Visnye Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete

a települési támogatásokról

Hatályos: 2021. 06. 01

Visnye Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete

a települési támogatásokról

Visnye Községi Önkormányzat Polgármestere a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdésének g) pontjában kapott felhatalmazása alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglaltak alapján, Visnye Községi Önkormányzat Képviselő-testület rendeletalkotási hatáskörét gyakorolva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET A rendelet célja, hatálya, értelmező rendelkezései

1. § A rendelet célja, hogy Visnye Község Önkormányzata [a továbbiakban: Önkormányzat] a közigazgatási területén élő személyek és családok – kiemelten az időskorú lakosságra, a gyermeket nevelő családokra, ezen belül is a nagycsaládokra illetve a hátrányos és halmozottan hátrányos gyermeket nevelő családokra figyelemmel, a tartósan beteg és vagy súlyosan fogyatékos személyekre, figyelemmel az Önkormányzat teherbíró képességére – szociális biztonságának megőrzése, elősegítése érdekében megállapítsa a települési támogatás keretében nyújtott támogatások formáit, az azokra való jogosultság feltételeit, kifizetésének, folyósításának és ellenőrzésének szabályait.

2. § A rendelet személyi hatálya, amennyiben e rendelet másképp nem rendelkezik, Visnyeközség közigazgatási területén érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen Visnyén élő a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 3. §-ában meghatározott személyekre terjed ki.

3. § (1) E rendelet által alkalmazott fogalmak értelmezésére elsősorban az Szt. 4. §-ában, az ott fel nem sorolt fogalmak tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. A felsorolt jogszabályokban nem meghatározott fogalmak tekintetében a (2) bekezdésben meghatározottakat kell alkalmazni.

(2) E rendelet alkalmazásában:

  • a) szociálisan rászoruló: a 2. §-ban meghatározott személy, akinek jövedelme a rendeletben meghatározott mértéket nem haladja meg,
  • b) létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzet: olyan kialakult időszakos, vagy tartós állapot, amelyben a szociálisan rászoruló személy részére a mindennapi megélhetés nem biztosított és ezen állapot ellátás nélkül nem enyhíthető (különösen: munkanélküliség, tartós keresetkiesés, élelmezési gondok, közüzemi hátralék vagy egyéb adósság felhalmozódása és más hasonló élethelyzet)
  • c) különös méltánylást érdemlő eset: külső körülmény által kialakult létfenntartást veszélyeztető élethelyzet, amely a szociálisan rászoruló személy részére olyan kirívóan nehéz állapotot eredményez, amely ellátás nélkül az élethelyzet súlyos romlásához vezetne (különösen: tartós betegség, fogyatékosság, rokkantság, éhezés, kilakoltatás, nagy összegű felhalmozódott közüzemi hátralék vagy egyéb adósság és más hasonló élethelyzet)
  • d) rendkívüli méltánylást érdemlő élethelyzet: olyan különös méltánylást érdemlő eset, amely hirtelen fellépő külső körülmény hatására alakult ki és ezáltal okozott a rászoruló személy részére a c) pontban foglalt kirívóan nehéz állapotot (különösen: elemi kár, kórházi ellátást igénylő betegség vagy baleset, közeli hozzátartozó halála és más hasonló élethelyzet)

II. FEJEZET A települési támogatások formái, hatásköri szabályok, a támogatások folyósításának rendje, az ellátások ellenőrzésének szabályai, a jogosulatlanul igénybe vett ellátásokra vonatkozó szabályok

4. § (1) Szociális rászorultság esetén a jogosult számára az Önkormányzat képviselő-testülete az Szt.-ben, illetve a rendeletben meghatározott feltételek szerint a (2) bekezdésben megállapított pénzbeli és természetbeni ellátásokat nyújtja.

(2) Az Önkormányzat pénzbeli ellátásként az alábbi települési támogatásokat nyújtja:

  • a) rendkívüli települési támogatás;
  • b) települési krízis támogatás;
  • c) települési temetési támogatás;
  • d) rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás;
  • e) rendszeres települési gyógyszertámogatás;
  • f) szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatás;
  • g) tanév kezdéshez nyújtott települési támogatás;
  • h) időskorúak települési támogatása;
  • i) ünnepi települési támogatás,
  • j) születési támogatás,
  • k) tanulmányi támogatás.

5. § A képviselő-testület az alább felsorolt hatáskörök gyakorlását a polgármesterre ruházza át:

  • a) a 9. §-ban meghatározott rendkívüli települési támogatás, b) a 10. §-ban meghatározott települési krízis támogatás,
  • b) a 11. §-ban meghatározott temetési támogatás.

6. § (1) A rendeletben meghatározott ellátások iránti kérelmet a Mikei Közös Önkormányzati Hivatalnál (a továbbiakban: Hivatal) lehet előterjeszteni, ha magasabb szintű jogszabály, vagy jelen rendelet másként nem rendelkezik év közben folyamatosan, kizárólag a Hivatal által e célra rendszeresített formanyomtatványon.

(2) Amennyiben a szociális ellátást kérő az általa kérelmezett ellátás helyett más ellátásra lenne jogosult, erre a tényre a figyelmét fel kell hívni. Amennyiben a benyújtott iratok alapján annak feltételei fennállnak az ellátást részére hivatalból meg kell állapítani.

(3) A támogatási kérelmeket legkésőbb a kérelem benyújtását követő 8 napon belül, az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben szabályozott soron kívüli esetek fennállása esetén a kérelem benyújtását követően haladéktalanul, de legkésőbb a benyújtást követő 3 napon belül kell elbírálni.

(4) A kérelmező által benyújtott jövedelemnyilatkozathoz minden esetben csatolni kell a jövedelem valódiságát igazoló iratokat. Ezek különösen a következők lehetnek: a munkáltató által kiadott keresetigazolás, rendszeres pénzellátásoknál az azt megalapozó határozat vagy a kifizetésről szóló igazolószelvény, egyéb jövedelmeknél az azokat megalapozó határozat, kifizetési bizonylat, igazolás, szerződés. Nyugdíj-, illetve nyugdíjszerű ellátás esetén a minden év elején a Nyugdíjfolyósító szerv által kiadott, nyugdíj összegéről szóló igazolást vagy a kérelem beadását megelőző hónapban kifizetett nyugdíj összegéről szóló kifizetési bizonylatot kell benyújtani.

(5) Nincs szükség igazolásra azon adatok tekintetében, melyek az önkormányzat nyilvántartásaiban fellelhetőek.

(6) Mellőzni kell a jövedelem-nyilatkozatot és a vagyoni helyzetről szóló nyilatkozatot, ha a kérelmező a kérelem benyújtását megelőző 3 hónapon belül már részesült olyan ellátásban, amelyhez a jövedelmi- és vagyoni helyzetét igazolta, és vélelmezhető, hogy helyzetében nem történt a jogosultságát érintő változás. Erről a kérelmező írásban köteles nyilatkozni.

(7) A döntésre jogosult a benyújtott kérelem, annak mellékletei, valamint az esetlegesen készítendő környezettanulmány alapján köteles meghozni döntését. Környezettanulmány készítése kötelező, ha az elbírálásra jogosult a beadott dokumentumok alapján indokoltnak látja, illetve, ha a kérelemben előadott életkörülmények vizsgálata kapcsán a kérelem megalapozott elbírálása szükségessé teszi. Mellőzni kell a környezettanulmány felvételét, ha a kérelmező a kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül már valamilyen ellátásban részesült, és vélelmezhető, hogy körülményeiben nem állt elő változás, illetve erről nyilatkozott.

(8) Amennyiben a döntésre jogosult a szociális ellátás igénylésére vonatkozó kérelemben foglaltaknak helyt ad, az ügyben egyszerűsített döntés hozható.

(9) A rendszeres települési támogatás a támogatásról rendelkező határozatban megjelölt időponttól, a kérelem benyújtását követő hónap első napjától illeti meg az érintettet. A korábban megállapított rendszeres települési támogatás legkorábban a lejárat előtti hónapban igényelhető ismét, és a kérelem benyújtását követő hónap első napjától állapítható meg.

(10) Ha a havi rendszerességgel nyújtott települési támogatásra jogosult személy visnyei lakcíme a támogatás folyósításának időtartama alatt megszűnik, vagy a jogosult meghal, a változás, illetve a haláleset hónapjára járó támogatás teljes összegben folyósításra kerül, de a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni.

7. § (1) A megítélt települési támogatás kifizetése a Hivatal pénzügyi ügyintézőjének közreműködésével a határozat véglegessé válástól számított 5 napon belül a kérelemben megjelöltek alapján házipénztárból való kifizetéssel vagy átutalással történik.

(2) A havi rendszerességgel nyújtott pénzbeli ellátásokat utólag, minden hónap ötödik napjáig kell folyósítani. A kifizetés történhet házipénztárból, illetve a jogosult kérelme alapján annak bankszámlájára történő utalással.

(3) A házipénztárból történő, döntést követő azonnali kifizetés létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került személy esetében történhet.

8. § (1) E rendelettel megállapított ellátások jogosultsági feltételeinek fennállását – a jogosultság megállapítását követően is – a képviselő-testület bármikor jogosult ellenőrizni. A szociális ellátásra jogosult személy az ellenőrzést tűrni köteles és annak során az ellenőrzést végzővel együtt kell működnie, rendelkezésre kell bocsájtania a kért adatokat, igazolnia kell a szociális ellátás cél szerinti felhasználását.

(2) Amennyiben a (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a szociális ellátás az Szt.-ben és a jelen rendeletben megállapított feltételek hiányában került megállapításra, vagy a jogosult a kérelemben valótlan adatot szolgáltatott, a jogosulatlanul igénybe vett ellátás megtérítésére az Szt. 17. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(3) A rendszeres települési támogatásban részesülő személy a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények (jövedelmi, vagyoni viszonyok, családi állapot, lakcím) megváltozását tizenöt napon belül köteles bejelenteni a Hivatalnak. E kötelezettségről a támogatást megállapító határozatban tájékoztatni kell a jogosultat.

(4) Az Szt. 17. §-ában foglaltak szerint jogosulatlanul igénybevett ellátás és annak kamatai megtérítésének elrendelése esetén, a visszafizetés méltányosságból részben vagy egészben akkor engedhető el, ha a visszafizetés olyan helyzetet eredményezne, amely a kérelmező vagy családja megélhetését súlyosan veszélyeztetné, vagy amelyben ismételten szociális gondoskodásra szorulna.

(5) A kötelezett kérelmére a visszafizetésre részletfizetés is engedélyezhető, a részletfizetés időtartama azonban nem lehet hosszabb, mint az ellátás jogosulatlan igénybevételének időtartama.

III. FEJEZET Pénzbeli ellátások

9. § (1) Pénzbeli ellátásként rendkívüli települési támogatás nyújtható, azon szociálisan rászoruló személy részére, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd és önmaga, illetve családja létfenntartásáról más módon nem tud gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások miatt anyagi segítségre szorul.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak alapján rendkívüli települési támogatást lehet nyújtani annak a személynek,

  • a) akinek legalább két hónapos közüzemi díjtartozása van,
  • b) aki közgyógyellátásra nem jogosult és a gyógyszerköltségének jelentős részét nem képes kifizetni,
  • c) akinek egyéb igazolt rendkívüli kiadása keletkezett,
  • d) aki gyermeke iskoláztatásáról, étkeztetéséről, ruháztatásáról nem tud megfelelően gondoskodni és a tárgyhónapban nem nyújtott be tanévkezdési támogatásra kérelmet,
  • e) aki nevelésbe vett gyermeket és a gyermek családjával való kapcsolattartásához támogatásra szorul,
  • f) akinél a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadása keletkezik, g) akinek a családjában a gyermek fogadásának előkészítéséhez támogatás szükséges,
  • g) akinél lakhatásának elvesztése, közüzemi szolgáltatás megszűnésének esete áll fenn,
  • h) akinél az alapvető élelmiszerek megvétele átmenetileg nem biztosított,
  • i) akinek a tüzelőanyag vásárlása nehézséget okoz,
  • j) aki a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának ápolását, gondozását végzi,
  • k) akinek a nyugdíja vagy egyéb rendszeres pénzellátásának folyósítása, illetve a jogosultság megállapításának elhúzódása miatt késik.

(3) Rendkívüli települési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 150 %-át,
  • b) egyedül élő személy esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 200 %-át.

(4) A rendkívüli települési támogatás összege legalább 5.000 forint, de legfeljebb 20.000 forint lehet.

(5) Rendkívüli települési támogatás természetbeni juttatásként – az önkormányzat rendelkezésére álló készlet erejéig – tűzifa formájában is nyújtható.

(6) Egy adott naptári évben ugyanabban a háztartásban élő személyek részére rendkívüli települési támogatás legfeljebb két alkalommal állapítható meg.

(7) A (6) bekezdésben foglalt rendelkezéstől a polgármester legfeljebb egy alkalommal különös méltánylást érdemlő esetben eltérhet.

(8) A rendkívüli települési támogatás iránti 1. melléklet szerinti kérelemhez mellékelni kell a kérelemben megjelölt rendkívüli élethelyzet igazolására szolgáló bizonyítékokat.

10. § (1) Pénzbeli ellátásként települési krízistámogatásra jogosult – jövedelemére tekintet nélkül – az a rendkívüli méltánylást érdemlő élethelyzetbe került személy,

  • a) akinél gyermeke betegsége, kezelése miatt váratlan kiadások merülnek fel,
  • b) aki hosszabb ideig történő kórházi kezelés, tartós betegség miatti jelentős jövedelem kieséssel küzd,
  • c) aki elemi kár, baleset, bűncselekmény miatti jelentős anyagi kárt szenvedett,
  • d) aki egyéb, igazolt rendkívüli méltánylást igénylő élethelyzetbe került.

(2) A krízistámogatás összege maximum 100 000 Forint.

(3) A települési krízis támogatás iránti kérelmet az 2. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani.

11. § (1) Pénzbeli támogatásként temetési támogatás állapítható meg annak a szociálisan rászorult személynek, aki az elhunyt személy hozzátartozójaként az elhunyt személy eltemettetéséről gondoskodott, de a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti.

(2) Illetve az alhalálozás időpontjában vagy az elhugyt, vagy az eltemettető visnyei lakóhellyel rendelkezett.

(3) Temetési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeresét,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(4) A temetési támogatás összege 50 000 Forint.

(5) A temetési települési támogatás iránti kérelem a temetési számla kiállítását követő 3 hónapon belül nyújtható be 3. melléklet szerinti nyomtatványon. A kérelemhez – a szükséges jövedelemigazolások mellett – csatolni kell a temetés költségeiről, a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példányát, az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonatát.

12. § (1) Pénzbeli támogatásként rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás állapítható meg a szociálisan rászoruló személyeknek, az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség rendszeres fenntartási költségeinek viseléséhez.

(2) Rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 250 %-át,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 300 %-át.

(3) A rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás összege 3 500 Ft/hó/család.

(4) Lakásfenntartási költségként figyelembe vehető kiadások az áram-, víz-, és szemétszállítási díj költsége.

(5) A lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás ugyanazon lakás esetén csak egy jogosult részére állapítható meg.

(6) A támogatás megállapítására irányuló 4. melléklet szerinti kérelem mellé a 6. § (4) – (7) bekezdésében foglalt mellékleteken túl, a kérelem beadását megelőző hónap költségeit a (4) bekezdésben meghatározott kiadásokat igazoló, befizetett számlák közül legalább kettő különbözőt csatolni kell.

(7) A lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatást egy év időtartamra kell megállapítani.

(8) A megállapítás kezdő időpontja a tárgyhó tizenötödik napjáig benyújtott kérelem esetében az adott hónap első napja, a hónap tizenötödik napja után benyújtott kérelmek esetén a következő hónap első napja lesz.

13. § (1) Pénzbeli ellátásként rendszeres települési gyógyszertámogatásban részesíthető az a közgyógyellátásra nem jogosult, szociálisan rászoruló személy, akinek az orvos által diagnosztizált krónikus betegségének kezelésével közvetlenül kapcsolatba hozható, havi rendszerességgel szedett gyógyszerek vásárlása veszélyezteti a mindennapi megélhetését, létfenntartását.

(2) Rendszeres települési gyógyszertámogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 200 %-át,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 250 %-át és igazolt gyógyszerköltsége eléri vagy meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum negyed részét.

(3) A rendszeres települési gyógyszertámogatás évente legfeljebb két alkalommal, féléves időközönként állapítható meg.

(4) A rendszeres települési gyógyszertámogatás összegét a képviselő-testület határozattal állapítja meg.

(5) A támogatás megállapítására irányuló 5. melléklet szerinti kérelem mellé a 6. § (4) – (7) bekezdésében foglalt mellékleteken túl, csatolni kell az orvos igazolását a krónikus betegség fennállásáról és a megvásárolt gyógyszerekről szóló, a beteg nevére szóló bizonylatot vagy a gyógyszertár igazolását a havi gyógyszerek költségéről.

14. § (1) Pénzbeli ellátásként szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatásban részesíthetőek azok a szociálisan rászoruló személyek, akik a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására irányuló közszolgáltatást vesznek igénybe.

(2) Szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeres mértékét,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(3) Szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatást egy évben ugyanazon személy részére – függetlenül a lakott, vagy más, gazdasági, turisztikai stb. célra hasznosított ingatlanjai számától – legfeljebb három alkalommal lehet megállapítani.

(4) A szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatás mértéke alkalmanként legfeljebb a szolgáltatás végösszegének a fele.

(5) A támogatás megállapítására irányuló 6. melléklet szerinti kérelem mellé a 6. § (4) – (7) bekezdésében foglalt mellékleteken túl, csatolni kell a szennyvízszállítási közszolgáltatást igazoló számlát, illetve nyilatkozatot, melyben a háztartásához tartozó szennyvíztároló m3-ban meghatározott méretét írja le.

15. § (1) Pénzbeli ellátásként tanév kezdéshez nyújtott települési támogatás állapítható meg azon szociálisan rászoruló törvényes képviselő részére, aki óvodai nevelésben résztvevő, illetve, általános, vagy középiskolai, tanulmányokat folytató, nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanuló tartásáról saját háztartásában gondoskodik.

(2) A tizennyolcadik életévét betöltött tanuló saját jogán kérheti a támogatást.

(3) Pénzbeli ellátásként tanév kezdéshez nyújtott települési támogatás állapítható meg azon szociálisan rászoruló személyeknek, akik felsőoktatásban, nappali rendszerű képzésben folytatnak tanulmányokat.

(4) Tanév kezdéshez nyújtott települési támogatásban azon személy részesíthető,

  • a) akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeres mértékét,
  • b) gyermekét egyedül nevelő törvényes képviselő esetében a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(5) A támogatás összegét az adott tárgyévben képviselő-testületi határozat állapítja meg.

(6) A tanévkezdési támogatás iránti 7. melléklet szerinti kérelmet tárgyév augusztus hó 01. napjától, szeptember hó 30. napjáig terjedő időszakban lehet benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a jogviszonyról szóló igazolást, a gyermek és a törvényes képviselő lakcímkártyáját, a törvényes képviselő nyilatkozatát, hogy a gyermeket saját háztartásában neveli, valamint a jövedelemigazolásokat.

(7) Nem részesülhet tanévkezdési támogatásban az a kérelmező, aki a tárgyhónapban részesült rendkívüli települési támogatásban iskoláztatásra hivatkozva.

16. § (1) Pénzbeli ellátásként települési támogatása nyújtható a nyugdíjra, járadékra és nyugdíjszerű ellátásra jogosultszemélynek, akinek a nyugdíja, járadéka és nyugdíjszerű ellátása a mindenkori nyugdíjminimum 2,5 szeresét nem éri el.

(2) Az időskorúak támogatás iránti 8. melléklet szerinti kérelmet tárgyév november hó 10. napjától, december hó 10. napjáig terjedő időszakban lehet benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a lakcímkártyát, és a jövedelemigazolásokat.

(3) A támogatás összegét az adott tárgyévben képviselő-testületi határozat állapítja , mely összege legfeljebb a mindenkori nyugdíjminimum 2,5-szerese.

17. § (1) Pénzbeli ellátásként ünnepi ( karácsonyi) települési támogatásában részesíthetőek azok a szociálisan rászoruló családok, ahol a háztartásban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeres mértékét, gyermekét egyedül nevelő esetében a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(2) A támogatás egy háztartásból egy személy részére állapítható meg.

(3) A támogatás összegét az adott tárgyévben képviselő-testületi határozat állapítja meg.

(4) A támogatása iránti 9. melléklet szerinti kérelmet november hó 01. napjától, december hó 10. napjáig terjedő időszakban lehet benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a lakcímkártyákat és a jövedelemigazolásokat.

18. § (1) A köztemetést az önkormányzat az Szt. 48. §-ában meghatározott feltételek szerint nyújtja. A köztemetést a polgármester rendeli el.

(2) Hagyaték hiányában, illetve, ha a hagyaték csak hagyatéki teherből áll és a kérelmező és családja vagyonnal nem rendelkezik a polgármester a visszafizetést elrendelő határozat véglegessé válásától számított 30 napon belül, kérelemre, méltányosságból az eltemettetésre kötelezett részére engedélyezhet:

  • a) részletfizetést, ha az eltemettetésre kötelezett havi jövedelme egyedül élő esetén a 95 000 forint összeget nem éri el, vagy családjában egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 80 000 forint összeget,
  • b) a megfizetés alól teljes mentességet, ha az eltemettetésre kötelezett igazolt, rendkívüli méltánylást érdemlő élethelyzetbe került.

19. § (1) Születési támogatásra jogosult a gyermeket saját háztartásában nevelő szülő, amennyiben

  • a) legalább az egyik szülő – a gyermek születésekor, és a gyermek születését közvetlenül megelőző 12 hónapban – megszakítás nélkül Visnyén bejelentett lakóhellyel, vagy ennek hiányában bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen Visnyén él,
  • b) akinek legalább az egyik szülője Visnye közigazgatási területén lakóingatlan tulajdonjogával rendelkezik és életvitelszerűen itt is él.

(2) A születési támogatás egyszeri pénzbeli támogatás, összege gyermekenként 60.000 Ft. Az önkormányzat 40.000 Ft pénzbeli támogatást a gyermek részére biztosított ,,Életkezdési Start“ számlájára utal és 20.000Ft egyszeri pénzbeni támogatást ad.

(3) A támogatást egy gyermek után csak az egyik szülője jogosult igénybe venni. Amennyiben mindkét szülő esetében fennállnak a jogosultsági feltételek, azonban a szülők külön élnek, úgy az a szülő jogosult a támogatást igénybe venni, akinél a gyermek elhelyezésre került.

(4) A támogatást 2021. június 1-jétől a gyermek születését követően 180 napos jogvesztő határidőn belül lehet igényelni 8. melléklet szerinti kérelem benyújtásával. A kérelemhez csatolni kell a gyermek (gyermekek) születési anyakönyvi kivonatának, a gyermek és szülője lakcímkártyájának, szülő ingatlan tulajdonjogát igazoló tulajdoni lap, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők esetén a gyermek (gyermekek) elhelyezéséről szóló dokumentumok másolatát.

(5) A születési támogatás vonatkozásában a szülőre vonatkozó szabályokat a törvényes képviselőre is alkalmazni kell.

20. § (1) A képviselő-testület a település közigazgatási területén élő a nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 7 § (1) bekezdés c-e) pontjaiban szereplő középfokú oktatási intézményben, valamint szakiskolában tanuló (első szakma megszerzése ideje alatt) nappali tagozatos tanulót támogatásban részesíthet (kivétel OKJ-s képzések és szakképzések), akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át, egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozása esetén a 140%-át, és akinek tanulmányi átlaga eléri, vagy meghaladja középfokú oktatásban résztvevők esetében a 3,5/félév tanulmányi átlagot.

(2) A támogatás:

  • a) a.) 3,5 -4,49/ félév tanulmányi átlag között mértéke havi 4.000 Ft. A kérelmek elbírálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik és az első szakképzettség megszerzéséig állapítható meg.
  • b) b.) 4,5/ félév tanulmányi átlag felett mértéke havi 6.000 Ft. A kérelmek elbírálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik és az első szakképzettség megszerzéséig állapítható meg.

(3) A támogatást félévenként kell igényelni és csak szorgalmi időre folyósítható, második félév esetén maximum június 15-ig.

(4) A kérelmeket a 11. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani a félév lezárását követő 15 napon belül, legkésőbb szeptember 30-ig, illetve második félév esetén február 28-ig, melyhez csatolni kell a félévi bizonyítványt, valamint a következő tanévre vonatkozó iskolalátogatási igazolást. Évhalasztás esetén a támogatást nem lehet folyósítani.

IV. FEJEZET Szociális szolgáltatások

21. § A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások körében az önkormányzat alapellátásként a Kaposmérő és Környéke Szociális Társulás által fenntartott Kaposmérői Szociális Alapszolgáltatási Központ (7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 5.) intézmény szolgáltatásai keretében

  • a) étkeztetést,
  • b) családsegítést,
  • c) gyermekjóléti szolgáltatást,
  • d) házi segítségnyújtás biztosít.

V. FEJEZET Záró rendelkezések

22. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet szabályait a folyamatban levő települési támogatás ügyekben is alkalmazni kell.

(3) Hatályát veszti Visnye Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015 (II.23.) önkormányzati rendelete a szociális juttatások rendszeréről.

Füszfás Balázs polgármester

Dr. Barka Tamás jegyző

1. melléklet

KÉRELEM

Rendkívüli települési támogatás megállapítására

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- Jövedelmigazolások

- a rendkívüli élethelyzetet igazoló dokumentumok

3. A kérelem indokául szolgáló rendkívüli élethelyzet leírása:

………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

4. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

4.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

4.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

4.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

4.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

4.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő testületének 8/2021. (V.31.)önkormányzati rendelet III. fejezet 9. §

(1) Pénzbeli ellátásként rendkívüli települési támogatás nyújtható azon szociálisan rászoruló személy részére, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan, vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzd és önmaga, illetve családja létfenntartásáról más módon nem tud gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások miatt anyagi segítségre szorul.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak alapján rendkívüli települési támogatást lehet nyújtani annak a személynek,

  • a) akinek legalább két hónapi közüzemi díjtartozása van,
  • b) aki közgyógyellátásra nem jogosult és a gyógyszerköltségének jelentős részét nem képes kifizetni,
  • c) akinek egyéb igazolt rendkívüli kiadása keletkezett,
  • d) aki gyermeke iskoláztatásáról, étkeztetéséről, ruháztatásáról, nem tud megfelelően gondoskodni és a tárgyhónapban nem nyújtott be tanévkezdési támogatásra kérelmet,
  • e) aki nevelésbe vett gyermeket és a gyermek családjával való kapcsolattartáshoz támogatásra szorul,
  • f) akinél a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadása keletkezik,
  • g) akinek a családjában a gyermek fogadásának előkészítéséhez támogatás szükséges,
  • h) akinél lakhatásának elvesztése közüzemi szolgáltatás megszűnésének esete áll fenn,
  • i) akinél az alapvető élelmiszerek megvétele átmenetileg nem biztosított,
  • j) akinek a tüzelőanyag vásárlása nehézséget okoz,
  • k) aki a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának ápolását, gondozását végzi,
  • l) akinek a nyugdíja, vagy egyéb rendszeres pénzellátásának folyósítása, illetve a jogosultság megállapításának elhúzódása miatt késik.

(3) Rendkívüli települési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 150%-át.

b) egyedül élő személy esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 200%-át.

(4) A rendkívüli települési támogatás összege legalább 5.000 forint, de legfeljebb 20.000 forint lehet.

(5) Rendkívüli települési támogatás természetbeni juttatásként- az önkormányzat rendelkezésére álló készlet erejéig-tűzifa formájában is nyújtható.

(6) Egy adott naptári évben ugyanabban a háztartásban élő személyek részére rendkívüli települési támogatás legfeljebb két alkalommal állapítható meg.

(7) A (6) bekezdésben foglalt rendelkezéstől a polgármester legfeljebb egy alaklommal különös méltánylást érdemlő esetben eltérhet.

(8) A rendkívüli települési támogatás iránti 1. melléklet szerinti kérelemhez mellékelni kell a kére-lemben megjelölt rendkívüli élethelyzet igazolására szolgáló bizonyítékokat.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c)korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

személyek közössége;

2. melléklet

a Visnye Község Önkormányzat 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelethez

KÉRELEM

Települési krízis támogatás megállapítására

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

3. Krízis állapot megnevezése, melynek alapján kérelmemet benyújtottam:

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

4. A kérelemhez csatolt, rendkívüli élethelyzetet igazoló dokumentumok felsorolása:

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

5. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

5.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

5.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

5.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

5.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

5.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testületének a 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 10. §

(1) Pénzbeli ellátásként települési krízistámogatásra jogosult- jövedelmére tekintet nélkül- az a rendkívüli méltánylást érdemlő élethelyzetbe került személy,

(a) akinél gyermeke betegsége, kezelése miatt váratlan kiadások merülnek fel,

(b) aki hosszabb ideig történő kórházi kezelés, tartós betegség miatt jelentős jövedelem kieséssel küzd,

(c) aki elemi kár, baleset, bűncselekmény miatti jelentős anyagi kárt szenvedett,

(d) aki egyéb, igazolt rendkívüli méltánylást igénylő élethelyzetbe került.

(2) A krízistámogatás összege maximum 100 000 forint.

(3) A települési krízis támogatás iránti kérelmet az 2. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

  • a) a házastárs, az élettárs,
  • b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

személyek közössége;

3. melléklet

KÉRELEM

Települési temetési támogatás megállapítására

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

3. Az elhunyt személyre vonatkozó adatok:

Neve:……………………………………………………………………………………………………...

Születési helye, ideje:…………………………………………………………………………………….

volt lakóhely:……………………………………………………………………………………………..

Hozzátartozó minősége:………………………………………………………………………………….

Haláleset helye, ideje:……………………………………………………………………………………

Temetés időpontja:……………………………………………………………………………………….

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- a temetés költségeiről a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példánya

- az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonata

- a kérelmező lakcímkártyája

- jövedelemigazolások

4. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

4.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

4.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

4.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

4.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

4.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testület 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 11. §

(1) Pénzbeli támogatásként temetési támogatás állapítható meg annak a szociálisan rászorult személynek, aki az elhunyt személy hozzátartozójaként az elhunyt személy eltemettetéséről gondoskodott, de a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti.

(2) Illetve az alhalálozás időpontjában vagy az elhunyt, vagy az eltemettető visnyei lakóhellyel rendelkezett.

(3) Temetési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeresét,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(4) A temetési támogatás összege 50 000 Forint.

(5) A temetési települési támogatás iránti kérelem a temetési számla kiállítását követő 3 hónapon belül nyújtható be 3. melléklet szerinti nyomtatványon. A kérelemhez – a szükséges jövedelemigazolások mellett – csatolni kell a temetés költségeiről, a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példányát, az elhunyt személy halotti anyakönyvi kivonatát.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b)a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

4. melléklet

Visnye Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendeletéhez

KÉRELEM

Rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás megállapításához

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- a kérelem beadását megelőző hónap áram-, víz-, és szemétszállítási díj költségeit igazoló befizetett számlák közül legalább kettő

- jövedelemigazolások

3. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

3.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

3.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

3.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

3.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő testületének 8/2021. (V.31.)önkormányzati rendelet 12. §

(1) Pénzbeli támogatásként rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás állapítható meg a szociálisan rászoruló személyeknek, az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség rendszeres fenntartási költségeinek viseléséhez.

(2)Rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 250 %-át,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 300 %-át.

(3) A rendszeres lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás összege 3 500 Ft/hó/család.

(4) Lakásfenntartási költségként figyelembe vehető kiadások az áram-, víz-, és szemétszállítási díj költsége.

(5) A lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatás ugyanazon lakás esetén csak egy jogosult részére állapítható meg.

(6) A támogatás megállapítására irányuló 4. melléklet szerinti kérelem mellé a 6. § (4) – (7) bekez-désében foglalt mellékleteken túl, a kérelem beadását megelőző hónap költségeit a (4) bekezdés-ben meghatározott kiadásokat igazoló, befizetett számlák közül legalább kettő különbözőt csatolni kell.

(7) A lakásfenntartási költségekhez nyújtott települési támogatást egy év időtartamra kell megállapítani.

(8) A megállapítás kezdő időpontja a tárgyhó tizenötödik napjáig benyújtott kérelem esetében az adott hónap első napja, a hónap tizenötödik napja után benyújtott kérelmek esetén a következő hónap első napja lesz.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

5. melléklet

KÉRELEM

Rendszeres települési gyógyszertámogatás megállapítására

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- krónikus betegség fennállásáról szóló orvosi igazolás

- a megvásárolt gyógyszerekről a beteg nevére szóló bizonylat

- gyógyszertári igazolás a havi gyógyszerek költségéről

- jövedelemigazolások

3. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

5.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

3.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

3.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

3.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 13. §

(1) Pénzbeli ellátásként rendszeres települési gyógyszertámogatásban részesíthető az a közgyógyellátásra nem jogosult, szociálisan rászoruló személy, akinek az orvos által diagnosztizált krónikus betegségének kezelésével közvetlenül kapcsolatba hozható, havi rendszerességgel szedett gyógyszerek vásárlása veszélyezteti a mindennapi megélhetését, létfenntartását.

(2) Rendszeres települési gyógyszertámogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 200%-át,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 250%-át és igazolt gyógyszerköltsége eléri vagy meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum negyed részét.

(3) A rendszeres települési gyógyszertámogatás évente legfeljebb két alkalommal, féléves időközönként állapítható meg.

(4) A rendszeres települési gyógyszertámogatás összegét a képviselő testület határozattal állapítja meg.

(5) A támogatás megállapítására irányuló 5. melléklet szerinti kérelem mellé a 6. § (4) – (7) bekezdésében foglalt mellékleteken túl, csatolni kell az orvos igazolását a krónikus betegség fennállásáról és a megvásárolt gyógyszerekről szóló, a beteg nevére szóló bizonylatot vagy a gyógyszertár igazolását a havi gyógyszerek költségéről.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

személyek közössége;

6. melléklet

KÉRELEM

Szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatás megállapításához

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- szennyvízszállítási közszolgáltatást igazoló számlát

- jövedelemigazolások

- nyilatkozat a szennyvíztároló m3-ben meghatározott méretéről

3. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

3.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

3.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

3.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

3.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 14. §

(1) Pénzbeli ellátásként szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatásban részesíthetőek azok a szociálisan rászoruló személyek, akik a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására irányuló közszolgáltatást vesznek igénybe.

(2) Szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatásban az a személy részesíthető, akinek:

  • a) a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeres mértékét,
  • b) egyedül élő esetében az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(3) Szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatást egy évben ugyanazon személy részére – függetlenül a lakott, vagy más, gazdasági, turisztikai stb. célra hasznosított ingatlanjai számától – legfeljebb három alkalommal lehet megállapítani.

(4) A szennyvízszállítási díjhoz nyújtott települési támogatás mértéke alkalmanként legfeljebb a szolgáltatás végösszegének a fele.

(5) A támogatás megállapítására irányuló 6. melléklet szerinti kérelem mellé a 6. § (4) – (7) bekez-désében foglalt mellékleteken túl, csatolni kell a szennyvízszállítási közszolgáltatást igazoló szám-lát, illetve nyilatkozatot, melyben a háztartásához tartozó szennyvíztároló m3-ban meghatározott méretét írja le.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

7. melléklet

KÉRELEM

Tanév kezdéshez nyújtott települési támogatás megállapításához

(Benyújtható augusztus 01. – szeptember 30. között)

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: …........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ….........................................................................................................................

1.3. Anyja neve: …..............................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ….........................................................................................

1.5. Lakóhelye: …...............................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: …..................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: …....................................................................................

1.8. Állampolgársága: ….....................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): …....................................................................................

2. A kérelemmel érintett óvodás, illetve általános-, vagy középiskolás tanulmányokat nappali tagozaton folytató gyermek/gyermekek adatai:

Gyermek neve:

Gyermek születési helye, ideje:

Nevelési, oktatási intézmény neve:

Óvodai csoport vagy általános-, középiskolai osztály megjelölése:

2.1. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- oktatási vagy nevelési intézmény által kiállított jogviszony igazolás

- gyermek és a törvényes képviselő lakcímkártyája

- a törvényes képviselő nyilatkozata arról, hogy a gyermeket saját háztartátásában neveli

- jövedelemigazolások

3. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

5.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

3.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján – ellenőrizheti.

3.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

3.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: …..........................................................................

…................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 15§

(1) Pénzbeli ellátásként tanév kezdéshez nyújtott települési támogatás állapítható meg azon szociálisan rászoruló törvényes képviselő részére, aki óvodai nevelésben résztvevő, illetve, álltalános, vagy középiskolai, tanulmányokat folytató, nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanuló tartásáról saját háztartásában gondoskodik.

(2)A tizennyolcadik életévét betöltött tanuló saját jogán kérheti a támogatást.

(3) Pénzbeli ellátásként tanév kezdéshez nyújtott települési támogatás állapítható meg azon szociálisan rászoruló személyeknek, akik felsőoktatásban, nappali rendszerű képzésben folytatnak tanulmányokat.

(4) Tanév kezdéshez nyújtott települési támogatásban azon személy részesíthető,

  • a) akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeres mértékét,
  • b) gyermekét egyedül nevelő törvényes képviselő esetében a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

(5) A támogatás összegét az adott tárgyévben képviselő-testületi határozat állapítja meg.

(6) A tanévkezdési támogatás iránti 7. melléklet szerinti kérelmet tárgyév augusztus hó 01. napjától, szeptember hó 30. napjáig terjedő időszakban lehet benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a jogviszonyról szóló igazolást, a gyermek és a törvényes képviselő lakcímkártyáját, a törvényes kép-viselő nyilatkozatát, hogy a gyermeket saját háztartásában neveli, valamint a jövedelemigazolásokat.

(7) Nem részesülhet tanévkezdési támogatásban az a kérelmező, aki a tárgyhónapban részesült rendkívüli települési támogatásban iskoláztatásra hivatkozva.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

8. melléklet

KÉRELEM

Időskorúak települési támogatásának megállapítására

(Benyújtható tárgyév szeptember hó 01 napjától október hó 10 napjáig.)

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ gyermekét egyedül nevelő szülő vagy más törvényes képviselő,

2.1.2. □ gyermekét nem egyedül nevelő szülő vagy más törvényes képviselő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- lakcímkártyát

- jövedelemigazolások

3. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

3.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

3.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

3.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

3.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet

4. § (1) Pénzbeli ellátásként települési támogatása nyújtható a nyugdíjra, járadékra és nyugdíjszerű ellátásra jogosultszemélynek, akinek a nyugdíja, járadéka és nyugdíjszerű ellátása a mindenkori nyugdíjminimum 2,5 szeresét nem éri el.

(2) Az időskorúak támogatás iránti 8. melléklet szerinti kérelmet tárgyév november hó 10. napjától, december hó 10. napjáig terjedő időszakban lehet benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a lakcímkártyát, és a jövedelemigazolásokat.

(3) A támogatás összegét az adott tárgyévben képviselő-testületi határozat állapítja , mely összege legfeljebb a mindenkori nyugdíjminimum 2,5-szerese.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

  • a) a házastárs, az élettárs,
  • b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

9. melléklet

KÉRELEM

Ünnepi (húsvéti, karácsonyi) települési támogatás megállapítására

(Benyújtható húsvétot megelőző 30 nappal és

november 01.- december 10. között)

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

2.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

3. Kötelezően csatolandó mellékletek:

- a kérelmező és a hozzátartozók lakcímkártyája

- jövedelemigazolások

4. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

4.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

4.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

4.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

4.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

4.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 17§

(1) Pénzbeli ellátásként ünnepi ( karácsonyi) települési támogatásában részesíthetőek azok a szociálisan rászoruló családok, ahol a háztartásban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum tízszeres mértékét, gyermekét egyedül nevelő esetében a mindenkori nyugdíjminimum tizenötszörös mértékét.

10. melléklet

KÉRELEM

Születési támogatás megállapítására

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

2.1. A kérelmező családi körülménye:

2.1.1. □ egyedül élő,

2.1.2. □ nem egyedül élő.

2.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

2.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó neve (születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalombiztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés

2

3

4

5

6

7

3. A született gyermekre vonatkozó adatok:

3.1. Neve:……………………………………………………………………………………………

3.2. Születési neve:…………………………………………………………………………………..

3.3. Anyja neve: ……………………………………………………………………………………..

3.4. Születési helye, ideje (év, hó nap):………………………………………………………………

3.5. Lakóhelye: ………………………………………………………………………………………

3.6. Tartózkodási helye:……………………………………………………………………………..

3.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele:…………………………………………………………..

3.8. Állampolgársága:…………………………………………………………………………………

3.9. A gyermek idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

3.9.1. szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

3.9.2. EU kék kártyával rendelkező, vagy

3.9.3. bevándorolt/letelepedett, vagy

3.9.4. menekült/oltalmazott/hontalan.

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- gyermek és a szülők lakcímkártyája

- szülő ingatlan tulajdonjogát igazoló tulajdoni lap

- gyermekét egyedül nevelő szülő esetén a gyermek/ek elhelyezéséről szóló dokumentumok másolata

- gyermek születési anyakönyvi kivonata

- Életkezdési támogatás Start számla számlaszáma

4. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

4.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

4.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

4.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

4.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

4.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet 19. §

(1) Születési támogatásra jogosult a gyermeket saját háztartásában nevelő szülő, amennyiben

  • a) legalább az egyik szülő – a gyermek születésekor, és a gyermek születését közvetlenül megelőző 12 hónapban – megszakítás nélkül Visnyén bejelentett lakóhellyel, vagy ennek hiányában bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen Visnyén él,
  • b) akinek legalább az egyik szülője Visnye közigazgatási területén lakóingatlan tulajdonjogával rendelkezik és életvitelszerűen itt is él.

(2) A születési támogatás egyszeri pénzbeli támogatás, összege gyermekenként 60.000 Ft. Az önkormányzat 40.000 Ft pénzbeli támogatást a gyermek részére biztosított ,,Életkezdési Start“ számlájára utal és 20.000Ft egyszeri pénzbeni támogatást ad.

(3) A támogatást egy gyermek után csak az egyik szülője jogosult igénybe venni. Amennyiben mindkét szülő esetében fennállnak a jogosultsági feltételek, azonban a szülők külön élnek, úgy az a szülő jogosult a támogatást igénybe venni, akinél a gyermek elhelyezésre került.

(4) A támogatást 2021. június 1-jétől a gyermek születését követően 180 napos jogvesztő határidőn belül lehet igényelni 8. melléklet szerinti kérelem benyújtásával. A kérelemhez csatolni kell a gyermek (gyermekek) születési anyakönyvi kivonatának, a gyermek és szülője lakcímkártyájának, szülő ingatlan tulajdonjogát igazoló tulajdoni lap, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők esetén a gyermek (gyermekek) elhelyezéséről szóló dokumentumok másolatát.

(5) A születési támogatás vonatkozásában a szülőre vonatkozó szabályokat a törvényes képviselőre is alkalmazni kell.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára

fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást.

A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelem típusai:

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban,

közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

Gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi

intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli

hozzátartozók közössége;

közeli hozzátartozó:

a) a házastárs, az élettárs,

b)a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló

keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt

évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán

tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek,

c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy

beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a

gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek),

d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a

szülő házastársa vagy élettársa;

egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik;

háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező

11. melléklet

KÉRELEM

Tanulmányi támogatás megállapítására

(Benyújtható a félév lezárását követő 15 napon belül, legkésőbb szeptember 30.-ig, illetve

második félév esetén február 28-ig.)

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

(Nem magyar állampolgárság esetén fel kell tüntetni, ha a személy bevándorolt, letelepedett, oltalmazott vagy menekült jogállású)

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

2. A gyermekre vonatkozó adatok:

2.1. Neve:…………………………………………………………………………………………….

2.2. Születési neve: ............................................................................................................................

2.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

2.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

2.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

2.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

2.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

2.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

2.9. A gyermek idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

2.9.1. □ szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

2.9.2. □ EU kék kártyával rendelkező, vagy

2.9.3. □ bevándorolt/letelepedett, vagy

2.9.4. □ menekült/oltalmazott/hontalan.

3. Az iskola megnevezése ahova a kérelmező/a gyermek jár:

………………………………………………………………………………………………………….

……………………….………………………………………………………………………………….

4. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok:

4.1. A kérelmező családi körülménye:

4.1.1. □ gyermekét egyedül nevelő szülő vagy más törvényes képviselő,

4.1.2. □ gyermekét nem egyedül nevelő szülő vagy más törvényes képviselő.

4.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

4.2.1. A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: …......... fő.

A

B

C

D

E

F

1

Közeli hozzátartozó
neve
(születési neve)

Anyja neve

Születési helye, ideje (év, hó, nap)

Társadalom- biztosítási Azonosító Jele

Családi kapcsolat megnevezése

Megjegyzés*

2

3

4

5

6

7

4.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A

B

C

1.

A jövedelem típusa

Kérelmező

A családban élő közeli hozzátartozók

2.

Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

ebből közfoglalkoztatásból származó:

3.

Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

4.

Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5.

Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6.

Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7.

Egyéb jövedelem

8.

Összes jövedelem

Kötelezően csatolandó mellékletek:

- félévi bizonyítvány

- következő tanévre vonatkozó iskolalátogatási igazolás

- jövedelemigazolások

5. Nyilatkozatok:

Kijelentem, hogy

5.1.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

5.1.1. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

5.1. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján - ellenőrizheti.

5.2. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

5.3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: .............................................................................

...................................................................

kérelmező aláírása

A Visnye Község Önkormányzat Képviselő Testületének 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelet

(1) A képviselő-testület a település közigazgatási területén élő a nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 7 § (1) bekezdés c-e) pontjaiban szereplő középfokú oktatási intézményben, valamint szakiskolában tanuló (első szakma megszerzése ideje alatt) nappali tagozatos tanulót támogatásban részesíthet (kivétel OKJ-s képzések és szakképzések), akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át, egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozása esetén a 140%-át, és akinek tanulmányi átlaga eléri, vagy meghaladja középfokú oktatásban résztvevők esetében a 3,5/félév tanulmányi átlagot.

(2) A támogatás:

a.) 3,5 -4,49/ félév tanulmányi átlag között mértéke havi 4.000 Ft. A kérelmek elbírálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik és az első szakképzettség megszerzéséig állapítható meg.

b.) 4,5/ félév tanulmányi átlag felett mértéke havi 6.000 Ft. A kérelmek elbírálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik és az első szakképzettség megszerzéséig állapítható meg.

(3)A támogatást félévenként kell igényelni és csak szorgalmi időre folyósítható, második félév esetén maximum június 15-ig.