Encs Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (II.18.) önkormányzati rendelete

a Szervezeti és Működési Szabályzatról

Hatályos: 2015. 12. 16- 2016. 02. 23

A Magyar Köztársaság Országgyűlése a többpártrendszerű jogállam kiépülésével egyidejűleg az önkormányzati rendszer bevezetése mellett döntött, biztosítva a helyi önkormányzatok három kiemelkedően fontos jogát:

- az autonómiához való jogot,

- a demokratikus helyi hatalomgyakorlást, valamint

- az önkormányzati jogok bírósági védelmének jogát.


Az egyre erősödő önkormányzatok révén olyan önszerveződő helyi hatalomgyakorlás valósult meg, amelyben a lakosság közvetlenül, illetve választott helyi képviselői útján - a törvények keretei között - önállóan intézheti a helyi ügyek széles körét.

A helyi önkormányzatok - egy a helyi önállóságot anyagilag-szervezetileg-jogilag biztosító majdani önkormányzatbarát környezetben - fokozatosan képessé válhatnak arra, hogy a településen önfejlődési folyamatokat indítsanak el, s a közmegelégedésére hatékonyan igazodjanak a helyi sajátosságok és igények sokszínűségéhez, önkormányzati minőségükben és önállóságukkal kapcsolódjanak az országos közfeladatok helyi érdekű megvalósításához. A helyi önkormányzat széles feladat- és határkörében eljárva törekszik a helyi közakarat kifejlesztésére és a helyi érdekek megjelenítésére.

Mindezeket alapul véve és szem előtt tartva Encs Város Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve intézi a város közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról és a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásáról.


Mindezekre figyelemmel Encs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) d) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) szerinti eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

Az önkormányzat és szervei


I. Fejezet

Az önkormányzat és jelképei


1. § (1) Encs város közigazgatási területén a helyi önkormányzati jogok a település választópolgárainak közösségét illetik meg, melyet az önkormányzati testületbe közvetlenül választott képviselői útján és a helyi népszavazáson való részvételükkel gyakorolnak.

(2) Az Önkormányzat jogi személy, melynek hivatalos megnevezése: Encs Város Önkormányzata.

(3) Az önkormányzat székhelye: 3860 Encs, Petőfi út 75.

(4) a) A képviselő-testület tagjainak száma: 8 fő és a polgármester, összesen 9 fő. A polgármester a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv) 66.§. alapján tagja a testületnek. Az önkormányzati képviselők nevét a szabályzat 1. függeléke tartalmazza.

2. § (1) Az önkormányzat hivatalos jelképei a város címere és zászlaja. Használatuk rendjét külön önkormányzati rendelet szabályozza.

(2) Encs város címere: Csücskös talpú pajzs vörös mezejében ezüst pólya. A felső vörös mezőben három arany búzakalász, az alsó vörös mezőben tornyos, ezüstszínű vár lebeg. A pajzsot kiterjesztett szárnyú koronás sas ékesíti. Jelvényként használható a címerpajzs sas nélkül is.

(3) Encs város zászlaja: vörös színű, középen fehér sávval, e fehér mezőben a 2. § (2) bekezdésében leírt címer.

3. §  (1) A képviselő-testületet a polgármester képviseli.

(2) A Képviselő-testület szervei:

a) a polgármester

b) a képviselő-testület bizottságai

c) a részönkormányzat testülete

d) a képviselő-testület hivatala Encsi Polgármesteri Hivatal elnevezéssel

e) a jegyző

f) a társulás. 

II. Fejezet

Az önkormányzat feladata, hatásköre


4. § Az önkormányzat közszolgáltatási feladatai a Mötv. 13. § (1) bekezdésében foglaltakkal azonos. 

5. § (1) A képviselő-testület a Mötv. rendelkezéseinek megfelelően önként feladatokat vállalhat.

E feladatok tárgyában az éves költségvetésben, a gazdálkodást meghatározó pénzügyi tervben - a fedezetbiztosítással egyidejűleg - foglal állást.

(2) Új önként vállalt feladat elvállalása előtt előkészítő eljárást kell lefolytatni, melyben szükséges tisztázni a feladat ellátásának anyagi, személyi és tárgyi feltételeit. Az eljárás során a képviselő-testület illetékes bizottságai véleményt nyilvánítanak. Az eljárást a képviselő-testület döntésétől függően lefolytathatja a polgármester vagy az erre felkért eseti bizottság.

(3) Az előkészítő eljárás eredményét összegző előterjesztés csak akkor terjeszthető a képviselő-testület elé, ha az tartalmazza a feladat elvállalásával elérendő célt és megoldásának a (2) bekezdésben említett részletes feltételeit. 

6. § Az önkormányzat által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok körét a 6. melléklet tartalmazza.

7.§ A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a Mötv. 42. §-ában felsoroltakon túlmenően:

a) A képviselő-testület hatáskörébe utalt választás, kinevezés és megbízás esetén a személyi alapbér meghatározása;

b) Új önként vállalt feladat vállalása, illetőleg önként vállalt feladatról történő lemondás;

c) Hitelfelvétel, a képviselő-testület szerveinél és intézményeinél foglalkoztatott dolgozók egyhavi munkabére és annak járulékainak megfelelő összegű és erre a célra szolgáló hitelfelvétel kivételével;

d) Minden 1 millió Ft-ot meghaladó összegű vagyonügylet;

e) Gazdasági társaság alapítása, illetve abban való részvételt, gazdasági társaságból való kilépés, illetve gazdasági társaság megszüntetése. 

8. § (1) A Képviselő-testület egyes hatásköreinek gyakorlását rendeletében átruházhatja az Mötv. 41. § (4) bekezdésében foglaltak szerint.

(2) A képviselő-testület az átruházott hatáskört gyakorló szervet vagy személyt beszámoltathatja.

Az átruházott hatáskör gyakorlásáról szóló beszámolási kötelezettséget a hatáskör átadásával egyidejűleg kell meghatározni.

(3) A képviselő-testület által a polgármesterre átruházott feladat- és hatásköröket az 1. melléklet, a bizottságokra átruházott feladat- és határköröket a 2.  melléklete tartalmazza, melynek naprakész állapotban tartásáról a jegyző gondoskodik.

(4) A képviselő-testület feladat- és hatáskörét érintő jogszabályi változásokról, az átruházhatóság törvényi feltételeiről a jegyző a jogszabály kihirdetését követő testületi ülésen írásban tájékoztatja a képviselő-testületet. 

9. § Önkormányzati döntést a Mötv. 41. § (3) bekezdésében meghatározottak hozhatnak.

III. Fejezet

A települési képviselő


10. § (1) A képviselőt a Mötv-ben és a szervezeti és működési szabályzatban rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg, illetőleg terhelik.

A képviselő köteles olyan magatartást tanúsítani, amely méltóvá teszi a közéleti tevékenységre, választói bizalmára.

(2) A polgármester egyes települési képviselőket - szakmai ismereteik, felkészültségük szerint - bevonhat a döntések előkészítésébe, a különböző szervekkel folytatott tárgyalásokba, továbbá egyes ügyekben javaslatot tehet a képviselő-testületnek arra, hogy képviselőt bízzon meg a meghatározott ügy képviseletére.

(3) A képviselők a közösség érdekében végzett munkájukért a képviselő-testület által külön rendeletben megállapított tiszteletdíjra jogosultak.

(4) A képviselőnek a jegyzőn keresztül betekintési joga van a hivatal munkájába.

(5) A képviselő tevékenyen köteles részt venni a képviselő-testület munkájában. Köteles a testületi, bizottsági üléseken megjelenni, illetve távollétét az ülés megkezdése előtt legalább 3 órával a polgármesternek, a bizottság elnökének személyesen, vagy telefonon bejelenteni (igazolt távollét).

(6) A képviselő köteles megtartani a tudomására jutott állami és szolgálati titkot, valamint köteles figyelembe venni a magántitokra, továbbá a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó előírásokat.

(7) A képviselő a testületi döntés előtt köteles jelezni személyes érintettségét a képviselő-testület felé.

(8) Amennyiben a képviselő a (7) bekezdés szerinti kötelezettségét megsérti, az adott hónapra járó tiszteletdíja nem illeti meg.

10/A. §[1] (1)[2] A képviselő-testület a polgármester javaslatára a települési képviselők közül

a) a városfejlesztési és városüzemeltetési, valamint a közműszolgáltatásokkal

b) közmunkaprogrammal

kapcsolatos önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátásának felügyeletére tanácsnokot választhat.

(2) A tanácsnokot külön rendeletben megállapított díjazás illeti meg.

IV. Fejezet

A Képviselő-testület működése


1. Munkaprogram, munkaterv, meghívó


11. § (1) A polgármester a bizottságok bevonásával gondoskodik arról, hogy a településfejlesztés és a helyi közszolgáltatások szervezésének főbb céljait, feladatait tartalmazó éves várospolitikai feladattervek, valamint a megbízatásának időtartamára ciklusprogram (gazdasági program) összeállítására kerüljön sor.

(2) A program tervezetének előkészítéséről, a képviselő-testület elé terjesztéséről, valamint a végrehajtásról szóló tájékoztatásról a polgármester gondoskodik.

(3) A programot az általános helyhatósági választást követő hat hónapon belül kell előterjeszteni és elfogadni. 

12. § (1) A képviselő-testület működésének alapja az éves időtartamra elkészített munkaterv.

(2) A munkaterv tervezetét - a polgármester irányításával - a jegyző állítja össze és a polgármester terjeszti jóváhagyás végett a képviselő-testület elé. A polgármester gondoskodik arról, hogy a képviselő-testület és a bizottságok munkaterv tervezetei összhangban legyenek. A munkaterv tervezetét a tárgyévet megelőző december hónapban kell a Képviselő-testület elé terjeszteni.

(3) A munkatervnek tartalmaznia kell:

a) a testületi ülések tervezett időpontját, kihelyezett ülés esetén testületi ülés helyét

b) a tárgyalni kívánt napirendi pontokat,

c) a napirend előterjesztőjének megnevezését,

d) az előterjesztések leadásának határidejét,

(4) A képviselő-testület munkatervéhez javaslat kérhető:

a) az alpolgármestertől,

b) a bizottságtól,

c) az önkormányzati képviselőktől,

d) a jegyzőtől, mint a hivatal vezetőjétől,

e) irodavezetőktől,

f) az önkormányzati intézmények vezetőitől,

g) a nemzetiségi önkormányzattól,

h) az önkormányzattal együttműködési megállapodást kötött szervektől.

(5) Az elfogadott munkatervet a helyben szokásos módon kell kihirdetni. Helyben szokásos kihirdetési mód: hirdetőtáblán történő kifüggesztés. 

2. A Képviselő-testület ülése


13. § (1) A képviselő-testület alakuló, rendes és rendkívüli ülést tart.

(2) Az alakuló ülés időpontjára, a tárgyalandó napirendekre, az ülésvezetésre a Mötv és a szervezeti és működési szabályzat rendelkezései irányadóak.

(3) Az alakuló ülésen dönt a testület az alpolgármester(ek) számáról, személyéről; a polgármester és az alpolgármester(ek) illetményéről; a szervezeti és működési szabályzat felülvizsgálatának elrendeléséről; a bizottsági struktúra kialakításáról, a bizottságok elnevezéséről, tagjairól.

(4) A képviselő-testület a munkaterv szerint, de évente legalább hat ülést tart (kötelező ülés). A képviselő-testület az üléseit általában a Városházán tartja, de évente minden településrészen egy alkalommal közmeghallgatással egybekötött ülést tart.

A képviselő-testület évente egy alkalommal a munkatervébe is beépített nyári ülésszünetet tart.

(5) Az ülés meghívóját és az előterjesztéseket a képviselőknek, a tanácskozási joggal meghívottaknak az ülés előtt legalább 8 nappal korábban kézhez kell kapni.

(6) A képviselő-testület üléseit a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester, mindkettőjük akadályoztatása, illetve a polgármesteri és alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége esetén a 42.§ (1) bekezdésben feltüntetett bizottsági sorrend szerinti bizottsági elnök hívja össze, az ülés helyének, napjának, kezdési időpontjának, a napirend tárgyának és előterjesztőjének megjelölését tartalmazó meghívóval. A meghívónak mellékletként tartalmaznia kell az előterjesztéseket, a határozati javaslatokat. Amennyiben a napirendet helyben kiosztott vagy szóban előadott előterjesztéssel tárgyalja a testület, ennek tényét a meghívóban rögzíteni kell. A határozati javaslat szövegét szóbeli előterjesztés esetén legkésőbb a napirend tárgyalásának megkezdése előtt ki kell osztani. 

14. § (1) A képviselő-testület ülésének időpontjáról a nyilvánosságot meghívóval kell értesíteni:

a) a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történt kifüggesztéssel,

b) Városi Televízió útján,

c) a településrészeken külön hirdetmény útján.

(2) A polgármester rendkívüli testületi ülést köteles összehívni Mötv 44. § szerinti jogosultaktól származó, a napirendet is tartalmazó írásbeli indítványra. A polgármester a képviselő-testületi összehívási kötelezettségének 3 napon belül tesz eleget azzal, hogy az ülés időpontját 15 napon belülre tűzi ki. Sürgős, halasztást nem tűrő esetben az ülés a legalkalmasabb formában - akár telefonon - is összehívható.

(3) A közmeghallgatást igénylő napirendeket tárgyaló ülések időpontját, helyét legalább 8 nappal az ülés előtt a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni. 

15. § (1) A képviselő-testület ülésére meg kell hívni a képviselő-testület tagjait.

(2) Tanácskozási joggal kell meghívni:

a) a jegyzőt, aljegyzőt,

b) a bizottság nem képviselő-testületi tagjait,

c) a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeinek vezetőit,

d) nemzetiségi önkormányzatok elnökeit, mint a nemzetiségek helyi szószólóit

e) azokat a személyeket, akiknek jelenléte az előterjesztés tárgyalásáról az előterjesztő, a polgármester, vagy az illetékes bizottság megítélése szerint szükséges.

f) mindazokat a személyeket, akiknek meghívását egyéb jogszabály kötelezővé teszik.

(3) A (2) bekezdésben megjelölt tanácskozási joggal meghívottaknak a meghívó írásban kerül kézbesítésre, az előterjesztések elektronikus levélben (e-mail) kerülnek továbbításra. 

3. Az ülésvezetés szabályai


16. § (1)[3] A képviselő-testület ülése nyilvános, azon bármely állampolgár részt vehet, és a bejelentések napirend keretében a levezető elnöktől szót kérhet és engedélyezés esetén 3 percben felszólalhat.

(2) A képviselő-testület határozatképes a Mötv. 47. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülése esetén.

(3) Határozatképtelen testületi ülést változatlan napirendi pontokkal 5 napon belüli időpontra ismételten össze kell hívni.

(4) A hallgatóság a nyilvános ülésen csak a részére kijelölt helyet foglalhatja el, és véleménynyilvánításával a testület munkáját nem zavarhatja.

(5) Amennyiben a hallgatóság az ülést zavarja, és azt felszólítás után is folytatja, az ülést vezető a rendzavarót, vagy ha annak személye nem állapítható meg, a teljes hallgatóságot az ülésről kiutasíthatja. 

17. § (1) A Képviselő-testület zárt ülést tart a Mötv. 46. § (2) bekezdés a) –b) pont szerinti esetekben.

(2) A Képviselő-testület zárt ülést rendelhet el a Mötv. 46. § (2) bekezdés c) pont szerinti esetekben.

(3) A zárt ülés elrendeléséről a Képviselő-testület a napirend elfogadásával egyidejűleg dönt. 

18. § (1) A zárt ülésen a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott személyek vehetnek részt.

(2) A zárt ülés anyagába az ülésen részvételre fel nem jogosított személy nem tekinthet be. 

19. § Az ülést levezető polgármester feladatai és jogosítványai:

a) megnyitja és berekeszti az ülést,

b) megállapítja és az ülés folyamán figyelemmel kíséri a határozatképességet,

c) két havonta írásbeli tájékoztatást ad a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

d) előterjeszti, szavazásra bocsátja a napirendi javaslatot,

e) napirendi pontonként vezeti a vitát, szavazásra bocsátja a döntési javaslatokat,

f) kiegészítést kérhet, ennek lehetőségét megadhatja az előterjesztőnek,

g) hozzászóláskor megadja, illetve megvonja a szót,

h) hosszúra nyúlt vita mielőbbi lezárása érdekében indítványozza a hozzászólások időtartamának korlátozását, vagy a vita lezárását,

i) figyelmezteti a hozzászólót, ha mondanivalója eltér a tárgyalt témától, vagy ha ismétli a korábban már elmondottakat; a figyelmeztetés eredménytelensége esetén megvonja a szót, aminek következményeként az illető személy ugyanazon ügyben nem szólalhat fel,

j) ügyel a módosító indítványok és határozati javaslatok precíz megfogalmazására, szavazásra bocsátásuk előtt felolvassa azok szövegét,

k) napirendi pontonként szavazásra bocsátja - először a módosító, kiegészítő indítványokat, figyelemmel az időbeli előterjesztések sorrendjére – a határozati javaslatot,

l) megállapítja a szavazás eredményét

m) kihirdeti a határozatokat,

n) biztosítja a képviselők interpellációs és kérdezési jogának gyakorlását,

o) tárgyalási szünetet rendelhet el a tanácskozás folytatását akadályozó körülmény felmerülésekor, az ülést meghatározott időre félbeszakíthatja vagy berekesztheti,

p) biztosítja az ülés zavartalan rendjét. 

20. § (1) A Képviselő-testület - a tájékoztatók kivételével - minden előterjesztés felett külön-külön vitát nyit, az alábbiak szerint:

a) az írásbeli előterjesztést az előterjesztő a vita előtt szóban indokolhatja, illetve kiegészítheti;

b) az érintett állandó bizottság elnöke a bizottság véleményét ismerteti;

c) az előterjesztőhöz a települési képviselők és a tanácskozási joggal meghívottak kérdéseket intézhetnek, amelyekre a vita előtt válaszolni kell;

d) válaszadás után a települési képviselők és a tanácskozási joggal meghívottak ismertethetik észrevételeiket, javaslataikat.

(2) Tájékoztató felett vitát csak az előterjesztő kérelmére, illetve a képviselők legalább egynegyedének javaslatára (3 fő), a Képviselő-testület külön döntése alapján kell nyitni.

(3) A vitában résztvevők ugyanazon napirendi pont tárgyalása során legfeljebb két alkalommal nyilváníthatnak véleményt.

A hozzászólások maximális időtartama:

a) a napirendi pont előterjesztője esetén

- vita előtti indokolás, kiegészítés 10 perc

- kérdésekre, észrevételekre adott válasz esetén legfeljebb 5 perc

b) az érintett állandó bizottság elnöke esetében 5 perc; az előterjesztést véleményezni kívánó többi állandó bizottság esetében 3 perc

c) a képviselők és a tanácskozási joggal meghívottak esetében

- első alkalommal 5 perc

- második alkalommal 1 perc

d)[4]

(4) A napirendi pont előadója válaszol a hozzászólásokra, s ezt követően a levezető elnök lezárja a vitát, összefoglalja a vita lényegét és a javaslatokat szavazásra bocsátja.

(5) A levezető elnök vagy bármelyik képviselő javasolhatja a napirendi pont tárgyalásának elhalasztását. Ha az elnapolással az előterjesztő egyetért, arról a Képviselő-testület vita nélkül határoz, és meghatározza a tárgyalás újbóli időpontját.

(6) Valamely napirendi pont tárgyalása során a levezető elnök saját döntése alapján, illetve az előterjesztő, valamint a feladatkörében érintett bizottsági elnök, képviselőcsoport (de legalább 5 fő képviselő) kérésére tárgyalási szünetet rendelhet el. 

21. § (1) A képviselő-testület elé a következő megjelöléssel kerülhetnek előterjesztések:

a) önkormányzati rendelet-tervezet,

b) beszámoló, jelentés (ezek szerves része a határozati javaslat)

c) sürgősségi és egyéb ügyrendi indítvány

d) tájékoztató,

e) interpelláció,

f) kérdés,

g) egyéb közlemények, információk, bejelentések.

(2) A képviselő-testület elé előterjesztést terjeszthet

a) polgármester, alpolgármester,

b) jegyző,

c) a jegyző megbízásából az aljegyző és irodavezetők,

d) bizottság,

e) települési képviselő,

f) nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy elnökhelyettese az általa képviselt nemzetiséget érintő ügyben.

(3) Rendeletet csak az illetékes szakbizottság(ok) véleményezésével lehet előterjeszteni.

A bizottság hatáskörébe egyébként nem tartozó testületi előterjesztések bizottság előtti megtárgyalását a polgármester, valamint bármely képviselő kezdeményezheti.

A véleményezés bizottsági ülés után, testületi ülésen szóban is előterjeszthető.

(4) A testület elé kerülő előterjesztést a határozati javaslattal együtt írásban meg kell küldeni a képviselő testület tagjainak. 

4. A képviselő-testület döntései, a döntéshozatal módja


22. § (1) A képviselő-testület:

a) rendeletet alkot,

b) határozatot hoz.

(2) A képviselő-testület jegyzőkönyvi rögzítéssel, alakszerű határozat nélkül dönt:

a) a sürgősségi indítványról,

b) ügyrendi kérdésekről,

c) a képviselői interpellációra adott válasz elfogadásáról,

d) tájékoztató anyag elfogadásáról. 

23.§ (1) Szavazni "igen", "nem", "tartózkodom" kijelentéssel lehet.

(2) A képviselő-testület határozatait rendszerint nyílt szavazással, általában egyszerű szótöbbséggel hozza.

(3) A nyílt szavazásra kézfelemeléssel kerül sor. Az igen szavazatok kérése után, a polgármester ellenpróbaként megállapítja a nemmel szavazók számát, majd a tartózkodók számát.

(4) Szavazategyenlőség esetén a polgármester

a) él a 19. § o) pontjában biztosított jogkörével - az ülést meghatározott időre félbeszakíthatja, - melyet követően egy alkalommal újra szavazásra bocsáthatja az előterjesztést.

b) ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti az előterjesztés ismételt megtárgyalását a 26. § szabályait alkalmazva.

(4) A testület döntését a Mötv-ben meghatározottak szerinti minősített többséggel hozza

a) a képviselő-testület szerveinél és intézményeinél foglalkoztatott dolgozók egyhavi munkabére és annak járulékainak megfelelő összeget meghaladó összegű hitelfelvétel kérdésében

b) a közösségi célú alapítvány és alapítványi forrás átvétele és átadása kérdésében

c) a képviselő-testület hatáskörének átruházásáról

d) várospolitikai feladatterv és a ciklusprogram elfogadásáról

e) munkaterv elfogadásáról.

24. § (1) A képviselő-testület titkos szavazást tarthat mindazokban az ügyekben, amelyekben zárt ülést köteles tartani, illetve zárt ülést tarthat.

(2) Titkos szavazás esetén a képviselő-testület tagjai sorából választja meg a szavazatszámláló bizottság elnökét és két tagját, ahol bármely bizottság képviseltetheti magát.

(3) A titkos szavazás szavazólapon, a szavazás titkosságának biztosításával és urna igénybevételével történik. A titkos szavazásról külön jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza: 

a) a szavazás helyét, napját, kezdetét és végét,

b) a szavazatszámláló bizottság tagjainak nevét és tisztségét,

c) a szavazás során felmerült körülményeket,

d) a szavazás eredményét, a meghozott döntést.

(4) A titkos szavazás lebonyolításának technikai feltételeit a jegyző biztosítja.

(5) Szavazategyenlőség esetén vagy eredménytelen titkos szavazás ugyanazon az ülésen egy alkalommal megismételhető. 

25. § (1) Név szerinti szavazást kell elrendelni, ha

a) azt törvény írja elő,

b) öt képviselő írásban benyújtott javaslatában indítványozza

c) polgármester indítványozza.

(2) Ügyrendi kérdésben név szerinti szavazást tartani nem lehet.

(3) A név szerinti szavazás úgy történik, hogy a jegyző, távollétében az aljegyző felolvassa a képviselő-testület tagjainak nevét, és a jelenlévő tagok pedig nevük felolvasásakor fennhangon jelentik ki szavazatukat.

(4) A név szerinti szavazás minden esetben külön hitelesített, a képviselők neveit alfabetikus sorrendben tartalmazó névsor szerint történik, melyet a jegyzőkönyv eredeti példányához kell csatolni. 

26. § A polgármester, ha a Képviselő-testület döntését az önkormányzati érdekekkel ellentétesnek vagy az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti az előterjesztés ismételt tárgyalását. A kezdeményezést az ülést követő 3 napon belül nyújthatja be a Humánpolitikai és az Ügyrendi Bizottsághoz. A Képviselő-testület az újratárgyalásról a benyújtás napjától számított 15 napon belül dönt. 

27. § Rendelet alkotását kezdeményezheti:

a) a képviselő-testület tagja

b) a képviselő-testület bizottságai

c) a polgármester

d) a jegyző

e) a szabályozandó tárgykörben érintett érdekképviseleti szervek

f) a nemzetiségi önkormányzat az adott nemzetiséget érintő ügyben. 

28. § (1) A rendelettervezet előkészítése a jegyző és a polgármesteri hivatal tárgy szerint érintett Irodavezetőjének a feladata.

(2) Az előkészítő munkába be kell vonni a tárgy szerint illetékes bizottságot, a tárgy szerint érdekelt önkormányzati és nem önkormányzati szerveket egyaránt.

(3) A lakosság szélesebb körét érintő rendelettervezetről lakossági fórumot vagy közmeghallgatást lehet tartani.

(4) A lakossági fórumról vagy közmeghallgatásról a tárgy szerint illetékes bizottság javaslata alapján a testület dönt.

(5) Az önkormányzati rendeletek előkészítésében való társadalmi részvétel szabályait a képviselő-testület rendeletben szabályozza.

(6) Az eltérő véleményeket a rendelet tervezetéhez csatolni kell. 

29. § (1) Az önkormányzati rendelet kihirdetése az Encsi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel történik.

(2) A képviselő-testület rendeleteinek megjelölése:

évente folyamatosan emelkedő arab számos sorszám törve az évszámmal, valamint zárójelben feltüntetve a kihirdetés időpontja és az Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete önkormányzati rendelete megnevezés.

(3) A képviselő-testület határozatainak jelölése:

évente folyamatosan emelkedő arab számos sorszám, törve az évszámmal, zárójelben a testületi ülés időpontja és az Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete határozat a megnevezés.

30. § (1) A hatályban lévő rendeletek a város honlapján (www.encs.hu), továbbá a Polgármesteri Hivatalban - ügyfélfogadási időben - bárki által megtekinthetők.

(2) A rendeletek nyilvántartásával, kihirdetésével kapcsolatos adminisztratív feladatok a Titkársági Iroda feladatkörébe tartoznak. 

31. § (1) Az önkormányzati rendeletek végrehajtására kötelezettek - a polgármester indítványára - tájékoztatást adnak a végrehajtás helyzetéről és a fontosabb tapasztalatokról.

(2) Az önkormányzat rendeleteinek érvényesülését a tárgy szerint illetékes bizottság szükség szerint, de ciklusonként legalább egy alkalommal megvizsgálja, a vizsgálat eredményéről beszámol a testületnek és amennyiben szükségesnek tartja, kezdeményezi a rendelet felülvizsgálatát. 

5. Sürgősségi indítvány, kérdés, interpelláció


32. § (1) Egyes napirendek fontosságára tekintettel a polgármester, valamely bizottság elnöke, vagy 4 települési képviselő sürgősségi indítványt terjeszthet elő, hogy a témát napirendi javaslattól eltérő sorrendben, vagy annak ellenére tárgyalja a képviselő-testület, hogy az előzetesen kiküldött napirendben nem szerepel.

(2) A sürgősségi indítványt a sürgősség okának rövid leírásával, legkésőbb az ülés kezdetéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) Az előterjesztő jogosult az ülésen, szóban, legfeljebb három percben indokolni a sürgősséget.

(4) A sürgősségi indítványról a képviselő-testület vita nélkül egyszerű szótöbbséggel dönt.

(5) Amennyiben a képviselő-testület nem ismeri el a sürgősséget, az ügyet egyszerű napirendként tárgyalja, illetve nem tűzi napirendre. 

33. § (1) Kérdés: az önkormányzat hatáskörbe tartozó szervezeti, működési, döntési, előkészítő jellegű felvetés vagy tudakozódás. A kérdésre választ a polgármester, az alpolgármester, a bizottság elnöke, a jegyző valamint a jegyző megbízásából a képviselő-testület hivatalának köztisztviselője adhat. A kérdések feltételére külön napirendi pont keretében kerül sor.

(2) A kérdést maximum 3 perces időkeretben lehet feltenni, a válaszadás időtartama sem lehet több 3 percnél. A kérdésre a képviselő-testület ülésén szóban vagy az azt követő 15 napon belül írásban köteles választ adni a megkérdezett. Az írásos választ a képviselő-testület valamennyi tagjának meg kell küldeni. A válasz elfogadásáról a képviselő minden további kiegészítés nélkül igennel vagy nemmel nyilatkozik. 

34. § (1) Az interpelláció: olyan, önkormányzati ügyben benyújtott írásos felvilágosítás kérés, amely problémát tár fel, és arra kér választ, hogy az miként szüntethető meg, vagy valamilyen mulasztás, helytelen gyakorlat, panasz orvoslását kéri.

(2) Az interpellációkat a képviselő-testület ülését megelőző harmadik nap 15.00 óráig lehet írásban benyújtani a polgármesternél. A képviselő interpellációját a testület ülésén szóban megismételheti, kiegészítheti.

(3) Az interpellációra a polgármester, az alpolgármester vagy a jegyző köteles a képviselő-testület ülésén választ adni. A válaszadási kötelezettség az interpelláltat csak az előzetesen benyújtott interpelláció tekintetében terheli.

A szóban is elmondott interpelláció és az interpellációra adandó válasz időtartama nem lehet több 3 percnél.

(4) Az interpellációra adott válasz elfogadásáról az interpelláló nyilatkozik, amennyiben válasza nemleges, a képviselő-testület vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel dönt. Amennyiben a képviselő-testület nem fogadta el a választ, az interpelláció tárgyában a válaszadásra kötelezett köteles vizsgálatot folytatni és az arról szóló tájékoztatót a képviselő-testület soron következő ülése elé terjeszteni. Az interpelláció tárgyának kivizsgálásába lehetőleg be kell vonni az interpelláló képviselőt és az interpelláció tartalmától függően a képviselő-testület a vizsgálattal az illetékes bizottságot is megbízhatja.

(5) Amennyiben az interpelláló képviselő nincs jelen az ülésen, a választ a képviselő-testület soron következő ülésén kell megadni.

(6) A jegyző az interpellációkról, arra tett intézkedésekről folyamatos nyilvántartást vezet. 

6. A jegyzőkönyv


35. § (1) A képviselő-testület üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, mely a Mötv. 52. § szerinti tartalmon túl az alábbiakat tartalmazza:

a) az üléskezdés időpontját,

b) a távolmaradásukat bejelentett (igazoltan távollévő), illetve be nem jelentett (igazolatlanul távol maradó) képviselők nevét,

c) a napirendek előterjesztőinek nevét,

d) a szavazás során az ellenszavazók nevét, ha ezt a szavazók kérik,

e) a polgármester esetleges intézkedéseit (az ülésen történt fontosabb eredményeket),

f) az elhangzott kérdéseket, interpellációkat, valamint az ezzel kapcsolatos válaszokat és határozatokat.

(2) Kérheti a képviselő, hogy hozzászólását az írásos jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza.

(3)[5] A jegyzőkönyvet 3 eredeti példányban kell elkészíteni, ebből

a) egy példányt be kell kötni,

b) egy példányt irattárba kell helyezni

c) egy példányt a jegyzőkönyv közhitelességének biztosítása érdekében a jegyzőkönyv megváltoztathatatlanságának és elválaszthatatlanságának biztosításával zsinórral át kell fűzni és a hátoldalon,vagy a gerincen az önkormányzat bélyegzővel ellátott zárócédulával kell rögzíteni úgy, hogy az okirat sérelme nélkül ne legyen megbontható.

(4) A jegyzőkönyv elkészítéséről az ülést követő 15 napon belül a jegyző gondoskodik.

(5) A jegyzőkönyv eredeti példányával együtt kell kezelni:

a) a jelenléti ívet,

b) a név szerinti szavazásról készült jegyzőkönyvet,

c) a jegyző írásos észrevételeit.

(6)[6] A jegyzőkönyv (3) bekezdés szerinti példányainak azonosságáért a jegyző és a polgármester egyetemleges felelősséggel tarozik.

36. § (1) Zárt ülésről készült jegyzőkönyv vezetése megegyezik az általános szabályokkal, de kezeléséről - a korlátozott betekintési jogra tekintettel - a jegyzőnek külön kell gondoskodni. 

37. § (1) A képviselő-testület jegyzőkönyvét egy alapszámra történő iktatás mellett folyamatos alszámmal kell ellátni, törve a jegyzőkönyv évszámával. A zárt ülési jegyzőkönyv a számozása mellé „Z” megkülönböztető jelzést, a titkos szavazási jegyzőkönyv a számozása mellé „T” megkülönböztető jelzést, a közmeghallgatási jegyzőkönyv a számozása mellé „K” megkülönböztető jelzést kap.

(2) A jegyzőkönyvbe foglalt rendeletekről és határozatokról jegyzőkönyvi kivonatot kell készíteni. A kivonatot a jegyzőkönyv aláírását követő 15 napon belül kell megküldeni:

a) a végrehajtásért felelősöknek,

b) mindazoknak, akiket a határozat érint.

(3) A hozott határozatokról nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás kezelése a polgármesteri hivatal Titkársági Irodájának a feladata. 

7. A határozatok végrehajtása


38. § (1) A képviselő-testület lejárt határidejű határozatairól a polgármester köteles kéthavonta beszámolni. A beszámolónak tartalmaznia kell:

a) a végrehajtás módját,

b) a végrehajtás időpontját

c) az esetleges akadályokra vonatkozó indokolást.

(2) A beszámolás írásban történik. A lejárt határidejű határozatokról szóló beszámoló alapja a végrehatásért felelősök jelentése. A beszámoló elkészíttetéséről a jegyző gondoskodik a Titkársági Iroda útján.

(3) A lejárt határidejű, végre nem hajtott határozatok esetében a polgármester köteles javaslatot tenni a határozat hatályon kívül helyezésére vagy módosítására, illetve a végrehajtási határidő módosítására, vagy a felelősségre vonásra.

(4) A folyamatos határidejű határozatok végrehajtásáról félévente be kell számolni a testületnek. 

8. Lakossági fórumok


39. § (1) A képviselő-testület a lakosság és a társadalmi szervezetek tájékoztatását, a fontosabb döntésekbe való bevonását a várospolitikai fórum, a településrészi fórum és közmeghallgatás intézményével biztosítja.

(2) A képviselő-testület és a bizottságok a lakossági fórumok szervezéséről a munkaterv elfogadásakor, illetve esetenként döntenek. 

9. Közmeghallgatás


40. § (1)[7] A képviselő-testület évente 1 alkalommal közmeghallgatást köteles tartani. A közmeghallgatás időpontjáról, helyéről a lakosságot a fórum előtt legalább 8 nappal az ETV-n keresztül, továbbá plakátok útján értesíteni kell.

(2) A képviselő-testület a közmeghallgatás helyéről és időpontjáról az éves munkaterv elfogadásakor dönt.

(3) A képviselő-testület egyszerű szótöbbséggel elrendelheti a munkatervtől eltérő közmeghallgatás tartását is. 

V. Fejezet

Bizottságok


41. § (1) A képviselő-testület dönt bizottságainak létrehozásáról, tagjai számáról, szervezetéről, valamint feladat- és hatásköréről.

 (2) A bizottságok belső működési szabályaikat a jogszabályok keretei között és a szervezeti és működési szabályzatban foglaltaknak megfelelően saját maguk határozzák meg. 

42. § (1)[8] A Képviselő-testület a következő állandó bizottságokat hozza létre:

a.) Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottság 5 fő (3 képviselő + 2 külső)

b.) Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 5 fő (3 képviselő + 2 külső)

c.) Szociális és Egészségügyi Bizottság 5fő (3 képviselő + 2 külső)

(2) Az állandó bizottsági tagok névsorát a 2. függelék tartalmazza. 

43. § (1) A bizottságok elnökből és tagokból állnak.

(2) A bizottság elnökét és tagjait a képviselő-testület választja meg.

(3) A bizottság elnökét távollétében a bizottság által a bizottság tagjai sorából választott alelnök teljes jogkörrel helyettesíti.

(4) Alelnökét a bizottság minősített többséggel választja meg. A bizottság alelnöke csak települési képviselő lehet. 

44. § (1) A bizottság ülését - az ülés előtt legalább 3 munkanappal - a bizottság elnöke szóban vagy írásban hívja össze és ő vezeti.

(2) A bizottság elnökének feladata:

- a bizottság munkatervének elkészítése, jóváhagyatása és a végrehajtás megszervezése,

- a bizottság munkájának szervezése, a feladatok összehangolása,

- a bizottság képviselete.

(3) A bizottság elnöke a bizottsági ülések időpontjáról, a tárgyalandó napirendekről a polgármestert és a jegyzőt az (1) bekezdésben jelölteknek megfelelően meghívja vagy értesíti.

(4) A bizottság elnöke a meghívó elkészítésével, kézbesítésével a jegyző által kijelölt "bizottsági munkát segítő" hivatali dolgozót is megbízhatja. 

45. § (1) A bizottságok éves munkaterv alapján végzik tevékenységüket.

(2) A bizottság a Képviselő-testületi ülést megelőző héten, általa meghatározott helyen és időpontban a képviselő-testületi anyag megtárgyalására és egyéb döntések meghozatalára ülést tart. A közös feladatok végrehajtására a bizottságok együttes ülést is tarthatnak.

(4) Amennyiben a bizottság a képviselő-testület által átruházott hatáskörben jár el, a döntéshez a megválasztott bizottsági tagok több mint felének szavazata szükséges (minősített szótöbbség).

(5) A vagyonnyilatkozatok nyilvántartása és ellenőrzése a Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottság feladatát képezi.

(6) A helyi önkormányzati képviselőkkel szemben fennálló összeférhetetlenségi eljárás lefolytatásában a Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottság illetékes. 

46. § (1) Amennyiben a települési képviselő, vagy nem képviselő bizottsági tag a bizottság üléséről egymást követő három alkalommal igazolatlanul hiányzik, bizottsági elnök esetében a polgármester, alelnök és tag esetében az elnök kezdeményezi visszahívását a képviselő-testületnél.

(2) A bizottság munkáját segítő hivatali munkatárs köteles jelezni a Pénzügyi Iroda vezetője felé az (1) bekezdésben meghatározott igazolatlan távolléteket.. A jelzés a jelenléti ív aláírásával történik, melyet a polgármester, illetve a bizottsági elnök szignál.

(3) A Polgármesteri Hivatal a bizottságok munkáját, személyi és tárgyi feltételek biztosításával segíti.

(4) A bizottság elnöke kérésének megfelelően a polgármester, illetve a jegyző biztosítja:

- a tájékoztatást a hivatal vagy annak szervezeti egységei munkájáról, időszerű feladatairól,

- a bizottság munkájához kért szükséges információt, felvilágosítást,

- a bizottság igénye esetén a bizottság ülésein szakember részvételét,

- a bizottság ügyviteli, adminisztratív teendőihez a szükséges technikai, tárgyi feltételeket.

(5) A bizottság üléséről jegyzőkönyv készül a képviselő-testületi jegyzőkönyvre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával. 

47. § (1) A képviselő-testület jelentősebb időszakos vagy egyedi feladat elvégzésére ideiglenes bizottságot hozhat létre.

(2) Az ideiglenes bizottság létrehozására és működésére az állandó bizottságokra vonatkozó rendelkezések értelemszerűen irányadóak.

(3) Az ideiglenes bizottság feladatainak elvégzése és az arról tett jelentés elfogadása után megszűnik. 

48. § A bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjának mértékét önkormányzati rendelet szabályozza. 

49. § A bizottság nem képviselő tagjára a képviselők titoktartására vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

50. § (1) A bizottságok elnökeit a polgármester meghatározott témakörök megtárgyalására (állásfoglalásra és véleményezésre) az általa megjelölt időpontra összehívhatja. Elnevezése: Bizottsági Elnökök Fóruma.

(2) A bizottsági elnökök ezen alkalmakkor elsősorban

- a több bizottság feladatkörét érintő kérdéseket,

- a bizottságok működésével kapcsolatos problémákat (nézetkülönbségeket)

vitatják meg.

(3) A Bizottsági Elnökök Fórumának önálló döntési jogköre nincs, ilyen jogot átruházott hatáskörben sem kaphat.

(4) A fórum állásfoglalásának írásban való rögzítéséről szükség szerint az Ügyrendi Bizottság elnöke gondoskodik.

(5) A képviselő-testület bizottságainak működésével kapcsolatosan felmerülő és e fejezetben nem szabályozott kérdésekben értelemszerűen a Képviselő-testület működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 

VI. fejezet

A polgármester, az alpolgármester, a jegyző


1. A polgármester


51. § (1) A polgármester megbízatását főállásban látja el.

(2) A polgármesterre átruházott feladat- és hatásköröket az 1. melléklet tartalmazza.

(3) A polgármester illetményére, jutalmazására az alakuló ülésen a korelnök, egyéb esetekben a Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottság elnöke tesz javaslatot. 

52. § (1) A polgármester felelős:

a) az önkormányzat demokratikus működésének, széles körű nyilvánosságának biztosításáért,

b) a településfejlesztés és a közszolgáltatások szervezéséért,

c) a társadalmi szervekkel és a lakosság önszerveződő közösségeivel való együttműködésért,

d) a nem önkormányzati tevékenységet végző szervekkel, vállalatokkal, intézményekkel való kapcsolattartásért.

(2) A polgármester a testület működésével kapcsolatban gondoskodik a testületi ülések színvonalas, jól összehangolt előkészítéséért, felelős a javaslatok megalapozottságáért, a testületi döntések végrehajtásának megszervezéséért, irányításáért, a végrehajtásról a testület tájékoztatásáért.

(3) A polgármester egyes feladatok elvégzésére - külön megállapodásban, szerződésben rögzített formában - tanácsadókat kérhet fel. 

53. § (1) A polgármester döntést hozhat mindazon a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe nem tartozó ügyben, melyek vonatkozásában a képviselő-testület  határozatképtelenség vagy határozathozatal hiány amiatt nem hozott döntést két egymást követő alkalommal.

(2) A polgármester dönthet a képviselő-testület két ülése közötti időszakban felmerülő halaszthatatlan ügyekben, amelyek nem tartoznak a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe.

(3) A polgármester amennyiben az (1)-(2) bekezdésben meghatározott döntési jogkörével él a képviselő-testületet erről a következő ülésen tájékoztatni köteles.

(4) A polgármester (1)-(2) bekezdésben biztosított jogköre gyakorlása során nyolc millió forint értékhatárig dönthet forrásfelhasználásról, mely döntéséről a képviselő-testületet  utólag tájékoztatja.

2. Az alpolgármester


54. § (1) A képviselő-testület az alakuló ülésen dönt az alpolgármesterek számáról és személyéről.

(2) Az alpolgármester feladatát társadalmi megbízatásban látja el.

 (3) Felügyeli a gondozására bízott területek feladatainak ellátásával kapcsolatos tevékenységeket, együttműködik a bizottságokkal.

(4) Az alpolgármester feladatellátására egyebekben a polgármesterre vonatkozó rendelkezések irányadóak.

3. A jegyző, aljegyző


55. §  (1) A jegyző feladatát, hatósági hatásköreit törvény vagy kormányrendelet állapítja meg.

(2) A jegyző a képviselő-testület és szervei működése és a döntések meghozatala során ügyel a törvényességre, melynek keretében köteles az általa észlelt jogszabálysértések jelzésére.

56. § A jegyző feladata a Mötv. 81. § (1) és (3) bekezdésében meghatározottakon túl:

a) előkészíti a Képviselő-testület, valamint a bizottságok elé kerülő előterjesztéseket, biztosítja ezek törvényességét;

b) rendszeresen tájékoztatást ad a Képviselő-testületnek, bizottságoknak, a polgármesternek az önkormányzat munkáját érintő jogszabályokról;

c) gondoskodik a munkaterv előkészítéséről, biztosítja az előterjesztések, határozati javaslatok idejében történő kézbesítését az érdekeltek részére, felelős a jegyzőkönyvek elkészítéséért, határidőre való felterjesztéséért;

d) gondoskodik arról, hogy a testületi döntésekről az érdekeltek értesüljenek;

e) figyelemmel kíséri a határozatok végrehajtását, gondoskodik arról, hogy a képviselő-testület a határozatok végrehajtásáról tájékoztatást kapjon;

g) rendszeresen kapcsolatot tart azokkal a nem önkormányzati szervekkel, amelyek tevékenységi köre az önkormányzati ügyintézéssel összefügg;

h) felelős az ügyvitel szakszerűségéért, egyszerűsítéséért és korszerűsítéséért. 

57. § Az aljegyző feladatait a Mötv. 81. § (2) bekezdése szerint látja el. 

58. § A jegyzői és aljegyzői tisztség 6 hónapot meg nem haladó egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetén a jegyzői feladatokat az Encsi Polgármesteri Hivatal irodavezetői vagy dolgozói közül az kaphat, aki a feladat ellátáshoz szükséges iskolai végzettséggel rendelkezik, ilyen személy hiányában a feladatokat az Igazgatási Irodavezető látja el. 

VII. Fejezet

A Polgármesteri Hivatal


59. § (1) Az Encsi Polgármesteri Hivatal helyi költségvetési szerv, önálló jogi személy. A költségvetés határozza meg a működéséhez szükséges előirányzatokat, működési, fenntartási költségeket.

(2) A jegyző döntése szerint a belső szervezeti egységek vezetői, valamint érdemi ügyintézők kiadmányozási jogot kaphatnak.

(3) A polgármesteri hivatalra vonatkozó szabályokat az "Encsi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata" tartalmazza.

(4) A polgármesteri hivatal tagozódását a 3. melléklet tartalmazza. 

60. § (1) A polgármesteri hivatal köteles adatokat szolgáltatni és jelentést készíteni a képviselő-testület és az önkormányzati bizottságok részére. Az ilyen igényeket a jegyzőnél kell benyújtani.

(2) A hivatali szervezet dolgozóját a tudomására jutott állami, szolgálati, üzleti és magán titok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. E titoktartási kötelezettség - az adatvédelemről szóló törvény rendelkezéseinek alapulvételével - kiterjed az ügyfél személyiségi jogainak a védelmére is. A titoktartási kötelezettség a közhivatal betöltésének megszűnése után is fennáll. A hivatali dolgozó minden olyan adatot, információt és tényt köteles a jegyző tudomására hozni, amely az előbbi kötelezettségét befolyásolja. 

VIII. Fejezet

Településrészi önkormányzatok


61. § (1) A képviselő-testület Encs-Abaújdevecser, Encs-Fügöd településrészek létét elismeri és tudomásul veszi. Részükre a településrészi önkormányzat létrehozását a Képviselő-testület biztosítja.

(2) A településrészi önkormányzat létrehozásának, működésének feltételeit (feladat- és hatáskörét) az 5. melléklet rögzíti.

(3) A településrészi önkormányzatok működési feltételeinek biztosítására a képviselő-testület az önkormányzat éves költségvetésében meghatározott keretösszeget biztosít.

(4) A településrészi önkormányzat üléseiről - a képviselő-testületre vonatkozó rendelkezések betartásával - jegyzőkönyv készül két példányban. Egy példányt 15 napon belül postázni kell a B-A-Z Megyei Kormányhivatal felé, egy példány irattározásra kerül. 

II. RÉSZ

Helyi népszavazás


62. § A képviselő-testület önálló, külön rendeletben szabályozza a helyi népszavazás kezdeményezésére jogosult választópolgárok számát. 

III. RÉSZ

Az önkormányzat gazdálkodása


X. Fejezet

Az önkormányzatok gazdasági alapjai


63. § (1) Az önkormányzat tulajdonára, vagyonára és gazdálkodására vonatkozó legalapvetőbb rendelkezéseket külön önkormányzati rendelet határozza meg.

(2) A polgármester az önkormányzat vagyonát vagy tulajdonát érintő ügyekben a külön rendeletben, valamint a költségvetési rendeletben foglaltak alapján köthet szerződéseket, vállalhat kötelezettségeket, írhat alá megállapodást.

(3) A polgármester az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról évente egy alkalommal köteles tájékoztatni az állampolgárokat, nyilvános ülésen, költségvetési zárszámadás keretében. 

XI. fejezet

Az önkormányzat költségvetése


64. § A képviselő-testület a éves költségvetését önkormányzati rendeletben határozza meg. 

65. § (1) A költségvetési rendelet elfogadása két fordulóban történik. A rendelettervezetet a második fordulóban kell a Képviselő-testület elé terjeszteni.

(2) Az első forduló (koncepció) során a képviselő-testület feladata a kormány által rendelkezésre bocsátott költségvetési irányelv tartalmának figyelembevétele és az önkormányzat részére kötelezően előírt és szabadon felvállalható feladatok körültekintő és alapos elemzése, helyzetfelmérése.

Utóbbin belül a bevételi források, azok bővítésének lehetőségei, a kiadási szükségletek, azok gazdaságos (törvényes keretek között mozgó) célszerű megoldásainak meghatározása, az igények és a célkitűzések egyeztetése, a szükségletek kielégítési sorrendjének meghatározása, a várható döntések hatásainak előzetes felmérése.

(3) A második forduló során a képviselő-testület a koncepció és az intézményvezetői egyeztetések után megtárgyalja a költségvetési rendelet tervezetét, amely több változatban is készülhet.

66. § A költségvetési rendelet tervezetét a jegyző és a Pénzügyi Iroda vezetője készíti elő és a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé. Az előterjesztést a Pénzügyi Bizottság előzetesen kötelezően megtárgyalja, írásos véleményét a testület elé terjeszti. 

67. § A zárszámadási rendelet elkészítésére és előterjesztésére a költségvetésre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

XII. Fejezet

Az önkormányzati gazdálkodás főbb szabályai


68. § (1) Az önkormányzat gazdálkodási feladatainak adminisztrációját a polgármesteri hivatal látja el. E körben különösen:

a) a Pénzügyminisztérium által előírt módon és időben elkészíti a költségvetési tájékoztatót, a költségvetési beszámolót, valamint pénzforgalmi információt, s mindezeket megküldi a MÁK részére.

b) beszedi az önkormányzat saját bevételeit,

c) "leigényli" a MÁK-tól a címzett és céltámogatásokat,

d) felügyeli az önkormányzat által működtetett intézmények tekintetében a bérgazdálkodási jogkört,

e) gondoskodik az önkormányzat által létrehozott és működtetett intézmények pénzellátásáról,

f) biztosítja az önkormányzat pénzforgalmi szemléletű kettős könyvvitelének szabályszerű vezetését, s ezen belül - a pénzügyminiszter által meghatározottak szerint - kialakítja saját, valamint az intézmények könyvvitelének számlarendjét,

g) biztosítja az önkormányzat törzsvagyonának elkülönített nyilvántartását,

h) elkészíti az önkormányzat éves vagyonleltárát, s azt csatolja az év végi költségvetési beszámolójához,

i) az önkormányzat költségvetési számláját kezelő pénzintézeten keresztül gondoskodik az önkormányzat tartozásainak a kiegyenlítéséről, illetőleg teljesítéséről.

(2) Az önkormányzat által létesített és fenntartott költségvetési szervek a dologi kiadásokra biztosított pénzeszközeiket csak a költségvetés részét képező pénzügyi ütemterv szerinti ütemezésben és mértékben használhatják fel. Az intézmény részére biztosított éves költségvetési keretet csak a képviselő-testület csökkentheti, illetőleg vonhatja el.

(3) Az intézmény vezetője egyszemélyben felelős az intézmény gazdálkodásának szabályszerűségéért, a jegyző gazdálkodásra vonatkozó utasításainak végrehajtásáért, az általa - a vonatkozó jogszabályok és a képviselő-testület felhatalmazása alapján - kiadott szabályzatokban foglaltak betartásáért, az intézmény számára előírt bevételi terv teljesítéséért.

(4) A polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzat által működtetett intézmények vezetői a kisebb összegű készpénz-kifizetéseiket a házipénztárban kezelt ellátmányból - a házipénztárra vonatkozó szabályok szerint - teljesítik.

(5) Az intézmények és az önkormányzat gazdálkodásának pénzügyi ellenőrzését a hatékonyabb feladatellátás érdekében a képviselő-testület az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás által foglalkoztatott belső ellenőr, mint belső ellenőrzési vezető útján biztosítja a társulási megállapodásban foglalt keretek között. A feladatellátás forrását a képviselő-testület mindenkori költségvetésében biztosítja.

(6)A belső ellenőrzés célja, hogy független, tárgyilagos ellenőrző és tanácsadó tevékenység útján az ellenőrzött szervezet működésének fejlesztéséhez, a tevékenysége eredményességéhez hozzájáruljon. Ennek érdekében az ellenőrzött szervezetet módszeresen értékeli, illetve fejleszti a irányítási és belső kontrollrendszer hatékonyságát.

(7) A belső ellenőrzési feladatok ellátására, a feladatok körére a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.) Korm. rendelet rendelkezései megfelelően irányadóak.

(8) A gazdálkodás szabályozottsága érdekében a jegyző felelős a jogszabályok által előírt szabályzatok elkészíttetéséről a hivatal és saját gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények tekintetében. 

IV.RÉSZ

Önkormányzati kapcsolatok


XIII. Fejezet

Nemzetközi kapcsolatok


69. § A képviselő-testület a jogelődje által kötött testvérvárosi kapcsolatokra vonatkozó megállapodásokat elismeri, hatályában fenntartja. A nemzetközi /testvérvárosi/ kapcsolatokkal összefüggő kérdésköröket külön önkormányzati rendeletben szabályozza.  A nemzetközi kapcsolatokhoz a költségvetésben meghatározott keretösszeget biztosít. 

XIV. Fejezet

Nemzetiségi kapcsolatok


70. § (1) A képviselő-testület kapcsolatot tart és együttműködik a helyi Nemzetiségi Önkormányzat(ok)kal, részükre véleményezési jogkört biztosít, melyek körét a 4. melléklet tartalmazza.

(2) A Nemzetiségi Önkormányzat elnökét a Képviselő-testület ülésére állandó jelleggel meghívja és részére tanácskozási jogot biztosít.

(3) A két testület kapcsolatának szabályozására a mindenkor hatályos Megállapodás vonatkozik. 

XV. Fejezet

Együttműködés a nem önkormányzati szervekkel


71. § (1) A városban lévő gazdasági egységek, társadalmi szervezetek és önszerveződő közösségek hivatalos rendezvényein - meghívás esetén - biztosítani kell az önkormányzat képviseletét.

(2) A képviselet szükségességét és a képviselő személyét a tisztségviselők, a települési képviselők, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai közül a polgármester dönti el, illetve jelöli ki.

(3) A polgármesteri hivatal munkatársai személyre szóló külön meghívás esetén - annak tényéről - kötelesek a jegyzőt tájékoztatni. 

XVI. fejezet

Fogadóórák


72. §[9] (1)[10] A polgármester, illetve az alpolgármester, akadályoztatásuk esetén a tanácsnok havonta legalább egyszer, az általa előre meghatározott pénteki napon 2 óra időtartamban tart ügyfélfogadást.

(2)[11] A képviselők az általuk előre meghatározott időpontban fogadóórát tarthatnak.

(3)[12] A jegyző, illetve a helyettesítésre jogosult Igazgatási irodavezető minden hét szerdáján tart ügyfélfogadást 8.00-12.00 óra között.

(4) A fogadóórák helyéről, idejéről a lakosságot a helyben szokásos módon tájékoztatni kell.

(5)[13] A polgármester és a településrészi önkormányzat elnöke - előre meghatározott és meghirdetett rend szerint - a településrészen fogadóórát tarthat. 

XVII. fejezet

Társulások


73. § (1) Az önkormányzat a feladatainak hatékonyabb, célszerűbb, gazdaságosabb és ésszerűbb megoldása érdekében a jogszabályi keretek között szabadon társulhat.

(2) A képviselő-testület a rendelkezésére álló (szellemi és anyagi) eszközökkel támogatja a választópolgárok olyan öntevékeny társulásait is, amelyek céljuk és rendeltetésük szerint a helyi önkormányzati feladatok (közügyek) megoldására irányulnak. 

74. § Encs Város a Mötv. 87.§ alapján az alábbi társulásokat hozta létre:

a) Encs Város Képviselő-testülete a vonzáskörzetébe tartozó 35 településsel létrehozta az Encsi Többcélú Kistérségi Társulást (ETKT) a kistérség települései fejlesztésének előmozdítására, az önkormányzati közszolgáltatások színvonalának kiegyenlített emelése érdekében.

b) Encs Város Képviselő-testülete a Hernád völgyének 57 települési önkormányzatával létrehozta a Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulást, amely négy kistérséget érintő területen koordinálja és segíti a helyi önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatainak ellátását.

V.RÉSZ

Záró rendelkezések


75. § (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat kihirdetése napját követő napon lép hatályba.

(2) A Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló Encs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2010.(XII.21.) önkormányzati rendelete hatályát veszti. 

76. § (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat mellékletei:

1.  melléklet: A képviselő-testület által a polgármesterre átruházott feladat- és hatáskörök

2.  melléklet: A képviselő-testület által a bizottságokra átruházott feladat- és hatáskörök

3.  melléklet: Polgármesteri Hivatal tagozódása

4.  melléklet: Cigány Kisebbségi Önkormányzatra átruházott feladatok

5.  melléklet: Településrészi Önkormányzat létrehozásának rendje, feladat- és hatásköre

6.  melléklet: Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai

(2) A Szervezeti és Működési Szabályzat függelékei:

1. függelék: A képviselő-testület tagjainak névsora

2. függelék: Állandó bizottságok megnevezése és tagjainak névsora

3. függelék: Hatályos önkormányzati rendeletek jegyzéke

4. függelék: Encs Város Intézményeinek jegyzéke

5. függelék: Az önkormányzat fő adatai és tevékenysége szakágazati és kormányzati funkciókód szerinti rendben

(3) A Szervezeti és Működési Szabályzat elkészítése a jegyző, az előterjesztése a polgármester feladata. 

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

1. melléklete[14]


A képviselő-testület által a polgármesterre átruházott feladat- és hatáskörök


Munkaügyi ágazat


1. Foglalkoztatás elősegítésével és a munkanélküliek ellátásával kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Megállapodhat a munkaügyi központtal munkanélküli járadékban részesülő munkanélküliek ellenőrzéséről.  1991. évi IV. tv. 51/A. § (1)

2. Vállalja a munkaügyi központtal kötött meghatározott megállapodásban, hogy az e címen kapott támogatást elkülönítetten kezeli, és félévenként tájékoztatja a munkaügyi központot annak felhasználásáról.  1991. évi IV. tv. 51/A. § (5)


Pénzügyi ágazat


1. Költségvetéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Dönt a címzett és céltámogatások igényléséről  1991. évi XX.tv. 138.§ (1) h.,

2. Dönt a kormányzat terület és településfejlesztési célokat szolgáló eszközök igénybevételéről és az ehhez kapcsolódó helyi feladatokról 1991. évi XX.tv. 138.§ (1) i.,

3. A képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett - az alapítványi támogatások kivételével - dönt az önkormányzat mindenkori költségvetésben meghatározott civil szervezetek támogatására – akár több költségvetési soron cél jellegű támogatásként - megállapított költségvetési keret felhasználásáról -2011.évi CLXXXIX. törvény 42.§ 4.pont


Népjóléti ágazat


1. Szociális ellátással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Rendeletben meghatározottak szerint önkormányzati segélyt nyújt a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére. 1993. évi III. tv. 45. § (1)

2. Ingyenes személyes gondoskodást nyújtó ellátásban részesíti  a törvényben foglalt kivételekkel, azt az ellátottat,  aki jövedelemmel nem rendelkezik és bentlakásos ellátás esetében a 119.§ (2) bekezdése szerinti jelzálogjog alapjául szolgáló vagyona nincs.  1993. évi III. tv. 114. § (3)

3. Köteles az arra rászorulónak – tekintet nélkül hatáskörére és illetékességére- önkormányzati segélyt, étkezést, illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya a rászorulónak  az életét, testi épségét veszélyezteti. 1993. évi III. tv. 7.§ (1)


2. Egészségügyi ellátással kapcsolatos feladat- és hatáskörök:

Sor-szám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.Biztosítja a külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint a közterületen a rovarok és rágcsálók irtását. 18/1998.(VI.3.) NM rendelet 36.§ (4))

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

2. melléklet[15]


A képviselő-testület által a bizottságokra átruházott feladat- és hatáskörök


Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottságra átruházott hatáskörök


Munkaügyi ágazat


1. Intézményirányítással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Jóváhagyja a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát és a működéssel kapcsolatos iratok módosítását, az alapító okirat kivételével.  2011. évi CXCV. tv. 9. § (1) a), 10. § (5)


2. Polgármesterrel kapcsolatos egyéb munkáltatói jogok gyakorlásához kapcsolódó feladat-és hatáskörök


Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Ellátja a polgármester szabadságának ütemezésével és kiadásával kapcsolatos feladatokat. 2011. évi CXCIX. tv. 225/C. §(2)

Közoktatási ágazat


1. Közoktatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Jóváhagyásával válik érvényessé a nevelési-oktatási  intézmények szervezeti és működési szabályzata és házirendje, amennyiben annak egyes rendelkezései folytán a fenntartóra többletköltség hárul.  2011. évi CXC. tv. 25. § (4)

2. Jóváhagyásával válik érvényessé a nevelési-oktatási  intézmények pedagógiai programja, amennyiben annak egyes rendelkezései folytán a fenntartóra többletköltség hárul.  2011. évi CXC. tv. 26. § (1)

3. Azt a felvételi körzetet, amelyben élő gyermekek felvételét, átvételét az óvoda nem tagadhatja meg,  továbbá az óvoda nyitva tartásának rendjét a helyben szokásos módon közzéteszi.  2011. évi CXC. tv. 49. § 83)

4.  Dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról; az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról.  2011. évi CXC. tv. 83. § (2) b)

5. Értékeli a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai-szakmai munka eredményességét.  2011. évi CXC. tv. 83. § (2) h)

6. Ellenőrzi a pedagógiai programot, házirendet, SZMSZ-t. 2011. évi CXC. tv. 83. § (2) i)

7. Dönt - a Szociális Bizottsággal közösen - a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati pályázat helyi szempontrendszerének kialakításában. 


Művelődési ágazat


1. Közművelődéssel ,közgyűjteménnyel, művészeti tevékenységgel, testneveléssel és sporttal  kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. Javaslatára a Képviselő-testület dönt a művészeti alkotás közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezéséről, áthelyezéséről, lebontásáról és gondoskodik fenntartásáról és felújításáról.  1991. évi XX. tv. 109. § (1)

2. Ellátja a közművelődési, közgyűjteményi és művészeti tevékenységekkel, valamint a testneveléssel és a sporttal kapcsolatos helyi irányítási, ellenőrzési feladatokat.  1991. évi XX. tv. 111. § (1)

3. Javaslatot tehet arra, hogy a települési önkormányzat önként vállalt feladatként támogassa a közösségi kulturális hagyományok és értékek ápolásának, a művelődésre, társas életre szerveződő közösségek tevékenységének, a lakosság életmódja javítását szolgáló kulturális célok megvalósítását.  1991. évi XX. tv. 121. § a)

4. Javaslatot tehet arra, hogy az önkormányzat segítse a művészeti intézmények, továbbá a lakosság művészeti kezdeményezéseit, önszerveződéseit, a művészi alkotómunka fettételeinek javítását és a művészeti értékek létrehozását, megőrzését. 1991. évi XX. tv. 121. § b)

5. Jóváhagyja a közművelődési intézmény szervezeti és működési szabályzatát. 2011. évi CXCV. tv. 9. § (1) a), 10. § (5)

6. Jóváhagyja az Encs Városi Sportközpont Szervezeti és Működési Szabályzatát, annak módosításait.  2004. évi I. tv. 55. § (1) c)


2. Könyvtár működtetéssel  kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.  Döntése alapján a könyvtárba való beiratkozásért beiratkozási díj szedhető.  1997. évi CXL. tv. 56. § (4)

2.  Meghatározhat további könyvtárhasználati feltételeket és kedvezményeket.  1997. évi CXL. tv. 58. § (3)

3.  Meghatározza a könyvtár feladatait és használati szabályzatát.  1997. évi CXL. tv. 68. § (1) a)

4.  Jóváhagyja Szervezeti és Működési Szabályzatot.  1997. évi CXL. tv. 68. § (1) b)

5. Jóváhagyja a könyvtár fejlesztésére vonatkozó terveket.  1997. évi CXL. tv. 68. § (1) d)

6.  Ellátja a könyvtár fenntartásával, irányításával kapcsolatos más jogszabályokban meghatározott feladatokat.  1997. évi CXL. tv. 68. § (1) g)

7.  Indokolt esetben engedélyezi, az általa fenntartott közösségi színtér, illetve közművelődési intézmény más célra történő átmeneti igénybevételét, tevékenységének évente legfeljebb 2 hónap időtartamú szüneteltetését.  1997. évi CXL. tv. 78. § (4)

8.  Meghatározza közösségi színtér, illetve a közművelődési intézmény használati szabályait, működésének módját, valamint a közművelődési intézmény feladatait.  1997. évi CXL. tv. 78. § (5) a)

9. Jóváhagyja az intézmény éves munkatervét.  1997. évi CXL. tv. 78. § (5) b)
1991. évi XX. tv.111. § (2)

10.  Mentesítheti a  könyvtár beiratkozási díjának megfizetése aló a pedagógusokat, a közművelődési intézmények dolgozóit, a felsőoktatási intézmények főfoglalkozású oktatóit, továbbá azokat az aktív korú, nem foglalkoztatott személyeket, akik munkanélküli járadékban, nyugdíj előtti munkanélküli segélyben, jövedelempótló támogatásban részesülnek, vagy aktív korúak ellátására jogosultak.  6/2001. (I. 17.) Korm. rend. 4. §


Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságra átruházott hatáskörök


Környezetvédelmi és területfejlesztési ágazat


1. Környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.  A fejlesztési feladatok során érvényesíti a környezetvédelmi követelményeket, elősegíti a környezeti állapot javítását.  1995. évi LIII. tv.46. § (1) f)

2.  Környezetvédelmi tárgyú rendeleteinek, határozatainak tervezetét, illetőleg a környezet állapotát érintő terveinek tervezetét és a környezetvédelmi programot megküldi a szomszédos és az érintett önkormányzatoknak, valamint a területi környezetvédelmi hatóságnak.  1995. évi LIII. tv. 48. § (3)

3.  Közreműködik a környezeti ismeretek terjesztésében és fejlesztésében.  1995. évi LIII. tv. 54. § (2)

4.  Jóváhagyja a füstködriadó tervet. 1995. évi LIII. tv. 48. § (4) a)

5. Közreműködik a légszennyezettség szempontjából ökológiailag sérülékeny területek kijelölésével kapcsolatos eljárásban. 1995. évi LIII. tv. 48. § (4) c)


Közlekedési, hírközlési, vízügyi ágazat


1. Közlekedési igazgatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.  Együttműködhet a  közút használatában érdekelt magánszemélyekkel és jogi személyekkel az alapvetően helyi lakossági érdeket szolgáló közút építésére (földút szilárd burkolattal való ellátására). Az együttműködés (a továbbiakban: útépítési együttműködés) formáját a résztvevők maguk határozzák meg.  1988. évi I. tv. 31. § (1)

2.  Kötelezheti az önkormányzat rendeletében meghatározott módon útépítési érdekeltségi hozzájárulás fizetésére - ha az útépítési együttműködésben az érdekeltek több mint kétharmada részt vesz - az abban részt nem vevő, de a közút használatában érdekelt magánszemélyt vagy jogi személyt a résztvevők által vállalt anyagi hozzájárulás mértékéig.  1988. évi I. tv. 31. § (2)

3.  Kialakítja a helyi önkormányzati közút forgalmi rendjét (ha jogszabály másként nem rendelkezik). Felülvizsgálja és ha szükséges  módosítja  a forgalmi rendet a forgalmi körülmények vagy a baleseti helyzet jelentősebb változása esetén, de legalább ötévenként. Köteles - közlekedési hatóság felhívására - a forgalmi rendet felülvizsgálni a közlekedés biztonságát sértő vagy veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében.  1988. évi I. tv. 34. § (2)

4.  Elhelyezhet vagy fenntarthat a közút melletti ingatlanon, annak rendeltetésszerű használatát lényegesen nem akadályozó módon közúti jelzést, mozgatható hóvédművet, illetőleg - kártalanítás ellenében - azon, az alatt, vagy felett műtárgyat.  1988. évi I. tv. 43. § (1)

5.  Köteles gondoskodni a gyalogos átkelőhelyek megvilágításáról,  az ahhoz vezető szilárd burkolatú járda, gyalogút, kerékpárút és gyalogos-felállóhely, a kiemelt szegélyen vagy padkán kívül gyalogos korlátok, egyéb gyalogos biztonsági berendezések létesítéséről, fenntartásáról, valamint a gyalogosok részére szolgáló vasúti gyalogos-átkelőhely és a kizárólag kerékpárosok közlekedését szolgáló vasúti átjárók létesítéséről.  20/1984. (XII. 21.) KM rend. 2. § (5)

6. Dönt a tömegközlekedési járat útvonalának és megállóhelyeinek kijelöléséhez szükséges hozzájárulás megadásáról az önkormányzati utak esetében.  20/1984. (XII.21.) KM rend. 2. § (9)


2. Vízügyi igazgatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.  Kezdeményezi közcélú érdekeltségi hozzájárulás megállapítását a helyi önkormányzati tulajdonban álló vizek és közcélú vízi létesítmények vonatkozásában - a törvény 8. § (2) bekezdése alapján -, ha a vízgazdálkodási közfeladatok ellátásával összefüggő - a törvény és e jogszabály szerint megállapított-érdekeltségi területen vízitársulat nem működik.  160/1995. (XII. 26.) Korm. rend. 24. § (1)

2.  Kezdeményezi közcélú érdekeltségi hozzájárulás az érdekeltségi ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője megkeresésével a tárgyévet megelőző évben november 30-ig.  160/1995. (XII. 26.) Korm. rend. 25. § (1)



Szociális és Egészségügyi Bizottságra átruházott hatáskörök


Munkaügyi ágazat


1. Intézményirányítással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.  Jóváhagyja a PAX Hálózatfejlesztő - Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának és a működéssel kapcsolatos iratoknak a módosítását.  2011. évi CXCV. tv. 9.§ (1) a), 10. § (5)

2.  Jóváhagyja a önkormányzat fenntartásában működő három családi napközi  működéssel kapcsolatos iratokat és azok módosítását 15/1998.(IV.30.) NM rendelet 4/A. §


Népjóléti ágazat


1. Szociális ellátással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1. A szociális előirányzat terhére dönt a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázatban nyújtott támogatás keretösszegéről, az egyes támogatási összegekről, valamint - a Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottsággal egyetértésben-  a támogatás  szempontrendszeréről és odaítéli a támogatást.


2. Egészségügyi ellátással kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

1.  Az egészségügyi intézmények fenntartásával kapcsolatban folyamatosan ellenőrzi és felügyeli az intézmény működését  1997. évi CLIV. tv. 155. § (1) a) és g)

2.  Jóváhagyja a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a házirendet, illetve a működést szabályozó egyéb dokumentumokat 1997. évi CLIV tv. 155. § (1) f)

3. Folyamatosan figyelemmel kíséri a település környezet-egészségügyi helyzetének alakulását és szükség esetén kezdeményezi a képviselő-testület vagy a hatáskörrel rendelkező illetékes hatóság intézkedésének meghozatalát. 1997. évi CLIV. tv. 153. § (1) c)


3. A szociális önkormányzati bérlakásokkal  kapcsolatos feladat- és hatáskörök


 Sorszám  HATÁSKÖR TÁRGYA  JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁS

Jóváhagyja a szociális alapú bérlakások lakásigénylési névjegyzékét. 1993. évi LXXVIII. tv. 84. §


Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II.18.) önkormányzati rendelete

3. melléklete[16]


POLGÁRMESTERI HIVATAL TAGOZÓDÁSA


Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

4. melléklete


Roma Nemzetiségi Önkormányzat városi önkormányzati döntésekhez kapcsolódó véleményezési jogköre


Véleményt nyilvánít a szociális földprogrammal kapcsolatos kérdésekben.

Véleményezi a lakosságot érintő önkormányzati rendelet-tervezeteket.

Figyelemmel kíséri a helyi foglalkoztatási viszonyok alakulását.

Részt vesz a helyi foglalkoztatási érdekegyeztetésben.

Figyelemmel kíséri a helyi természetvédelmi feladatok ellátását.

Véleményt nyilvánít az önkormányzat intézményei vezetőinek kinevezése ügyében.

Egyetértési jogot gyakorol a nemzetiségi alapkönyvtár kijelölése tekintetében.

Közreműködik az általános iskolai tanulmányok befejezését követően tovább nem tanulók tankötelezettségének teljesítéséhez szükséges feltételek megteremtésében 

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

5. melléklete


 Településrészi Önkormányzat létrehozásának rendje, feladat- és hatásköre


LÉTREHOZÁSÁNAK KEZDEMÉNYEZÉSE

1./ Az érintett választópolgárok több mint 10 %-ának kérésére a Képviselő-testület Településrészi Önkormányzatot hoz létre; Encs-Abaújdevecser és Encs-Fügöd településrészeken.

2./[17] A településrészi önkormányzat létszáma minimum 3 maximum 5 fő.


LÉTREHOZÁSÁNAK MÓDJA

3./ A településrészi Önkormányzatot az érintett választópolgárok több mint 10%-ának kérésére - figyelemmel a lakosság véleményére - a Képviselő-testület választja meg.

4./ A településrészi önkormányzat elnökét - a képviselő-testület tagjai közül - a helyi képviselő testület választja.

5./ A településrészi önkormányzat megbízatása a helyi képviselő-testület megbízatásának idejére szól.


MŰKÖDÉSÉNEK RENDJE

6./ A képviselő-testület éves költségvetésében meghatározott összeget biztosít a településrészi önkormányzat működéséhez. A településrészi önkormányzat tagjainak tiszteletdíját a települési képviselők tiszteletdíjáról költségtérítéséről és egyéb juttatásokról szóló önkormányzati rendeletben kell megállapítani.

7./ A részönkormányzatnak mindazokban az ügyekben véleményezési joga van, amelyek tárgyában a képviselő-testület vagy annak szervei döntenek és a döntés érinti a településrész lakosságát. Különösen:

a) Településfejlesztés, településrendezés

b) Vízrendezés és csapadékvíz-elvezetés

c) Csatornázás

d) Temető-fenntartás

e) A településrész köztisztaságával összefüggő ügyek

f) Helyi tűzvédelem

g) Helyi közrend, közbiztonság

h) Óvodai, oktatási ügyek, egészségügyek, szociális ügyek

i) Közművelődési ügyek

j) Településrészt (is) érintő önkormányzati rendeletek

k) Településrészen lévő intézmények vezetőinek kinevezése, felmentése

Azoknál az ügyeknél, ahol a településrészi önkormányzatot véleményezési jog illeti meg, ennek érdemi gyakorlását az előterjesztő köteles lehetővé tenni.

8./ A településrészi önkormányzat munkáját segíti a hivatali apparátus ügyfélfogadási napok szervezésével, adminisztrációs feladatok ellátásával a tisztségviselők fogadó óráinak szervezésével.

9./ A településrészi önkormányzat minden kérdéssel foglalkozhat, amit jogszabály vagy önkormányzati rendelet, határozat nem tilt és a településrész érdekeit szolgálja.


TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSI FELADATAI

10./ A Képviselő-testület éves költségvetésben határozza meg a településrészi önkormányzatnak átengedett anyagi eszközök nagyságát. A települési önkormányzat vezetője évente - mérlegbeszámoló részeként - beszámol a pénzeszközökkel való gazdálkodásról. A gazdálkodáshoz szükséges pénzügyi fedezetet írásban igényelheti a Pénzügyi Irodától a településrészi önkormányzat vezetője, a megvalósítandó cél megjelölésével. A bizonylatokat a Számviteli törvényben foglaltak alapján, valamint a pénzügyi jogszabályok figyelembevételével határidőben köteles leadni a Pénzügyi Iroda felé, aki a szükséges könyveléseket településrészenként külön-külön elvégzi.


TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZAT MEGSZŰNÉSE

11./  A településrészi önkormányzat a választási ciklus végén külön intézkedés nélkül megszűnik.

 Ugyancsak megszűnik, ha tagjai több, mint 50 %-ának megbízatása megszűnik.

12./ A településrészi önkormányzatot a Képviselő-testület megszűntetheti, ha tevékenysége sérti az önkormányzat  érdekeit, illetve 1 évet meghaladóan nem működik.

13./ A településrészi önkormányzat tagjainak megbízatása megszűnik:

- választási ciklus lejártával,

- a településrészi önkormányzat megszűntével,

- lemondással,

- választójogának, vagy annak adott területen történő megszűnésével.

14./ A településrészi önkormányzat tagjainak kiegészítését a polgármester kezdeményezi a Képviselő-testületnél,

 amennyiben a tagok száma bármely oknál fogva csökken.  

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

6. melléklete[18]


Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai


Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

-Nemzetiségi ügyek:


    RNÖ működéséhez segítségnyújtás


-Közoktatási feladatok:


    Óvodai ellátás

    Bursa Hungarica Felsőoktatási

    Ösztöndíjpályázat támogatása

-Szociális ellátás:


    Házi segítségnyújtás

    Támogató szolgáltatás

    Idősek nappali ellátása

    Idősek otthona

    Szociális étkeztetés

    Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

    Családsegítő szolgálat

    Étkeztetés (dolgozói, vendég)

-Gyermekjóléti feladatok:


    Gyermekjóléti szolgálat

    Bölcsődei ellátás

    Nevelési, oktatási intézmények étkeztetése

    Családi Napközi

-Közművelődési feladatok:


    Művelődési ház


-Kulturális szolgáltatás:


    Könyvtári ellátás

    civil szervezetek támogatása


    városi lap és helyi TV támogatása

-Sport feladatok:


    Sportközpont üzemeltetése

    sporttámogatások nyújtása (egyesületnek)

-Igazgatási feladatok:


    Polgármesteri Hivatal


    Kiemelt Építésügyi Hatóság


-Egészségügyi feladatok:


    Háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás

    Járóbeteg szakellátás

    Védőnői szolgálat


    Orvosi ügyelet


    Fogászat


    Iskola-egészségügyi ellátás


-Lakás- és helyiséggazdálkodás


-Helyi környezet- és természetvédelem,

 ivóvízellátás, szennyvízelvezetés


-Helyi közfoglalkoztatás


-Polgárvédelem, katasztrófavédelem


-Piacfenntartás


-Hulladékgazdálkodás


-Városüzemeltetési feladatok:


    Köztisztaság

    Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

    Közvilágítás


    Park- és közterület fenntartás


    Köztemető fenntartás


    Útfenntartás


    Parkolás lehetőségének biztosítása


Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

1. függeléke


A képviselő-testület tagjainak névsora


1. Szeles András (polgármester)

2. Kléri Bertalan (alpolgármester)

3. Bolobás Péter

4. Bratu Ferenc

5. Buchala István

6. Hajdu István

7. Karsai Attila

8. Konyor Judit

9. Molnárné Juhász Éva

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

2. függeléke


Állandó bizottságok megnevezése és tagjainak névsora


1. Humánpolitikai és Ügyrendi Bizottság:

Karsai Attila elnök

Buchala István tag

Konyor Judit tag

Magyar Zoltán külső tag

Vajkóné Zsíros Emese külső tag

2. Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság:

Bolobás Péter elnök

Bratu Ferenc tag

Hajdu István tag

Ferenci Tibor külső tag

Veres Ferenc külső tag

3. Szociális és Egészségügyi Bizottság:

Molnárné Juhász Éva elnök

Bratu Ferenc tag

Buchala István tag

dr. Vidákovics Béla külső tag

Rivnyák Istvánné külső tag

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

3. függeléke


Hatályos önkormányzati rendeletek jegyzéke


17/2015. ( IX. 11) önkormányzati rendelet

a talajterhelési díjról

16/2015.(IX.11.) önkormányzati rendelet

a helyi adókról

10/2015. (IV.21.) önkormányzati rendelet

a 2014. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

8/2015.(II.24.) önkormányzati rendelet

a helyi kitüntetések alapításáról és az Encs Város Díszpolgára cím adományozásáról

6/2015. (II.24.) önkormányzati rendelet

a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról

2/2015. (II.24.) önkormányzati rendelet

az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

27/ 2014. (X.22.)  önkormányzati rendelet

a települési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről

16/2014.(IV.15) önkormányzati rendelet

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról

15/2014.(IV.15.) önkormányzati rendelet

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

14/2014.(IV.14.) önkormányzati rendelet

a köztisztaság és településtisztaság fenntartásáról

12/2014. (IV. 15.) Önkormányzati rendelet

a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

11/2014.(II.18.)önkormányzati rendelet

a Szervezeti és Működési Szabályzatról

7/2014(II.18.) önkormányzati rendelet

a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról

4/2014.(II.18.) önkormányzati rendelet

a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról

21/2013.(X.22.) önkormányzati rendelet

a szeszes ital árusítás és közterületi fogyasztás tilalmáról

18/2013. (IX.17.) önkormányzati rendelet 

 a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

16/2013. (VIII. 3.) önkormányzati rendelet 

 az önkormányzat tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatáról

12/2013.(VI.27.) önkormányzati rendelet 

 a Legszebb konyhakertek Encsen program létrehozására

9/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 

 a háziorvosi és fogorvosi körzetekről

7/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelet 

 a 2012. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

6/2013. (III.27.) önkormányzati rendelet 

 A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások térítési díjáról

5/2013. (III. 27. ) önkormányzati rendelet 

 A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról

3/2013. (II.26.) önkormányzati rendelet 

 az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

1/2013. (II.07.) önkormányzati rendelet 

 A költségvetés előterjesztéséhez kapcsolódó mérlegek tartalmának meghatározásáról

10/2012. (VI.26.) önkormányzati rendelet 

 Az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről, és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyak-ának szabályairól

6/2012. (IV. 24.)  önkormányzati rendelet 

 az önkormányzat 2011. évi költségvetési zárszámadásáról

13/2011. (XI.22.)  önkormányzati rendelet 

 a vásárokról és a piacokról

11/2011.(VIII.30.)  önkormányzati rendelet 

 az önkormányzati rendeletek előkészítésében való társadalmi részvételről

5/2011. (IV. 19.)  önkormányzati rendelet 

 az önkormányzat 2010. évi költségvetési zárszámadásáról

4/2011. (II. 22.)  önkormányzati rendelet 

 az anyakönyvi eljárás egyes díjairól

12/2010. (XI. 23.)  önkormányzati rendelet 

 a települési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről

6/2010. (IV. 20.)  önkormányzati rendelet 

 a játéktermek engedélyezéséről

5/2010. (IV. 20.)  önkormányzati rendelet 

 - az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról

16/2009. (IX. 15.)  önkormányzati rendelet 

 a helyi közművelődésről

8/2009. (IV. 21.)  önkormányzati rendelet 

 - az önkormányzat 2008. évi költségvetési zárszámadásáról

4/2008. (IV.22.)  önkormányzati rendelet 

 az önkormányzat 2007. évi költségvetési zárszámadásáról

21/2007. (VI. 19.)  önkormányzati rendelet 

 a plakátok elhelyezéséről

11/2007. (IV. 17.)  önkormányzati rendelet 

 az önkormányzat 2006. évi költségvetési zárszámadásáról

20/2006. (XII. 19.)  önkormányzati rendelet 

 a leltározás gyakoriságáról

13/2006. (VI. 20.)  önkormányzati rendelet 

 az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről

12/2006. (VI. 20)  önkormányzati rendelet 

 a víziközművekre rácsatlakozás szabályairól

8/2006. (IV. 11.)  önkormányzati rendelet 

 Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről

6/2006. (IV. 11.)  önkormányzati rendelet 

 - az önkormányzat 2005. évi költségvetési zárszámadásáról

12/2005. (X. 18.)  önkormányzati rendelet 

 a közigazgatási hatósági ügyek elektronikus ügyintézéséről

7/2005. (IV. 19.)  önkormányzati rendelet 

 - az önkormányzat 2004. évi költségvetési zárszámadásáról

3/2005. (I. 29.)  önkormányzati rendelet 

 a hulladékgazdálkodási terv elfogadásáról és kihirdetéséről

13/2004. (IV. 20.)  önkormányzati rendelet 

 - Az Önkormányzat 2003. évi költségvetési zárszámadásáról

17/2003. (VI. 24.)  önkormányzati rendelet 

 A önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról

12/2003. (IV. 15.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 2002. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

10/2003. (III. 18.) Kt. sz. rendelet 

 Encs Város Versenyszabályzatáról

23/2002. (IX. 16.) önkormányzati rendelet 

 Az Encs Város Önkormányzata által felügyelt költségvetési szervekben szakmai alapfeladat keretében szellemi tev. szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybe vételéről

22/2002. (IX. 23.)  önkormányzati rendelet 

 Encs város Szabályozási Tervének elfogadásáról, és a Helyi Építési Szabályzat területre vonatkozó előírásainak megállapításáról.

18/2002. (VIII. 29.)  önkormányzati rendelet 

 Az Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról

12/2002. (IV. 16.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 2001. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

23/2001. (X. 9.)   önkormányzati rendelet 

 A köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásairól

14/2001. (IV. 24.)  önkormányzati rendelet 

 A mezei őrszolgálatról

12/2001. (IV. 24.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 2000. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

11/2001. (III. 20.)  önkormányzati rendelet 

 Virágos Encsért Mozgalom létrehozásáról

2/2001. (I. 23.)  önkormányzati rendelet 

 A hirdető-berendezések és hirdetmények elhelyezéséről

20/2000. (XII. 22.)  önkormányzati rendelet 

 Encs város temetőiről és a temetkezés rendjéről

16/2000. (X. 16.)  önkormányzati rendelet 

 Encs város helyi jelentőségű természeti értékeinek védelméről

15/2000. (X. 16.)  önkormányzati rendelet 

 Encs város helyi jelentőségű épített értékeinek védelméről

7/2000. (IV. 11.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 1999. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

5/1999. (IV. 27.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 1998. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

8/1996. (IV. 16.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 1995. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

14/1999. (VIII. 18.)  önkormányzati rendelet 

 Az önkormányzati tulajdonban álló egyes ingatlanok mezőgazdasági jellegű hasznosításának szabályozásáról

8/1998. (IV. 7.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 1997. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

7/1997. (IV. 15.)  önkormányzati rendelet 

 - Az önkormányzat 1996. évi költségvetésének zárszámadásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról

15/1995. (IV. 24.)  önkormányzati rendelet 

 A közterület-használat szabályozásáról és a közterület-használati díjak megállapításáról

10/1992. (XI. 16.)  önkormányzati rendelet 

 A városi címer és zászló használatáról

5/1991. (II. 15.)  önkormányzati rendelet 

 Az önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak szabályozásáról


Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

4. függeléke


Encs Város Önkormányzata Intézményeinek jegyzéke


A.) Saját gazdálkodó szervezettel rendelkező intézmények

- Encsi Polgármesteri Hivatal (Encs, Petőfi út 75.)


B.) Saját gazdálkodó szervezettel nem rendelkező intézmények

- Encsi Területi Egészségügyi Központ (Encs, Petőfi út 75.)

- PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központ (Encs, Táncsics út 2.)

- Encs Városi Sportközpont  (Encs, Gagarin út 11.)

- Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Encs, Rákóczi u. 9. )

- Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde (Encs, Gagarin út 1.)


C.) Költségvetési támogatás biztosításán keresztül kapcsolódik az önkormányzathoz

- Encs Városgazda Nonprofit Közhasznú Kft. 

Encs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

 Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2014. (II. 18.) önkormányzati rendelete

5. függeléke


Az önkormányzat adatai és főtevékenysége


1.) Az önkormányzat neve:                Encs Város Önkormányzata

     Törzsszáma:                                  725679000

     Adószáma:                                    15725675-2-05

     Számlaszáma:                                10402142-21423530-00000000

     Számlavezető pénzintézete:          K&H Bank Zrt.

2.) Az önkormányzat székhelye         3860 Encs, Petőfi út 75.

3.) Az önkormányzat jogszabályban meghatározott közfeladata szakágazati rend szerinti besorolással:

       841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége

4.) Az önkormányzat alaptevékenysége:

     Az alaptevékenység kormányzati funkció számmal és megnevezéssel:

011130   Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

016080   Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények

064010   Közvilágítás

066020   Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

031030   Közterület rendjének fenntartása

022010   Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkészítése

047410   Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek

032020   Tűz- és katasztrófavédelmi tevékenységek

106020   Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások

084070   A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szakmai szolgáltatások fejlesztése, működtetése

102050   Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok

061040   Telepszerű lakókörnyezetek felszámolását célzó programok

086020   Helyi térségi  közösségi tér biztosítása, működtetése

081041   Versenysport- és utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatása

081045   Szabadidősport ( rekreációs sport-) tevékenység és támogatása

045160   Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

013350   Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

051020   Nem veszélyes (települési) hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása

051030   Nem veszélyes (települési) hulladék vegyes ( ömlesztett) begyűjtése, szállítása,  átrakása

051040   Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

066010   Zöldterület-kezelés

041231   Rövid időtartamú közfoglalkoztatás

041232   Start-munka program- Téli közfoglalkoztatás

041233   Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

032060   Polgári védelmi stratégiai tartalékok tárolása, kezelése

047120   Piac üzemeltetése

052020   Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése

052080   Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése

063080   Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése

086030   Nemzetközi kulturális együttműködés

101270   Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások

106010   Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése

013320   Köztemető-fenntartás és - működtetés

011320   Nemzetközi szervezetekben való részvétel

[1]

Beillesztette: 26/2014.(X.21.) önkormányzati rendelet 2. §-a.

[2]

Módosította: 12/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[3]

Módosította: 9/2015.(III.26.) önk. rendelet 1. §-a.

[4]

Hatályon kívül helyezte: 9/2015.(III.26.) önkormányzati rendelet 4. §-a.

[5]

Módosította: 29/2014.(XI.18.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[6]

Beillesztette: 29/2014.(XI.18.) önkormányzati rendelet 2. §-a.

[7]

Módosította: 19/2015. (X.14.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[8]

Módosította: 26/2014.(X.21.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[9]

Az (1)-(3) bekezdést módosította: 29/2014.(XI.18.) önkormányzati rendelet 3. §-a.

[10]

Módosította: 23/2015.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[11]

Módosította: 9/2015.(III.26.) önkormányzati rendelet 2. §-a.

[12]

Módosította: 23/2015.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[13]

Módosította: 9/2015.(III.26.) önkormányzati rendelet 3. §-a.

[14]

Módosította: 9/2015.(III.26.) önkormányzati rendelet 5. §-a.

[15]

Módosította: 5/2015.(II.24.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2015. március 1-től.

[16]

Módosította: 29/2014.(XI.18.) önkormányzati rendelet 5. §-a.

[17]

Módosította: 30/2014.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1. §-a.

[18]

Módosította: 29/2014.(XI.18.) önkormányzati rendelet 6. §-a.