Dubicsány Község Képviselő-Testületének 10/2014 (VIII.18.) önkormányzati rendelete

a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Hatályos: 2014. 08. 19

Dubicsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének

10/2014. (VIII.18.) önkormányzati rendelete

a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére

vonatkozó szabályokról

                   


Dubicsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, tekintettel e törvény 35.§ e) pontjában foglalt rendelkezésekre, - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi. CLXXXIX 13. § (1) bekezdés 13) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el:

Általános rendelkezések


1.§


A rendelet célja azon helyi szabályok megállapítása, amelyek biztosítják a környezet, valamint a lakosság egészségének védelmét, a természeti és épített környezet megóvását, Dubicsány község területén keletkezett települési szilárd hulladék gyűjtésével, elszállításával, elhelyezésével összefüggő feladatok eredményes végrehajtását és a közszolgáltatás igénybevételének rendjét.

A rendelet hatálya


2.§


(1)     A rendelet hatálya Dubicsány község közigazgatási területére, a természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre terjed ki.

(2)   A jelen rendeletben szabályozott hulladékkezelési közszolgáltatás kiterjed Dubicsány község közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosánál keletkező települési szilárdhulladékra.

(3)   Az ingatlan tulajdonosa, a birtokosa vagy használója (továbbiakban: ingatlantulajdonos) a jelen rendeletben meghatározottak szerint jogosult és köteles igénybe venni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.

(4)  Dubicsány  község közigazgatási területén 2014. január 1. napjától a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014-15/2013/HULL. számú határozatában ideiglenesen kijelölt, ÉMRHK Észak-magyarországi Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (továbbiakban: Közszolgáltató) közérdekű szolgáltató látja el. 

(4)  

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás


3.§


(1)    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás az alábbiakra terjed ki:

 A közterületen keletkező, valamint az ingatlantulajdonos által a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített vagy a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényben vagy a rendeletben megjelölt egyéb módon az ingatlanon gyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék begyűjtésére és rendszeres elszállítására.

4.§


(1)     A Közszolgáltató kötelessége a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlan tulajdonosoktól:

a) A Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített vagy az általa rendelkezésre bocsátott gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött háztartási hulladék és háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék házhoz menő járattal történő rendszeres begyűjtése és elszállítása.

b) A közterületi hulladéknak a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása.

(2)     A Közszolgáltató jogosult a közszolgáltatási szerződésben meghatározottak szerint az általa ténylegesen elvégzett közszolgáltatás díjának kiszámlázására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatában foglaltak szerint. 

A közszolgáltatási szerződés és a közszolgáltatási jogviszony tartalma


5.§


Dubicsány Község Önkormányzata – hulladékkezelésre vonatkozó jogszabályok által előírtak betartásával – a közszolgáltatás ellátásának megszervezését, fenntartását Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint látja el.

6.§


Az ingatlantulajdonos köteles a jelen rendelet alapján szervezett közszolgáltatás igénybevételére, azaz az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék előírtak szerintigyűjtésére, a Közszolgáltatónak történő átadására.

7.§


(1)       A Közszolgáltató és az ingatlantulajdonos közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre.

(2)                   A hulladék begyűjtése hetente egy alkalommal történik, a begyűjtés időpontját a Közszolgáltató határozza meg és arról az ingatlantulajdonosokat értesíti.

(3)                   Az ingatlantulajdonos az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárdhulladékot a környezetszennyezést megelőző, károsítását kizáró módon köteles gyűjteni és ahhoz a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt köteles igénybe venni.

(4)      Az ingatlantulajdonosoknak a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal kell eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa.

(5)      Az ingatlantulajdonos köteles a gyűjtőedényt a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni.

(6)        A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

(7)        Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedények rendeltetésszerű használatáról, rendszeres tisztántartásáról, fertőtlenítéséről.

(8)        A gyűjtőedényekből a hulladék kiszórása, a közterület szennyezése tilos. A hulladékok gyűjtése során történő szennyezés esetén az ingatlan tulajdonosa, míg a szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedényekből történő begyűjtés, illetve szállítás során történő szennyezés esetén a Közszolgáltató köteles a szennyezett területet megtisztítani és fertőtleníteni.

(9)        Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet, a külön jogszabályban meghatározott veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést végző személyek, vagy mások életét, testi épségét, egészségét.

(10)      Az ingatlantulajdonos köteles a veszélyes hulladékot a települési szilárd hulladéktól elkülönítetten, a környezet szennyezését, károsítását, veszélyeztetését kizáró módon gyűjteni és a veszélyes hulladék begyűjtésére, szállítására, ártalmatlanítására feljogosított engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek átadni.

8.§


  1. A szállítás hetente egy alkalommal történik.
  2. Azon lakások tulajdonosai (használói), amelyekben ténylegesen és életvitelszerűen 1-2 fő tulajdonos/bérlő lakik- külön kérelemre, a kérelem benyújtását követő hó első napjától jogosult 60 literes gyűjtőedény használatára.

9.§


A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételére köteles ingatlantulajdonosoknak a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014-15/2013/HULL. számú határozatában foglaltak szerint a kijelölt közszolgáltatónak kell megfizetni számla ellenében. 

Záró rendelkezések


9.§


A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba napján lép hatályba.

10. §.


Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Dubicsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2003. (XI.20.) sz., a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elhelyezéséről szóló rendelete hatályát veszti.


DUBICSÁNY, 2014. augusztus 18.



            Susányi Gábor                                                                 Bányainé dr. Magicz Ildikó

              polgármester                                                                                    jegyző


Kihirdetés napja: 2014. augusztus 18.


                                                                                                     Bányainé dr. Magicz Ildikó

                                                                                                                     Jegyző

Előzetes hatásvizsgálat:


1.      A tervezett jogszabály társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása:

A rendeletalkotással az önkormányzat kötelező feladatát teljesíti, melynek társadalmi hatásaként a lakosságra vonatkozó kedvezményt határoz meg, gazdasági, költségvetési vonzata nincs.


2.      Környezeti és egészségi következményei:

A rendeletnek környezeti és egészségügyi következményei vannak, mert a rendeletalkotás elmaradása az élhető és egészségileg megfelelő, tiszta környezet elmaradását eredményezné.


3.      Adminisztratív terheket befolyásoló hatásai, elmaradásának várható következményei:

A rendeletnek adminisztratív terheket befolyásoló hatása nincs..


4.      A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei:

A rendelet szükségessége abból adódik, hogy a jogalkotás elmaradásának következményeként a Képviselő-testület nem tesz eleget törvényi kötelezettségének, amely a Kormányhivatal törvényességi észrevételét vonná maga után.


5.      A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:

A jogszabály alkalmazásához a személyi, pénzügyi, tárgyi, szervezeti feltételek rendelkezésre állnak.