Uszód Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete

a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított és kapcsolódó önkormányzati tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeiről

Hatályos: 2014. 01. 01

Uszód Község Önkormányzat Képviselő-testülete  a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 109. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazása alapján a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőt rendeli el:


I. fejezet

Általános rendelkezések


1. A rendelet hatálya


1.§

A rendelet hatálya kiterjed Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított közös tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeire, az önkormányzat osztatlan közös tulajdonának részarányára vonatkozóan. A rendelet hatálya kiterjed továbbá azoknak az ingatlanoknak a vagyonkezelési és hasznosítási feltételeire is, amelyeken az ISPA, majd KA beruházás keretében megvalósított létesítmények megvalósultak (továbbiakban együttesen: vagyon). A vagyon elemeinek felsorolását az 1. számú melléklet tartalmazza. A jelen rendelet hatálya a vagyon feletti vagyonkezelői és hasznosítási jogra vonatkozóan a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: Vagyonkezelő) kötött szerződésre (a továbbiakban vagyonkezelői szerződés) terjed ki.


2.Értelmező rendelkezések


2 .§

E rendelet rendelkezéseit Uszód Község Önkormányzat e rendelet hatálya alá nem tartozó vagyonával kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletével, illetőleg rendeleteivel összhangban kell értelmezni, azzal, hogy a jelen rendelet hatálya alá tartozó vagyon vagyonkezelésbe adására és hasznosítására, valamint a jelen rendelet hatálya alá tartozó vagyonkezelői szerződésre eltérés esetén e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.


II. fejezet

A vagyonkezelés szabályai


1.A vagyon besorolása, a vagyonkezelői szerződés és a vagyonkezelés folytonossága, a vagyonkezelő jog ellenértéke


3. §

(1) Jelen rendelet a hatálya alá tartozó vagyont nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősít.

(2) A vagyonkezelői jog létesítése a vagyonkezelői szerződés megkötésével történik.


(3) A vagyonkezelői szerződést lehetőség szerint olyan tartalommal kell megkötni, hogy az biztosítsa a vagyon Vagyonkezelő általi vagyonkezelésének folytonosságát a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség (a továbbiakban: Konzorcium) és a Vagyonkezelő között 2008. július 14. napján megkötött Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés megszűnését követően. A vagyonkezelői szerződés tartalmát lehetőség szerint úgy kell kialakítani, hogy a vagyon nyilvántartásának folytonossága a vagyon kezelőjének személyében bekövetkezett változás hiányára tekintettel biztosítható legyen.


(4)A vagyonkezelői jog alapítása ellenérték fejében történik. A vagyonkezelői szerződésben meg kell határozni e díj összegét, teljesítésének módját. A vagyonkezelői jog létesítésének ellenértéke megegyezik azzal az időarányos ellenértékkel, amelyet a Vagyonkezelő részére a Konzorcium a Vagyonkezelő és a Konzorciumot alkotó önkormányzatok között 2008. július 14. napján megkötött Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés megszűnésére tekintettel a Konzorcium köteles visszafizetni a Vagyonkezelő részére. Az ellenérték összegszerűen: 867 490 385,- Ft.


2.A vagyonkezelői jog gyakorlásának, valamint a vagyonkezelés ellenőrzésének szabályai


4. §

(1)A vagyon a Konzorciumot alkotó önkormányzatok hulladékgazdálkodási közfeladatának ellátását biztosítja. A vagyonkezelő köteles a hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához a vagyon teljes körű igénybevételének lehetőségét hasznosítás útján az önkormányzat számára hulladékgazdálkodás közszolgáltatás feladat ellátására jogosult gazdálkodó szervezet részére biztosítani.  A vagyont hasznosítani az e bekezdésében meghatározottaktól eltérően csak tulajdonosi hozzájárulással lehetséges.


(2)Az önkormányzat kizárólagos vagyonkezelői jogot biztosít a Vagyonkezelő számára e rendelet hatálya alá tartozó vagyon felett.


(3)A vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyon hasznosításából származó bevételét, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani. A hasznosításból keletkező bevétel felhasználásának rendjét a vagyonkezelői szerződés tartalmazza.


(4)Vagyonkezelő a vagyonkezelési tevékenységéről köteles évente beszámolót készíteni. A beszámolási kötelezettség határnapját, és részletes szabályait a vagyonkezelői szerződésben rögzíteni kell.


(5)A Vagyonkezelőnek a vagyonra vonatkozóan adatszolgáltatási kötelezettsége van. A Vagyonkezelő a vagyonról köteles részletes, tételes elkülönített nyilvántartást vezetni, mely legalább tételesen tartalmazza azok könyv szerinti bruttó és nettó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét, a vagyonban bekövetkezett változásokat. A vagyonkezelői szerződésben ennél szigorúbb beszámolási kötelezettség előírható.


(6)A Vagyonkezelő köteles a vagyon megóvásáról, a hatályos jogszabályok és a vagyonkezelői szerződés továbbá a vagyon 4. § (1) bekezdésben foglaltak alapján történő hasznosítására vonatkozó szerződés rendelkezéseinek betartásáról és betartatásáról gondoskodni, a vagyonkezelésbe vett vagyonnal a jó gazda gondosságával eljárva gazdálkodni, a vagyont a károsodástól megóvni.


(7)A Vagyonkezelő a vagyon elemét képező ingatlan tekintetében köteles gondoskodni az őt megillető vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba vagyonkezelő javára történő bejegyeztetéséről.


(8)A Vagyonkezelő a tulajdonosi ellenőrzést köteles tűrni, az ellenőrzés érdekében kötelezhető minden közérdekből nyilvános adat – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő – az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására


(9)Vagyonkezelő a vagyon biztonságos működtetése érdekében köteles vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás fennállásáról gondoskodni, melynek részletes követelményeit a vagyonkezelői szerződés tartalmazza.


(10)A Vagyonkezelői jog megszűnésekor a tulajdonosnak gondoskodnia kell az ingatlan-nyilvántartásból való törléséről.


                                                                          III. fejezet

1.Hatályba léptető rendelkezések


5.§


Ezen rendelet 2014. január 1. napján lép hatályba.


Uszód, 2013. december  19.




Bedi Gyula

polgármester  







Czabainé Csada Márta

jegyző




Kihirdetési záradék:

A kihirdetés napja: 2013. december 20.

Uszód, 2013. december 20.


Czabainé Csada Márta

jegyző