Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2021. (V.27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (II. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 05. 28- 2021. 05. 28

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (II. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról

Ságvár Község Önkormányzatának Polgármestere figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) kormányrendeletben kihirdetett veszélyhelyzetre, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvényben, a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának újbóli meghosszabbításáról szóló 271/2021. (V. 21.) korm.rendeletben foglaltakra, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésére - amely szerint a képviselő-testület feladat- és hatáskörét veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja –- a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép:

„Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzetre, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésére - amely szerint a képviselő-testület feladat- és hatáskörét veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja - a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:”

2. § (1) Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete 2. § (1)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését 545 390 744 forint tárgyévi bevételi főösszeggel és 545 390 744 forint tárgyévi kiadási főösszeggel, ezen belül

  • a) 441 318 152 forint költségvetési bevétellel,
  • b) 461 706 386 forint költségvetési kiadással,
  • c) 20 388 234 forint költségvetési egyenleggel, ebből
    • ca) 70 263 234 forint működési hiánnyal,
    • cb) 49 875 000 forint felhalmozási többlet,
  • d) 104 072 592 forint finanszírozási bevétellel,
  • e) 83 684 358 forint finanszírozási kiadással állapítja meg.

(2) A képviselő-testület a kiadási főösszegen belül a kiemelt előirányzatokat a rendelet 1. melléklete szerinti jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.

(3) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, a bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1. melléklete tartalmazza.”

(2) Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a rendelet 2. melléklete tartalmazza.”

3. § Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A rendelet 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös hivatali megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a rendelet 9. melléklete tartalmazza.”

4. § (1) Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete 6. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

(2) Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete az 1. melléklet szerinti 1. melléklettel egészül ki.

(3) Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki.

(4) Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete a 3. melléklet szerinti 9. melléklettel egészül ki.

5. § Hatályát veszti az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete

  • a) 2. § (4) bekezdése,
  • b) 1.1. melléklete,
  • c) 1.2. melléklete,
  • d) 1.3. melléklete,
  • e) 1.4. melléklete,
  • f) 2.1. melléklete,
  • g) 2.2. melléklete,
  • h) 9.1. melléklete,
  • i) 9.1.1. melléklete,
  • j) 9.1.2. melléklete,
  • k) 9.1.3. melléklete,
  • l) 9.2. melléklete,
  • m) 9.2.1. melléklete,
  • n) 9.2.2. melléklete,
  • o) 9.2.3. melléklete.

6. § Ez a rendelet 2021. május 28-án lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet

Ságvár Község Önkormányzata 2021. évi költségvetés: mérlegek

1. Összevont mérleg

03_2 Előterjesztés_Ságvár_mérleg-összevont.xlsx

2. Kötelező feladatok szerinti mérleg

Ságvár_2021költvet_mérleg-kötelezőfel.xlsx

3. Önként vállalt feladatok szerinti mérleg

Ságvár_2021költvet_mérleg-önkéntvállatlfel.xlsx

4. Államigazgatási feladatok szerinti mérleg

Ságvár_2021költvet_mérleg-államigfel.xlsx

2. melléklet

2. melléklet

Ságvár Község Önkormányzata 2021. évi költségvetés: működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege

1. Működési célú bevételek és kiadások mérlege (önkormányzati szinten)

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

1. sz. módosítás

1.számú módosítás utáni előirányzat

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

1. sz. módosítás

1.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E=C±D

F

G

H

I=G±H

1.

Önkormányzatok működési támogatásai

192 108 951

935 201

193 044 152

Személyi juttatások

140 180 000

2 853 000

143 033 000

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

64 466 000

2 412 000

66 878 000

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

22 003 000

234 000

22 237 000

3.

2.-ból EU-s támogatás

Dologi kiadások

72 889 000

1 729 000

74 618 000

4.

Közhatalmi bevételek

46 800 000

46 800 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 000 000

4 000 000

5.

Működési bevételek

27 648 000

27 648 000

a) születési támogatás

50 000

50 000

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

b) óvodáztatási támogatás

200 000

200 000

7.

6.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

c) iskolakezdési támogatás

400 000

400 000

8.

d) időskorúak támogatása

350 000

350 000

9.

e) eseti támogatás

1 000 000

1 000 000

10.

f) temetési támogatás

160 000

160 000

11.

g) krízistámogatás

1 840 000

1 840 000

12.

h) köztemetés

13.

Egyéb működési célú kiadások

133 707 020

31 200

133 738 220

14.

Tartalékok

28 948 165

-1 940 999

27 007 166

15.

Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.)

331 022 951

3 347 201

334 370 152

Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.)

401 727 185

2 906 201

404 633 386

16.

Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. )

104 072 592

104 072 592

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

17.

Költségvetési maradvány igénybevétele

104 072 592

104 072 592

Likviditási célú hitelek törlesztése

18.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

19.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

20.

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7 684 358

7 684 358

21.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.)

Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

22.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

23.

Értékpapírok bevételei

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

24.

Lekötött betétek megszüntetése

Váltókiadások

25.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

26.

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.)

104 072 592

104 072 592

Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.)

7 684 358

7 684 358

27.

BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.)

435 095 543

3 347 201

438 442 744

KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.)

409 411 543

2 906 201

412 317 744

28.

Költségvetési hiány:

70 704 234

-

70 263 234

Költségvetési többlet:

-

441 000

-

29.

Bruttó hiány:

-

-

-

Bruttó többlet:

25 684 000

441 000

26 125 000

2. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege (önkormányzati szinten)

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

1. sz. módosítás

1.számú módosítás utáni előirányzat

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

1. sz. módosítás

1.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E=C±D

F

G

H

I=G±H

1.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

102 386 000

162 000

102 548 000

Beruházások

48 644 000

603 000

49 247 000

2.

1.-ből EU-s támogatás

100 256 000

100 256 000

1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

3.

Felhalmozási bevételek

4 000 000

4 000 000

Felújítások

2 142 000

2 142 000

4.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

400 000

400 000

3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

5.

4.-ből EU-s támogatás (közvetlen)

Egyéb felhalmozási kiadások

5 684 000

5 684 000

6.

Egyéb felhalmozási célú bevételek

7.

8.

9.

10.

11.

Tartalékok

12.

Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.)

106 786 000

162 000

106 948 000

Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.)

56 470 000

603 000

57 073 000

13.

Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18)

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

14.

Költségvetési maradvány igénybevétele

Hitelek törlesztése

15.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

16.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

76 000 000

76 000 000

17.

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

18.

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

19.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 )

Betét elhelyezése

20.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzügyi lízing kiadásai

21.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

22.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

23.

Értékpapírok kibocsátása

24.

Egyéb külső finanszírozási bevételek

25.

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.)

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen
(13.+...+24.)

76 000 000

76 000 000

26.

BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25)

106 786 000

162 000

106 948 000

KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25)

132 470 000

603 000

133 073 000

27.

Költségvetési hiány:

-

441 000

-

Költségvetési többlet:

50 316 000

-

49 875 000

28.

Bruttó hiány:

25 684 000

441 000

26 125 000

Bruttó többlet:

-

-

-

3. melléklet

9. melléklet

Ságvár Község Önkormányzata 2021. évi költségvetés: az önkormányzat és a Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi mérlegei

1. Ságvár Község Önkormányzata Összes bevétel, kiadás

Ságvár_2021költvet_mérleg-összesbevkiad.xlsx

2. Ságvár Község Önkormányzata Bevételek, kiadások megoszlása kötelező feladatok szerinti bontásban

Ságvár_2021költvet_mérleg-kötelezőfeladatok.xlsx

3. Ságvár Község Önkormányzata Bevételek, kiadások megoszlása önként vállalt feladatok szerinti bontásban

Ságvár_2021költvet_mérleg-önkéntvállaltfel.xlsx

4. Ságvár Község Önkormányzata Bevételek, kiadások megoszlása államigazgatási feladatok szerinti bontásban

Ságvár_2021költvet_mérleg-államigfel.xlsx

5. Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal Összes bevétel, kiadás

Ságvár_2021költvet_HivatalMérleg_összesbevkiad.xlsx

6. Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal Bevételek, kiadások megoszlása kötelező feladatok szerinti bontásban

Ságvár_2021költvet_HivatalMérleg_kötfel.xlsx

7. Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal Bevételek, kiadások megoszlása önként vállalt feladatok szerinti bontásban

Ságvár_2021költvet_HivatalMérleg_önkéntvállfel.xlsx

8. Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal Bevételek, kiadások megoszlása államigazgatási feladatok szerinti bontásban

Ságvár_2021költvet_HivatalMérleg_államigfel.xlsx

4. melléklet

1. Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021 (II.23.) önkormányzati rendelete 6. mellékletében foglalt táblázat helyébe a következő rendelkezés lép:

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2020. XII. 31-ig

2021. évi előirányzat

Eddigi módosítások összege 2021-ben

1. sz. módosítás

Módosítások összesen 2021.05.27-ig

1.sz. módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H=(F+G)

I=(E+H)

Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztés

34 740 000

2021

34 740 000

34 740 000

Intelligens gyalogosátkelő rendszer kiépítés /okos zebra/

3 000 000

2021

3 000 000

3 000 000

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés

350 000

2021

350 000

200 000

200 000

550 000

Járda /Fő u./

2 500 000

2021

2 500 000

2 500 000

Ingatlan vásárlás /Kis u./

300 000

2021

300 000

300 000

Ságvári Bóbita Óvoda és Bölcsőde tetőcserép

1 270 000

2019-2021

1 270 000

1 270 000

Kerítés építés /temető/

300 000

2021

300 000

300 000

Ravatalozó terasz bukolás

500 000

2021

500 000

500 000

Játszótéri eszközök

1 000 000

2021

1 000 000

1 000 000

Ságvári Bóbita Óvoda és Bölcsőde riasztó

1 800 000

2021

1 800 000

1 800 000

Buszváró/ Fő u./

1 000 000

2021

1 000 000

1 000 000

Szerver számítógép

1 000 000

2021

1 000 000

1 000 000

Smart city mikro cső kiépítés

334 000

2020-2021

334 000

334 000

Egyéb tárgyi eszköz beszerzés

150 000

2021

150 000

150 000

Laptop vásárlás + MS windows program + MS office program

400 000

2021

400 000

400 000

Közfoglalkoztatás/2021.03.22-2022.02.28

163 000

2021

163 000

163 000

163 000

Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztés

2021

240 000

240 000

240 000

ÖSSZESEN:

48 807 000

48 644 000

603 000

603 000

49 247 000