Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005. (IX. 14.) önkormányzati rendelete

a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról

Hatályos: 2005. 10. 14- 2012. 03. 16

Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005. (IX. 14.) önkormányzati rendelete

a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról

2005.10.14.

A Község Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdés c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) Jelen rendelet hatálya a község igazgatási területére terjed ki.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott területen területet felhasználni, építési telket, vagy területet kialakítani, a földrészleteken építési tevékenységet folytatni, rendeltetést megváltoztatni, ilyen célra hatósági engedélyt adni az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997 Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) előírásainak, valamint jelen szabályzatban foglaltaknak megfelelően szabad.

(3) Jelen szabályzat az alábbi mellékletekkel együtt érvényes:

1. számú melléklet: A Pécsépterv Stúdió dokumentációjának SZ-1 jelű, SZ-2 jelű és SZ-3 jelű 1:10000, illetve 1:4000 léptékű szabályozási tervlapjai.

2. számú melléklet: a régészeti és építészeti védettséghez

3. számú melléklet: Helyi értékvédelmi kataszter, amely tartalmazza az ismert régészeti lelőhelyek pontos helyét és leírását, a védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a javasolt módosításokat

4. számú melléklet: OTÉK eltérési hozzájárulás

Fogalom meghatározás

2. § Jelen szabályzat alkalmazása során az alább felsorolt fogalmakon kívül az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ában, illetve az OTÉK 1. számú mellékletében meghatározott fogalomértelmezéseket kell használni:

a) Nagy haszonállat: ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, sertés, kecske, juh, strucc.

b) Kis haszonállat: tyúk, csirke, lúd, kacsa, húsgalamb, húsnyúl, nutria, prémes állat.

c) Árutermelő állattartás: 10-nél több nagy haszonállat, 200-nál több kis haszonállat tartása.

d) „K” kialakult állapot. Kialakult állapot azt jelenti, hogy a terület kialakult rendezettsége megfelelő, új építés, vagy bővítés esetén a beépítés hagyományos rendjét kell betartani, építési engedélyt az illeszkedés elvének figyelembevételével lehet kiadni. Kialakult állapotra vonatkozó előírást kell használni az épületnek az övezeti előírásokban „K” betűvel meghatározott jellemzőivel kapcsolatban. Amennyiben az alkalmazható jellemzők nem magától értetődőek, azokat elvi engedély keretében kell tisztázni. A jellemzőket az építési hatóság határozza meg az önkormányzati-, annak hiányában a megyei főépítész állásfoglalásának figyelembevételével.

e) Az övezetek és építési övezetek építési paramétereit tartalmazó táblázatokban:

ea) „SZ” betűjel: szabadonálló beépítési módot

eb) „O” betűjel: oldalhatáron álló beépítési módot jelenti.

A szabályozás elemei

3. § (1) A szabályozás elemei a település alakításában játszott szerepüknek megfelelően I., II., vagy III. rendűek lehetnek.

(2) Az I. rendű szabályozási elemek a település egésze szempontjából a legfontosabbak, ezért ezeket csak a településszerkezeti terv felülvizsgálatára és módosítására előírt eljárással lehet megváltoztatni. I. rendűnek kell tekinteni azokat a közlekedési elemeket, területfelhasználási módokat és területfelhasználási egység határokat, amelyek a településszerkezeti tervben jelölve vannak.

(3) Településszerkezeti terv módosítása nélkül, szabályozási tervvel módosítható a területfelhasználási egység határa egy teleksáv mértékéig.

(4) A II. rendű szabályozási elemek egy-egy településrész szempontjából fontosak, ezeket csak a szabályozási terv módosítására előírt eljárással lehet megváltoztatni. II. rendűnek kell tekinteni minden szabályozási elemet, amit a (2) és (5) bekezdés tételesen nem sorol fel.

(5) A III. rendű szabályozási elemek hatósági eljárásban, illetve önkormányzati rendeletben módosíthatók, pontosíthatók, kiegészíthetők a rendezési tervi célok megvalósítása érdekében.

a) Hatósági eljárásban módosítható, vagy meghatározható:

aa) az illetékes szakhatóság hozzájárulásával a védősávok és –területek,

ab) telekalakítási terv1 alapján a hátsó telekhatáron haladó övezet-, építési övezet- és területfelhasználás-szabályozási vonal, valamint a terület-felhasználási egységen belüli területet kiszolgáló út.

b) Önkormányzati rendeletben módosítható, vagy meghatározható:

ba) a belterületi határ a beépítésre szánt területek fejlesztési ütemével összhangban,

bb) a sajátos jogintézmények köre,

bc) szakvélemény alapján a helyi védelem területen, épületen és objektumon.

Az építés engedélyezésének sajátos feltételei

4. § (1) Az építési engedélyezési eljárásba az alábbi esetekben szakhatóságként be kell vonni a területileg illetékes első fokú

a) örökségvédelmi hatóságot:

aa) a jelen szabályzat mellékletében felsorolt nyilvántartott régészeti lelőhelyen belüli építkezés esetén,

ab) a kijelölt műemléki környezeten belüli építkezés esetén.

b) geológiai szolgálatot:

ba) ha az építés 3,0 méternél magasabb, megtámasztatlan löszpart magasságának kétszeresénél közelebb történik,

bb) ha 3,0 méternél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel jár az építkezés,

bc) ha a szabályozási tervlapon jelölt felszínmozgásos területen belül történik az építkezés.

c) természetvédelmi hatóságot védett természeti területen, illetve ökológiai hálózatban és természeti területeken területhasználat megváltoztatásához, közmű és közút építéséhez. [1]

d) vízügyi hatóságot a hidrogeológiai védőterületen belüli építkezés esetén.

e) talajvédelmi szolgálatot, ha a beruházás termőföldön, vagy termőföld érintésével történik.

[1] A 20/2001. évi korm. rendelet B mellékletében meghatározott tevékenységek végzéséhez környezeti hatásvizsgálat szükséges.

(2) A helyi értékvédelem alatt lévő épületet érintő elvi építési, építési engedély iránti kérelemhez csatolni kell az önkormányzati-, annak hiányában a megyei főépítész szakvéleményét.

(3) Az elvi építési, építési engedély iránti kérelemhez talajmechanikai szakvéleményt kell csatolni abban az esetben, ha az engedélyezési eljárásban a geológiai szolgálat szakhatóságként részt vesz.

Terület-használat rendszere

5. § (1) Az 1. § (1) bekezdésben lehatárolt területen - az OTÉK szerint – az alábbi megnevezésű, és jelű terület-felhasználási egységek találhatók.

a) Beépítésre szánt területek:

aa) falusias lakóterület Lf

ab) kereskedelmi szolgáltató gazdasági terület Gksz

ac) (különleges) temetői terület Kt

ad) (különleges) sport terület Ks

b) Beépítésre nem szánt területek:

ba) közúti közlekedési terület KÖu

bb) egészségügyi-, szociális, turisztikai erdőterület Ee

bc) védelmi erdőterület Ev

bd) gazdasági erdőterület Eg

be) általános mezőgazdasági terület

bf) korlátozott használatú mezőgazdasági terület Mko

bg) kertes mezőgazdasági terület Mke

bh) zöldterület Z

bi) vízgazdálkodási terület V

(2) A területfelhasználási egységek területe – amennyiben annak több felhasználási módú, vagy építési feltételű része van – övezetekre, illetve építési övezetekre tagolódik.

(3) Az övezetek, építési övezetek területe telkekre, építési telkekre és ezek megközelítését biztosító kiszolgáló köz-, illetve magánutakra bontható.

Beépítésre szánt területek általános szabályok

6. § (1) A helyi értékvédelmi terület kivételével a területfelhasználási egységeken belül telekalakítási engedélyezési eljárás keretében 150 m-t meg nem haladó hosszúságú kiszolgáló út alakítható ki.

(2) A területen az adott építési övezetben megengedett funkciót nem zavaró közmű létesítmények – transzformátor, gáznyomás-szabályozó – számára önálló telek is kialakítható. E telkek és beépítésük paramétereit az építési hatóság az övezeti előírásoktól eltérően is megállapíthatja.

(3) A meglévő telek akkor is beépíthető, ha a telek területe és szélessége az építési övezetben megengedett helyett, csak a táblázatban zárójelben szereplő értéket éri el. Az út számára történő terület átadásból származó területcsökkenés nem érinti a telek eredeti beépíthetőségére megállapított bruttó beépíthetőség nagyságát.

(4) Az építési övezetre megengedett legnagyobb beépítettséget meghaladó meglévő épületen építési engedély köteles munka csak a zárójelben meghatározott beépítési mértékig és csak a tömegén belül folytatható.

(5) Lakóterületen az épületet a teleknek a közterület felöli 70 méteres sávjában kell elhelyezni. Az építési telkek szabályozási tervben jelölt be nem építhető része, valamint a telek homlokvonalától 70 m-nél távolabb eső része a beépítettség és a zöldfelületi arány számítása során nem vehető figyelembe.

(6) A telkek beépítése során az előkert méretét környezetében meglévőhöz alkalmazkodóan, újonnan kialakított telekcsoportnál pedig elvi engedély keretében készített telekalakítási tervben meghatározottak szerint kell biztosítani.

(7) A beépítésre szánt területen – az OTÉK 32. §-ában felsorolt építményeket kivéve – építést engedélyezni csak legalább a részleges közművesítettség kiépítése esetén szabad.

(8) Nyeles telek kialakítása nem engedélyezhető.

Lakóterület

7. § (1) A területek elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgálnak, de elhelyezhető más az OTÉK-ban meghatározott funkciójú épület, is az ott meghatározott feltételekkel – az üzemanyagtöltő állomás kivételével.

(2) Lakóterületen lakóépületet, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, valamint szálláshely szolgáltató épületet a közterülethez csatlakozó 30 m-en belül, állattartó, mező- és erdőgazdasági, kézműipari és gazdasági építményt ületet 30 méteren túl kell elhelyezni.

(3) Lakóterületen egy telken legfeljebb két lakás létesíthető.

(4) A területen árutermelő állattartás nem folytatható.

(5) Az Lf-2 jelű lakóterületen a hátsókert mérete nulla méter.

(6) A terület építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot, legnagyobb beépítettséget és a legkisebb zöldfelületi arányt, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza:

a) Lf-1 jelű területek

aa) övezeti jele: Lf-1

ab) beépítési módja: O (K)

ac) legkisebb telekterület:800 (200) m2

ad) legkisebb telek-szélessége: 16 (12) m

ae) legnagyobb beépítettség: 30 (45) %

af) legkisebb zöldfelületi aránya: 40 (30) %

ag) legnagyobb építmény magassága: 4,5 (K) m

b) Lf-2 jelű területek

ba) övezeti jele:Lf-2

bb) beépítési módja: O (K)

bc) legkisebb telekterület: 500 (200) m2

bd) legkisebb telek-szélessége: 16 (12) m

be) legnagyobb beépítettség: 30 (45) %

bf) legkisebb zöldfelületi aránya: 40 (30) %

bg) legnagyobb építmény magassága: 4,5 (K) m

Gazdasági terület

8. § (1) A Gksz jelű gazdasági területen az OTÉK-ban meghatározott funkciójú létesítményeken kívül mezőgazdasági üzemi épületek is elhelyezhetők.

(2) A telkek új beépítése során – amennyiben a szabályozási tervben meghatározott építési hely ezt másként nem jelöli - legalább 10,0 m előkertet kell biztosítani.

(3) A terület építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot, legnagyobb beépítettséget és a legkisebb zöldfelületi arányt, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza:

a) övezeti jele: Gksz

b) beépítési módja: SZ

c) legkisebb telekterület: 2000 (1000) m2

d) legkisebb telek-szélessége: 30 (20) m

e) legnagyobb beépítettség: 30 %

f) legkisebb zöldfelületi aránya: 30 %

g) legnagyobb építmény magassága: 7,5 (K) m. Amennyiben a telepítendő technológia azt megkívánja az elsőfokú építési hatóság nagyobb építménymagasságot is engedélyezhet.

Különleges terület

9. § (1) Kt jelű különleges temetői területen épület csak a temetést szolgáló funkcióval létesíthető.

(2) A temető 50 m-es környezetében kegyeletet sértő épület nem helyezhető el.

(3) A Ks jelű különleges sport területen a sportolást kiszolgáló létesítmények helyezhetők el.

(4) A terület építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot, legnagyobb beépítettséget és a legkisebb zöldfelületi arányt, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza:

a) övezeti jele: Kt, Ks

b) beépítési módja: SZ

c) legkisebb telekterület: 2000 (K) m2

d) legkisebb telek-szélessége: 30 (K) m

e) legnagyobb beépítettség: 10 (K) %

f) legkisebb zöldfelületi aránya: 40 %

g) legnagyobb építmény magassága: 4,5 (K) m, kivéve harangtorony, harangláb

Beépítésre nem szánt területek,közlekedési és közműterület

10. § (1) A közlekedési és közmű terület a következő övezetekre oszlik:

a) belterületi hálózati szerepű út övezete KÖu-1

b) dűlőutak, kiszolgálókiszolgáló utak övezeteutak KÖu-2

(2) Transzformátor, gáznyomás-szabályozó, közlekedési építmény a területen elhelyezhető.

Erdőterület

11. § (1) A területen lévő erdők rendeltetésük szerint Eg jelű gazdasági erdők, Ev jelű védelmi erdők, illetve Ee jelű egészségügyi-szociális, turisztikai erdők lehetnek.

(2) Véderdőben tarvágás nem, csak szálalóvágás, vagy természetes felújítás engedélyezhető.

Mezőgazdasági terület

12. § (1) A mezőgazdasági területen belül az alábbi területfelhasználási egységek találhatók

a) Má jelű általános mezőgazdasági terület

b) Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület

c) Mke jelű kertes mezőgazdasági terület

Mke jelű kertes mezőgazdasági terület

(2) Má jelű általános mezőgazdasági terület: A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkciót érdemben nem korlátozzák környezet- és tájvédelmi, vagy ökológiai érdekek. A területen lakóépület csak birtokközpont részeként helyezhető el.

(3) Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület:

a) A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkció mellett a környezet- és tájvédelmi, valamint ökológiai érdekek is jelentős szerepet játszanak.

b) A terület földrészletein a legeltetéses állattartást, valamint a pihenést, testedzést, tájékoztatást szolgáló, és a terület fenntartásához szükséges építmények és épületek helyezhetők el.

c) Az területen belül a művelési ág nem módosítható szántóra, szőlőre, gyümölcsösre.

(4) Mke jelű kertes mezőgazdasági terület

a) A terület földrészletein lakás, üdülő és állattartó épület nem helyezhető el.

b) A területen a szőlő- és gyümölcstermesztéssel, ezek feldolgozásával és tárolásával, valamint a boridegenforgalommal kapcsolatos épületek helyezhetők el.

(5) A mezőgazdasági területek közös előírásai

a) Az OTÉK által értelmezett mezőgazdasági birtokközpont beépített területe nem haladhatja meg a birtoktest területének 1,5 %-át.

b) Mezőgazdasági területen építési helyet kialakítani, és azon épületet elhelyezni csak albetétben lehatárolt, művelésből kivont telekrészen [1] lehet.

c) Az és Mko területen 10,0 m-nél keskenyebb elő-, oldal- és hátsókert nem alakítható ki.

d) A meglévő telek akkor is beépíthető, ha a telek területe és szélessége az övezetben megengedett helyett, csak a táblázatban zárójelben szereplő értéket éri el. Az út számára történő terület átadásból származó területcsökkenés nem érinti a telek eredeti beépíthetőségére megállapított bruttó beépíthetőség nagyságát.

e) A területek földrészleteinek kialakítása során alkalmazható legkisebb telekméreteket, legnagyobb beépítettséget, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza.

ea) Má, Mko jelű területek: övezeti jele: Má, Mko, beépítési módja: SZ, legkisebb telekterület: 10000 m2, legkisebb telek-szélessége: 50 m, legnagyobb beépítettség: 1,5 %, legnagyobb építmény magassága: 4,5 m Amennyiben a telepítendő technológia azt megkívánja az elsőfokú építési hatóság nagyobb építménymagasságot is engedélyezhet.

eb) Mke jelű területek: övezeti jele: Mke, beépítési módja: K, legkisebb telekterület: 1500(720) m2, legkisebb telek-szélessége: 20 (14) m, legnagyobb beépítettség: 1,5 %, legnagyobb építmény magassága: 4,5 m.

[1] Lásd még: tanyaudvar

Zöldterület

13. § (1) A terület fásított és részben más növénnyel betelepített járműforgalom elöl elzárt közterület.

(2) A területen belül a zöldfelületnek 75 %-ot, lombkorona fedettségnek 30 %-ot el kell érni. Épület legfeljebb 2 %-os beépítettséggel és 4,5 m építménymagassággal helyezhető el.

(3) A területen telekosztás nem engedélyezhető.

Vízgazdálkodási terület

14. § (1) A V jelű vízgazdálkodási terület a vízművek, valamint az állandó vízfolyások és állóvizek, területét és partját foglalja magába.

(2) A területen végzett minden telekalakítási és építési tevékenységhez a vízügyi hatóság engedélye szükséges.

(3) Az állandó vízfolyások és állóvizek partjától (telekhatárától) számított 6,0 m szélességben karbantartás céljára szolgalmat kell biztosítani.

Értékvédelem, régészeti védelem

15. § (1) A régészeti védelem szempontjából háromféle terület különböztethető meg2 :

a) védetté nyilvánított lelőhely területe,

b) nyilvántartásba vett lelőhely területe és

c) régészeti érdekű terület, ahol régészeti lelet előkerülése várható vagy feltételezhető.

(2) A nyilvántartott régészeti lelőhelyek területén minden az eddigi használattól elétérő hasznosításhoz, építéshez, földmunkához a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatósági hozzájárulása szükséges.

(3) Régészeti érdekű területet érintő tervezés esetén javasolt kikérni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal véleményét.

(4) Amennyiben a település közigazgatási területén bárhol – a nyilvántartott régészeti lelőhelyeken és a régészeti érdekű területeken kívül – építés vagy művelés kapcsán régészeti leletek vagy régészeti objektumok kerülnek elő, akkor a munkákat fel kell függeszteni és értesíteni kell a Megyei Múzeumok Igazgatóságát és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt.

(5) Az (1) bekezdésben megnevezett területeket a 3. számú melléklet tartalmazza

Építészeti örökség védelem

16. § (1) Az építészeti örökség értékei országos, vagy helyi jelentőséggel bírhatnak.

(2) A helyi védelem alatt álló épületek és területekkel kapcsolatos építési ügyekben meg kell kérni az önkormányzati-, annak hiányában a megyei főépítész szakvéleményét.

(3) Az építészeti örökség helyi védelmének tárgyát [5] azok az értékek képezik, amelyeket jelen szabályzat 3. számú melléklete tartalmaz településtörténeti, helyi építészeti, néprajzi, vagy termeléstörténeti értéke miatt védettnek minősít, továbbá amely országos védelemre nyert felterjesztést – a védelemről szóló határozat meghozataláig.

(4) A helyi egyedi védelem kiterjedhet az építmény teljes külső megjelenésére (H1), vagy az építmény valamely részértékére (H2).

(5) Az egyedileg védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a felújítás, vagy az átalakítás korrekciós javaslatát a 3. számú melléklet tartalmazza.

(6) A szabályozási tervben jelölt he jelű helyi értékvédelmi területen helyi értékvédelmi területen az általános érvényű szabályokon kívül még az alábbiakat kell betartani.

a) Az új épületek, vagy épületbővítések helyét, tömegét és annak arányait az épület környezetében lévő, hagyományosan kialakult (fésűs vagy hajlított, keresztcsűrös) beépítési formához kell igazítani, amit az engedélyezési tervben a második szomszédot is bemutató utcaképpel, vagy fotómontázzsal kell igazolni.

b) Az épületeket magastetővel kell ellátni, a tető lejtésszögét 37-45 között kell megválasztani. A hajlított ház utcai szárnyát kivéve, az épület, épületszárny és a ráépített tető szélessége nem haladhatja meg a 7,0 m-t, a gerincmagassága pedig a 8,0 m-t.

c) Az épületek tetőhéjalásához hagyományos cserépfedést kell használni, a homlokzati kialakításuk simított vakolattal, telihézagolt nyerstéglával, lábazati részen kővel is történhet.

d) A homlokzat színezését a területen lévő, helyi védelem alatt álló épületekkel összhangban kell elvégezni.

e) Nem helyezhető el utcafronti homlokzaton égéstermék kivezető, vagy mesterséges szellőzés, hűtés kültéri egysége.

f) Nem létesíthető fém kémény.

g) Nem létesíthető a tető síkjából kiugró tetőablak.

h) 18 m-t meghaladó telekszélesség esetén, nem zavaró funkciójú épület, legfeljebb 3,0 m építménymagassággal a lakóépülettel szemben lévő oldalhatáron elhelyezhető, illetve megtartható az elsőfokú tűzrendészeti hatóság hozzájárulásával.

i) A kialakult keresztcsűrös, valamint hátsókerti beépítés – a telek szélességétől függetlenül – fenntartható, felújítható és tömegén belül korszerűsíthető. Ez a beépítési rend új építés esetén is létrehozható.

j) Az utcai homlokzaton erkély, loggia, garázskapu nem létesíthető.

k) A történetileg kialakult már beépült, vagy korábbi bontás miatt megüresedett telkeken a kialakult oldalkert méretek tarthatók, illetve 4,0 méterig csökkenthetők az elsőfokú tűzrendészeti hatóság hozzájárulásával.

l) Könnyűszerkezetes, valamint acél, fa szerkezetű épület nem létesíthető, csak a hagyományos építőanyagok alkalmazhatók.

(7) Védett építmény bontására a védettség megszüntetését követően kerülhet sor.

(8) Az egyedi védelem alatt álló épület telkén és a helyi védelmi területen építési engedélyhez kötött az előtető, az épülethez rögzített napvédőtető, a 0,5 m2-t meghaladó területű reklám, a TV antenna, parabola antenna és a fényreklám létesítése is.

Környezetvédelem, általános követelmények

17. § (1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik.

(2) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint.

(3) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni.

(4) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket.

(5) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell az érvényes előírásokban szereplő környezetterhelési határértékeket.

Speciális eljárási szabályok

18. § (1) Az egyes tevékenységek környezetet terhelő kibocsátásainak megelőzése érdekében a környezeti elemeket terhelő kibocsátások, valamint a környezetre ható tényezők csökkentésére, megszüntetésére irányuló, az elérhető legjobb technológián alapuló intézkedéseket az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás során állapítja meg a környezetvédelmi hatóság.

(2) A környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységekre környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni a vonatkozó jogszabályok szerint, és környezetvédelmi engedélyezési eljárást kell lefolytatni.

(3) Vokány a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló jogszabály szerint nitrátérzékeny területen fekszik. Ennek értelmében a vizek védelmét szolgáló intézkedések betartására kötelezettek a területén tevékenykedők.

(4) A település vízbázisa a felszín alatti vizek minőségi védelmét szolgáló besorolás szerint „B” érzékeny területen helyezkedik el. Erre tekintettel fokozott műszaki védelmet kell biztosítani az építmények létesítésekor és a tevékenységek végzésekor. A felszín alatti vizek minőségének védelme érdekében a kockázatos anyagok elhelyezésére, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetése engedély alapján történhet.

(5) Az üzletek és kereskedelmi egységek, vendéglátó üzletek a lakosság jogos érdekeit, nyugalmát sértő tevékenysége, működése esetén (pl. zavaró, határértéket meghaladó zajterhelés) a jegyző korlátozó intézkedéseket érvényesít.

(6) A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésének megelőzése, csökkentése érdekében érvényesíteni kell az előírásokat és a „jó mezőgazdasági gyakorlat” szabályait.

(7) A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a termelési és veszélyes hulladékokra - gondoskodni kell. Veszélyes hulladékok keletkezésével járó tevékenységek engedélyezése során a kérelmezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok megfelelő elhelyezéséről, ártalmatlanításáról.

Zöldfelületek

19. § (1) A telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.

(2) A település zöldfelületeinek védelme érdekében belterületen - mellmagasságban mért - 15 cm törzsátmérőt elérő vagy meghaladó fa kivágása - a gyümölcsfák kivételével - kizárólag építési hatósági engedéllyel történhet.

(3) Építési, közmű- és útépítési munka engedélyezési tervéhez, amennyiben az meglevő, legalább 15 cm törzsátmérőjű fát is érint, favédelmi tervet kell készíteni.

(4) A telkek beépítése során a beépítésre és burkolásra nem kerülő területek zöldfelületeit is ki kell alakítani az építéssel egyidőben.

(5) A növények telekhatártól való minimális telepítési távolsága:

a) sövény, cserje esetén: 1,0 méter

b) fa esetén:

ba) külterületen a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 2/3 része

bb) belterületen a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 1/3 része

c) erősen sarjadzó tövű cserje esetén: 2,0 méter

(6) Gyalogos, kerékpáros és gépkocsi közlekedési nyomvonalak mellett, valamint a településképileg értékes látványok irányában, legalább 2,20 m törzsmagasságú, lehetőleg 2-szer iskolázott sorfa minőségű faiskolai anyag telepíthető.

(7) Fasoroknál a telepítési tőtávolság, és az épületek utcai homlokzatától való telepítési távolság a 20 éves korban várható lombkorona-átmérő méretének legalább a 2/3-a.

(8) A telekre előírt zöldfelület legalább 1/3-át egybefüggően kell kialakítani.

Gépjárművek elhelyezése

20. § (1) Az építmények által keltett gépkocsi elhelyezési igényt az OTÉK szerint kell kiszámolni és a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével kielégítésüket az építmény telkén kell biztosítani.

(2) A parkolási igény kielégítésére - a lakás és szállásférőhely által keltett igény kivételével – az utak területe is figyelembe vehető, a tulajdonos hozzájárulásával.

Közművesítés hírközlés

21. § (1) Önálló távközlési antennatorony nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető belterületen, a szabályozási tervben jelölt helyi védelem alatt álló természeti, régészeti érdekű területen, nyilvántartott régészeti területen és műemléki környezetben, valamint e területek 50 m-es környezetében.

(2) Oszloptranszformátor nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető, műemléki környezetben, helyi értékvédelmi területen.

(3) Nagy- és középfeszültségű elektromos vezeték beépítésre szánt területen, országos és helyi jelentőségű természetvédelmi területen légvezetékként nem helyezhető el, nem fejleszthető, nem korszerűsíthető.

(4) Fém kémény, füstkivezető nyílás az épületek utcai homlokzatán nem helyezhetők el.

(5) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni

Telekalakítás

22. § Telekalakítás csak akkor engedélyezhető, ha az általa érintett minden telek és a rajta már meglévő létesítmény a telekalakítás után is megfelel a rá vonatkozó övezeti előírásoknak.

Belterület lehatárolása

23. § (1) A belterület határát a szabályozási terv jelöli.

(2) A rendezési tervi célok megvalósítása érdekében a beépítésre szánt területek, a település fejlődése által megkívánt ütemben, belterületbe vonhatók.

Sajátos jogintézmények

24. § (1) A településkép javítása érdekében helyrehozatali kötelezettség rendelhető el a helyi értékvédelmi és a településképileg jelentős területen.

(2) Településrendezési kötelezés: az építési telkeken lévő utcai épület bontását követő 3 éven belül a telek beépítését meg kell kezdeni.

Záró rendelkezés

25. § A rendelet kihirdetését követő 30-ik napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően folyamatba tett ügyekben kell alkalmazni.

1. melléklet

1a.

null

1b. .

null

1c.

null

Függelék

1

Jóváhagyáskor a 85/2000 (XI. 8.) FVM rendelet

2

Jóváhagyáskor a 2001 évi LXIV törvényt