Encs Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2004. (IX.21.) önkormányzati rendelete

a köztisztaságról és a hulladékkezelésről

Hatályos: 2014. 01. 01- 2014. 01. 11

Encs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében előírt településtisztasági feladatkörével összefüggésben, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 21. § (1) bekezdésében és 23. §-ában, 27. § (4) bekezdésében, 31. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel, a településtisztasági szolgáltatás ellátásáról és a települési folyékony hulladék ártalmatlanításáról szóló módosított 4/1984. (II.1.) ÉVM rendelet (a továbbiakban: Tfr.), a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló többször módosított 1/1986. (II.21.) ÉVM-EüM együttes (a továbbiakban: Er.) rendelet, a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 224/2004. (VII.22.) Kormány rendelet (a továbbiakban: Hkr.), a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII.23.) Kormány rendelet (a továbbiakban: Hdr.), a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI.14.) Kormány rendelet (a továbbiakban Thr.) előírásaira, a köztisztaságról és a hulladékkezelésről (települési szilárd és folyékony hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról) az alábbi rendeletet alkotja[1]:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


A rendelet célja


1. § (1) A rendelet célja Encs város köztisztaságának fenntartására vonatkozó szabályok megállapítása, természetes és épített környezetének megóvása a közigazgatási területén belül keletkező települési szilárd és folyékony hulladék káros hatásaitól, azok célszerű és gondos kezelése által.

(2) A kötelező közszolgáltatásra vonatkozó rendelet célja a közszolgáltatás kiszámítható, folyamatos és biztonságos ellátása, a tevékenység ellenőrizhetősége és átláthatósága.

A rendelet hatálya


2. § (1) A rendelet területi hatálya Encs város közigazgatási területére terjed ki.

(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed a közigazgatási határon belül élő, működő vagy tartózkodó valamennyi természetes és jogi személyre, illetve nem jogi személyiségű egyéb szervezetre.

(3) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed:

a.) a települési szilárd hulladék komponenseire;

- háztartási hulladékra,

- háztartási hulladékkal összetételében hasonló, együttesen kezelhető hulladékra,

b.) a települési folyékony hulladékra.

(4)[2] Nem terjed ki a rendelet hatálya eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő veszélyes (különleges kezelést igénylő) hulladékra.

Helyi közszolgáltatás


3. § (1) A Képviselő-testület a 2. § (3) bekezdésében írt települési

a.) szilárd hulladék,

b.) folyékony hulladék

rendszeres összegyűjtésére, elszállítására, ártalommentes elhelyezésére az ingatlan tulajdonosokra kötelező helyi közszolgáltatást szervez és működtet.

(2) A város közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, birtokosa, illetve tulajdonosi közössége, használója (a továbbiakban: tulajdonos) az ingatlanán keletkező szilárd és folyékony hulladék gyűjtéséről, szállításáról, ártalommentes elhelyezéséről e rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni.

(3) Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a környezetvédelmi felügyelőség által engedélyezett – települési hulladék ártalmatlanítására alkalmas – hulladékkezelési berendezéssel, létesítménnyel rendelkeznek, a kötelező közszolgáltatás igénybevétele alól mentesülnek, ha a tevékenységük során képződött települési hulladékuk ártalmatlanításáról ezekben gondoskodnak és a közszolgáltatás keretében nyújtott települési hulladékkezelés - a környezetvédelmi felügyelőség által igazoltan – környezeti szempontból ennél lényegesen nem kedvezőbb megoldással történik.

(4)[3]

(5)[4] Az ingatlantulajdonos, akinek települési szilárd hulladéka keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, úgy köteles azt a tevékenysége során keletkezett fogyasztói és települési hulladéktól elkülönítetten gyűjteni és arra közszolgáltatást igénybe venni, feltéve, hogy az ingatlanon keletkezett összes települési szilárd hulladékra nem a helyben szervezett kötelező közszolgáltatást veszi igénybe.

(6)

(7) Az önkormányzat feladatai a hulladékkezelési közszolgáltatás tekintetében, különösen:

a.) a helyi közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd és folyékony hulladék rendszeres begyűjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése;

b.) a közszolgáltatás ellátását végző szolgáltató(k) kiválasztása a jogszabályi előírások betartásával, a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződések megkötése;

c.) a közszolgáltatási díj mértékének és a díjfizetés rendjének megállapítása;

d.) a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos egyes – a jogszabályban meghatározott - hatósági jogkörök gyakorlása;

e.) a közszolgáltatással összefüggő – egyéb jogszabályban nem rendezett - önkormányzati feladat és munkakör megállapítása.

4. §[5]

A közszolgáltatással összefüggő személyes adatok kezelése


5. § (1) E rendelet alkalmazásában a közszolgáltatással kapcsolatos személyes adatok kizárólagosan a tulajdonos

- neve

- lakcíme

- születési helye és ideje

- anyja neve.

(2) Az (1) bekezdésben rögzített, a közszolgáltatás elvégzéséhez szükséges adatokat a tulajdonosok kötelesek szolgáltatni a közszolgáltatást nyújtó szerv felé.

(3) A közszolgáltató az (1) bekezdésben írt személyes adatokat kizárólagosan közszolgáltatási tevékenységének ellátása során és azzal összefüggésben használhatja fel.

Ezek:

- a közszolgáltatás igénybevételének dokumentálása

- számlázás

- díjtartozás behajtása.

II. Fejezet

AZ INGATLANOK ÉS KÖZTERÜLETEK TISZTÁNTARTÁSA


A köztisztasággal összefüggő rendelkezések


6. §[6] A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és a települési környezet, különösen a közterületek szennyeződét, fertőzését eredményező tevékenységtől, magtartástól tartózkodni.

6/A. §[7] Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosa, kezelője, tartós használója, illetve haszonélvezője (továbbiakban együtt tulajdonos), a másnak a használatában lévő ingatlanok, ingatlanrészek, helyiségek tisztán tartásáról pedig a használó illetve bérlő (továbbiakban együtt: használó) köteles gondoskodni. Ezen belül:

a.) a lakó és emberi tartózkodásra  szolgáló más épület közös használatú részének tisztaságáról, rendszeres takarításáról, rovar és rágcsálómentesítéséről a tulajdonosok,

b.) a lakásnak és a lakás céljára használt más helyiségnek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségnek és az ezekhez tartozó területeknek a tisztántartásáról, rendszeres takarításáról, rovar és rágcsáló mentesítéséről pedig a használónak kell gondoskodnia.

7. § (1)[8] Encs város területén a köztisztasági szolgáltatás megszervezéséről, ellenőrzéséről a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. A közterületek tisztántartásáról, a síkosság elleni védekezésről a Polgármesteri Hivatal a Városgazda Kft. útján gondoskodik.

Ezen belül gondoskodik:

a.) A belterületi utak, utcák, járdák, terek burkolatainak, nyilvános lépcsőknek és ezek tartozékainak, a buszmegállóhelyek környezetének tisztántartásáról, az ott keletkezett szemét összegyűjtéséről és elszállításáról, az elhullott állatok eltávolításáról.

b.) Az utcai hulladékgyűjtő tartályok felállításáról, rendszeres ürítéséről, tisztántartásáról, fertőtlenítéséről és fenntartásáról a (6) bekezdésben foglaltak kivételével.

c.) A parkok, sétányok, gyalogos útjaink tisztántartásáról, síkosság mentesítéséről a keletkező szemét összegyűjtéséről, elszállításáról.

d.) Piacok, vásárterek tisztántartásáról, az ott keletkező hulladék elszállításáról, a téli síktalanításról.

(2) Országos közutak belterületi szakaszainak tisztántartása, az utakról szóló jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően történik.

(3) Vasutat keresztező közforgalmú gyalogos alul- és felüljárók, ha azon az utazó közönség közlekedik, valamint a vasutat keresztező járda tisztántartása és a hulladék eltávolítása a vasút üzembentartójának a feladata.

(4) A közterületen keletkezett szennyeződés megszüntetése és a szükséges takarítás elvégzése annak a kötelezettsége, akinek a tevékenysége következtében a szennyeződés keletkezett.

(5) Közterületen szemetet, hulladékot csak az erre rendszeresített és felállított tartályokba szabad elhelyezni.

(6) Az utcai és egyéb árusítóhelyek (pavilonok, butikok, stb.) használói kötelesek a részükre kijelölt helyet, valamint annak közvetlen környezetét 10 méteres körzetben folyamatosan tisztántartani, valamint az árusításból származó hulladék gyűjtésére zárható edényt kihelyezni, a göngyöleget összegyűjteni és mindezek elszállításáról, ürítéséről, tisztántartásáról saját költségükön gondoskodni.

(7)[9] A háztartásban, illetőleg intézményi fogyasztásból, felhasználásból vagy szolgáltatásból keletkezett veszélyes hulladékot a termelő köteles megfelelően elkülönítve, a környezet szennyezését vagy károsítását kizáró módon gyűjteni és az annak begyűjtésére és szállítására, illetőleg ártalmatlanítására engedéllyel rendelkező hulladékkezelő részére átadni, valamint a szolgáltatásért járó díjat megfizetni.

8. § (1) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, tartós használója, illetve haszonélvezője köteles gondoskodni:

a.) a beépítetlen, használaton kívüli telekingatlan tisztántartásáról és gyom-mentesítéséről;

b.) az ingatlan – beleértve az ingatlan nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészletet is – és ingatlan előtti járda (járda hiányában egy méter széles területsáv), illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az útestig terjedő terület, szilárd burkolattal nem rendelkező utcák esetében az úttest középvonaláig terjedő terület, valamint a gépjárműbehajtók átereszeinek tisztántartásáról, hulladék eltávolításáról;

c.) az ingatlannal határos járdaszakasz hó-eltakarításáról, síkosság-mentesítéséről, a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai (mederelemmel burkolt csatornák), áteresz, folyóka tisztántartásáról;

d.) a telekingatlanról járdára kinyúló ágak, bokrok megfelelő nyeséséről, a lehullott lomb összegyűjtéséről, az ingatlanon lévő kultúrnövényzet szakszerű gondozásáról, a növény-egészségügyi szabályok betartásáról;

(2) A bontás, beépítés, felújítás alatt álló ingatlan tisztántartásáról a tulajdonos, illetve az építési engedély jogosultja köteles gondoskodni.

(3) Az ingatlan előtti járdát szükség szerint, de legalább hetente egy alkalommal kell takarítani

(4) Az ingatlan gyomosodását és a szomszédos ingatlan gyommal fertőzését meg kell akadályozni, a gyomot rendszeresen, olyan sűrűséggel kell irtani, hogy a gyomnövények magassága a 20 cm-t ne haladja meg és azok magvakat ne tudjanak nevelni.

(5) Az ingatlanon lévő pázsitot és gyepet olyan sűrűn kell kaszálni, nyírni, hogy annak szálmagassága a 20 cm-t ne haladja meg.

9. § (1) Az ingatlanon lom szabadon nem tárolható.

(2) Az ingatlanon szabadon tárolt anyagokat (építési anyagot, tűzifa, termények) a tűzvédelmi szabályok betartása mellett zárt rakatokban, rendezetten szabad tárolni, gondoskodva arról, hogy a rakatból a szomszédos ingatlanra vagy közterületre anyag ne hulljon.

(3) Az ingatlanokra lehullott csapadék elvezetéséről az ingatlanon belül kell gondoskodni. A csapadékvíz-elvezető rendszerbe csak a Polgármesteri Hivatal külön engedélye alapján vezethető be.

10. § (1) Két szomszédos terület, épület közötti közforgalmi területsáv, átjáró esetében a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosokat egyformán (50-50 %-os arányban) terhelik.

(2) A közterületről önálló bejárattal rendelkező üzletek és egyéb elárusítóhelyek, szórakozató és vendéglátóegységek, intézmények előtti járdaszakaszt a nyitva tartás ideje alatt – a tulajdonossal kötött ettől eltérő megállapodás hiányában – az ilyen ingatlant használó, illetve bérlő köteles tisztán tartani és a hulladékot eltávolítani, köteles a Polgármesteri Hivatal előírásai szerinti a keletkező hulladék és cigarettavég gyűjtésére alkalmas, esztétikus tárolóedényt elhelyezni és azok ürítéséről, folyamatos tisztántartásáról gondoskodni.

11. § Tilos:

a.) a helyiségek, területsávok takarításánál keletkezett szennyeződés, szennyvizet

           aa) közterületre

           ab) csapadék-levezető rendszerbe, csapadék-levezető árokba beleseperni. belevezetni

b.) az utcai hulladékgyűjtőkbe a hulladékgyűjtő térfogati jellemzőitől lényegesen eltérő hulladékot (nagy méretű tárgyat) elhelyezni,

c.) a közterület felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése,

d.) a közterületen lévő növények (fák, díszcserjék) rongálása, csonkítása, leszakítása,

e.) a járdáról összegyűjtött szemetet, illetve szennyező anyagot közúton elhelyezni,

f.) állati tetemet, valamint olyan anyagot, amely az egészséget veszélyezteti, élősdiek számára tápot nyújthat közterületen elhelyezni, vagy elhagyni,

g.) közterületet emberi ürülékkel (fekáliával, vizelettel) beszennyezni,

h.) a Bársonyos csatornát, Bélus patakot, egyéb vízlevezető árkokat, tisztítatlan szennyvíz, trágyalé bevezetésével, szemét vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni,

i.) közterületen szemetelni, szennyvizet kiönteni,

j.) közterületen gépjárművek (mezőgazdasági gépek, egyéb járművek, berendezések) mosása, ha a víz elvezetése a járdára, az úttestre és a közcsatornába kerülés nélkül nem biztosított. A mosás során keletkező hulladékot a tevékenységet végző köteles eltávolítani.

k.) szilárd burkolatú közterületen betont keverni,

l.) eldugulást, vagy rongálást okozó anyagot (szemetet, törmeléket, iszapot, papírt, tűz- és robbanásveszélyes anyagot), szennyezett (olajos, vegyszeres, stb.) vizet a csapadékvíz-elvezető árokba bevezetni,

m.) a hulladék tárolóedényben történő égetése,

n.) közterületen, ill. zöldterületen tárolni:  hulladékot, forgalmi engedéllyel rendelkező, ill. nem rendelkező, valamint javítás alatt álló gépjárművet, járműroncsot, pótkocsit, munkagépet.

o.) zöld területen parkolni.

12. § (1) Telkes ingatlannal rendelkezők járművet csak a saját ingatlanukon belül moshatnak.

(2) Szennyező, illetve bűzös anyagokat (trágyát, ételhulladékot, moslékot, stb.) csak légmentesen lezárt tartállyal felszerelt vagy zárt rakterű járművel szabad szállítani.

(3) Közterületen az állatok által okozott szennyezés eltakarításáról az állatok gazdája köteles gondoskodni.

(4) Ha vita merül fel ebben a kérdésben, hogy valamely járda, zöldsáv tisztítási kötelezettsége kit terhel, a vitában a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája dönt.

13. § (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület be ne szennyeződjék. Ha bármilyen szállítmány fel-, vagy lerakásánál, vagy szállítás alatt a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt fel-, vagy lerakás elvégzése után azonnal megtisztítani.

(2) Istállótrágya szóródás-mentesen (belterületen csak letakarva) szállítható.

(3) A szállítóeszközből könnyen kihulló anyag (homok, kavics) csak olyan járművel szállítható, amely megfelelő magasságú és a lehullást megakadályozó oldaldeszkával, ponyvával van ellátva.

14. § (1) Az építési területek tisztaságáért és az építési tevékenységből adódó szennyeződés eltakarításáért (közterületek beszennyezésekor) a munkaterület átadásától, a felvonulási létesítmények eltávolításáig a mindenkori generál kivitelező a felelős.

(2) Építési, bontási, tatarozási munkákat, valamint minden közműépítéssel kapcsolatos burkolatfelbontási, illetve talajfeltárási tevékenységet úgy kell elvégezni, hogy annak során keletkezett hulladék, illetve a kitermelt anyag a környezetet ne szennyezze, a csapadékvíz elvezetését ne akadályozza és a környező növényzetet, ne károsítsa, valamint a közlekedést ne akadályozza. A földmunkák végzésénél a termő talajréteget külön kell deponálni és a munka végeztével, gondoskodni kell a termőréteg fedőrétegként terítéséről. Építésnél, bontásnál, tatarozásnál, az úttest felbontásánál keletkezett por- és egyéb szennyező anyagok, elterjedését meg kell akadályozni. A porképző anyagokat vízzel locsolni kell. A munkálatok során a közterületi létesítményeket és fákat védőburkolattal kell körülvenni.

(3) A közterület-használati engedély (hozzájárulás) lejártáig az építést végző köteles a közterületet megtisztítani.

Közterületek tisztántartásának speciális szabályai


15. § (1) A járdák és gyalogos közlekedésre szolgáló útvonalak sóval vagy más klorid tartalmú szerrel történő síktalanítása tilos.

Síktalanításhoz felhasználható anyagok: fűrészpor, homok, apró salak, műtrágya.

(2) Klorid tartalmú anyagot közúti hidak felületén és azok 15 m-es körzetében, 2 m-nél nagyobb nyílású átereszek, valamint a tömegközlekedési eszközök járat-útvonalai kivételével a belterületi utak síktalanításához használni tilos!

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a környezetkímélő anyagokon kívül a klorid tartalmú anyagok abban az esetben használhatók, amennyiben az egyszeri kijuttatás max. mennyisége alkalmanként 10 g/m2. Ezen anyagok tárolása tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon történhet.

(4) Klorid tartalmú anyagok használata zöld területeken és azok közvetlen környékén tilos.

(5) Az ingatlan előtti járdát téli időszakban szükség szerint, havazás, jégképződés esetén, a biztonságos közlekedés érdekében – a hótól és jégtől, ha szükséges naponta többször is, hóesés után azonnal – meg kell tisztítani.

(6) A havat a járda úttest felőli részén kell összerakni úgy, hogy a gyalogos közlekedésre legalább 1 méter széles terület maradjon.

(7) Hórakást tilos elhelyezni:

a.) tömegközlekedési járművek megállóhelyeinél, a jármű megállóhelye és a járda között, ill. ezek köré,

b.) útkereszteződésben, úttorkolatban,

c.) útburkolati jeleken,

d.) kapubejárat elé, annak szélességében,

e.) közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekű létesítményein, ill. ezek köré (pl. vízelzáró csap, gát és egyéb közlétesítmény, tűzcsap, tolózár, közkifolyó, vízelnyelő akna, stb.)

f.) gyalogos közlekedési útvonalakon.

(8) A közterületek tisztántartása nappal és éjszaka időbeni korlátozás nélkül végezhető.

(9)[10] Amennyiben a hó a közlekedést akadályozza, annak eltakarításáról a Városgazda Kft. gondoskodik.

(10) A hó lerakására szolgáló helyeket a Polgármesteri Hivatal jelöli ki.

III. Fejezet

TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK


A települési szilárd hulladékok gyűjtése, tárolása, szállítása.


16. § (1) A Képviselő-testület a települési szilárd hulladék kezelését (gyűjtését, szállítását, ártalmatlanítását) a város közigazgatási területén kötelező helyi közszolgáltatással biztosítja.

(2) A települési szilárd hulladék begyűjtését és elszállítását csak a Borsod Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség engedélyével rendelkező személy, vagy szervezet végezhet, a Thr-ben foglaltak betartásával.

(3) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatással ellátott terület határait az 1. számú melléklet (térképvázlat), a közszolgáltatás ellátásának működési területét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4)[11]

(5)[12] A város közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére a lefolytatott nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként  kizárólagosan jogosult szakvállalkozás 2007. október 01. napjától 2013. december 31. napjáig a miskolci Abaúj Hulladékgazdálkodási Kft. (3527 Miskolc, Zsigmondy út 34.).

(6) A közszolgáltatásra vonatkozó szerződés a közszolgáltató és a tulajdonos között a szolgáltatás igénybevételével jön létre.

(7)[13] A tulajdonos legalább 30 nappal a kívánt időpont előtt, de legkésőbb a kívánt időpontban írásban kérheti a szolgáltatótól a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás szüneteltetését távolléte idejére, ha megszakítás nélkül 1 hónapot meghaladóan nem tartózkodik az ingatlanán, és azt más nem használja.

(8) Az ingatlan (7) bekezdése szerinti  használaton kívüli jellegét a tulajdonos haladéktalanul köteles bejelenteni a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodáján, hogy a közszolgáltatási díj negyedévenkénti számlázásnál azt figyelembe lehessen venni.

17. § (1) A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása, szállítása (beleértve a háztartási és intézményi fogyasztásból származó hulladékot is) kizárólag oly módon történhet, hogy ne idézzen elő szennyezést, sem az ingatlanon belül, sem pedig közterületen (beleértve a zöld területet és a parkosított területet is).

(2) A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék se a szállító járműbe való ürítéskor, se a szállítás folyamán ne szóródhasson szét, ne porozhasson, és egyéb módon környezetszennyezést ne idézzen elő.

18. § (1)[14] A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása  –a 18/A. § (1) bekezdésben meghatározott kivétellel– a családi házas ingatlanoknál 110 literes űrtartalmú zárható, fém vagy műanyag szabvány gyűjtőedényben, társasházaknál, több lakásos épületeknél, intézményeknél, gazdálkodó egységeknél és szervezeteknél 110 literes zárható fém vagy műanyag, valamint 1,1 m3-es szabvány gyűjtőedényben lehetséges, amely megakadályozza a szóródást,a  rovarok és rágcsálók elszaporodását, valamint, hogy illetéktelen személyek vagy állatok hozzáférjenek. A hulladék elszállítása céljából a szállítási napokon kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – csukott állapotban kell lenni. Az átlagos hulladékmennyiségtől időszakosan nagyobb mennyiségben keletkező hulladékot az ingatlantulajdonos a szolgáltató által megjelölt hulladékgyűjtő zsákban helyezheti ki, a közszolgáltatási körbe tartozó hulladék kihelyezésére irányadó szabályoknak megfelelően.

(2) Balesetveszélyes (éles, csonkult, törött), nem szabványos és fedetlen tárolóedények használata tilos!

(3) A közszolgáltató a tulajdonosok által a gyűjtőedényben elhelyezett háztartási hulladékot az ingatlannal határos járdán, vagy a kapu közelében, közterületen veszi át. A gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogos forgalmat és az elhelyezés egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével vagy mások jó közérzetének, illetve a városképnek indokolatlan megzavarásával.

(4)[15] A közterületen lévő hulladéktároló edényekbe nyúlkálni, abban guberálni, abból hulladékot elvinni tilos!

(5) Az ingatlanon elhagyott hulladék kezeléséről az köteles gondoskodni, akinél a hulladék keletkezett. Ha a keletkezés helye és a tulajdonos személye nem állapítható meg – ellenkező bizonyításig – ez a kötelezettség az ingatlan tulajdonosát terheli.

(6) A gyűjtőedénybe nem szabad mérgező, folyékony, égő, parázsló, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely a szállító berendezésében rongálást idézhet elő és veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét.

(7) Amennyiben a hulladék gyűjtése és szállítása közben szennyezés keletkezne, a szennyezett területet megtisztítani és fertőtleníteni annak kell, aki azt okozta.

(8) A települési szilárd hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedény beszerzése az ingatlan tulajdonosának kötelessége, kivéve a 8. bekezdésben meghatározott esetben.

(9) Amennyiben a tárolóedény az ürítés közben sérül meg, annak javításáról, pótlásáról a szolgáltatást végző köteles gondoskodni, illetve az okozott kárért a Ptk. szerint felel.

18/A. §[16] (1) A települési szilárd hulladék gyűjtésére, tárolására az egyedül élők, valamint a két fős háztartásban élők 60 literes szabvány edényzetet is igénybe vehetnek, amely megfelel a 18. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek.

(2) A szolgáltató nem köteles elszállítani a nem rendszeresített gyűjtőedényben, illetve nem emblémás zsákban kihelyezett hulladékot.

(3) A rendszeresen keletkező többlethulladék szabványos edényzetben történő elszállítására az ingatlan tulajdonosa külön megállapodást köteles kötni a közszolgáltatóval. A külön megállapodás hiányában a szolgáltató nem köteles a többlethulladékot tartalmazó edényt kiüríteni.

(4) A társasházak, többlakásos épületek, gazdálkodó egységek, szervezetek, intézmények a szolgáltatás igénybevételére külön megállapodást kötelesek kötni az általuk megjelölt darabszámú és űrtartalmú edényzet ürítésére a közszolgáltatóval. A külön megállapodás hiányában a szolgáltató nem köteles a kihelyezett hulladékot elszállítani.

19. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó háztartási hulladékot (a kerti hulladék kivételével), egyéb szilárd hulladék köréből a háztartási hulladékkal összetételében hasonló, azzal együttesen kezelhető hulladékot a Szolgáltató, az e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint köteles – a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával – a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybevevő ingatlantulajdonosoktól begyűjteni és elszállítani a hulladéklerakó telepre, ahol gondoskodnak az ártalmatlanításáról.

(2) Amennyiben a Szolgáltató a beütemezett járatterv szerinti szállítási napon neki felróható okból a szilárd hulladék szállítását nem tudja elvégezni, úgy a következő munkanapon köteles végrehajtani.

(3) Ha a szolgáltatást végzők észlelik, hogy a szeméttárolóedényben olyan anyagot, tárgyat helyeztek el, amely nem minősül háztartási szemétnek, akkor annak elszállítását megtagadhatják.

(4) Birtokosa számára tovább nem használható, használhatatlanná vált nagydarabos hulladék (lom), amely a háztartásokból származó, a közszolgáltatás keretébe nem tartozó, nem rendszeresen begyűjtött, a rendszeresített gyűjtőedényzet méreteit meghaladó hulladék, továbbá a naponta keletkező háztartási hulladék mennyiségét meghaladó falomb és kerti hulladék szervezett összegyűjtéséről és elszállításáról (lomtalanítás) évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) – külön díj felszámítása nélkül – a közszolgáltatás keretében, a Szolgáltató gondoskodik. A lomtalanítási akciókat a lomtalanítást végző köteles a helyben szokásos módon a lomtalanítás ideje előtt min. 8 nappal közzétenni.

(5)[17] A Szolgáltató a települési szilárd hulladék gyűjtésével, szállításával kapcsolatos tevékenységéről köteles évente november 15-ig a Képviselő-testületnek tájékoztatást adni, egyidejűleg kezdeményezheti a következő évre vonatkozó közszolgáltatás költségeire vonatkozó javaslatát.

(6) A Szolgáltató köteles a közszolgáltatás teljesítésének feltételeiről (gyakoriság, útvonal) és annak változásáról az ingatlantulajdonosokat írásban vagy a helyi sajtó útján értesíteni., ill. felhívás útján tájékozatni.

A tulajdonos kötelezettségei


20. § (1) A tulajdonos a helyi közszolgáltatás kötelező igénybevétele útján köteles gondoskodni:

a.) az ingatlanon keletkező települési szilárd hulladék összegyűjtéséről, annak tárolóedényben történő elhelyezéséről, tárolásáról;

b.)[18] A háztartási hulladékot tartalmazó tárolóedénynek a szállítási napokon történő reggel 6.00 óráig történő, a 18. § (3) bekezdése szerinti kihelyezésről.

(2) A települési szilárd hulladékot az ingatlan tulajdonosa úgy köteles kezelni, hogy a saját maga és mások életét, testi épségét, jó közérzetét ne veszélyeztesse, a város természetes és épített környezetét az elkerülhetetlen mértéken felül ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet, közbiztonságot ne zavarja.

(3) A 18. § (1) bekezdésében írt hulladékgyűjtőt a tulajdonos köteles, lehetőleg vízsugárral való kimosással mindenév május elsejétől október 30-ig szükség szerint tisztítani és legalább havonta egyszer klór tartalmú oldattal fertőtleníteni. A gyűjtőedény fertőtlenítése az év más szakaszában negyedévente egyszer kötelező.

(4) Ha a hulladékgyűjtő olyan nedves hulladékot tartalmaz, amely az edényben összetömődött, befagyott, vagy ha a tartályban lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy a miatt az előírt módon kiüríteni nem lehet, tulajdonosa köteles belőle a szemetet eltávolítani, és használhatóvá tenni.

(5) A tulajdonos lomtalanítás keretébe tartozó, a 19. § (4) bekezdése szerinti hulladékot a Szolgáltató által megjelölt időpontban helyezheti ki elszállítás céljára, arra a helyre, amelyet a Szolgáltató hirdetményében megjelöl.

(6) A lomtalanítás keretében a hulladékot úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű- és gyalogos forgalmat ne zavarja, a zöldterületeket, parkosított területeket és növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset, vagy károsodás veszélyének előidézésével.

(7) A közszolgáltatás és lomtalanítás körébe nem tartozó bármely más hulladék (pl. építési, bontási törmelék) szeméttelepre való elszállításáról az inatlan tulajdonosának kell gondoskodnia jelen rendeletben és a jogszabályokban foglalt előírások betartásával.

(8) Ha a közszolgáltatás szüneteltetésének 16. § (7) bekezdés szerinti feltételeiben változás következik be, a tulajdonos a közszolgáltatónak haladéktalanul írásban köteles azt bejelenteni.

IV. Fejezet

TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉK


A folyékony hulladék gyűjtése, tárolása, szállítása


21. § (1) Az önkormányzat a települési folyékony hulladék kezelését (gyűjtését, szállítását, ártalmatlanítását) Encs város közigazgatási területén, kötelező helyi közszolgáltatással biztosítja.

(2) A települési folyékony hulladékkezelési közszolgáltatás területi határai és a szolgáltatás ellátásának működési területe a 16. § (3) bekezdésében foglaltakkal azonos.

(3)[19] A települési folyékony hulladék begyűjtését és elszállítását csak a Borsod Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség engedélyével rendelkező személy, vagy szervezet végezhet, műszaki, közegészségügyi és egyéb feltételek betartásával.

(4) A közműpótló létesítményből a települési folyékony hulladék kitermelése és elszállítása kizárólag erre a célra engedélyezett, zárt rendszerű, gépi üzemeltetésű, csepegés- és szóródás-mentes, bűz- és szaghatást kizáró célgéppel végezhető.

(5) A közműpótló létesítményből a települési folyékony hulladék kitermelése, szállítása és leürítése közben szennyeződött területet azonnal fertőtleníteni kell.

A szolgáltató


22. § (1)[20] Az önkormányzat a közszolgáltatást a település teljes közigazgatási területére kiterjedően 2013. november 01. napjától  2014. december 31. napjáig terjedő időtartamra a Novák és Román Bt. (3873 Garadna, Fő út 82.), mint Szolgáltató által biztosítja.

(2) A szolgáltató a folyékony hulladék gyűjtésére és ártalmatlanítására alvállalkozóval szerződést köthet, de annak tevékenységéért teljes felelősséggel tartozik.

(3)[21]

(4) Encs település közigazgatási területén települési folyékony hulladék gyűjtését szállítását a szolgáltató és a szolgáltatóval szerződéses jogviszonyban lévő alvállalkozó végezheti.

23. § (1) A szolgáltató a szolgáltatást (folyékony hulladék elszállítása) eseti megrendelés útján végzi. A kibocsátó és a szolgáltató között a szerződéses jogviszony a szolgáltatás igénybevételével jön létre.

(2) A szolgáltató a szolgáltatás megrendeléstől számított 2 napon belül köteles ellátni a közszolgáltatási szerződésben meghatározott szolgáltatást (a települési folyékony hulladék elszállítását). 

24. §[22] A települési folyékony hulladék fogadására, átvételére a vízügyi hatóság által engedélyezett szennyvíztelephelyen kerülhet sor.

A tulajdonos kötelességei


25. § (1) Közcsatorna hiányában az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni:

a.) az ingatlanon keletkező folyékony hulladéknak ingatlanon belüli és az építési hatóság által engedélyezett vízzáró, közműpótló berendezésben való gyűjtéséről oly módon, hogy az ne idézzen elő talaj- vagy talajvízszennyezést,

b.) a folyékony hulladéknak a közműpótló berendezésből való elszállításáról az arra jogosult személlyel vagy szervezettel.

(2) A közüzemi szennyvíz csatornára rá nem kötött ingatlan tulajdonosa az ingatlanán keletkező települési folyékony hulladék elhelyezéséről –e rendeletben meghatározott módon- Encs Város Önkormányzata által szervezett közszolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni.

(3) Az ingatlan tulajdonosa a helyi közszolgáltatás bevezetésével köteles a szolgáltatást igénybe venni, ha ingatlanán települési folyékony hulladék keletkezik és gyűlik össze.

(4) A tulajdonos köteles a települési folyékony hulladék elszállítására és ártalommentes elhelyezésére irányuló igényét bejelenteni az ezen rendeletben meghatározott Szolgáltatónál

(5) A települési folyékony hulladék szállítását a tulajdonos arra jogosulatlan személlyel nem végeztetheti el.

(6) A tulajdonos köteles a Képviselő-testület által megállapított mindenkori települési folyékony hulladék közszolgáltatási díjat a helyszínen számla ellenében a Szolgáltatónak kiegyenlíteni, kivéve, ha a felek között érvényes más fizetési módról szóló megállapodás van.

(7)[23] A tulajdonos köteles megfelelő rendszerességgel és időben, de évente legalább egy alkalommal a naptári év végéig igénybe venni a közszolgáltatást.

(8) Az ingatlantulajdonos mentesül a közszolgáltatás igénybevételének kötelezettsége alól, ha a nem lakott vagy használt, továbbá beépítetlen ingatlanon háztartási szennyvíz nem keletkezik és ennek tényét írásban a közszolgáltató felé jelzi.

A közszolgáltató kötelezettségei


26. § (1) A Szolgáltató mindenkor köteles a tulajdonos bejelentésétől számított 48 órán belül a szolgáltatást elvégezni.

(2) A Szolgáltató a települési folyékony hulladék elszállítását megtagadhatja, ha a szippantandó anyagról érzékszervi megállapítás (szag, szín, összetétel, stb.) alapján feltételezhető, hogy nem tartozik a települési folyékony hulladék körébe. Ez esetben a Szolgáltató laboratóriumi vizsgálat készítetésére köteles. Amennyiben a laboratóriumi vizsgálat eredményeként a folyékony hulladék nem tekinthető települési folyékony hulladéknak, úgy a Szolgáltató – a laboratóriumi vizsgálat igazolt költségének a megrendelőre történő áthárításával – a mindenkori jogszabályi előírások figyelembevételével megfelelő intézkedések kezdeményezése mellett megtagadja az elszállítást.

(3) A Szolgáltató köteles a települési folyékony hulladék eredetét igazolni és az erre vonatkozó iratokat öt évig megőrizni.

(4)[24]  A Szolgáltató kötelessége, hogy:

- a települési folyékony hulladék gyűjtésével, szállításával kapcsolatos tevékenységéről évente november 15-ig a Képviselő-testületnek tájékoztatást adjon,

- minden tárgyévet megelőző év december 01-ig az önkormányzatot írásban értesítse a szolgáltatási díj mértékéről és a szolgáltatásba bevonni kívánt alvállalkozóiról

- a települési folyékony hulladékot kibocsátókat a helyben szokásos módon tájékoztassa a szolgáltatás megkezdéséről,

- a települési folyékony hulladékot kibocsátókat folyamatosan tájékoztassa a szolgáltatás megrendelésének módjáról,

- a szolgáltatás elvégzése során a kibocsátó tájékoztassa a szolgáltatás időpontjáról, az elszállítandó mennyiségről és a szállítójármű adatairól,

- a szolgáltatásba bevont járműveket megkülönböztető jelzéssel lássa el, és arról írásban értesítse a jegyzőt.

Ellenőrzés


27. § (1) A települési folyékony hulladékra vonatkozó közszolgáltatás szabályainak betartását a jegyző ellenőrizheti.

(2) A települési folyékony hulladék gyűjtésére alkalmas vízárósági jegyzőkönyvvel ellátott szennyvízgyűjtőt a területileg illetékes I. fokú építésügyi hatóság vizsgálhatja.

(3) Az ellenőrzés érdekében a közszolgáltatás végzésével megbízott szolgáltató és annak alvállalkozói kötelesek egységes azonosító jelet használni a szállítást végző járműveiken.

(4) A szolgáltató köteles a jegyzőnek írásban jelenteni ha tevékenységének végzése során ezen rendelet megsértését tapasztalja.

(5) A rendelet végrehajtásának ellenőrzése során az ivóvíz-szolgáltató köteles a jegyzővel vagy annak megbízottjával együttműködni és a szükséges ivóvíz fogyasztási adatokat rendelkezésre bocsátani.

(6) A szolgáltató az ellenőrzött elhelyezés érdekében köteles -a vízszolgáltatóval azonosítható módon- kibocsátóként az alábbi adatokat nyilvántartani:

- kibocsátó adatai (név, cím)

- elszállított települési folyékony hulladék mennyisége

- szállítás időpontja

- szállítási számla száma

- a szolgáltató adatai (név, cím, gépkocsi azonosító)

(7) Az engedélyezett egyedi szennyvízgyűjtők használata akkor megfelelő, ha az ingatlanon a vízdíj számítás alapját képező, illetve az elfogyasztott vízmennyiség  legalább 80%-a  évente igazoltan elszállításra került.

V. Fejezet

A HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLATÁS DÍJA


28. §[25] (1)  A települési szilárdhulladék- kezelési közszolgáltatás igénybevételéért a tulajdonosok a hatályban lévő közszolgáltatási szerződés szerinti- az igénybevevő által bevallott és ellenőrzött – kibocsátott hulladékmennyiség függvényében a közszolgáltató által a díj megállapítása érdekében készített díjkalkuláció alapján kialakított közszolgáltatási díjat kötelesek megfizetni.[26]

Egyedi kérelemre az egyösszegű teljesítés helyett lehetőség nyílik a kibocsátott negyedéves számla alapján történő havi részletfizetés teljesítésére is.

(2)[27] A díjat a Polgármesteri Hivatal szedi be a szolgáltatás igénybevevőitől és utalja tovább egy összegben a szolgáltató felé. A szolgáltatást igénybe vevő a díj befizetését teljesítheti banki beszedési megbízással, banki átutalással, illetve postai utalványon. A megfizetésre nem került díjakat az önkormányzati adóhatóság adók módjára behajtja, illetve behajthatatlanság esetén a végrehajtási eljárást elindítja.

(3) A települési folyékony hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéért a tulajdonosok a hatályban lévő közszolgálati szerződés szerinti a kibocsátott illetve elszállított hulladék mennyiség függvényében a közszolgáltató által a díj megállapítása érdekében készített díjkalkuláció alapján kialakított közszolgálati díjat kötelesek megfizetni a 25. § (6) bekezdése szerint.

(4)[28] A szilárdhulladék szolgáltatási díjat az önkormányzat a lakossági szolgáltatás igénybe vevőitől - a lakásszövetkezeti lakások kivételével - átvállalja és havi számlázás alapján, a lerakási és a felügyeleti díj összegét negyedéves számlázást követően megfizeti a szolgáltató részére.

(4a)[29]

(5) A fizetendő közszolgálati díj

a.) szilárdhulladék esetében az egységnyi díjtétel és az ürítések gyakoriságának szorzata

b.)[30] folyékony hulladék esetében – a 3. melléklet szerint – az alábbi két tagból áll:

   ba) az egységnyi díjtétel és az ürítések gyakoriságának szorzata

   bb) az egységnyi díjtétel és az ingatlanon keletkező folyékony hulladék mennyiségének szorzata.

(6) Nem tagadhatja meg a közszolgálati díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató a számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltató a teljesítésre vonatkozó rendelkezésre állását igazolja.

(6a)[31] A (6) bekezdésben foglalt esetben a szennyvízzel kapcsolatos kötelezettség nem tejesítése esetén a közszolgáltató a folyékony hulladék esetében fizetendő közszolgáltatási díj ba) díjtételét kiszámlázza.

(7) A közszolgáltatás díja meg nem fizetés esetén adók módjára behajtható.

VI. Fejezet

A KÖZSZOLGÁLTATÓ KIVÁLASZTÁSA


29. § (1)[32]

(2) A közszolgáltatás körébe tartozó közszolgálati tevékenységek külön-külön és együttesen is pályázhatóak.

Ezek:

- a szilárd hulladék begyűjtése, gyűjtése

- a szilárd hulladék hasznosítása

- a szilárd hulladék ártalmatlanítására szolgáló létesítmény fenntartása, működtetése, valamint a szilárd hulladék ártalmatlanítása

- folyékony hulladék gyűjtés, szállítás

- folyékony hulladék ártalmatlanítás.

30. §[33]

A közszolgáltatási tevékenység ellátására való jogosultság


31. § (1)[34] A helyi települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási tevékenység ellátására a jogot szervezett és önkormányzattal szerződést kötött szolgáltató kizárólagosan jogosult.​

(2)[35]

VII. Fejezet

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK


Fogalmi meghatározások


32. §[36]

VIII. Fejezet

SZABÁLYSÉRTÉSI RENDELKEZÉSEK


33. §[37]

IX. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


34. § (1) Ez a rendelet – a 3. § (1) bekezdés b) pontjában, a 21. §- 28. §-aiban, a 29.§ (3)-(4) bekezdéseiben, 33.§ 30-32. pontjaiban foglaltak kivételével – 2004. szeptember 30. napján lép hatályba, egyidejűleg a köztisztasági feladatok ellátásáról szóló 16/1995.(IV.27.) Kt. számú, valamint az azt módosító 23/1996.(XII.20.), 22/1995.(IX.20.) és a 7/1999.(VI.4.), 3/2000. (II.15.), 26/2001.(XI.20.), 37/2002.(XII.17.) Kt. számú rendeletei hatályukat vesztik.

(2) A rendelet 3. § (1) bekezdés b) pontjában, a  21. § - 28. §- aiban, a 29. § (3)-() bekezdéseiben, a 33. § 30-32. pontjaiban foglaltak 2004. október hó 20. napján lépnek hatályba.

(3) A rendelet kihirdetéséről a jegyző az SZMSZ-ben szabályozott módon gondoskodik.

(4)[38]

Mellékletek:[39]

1. sz.: A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatással ellátott terület határai

2.sz.: A települési szilárd  hulladékkal összefüggő közszolgáltatás ellátásának működési területe

3.sz.: A települési szilárd hulladékszállítás díjtétele

[1]

Módosította: 9/2011.(VII.05.) önkormányzati rendelet 16. §-a.

[2]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése.

[3]

A (4), (6) bekezdést hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[4]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdése.

[5]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[6]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (4) bekezdése.

[7]

Beillesztette: 20/2006.(XII.19.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[8]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdése.

[9]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (6) bekezdése.

[10]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdése.

[11]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[12]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (7) bekezdése.

[13]

Módosította és a (8) bekezdést beillesztette: 20/2007.(VI.19.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[14]

Módosította: 24/2007.(X.25.) önkormányzati rendelet 2. §-a.

[15]

Módosította: 15/2011.(XII.20.) önkormányzati rendelet 2. §-a.

[16]

Beillesztette: 24/2007.(X.25.) önkormányzati rendelet 3. §-a.

[17]

Módosította: 24/2007.(X.25.) önkormányzati rendelet 4. §-a.

[18]

Módosította: 24/2007.(X.25.) önkormányzati rendelet 5. §-a.

[19]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (8) bekezdése.

[20]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (9) bekezdése.

[21]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[22]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (10) bekezdése.

[23]

A (7), (8) bekezdést módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (11) bekezdése.

[24]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (12) bekezdése.

[25]

Módosította: 24/2007.(X.25.) önkormányzati rendelet 6. §-a.

[26]

Módosította: 26/2013.(XI.30.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[27]

Hatályon kívül helyezte: 26/2013.(XI.30.) önkormányzati rendelet 2. §-a.

[28]

Módosította: 26/2013.(X.30.) önkormányzati rendelet 3. §-a.

[29]

Hatályon kívül helyezte: 11/2013.(IV.23.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[30]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (13) bekezdése.

[31]

Beillesztette: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (15) bekezdése.

[32]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[33]

Hatályon kívül helyezte: 24/2007.(X.25.) önkormányzati rendelet 9. §-a.

[34]

Módosította: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (14) bekezdése.

[35]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[36]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[37]

Hatályon kívül helyezte: 8/2012.(IV.24.) önkormányzati rendelet 10. §-a.

[38]

Hatályon kívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

[39]

1-3. mellékletet módosította és a 4-5. mellékletet hatályonkívül helyezte: 23/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet 1. § (16) bekezdése.