Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2003. (X. 17.) önkormányzati rendelete

a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának szabályozásáról, valamint a közterület-használati díjak megállapításáról

Hatályos: 2017. 10. 21 - 2018. 12. 21

Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2003. (X. 17.) önkormányzati rendelete

a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának szabályozásáról, valamint a közterület-használati díjak megállapításáról

2017.10.21.

Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. évi törvény 1.§ (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54.§. (1), valamint az 1998. évi I. törvény 37.§. (1) bekezdésének figyelembe vételével – a közterület-használat rendjéről és díjáról az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet célja

1. §1 Az önkormányzati rendelet célja azon helyi szabályok megállapítása, amelyek a városrendezési, városképi, műemlékvédelmi, környezetvédelmi, ellátási, valamint a közlekedésbiztonsági és közrendvédelmi szempontok figyelembe vételével határozzák meg a rendeltetéstől eltérő közterület – használatot.

A rendelet alkalmazási köre

2. § (1) E rendelet szabályait kell alkalmazni a közterület-használatára vonatkozó eljárás, valamint a közterület-használati díj, a közút nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díj meghatározásakor, vagy a fizetés alóli mentesség megállapítása során.

(2) E rendelet alkalmazásában:

a)2 közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése.

a)a)3 közút: a járművek és a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy kijelölt közterület. A közút területe a közút határai közötti terület és a hozzá tartozó földrészlet. A közutat az ingatlan-nyilvántartásban közútként kell feltüntetni.

b)4 mozgóárusítás: amely során az üzlettel rendelkező kereskedő vagy alkalmazottja, illetve megbízottja olyan eszköz (pl. kosár, tricikli, fagylaltos kocsi) segítségével viszi magával az üzletében forgalmazott terméket, amely nem minősül mozgóboltnak

c)5 mozgóbolt: gépjárművön üzemeltetett vagy gépjárművel vontatott kiskereskedelmi árusító hely .

d)6 gépjármű tárolása:
- az üzemképtelen (hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkező, továbbá műszaki állapotánál fogva közúti közlekedésre alkalmatlan) gépjármű 48 óránál hosszabb ideig történő elhelyezése közterületen, valamint
- a 3 500 kg össztömeget meghaladó tehergépkocsi, nyergesvontató, autóbusz, mezőgazdasági vontató, lassú jármű, járműszerelvény, pótkocsi, félpótkocsi, vontató, munkagép 4 óra időtartamot meghaladó, nem rendeltetésszerű használatából eredő elhelyezése. Rendeltetésszerű használatnak minősül a közterületnek a fentiekben felsorolt járművekkel közúti közlekedési szolgáltatás keretében végzett áruszállítás, közúti árufuvarozás, személyszállítás illetve nem közúti közlekedési szolgáltatás keretében végzett áruszállításhoz történő igénybevétele közterületen.

e) használati díj: a közterület, valamint a közút igénybevételéért –e rendelet mellékletében meghatározott díj.

f) hirdető berendezés: közterületbe 10 cm-en túl benyúló épület homlokzatán, tetőzetén, kerítésén vagy támfalán elhelyezett üzlethomlokzat (portál) kirakatszekrény, fényreklám, felirat, cégér.

g) önálló hirdető berendezés: az a reklámhordozó, amely közterületen áll. (hirdetőoszlop, kirakatszekrény)

h)7 szeszes ital: gyógynövények gyógyászati jellegű szeszes kivonata, illetve ezek felhasználásával készült termék és az alacsony (1,2%-nál kevesebb) alkoholtartalmú üdítőitalok kivételével, minden alkoholtartalmú ital.

i)8 közérdek: Szarvas Város lakosságának helyi közszolgáltatásokkal való ellátásához kapcsolódó, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény 8. § (1) bekezdésében felsorolt önkormányzati feladatok ellátásával összefüggő érdek

j)9 játszótér: az a közterületen található külső tér, amelyet játszótéri eszközök elhelyezésére (telepítésére), illetve azok használatára létesítettek, avagy létesíteni terveznek függetlenül attól, hogy a létesítés építésügyi hatósági engedély alá tartozik-e vagy sem.

k)10 A játszótér területi határa:
a) abban az esetben, ha az be van kerítve, a kerítés által határolt terület,
b) abban az esetben, ha az nincs bekerítve, a játszószerek, és a játszótéri eszközök talajjal érintkező szerkezetei által határolt és táblával jelölt terület, öt méteres biztonsági sávval növelve.

l)11 játszótéri eszköz: játszótéren elhelyezett olyan eszköz vagy építmény - ideértve annak szerkezeti elemeit is-, amelyet gyermekek játék céljára egyedül vagy csoportosan használnak.

Eljárási szabályok

3. § (1)12 E rendeletben szabályozott közterület-használati eljárások során a Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. mint a közterületet kezelő szervezet jogosult eljárni.

(2)13 A közút nem közlekedési célú igénybevétele esetén közútkezelői hozzájárulást kell kérni Szarvas Város Jegyzőjétől

4. § (1) Közterületet, rendeltetésétől eltérő célra használni – kivéve a 17. § (1) bekezdés e.) pontját - csak bérleti szerződés, (továbbiakban: szerződés) alapján lehet.

(2) Közterület-használatra határozott és határozatlan időre szóló szerződést lehet kötni. A határozott időre szóló szerződés – annak lejárta előtt legalább 15 nappal benyújtott kérelemre – meghosszabbítható.

(3) A közterület-használat – bejelentés alapján - bármikor megszüntethető, a szerződés felbontható. Az előre kifizetett használati díjat, időarányosan - az eredeti állapot helyreállítását követően – vissza kell fizetni.

(4) A közterület-használat, közérdekből bármikor megszüntethető, ez esetben a közterületet használó részére a kifizetett használati díjat időarányosan vissza kell fizetni. Kérelemre – amennyiben a szükséges feltételek figyelembe vételével lehetséges – máshol lehet biztosítani a közterület használatot.

5. §14 Építési engedély-köteles építmény elhelyezéséhez, valamint nem építési engedélyhez kötött, de a közterület megbontását és megváltoztatását igénylő közterület-használatához, –kivéve kerékpártároló elhelyezése - a Képviselő-testület meghatározott időtartamra szóló egyedi tulajdonosi (írásbeli) hozzájárulása szükséges, melyet a képviselő-testület nevében a polgármester ír alá.

6. § Fel kell bontani a szerződést, ha a közterület bérlője a közterületet nem a szerződésben meghatározott célra, vagy attól eltérő módon használja, vagy a díjfizetési kötelezettségének az esedékesség időpontjáig nem tesz eleget. Ez esetben a már befizetett használati díjat visszakövetelni nem lehet.

7. § Ha a bérleti jogviszony megszűnik, a bérlő köteles saját költségén – minden kártalanítási igény nélkül - az eredeti állapotot helyreállítani. Amennyiben a bérlő felszólítás ellenére sem teljesíti kötelezettségét, úgy a bérbeadó a bérlő felelősségére és költségére az eredeti állapotot helyreállítja.

8. § Út-, vagy járdaburkolat bontásához november 15. és március 15. közötti időszakban csak különösen indokolt esetben lehet hozzájárulni.

9. § (1) Szerződés nélküli közterület-használat esetén, - amennyiben a használat –e rendeletben foglalt előírások alapján nem szabályszerű - a használó, felhívásra köteles a használatot megszüntetni, és a közterületet eredeti állapotába saját költségén helyreállítani. Ennek elmulasztása esetén a 7. §-ban foglalt szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni.

(2) Amennyiben a használat az előírásoknak megfelelő, a szerződés megköthető, de a közterület-használó, a használati díjat köteles a szerződés nélküli közterület igénybevételének időtartamára is megfizetni.

10. § (1)15 Termékeknek, közterületen történő árusításához benyújtott kérelmek elbírálásakor, figyelemmel kell lenni a 133/2007.(VI.13.) Korm.r. 4. számú mellékletére, amely a közterületen árusítható termékek felsorolását tartalmazza.

(2)16 Közterületen, járdán, valamint a közút területének egyéb részén mozgóárusítás, vagy mozgóboltról történő árusítás engedélyezése az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 133/2007.(VI.13.) Korm.r. előírásainak figyelembe vételével engedélyezhető.

(3) Közterületen gépjármű tárolásra szerződés nem köthető.

(4)17 Családi rendezvényt, családi ünnepséget közterületen tartani tilos

11. § (1) A szerződés megkötése kérelemre indul. A kérelmet a szükséges hatósági engedélyekkel együtt, a közterület igénybe vétele előtt legalább 15 nappal – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - annak kell előterjesztenie, aki a közterületet használni kívánja.

(2) Ha a közterület igénybevétele építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék elhelyezése céljából szükséges, a szerződés megkötését az építtető tulajdonos, vagy a kivitelezést végző vállalkozó kérheti. Az eredeti állapot helyreállításáért, az építtető és kivitelező egyetemlegesen felelős.

(3) Meg kell szüntetni a közterület-használatot akkor, ha a közterületen folytatott tevékenységre jogosító engedély érvényét veszti.

A közterület-használatára vonatkozó kérelem és mellékletei

12. § (1) A közterület-használat iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező nevét, lakóhelyének, székhelyének címét,

b) a közterület igénybevételének célját és időtartamát,

c) a közterület nagyságát, helyének és a használat módjának, fontos paramétereinek

(hosszúság, szélesség, mélység stb.) pontos meghatározását.

(2) A kérelem mellé csatolni kell:

a) önálló hirdető-berendezés elhelyezése esetén: 2 példány helyszínrajzot M=1:1000, vagy M=1:500 méretarányban a berendezés helyének megjelölésével, méretezésével (betűforma, felirat egységes megjelenése, színek megjelölése.) Kandelláberen történő hirdetés esetén a tulajdonos hozzájárulását,

b) út, járda, térburkolat, zöldterület használata esetén a terület helyreállítására vonatkozó megrendelés 1 példányának becsatolását vagy a kérelmező azon nyilatkozatát és igazolását, hogy a helyreállítást önerőből és kellő szakértelemmel el tudja látni, valamint a jegyzői hatáskörbe tartozó esetekben az útkezelői hozzájárulást.

c)18 vendéglátó-ipari előkert és az üzlet előtti közterület használata esetén a főépítésszel előzetesen véleményeztetett helyszínrajzot (a közvetlen található létesítmények, növényzet és berendezések feltüntetésével) és az 5. §-ban előírt tulajdonosi hozzájárulást, valamint díjmentességi igény esetén a díjmentességre vonatkozó, 17 § (2) bekezdése szerinti hozzájárulás eredeti példányát

d) amennyiben a közterület-használat közút igénybevételével történik, a közúti forgalmat befolyásolja, M=1:500 méretarányú forgalomterelési tervet 2 példányban,

e) fénymásolatban a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okiratot, hatósági engedélyt, (pl. vállalkozói igazolvány, alapító okirat eredeti, vagy hiteles másolata stb.),

f) kerékpártároló elhelyezése esetén egyszerűsített látványtervet.

A szerződés tartalma

13. § (1) A szerződésnek tartalmaznia kell:

a) a szerződő felek nevét, címét, székhelyét, telephelyét,

b) a közterület igénybevételének célját és időtartamát, vagy azt, hogy a jogviszony milyen feltétel bekövetkezéséig tart,

c) a közterület helyének, használati módjának, mértékének és feltételeinek meghatározását,

d) a fizetendő használati díj mértékét, fizetésének módját, értelemszerűen a 14. és 17. §-ban foglaltakat,

e) bérleti jogviszony megszűnése esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását,

f) az építőanyagok és szerkezetek tárolása esetén, a munka-, baleset- és egészségvédelmi óvórendszabályok betartásának kötelezettségét,

g) közlekedés korlátozásával használt közterületnél a használó költségére kialakított forgalom átterelését, a városképi követelményeket kielégítő palánk, vagy védőtetővel ellátott átjáró létesítését, annak elbontásának, az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségét,

h) közterületen folyó munkavégzés esetén a növényzet védelmének, a munkaterületen lévő csapadékvíznyelő rácsok letakarításának, szükség esetén eredeti helyreállításának kötelezettségét,

i) a munkahely és felvonulási terület tisztántartásának előírását ,a felesleges föld, törmelék, hulladék, szemét saját költségen történő elszállításának kötelezettségét,

j) a munkálatok elvégzése után – garanciális idő alatt - keletkező süllyedések saját költségen történő azonnali helyreállításának kötelezettségéről,

k) a téli, illetve technológiailag alkalmatlan időben az ideiglenes helyreállítási, - határidő meghatározásával – a végleges helyreállítási kötelezettséget,

l) a kötelezettségek nem teljesítése esetére a 6-7. §-ban foglaltakat,

m) közérdekből megszüntetés esetére való hivatkozást,

n) értelemszerűen a 19-20. §-ban foglaltakat.

Közterület – használat díja

14. § (1) A közterület valamint a közút használatáért, használati díjat kell fizetni. Ennek mértékét e rendelet melléklete tartalmazza.

(2)19 a használati díj mértékét szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal a képviselő-testület felülvizsgálja

(3) A naptári éven átnyúló közterület-használat esetén a mindenkor hatályban lévő díjszabás szerinti használati díjat kell fizetni.

(4) A használati díj számításánál minden megkezdett nap egész napnak, minden megkezdett hónap egész hónapnak számít.

15. § A használati díjat a szerződés megkötésekor egy összegben, 6 hónapot meghaladó használat esetén, két részletben, félévente előre – készpénzben vagy átutalással - lehet megfizetni.

16. §20 A használati díj a közterület kezelői szervezetet illeti meg. A befolyt használati díjakból a szervezet köteles fedezni a tevékenység adminisztratív és dologi költségeit, a fennmaradó pénzösszeget pedig a közterületek fenntartására felhasználni.

16/A. §21 (1) Amennyiben a kérelmező alkalmi rendezvény, felvonulás céljára kéri az engedély kiadását, köteles 50.000 Ft/nap összegű közterület használati óvadékot fizetni a közterületet kezelő szervezetnek. A közterület kezelője az óvadékot, vagy az óvadékból fennmaradt részt a kérelmezőnek a jogviszony megszűnésétől számított 8 napon belül visszafizeti. A jogviszony akkor tekinthető megszűntnek, ha a kérelmező ezen önkormányzati rendeletből eredő valamennyi kötelezettségének eleget tett.

(2) Amennyiben a kérelmező ezen önkormányzati rendeletben meghatározott valamely kötelezettségének nem tesz eleget – ideértve különösen a közterület tisztán tartására és helyreállítására vonatkozó kötelezettségét - , a közterület kezelője az általa elvégzett munka ellenértékét jogosult az óvadékból fedezni.

(3) A közterület kezelője az óvadék összegére kamatot nem fizet

A használati díj fizetése alóli mentesség

17. § (1)22 Nem kell használati díjat, használati óvadékot fizetni:

a) a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, mentők, valamint a vízügyi szolgálat létesítményei elhelyezése, javítási és fenntartási munkálatok végzése során,

b) közművek, köztisztasági létesítmények elhelyezése, javítási és fenntartási munkálatok végzése során,

c) Szarvas Város Önkormányzata által szervezett városi rendezvény közterület használata során,

d) önkormányzati tulajdonú ingatlanok építési, felújítási munkálatai során,

e) ha a közterület használója köznevelési, felsőoktatási intézmény, önkormányzati intézmény, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vagy bevett egyház,

f) ha a közterületet közvetlen életveszély elhárítása céljára veszik igénybe, g) ha a közterület-használat kerékpártároló elhelyezését szolgálja

(1a)23 Nem kell használati óvadékot fizetni annak a kérelmezőnek, aki a közterületet kezelő szervvel a közterület helyreállítására szerződést köt

(2)24 A 17. § (1) bekezdésében foglaltakon túl nem kell használati díjat fizetni a vendéglátó-ipari előkert és az üzlet előtti közterület használatáért amennyiben Szarvas Város Önkormányzata a díjmentességhez írásban hozzájárult.

(3)25 A (2) bekezdés szerinti hozzájárulás megadását a használónak a Polgármesteri Hivatal építéshatósági feladatokat ellátó szervezeti egységénél kell kezdeményeznie, egyidejűleg nyilatkoznia kell arról, hogy ellenszolgáltatás nélkül folyamatosan gondoskodik a kérelemben érintett vendéglátó-ipari előkert és az üzlet előtti közterület fenntartásáról és karbantartásáról.

(4)26 A (2) bekezdés szerinti hozzájárulás feltétele, hogy a használó által használandó vendéglátó-ipari előkert és az üzlet előtti közterület igényes kialakítású, azaz: rendelkezzen díszburkolattal, díszvilágítással, élő növényzettel, kerti bútorral, vagy legalább ezek egyikével-, valamint az előkert, illetve az üzlet előtti közterület használata járuljon hozzá a városkép szépítéséhez, továbbá a használó (3) bekezdés szerinti nyilatkozatot megtegye.

(5)27 A Polgármesteri Hivatal építéshatósági feladatokat ellátó szervezeti egysége a hozzájáruláshoz való kezdeményezést és a (3) bekezdés szerinti nyilatkozatot a Képviselő-testület soron következő rendes testületi ülése elé terjeszti, valamint az előterjesztéshez csatolja a (4) bekezdésben az előkert, illetve az üzlet előtti közterület használata igényes kialakításáról szóló szakmai véleményét, amely magában foglalja Szarvas Város Főépítészének és a Szarvasi Város- és Környezetvédő Egyesület állásfoglalását.

(6)28 A használó (3) bekezdés szerinti nyilatkozatában foglaltak betartását a közterület kezelő szervezet köteles időszakonként ellenőrizni. Amennyiben az ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a használó (3) bekezdés szerinti nyilatkozatában vállalt kötelezettségéről önhibájából nem gondoskodik, úgy a díjfizetés alóli mentességet tartalmazó megállapodást fel kell mondani és erről Szarvas Város Önkormányzatát értesíteni kell.

Közterület bontásának és helyreállításának szabályai

18. § (1) Közterület bontására vonatkozó szerződés megkötése - a 12. § (1) bekezdésében foglalt kérelem és a 12. § (2) bekezdés b.) pontjában előírt mellékletek becsatolása alapján, - a 8. §-ban foglaltak figyelembevételével történhet.

(2) Tulajdonosi és kezelői hozzájárulás nélkül közterületet bontani csak hibaelhárítás – közmű, távközlés, csővezeték, helyi vízkárelhárítás stb. – esetén lehet. E munkálatok végzését haladéktalanul be kell jelenteni a közterület kezelőjének.

19. § (1) Út és járda felbontása esetén azonos nemű anyagból a technológiai előírásoknak megfelelően a felületet érintő:

a) 25 %-os igénybevétel esetén az igénybevett rész eredeti állapotát kell helyreállítani,

b) 26-60 %-os – esetlegesen szakaszos – igénybevétel esetén a teljes felületet záró rétegét kell helyreállítani az eredeti szélességnek megfelelően,

c) 60 %-nál nagyobb – esetlegesen szakaszos – igénybevétel esetén a teljes felületet, az eredeti szerkezetnek megfelelően kell helyreállítani az eredeti szélességének megfelelően.

(2)29 Az út és járda felbontása esetén az e rendelet mellékletében megállapított útamortizációs díj és a burkolt felület életkorától függő értékszám (a továbbiakban: értékszám) szorzatának megfelelő összeget kell fizetni.
Az értékszám a burkolatfelület életkora alapján:

a) 5 évnél régebbi: 1

b) 3-5 éves: 5

c) 3 évnél nem régebbi: 10”

(3)30 A befizetett útamortizációs díjat az önkormányzat a költségvetésében elkülönítetten, az „útamortizációs alapban” kezeli és azt kizárólag teljes burkolatfelület felújítására fordíthatja.

(4)31 Az összegek felhasználásáról az éves költségvetési beszámolóban tájékoztatni kell a képviselő-testületet.

20. § (1) Zöldterület felbontása, használata esetén a technológiai előírásoknak megfelelően:

a) Ha az igénybe vett terület 1-40 %-a megrongálódott, akkor a megrongált rész eredeti állapotát kell helyreállítani,

b) ha az igénybe vett terület 41-100 %-a megrongálódott, akkor a teljes terület eredeti állapotát kell helyreállítani,

c) a téli, illetve technológiailag alkalmatlan időben az ideiglenes helyreállítást kell elvégezni a végleges helyreállítás határidejének meghatározása mellett.

21. § (1) A közterület felbontása és helyreállítása esetén a beruházó az alábbi előírásokat köteles betartani:

a) a kivitelezés megkezdése előtt 3 nappal a közterület kezelőjét értesíteni kell,

b) gondoskodni kell a folyamatos munkavégzésről,

c) a műszaki átadás-átvételi eljárás során a teherbírás vizsgálatáról szóló méréseket (jegyzőkönyveket) a közterület kezelőjének be kell mutatni,

d) a föld visszatöltését a legrövidebb időn belül, tömörítéssel (Tr 85 %-ra) kell elvégezni, melyről – közműbekötések kivételével – tömörségi műbizonylatot a közterület kezelőjének be kell mutatni.

Reklám,- és hirdetéshez szükséges közterület-használat szabályai

22. § Reklám,- és hirdetési tevékenységhez szükséges közterület-használatra szóló szerződés megkötésekor figyelemmel kell lenni a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 12. §-ában foglalt tilalmakra.

23. § (1) Azokon a területeken, ahol gyalogos léphet az útra, hirdetőtábla csak olyan magasságban helyezhető el, hogy a jármű vezetője alatta, vagy felette elláthasson.(50 cm alatt vagy 2,10 m felett)

(2) Hirdetményt, plakátot, egyéb falragaszt középületekre, középítményekre kihelyezni tilos.

(3) Szórólapként alkalmazott reklámcédulák közterületre dobálása tilos.

A közterületen történő szeszesital-fogyasztás szabályai

23/A. §32 (1) Tilos közterületen szeszes italt fogyasztani az alábbi esetek kivételével:

a) érvényes szerződéssel, illetve tulajdonosi hozzájárulással rendelkező vendéglátó-ipari egységek előkertjeinek területén a nyitvatartási időben,

b) az engedéllyel szervezett és engedéllyel rendelkező rendezvény területén, a rendezvény ideje alatt,

c) esküvői menetben,

d) december 31- én 6.00. óra és január 1. 6.00. óra közötti időszakban.

Játszóterek használata

23/B. §33 (1) Tilos a játszótereken dohányozni.

(2) Tilos a játszótéri eszközök használata 22 órától 8 óráig

A közterület használatának ellenőrzése

24. § (1)34 A felbontott közterületek helyreállításának folyamatos ellenőrzéséről a közterület kezelője gondoskodik.

(2) Út, járda felbontása esetén, annak helyreállításakor kiemelten kell ellenőrizni a bontásra és helyreállításra vonatkozó előírások betartását.

(3) A helyreállított közterületet külön átadás-átvételi eljárás során kell átvenni a közterület kezelőjének.

25. § A 24. §-ban foglaltak kivételével a közterület-felügyelő jogosult és köteles ellenőrizni a közterület-használatra vonatkozó szerződés meglétét, és szükség esetén a megfelelő intézkedést megtenni.

Engedély, vagy hozzájárulás nélküli használat következményei

26. § (1)35

(2)36

(3)37

(4)38 Amennyiben a jelen rendelet megszegésével tárolt gépjármű tulajdonosa (üzembentartója) a gépjárművet felszólításra sem távolítja el (vagy a tulajdonos kiléte nem állapítható meg), a közterület-felügyelő az azzal megbízott szervezet (a továbbiakban: Szervezet) útján a gépjárművet a közterületről elszállíttathatja. Az elszállítás költsége a gépjármű tulajdonosát, illetve amennyiben a tulajdonos és az üzemben tartó személye nem azonos, úgy a gépjármű üzemben tartóját terheli. Amennyiben a tulajdonos kiléte nem állapítható meg, úgy a szállítás költségeit a közterületet kezelő szervezet viseli.

(5)39 A gépjármű elszállításakor a közterület-felügyelőnek a gépjárműről fényképfelvételt, továbbá jegyzőkönyvet kell készítenie, amelynek tartalmaznia kell legalább a gépjármű műszaki állapotának leírását, a gépjárműben talált tárgyak felsorolását.

(6)40 Az elszállított dolgok őrizetére a Ptk. felelős őrzésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7)41 Ha a gépjármű tulajdonosa (üzembentartója) az eltávolítást követő 3 hónapon belül nem jelentkezik, a gépjárművet értékesíteni lehet.”

Záró rendelkezések

27. § (1) E rendelet 2004. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a közterület-használat rendjéről szóló 7/1998.(IV.22.) ör. és azt módosító 21/2000.(VI.22.) ör. hatályát veszti.

(3)42 E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2008. január 1-től

2

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2008. január 1-től

3

Módosította: 10/2008.(IV.25.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2008. április 25-től

4

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 2.§ (1) Hatályos: 2008. január 1-től

5

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2008. január 1-től

6

Módosította a 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2009. május 1-től Módosította a 2/2010.(I.22.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2010. február 1-től

7

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 2.§ (2) Hatályos: 2008. január 1-től

8

Kiegészítette a 16/2008.(VI.20.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos 2008. július 1-től

9

Módosította a 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2009. május 1-től

10

Módosította a 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2009. május 1-től

11

Módosította a 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2009. május 1-től

12

Módosította a 16/2008.(VI.20.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos 2008. július 1-től Módosította 31/2008.(XI.21.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2009. január 1-től Módosította 24/2014.(XI.21.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2015. január 1-től Módosította 27/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2017. január 1-től

13

Módosította: 10/2008.(IV.25.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2008. április 25-től

14

Módosította a 16/2008.(VI.20.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos 2008. július 1-től

15

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos: 2008. január 1-től

16

Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos: 2008. január 1-től

17

Beiktatta: 14/2009.(VI.19.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos 2009. június 19-től

18

Módosította: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos 2010. január 1-től

19

Módosította: 12/2006.(III.31.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2006. április 1-től

20

Módosította 31/2008.(XI.21.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos: 2009. január 1-től

21

Beiktatta: 24/2017.(X.20.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2017. október 21-től

22

Módosította 24/2017.(X.20.) önkormányzati rendelet 2.§ (1) Hatályos: 2017. október 21-től

23

Beiktatta: 24/2017.(X.20.) önkormányzati rendelet 2.§ (2) Hatályos: 2017. október 21-től

24

Beiktatta: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2010. január 1-től

25

Beiktatta: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2010. január 1-től

26

Beiktatta: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2010. január 1-től

27

Beiktatta: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2010. január 1-től

28

Beiktatta: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2010. január 1-től

29

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2007. január 1-től

30

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2007. január 1-től

31

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2007. január 1-től

32

Beiktatta: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 4.§ Hatályos: 2008. január 1-től

33

Beiktatta: 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos 2009. május 1-től

34

Módosította 31/2008.(XI.21.) önkormányzati rendelet 4.§ Hatályos: 2009. január 1-től

35

Módosította: 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 4.§ Hatályos 2009. május 1-től Módosította: 42/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos: 2010. január 1-től Hatályon kívül helyezte: 16/2012.(V.18.) önkormányzati rendelet 18.§ c) Hatálytalan: 2012. május 30-ától

36

Módosította: 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 4.§ Hatályos 2009. május 1-től Hatályon kívül helyezte: 16/2012.(V.18.) önkormányzati rendelet 18.§ c) Hatálytalan: 2012. május 30-ától

37

Hatályon kívül helyezte: 16/2012.(V.18.) önkormányzati rendelet 18.§ c) Hatálytalan: 2012. május 30-ától

38

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2007. január 1-től Módosította: 10/2009.(IV.24.) önkormányzati rendelet 5.§ Hatályos 2009. május 1-től

39

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2007. január 1-től

40

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2007. január 1-től

41

Beiktatta: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2007. január 1-től

42

Megállapította 15/2009.(VI.19.) önkormányzati rendelet 1.§ a) Hatályos: 2009. június 22-től

43

Módosította: 12/2006.(III.31.) önkormányzati rendelet 2.§ Hatályos: 2006. április 1-től Módosította: 38/2006.(XII.15.) önkormányzati rendelet 3.§ Hatályos: 2007. január 1-től Módosította: 28/2007.(XI.23.) önkormányzati rendelet 5.§ Hatályos: 2008. január 1-től Módosította 31/2008.(XI.21.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos: 2009. január 1-től Módosította 14/2009.(VI.19.) önkormányzati rendelet 1.§ Hatályos 2009. július 1-től