Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 38/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelete

az idegenforgalmi adóról

Hatályos: 2019. 01. 01

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés d) pontjában, meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:



1. § Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) illetékességi területén e rendeletével idegenforgalmi adót vezet be.

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) hozzátartozó: a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér. Hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyenes ágbelirokona és testvére, valamint a testvér házastársa,

b) üdülő: az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként (üdülőépület, hétvégi ház, apartman, nyaraló, csónakház) feltüntetett épület,

c) szálláshely: egész éven át vagy időszakosan, üzletszerűen működtetett olyan létesítmény, amely éjszakai elszállásolásra és tartózkodásra szolgál,

d) vendégéjszaka: vendégként eltöltött - éjszakát is magában foglaló vagy így elszámolt - legfeljebb 24 óra,

e)[1] szociális intézmény: a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott személyes szociális gondoskodást nyújtó szervezet, vállalkozás,

f)[2] szolgálati kötelezettség: rendőrségi, tűzoltósági, katonai szolgálat,

g)[3] ideiglenes jellegű tevékenység: ideiglenes jellegű a tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó:

ga) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de nem éri el a 181 napot, vagy

gb) bármely - a ga) pontba nem sorolható - tevékenységet végez, ha annak folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve, hogy egyetlen önkormányzat illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel.

3. § Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt.

4. §[4] Mentes az adó alól a helyi adókról szóló törvényben foglaltak köre.

5. § (1) Az idegenforgalmi adó alapja a megkezdett vendégéjszakák száma.

(2)[5] Az adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként 500 Ft.

6. §[6] (1) A 3. § alapján fizetendő adót a Htv. 34. § (1) bekezdésében meghatározottak köre szedi be.

(2) Az (1) bekezdés szerint fizetendő idegenforgalmi adót az adóbeszedésre kötelezett akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta.

7. § Az adóbeszedésre kötelezettnek a beszedett adóról a tárgyhónapot követő hó 15. napjáig kell adóbevallást benyújtania.

8. § (1) Az idegenforgalmi adót a 6. § szerinti adóbeszedésre kötelezettnek kell befizetni a beszedést követő hó 15. napjáig a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegenforgalmi adó számlájára.

(2) Amennyiben az adó beszedését a beszedésre kötelezett elmulasztotta, a Htv. 34. § (2) bekezdése értelmében az adót akkor is köteles megfizetni.

9. §[7] (1) Az adó beszedésére kötelezett köteles olyan nyilvántartást (vendégkönyvet) vezetni, amely alkalmas az adó alapjának, összegének, a mentesség jogcímének és jogosultságának megállapítására, valamint ellenőrzésére.

(2) A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:

a) a vendég nevét,

b) a vendég lakcímét,

c) a vendég születési helyét és idejét,

d) a vendég útlevelének vagy személyazonosító igazolványának, továbbá diákigazolványának számát,

e) az eltöltött vendégéjszakák számát,

f) az eltöltött vendégéjszakákból adómentesen eltöltött éjszakák számát,

g) az adóköteles vendégéjszakák számát,

h) a beszedett adó összegét.

(3) Az adóbeszedésre kötelezett az adómentességi jogcímre jogosító tartózkodást az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon tett nyilatkozattal igazolja az adóhatóság felé. A nyilatkozatokat az adóbeszedésre kötelezettnek a vendégkönyv mellékleteként csatolva meg kell őriznie a külön jogszabályban meghatározott elévülési időn belül. Az adómentességre igényt tartó magánszemély az adatszolgáltatásra nem kötelezhető, de amennyiben a nyilatkozatot az adóbeszedésre kötelezett részére nem tölti ki, akkor az adóbeszedésre kötelezett az adómentességet nem érvényesítheti.

(4) A szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák csak abban az esetben mentesek az adó alól, ha a vendég a mentességre való jogosultságát igazolja az adóbeszedésre kötelezett részére.

(5) A mentességek megállapítására szolgáló igazolást a szálláshely üzemeltetője köteles dokumentálni.

10. § (1) Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az e rendelettel nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló és az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadók.


Budapest, 2011. október 20.


[1]

Beiktatta: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.

[2]

Beiktatta: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.

[3]

Beiktatta: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.

[4]

Megállapította: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 55/2015. (XI. 24.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.

[5]

Megállapította: 46/2018. (XII. 4.) XI.ÖK rendelet 1. §. Hatályos: 2019. I. 1-től.

[6]

Megállapította: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelete 3. §. Hatályos: 2013. I. 1-től.

[7]

Megállapította: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 43/2017. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2018. I. 1-től.