Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2022. (V. 20.) önkormányzati rendelete

Újhartyán Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2022. 05. 21- 2023. 05. 19

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2022. (V. 20.) önkormányzati rendelete

Újhartyán Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról

2022.05.21.

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. §-a alapján – figyelembe véve ezen jogszabály, valamint az Államháztartás szervezeteinek sajátos beszámolási és könyvvezetési kötelezettségét szabályozó, többször módosított 4/2013. (XII. 24.) Kormányrendeletben meghatározottakat – a 2021. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolóról, a zárszámadásról az alábbi rendeletet alkotja.

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Újhartyán Város Önkormányzatára, valamint az irányítása alá tartozó önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervére, a Polgármesteri Hivatalra, valamint az önállóan működő Eperke Bölcsődére és az Egyesített Művelődési Ház és Könyvtárra.

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2021. évi költségvetésének teljesítése

2. § Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2021. évi teljesített, az intézményfinanszírozás összegével csökkentett

a) kiadási főösszegét 2 060 294 993 forintban,

b) bevételi főösszegét 2 542 322 446 forintban állapítja meg.

Költségvetési bevételek

3. § (1) Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2021. évi teljesített, továbbá eredeti, módosított előirányzat szerinti költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) A bevételek megoszlása a következő:

a) Költségvetési bevételek: 1 743 281 638 Ft

aa) Támogatások államháztatáson belülről: működési célú: 237 627 813 Ft

ab) Felhalmozási célú: 283 559 108 Ft

ac) Közhatalmi bevételek: 810 350 477 Ft

ad) Működési bevételek, átvett pénzeszköz: 411 744 240 Ft

b) Finanszírozási bevételek: 1 044 194 896 Ft

ba) Hitel, kölcsön felvétele: 380 300 043 Ft

bb) Előző évi költségvetési maradvány: 249 506 761 Ft

bc) Államháztartáson belüli megelőlegezés: 169 234 004 Ft

bd) Központi irányító szervi támogatás: 245 154 088 Ft

(3) A kormányzati funkciókon belül egyes címrendekhez tartozó bevételek részletezést az 5. számú melléklet tartalmazza. A 10. számú melléklet részletesen bemutatja a működési támogatások azon részét, amely az Önkormányzatot a Hivatali létszám és lakosságszám alapján megilleti.

Költségvetési kiadások

4. § (1) Az önkormányzat és költségvetési szerveinek teljesített, továbbá eredeti, módosított működési, fenntartási kiadásait a Képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá (2. számú melléklet):

(2) A működési és finanszírozási kiadások, valamint a nyújtott visszatérítendő támogatások megoszlása a következő:

a) Működési kiadások teljesítése összesen: 1 180 677 318 Ft

aa) Személyi jellegű kiadások: 297 128 385 Ft

ab) Munkaadókat terhelő járulékok: 45 832 594 Ft

ac) Dologi jellegű kiadások: 521 704 745 Ft Pénzeszközátadás, egyéb támogatás: 316 011 594 Ft

b) Finanszírozási kiadások teljesítése összesen: 677 607 456 Ft

ba) Hiteltörlesztés államháztartáson kívülre: 263 250 411 Ft

bb) Államháztartáson belüli megelőlegezés: 169 202 957 Ft

bc) Központi irányító szervi támogatás: 245 154 088 Ft

c) Felhalmozási célra nyújtott visszatérítendő támogatás: 48 000 000 Ft

(3) A Képviselő-testület az önkormányzat eredeti és a módosított előirányzat szerinti működési kiadásait kiemelt előirányzatonként a 4. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

5. § (1) Az önkormányzat és alintézményeinek felhalmozási kiadásai összesen 399 164 307 forintban teljesültek, ebből 389 385 502 Ft az önkormányzat kiadása, a fennmaradó rész pedig az alintézmények felhalmozási kiadása. Részletezését a 6. számú melléklet tartalmazza.

(2) A felújítási és felhalmozási kiadásokból:

a) Beruházási előirányzat teljesítése 305 630 849 Ft

b) Felhalmozási célú előirányzat teljesítése 93 533 458 Ft

(3) Az önkormányzati tulajdonú vállalkozások részére átadott fenntartói támogatások kimutatását a 13. melléklet tartalmazza.

Költségvetési kiadások és bevételek

6. § (1) Az önkormányzat teljesített költségvetését kormányzati funkciónkénti bontásban a 3. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat és alintézményeinek év közben szükségessé vált előirányzat módosítását az alábbi mellékletek tartalmazzák:

a) Polgármesteri Hivatal 14. számú melléklet

b) Újhartyán Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár 15. számú melléklet

c) Eperke Bölcsőde Újhartyán 16. számú melléklet

d) Újhartyán Város Önkormányzata 17. számú melléklet

Költségvetési létszámkeret

7. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi ténylegesen felhasznált létszámkeretét 56 főben hagyja jóvá.

(2) Az önkormányzat kormányzati funkciókra ténylegesen felhasznált létszámkeretét a Képviselő-testület a 11. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

A maradvány alakulása, az önkormányzat konszolidált mérlege, eredménykimutatása

8. § (1) Az önkormányzat 2021. évi gazdálkodása során keletkezett, hatályos jogszabályok szerint felülvizsgált összes konszolidált maradványa 482 027 453 forintban kerül jóváhagyásra.

(2) A Képviselő-testület a maradványát működési és felhalmozási célra fordítja, mely fedezetet nyújt többek között a december havi munkabérek és annak közterhei fedezetére, továbbá biztosítja a dologi és beruházási kötelezettségvállalások pénzügyi teljesítését.

(3) Az önkormányzat maradványkimutatását a 7. számú melléklet tartalmazza.

9. § A Képviselő-testület a 8. számú melléklet szerinti 2021. évi konszolidált mérlegét jóváhagyja,melyben a 2021. évi mérleg szerinti eredmény (12. számú melléklet) 94 933 167 Ft. A mérleg főösszeget 5 086 229 804 forintban állapítja meg, a 9. számú melléklet szerinti vagyonkimutatással alátámasztva.

Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet 2022. május 21-én lép hatályba.

Schulcz József polgármester

Göndörné Frajka Gabriella jegyző

1. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alitnézményeinek 2021. évi költségvetés teljesítése bevételi forrásonként

Újhartyán Város Önkormányzatának és alitnézményeinek 2021. évi költségvetés teljesítése bevételi forrásonként

Sor
szám

Rovat

Bevételi forrás megnevezése

Előirányzatok és teljesítés

Összesen

Összesenből

Működési

Felhalmozási

Előirányzat változás %

Teljesítés%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

1.

B111

Helyi önkormányzatok működésnek általános támogatása

102 057 618

102 426 580

102 426 580

102 057 618

102 426 580

102 426 580

0,36

100,00

2.

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

20 043 000

23 758 675

23 758 675

20 043 000

23 758 675

23 758 675

18,54

100,00

3.

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

6 091 190

6 192 242

6 192 242

6 091 190

6 192 242

6 192 242

1,66

100,00

4.

B115

Működési célú kiegészítő támogatások

66 600 000

64 096 716

64 096 716

66 600 000

64 096 716

64 096 716

-

100,00

5.

B116

Elszámolásból származó bevételek

427 800

427 800

427 800

427 800

427 800

427 800

-

100,00

B11

Önkormányzatok működési támogatásai

195 219 608

196 902 013

196 902 013

195 219 608

196 902 013

196 902 013

0,86

100,00

6.

B16/32

Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatból kapott működési célú támogatás

47 437 856

47 437 856

3 154 000

47 437 856

47 437 856

3 154 000

-

85,85

7.

B16/4

TB pénzügyi alapjaiból kapott működési célú támogatás

37 571 800

37 571 800

8.

B16/5

Elkülönített állami pénzalapból kapott működési célú támogatás

0

0

B16

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről

47 437 856

47 437 856

40 725 800

47 437 856

47 437 856

40 725 800

0

0

0

-

85,85

I.

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

242 657 464

244 339 869

237 627 813

242 657 464

244 339 869

237 627 813

0,69

97,25

9.

B23

Helyi önkormányzattól kölcsön visszatérülése

0

15 000 000

15 000 000

0

15 000 000

15 000 000

100,00

100,00

10.

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht. belülről

0

247 690 977

268 559 108

0

0

0

0

247 690 977

268 559 108

100,00

108,43

II.

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

262 690 977

283 559 108

0

15 000 000

15 000 000

0

247 690 977

268 559 108

100,00

107,94

11.

B34/11

Építményadó

61 000 000

62 367 401

31 687 155

61 000 000

62 367 401

31 687 155

2,24

99,94

12.

B34/12

Telekadó

26 829 448

26 829 448

13.

B34/14

Magánszemélyek kommunális adója

3 815 942

3 815 942

B34

Vagyoni típusú adók

61 000 000

62 367 401

62 332 545

61 000 000

62 367 401

62 332 545

2,24

99,94

14.

B351/21

Iparűzési adó

388 000 000

621 967 998

744 986 841

388 000 000

621 967 998

744 986 841

60,30

119,78

B351

Értékesítési és forgalmi adók

388 000 000

621 967 998

744 986 841

388 000 000

621 967 998

744 986 841

60,30

119,78

B35

Termékek és szolgáltatások adói

388 000 000

621 967 998

744 986 841

388 000 000

621 967 998

744 986 841

60,30

119,78

15.

B36/29

Egyéb települési adók

500 000

2 808 290

3 031 091

500 000

2 808 290

3 031 091

461,66

107,93

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

500 000

2 808 290

3 031 091

500 000

2 808 290

3 031 091

461,66

107,93

III.

B3

Közhatalmi bevételek

449 500 000

687 143 689

810 350 477

449 500 000

687 143 689

810 350 477

52,87

117,93

16.

B401

Készletértékesítés ellenértéke

10 000

10 000

273 137

10 000

10 000

273 137

0,00

2 731,37

17.

B402

Szolgáltatások ellenértéke, tárgyi eszk. Ellenért.

91 600 000

171 559 939

172 371 893

91 600 000

171 559 939

172 371 893

87,29

100,47

18.

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

1 400 000

4 416 421

4 479 515

1 400 000

4 416 421

4 479 515

215,46

101,43

19.

B404

Tulajdonosi bevételek

63 209 203

27 360 082

11 698 722

63 209 203

27 360 082

11 698 722

-56,72

42,76

20.

B405

Ellátási díjak

70 900 000

70 257 291

69 249 883

70 900 000

70 257 291

69 276 679

-0,91

98,57

21.

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

46 998 500

70 828 200

88 346 223

46 998 500

70 828 200

88 353 457

50,70

124,73

22.

B407

ÁFA visszatérítés előirányzata

146 000 000

146 000 000

0

146 000 000

146 000 000

0

0,00

0,00

23.

B408

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

210 000

736 857

867 322

210 000

736 857

867 322

0,00

117,71

24.

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

3 200 000

0

0

3 200 000

0

0

-100,00

0,00

25.

B411

Egyébműködési bevételek

97 600

84 682 897

5 257 545

97 600

84 682 897

5 257 545

0,00

6,21

IV.

B4

Működési bevételek

423 625 303

575 851 687

352 544 240

423 625 303

575 851 687

352 578 270

35,93

61,22

26.

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások visszatérülése

300

51 200 000

59 200 000

200

51 200 000

59 200 000

100

100,00

115,63

V.

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

300

51 200 000

59 200 000

200

51 200 000

59 200 000

100

0

0

0,00

115,63

VI.

B1-B7

Költségvetési bevételek

1 115 783 067

1 821 226 222

1 743 281 638

1 115 782 967

1 573 535 245

1 474 756 560

0

247 690 977

268 559 108

63,22

95,72

27.

B8111

Hosszú lejáratú hitelek felvétele pénzügyi vállakozástól

150 000 000

150 000 000

150 000 000

150 000 000

150 000 000

150 000 000

0

0,00

100,00

28.

B8112

Likviditási célú hitelek felvétele pénzügyi vállakozástól

160 000 000

250 000 000

230 300 043

160 000 000

250 000 000

230 300 043

56,25

92,12

B811

Hitel, kölcsönfelvétel pénzügyi vállako-zástól

310 000 000

400 000 000

380 300 043

310 000 000

400 000 000

380 300 043

29,03

95,08

29.

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

251 357 607

249 506 761

249 506 761

251 357 607

249 506 761

249 506 761

-0,74

100,00

B8131

Maradvány igénybevétele

251 357 607

249 506 761

249 506 761

251 357 607

249 506 761

249 506 761

0

0

0

-0,74

100,00

30.

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

160 000 000

169 234 004

169 234 004

160 000 000

169 234 004

169 234 004

5,77

100,00

31.

B816

Központi irányító szervi támogatás

233 992 106

255 275 149

245 154 088

233 992 106

255 275 149

245 154 088

9,10

96,04

VII.

B8

Finanszírozási bevételek

955 349 713

1 074 015 914

1 044 194 896

955 349 713

1 074 015 914

1 044 194 896

0

0

0

12,42

97,22

VIII.

B1-B9

Tárgyévi költségvetési bevételek

2 071 132 780

2 895 242 136

2 787 476 534

2 071 132 680

2 647 551 159

2 518 951 456

0

247 690 977

268 559 108

39,79

96,28

Intézményfinanszírozás

233 992 106

255 275 149

245 154 088

233 992 106

255 275 149

245 154 088

9,10

96,04

Intézményfinanszírozással korrigált bevételi főösszeg

1 837 140 674

2 639 966 987

2 542 322 446

1 837 140 574

2 392 276 010

2 273 797 368

0

247 690 977

268 559 108

43,70

96,30

2. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintéznményeinek 2021. évi kiadási teljesítése kiadási jogcímek szerint

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintéznményeinek 2021. évi kiadási teljesítése kiadási jogcímek szerint

Ft

Sor
szám

Rovat

Kiadási előirányzat megnevezése

Előirányzatok és teljesítés

Összesen

Működési

Felhalmozási

Előirányzat változás %

Teljesítés %

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

1.

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

205 503 044

195 878 999

195 434 703

205 503 044

195 878 999

195 434 703

- 4,68

99,77

2.

K1103

Céljuttatás, projektprémium

505 000

10 863 165

10 863 165

505 000

10 863 165

10 863 165

100,00

3.

K1104

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

-

325 089

325 089

-

325 089

325 089

-

100,00

4.

K1106

Jubileumi jutalom teljesítése

2 460 000

3 270 000

3 270 000

2 460 000

3 270 000

3 270 000

32,93

100,00

5.

K1107

Béren kívüli juttatások

6 400 000

6 890 000

6 889 773

6 400 000

6 890 000

6 889 773

100,00

6.

K1108

Ruházati költségtérítés

5 650 000

6 091 423

6 091 423

5 650 000

6 091 423

6 091 423

7,81

100,00

7.

K1109

Közlekedési költségtérítés

100 000

145 060

90 060

100 000

145 060

90 060

62,08

8.

K1110

Egyéb költségtérítések

14 354 556

15 434 449

15 434 449

14 354 556

15 434 449

15 434 449

7,52

100,00

9.

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

7 580 000

10 318 102

10 208 034

7 580 000

10 318 102

10 208 034

36,12

98,93

K11

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

242 552 600

249 216 287

248 606 696

242 552 600

249 216 287

248 606 696

-

-

-

2,75

99,76

10.

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

19 860 000

21 347 080

21 347 080

19 860 000

21 347 080

21 347 080

7,49

100,00

11.

K122

Egyéb jogviszonyban állónak fizetett juttatások

10 700 000

13 479 296

13 029 296

10 700 000

13 479 296

13 029 296

25,97

96,66

12.

K123

Egyéb külső személyi juttatások

9 361 000

14 515 411

14 145 313

9 361 000

14 515 411

14 145 313

55,06

97,45

13.

K12

Külső személyi juttatások

39 921 000

49 341 787

48 521 689

39 921 000

49 341 787

48 521 689

-

-

-

23,60

98,34

I.

K1

Személyi juttatások összesen

282 473 600

298 558 074

297 128 385

282 473 600

298 558 074

297 128 385

-

-

-

5,69

99,52

14.

K2/1

Szociális hozzájárulási adó

43 783 408

45 960 268

43 518 685

43 783 408

45 960 268

43 518 685

4,97

94,69

15.

K2/2

Egyéb munkáltató által fizetett járulék

-

-

2 313 909

-

-

2 313 909

-

-

II.

K2

Munkaadókat terhelő járulékok

43 783 408

45 960 268

45 832 594

43 783 408

45 960 268

45 832 594

4,97

99,72

16.

K311

Szakmai anyagok

5 892 000

4 353 258

2 295 460

5 892 000

4 353 258

2 295 460

- 26,12

52,73

17.

K312

Üzemeltetési anyagok

61 091 500

71 392 162

69 675 968

61 091 500

71 392 162

69 675 968

16,86

97,60

18.

K31

Készletbeszerzés

66 983 500

75 745 420

71 971 428

66 983 500

75 745 420

71 971 428

-

-

-

13,08

95,02

19.

K321

Informatikai szolgáltatások igénybe vétele

4 308 000

4 608 000

3 501 864

4 308 000

4 608 000

3 501 864

6,96

76,00

20.

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

13 950 000

12 620 872

11 729 668

13 950 000

12 620 872

11 729 668

- 9,53

92,94

K32

Kommunikációs szolgáltatások

18 258 000

17 228 872

15 231 532

18 258 000

17 228 872

15 231 532

-

-

-

- 5,64

88,41

21.

K331

Közüzemi díjak

32 990 000

31 832 846

26 503 813

32 990 000

31 832 846

26 503 813

- 3,51

83,26

K332

Vásárolt élelmezés

-

288 015

264 973

-

288 015

264 973

-

92,00

22.

K333

Bérleti és lízing díjak

2 910 000

4 310 000

3 070 824

2 910 000

4 310 000

3 070 824

48,11

71,25

23.

K334

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

10 252 000

16 189 294

14 249 352

10 252 000

16 189 294

14 249 352

57,91

88,02

24.

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

8 470 000

11 385 272

10 024 197

8 470 000

11 385 272

10 024 197

34,42

88,05

25.

K337

Egyéb szolgáltatások

53 884 000

84 641 447

69 700 829

53 884 000

84 641 447

69 700 829

57,08

82,35

K33

Szolgáltatási kiadások

108 506 000

148 646 874

123 813 988

108 506 000

148 646 874

123 813 988

-

-

-

36,99

83,29

26.

K341

Kiküldetések kiadásai

300 000

519 722

298 580

300 000

519 722

298 580

73,24

57,45

27.

K342

Reklám- és propagandakiadások

6 900 000

6 900 000

5 890 000

6 900 000

6 900 000

5 890 000

-

85,36

K34

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

7 200 000

7 419 722

6 188 580

7 200 000

7 419 722

6 188 580

-

-

-

3,05

83,41

28.

K351

Működési célú előzetesn felszámítot áfa kiadásai

55 241 700

57 171 028

38 664 518

55 241 700

57 171 028

38 664 518

3,49

67,63

29.

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

183 250 000

333 476 607

247 642 000

183 250 000

333 476 607

247 642 000

81,98

74,26

30.

K353

Kamatkiadások

5 610 000

5 610 000

4 818 015

5 610 000

5 610 000

4 818 015

-

85,88

31.

K355

Egyéb dologi kiadások

13 786 560

21 501 834

13 374 684

13 786 560

21 501 834

13 374 684

55,96

62,20

K35

Különféle befizetések és egéb dologi kiadások

257 888 260

417 759 469

304 499 217

257 888 260

417 759 469

304 499 217

-

-

-

61,99

72,89

III.

K3

Dologi kiadások

458 835 760

666 800 357

521 704 745

458 835 760

666 800 357

521 704 745

-

-

-

45,32

78,24

32.

K48

Egyéb, önkormányzati rendeletben megállapított juttatások

5 700 000

5 700 000

3 322 860

5 700 000

5 700 000

3 322 860

-

58,30

IV.

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 700 000

5 700 000

3 322 860

5 700 000

5 700 000

3 322 860

-

-

-

-

58,30

33.

K5021

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

50 000

517 358

517 358

50 000

517 358

517 358

934,72

100,00

34.

K5022

Önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései

178 436 582

178 436 582

178 436 582

178 436 582

178 436 582

178 436 582

-

100,00

35.

K5023

Egyéb elvonások, befizetések

-

-

-

-

-

-

-

-

K502

Elvonások és befizetések kiadásai

178 486 582

178 953 940

178 953 940

178 486 582

178 953 940

178 953 940

0,26

100,00

36.

K506

Működési célú támogatások áht. belülre

34 315 700

48 918 400

45 523 814

34 315 700

48 918 400

45 523 814

42,55

93,06

37.

K508

Működési célú támogatások, kölcsönök nyújtása, áht. kívülre

-

50 000 000

50 000 000

-

50 000 000

50 000 000

-

100,00

38.

K512/22

Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozás támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

39.

K512/3

Háztartások támogatása

2 200 000

2 200 000

-

-

40.

K512/41

Civil szervezetek támogatása

21 550 980

21 550 980

-

-

41.

K512/42

Egyéb non-profit szervezetek támogatása

810 000

810 000

-

-

42.

K512

Egyházi jogi személy

-

-

-

-

43.

K512

Egyébb vállalkozás

13 650 000

13 650 000

-

-

K512

Működési célú támogatások áht. Kívülre

51 085 280

39 931 280

38 210 980

51 085 280

39 931 280

38 210 980

-

-

-

- 21,83

95,69

44

K513

Tartalékok

20 000 000

293 480 048

-

20 000 000

293 480 048

-

1 367,40

-

V.

K5

Egyéb működési célú kiadások

283 887 562

611 283 668

312 688 734

283 887 562

611 283 668

312 688 734

-

-

-

115,33

51,15

45.

K61

Immateriális javak beszerzése

10 000 000

9 700 000

6 400 000

10 000 000

9 700 000

6 400 000

- 3,00

65,98

46.

K62

Ingatlanok beszerzése, létesítése

209 796 544

324 298 907

236 777 940

209 796 544

324 298 907

236 777 940

54,58

73,01

47.

K63

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

2 350 000

3 150 000

2 259 952

2 350 000

3 150 000

2 259 952

-

71,74

48.

K64

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése

9 930 000

26 695 854

25 006 496

9 930 000

26 695 854

25 006 496

168,84

93,67

49.

K67

Beruházási célú előzetesen felszámított áfa

47 919 000

52 305 444

35 186 461

47 919 000

52 305 444

35 186 461

9,15

67,27

VI.

K6

Beruházások

279 995 544

416 150 205

305 630 849

-

-

-

279 995 544

416 150 205

305 630 849

48,63

73,44

50.

K71

Ingatlanok felújítása

122 350 000

85 270 269

83 870 269

-

122 350 000

85 270 269

83 870 269

- 30,31

98,36

51.

K74

Felújítási célú előzetesen felsz. Áfa

7 114 500

10 041 189

9 663 189

-

7 114 500

10 041 189

9 663 189

41,14

96,24

VII.

K7

Felújítások

129 464 500

95 311 458

93 533 458

-

-

-

129 464 500

95 311 458

93 533 458

- 26,38

98,13

VIII.

K8

Egyéb felhalmozási célú visszatérítendő kölcsön

-

48 000 000

48 000 000

48 000 000

48 000 000

-

-

-

-

100,00

IX.

K1-K8

Költségvetési kiadások

1 484 140 374

2 187 764 030

1 627 841 625

1 074 680 330

1 676 302 367

1 228 677 318

409 460 044

511 461 663

399 164 307

47,41

74,41

52.

K9111

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

33 000 000

33 000 000

32 950 368

33 000 000

33 000 000

32 950 368

-

99,85

53.

K9112

Likviditási célú hitelek törlesztése

160 000 000

250 000 000

230 300 043

160 000 000

250 000 000

230 300 043

56,25

92,12

K911

Hiteltörlesztés államháztartáson kívülre

193 000 000

283 000 000

263 250 411

193 000 000

283 000 000

263 250 411

-

-

-

46,63

93,02

54.

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések

160 000 000

169 202 957

169 202 957

160 000 000

169 202 957

169 202 957

-

100,00

55.

K915

Irányítószervi támogatások folyósítása

233 992 106

255 275 149

245 154 088

233 992 106

255 275 149

245 154 088

9,10

96,04

X.

K9

Finanszírozási kiadások

586 992 106

707 478 106

677 607 456

586 992 106

707 478 106

677 607 456

-

-

-

20,53

95,78

K1-K9

Tárgyévi költségvetési kiadások

2 071 132 480

2 895 242 136

2 305 449 081

1 661 672 436

2 383 780 473

1 906 284 774

409 460 044

511 461 663

399 164 307

39,79

79,63

Intézményfinanszírozás

233 992 106

255 275 149

245 154 088

233 992 106

255 275 149

245 154 088

9,10

96,04

Intézményfinanszírozással korrigált kiadási főösszeg

1 837 140 374

2 639 966 987

2 060 294 993

1 427 680 330

2 128 505 324

1 661 130 686

409 460 044

511 461 663

399 164 307

43,70

78,04

3. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintézményeinek 2021. évi költségvetés teljesítése kormányzati funkciónként

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintézményeinek 2021. évi költségvetés teljesítése kormányzati funkciónként

Ft

Gazdálkodó

Kormányzati funkciók

Kormányzati funkció megnevezése

Bevétel

Kiadás

Teljesítés

Teljesítés

Önkormányzat

011130-1

Önkormányzatok jogalkotó tevékenysége

2 000

36 603 109

013350-1

Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás

9 200 000

018010-1

Önkormányzatok elszámolásai

368 353 831

519 732

018020-1

Központi költségvetési befizetések

-

348 213 706

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

228 149 154

326 028 880

031030-1

Közterület rendjének fenntartása

-

20 935 208

051030-1

Települési hulladék begyűjtése

-

2 769 904

062020-1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

288 653 018

349 900 411

064010-1

Közvilágítás

-

13 693 525

066020-1

Városgazdálkodási feladatok

302 603 186

517 509 223

072111-1

Háziorvosi ellátás

30 182 829

34 208 020

074031-1

Védőnői szolgálat

7 388 971

9 805 676

074040-1

Fertőző megbetegedések megel., járványügyi ell.

772 522

081045-1

Sporttevékenység

-

8 139 762

082092-1

Közművelődés, könyvtár

1 160 000

13 954 588

084031-1

Civil szervezetek működési támogatása

-

50 000

091250-1

Alapfokú művészetoktatás

-

2 813 930

094260-1

Hallgatói ösztöndíjak, egyéb jutttások

300 000

400 000

096015-1

Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

67 657 553

86 294 552

096025-1

Munkahelyi étk.

8 938 440

-

102050-1

Az időskorúak társadalmi integrációja

-

1 226 949

104035-1

Gyermekétkeztetés bölcsődében

1 425 000

-

104051-1

Gyermekvédelmi ellátások

-

-

106020-1

Lakásfenntartással összefüggő ellátások

-

1 878 584

107060-1

Egyéb szociális ellátások

-

5 017 500

900020-1

Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei

815 213 801

5

900060-1

Befektetési célú finanszírozási műveletek

381 091 365

271 624 099

Önkormányzat összesen

2 510 319 148

2 052 359 885

Polgármesteri Hivatal

011130-1

Önkormányzati jogalkotás

2 817 644

185 617 849

016010-1

Választásokkal kapcsolatos igazgatás

-

-

016020-1

Országos és helyi népszavazással kapcs. tev.

-

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

203 025 987

-

Polgármesteri hivatal összesen

205 843 631

185 617 849

Közművelődés

082091-1

Bagolyfészek

-

9 192 633

082092-1

Közművelődés, könyvtár

520 259

22 228 693

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

31 327 253

-

Egyesített Művelődési Ház és Könyvtár összesen

31 847 512

31 421 326

Eperke Bölcsőde

104031-1

Gyermekek bölcsődei ellátása

7 247 788

36 011 766

104035-1

Gyermekétkeztetés bölcsődében

-

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

32 218 455

38 255

Eperke Bölcsőde összesen

39 466 243

36 050 021

MINDÖSSZESEN

2 787 476 534

2 305 449 081

Intézménfinanszírozás

245 154 088

245 154 088

Intézményfinanszírozással korrigált összeg

2 542 322 446

2 060 294 993

4. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetés kiadási teljesítése címrend szerint kiemelt előirányzatonként

Újhartyán Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetés kiadási teljesítése címrend szerint kiemelt előirányzatonként

Gazdálkodó

Kormányzati funkciók

Kormányzati funkció megnevezése

Személyi juttatások

Munkaadót terhelő járulékok és szoc. Hozz

Dologi kiadások

Pénzeszk. átadás, egyéb tám.

Működési kiadás összesen

Finanszírozási kiadás

Beruházás, felújítás, befektetés

Kiadás összesen

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Önkormányzat

011130-1

Önkormányzatok jogalkotó tevékenysége

22 643 795

3 419 852

10 539 462

36 603 109

36 603 109

013350-1

Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcs

-

-

-

018010-1

Önkormányzatok elszámolásai

2 372

517 360

519 732

519 732

018020-1

Központi költségvetési bevételek

574 167

178 436 582

179 010 749

169 202 957

348 213 706

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

-

80 874 792

80 874 792

245 154 088

326 028 880

031030-1

Közterület rendjének fenntartása

14 477 110

2 310 698

4 147 400

20 935 208

20 935 208

051030-1

Települési hulladék begyűjtése

2 769 904

2 769 904

2 769 904

064010-1

Közvilágítás

13 693 525

13 693 525

13 693 525

062020-1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

5 174 152

5 174 152

344 726 259

349 900 411

066020-1

Városgazdálkodási feladatok

14 709 517

1 660 750

360 519 064

51 010 000

427 899 331

89 609 892

517 509 223

072111-1

Háziorvosi ellátás

25 363 780

3 890 758

4 953 482

34 208 020

34 208 020

074031-1

Védőnői szolgálat

6 124 444

937 267

2 671 865

9 733 576

72 100

9 805 676

074040-1

Fertőző megbetegedések

515 946

79 971

176 605

772 522

-

772 522

081045-1

Sporttevékenység

5 358 839

798 921

1 982 002

8 139 762

8 139 762

082030-1

Művészeti tevékenységek

-

-

-

-

-

082092-1

Közművelődés-Könyvtár

9 532 702

1 154 837

3 267 049

13 954 588

13 954 588

084031-1

Civil szervezetek működési támogatása

50 000

50 000

50 000

091250-1

Alapfokú művészetoktatás

1 648 350

153 450

1 012 130

2 813 930

2 813 930

094260-1

Hallgatói ösztöndíjak, egyéb juttatások

400 000

400 000

400 000

096015-1

Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

25 742 215

3 504 605

54 070 481

83 317 301

2 977 251

86 294 552

102050-1

Időskorúak társadalmi integrációját segítő programok

158 823

13 675

1 054 451

1 226 949

1 226 949

106020-1

Lakásfenntartással összefüggő ellátások

1 878 584

1 878 584

1 878 584

107060-1

Egyéb szociális ellátások

294 640

4 722 860

5 017 500

5 017 500

900020-1

Önk.-i funkcióra nem sorolható bevétel

5

5

5

900060-1

Forgatási és befektetési célú finanszírozási m.

8 373 688

8 373 688

263 250 411

271 624 099

Önkormányzat összesen:

126 275 521

17 924 784

477 155 028

316 011 594

937 366 927

677 607 456

437 385 502

2 052 359 885

Polgármesteri Hivatal

011130-1

Önkormányzatok általános igazgatási tevékenysége

120 653 637

20 134 264

35 561 184

176 349 085

9 268 764

185 617 849

016010-1

Országgyűlési választás

-

-

Polgármesteri Hivatal összesen:

120 653 637

20 134 264

35 561 184

-

176 349 085

-

9 268 764

185 617 849

Közművelődés

082091-1

Bagolyfészek

7 536 842

1 164 390

429 411

9 130 643

61 990

9 192 633

082092-1

Közművelődés, könyvtár

14 933 379

2 338 355

4 820 559

22 092 293

136 400

22 228 693

Közművelődési Intézmény összesen:

22 470 221

3 502 745

5 249 970

-

31 222 936

-

198 390

31 421 326

Eperke

104031-1

Gyermekek bölcsődei ellátása

27 729 006

4 270 801

3 738 563

35 738 370

311 651

36 050 021

Eperke bölcsőde összesen:

27 729 006

4 270 801

3 738 563

-

35 738 370

-

311 651

36 050 021

-

Helyi önkormányzat mindösszesen

297 128 385

45 832 594

521 704 745

316 011 594

1 180 677 318

677 607 456

447 164 307

2 305 449 081

Intézményfinanszírozás

-

245 154 088

245 154 088

Intézményfinanszírozással korrigált kiadási főösszeg

297 128 385

45 832 594

521 704 745

316 011 594

1 180 677 318

432 453 368

447 164 307

2 060 294 993

5. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésének teljesítése címrend szerint kiemelt bevételi forrásonként

Újhartyán Város Önkormányzat 2021. évi költségvetésének teljesítése címrend szerint kiemelt bevételi forrásonként

Ft

Gazdálkodó

Kormányzati funkció

Kormányzati funkció megnevezése

Működési bevételek

Közhatalmi bevételek

Átvett pénzeszközök

Felhalmozási bevétel

Finanszírozási bevétel

Összesen

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Teljesítés

Önkor-mányzat

011130-1

Önkormányzatok jogalkotó tevékenysége

2 000

2 000

013350-1

Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás

9 200 000

9 200 000

018010-1

Önkormányzatok elszámolásai

64 160 530

304 193 301

368 353 831

018020-1

Központi költségvetési befizetések

-

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

228 149 154

228 149 154

031030-1

Közterület rendjének fenntartása

-

041233-1

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

-

42120

Mezőgazdasái támogatások

-

045160-1

Közutak üzemeltetése, fenntartása

-

051030-1

Települési hulladék begyűjtése

-

052020-1

Szennyvíz gyűjtése,tisztítása

-

061030-1

Lakáshoz jutást segítő támogatások

-

064010-1

Közvilágítás

-

062020-1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

20 093 910

268 559 108

288 653 018

066020-1

Városgazdálkodási feladatok

237 603 186

50 000 000

15 000 000

302 603 186

072111-1

Háziorvosi ellátás

30 182 829

30 182 829

074031-1

Védőnői szolgálat

7 388 971

7 388 971

081045-1

Sporttevékenység

-

082091-1

Bagolyfészek

-

082092-1

Közművelődés, könyvtár

1 160 000

1 160 000

084031-1

Civil szervezetek működési támogatása

-

091240-1

Alapfokú művészetoktatás

-

094260-1

Hallgatói ösztöndíjak, egyéb jutttások

300 000

300 000

096015-1

Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

67 657 553

67 657 553

096025-1

Munkahelyi étkeztetés

8 938 440

8 938 440

102040-1

Idősügyi önkormányzati kezdenényezések

-

104035-1

Gyerekétkeztetés bölcsődében

1 425 000

1 425 000

104051-1

Gyermekvédelmi ellátások

-

106020-1

Lakásfenntartással összefüggő ellátások

-

107060-1

Egyéb szociális ellátások

-

900020-1

Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei

815 213 801

815 213 801

900060-1

Befektetési célú finanszírozási műveletek

791 322

380 300 043

381 091 365

Önkormányzat összesen

439 403 741

815 213 801

59 500 000

283 559 108

912 642 498

2 510 319 148

Polgármesteri hivatal

011130-1

Önkormányzatok igazgatási tevékenysége

2 817 644

2 817 644

016010-1

Országgyűlési választás

-

016010-1

Országos és helyi népszavazással kapcs. tev.

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

203 025 987

203 025 987

Polgármesteri hivatal összesen

2 817 644

-

-

203 025 987

205 843 631

Közmű-velődés

082091-1

Közűvelődés-közösségi és társadalmi

-

082091-2

Közművelődés-hagoymásnyos közösségi

520 259

520 259

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

31 327 253

31 327 253

Közművelődési intézmény összesen

520 259

-

31 327 253

31 847 512

018030-1

Támogatási célú finanszírozási műveletek

32 218 455

32 218 455

104031-1

Gyermekek bölcsődei ellátása

7 247 788

7 247 788

104035

Gyermekétkeztetés bölcsődében

-

-

Eperke Bölcsőde

7 247 788

-

-

-

32 218 455

39 466 243

Önkormányzat mindösszesen

449 989 432

815 213 801

59 500 000

283 559 108

1 179 214 193

2 787 476 534

Intézményfinanszírozás

254 154 088

245 154 088

Intézményfinanszírozással korrigált (csökkentett) bevételi főösszeg

449 989 432

815 213 801

59 500 000

283 559 108

925 060 105

2 542 322 446

6. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintézményeinek 2021. évi felhalmozási kiadásai

Újhartyán Város Önkormányzatának és alintézményeinek 2021. évi felhalmozási kiadásai

Ft

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

1.

Immateriális javak beszerzése, létesítése

10 000 000

9 700 000

6 400 000

2.

Ingatlanok beszerzése, létesítése

209 796 544

319 298 907

236 777 940

3.

Földterület vásárlása

5 000 000

4.

Informatikai eszközök beszerzése

2 350 000

3 150 000

2 259 952

5.

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése

9 930 000

26 695 854

25 006 496

6.

Részesedések beszerzése

-

-

-

7.

Meglévő részesedéshez kapcsolódó kiadások

-

-

8.

Beruházási célú általános forgalmi adó

46 182 500

49 673 894

35 186 461

I.

Beruházási kiadások összesen

278 259 044

413 518 655

305 630 849

9.

Ingatlanok felújítása

120 950 000

83 870 269

83 870 269

10.

Informatikai eszközök felújítása

11.

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

12.

Felújítási célú általános forgalmi adó

6 736 500

9 663 189

9 663 189

II.

Felújítási kiadások összesen

127 686 500

93 533 458

93 533 458

Felhalmozási kiadások összesen:

405 945 544

507 052 113

399 164 307

7. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának és alitnézményeinek 2021. évi maradványkimutatása

Újhartyán Város Önkormányzatának és alitnézményeinek 2021. évi maradványkimutatása

Ft

Megnevezés

Közművelődés

Polgármesteri Hivatal

Eperke Bölcsőde

Önkormányzat

Összesen

1.

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

520 259

2 817 644

7 307 788

1 732 635 947

1 743 281 638

2.

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

31 421 326

185 617 849

36 050 021

1 374 752 429

1 627 841 625

3.

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

- 30 901 067

- 182 800 205

- 28 742 233

357 883 518

115 440 013

4.

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

31 327 253

203 025 987

32 158 455

777 683 201

1 044 194 896

5.

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

-

-

677 607 456

677 607 456

6.

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

31 327 253

203 025 987

32 158 455

100 075 745

366 587 440

7.

A) Alaptevékenység maradványa (=+-I+-II)

426 186

20 225 782

3 416 222

457 959 263

482 027 453

8.

05 Vállakozási tevékemység költségvetési bevételei

-

-

-

-

9.

06 Vállakozási tevékenység kltségvetési kiadásai

-

-

-

-

10.

III Vállakozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

-

-

-

-

-

11.

07 Vállakozási tevékenység költségvetési bevételei

-

-

-

-

12.

08 Vállakozási tevékenység költségvetési kiadásai

-

-

-

-

13.

IV Vállakozási tevékenység finanszírozási egyenlege

-

-

-

-

-

14.

B) Vállakozási tevékenység maradványa (=+-III+-IV)

-

-

-

-

-

15.

C) Összes maradvány (=A+B)

426 186

20 225 782

3 416 222

457 959 263

482 027 453

16.

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

-

17.

E) Alaptevékenység szabad maradványa

426 186

20 225 782

3 416 222

457 959 263

482 027 453

-

-

8. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának konszolidált könyvviteli mérlege 2021.

Újhartyán Város Önkormányzatának konszolidált könyvviteli mérlege 2021.

Ft

Állományi érték

ESZKÖZÖK

Előző időszak

Módosítások

Tárgyidőszak

1.

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

0

0

2.

A/I/2 Szellemi termékek

22 300 230

12 250 388

3.

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

4.

A/I Immateriális javak összesen

22 300 230

12 250 388

5.

A/II/1 Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

3 922 343 538

3 921 882 883

6.

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

91 187 529

83 355 503

7.

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

8.

A/II/4 Beruházások, felújítások

64 290 263

81 919 712

9.

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

10.

A/II Tárgyi eszközök

4 077 821 330

4 087 158 098

11.

A/III/1 Tartós részesedések

109 000 000

109 000 000

12.

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtesteítő értékpapírok

0

0

13.

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

14.

A/III Befektetett pénzügyi eszközök

109 000 000

109 000 000

15.

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

0

0

16.

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

17.

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

0

0

18.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

4 209 121 560

4 208 408 486

19.

B/I/1 Vásárolt készletek

2 159 043

2 239 043

20.

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

21.

B/I/3 Egyéb készletek

0

0

22.

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek

0

0

23.

B/I/5 Növendék-,hízó-és egyéb állatok

0

0

24.

B/I Készletek

2 159 043

2 239 043

25.

B/II/1Nem tartós részesedése

0

0

26.

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

27.

B/II Értékpapírok

0

0

28.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK

2 159 043

2 239 043

29.

C/I Hosszú lejáratú betétek

0

0

30.

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

0

0

31.

C/III Forintszámlák

105 879 193

443 166 236

32.

C/IV Devizaszámlák

0

0

33.

C/V Idegen pénzeszközök

0

0

34.

C) PÉNZESZKÖZÖK

105 879 193

443 166 236

35.

D/I/1 Költségvetési évi követelés műk. tám. bevételre áh. belülről

0

0

36.

D/I/2 Költségvetési évi köv. felh. tám. bevételre áh. belülről

0

0

37.

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelés közhatalmi bevételre

297 306 094

40 203 808

38.

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelés működési bevételre

4 445 234

16 689 055

39.

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelés felhalmozási bevételre

0

0

40.

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelés működési átvett pénzre

20 000 000

10 800 000

41.

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelés felhalmozási átvett pénzre

0

42.

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelés finanszírozási bevételre

0

0

43.

D/I Költségvetési évben esedékes követelések

321 751 328

67 692 863

44.

D/II/1Költségvetési évet követően esedékes köv. műk. tám. bevételre áh. belülről

0

0

45.

D/II/2 Költségvetési évet köv.évben esedékes felh. tám. bevételre áh. belülről

0

0

46.

D/II/3 Költségvetési évet követő évben esedékes követelés közhatalmi bevételre

5 118 930

263 915 606

47.

D/II/4 Költségvetési évet követő évben esedékes követelés működési bevételre

21 942 785

48.

DI/I/5 Költségvetési évet követő évben esedékes követelés felhalmozási bevételre

960 000

49.

D/II/6 Költségvetési évet követő évben esedékes köv. működési átvett pénzre

0

0

50.

D/II/7 Költségvetési évet követő évben esedékes köv. felhelmozási átvett pénzre

0

33 000 000

51.

D/II/8 Költségvetési évet követő évben esedékes köv. finanszírozási bevételre

0

0

52.

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések

28 021 715

296 915 606

53.

D/III/1 Adott előlegek

193 158 317

94 114 073

D/III/3 Forgótőke elszámolás

70 000

70 000

54.

D/III/1 Követelés jellegű sajátos elszámolások

193 228 317

94 184 073

55.

D) KÖVETELÉSEK

543 001 360

458 792 542

E/II/1 Kapott előleghez kapcsolodó fizetendő általános forgalmi adó

-23 619 428

-23 619 428

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

-36 614 089

-2 757 075

56.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

-60 233 517

-26 376 503

57.

F/I Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

11 666

0

58.

F/II Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

0

0

59.

F/III Halasztott ráfordítások

0

0

60.

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

11 666

0

61.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

4 799 939 305

5 086 229 804

FORRÁSOK

62.

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

2 953 787 968

2 953 787 968

63.

G/II Nemzeti vagyon változásai

-14 442 955

-14 442 955

64.

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke

53 260 207

53 260 207

65.

G/IV Felhalmozott eredmény

2 663 770 278

1 387 589 900

66.

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

67.

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-1 276 917 433

94 933 167

68.

G) SAJÁT TŐKE

4 379 458 065

4 475 128 287

69.

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettség személyi juttatásra

0

0

70.

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettség járulékokra

0

0

71.

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettség dologi kiadásokra

257 055

250 474

72.

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettség ellátottak pénzbeli juttatására

15 000

15 000

73.

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettség beruházásra

0

0

74.

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettség felújításra

0

0

75.

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettség egyéb felhalm. célú kiadásra

0

0

73.

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettség visszatérítendő kölcsönökre

0

0

74.

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

272 055

265 474

75.

H/II/1 Ktg. évet követően esedékes kötelezettség személyi juttatásra

0

0

76.

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség járulékokra

0

0

77.

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség dologi kiadásokra

0

1 042 307

78.

H/II/4 Költségvetési évet köv. kötelezettség ellátottak pénzbeli juttatására

0

0

77.

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség beruházásra

0

0

78.

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség felújításra

0

0

79.

H/II/8 Költségvetési évet köv. esedékes kötelezettség egyéb felhalm. célú

0

0

80.

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség finanszírozásra

117 562 581

234 643 260

81.

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

117 562 581

235 685 567

82.

H/III/1Kapott előlegek

24 943 008

31 309 475

83.

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

16 200

0

84.

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

1 022 113

393 953

85.

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

25 981 321

31 703 428

86.

H) KÖTELEZETTSÉGEK

143 815 957

267 654 469

87.

I) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

0

0

88.

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

145 658 310

81 045 460

89.

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

25 121 980

23 263 779

90.

J/3Halasztott eredményszemléletű bevételek

105 884 993

239 137 809

91.

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

276 665 283

343 447 048

92.

FORRÁSOK ÖSSZESEN

4 799 939 305

5 086 229 804

9. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2021. évi Vagyonkimutatása

Újhartyán Város Önkormányzatának 2021. évi Vagyonkimutatása

Ft

Megnevezés

Bruttó érték

Elszámolt értékcsökkenés

Nettó érték

Korlátozottan forgalomképes vagyoni értékű jogok

-

-

-

Korlátozottan forgalomképes immateriális javak, szellemi termékek

59 459 265

47 208 877

12 250 388

Teljesen (0-ig) leírt szellemi termékek

58 418 903

58 418 903

-

111., 112. főkönyvi számlák összesen

117 878 168

105 627 780

12 250 388

1.Forgalomképtelen ingatlanok állományi értéke

4 485 747 060

1 496 721 391

2 989 025 669

1.1. Épületek aktivált állományi értéke

-

-

-

1.2. Egyéb építmények aktivált álományi értéke

4 485 747 060

1 496 721 391

2 989 025 669

2. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok állományi értéke

336 902 072

7 012 050

329 890 022

2.1. Földterületek aktivált értéke

179 256 149

-

179 256 149

2.2. Telek aktivált értéke

31 736 000

-

31 736 000

2.3. Egyéb építmény aktivált értéke

125 909 923

7 012 050

118 897 873

3. Forgalomképes ingatlanok értéke

149 328 906

4 620 259

144 708 647

3.1. Földterület aktivált értéke

47 250 736

-

47 250 736

3.2. Telek

10 222 000

-

10 222 000

3.3. Erdő

48 323 000

-

48 323 000

3.4. Épület

43 533 170

4 620 259

38 912 911

3.5 Üzemeltetésre átadott egyéb építmény

742 615 860

284 357 315

458 258 545

3.6. Ingatlannal kapcsolatos vagyoni értékű jogok állománya

341 250

341 250

-

121., 122. főkönyvi számlák összesen

5 714 935 148

1 793 052 265

3 921 882 883

1. Forgalomképtelen képzőművészeti alkotás

19 777 689

19 777 689

2. Forgalomképtelen informatikai eszközök

10 445 848

4 588 282

5 857 566

3. Forgalomképtelen telj. (0-ra) leírt informatikai eszköz

14 358 903

14 358 903

-

4. Korlátozottan forgalomképes informatikai eszköz

629 055

18 201

610 854

5. Korlátozottan forgalomképes telj. (0-ra) leírt kisértékű informatikai eszköz

156 620

156 620

-

6. Korlátozottan forgaloképes egyéb gép, berendezés

34 181 615

26 658 679

7 522 936

7. Korlátozottan forgalomképes telj. (0-ra) leírt egyéb gép

95 930 561

62 298 481

33 632 080

8. Korlátozottan forgalomképes hangszer

4 514 700

-

4 514 700

9. Korlátozottan forgalomképes telj. (0-ra) leírt kisért. gyéb gép, berendezés és felszerelés értéke

451 181

451 181

-

10. Forgalomképes informatikai eszközök

736 729

311 074

425 655

11. Forgalomképes kis értékű informatikai eszközök

85 339

85 339

-

12. Forgalomképes egyéb gép, berendezés és felszerelés értéke

38 092 501

31 385 054

6 707 447

13. Forgalomképes telj. (0-ra) leírt gyéb gép, berendezés és felszerelés értéke

1 480 366

869 717

610 649

14. Forgalomképes jármű aktivált értéke

11 400 547

7 704 620

3 695 927

15. Forgalomképes telj. 0-ra leírt informatikai eszköz

243 800

243 800

16. Forgalomképes telj. (0-ra) leírt jármű értéke

14 627 346

14 627 346

-

131., 132. főkönyvi számlák összesen

247 112 800

163 757 297

83 355 503

Folyamatban lévő beruházások állománya

81 919 712

81 919 712

15 főkönyvi számok összesen

81 919 712

-

81 919 712

Tárgyi eszközök összesen

6 161 845 828

2 062 437 342

4 099 408 486

Belföldi részesedés nem pü-i vállalkozásban

109 000 000

109 000 000

Elszámolt értékvesztés, részesedés csökkenés

-

Tartósan adott kölcsönök

-

16 főkönyvi számok összesen

109 000 000

-

109 000 000

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

6 270 845 828

2 062 437 342

4 208 408 486

Megnevezés

Összeg Ft-ban

211., 231. főkönyvi számla összesen

2 159 043

Élelmiszer, szakmai anyag, irodaszer készletek

2 239 043

3211. főkönyvi számla Pénztár záróegyenleg

-

Önkormányzat

-

Hivatal

-

Közművelődés

-

33 főkönyvi számlák költségvetési bankszámlák

237 254 062

331111 Költségvetési számla Újhartyán Város Önkormányzata

211 265 305

331111 Költségvetési elszámolási számla Polgármesteri Hivatal

467 506

331111 Költségvetési számla Művelődés

159 473

331112 Költségvetési számla Eperke Bölcsőde

3 441 288

3311232 Fedezetbiztosítási számla (PH építés)

3 108 817

3311291 Víziközmű számla

16 925 859

33112994 MÁK - Általános Iskola Energetikai korszerűsítése

-

3311299 MÁK - Bölcsőde Építés

-

33112991 MÁK - Egyéb meghatározott célú pénzeszközök célelszámolási számla

1 470 097

33112992 MÁK - Külterületi helyi közút fejlesztés

21 764

331132 Gépjárműadó beszedési számla

393 953

3311391 Közigazgatási hatósági eljárási illetékbeszedési számla

384 000

33125121 MÁK - Kerékpárút építés Újhartyán-Dabasi Szőlők

205 528 174

Pénzeszközök összesen

443 166 236,00

Követelések közhatalmi bevételre

40 203 808

Követelések működési bevételre

16 689 055

Követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire

Követelések felhalmozási bevételekre

Követelések működési célú pénzeszközátvételre

10 800 000

Költségvetési évben esedékes követelések

67 692 863

Következő évi követelés működési bevételre

-

Költségvetési évet követően esedékes követelések

28 021 715

Adott előlegek

94 114 073

Forgótőke

70 000

Összesen

94 184 073

Túlfizetések, téves és visszajáró befizetések

Utólag visszatérítendő, éven belül, vagy éven túl kapott közhatalmi bevételek (kivéve jövedelemadó, áfa) miatti kötelezettségek

Helyi adók, egyéb önkormányzati közhatalmi bevételek túlfizetésével kapcsolatos sajátos kötelezettség

Mást megillető megosztott gépjárműadó bevételének elszámolása

Mást megillető megosztott adók módjára behajtandó bevételének elszámolása

Aktív időbeli elhatárolások

-

2014.01.01.nemzeti vagyon induláskori értéke

2 953 787 968

Nemzeti vagyon egéyb változása

- 14 442 955

Egyéb eszköz induláskori értéke

53 260 207

Flehalmozott eredmény változása az átvezetett MSZE

1 387 589 000

Mérleg szerinti eredmény

94 933 167

Költségvetési évben esedékes kötelezettség üzemeltetési anyagokra

Költségvetési évben esedékes kötelezettség dologi kiadásra

250 474

Költségvetési évben esedékes kötelezettség finanszírozási kiadásra

15 000

Költségvetési évben esedékes kötelezettség

265 474

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség személyi juttatásra

-

Költségvetési évet követő kötelezettség dologi kiadásra

1 042 307

Költségvetési évet követő kötelezettség beruházásra

-

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség finanszírozásra

229 484 540

Államháztartáson belüli megelőlegezés

5 158 720

Költségvetési évet követő kötelezettségek

235 685 567

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

343 447 048

Passzív időbeli elhatárolások

343 447 048

10. melléklet

Támogatások jogcímei 2021

Támogatási jogcímek

Eredeti

Módosított

Teljesítés

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

76 485 750

76 723 240

76 723 240

Zöldterületgazdálkodás fenntartásának támogatása

7 610 400

7 610 400

7 610 400

Közvilágítás fenntartásának támogatása

6 624 000

6 624 000

6 624 000

Közutak fenntartásának támogatása

3 730 518

3 861 990

3 861 990

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

7 578 900

7 578 900

7 578 900

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

28 050

28 050

28 050

Helyi önkormányzatok működésének támogatása

102 057 618

102 426 580

102 426 580

Szolidaritási hozzájárulás

178 436 582

178 436 582

178 436 582

Bölcsőde, minibölcsőde támogatása

20 043 000

23 758 675

23 758 675

Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közm. feladatainak támogatása

6 091 190

6 192 242

6 192 242

Elszámolásból számazó bevétel

427 800

427 800

427 800

11. melléklet

A létszámadatok alakulása 2021. évben Újhartyán város Önkormányzatánál és az általa irányított költségvetési szerveknél

Teljes munkaidőben foglalkoztatottak

Részmunkaidőben foglalkoztatottak

Összesen

Engedélyezett

Tényleges

Engedélyezett

Tényleges

Konyha

8

8

0

0

8

Városgazdálkodási feladatok

2

2

0,5

0,5

2,5

Háziorvosi szolgáltatás

3

3

0,5

0,5

3,5

Közterület rendjének fenntartása

4

4

0,5

0,5

4,5

Védőnői szolgáltatás

1

1

0

0

1

Sporttevékenység

1

1

0,5

0,5

1,5

Idősügyi önk. ezd.

1

1

0

0

1

Igazgatási tevékenység

18

18

0,5

0,5

18,5

Közművelődés

7

7

0

0

7

Eperke Bölcsőde

8

8

0

0

8

Létszám összesen:

53

53

2,5

2,5

55,5

12. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2021. évi konszolidált eredménykimutatása

Megnevezés

Előző időszak

Tárgyidőszak

Konszolidált eredmény

Művelődés

Polgármesteri Hivatal

Eperke Bölcsőde

Újhartyán Város Önkormányzat

Művelődés

Polgármesteri Hivatal

Eperke Bölcsőde

Újhartyán Város Önkormányzat

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

-

-

-

388 707 062

-

-

-

781 314 881

781 314 881

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

-

751 966

3 604 675

174 654 981

518 500

2 497 697

7 267 511

227 722 191

238 005 899

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

-

-

-

12 984 259

-

-

-

11 661 182

11 661 182

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

-

751 966

3 604 675

576 346 302

518 500

2 497 697

7 267 511

1 020 698 254

1 030 981 962

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

32 152 596

168 078 022

17 719 191

74 640 320

30 897 520

183 290 835

30 965 733

196 902 013

442 056 101

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

-

-

93 900

18 718 000

-

-

-

40 725 800

40 725 800

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

-

-

-

94 166 987

-

-

-

135 306 292

135 306 292

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

5

5

-

14 467 460

-

-

-

29 960 752

29 960 752

III Egyéb eredményszemléletű bevételek

32 152 601

168 078 027

17 813 091

201 992 767

30 897 520

183 290 835

30 965 733

402 894 857

648 048 945

10 Anyagköltség

693 116

9 859 078

1 393 219

47 160 401

1 319 486

10 767 318

1 562 752

58 641 758

72 291 314

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

3 647 942

17 549 153

133 346

108 618 275

3 084 761

19 264 029

1 524 867

121 563 572

145 437 229

IV. Anyagjellegű ráfordítások

4 341 058

27 408 231

1 526 565

155 778 676

4 404 247

30 031 347

3 087 619

180 205 330

217 728 543

14 Bérköltség

20 493 019

83 828 040

15 575 043

55 843 648

20 484 059

85 971 866

26 862 674

72 505 675

205 824 274

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

868 093

23 816 317

464 746

47 971 164

2 216 744

31 090 335

1 304 318

52 877 676

87 489 073

16 Bérjárulékok

3 522 864

22 969 488

2 955 308

16 593 309

3 412 579

18 975 203

4 353 235

20 608 104

47 349 121

V Személyi jellegű ráfordítások

24 883 976

130 613 845

18 995 097

120 408 121

26 113 382

136 037 404

32 520 227

145 991 455

340 662 468

VI Értékcsökkenési leírás

145 800

7 404 824

426 631

597 165 824

214 637

4 893 487

245 394

186 229 743

191 583 261

VII Egyéb ráfordítások

1 457 107

7 792 492

388 174

1 171 347 466

897 492

10 640 304

731 587

817 903 392

830 172 775

A) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE

1 324 660

- 4 389 399

81 299

- 1 266 361 018

- 213 738

4 185 990

1 648 417

93 263 191

98 883 860

18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek

-

-

-

-

-

-

-

0

20 Kapott(járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

1 119

3 503

5 675

258 865

1 759

3 581

10 277

851 705

867 322

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

1 119

3 503

5 675

258 865

1 759

3 581

10 277

851 705

867 322

22 Részesedésekbő származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

-

-

-

4 500 000

-

-

-

-

0

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

-

-

-

3 342 137

-

-

-

4 818 015

4 818 015

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai

-

-

-

7 842 137

-

-

-

4 818 015

4 818 015

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

1 119

3 503

5 675

- 7 583 272

1 759

3 581

10 277

- 3 966 310

-3 950 693

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

1 325 779

- 4 385 896

86 974

- 1 273 944 290

- 211 979

4 189 571

1 658 694

89 296 881

94 933 167

13. melléklet

2021. évben önkormányzati tulajdonú vállalkozásoknak nyújtott fenntartói támogatások részletezése

Folyósítás dátuma

Célja

Kedvezményezett

Összeg

2021.01.29

működéshez fenntartói hozzájárulás 2021

UTÜ-OKIP Kft.

3 350 000

2021.03.31

működéshez fenntartói hozzájárulás 2021

UTÜ-OKIP Kft.

4 020 000

2021.09.15

működéshez fenntartói hozzájárulás 2021

UTÜ-OKIP Kft.

7 630 000

Összesen:

15 000 000

14. melléklet

Polgármesteri Hivatal 2021. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2021.01.10

Módosítás (bér 01-03.hó) miatt

K1101

2 986 632

2021.01.10

Módosítás (bér 01-03.hó) miatt

K1107

12 000

2021.01.10

Módosítás (bér 01-03.hó) miatt

K1103

2 986 632

2021.01.10

Módosítás (bér 01-03.hó) miatt

K1108

12 000

2021.02.01

Módosítás (bér 02-03.hó) miatt

K1101

90 699

2021.02.01

Módosítás (bér 02-03.hó) miatt

K337

90 699

2021.04.01

Módosítás ( informatikai eszközök I.név.) miatt

K63

200 000

2021.04.01

Módosítás ( informatikai eszközök I.név.) miatt

K312

200 000

2021.04.01

Módosítás miatt

K64

200 000

2021.04.01

Módosítás miatt

K67

100 000

2021.04.01

Módosítás miatt

K312

300 000

2021.05.01

Módosítás miatt

K341

100 000

2021.05.01

Módosítás miatt

K311

100 000

2021.06.01

Módosítás (bér 05.hó) miatt

K1107

102 000

2021.06.01

Módosítás (bér 05.hó) miatt

K1113

1 000 000

2021.06.01

Módosítás (bér 05.hó) miatt

K337

51 813

2021.06.01

Módosítás (bér 05.hó) miatt

K1101

1 153 813

2021.06.01

Módosítás miatt

K64

800 000

2021.06.01

Módosítás miatt

K67

200 000

2021.06.01

Módosítás miatt

K312

1 000 000

2021.07.01

Módosítás miatt

K67

180 617

2021.07.01

Módosítás miatt

K64

400 000

2021.07.01

Módosítás miatt

B402

197 064

2021.07.01

Módosítás miatt

B403

499 964

2021.07.01

Módosítás miatt

B406

78 630

2021.07.01

Módosítás miatt

B4082

1 959

2021.07.01

Módosítás miatt

K63

197 000

2021.08.01

Módosítás (bér 07.hó) miatt

K1108

231 167

2021.08.01

Módosítás (bér 07.hó) miatt

K122

75 000

2021.08.01

Módosítás (bér 07.hó) miatt

K1101

306 167

2021.08.01

Módosítás miatt

K64

415 000

2021.08.01

Módosítás miatt

K67

60 000

2021.08.01

Módosítás miatt

K331

475 000

2021.08.01

Módosítás miatt

K64

500 000

2021.08.01

Módosítás miatt

K67

194 850

2021.08.01

Módosítás miatt

B402

182 000

2021.08.01

Módosítás miatt

B403

447 472

2021.08.01

Módosítás miatt

B406

64 858

2021.08.01

Módosítás miatt

B4082

520

2021.09.01

Módosítás (bér 08.hó) miatt

K122

150 000

2021.09.01

Módosítás (bér 08.hó) miatt

K1101

150 000

2021.09.01

Módosítás miatt

K337

300 000

2021.09.01

Módosítás miatt

K322

300 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B402

380 936

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B403

252 564

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

61 712

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B4082

2 521

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B402

400 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B403

400 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

216 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B4082

5 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B411

100

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B816

13 580 293

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1101

8 537 311

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K122

600 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

1 301 194

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

1 857 488

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K341

100 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

298 350

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K63

603 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K67

159 583

2021.09.30

Módosítás (kiküldetés) miatt

K341

100 000

2021.09.30

Módosítás (kiküldetés) miatt

K334

100 000

2021.10.01

Módosítás ( bér 09.hó) miatt

K122

150 000

2021.10.01

Módosítás ( bér 09.hó) miatt

K337

24 130

2021.10.01

Módosítás ( bér 09.hó) miatt

K1101

174 130

2021.10.01

Módosítás miatt

K64

100 000

2021.10.01

Módosítás miatt

K351

100 000

2021.11.01

Módosítás miatt

K122

150 000

2021.11.01

Módosítás miatt

K337

48 200

2021.11.01

Módosítás miatt

K1101

198 200

2021.11.01

Módosított előirányzat

K312

1 000 000

2021.11.01

Módosított előirányzat

B403

113 982

2021.11.01

Módosított előirányzat

K351

886 018

2021.11.01

Módosított előirányzat

K64

200 000

2021.11.01

Módosított előirányzat

K351

200 000

2021.11.01

Módosított előirányzat

K341

40 000

2021.11.01

Módosított előirányzat

K311

40 000

2021.12.01

Módosítás ( bér 11.hó) miatt

K351

366 615

2021.12.01

Módosítás ( bér 11.hó) miatt

K1101

7 284 120

2021.12.01

Módosítás ( bér 11.hó) miatt

K1103

6 366 765

2021.12.01

Módosítás ( bér 11.hó) miatt

K2

1 283 970

2021.12.01

Módosított előirányzat

K336

47 476

2021.12.01

Módosított előirányzat

K341

22 080

2021.12.01

Módosított előirányzat

K312

473 769

2021.12.01

Módosított előirányzat

K331

543 325

2021.12.31

Módosított előirányzat

K123

104 775

2021.12.31

Módosított előirányzat

K122

104 775

2021.12.31

Módosított előirányzat

K341

192 358

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1110

120 358

2021.12.31

Módosított előirányzat

K337

72 000

2021.12.31

Módosított előirányzat

K312

32 439

2021.12.31

Módosított előirányzat

B403

32 439

2021.12.31

Módosított előirányzat

B816

10 912 694

2021.12.31

Módosított előirányzat

K337

10 912 694

Összesen

44 173 460

44 173 460

15. melléklet

Újhartyán Egyesített Művelődési Intézményei 2021. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2021.01.10

Módosítás ( bér 01-02.hó) miatt

K1107

400 000

2021.01.10

Módosítás ( bér 01-02.hó) miatt

K1103

117 250

2021.01.10

Módosítás ( bér 01-02.hó) miatt

K1101

517 250

2021.06.01

Módosítás ( bérjub.jutalom 05.hó) miatt

K1106

810 000

2021.06.01

Módosítás ( bérjub.jutalom 05.hó) miatt

K1101

810 000

2021.06.01

Módosítás miatt

K351

300 000

2021.06.01

Módosítás miatt

K337

300 000

2021.06.01

Módosítás ( Berotel számla) miatt

K322

150 000

2021.06.01

Módosítás ( Berotel számla) miatt

K321

150 000

2021.08.01

Módosítás ( tábor) miatt

K332

288 015

2021.08.01

Módosítás ( tábor) miatt

K334

288 015

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01. költségvetés módosítás) miatt

B816

304 944

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01. költségvetés módosítás) miatt

B4082

944

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01. költségvetés módosítás) miatt

B9405

304 000

2021.12.01

Módosítás ( 2021.11.01. költségvetés módosítás) miatt

K2

1 778

2021.12.01

Módosítás ( 2021.11.01. költségvetés módosítás) miatt

K311

1 778

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1109

45 000

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1110

45 000

Összesen:

2 416 987

2 416 987

16. melléklet

Eperke Bölcsőde Újhartyán 2021. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2021.01.10

Módosítás (helyettesítés) miatt

K1101

100 000

2021.01.10

Módosítás (helyettesítés) miatt

K1104

100 000

2021.01.10

Módosítás (repi 2020.12) miatt

K123

50 000

2021.01.10

Módosítás (repi 2020.12) miatt

K1101

50 000

2021.03.01

Módosítás ( bér 2021.03.hó) miatt

K1101

200 000

2021.03.01

Módosítás ( bér 2021.03.hó) miatt

K1113

200 000

2021.06.01

Módosítás ( bér 2021.05.hó) miatt

K1104

150 000

2021.06.01

Módosítás ( bér 2021.05.hó) miatt

K1101

150 000

2021.07.01

Módosítás ( bér 2021.06.hó) miatt

K1108

87 970

2021.07.01

Módosítás ( bér 2021.06.hó) miatt

K1109

30 000

2021.07.01

Módosítás ( bér 2021.06.hó ) miatt

K1101

117 970

2021.08.01

Módosítás ( bér 2021.07.hó) miatt

K1104

23 737

2021.08.01

Módosítás ( bér 2021.07.hó ) miatt

K1101

23 737

2021.08.01

Módosítás ( bér 2021.07.hó) miatt

K337

120 000

2021.08.01

Módosítás ( bér 2021.07.hó) miatt

K1101

120 000

2021.08.01

Módosítás ( kiküldetés, továbbképzés) miatt

K341

100 000

2021.08.01

Módosítás ( kiküldetés, továbbképzés) miatt

B405

100 000

2021.09.01

Módosítás ( bér 2021.08.hó) miatt

K1108

34 747

2021.09.01

Módosítás ( bér 2021.08.hó) miatt

K1101

34 747

2021.09.01

Módosítás 2021.09.01 költségvetés módosítás miatt

B816

35 190 009

2021.09.01

Módosítás 2021.09.01 költségvetés módosítás miatt

B8131

1 192 722

2021.09.01

Módosítás 2021.09.01 költségvetés módosítás miatt

B4082

5 000

2021.09.01

Módosítás 2021.09.01 költségvetés módosítás miatt

B405

2 900 000

2021.09.01

Módosítás 2021.09.01 költségvetés módosítás miatt

B8131

1 192 722

2021.09.01

Módosítás 2021.09.01 költségvetés módosítás miatt

B816

32 285 009

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K312

200 000

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K334

200 000

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K1104

24 166

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K1101

24 166

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K1109

11 340

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K1101

11 340

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K1110

8 910

2021.11.01

Módosítás ( bér 2021.10.hó ) miatt

K1101

8 910

2021.12.01

Módosítás ( bér 2021.11.hó ) miatt

K1104

27 186

2021.12.01

Módosítás ( bér 2021.11.hó ) miatt

K1109

27 360

2021.12.01

Módosítás ( bér 2021.11.hó ) miatt

K1110

48 045

2021.12.01

Módosítás ( bér 2021.11.hó ) miatt

K1101

102 591

2021.12.01

Módosított előirányzat

K312

114 043

2021.12.01

Módosított előirányzat

K334

114 043

2021.12.01

Módosított előirányzat

K312

81 194

2021.12.01

Módosított előirányzat

K331

81 194

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1101

63 360

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1109

21 360

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1110

42 000

2021.12.31

Módosított előirányzat

K312

297 788

2021.12.31

Módosított előirányzat

B405

297 511

2021.12.31

Módosított előirányzat

B4082

277

Összesen:

38 182 577

38 182 577

17. melléklet

Újhartyán Város Önkormányzatának 2021. évi előirányzat módosításai

Dátum

Könyvelési szöveg

Rovatrend

Kiadás

Bevétel

2021.02.01

Módosított (bér 02.hó) előirányzat

K1101

160 000

2021.02.01

Módosított (bér 02.hó) előirányzat

K337

160 000

2021.03.01

Módosított előirányzat

K312

1 000 000

2021.03.01

Módosított előirányzat

K334

1 000 000

2021.01.02

Módosított előirányzat (Infomix program)

K322

150 000

2021.01.02

Módosított előirányzat (Infomix program)

K321

250 000

2021.01.02

Módosított előirányzat (Infomix program)

K334

100 000

2021.01.02

Módosított előirányzat (körzeti megbízott 2020.12.havi ktgtérítés)

K341

19 960

2021.01.02

Módosított előirányzat (körzeti megbízott 2020.12.havi ktgtérítés)

K334

19 960

2021.01.02

Módosított előirányzat járőr utiktgtérítés)

K341

60 000

2021.01.02

Módosított előirányzat járőr utiktgtérítés)

K312

60 000

2021.01.10

Módosított előirányzat (szabadságmegváltás)

K1113

1 344 708

2021.01.10

Módosított előirányzat (szabadságmegváltás)

K1101

1 344 708

2021.03.31

Módosított előirányzat

K336

80 000

2021.03.31

Módosított előirányzat

K355

3 159

2021.03.31

Módosított előirányzat

K337

83 159

2021.03.31

Módosított előirányzat

K334

209 921

2021.03.31

Módosított előirányzat

K312

209 921

2021.03.31

Módosított előirányzat

K336

522 500

2021.03.31

Módosított előirányzat

K337

13 635

2021.03.31

Módosított előirányzat

K322

1 695

2021.03.31

Módosított előirányzat

K312

1 695

2021.03.31

Módosított előirányzat

K312

17 217

2021.03.31

Módosított előirányzat

K311

17 217

2021.03.31

Módosított előirányzat

K64

522 500

2021.03.31

Módosított előirányzat

K331

13 635

2021.04.01

Módosított előirányzat ( bölcsőde 2020.évi támogatás elszámolás)

K512

467 358

2021.04.01

Módosított előirányzat ( bölcsőde 2020.évi támogatás elszámolás)

K5021

467 358

2021.04.01

Módosított előirányzat

K1103

122 660

2021.04.01

Módosított előirányzat

K1101

122 660

2021.06.01

Módosított előirányzat ( fordított áfa fizetés)

K352

100 000 000

2021.06.01

Módosított előirányzat ( fordított áfa fizetés)

B407

100 000 000

2021.06.30

Módosított előirányzat (maradvány 2020.)

B8131

1 850 846

2021.06.30

Módosított előirányzat (maradvány 2020.)

B64

1 200 000

2021.06.30

Módosított előirányzat (maradvány 2020.)

B403

650 846

2021.07.06

Módosított előirányzat ( kölcsön nyújtása)

B351

43 306 343

2021.07.06

Módosított előirányzat ( kölcsön nyújtása)

B402

6 693 657

2021.07.06

Módosított előirányzat ( kölcsön nyújtása)

K508

50 000 000

2021.07.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.06.hó)

K1101

464 858

2021.07.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.06.hó)

K1103

464 858

2021.07.31

Módosított előirányzat

B406

6 548 821

2021.07.31

Módosított előirányzat

K336

390 000

2021.07.31

Módosított előirányzat

K355

6 438

2021.07.31

Módosított előirányzat

K322

280 798

2021.07.31

Módosított előirányzat

K334

122 330

2021.07.31

Módosított előirányzat

K337

2 128 936

2021.07.31

Módosított előirányzat

K351

491 013

2021.07.31

Módosított előirányzat

K321

184 350

2021.07.31

Módosított előirányzat

K63

259 126

2021.07.31

Módosított előirányzat

K67

566 730

2021.07.31

Módosított előirányzat

K312

157 601

2021.07.31

Módosított előirányzat

K336

465 000

2021.07.31

Módosított előirányzat

K311

4 671

2021.07.31

Módosított előirányzat

K337

13 635

2021.07.31

Módosított előirányzat

K334

12 500

2021.07.31

Módosított előirányzat

K322

8 799

2021.07.31

Módosított előirányzat

K512

100 000

2021.07.31

Módosított előirányzat

K337

118 166

2021.07.31

Módosított előirányzat

K74

525 277

2021.07.31

Módosított előirányzat

K62

2 874 586

2021.07.31

Módosított előirányzat

B402

2 161 135

2021.07.31

Módosított előirányzat Magyar Falu támogatás)

K74

2 000 000

2021.07.31

Módosított előirányzat Magyar Falu támogatás)

K71

11 945 467

2021.07.31

Módosított előirányzat Magyar Falu támogatás)

K64

2 102 365

2021.07.31

Módosított előirányzat Magyar Falu támogatás)

B25

23 202 147

2021.07.31

Módosított előirányzat Magyar Falu támogatás)

K62

7 154 315

2021.08.01

Módosított előirányzat (bankköltség)

K337

118 166

2021.08.01

Módosított előirányzat (bankköltség)

K337

118 166

2021.08.01

Módosított előirányzat (Hiteltörlesztés)

K9112

40 000 000

2021.08.01

Módosított előirányzat (Hiteltörlesztés)

B8112

40 000 000

2021.08.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.08.hó)

K1108

75 539

2021.08.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.08.hó)

K1101

75 539

2021.08.01

Módosított előirányzat

K62

5 000 000

2021.08.01

Módosított előirányzat

K71

5 000 000

2021.08.01

Módosított előirányzat (Hitelfelvétel)

B8112

50 000 000

2021.08.01

Módosított előirányzat (Hiteltörlesztés)

K9112

50 000 000

2021.08.30

Módosított előirányzat ( szennyvízt. beruh. kölcsön nyújtása

K71

48 000 000

2021.08.30

Módosított előirányzat ( szennyvízt. beruh. kölcsön nyújtása

K82

48 000 000

2021.08.31

Módosított előirányzat

B23

15 000 000

2021.08.31

Módosított előirányzat

B402

15 000 000

2021.08.31

Módosított előirányzat

B403

524 709

2021.08.31

Módosított előirányzat

B406

3 092 058

2021.08.31

Módosított előirányzat

B351

17 300 749

2021.08.31

Módosított előirányzat

B36

531 276

2021.08.31

Módosított előirányzat

B402

49 867 853

2021.08.31

Módosított előirányzat

B407

71 316 645

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B115

2 674 933

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B411

110 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B402

20 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B403

30 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B25

224 488 830

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B411

80 167 607

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B402

22 500 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B403

924 445

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B404

31 651 783

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

10 234 121

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B407

28 683 355

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B64

50 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B402

800 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B404

160 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

216 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B402

1 150 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

3 550 500

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B351

151 392 908

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B36

968 724

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B4082

120 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B410

3 200 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B411

4 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B4082

400 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B405

700 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

189 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1133

122 660

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K122

144 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

41 332

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K312

4 240 195

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K322

49 506

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

1 676 700

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1108

75 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1110

750 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

127 875

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K312

142 399

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K336

1012500

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

50000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1108

25000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K122

100000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1113

50000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K123

100 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

42 625

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K311

28 112

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K336

30 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

350 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

117 988

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K311

150 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1101

1 627 368

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1110

50 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K122

700 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

343 692

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K322

369 202

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K334

167 749

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

140 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K341

40 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K312

2 069 300

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K321

246 350

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K322

2 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K333

400 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

10 559 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

1 198 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K352

50 226 607

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K341

30 040

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K62

2 625 414

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K63

240 874

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K67

1 053 270

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K71

3 500 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K74

945 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K506

2 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K512

12 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K506

16 592 700

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K915

10 370 349

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K355

10 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K506

10 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1101

464 858

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1113

1 100 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K122

1 100 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

72 053

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K322

200 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

72 730

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

67 720

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

600 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

158 625

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K123

1 500 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K2

232 500

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K321

300 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K336

300 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

104 220

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K355

6 137 843

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

1 371 064

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

453 987

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K61

300 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K62

108 991 624

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K71

3 945 467

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K74

1 715 277

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

881 834

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K312

1 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

675 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K355

500 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K63

700 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K64

500 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K67

324 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K513

273 480 048

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B406

10 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

B411

300 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K334

500 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K351

345 121

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1101

75 539

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K1108

75 539

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K337

2 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K333

1 000 000

2021.09.01

Módosítás ( 2021.09.01 költségvetés módosítás) miatt

K312

3 000 000

2021.09.30

Módosított előirányzat

K1101

156 000

2021.09.30

Módosított előirányzat

K122

156 000

2021.09.30

Módosított előirányzat (Kincstári jelzés alapján- megelőlegezés)

K914

25 034 475

2021.09.30

Módosított előirányzat (Kincstári jelzés alapján- megelőlegezés)

B814

30 162 148

2021.09.30

Módosított előirányzat (Kincstári jelzés alapján- megelőlegezés)

B351

5 127 673

2021.10.01

Módosított előirányzat

K1101

206 910

2021.10.01

Módosított előirányzat

K337

206 910

2021.10.01

Módosított előirányzat (MFP kommunális eszk. Beszerzés)

K64

10 692 952

2021.10.01

Módosított előirányzat (MFP kommunális eszk. Beszerzés)

K62

10 692 952

2021.10.01

Módosított előirányzat

K64

200 000

2021.10.01

Módosított előirányzat

K351

200 000

2021.10.01

Módosított előirányzat (megelőlegezés 10.hó)

B814

465 659

2021.10.01

Módosított előirányzat (megelőlegezés 10.hó)

K914

465 659

2021.11.01

Módosított előirányzat

K64

1 070 157

2021.11.01

Módosított előirányzat

K71

761 169

2021.11.01

Módosított előirányzat

K74

183 732

2021.11.01

Módosított előirányzat

B351

2 015 058

2021.11.01

Módosított előirányzat

K64

162 880

2021.11.01

Módosított előirányzat

K62

4 647 057

2021.11.01

Módosított előirányzat

K71

3 659 100

2021.11.01

Módosított előirányzat

K74

987 957

2021.11.01

Módosított előirányzat

B814

13 169 843

2021.11.01

Módosított előirányzat

K914

13 169 843

2021.11.01

Módosított előirányzat

K351

162 880

2021.12.01

Módosított előirányzat

B351

403 358

2021.12.01

Módosított előirányzat

K512

403 358

2021.12.01

Módosított előirányzat

K311

24 238

2021.12.01

Módosított előirányzat

K322

60 872

2021.12.01

Módosított előirányzat

K334

3 070 313

2021.12.01

Módosított előirányzat

K355

2 057 834

2021.12.01

Módosított előirányzat

K512

810 000

2021.12.01

Módosított előirányzat

K67

2 195 394

2021.12.01

Módosított előirányzat

K62

3 196 433

2021.12.01

Módosított előirányzat

B411

7 790

2021.12.01

Módosított előirányzat

B402

11 407 294

2021.12.01

Módosított előirányzat

K334

403 996

2021.12.01

Módosított előirányzat

B34

403 996

2021.12.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.11.hó)

K121

779 524

2021.12.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.11.hó)

K122

688 330

2021.12.01

Módosított előirányzat (bér könyvelés 2021.11.hó)

K1101

1 467 854

2021.12.01

Módosított előirányzat

K334

4 000

2021.12.01

Módosított előirányzat

K331

4 000

2021.12.01

Módosított előirányzat

K915

791 633

2021.12.01

Módosított előirányzat

B351

791 633

2021.12.01

Módosított előirányzat

K337

241 516

2021.12.01

Módosított előirányzat

K337

100 000

2021.12.01

Módosított előirányzat

B351

341 516

2021.12.01

Módosított előirányzat

K337

50 000

2021.12.01

Módosított előirányzat

B351

50 000

2021.12.14

Módosított előirányzat

K312

102 205

2021.12.14

Módosított előirányzat

K351

138 657

2021.12.14

Módosított előirányzat

K334

157 480

2021.12.14

Módosított előirányzat

K311

121 028

2021.12.14

Módosított előirányzat

K312

1 597 245

2021.12.14

Módosított előirányzat

K334

1 111 023

2021.12.14

Módosított előirányzat

K336

67 796

2021.12.14

Módosított előirányzat

K337

301 356

2021.12.14

Módosított előirányzat

K64

945 000

2021.12.14

Módosított előirányzat

B36

808 290

2021.12.14

Módosított előirányzat

B351

2 250 725

2021.12.14

Módosított előirányzat

B34

963 405

2021.12.15

Módosított előirányzat

K312

250 317

2021.12.15

Módosított előirányzat

B351

250 317

2021.12.15

Módosított előirányzat

K312

400 000

2021.12.15

Módosított előirányzat

B354

400 000

2021.12.16

Módosított előirányzat

K337

198 200

2021.12.17

Módosított előirányzat

B351

198 200

2021.12.20

Módosított előirányzat

K914

20 601 930

2021.12.20

Módosított előirányzat

B814

20 601 930

2021.12.31

Módosított előirányzat bér

B351

11 557

2021.12.31

Módosított előirányzat bér

K123

11 557

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1101

407 735

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1101

2 213 174

2021.12.31

Módosított előirányzat

K2

860 077

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1113

870 533

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1103

122 660

2021.12.31

Módosított előirányzat

K2

592 911

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1108

24 461

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1113

86 073

2021.12.31

Módosított előirányzat

K121

707 556

2021.12.31

Módosított előirányzat

K122

861 191

2021.12.31

Módosított előirányzat

K1110

11 248

2021.12.31

Módosított előirányzat

K123

3 597 629

2021.12.31

Módosított előirányzat

K915

10 121 061

2021.12.31

Módosított előirányzat

B351

10 121 061

2021.12.31

Módosított előirányzat

B405

5 158 720

2021.12.31

Módosított előirányzat

B814

5 158 720

2021.12.31

Módosított előirányzat

B351

400 000

2021.12.31

Módosított előirányzat

B354

400 000

2021.12.31

Módosított előirányzat

B351

6 600

2021.12.31

Módosított előirányzat

K337

6 600

Összesen:

1 122 289 063

1 122 289 063