbe, melyeken mindenütt kifejezett a szikes jelleg. Főbb társulásai: vakszik növényzet (Camphorosmetum annuae), ürmös szikespuszta (Artemisio-Festucetum pseudovinae), cickafarkos szikes puszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae), zsázsás mézpázsit (Lepidio-Puccinellietum limosae), hernyópázsitos sziki rét (Agrostio-Beckmannietum eruciformis), sziki mocsár (Bolboschoenetum maritimi). Valószínűleg a halastavakkal kapcsolatos vízgazdálkodás és az elmaradt legeltetés hatására néhány helyen gyomtársulások alakultak ki.

7.4.2. Európai Közösségek jogi aktusaiban meghatározott védettségi kategóriába tartozás:

A halastó területe része a NATURA 2000 hálózatnak.

7.4.2. Védett természeti értékei

Védett emlősfajok:

keleti sün (Erinaceus europaeus), közönséges vakond (Talpa europea), hermelin (Mustela eminea aestiva), vidra (Lutra lutra).

További emlősfajok: mezei nyúl, pézsmapocok, vörös róka, nyest, menyét, közönséges görény, őz.

Védett madárfajok:

A terület igen nagy mennyiségű és fajszámú madár rendszeres előfordulási helye. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjai a Szegedi Fertőn 2002-ben 168, 2003-ban 165 madárfajt figyeltek meg.

Védett bogárfajok:

aranypettyes bábarabló (Calosoma auropunctatum),

hengeres szalmacincér (Theophyla cylindricollis).

8. Lőtér melletti fasor területe

8. 1. Természetvédelmi célkitűzések:

A védelem célja a megmaradt fasor tájképi jellegének megőrzése, a biológiai sokféleség fenntartása és növelése.

8.2. Természetvédelmi stratégiák:

Hasznosítási lehetőségek: közpark, környezeti nevelés.

8.3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak:

A sajátos előírásoknál nem szabályozott kezelési módok, korlátozások, tilalmak és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli felmentések tekintetében a 8. mellékletben szabályozott általános kezelési előírások az irányadók.

8.3.1.Művelési ághoz köthető természetvédelmi területspecifikus kezelési módok, korlátozások és tilalmak

8.3.1.1.8.3.1.1.Élőhelyek kezelése:

8.3.1.1.1.A park jövőbeni kialakításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a terület a volt lőtéren kialakult élőhelykomplexum maradványa, ezért a tervezésnél fontos szempont a meglévő életközösség életfeltételeinek megteremtése.

8.3.1.1.2.A fasor kezelésére vonatkozóan a Rendelet 5. mellékletében foglaltakat kell betartani.

8.4. A védetté nyilvánítás indokoltsága

8.4.1. A terület jellemzése

Másodlagos kialakítású, de később természetközeli állapotúvá vált terület. A fasor jelentősége: a kialakult erdő-gyep élőhelykomplexum maradványa.

8.4.2. Védett természeti értékei

Védett kétéltűfajok:

zöld levelibéka (Hyla arborea).

Védett madárfajok:

egerészölyv (Buteo buteo),

búbos pacsirta (Galerida cristata),

sárga billegető (Motacilla flava),

füstifecske (Hirundo rustica),

molnárfecske (Delichon urbica),

tengelic (Cardielis carduelis),

zöldike (Carduels chloris),

karvaly (Accipiter nisus),

zöld küllő (Picus viridis),

nagy fakopáncs (Dendrocopos major),

balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus),

ökörszem (Troglodytes troglodytes),

vörösbegy (Erithacus rubecula),

fülemüle (Luscinia megarchynchos),

énekes rigó (Turdus philomelos),

fenyőrigó (Turdus pilaris),

fekete rigó (Turdus merula),

barátposzáta (Sylvia atricapilla),

csilp-csalp fűzike (Phylloscopus collybita),

széncinege (Parus major),

kék cinege (Parus caeruleus),

őszapó (Aegithalos caudatus),

vetési varjú (Corvus frugilegus),

seregély (Sturnus vulgaris),

sárgarigó (Oriolus oriolus),

mezei veréb (Passer montanus),

házi veréb (Passer domesticus),

meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

1

Módosította a 49/2010.(XII.14.) Ö. r. 1. § (1) bek., a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 1. §-a, a 20/2014.(XI.24.) Ö. r. 110. § (2) bek. (hatályos 2014. november 25-től)

2

Módosította a 49/2010.(XII.14.) Ö. r. 1. § (2) bek., a 20/2014.(XI.24.) Ö. r. 110. § (1) bek. (hatályos 2014. november 25-től)

3

Kiegészítette a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 2. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

4

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

5

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

6

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

7

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

8

Módosítja a 7/2011.(III.01.) Ö. r. 1. § (1) bek., a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

9

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

10

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

11

Kiegészítette a 7/2011.(III.01.) Ö. r. 1. § (2) bek. (hatályos 2011. március 02-től)

12

Kiegészítette a 7/2011.(III.01.) Ö. r. 1. § (2) bek. (hatályos 2011. március 02-től)

13

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 4. § (1) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

14

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 4. § (2) bek., a 39/2013.(XII.23.) Ö. r. 1. §-a (hatályos 2013. december 24-től)

15

A 23. pont módosult a 24/2013.(X.02.) Ö. r. 1. §-a alapján 2013. október 3-tól, módosította a 39/2013.(XII.23.) Ö. r. 1. §-a (hatályos 2013. december 24-től)

16

Kiegészítette a 39/2020. (IX.30.) Ö. r. 1.§ (1) bek. (hatályos 2020. október 1-től)

17

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 4. § (3) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

18

Módosítja a 7/2011.(III.01.) Ö. r. 3. § (1) bek. (hatályos 2011. március 02-től), kiegészítette a 23/2011.(X.04.) Ö. rendelet 1. § (1) bek. (hatályos 2011.október 5-től)

19

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 5. § (1) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

20

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 8. § (1) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

21

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 5. § (2) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

22

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 5. § (3) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

23

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 5. § (4) bek. (hatályos 2013. február 28-tól)

24

Módosítja a 23/2011.(X.04.) Ö. r. 1. § (2) bek. (hatályos 2011. október 5-től)

25

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 6. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

26

Módosította a 20/2014.(XI.24.) Ö. r. 110. § (2) bek. (hatályos 2014. november 25-től)

27

Módosította a 20/2014.(XI.24.) Ö. r. 110. § (2) bek. (hatályos 2014. november 25-től)

28

Kiegészítette a 39/2020. (IX.30.) Ö. r. 1. § (2) bek. (hatályos 2020. október 1-től)

29

Módosította a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 6. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

30

Kiegészítette a 7/2011.(III.01.) Ö. r. 4. §-a (hatályos 2011. március 02-től), a 23/2011.(X.04.) Ö. r. 2. § (2) bek. (hatályos 2011. október 5-től)

31

Módosítja a 23/2011.(X.04.) Ö. r. 2. § (1) bek. (hatályos 2011. október 5-től)

32

Kiegészítette a 23/2011.(X.04.) Ö. r. 2.§ (2) bek. (hatályos 2011. október 5-től)

33

Módosította az 5/2018.(II.21.) Ö. r. 1. § (1) bek. (hatályos 2018. február 22-től)

34

Kiegészítette a 23/2011.(X.04.) Ö. r. 2. § (2) bek. (hatályos 2011. október 5-től)

35

Kiegészítette a 7/2011.(III.01.) Ö. r. 4. §-a (hatályos 2011. március 02-től), a 23/2011.(X.04.) Ö. r. 3. §-a (hatályos 2011. október 5-től), a 4/2013.(II.27.) Ö. r. 7. §-a (hatályos 2013. február 28-tól)

36

Módosította az 5/2018.(II.21.) Ö. r. 1. § (2) bek. (hatályos 2018. február 22-től)

37

Módosította az 5/2018.(II.21.) Ö. r. 1. § (3) bek. (hatályos 2018. február 22-től)

38

Kiegészítette az 5/2018.(II.21.) Ö. r. 1. § (4) bek. (hatályos 2018. február 22-től)

39

Módosította a 27/2017.(IX.27.) Önk. r. 1. §-a (hatályos 2017. szeptember 28-tól)

40

Módosította a 27/2017.(IX.27.) Önk. r. 1. §-a (hatályos 2017. szeptember 28-tól)