Domaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat településképének védelméről

Hatályos: 2018. 04. 27- 2018. 04. 27

Domaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

5/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat településképének védelméről



Domaháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12.§ (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk. (1) bekezdése a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 1. pontjában  meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A.§ (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelmemért Felelős Államtitkárság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Hatósági főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, valamint Domaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VII. 28.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, településrendezési és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:



Általános rendelkezések

A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1.§

E törvény célja, az építési beruházások támogatása, a községünk sajátos településképének védelme és alakítása, társadalmi bevonás és konszenzus által.

2.§

A község településképi védelme a település, vagy településrész jellegzetes, értékes, hagyományt őrző építészeti arculatának és szerkezetének - az építészeti, táji érték és az örökségvédelem figyelembevételével történő – megőrzését, vagy kialakítását jelenti.

3.§

A rendelet hatálya Domaháza község teljes közigazgatási területére terjed ki, valamint minden természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetre.    

II. fejezet


A helyi védelem


A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek

A helyi védelem feladata


4.§


Domaháza község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) feladata a helyi védelem alá helyezhető építészeti örökség

a)        felkutatása, számbavétele, forráskutatása, dokumentálása és a közvéleménnyel való megismertetése,

b)        a védett értékek fennmaradásának, helyreállításának, karbantartásának és hasznosításának elősegítése, az értékek károsodásának megelőzéséhez, a károsodás csökkentéséhez és elhárításához, esetleges megsemmisülés esetén az újjáépítéshez történő segítségnyújtás,

c) a műemlék- és a helyi építészeti örökség védelme egymásra épülő kapcsolatának biztosítása,

d)        az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének és az erre való nevelésének támogatása,


A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai


5.§


 (1)  Helyi védetté nyilvánítást és annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezhet az épület vagy településszerkezet beazonosíthatóságának  védendő érték leírásával, indokolásával.

(2)  A helyi védelem alá helyezésben illetve a megszüntetésében, a partnerségi önkormányzati rendeletben meghatározott érdekeltek bevonásával az önkormányzati képviselő testület dönt.    

(3)  A védelem megszűntetésére akkor kerülhet sor, ha

a.)  az épületben, illetve építményben olyan természeti károsodás keletkezik, amellyel az épületet jellemző értékek helyreállítása nem lehetséges,

b.) műszakilag indokolható

c.) védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn.

(4) Helyi védelem és országos védelem összefüggései.

 Amennyiben a helyi védettség alatt álló építmény országos műemléki védelem alá kerül, úgy a nyilvántartásban lévő érték elemzéseket, felülvizsgálati jegyzőkönyveket a testületi döntés alapján a műemléki hatóság részére az önkormányzat átadja és a nyilvántartásából kivezeti.


Testületi döntéssel összefüggő feladatok


6.§


(1) A képviselő testületi döntéshez a főépítész minimális szakmai tartalmat (értékvizsgálat, fotó, stb.) az előterjesztésben előkészíti és a polgármester ellenjegyzésével beterjeszti.

(2)   Meg kell szerezni a partnerségi rendelet szerinti, az egyeztetésben résztvevő szervektől a szükséges véleményeket.

(3)  A képviselő testület az elkészült előterjesztést a soron következő testületi ülésen köteles megtárgyalni és érdemi döntést hozni.

(4)  A képviselő testület által hozott döntésről az érdekeltek értesítése, tájékoztatás közzététele, a védelem jogi jellegként történő feljegyzése a jegyző feladata.

(5) A védettség alapját jelenti a főépítész által elkészített értékvizsgálat, amely tartalmazza a védendő építmény főbb jellegzetességeit, épület szerkezeteit, anyaghasználatát.


Az egyedi védelem meghatározása


7.§

Az építészeti örökségnek azok az elemei, amelyek az értékük alapján nem részesülnek országos védelemben, de a sajátos megjelenésüknél, jellegzetességüknél, településképi, vagy településszerkezeti értéküknél fogva, a térség illetőleg a település szempontjából kiemelkedőek, hagyományt őriznek az ott élt emberek és közösségek munkáját és kultúráját híven tükrözik, a helyi építészeti örökség részét képezik. Ezen építmények jegyzékét a Rendelet 1.sz. mellékletének II./ fejezete tartalmazza.


Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


8.§


(1) Az 1.sz. melléklet II./fejezetében szereplő, helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget a tulajdonos köteles jókarban-tartani, állapotát megőrizni, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség megóvását.

(2)  A helyi védelem alatt álló elemet nem veszélyeztetheti, településképi, vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott építészeti örökségen, vagy környezetében végzett építési tevékenység, területhasználat.

(3)  A védettség alatt álló épület, építmény csak végveszély esetén bontható el, amelyhez az önkormányzat képviselő-testülete hozzájárulása szükséges.

(4) A műszaki okokból szükségessé váló bontás esetén az épületről felmérési dokumentációt és fotókat kell készíteni.

(5)   A védett építmények bármilyen külső változtatást érintő építési tevékenység, - bővítés, átépítés, homlokzatvakolás, színezés, nyílászáró csere, tetőfelújítás, tetőtér beépítés – csak részletes értékvizsgálaton alapuló engedélyezési terv alapján lehetséges. Az átalakítás során az épület tömegét, homlokzatát, anyaghasználatát, jellegzetes formai kialakítását, a falfelületek és a nyílászárók arányait megváltoztatni nem lehet. A homlokzati díszítőelemeket, tagozatok festett díszítések, korlátok, kapuk, egyéb értékeit meg kell őrizni.

(6)  A védett épületekről, építményekről az önkormányzat épületkatasztert vezet.


III. fejezet

    A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása

A területi védelem meghatározása


9.§

 

 A településképi szempontból meghatározó terület: Jellegzetes, értékes hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert hordozó, vagy meghatározó település, vagy egy település ilyen jellemzőkkel bíró lehatárolható településrésze. A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a Rendelet 1.sz. mellékletének  I./ fejezete tartalmazza.


IV. fejezet

Településképi követelmények

Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények


10.§


(1)   Az anyaghasználati követelmények a település egész területére vonatkozik.

(2)  Lábazatképzés: nem jelenhet meg a lábazaton fémfelület.

(3) Falfelületek: nem alkalmazható fém homlokzatburkolat, eternit jellegű burkolat, mázas kerámia, csempe, függönyfalszerűen alkalmazott üveg és fémszerkezet.

(4)  Tetőfedés anyaga: nem alkalmazható fém tető-héjalás. (kivételt képez a nem teljes felületen alkalmazott rézlemez, horgany, cink az egyes tetőrészletek kiegészítő fedésként) azbeszt tartalmú hullámpala, azbeszt tartalmú síkpala, műanyag síklemez.


A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények


11.§


A településképi szempontból meghatározó területre vonatkozó építészeti követelmények:

 (1)  A területi építészeti követelmények a község történelmi településrészére - 1.sz. melléklet 1/fejezetében - lehatárolt területre vonatkozik.

(2)  A történelmi településrészen a népi hagyományokat követő és jellemző féloldalas, oldalhatáron álló beépítési mód alkalmazható.

(3)  Jellemző szintszám: földszintes. A fő funkció építménye nem lehet alacsonyabb a mellékfunkció építményénél.

(4) Kerti építmények, műtárgyak: Az elő- és oldalkertekbe kerti építmények nem helyezhető el, kivéve közmű csatlakozási műtárgyak.

(5)  A lakótelek utcai telekhatárainál kerítés az épülettel összhangban a lakóépület homlokzati megjelenését nem zavaró, áttört felületű és a parapet magasságtól nem magasabb formában építhető.

12.§


A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:

 (1) Lábazatképzésnél: kő, műkő vagy egyéb igényes természetes anyag használható fel. Falfelület képzésnél: vakolt, fehér vagy pasztellszínek (rikító, erős színek nem) alkalmazhatók. Falburkolat kialakítása: kő, műkő, mészhomok tégla tagolt plasztikus homlokzatképzés, a helyi hagyományos díszítő motívumok alkalmazásával, a helyi kultúra formakincseinek felhasználásával történhet.

(2)  Tömegformálás: A hagyományos népi építészeti kultúra szerinti nyílás- és falfelületi arány, valamint a homlokzat és a tető felépítmény arány kerüljön kialakításra. Oromfal falazottan jeleníthető meg.

(3)  Tetőszerkezet: A régióra is jellemző oromfalas nyeregtető, kontyolt nyeregtető. A tetőgerinc merőleges az úttengelyre, hajlított ház esetén utcával párhuzamos összetett. Tetőhajlásszög: 35-42 fok. A tető anyaga: cserép, vagy pikkelyszerű égetett kerámia. Színe: piros, barna, vagy szürke.


13.§


(1) A település közigazgatási területén található, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési körébe eső védett területek, településképi és országos jelentőségű kategóriák, országos jelentőségű védett természeti területek, Natura2000 területek, Ramsari területek, kiemelten kezelendő természeti értékek, természeti emlékek. Településképi szempontból ezen területek meghatározó területi kategóriába tartoznak. (1.sz.mell. I.fejezet.)

(2) Domaháza község közigazgatási területén örökségvédelemmel érintett ingatlanok jegyzékét a 2. sz. melléklet tartalmazza.

(3)   Az építési tevékenységgel érintett telken (közterületen, magánterületen) a zöldfelületek településképet befolyásoló növénytelepítésre a fásításra, növénytelepítésre javasolt őshonos növények jegyzékében, lombos fafajok, tűlevelű fenyőfajok és lombos cserjék telepíthetők, melyet az 1.-2.sz.függelék tartalmaz.

(4) A település közigazgatási határában található Natura2000 gyepfelületek fenntartásának földhasználati szabályairól, a növényvédelmi tevékenységről, az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének, vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről a 3.-4.-5.sz.függelék betartása kötelező.


A helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó

építészeti követelmények


14.§


A helyi védelemben részesülő területre vonatkozó területi építészeti követelmények.

(1) A község történelmi településrészén az örökölt építészeti hagyomány értékeit követő szemlélettel, az illeszkedési szabályoknak és a korszerű lakhatási igényeknek is megfelelő lakóépületek létesíthetőek.

(2)  A jól megválasztott lépték az új épület alapvető kérdése, a község központi részén „léptéken felüli” épület nem fogadható el.

(3)  Az épületek tervezésekor a jó megjelenítéshez tartozó racionális homlokzatképzéssel a hagyományos léptékű, tömegű, forma és arányok megjelenítésével szükséges a jó arculatot megtalálni.


A helyi védelemben részesülő értékekre vonatkozó egyedi  építészeti követelmények


15.§


(1) A község közterületein található egyedi értékek megőrzése, karbantartása, felújítása az önkormányzat feladata.

(2)  A helyi értékek naprakész bemutatása, az évszakoknak megfelelő gondozása (hó eltakarítás, rendszeres kaszálás, tisztítás) az önkormányzat feladata.


Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése


16.§


(1)  A település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére alkalmas terület, Domaháza község külterületi ingatlanjain biztosítható.

(2)  A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmas terület, a község teljes belterülete.

(3)  A sajátos építményre, műtárgyra vonatkozó anyaghasználati követelmények. A község történelmi településrészén acélszerkezetű transzformátor ház, magas feszültségű villamoshálózati oszlopok nem helyezhetők el.



V. fejezet

Reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények


17.§.


(1)  Hirdetési célú berendezés a meglévő épített és természetes környezetbe, a településképbe illeszkedően csak úgy helyezhető el, hogy az ne akadályozza a közterületek és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, valamint ne sértse a szomszédok jogait és törvényes érdekeit, ne okozzon közlekedési veszélyhelyzetet.

(2)  Épületek tetőzetén reklámfelület nem alakítható ki.

(3)  Az épület teljes homlokzatát érintő átalakítás, felújítás esetén az e rendeletnek nem megfelelő cégért, cégtáblát, cégfeliratot el kell távolítani.

(4)  Ingatlanonként 1 db, maximum 0,5 m²-es nagyságú, az ingatlan eladását, bérbeadását meghirdető tábla az épület falán, ablakában vagy az ingatlan kerítésén, a homlokzat vagy a kerítés síkjában helyezhető el.

(5)  Beépítetlen ingatlanon az ingatlan eladását, bérbeadását meghirdető tábla mérete nem haladhatja meg az 1 m²-t.

(6)  Építmény homlokzatán, kerítésén csak olyan név- és címtábla helyezhető el, amely az épületben lévő rendeltetési egységre, az abban folytatott tevékenységre vonatkozik.

(7)  A hirdetési célú berendezés tulajdonosa köteles gondoskodni annak rendszeres karbantartásáról, valamint arról, hogy a berendezés ne okozzon kárt az általa érintett létesítményben és annak rendeltetésszerű használatát ne korlátozza.


18.§


(1)  Épület homlokzatán cégér az épület homlokzati síkjára csak merőlegesen, cégtábla az épület homlokzati síkjával csak párhuzamosan, a homlokzati síkból ki nem fordulva helyezhető el.

(2)  Cégér homlokzatra merőleges felülete nem haladhatja meg a 0,8 m²-t,vastagsága a 0,3 métert.

(3)  A cégér homlokzati falsíktól számított kinyúlása nem haladhatja meg az 1,0 métert.

(4)  A cégérek, cégtáblák tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, továbbá a cégfeliratokat úgy kell kialakítani, hogy

a)     azok mérete, aránya, anyaga szervesen illeszkedjen az érintett épület építészeti megoldásaihoz, a homlokzat meglévő vagy tervezett vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához,

b)     naturális képeket, fotókat, a környezettől és az épület homlokzati színétől idegen, indokolatlanul elütő vagy erős színeket ne tartalmazzon,

c)    épületdíszt, díszítő tagozatot ne takarjon el.


19.§


(1)  Villódzó, káprázást okozó vagy futó fényű világító reklámberendezés nem alkalmazható.

(2)  Cégjelzések, hirdető-berendezések az egyes homlokzatoknak legfeljebb 10%- át fedhetik be.

(3)  Cégjelzés, hirdető-berendezés csak úgy helyezhető el, hogy a közúti közlekedés űrszerelvényét ne érintse. Világító berendezések kizárólag a közlekedésbiztonsági szabályok betartása mellett helyezhetők el.

(4) A település közigazgatási területéhez tartozó fokozott védelem alatt álló területen lévő közterületen, magánterületen reklámhordozó és reklám - jogszabály által meghatározott kivétellel - nem helyezhető el.(Natura2000 területek, Ramsari területek)"

(5)  Üzletenként legfeljebb 1 db cégtábla, 1 db címtábla (a cég-és címtábla összevonható) és 1 db cégér helyezhető el, kivéve a saroképület esetét, amikor a sarkon elhelyezkedő üzlet esetében közterületenként egy-egy cégér helyezhető el.

(6)  A közterületen álló pavilonokon rendeltetési egységenként egy darab üzletfelirat elhelyezése megengedett.

20.§


(1) Jelentős esemény (falunap, települési évforduló) hirdetésére: elhelyezhető méretkikötés nélkül, évi tizenkét naptári hét időszaka alatt.

(2)  Tájékoztatás (konferencia, falugyűlés, idegenforgalmi esemény, koncert) esetén: reklám elhelyezhető méretkikötés nélkül, évi tizenkét naptári hét időszaka alatt.

(3)  Építési reklámháló esetén reklám elhelyezhető az építési tevékenység időtartama alatt, melynek az építési napló-bejegyzés a feltétele.


21.§


Közvilágítási, hírközlési berendezésen, oszlopon, egyéb közmű berendezésen kizárólag tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszköz helyezhető el, melynek száma oszloponként, berendezésenként legfeljebb 2 darab, mérete legfeljebb 2,0 m2 lehet.


22.§

(1) Megállítótábla

a) kizárólag

                aa) akciós termékek hirdetése,

                ab) rendezvények, programok népszerűsítése, hirdetése,

                ac) standolás, szervezés

céljából megengedett,

b) legfeljebb A0-ás méretű,

c) a településképi védettségekhez és karakterekhez igazodó, a védettségi szintnek megfelelő, ahhoz illeszkedő lehet.

(2) Megállító tábla csak ott helyezhető el, a balesetmentes közlekedés biztosítva van, és az elhelyezés a gyalogos forgalmat nem akadályozza.

(3) Reklámhordozóként utánfutó közterületen, vagy közterületről látható módon nem helyezhető el.

 

VI. FEJEZET

Kötelező szakmai konzultáció


Rendelkezés a szakmai konzultációról


23.§


(1)  A kötelező szakmai konzultáció esetei: Az önkormányzat minden a község arculatát érintő építési, homlokzat felújítási, tető átépítési, homlokzati hőszigetelés-színezés stb. esetben biztosít szakmai konzultációt térítésmentesen.

(2)   A kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül megtartják a szakmai konzultációt, ezen belül a szakmai tájékoztatást.

(3)  A konzultáció az önkormányzati főépítész, vagy a Polgármester feladata.

(4)  A konzultáció felelőse az elhangozottakról emlékeztetőt készít, amelyben rögzíteni kell a felvett javaslatok lényegét, valamint a főépítész vagy a polgármester főbb nyilatkozatait.

(5)  Az emlékeztetőben rögzített nyilatkozatok kötik a települési önkormányzatot a településképi, véleményezési, bejelentési és a kötelezési eljárásban.



VII. FEJEZET

Településképi véleményezési eljárás

A véleményezési eljárással érintett építmények köre


24.§.


A véleményezési eljárás esetei: A polgármester a község területén építési engedéllyel, illetve egyszerű bejelentéssel épülő tervezett építmény építésére, bővítésére, településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont, vagy fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz, településképi véleményt ad.


A véleményezési eljárás részletes szabályai


(1)  Az egyszerű bejelentéssel építhető lakóépületekre (155/2016.(VI.13.) korm. rendelet. (300 m2 alatti és feletti).

(2) Bejelentés nélkül építhető építményekre (ha a településképet befolyásoló építményt terveznek) terjednek ki.

(3)  A véleményezési eljárás lefolytatásához a kérelmező (építtető) kérelmét papír alapon nyújtja be és a véleményezendő műszaki dokumentációt feltölti a hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre, amelyhez a polgármesternek hozzáférést biztosít.

A véleményezési eljárás során vizsgálni kell: a településképi követelményeknek való megfelelést. (a környezetbe illeszkedés, a beépítés, vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme) településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényre juttatását.

(4)  A polgármester a szakmai megalapozottság érdekében beszerzi a főépítész szakmai véleményét.

(5) A kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül érdemben határoz:

a./ feltétel meghatározásával, vagy anélkül javasolja a tervezett építési tevékenységet,

b./ engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha a kérelem vagy melléklete nem felel meg a településképi követelményeknek.

A polgármester a véleményét feltölti az elektronikus tárhelyre.


VIII. FEJEZET

Településképi bejelentési eljárás

A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók, rendeltetésváltozások köre


25.§


A rendelkezés célja a település építészeti, városképi, illetve természetvédelmi értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében az építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött településképet érintő reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének szabályozása.





A bejelentési eljárás részletes szabályai


26.§


(1) A településképi bejelentési eljárás az építtető, illetve építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa (a továbbiak: bejelentő) kérésére indul a kormányrendeletben meghatározott mellékletek tartalmával.

(2) A kérelmet az építési tevékenység megkezdése előtt 15 nappal kell benyújtani.

(3) A településképi bejelentési eljárás során hiánypótlásra nincs lehetőség.

(4) A polgármester a településképi bejelentési eljárást a kormányrendeletben meghatározottak szerint folytatja le.

(5) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntését a főépítész (ha nincs alkalmazásban, akkor a polgármester) készíti elő.

(6) A bejelentés a tudomásulvétele a kiadásától számított 1 évig érvényes.


IX. FEJEZET

A településképi kötelezés, településképi bírság

Településképi kötelezési eljárás


27.§


  1. A településképi követelmények érvényesülése érdekében a polgármester településképi kötelezést bocsáthat ki, amely az építmény, építményrész felújítására, átalakítására, vagy elbontására vonatkozhat.
  2. A kötelezés kiterjedhet továbbá az eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése.
  3. A településképi bejelentési döntést megelőzően megkezdett, az eljárás hatálya alá tartozó építési tevékenység.
  4. A településképi bejelentés elmulasztása esetén.
  5. A településképi kötelezettség körébe tartozó a településképet rontó reklámok, reklámberendezések, cégérek megszüntetése, átalakítása, vagy elbontás elrendelése.


A településképi követelmények megszegésének jogkövetkezményei


28.§


  1. A településképi kötelezési eljárás hivatalból indul, a főépítész, illetve a polgármester kezdeményezésére.
  2. A polgármester a településképi kötelezési eljárást az Általános Közigazgatási Rendtartásról szóló 2016.évi CL tv.(ÁKR) szabályai által meghatározottak szerint folytatja le.
  3. A polgármester településképi kötelezési határozatát a főépítész készíti elő.
  4. A településképi kötelezésről a polgármester önkormányzati hatósági döntést hoz határozat formájában.






A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke


29.§.


  1. A kiszabható bírság esetkörei:
  • a településképi rendelet és a településképi követelmények megszegése
  • a településképi eljárás kezdeményezése, elmulasztása

  • a településképi követelmények be nem tartása, döntés végre nem hajtása
  • a döntés részleges végrehajtása.


(2)  A bírság kiszabásának minimális mértéke: 10.000.- Ft, maximális mértéke: 1.000.000.-

Ft lehet.

(3)  A bírság meghatározásához szükséges mérlegelési szempontokat, az Általános Közigazgatási Rendtartásról szóló 2016.évi CL.tv. (ÁKR) szabályaival összhangban kell meghatározni.


A településképi bírság kiszabásának és behajtásának módja


30.§


A polgármester által kiszabott településképi bírságot az önkormányzat önkormányzati bírságról szóló határozatában szereplő bankszámlaszámra kell megfizetni. 



A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése


31.§

(1)  A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karbantartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.

(2)  A támogatás mértékét Domaháza Község Önkormányzata Képviselő- testülete évente az éves költségvetési rendeletében határozhatja meg.

(3)  Az (1) szerinti önkormányzati támogatás csak az esetben nyújtható, ha

a.)     a helyi védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja (karbantartja), azt neki felróható módon nem károsítja,

b.)  a karbantartással és az építéssel összefüggő hatósági előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja.

(4) Nem adható önkormányzati támogatás, ha a helyi védett értékkel összefüggésben engedély nélkül vagy engedélytől eltérően, illetve szabálytalanul végeztek építési munkát.


XI. FEJEZET

32.§


(1)  A rendelet  a kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit az ezt követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2)  Hatályát veszti Domaháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezése, alkalmazása településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről.

(3) Hatályát veszti Domaháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2005. (V.25.) rendelete a Helyi Építési Szabályzatról 5.§, 12.§ 12. bek. 20.§ (2) bek.-ben A településmag környezetében a helyi értékvédelmi területen belül külön előírások fejezet, 21. § (2) bek.-ben  A  településmag környezetében a helyi értékvédelmi területen belül külön előírások, és a 44. §.




            Elek István                                                               Henyecz Sándorné

            polgármester                                                                        jegyző





A rendelet 2018. április 27-én kihirdetésre került.



                                                                                                          Henyecz Sándorné

                                                                                                                      jegyző






                                                                                                                      1.sz. melléklet

a 5/2018.számú önkormányzati rendelet

      A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke.


A helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása.


a./ Történelmi településrész meghatározása (védett):

  • ÉK-i irányból (Kissikátor felől) a 278 hrsz-tól, a központon keresztül a Dózsa Gy.u. 485 hrsz-ig (a Kossuth és Dózsa úti csomópontig).
  • DNY-i irányba a Rk. templomtól Zabar felé menő Rákóczi u. 160-as hrsz-ig,

b./ Településképi szempontból meghatározó területek

  • NATURA2000 területei
  • ex-lege védett területei
  • országos ökológiai hálózat övezetei


Átalakuló, új településrész (nem védett):

  1. Dózsa Gy.u. 278- hrsz-től ÉK-i irányba 301/2 hrsz-ig,
  2. Rákóczi u. 160-as hrsz-tól, Zabar felé a 148 hrsz-ig,
  3. Dózsa Gy.u. 458-as hrsz-tól Dél felé, az 502/2 hrsz-ig.



A helyi egyedi védelem alatt álló épületek, építmények „elemek” jegyzéke:


  1. Rákóczi u. 11. szám 200/1 hrsz-on lévő lopott tornácos, árkádsoros lakóház, szépen felújítva.


  1. Kossuth u. 22. szám, 30 hrsz-ú ingatlanon régi egytraktusos, lopott tornácos, hódfarkú cseréppel fedett lakóépület.


  1. Rákóczi u. 31. szám 170-es hrsz., módosabb gazda építette lakóház istállóval és csűrrel.


  1. Szent Erzsébetről elnevezett Rk.templom 1760-ban épült, Dózsa Gy.u. 69.sz.ám, 94-es hrsz.


  1. Dózsa Gy.u. közpark, 96/2 hrsz., a háború áldozatainak állít emléket.


  1. A templomkert sarkában tör a felszínre a KALÁSZ-kút, Dózsa Gy.u.94 hrsz.










2. sz. melléklet

a 5/2018.számú önkormányzati rendelet




ÖRÖKSÉGVÉDELEMMEL ÉRINTETT INGATLANOK JEGYZÉKE

Domaháza község közigazgatási területén




megye              település neve     hrsz       védettség        azonosító         védett örökségi

                                                                      jogi jellege                                  érték neve


BAZ                Domaháza          0117/2        régészeti      16499    Vörösvár, Vásárút telep

                                                                        lelőhely

BAZ                Domaháza            0120         régészet       16498   Vörösvár,Tálas-bükki hegy

                                                                        lelőhely

                                                                                           16500     Vajdavár- Vörösvár között

































1.sz.függelék

a 5/2018.számú önkormányzati rendelet


Fásításra, növénytelepítésre javasolt őshonos növények jegyzéke


Lombos fafajok

tudományos (latin) elnevezés

magyar elnevezés

Acer campestre

mezei juhar

Acer platanoides

korai juhar

Acer pseudoplatanus

hegyi juhar, jávorfa

Acer tataricum

tatár juhar, feketegyűrű juhar

Alnus glutinosa (allergén)

enyves éger, mézgás éger, berekfa

Alnus incana

hamvas éger

Betula pendula (allergén)

közönséges nyír, bibircses nyír

Betula pubescens

szőrös nyír, pelyhes nyír

Carpinus betulus

közönséges gyertyán

Cerasus avium (Prunus avium)

vadcseresznye, madárcseresznye

Cerasus mahaleb (Prunus mahaleb)

sarjmeggy, török meggy

Fagus sylvatica

közönséges bükk

Fraxinus angustifolia ssp. pannonica

magyar kőris

Fraxinus excelsior

magas kőris

Fraxinus ornus

virágos kőris, mannakőris

Juglans regia

közönséges dió

Malus sylvestris

vadalma

Padus avium

zelnicemeggy, májusfa

Populus alba *

fehér nyár, ezüst nyár

Populus canescens *

szürke nyár

Populus nigra *

fekete nyár, topolyafa, csomoros nyár

Populus tremula

rezgő nyár

Pyrus pyraster

vadkörte, vackor

Quercus cerris

csertölgy, cserfa

Quercus petraea (Q. sessiliflora)

kocsánytalan tölgy

Quercus pubescens

molyhos tölgy

Quercus robur (Q. pedunculata)

kocsányos tölgy, mocsártölgy

Salix alba (allergén)

fehér fűz, ezüst fűz

Salix fragilis

törékeny fűz, csörege fűz

Sorbus aria

lisztes berkenye

Sorbus aucuparia

madárberkenye

Sorbus domestica

házi berkenye, fojtóska

Sorbus torminalis

barkóca berkenye, barkócafa

Tilia cordata (T. parviflora)

kislevelű hárs

Tilia platyphyllos (T. grandifolia)

nagylevelű hárs

Ulmus glabra (U. montana, U. scabra)

hegyi szil

Ulmus laevis

vénic szil, lobogós szil, vénicfa

Ulmus minor (Ulmus campestris)

mezei szil, simalevelű mezei szil


                                                                                                         






            2.sz.függelék

a 5/2018.számú önkormányzati rendelet


Tűlevelű fajok (fenyők)


tudományos (latin) név

magyar elnevezés

Juniperus communis

közönséges boróka, gyalogfenyő


Lombos cserjék


tudományos (latin) név

magyar elnevezés

Colutea arborescens

pukkanó dudafürt

Cornus mas

húsos som

Cornus sanguinea

veresgyűrű som

Crataegus laevigata (C. oxyacantha)

kétbibés galagonya

Crataegus monogyna

egybibés galagonya

Euonymus europaeus

csíkos kecskerágó

Euonymus verrucosus

bibircses kecskerágó

Frangula alnus (Rhamnus frangula)

kutyabenge

Hippophae rhamnoides

homoktövis

Lonicera xylosteum

ükörke lonc, ükörke

Prunus spinosa

kökény

Rhamnus catharticus

varjútövis (benge)

Ribes uva-crispa

-

Rosa canina

gyepűrózsa

Salix caprea

kecskefűz

Salix cinerea

rekettyefűz, hamvas fűz

Salix purpurea

csigolyafűz

Salix viminalis

kosárkötő fűz

Sambucus nigra

fekete bodza

Sambucus racemosa**

fürtös bodza

Spirea salicifolia

fűzlevelű gyöngyvessző

Staphylea pinnata

mogyorós hólyagfa

Viburnum lantana

ostorménfa

Viburnum opulus

kányabangita

* nem „szöszös”, hím egyedek telepítése javasolt csak

** 500 m felett javasolható a telepítése

Allergén növényfajok telepítése kizárólag külterületen, belterülettől és beépítésre szánt területtől nagy távolságra javasolható.











                                                                                                 3.sz.függelék

az 5/2018.számú önkormányzati rendelet


Az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának

és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről


A rendelet alapján a tagországok képviselőiből álló inváziós fajok elleni védelemért felelős bizottság elfogadta azt a növény- és állatfajlistát, mely az Unió számára veszélyt jelentő inváziós idegenhonos fajok jegyzékét alkotja. A listán szereplő fajok egyedeire vonatkozó szigorú szabályok szerint tilos az egész EU területén forgalomba hozni és a természetbe kibocsátani akár egyetlen példányt is, de a behozatalra, tartásra, tenyésztésre, szaporításra, szállításra, kereskedelemre és felhasználásra is hasonlóan szigorú szabályok vonatkoznak.

A listában szereplő növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

Borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

Kaliforniai tündérhínár

Cabomba caroliniana

Vízijácint

Eichhornia crassipes

Perzsa medvetalp

Heracleum persicum

Sosnowsky-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

Hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

Fodros átokhínár

Lagarosiphon major

Nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

Sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

Sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

Közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

Keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

Ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

Kudzu nyílgyökér

Pueraria montana var. lobata


Várhatóan 2017-ben az alábbi fajokkal fog bővülni a lista:

Magyar név

Tudományos név

Közönséges selyemkóró

Asclepias syriaca

Vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

Bíbor nebáncsvirág

Impatiens glandulifera

Felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

Kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

Óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

Tollborzfű

Pennisetum setaceum


Alternanthera philoxeroides


Microstegium vimineum



                                                                                                    4.sz.függelék

a 5/2018.számú önkormányzati rendelet


A NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól


A kormányrendelet melléklete meghatározza azoknak a fajoknak a listáját, melyek inváziós és termőhely-idegen növényfajoknak tekinthetők, így az 5. § (2) bekezdés értelmében a Natura 2000 gyepterületeken ezek megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell mechanikus védekezéssel vagy speciális növényvédőszer-kijuttatással.


Az érintett növényfajok:


1. Fásszárú inváziós és termőhely-idegen növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

akác

Robinia pseudo-acacia

amerikai kőris

Fraxinus americana

bálványfa

Ailanthus altissima

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

fekete fenyő

Pinus nigra

erdei fenyő

Pinus silvestris

gyalogakác

Amorpha fruticosa

kései meggy

Prunus serotina

zöld juhar

Acer negundo


2. Lágyszárú inváziós növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

alkörmös

Phytolacca americana

japánkeserűfű fajok

Fallopia spp.

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

magas aranyvessző

Solidago gigantea

parlagfű

Ambrosia artemisifolia

selyemkóró

Asclepias syriaca

süntök

Echinocystis lobata



A növényvédelmi tevékenységről

A rendelet 2. § (1) bekezdése értelmében a földhasználó és a termelő köteles védekezni az alábbi növények ellen: parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), keserű csucsor (Solanum dulcamara), selyemkóró (Asclepias syriaca), aranka fajok (Cuscuta spp.





5.sz.függelék a 5/2018.számú önkormányzati rendelet