Lábod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII.31.) önkormányzati rendelete

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 4/2021. (II. 18.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 09. 03- 2021. 09. 04

Lábod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 4/2021. (II. 18.) önkormányzati rendelet módosításáról

Lábod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 23. §. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény előírásaira, illetve azok végrehajtására vonatkozó rendeletekre figyelemmel, a szükséges egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről és végrehajtási feladatairól az alábbiakat rendeli el:

1. § A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 1. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A Képviselő-testület)

  • „a) az önkormányzat 2021 évi költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 514.125.390 Ft-ban állapítja meg, amelyből felhalmozási célú bevétel 0 Ft, a működési célú bevétel 412.450.933 Ft, finanszírozási bevétel 101.674.457 Ft.
  • b) az önkormányzat összes kiadását 514.125.390 Ft-ban, ezen belül költségvetési kiadását 514.125.390 Ft-ban hagyja jóvá, amelyből a felhalmozási célú kiadás 47.342.474 Ft, a működési célú kiadás összege 455.224.130 Ft, finanszírozási kiadás 11.558.786 Ft.”

2. § (1) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(5) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

(6) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

(7) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

(8) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

(9) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 9. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.

(10) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 11. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.

(11) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 12. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.

(12) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 16. melléklete helyébe a 12. melléklet lép.

(13) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 18. melléklete helyébe a 13. melléklet lép.

(14) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 20. melléklete helyébe a 14. melléklet lép.

(15) A Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló Lábod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.18.) 24. melléklete helyébe a 15. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Ft-ban

Önkormányzat és Intézményei összesen

K1. Személyi juttatások

226 017 728

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

32 237 299

K3. Dologi kiadások

145 003 861

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

40 200 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

11 765 242

K6. Beruházási kiadások

23 108 361

K7. Felújítások

24 234 113

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

K1-8. Költségvetési kiadások

502 566 604

K9. Finanszírozási kiadások

11 558 786

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

514 125 390

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

344 618 419

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

B3. Közhatalmi bevételek

23 821 501

B4. Működési bevételek

38 317 190

B5. Felhalmozási bevételek

0

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

5 693 823

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

B1-7. Költségvetési bevételek

412 450 933

B8. Finanszírozási bevételek

101 674 457

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

514 125 390

2. melléklet

2. melléklet

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

Normatív jutalmak

K1102

Céljuttatás, projektprémium

K1103

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

Végkielégítés

K1105

Jubileumi jutalom

K1106

Béren kívüli juttatások

K1107

Ruházati költségtérítés

K1108

Közlekedési költségtérítés

K1109

Egyéb költségtérítések

K1110

Lakhatási támogatások

K1111

Szociális támogatások

K1112

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

Egyéb külső személyi juttatások

K123

Külső személyi juttatások

K12

Személyi juttatások

K1

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

Szakmai anyagok beszerzése

K311

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

Árubeszerzés

K313

Készletbeszerzés

K31

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

Kommunikációs szolgáltatások

K32

Közüzemi díjak

K331

Vásárolt élelmezés

K332

Bérleti és lízing díjak

K333

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

Közvetített szolgáltatások

K335

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

Egyéb szolgáltatások

K337

Szolgáltatási kiadások

K33

Kiküldetések kiadásai

K341

Reklám- és propagandakiadások

K342

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

Kamatkiadások

K353

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

Egyéb dologi kiadások

K355

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

Dologi kiadások

K3

Társadalombiztosítási ellátások

K41

Családi támogatások

K42

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

Nemzetközi kötelezettségek

K501

Elvonások és befizetések

K502

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

Kamattámogatások

K510

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

Tartalékok

K513

Egyéb működési célú kiadások

K5

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

Beruházások

K6

Ingatlanok felújítása

K71

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

Felújítások

K7

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Lakástámogatás

K87

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

K9122

Kincstárjegyek beváltása

K9123

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

Belföldi kötvények beváltása

K9125

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

Váltókiadások

K94

Finanszírozási kiadások

K9

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

3. melléklet

3. melléklet

LÁBODI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ELŐIRÁNYZATAI

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

LÁBODI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ELŐIRÁNYZATAI

Rovat megnevezése

Rovat-szám

eredeti ei

módosított ei.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

77 199 200

77 199 200

Normatív jutalmak

K1102

Céljuttatás, projektprémium

K1103

3 000 000

3 030 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

Végkielégítés

K1105

Jubileumi jutalom

K1106

Béren kívüli juttatások

K1107

3 261 738

3 261 738

Ruházati költségtérítés

K1108

Közlekedési költségtérítés

K1109

885 000

885 000

Egyéb költségtérítések

K1110

Lakhatási támogatások

K1111

Szociális támogatások

K1112

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

84 345 938

84 375 938

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

Egyéb külső személyi juttatások

K123

100 000

100 000

Külső személyi juttatások

K12

100 000

100 000

Személyi juttatások

K1

84 445 938

84 475 938

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

13 093 303

13 093 303

Szakmai anyagok beszerzése

K311

155 000

155 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

2 200 000

2 200 000

Árubeszerzés

K313

Készletbeszerzés

K31

2 355 000

2 355 000

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

1 680 000

1 680 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

360 000

360 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

2 040 000

2 040 000

Közüzemi díjak

K331

1 560 000

1 560 000

Vásárolt élelmezés

K332

Bérleti és lízing díjak

K333

505 000

505 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

132 000

132 000

Közvetített szolgáltatások

K335

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

530 000

530 000

Egyéb szolgáltatások

K337

3 200 000

3 236 242

Szolgáltatási kiadások

K33

5 927 000

5 963 242

Kiküldetések kiadásai

K341

820 000

820 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

820 000

820 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

2 760 750

2 760 750

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

Kamatkiadások

K353

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

Egyéb dologi kiadások

K355

40 000

42 436

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

2 800 750

2 803 186

Dologi kiadások

K3

13 942 750

13 981 428

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülről

K512

Tartalékok

K513

Egyéb működési célú kiadások

K5

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

150 000

150 000

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

3 888 959

2 678 693

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

1 090 520

763 748

Beruházások

K6

5 129 479

3 592 441

Ingatlanok felújítása

K71

1 257 967

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

339 651

Felújítások

K7

1 597 618

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Lakástámogatás

K87

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

116 611 470

116 740 728

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

Kincstárjegyek beváltása

K9123

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

Belföldi kötvények beváltása

K9125

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

Váltókiadások

K94

Finanszírozási kiadások

K9

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

116 611 470

116 740 728”

4. melléklet

4. melléklet

Kiadások

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

eredeti ei

módoított ei.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

59 075 582

58 375 582

Normatív jutalmak

K1102

Céljuttatás, projektprémium

K1103

2 550 000

2 550 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

Végkielégítés

K1105

Jubileumi jutalom

K1106

Béren kívüli juttatások

K1107

2 201 936

2 201 936

Ruházati költségtérítés

K1108

Közlekedési költségtérítés

K1109

140 000

140 000

Egyéb költségtérítések

K1110

Lakhatási támogatások

K1111

Szociális támogatások

K1112

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

700 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

63 967 518

63 967 518

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

720 000

720 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

Külső személyi juttatások

K12

720 000

720 000

Személyi juttatások

K1

64 687 518

64 687 518

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

9 886 700

9 886 700

Szakmai anyagok beszerzése

K311

60 000

60 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

32 649 360

32 649 360

Árubeszerzés

K313

Készletbeszerzés

K31

32 709 360

32 709 360

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

90 000

90 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

90 000

90 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

180 000

180 000

Közüzemi díjak

K331

1 950 000

2 950 000

Vásárolt élelmezés

K332

Bérleti és lízing díjak

K333

30 000

30 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

200 000

200 000

Közvetített szolgáltatások

K335

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

Egyéb szolgáltatások

K337

3 500 000

2 500 000

Szolgáltatási kiadások

K33

5 680 000

5 680 000

Kiküldetések kiadásai

K341

15 000

15 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

15 000

15 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

10 282 777

10 282 777

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

Kamatkiadások

K353

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

Egyéb dologi kiadások

K355

5 000

5 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

10 287 777

10 287 777

Dologi kiadások

K3

48 872 137

48 872 137

Társadalombiztosítási ellátások

K41

Családi támogatások

K42

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

Nemzetközi kötelezettségek

K501

Elvonások és befizetések

K502

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

Kamattámogatások

K510

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

Tartalékok

K513

Egyéb működési célú kiadások

K5

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

500 000

924 300

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

135 000

249 561

Beruházások

K6

635 000

1 173 861

Ingatlanok felújítása

K71

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

Felújítások

K7

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Lakástámogatás

K87

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

124 081 355

124 620 216

124 620 216”

5. melléklet

5. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Önkormányzat

Közös Hivatal

Óvoda

ÖSSZESEN

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

61 244 968

77 199 200

58 375 582

196 819 750

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

1 200 000

3 030 000

2 550 000

6 780 000

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

1 071 088

3 261 738

2 201 936

6 534 762

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

50 000

885 000

140 000

1 075 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

700 000

0

700 000

1 400 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

64 266 056

84 375 938

63 967 518

212 609 512

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

11 508 216

0

0

11 508 216

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

0

0

720 000

720 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

1 080 000

100 000

0

1 180 000

Külső személyi juttatások

K12

12 588 216

100 000

720 000

13 408 216

Személyi juttatások

K1

76 854 272

84 475 938

64 687 518

226 017 728

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

9 257 296

13 093 303

9 886 700

32 237 299

Szakmai anyagok beszerzése

K311

60 000

155 000

60 000

275 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

10 506 090

2 200 000

32 649 360

45 355 450

Árubeszerzés

K313

0

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

10 566 090

2 355 000

32 709 360

45 630 450

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

419 000

1 680 000

90 000

2 189 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

410 000

360 000

90 000

860 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

829 000

2 040 000

180 000

3 049 000

Közüzemi díjak

K331

6 903 740

1 560 000

2 950 000

11 413 740

Vásárolt élelmezés

K332

2 554 677

0

0

2 554 677

Bérleti és lízing díjak

K333

4 011 800

505 000

30 000

4 546 800

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

1 250 000

132 000

200 000

1 582 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

1 350 000

530 000

0

1 880 000

Egyéb szolgáltatások

K337

37 104 957

3 236 242

2 500 000

42 841 199

Szolgáltatási kiadások

K33

53 175 174

5 963 242

5 680 000

64 818 416

Kiküldetések kiadásai

K341

180 000

820 000

15 000

1 015 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

180 000

820 000

15 000

1 015 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

12 300 032

2 760 750

10 282 777

25 343 559

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

5 000 000

0

0

5 000 000

Kamatkiadások

K353

0

0

0

0

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

100 000

42 436

5 000

147 436

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

17 400 032

2 803 186

10 287 777

30 490 995

Dologi kiadások

K3

82 150 296

13 981 428

48 872 137

145 003 861

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

Családi támogatások

K42

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

40 200 000

40 200 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

40 200 000

0

0

40 200 000

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

Elvonások és befizetések

K502

41 475

0

41 475

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

4 532 103

0

4 532 103

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

1 500 000

0

1 500 000

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

5 522 000

0

5 522 000

Tartalékok

K513

169 664

0

169 664

Egyéb működési célú kiadások

K5

11 765 242

0

0

11 765 242

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

1 968 504

0

0

1 968 504

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

150 000

0

150 000

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

12 527 212

2 678 693

924 300

16 130 205

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

3 846 343

763 748

249 561

4 859 652

Beruházások

K6

18 342 059

3 592 441

1 173 861

23 108 361

Ingatlanok felújítása

K71

17 824 012

1 257 967

0

19 081 979

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

4 812 483

339 651

0

5 152 134

Felújítások

K7

22 636 495

1 597 618

0

24 234 113

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

Lakástámogatás

K87

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

261 205 660

116 740 728

124 620 216

502 566 604

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

Kincstárjegyek beváltása

K9123

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

Belföldi kötvények beváltása

K9125

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

11 558 786

11 558 786

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

11 558 786

11 558 786

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

Váltókiadások

K94

Finanszírozási kiadások

K9

11 558 786

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

272 764 446

116 740 728

124 620 216

514 125 390”

6. melléklet

6. melléklet

Bevételek

Bevételek

kép: /download/2581/resources/EJR_6913789-base64img.png

7. melléklet

7. melléklet

LÁBODI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ELŐIRÁNYZATAI

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

LÁBODI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ELŐIRÁNYZATAI

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

eredeti ei.

módosított ei.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

Elszámolásból származó bevételek

B116

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

Elvonások és befizetések bevételei

B12

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

Társaságok jövedelemadói

B312

Jövedelemadók

B31

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

Vagyoni tipusú adók

B34

Értékesítési és forgalmi adók

B351

Fogyasztási adók

B352

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

Gépjárműadók

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

Közhatalmi bevételek

B3

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

30 000

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

Egyéb működési bevétel

B411

2 435

Működési bevételek

B4

32 435

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

193 823

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

193 823

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

Immateriális javak értékesítése

B51

Ingatlanok értékesítése

B52

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

Részesedések értékesítése

B54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

Felhalmozási bevételek

B5

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

226 258

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

185 224

185 224

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

Maradvány igénybevétele

B813

185 224

185 224

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Központi, irányító szervi támogatás

B816

116 329 246

116 329 246

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

116 514 470

116 514 470

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

Váltóbevételek

B84

Finanszírozási bevételek

B8

116 514 470

116 514 470

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

116 514 470

116 740 728”

8. melléklet

8. melléklet

Csicsergő ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

12 932 345

12 932 345

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

3 491 733

3 491 733

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

Egyéb működési bevétel

B411

5 000

5 000

Működési bevételek

B4

16 429 078

64 411

64 411

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

Maradvány igénybevétele

B813

64 411

64 411

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Központi, irányító szervi támogatás

B816

107 587 866

108 126 727

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

107 652 277

108 191 138

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

Váltóbevételek

B84

Finanszírozási bevételek

B8

107 652 277

108 191 138

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

124 081 355

124 620 216”

9. melléklet

9. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

Önkormányzat

Közös Hivatal

Óvoda

ÖSSZESEN

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

140 146 218

0

0

140 146 218

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

45 877 100

0

0

45 877 100

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

98 864 552

0

0

98 864 552

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

4 081 770

0

0

4 081 770

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

5 290 939

0

0

5 290 939

Elszámolásból származó bevételek

B116

204 962

0

0

204 962

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

294 465 541

0

0

294 465 541

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

50 152 878

0

0

50 152 878

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

344 618 419

0

0

344 618 419

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

5 300 000

0

0

5 300 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

17 961 086

0

0

17 961 086

Fogyasztási adók

B352

0

0

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

100 000

0

0

100 000

Termékek és szolgáltatások adói

B35

18 061 086

0

0

18 061 086

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

460 415

0

0

460 415

Közhatalmi bevételek

B3

23 821 501

0

0

23 821 501

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

100 000

0

0

100 000

Szolgáltatások ellenértéke

B402

13 230 000

30 000

0

13 260 000

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

1 300 000

0

0

1 300 000

Tulajdonosi bevételek

B404

3 252 062

0

0

3 252 062

Ellátási díjak

B405

0

0

12 932 345

12 932 345

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

3 649 100

0

3 491 733

7 140 833

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

0

0

Kamatbevételek

B408

1 000

0

0

1 000

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

323 515

2 435

5 000

330 950

Működési bevételek

B4

21 855 677

32 435

16 429 078

38 317 190

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

1 000 000

0

0

1 000 000

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

4 500 000

193 823

0

4 693 823

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

5 500 000

193 823

0

5 693 823

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

0

0

0

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

Költségvetési bevételek

B1-B7

395 795 597

226 258

16 429 078

412 450 933

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

0

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

0

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

43 027 537

185 224

64 411

43 277 172

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

58 397 285

0

0

58 397 285

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

101 424 822

185 224

64 411

101 674 457

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

116 329 246

108 126 727

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

101 424 822

116 514 470

108 191 138

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

101 424 822

116 514 470

108 191 138

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

497 220 419

116 740 728

124 620 216

514 125 390”

10. melléklet

11. melléklet

Beruházások és felújítások

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Beruházások és felújítások (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

KÖZÖS HIVATAL

CSICSERGŐ ÓVODA

MINDÖSSZESEN

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

1 968 504

0

0

1 968 504

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

150 000

0

150 000

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

12 527 212

2 678 693

924 300

16 130 205

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

3 846 343

763 748

249 561

4 859 652

Beruházások

K6

18 342 059

5 129 479

1 173 861

23 108 361

Ingatlanok felújítása

K71

17 824 012

1 257 967

19 081 979

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

4 812 483

339 651

5 152 134

Felújítások

K7

22 636 495

1 597 618

24 234 113”

11. melléklet

12. melléklet

Általános- és céltartalékok

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Általános- és céltartalékok (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

KÖZÖS HIVATAL

Csicsergő Óvoda

MINDÖSSZESEN

Általános tartalékok

K513

169 664

169 664

12. melléklet

16. melléklet

Irányító szervi támogatások folyósítása

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Irányító szervi támogatások folyósítása (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

Közös Hivatal felé

Csicsergő Óvoda felé

ÖSSZESEN

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása működési célra

K915

116 329 246

108 126 727

224 455 973

ÖSSZESEN:

116 329 246

108 126 727

224 455 973

13. melléklet

18. melléklet

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

központi költségvetési szervek részére

K504

központi kezelésű előirányzatok részére

K504

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K504

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K504

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K504

elkülönített állami pénzalapok részére

K504

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

társulások és költségvetési szerveik részére

K504

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

központi költségvetési szervek részére

K505

központi kezelésű előirányzatok részére

K505

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K505

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K505

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K505

elkülönített állami pénzalapok részére

K505

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

társulások és költségvetési szerveik részére

K505

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K505

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

központi költségvetési szervek részére

K506

205 000

központi kezelésű előirányzatok részére

K506

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K506

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K506

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K506

elkülönített állami pénzalapok részére

K506

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

társulások és költségvetési szerveik részére

K506

4 327 103

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K506

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

4 532 103

egyházi jogi személyek részére

K508

egyéb civil szervezetek részére

K508

háztartások részére

K508

1 500 000

pénzügyi vállalkozások részére

K508

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

egyéb vállalkozások részére

K508

Európai Unió részére

K508

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K508

egyéb külföldiek részére

K508

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

1 500 000

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülre

K512

5 522 000

nonprofit gazdasági társaságok részére

K512

egyházi jogi személyek részére

K512

egyéb civil szervezetek részére

K512

5 222 000

háztartások részére

K512

pénzügyi vállalkozások részére

K512

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

egyéb vállalkozások részére

K512

300 000

Európai Unió részére

K512

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K512

egyéb külföldiek részére

K512

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivülre

K89

14. melléklet

20. melléklet

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek

Lábod Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek (Ft)

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

építményadó

B34

2 500 000

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

magánszemélyek kommunális adója

B34

telekadó

B34

2 800 000

Vagyoni tipusú adók

B34

5 300 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

17 961 086

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

17 961 086

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

Gépjárműadók

B354

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

100 000

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

100 000

ebből: talajterhelési díj

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

18 061 086

eljárási illetékek

B36

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

felügyeleti díjak

B36

ebrendészeti hozzájárulás

B36

környezetvédelmi bírság

B36

természetvédelmi bírság

B36

műemlékvédelmi bírság

B36

építésügyi bírság

B36

szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része

B36

egyéb bírság

B36

460 415

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

460 415

15. melléklet

24. melléklet

BEVÉTELEK

Lábod Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2021 évi mérlege

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Megnevezés

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Pénzforgalmi bevételek

Pénzforgalmi kiadások

Működési célú

Működési célú

455 224 130

Működési bevételek

412 450 933

Személyi jellegű kiadások

226 017 728

Működési célú bevételek áh-n belülről

344 618 419

Munkaadót terh. jár.és szociális hozzájárulási adó

32 237 299

Közhatalmi bevételek

23 821 501

Dologi és egyéb folyó kiadások

145 003 861

Működési bevételek

38 317 190

Ellátottak személyi juttatásai

40 200 000

Működési célú átvett pénzeszköz

5 693 823

Egyéb működési célú kiadás

11 765 242

Felhalmozási célú

Felhalmozási célú

47 342 474

Felhalmozási bevételek

Beruházások

23 108 361

Felújítások

24 234 113

Kormányzati beruházások

Lakástámogatás

Lakásépítés

Egyéb felhalmozási kiadások kiadások

0

felhalmozási célu kölcsön

Pénzforgalmi nélküli kiadások

Működési célú tartalékok

Felhalmozási célú tartalékok

Fejlesztési céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY

Működési hiány

Felhalmozási hiány

FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK

11 558 786

államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú bevételek nélkül)

KIADÁSOK ÖSSZESEN

514 125 390

A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESÍTETT HIÁNYA

Működési hiány

Felhalmozási hiány

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

Belső forrásból

101 674 457

I. Működési célú pénzmaradvány igénybevét.

43 277 172

II. Felhalm. célú pénzmaradvány igénybevét.

58 397 285

Külső forrásból

Működési célú hitelfelvétel

Felhalmozási célú hitelfelvétel

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

514 125 390

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

514 125 390

Működési célú bevételek összesen

412 450 933

Működési célú kiadások összesen

455 224 130

Felhalmozási célú bevételek összesen

0

Felhalmozási célú kiadások összesen

47 342 474

Finanszírozási bevétel

101 674 457

finanszírozási kiadás

11 558 786”