Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V.4.) önkormányzati rendelete

Mikepércs Község településképének védelméről

Hatályos: 2021. 05. 05- 2021. 05. 05

Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 4.) önkormányzati rendelete

Mikepércs Község településképének védelméről

Mikepércs Községi Önkormányzat Polgármestere (a továbbiakban: polgármester) a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódóa településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletegyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1., 7., 11. pontjaiban meghatározott feladatkörében eljárva, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tktv.) 12. § (2) bekezdés szerinti felhatalmazás alapján, továbbá az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXIII. törvény 57. § (3) bekezdésében és a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény 10. § (1) bekezdésében és a 10. § (3) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 43/A. § (6) c) pontban biztosított véleményezési jogkörében eljáró az állami főépítészi hatáskörében eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a világörökségi, műemléki és régészeti egyeztetési szakterület tekintetében eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, Honvédelmi Minisztérium, mint a honvédelemért felelős miniszter, Mikepércs Község településfejlesztéssel és településrendezéssel kapcsolatos partnerségi egyeztetési szabályzat szerint bevont partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS - BEVEZETŐ-RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja

1. § A Község sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása

  • a) a helyi építészeti örökség védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, a védelem megszüntetés szabályozásával,
  • b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,
  • c) a településképi követelmények meghatározásával,
  • d) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával.

2. A helyi védelem célja

2. § (1) A helyi védelem célja a Község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző, az itt élt és élő emberek, közösségek munkáját és kultúráját tükröző sajátos megjelenésű, a településképet meghatározó építészeti és táji érték védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2) A helyi védelem alatt álló építészeti és táji örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.

(3) Tilos a helyi védett építészeti és táji örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.

3. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

3. § A településkép szempontjából meghatározó területek megállapításának célja a településképhez illeszkedő településképi követelmények megállapításával a jellegzetes, értékes, helyi hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a településkép kedvező alakítása:

  • a) az építési tevékenységgel érintett építményekre – ide értve a sajátos építményfajtákra is,
  • b) a helyi egyedi építészeti örökség védelmére, védetté nyilvánítására, a védettség megszüntetésére,
  • c) a reklámok és reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására, illetve tilalmára

vonatkozóan.

4. A rendelet területi hatálya és alkalmazása

4. § (1) E rendelet területi hatálya Mikepércs Község teljes közigazgatási területére terjed ki.

(2) E rendelet előírásait az önkormányzat képviselő-testülete által elfogadott településszerkezeti tervvel, helyi építési szabályzattal együtt kell alkalmazni.

5. Értelmező rendelkezések

5. § E rendelet alkalmazásában:

  • 1. Céglogó: A cég hivatalosan bejegyzett emblémáját, márkajelzését, piktogramját feltüntető tábla, mely e rendelet szempontjából nem minősül reklámnak.
  • 2. Cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat, mely nem minősül reklámnak.
  • 3. Címtábla: e rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő, az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla.
  • 4. CityBoard formátumú eszköz: olyan 2,5 métertől 3,5m. magassági mértékig terjedő információs vagy más célú berendezés, melynek reklám közzétételére alkalmas mérete 7-9 m2. Látható papír vagy fólia alapú, nem ragasztott, hátulról megvilágított reklám közzé tételére alkalmas hátulról megvilágított felülettel, vagy ilyen méretű digitális kijelzővel rendelkezik.
  • 5. CityLight formátumú eszköz: olyan információs vagy más célú berendezésnek minősülő rögzített, függőleges elrendezésű berendezés, mely legfeljebb 120/180 cm méretű látható papíralapú reklám közzétételére alkalmas felülettel, vagy legfeljebb 90" képátlójú, 16:9 arányú, álló helyzetű digitális kijelzővel rendelkezik.
  • 6. Egyedi mobil tájékoztató tábla: információs vagy más célú berendezésnek minősülő olyan nem rögzített, egyedi méretű és akár változó feliratú tájékoztató, hirdető berendezés, mely a kereskedelmi- szolgáltató-vendéglátó tevékenység szolgáltatásairól ad tájékoztatást.
  • 7. Egyedi tájékoztató tábla: információs vagy más célú berendezésnek minősülő olyan – rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető berendezés, melyen a település gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők helyéről, irányáról, megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, nyitvatartásiról, megközelítéséről, ill. a település szolgáltató épületeiről utcáiról ad információt, amelyen a szervezet arculatának megfelelő felirat és logó is szerepelhet.
  • 8. Élénk szín, rikító szín: erőteljes, figyelemfelkeltő színek, melyek nagy színtelítettségűek.
  • 9. Eredeti állapot: a védett épület, építmény építésekor fennálló állapot vagy egy olyan későbbi állapot, melyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg.
  • 10. Fényreklám: rendszerint az épületek tetején vagy homlokzatán elhelyezett, saját fényforrással rendelkező, világító felületű vagy 500 lux-nál erősebben megvilágított, reklám célokat szolgáló felirat, ábra.
  • 11. Földszínek: (más néven terra színek) tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös-narancs- sárga-zöldessárga.
  • 12. Funkcionális utcabútor:olyan reklám elhelyezésére nem használható berendezés, mely az adott közterület használatához telepített és a berendezés funkciójából következően közösségi, továbbá a közterületet igénybe vevők igényeit szolgálja (a település ismertségét növelő, térbeli kialakítású térbe állított feliratok, műtárgyak, padok, virágládák, szőkőkutak és tartozékaik, hulladékládák, telefonfülkék stb.).
  • 13. Helyi védett érték: településszerkezet, településkarakter szempontjából jelentős helyi védett településszerkezet, helyi védett utcakép, helyi egyedi védett épület, műtárgy (építmény), egyedi védett növényzet.
  • 14. Információs vagy más célú berendezés: A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rr.) 1. § (4) pontjának megfelelő tartalommal rendelkező, e rendeletben meghatározott CityBoard, CityLight, egyedi mobil tájékoztató tábla, egyedi tájékoztató tábla, fényreklám, napvédő ponyva, óriásplakát, önkormányzati faliújság, reklámzászló, totemoszlop, oszlop tartószerkezetű és talajhoz rögzített információs tábla, totemoszlop, transzparens, vagy molinó, amennyiben ezek részben reklámnak nem minősülő információs cél vagy egyéb cél megvalósításával közérdeket is szolgálnak.
  • 15. Kirakat: elsősorban gazdasági reklámnak minősülő áru bemutatásra is szolgáló, az üzlet és egyéb kereskedelmi-, szolgáltató funkciójú épület üzlethelyiségével közvetlen kapcsolatban lévő, közterületre néző vagy közterületről látható, üvegezett portál jellegű homlokzatrész.
  • 16. Óriásplakát: változó tartalmú hirdetések elhelyezésére alkalmas nagyméretű, közterületről látható információs vagy más célú berendezés.
  • 17. Önkormányzati faliújság: az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített és fenntartott, elsődlegesen az önkormányzat testületei, szervei, tisztségviselői tevékenységéről a lakosságot tájékoztató információs vagy más célú berendezés, mely az önkormányzat működését szolgáló épületek homlokzatán kerül elhelyezésre és amely a közérdekű tájékoztató célt meghaladóan reklámok közzétételére is szolgálhat.
  • 18. Önkormányzati információs tábla: olyan rögzített, egyedi méretű e rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő hirdető-berendezés, mely a helyi lakosok számára nyújt, rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat, továbbá lehetőséget biztosít lakossági apróhirdetések, kisméretű hirdetések elhelyezésére.
  • 19. Pasztellszín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.
  • 20. Reklámzászló: információs vagy más célú berendezésnek minősülő, egyes cégek arculati elemeit, márkanevét cégjelzést tartalmazó, tartóvázra kifeszített vászon,textil stb. anyagú berendezés.
  • 21. Tájba illesztés: Az építmények és a létesítmények a táji adottságokhoz igazodó elhelyezése és kialakítása, amely magában foglalja a létesítmény, az építmény elhelyezésére alkalmas helyszín meghatározását, az esztétikai megjelenést kedvezően befolyásoló kialakítását (táji adottságokhoz illő stílus-, forma-, méret-, anyag- és színhasználatot), illetve a létesítmény, építmény környezetének rendezését.
  • 22. Totemoszlop: olyan információs célú berendezés, amely jellemzően kétoldalas, nem papír alapon megjelenített ábrázolást hordozó és egy vagy több vállalkozás megnevezését, cégérét, cégtábláját tartalmazó reklámhordozó eszköz. Magasságának és szélességének hányadosa legalább 3, és vastagsága az oszlop teljes magasságában legalább 30 cm. Nem minősül totemoszlopnak az üzemanyag töltő állomás területén elhelyezett cégjelzést és üzemanyagárat tartalmazó tábla.
  • 23. Üzletfelirat: kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, mely nem minősül reklámnak.
  • 24. Vállalkozást népszerűsítő felirat: vállalkozást népszerűsítő felirata benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, mely nem minősül reklámnak.
  • 25. Vállalkozást népszerűsítő grafikai megjelenítés: E rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő tetszőleges grafikai megjelenítéssel készített, azt hordozó hirdető berendezés a vállalkozás, szolgáltatásaival összefüggő tartalommal. Méretére, anyagára, magánterületen lévő épület homlokzatához való arányaira jelen rendelet általános követelményein túl nincs további követelmény.
  • 26. Vállalkozás szerinti áru árujelző ismertségét növelő felirat: E rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő hirdető feliratot hordozó berendezés a vállalkozás áruival összefüggő tartalommal. Méretére, anyagára jelen rendelet általános követelményein túl nincs további követelmény.
  • 27. Transzparens vagy molinó: információs vagy más célú berendezésnek minősülő, kifeszített vagy köztér felett átfeszített textil vagy textil jellegű egyéb anyagból készült reklámhordozó.

II. FEJEZET A HELYI VÉDELEM

6. A helyi védelem feladata

6. § A helyi védelem feladata

  • a) a helyi védelmet igénylő építészeti örökség meghatározása, dokumentálása, védetté nyilvánítása, nyilvántartása ,megőrzése, megőriztetése, a lakossággal történő megismertetése, valamint
  • b) a védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.

7. A helyi védelem alá helyezés és a helyi védelem megszűnésének szabályai

7. § (1) A helyi védelem alá helyezés alapjául az értékvizsgálat szolgál.

(2) Értékvizsgálat alapján a helyi védelem alá helyezést vagy annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet írásban a polgármesternél kezdeményezheti, továbbá az Önkormányzat részéről az hivatalból is megindítható.

(3) A védelem alá helyezés kezdeményezésének tartalmaznia kell

  • a) egyedi épületek, építmények és természeti értékek esetén:
    • aa) a védendő érték(ek) megnevezését, szükség esetén körülhatárolását,
    • ab) a pontos hely megjelölését (utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész),
    • ac) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását (szakirodalom, fotók),
    • ad) a kezdeményezés indokolását,
    • ae) értékvizsgálatot,
    • af) a kezdeményező nevét, megnevezését, címét.
  • b) településszerkezet, településkép, utcakép, karakter védelemre javasolt együttes esetén:
    • ba) annak megnevezését,
    • bb) körülhatárolását,
    • bc) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását,
    • bd) a kezdeményezés indoklását,
    • be) értékvizsgálatot,
    • bf) a kezdeményező nevét, megnevezését, címét.

(4) Amennyiben a kezdeményezés hiányosan került beadásra, és azt az erre vonatkozó hiánypótlási felhívás ellenére 15 napon belül nem egészítik ki a kezdeményezést a polgármester érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Erről a kezdeményezőt írásban értesíteni kell.

(5) A helyi védelem alá helyezésnek, illetve annak megszüntetésének szakmai előkészítése, döntés-előkészítése a megbízott főépítész - alkalmazása hiányában a polgármester - feladata.

(6) A helyi védelem alá helyezés kezdeményezéshez kapcsolódó előkészítéshez be kell szerezni az érintett ingatlan-tulajdonosok együttes álláspontját.

8. § A helyi védettség megszüntetése esetén – indokolt esetben – a megbízott főépítész -alkalmazása hiányában- a polgármester gondoskodik:

  • a) az értékes építészeti, szerkezeti elemek és tárgyak megmentéséről, elhelyezéséről.
  • b) az épület és telek érték-archiválásához szükséges felmérési és fotódokumentációjának elkészíttetéséről.

9. § (1) A helyi védelem alá helyezési vagy megszüntetési eljárásban érdekeltnek kell tekinteni:

  • a) a javaslattal érintett földrészlet(ek), ingatlan(ok) tulajdonosait, kezelőjét,
  • b) a védetté nyilvánításra vagy megszüntetésére javaslatot tevő kezdeményező(ke)t.

(2) A helyi védelem alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket értesíteni kell:

  • a) az egyedi értékre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekelt(ek)nek írásban kézbesíteni kell.
  • b) nem egyedi érték esetén az értesítés történhet kizárólag a helyben szokásos közhírré tétellel.
  • c) a használó értesítése a tulajdonos útján történik.
  • d) amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, az értesítésüket a közhírré tétellel megtörténtnek kell tekinteni.

(3) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek egyedi védelem esetén az értesítést átvételét, míg a területi védelem esetén a hirdetmény közzétételét követő 15 napon belül írásban észrevételt tehetnek. Amennyiben észrevételt nem tesznek, az egyetértő véleményként kezelendő.

(4) Az érdekeltek határidőn belül benyújtott észrevételeiről a Képviselő-testületet a döntés előtt tájékoztatni kell.

(5) A Képviselő-testület a hiánytalan tartalmú kezdeményezés benyújtásától számított 60 napon belül a megbízott főépítész - alkalmazása hiányában a polgármester - véleményének figyelembevételével rendeletben dönt a helyi védelem elrendeléséről vagy annak megszüntetéséről.

(6) A helyi védelem elrendelésével vagy annak megszüntetésével kapcsolatos képviselő-testületi döntésről az érdekelteket 8 napon belül írásban értesíteni kell.

(7) A helyi védelem elrendelését vagy megszüntetését az ingatlan nyilvántartásba be kell jegyeztetni. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést a jegyző kezdeményezi. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettséget nem érinti.

10. § (1) A védelem megszűnik, ha

  • a) a helyi védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap, vagy
  • b) a helyi védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül, vagy
  • c) a képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.

(2) Ha egy helyi egyedi védelem alatt álló értéket műemléki védelem alá helyeznek, annak közzétételével egyidejűleg a helyi egyedi védelem megszűnik. Ebben az esetben a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a helyi egyedi védelem törlését.

(3) A helyi védett épület, építmény, szobor bontása csak a védelem megszüntetése után engedélyezhető.

(4) Helyi védett növényzet kivágása csak a védelem megszűnését követően, illetve a növényzet kipusztulása esetén, továbbá közvetlen élet- vagy balesetveszélyes helyzet megszüntetése érdekében engedélyezhető. A védett növényzet kipusztulását kertészeti szakvéleménnyel kell igazolni. A védett növényzet esetleges pótlásáról a jegyző által meghatározottak szerint kell intézkedni.

8. A védett érték nyilvántartása

11. § (1) A helyi védettségről a jegyző nyilvántartást vezet, mely nyilvános, abba bárki betekinthet. A nyilvántartás része a helyi védett értéket tartalmazó lista és a helyi védett értékeket feltüntető térkép.

(2) A nyilvántartás tartalmazza a helyi védett érték:

  • a) megnevezését,
  • b) védelmi nyilvántartási számát,
  • c) védelmének szakszerű, rövid indokolását,
  • d) fotódokumentációját,
  • e) védettségi kategóriáját (egyedi építészeti, területi, táji),

(3) Egyedi védelem esetén a (2) bekezdésben felsoroltakon túl tartalmaznia kell:

  • a) a védett érték pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),
  • b) a védett érték rendeltetését és használatának módját.

(4) Területi védelem esetén (2) bekezdésben foglaltakon túl a nyilvántartásnak tartalmaznia kell a szabályozási tervvel azonosítható, a védett terület határát egyértelműen rögzítő helyszínrajzot.

9. A védett érték megjelölése

12. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett épület, építmény, szobor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg. A tábla mérete 30X20cm, amelynek a védelem tárgya mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Mikepércs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete helyi védetté nyilvánította” „…….év”. A tábla anyaga kő, fém vagy fa. A tábla elhelyezése – esetleges pótlása – a polgármester feladata.

(2) Helyi védett növényzetet annak közvetlen környezetében elhelyezett 30X20 cm táblán kell megjelölni, melyen a növény magyar és latin nevét is fel kell tüntetni. A tábla elhelyezése – esetleges pótlása – a polgármester feladata.

10. A helyi területi és egyedi védelem meghatározása

13. § (1) A helyi egyedi védelem alá vont épületek, építmények, szobrok körét az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A helyi területi (településszerkezeti, településkarakteri) védelem: a védelem alá helyezett településrész kialakult település-szerkezetének, utcavonal vezetésének, továbbá a telekstruktúrát, az utcakép egységét védi. A helyi területi védelem az 1. mellékletben ábrázolt, helyrajzi számosan beazonosítható helyét a helyi építési szabályzat mellékletét képező szabályozási terv tartalmazza.

11. A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

14. § (1) A helyi védett értékek rendeltetésszerű használata, jó karbantartása, állapotuk megóvása a tulajdonos kötelessége. Ennek költségei a tulajdonost terhelik.

(2) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését – egyebek között – a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani. A használat a helyi védett értéket nem veszélyeztetheti.

(3) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy a polgármester településképi kötelezés formájában az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti az ingatlantulajdonost.

III. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

12. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása

15. § (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó és településkép szempontjából nem meghatározó, egyéb besorolású területek térképi lehatárolását a belterületre vonatkozóan az 2. melléklet tartalmazza.

(2) Településkép szempontjából meghatározó területek

  • a) a Településközpont településrész,
  • b) a helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték.
  • c) a műemlék területe, műemléki környezet területe,
  • d) a régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe,
  • e) a helyi védett érték területe,
  • f) a NATURA 2000 terület, a Hajdúsági tájvédelmi körzet, a nemzeti park területe, országos jelentőségű és a fokozottan védett természetvédelmi terület, „ex lege” védett–természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat magterülete és az ökológiai folyosó területe,
  • g) a tájképvédelmi terület, egyedi tájérték területe.

(3)

  • a) A településkép szempontjából meghatározó Településközpont településrészt az 2. melléklet szerint kell beazonosítani. A területi lehatárolását a helyi építési szabályzat és a hozzá tartozó szabályozási terven kell megállapítani.
  • b) A 15. § (2) b)-g) pontokban felsorolt településkép szempontjából meghatározó területek beazonosítása a helyi építési szabályzat és a hozzá tartozó szabályozási terven történik. A területi lehatárolásukat az országos jogszabályok alapján kell megállapítani.
  • c) A beépítésre nem szánt területeket a helyi építési szabályzat és hozzátartozó szabályozási terv tartalmazza.

IV. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

13. Teljes közigazgatási területen az építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

16. § (1) Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőszerkezete nem fedhetők és nem újíthatók fel hullámpala, műanyag hullámlemez és trapézlemez, valamint bitumenes hullámlemez alkalmazásával.

(2) A tetőfedő anyagok közül az élénk kék, okkersárga színek nem (helyette a földszínek) alkalmazhatók.

(3) Homlokzatokra és tetőszerkezet héjazataként csillogó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók. Ebbe az üvegfelületek nem értendők bele.

(4) A homlokzatok színezésére a pasztell árnyalatú földszínek használata javasolt, kifejezetten kerülendő színek a lila, élénk kék, élénk zöld, élénk rózsaszín, okkersárga, piros, mélyzöld, fekete.

(5) Építmények átszínezésekor nem alkalmazható az építmény egészének színezésével és anyaghasználatával, valamint a szomszédos épületekkel és az utcaképpel nem harmonizáló homlokzat színezés.

14. Belterületen a beépítésre szánt, településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények

17. § (1) A beépítés telepítés módját a kialakult állapothoz, a környezeti adottságokhoz igazítottan – a helyi építési szabályzat keretein belül – kell meghatározni.

(2) A beépítés jellemző szintszámát a környezeti adottságokhoz igazítottan - a helyi építési szabályzat keretein belül - kell meghatározni.

15. Belterületen a beépítésre szánt, településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

18. § (1) Rikító színű fémlemez, cserepes lemezfedés nem alkalmazható.

(2) Rönkház gerendaház építési technológiával épület, továbbá műanyag lambériás borítású homlokzat nem építhető.

(3) Az épület szélességének, hosszanti méretének, arányainak megválasztása – a helyi építési szabályzat keretein belül - a környezet kialakult állapotához igazodjon.

(4) Az épületépítészeti karakterének kialakítása során a településképben jellegzetes, értékes építészeti arculati megjelenésekhez történő illeszkedés megengedő szabályai: az építési tevékenységek során illeszkedni kell a településrész jellemző

  • a) tetőidomokhoz, azok formáihoz, az épületek főgerinc irányaihoz,
  • b) kialakult párkánymagasságokhoz,
  • c) tetőfelépítmények jellegéhez, arányaihoz,
  • d) homlokzati arányokhoz, tömegarányokhoz.

(5) Az építési tevékenység során a homlokzat és tető kialakításának az épített környezet jellegzetes, értékes építészeti arculatához történő illeszkedést biztosító megengedő szabályai:

  • a) a településrészre jellemző homlokzati nyílások arányrendszere, teljes homlokzati felülethez való aránya, a homlokzati díszítő elemek és tagozatok, továbbá földszínek alkalmazásával a színezés veendő figyelembe,
  • b) a településrészre jellemző tetőszerkezet formai kialakítása, hajlásszöge, a tetőgerinc magassága, tetőfelépítménye, anyaghasználata, annak színhasználata veendő figyelembe. A környezet adottságaihoz történő illeszkedés akár lépcsőzetes magasságok alkalmazásával is megengedett.
  • c) az épület-ornamentika (díszítőelemek), a homlokzaton megjelenő takart épületgépészeti berendezések anyaghasználat, homlokzati felületi megjelenés tekintetében arányosan illeszkedjen homlokzat tagolásához, a nyílászárók méretéhez és arányrendszeréhez, illetve illeszkedő megjelenésű legyen a környezetéhez is.
  • d) az üzlet bejáratát és kirakatát védő biztonsági berendezés csak átlátható rácsszerkezetként alakítható ki, vasredőny nem alkalmazható.
  • e) a kirakatok üvegfelületét nem átlátszó felületű anyaggal –papírral, műanyaggal, fóliával, festéssel vagy más dekorációs felülettel- takarni a kirakat üvegfelületének 20 %-ában lehet. A kirakatok külső üvegfelületein feliratok, reklámok és hirdetések nem helyezhetők el, kivéve amennyiben azok az épület tervezett, bejelentett részét képezik.
  • f) a területen az utcaképben megjelenő faház, faház jellegű építmény (pavilon)- az alkalmazott építőanyagtól függetlenül - nem helyezhető el.

19. § (1) Az építmények elhelyezésénél az összefüggő zöldfelület kialakításának szabályai:

  • a) az épület kötelező építési vonal hiányában sem telepíthető a telek közepére, illetve a telekhatárhoz képest 25 foknál jobban elforgatva.,
  • b) nem telepíthetők a táj- és a termőhelyi adottságoknak nem megfelelő, nem őshonos fásszárú növények.

(2) A zöldfelület kialakítása során

  • a) nem ültethető: akác, gyalogakác, zöld juhar, szürke nyár és kanadai nyár fafajok,
  • b) a telekhatár mentén nem telepíthető fás szárú növényzet úgy, hogy az a szomszédos telek használatát korlátozza és ezzel szükségtelen zavarást okozzon.
  • c) amennyiben közcélú épület elhelyezés történik, úgy az épület - a helyi építési szabályzat keretein belül az adott utcára jellemző kialakult mérettől mélyebb előkerttel is telepíthető, ha az így kialakított, megnövekedett előkertet burkolt vagy fásított közkertként alakítják ki és azt megnyitják közhasználatra.

(3) Épületen, építményen, előkertbe az energiafogyasztást mérő berendezések takarás nélkül nem helyezhetők el. Elhelyezésük módjára a 18. § (5) c) előírásai alkalmazandók.

(4) Épületeken újonnan parapet konvektor, vagy klímaberendezés közterületről is látható kültéri egysége nem helyezhető el. Elhelyezésük módjára a 18. § (5) c) előírásai alkalmazandók. Az épület rész általi takarás előírása alól kivétel, ha az épület homlokzata nem rendelkezik olyan épületelemmel, épületrésszel, vagy tagozattal, ami a takart elhelyezést lehetővé tenné. A látványában történő takarás - ha műszakilag megoldható - ekkor is biztosítandó.

(5) Épületek utcai homlokzatán antenna, hírközlési berendezés nem helyezhető el, ezek amennyiben szükséges az épület oldalkerti homlokzatán az utcai homlokzattól számított 5 méteren túl helyezhetők el.

(6) A bejárati előlépcső, az akadálymentesítésre szolgáló építményt (rámpát és elemeit), közterületbe nyúló épületrészt nem lehet úgy kialakítani, hogy az a kapcsolódó közterület funkcionális használatát akadályozza, és ne igazodjon annak használatához.

20. § (1) Magastetős épületen utcaképben megjelenő síktáblás napelem, napkollektor a ferde tetősíktól kizárólag5-10°-ban eltérőhajlásszögben helyezhető el. Lapostetős épületen utcaképben megjelenő síktáblás napelem, napkollektor takarás nélkül nem helyezhető el.

(2) Klímaberendezés kültéri egységét az épületen összerendezetten, építészeti eszközökkel takartan vagy közterületről nem látható módon, az épület alárendelt (közterületről nem látható) homlokzatára kell telepíteni.

16. A beépítésre nem szánt, településkép szempontjából meghatározó természeti- és régészeti védelemmel érintett területekbe ékelődő mezőgazdasági- üzemi-, ipari-, kereskedelmi-szolgáltató-, különleges-, tanya-, turisztikai- rendeltetésű épületekre vonatkozó egyedi építészeti követelményei és a tájba illesztés szabályai

21. § (1) Az épületek, építmények szabadonállóan helyezendők el, összeépítésük csak technológiával igazolt módon és esetben történhet.

(2) Az újonnan kialakításra kerülő ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi-szolgáltató, termelő, tároló és állattartó funkciójú épületeket hosszúkásan legalább 1:2 arányban nyújtott tömeggel, magastetős kialakítással kell kialakítani. Ettől eltérni csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges.

(3) Az ipari, kereskedelmi-szolgáltató funkciójú épületek esetén az egyszerű ipari formák alkalmazása az elsődleges, ezen belül a nagy fesztávú ipari csarnokszerkezet. Nyeregtetős, félnyeregtetős, továbbá lapostetős kialakítású egyedi szerkezet is építhető kortárs építészeti stílusban.

(4) Szociális és iroda épületek modern építészeti anyag és tömegkialakítással is építhetők. A túlságosan tördelt és manzárd tető kialakítás nem lehetséges.

(5) A telepeken a szélvédelem és a táji látványvédelem biztosítása érdekében intenzív fásítás szükséges.

(6) Az épületek homlokzata világos, föld vagy pasztellszínezésűek lehetnek. Tájidegen színezésnek minősülnek a rikító, élénk színek, különösen az okkersárga, a lila, a kék, az élénkpiros, neon zöld színezések, ezért azok nem alkalmazhatók.

22. § (1) Az épületek tetőfedése, homlokzati burkoló eleme nem készülhet tükröződő felülettel. Csak matt színárnyalatokat használó színezés, matt felület alkalmazható.

(2) Klímaberendezés kültéri egységét az épületen összerendezetten, építészeti eszközökkel takartan vagy közterületről nem látható módon, az épület alárendelt (közterületről nem látható) homlokzatára kell telepíteni.

17. Nyilvántartott műemléki értékre vonatkozó kiegészítő településképi követelmények

23. § (1) Nyilvántartott műemléki értékkel érintett ingatlanon elhelyezhető új épületek kialakítása igazodjon a védett épület, épületegyüttes eredeti struktúrájában betöltött pozíciójához. Biztosítani kell a védett épület látványának megőrzését. A szerkezeti homlokzatképzési, tömegképzési arányok, hangsúlyok nem tolódhatnak el a védett épülettől az új épület irányába.

(2) Nyilvántartott műemléki érték esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében a hagyományos, építészeti örökséget képviselő műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell.

18. A helyi védelemben részesülő elemekre vonatkozó építészeti követelmények

24. § (1) A helyi védett értékek körét a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Amennyiben a helyi védett érték magasabb szintű jogszabály alapján országos védelemre kerül, azt az értéket a rendelet 1. mellékletéből törölni kell.

(3) Helyi védett érték felújítása esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében a hagyományos örökséget képviselő műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell, az épület felújítás és a külső térhasználat (udvar) esetén is.

19. A helyi egyedi védelemben részesülő értékekre vonatkozó egyediépítészeti követelmények

25. § (1) A helyi egyedi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:

  • a) tömegformáját, tömegarányait,
  • b) tetőformáját, tetőfelépítményeit,
  • c) homlokzati tagozatait,
  • d) homlokzati díszítőelemeit,
  • e) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit,
  • f) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.

(2) Az eredeti állapot szerinti épülettartozékok -különösen: rács, vasalat, világítótest, korlát, kerítés- helyettesíthetők.

(3) A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Nem alkalmazhatók a rikító színek és a túlzott kontrasztok.

(4) A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a védett épület eredeti állapotának formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie.

(5) A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett megengedett.

(6) A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően, a 31. § (1) bekezdés betartásával helyezhetők el.

20. A helyi területi védelemhez kapcsolódó építészeti követelmények

26. § (1) Településszerkezeti védelem alá vont területen végzett építési tevékenység során:

  • a) meg kell őrizni a kialakult utcahálózatot, annak térbeli szerkezetét, vonalvezetését, teresedéseit, a kialakult telekszerkezetet, a telekosztásokat. Ezzel összefüggésben új telek alakítása a védett településszerkezet megtartása mellett, a helyi építési szabályzat keretei között, a telekalakítás szabályai szerint megengedett. Az abban meghatározott telekméreten felül csak kivételes esetben, az ott felsorolt közösségi létesítmények számára lehetséges, ahol a szabályozási terv erre lehetőséget biztosít.
  • b) a közterületek burkolata, zöldfelülete, az utcabútorok a hirdető berendezések és cégérek a kialakult főtér jellegzetességeinek megtartásával, a már meglevő burkolatok, zöldfelületek, hirdető berendezések és cégérek jellegzetességeihez illeszkedő műszaki megoldásokkal, anyaghasználattal alakítandók ki, és helyezhetők el.

(2) Az utcai személy- és gépkocsi bejáratszámára fémlemez kapu, kerítés nem alkalmazható.

(3) Az épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően, a 30. § (1) bekezdés betartásával helyezhetők el.

(4) Meglévő tornácok megtartandók, oldalai nem falazhatók be.

21. Egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése

27. § (1) A 3. melléklet tartalmazza a sajátos építmények elhelyezésére alkalmas területek lehatárolását.

(2) Hírközlési adótornyok csak külterületen helyezhetők el úgy, hogy az elhelyezett antennatartó szerkezet (torony) és a lakóterület között legalább 250 méter távolságnak kell lennie.

(3) A felszíni energiaellátás nyomvonalas építményei elhelyezésére a település teljes igazgatási területe alkalmas.

(4) Ahol vezetékes hálózat megengedett, ott új vezeték földkábelben vagy meglévő oszlopsoron vezethető, új oszlopsor– az önkormányzati fejlesztések kivételével – nem építhető.

(5) A településkép szempontjából meghatározó területen a település ellátásához szükséges közmű műtárgyak: különösen: transzformátor, kapcsolószekrény, elosztószekrény, gáznyomás-szabályozó a közterület karakteréhez, annak egyes elemeihez illeszkedő megjelenéssel helyezendő el.

28. § Természetvédelemmel, településkép szempontjából meghatározó területeken

  • a) amennyiben műszakilag lehetséges, az energiaellátást földkábellel kell biztosítani.
  • b) reklámhordozó berendezések nem helyezhetők el.
  • c) kültéri világítás kialakítása -beleértve az állattartó telepek kültéri megvilágítását is- csak biztonsági szempontok különösen élet- vagyonvédelem esetén, horizont alatti fénykúpos kialakítású világító eszközzel lehetséges.

V. FEJEZET REKLÁMOKRA, REKLÁMHORDOZÓKRA VONATKOZÓ TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

22. Reklám közzétételére és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésével érintett területi besorolásokszabályai

29. § (1) A területi besorolások alatt aRr. 2. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat kell érteni. A településen meglévő konkrét területi besorolásokat a HÉSZ és szabályozási terven kell beazonosítani.

(2) A település területén tiltott valamennyi e rendeletben, a településkép védelméről szóló törvényben, valamint e törvény felhatalmazása alapján kiadott, a Rr.-ben tiltott, vagy nem szabályozott reklám közzététele, reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés elhelyezése.

(3) Közterületeken és köztulajdonban álló ingatlanok esetén reklám közzététele és reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése

  • a) a beépítésre szánt területen belül csak a településközpont és intézményi vegyes területeken, továbbá a nagyvárosias és kisvárosias lakóterületeken kizárólag utcabútor igénybevételével lehetséges,
  • b) a beépítésre nem szánt területeken nem megengedett.

(4) Magánterületen reklám közzététele és reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése

  • a) beépítésre szánt területen belül a buszpályaudvar és a vasútállomás területét kivéve nem megengedett.
  • b) beépítésre nem szánt területeken nem megengedett.

(5) A településkép szempontjából meghatározó területeken egy adott útszakasz menetirány szerinti azonos oldalán ötven méteren belül további reklámhordozó nem helyezhető el. A tilalom nem vonatkozik az e rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő berendezésekre, a funkcionális utcabútorokra, az építési reklámhálóra.

(6) A településközpont településrész szerinti közterületeken e rendelet szerinti információs vagy más célú berendezések közül óriásplakát, oszlop tartószerkezetű és egyben talajhoz rögzített, cégtábla és címtábla nem helyezhető el.

23. Reklám közzétételének és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésének szabályai

30. § (1) Az épületek homlokzatain elhelyezhető, reklámnak nem minősülő cégéreket, cég- és címtáblákat, napvédő ponyvákat, vállalkozást népszerűsítő feliratot, és grafikai megjelenítést, áru árujelző ismertségét növelő feliratokat, reklámzászlót és üzlet feliratokat egyedi tájékoztató táblákat úgy kell kialakítani, hogy azok illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival. Ha cégérek, cég- és címtáblák, valamint egyedi tájékoztató táblák utólagos elhelyezésénél ez nem biztosítható, akkor az utólagos elhelyezés nem engedhető meg.

(2) Közterületről látható épületek egy-egy homlokzatának 7%-ánál nagyobb felületén nem helyezhető el cég- és címtábla, információs vagy más célú berendezés.

(3) Információs vagy más célú berendezés, amennyiben reklámot is tartalmaz a magánterületen nem helyezhető el.

(4) Közvilágítási berendezésen, egyéb közműberendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület nem helyezhető el.

(5) Közterületen önkormányzati információs tábla és egyedi mobil tájékoztató tábla, oszlop tartószerkezetű tábla, továbbá egyedi tájékoztató tábla és transzparens a közlekedést nem zavaró módon helyezhető el.

31. § (1) Üzlethelyiségenként legfeljebb két egyedi tájékoztató mobil tábla helyezhető el a közterületen, legfeljebb 75/150 cm méretben, a terület építészeti arculatához és a már meglévő hirdető berendezések kialakításához illeszkedő kialakítással, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(2) Üzletenként legfeljebb két cégtábla és egy darab cégér helyezhető el. Saroktelek esetén két közterület irányába elhelyezhető legfeljebb két-két cégtábla és legfeljebb 1-1 db cégér.. A cégér csak egyedi kovácsolt vas vagy azzal egyenértékű, korszerű anyaghasználatú lehet.

(3) Üzletfelirat hossza legfeljebb 3,0 m, magassága 1,0m, vastagsága 15 cm lehet.

(4) Totemoszlop csak üzemanyag töltő állomáson és a 300 m2-nél nagyobb ipari-, kereskedelmi- és szolgáltató egységek esetén lehet elhelyezni. CityLight, CityBoard elhelyezése egy adott útszakasz menetirány szerinti azonos oldalán 50 méteren belül további reklámhordozó nem helyezhető el.

(5) Reklámhordozó kerékpárúton, közúti közlekedés útkereszteződéseinek rálátási háromszögben nem helyezhető el, és nem akadályozhatja a közterület rendeltetésszerű használatát.

(6) Védett területen tetőfelültre cégér, reklám felirat nem helyezhető el.

(7) Az utas várón történő reklámozás:

  • a) tetején reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.
  • b) legfeljebb 2 db, két oldalas CityLight formátumú eszköz alakítható ki, mely az utas váró oldalsó, vagy hátsó részében helyezhető el.
  • c) reklám kizárólag zárt reklámhordozó berendezésben helyezhető el.
  • d) megvilágításra kizárólag belső fényforrás használható, mely nem lehet villogó, vagy káprázást okozó fényreklám kialakítású.

(8) Kioszkon legfeljebb 2 db, 60/100 cm méretű reklámhordozó helyezhető el, cserélhető felülettel.

(9) A reklámhordozó tulajdonosa köteles gondoskodni a reklámhordozó folyamatos, jó karban tartásáról.

24. Reklámhordozókra vonatkozó követelményektől való eltérés szabályai

32. § (1) A település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében egy évben összesen 12 naptári hét időtartamára köztulajdonban álló ingatlanon lakó- és vegyes területen nem, csak utcabútor igénybevételével lehetséges, míg a különleges- és egyéb területen utcabútor igénybevételével lehetséges.

(2) Beépítésre nem szánt területek közül közkertben és közparkban és egyéb területen burkolt vagy fásított köztéren utcabútor igénybe vételével lehetséges.

(3) Önkormányzat által támogatott rendezvényekről tájékoztatás transzparensen vagy molinón is lehetséges.

(4) Építési reklámháló kihelyezése kizárólag az építési tevékenység időtartamára megengedett amennyiben annak kihelyezését a polgármestertől kérelmezték.

(5) E rendelet szempontjából nem minősül reklámnak az 5. § (1), (2), (3), (18), (23), (24), (25), (26) pontjai szerinti berendezések. Ezek a vonatkozó településképi követelmények betartásával bárhol elhelyezhetők a település igazgatási területén.

25. Reklámvilágításra vonatkozó településképi követelmények

33. § (1) Reklámvilágítással, magán- és közterületi térvilágítással fényszennyezést, kápráztatást, vakítást, ártó fényhatást okozni, és ez által a közlekedés biztonságát, az emberi egészséget veszélyeztetni, az ingatlanbiztonságos használatát korlátozni nem szabad. Az épületek homlokzatfelületein és tetőzetén csak áttört és vonalszerű fényfelirat helyezhető el.

(2) Kültéri világító berendezések úgy alakítandók ki, hogy azok a fényt a talaj felé sugározzák. Egyéb ferde megvilágítású berendezés csak élet és vagyonbiztonsági okból alakítható ki.

(3) Talajszintbe épített fényverő berendezés csak akkor építhető, ha annak fénye a megvilágított építményen teljes mértékben elnyelődik.

VI. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTŐ ESZKÖZÖK SZABÁLYOZÁSA

26. Településkép-védelmitájékoztatás és szakmai konzultáció

34. § (1) A településképi követelményekről a megbízott főépítész–alkalmazása hiányában a polgármester– az építéssel érintett telken tervezett építési munkák végzéséhez, kérelemre, szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást (a továbbiakban: szakmai konzultáció) biztosít.

(2) A szakmai konzultáció az építés megkezdése esetén legalább egyszer kötelező

  • a) településképi szempontból meghatározó területen:
    • aa) új épület építése,
    • ab) meglévő épület átalakítása, bővítése,
    • ac) meglévő épület homlokzatszínezéssel járó felújítása,
    • ad) utcai kerítés építése esetén, valamint
  • b) településképi szempontból meghatározó területen kívül új lakóépület építése esetén.

(3) A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármester részére címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető vagy kérelmező nevét, és címét, telefonos elérhetőségét, valamint a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását, az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.

(4) A szakmai konzultáció során a megbízott főépítész – alkalmazása hiányában a polgármester – javaslatot tesz a településképi követelmények érvényesítése módjaira.

(5) A szakmai konzultációról 4. melléklet szerinti emlékeztető készül, melyben foglaltakat az építés során be kell tartani.

27. Településképi bejelentési eljárás

35. § (1) A polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le

  • a) az építmények rendeltetésének módosítása vagy rendeltetési egysége számának megváltozása (a továbbiakban együtt: rendeltetésváltozás) tekintetében, és
  • b) a reklámok és reklámhordozók elhelyezése tekintetében.

(2) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által kitöltött –a 35. § szerinti tárgytól függően - e rendelet 5. vagy 6. melléklete szerinti bejelentőlap és a Kormányrendelet 26/B. § (3) bekezdése szerinti dokumentáció polgármester részére hivatalos elektronikus úton történő benyújtásával indul.

36. § (1) E rendelet 35. § (1) a) pont szerinti tárgyú településképi bejelentési eljárás esetében a Kormányrendelet 26/B. § (3) bekezdésben előírt benyújtandó dokumentációnak legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • a) műszaki leírást – a helyiségek listájával a módosítással a módosítással érintett helyiségek vonatkozásában; az épület és/vagy ingatlan védettségi minősítését; meglévő és tervezett rendeltetés feltüntetését; a tervezett rendeltetésmódosítás jár-e a fennálló állapothoz képest nagyobb környezetterheléssel (pl.: zaj- és levegőszennyezési terheléssel); amennyiben igen, a tárgyi, illetve a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatának biztosítása milyen módon valósítható meg; a lég- és zajszennyezettségi határértékek feltüntetését; (szükség szerint felelős tervezői) nyilatkozatot a jogszabályoknak – különös tekintettel e rendelet vonatkozó településképi követelményeinek és a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek – való megfelelőségről.
  • b) Helyszínrajzot – szomszédos ingatlanok fő rendeltetéseinek meghatározását; a rendeltetésmódosításból adódóan várható környezetterheléssel (pl. zaj-és légszennyezési terhelés) érintett terület határainak jelölését az érintett és környező ingatlanok tekintetében; a biztosítandó parkolóigény kielégítésének ábrázolását – a meglévő- és a többletigény ábrázolását –; égtáj feltüntetését; rakodás helyét,
  • c) Alaprajzo(ka)t – meglévő állapot felméréssel történő feltüntetését, illetve a tervezett állapot feltüntetését egyezményes és olvasható jelöléssel, az olvashatósághoz és a megértéshez szükséges léptékben; amennyiben környezetterhelés-csökkentés szükséges, akkor a tervezett csökkentés megoldási lehetőségének ábrázolását,
  • d) Parkolómérleg számítást – rendeltetésmódosítás előtt és után,
  • e) Zöldfelületi lefedettség számítását,
  • f) Meglévő állapot jogszerűségének igazolását (ingatlanra vonatkozóan kiadott jogerős építési-, fennmaradási-, és használatbavételi engedély a hozzá tartozó záradékolt dokumentációval együtt, vagy építési és használatbavételi bejelentés tudomásul vételéről szóló döntés a hozzá tartozó dokumentációval együtt másolati példányban történő csatolása szükséges),
  • g) Amennyiben a kialakuló rendeltetéshez parkolóhely megváltás szükséges, úgy a többletparkoló igény biztosításához szükséges megállapodást másolati példányban (az önkormányzattal kötött megállapodás).

(2) E rendelet 35. § (1) b) pont szerinti tárgyú településképi bejelentési eljárás esetében a Kormányrendelet 26/B. § (3) bekezdésben előírt benyújtandó dokumentációnak legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • a) meglévő állapotról fényképfelvételt,
  • b) műszaki leírást a telepítésről és a műszaki kialakításról (tervezett állapot formája, mennyisége, mérete, technológiája, stb),
  • c) helyszínrajzot, mely tartalmazza a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt, annak alaprajzát, elhelyezési módját,
  • d) utcaképi rajzot,
  • e) elrendezési rajzot,
  • f) látványtervet a tervezett műszaki berendezés minden jellemző nézetéről.

(3) A dokumentáció tartalmát a megbízott főépítész- alkalmazásának hiányában a polgármester - ellenőrzi.

(4) Amennyiben a bejelentés és a mellékletként benyújtott dokumentáció hiánytalan, és ahhoz más hatósági engedély nem szükséges és a tervezett reklám, vagy reklámhordozó elhelyezése illeszkedik a településképbe, megfelel a településképi követelményeknek és a Rr. elhelyezési követelményeinek, valamint a tervezett rendeltetésváltozás megfelel a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek, a bejelentést követő 15 napon belül a polgármester hatósági határozatban tudomásul veszi a bejelentésben foglaltakat.

(5) A polgármester a bejelentést követő 15 napon belül hatósági határozattal megszünteti az eljárást, amennyiben a bejelentés és a mellékletként benyújtott dokumentáció hiányos, vagy az eljárás okafogyottá vált.

(6) Amennyiben a bejelentés és a mellékletként benyújtott dokumentáció teljes, de a tervezett reklám, reklámhordozó elhelyezése, illetve a tervezett rendeltetésváltozás nem felel meg a (4) bekezdésben foglaltaknak, a polgármester hatósági határozattal megtiltja a bejelentés tárgyát képező tevékenységet.

(7) A tervezett reklám, valamint reklámhordozó elhelyezést a bejelentést tudomásul vevő határozat kézhezvételének dátumától számítva két hónapon belül meg kell valósítani, kivéve, ha a határozat másképp rendelkezik.

(8) Amennyiben a polgármester a bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását észleli, továbbá, ha a tevékenység folytatását a bejelentési eljárás során megtiltotta, vagy azt tudomásul vette, de attól eltérő végrehajtást tapasztal:

  • a) rendeltetésváltozás esetén a 37. § szerinti településképi kötelezési eljárást folytat le,
  • b) reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalt.

(9) Amennyiben a településképi bejelentési eljárás lefolytatásához kötött tevékenység közterület-használati hozzájáruláshoz is kötött, a közterület-használati hozzájárulás kiadására csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a megengedő határozat birtokában és az abban meghatározott kikötések figyelembe vételével kerülhet sor.

28. A településképi kötelezési eljárás, a településkép-védelmi bírság kiszabásának esetei, mértéke, megfizetésének módja, a kiszabásánál mérlegelendő szempontok

37. § (1) A polgármester e rendelet IV. fejezetében foglalt településképi követelmények teljesítése érdekében az Ákr. szabályai alapján – hivatalból vagy kérelemre – településképi kötelezési eljárást folytat le, és szükség esetén kötelezést bocsát ki.

(2) E rendelet IV. fejezetében foglalt településképi követelmények megsértése esetén a polgármester figyelmeztetést tartalmazó döntésében –megfelelő határidő biztosításával- felhívja a jogsértőt a jogszabálysértés megszüntetésére.

(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester településképi kötelezés formájában – önkormányzati hatósági döntéssel- a jogsértőt a településképi követelmények teljesítésére kötelezi, egyidejűleg a kötelezettet településkép-védelmi bírság megfizetésére is kötelezi.

(4) A településkép-védelmi bírság összege

  • a) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint természetes személyeknek 150. 000 - 200.000 forint, jogi személyeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek 500.000-1.000.000 forint.
  • b) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint természetes személyeknek 100.000 - 150.000 forint, jogi személyeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek 250.000-500.000 forint.
  • c) az a) és b) pontokon kívüli egyéb településképi követelmény és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmény be nem tartása esetén természetes személyeknek 100.000 forint, jogi személyeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek 100.000-200.000 forint

(5) A polgármester a településkép-védelmi bírság kiszabása esetén a közigazgatási szabálysértések szankciójának átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló törvény alapján dönt a bírság 37. § (5) szerinti összegéről.

(6) A településkép-védelmi bírság befizetésének módja:

  • a) a kötelezettnek a bírságot a bírság összegét megállapító határozatban meghatározott határidőre és az abban megjelölt módon kell teljesíteni.
  • b) az a) pontban szereplő megfizetési mód elmaradása esetén az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL törvény végrehajtási szabályai szerint kell eljárni.

VII. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

29. Hatályon kívül helyező rendelkezések

38. § Hatályát veszti e rendelet hatálybalépésével Mikepércs Község Önkormányzata Képviselő-testületéneka településkép védelméről szóló 22/2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete.

30. Hatálybalépés

39. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a hatályba lépését követően indult eljárásokban alkalmazandó, és a kihirdetést követő napon lép hatályba.

(2) A 29. alcím a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Tímár Zoltán s.k.

dr. Vojtkó-Pék Ildikó s.k.

polgármester

jegyző

1. melléklet

A helyi területi és egyedi védett értékek térképe (településközpont településrész)

Jel

Cím

Rendeltetés

Helyrajzi
szám

EOV koordináta

Helyi egyedi védelem

E-1

Szabadság tér 4

általános iskola

408

845001, 236121

É-2

Külterület

lakóház, tanyaépület

076/2

846442, 236333

É-3

Kossuth u. 1.

Községháza

272/1

845033, 236068

É-4

Belterület határa

Szociális otthon Volt Sinai kúria és parkja

0165

844585, 235026

É-5

Nagy Sándor u.

Lakóház

292

844991, 235900

É-6

Orosz István u. 11.

Kályhamúzeum volt
istálló

247/2

845167, 236047

É-7

Szabadság tér 3.

Irodaház

409/3

844985, 236111

É-8

Domb u. 1.

Lakóház

546

844795, 236490

É-9

Petőfi u. 21.

Lakóház

558

844888, 236751

Helyi területi védelem

Te-1

Településközpont szövete Halmazos település

településközpont,
lakó és igazgatási
övezet

Észak:
844862, 236444 Dél:
844677, 235757 Kelet:
845347, 236089 Nyugat:
844656 235795

Helyi természeti védelem

Tá-1

Nyárfáshegyi legelő
Külterület

legelő

Észak:
847625,231157 Dél:
846323,233893 Kelet:
847050, 234314 Nyugat:
846267, 235837

Tá-2

Rákóczi fa külterület,
a bagosi út mellett

Kocsányos tölgy
(Quercus robur)

846194, 233935

Tá-3

Első csókok fája
Szabadság tér

Japán akác
(Sophora japonica)

846442, 236333

kép: /download/1618/resources/EJR_967353-image1.jpeg

A helyi területi és egyedi védett értékek térképe (átnézetes)

kép: /download/1618/resources/EJR_967354-image2.jpeg

A helyi természeti védelem területe és értékei térképe (átnézetes)

kép: /download/1618/resources/EJR_967355-image3.jpeg

2. melléklet

Területek besorolása településképi szempontból

A településképi szempontból meghatározó területek jegyzéke

  • a) Településközpont településrész

A településképi szempontból egyéb területek jegyzéke

b) Falusias lakóterület településrész

c) Gazdasági terület településrész

d) Beépítésre nem szánt egyéb terület településrész

e) Egyéb védett terület

A településképi szempontból meghatározó és egyéb területek lehatárolása

MIKEPÉRCS

kép: /download/1618/resources/EJR_967356-image1.jpeg

kép: /download/1618/resources/EJR_967357-image2.jpeg

3. melléklet

Sajátos építmények elhelyezésére alkalmas területek lehatárolásakép: /download/1618/resources/EJR_967360-image1.jpeg

kép: /download/1618/resources/EJR_967361-base64img.png Sajátos építmények elhelyezésére alkalmas terület

4. melléklet

kép: /download/1618/resources/EJR_967367-image1.jpeg

5. melléklet

BEJELENTÉSI KÉRELEM

Településképi bejelentési eljáráshoz

reklám közzétételéhez, reklámhordozó, illetve

a reklámhordozót tartó berendezés elhelyezése, létesítése esetén

Bejelentő/szervezet neve:…………………………………………………………………………………

Bejelentő/szervezet lakcíme:……………………………………………………………………………..

Bejelentő/szervezet telefonszáma:……………………………………………………………………...

Bejelentő/szervezet e-mail címe:…………………………………………………………………………

A bejelentéssel érintett ingatlan adatai: címe: ................(ir.szám) ......................................(település) ................................................(utca) ............(hsz.) ..........(emelet/ajtó), hrsz.: ...................

A folytatni kívánt építési tevékenység, reklám, illetve reklámhordozó leírása, elhelyezésének megnevezése:…………………………………………………………………………………….................... …………...............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

A reklám, illetve reklámhordozó elhelyezésének tervezett időtartama:

a tevékenyég kezdete: ......................................................................................................................

a tevékenyég vége: ...........................................................................................................................

Benyújtott mellékletek megnevezése, példányszáma:

  • a) meglévő állapotról fényképfelvétel ………………
  • b) műszaki leírás a telepítésről és műszaki kialakításról ………………
  • c) helyszínrajzot, mely tartalmazza a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt, annak alaprajzát, elhelyezési módját ………………
  • d) utcaképi rajzot ………………
  • e) látványtervet a tervezett létesítmény minden jellemző nézetéről ………………
  • f) ……………………………………………………………… ………………
  • g) ……………………………………………………………… ………………
  • h) ……………………………………………………………… ………………
  • i) ……………………………………………………………… ………………
  • j) ……………………………………………………………… ………………

Dátum:…………………………….

…………………………………….

aláírás

6. melléklet

BEJELENTÉSI KÉRELEM

Településképi bejelentési eljáráshoz

rendeltetésmódosítás esetén

Kérelmező (bejelentő) adatai:

név: ……………………………………………………..………………….................

székhely: ……………………………………………………..………………….........

levelezési cím: ……………………………………………………..…………………

telefonszám: ……………………………………………………..…………………...

e-mail: ……………………………………………………..…………………............

Tervező adatai (szükség szerint):

név: ……………………………………………………..…………………................

tervezői jogosultság: ……………………………………………………..…………

levelezési cím: ……………………………………………………..………………..

telefonszám: ……………………………………………………..………………….

e-mail: ……………………………………………………..…………………...........

Az ingatlan adatai:

az ingatlan címe:…………………….……………………………......................... pontos hrsz.: …………………

az ingatlan területe: …………………….…………………………………............

az ingatlan építési övezete: …………………….……………………………......

kérelem tárgya (folytatni kívánt tevékenyég megnevezése):

………......................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................……….............................................................................................................................................................................................

Az épülettel kapcsolatos adatok:

Az épületben meglévő rendeltetési egységek száma rendeltetésmódosítás

előtt ………. db után: ………. db

A kérelemmel érintett rendeltetési egység száma a rendeltetésmódosítás

előtt ………. db után: ………. db

Rendeltetés megnevezése a rendeltetésmódosítás

előtt ………. db után: ………. db

Gépjármű elhelyezés biztosításának módja (telken belül, épületben, közterületen stb) a rendeltetésmódosítás

előtt ………. db után: ………. db

Szükséges személygépjármű parkoló száma a rendeltetésmódosítás

előtt ………. db után: ………. db

Szükséges-e parkolóhely megváltása (igen/nem): ………………….

Mellékletek: .........................................................................................................................................................................................................……….............................................................................................................................................................................................

Dátum:…………………………….

…………………………………….

kérelmező (bejelentő) aláírása