Rinyabesenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII.31.) önkormányzati rendelete

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 09. 03- 2021. 09. 03

Rinyabesenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 3/2021. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 23. §. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC törvény előírásaira, illetve azok végrehajtására vonatkozó rendeletekre figyelemmel, a szükséges egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat 2021. évi költségvetésének módosításáról az alábbiakat rendeli el:

1. § (1) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 1. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(2) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 1. § (2) bekezdés a)–c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(3) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 1. § (4) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A Képviselő-testület)

  • „a) az önkormányzat 2021. évi költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 269.293.943 Ft-ban állapítja meg, amelyből felhalmozási célú bevétel 51.098.595 Ft, a működési célú bevétel 69.455.442 Ft, finanszírozási bevétel 148.739.906 Ft.
  • b) az önkormányzat összes kiadását 269.293.943 Ft-ban, ezen belül költségvetési kiadását 266.059.996 Ft-ban hagyja jóvá, amelyből a beruházási és felújítási célú kiadások 184.829.415 Ft, a működési célú kiadás összege 81.230.581 Ft.”

(A tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások különbözeteként a költségvetési hiány összege az alábbiak szerint kerül megállapításra:)

  • „a) előző évi pénzmaradványt nem tartalmazó költségvetési bevételek: 120.554.037 Ft
  • b) finanszírozási műveleteket nem tartalmazó költségvetési kiadások: 266.059.996 Ft
  • c) a hiány (pénzmaradvány) összege: 146.940.759 Ft”

(A Képviselő- testület a költségvetési szervek bevételi és kiadási főösszegét az alábbiak szerint állapítja meg:)

  • „a) Önkormányzat: 254.664.084 Ft
  • b) Rinyabesenyői Napköziotthonos Óvoda 14.629.859 Ft.”

2. § (1) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(5) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

(6) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

(7) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

(8) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

(9) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 9. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.

(10) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 10. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.

(11) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 14. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.

(12) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 15. melléklete helyébe a 12. melléklet lép.

(13) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 16. melléklete helyébe a 13. melléklet lép.

(14) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 17. melléklete helyébe a 14. melléklet lép.

(15) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 18. melléklete helyébe a 15. melléklet lép.

(16) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 19. melléklete helyébe a 16. melléklet lép.

(17) A Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.) 22. melléklete helyébe a 17. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Ft-ban

Önkormányzat és Intézményei összesen

K1. Személyi juttatások

40 749 350

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

5 331 641

K3. Dologi kiadások

16 105 369

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

16 377 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

2 817 455

K6. Beruházási kiadások

111 497 754

K7. Felújítások

27 982 115

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

K1-8. Költségvetési kiadások

220 860 684

K9. Finanszírozási kiadások

1 804 809

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

222 665 493

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

59 004 544

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

14 269 462

B3. Közhatalmi bevételek

2 480 388

B4. Működési bevételek

896 370

B5. Felhalmozási bevételek

0

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

1 000 000

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

B1-7. Költségvetési bevételek

77 650 764

B8. Finanszírozási bevételek

145 014 729

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

222 665 493

2. melléklet

2. melléklet

Önkormányzati előirányzatok

Kiadások

kép: /download/2643/resources/EJR_6945546-base64img.png

3. melléklet

3. melléklet

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetés

Kiadások ( Ft)

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rovat megnevezése

Rovat-szám

091110

091140

Összesen

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

10 710 822

0

10 710 822

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

180 000

0

180 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

300 000

0

300 000

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

250 000

0

250 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

230 682

0

230 682

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

11 671 504

0

11 671 504

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

0

0

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

0

0

0

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

0

Külső személyi juttatások

K12

0

0

0

Személyi juttatások

K1

11 671 504

0

11 671 504

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

1 768 833

0

1 768 833

Szakmai anyagok beszerzése

K311

0

0

0

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

0

80 000

80 000

Árubeszerzés

K313

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

0

80 000

80 000

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

0

60 000

60 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

0

0

0

Kommunikációs szolgáltatások

K32

0

60 000

60 000

Közüzemi díjak

K331

0

220 000

220 000

Vásárolt élelmezés

K332

0

0

0

Bérleti és lízing díjak

K333

0

0

0

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

0

15 000

15 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

0

0

Egyéb szolgáltatások

K337

0

130 000

130 000

Szolgáltatási kiadások

K33

0

365 000

365 000

Kiküldetések kiadásai

K341

0

10 000

10 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

0

10 000

10 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

0

136 350

136 350

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

0

Kamatkiadások

K353

0

0

0

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

0

6 000

6 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

0

142 350

142 350

Dologi kiadások

K3

0

657 350

657 350

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

0

0

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

0

0

0

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

0

Elvonások és befizetések

K502

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

0

0

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

0

0

0

Tartalékok

K513

0

0

0

Egyéb működési célú kiadások

K5

0

0

0

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

0

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

0

0

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

0

0

0

Beruházások

K6

0

0

0

Ingatlanok felújítása

K71

0

0

0

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

0

0

Felújítások

K7

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

13 440 337

657 350

14 097 687

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

0

0

0

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

0

0

0

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

13 440 337

657 350

14 097 687

4. melléklet

4. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. félévi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

21 464 380

10 710 822

32 175 202

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

180 000

180 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

300 000

300 000

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

200 000

250 000

450 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

30 000

230 682

260 682

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

21 694 380

11 671 504

33 365 884

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

3 140 880

0

3 140 880

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

4 242 586

0

4 242 586

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

0

Külső személyi juttatások

K12

7 383 466

0

7 383 466

Személyi juttatások

K1

29 077 846

11 671 504

40 749 350

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 562 808

1 768 833

5 331 641

Szakmai anyagok beszerzése

K311

0

0

0

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

3 608 514

80 000

3 688 514

Árubeszerzés

K313

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

3 608 514

80 000

3 688 514

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

91 000

60 000

151 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

215 000

0

215 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

306 000

60 000

366 000

Közüzemi díjak

K331

998 185

220 000

1 218 185

Vásárolt élelmezés

K332

822 685

0

822 685

Bérleti és lízing díjak

K333

0

0

0

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

1 624 675

15 000

1 639 675

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

695 000

0

695 000

Egyéb szolgáltatások

K337

3 351 393

130 000

3 481 393

Szolgáltatási kiadások

K33

7 491 938

365 000

7 856 938

Kiküldetések kiadásai

K341

1 222 000

10 000

1 232 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

1 222 000

10 000

1 232 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

2 809 010

136 350

2 945 360

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

0

Kamatkiadások

K353

555

0

555

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

10 002

6 000

16 002

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

2 819 567

142 350

2 961 917

Dologi kiadások

K3

15 448 019

657 350

16 105 369

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

16 377 000

0

16 377 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

16 377 000

0

16 377 000

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

0

Elvonások és befizetések

K502

6 840

0

6 840

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

795 615

0

795 615

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

1 000 000

0

1 000 000

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

15 000

0

15 000

Tartalékok

K513

1 000 000

0

1 000 000

Egyéb működési célú kiadások

K5

2 817 455

0

2 817 455

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

78 752 810

0

78 752 810

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

280 300

0

280 300

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

8 745 127

0

8 745 127

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

23 719 517

0

23 719 517

Beruházások

K6

111 497 754

0

111 497 754

Ingatlanok felújítása

K71

21 926 862

0

21 926 862

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

6 055 253

0

6 055 253

Felújítások

K7

27 982 115

0

27 982 115

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

206 762 997

14 097 687

220 860 684

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

1 804 809

0

1 804 809

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

1 804 809

0

1 804 809

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

1 804 809

0

1 804 809

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

208 567 806

14 097 687

222 665 493

5. melléklet

5. melléklet

Önkormányzati előirányzatok

Bevételek

kép: /download/2643/resources/EJR_6953415-base64img.png

6. melléklet

6. melléklet

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Bevételek ( Ft)

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

0

0

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

0

0

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

0

0

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

0

0

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

0

Elszámolásból származó bevételek

B116

0

0

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

0

0

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

0

0

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

0

0

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

0

0

Értékesítési és forgalmi adók

B351

0

0

Fogyasztási adók

B352

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

0

0

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

0

Közhatalmi bevételek

B3

0

0

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

0

0

Szolgáltatások ellenértéke

B402

0

0

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

0

0

Tulajdonosi bevételek

B404

0

0

Ellátási díjak

B405

0

0

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

0

0

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

Kamatbevételek

B408

0

0

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

5 000

5 000

Működési bevételek

B4

5 000

5 000

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

0

0

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

0

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

0

0

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

0

0

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

5 000

5 000

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

64 486

64 486

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

64 486

64 486

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

14 028 201

14 028 201

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

14 092 687

14 092 687

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

14 092 687

14 092 687

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

14 097 687

14 097 687

7. melléklet

7. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. félévi költségvetése

Bevételek ( Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

11 446 642

0

11 446 642

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

9 502 780

0

9 502 780

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

21 157 152

21 157 152

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1132

1 044 810

1 044 810

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 270 000

2 270 000

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

210 173

210 173

Elszámolásból származó bevételek

B116

60 990

60 990

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

45 692 547

0

45 692 547

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

13 311 997

13 311 997

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

59 004 544

0

59 004 544

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

300 000

300 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

2 160 733

2 160 733

Fogyasztási adók

B352

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

2 160 733

0

2 160 733

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

19 655

19 655

Közhatalmi bevételek

B3

2 480 388

0

2 480 388

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

0

0

0

Szolgáltatások ellenértéke

B402

4 000

0

4 000

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

0

0

0

Tulajdonosi bevételek

B404

527 350

0

527 350

Ellátási díjak

B405

0

0

0

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

0

0

0

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

0

Kamatbevételek

B408

10

0

10

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

360 010

5 000

365 010

Működési bevételek

B4

891 370

5 000

896 370

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

1 000 000

1 000 000

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

0

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

1 000 000

0

1 000 000

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

14 269 462

14 269 462

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

14 269 462

0

14 269 462

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

77 645 764

5 000

77 650 764

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

144 950 243

64 486

145 014 729

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

144 950 243

64 486

145 014 729

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

14 028 201

14 028 201

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

144 950 243

14 092 687

145 014 729

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

144 950 243

14 092 687

145 014 729

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

222 596 007

14 097 687

222 665 493

8. melléklet

8. melléklet

Foglalkoztatottak létszáma

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Foglalkoztatottak létszáma (fő)

eredeti előirányzat

Rinyabesenyői Napköziotthonos Óvoda

3

Rinyabesenyő Község Önkormányzata

1

Összesen

4

9. melléklet

9. melléklet

Beruházások és felújítások

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Beruházások és felújítások ( Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA

MINDÖSSZESEN

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

78 752 810

0

78 752 810

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

280 300

0

280 300

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

8 745 127

0

8 745 127

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

23 719 517

0

23 719 517

Beruházások

K6

111 497 754

0

111 497 754

Ingatlanok felújítása

K71

21 926 862

0

21 926 862

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

6 055 253

0

6 055 253

Felújítások

K7

27 982 115

0

27 982 115

10. melléklet

10. melléklet

Általános- és céltartalékok

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Általános- és céltartalékok ( Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA

MINDÖSSZESEN

Általános tartalékok

K513

1 000 000

0

1 000 000

Céltartalékok-

K513

0

0

0”

11. melléklet

14. melléklet

Irányító szervi támogatások folyósítása

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Irányító szervi támogatások folyósítása ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

Rinyabesenyő Napköziotthonos Óvoda eredeti előirányzat

Rinyabesenyő Napköziotthonos Óvoda módosított előirányzat

ÖSSZESEN

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása működési célra

K915

14 028 201

14 028 201

14 028 201

ÖSSZESEN:

14 028 201

14 028 201

14 028 201

12. melléklet

15. melléklet

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

Módosított előirányzat

Helyi megállapítású pénzben nyújtott rendkívüli gyvt

K42

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

K44

mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása

K44

megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése

K44

cukorbetegek támogatása

K44

helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §]

K44

helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. § (3) bek.]

K44

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.]

K45

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

K46

lakbértámogatás

K46

lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. § (1) bek. a) és b) pontok]

K46

adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. § 1. bek. b) pont]

K46

természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. § (1) bek. b) pont]

K46

adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása [Szoctv. 55/A. § (3) bek.]

K46

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

állami gondozottak pénzbeli juttatásai

K47

oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai

K47

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. § (1) bek. a) - d) pontok]

K48

önkormányzati segély [Szoctv. 45. §]

K48

Létfenntartási gondok enyhítéséhez nyújtott rendkívüli támogatás

K48

-egyedi kérelemre

K48

6 398 090

1 804 510

- karácsony csomagok (óvodások, ált.iskolások, továbbtanulók, nyugdíjasok, fogyatékkal élők számára)

K48

330 000

- közüzemi - áramdíj támogatás

K48

5 560 000

- GYES-ről, ápolási díjról visszatérő munkanélküliek támogatása (22.800 Ft/3 hónapig/fő)

K48

- Hulladékszállítási közszolgáltatás költségeinek támogatása (8750 Ft/háztartás= két negyedév x 52 házt)

K48

Elhunyt személy eltemetéséhez nyújtott települési támogatás (100.000.-Ft/temetés)

K48

300 000

100 000

Gyermekek érdekében nyújtott települési támogatás

K48

- szülési támogatás (10000 Ft/szülés x 4)

K48

700 000

100 000

- tankönyv támogatás (teljes ingyenesség)

K48

0

- gyermekétkezetetési támogatás (teljes ingyenesség 1 fő iskolai étk., 1 fő óvodai étk.)

K48

50 000

30 759

Lakhatáshoz kapcsolodó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás

K48

3 500 000

2 782 800

K48

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

10 948 090

10 708 069

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

10 948 090

10 708 069

13. melléklet

16. melléklet

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

Módosított előirányzat

központi költségvetési szervek részére

K504

0

0

központi kezelésű előirányzatok részére

K504

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K504

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K504

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K504

0

0

elkülönített állami pénzalapok részére

K504

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

0

0

társulások és költségvetési szerveik részére

K504

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K504

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

központi költségvetési szervek részére

K505

0

0

központi kezelésű előirányzatok részére

K505

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K505

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K505

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K505

0

0

elkülönített állami pénzalapok részére

K505

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

0

0

társulások és költségvetési szerveik részére

K505

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K505

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

központi költségvetési szervek részére

K506

0

0

központi kezelésű előirányzatok részére

K506

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K506

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K506

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K506

0

0

elkülönített állami pénzalapok részére

K506

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

0

0

társulások és költségvetési szerveik részére

K506

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K506

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

0

egyházi jogi személyek részére

K508

0

0

egyéb civil szervezetek részére

K508

0

0

háztartások részére

K508

1 000 000

1 000 000

pénzügyi vállalkozások részére

K508

0

0

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

0

0

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

0

0

egyéb vállalkozások részére

K508

0

0

Európai Unió részére

K508

0

0

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K508

0

0

egyéb külföldiek részére

K508

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

1 000 000

1 000 000

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülre

K512

0

0

egyházi jogi személyek részére

K512

0

0

egyéb civil szervezetek részére

K512

0

0

háztartások részére

K512

0

0

pénzügyi vállalkozások részére

K512

0

0

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

0

0

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

0

0

egyéb vállalkozások részére

K512

0

0

Európai Unió részére

K512

0

0

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K512

0

0

egyéb külföldiek részére

K512

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivülre

K89

0

0”

14. melléklet

17. melléklet

Támogatások, kölcsönök bevételei

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Támogatások, kölcsönök bevételei ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

központi költségvetési szervektől

B14

0

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B14

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B14

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B14

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B14

0

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B14

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

0

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B14

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B14

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

központi költségvetési szervektől

B15

0

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B15

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B15

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B15

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B15

0

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B15

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B15

0

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B15

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B15

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B15

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

központi költségvetési szervektől

B16

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B16

13 311 997

13 311 997

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B16

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B16

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B16

0

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B16

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

0

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B16

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B16

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

13 311 997

13 311 997

központi költségvetési szervektől

B23

0

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B23

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B23

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B23

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B23

0

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B23

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

0

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B23

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B23

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

központi költségvetési szervektől

B24

0

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B24

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B24

0

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B24

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B24

0

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B24

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B24

0

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B24

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B24

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B24

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

központi költségvetési szervektől

B25

0

0

központi kezelésű előirányzatoktól

B25

0

0

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B25

14 269 462

14 269 462

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B25

0

0

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B25

0

0

elkülönített állami pénzalapoktól

B25

0

0

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

0

0

társulások és költségvetési szerveiktől

B25

0

0

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

0

0

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B25

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

14 269 462

14 269 462

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B63

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B64

1 000 000

1 000 000

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendó támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

0

0”

15. melléklet

18. melléklet

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. I. félévi költségvetése

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek ( Ft)

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

építményadó

B34

0

0

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

0

0

magánszemélyek kommunális adója

B34

300 000

300 000

telekadó

B34

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

300 000

300 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

1 700 000

2 160 733

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

1 700 000

2 160 733

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

0

0

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

0

0

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

0

0

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

0

0

ebből: talajterhelési díj

B355

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

2 000 000

2 460 733

eljárási illetékek

B36

0

0

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

0

0

felügyeleti díjak

B36

0

0

ebrendészeti hozzájárulás

B36

0

0

környezetvédelmi bírság

B36

0

0

természetvédelmi bírság

B36

0

0

műemlékvédelmi bírság

B36

0

0

építésügyi bírság

B36

0

0

szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része

B36

0

19 655

egyéb bírság

B36

0

0

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

19 655

16. melléklet

19. melléklet

A többéves kihatással járó feladatok előirányzatai

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021.

A többéves kihatással járó feladatok előirányzatai

2018

2019

2020

2021

2022

2023

2024

2025

feladat megnevezése

hosszú lejáratra kapott kölcsönök

tartozások fejlesztési célú
kötvénykibocsátásból

tartozások működési célú
kötvénykibocsátásból

beruházási és fejlesztési hitelek

működési célú hosszú lejáratú hitelek

egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek

összesen:

0

0

0

0

0

0

0

0”

17. melléklet

22. melléklet

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2021. évi mérlege

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2021. évi mérlege

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Megnevezés

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Pénzforgalmi bevételek

Pénzforgalmi kiadások

Működési célú

63 381 302

Működési célú

80 380 815

Működési bevételek

63 381 302

Személyi jellegű kiadások

40 749 350

Működési célú bevételek áh-n belülről

59 004 544

Munkaadót terh. jár.és szociális hozzájárulási adó

5 331 641

Közhatalmi bevételek

2 480 388

Dologi és egyéb folyó kiadások

16 105 369

Működési bevételek

896 370

Ellátottak személyi juttatásai

16 377 000

Működési célú átvett pénzeszköz

1 000 000

Egyéb működési célú kiadás

1 817 455

Felhalmozási célú

14 269 462

Felhalmozási célú

139 479 869

Felhalmozási bevételek

14 269 462

Beruházások

111 497 754

Felújítások

27 982 115

Kormányzati beruházások

Lakástámogatás

Lakásépítés

Egyéb felhalmozási kiadások

Pénzforgalmi nélküli kiadások

Működési célú tartalékok

Általános tartalék

1 000 000

Céltartalékok

Felhalmozási célú tartalékok

Fejlesztési céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY

Működési hiány

Felhalmozási hiány

Belföldi finanszírozás bevételei

0

FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK

1 804 809

Működési célú hiteltörlesztés

Felhalmozási célú hiteltörlesztés

BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú bevételek nélkül)

77 650 764

KIADÁS ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú kiadások nélkül)

220 860 684

A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESÍTETT HIÁNYA

Működési hiány

Felhalmozási hiány

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

Belső forrásból

145 014 729

I. Működési célú pénzmaradvány igénybevét.

145 014 729

II. Felhalm. célú pénzmaradvány igénybevét.

Külső forrásból

0

Működési célú hitelfelvétel

Felhalmozási célú hitelfelvétel

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

222 665 493

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

222 665 493

Működési célú bevételek összesen

63 381 302

Működési célú kiadások összesen

81 380 815

Felhalmozási célú bevételek összesen

14 269 462

Felhalmozási célú kiadások összesen

139 479 869”