Levelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2021. (VII.28.) önkormányzati rendelete

a közigazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról szóló 1/2003 (II.10) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 08. 12- 2021. 08. 12

Levelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2021. (VII. 28.) önkormányzati rendelete

a közigazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról szóló 1/2003 (II.10) önkormányzati rendelet módosításáról

Levelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében, és 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 9. mellékletében meghatározott településrendezési feladatkörében eljáró
Állami főépítész hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal a 9. melléklet táblázatának A3. pontjára
Környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben megyei kormányhivatal a 9. melléklet táblázatának A4. pontjára
Nemzeti park igazgatóságának 9. melléklet táblázatának A5. pontjára
Területi vízvédelmi hatóságnak a 9. melléklet táblázatának A6. pontjára
Területi Vízügyi hatóságnak 9. melléklet táblázatának A7. pontjára
Országos Vízügyi főigazgatóságnak 9. melléklet táblázatának A8. pontjára
Területi vízügyi igazgatási szervnek 9. melléklet táblázatának A9. pontjára
Fővárosi és megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak a 9. melléklet táblázatának A10. pontjára
Népegészségügyi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak 9. melléklet táblázatának A11 pontjára
Budapest Főváros Kormányhivatalának 9. melléklet táblázatának A12. pontjára
Közlekedésért felelős miniszternek 9. melléklet táblázatának A13. pontjára
Légiközlekedési hatóságnak 9. melléklet táblázatának A14a. pontjára
Katonai légügyi hatóságnak 9. melléklet táblázatának A14b. pontjára
Közlekedési hatósági hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak 9. melléklet táblázatának A15. pontjára
Örökségvédelmi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak 9. melléklet táblázatának A17. pontjára
Ingatlanügyi, földügyi igazgatási hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak 9. melléklet táblázatának A18. pontjára
Erdészeti hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal, Nemzeti Földügyi Központnak 9. melléklet táblázatának A19. pontjára
Honvédelemért felelős miniszternek 9. melléklet táblázatának A20. pontjára
Fővárosi és megyei rendőr-főkapitányságnak a 9. melléklet táblázatának A21. pontjára
Bányafelügyeleti hatáskörben eljáró megyei kormányhivatalnak a 9. melléklet táblázatának A22. pontjára
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának a 9. melléklet táblázatának A23. pontjára
Országos Atomenergia Hivatalnak a 9. melléklet táblázatának A24. pontjára
Budapest Főváros Kormányhivatalának 9. melléklet táblázatának A25. pontjára hivatkozva,
valamint Levelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 21/2017. (XII.29.) számú rendeletében rögzített partnerségi egyeztetés során beérkezett véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § A község igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, című 1/2003. (II. 10.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A beépítésre szánt területek építési használatának mértékét az alábbi táblázat szerint kell alkalmazni:”

2. § A község igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, című 1/2003. (II. 10.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdése a következő táblázattal egészül ki:

A terület-felhasználási egységre vonatkozóan

Az építési telekre vonatkozóan

általános
használat
szerinti terület

sajátos
használat szerinti
terület

megengedett
legnagyobb
beépítettség
(%)

megengedett
legnagyobb
építménymagasság
(m)

legkisebb
zöldterület
aránya *
(%)

lakóterület

Kertvárosias Lke

30

4,5****-6**(K)

40

Falusias Lf

30

4,5 (K)

30

vegyes
terület

településközpont vegyes terület VT

L 30
Int 40

6 – 7,5(K)**
6 (K)**

L 30 *
Int 20

gazdasági
terület

Kereskedelmi – szolgáltató Gk

40!

4,5-8

30 *

Ipari Gip

40 !

6-10

30 *

különleges
terület

Sportolási célú K-sp

10

4,5-12,0***

40

Temető K-t

3

5,0

30

Strand K-st

10

10

50

Szennyvíztisztító K-szt

3

6-10

15

Szeméttelep K-sz

3

5

15

Kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló K-kf

20

4,5

40

Üdülő terület

Hétvégi házas Üh

20

4

50”

3. § A község igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, című 1/2003. (II. 10.) önkormányzati rendelet a következő szöveggel egészül ki:

„* = legalább három szintes növényállomány telepítése esetén az előirt legkisebb, de legalább 30 %-os zöldterületi arany az egynegyedével csökkenthető.
** = egyházi építmények es rendeltetés esetén az építménymagasság az övezetben kialakult legnagyobb, beleértve a mar meglevő templomtornyot is. Védett épület melletti telken K=kialakult
*** = az építménymagasság csak a sportolás alapépítményei, mint fedett csarnok, ugrótorony, hálótartó építmény és szerkezete, lelátó és a rá helyezett eredményjelző tábla építménye elhelyezhetősége esetén, egyébként 4,5 m.
L= lakás, Int. = intézményi rendeltetés
! = teljes közművesítettség esetén, egyébként 10 %- kal kisebb érték alkalmazható.
„****”: az alsó küszöb érték betartása nem kötelező, a szabályozási tervlapokon jelölt értékre vonatkozóan is.”

4. § A község igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, című 1/2003. (II. 10.) önkormányzati rendelet 6. § (6) bekezdése a következő táblázattal egészül ki:

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Sajátos haszná-lat szerinti terület

Épí-tési övezet jele

Beépítési mód

Az építési telek

Megengedett max. építménymagasság

2

Legkisebb terület (m2)

Legkisebb szélesség/mélység (m)

Legkisebb zöldfelület (%)

Legna-gyobb beépítettség (%)

3

kertvárosias

Lke

oldalhatáron álló álló

800

18/40

50

30

4,5

4

oldalhatáron álló álló

800

18/40

50

30

4,5*-6,0

5

falusias

Lf

oldalhatáron álló álló

1000

16/40

40

20

4,5”

5. § A község igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, című 1/2003. (II. 10.) önkormányzati rendelet 6. § (6) bekezdése a következő szöveggel egészül ki:

„„*”: az alsó küszöb érték betartása nem kötelező, a szabályozási tervlapokon jelölt értékre vonatkozóan is.”

6. § Hatályát veszti a község igazgatási területére vonatkozó Szabályozási Terveinek elfogadásáról, című 1/2003. (II. 10.) önkormányzati rendelet

7. § Ez a rendelet 2021. augusztus 12-én lép hatályba.