Békés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2008. (X.1.) önkormányzati rendelete

A közterületek, településrészek elnevezéséről, azok jelöléséről, a házszámozás rendjéről, valamint a művészeti alkotások közterületi elhelyezéséről

Hatályos: 2012. 05. 26- 2015. 04. 02

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

 KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

33/2008. (X. 1.)

r e n d e l e t e


A KÖZTERÜLETEK, TELEPÜLÉSRÉSZEK ELNEVEZÉSÉRŐL, AZOK JELÖLÉSÉRŐL, A HÁZSZÁMOZÁS RENDJÉRŐL, VALAMINT A MŰVÉSZETI ALKOTÁSOK KÖZTERÜLETI ELHELYEZÉSÉRŐL[1]


Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény 16.§ (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 39.§ (2) bekezdésében, 109. § szakaszában kapott felhatalmazás alapján Békés Városában a közterületi nevek megállapítására, megváltoztatására, valamint a közterületek névtábláinak elhelyezésére, a házszámozások meghatározására, valamint a művészeti alkotások közterületi elhelyezésére az alábbi rendeletet alkotja:



I.

Bevezető rendelkezések


1. §

A rendelet célja, hatálya


(1) A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének, jelölésének, házszámozásának, valamint a művészeti alkotások elhelyezésének egységes rendjét biztosítsa, ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési és nyelvhelyességi szempontokat.

(2) A rendelet hatálya kiterjed a város közigazgatási területén lévő, valamint a későbbiek során kialakuló valamennyi közterületre és településrészre.


2. §

Értelmező rendelkezések


(1) A rendelet alkalmazása szempontjából:

a) belterületi településrész név: városrész, lakónegyed, illetve lakótelep, valamint a belterület egyéb részét jelölő név.

b) közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között - a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése.

c) közterület elnevezése: a közterület nevéből és a közterület jellegének meghatározásából (út, utca, tér, park, köz, sor, sétány stb.) áll.

d) külterületi településrész név: a város külterületének lakott részét jelölő név.

e) lakcím: a bejelentett lakóhely és tartózkodási hely közigazgatási címe.

f) művészeti alkotás: a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény hatálya alá tartozó képzőművészeti, iparművészeti, fotóművészeti és ipari tervező-művészeti alkotás.

(2) A város helynevéről, a domborzati és tájnévről, a területnévről, víznévről természetvédelmi névről, valamint közlekedési és hírközlési névről külön jogszabályok rendelkeznek.

(3) Békés Város hagyományos, nem hivatalos településrész neveit, a kerületeket, valamint a kerületekbe tartozó utcaneveket a rendelet 4. számú melléklete, a településrészek földrajzi megosztását a rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.


II.

A közterület elnevezés szabályai


3. §

A közterület elnevezésének általános szabályai


(1) Minden közterületet el kell nevezni, kivéve a lakótelepek közötti szerviz-utakat, az erdőterületeken levő közterületeket, illetve a mezőgazdasági célú dűlőutakat.

(2) Az új közterület nevét a közterület létrejöttét követő egy éven belül meg kell állapítani.

(3) Az új közterület elnevezésénél már meglevő közterület nevét felhasználni nem lehet.

(4) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként kialakított új közterületrész külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét veszi fel, kivéve, ha az új közterületrész a meglevő közterület azon részéhez csatlakozik, amelynél a házszámozás kezdődik. Ilyen esetekben, amennyiben a házszámok változása aránytalan hátrányt okozna az érintett ingatlanokkal rendelkezni jogosultaknak, lehetőség van az új közterületrész külön eljárásban történő elnevezésére.

(5) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről vagy fogalomról lehet elnevezni.

(6) Közterületet személyről elnevezni halála után, legalább 25 év elmúltával lehet. Az elnevezésre kerülő közterület előtagjának a személy családi, illetve utónevét is tartalmaznia kell. Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertetőjegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez a közterület nevében is feltüntethető.

(7) Közterületet olyan személyről lehet elnevezni:

a) akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű volt és személye megbecsülésnek örvend, vagy

b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó, vagy

c) akinek Békés Város életében, történelmében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Békés Város fejlődéséhez.

(8) Fogalomról, vagy tárgyról való elnevezésnél törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid, közérthető legyen, utaljon az elnevezendő közterület jellegére, Békés Város történelmére, hagyományaira, földrajzi környezetére.

(9) Az új közterület név megállapítása során vizsgálni kell, hogy az adott helynek a történelme során milyen neve alakult ki, hogyan használják az ott élők a területre vonatkozó nevet, ahol nincs kialakult név, ott jelezni kell.

(10) Figyelmet kell fordítani a nemzetiségi, kisebbségi és etnikai jelleg kifejezésére. Arra kell törekedni, hogy a kisebbségi jelleget kifejező utcanevek alkalmazására megfelelő arányban kerüljön sor.


4. §

Hatásköri és eljárási szabályok


(1) A közterületek, valamint városrészek nevének megállapítása, megváltoztatása Békés Város Képviselő-testülete hatáskörébe tartozik.

(2) Közterület elnevezésére, illetve nevének megváltoztatására az érintett közterülettel kapcsolatban lévő ingatlanokkal rendelkezni jogosultak legalább fele és Békés Város Képviselő-testületének bármely tagja a Polgármesterhez benyújtott írásbeli kérelemben tehetnek javaslatot. A képviselő-testület a közterület nevének megállapítása, vagy megváltoztatása esetén az érintettek meghívásával közmeghallgatást tarthat.

(3) A közterület elnevezésével kapcsolatos előkészítő feladatokat a Képviselő-testület Ügyrendi, Lakásügyi és Közrendvédelmi, valamint Kulturális és Sport bizottsága látja el.

(4) A közterület elnevezéséről szóló képviselő-testületi határozatot a helyben szokásos módon – a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a helyi médiumokban történő kihirdetéssel, továbbá lehetőség szerint az önkormányzat hivatalos lapjában való megjelentetéssel, az érintett közterületen hirdetménnyel – közzé kell tenni.


5. §

Közterület-név jegyzék


(1) Békés Város közterületeinek nevét jegyzékbe kell foglalni és a változásokat napra készen kell vezetni. A nyilvántartást „Közterület-név jegyzék” címmel kell vezetni és a döntésről szóló határozatról értesíteni kell az abban – tevékenységi körük vagy nyilvántartás-vezetési kötelezettségük révén – érintett szerveket. Ezen szervek listáját az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az Közterület-név jegyzék olyan közhitelű nyilvántartás, amely tartalmazza:

a) a városrésznevet,

b) kerületet,

c) az utcanév elő- és utótagját,

d) az elnevezést megállapító szerv nevét, határozat számát, elnevezés időpontját,

e) az elnevezés, névváltoztatás indokát,

f) a korábbi utcanévre vonatkozó adatokat,

g) házszámozás terjedelmét,

h) a közterület megszűnésének időpontját.


6. §

A közterületek névtábláinak elhelyezése


(1) A közterület nevét a tájékozódást jól segítő közterületi névtáblán kell feltüntetni. Az elhelyezés határidejéről és a költségekről az elnevező szerv a közterület nevének megállapításával és megváltoztatásával egyidejűleg határozatban rendelkezik.

(2) A közterületi névtáblát a rendelet 2. számú mellékletében meghatározott minta szerint kell elkészíttetni, kihelyezésének, karbantartásának és pótlásának elrendelése a Jegyző feladata.

(3) A közterületi névtáblát épületen, kerítésen, vagy ezek hiányában külön tartószerkezeten - jól látható helyen - kell elhelyezni és fel kell szerelni az utca kezdetén, végén, valamint minden betorkolló utcánál mindkét oldalon, továbbá az egy oldalról betorkolló utca tengelyében az átellenes oldalon is.

(4) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, vagy használója a közterületi névtábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. Amennyiben az elhelyezéssel az ingatlanon kár keletkezik, azt a kihelyezésért felelős köteles megtéríteni.

(5) A kihelyezésről értesíteni kell az érintett ingatlanokkal rendelkezni jogosultakat.

(6) Megváltozott közterületnevek esetében a régi nevet feltüntető táblát az elnevezéstől számított egy évig eredeti helyükön kell hagyni és piros vonallal átlósan át kell húzni. Az új táblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni.

(7) A tábla Békés Város Önkormányzatának tulajdonát képezi, az ingatlan tulajdonosa köteles eredeti helyén megtartani. Amennyiben felújítási, építési munkák a tábla áthelyezését teszik indokolttá, a Jegyző hozzájárulásával áthelyezhető.


III.

Házszámozás


7. §

Általános szabályok


(1) A névvel ellátott közterületeken kül- és belterületen egyaránt házszámmal kell ellátni az ingatlanokat. A közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.

(2) A házszámtáblát a rendelet 3. számú mellékletében meghatározott minta szerint kell elkészíteni, amelynek az ingatlan sorszámán kívül tartalmaznia kell a közterület nevét is.

(3) Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a város központjától kifelé haladva növekedjenek és az utca bal oldalán a páratlan, jobb oldalán a páros számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozása a magasabb rendű közút irányából kell, hogy kezdődjön.

(4) Ahol erre lehetőség van, az utca azon részén kell folytatni a házszámozást, ahol már kialakult az ingatlanok számozása.

(5) Többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.

(6) Terek házszámozása folyamatos számozással alakítandó ki.

(7) Az ingatlanok számozásánál kisegítő jelzésként - amennyiben ez szükséges - alátörés és betűk is alkalmazhatók.


8. §

Házszámváltozás


(1) A házszámokat és azok változásait hivatalból, illetve annak a személynek a kérelmére, akinek ehhez jogos érdeke fűződik, kell megállapítani. A határozat alapján azok, akik az érintett ingatlanra vonatkozóan lakcímmel rendelkeznek, kötelesek megváltozott lakcímüket 30 napon belül hivatalos okmányaikon átvezettetni, illetve az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

(2) Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha:

a) az ingatlan házszáma a hivatalos nyilvántartásában nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott,

b) több ingatlan azonos utcanévvel és azonos házszámmal szerepel a hivatalos nyilvántartásban,

c) az ingatlan egyedi számszerű megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,

d) ingatlan megosztására, ingatlanok egyesítésére kerül sor.

(3) A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám megváltozásához jogos érdeke fűződik.

(4) A kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában /1 /2 /3 stb. alátörést kap.

(5) A kialakult számozás után egyesített ingatlanok megtartják az eredeti sorszámukat.

(6) A rendelet hatálybalépésekor már meglévő házszámokat indokolt esetben felül kell vizsgálni, a szükséges módosításokat el kell végezni. A házszámok változásáról az 1. számú mellékletben felsorolt szerveket értesíteni kell.


9. §

Házszámtábla kihelyezésének szabályai


(1) A házszámtáblát az ingatlanon lévő kerítésre, vagy házfalra, az utcáról jól látható módon kell elhelyezni.

(2) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant a megfelelő házszámtáblával ellátni. A házszámtábla első alkalommal történő beszerzéséről, a 3. számú melléklet szerinti tipográfiának megfelelő cseréjéről Békés Város Önkormányzata gondoskodik. Megsemmisülése, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.

(3) A nem valóságos állapotnak megfelelő, vagy nem a megfelelő módon kifüggesztett házszámtáblák lecserélését a Jegyző a tulajdonos terhére elrendelheti.

(4) A használatbavételi engedély kiadásának feltétele, hogy megfelelő házszámtábla legyen az ingatlanon elhelyezve.

(5) Ezt a rendelkezést a már kiadott építéshatósági engedélyek tekintetében nem lehet alkalmazni.


IV.

Művészeti alkotások elhelyezése


10. §

Általános szabályok


(1) Művészeti alkotások elhelyezését bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet írásban kezdeményezheti Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületénél.

(2) A kezdeményező által benyújtott indítványt a Képviselő-testület Kulturális és Sport és Pénzügyi bizottsága tárgyalja, majd kulturális, művészeti, esztétikai, várostörténeti szempontok alapján állásfoglalást hoz arról, hogy a kezdeményező által javasolt mű megvalósításával és a tervezett helyszínnel egyetért-e.

(3) A Városi Főépítész a városrendezési, építészeti megfontolások figyelembevételével állásfoglalást alakít ki a kezdeményezett műalkotás felállításának helyszínéről, valamint arról, hogy a városrendezési és építészeti szabályzatoknak megfelel-e.

(4) A Polgármester a művészeti alkotások elhelyezésére irányuló képviselő-testületi döntés előkészítése során kikérheti a városvédelemmel, valamint hagyományőrzéssel foglalkozó társadalmi szervezetek véleményét.

(5) A Képviselő-testület Kulturális és Sport valamint Pénzügyi bizottsága döntésre a Képviselő-testület elé terjeszti a művészeti alkotás közterületi elhelyezését.

(6) A művészeti alkotás köztéri elhelyezéséről a Képviselő-testület minősített többségű határozattal dönt. A határozatnak tartalmaznia kell:

a) a művészeti alkotás pontos helyét,

b) a mű alkotóját, címét, méreteit, anyagát,

c) az alkotáson szereplő felirat pontos szövegét, szükség esetén kitérve az esetleges adományozók körére.


11. §

Emléktábla elhelyezésének szabályai


(1) Emléktábla elhelyezéséhez szükséges dokumentáció:

a) pontos (idegen nyelvű szöveg esetén nyelvi szakvéleménnyel, vagy hivatalos fordítással ellátott) szövegtervezet,

b) az elbíráláshoz szükséges grafikai terv, elhelyezési tervdokumentáció, műszaki rajzzal és fotóval,

c) a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakvéleménye,

d) műemlék, helyi védettségű épület vagy műemléki környezet esetében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakvéleménye, szakhatósági engedélye,

e) az épület tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozata,

f) költségtervezet.

(2) Az emléktábla elkészíttetése, engedélyezése és kihelyezése a kezdeményező költsége és feladata.

(3) Az emléktábla kihelyezéséről minden közforgalom elöl el nem zárt területen a Képviselő-testület a Városi Főépítész véleményének kikérése alapján dönt.

(4)[2] A 11. § (1)-(3) bekezdését kell alkalmazni nem szerzői jogvédelem alá eső emléktáblák kihelyezésénél is, kivéve a 11. § (1) bekezdés c) pontját.


12. §

Szobor elhelyezésének szabályai


(1) A kezdeményezőnek szobor elhelyezéséhez be kell nyújtania az alábbi dokumentumokat:

a) a szobor elhelyezéséhez szükséges közüzemi, illetve az érintett közmű szolgáltatók hozzájárulása, amennyiben a művészeti alkotás jellege megkívánja,

b) a művészeti alkotás Képző- és iparművészeti Lektorátus kész állapotú zsűrijének (kérésre árzsűrijének) szakvéleménye,

c) a terület jellegének megfelelően a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatósági engedélye,

d) költségtervezet.

(2) A szobor kihelyezéséről minden közforgalom elöl el nem zárt területen a Képviselő-testület a Városi Főépítész véleményének kikérése alapján dönt.


V.

Egyéb rendelkezések


13. §[3]


VI.

Záró rendelkezések


14. §


(1) E rendelet 2008. október 15-én lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépését megelőzően megállapított és kihelyezett házszámok - azok megváltoztatásának szükségességéig - továbbra is érvényben maradnak.



Békés, 2008. szeptember 30.



Izsó Gábor s.k.                                                         Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka s.k.

 polgármester                                                                                  jegyző


A rendelet kihirdetésre került:

2008. október 1-jén


Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka s.k.

                         jegyző



1. számú melléklet


A közterületek elnevezés szerinti nyilvántartásának kivonatát, valamint a Békés Város Képviselő-testülete közterületek elnevezéséről szóló határozatát a következő szerveknek kell megküldeni:

  1. Okmányiroda 5630 Békés, Petőfi u. 2.
  2. Postahivatal 5630 Békés, Széchenyi tér 4/1.
  3. Békés Megyei Földhivatal Békési Kirendeltsége 5630 Békés, Széchenyi tér 15.
  4. Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 5630 Békés, József A. u. 5.
  5. Dégáz Zrt. 6720 Szeged, Pultz u. 44.
  6. Démász Zrt. 6720 Szeged, Klauzál tér 9.
  7. Békés Megyei Vízművek Zrt., 5600 Békéscsaba, Dobozi u. 5.
  8. Békési Hulladékgyűjtő Kft., 5630 Békés, Verseny u. 5.
  9. Országos Mentőszolgálat Mentőállomása, 5600 Békéscsaba, Berzsenyi u. 9.
  10. Rendőrkapitányság, 5630 Békés, Rákóczi u. 13.
  11. Polgárőrség, 5630 Békés, Rákóczi u. 13.
  12. Hivatásos Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság, 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9.
  13. Békés Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 5630 Békés, Petőfi u. 24.
  14. Tourinform Iroda 5600 Békéscsaba, Szent István tér 9.



2. számú melléklet

Közterületi névtábla (utcanévtábla)


Az utcanévtábla külső mérete: 600x200 mm, típusa: tűzzománcozott acéllemez fehér alapszínben. A keret sáv közepe a tábla szélétől 5 mm-re, szélessége 4 mm, RAL 3000 piros színű.

A táblák felirata nagybetűs.

1. sor: A kerület és a településrész megnevezése. Színe RAL 6002 sötétzöld.

2. sor: A közterület elnevezése. Helyszűke esetén az elnevezést nem rövidítjük, hanem a közterület jellegének (pl. u.) rövidítésével nyerünk helyet Színe RAL 6002 sötétzöld.







Tipográfia

Betűtípus

Az alkalmazandó betűtípus: Narrow

Tipográfiai elrendezés

Első sornál a kerületnév balrazárt, településrész neve jobbrazárt

Második sornál középtengelyes, középre zárva.


Betűméretek

1. sor: 40 mm betűmagasság.

2. sor: 80 mm betűmagasság.



3. számú melléklet

Házszámtábla

A házszámtábla külső mérete: 200x160 mm, típusa: tűzzománcozott acéllemez fehér alapszínben. A keret sáv közepe a tábla szélétől 5 mm-re, szélessége 4 mm, RAL 3000 piros színű.

A táblák felirata nagybetűs.

1. sor: Belterületen: Kerület, a közterület elnevezése és megjelölése (a településrész megnevezése nélkül).

Külterületen: Kerület és településrész megnevezése és megjelölése.

Helyszűke esetén az elnevezést nem rövidítjük, hanem a közterület jellegének (pl. u.) rövidítésével nyerünk helyet. Színe RAL 6002 sötétzöld.

2. sor: Ebben a sorban található a házszám, a sorszámok után egyébként szükséges pont nélkül. Amennyiben törtvonás után betű következik, úgy a kisbetű és a törtvonás előtt és után nincs köz, valamint a kisbetű után sincs pont (pl. 36/a). Kötőjeles házszámok, amennyiben egyjegyűek vagy csak az egyik kétjegyű, egy táblára kerülhetnek, kiskötőjellel közök nélkül (pl. 1-3, 9-11), de ha többjegyűek, célszerű két táblát alkalmazni külön az indító és a záró házszámmal. Színe RAL 6002 sötétzöld.




Tipográfia

Betűtípus

Az alkalmazandó betűtípus: Narrow

Tipográfiai elrendezés

Középtengelyes, minden sor középre zárva.


Betűméretek

1. sor: 37 mm betűmagasság.

2. sor: 62 mm betűmagasság.



4. számú melléklet


Békés Város belterületeinek településrészei, közterület nevei kerületi bontásban


Ssz.

Város

Kerület

Településrész

Közterület neve


Jellege


Békés

I.

Malomvég

Asztalos

utca


Békés

I.

Malomvég

Árok

utca


Békés

I.

Malomvég

Bodoki Károly

utca


Békés

I.

Malomvég

Boglárka

tér


Békés

I.

Malomvég

Bólyai (Tátra u. és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

I.

Malomvég

Borz

utca


Békés

I.

Malomvég

Búzavirág

utca


Békés

I.

Malomvég

Csap (Tátra u. és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

I.

Malomvég

Csók

zug


Békés

I.

Malomvég

Domokos

utca


Békés

I.

Malomvég

Dózsa

utca


Békés

I.

Malomvég

Drága

utca


Békés

I.

Malomvég

Fáy András

utca


Békés

I.

Malomvég

Fekete-Körös

sor


Békés

I.

Malomvég

Fürdősétány



Békés

I.

Malomvég

Füzes

utca


Békés

I.

Malomvég

Gát

utca


Békés

I.

Malomvég

Görbe

utca


Békés

I.

Malomvég

Gyulai

utca


Békés

I.

Malomvég

Hajnal

utca


Békés

I.

Malomvég

Hajó

utca


Békés

I.

Malomvég

Harcsa

utca


Békés

I.

Malomvég

Hargitta

utca


Békés

I.

Malomvég

Horgász

tér


Békés

I.

Malomvég

Jobbágy

utca


Békés

I.

Malomvég

Karacs Teréz

utca


Békés

I.

Malomvég

Kárász

utca


Békés

I.

Malomvég

Keszeg

utca


Békés

I.

Malomvég

Kígyó

utca


Békés

I.

Malomvég

Kökény

utca


Békés

I.

Malomvég

Körös

utca


Békés

I.

Malomvég

Kőrösi Csoma Sándor

utca


Békés

I.

Malomvég

Köröspart

sor


Békés

I.

Malomvég

Kurta

utca


Békés

I.

Malomvég

Malom

utca


Békés

I.

Malomvég

Maróköz

utca


Békés

I.

Malomvég

Mátra

utca


Békés

I.

Malomvég

Múzeum-köz



Békés

I.

Malomvég

Nád

utca


Békés

I.

Malomvég

Napsugár

tér


Békés

I.

Malomvég

Nyíl

utca


Békés

I.

Malomvég

Pákász

utca


Békés

I.

Malomvég

Petőfi Sándor

utca


Békés

I.

Malomvég

Piac

tér


Békés

I.

Malomvég

Raktár

utca


Békés

I.

Malomvég

Révhajó

utca


Békés

I.

Malomvég

Sárhajó

utca


Békés

I.

Malomvég

Sátor

tér


Békés

I.

Malomvég

Sulyom

utca


Békés

I.

Malomvég

Szabó Dezső (Tátra u. és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

I.

Malomvég

Szalag

utca


Békés

I.

Malomvég

Szánthó Albert

utca


Békés

I.

Malomvég

Szegedi

utca


Békés

I.

Malomvég

Széchenyi

tér


Békés

I.

Malomvég

Szélső

utca


Békés

I.

Malomvég

Tátra

utca


Békés

I.

Malomvég

Teleky

utca


Békés

I.

Malomvég

Telep

utca


Békés

I.

Malomvég

Templomköz

utca


Békés

I.

Malomvég

Tündér

utca


Békés

I.

Malomvég

Vadvíz

utca


Békés

I.

Malomvég

Váci Mihály

utca


Békés

I.

Malomvég

Vág

utca


Békés

I.

Malomvég

Vári

utca


Békés

I.

Malomvég

Vashalom

utca


Békés

I.

Malomvég

Zsibongó

tér


Békés

I.

Malomvég

Zsilip (Tátra u. és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

II.

Bánhida

Akácfa

utca


Békés

II.

Bánhida

Andor

utca


Békés

II.

Bánhida

Álmos

utca


Békés

II.

Bánhida

Árpád

utca


Békés

II.

Bánhida

Árvíz

utca


Békés

II.

Bánhida

Bánát

utca


Békés

II.

Bánhida

Bánvég

utca


Békés

II.

Bánhida

Bólyai (Bánát utca és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

II.

Bánhida

Brassói

utca


Békés

II.

Bánhida

Csallóközi

utca


Békés

II.

Bánhida

Csap (Bánát utca és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

II.

Bánhida

Csendes

utca


Békés

II.

Bánhida

Décseri

utca


Békés

II.

Bánhida

Dr.Veres Endre

utca


Békés

II.

Bánhida

Előd

utca


Békés

II.

Bánhida

Farkas Gyula

utca


Békés

II.

Bánhida

Fiumei

utca


Békés

II.

Bánhida

Földvár

utca


Békés

II.

Bánhida

Fülöp

utca


Békés

II.

Bánhida

Gyergyói

utca


Békés

II.

Bánhida

Halász

utca


Békés

II.

Bánhida

Híd

utca


Békés

II.

Bánhida

Hőzső

utca


Békés

II.

Bánhida

Iglói

utca


Békés

II.

Bánhida

Irányi Dániel

utca


Békés

II.

Bánhida

Iskola

utca


Békés

II.

Bánhida

Kastély

utca


Békés

II.

Bánhida

Katona

utca


Békés

II.

Bánhida

Keserűsor

utca


Békés

II.

Bánhida

Kikötő

utca


Békés

II.

Bánhida

Lapos

utca


Békés

II.

Bánhida

Libazug

utca


Békés

II.

Bánhida

Lorántffy

utca


Békés

II.

Bánhida

Nevelő

utca


Békés

II.

Bánhida

Névtelen

utca


Békés

II.

Bánhida

Nyár

utca


Békés

II.

Bánhida

Nyereg

utca


Békés

II.

Bánhida

Ótemető

utca


Békés

II.

Bánhida

Pacsirta

utca


Békés

II.

Bánhida

Pásztor

utca


Békés

II.

Bánhida

Rákóczi

utca


Békés

II.

Bánhida

Révész

utca


Békés

II.

Bánhida

Rózsa

utca


Békés

II.

Bánhida

Sas

utca


Békés

II.

Bánhida

Síp

utca


Békés

II.

Bánhida

Szabó Dezső (Rákóczi utca és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

II.

Bánhida

Szamos

utca


Békés

II.

Bánhida

Szeglet

utca


Békés

II.

Bánhida

Szív

utca


Békés

II.

Bánhida

Szőlő

utca


Békés

II.

Bánhida

Tavasz

utca


Békés

II.

Bánhida

Tárház

utca


Békés

II.

Bánhida

Temesvári

utca


Békés

II.

Bánhida

Tél

utca


Békés

II.

Bánhida

Váradi

utca


Békés

II.

Bánhida

Veres Péter

tér


Békés

II.

Bánhida

Zsilip (Bánát utca és Fekete-Körös holtág közötti szakasza)

utca


Békés

III.

Ibrány

Ág

utca


Békés

III.

Ibrány

Bartók Béla

utca


Békés

III.

Ibrány

Bérenc

utca


Békés

III.

Ibrány

Bocskai

utca


Békés

III.

Ibrány

Epresköz

utca


Békés

III.

Ibrány

Fábián

utca


Békés

III.

Ibrány

Gagarin

utca


Békés

III.

Ibrány

Galamb

utca


Békés

III.

Ibrány

Gólya

utca


Békés

III.

Ibrány

Gőzmalom

sor


Békés

III.

Ibrány

Gyékény

utca


Békés

III.

Ibrány

Jantyik Mátyás

utca


Békés

III.

Ibrány

Jámbor

utca


Békés

III.

Ibrány

Jégverem

utca


Békés

III.

Ibrány

Katélyzug

utca


Békés

III.

Ibrány

Kasza

utca


Békés

III.

Ibrány

Kert

utca


Békés

III.

Ibrány

Kispince

utca


Békés

III.

Ibrány

Kittenberger Kálmán

park


Békés

III.

Ibrány

Kodály Zoltán

utca


Békés

III.

Ibrány

Kopasz

utca


Békés

III.

Ibrány

Kubikos

utca


Békés

III.

Ibrány

Kürt

utca


Békés

III.

Ibrány

Maróthy

utca


Békés

III.

Ibrány

Munkácsy Mihály

utca


Békés

III.

Ibrány

Nyíri

utca


Békés

III.

Ibrány

Sirály

utca


Békés

III.

Ibrány

Sodrony

utca


Békés

III.

Ibrány

Summás

utca


Békés

III.

Ibrány

Szigetvári

utca


Békés

III.

Ibrány

Szikszai Sándor

utca


Békés

III.

Ibrány

Szík

utca


Békés

III.

Ibrány

Tűzkút

utca


Békés

III.

Ibrány

Új

utca


Békés

IV.

Hatház

Babilon

sor


Békés

IV.

Hatház

Bethlen

utca


Békés

IV.

Hatház

Bihari János

utca


Békés

IV.

Hatház

Csipke

utca


Békés

IV.

Hatház

Csíkos

utca


Békés

IV.

Hatház

Damjanich

utca


Békés

IV.

Hatház

Dankó

utca


Békés

IV.

Hatház

Darányi

utca


Békés

IV.

Hatház

Erkel Ferenc

utca


Békés

IV.

Hatház

Gyár

utca


Békés

IV.

Hatház

Hegedűs

utca


Békés

IV.

Hatház

Hidvégi

utca


Békés

IV.

Hatház

Károlyi

utca


Békés

IV.

Hatház

Kecskeméti

utca


Békés

IV.

Hatház

Kereszt

utca


Békés

IV.

Hatház

Kisfaludy

utca


Békés

IV.

Hatház

Kossuth Lajos

utca


Békés

IV.

Hatház

Körgát

utca


Békés

IV.

Hatház

Kötélverő

utca


Békés

IV.

Hatház

Legelő

utca


Békés

IV.

Hatház

Lengyel Lajos

utca


Békés

IV.

Hatház

Liliom

utca


Békés

IV.

Hatház

London

utca


Békés

IV.

Hatház

Magyar

utca


Békés

IV.

Hatház

Maxim Gorkij

utca


Békés

IV.

Hatház

Mezei

utca


Békés

IV.

Hatház

Mónus Illés

utca


Békés

IV.

Hatház

Móricz Zsigmond

utca


Békés

IV.

Hatház

Pesti

utca


Békés

IV.

Hatház

Pipacs

utca


Békés

IV.

Hatház

Posta

utca


Békés

IV.

Hatház

Prágai

utca


Békés

IV.

Hatház

Pusztaszeri

utca


Békés

IV.

Hatház

Rét

utca


Békés

IV.

Hatház

Rövid

utca


Békés

IV.

Hatház

Soványhát

utca


Békés

IV.

Hatház

Szélmalom

utca


Békés

IV.

Hatház

Táborhely

utca


Békés

IV.

Hatház

Tanácssor

utca


Békés

IV.

Hatház

Táncsics Mihály

utca


Békés

IV.

Hatház

Tóth

utca


Békés

IV.

Hatház

Töltés

utca


Békés

IV.

Hatház

Törökvész

utca


Békés

IV.

Hatház

Vadvirág

utca


Békés

IV.

Hatház

Vágóhíd

utca


Békés

IV.

Hatház

Vásárszél

utca


Békés

IV.

Hatház

Verseny

utca


Békés

V.

Újváros

Ady Endre

utca


Békés

V.

Újváros

Arany János

utca


Békés

V.

Újváros

Attila

utca


Békés

V.

Újváros

Bajza

utca


Békés

V.

Újváros

Baky

utca


Békés

V.

Újváros

Báthori

utca


Békés

V.

Újváros

Bercsényi

utca


Békés

V.

Újváros

Borosgyán

utca


Békés

V.

Újváros

Csabai

utca


Békés

V.

Újváros

Cseresznye

utca


Békés

V.

Újváros

Csokonai

utca


Békés

V.

Újváros

Darab

utca


Békés

V.

Újváros

Daru

utca


Békés

V.

Újváros

Deák Ferenc

utca


Békés

V.

Újváros

Dió

utca


Békés

V.

Újváros

Durkó

utca


Békés

V.

Újváros

Egyenes

utca


Békés

V.

Újváros

Ék

utca


Békés

V.

Újváros

Fecske

utca


Békés

V.

Újváros

Fúró

utca


Békés

V.

Újváros

Gém

utca


Békés

V.

Újváros

Gyöngy

utca


Békés

V.

Újváros

Gyűrű

utca


Békés

V.

Újváros

Hársfa

utca


Békés

V.

Újváros

Honfoglalás

tér


Békés

V.

Újváros

Hunyadi

utca


Békés

V.

Újváros

Hunyadi

tér


Békés

V.

Újváros

Jókai

utca


Békés

V.

Újváros

József Attila

utca


Békés

V.

Újváros

Kalászsor

utca


Békés

V.

Újváros

Kemény

utca


Békés

V.

Újváros

Kerék

utca


Békés

V.

Újváros

Kinizsi

utca


Békés

V.

Újváros

Kisvasút

utca


Békés

V.

Újváros

Korona

utca


Békés

V.

Újváros

Kölcsey

utca


Békés

V.

Újváros

Lánc

utca


Békés

V.

Újváros

Lenkei

utca


Békés

V.

Újváros

Lilla

utca


Békés

V.

Újváros

Magyari Imre

utca


Békés

V.

Újváros

Málna

utca


Békés

V.

Újváros

Malomasszonykert

utca


Békés

V.

Újváros

Mátyás király

utca


Békés

V.

Újváros

Meggy

utca


Békés

V.

Újváros

Mikes

utca


Békés

V.

Újváros

Mikszáth Kálmán

utca


Békés

V.

Újváros

Nagy Sándor

utca


Békés

V.

Újváros

Oláh Mihály

utca


Békés

V.

Újváros

Róna

utca


Békés

V.

Újváros

Szabadkai

utca


Békés

V.

Újváros

Szarvasi

utca


Békés

V.

Újváros

Szendrei

utca


Békés

V.

Újváros

Szenpálsor

utca


Békés

V.

Újváros

Szilva

utca


Békés

V.

Újváros

Toldi

utca


Békés

V.

Újváros

Tompa

utca


Békés

V.

Újváros

Tölgyfa

utca


Békés

V.

Újváros

Vasút

sor


Békés

V.

Újváros

Vica

sor


Békés

V.

Újváros

Vörösmarty

utca


Békés

V.

Újváros

Zöldfa

utca


Békés

V.

Újváros

Zrínyi

utca


Békés

V.

Újváros

Zsinór

utca


Békés Város külterületének településrészei kerületi bontásban


Ssz.

Város

Kerület

Településrész


Békés

Tanya VI

Csatárkert


Békés

Tanya VI

Kászmánykert


Békés

Tanya VI

Marókászmány


Békés

Tanya VII

Diter


Békés

Tanya VII

Magsári tanyák


Békés

Tanya VII

Rosszerdő


Békés

Tanya VII

Vizesbánom


Békés

Tanya VIII

Csikójárás


Békés

Tanya VIII

Déló


Békés

Tanya VIII

Ludad


Békés

Tanya VIII

Povád


Békés

Tanya IX

Békésbelencéres


Békés

Tanya IX

Hidashát


Békés

Tanya IX

Jégvermikert


Békés

Tanya IX

Krisztinazug


Békés

Tanya IX

Nagykert


Békés

Tanya IX

Szécsénykert


Békés

Tanya X

Borosgyán


Békés

Tanya X

Malomasszonykert



[1]

Módosította a 37/2009. (X. 2.), 16/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelet.

[2]

Módosította a 37/2009. (X. 2.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[3]

Hatályon kívül helyezte a 16/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelet 6. §-a.