Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2017. (II. 27.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Hatályos: 2021. 10. 01- 2021. 10. 31

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2017. (II. 27.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított jogalkotói hatáskörében, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörükben eljáró alapellátást végző orvosok, védőnők továbbá az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) közigazgatási területe a felnőtt háziorvosi ellátás tekintetében 79 körzetre tagolódik, melyek részletes leírását az 1. melléklet tartalmazza.

2. § Az Önkormányzat közigazgatási területe a házi gyermekorvosi ellátás tekintetében 24 körzetre tagolódik, melyek részletes leírását a 2. melléklet tartalmazza.

3. § Az Önkormányzat közigazgatási területe a felnőtt fogorvosi ellátás tekintetében 28 körzetre tagolódik, melyek részletes leírását a 3. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Az Önkormányzat közigazgatási területe a gyermek fogorvosi ellátás tekintetében 8 körzetre tagolódik, melyek részletes leírását a 4. melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat közigazgatási területe az ifjúsági fogorvosi ellátás tekintetében 1 körzet, amelynek részletes leírását az 5. melléklet tartalmazza.

5. § (1) Az alapellátáshoz kapcsolódó felnőtt háziorvosi ügyeleti ellátást az Önkormányzat - teljes közigazgatási területére vonatkozóan - a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft. közreműködésével egyéb szolgáltató útján biztosítja. A felnőtt háziorvosi ügyeleti ellátás székhelye: 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.

(2) Az alapellátáshoz kapcsolódó házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az Önkormányzat - teljes közigazgatási területére vonatkozóan - a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft. közreműködésével egyéb szolgáltató útján biztosítja. A központi házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás székhelye: 1225 Budapest, Diósárok út 1-3. 24. épület.

(3) Az alapellátáshoz kapcsolódó fogorvosi ügyeleti ellátás az Önkormányzat - teljes közigazgatási területére vonatkozóan - a fővárosi központi ügyeleten biztosított. A központi fogászati ügyelet székhelye: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 40.

6. § Az Önkormányzat közigazgatási területe a védőnői ellátás tekintetében 46 körzetre tagolódik, melyek részletes leírását a 6. melléklet tartalmazza.

7. § Az Önkormányzat területe az iskola-egészségügyi ellátás tekintetében 16 körzetre tagolódik, melyek részletes leírását a 7. melléklet tartalmazza.

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2)[1]

1. melléklet

1. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Apahida utca - Bereck utca 3 15 16 18 19 20 22 23 24 25 26 27 32 34 15-17 21/A 21/B 21/C 28-30 - Beregszász köz - Beregszász tér - Beregszász út 1 2 3 5 7 8 9 10 11 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 33 34 35 36 37 39 41 43 45 47 49 51 53 57 59 61 63 65 67 69 71 73 75 77 79 81 83 85 87 89 91 93 95 97 99 101 6/A 6/B 16/A 36/2 39-41 59/B 87/A 87/B 87/C 99/A 99/B 2238/1 - Dió utca - Előpatak köz 3 4 5 6 8 - Előpatak utca 71 72 73 74 75 76 78 80 82 78/A 78/B 78/C 78/D 78/G - Háromszék utca 8 10 16 17 18 20 21 25 26 27 28 31 33 34 35 36 37 38 39 40 41 43 48 50 52 54 56 2056 2057 17/B 19/A 19/B 32-34 44/A 44/B 46/A 46/B 52/A 52/B 56/1 56/2 56/3 56/A 2056/0 2056/B 2057/1 2073/15 2073/23 - Hegyes utca - Hérics utca 1 10 11 12 14 - Homoród utca 15 16 17 18 19 20 21 23 25 18/A - Jégcsap utca 1 3 7 18 932 7/A 7/B 932/9 - Kézdiszentlélek utca - Május utca - Maléter Pál utca 1 2 - Március utca 8 9 - Menedékes utca 1 2 3 - Nagyszalonta köz - Nagyszalonta utca - Nagyszeben út 1 3 9 15 20 24 13/B 1763/4 - Naprózsa utca - Neszmélyi köz - Neszmélyi út 41 43 - Ortaháza utca - Pecz Samu utca - Radóc utca - Ramocsa utca - Ratkóc köz - Ratkóc utca - Rétköz utca 3 9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 3/A 9/B 13/A - Rimaszombati út 1 3 4 8 15 17 24 28 45 1/A 1-4 2/8 2/A 2-8 2-18 3/A 3/B 3/D 6-8 9/A 12-4 15/A 15/B 15/C 15/G 21-4 - Rodostó utca - Sasadi út 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 24 28 30 32 34 36 38 40 42 44 46 48 50 52 54 56 - Szent Adalbert tér - Szent Kristóf utca - Szurdok utca - Táncos utca - Torbágy utca 1 2 - Vizsla utca

2. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bakony utca - Bereck utca 2 4 5 6 8 9 10 12 4/1 - Bozókvár utca - Brassó út 20 44 57 63 104 106 108 110 112 113 119 121 123 124 125 126 128 130 132 134 135 136 138 139 141 143 144 145 147 155 157 159 161 169 447 2645 169179 80/A 96-98 102/A 102/B 102/C 113/A 113/B 113/C 119/A 119/B 138/140 138-14 138-140 144/B 147/A 147/B 165-179 166-179 167-179 168/B 169/179 169/A 169/B 169/C 169/D 169/E 169/F 169-177 169-178 169-179 169-179 169-179A 169-179B 169-179D 169-179F 199-179 1698-179 2448/4 2645/3 2645/4 2649/4 - Domboldal utca - Előpatak utca 3 4 5 7 8 10 12 15 17 18 19 20 21 22 24 26 29 31 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 44 45 47 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 60 62 64 66 667 17/A 20/B 21-23 22/A 25-27 30/32 30-32 43/A 43/B 50/A 50/B - Haraszt utca - Háromszék utca 1 2 6 7 9 15 - Hársmajor utca - Homoród utca 1 2 3 4 5 6 8 10 - Kőhalom utca - Maderspach Károlyné utca - Maléter Pál utca 3 4 - Őrség utca - Pannonhalmi út - Rahó utca 7 9 10 12 13 14 15 16 18 20 22 26 28 30 32 2-8 9/A 9/B 12-8 20/A 20/B 20/H 24/A 24/B 24/C 24/D 26/A 28/A 28/B 28/D - Sasadi út 1 3 5 7 9 15 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 45 47 49 55 57 1/B 3/5 3/S 3-5 - Sümegvár köz - Sümegvár utca - Torbágy utca 3 9 - Ugron Gábor utca 31 33 34 35 36 37 39 41 43 49 53 56 58 59 60 61 62 64 68 70 44-46 45/A 45/B

3. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bertalan Lajos utca 16 - Budafoki út 12 14 16 20 45 10/A 10/B 10/C 16-18 37-39 41/A 41/B - Kruspér utca - Stoczek utca 1-7

4. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bercsényi utca 2 11 12 14 21 13/A 13/B - Galambóc utca 13 15 19 32 5-7 3975/8 - Gárdonyi tér - Karinthy Frigyes út 16 18 20 22 24 26 - Kikinda köz - Lágymányosi utca 2 4 11 13 15 17/A 17/B - Lecke utca - Vak Bottyán utca

5. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bercsényi utca 1 15 17 24 26 36 38 19/B 19/C 22/A 22/B 32/A 32/B 34/A 34/B - Budafoki út 36 38 32/A 32/B 32/D 32/E 34/A 34/B 34/C - Fehérvári út 2 4 6 8 10 14-22 - Karinthy Frigyes út 15 17 19 44 - Kőrösy József utca 3 - Móricz Zsigmond körtér 14 16 - Siroki utca - Váli utca

6. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 1 3 7 9 17 19 11-13 15/A 15/B 15/C 15/D 15/E - Kemenes utca - Mészöly utca 5 7 - Műegyetem rakpart - Orlay utca - Szent Gellért rakpart

7. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 52 54 56 - Bicskei utca - Budafoki út 101 103 - Karinthy Frigyes út 2 3 5 7 8 9 10 11 12 13 14 4-6 - Lágymányosi utca 5 7

8. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 40 42 44 46 48 50 36-38 - Bercsényi utca 3 5 7 9 - Lágymányosi utca 6 - Mészöly utca 4 6 - Nádorliget utca

9. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Citadella sétány - Iglói utca 1 3 5 7 9 11 13 15 17 - Kelenhegyi köz - Kelenhegyi út 6 8 15 17 18 19 21 22 25 27 30 32 33 34 35 36 37 39 40 41 42 43 44 45 46 47 49 50 52 54 58 7-9 11-13 12-14 16/A 16/B 23/A 23/B 24-26 29/A 29/B 31/A 31/B 31/C 35/A 35/B 36/A 38/A 38/B 42/A 44/A 45/47 45/A 45/B 45-47 46/A 46/B 46/C 46/D 47/A 47/B 48/A 48/B 49/B 52/A 52-54 54/A 54/B - Mányoki út - Minerva utca - Pipacs utca - Rezeda utca - Somló köz - Somlói út 2 3 4 5 7 9 11 12 13 14 15 18 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 31 1/B 2/A 2/B 3/A 5/A 5/B 6/A 6/B 8-10 14-16 15/A 15/B 17-19 25/A 28/A 28/B 30/A 30/B - Számadó utca - Verejték utca

10. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Budai alsó rkp. - Budafoki út 22 24 26 53 55 57 26/B 28-30 57/A 57/B 59-63 - Csíky utca - Egyetemisták parkja - Egry József utca 13 24 32 34 36 3-11 28-30 - Goldmann György tér - Karinthy Frigyes út 23 25 27 29 30 31 32 42 - Lágymányosi utca 12 14 16 18 20 28 14/A 14/B 21/A 21/B 22-26 23/A 23/B - Magyar Nobel-díjasok körútja - Magyar tudósok körútja - Neumann János utca - Október Huszonharmadika utca 14 18 2-6 8-10 - Saru utca - Pázmány Péter sétány - Raoul Wallenberg rkp. - Stoczek utca 11 13 17 19 17/A 17/B - Szabó Dezső sétány - Valdemar és Nina Langlet rkp.-

11. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Birs utca 6 8 10 12 14 16 1/B 1/C - Frankhegy utca 7 - Regős köz 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 77 - Regős utca 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 18 22 810 5/A 5/C 6/B 7/A 8-13 43/A

12. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Birs utca 3 4 3/D - Cickafark utca - Csonttollú utca 9 - Facsemete utca 3 4 7 11 12 13 14 16 18 19 20 21 22 23 24 25 26 29 31 33 35 37 39 41 1/1 1/2 1/3 1/4 1/5 1/6 1/7 1/8 1/9 1/10 1/11 1/12 1/13 1/14 1/15 1/16 1/17 1/18 1/19 1/20 1/21 1-3 1-6 - Fatörzs utca 2 3 4 6 7 8 22 23 25 27 29 - Gazdagréti tér 2 3 4 26 34 2/A - Kányakapu utca - Keltike lejtő -Lappantyú utca - Libella köz - Nagyszeben tér - Rétköz utca 18 20 22 - Rózsaszőlő utca - Söjtör utca - Telekes utca - Torbágy utca 10 - Tűzkő utca - Vásárfia utca - Zsázsa utca

13. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Budaörsi út 180 101/A 101/C 105/B 108-110 109/A 109/B 109/C 159/A 159/B 178/B 180/1 180/A 180/B 180/C 180/D 180/E 180/F - Csíksomlyó utca - Felsőörsöd utca - Guruló köz - Kisködmön utca 4 6 8 10/A 10/B 10/C 12 14 16 20 - Kőérberki dűlő 200 216 220 226 230 232 240 292 220/2 228/2 232/0 240/0 296/3 - Kőérberki út 1 2 7 8 11 14 31 33 34 35 36 39 75 78 130 136 148 192 225 423 426 549 1034 2/B 2/C 6/E 39/C 90/1 90/2 123/2 152/7 152/B 154/2 198/2 213/0 238/3 238/5 304/6 308/0 326/3 357/C 400/0 426/0 477/1 - Kőoltár utca - Örsöddűlő út - Rétköz utca 8 16 - Torbágy utca 4 - Törökugrató utca

14. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Csiki-hegyek utca - Gazdagréti tér 5 7 23 - Torbágy utca 12

15. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bocskai út 31 35 37 38 40 34/A 34/B 38-40 39-41 - Edömér utca - Fadrusz utca 11 14 15 18 20 22 9/B 11/B - Frankfurt sétány - Kosztolányi Dezső tér 4 5 - Puskás Tivadar utca 3 3/C 4-8 - Tas vezér utca - Ulászló utca 39 42 44 50 52 54 62 64 66 68 70 72 74 37/A 39/41 39-41 - Vincellér utca 1 15 16 18 20 28 29 31 33 16/A 16/B 26/A 26/B 26/C - Zsombolyai utca 1 2 3 6 7 8 9 10 11 12 13 1/A 1/B

16. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 4 6 8 14 16 18 20 28 6-8 10-12 24-26 - Budafoki út 1 3 4 5 6 8 13 15 19 23 5-7 9-11 17/A 17/B 17/C - Irinyi József utca 4 6 8 12 14 18 19 21 23 24 25 27 29 1-17 25-29 27-29 - Szent Gellért tér - Szüret utca 2 3 11 13 15 2-18 5-7 12-18 - Zenta utca

17. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Balogh Tihamér utca - Bartók Béla út 41 43 45 47 49 - Bocskai út 10 12 14 16 20 22 24 28 - Boglárka utca - Budafoki út 43 - Bukarest utca - Csonka János tér - Hamzsabégi út 33 35 - Károli Gáspár tér 2 3 - Könyves György utca - Ulászló utca 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31

18. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 30 32 34 - Bercsényi utca 4 6 8 10 - Bertalan Lajos utca 11 13 15 17 19 20 21 22 24 26 - Budafoki út 31 33 35 - Kelenföldi út 15-17 - Kende utca - Vasút utca

19. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Badacsonyi utca 2 4 6 8 10 12 14 16 2/A 2/B 14/A 14/B - Bartók Béla út 71 73 75 77 79 81 83 83 85 86 86 87 88 88 89 90 91 93 95 96 97 99 101 103 83-85 90-94 91/A 91/B 92/94 92-94 92-94 92-94B 95/A 95/B 98-102 103/B - Benedikt Ottó utca - Hamzsabégi út 38-40 - Hauszmann Alajos utca 2 - Köbölkút utca 4 6 7 8 9 10 11 12 13 17 21 23 25 27 11/B 23/A 23/B - Kökörcsin utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 18 19 20 22 17/19 17-19 - Ménesi út 3 62 64 66 68 70 72 74 76 78 80 84 - Sopron út 40 52 - Szüret utca 19 21 23 25 27 - Ulászló utca 76 78 80 - Villányi út 14 18 19 20 22 24 27 28 29 30 34 37 38 41 42 44 45 47 49 51 53 67 18/C 20/2 20/A 20/B 21/B 22/A 22/B 24/A 24/B 24/C 28/A 28/B 28/C 28/G 30/A 30/B 30/C 40/A 40/B 49/D 55-65 - Vincellér utca 30 32 34 40 41 42 43 44 45 46 47 48 37/A 39/A 39/B - Zsombolyai utca 16 18 20

20. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Árnika utca - Balatoni út 160/33 442/7 - Bali Sándor u. - Barackfa utca - Barackmag utca - Bodajk utca - Budaörsi út 157 - Dayka Gábor utca 72 74 76 78 79 86 2645/0 - Garabonciás utca - Görbe utca 9 11 14 - Hegytető utca 12 13 - Hermánd utca - Irhás árok 2 4 6 8 10 14 22 24 30 8/A 10/A 10/B 10/C 22/B 24/A 30/A 30/B 30/C 1463/2 - Irhás köz 1 3 5 6 7 8 9 12 14 2/B 6/B 6/C 14/B - Kakukkhegyi erdősor - Kakukkhegyi út 3 4 6 8 12 14 1431 6/B 6/C 1381/0 1381/1 1381/2 1383/7 1383/6 1385/5 1385/5 1385/6 1389/4 1431/1 1432/0 1432/1 - Kaptárkő utca 1 2 1-6 - Kismákfa utca - Lépés utca - Meredek utca 3 12 29 33 38 42 - Márton Áron tér - Nagyida köz 1 - Nagyida utca 2 5 7 9 11 12 13 14 15 17 19 1640 1640/1 - Nagymákfa utca 5 6 8 10 11 12 14 16 4/A 4/B 9/A 9/B 12/A 12/B - Napóra utca - Ördögorom lejtő 1 2 3 4 5 6 7 9 11 12 13 14 15 17 18 20 21 22 23 26 28 29 30 31 32 34 40 43 48 52 64 70 71 75 77 1408 1410 1422 1/B 5/A 6/A 7/A 7/B 9/B 11/B 16/A 16/B 22/A 28/A 28/B 30/A 30/C 32/A 32/B 34/A 34/B 34/C 34/D 39/A 39/B 40/A 40-42 52/B 1397/2 1408/0 1410/0 1414/0 1414/9 - Ördögorom út 1 3 4 5 6 7 9 11 12 13 15 16 18 19 22 24 36 1496 2/A 5/5 5/B 6/B 9/1469 11/1470 11/B 1473/3 1496/1 - Örkény István utca - Pacsirtafű utca - Rákó utca 27 32 55 57 512 2-8 - Rétkerülő út 7 9 13 15 17 19 20 32 36 38 40 53 36/B 1882/1 - Sasadi köz - Sasadi út 143 145 147 149 151 153 154 155 156 157 158 159 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 180 182 184 186 152/A 152/B 166/A - Szelesdomb utca - Tájék utca 12 21 - Tippan utca - Varjútövis köz - Vitorlázó út - Vöröskúti határsor

21. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 66 68 70 72 74 - Eszék utca 3 5 7 9 13 15 7/A 7/B 9/11 9-11 13/15 13-15 - Fadrusz utca 12 - Fehérvári út 13 15 17 - Szabolcska Mihály utca - Ulászló utca 43 45 47 49 53 55 57 61 - Vásárhelyi Pál utca 4 8 10 12

22. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 76 78 80 82 84 80 - Bíró László József körút - Bocskai út 1 7 9 11 13 15 17 19 21 27 1/A 3-5 23-25 - Buda-part tér - Eszék utca 2 4 6 10 12 14 16 17 18 20 22 4/A 4/B 6/A 6/B 8/A 8/B 10/A 14/A 14/B 16/A 16/B - Fehérvári út 19 21/A - Garda utca - Kosztolányi Dezső tér 7 8 9 10 11 12 - Napkelte utca -Thallóczy Lajos utca 3 15 24 26 27 28 29 30 34 23-25

23. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartoniek Géza lépcső - Fadrusz utca 2 - Himfy utca - Kelenhegyi lépcső 4 6 - Ménesi út 4 5 6 7 8 10 11 12 14 15 16 17 18 19 21 22 23 24 26 27 28 30 31 32 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 54 9/A 9/B 11-13 12/0 17/A 17/B 23/A 31/A 31/B 45/0 - Móricz Zsigmond körtér 1 2 3 4 3/A 3/B - Somló lépcső - Villányi út 1 3 5 7 9 11 13 300000 300100 5-7 9/B 9-11 11/13 11-13

24. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bártfai utca 55 - Bartók Béla út 51 53 55 57 59 60 61 62 63 64 62-64 - Bogyó utca - Csóka utca - Fadrusz utca 1 4 5 6 - Fehérvári út 7 9-11 - Móricz Zsigmond körtér 7 8 9 10 11 12 15 - Vásárhelyi Pál utca 7 9 11 - Villányi út 4 6 8 10

25. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Ábel Jenő utca 6 8 10 12 14 18 20 22 24 26 2/A 2/B 4/A 4/B 16/A 16/B - Badacsonyi utca 1 3 5 7 9 11 13 15 17 18 19 21 23 24 25 26 28 1/B 3/A 3/B 5/A 5/B 13/A 13/B 15/B 20-22 - Bocskai út 42 43 44 45 46 50 52 54 63 43 45 47 49 5200054 43/45 43-43 43-45 43-54 43-458 43-45A 45-45 46/48 46-48 47-49 50/A 52 54 52/54 52-53 52-54 52-57 53-45 55-57 63/65 63/69 63-63 63-65 - Dávid Ferenc utca - Dinnye utca - Diószegi út 1 7 17 21 43 44 45 48 50 51 52 53 54 47/A 47/B 48/B 49-51 50/A 50/B 52/A 52/B 54/A 54/B - Forrás utca 1 3 5 - Függetlenségi park - Kenese utca - Nagyszőlős utca 2 2/A 2/B 2/C 2/D 2/E - Szüret utca 9 9/A 9/B

26. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Aga köz - Aga utca - Alsóhegy utca 27 27/A - Daróczi út 7 11 15 17 25 27 29 32 33 34 35 36 37 39 41 43 45 47 48 50 52 60 62 64 66 68 70 72 78 84 13/A 13/B 31/A 31/B - Györök utca - Hamzsabégi út 45 46 48 52 60 66 - Harcos tér - Harcos utca - Hollókő utca - Ibrahim utca 16 18 19 21 26-28 30-38 - Jászóvár utca - Karolina út 67 69 - Kászony utca - Kökörcsin utca 23 25 26 27 28 30 - Laufenauer utca - Nagyszőlős utca 1 3 4 5 6 7 8 9 10 12 16 17 18 19 20 21 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 53 10/B 20/A 21/1 21/3 21/A 21/B 21/C 29/B 47-49 - Rőf utca - Takács Menyhért utca - Tardoskedd utca - Tibavár utca - Vágfarkasd utca - Valkói utca

27. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bocskai út 70 76 78 80 82 114 168 - Bod Péter lejtő - Bod Péter utca - Budaörsi út 43 49 53 73 75 43/A 43/B 43/C 47-49 49 51 49-51 49-53 73-7 73-75 - Daróczi út 5 9 19 46 54 56 40-42 - Előpatak utca 1 9 1/A 9/A 9/B 9/B1 9/C - Fehérló utca - Hamzsabégi út 65 - Homonna köz - Homonna utca - Ibrahim utca 3 4 5 6 7 8 9 10 13 15 17 - Karolina út 39 41 43 45 47 48 51 53 55 56 57 58 59 60 61 62 63 55/A 61/B 61-63 64-72 - Kond vezér utca - Oroszvég lejtő 5 7 16 - Oroszvég utca 1 2 4 5 6 7 8 9 10 - Tornavár utca - Töhötöm utca - Zólyom köz - Zólyomi út 24 26 28 30 32 32/A 32/B

28. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Avar utca 35 - Breznó köz 1 3 5 7 11 1 9/A 9/B - Budaörsi út 20 22 24 4-18 20/A 20/B 24/A - Csetneki utca 4 6 8 10 12 - Csukló utca - Hegyalja út 34 38 40 42 44 46 48 50 52 58 60 62 64 68 70 72 74 76 78 80 82 84 106 108 110 112 120 122 124 126 128 152 166 168 170 172 174 176 180 184 186 188 34-36 100/A 100/B 102/104 102-104 118/A 118/B 176-178 - Jagelló út - Menta utca - Otthon utca - Schweidel utca - Szittya utca - Társ utca - Villányi út 89 91 93 95 97 101 103 105 107 109 111 113 115 117 105/A 105/B 113-115 - Zólyomi út 40 40/A 40/B

29. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Ábel Jenő utca 1 3 5 7 9 11 13 15 19 21 23 27 29 31 17/A 17/B 33/A 33/B - Alsóhegy utca 48 - Avar utca 33 37 31/A 31/B 33/B - Bocskai út 67 69 71 75 153 73/B 75/A 75/B - Csetneki utca 20-tól páros oldal - Daróczi út 24 26 28 - Diószegi út 57 58 59 60 63 60/A 60/B - Elek utca 4 6 8 9 10 11 12 13 14 15 16 18 20 22 24 26 28 32 2/B 7/A 7/B 9/A 9/B 28/A - Karolina út 3 5 7 8 10 12 14 16 17 18 20 21 22 23 27 32 33 34 35 36 38 17/B 33/A 33/B 33/D 34/A 34/B 35/A 35/B 37/A 37/B 38/A 38/B - Tarcali utca - Villányi út 48 50 52 54 56 58 60 48 B 48/A 48/B 48/D

30. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bajmóci utca - Breznó köz 2 4 6 8 1000012 10/12 10-12 - Budaörsi út 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 25 26 27 28 29 30 31 32 33 33 34 36 37 38 39 40 41 42 44 46 50 52 54 56 60 9-11 11-13 23/A 23/B 25/A 25/B 31/A 31/B 31/C 32/A 32/B 32/E 33/3 33/A 33/B 33/B 33/C 34/A 34/B 34/C 36/A 36/B 36/B 36/C 36/D 39-41 40/A 40/B 41/B 44/A 44/B 48/A 48/B 50/B 56-58 - Csetneki utca 1 3 5 7 9 11 13 13/A - Elek utca 3 5 3/A 3/B - Hegyalja út 86 88 92 94 96 98 90/A 90/B - Holdvilág utca - Karolina út 2 4 2/B 2/C - Muskotály köz - Muskotály utca - Nedecvár utca - Radvány utca - Villányi út 74 76 78 80 82 84 86 100 152 78/80 78/A 78/B 78/C 78/D 78-80 80/A 80/B 92-94 - Zólyomi út 2 3 4 5 6 7 9 10 11 12 13 14 16 19 20 21 23 25 27 29 31 33 34 36 37 38 39 41 42 43 44 45 47 6/A 6/B 9/A 10-12 14/1 15/B 18/3 18/A 18/B 25/A 25/B 27/A 27/B 34/36 34/B 34/C 34-36 34-36B 34-36C 38/B 38/C 38/D 42/A 42/B 44/A 44/B

31. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Alsóhegyi lépcső 1 - Alsóhegy utca 8 13 15 17 19 20 21 23 25 26 28 34 36 38 40 42 44 25/2 25/B - Bakator utca - Citadella út - Gombócz Zoltán utca - Gyula utca - Iglói utca 2 4 10 12 14 16 18 6/A 6/B - Kelenhegyi lépcső 13 33 77 1-5 35/A - Kelenhegyi út 60 62 64 68 70 75 77 81 172 60/A 60/B 66/A 66/B 68/A 68/B 70/A 70/B 77/B - Késmárki utca - Köbölkút utca 31 32 33 34 35 36 37 39 40 41 42 43 48 371 28-30 31/B 33/A 33/B 47/D - Ménesi út 49 53 55 59 61 63 65 69 71 73 75 77 79 85 87 92 94 96 98 100 102 104 51/A 51/B 57/A 57/B 59/A 59/B 61/A 61/B 61/C 63-65 71/A 71/B 77/B 79/B 83/A 83/B 85/A 85/B - Mihály utca - Serleg utca - Somlói út 33 35 39 41 42 43 44 45 46 48 50 52 54 56 58 60 62 64 66 68 70 72 74 76 33/A 33/B 37/6 37/A 37/B 39/B 46/A 47/A 47/B 47/C 47/D 50/A 60/A 60/B 62/A 62/B - Szirtes út - Villányi út 62 64 66 68 70 72 73 75 77 79 81 83 85 87 83 85 62/A 62/A B 62/A-B 62/B 64/A 64/B 70/E 75/B 83/B 83/D 83-35 83-83 83-85 83-850 83-853 83-854 83-856 83-85A 83-85B 83-85C 83-85D 83-85E 83-85F 83-85G 83-85H 83-85/A 83-85/B 83-85/C 83-85/D 83-85/E 83-85/F 83-85/G 83-85/H 83-850C

32. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Ágyás utca - Antónia lépcső - Barackos köz - Baradla utca - Botfalu udvar - Cenkhegy utca - Cseresznye köz - Cseresznye utca - Dayka Gábor utca 80 81 82 83 84 85 92 94 96 98 100 102 81/A 81/B 81/C 83/A 85/A 92/A 94/A 98/A 102-104 - Dayka tér - Eper utca 67 69 71 73 75 71/A - Érdi út - Fátra tér - Görbe utca 5 6 7 8 3/A 3/B 3/C 3/D 4/A 4/B 6/B 10/A 10/B 12/A 12/B - Harta utca - Hegytető utca 3 6 8 10 11 14 15 22 5/A 5/B 7/A 7/B 13/A 13/B 15/B 16/A 16/B 18/A 18/B 20/A 20/B - Komondor utca - Kópházi utca - Korompai utca - Mákvirág köz - Meredek utca 2 4 8 10 20 22 24 26 28 30 32 34 36 44 46 48 50 52 54 56 58 60 62 64 6/A 6/B 28/B - Nagyida köz 2 3 4 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 2113 5/A 5/B - Nagyida utca 1 3 4 6 8 16 1751 1766 2/6 8/14 8/16 17-51 1751/0 1751/1 1751/2 1755/2 1756/1 1756/2 1756/3 1756/7 1756/8 1761/1 1763/2 1765/1 2113/0 - Nagymákfa utca 3 7 1426 7/B 1426/0
1427/2 1442/0 - Németvölgyi út - Oltvány árok 2 3 4 6 7 8 10 11 12 13 14 15 16 18 21 5/A 5/B 9/A 10/A 12/B 13/A 13/B 14/B 2204/1 2804/1 - Oltvány utca 5 7 9 11 13 15 23 25 27 31 33 35 41 43 45 49 51 53 2129 2195 7-9 17/A 17/B 17/C 17/D 17/E 19/A 19/B 19/C 19/D 19/E 19/F 29-31 47/B 2073/20 2191/3 - Ördögorom lejtő 36 45 56 57 58 61 72 1373 1395 1401 1456 1476 19/21 19-21 36/B 45-49 1389/3 1401/B 1417/2 1444/7 1445/0 1476/0 - Ördögorom út 20 30 32 44 61 1469 1470 20/D 28/B 1414/9 1469/0 1470/0 1470/2 1480/1 1493/4 1493/7 1497/1 - Rákó utca 1 3 4 5 7 8 9 10 11 12 13 14 15 17 21 23 24 26 28 29 30 31 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 53 54 56 58 60 1/A 1/B 4/A 12/1 23-25 40/B 47/A 47/B 53/B 60/A 60/B - Rózsatő utca - Süveg utca - Tájék utca 1 3 5 7 8 9 14 16 18 20 24 3/A - Talaj köz - Talaj utca - Táska utca - Torbágy utca 7 11 - Törcsvár utca - Törökbálinti út - Zajzon utca

33. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Antónia utca 3 4 - Beregszász út 38 40 42 44 46 48 50 52 56 58 60 62 64 66 68 70 72 74 76 78 80 82 84 86 88 90 92 94 96 98 100 103 104 105 107 108 109 110 111 112 113 114 116 117 118 119 121 125 127 129 134 135 139 141 143 145 147 153 167 169 171 173 40/1 40/2 40/3 40/4 40/5 40/A 40/B 40/D 42/A 42/B 42/C 46/A 48/A 48/B 48/C 50/B 50/D 56/A 56/B 56/C 56/D 56/E 57/B 60/62 60/B 60-62 62/A 62/B 64-66 74/A 74/B 76/B 78/B 80/B 82/A 82/B 88/B 94-96 100/2 102/A 102/B 103/2 104/A 106/A 106/B 108/A 108/B 108/C 118/B 145/A 145/B 145-147 171/A - Botfalu köz - Botfalu utca - Eper köz - Eper utca 1 2 3 4 5 6 7 9 10 11 12 13 14 15 16 17 19 20 21 23 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 38 39 40 41 42 43 44 45 47 49 50 51 52 53 54 55 56 57 59 60 62 63 65 2/A 2/C 6/A 6/B 7/A 7/B 8/A 8/B 10/B 12/A 12/B 16-18 23/1 23/A 23/B 23/C 32/1 32/2 48/A 48/B 57/2 57/B 2215/4 - Gulyás köz - Gulyás utca - Katafa utca - Lanka utca - Rupphegyi út 6 22 28 40 42 70 1320 10-12 40/B 1330/1 - Sasadi út 26 58 60 62 66 68 70 74 76 78 80 82 84 86 92 94 96 98 102 104 106 108 114 116 118 120 122 124 126 128 130 132 134 136 138 140 142 144 146 148 150 58 60 58/60 58/60A 58/6060 58/A 58/F 58/G 58-60 58-60A 58-60B 58-60C 60/B 88/90 88-89 88-90 98-102 106-110 108/110 108/B 108/C 108-110 108-110C - Torbágy utca 13 - Tömös utca

34. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Ezüstfenyő tér - Fegyvernek utca 36 40 44 54 56 58 60 115 117 119 121 123 185 54/A 54/B 56/2 56/58 56-58 115/A 119/C - Fürt utca - Hunyadi János út 4 12 16 18 22 28 36 40 42 46 54 72 80 162 164 168 12 162 12/A 20/B 26/B 43576/0 43576/0 - Károly Ireneusz J. utca - Kiskőrös utca - Mahunka Imre tér - Nyírbátor utca - Sáfrány utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 18 19 20 21 22 23 24 28 30 32 34 36 38 40 42 44 46 48 40-42 - Szatmárhegy utca - Tapolca utca - Tomaj utca 2 4 6 8 10 12 14 16 18 22 24 28 30 32 34 39 43 - Vasvirág sor

35. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Abádi tér - Budafoki út 84 94 - Derzsi utca - Építész utca - Fegyvernek utca 9 10 11 12 13 15 16 17 19 20 21 23 24 25 27 29 30 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 51 55 57 59 61 63 65 67 69 71 73 75 77 79 81 83 85 87 89 91 93 95 97 99 101 103 105 107 109 111 10-12 - Herend utca 13 14 15 16 17 18 19 20 22 23 25 29 24/A 24/B - Karcag utca 1 2 3 5 6 7 9 11 13 15 17 19 21 23 26 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 52 - Kenderes utca 1 2 3 6 7 8 9 11 13 14 15 19 20 21 29 8/2 16/A - Kisköre utca 4 - Kisújszállás utca - Kunhegyes utca 2 4 6 8 10 12 14 - Mezőkövesd út 8 10 - Szalóki utca - Vegyész utca

36. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Fehérvári út 194 196 198 202 235 237 239 241 243 245 247 235/A 237/B 239/C 241/D - Inga utca - Karcag utca 65 - Kisköre tér 8 9 10 11 16 20 710 - Kisköre utca 9 - Kitérő utca - Kőtár utca - Pagus utca - Rátz László utca 71 75 77 79 81 83 77/B 79/A 79/B 83-7 85/C - Sáfrány utca 52 54 56 60 70 76 52/54 52-54 82-86 - Solt utca 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 - Verbéna utca 16

37. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Albert utca 43 43/A 43/B 43/C 43/D 43/E 43/F 43/G 45-47 45-51 49-51 - Fehérvári út 180 181 182 183 185 185 187 189 168-178 182-190 183-189 189/A - Kármán Tódor utca 1 2 3 5 - Kondorosi út 1 2 3 4 6 7 8 10 2/A 8/A 8/B 10/B 12/A - Makó Pál utca 2 14 22 - Rátz László utca 72 76 80 82 86 116 72-76 72-86 76/80 76/86 76-78 76-80 76-86 78-80 80-82 80-86 82/86 82-86 84-86 - Sáfrány utca 50 - Tétényi út 125 127 129 131 137 139 140 141 142 144 126/B 128/A 128/B

38. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Albertfalva utca - Bükköny utca - Fehérvári út 191 193 195 197 199 199 201 203 205 207 193-195 197-199 201-203 201-207 205 - 205-207 - Feltáró út - Forgalmi utca - Kisköre utca 21 - Kondorosi út 9 11 13 15 17 9-17 - Lőportorony utca - Pentele utca

39. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Adony utca 8 - Allende park - Andor köz - Bor utca - Csorbai utca 2 3 6 7 12 16 18 2/A 2/B 3/A 3/B 3/D 3/E 3/F 3/G 3/H 5/A 5/B 5/C 5/D 5/E 10/C 18/A 18/B - Csöpp utca - Csurgói út 23 25 27 29 23/B - Fiatal utca - Hadak útja 53 54 55 56 57 59 60 61 62 63 64 65 66 68 69 61/1 61/A 61/B 63/A 63/B 64/A 64/B 65/A 65/B 65/C 66/A 66/B - Kenderes utca 4 - Major utca 22 24 26 28 32 34 36 38 40 42 40/B - Pajkos utca 21 23 28 32 34 36 38 48 50 52 58 60 62 64 66 68 70 72 74 80 84 86 23/A 23/B 23/C 23-A 32/D 34/C 38/A 54-56 - Rozsnyó tér - Solt utca 36 38 40 42 - Szádelő köz - Szádelő utca - Tétényi út 91 93 95 97 101 103 105 107 109 111 113 115 117 117 101/A 101/B 101/C 101/D 111/A 111-113 115/A 115/B 117/A 117/B

40. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Boldizsár út - Igmándi köz - Igmándi utca 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 25 26 28 30 32 42 44 49 51 53 55 57 59 831/4 - Kamaraerdei út 3 5 7 9 11 15 17 19 20 33 35 63 71 169 242 243 1666 15/B 35/39 35-35 35-37 35-39 37-39 56/1 56/7 103/2 1431/0 - Kérő utca 1 2 4 6 8 10 12 24 32 46 86 182 120000 2/16 4/B 10/A 43-45 - Keserűviz utca - Kétvölgy utca - Költők parkja - Menyecske utca 33 35 37 - Saxlehner András park - Vőfély utca

41. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Abroncs utca 3 5 7 9 11 - Adács utca - Alabástrom utca - Bazsalikom utca - Bolygó utca - Citera utca - Csákány utca - Dália utca - Duránci utca - Éva utca - Gépész köz - Gépész utca - Hetény utca - Hunyadi Mátyás út 37 39 41 43 45 47 49 51 53 55 57 59 61 63 65 69 71 73 75 77 83 37/A 49/A 49/B 55/A 59/A 59/B 61/A 65/B 75/A 75/B - Husáng utca - Inotai utca - Június utca - Kápolna köz - Kápolna út - Kardhegy utca - Kecskeméti József utca - Koboz utca - Kohó utca - Kővirág sor 71 73 107 109 111 123 125 127 129 131 135 137 73/A 73/B 73-A 113-121 125/0 137/A - Kubikos utca - Nádudvar utca - Narancs utca - Olajbogyó utca - Olajfa utca - Péterhegyi lejtő - Péterhegyi út 100 102 104 626 635 662 22802 104/A 104/B 664/3 698/3 - Pöfeteg utca - Regőcze utca - Rendőr utca - Repülőtéri út - Rétifű utca - Ringló út 9 47 63 89 110 118 120 130 152 161 169 21/B 152/A - Szajol utca - Szarkaláb utca - Székelykapu utca - Torma utca - Túrkeve utca - Ütköző sor - Vajda utca - Zebegény utca - Zsurló köz - Zsurló utca

42. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Cirmos utca - Csárda utca - Igmándi utca 27 29 31 33 35 37 39 45 47 61 63 65 - Kőérberki dűlő 202/0 202/1 202/A 238/2 238/3 238/4 298/5 - Kőérberki út 4 17 56 161 1037 1039 100037 56/6 1037/0 1039/1 - Menyecske utca 1 3 5 7 9 11 16 27 29 1-3 3/B 5-7 9/A 9-11 11/B - Neszmélyi út 2 3 4 5 7 9 10 11 12 13 14 16 18 20 22 24 26 28 32 34 42 44 4/A 4/B 5 7 5/7 5-7 9/B 10/A 10/B 11/A 11/B 11/C 12/A 12/B 13/B 16/A 18/A 18/B 22/D 22-24 42/A

43. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Balatoni út 198 200 202 - Dobogó út - Igmándi utca 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 24 34 36 38 40 41 43 - Kérő utca 14 16 18 20 14/16 14/B 14-16 16/B - Laska utca - Menyecske utca 2 10 12 14 15 19 21 23 24 25 28 30 31 34 38 10-12 19/A 19-21 - Mikes Kelemen utca - Neszmélyi út 38 40 38/A 40/A 40/B - Őrmezei út

44. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Albert utca 26 32 34 35 36 37 38 39 40 41 28-30 - Andor utca 1 2 3 4 6 8 10 12 13 14 15 17 19 20 22 27 29 30 32 16/A 16/B 21/B 21/C 21/D 23/A 23/B 23/C 23/D 23/E 24-28 25/A 25/B - Fehérvári út 134-144 146 148 150 152 154 159 167 169 171 173 175 146/A 146/B 152/B 165/A 173/A - Fogócska utca - Temesvár utca - Tétényi út 110 112 114 116 118 120 122 100/B 100/C 102-104 - Zsombor utca

45. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Alíz utca - Barázda köz - Barázda utca - Budafoki út 52 54 56 60 68 72 74 78 107 109 111 113 115 117 52/A 56/C 82/A 82/B 107/1 107/2 107/3 107/6 107/7 107/A 107/B 107-113 111-113 - Fehérvári út 96 98 102 104 106 109 111 113 114 115 117 118 119 121 123 124 125 127 129 130 131 133 100/A 102/A 102/B 106/A 106/B 114/A 114/B 116/C 118/A 118/B 126-128 130/A - Kalotaszeg utca 1 2 4 5 6 11 12 14 15 16 17 19 20 21 24 26 36 - Nándorfejérvári út 27 29 31 33 39 46 47 48 27-29 29-31 31/A 31/B 31/C - Sopron út 56 61 63 65 66 67 68 69 70 71 72 149 - Sztregova utca

46. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Andor utca 5 7 9/A 9/B 11/A 11/B - Árasztó út - Dr. Papp Elemér utca - Fehérvári út 135 137 139 141 143 145 147 149 157 135-137 - Fibula utca - Galvani utca - Hunyadi János út 1 3 5 7 9 11 13 15 17 25 29 39 165 189 43573 9/A 9/B 19/A 21/A 23/A 25/B 59/B 435/76 - Kalotaszeg utca 3 - Kondorfa utca - Mesterházy utca - Olasztelek utca -Panel utca - Rátz László utca 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23/C 24 25 29 31 33 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 48 50 51 52 53 54 55 57 58 59 64 65 69 70 9/B 10-12 12/B 14-16 16/B 18-20 22/A 22-24 25/A 25/B 25/C - Talpas utca

47. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bánát utca - Galambóc utca 8 10 16 17 18 20 21 22 23 24 25 26 27 30 31 33 34 35 36 37 39 41 43 45 6-8 26-30 - Hauszmann Alajos utca 4 4/A 4/B 4/C 4/D 6/B 7/A - Hengermalom köz 1 2 3 - Hengermalom út 1 3 4 6 8 9 10 11 12 14 15 27 38 42 44 45 46 47 48 50 51 52 53 54 56 58 60 62 2/C 2/D 6/A 6/B 6/C 8/A 8/B 8/C 12/2 12/B 12/C 14/E 43/A 45-47 49-51 61/A - Nagysurány utca - Nándorfejérvár köz - Nándorfejérvári út 1 2 3 5 7 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 22 24 26 28 30 32 34 7/A 7/B 7/C 8/A 8/B 8/C 8/D 15/A 17/B 20/C - Sopron út 28 34 35 36 38 41 42 43 44 46 48 50 - Szerémi út 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 21-27 23/C 25/B 27/A 29/C 31/B 35/C 35-39 37/B 39/A 41/C

48. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Albert utca 23 25 27 23/A - Bercsényi utca 28 28-30 - Etele út 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 24 32 32/B 32/C - Major utca 1 5 7 1/D 5/F - Rátz László utca 26 28 30

49. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Albert utca 1 2 3 4 6 7 8 10 12 14 16 2-8 - Alsókubin utca 2 3 4 5 6 7 8 9 11 13 6/A 6/B 6/C 6/D - Bikszádi utca 2 3 5 6 8 9 11 12 16 17 18 19 24 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 42 44 46 48 50 52 3/B 5/A 5/B 8/A 8/B 8/C 9/A 9/B 12/A 12/B 18/A 18/B 22/B 26/A 26/B 35/A 35/B 50/A 53-55 61-63 - Bornemissza tér - Bornemissza utca - Borszék köz - Estike utca - Fehérvári út 101/A 101/B 103/A 103/B 105/A 105/B 107/A 107/B - Hajtány sor - Kankalin utca - Kelenvölgyi határsor - Leiningen út - Major utca 10 - Nagykikinda utca - Ormay Norbert utca - Ormay udvar - Parittya utca - Rátz László utca 3 4 5 8 47 300007 1-3 2-7 3/7 3-5 3-7 3-9 5-7 8/A 8/B 8/C - Szerémi út 43 45 43/B 45/A - Szombathelyi tér

50. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Etele tér - Etele út 60/A 60/B 62/A 62/B 64/A 64/B 66/A 66/B - Fraknó utca 40 42 44 46 48 50 52 218 40/A 40/B 40/C - Ildikó utca 3 5 7 9 11 13 15 19 21 23 25 27 29 31 33 - Kelenföldi út 1 2 6 9 10 11 12 13 18 19 25 30 31 34 35 36 37 39 40 41 42 44 46 48 50 52 53 55 62 18/0 35/A 35/B 52/A 52/B 68/A - Ozorai utca - Somogyi út 1 9 10 11 12 13 14 15 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 40 2846 290000 15/A 15/B 17/A 17/B 23/A 23/B 23-B 27/A 28/A 28/B 28-30 28-73 28-30A 28-30B 30/B 2846/0 2846/0 2880/0 - Vahot utca

51. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Andor utca 52 54 60 - Bácsalmás utca - Bartók Béla út 152 152 154 156 162 152- 152 B 152 C 152 D 152 E 152 F 152/0 152/0 152/A 152/B 152/C 152/E 152/H 152-C 152-F 152-H 214/B - Borszéki utca - Etele út 46/A 46/B 48/A 48/B 50/A 50/B 52/A 52/B 54/A 54/B 56/A 56/B 58/A 58/B - Gyergyótölgyes utca 2 - Hadak útja 9 15 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 45/A 35/B - Induló utca - Kelenföldi út 21 32 20-28 - Madaras utca - Major köz - Major utca 9 15 57 59 61 63 67 57/A 57/B 57-B - Mezőtúr utca - Nyírség utca - Pajkos utca 2 3 4 5 7 8 9 10 11 12 13 14 16 18 20 22 24 26 145 223 22/A 22/B 153/A - Postás utca - Solt utca 1 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 25 29 31 33 37 51 217 3/A 3/B 7/A 7/B 23/B - Sükösd utca - Szeghalom utca

52. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Andor utca 52/A - Etele út 1 15 17 19 21 23 25 26 27 28 29 31 33 35 37 3-13 - Fehérvári út 66 67 68 69 70 72 74 75 76 77 78 79 82 86 87 89 64/A 67/A 67/B 79/A 83/B 88/A 88/B - Mérnök utca 7 20 42 - Mohai út 82 94 96 100 106 108 110 112 116 120/A - Petzvál József utca 23 25 27 28 29 30 32 34 36 37 73 23/A 23/B 45-47

53. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bánk bán utca 1 6 8 10 6-10 8-10 - Bártfai utca 45 47 49 51 53 57 60 61 63 35/B 58/A - Etele út 63 65 67 69 - Fehérvári út 179 179/A

54. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bártfai utca 59 59/B - Etele út 68 70 71 73 - Fraknó utca 5 - Hadak útja 2 4 6 12 4/A 6/0 6/39 6/L039 6/L39 - Kalotaszeg utca 7 8 9 - Keveháza utca 19 21 23 19/21 19-20 19-21 19-23 19-24 19-25 19-211 19-212 19-231 19-2100 19-2199

55. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Andor utca 18/A 18/B 62 64 66 - Bánk bán utca 12 14 16 18 20 12-20 - Etele út 34/A 34/B 36/A 36/B 38/A 38/B 40/A 40/B 42/A 42/B 44/A 44/B - Hadak útja 126 131 102-104 - Ildikó utca 6 8 10 12 14 20 22 24 26 28 - Keveháza utca 1 2 4 5 7 9 11 13 15 16 17 2-4 2-19 6/C 8-10 9-11 14-21 15-17 17-19 17-21 18-21 - Major utca 12 14 16 18 19 21 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 51 53 55 12/A 12/B 14/A 14/B 16/A 18/A 23-25 - Rátz László utca 56 - Rozsnyó köz - Rupphegyi út 7

56. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bártfai utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 25 26 27 28 29 30 31 32 34 1-3 2/4 2/A 2-4 5/A 5/B 5-B 8/A 8/B 9/A 9/B 12/A 12/B 14/B 15/17 15-17 22/A 24/A 24/B 26/B - Bartók Béla út 106 106/110 106/110 106/A 106/B 106-10 106-107 106-110 106-110 106-111 106-110A 106-110B - Ecsed utca - Fejér Lipót utca 2 3 4 5 6 7 8 10 12 14 16 18 22 23 24 26 28 30 32 34 35 36 2/B 8/A 20/A 20/B - Halmi utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 19 738 3/A 3/B 5/B 6/A 6/B 6/C 8/A 8/B 76/B - Mohai út 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 22 23 24 25 26 28 8 2/A 2/B 5/B 8/1 12/23 12-14 17/23 17-19 17-23 19/23 19-23 21/23 21-23 23/A 25/A 25/B - Náday Ferenc utca - Petzvál József utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 13 14 15 16 17 19 20 21 22 38 42 56 91 92 144 2/A 8/A 8-10 9/A 9/B 9/C 9/D 9/E 11/A 11/B 12/A 12/B 12/C 14/A 14/B 16/A 16/B 17/A 17/B 18/A 18/B 18-22 18-22B 22/A 22/B 22/C 22/D 22/E - Pór Bertalan köz - Sárbogárdi út 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 2/A 3/B 9/A 9/B - Szentpétery utca - Újházy utca

57. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Ballagi Mór utca - Bánk bán utca 5 7 9 11 13 15 17 - Bartók Béla út 132 134 136 132/B - Ercsi út - Halmi utca 30 32 36 38 44 38/A - Mohai köz 4 - Tétényi út 25 29 31 25-27 - Thallóczy Lajos utca 1

58. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Etele út 39 41 43 45 47 49 - Makó Pál utca 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 15 17 18 20 - Mérnök utca 10 28 30 32 34 28-34 - Tétényi út 20 22 24 26 28 30 32 34 36 37 38 39 40 42 32/A 32/B 34 B 34/A 34/B 36/A 36/B 38/A 38/B 40/A 40/B 42 B 42/A 42/B 42-B

59. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Fejér Lipót utca 40 42 44 46 48 50 52 54 56 58 60 61 62 63 64 65 66 68 70 60/A - Mérnök utca 37 39 37/A 37/B 37/C 37/D 45/B - Mohai köz 1 2 3 5 6 7 8 - Mohai út 27 29 30 31 32 33 34 35 36 37 39 41 49 51 53 55 89 95 127 8915 27/A 30/B 43-45 49/A 49/B 51 A 51/A 51/B 53/A 53/B 55/A 55/B 55-A 85/C 97/B - Zámori utca

60. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Fehérvári út 155 - Fraknó utca 2 3 4 6 7 8 9 10 12 14 16 18 20 22 24 26 27 28 29 30 14/A 6B 2/B 4/A 6/A 6/B 8/A 8/B 10/6 10/9 10/A 10/B 10/H 12/A 12/B 14/A 14/B 16/A 16/B 16/D 18/A 18/B 18/C 20/A 20/B 22/A 22/B 22/D 24/10 24/A 24/B 26/A 26/B 28/A 28/B 30/A 30/B 201/B - Somogyi út 6 8

61. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bartók Béla út 104 105 107 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 123 124 124 125 126 127 128 128 129 130 131 135 139 141 142 149 150 151 153 157 159 163 172 179 180 182 183 192 109/A 114/A 117/121 117/121A 117/A 119/A 124-126 126/A 127/0 127/A 127/B 127/D 127/E 128/A 129/A 129/B 131/A 131/B 138/A 223/A - Etele út 30 - Fehérvári út 179/C - Fejér Lipót köz - Forrás utca 4 6 8 10 - Fraknó utca 23 - Halmi utca 21 23 27 29 35 37 39 41 43 45 47 49 53 55 57 59 61 69 25/A 25/B 55/57B 55/A 55-57 55-65 - Hídvég utca - Kalotaszeg utca 18 22 25 28 30 32 34 38 40 27-37 - Kovászna utca - Makó Pál utca 1 - Sárbogárdi út 14 16 17 18 19 20 21 22 23 52 15/A 15/B 17/1 90/A - Sósfürdő utca - Szováta utca - Tétényi köz - Tétényi út 3 8 9 11 13 15 17 19 21 3/A 3/B 3/C 4/A 4/B 5/A 5/B 6/A 6/B 7/A 7/B 10/A 10/B 10/C 12-16 21/A 21/B

62. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Albert utca 11 13 15 17 19 21 11/A 15/A 15/B 15/C 17/A 17/B 17/C 19/A 21/B - Bártfai utca 36 38 40 42 44 46 48 50 40 38/B - Bikszádi utca 54 56 60 62 64 56/A 56/B 58/A 58/B 60/A 60/B - Fehérvári út 151 153 - Kocsis utca - Major utca 3 - Nándorfejérvári út 35 - Puskás Tivadar utca 1 4 5 6 7 8 9 10 13 15 16 17 19 21 22 23 24 26 29 31 33 35 37 75 2-4 4/C 4-6 16/A 21/A 21/B 21/C 23/B 24/B 26/A 26/B 231/C - Tétényi út 50 62 63 64 66 67 68 70 76 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 94 96 98 67/A 67/B 71/A 71/B 72/A 72/B 73/A 73/B 74/A 74/B 75/A 75/B 77/A 77/B 84-86 98/A 98/B 98/D 98-102 - Than Károly utca

63. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bogdánfy utca - Egry József utca 15 17 23 38 40 19-21 - Feketeházy János út - Hevesy György út - Irinyi József utca 28 31 32 36 37 39 41 43 45 47 28/A 28/B 28/C 28-C 31/A 31/B 32/A 32/B 32/C 36/A 36/B 36/C 40/A 40/B 40/C - Warga László út

64. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Fadrusz utca 19 21 23 25 27 28 29 30 31 32 17/B 26/A 26/B - Fehérvári út 35 33/A 33/B - Hamzsabégi út 28 29 30 31 32 - Kanizsai utca - Károli Gáspár tér 4 5 6 7 8 9 - Magyari István utca - Ulászló utca 3 4 5 6 8 10 12 14 16 18 22 24 26 28 30 32 36 38 32/36 32-36

65. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Budafoki út 50 93 48/B 93/C - Dombóvári út - Fehérvári út 41 43 46 46 48 55 57 59 61 63 65 45-53 54-56 55/A 55/B 57/A 59/B 63/A 63/D - Hamzsabégi út 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 - Kaposvár utca - Prielle Kornélia utca - Szerémi út 1 2 4 6 7 8 10 19 1/B 1-3 12/A 12/B

66. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Baranyai utca 9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31/A 31/B 31/C - Bocskai út 4-6 - Budafoki út 42 44 79 81 65-77 83/A 83/B 83/C - Erőmű utca - Hengermalom köz 4 - Hengermalom út 18 20 24 - Szerémi sor 8 9 10 12 31 12/A 12/B 12/C

67. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Baranyai utca 1 2 3 4 5 6 7 - Bölcső utca - Fehérvári út 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 34 36 38 40 38/A - Hamzsabégi út 20 - Kőrösy József utca 2 6 8 10 11 12 14 15 7-9 - Október Huszonharmadika utca 1 3 5

68. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Baranyai tér - Baranyai utca 8 10 12 14 20 22 24 26 16-18 - Irinyi József utca 42 - Kalotaszeg utca 10 13 23 - Október Huszonharmadika utca 9 11 13 17 21 23 25 27 29 31 33 35 - Szerémi sor 3 4 5 6 7

69. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Abroncs utca 4 6 - Állvány utca - Bánhida utca - Bezdán utca - Citrom utca - Csupor utca - Elemér köz - Érem utca 2 9 2/B - Felsőgalla utca - Fonyód utca 15 17 19 24 3/0 13/A 13-A - Gyapot utca - Gyoma utca - Hárfa utca - Hegyeshalom utca - Herend utca 11 26 - Híradó utca - Hunyadi Mátyás út 3 4 5 7 8 9 10 12 13 14 15 16 17 18 20 22 24 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 38 40 42 46 48 50 52 54 56 66 68 70 72 78 80 82 164 168 256 43576 2/A 5/A 9/A 9/B 9/D 11/A 11/B 12/A 12/B 14/A 14/B 19/A 19/B 19/C 19/D 20/B 20/C 21/A 21/B 21/C 21/D 23/A 23/B 23/C 24/A 24/B 25/A 25/B 25/C 26/A 26/B 27/A 27/B 29/A 29/B 30/A 30/B 40/B 42/B 70/A 70/B 72/A 74-76 - Kamilla utca - Kéktó tér - Kővirág sor 23 25 27 29 31 33 35 51 55 57 59 61 63 65 67 69 75 77 79 81 83 85 87 91 93 95 97 99 103 139 85 91 23/A 23/B 41/A 41/B 63 A 63/A 63/B 65/A 67 B000 67/B 69/9 69/A 69/B 75/A 95/2 97/B - Mágnes utca - Marokszedő utca - Méhész utca - Mélykút utca - Mustár utca - Neszmélyi út 48 54 56 58 66 70 74 76 78 80 82 90 94 96 98 100 102 58-60 62-64 68-70 72-74 102/B - Ózdi utca - Patvar utca - Pereszke utca - Putnok utca - Ringló út 4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 26 28 30 34 36 38 40 44 46 56 58 62 66 68 70 72 74 76 78 82 84 86 88 90 92 100 104 10/A 10/B 22-24 28/B 56/A 56/B 58/A 60/A 60/B 64/A 64/B 72/A 72/B 76/A 88/B 88/C - Sáfrány utca 39 43 45 59 65 - Susulyka utca - Szabadharcosok útja - Tambura utca - Tó utca - Új Barázda utca - Vöcsök utca

70. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Adony utca 1 3 4 5 6 7 9 10 11 12 13 14 15 16 17 19 21 23 25 - Akácillat utca - Albert utca 42-től páros oldal - Andor utca 34 35 37 42 44 46 48 50 68 36/A - Bedő utca - Billegető utca - Bodony utca - Bodorka utca - Csenger utca - Csorbai utca 9 11 13 15 17 19 21 22 24 28 13/A 22/A 22/B 22/C 22/D 26/A 26/B 28/B - Érem utca 1-11 8 10 12 8/1 8/2 8/3 8/4 - Fehérvári út 213 - Fülőke utca - Kamaraerdei út 12 14 16 12-14 16/B 16/C 46/2 56/10 242/7 242/9 242/A - Kánai út - Kapolcs utca - Kapuvár utca - Kisbér utca - Kislilik utca - Kőérberki dűlő 33 37 56 58 75 77 78 87 94 100 106 116 123 130 146 152 156 161 166 189 199 209 213 221 223 225 231 233 237 241 299 308 423 426 476 477 549 1031 1037 10-37 37/A 37/C 56/0 56/1 56/4 56/6 56/7 56/9 56/10 56/10 56/3 56/6 56/A 57/3 57/4 57/6 57/7 57/8 57/9 57/10 57/14 57/3 59/9 62/C 63/1 63/2 75/2 79/4 80/1 87/1 89/2 90/1 90/2 103/1 103/2 108/1 121/3 122/5 123/1 124/1 124/2 125/2 126/4 130/0 130/4 143/2 144/4 144/5 144/5 146/3 150/7 150/8 151/9 152/4 152/5 152/6 152/7 152/B 153/2 155/1 155/2 160/34 189/2 198/3 198/4 203/2 223/2 223/A 231/2 233/0 233/1 233/2 237/4 293/5 299/0 308/2 308/11 308/16 326/3 326-3 400/1 426/0 451/1 468/1 468-1 471/8 477/1 530/4 549/0 549/1 549/2 564/4 590/4 2374/4 23741/4 - Körmend utca 1 2 3 4 5 6 7 9 11 12 13 14 16 18 6/2 9-11 18/A - Kővirág sor 3 39 53 105 9/B 27/B 37/B 39/A 39/B - Létra utca - Partfutó utca - Péterhegyi dűlő - Péterhegyi köz 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 17 19 20 21 22 23 24 25 27 28 29 30 31 32 33 34 35 37 38 40 42 45 46 48 50 54 56 59 60 92 657 4/A 5/A 5/B 5/C 10/A 11/A 11/B 12/A 15/B 16-18 20/A 22-24 24/A 24/B 26-28 34-36 48/A 56/A 650/3 672/9 699/3 - Péterhegyi út 5 6 11 14 15 16 20 27 28 32 33 36 37 40 42 43 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 65 67 70 72 73 74 75 76 77 78 80 82 84 86 88 90 92 94 5/C 18/A 38/B 40/A 40/B 45/A 47/A 51/A 53/A 56/A 66-68 84/A 84/B - Poprádi út 18 1001 1018 1879 - Repülő utca 1117 1118 1120 1123 1177 1206 1116/2 1117/1 1120/2 1126/B 1126/D 1182/1 - Tinóru utca 471/8 477/1 - Tornagörgő utca 1 2 4 6 8 10 - Tóváros út 3 - Vadászhegyi utca 78 79/4

71. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Abádi utca 10 12 14 16 18 20 22 24 26 28 30 32 - Fegyvernek utca 53 - Fehérvári út 215 217 219 225 227 229 231 233 231/B - Fonyód utca 2 4 8 10 12 14 21 2/4 2-4 4/B 4-6 6/A 6/B 6/C 12/A - Gyékényes utca 50 52 53 54 55 56 57 58 59 61 56/D - Karcag utca 53 54 55 57 59 61 62 64 70 54-62 64-70 - Kisköre utca 8 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 8-10 12-14 18-20 - Kondorosi út 17/B - Sáfrány utca 25 27 29 33 35 37 41 47 49 51 53 55 57 61 63 67 69 71 73 75 77 79 81 57/A 57/B - Verbéna utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 17 19 20 21 23 25 26 27 28 29 31 32 35 37 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 67 54/A 54/B 58/A 60/A 65/A 65/B

72. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Abádi utca 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 - Arany Dániel tér - Bodola Lajos utca - Csorbai utca 1 20 23 49 49/D - Csurgói út 1 3 11 14 15 18 18 20 21 22 24 28 30 31 33 34 35 36 37 38 39 40 1 3/A 18 C 18/A 18/B 18/C 20/A 20/B 21/A 22/A 22-32 26/A 26/B 34/A 34/B 36/A 36/B 38/A 38/B 39/A 39/B 39/C 39/D 49-89 - Gerezd utca - Gyékényes utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 48 45-47 - Kármán Tódor utca 4 6 - Kondorosi út 14 16 18 19 21 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 54 56 57 58 60 61 62 63 64 65 66 67 68 70 72 74 76 78 80 82 10/A 12/B 14/16 14-16 - Pajkos utca 29 31 33 37 39 41 43 - Rátz László utca 95-101 - Segner János utca - Sipos Pál utca - Szerelmey Miklós utca - Takaros utca - Tomaj utca 1 3 5 9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 33 37 41 45 - Tóth Ágoston utca

73. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Abádi utca 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 46 48 50 52 - Fegyvernek utca 2 4 6 8 6-8 - Kisköre tér 1 2 3 4 - Kisköre utca 1 2 3 5 6 7 2-4 - Körmend utca 15 - Kunhegyes utca 1 3 5 7 - Mezőkövesd út 1 3 4 6 12 14 15 16 26 178 237 1-3 4-8 5-7 12-16 20/B - Solt utca 24 26 28 30 32 34 26/B - Törökverő út 1 2 3 4 5 7

74. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bordézsma utca - Frankhegy utca 1 2 3 4 5 6 8 9 10 11 12 9/D 11/B - Gurgolya utca - Nevegy utca - Regős köz 1 2 3 4 - Regős utca 1 - Rétalja lejtő - Rétkerülő út 1 2 3 4 5 6 8 10 11 12 14 16 18 21 22 23 24 25 26 27 29 31 33 34 35 37 39 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 54 28-30 - Szőlőlugas utca 7. - Virágkertész utca

75. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Bakfű utca - Gazdagréti tér 1 - Gazdagréti út - Oltvány árok 23 24 25 26 27 28 30 33 34 35 37 39 41 2193 20/A 20/B 20/C 29-31 41/A 41/B 2084/2 2085/2 2089/4 2191/3 2196/1 - Oltvány utca 2 3 4 6 12 14 16 18 24 28 32 34 36 38 40 42 48 50 60 108 30/A 44/46 44-46 2190/2 2196/1 2204/1 - Repcsény utca - Rétköz utca 2 4 6 10 12 14 43 47 49 53 55 57 59 65 67 69 71 73 75 43/A 43/B 43/C 45/A 45/B 45/C 45/D 45/E 47/A 47/B 47/C 47/D 48/B 49/A 49/B 49/C 49/D 51/A 51/B 51/C 51/D 51/E 53/1 53/2 53/3 53/4 53/A 53/B 53/C 53/D 53-3 498/B - Torbágy utca 14 15 16 17

77. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Kaptárkő utca 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 16 32 5/B - Legényes utca - Löveg utca - Menedékes utca 4 - Muskétás utca - Puskapor utca

78. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Ásólúd utca - Bódog utca - Csató utca - Dayka Gábor utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 19 20 21 22 24 26 28 30 32 34 36 38 40 43 46 48 50 52 54 58 60 62 66 87 95 2-4 4/A 4/B 6/A 8/A 8/B 12/A 12/B 17/A 17/B 17/C 19/A 19/B 19/C 32/A 32/B 32/C 32/D 32/E 46/C 48/C 48/D 62/A 62/B 62/C 62/D 95-101 - Harasztos út - Kanalasgém utca - Karancs utca - Karéjos utca - Kékperje utca - Poprádi köz - Rozmaring utca - Sasadi út 11 17 41 51 59 61 63 67 69 71 73 75 77 79 81 83 85 87 89 91 93 95 97 99 101 103 105 107 109 113 115 117 119 121 123 125 127 129 131 133 135 137 139 141 11/A 17/19 17-19 51/53 51-3 51-53 91/B 131/A - Tóberek utca 1 2 3 4 5 6 7 8 - Ugron Gábor utca 1 2 3 5 7 8 9 10 12 14 16 18 19 20 22 25 26 27 28 29 30 8-11 10/A 10/B 11-17 - Zelk Zoltán út

79. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Angyalka utca - Baradla köz - Beléndek utca 6 - Beregszász út 32 2204 4/A 4/C 32/1 1995/2 2172/1 2198/5 2204/3 2218/1 19995/2 - Brassó köz 3 6 8 10 - Budaörsi út 118 120 121 122 124 125 127 128 129 133 135 139 140 142 146 149 151 153 119/B 120/C 121-123 125/A 125/B 125/C 125/D 125/E 125/G 127/A 127/B 127/C 128/A 128/C 129/A 129/B 129/C 129/D 129/G 141/A 147/A 147/B 149/A 149/B 151/B - Egér út - Előpatak köz 1 2 - Felső Határ út 16 18 20 22 24 26 28 30 32 34 78 2/A 2/B 2/C 6-8 10/A 10/B 1326/1 1332/1 1349/1 - Gyimesbükk utca - Gyógyvíz utca - Hajtás utca -Háromszék utca 22 24 - Hérics utca 2 3 4 5 6 7 8 9 16 18 20 22 - Higany utca - Jégcsap utca 4 5 6 8 9 10 11 12 13 14 15 16 20 4/6 9/A 9/B - Jégvirág utca - Kaptató sétány - Kányakapu köz 1 2 3 - Keserűfű utca - Kilátó út - Királyleányka utca - Királyliliom utca - Körtevirág utca - Lapu utca - Lonka utca - Március utca 1 2 3 4 5 6 10 1/B - Nagyszeben út 2 4 5 6 8 14 18 - Neszmélyi út 31 33 37 37/B - Nevegy köz - Olthíd utca - Ördögorom út 26 - Pálinkás Antal utca - Rahó utca 3 5 11 36 218 124/D - Rimaszombati út 2 5 7 2-4 5/A 7/A 7-9 - Rózsabarack utca 1 6 7 8 9 - Rozsdafarkú utca - Sasad liget park- Szedersor utca - Szentivánéj park - Torbágy utca 5 6 8 - Zabfű utca

80. FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET
Alsóhatár utca - Antónia utca 6 7 - Balatoni út 2/A 2/B 141 143 151 143/A 144/4 151/10 314/6 442/2 442/4 442/B 446/2 462/0 462/5 706/1 - Beregszász út 2208/B - Brassó köz 1 4 1/0 - Brassó út 1 3 4 5 6 7 8 9 10 11 13 14 16 17 18 19 21 22 24 25 26 27 28 30 32 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 45 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 58 59 60 61 62 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 77 79 81 82 83 84 86 87 88 89 90 91 93 94 95 97 99 101 103 105 107 109 111 154 6/A 10/A 10/B 12/B 14/A 14/B 15/A 15/B 26/A 26/B 27/A 27/B 28/A 28/B 40/A 40/B 45/A 46/A 46/B 51/A 51/B 51/C 52/A 52/AQ 54/A 54/B 55/A 55/B 80/B 83-85 95/A 95/B 96-98B 107/A 154/A 154/B 154/B1 - Budaörsi út 64 66 72 76 78 80 81 82 84 85 86 87 89 91 92 94 95 101 105 107 109 111 112 117 161 163 165 175 179 181 183 185 189 193 197 199 201 229 231 234 235 237 239 241 243 245 246 247 249 255 257 1149 1152 76/A 83/B 92/A 92/B 92/C 95/A 95-101 101/2 112/A 112/B 112/C 148/A 148/D 163/A 163/B 181/B 187/A 235-237 259/B 1092/2 1092/5 - Csillagőszirózsa utca - Deáki utca 3 - Facsemete utca 2 5 6 8 9 10 15 17 27 2/1 2/2 2/3 2/4 2/5 2/6 2/7 2/8 2/9 2/10 2/11 2/12 2/13 2/14 2/15 2/16 2/17 2/18 2/19 2/20 2/21 2/22 2/23 2/24 2/25 2/26 2/27 2/28 - Fatörzs utca 1 5 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 - Felső Határ út 4 12 14 36 72 1318 1218/5 1307/8 1315/3 1318/5 1334/1 - Horzsakő utca - Hosszúréti utca - Irhás árok 1 12 16 18 20 26 28 32 34 36 71-73 - Irhás köz 4 - Kakukkhegyi út 10 13 48 1383/8 1384/0 1384/1 1412/3 9055/23 - Lucerna köz - Macskajáték utca - Madárhegy utca - Madárhegyi út - Medvetalp utca - Molnárfecske utca - Olt utca - Oroszvég lejtő 10 12 14 - Oroszvég utca 3 - Povl Bang-Jensen utca - Rózsabarack utca 2 3 5 10 11 12 13 14 15 16 18 20 4/A 4/B - Rupphegyi köz - Spanyolrét út - Suháng utca - Ugron Gábor utca 67 69 71 75 76 77 78 80 8 88 69/A 69/B 71/A 71/B - Üröm utca - Vadon utca - Varjúháj utca

4. melléklet

1. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
ŐRMEZEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Menyecske utca 2. - GAZDAGRÉT-TÖRÖKUGRATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, Törökugrató utca 15. - GAZDAGRÉTI ÓVODA KINDERGARDEN in GAZDAGRÉT, GAZDAGRÉTI SZIVÁRVÁNY ÓVODA TELEPHELYE, Törökugrató utca 13. - SASADI ÓVODA, Dayka Gábor utca 4/b, - KELENVÖLGY-ŐRMEZEI ÓVODA KINDERGARDEN in KELENVÖLGY-ŐRMEZŐ, Neszmélyi utca 22-24 - KELENVÖLGY-ŐRMEZEI ÓVODA KINDERGARDEN in KELENVÖLGY-ŐRMEZŐ ÚJBUDAI NAPSUGÁR ÓVODA TELEPHELY, Menyecske utca 2. - KELENVÖLGY-ŐRMEZEI ÓVODA KINDERGARDEN in KELENVÖLGY-ŐRMEZŐ KELENVÖLGYI ÓVODA TELEPHELY, Kecskeméti J. utca 11-15., - KELENVÖLGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Kecskeméti J. utca 14.
Bakony utca - Balatoni út - Bedő utca - Bereck utca - Beregszász köz - Beregszász tér - Beregszász út 1 2 3 5 7 8 9 10 11 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 104 108 110 112 114 116 118 134 2204 4/A 4/C 6/A 6/B 16/A 32/1 36/2 39-41 40/1 40/2 40/3 40/4 40/5 40/A 40/B 40/D 42/A 42/B 42/C 46/A 48/A 48/B 48/C 50/B 50/D 56/A 56/B 56/C 56/D 56/E 57/B 59/B 60/62 60/B 60-62 62/A 62/B 64-66 74/A 74/B 76/B 78/B 80/B 82/A 82/B 87/A 87/B 87/C 88/B 94-96 99/A 99/B 100/2 102/A 102/B 104/A 106/A 106/B 108/A 108/B 108/C 118/B 2172/1 2198/5 2204/3 2208/B 2218/1 2238/1 - Bodony utca - Boldizsár út - Bordézsma utca - Bozókvár utca - Brassó út 169 447 2645 169179 165-179 166-179 167-179 169/179 169/A 169/B 169/C 169/D 169/E 169/F 169-177 169-178 169-179 169-179 169-179A 169-179B 169-179D 169-179F 199-179 1698-179 2645/3 2645/4 2649/4 - Budaörsi út 42 44 46 50 52 54 56 60 64 66 72 76 78 80 81 82 84 85 86 87 89 91 92 94 95 101 105 107 109 111 112 117 118 120 121 122 124 125 127 128 129 133 135 139 140 142 146 149 151 153 157 161 163 165 175 179 180 181 183 185 189 193 197 199 201 229 231 234 235 237 239 241 243 245 246 247 249 255 257 1149 1152 44/A 44/B 48/A 48/B 50/B 56-58 76/A 83/B 92/A 92/B 92/C 95/A 95-101 101/2 101/A 101/C 105/B 108-110 109/A 109/B 109/C 112/A 112/B 112/C 119/B 120/C 121-123 125/A 125/B 125/C 125/D 125/E 125/G 127/A 127/B 127/C 128/A 128/C 129/A 129/B 129/C 129/D 129/G 141/A 147/A 147/B 148/A 148/D 149/A 149/B 151/B 159/A 159/B 163/A 163/B 178/B 180/1 180/A 180/B 180/C 180/D 180/E 180/F 181/B 187/A 235-237 259/B 1092/2 1092/5 - Cirmos utca - Csenger utca - Csíksomlyó utca - Dayka Gábor utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 19 2-4 4/A 4/B 6/A 8/A 8/B 12/A 12/B 17/A 17/B 17/C 19/A 19/B 19/C - Dió utca - Egér út - Előpatak köz - Előpatak utca 44 45 47 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 60 62 64 66 71 72 73 74 75 76 78 80 82 667 43/A 43/B 50/A 50/B 78/A 78/B 78/C 78/D 78/G - Frankhegy utca 2 4 6 8 9 10 11 12 9/D 11/B - Gazdagréti út 1 2 3 4 5 6 8 9 20 26 32 34 38 40 42 2/A 2/B 5/ 11-13 22/A 22/B 38/A 38/B 38/C 38/D - Guruló köz - Haraszt utca - Harasztos út - Háromszék utca 1 7 9 15 16 17 18 20 21 22 24 25 26 27 28 31 33 34 35 36 37 38 39 40 41 43 48 50 52 54 56 2056 2057 17/B 19/A 19/B 32-34 44/A 44/B 46/A 46/B 52/A 52/B 56/1 56/2 56/3 56/A 2056/ 2056/B 2057/1 2073/15 2073/23 - Hársmajor utca - Hegyes utca - Higany utca - Homonna köz - Homonna utca - Homoród utca - Kaptató sétány - Kaptárkő utca - Kérő utca - Keserűviz utca - Kézdiszentlélek utca - Költők parkja - Körtevirág utca -Kőhalom utca - Laska utca - Lépés utca - Libella köz - Lonka utca - Madárhegy utca - Maderspach Károlyné utca - Május utca - Maléter Pál utca - Március utca - Menedékes utca - Menyecske utca - Nagyszalonta köz - Nagyszalonta utca - Nagyszeben tér - Nagyszeben út - Napóra utca - Naprózsa utca - Neszmélyi köz - Neszmélyi út - Nevegy köz - Nevegy utca - Olthíd utca - Ortaháza utca - Pannonhalmi út 42 44 46 47 50 51 52 53 54 55 56 57 59 61 - Pálinkás Antal utca - Pecz Samu utca - Povl Bang-Jensen utca - Pöfeteg utca- Radóc utca - Rahó utca - Ramocsa utca - Ratkóc köz - Ratkóc utca - Regős köz - Regős utca - Rétalja lejtő - Rétkerülő út - Rétköz utca 2 3 4 6 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 25 27 29 3/A 9/B 13/A - Rimaszombati út - Rodostó utca - Rozmaring utca - Sasad liget park - Sasadi út 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 44 45 46 47 48 49 50 51 52 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 66 67 68 69 70 71 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 89 92 1/B 3/5 3/S 3-5 11/A 17/19 17-19 51/53 51-3 51-53 58 60 58/60 58/60A 58/6060 58/A 58/F 58/G 58-60 58-60A 58-60B 58-60C 60/B 88/90 88-89 88-90 - Susulyka utca - Sümegvár köz - Sümegvár utca - Szentivánéj park - Szent Kristóf utca - Szurdok utca - Tinóru utca - Törökugrató utca - Ugron Gábor utca 1 2 3 5 7 8 9 10 12 14 16 18 19 20 22 53 56 58 59 60 61 62 64 67 68 69 70 71 75 76 77 78 80 86 88 8-11 10/A 10/B 11-17 69/A 69/B 71/A 71/B - Vadászhegyi utca - Virágkertész utca - Vöcsök utca - Vőfély utca- Zabfű utca

2. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
VADASKERT ÁLTALÁNOS ISKOLA, Rátz László utca 3-7. - GAZDAGRÉT-CSÍKI HEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, Csíki-hegyek utca 13-15. - FARKASRÉTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Érdi utca 2. - BUDAPESTI GÉPÉSZETI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MECHATRONIKAI SZAKGIMNÁZIUMA, Rétköz utca 39. - GAZDAGRÉTI ÓVODA KINDERGARDEN in GAZDAGRÉT, Csíki-hegyek utca 11. - GAZDAGRÉTI ÓVODA KINDERGARDEN in GAZDAGRÉT, GAZDAGRÉTI SZIVÁRVÁNY ÓVODA TELEPHELY, Gazdagréti tér 2/a. - SASADI ÓVODA TÖRCSVÁR UTCAI ÓVODA TELEPHELYE, Törcsvár utca 19-21. - ÚJ BUDAI ALMA MATER ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS ÓVODA, Muskétás utca 1. - DELFINO ÓVODA, Kővirág sor 135.
Ágyás utca - Antónia lépcső - Antónia utca - Apahida utca - Bakfű utca - Barackfa utca - Barackmag utca - Barackos köz - Baradla köz - Baradla utca - Beregszász út 101 103 105 107 109 111 113 117 119 121 125 127 129 135 139 141 143 145 147 153 167 169 171 173 103/2 145/A 145/B 145-147 171/A 1995/2 19995/2 - Birs utca - Bodajk utca - Botfalu köz - Botfalu udvar - Botfalu utca - Brassó köz - Brassó út 1 3 4 5 6 7 8 9 10 11 13 14 16 17 18 19 20 21 22 24 25 26 27 28 30 32 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 77 79 81 82 83 84 86 87 88 89 90 91 93 94 95 97 99 101 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 119 121 123 124 125 126 128 130 132 134 135 136 138 139 141 143 144 145 147 154 155 157 159 161 6/A 10/A 10/B 12/B 14/A 14/B 15/A 15/B 26/A 26/B 27/A 27/B 28/A 28/B 40/A 40/B 45/A 46/A 46/B 51/A 51/B 51/C 52/A 52/AQ 54/A 54/B 55/A 55/B 80/A 80/B 83-85 95/A 95/B 96-98 96-98B 102/A 102/B 102/C 107/A 113/A 113/B 113/C 119/A 119/B 138/140 138-14 138-140 144/B 147/A 147/B 154/A 154/B 154/B1 168/B 2448/4 - Cenkhegy utca - Cickafark utca - Cseresznye köz - Cseresznye utca - Csiki-hegyek utca - Csillagőszirózsa utca - Dayka Gábor utca 20 21 22 24 26 28 30 32 34 36 38 40 43 46 48 50 52 54 58 60 62 66 72 74 76 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 92 94 95 96 98 100 102 32/A 32/B 32/C 32/D 32/E 46/C 48/C 48/D 62/A 62/B 62/C 62/D 81/A 81/B 81/C 83/A 85/A 92/A 94/A 95-101 98/A 102-104 2645/ - Dayka tér - Domboldal utca - Eper köz - Eper utca - Érdi út - Facsemete utca - Fatörzs utca - Fátra tér - Felső Határ út - Frankhegy utca 1 3 5 7 - Garabonciás utca - Gazdagréti tér - Gazdagréti út 1761 1966 1760/2 1762/2 1763/4 1767/2 1938/1 1954/4 1955/4 - Görbe utca - Gulyás köz - Gulyás utca - Gurgolya köz -Gyimesbükk utca - Háromszék utca 2 6 8 10 - Harta utca - Hegytető utca - Hermánd utca - Horzsakő utca - Hosszúréti utca - Irhás árok - Irhás köz - Kakukkhegyi erdősor - Kakukkhegyi út - Kányakapu utca - Kányakapu köz - Karancs utca - Katafa utca - Keltike lejtő - Keserűfű utca - Királyleányka utca - Királyliliom utca - Kismákfa utca - Komondor utca - Kópházi utca - Korompai utca - Kőoltár utca - Lanka utca - Lappantyú utca - Lucerna köz - Macskajáték utca - Madárhegyi út - Mákvirág köz- Márton Áron tér - Medvetalp utca - Meredek utca - Molnárfecske utca - Nagyida köz - Nagyida utca - Nagymákfa utca - Németvölgyi út - Olasztelek utca - Olt utca - Oltvány árok - Oltvány utca - Ördögorom lejtő - Ördögorom út - Örkény István utca - Őrség utca - Pacsirtafű utca - Pagus utca - Rákó utca - Repcsény utca - Rétköz utca 31 33 35 37 39 41 43 47 49 53 55 57 59 65 67 69 71 73 75 43/A 43/B 43/C 45/A 45/B 45/C 45/D 45/E 47/A 47/B 47/C 47/D 48/B 49/A 49/B 49/C 49/D 51/A 51/B 51/C 51/D 51/E 53/1 53/2 53/3 53/4 53/A 53/B 53/C 53/D 53-3 498/B - Rozsdafarkú utca - Rózsabarack utca - Rózsaszőlő utca - Rózsatő utca - Rupphegyi köz - Rupphegyi út - Sasadi köz - Sasadi út 91 93 94 95 96 97 98 99 101 102 103 104 105 106 107 108 109 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 153 154 155 156 157 158 159 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 180 182 184 186 91/B 98-102 106-110 108/110 108/B 108/C 108-110 108-110C 131/A 152/A 152/B 166/A - Söjtör utca - Spanyolrét út - Suháng utca - Süveg utca - Szedersor utca - Szelesdomb utca - Szőlőlugas utca - Szent Adalbert tér - Tájék utca - Talaj köz - Talaj utca - Táska utca - Telekes utca - Torbágy utca - Tömös utca - Törcsvár utca - Törökbálinti út - Tűzkő utca - Üröm utca - Vadon utca - Varjúháj utca - Varjútövis köz - Vásárfia utca - Zajzon utca - Zsázsa utca

3. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
ÚJBUDAI ÁDÁM JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA, Köbölkút utca 27. - BUDAI CISZTERCI SZENT IMRE GIMNÁZIUM, Villányi utca 27. - SZENTIMREVÁROSI ÓVODA ÚJBUDAI KAROLINA ÓVODA TELEPHELYE, Karolina utca 64-72. - SASADI ÓVODA ÚJBUDAI TESZ-VESZ ÓVODA TELEPHELYE, Zólyomi u 20-22. - SZENT GELLÉRT ÓVODA, Ibrahim utca 20. - SZENTIMREVÁROSI ÓVODA, Badacsonyi utca 20-22. - RÓZSÁTNEVETŐ WALDORF ÓVODA, Badacsonyi utca 20-22.
Ábel Jenő utca - Alsóhegy utca 8 13 15 17 19 20 21 23 25 26 27 28 34 36 38 40 42 25/2 25/B 27/A - Avar utca - Badacsonyi utca - Bajmóci utca - Bakator utca - Balogh Tihamér utca - Bartók Béla út 1 3 7 9 17 19 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 11-13 15/A 15/B 15/C 15/D 15/E - Bocskai út 31 35 37 38 40 42 43 44 45 46 50 52 54 63 67 69 70 71 75 76 78 80 82 114 153 168 43 45 47 49 5200054 34/A 34/B 38-40 39-41 43/45 43-43 43-45 43-54 43-458 43-45A 45-45 46/48 46-48 47-49 50/A 52 54 52/54 52-53 52-54 52-57 53-45 55-57 63/65 63/69 63-63 63-65 73/B 75/A 75/B - Bod Péter lejtő - Bod Péter utca - Breznó köz - Budaörsi út 5 7 9 11 13 15 17 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 33 34 36 37 38 39 40 41 4-18 9-11 11-13 20/A 20/B 23/A 23/B 24/A 25/A 25/B 31/A 31/B 31/C 32/A 32/B 32/E 33/3 33/A 33/B 33/B 33/C 34/A 34/B 34/C 36/A 36/B 36/B 36/C 36/D 39-41 40/A 40/B 41/B - Citadella sétány - Citadella út - Csetneki utca - Csukló utca - Dávid Ferenc utca - Dinnye utca - Diószegi út - Edömér utca - Elek utca - Fehérló utca - Felsőörsöd utca - Gombócz Zoltán utca - Gyula utca - Hegyalja út - Himfy utca - Holdvilág utca - Iglói utca - Jagelló út - Karolina út - Kelenhegyi köz - Kelenhegyi lépcső - Kelenhegyi út - Kemenes utca - Kenese utca - Késmárki utca - Kond vezér utca - Köbölkút utca - Kökörcsin utca - Mányoki út - Ménesi út - Menta utca - Mészöly utca - Mihály utca - Minerva utca - Móricz Zsigmond körtér - Muskotály köz - Muskotály utca - Nedecvár utca - Orlay utca - Oroszvég lejtő - Oroszvég utca - Otthon utca - Pipacs utca - Radvány utca - Rezeda utca - Schweidel utca - Serleg utca - Somló köz - Somló lépcső - Somlói út - Szabó Dezső sétány - Számadó utca - Szent Gellért tér - Szirtes út - Szittya utca - Szüret utca - Tarcali utca - Társ utca - Tas vezér utca - Töhötöm utca - Verejték utca - Villányi út - Vincellér utca - Zólyom köz - Zólyomi út - Zsombolyai utca

4. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TELEPHELYE, Keveháza utca 2. - ÚJBUDAI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM, Egry J utca 3. - ÚJBUDAI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, Bocskai utca 47-49. - SZENTIMREVÁROSI ÓVODA ALSÓHEGY UTCAI ÓVODA TELEPHELYE, Alsóhegy utca 13-15. - ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA KEVEHÁZA UTCAI ÓVODA TELEPHELYE, Keveháza utca 4. - ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA ÚJBUDAI PALÁNTÁK ÓVODA TELEPHELYE, Mérnök utca 42. -
Aga köz - Aga utca - Alsóhegy utca 44 48 - Árnika utca - Ballagi Mór utca - Bánk bán utca 1 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 6-10 8-10 12-20 - Bártfai utca 45 47 49 51 53 55 57 59 61 63 59/B - Bartók Béla út 51 53 55 57 59 61 63 71 73 75 77 79 81 83 83 85 87 89 91 93 95 97 99 101 103 105 106 107 111 112 114 115 116 117 118 119 120 121 123 124 124 125 126 127 128 128 129 130 131 132 134 135 136 139 141 142 149 150 151 152 152 153 154 156 157 159 162 163 172 179 180 182 183 192 83-85 91/A 91/B 95/A 95/B 103/B 106/110 106/110 106/A 106/B 106-10 106-107 106-110 106-110 106-111 106-110A 106-110B 109/A 114/A 117/121 117/121A 117/A 117-121 117-121A 119/A 124-126 126/A 127/ 127/A 127/B 127/D 127/E 128/A 129/A 129/B 131/A 131/B 132/B 138/A 150-152 152- 152 B 152 C 152 D 152 E 152 F 152/ 152/ 152/A 152/B 152/C 152/E 152/H 152-C 152-F 152-H 214/B 223/A - Bazsalikom utca - Bogyó utca - Budaörsi út 43 49 53 73 75 43/A 43/B 43/C 47-49 49 51 49-51 49-53 73-7 73-75 - Bukarest utca - Csóka utca - Daróczi út - Előpatak utca 1 3 4 5 7 8 9 10 12 15 17 18 19 20 21 22 24 26 29 31 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 1/A 9/A 9/B 9/B1 9/C 17/A 20/B 21-23 22/A 25-27 30/32 30-32 - Ercsi út - Fadrusz utca - Felsőgalla utca - Forrás utca - Fraknó utca - Györök utca - Halmi utca 21 23 27 29 30 32 35 36 37 38 39 41 43 44 45 47 49 53 55 57 59 61 69 738 25/A 25/B 38/A 55/57B 55/A 55-57 55-65 76/B - Harcos tér - Harcos utca - Hídvég utca - Hollókő utca - Husáng utca - Ibrahim utca - Ildikó utca - Kanizsai utca - Károli Gáspár tér - Kászony utca - Keveháza utca - Kilátó út - Kisbér utca - Kosztolányi Dezső tér 4 5 - Kovászna utca - Laufenauer utca - Magyari István utca - Nagyszőlős utca - Olajbogyó utca - Ozorai utca - Pannonhalmi út 2 3 4 5 6 7 8 12 16 18 20 22 24 25 26 27 30 31 32 33 35 37 39 41 2/B 8-10 8-12 25/B 35/A - Rőf utca - Sárbogárdi út 13 14 16 17 18 19 20 21 22 23 52 15/A 15/B 17/1 90/A - Somogyi út - Sósfürdő utca - Szováta utca- Takács Menyhért utca - Tardoskedd utca - Tétényi köz - Tétényi út 3 8 9 11 13 15 17 19 20 21 22 24 25 26 28 29 30 31 32 34 36 37 38 39 40 42 63 3/A 3/B 3/C 4/A 4/B 5/A 5/B 6/A 6/B 7/A 7/B 10/A 10/B 10/C 12-16 21/A 21/B 25-27 32/A 32/B 34 B 34/A 34/B 36/A 36/B 38/A 38/B 40/A 40/B 42 B 42/A 42/B 42-B - Thallóczy Lajos utca - Tibavár utca - Tornavár utca - Ugron Gábor utca 25 26 27 28 29 30 31 33 34 35 36 37 39 41 43 49 44-46 45/A 45/B - Ulászló utca - Ütköző sor - Vágfarkasd utca - Vahot utca - Valkói utca

5. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
ALBERTFALVI DON BOSCO KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA, Albertfalva utca 9-11. - ÚJBUDAI GROSICS GYULA SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA, Bikszádi utca 11-15. - ÚJBUDAI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, Kiskőrös utca 1. - SZENT II. JÁNOS PÁL ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, Mezőkövesd utca 10. - LÁGYMÁNYOSI ÓVODA ÚJBUDAI CSICSERGŐ ÓVODA TELEPHELYE, Siroki utca 6. - LÁGYMÁNYOSI ÓVODA ÚJBUDAI NYITNIKÉK ÓVODA TELEPHELYE, Kanizsai utca 17-25. - DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA, Lecke utca 15-19.
Baranyai tér - Baranyai utca - Bartók Béla út 4 6 8 14 16 18 20 28 30 32 34 40 42 44 46 48 50 52 54 56 60 62 64 66 68 70 72 74 76 78 80 82 84 86 86 88 88 90 96 104 80 6-8 10-12 24-26 36-38 62-64 90-94 92/94 92-94 92-94 92-94B 98-102 - Benedikt Ottó utca- Bercsényi utca - Bertalan Lajos utca - Bicskei utca - Bocskai út 1 7 9 10 11 12 13 14 15 16 17 19 20 21 22 24 27 28 1/A 3-5 4-6 23-25 - Bogdánfy utca - Bölcső utca - Budafoki út 1 3 4 5 6 8 12 13 14 15 16 19 20 22 23 24 26 31 33 35 36 38 42 43 44 45 50 52 53 54 55 56 57 79 81 93 101 103 107 5-7 9-11 10/A 10/B 10/C 16-18 17/A 17/B 17/C 26/B 28-30 32/A 32/B 32/D 32/E 34/A 34/B 34/C 37-39 41/A 41/B 48/B 52/A 56/C 57/A 57/B 65-77 83/A 83/B 83/C 93/C 107/1 107/2 107/3 107/6 107/7 107/A 107/B 107-113 - Csonka János tér - Egry József utca - Erőmű utca - Eszék utca - Fehérvári út 2 4 6 7 8 10 13 15 17 19 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 34 35 36 38 40 41 46 46 48 66 68 70 167 169 171 173 175 179 179 181 9-11 14-22 21/A 33/A 33/B 38/A 54-56 64/A 165/A 173/A 179/C - Gárdonyi tér - Goldmann György tér- Hamzsabégi út - Hevesy György út - Irinyi József utca - Karinthy Frigyes út - Kende utca - Kosztolányi Dezső tér 7 8 9 10 11 12 - Könyves György utca - Kőrösy József utca - Kruspér utca - Lágymányosi utca - Lőportorony utca - Magyar Nobel-díjasok útja - Magyar tudósok körútja- Műegyetem rakpart - Neumann János utca - Október Huszonharmadika utca - Pázmány Péter sétány - Saru utca- Siroki utca - Stoczek utca-Szabolcska Mihály utca - Szent Gellért rakpart - Vak Bottyán utca - Váli utca - Vásárhelyi Pál utca - Warga László út - Zenta utca

6. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
DOMOKOS PÁL PÉTER ÁLTALÁNOS ISKOLA, Sopron utca 50. - ÚJBUDAI MONTÁGH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, FEJLESZTŐ NEVELÉS-OKTATÁST VÉGZŐ ISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, Fogócska utca 4. - ALBERTFALVAI ÓVODA, Ezüstfenyő tér 1. - ALBERTFALVAI ÓVODA ÚJBUDAI PAJKOS ÓVODA TELEPHEYE, Pajkos utca 35. - DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA ÚJBUDAI LURKÓ ÓVODA TELEPHELYE, Bornemissza utca 21. - HUMÁNUS ALAPÍTVÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Kanizsai utca 6. - ÚJBUDAI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA, Bartók Béla utca 27. - SASHEGY CSALÁDI ÓVODA, Előpatak utca 5. - LÁGYMÁNYOSI ÓVODA, Bogdánfy utca 1/b.
Abroncs utca - Adács utca - Adony utca - Akácillat utca - Alabástrom utca - Albert utca 34 35 36 37 38 39 40 41 42 42 43 44 46 48 42-44 42-48 43/A 43/B 43/C 43/D 43/E 43/F 43/G 45-47 45-51 46-48 49-51 - Albertfalva utca - Allende park - Állvány utca - Andor köz- Andor utca 2 4 6 8 10 12 14 20 22 30 32 34 42 44 46 48 50 52 54 60 68 16/A 16/B 18/A 18/B 24-28 36/A - Bánhida utca - Bezdán utca - Bodola Lajos utca - Bolygó utca - Bükköny utca - Citera utca - Citrom utca - Csákány utca - Csorbai utca - Csupor utca - Csurgói út - Dália utca - Duránci utca - Érem utca - Éva utca - Ezüstfenyő tér - Fehérvári út 183 185 185 187 189 193 195 197 199 199 201 203 205 207 213 215 217 183-189 189/A 193-195 197-199 201-203 201-207 205- 205-207 - Fiatal utca - Fogócska utca - Fonyód utca 15 17 19 21 3/ 13/A 13-A - Fülőke utca - Fürt utca - Gépész köz - Gépész utca - Gerezd utca - Gyoma utca - Hajtány sor - Hajtás utca - Hárfa utca - Hegyeshalom utca - Herend utca - Hetény utca - Híradó utca - Hunyadi Mátyás út - Induló utca - Inotai utca - Június utca - Kamilla utca - Kápolna köz - Kápolna út - Kapuvár utca - Kardhegy utca - Kármán Tódor utca - Károly Ireneusz J. utca - Kecskeméti József utca - Kéktó tér- Kenderes utca - Kiskőrös utca - Koboz utca - Kohó utca - Kondorosi út 14 16 18 26 28 30 31 32 33 34 35 36 37 38 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 54 56 57 58 60 61 62 63 64 65 66 67 68 70 72 74 76 78 80 82 12/A 12/B 14/16 14-16 - Körmend utca - Kővirág sor - Kubikos utca - Madaras utca - Mágnes utca- Mahunka Imre tér - Makó Pál utca - Marokszedő utca - Méhész utca - Mélykút utca - Mezőtúr utca - Mustár utca - Nádudvar utca - Narancs utca - Nyírbátor utca - Nyírség utca - Olajfa utca - Ózdi utca - Pajkos utca - Patvar utca - Pentele utca - Péterhegyi dűlő - Péterhegyi köz - Péterhegyi lejtő - Péterhegyi út - Postás utca - Putnok utca - Rátz László utca 51 53 55 57 59 64 65 69 70 71 72 75 76 77 79 80 81 82 83 86 116 72-76 72-86 76/80 76/86 76-78 76-80 76-86 77/B 78-80 79/A 79/B 80-82 80-86 82/86 82-86 83-7 84-86 85/C 95-101 - Regőcze utca - Rendőr utca - Rétifű utca - Ringló út - Sáfrány utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 18 19 20 21 22 23 24 25 27 28 29 30 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 51 53 55 57 59 61 63 65 67 69 71 73 75 77 79 81 40-42 57/A 57/B - Segner János utca - Sipos Pál utca - Solt utca - Sükösd utca - Szabadharcosok útja - Szádelő köz - Szádelő utca - Szajol utca - Szarkaláb utca - Szatmárhegy utca - Székelykapu utca - Szerelmey Miklós utca - Takaros utca - Tambura utca - Tapolca utca - Tétényi út 101 103 105 107 109 110 111 112 113 114 115 116 117 117 118 120 122 125 127 129 131 137 139 140 141 142 144 100/B 100/C 101/A 101/B 101/C 101/D 102-104 111/A 111-113 115/A 115/B 117/A 117/B 126/B 128/A 128/B - Tó utca - Tomaj utca - Torma utca - Tornagörgő utca - Tóth Ágoston utca - Túrkeve utca - Új Barázda utca - Vajda utca - Vasvirág sor - Verbéna utca - Zebegény utca - Zsombor utca - Zsurló köz - Zsurló utca

7. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM KINCSKERESŐ TAGISKOLA, Fogócska utca 6. - LÁGYMÁNYOSI BÁRDOS LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, Baranyai utca 16-18. - ALBERTFALVAI ÓVODA BÜKKÖNY ÓVODA TELEPHELYE, Bükköny utca 9. - ALBERTFALVAI ÓVODA BÜKKÖNY ÓVODA TELEPHELYE, Derzsi utca 54. - ALBERTFALVAI ÓVODA BÜKKÖNY ÓVODA TELEPHELYE, Érem utca 2-4. - DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA ÚJBUDAI CSEPEREDŐ ÓVODA TELEPHELYE, Albert utca 28. -30. - „FEHÉR KAVICS” KELENFÖLDI REFORMÁTUS ÓVODA, Albert utca 1. - BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ÚJBUDAI SPECIÁLIS SZAKISKOLÁJA, Leiningen utca 27-35. - CARL ROGERS SZEMÉLYKÖZPONTÚ ÓVODA ÁLTALÁNOS ISKOLA, Aga utca 10.
Abádi tér - Abádi utca - Alíz utca - Árasztó út - Bánát utca - Barázda köz - Barázda utca - Bártfai utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 25 26 27 28 29 30 31 32 1-3 2/4 2/A 2-4 5/A 5/B 5-B 8/A 8/B 9/A 9/B 12/A 12/B 14/B 15/17 15-17 22/A 24/A 24/B 26/B 35/B - Bíró László József körút -Budafoki út 60 68 72 74 78 84 94 109 111 113 115 117 82/A 82/B 111-113 - Buda-part tér - Derzsi utca - Dombóvári út - Ecsed utca - Építész utca - Etele út 1 15 17 19 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 3-13 - Fegyvernek utca - Fehérvári út 43 55 57 59 61 63 65 67 69 72 74 75 76 77 78 79 82 86 87 89 96 98 102 104 106 109 111 113 114 115 117 118 119 121 123 124 125 127 129 130 131 133 135 137 139 141 143 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 157 159 180 182 194 196 198 202 219 225 227 229 231 233 235 237 239 241 243 245 247 45-53 55/A 55/B 57/A 59/B 63/A 63/D 67/A 67/B 79/A 83/B 88/A 88/B 100/A 101/A 101/B 102/A 102/B 103/A 103/B 105/A 105/B 106/A 106/B 107/A 107/B 114/A 114/B 116/C 118/A 118/B 126-128 130/A 135-137 146/A 146/B 152/B 168-178 182-190 231/B 235/A 237/B 239/C 241/D - Fejér Lipót köz - Fejér Lipót utca 2 4 6 8 10 12 14 16 18 22 24 26 28 30 32 34 36 40 42 44 46 48 50 52 54 56 58 60 62 64 66 68 70 2/B 8/A 20/A 20/B 60/A - Fonyód utca 2 4 8 10 12 14 24 2/4 2-4 4/B 4-6 6/A 6/B 6/C 12/A - Forgalmi utca - Galambóc utca - Galvani utca - Garda utca -Gyapot utca- Gyékényes utca - Halmi utca 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 19 3/A 3/B 5/B 6/A 6/B 6/C 8/A 8/B - Hauszmann Alajos utca - Hengermalom köz - Hengermalom út - Hunyadi János út - Kalotaszeg utca - Kapolcs utca - Kaposvár utca - Karcag utca - Kisköre tér - Kisköre utca - Kisújszállás utca - Kocsis utca - Kondorfa utca - Kondorosi út 1 2 3 4 6 7 8 9 10 11 13 15 17 19 21 25 27 29 2/A 8/A 8/B 9-17 10/A 10/B 17/B - Kunhegyes utca - Lecke utca - Mesterházy utca - Mezőkövesd út - Mohai köz - Mohai út - Náday Ferenc utca - Nádorliget utca - Nagysurány utca - Nándorfejérvár köz - Nándorfejérvári út - Napkelte utca - Panel utca - Pereszke utca - Pór Bertalan köz - Prielle Kornélia utca - Sáfrány utca 50 52 54 56 60 70 76 52/54 52-54 82-86 - Sárbogárdi út 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 2/A 3/B 9/A 9/B - Sopron út - Szalóki utca - Szentpétery utca - Szerémi sor 3 4 5 6 7 8 9 10 12 31 12/A 12/B 12/C - Szerémi út - Sztregova utca - Temesvár utca - Törökverő út 1 2 3 4 5 7 - Újházy utca - Vegyész utca - Zámori utca”

8. GYERMEK FOGORVOSI KÖRZET
BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, Bartók Béla utca 141. - ÚJBUDAI TELEKI BLANKA ÁLTALNOS ISKOLA, Bikszádi utca 61-63. - ÚJBUDAI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM, Váli utca 1. - ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA, Tétényi utca 46-48. - ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA ÚJBUDAI NAPRAFORGÓ ÓVODA TELEPHELYE, Bikszádi utca 57-59. - Albert utca 1 2 3 4 6 7 8 10 11 12 13 14 15 16 17 19 21 23 25 27 32 2-8 11/A 15/A 15/B 15/C 17/A 17/B 17/C 19/A 21/B 23/A 28-30 - Alsókubin utca - Andor utca 1 3 5 7 13 15 17 19 27 29 35 37 9/A 9/B 11/A 11/B 21/B 21/C 21/D 23/A 23/B 23/C 23/D 23/E 25/A 25/B - Bácsalmás utca - Bártfai utca 34 36 38 40 42 44 46 48 50 60 40 38/B 58/A - Bikszádi utca - Billegető utca - Bodorka utca - Boglárka utca - Bor utca - Bornemissza tér - Bornemissza utca - Borszék köz - Borszéki utca - Csárda utca 5 - Csöpp utca - Dobogó út - Estike utca - Etele tér- Etele út 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 24 26 28 30 32 63 65 67 68 69 70 71 73 32/B 32/C 34/A 34/B 36/A 36/B 38/A 38/B 40/A 40/B 42/A 42/B 44/A 44/B 46/A 46/B 48/A 48/B 50/A 50/B 52/A 52/B 54/A 54/B 56/A 56/B 58/A 58/B 60/A 60/B 62/A 62/B 64/A 64/B 66/A 66/B - Fejér Lipót utca 3 5 7 23 35 61 63 65 - Gyergyótölgyes utca 2 - Gyógyvíz utca - Hadak útja - Hérics utca - Igmándi köz - Igmándi utca - Jégcsap utca - Jégvirág utca - Kamaraerdei út - Kánai út- Kankalin utca - Kékperje utca - Kelenföldi út - Kelenvölgyi határsor - Kisködmön utca 4 6 8 10/A 10/B 10/C 12 14 16 20 - Kislilik utca - Kőérberki dűlő - Kőérberki út - Leiningen út - Létra utca - Löveg utca - Major köz - Major utca - Mérnök utca - Mikes Kelemen utca - Muskétás utca - Nagykikinda utca - Ormay Norbert utca - Ormay udvar - Őrmezei út- Örsöddűlő út - Parittya utca- Partfutó utca- Petzvál József utca - Poprádi út - Puskapor utca - Puskás Tivadar utca - Rátz László utca 3 4 5 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 25 26 28 29 30 31 33 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 50 52 54 56 58 300007 1-3 2-7 3/7 3-5 3-7 3-9 5-7 8/A 8/B 8/C 9/B 10-12 12/B 14-16 16/B 18-20 22/A 22-24 23/C 25/A 25/B 25/C - Repülő utca - Repülőtéri út - Rozsnyó köz - Rozsnyó tér - Szeghalom utca - Szombathelyi tér- Táncos utca - Tétényi út 50 62 64 66 67 68 70 76 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 91 93 94 95 96 97 98 67/A 67/B 71/A 71/B 72/A 72/B 73/A 73/B 74/A 74/B 75/A 75/B 77/A 77/B 84-86 98/A 98/B 98/D 98-102 - Than Károly utca - Tippan utca - Tóberek utca - Tóváros út - Vasút utca - Vitorlázó út - Vizsla utca - Vöröskúti határsor

5. melléklet

IFJÚSÁGI FOGORVOSI KÖRZET

WEINER LEÓ ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA, Neszmélyi út 30. - ÖVEGES JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA, Beregszász út 10. - SZENT MARGIT GIMNÁZIUM, Villányi út 5-7. - NEMES NAGY ÁGNES MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA, Thallóczy Lajos utca 1. - FŐVÁROSI KOSSUTH LAJOS GYERMEKOTTHON ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA, Menyecske utca 16. - KÜRT ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, Bogdánfy utca 5/b.


[1] Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2017. III. 1-től.
[2] A 2. melléklet a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2021. (IX. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
[3] A 3. melléklet a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2021. (IX. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
[4] Megállapította: 33/2020. (IX. 30.) XI. ÖK rendelet 1. § (2), 2. melléklet. Hatályos: 2020. X. 1-től. A 6. melléklet a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2021. (IX. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
[5] Megállapította: 33/2020. (IX. 30.) XI. ÖK rendelet 1. § (3), 3. melléklet. Hatályos: 2020. X. 1-től. A 7. melléklet a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2021. (IX. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.