Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 41/2009. (X. 29.) önkormányzati rendelete

a háziorvosi és védőnői körzetekről

Hatályos: 2021. 11. 01

Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 41/2009. (X. 29.) önkormányzati rendelete

a háziorvosi és védőnői körzetekről

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló, módosított 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eütv.) 152. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján –tekintettel az önálló orvosi tevékenységről szóló, módosított 2000. évi II. törvényben, illetve a háziorvosi működtetési jog megszerzéséről és visszavonásáról, valamint a háziorvosi tevékenységhez szükséges ingó, ingatlan vagyon és működtetési jog megszerzésének hitelfeltételeiről szóló 18/2000. (II. 25.) Korm.rendeletben foglaltakra- az alábbi rendelet alkotja:

1. § [1] E rendelet hatálya kiterjed Jászberény város közigazgatási területén területi ellátási kötelezettséggel, praxisjog alapján tevékenységet végző felnőtt háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, valamint a védőnőkre.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

  • a)[2] önálló orvosi tevékenység: a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi alapellátásról szóló törvény szerint a háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás
  • b) háziorvos: felnőtt háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos
  • c)[3] praxisjog: az egészségügyi államigazgatási szerv által a háziorvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog

3. § (1) A háziorvos önálló orvosi tevékenységet – akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve – csak személyesen folytathat az e rendeletben meghatározott háziorvosi körzetben.

(2)[4] A praxisjog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység – törvényben meghatározott kivétellel - csak e rendeletben meghatározott háziorvosi körzetben folytatható.

4. § E rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a Jászberény város közigazgatási területén található felnőtt háziorvosi körzetek utca szerinti meghatározását.

5. § [5] E rendelet 2. számú melléklete tartalmazza a Jászberény város közigazgatási területén található házi gyermekorvosi körzetek utca szerinti meghatározását, valamint a körzethez tartozó köznevelési intézmények meghatározását.

6. § E rendelet 3. számú melléklete tartalmazza a Jászberény város közigazgatási területén található fogorvosi körzetek utca szerinti meghatározását.

7. § E rendelet 4. számú melléklete tartalmazza a Jászberény város közigazgatási területén található területi védőnői körzetek utca szerinti meghatározását.

8. § (1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

(2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg az egészségügyi ellátás kérdéseiről szóló 19/1999. (X.29.) önkormányzati rendelet, és az azt módosító 11/2002. (VI. 28.), 1/2003. (I. 31.), 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.

(3) Kihirdetéséről a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint kell gondoskodni.

1. melléklet 1. számú melléklet [6][7]

Felnőtt háziorvosi körzetek

I. RÉSZ számú orvosi körzet

Banner János u., Báthory u. páratlan oldal 23-ig 24-től mindkét oldal, Beleznay Antal u.,Cimbalom u.,Csengő u., Csörsz u., Dembinszky u. Eke u. Érhát u. Felsőcsincsapart u., Felsőmuszáj tanya, Fortélyos u., Frankel Leó u., Garat u., Gerevich Aladár u., Gyöngyösi út páros oldal 42-től, Hableány u., Harcos u., Hattyú u., Herkules u., Ilona u., Jedám u., Kapás u., Karabély u., Kerékgyártó Árpád u., Kertész u., Klapka György u., Komáromi József u., Kun u., Lagzi u., Mályva u., Móczár Miklós u., Nádverő u., Nagy-ér, Nap u., Peres tanya, Sómérő u., Szekér u., Szent Ferenc u., Szigony u., Térítő u., Túzok u.

II. RÉSZ számú orvosi körzet

Ábránd u., Áldás u., Áldomás u., Ártér u., Árva u., Bajnok u. páros oldal, Batthyány u. páros oldal 2-40-ig, páratlan oldal 1-57-ig, Benepuszta u., Bognár u., Boldogszállás u., Csonka u., Fenyő u., Gallér u., Gyöngyösi út páratlan oldal 25-től, Hajta tanya, Irányi Dániel u., Kádár u., Kárpát u., Kölcsey Ferenc u., Lajosmizse u., Lepke u., Lövész u., Messzelátó u., Mező u., Munkás u., Napsugár u., Négyszállás u., Október 23-a u.,Olvasókör u., Pannónia u., Redemptió u., Sírkert u., Szarka u., Szérűskert u., Vereckei u.

III. RÉSZ számú orvosi körzet

Ady Endre u., Árvácska u., Bartók Béla u., Bedekovich Lőrinc u., Bercsényi út 42-től, Dinamit tér, Dózsa György út páros oldal 12-től 44-ig, Eperfa u., Fáy András u., Gólya u., Gyökér u., Halmay József u., Hatvani út 35., Jákóhalmi út, Jász u., Jásztelki út 26-tól, Kálmán u., Kinizsi u., Kisberényi tér, Kiss Ernő u., Kovács u., Necső tanya, Nyerges u., Réti tanya, Sándor u., Sármány u., Sólyom u., Szárazmalom u., Székely Mihály u., Szélmalom u., Szűcs u., Tímár u., Vásár tér páros oldal 2-től 22-ig, Zsombikos tanya,

IV. RÉSZ számú orvosi körzet

Álmos u. 22-től, Balaton u. 6-tól, Csana u., Cserepes u., Csoma u., Damjanich u., Deák Ferenc u., Diófa u., Ebhát u., Faiskola u. páros oldal, Fátyol u., Fillér u., Fodor Ferenc u., Gyalu u., Gyöngytyúk u., Horváth Péter u., Jászkapitány u., Jászváros u., Juhász u., Kéve u., Kossuth út 60-tól és 109., 119., Körte u., Kötő u., Kürt u., Medve u., Méntelep u., Nyár u., Nyíl u., Pintér Mihály u., Sarkantyú u., Sáros-ér u., Sátor u., Suba u., Szelei út 22-től, Tél u., Temető u., Tompa Mihály u. 3-tól, Tüzér u., Vaspálya u., Zrínyi Miklós u.,

V. RÉSZ számú orvosi körzet

Bárány u., Béke u., Benczúr Gyula u., Bimbó u., Bogár köz, Bólyai János u., Czigány János u., Csillag u., Dózsa György út páratlan oldal 13-41-ig, Festő u., Görbe u., Határ u. 7-től, Hatrózsa u., Honvéd u., Ibolya u., Iskola u., Jásztelki út 25-ig, Kalap u., Kalinka u., Káposztáskert u. Kender u., Korányi Frigyes u., Koszorú u., Kökény u., Liszt Ferenc u., Madách Imre u., Móra Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Mozsár u., Munkácsy Mihály u., Pelyhespart u., Rácz u., Réhely u., Régi vágóhíd u., Rozmaring u., Rózsa u., Sárkány u., Sarló u., Seregély u. 10-től, Széchenyi u., Szegfű u., Szilfa u., Vásár tér 23-tól, Vasvári Pál u.

VI. RÉSZ számú orvosi körzet

Alsómuszáj tanya 26., Béla u.. Bem József u., Borsóhalma tanya, Dohány u. , Elefánti u., Érpart tanya, Faiskola u. 1,5,7,9, Fék u., Fuvaros u., Hajnal u., Hegedűs u., Ipar u., Jászai Mari u., Jászkürt u., Kard u., Kossuth Lajos út 118, 120., Kőkép u., Lant u., Líceum u., Liget u., Mozdony u., Pesti u., Rákóczi út 31-33., Rákóczi út 37-től végig, Sánc u., Sportpálya u., Szarvas u., Széchenyi tér, Szerecsen u., Téglagyár u., Traktor u., Tulipán u., Vaspálya u. 1,2, Vécsey Ernő u., Villany u., Vörösmarty u.,

VII. RÉSZ számú orvosi körzet

Álmos u. 20-ig, Apponyi tér, Arany János u., Árok u., Attila u., Balaton u. 4-ig, Bokor u., Csónak u., Darázs u., Eötvös u., Fácán u., Fecske u., Futó u., Fülemüle u., Füst u., Gerle u., Gyöngy u., Harang u., Huszár u., Ipartelep út, Kápolna u., Károly u., Kaszás u., Kert u., Kígyó u., Kórház u. páratlan oldal 1-től, páros oldal 26-tól, Kossuth Lajos út 60-ig, Mária u., Nagykátai út, Puska u., Rákóczi út páros oldal 38-ig, Repce u., Rigó u., Sas u., Sikló u., Síp u., Szél u., Szelei út 20-ig, Szentkúti tér, Szövetkezet u. 7,8,9,10,11,12,14,16,18,20., Tamás u., Tompa Mihály u. 7-ig, Tört u., Tűzoltó u., Újerdő tanya 40., Váltó út, Varga u., Zagyvaparti tanya

VIII. RÉSZ számú orvosi körzet

Árpád u., Békés u., Bérkocsis u., Csók István u., Dózsa György út 1-11-ig, Fazekas u., Gát u., Halász u.. Határ u. 1-6-ig, Kántor u., Király u., Kishegy, Kórház u. páros oldal 2-24-ig, Liliom u., Margit u., Molnár u., Öregerdő tanya, Potyka u., Puskin sétány, Rét u., Rezeda u., Sarok u. ,Seregély u. 8-ig, Szabadság tér, Szabadság u., Szabó u., Szent Imre herceg u., Szövetkezet u. 2-4-6., Toldi u., Tót u., Újerdő tanya kivéve: 40., Újhegyi szőlő, Zagyvaparti sétány,

IX. RÉSZ számú orvosi körzet

Alsómuszáj tanya, Aprítógépgyár u., Átjáró u., Báthory u. 2-től 22-ig páros oldal, Berze Nagy János u., Boróka u., Botond u., Buzogány u., Csokor u., Derkovits Gyula u., Ferencesek tere, Fiastyúk u., Göncöl u., Gyöngyösi út páratlan oldal 23-ig, Gyöngyvirág u., Harcsapart u., Hétvezér u., Hunyadi u., Kárász u., Jókai Mór u., Lehel vezér tér 14-ig, Május 1 tér, Mártírok útja, Nádor u., Nefelejcs u., Öntő u., Pákász u., Pethes Imre u., Pipa u., Rákóczi út 1-től 13-ig, Riszner sétány, Serház u., Süllő u., Szilvás dűlő, Szőlő u., Szúnyogos u., Tarnai Alajos u., Tejút u., Varjú u., Varró u., Víz u., Vízöntő u., Dr. Warga László u., Zagyvapart u.,

X. RÉSZ számú orvosi körzet

Agancs u., Bagoly u., Bajnok u. páratlan oldal, Bakki József u., Batthyány u. páros oldal 42-től, páratlan oldal 59-től, Bercsényi út 42-ig, Blénessy János u., Csalogány u., Csík Tibor u., Dárdás u., Fehértói u., Fenyves u., Fő u., Galamb u., Gárdonyi Géza u., Gergely u., Gyárfás István u., Gyöngyösi út páros oldal 2-40-ig, Hársfa u., Herboly Ilona u., Homok u., Jászberény-Pórtelek tanya, József Attila u., Kakukk u., Kazinczy Ferenc u., Kengyel u., Kertváros u., Kodály Zoltán u., Könyök u., Kőrösi Csoma Sándor u., Lomb u., Március 15. u., Méhész u., Mikszáth Kálmán u., Nagytemplom u., Négyház u., Nyúl u., Ősz u., Pacsirta u.,, Perec u., Petőfi u., Platán u., Rácz Aladár u., Sípos Orbán u., Szabadságharcos u., Szent Pál u., Szép u., Tavasz u., Telep u., Tóth János u., Vadász u. , Vas u., Vaskapu u., Vasút u., Verseny u., Vértes u., Dr. Wittmann Tibor u., Zerge u., Zöldár u.,

XI. RÉSZ számú orvosi körzet

Berényi u., Delta u., Déryné u., Fémnyomó u., Fürdő u., Fűzfa u., Gorjanc Ignác sétány, Hold u., Holló András u., Ifjúság u., Jubileum u., Kálvin János u., Kátai u., Korcsolya u., László Károly u., Lehel u., Lehel vezér tér 15-től, Megyeház u., Mészáros Lázár u., Ostoros u., Pajtás u., Palotásy János u., Réz u., Szent László u., Szentháromság tér, Szív u., Szövetkezet u. 1-3-5., Táncsics Mihály u., Tölgyfa u., Uszoda u., Vízimalom u., Zirzen Janka u., Zoltán u.

XII. RÉSZ számú orvosi körzet

Árendás u., Bálvány u.,, Csákány u., Cserkész u., Csiga u., Csokonai Vitéz Mihály u., Gyepü u., Hajdú u., Horgász u.,, Katona u.,, Kazal u., Kosárfonó u., Kötélverő u., Külsőpelyhespart u., Magyar u., Mátyás u., Nemes u., Neszűr tanya, Nyárfa u., Páfrány u., Petrence u., Réz Kálmán u., Som u., Szellő u., Szent István körút, Tőtevény tanya, Vásárhelyi István u., Vincellér u.,

XIII. RÉSZ számú orvosi körzet

Akácfa u., Alsósincsapart u., Bajcsy-Zsilinszky u., Bulcsú u., Csángó u., Csatorna u., Csóka köz, Daru u., Dob u., Egér u., Fekete u., Forgács u., Gém u., Gyanta u., Hatvani út (kivéve: Hatvani út 35.), Hentes u., Költő u., Mátra u., Meggyespele tanya, Monostori út, Négyszállás tanya, Palánka u., Patkó u., Páva u., Pipacs u., Róka u., Szentimre tanya, Szivárvány u., Szobor u., Thököly út, Tigris u., Toborzó u., Trombita u., Tündér u., Üstökös u., Viola u., Virág u, Zenész u.

2. melléklet [8][9]

Házi gyermekorvosi körzetek

I. RÉSZ számú gyermekkörzet

Alsómuszáj tanya, Aprítógépgyár u., Átjáró u., Béla u., Bem József u, Berze Nagy János u., Boróka u., Botond u., Buzogány u., Csokor u., Derkovits Gyula u., Dohány u., Elefánti u., Érpart tanya, Faiskola u. 1-5-7., Fék u., Fekete u., Ferencesek tere, Fiastyúk u., Fuvaros u., Göncöl u., Gyöngyvirág u., Hajnal u., Harcsapart u., Hatvani út, Hegedűs u., Hétvezér u., Hunyadi János u., Ipar u., Jászai Mari u., Jászkürt u., Jókai Mór u., Kard u., Kárász u., Kossuth Lajos u. 118. és 120., Kőkép u., Lant u., Lehel vezér tér, Líceum u., Liget u., Május 1. tér, Mártírok útja, Monostori út, Mozdony u., Nádor u., Nefelejcs u., Négyszállás tanya, Öntő u., Pákász u., Pesti u., Pethes Imre u., Rákóczi út 48-tól, Riszner sétány, Sánc u., Serház u., Sportpálya u., Süllő u., Szarvas u., Széchenyi u., Szent László u. 1-12-ig, 14 és 16., Szentháromság tér, Szerecsen u., Szilvás dűlő, Szőlő u., Szúnyogos u., Tarnai Alajos u., Téglagyár u., Traktor u., Tulipán u., Dr. Warga László u., Varjú u., Varró u.,Vaspálya u.,Vécsey Ernő u.,Villany u.,Víz u.,Vízöntő u.,Vörösmarty Mihály u.,Zagyvapart u., Zsombikos tanya ,

Köznevelési intézmények:

- Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium

Általános Iskola Rákóczi u. 53.

- Lehel Vezér Gimnázium általános iskolai tagozat (5-8. évfolyam) Szentháromság tér 1.

Óvodák:

- Gézengúz Óvoda Mártírok útja 5.

II. RÉSZ számú gyermekkörzet

Álmos u., Árok u., Bajcsy-Zsilinszky u., Balaton u., Berényi u., Bokor u., Csana u.,Csángó u.,Cserepes u., Csók István u., Csoma u., Damjanich u., Deák Ferenc u., Delta u., Diófa u., Ebhát u., Fácán u., Faiskola u. kivéve: 1., 5., 7.,), Fátyol u., Fecske u., Fekete u., Fémnyomó u., Fillér u., Fodor Ferenc u., Futó u., Fülemüle u., Füst u., Fűzfa u., Gát u.,Gém u., Gerle u., Gorjanc Ignác sétány, Gyalu u., Gyöngy u.,Gyöngytyúk u., Halász u., Horváth Péter u., Ifjúság u., Ipartelep u., Jászkapitány u., Jászváros u., Jubileum u., Juhász u., Kálvin János u., Kántor u., Kápolna u., Kátai u., Kert u., Kéve u., Kígyó u., Korcsolya u., Kórház u., Kossuth Lajos u. páros oldal 26-tól, páratlan oldal 37-től, Körte u., Kötő u., Kürt u., László Károly u., Lehel u., Liliom u., Medve u., Méntelep u., Molnár u., Nagykátai út, Nyár u., Nyíl u., Ostoros u., Pajtás u., Patkó u., Pintér Mihály u., Pipacs u., Potyka u., Rákóczi út 46-ig, Repce u., Rét u. páros oldal 18-ig, páratlan oldal 27-ig , Rigó u., Róka u., Sarkantyú u., Sarok u., Sáros-ér u., Sátor u., Sikló u., Suba u., Szél u., Szelei út, Szent Imre herceg út, Szövetkezet u. 8-20-ig, Tamás u., Tél u., Temető u., Tompa Mihály u., Tört u., Tőtevény tanya 200-tól, Tüzér u., Tűzoltó u., Uszoda u., Újerdő tanya 200 szám felett, Váltó u., Vaspálya u. bal oldala, Viola u., Vízimalom u., Zagyvaparti sétány, Zagyvaparti tanya, Zrínyi Miklós u.,

Köznevelési intézmények:

- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozata Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

Óvodák:

- Fürkész Óvoda Kossuth L. u.116.

- Szivárvány Óvoda Szent István krt. 18-20.

- Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola, Angyalkert Óvoda Tagintézménye

III. RÉSZ számú gyermekkörzet

Ábránd u., Akácfa u., Áldás u., Áldomás u., Alsócsincsapart, Apponyi tér, Arany János u., Árva u., Attila u., Banner János u., Báthory u., Batthyány u., Beleznay Antal u., Benepuszta u., Boldogszállás u., Bulcsú u., Cimbalom u., Csatorna u., Csengő u., Csóka köz, Csónak u., Csörsz u., Darázs u., Daru u., Dembinszky u., Déryné u., Dob u., Egér u., Eke u., Eötvös u., Érhát u., Felsőcsincsapart, Felsőmuszáj tanya, Fenyő u., Fenyves u., Forgács u., Fortélyos u., Fő u., Frankel Leó u., Fürdő u., Garat u., Gárdonyi Géza u., Gerevich Aladár u., Gyanta u., Gyöngyösi út, Hableány u., Harang u., Harcos u., Hattyú u., Hentes u., Herboly Ilona u., Herkules u., Hold u., Holló András u., Homok u., Huszár u., Ilona u., Jászberény-Pórtelek tanya, Jedám u., Kakukk u., Kapás u., Karabély u., Károly u., Kárpát u., Kaszás u. Kerékgyártó Árpád u., Kertész u., Klapka György u., Kodály Zoltán u., Komáromi József u., Kossuth Lajos u. páros oldala 18-ig páratlan oldal 35-ig, Költő u., Kun u., Külsőérhát u., Lagzi u., Lajosmizse u., Lehel vezér tér 10-11-ig, Lehel vezér tér 16. 21 és 28., Lomb u., Lövész u, Mályva u., Mária u., Március 15. u., Mátra u., Megyeház u., Mészáros Lázár u., Mikszáth Kálmán u., Nagy-ér u. Nádverő u. Nap u., Négyszállás u., Nyúl u., Olvasókör u., Palánka u., Palotásy János u., Páva u., Peres tanya, Petőfi tér, Pipa u., Platán u. Puska u., Redemptió u., Réz u., Sas u., Síp u., Sírkert u., Sómérő u., Szekér u., Szent Ferenc u., Szentkúti tér, Szép u., Szérűskert u., Szigony u., Szív u., Szivárvány u., Szobor u., Szövetkezet u. 2,4,6-22. és 24., Táncsics Mihály u., Tejút u., Térítő u., Thököly u., Tigris u., Toborzó u., Tölgyfa u., Trombita u., Túzok u., Tündér u., Üstökös u., Vadász u., Varga u., Vaskapu u., Vasút u., Vereckei u., Virág u., Zenész u., Zirzen Janka u., Zoltán u.,

Köznevelési intézmények:

- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola Székely Mihály Általános Iskolai Tagintézménye
Lehel vezér tér 6.

- Szent István Körúti Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola (általános iskolai tagozat) Szent István krt. 22.

- Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Általános Iskola alsó tagozata Lehel vezér tér 5.

Óvodák:

- Kuckó Óvoda Báthori u. 37.

- Hétszínvirág Óvoda Portelek, Fő út 22.

- Maci Alapítványi Óvoda és Fejlesztő Iskola Gorjanc Ignác sétány 1.

IV. RÉSZ számú gyermekkörzet

Árendás u., Árpád u., Bálvány u., Bárány u., Béke u., Békés u., Benczúr Gyula u., Bérkocsis u., Bimbó u., Bogár köz, Bólyai János u.,Czigány János u., Csákány u., Cserkész u., Csillag u., Csokonai Vitéz Mihály u., Fazekas u., Festő u., Gólya u., Görbe u., Gyepü u., Hajdú u., Hajta tanya, Határ u., Hatrózsa u., Honvéd u., Horgász u., Ibolya u., Iskola u., Kalinka u., Kazal u., Kender u., Király u., Kalap u., Káposztáskert u., Korányi Frigyes u., Kosárfonó u., Koszorú u., Kökény u., Kötélverő u., Külsőpelyhespart u., Liszt Ferenc u., Madách Imre u., Magyar u., Margit u., Móra Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Mozsár u., Munkácsy Mihály u., Nemes u., Neszűr tanya, Páfrány u., Pelyhespart u., Petrence u., Puskin sétány, Rác u., Réhely u., Rét u. páros oldal 20-tól, páratlan oldal 29-től , Rezeda u., Réz Kálmán u., Rozmaring u., Rózsa u., Sárkány u., Sarló u., Seregély u., Som u., Szabadság tér, Szabadság u., Szabó u., Széchenyi tér, Szegfű u., Szellő u., Szent István körút, Szilfa u., Tót u., Toldi Miklós u., Újerdő tanya 200 számig, Vásárhelyi István u. Vasvári Pál u., Vincellér u.,

Köznevelési intézmények:

- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolai Tagintézménye Bercsényi út 11.

Óvodák:

- Központi Óvoda Bajcsy-Zsilinszky u. 10.

- Jászberényi Református Egyház Gólya Óvodája Kossuth L. u. 53.

V. RÉSZ számú gyermekkörzet

Ady Endre u., Agancs u., Ártér u., Árvácska u., Bagoly u., Bajnok u., Bakki József u., Bartók Béla u., Bedekovich Lőrinc u., Benepuszta u., Bercsényi út, Blénessy János u., Bognár u., Borsóhalmi út, Csalogány u., Csiga u., Csík Tibor u., Csonka u., Dárdás u., Dinamit tér, Dózsa György u., Eperfa u., Fáy András u., Fehértói u., Galamb u., Gellért u., Gergely u., Gyökér u., Gyárfás István u., Halmay József u., Hársfa u., Irányi Dániel u., Jákóhalmi út, Jász u., Jásztelki út, József Attila u., Kádár u., Kálmán u., Katona u., Kazinczy Ferenc u., Kengyel u., Kertváros u., Kinizsi u., Kisberényi tér, Kiss Ernő u., Kovács u., Kölcsey Ferenc u., Könyök u., Kőrösi Csoma Sándor u., Lepke u., Mátyás u., Meggyespele tanya, Méhész u., Messzelátó u., Mező u., Munkás u., Nagytemplom u., Napsugár u., Necső tanya, Négyház u., Nyárfa u., Nyerges u., Október 23. u., Öregerdő tanya, Ősz u., Pacsirta u., Pannónia u., Perec u., Petőfi u., Rácz Aladár u., Régi vágóhíd u., Réti tanya, Sándor u., Sármány u., Sipos Orbán u., Sólyom u., Szabadságharcos u., Szárazmalom u., Szarka u., Székely Mihály u., Szélmalom u., Szent Imre tanya bal oldal, Szent László u. páratlan oldala 13-tól, páros oldal 18-tól, Szent Pál u., Szövetkezet u: 1,3,5,7,9,11. szám, Szűcs u., Tavasz u., Telep u., Tímár u., Tóth János u., Tőtevény tanya 200.sz.alatt, Vas u., Vásár tér, Verseny u., Vértes u., Dr. Wittmann Tibor u., Zerge u., Zöldár u., Zsombikos tanya bal oldal,

Köznevelési intézmények:

- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozata Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

- Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

Általános Iskola felső tagozata Lehel vezér tér 5.

Óvodák:

- Zengő Óvoda Kiss Ernő u. 12.

- Sün Sámuel Óvoda Lajosmizse u. 1.

3. melléklet [10][11]

Fogorvosi körzetek

I. RÉSZ számú fogorvosi körzet

Álmos u., Árok u., Árva u., Attila u., Bajcsy-Zsilinszky u., Balaton u., Bem József u., Borsóhalma tanya, Csana u., Cserepes u., Csoma u., Damjanich u., Deák Ferenc u., Diófa u., Ebhát u., Faiskola u., Fátyol u., Felsőcsincsapart u., Fillér u., Fodor Ferenc u., Gyalu u., Gyöngy u., Gyöngytyúk u., Jászkapitány u., Jászváros u., Juhász u., Kápolna u., Kéve u., Kígyó u., Kossuth Lajos u., Kórház u., Körte u., Kötő u., Kürt u., Medve u., Messzelátó u., Mező u., Méntelep u., Mikszáth Kálmán u., Nyár u., Nyíl u., Öregerdő tanya, Patkó u., Peres tanya, Pethes Imre u., Pintér Mihály u., Pipacs u., Róka u., Sarkantyú u., Sátor u., Sikló u., Szent Ferenc u., Szelei út, Szél u., Szép u., Szövetkezet u, Tél u., Temető u., Tört u., Tüzér u., Tűzoltó u., Viola u., Zrínyi Miklós u.

II. RÉSZ számú fogorvosi körzet

Ábránd u., Árendás u., Banner János u., Bárány u., Béke u., Békés u., Beleznay Antal u., Benczúr Gyula u., Bimbó u., Bólyai János u., Bogár köz, Bognár u., Bokor u., Botond u., Czigány János u., Csákány u., Cserkész u., Csillag u., Csokonai Vitéz Mihály u., Dózsa György út, Eke u., Eötvös u., Fazekas u., Festő u., Füst u., Gém u., Görbe u., Gyepü u., Hajdú u., Harang u., Hatrózsa u., Honvéd u., Horgász u., Iskola u., Ibolya u., Jásztelki út, Kalap u., Kalinka u., Káposztáskert u., Kazal u., Kender u., Korányi Frigyes u., Kosárfonó u., Koszorú u., Kökény u., Kötélverő u., Külsőpelyhespart u., Liszt Ferenc u., Madách Imre u., Magyar u., Móra Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Mozsár u., Munkácsy Mihály u., Nemes u., Páfrány u., Pelyhespart u., Petrence u., Puskin sétány, Réhely u., Régi vágóhíd u., Rét u., Réti tanyák, Rezeda u., Réz Kálmán u., Rozmaring u., Rózsa u., Sarló u., Sárkány u., Som u., Szabó u., Szegfű u., Szellő u., Szent István körút, Széchenyi u., Szilfa u., Tőtevény tanya, Vasvári Pál u., Vásárhelyi István u., Vincellér u.,

III. RÉSZ számú fogorvosi körzet

Áldás u., Alsócsincsapart u., Alsómuszáj tanya, Árpád u., Átjáró u., Báthory u., Berze Nagy János u., Bérkocsis u., Boldogszállás u., Buzogány u., Bulcsú u., Csángó u., Csatorna u., Csengő u., Csónak u., Csík Tibor u., Csók István u., Csóka köz, Csokor u., Csonka u., Darázs u., Egér u., Fenyves u., Ferencesek tere, Fő u., Futó u., Fürdő u., Galamb u., Gát u., Gárdonyi Géza u., Gyanta u., Hajta tanya, Halász u., Határ u.,Hentes u., Herboly Ilona u., Hétvezér u., Holló András u., Homok u., Horváth Péter u., Huszár u., Jászberény-Pórtelek tanya, Kántor u., Kengyel u., Király u., Költő u., Lagzi u., Lehel vezér tér, Liliom u., Lövész u., Március 15. u., Mária u., Margit u., Mártírok útja, Mátra u., Meggyespele tanya, Molnár u., Nagytemplom u., Nap u., Nefelejcs u., Nyúl u., Pacsirta u., Pajtás u., Pákász u., Palánka u., Petőfi Sándor u., Pipa u., Potyka u., Puska u., Rác u., Rácz Aladár u. Rákóczi út, Repce u., Réz u., Riszner József sétány, Sarok u., Sas u., Seregély u., Serház u., Síp u., Szabadság tér, Szabadság u., Szentháromság tér, Szent Imre herceg út, Szilvás dűlő, Szivárvány u., Szőlő u., Szúnyogos u., Tarnai Alajos u., Táncsics Mihály u., Tejút u., Tompa Mihály u., Tót u., Toldi Miklós u., Tölgyfa u., Üstökös u., Vadász u., Varró u., Vaskapu u., Vasút u., Vereckei u., Verseny u., Virág u., Víz u., Vörösmarty Mihály u., Zagyvaparti sétány, Zenész u., Zirzen Janka u., Zoltán u.,

IV. RÉSZ számú fogorvosi körzet

Áldomás u., Aprítógépgyár u., Arany János u., Bakki József u., Batthyány u., Béla u., Berényi u., Cimbalom u., Delta u., Derkovits Gyula u., Déryné u., Dohány u, Elefánti u., Fácán u., Fecske u., Fék u., Fekete u., Fémnyomó u., Fuvaros u., Fülemüle u., Fűzfa u., Gerle u., Gorjanc Ignác sétány, Gyöngyvirág u., Hajnal u., Hatvani út 35., Harcsapart u., Hegedűs u., Herkules u., Hold u., Ifjúság u., Ipar u., Ipartelep út, Jászai Mari u., Jászkürt u., Jubileum u., Kakukk u., Kálvin János u., Kard u., Kárász u., Károly u., Kárpát u., Kátai u., Kodály Zoltán u., Komáromi József u., Kőkép u., Lant u., László Károly u., Lehel u., Líceum u., Liget u., Mályva u., Mozdony u., Nádor u., Nagykátai út, Ostoros u., Öntő u., Palotásy János u., Pesti u., Rigó u., Sánc u., Sportpálya u., Süllő u., Szarvas u., Széchenyi tér, Szentkúti tér, Szent László u., Szerecsen u., Szív u., Tamás u., Téglagyár u., Traktor u., Tulipán u., Uszoda u., Váltó u., Varga u., Vaspálya u., Vécsey Ernő u., Villany u., Vizimalom u., Zagyvaparti tanya, Zagyvapart u.,

V. RÉSZ számú fogorvosi körzet

Ady Endre út, Agancs u., Ártér u., Árvácska u., Bagoly u., Bajnok u., Bálvány u., Bartók Béla

u., Bedekovich Lőrinc u., Bercsényi út, Blénessy János u., Borsóhalmi út, Csalogány u., Csiga u., Dárdás u., Dinamit tér, Eperfa u., Fáy András u., Fehértói u., Gergely u., Gólya u.,Gyökér u., Halmay József u., Hársfa u., Hunyadi János u., Ilona u., Irányi Dániel u., Jákóhalmi út, Jász u., Jókai Mór u., József Attila u., Kádár u., Kálmán u., Kaszás u., Katona u., Kazinczy Ferenc u., Kertváros u., Kinizsi u., Kisberényi tér, Kiss Ernő u., Korcsolya u., Kovács u., Kölcsey Ferenc u., Könyök u., Mátyás u., Méhész u., Munkás u., Napsugár u., Necső tanya, Négyház u., Nyárfa u. Nyerges u., Október 23. u., Ősz u.,Pannónia u., Páva u., Perec u., Platán u., Redemtió u., Sándor u., Sármány u., Sipos Orbán u., Sírkert u., Sólyom u., Szabadságharcos u., Szárazmalom u., Szarka u., Székely Mihály u., Szélmalom u., Szentimre tanya, Szent Pál u., Szérűskert u., Szűcs u., Telep u., Tímár u., Thököly út, Tóth János u., Vas u., Vásár tér, Vértes u., Zerge u., Zöldár u., Zsombikos tanya

VI. RÉSZ számú fogorvosi körzet

Akácfa u., Apponyi tér, Benepuszta u., Boróka u., Csörsz u., Daru u., Dembinszky u., Dob u., Érhát u., Érpart tanya, Felsőmuszáj tanya, Fenyő u., Fiastyúk u., Forgács u., Fortélyos u., Frankel Leó u., Gallér u., Garat u., Gerevich Aladár u., Göncöl u., Gyárfás u., Gyöngyösi út, Hableány u., Harcos u., Hatvani út (kivéve: Hatvani út 35.), Hattyú u., Jedám u., Kapás u., Karabély u., Kerékgyártó Árpád u., Kert u., Kertész u., Kishegy, Klapka György u., Körösi Csoma Sándor u., Kun u., Lajosmizsei u., Lepke u., Lomb., Megyeház u., Mészáros Lázár u., Móczár Miklós u., Monostori út, Nádverő u., Nagy-ér u., Négyszállás tanya, Négyszállás u., Neszűr tanya, Olvasókör u., Sáros-ér u., Sómérő u., Suba u., Szekér u., Szigony u., Szobor u., Tavasz u., Térítő u., Tigris u., Toborzó u., Trombita u., Túzok u., Tündér u., Újerdő tanya, Varjú u., Vízöntő u., Dr. Warga László u., Dr. Wittmann Tibor u.

4. melléklet [12][13]

Védőnői körzetek

1. Védőnői Szolgálat által ellátott területi védőnői körzetek

I. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Alsómuszáj tanya, Bárány u., Bimbó u., Csana u., Cserepes u., Csillag u., Csók István u., Csoma u., Ebhát u., Fácán u., Fátyol u., Fecske u., Fillér u., Fodor Ferenc u., Fülemüle u., Fürdő u., Gát u., Gerle u., Görbe u., Halász u., Határ u., Hold u., Holló András u., Honvéd u., Horváth Péter u., Ibolya u., Ipartelep u., Iskola u., Jászkapitány u., Jászváros u., Kalap u., Kántor u., Kert u., Kígyó u., Kórház u., Kürt u., Laktanya u., Liliom u., Magyar u., Méntelep u., Molnár u., Mozsár u., Nagykátai út, Nyár u., Nyíl u., Palotási u., Petőfi tér, Pintér Mihály u., Potyka u., Puskin sétány, Réhely u., Rezeda u., Rigó u., Rozmaring u., Sarok u., Sikló u., Som u., Szegfű u., Szent Imre herceg út, Szelei út, Szent István körút, Szövetkezet u. 8., 10., 12., 14., 16., 18., Tél u., Thököly út, Tőtevény tanya 200-tól, Tüzér u., Tűzoltó u., Újerdő tanya 200-tól, Váltó út, Vásárhelyi István u.,

Maci” Alapítványi Óvoda

Jászberény Város Óvodai Intézménye Fürkész Óvoda tagintézmény

Jászberény Város Óvodai Intézménye Központi Óvoda Bóbita, Halacska csoportok

II. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Ábránd u., Áldás u., Áldomás u., Árpád u., Árva u., Banner János u., Batthyány u., Beleznay Antal u., Benepuszta u., Bérkocsis u., Boldogszállás u., Csatorna u., Csonka u., Csörsz u., Érpart tanya, Fazekas u., Fenyő u., Festő u., Frankel Leó u., Gárdonyi Géza u., Gyöngyösi út, Harcos u., Kakukk u., Kapás u., Kárpát u., Király u., Kishegy, Klapka György u., Kodály Zoltán u., Komáromi József u., Kun u., Lajosmizse u., Lomb u., Lövész u., Margit u., Mátra u., Mészáros Lázár u., Messzelátó u. Mikszáth Kálmán u., Nádverő u., Négyszállás u., Olvasókör u., Öregerdő tanya, Peres tanya, Platán u., Redemptió u., Rózsa u., Sírkert u., Szabadság tér, Szabadság u., Szabó u., Széchenyi u., Szép u., Szérűskert u., Szivárvány u., Szobor u., Táncsics Mihály u., Térítő u., Toldi u., Tóth u., Túzok u., Vadász u., Vereckei u., Virág u., Zirzen Janka u., Zoltán u.,

Jászberény Város Óvodai Intézménye Sün Sámuel Óvoda tagintézmény

III. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Agancs u., Ártér u., Bagoly u., Bajnok u., Bakki József u., Bercsényi út., Blénessy János u., Bognár u., Csalogány u., Csík Tibor u., Dárdás u., Galamb u., Gallér u., Gyárfás István u., Hársfa u., Irányi Dániel u., Jászberény-Portelek tanya, Kádár u., Kazinczy Ferenc u., Kengyel u., Kertváros u., Kölcsey Ferenc u., Könyök u., Kőrösi Csoma Sándor u., Lehel vezér tér 1., 3., 4., 10., 11., 12., 13., 14., 16., Lepke u., MÁV 15. őrház, Megyeház u., Mező u., Munkás u., Nagytemplom u., Napsugár u., Négyház u., Négyszállás tanya, Pacsirta u., Pannónia u., Petőfi u., Rácz Aladár u., Réz u., Sípos Orbán u., Szarka u., Szent László u. 1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,14.,16., Szövetkezet u. 3., 5., 7., 9., Tavasz u., Telep u., Tóth János u., Tölgyfa u., Vas u., Verseny u., Dr. Wittmann Tibor u., Zerge u., Zöldár u.,

Jászberény Város Óvodai Intézménye Központi Óvoda tagintézmény Cimbora, Ciróka, Katica, Mazsola, Szamóca, Teknős csoportok

IV. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Aprítógépgyár u., Átjáró u., Bajcsy-Zsilinszky u., Bem József u., Berze Nagy János u., Boróka u., Botond u., Buzogány u., Csokor u., Derkovits Gyula u., Elefánti u., Fekete u., Ferencesek tere, Fiastyúk u., Göncöl u., Gyöngyvirág u., Hajnal u., Harcsapart u., Hétvezér u., Hunyadi János u., Jászai Mari útja, Jászkürt u., Jókai Mór u., Kálvin János u., Kárász u., Korcsolya u., Líceum u., Liget u., Május 1. tér, Mártírok útja, Nefelejcs u., Neszűr tanya 0-4. dűlő, Öntő u., Pajtás u., Pákász u., Pesti u., Pethes Imre u., Rákóczi út, Riszner József sétány, Sánc u., Sportpálya u., Süllő u., Szarvas u., Szilvás dűlő, Szőlő u., Szövetkezet u. 11., Szúnyogos u., Tarnay Alajos u., Téglagyár u., Varjú u., Varró u., Villany u., Vízöntő u., Dr. Warga László u. Zagyvaparti tanya 16., Zagyvapart u.

Jászberény Város Óvodai Intézménye Gézengúz Óvoda tagintézmény

V. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Akácfa u., Alsócsincsapart u., Apponyi tér, Báthory u., Bulcsú u., Cimbalom u., Csengő u., Csóka köz, Daru u., Dembinszky u., Dob u., Egér u., Eke u., Érhát u., Felsőcsincsapart u., Felsőmező u., Felsőmuszáj tanya, Forgács u., Fortélyos u., Garat u., Gerevich Aladár u., Gyanta u., Hableány u., Hajta tanya, Hatvani út, Hattyú u., Hentes u., Herkules u., Ilona u., Jedám u., Karabély u., Kerekudvardi út, Kerékgyártó Árpád u., Kertész u., Költő u., Lagzi u., Mályva u., Monostori út, Móczár Miklós u., Nádor u., Nagyér u., Nap u., Neszűr tanya 5-12 dűlő, Palánka u., Páva u., Pipa u., Rádióállomás, Serház u., Sómérő u., Szekér u., Szent Ferenc u., Szent László u. páratlan oldal 13-tól, páros oldal 18-tól, Szentháromság tér, Szigony u., Szív u., Tejút u., Tigris u., Toborzó u., Trombita u., Tündér u., Üstökös u., Víz u., Zenész u.,

Jászberény Város Óvodai Intézménye Szivárvány Óvoda tagintézmény Ficánka, Huncutka, Csibészke csoportok

VI. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Ady Endre út, Árvácska u., Bálvány u., Bartók Béla u., Bedekovich Lőrinc u., Borsóhalma tanya, Borsóhalmi út, Csiga u., Déryné u., Dinamit tér, Dózsa György út páros oldal, Eperfa u., Fáy András u., Fehértói u., Gergely u., Gólya u., Gyökér u., Halmay József u., Jákóhalmi út, Jász u., Jásztelki út József Attila u., Kálmán u., Katona u., Kinizsi u., Kisberényi tér, Kiss Ernő u., Kovács u., Lehel vezér tér 28., Mátyás u., Méhész u., Meggyespele tanya, Necső tanya, Nyárfa u., Nyerges u., Október 23. u., Ősz u., Perec u., Régi vágóhíd u., Réti tanya, Sándor u., Sármány u., Sólyom u., Szabadságharcos u., Szárazmalom u., Székely Mihály u., Szélmalom u., Szentimre tanya, Szent Pál u., Szövetkezet u. 1., 2., 4., 6., Szűcs u. Tímár u., Újerdő tanya 200-ig, Vásár tér, Zsombikos tanya,

Jászberény Város Óvodai Intézménye Zengő Óvoda tagintézmény

Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Angyalkert Óvoda Tagintézménye

VII. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Álmos u., Arany János u., Árok u., Attila u., Balaton u., Béla u., Berényi u., Bokor u., Csángó u., Csónak u., Damjanich u., Darázs u., Deák Ferenc u., Delta u., Diófa u., Dohány u., Eötvös u., Faiskola u., Fék u., Fémnyomó u., Fenyves u., Fő u., Futó u., Fuvaros u., Füst u., Fűzfa u., Gém u., Gorjanc Ignác sétány, Gyalu u., Gyöngy u., Gyöngytyúk u., Harang u., Hegedűs u., Herboly Ilona u., Homok u., Huszár u., Ifjúság u., Ipar u., Jubileum u., Juhász u., Kápolna u., Kard u., Károly u., Kaszás u., Kátai u., Kéve u., Kossuth u., Kőkép u., Körte u., Kötő u., Lant u., László Károly u., Lehel u., Március 15. u., Mária út, MÁV állomás, Medve u., Mozdony u., Nyúl u., Ostoros u., Patkó u., Pipacs u., Puska u., Repce u., Rét u., Róka u., Sarkantyú u., Sárosér u., Sas u., Sátor u., Síp u., Suba u., Széchenyi tér, Szél u., Szentkúti tér, Szerecsen u., Tamás u., Temető u., Tompa Mihály u., Tört u., Traktor u., Tulipán u., Uszoda u., Újhegyi szőlő, Varga u., Vaskapu u., Vaspálya u., Vasút u., Vécsey Ernő u., Viola u., Vizimalom u., Vörösmarty u., Zagyvaparti sétány, Zagyvaparti tanya – kivéve 16. -, Zrínyi Miklós u.,

Jászberény Város Óvodai Intézménye Hétszínvirág Óvoda tagintézmény

Jászberényi Református Egyházközség Gólya Óvodája

VIII. RÉSZ számú területi védőnői körzet

Alkotás u., Árendás u., Béke u., Békés u., Benczúr Gyula u., Bogárköz u., Bólyai János u., Csákány u., Cserkész u., Csokonai Vitéz Mihály u., Czigány János u., Gyepü u., Hajdú u., Hatrózsa u., Horgász u., Kalinka u., Kazal u., Káposztáskert u., Kender u., Korányi Frigyes u., Kosárfonó u., Koszorú u., Kökény u., Kötélverő u., Külsőpelyhespart u., Liszt Ferenc u., Madách Imre u., Mester u., Móra Ferenc u., Móricz Zsigmond u., Munkácsy Mihály u., Nemes u., Páfrány u., Pelyhespart u., Pesthy Frigyes u., Petrence u., Rácz u., Réz Kálmán út, Sárkány u., Sarló u., Seregély u., Szellő u., Szilfa u., Tőtevény tanya 200-ig, Vasvári Pál u., Vincellér u.,

Jászberény Város Óvodai Intézménye Szivárvány Óvoda tagintézmény Vadrózsa, Margaréta, Napsugár, Bóbita, Cimbora csoportok

Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola óvodai csoportja

2. Védőnői Szolgálat által ellátott iskola védőnői körzetek

I. számú iskola védőnői körzet

- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1-5. évfolyamok (Bajcsy- Zsilinszky u. 1.)

- Bercsényi Miklós Általános Iskola (Bercsényi Miklós út 9.)

- Székely Mihály Általános Iskola (Lehel vezér tér 6.)

II. számú iskola védőnői körzet

- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6-8. évfolyamok (Bajcsy-Zsilinszky u. 1.)

- Lehel Vezér Gimnázium (Szentháromság tér 1.)

- Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 9-12. osztályok (Sportpálya u. 1.)

III. számú iskola védőnői körzet

- Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium (Lehel vezér tér 5.)

- Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 1-4. évfolyam (Sportpálya u. 1.)

IV. számú iskola védőnői körzet

- Szolnoki Szakképzési Centrum Klapka György Technikum és Szakképző Iskola

(Hatvani út 2.)

- Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, és Készségfejlesztő Iskola 1-4. évfolyam és 9-12. évfolyam (Szent István krt. 20.)

- Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 5-8. évfolyam (Sportpálya u. 1.

3. Vállalkozási formában ellátott iskola védőnői körzet

Jászberény Városi Önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződés alapján vállalkozási formában ellátott iskola védőnői körzet

- Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium (Rákóczi út 13-15.)

- Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, és Készségfejlesztő Iskola 5-8. évfolyam (Szent István krt. 20.)”


[1] A rendelet szövegét a 14/2017. (VII. 13.).) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[2] A rendelet szövegét a 14/2017. (VII. 13.).) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[3] A rendelet szövegét a 14/2017. (VII. 13.).) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[4] A rendelet szövegét a 14/2017. (VII. 13.).) önkormányzati rendelet 1. § (4) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[5] A rendelet szövegét a 14/2017. (VII. 13.).) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[6] A rendelet 1. számú mellékletét a 15/2015. (VII. 16.) önkormányzati rendelet 1. §-a módosította. Hatályos: 2015. július 17-től.
[7] A rendelet 1. számú mellékletét a 14/2017. (VII. 13.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[8] A 2. mellékletet módosította a 48/2012. (XI. 15.) Ör. 1.§-a. Hatályos: 2012. november 16-tól.
[9] A rendelet 2. számú mellékletét a 14/2017. (VII. 13.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[10] A 3. mellékletet módosította az 53/2013. (XII. 12.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2014. január 1-től.
[11] A rendelet 3. számú mellékletét a 14/2017. (VII. 13.) önkormányzati rendelet 2.§ (3) bekezdése módosította. Hatályos: 2017. július 14-től.
[12] A 4. melléklet módosította a 12/2013. (IV. 11.). Ör. 1. §-a. Hatályos: 2013. május 1-től.
[13] A rendelet 4. mellékletét a 27/2020. (IX. 16.) Ör. 1. §-a módosította. Hatályos: 2020. október 1-től. A 4. melléklet a Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2021. (X. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.