Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/1993. (III. 12.) önkormányzati rendelete

a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

Hatályos: 1993. 03. 12- 2021. 02. 16

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/1993. (III. 12.) önkormányzati rendelete

a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

Taktaszadának már több mint két évszázados múltra nyúlik vissza a címeres hagyománya. Zemplén Vármegye Levéltárában (Sátoraljaújhelyen) őriznek egy 1785-ben kelt iratot, amelyet Taktaszada elöljárói adtak ki.

A pecséten behajtott kar látható amely három búzakalászt tart. 1904-ben amikor országosan először rendezték a települések nevét és pecsétjét, akkor ezt az emblémát fogadták el.

A régi hagyományok megtartására való törekvés indokolja, hogy a jelképeken ne változtassunk.

Igaz, ugyan hogy a szomszédos Prügy címere is hasonló, azonban mint a pajzs-forma, mint a színek, eltérnek s így össze nem téveszthető.

Taktaszada község Önkormányzata az 1990. évig LXV. törvény 1. §. /6/ bekezdésének a., pontjában biztosított jogkörében az Önkormányzat jelképeiről és azok használatának rendjéről az alábbi rendelet alkotja.

Az Önkormányzat jelképei

1. § Az Önkormányzat jelképei, mint a település törvéntelmi múltjára utaló, díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.

A címer leírása

2. §

a) Csücskös talpú pajzs, kék mezejében behajlított kar, három búzakalászt tart.

b) A címer jelképezése egyértelmű. A kék szín utal arra, hogy vízmenti településről van szó, a búzakalászok pedig a mezőgazdaság jelképei.

A címer használatának köre, és szabályai

3. § /1/ Az Önkormányzat címerét mint díszítő és utaló jelképet használni lehet:

  • a) Az Önkormányzat körpecsétjén, amely pecsétnyomó illetőleg gumibélyegző: a pecsétnyomó esetében legkisebb 40 min., a gumibélyegző esetében legnagyobb 35mm. átmérőjű Taktaszada 1785-1993 körirattal.
  • b) Az Önkormányzat zászlaján és annak változatain.
  • c) Az Önkormányzat szerveinek a Polgármesternek, Alpolgármesternek, Jegyzőnek készített levélpapírok fejlécén, illetve borítékján.
  • d) Az Önkormányzat által kiadott díszokleveleken, emléklapokon, kitüntető vagy emlékérmeken.
  • e) A Községháza épületének bejáratánál, Tanácskozó termében, és más protokoláris célt szolgáló helyiségeiben.
  • f) Az Önkormányzat intézményei bejáratánál és vezetőinek irodáiban.
  • g) Az Önkormányzat és szervei által megjelentetett, a település életével foglalkozó kiadványokon, meghívókon, emléktárgyakon.
  • h) A községbe vezető út mellett a közigazgatási határánál lévő táblán.

/2/ Az Önkormányzat címerével ellátott körpecsét, az Önkormányzat és más be-, illetve külföldi Önkormányzatok közötti kapcsolatban protokoláris célból, illetőleg szerződések, megállapodások hitelesítésekor, valamint az Önkormányzat belső működésével és szervezeti felépítésével kapcsolatos rendelkezések, kitüntető oklevelek hitelesítésekor használható.

/3/ Az Önkormányzat címerével ellátott körpecsét hatósági eljárás során nem alkalmazható.

4. § /1/ A 3. §. /1/ bekezdésének g) pontjában meghatározottakon kívül más jogi személy számára az általa készített kiadmányokon vagy jellegzetes termékeken az Önkormányzat címerének használatát – kérelemre – a Jegyző javaslata alapján a polgármester engedélyezheti.

/2/ Kereskedelmi vagy reklámcélú felhasználás esetén a címer használatáért gyártási és forgalmazási díjat kell fizetni.

/3/ A díj megállapítása történhet egy összegbe évi átalány formájába, vagy az elért árbevétel arányában.

/4/ A /3/ bekezdésbe szerepelő átalány összege gazdálkodó szervezeteknél 1.000- 10.000,- Ft-ig terjedhet.

Az árbevétel után megállapítható díj mértéke az éves árbevétel 0,1 %-a, de legkevesebb 1.000,-Ft.

5. § /1/ A címer használatára vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell:

  • a) A kérelmező megnevezését, címét
  • b) A címerhasználat célját
  • c) Az előállítani kívánt mennyiséget (darabszámot)
  • d) A címer előállításának anyagát
  • e) Terjesztés, illetve forgalomba hozatal esetén ennek módját
  • f) A használat időtartamát
  • g) A címerrel díszítendő tárgy mintapéldányát (rajzát, fényképmásolatát stb.)
  • h) A felhasználásért felelős személy megnevezését

/2/ A címer használatára vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell:

a) Az engedélyes megnevezését és címét

b) Az előállítás anyagát

c) Az engedélyezett felhasználás célját

d) Az előállításra engedélyezett mennyiséget

e) A felhasználás idejét, illetőleg az engedély érvényességének időtartamát

f) A terjesztés, a forgalomba hozatal módjára vonatkozó esetleges kikötéseket

g) A címer felhasználásáért felelős személy megnevezését

h) Amennyiben a címer használatáért díjat kell fizetni, a díj összegét.

/3/ A kiadott engedélyekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.

/4/ Indokolt esetben a kiadott engedélyt a polgármester visszavonhatja.

6. § /1/ Az Önkormányzat címerének kicsinyítése csak olyan mértékű lehet, hogy az ne sértse a hiteles ábrázolást.

/2/ Amennyiben nincs lehetőség az Önkormányzat címerének eredeti színbe való ábrázolására, akkor az arany helyett sárga szín is alkalmazható. Fekete-fehér ábrázolásnál a nemzetközileg elfogadott egységes jelek (vonalkázás, pontozás) utalnak a színekre.

A zászló leírása

7. § /1/ A zászlólap – arányába a zászlórúd felől nézve 1:2 arányú téglalap – kék színű, sárgával hasítva, a sárga mezőben a fent említett címer látható. A címer alatt nagy ívben „Taktaszada” felirattal.

/2/ Az Önkormányzat zászlaja a Községháza tanácskozó termében kerül elhelyezésre.

A zászló használata

8. § /1/ A zászló lobogó formájában is használható:

  • a) Hivatalos állami ünnepek alkalmával a Magyar Köztársaság zászlójával együtt
  • b) A község életében jelentős események, ünnepségek, és rendezvények alkalmából más hivatalos zászlókkal együtt
  • c) A képviselőtestület ülései alkalmával önállóan az ülés helyszínén
  • d) Nemzeti, illetőleg helyi gyászesemények alkalmával a fekete zászlóval együtt, félárbócra eresztve.
  • e) Minden, a községgel összefüggő vagy az Önkormányzat részvételével rendezett eseményen.

/2/ A zászló előállításának engedélyezésére a címerre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A jogosulatlan használat

9. § Aki az Önkormányzat jelképeit jogosulatlanul, az engedélytől eltérő vagy a közösséget sértő módon használja fel, szabálysértést követ el, és 3.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

10. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.