Szarvas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete

a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról

Hatályos: 2014. 01. 20 - 2016. 09. 17

Szarvas Város Önkormányzata Képviselő – testülete a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (3) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Kirendeltsége véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. A rendelet célja


1. § (1) A rendelet célja a háztartási szennyvíz begyűjtésével, elszállításával, ártalommentes elhelyezésével, kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás ellátásával és igénybevételével kapcsolatos helyi szabályok megteremtése révén a város lakossága egészségének védelme, a város természeti és épített környezetének megóvása, a folyékony hulladék által okozott terhelések minimalizálása.

(2) A rendelet céljának elérése érdekében valamennyi ingatlan tulajdonosa, használója köteles gondoskodni az ingatlanán keletkező, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szakszerű, a környezetet nem veszélyeztető elhelyezéséről a közegészségügyi és környezetvédelmi szempontok figyelembevételével.

2. A rendelet hatálya


2. § (1) A rendelet személyi hatálya kiterjed Szarvas Város közigazgatási területén minden olyan közcsatornával el nem látott területen lévő ingatlan vagy közcsatornával ellátott, de közcsatornára rá nem kötött ingatlan tulajdonosára, vagyonkezelőjére vagy egyéb jogcímen használójára (a továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos).

(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed az (1) bekezdés szerinti ingatlantulajdonosnál keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, valamint az erre vonatkozó közszolgáltatás ellátására.

(3) A rendelet hatálya nem terjed ki az ipari szennyvízre, szennyvíziszapok kezelésére, szállítására, ártalmatlanítására és a veszélyes hulladékokra, űrgödrök tartalmára, valamint az ezekkel összefüggő tevékenységekre.

3. Értelmező rendelkezések


3. §  E rendelet alkalmazásában:

1. közszolgáltató: Szarvas Város közigazgatási területére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló kötelező közszolgáltatás ellátására kiválasztott és a Szarvas Város Önkormányzatával (a továbbiakban: Önkormányzat) a közszolgáltatás végzésre közszolgáltatási szerződést kötött gazdálkodó szervezet.

3. közszolgáltatási díj: e rendelet hatálya alá tartozó nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló kötelező közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonos által a közszolgáltatónak fizetendő díj.

4. A közszolgáltatás tartalma


4. § A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás (a továbbiakban: közszolgáltatás) az alábbi tevékenységekre terjed ki:

a) az ingatlanon keletkező, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes tárolására szolgáló gyűjtőhelyről történő gyűjtésére, továbbá az elszállítást végző közszolgáltató részére átadott nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek az ártalmatlanítás céljából történő elszállítására

b) az a) pontban foglaltak szerint gyűjtött és elszállított szennyvíz ártalmatlanítása céljából a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek az arra kijelölt szennyvíztisztító telepen történő elhelyezésére.

5. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése


5. § (1) Szarvas Város közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatást a Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Kft. (a továbbiakban: közszolgáltató) látja el, Szarvas Város Önkormányzatával (a továbbiakban: Önkormányzat) tíz évre kötött közszolgáltatási szerződés alapján.

(2) Szarvas Város közigazgatási területén lévő ingatlanokon keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizeket az Alföldvíz Regionális Víziközmű – szolgáltató Zrt. által Szarvas, külterület 9617. hrsz. alatt üzemeltetett városi szennyvíztisztító telep szennyvízfogadó műtárgyában kell elhelyezni.

6. Az Önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai


6. § A közszolgáltatás tekintetében az Önkormányzat feladata

a) a közszolgáltatás körébe tartozó, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz rendszeres átvételének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése és ellenőrzése,

b) a közszolgáltatás ellátására közszolgáltató kiválasztása, a közszolgáltatóval közszolgáltatási szerződés megkötése.

7. A közszolgáltató és az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei


7. § (1) A közszolgáltató a közszolgáltatást a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló rendeletben meghatározott eszközzel és feltételek szerint köteles ellátni.

(2) A közszolgáltató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet köteles az ingatlantulajdonos megrendelésétől számított hetvenkét órán belül begyűjteni és végleges ártalommentes elhelyezés végett a 4. § (2) bekezdésben megjelölt szennyvíztisztító telepre szállítani.

8. § (1) A közszolgáltató köteles nyilvántartást vezetni a közszolgáltatás ellátása során az ingatlanokról begyűjtött szennyvíz mennyiségéről, eredetéről. Az ingatlantulajdonos a helyszínen aláírásával igazolja a szállítólevélen az elszállított szennyvíz mennyiségét. 

9. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező, vagy az ideiglenes tárolásra szolgáló közműpótló létesítmények ürítéséből származó, illetve közüzemi csatornahálózatba vagy más befogadóba, vagy szennyvíztisztítóba nem vezetett háztartási szennyvizet a környezetvédelmi és a közegészségügyi előírások, illetve az egyéb hatósági előírások szerint gyűjteni, valamint átadni.

(2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását az ingatlantulajdonosnak kell megrendelni a közszolgáltatótól.

(3) Az ingatlantulajdonos az összegyűjtött és ideiglenesen tárolt szennyvizet a 4. § (1) bekezdésben megjelölt közszolgáltatóval köteles elszállíttatni. A szennyvíz elszállítását arra jogosulatlan személlyel az ingatlantulajdonos nem végeztetheti el.

(4) Az ingatlantulajdonos köteles megfelelő rendszerességgel és időben elvégeztetni a közszolgáltatást és az elvégzéséhez a szükséges feltételeket biztosítani, így különösen a gyűjtőhely megközelíthetőségét a szállítójármű számára oly módon köteles biztosítani, hogy az elláthassa feladatát.

(5) Az üdülőingatlanok és az ideiglenesen használt ingatlanok tulajdonosai a közszolgáltatást évente legalább egy alkalommal kötelesek igénybe venni.

(6) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatásért az 1. mellékletben meghatározott mértékű díjat köteles fizetni a közszolgáltatónak.

(7) Az ingatlantulajdonos jogosult a közszolgáltatással, munkavégzéssel kapcsolatban a közszolgáltatónál panaszt tenni.

8. A közszolgáltatási szerződés létrejötte


10. § (1) A közszolgáltatást igénybevevő ingatlantulajdonos és a közszolgáltató között a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény közüzemi szerződésekre vonatkozó megfelelő szakasza szerinti szerződéses jogviszony jön létre.

(2) A szerződés létrejön

a) az ingatlantulajdonos megrendelésével,

b) a közszolgáltatás igénybevételével.

9. A közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemei


11. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződésben meg kell határozni:

a) a szerződő felek megnevezését és azonosító adatait (közszolgáltatást igénybe vevő természetes személy neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve; jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek székhelye, adószáma és számlavezető pénzintézete),

b) a szerződés tárgyát,

c) a közszolgáltatás teljesítésének kezdő napját,

d) a teljesítés helyét,

e) a gyűjtésre vonatkozó szabályokat,

f) a felek jogait és kötelezettségeit,

g) a közszolgáltatási díj megállapítását, a számlázásnak és a számla kiegyenlítésének módját,

h) a szerződés módosításának, felmondásának feltételeit,

i) az irányadó jogszabályok megnevezését.

(2) A közszolgáltató jogosult az (1) bekezdés a) pontjában felsorolt személyes adatok kezelésére a közszolgáltatás teljesítése érdekében, különösen az igénybevett szolgáltatás ellenszolgáltatásának teljesítésével összefüggésben. A személyes adatok kezelése során a közszolgáltató az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni.

10. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésével és elszállításával kapcsolatos kötelezettségek, a közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei


12. § (1) Az ingatlantulajdonos a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet az ingatlana területén belül zárt, vízzáró kivitelű közműpótló létesítményben köteles gyűjteni.

(2) A közműpótló létesítménybe csak háztartási szennyvíz vezethető. Tilos a közműpótló létesítménybe mérgező-, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a gyűjtést, ürítést végző vagy más személyek élet- és testi épségét, egészségét, valamint a szennyvíztisztító telep rendeltetésszerű működését és a műtárgyainak állagát.

(3) Ismeretlen összetételű szennyvizet veszélytelenségének vagy veszélyességének megállapításáig veszélyes hulladéknak kell tekinteni, amely esetekben a közszolgáltató a mindenkori jogszabályi előírások figyelembevételével megfelelő intézkedések mellett megtagadhatja annak elszállítását.

(4) A közszolgáltató a háztartási szennyvíz elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve a (3) bekezdésben foglaltakat és azt az esetet, ha a szennyvíz az arra kijelölt átadási helyen szennyvízelvezető törzshálózatba vagy szennyvízelvezető műbe jogszabály alapján nem helyezhető el.

11. A fizetendő díj megállapítása


13. § A képviselő- testület a közszolgáltatás díját a vízgazdálkodásról szóló törvényben foglaltak figyelembevételével határozza meg. Az érvényes díjtételt a rendelet melléklete tartalmazza.

14. § (1) A közszolgáltató a díjat a közszolgáltatás elvégzését követően azonnal, számla alapján jogosult beszedni.

(2) A közszolgáltató a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamatot jogosult felszámítani a közszolgáltatási díjat késedelmesen teljesítő ingatlantulajdonossal szemben.

(3) Az elszállított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyiségét a szállítást végző járműbe gyárilag beépített szintjelző alapján kell meghatározni.

Záró rendelkezések


15. § (1) Ez a rendelet 2014. január 20-án lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 23/2001. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 12-15. § -a, továbbá az 1. melléklet II. pontja.

Mellékletek