Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (III.12.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 03. 13Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (III.12.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendelet alapján alkalmazandó, a katasztrófavédelemről szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésben foglalt hatáskörömben eljárva, gyakorolva Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének hatáskörét, az Alaptörvény 32 cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 24. § (2) bekezdése alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011.(XII.31.) Kormányrendeletben foglaltakra – 2021. évi költségvetéséről a következőket rendelem el:
1. § (1)1 Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése bevételi főösszegét a 2020. évi záró maradvánnyal együtt: 212 163 262,- Ft-ban állapítja meg.
(2) A költségvetés 2021. évi bevételeit az 1. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit a 2. 3. 4. számú mellékletek tartalmazzák.
(3) A bevételi előirányzat felhasználási tervet a 12. számú melléklet tartalmazza.
(4) A Képviselő-testület a 2021. évben keletkező többletbevételről külön előterjesztés alapján dönt.
2. § (1)2 Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése kiadási főösszegét 212 163 262,- Ft-ban határozza meg.
(2) A költségvetés 2021. évi kiadásait az 1. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok kiadásait a 2. 3. 4. számú mellékletek tartalmazzák.
(3) A beruházások és felújítások részletezését az 5. számú melléklet tartalmazza.
(4) A kiadási előirányzat felhasználási tervét a 12. számú melléklet tartalmazza.
(5) A kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a Képviselő-testület külön dönt.
3. § (1)3 Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetésében 31 650 638,- Ft tartalékot képez, amelyet az alábbiak szerint bont meg: általános tartalék: 10 340 830,- Ft; céltartalék: 21 309 808,- Ft.
(2) Az általános és céltartalék felhasználásáról a Képviselő-testület külön előterjesztés alapján dönt.
(3) A költségvetés bevételi és kiadási főösszege tartalmazza az Önkormányzat 2020. évi záró maradványát 28 369 956,- Ft összegben.
(4) A záró maradvány kimutatás és tartalékképzés részletes adatait a 6. számú melléklet tartalmazza.
4. § (1) A Képviselő-testület felhatalmazza Polgármesterét a 2021. évi költségvetési kiadások előirányzataihoz kapcsolódó feladatok, fejlesztések szervezésére, az azokkal kapcsolatos megrendelések és szerződések aláírására, kötelezettségvállalására és kiadásaik utalványozására.
(2) A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása, azonban a működési és felhalmozási előirányzat csoport kiemelt előirányzatai között - 1.000.000 Ft összeghatárig – az átcsoportosítás jogát a testület a polgármesterre ruházza, aki az előirányzat átcsoportosításról a legközelebbi képviselő-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni.
(3) Gyód Község Önkormányzata létszámkeretét 7 főben határozza meg, melyet a 11. számú melléklet részletez.
5. § (1) Gyód Község Önkormányzata a Keszüi Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi költségvetésén belül az előirányzatok átcsoportosítására, költséghelyen belüli felhasználására a Jegyzőt hatalmazza fel. A Keszüi Közös Önkormányzati Hivatal költségvetése önkormányzati ráfinanszírozást nem igényel.
(2) Gyód Község Önkormányzata a Keszüi Közös Önkormányzati Hivatal létszámkeretét 9 fő főfoglalkozású, közszolgálati tisztviselőben határozza meg.
6. §4 (1) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi költségvetése bevételi és kiadási főösszegét a 2020. évi záró maradvánnyal együtt: 32 060 626,- Ft-ban állapítja meg.
(2) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi bevételeit és kiadásait a 13. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit és kiadásait a 14. 15. 16. számú mellékletek tartalmazzák.
(3) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása beruházások és felújítások részletezését a 17. számú melléklet tartalmazza.
(4) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása bevételi és kiadási főösszege tartalmazza a Társulás 2020. évi záró maradványát 4 434,- Ft összegben. A maradvány és a tartalékképzést a 18. számú melléklet tartalmazza.
(5) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 19. számú melléklet tartalmazza.
(6) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 20. számú melléklet tartalmazza.
(7) A bevételi és kiadási előirányzat felhasználási tervet a 21. számú melléklet tartalmazza.
(8) Gyód Község Önkormányzata a Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása létszámkeretét 0 főben határozza meg.
7. § (1)5 A Gyódi Óvoda 2021. évi költségvetése bevételi és kiadási főösszegét a 2020. évi záró maradvánnyal együtt: 33 830 631,- Ft-ban állapítja meg.
(2)6 A Gyódi Óvoda 2021. évi bevételeit és kiadásait a 22. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit és kiadásait a 23. 24. 25. számú mellékletek tartalmazzák.
(3)7 A Gyódi Óvoda beruházások és felújítások részletezését a 26. számú melléklet tartalmazza.
(4)8 A Gyódi Óvoda bevételi és kiadási főösszege tartalmazza a Társulás 2020. évi záró maradványát 222 459,- Ft összegben. A maradvány és a tartalékképzést a 27. számú melléklet tartalmazza.
(5)9 A Gyódi Óvoda 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 28. számú melléklet tartalmazza.
(6)10 A Gyódi Óvoda 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 29. számú melléklet tartalmazza
(7) A bevételi és kiadási előirányzat felhasználási tervet a 31. számú melléklet tartalmazza.
(8)11 Gyód Község Önkormányzata a Gyódi Óvoda létszámkeretét 5 főben határozza meg. A létszámkeret részletezését a 30. számú melléklet tartalmazza.
8. § (1) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetésében tervezett több éves kihatással járó feladatait a 7. számú melléklet mutatja be.
(2) Gyód Község Önkormányzata nem rendelkezik adósságot keletkeztető ügylettel és nem is tervezi adósságot keletkeztető ügylet szerződését.
(3) Gyód Község Önkormányzata által adott közvetett támogatásokat a 8. számú melléklet tartalmazza.
(4) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 9. számú melléklet tartalmazza.
(5) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 10. számú melléklet tartalmazza.
9. § E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
1. melléklet12
BEVÉTELEK |
adatok forintban |
|||||
B1-B7. Költségvetési bevételek |
||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Rovat-szám |
Eredeti előirányzat |
I. módosított előirányzat |
II. módosított előirányzat |
III. módosított előirányzat |
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
17 665 781 |
17 684 731 |
17 684 731 |
17 684 731 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
22 573 220 |
23 990 730 |
23 990 730 |
23 990 730 |
03 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B1131 |
7 695 000 |
7 695 000 |
8 838 000 |
8 948 672 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
7 829 544 |
7 415 022 |
7 293 522 |
7 791 359 |
05 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) |
B113 |
15 524 544 |
15 110 022 |
16 131 522 |
16 740 031 |
06 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
07 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
98 849 |
197 698 |
197 698 |
08 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
569 638 |
569 638 |
569 638 |
09 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08) |
B11 |
58 033 545 |
59 723 970 |
60 844 319 |
61 452 828 |
10 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
4 790 270 |
4 790 270 |
5 015 820 |
5 496 919 |
15 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14) |
B1 |
62 823 815 |
64 514 240 |
65 860 139 |
66 949 747 |
16 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
18 113 337 |
18 113 337 |
18 113 337 |
17 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
16 767 654 |
55 934 254 |
64 566 199 |
75 354 794 |
21 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=16+…+20) |
B2 |
16 767 654 |
74 047 591 |
82 679 536 |
93 468 131 |
22 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Jövedelemadók (=22+23) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
8 676 743 |
8 676 743 |
9 815 577 |
7 598 639 |
28 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
4 102 847 |
4 102 847 |
6 657 338 |
4 960 385 |
29 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
10 570 |
33 |
Termékek és szolgáltatások adói (=28+…+32) |
B35 |
4 102 847 |
4 102 847 |
6 657 338 |
4 970 955 |
34 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
211 704 |
211 704 |
540 455 |
243 236 |
35 |
Közhatalmi bevételek (=24+...+27+33+34) |
B3 |
12 991 294 |
12 991 294 |
17 013 370 |
12 812 830 |
36 |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
37 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
146 000 |
38 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
6 500 000 |
6 500 000 |
6 500 000 |
5 233 008 |
39 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
2 247 327 |
40 |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
44 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
34 |
45 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44) |
B408 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
34 |
46 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
48 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
9 281 |
19 919 |
71 999 |
86 285 |
51 |
Működési bevételek (=36+…+42+45+48+...+50) |
B4 |
6 814 281 |
6 824 919 |
6 876 999 |
7 712 654 |
52 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
53 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
54 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
Felhalmozási bevételek (=52+…+56) |
B5 |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
58 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
200 000 |
200 000 |
400 000 |
228 950 |
63 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62) |
B6 |
200 000 |
200 000 |
400 000 |
228 950 |
64 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
66 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
200 000 |
74 130 |
69 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68) |
B7 |
0 |
0 |
200 000 |
74 130 |
70 |
Költségvetési bevételek (=15+21+35+51+57+63+69) |
103 597 044 |
162 578 044 |
177 030 044 |
181 246 442 |
|
B8. Finanszírozási bevételek |
||||||
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
28 369 956 |
28 369 956 |
28 369 956 |
28 369 956 |
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
28 369 956 |
28 369 956 |
28 369 956 |
28 369 956 |
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
2 546 864 |
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
28 369 956 |
28 369 956 |
28 369 956 |
30 916 820 |
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
28 369 956 |
28 369 956 |
28 369 956 |
30 916 820 |
Összes bevétel: |
131 967 000 |
190 948 000 |
205 400 000 |
212 163 262 |
||
KIADÁSOK |
adatok Ft-ban |
|||||
K1-K8. Költségvetési kiadások |
||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Rovat-szám |
Eredeti előirányzat |
I. módosított előirányzat |
II. módosított előirányzat |
III. módosított előirányzat |
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
7 567 950 |
7 567 950 |
7 567 950 |
6 795 932 |
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
76 870 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
7 767 950 |
7 767 950 |
7 767 950 |
6 872 802 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
2 393 280 |
2 393 280 |
2 792 160 |
2 762 244 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
131 647 |
131 647 |
131 647 |
131 647 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
300 000 |
2 300 000 |
2 300 000 |
1 126 015 |
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
2 824 927 |
4 824 927 |
5 223 807 |
4 019 906 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
10 592 877 |
12 592 877 |
12 991 757 |
10 892 708 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
1 273 180 |
1 273 180 |
1 273 180 |
776 233 |
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
50 000 |
150 000 |
150 000 |
90 547 |
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
3 000 000 |
3 000 000 |
3 000 000 |
2 417 757 |
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
3 050 000 |
3 150 000 |
3 150 000 |
2 508 304 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
400 300 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
86 662 |
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
700 000 |
700 000 |
700 000 |
486 962 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 600 000 |
2 167 381 |
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
1 934 816 |
1 934 816 |
2 134 816 |
1 881 816 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
2 200 000 |
3 200 000 |
4 071 670 |
4 012 492 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
6 500 000 |
6 500 000 |
6 288 249 |
4 277 509 |
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
4 304 622 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
2 750 000 |
3 000 000 |
3 500 000 |
3 498 666 |
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
20 384 816 |
21 634 816 |
23 594 735 |
20 142 486 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
944 905 |
944 905 |
1 156 656 |
1 156 656 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
200 000 |
200 000 |
250 000 |
121 675 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
1 144 905 |
1 144 905 |
1 406 656 |
1 278 331 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
4 509 378 |
4 509 378 |
4 809 378 |
4 444 969 |
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
4 590 |
4 590 |
4 590 |
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 400 000 |
891 554 |
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
6 509 378 |
6 513 968 |
6 213 968 |
5 341 113 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
31 789 099 |
33 143 689 |
35 065 359 |
29 757 196 |
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
5 493 734 |
5 493 734 |
6 093 734 |
6 203 500 |
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
5 493 734 |
5 493 734 |
6 093 734 |
6 203 500 |
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022) |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
58 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
31 339 058 |
32 911 684 |
936 294 |
912 031 |
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
66 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
2 105 000 |
2 105 000 |
2 105 000 |
2 071 000 |
70 |
Tartalékok |
K513 |
4 266 447 |
18 197 442 |
17 597 442 |
31 650 638 |
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
37 710 505 |
53 214 126 |
20 638 736 |
34 633 669 |
72 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
200 000 |
200 000 |
0 |
74 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
236 220 |
236 220 |
236 220 |
0 |
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
12 916 615 |
12 916 615 |
18 020 387 |
18 018 067 |
76 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
77 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
3 551 265 |
3 551 265 |
4 929 283 |
4 842 063 |
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
16 704 100 |
16 904 100 |
23 385 890 |
22 860 130 |
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
19 998 632 |
51 526 379 |
55 787 608 |
57 126 262 |
81 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
5 283 531 |
13 678 573 |
14 767 004 |
15 240 495 |
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
25 282 163 |
65 204 952 |
70 554 612 |
72 366 757 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
87 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
89 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
90 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
91 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
92 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
0 |
94 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93) |
K8 |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
0 |
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
129 645 658 |
188 626 658 |
170 803 268 |
177 490 193 |
|
K9. Finanszírozási kiadások |
||||||
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Kincstárjegyek beváltása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
2 321 342 |
2 321 342 |
2 321 342 |
2 321 342 |
14 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
32 275 390 |
32 351 727 |
15 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20) |
K91 |
2 321 342 |
2 321 342 |
34 596 732 |
34 673 069 |
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29) |
K9 |
2 321 342 |
2 321 342 |
34 596 732 |
34 673 069 |
Összes kiadás: |
131 967 000 |
190 948 000 |
205 400 000 |
212 163 262 |
2. melléklet13

3. melléklet
BEVÉTELEK |
adatok forintban |
||
B1-B7. Költségvetési bevételek |
|||

4. melléklet

5. melléklet14
adatok forintban |
||
Beruházás megnevezése |
Kivitelezés befejezési éve |
Összeg |
Magyar Falu Program - temető |
2021. |
1 054 100 |
Magyar Falu Program - falugondnoki busz |
2021. |
14 950 000 |
zöldterület karbantartásra eszköz beszerzés |
2021. |
400 000 |
informatikai eszközök beszerzése |
2021. |
300 000 |
I. módosítás során bekerült adatok: |
||
Gyód 011. hrsz erdő teljes tulajdonjogának megszerzése |
2021. |
200 000 |
II. módosítás során bekerült adatok: |
||
Magyar Falu Program - eszközbeszerzés pályázat 2021. |
2021. |
6 481 790 |
III. módosítás során bekerült adatok: |
||
elektromos oldalfellépő falubuszra |
2021. |
349 250 |
zöldterület karbantartásra eszköz beszerzés |
2021. |
-375 010 |
informatikai eszközök beszerzése |
2021. |
-300 000 |
Gyód 011. hrsz erdő teljes tulajdonjogának megszerzése |
2021 |
-200 000 |
Beruházások előirányzata |
2021. |
22 860 130 |
Felújítások előírányzata felújításonként |
||
adatok forintban |
||
Felújítás megnevezése |
Kivitelezés befejezési éve |
Összeg |
Önkormányzati fejlesztések 2020. pályázat |
2021. |
19 910 253 |
Magyar Falu Program - játszótér |
2021. |
4 956 810 |
Játszótér kiegészítő felújítása |
2021. |
415 100 |
I. módosítás során bekerült adatok: |
||
Tettye rekonstrukció díja |
2021 |
3 756 189 |
Magyar Falu Program- út 2021 |
2021 |
34 258 495 |
Magyar Falu Program - játszótér 2021. |
2021 |
1 908 107 |
II. módosítás során bekerült adatok: |
||
Magyar Falu Program - játszótér műszaki ellenőrzés |
2021. |
120 000 |
Magyar Falu Program- ingatlanfejlesztés OVI |
2021. |
5 229 660 |
III. módosítás során bekerült adatok: |
||
Magyar Falu Program - játszótér átvitel 2022.-re |
2021 |
-1 541 485 |
Játszótér kiegészítő felújítása nem valósult meg |
2021. |
-415 100 |
Tettye rekonstrukció díja |
2021 |
3 985 727 |
Magyar Falu Program- ingatlanfejlesztés OVI átvitel 2022-re |
2021. |
-216 999 |
Felújítások előirányzata |
2021. |
72 366 757 |
6. melléklet15
Bank |
adatok forintban |
||
Megnevezés |
Bankok |
Számlaszám |
Egyenleg |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD BEFEJEZETT VIZIKÖZMŰ |
11731001-15334709-08110000 |
46 340 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD BÍRSÁG SZÁMLA |
11731001-15334709-03610000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD CSALÁDTÁMOGATÁSI FOLYÓSZ |
11731001-15334709-10010000 |
183 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD EGYÉB BEVÉTELEK |
11731001-15334709-08800000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD GÉPJÁRMŰADÓ BESZEDÉSI SZ |
11731001-15334709-08970000 |
28 840 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD IPARŰZÉSI ADÓ BESZEDÉSI |
11731001-15334709-03540000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD KÉSEDELMI PÓTLÉK SZÁMLA |
11731001-15334709-03780000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD KÖLTSÉGVETÉSI ELSZÁMOLÁS |
11731001-15334709 |
27 678 623 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD KÖZFOGLALKOZTATÁS ALSZÁM |
11731001-15334709-10020009 |
251 432 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD KÖZS. IDEGEN BEVÉTEL |
11731001-15334709-04400000 |
|
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD KÖZSÉG ELJÁRÁSI ILLETÉK |
11731001-15334709-03470000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD LETÉTI SZÁMLA |
11731001-15334709-06530000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLI |
11731001-15334709-02820000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD ÖNKORM. KÜLSŐ MBÉR |
11769006-00204455 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD ÖNKORM. SAJÁT MBÉR |
11769006-00204448 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD TÁMOP 3.1.11.12/2-2012-0 |
11731001-15334709-10040007 |
260 169 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD TÁMOP 6.1.2.-11/1-2012-1088 |
11731001-15334709-10030008 |
322 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD TÁRS.ÖSSZ. MEGV. KÖZMFEJL.. |
11731001-15334709-00930000 |
5 217 |
Gyód Község Önkormányzata |
GYÓD TERMŐFÖLD BÉRBEAD. SZÁRM. |
11731001-15334709-08660000 |
0 |
Gyód Község Önkormányzata |
Idegen pénzeszközök |
11731001-15334709-10000000 |
0 |
Bank összesen: |
28 271 126 |
||
Pénztár: |
|||
Megnevezés |
Pénztár |
Egyenleg |
|
Gyód Község Önkormányzata |
Főpénztár |
422 205 |
|
Pénztár összsen: |
422 205 |
||
Záró pénzkészlet összesen: |
28 693 331 |
||
Pénzkészletet módosító tételek (1.+2.+3.+4.): |
-323 375 |
||
1. Forgótőke elszámolási számla (+) |
60 000 |
||
2. Folyósított, megelőlegezett TB ellátás (+) |
31 820 |
||
3. Túlfizetések (-) |
-386 355 |
||
4. Letéti összeg (-) |
0 |
||
4. Más szervezetet megillető bevételek (-) |
-28 840 |
||
= Záró maradvány |
28 369 956 |
||
Tartalékképzés 2021 év |
|||
Záró maradvány: |
28 369 956 |
||
Zártkerti pályázat 2019. pályázati támogatása |
2 497 534 |
||
Konzorciumi pályázat támogatása |
14 270 120 |
||
Magyar Falu Program 2020.- játszótér támogatás felhasználása 2021. évben |
-4 956 810 |
||
Magyar Falu Program 2020. - temető pályázat felhasználása 2021. évben |
-1 054 100 |
||
önkormányzati fejlesztések 2020 támogatás felhasználása 2021. évben |
-19 910 253 |
||
Magyar Falu Program 2020. - falugondnoki busz támogatás felhasználása 2021. évben |
-14 950 000 |
||
Céltartalék |
0 |
||
Általános tartalék |
4 266 447 |
||
Tartalék összesen: |
4 266 447 |
||
I. módosítás: céltartalék BM pályázat 2022-es megvalósításra |
18 113 337 |
||
Általános tartalék felhasználása |
-4 182 342 |
||
Tartalék összesen: |
18 197 442 |
||
II. módosítás: tartalékfelhasználás |
-600 000 |
||
Tartalék összesen: |
17 597 442 |
||
III. módosítás: tartalékképzés BM 2021. pályázatra |
3 196 471 |
||
általános tartalékképzés |
10 856 725 |
||
Tartalék összesen: |
31 650 638 |
7. melléklet
adatok forintban |
||||||
Sor- |
Kötelezettség jogcíme |
Kiadás összege évenként |
Összesen |
|||
2021. |
2022. |
2023. |
2024. |
|||
I. |
Személyi juttatások (1.+2.) |
9 961 230 |
4 433 280 |
4 433 280 |
4 433 280 |
23 261 070 |
1. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
7 567 950 |
2 040 000 |
2 040 000 |
2 040 000 |
13 687 950 |
2. |
Választott tisztségviselők juttatásai |
2 393 280 |
2 393 280 |
2 393 280 |
2 393 280 |
9 573 120 |
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 173 180 |
687 158 |
687 158 |
687 158 |
3 234 654 |
III. |
Közüzemi díjak |
1 734 000 |
1 734 000 |
1 734 000 |
1 734 000 |
6 936 000 |
IV. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
403 380 |
403 380 |
403 380 |
403 380 |
1 613 520 |
V. |
Egyéb dologi kiadások (1.-4.) |
198 686 |
205 170 |
205 170 |
205 170 |
814 196 |
1. |
Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás tagdíja |
72 500 |
72 500 |
72 500 |
72 500 |
290 000 |
2. |
Mecsek - Dráva Önkormányzati Társulás tagdíja |
116 186 |
122 670 |
122 670 |
122 670 |
484 196 |
3. |
Mecsekvidék - tagdíj |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
40 000 |
VI. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (1.+2.) |
596 294 |
596 294 |
596 294 |
596 294 |
2 385 176 |
1. |
ÁLHUBÁL működési támogatás |
95 028 |
95 028 |
95 028 |
95 028 |
380 112 |
2. |
PKSZAK működési támogatás |
501 266 |
501 266 |
501 266 |
501 266 |
2 005 064 |
Összesen: |
14 066 770 |
8 059 282 |
8 059 282 |
8 059 282 |
38 244 616 |
8. melléklet
adatok forintban |
||
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmények összege |
I. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
0 |
1. |
-ebből: Építményadó |
0 |
2. |
Telekadó |
0 |
3. |
Magánszemélyek kommunális adója |
0 |
4. |
Pótlék |
0 |
5. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
0 |
II. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
Összesen: |
0 |
9. melléklet16
adatok forintban |
||||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
I. módosítás |
II. módosítás |
III. módosítás |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
I. módosítás |
II. módosítás |
III. módosítás |
|
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
58 033 545 |
59 723 970 |
60 844 319 |
61 452 828 |
Személyi juttatások |
10 592 877 |
12 592 877 |
12 991 757 |
10 892 708 |
2 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről |
4 790 270 |
4 790 270 |
5 015 820 |
5 496 919 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 273 180 |
1 273 180 |
1 273 180 |
776 233 |
3 |
Működési bevételek |
6 814 281 |
6 824 919 |
6 876 999 |
7 712 654 |
Dologi kiadások |
31 789 099 |
33 143 689 |
35 065 359 |
29 757 196 |
4 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
200 000 |
200 000 |
400 000 |
228 950 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 493 734 |
5 493 734 |
6 093 734 |
6 203 500 |
5 |
Közhatalmi bevételek |
12 991 294 |
12 991 294 |
17 013 370 |
12 812 830 |
Egyéb működési célú kiadások |
33 444 058 |
35 016 684 |
3 041 294 |
2 983 031 |
6 |
Tartalékok |
4 266 447 |
84 105 |
0 |
4 965 308 |
|||||
I. |
Költségvetési bevételek összesen (1+…+6) |
82 829 390 |
84 530 453 |
90 150 508 |
87 704 181 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+6) |
86 859 395 |
87 604 269 |
58 465 324 |
55 577 976 |
II. |
Működési célú finan.bevételek összesen |
6 351 347 |
5 395 158 |
2 911 548 |
2 546 864 |
Működési célú finan.kiadások összesen |
2 321 342 |
2 321 342 |
34 596 732 |
34 673 069 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II) |
89 180 737 |
89 925 611 |
93 062 056 |
90 251 045 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II) |
89 180 737 |
89 925 611 |
93 062 056 |
90 251 045 |
|
10 |
Költségvetési hiány: |
4 030 005 |
3 073 816 |
Költségvetési többlet: |
31 685 184 |
32 126 205 |
||||
11 |
Tervezési hiány: |
Tervezési többlet: |
10. melléklet17
adatok forintban |
||||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
I. módosítás |
II. módosítás |
III. módosítás |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
I. módosítás |
II. módosítás |
III. módosítás |
|
1 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
16 767 654 |
74 047 591 |
82 679 536 |
93 468 131 |
Beruházások |
16 704 100 |
16 904 100 |
23 385 890 |
22 860 130 |
2 |
Felhalmozási bevételek |
4 000 000 |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
Felújítások |
25 282 163 |
65 204 952 |
70 554 612 |
72 366 757 |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
0 |
0 |
200 000 |
74 130 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
0 |
4 |
Tartalékok |
0 |
18 113 337 |
17 597 442 |
26 685 330 |
|||||
I. |
Költségvetési bevételek összesen (1+…+6) |
20 767 654 |
78 047 591 |
86 879 536 |
93 542 261 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+6) |
42 786 263 |
101 022 389 |
112 337 944 |
121 912 217 |
II. |
Felhalmozási célú finan.bevételek összesen |
22 018 609 |
22 974 798 |
25 458 408 |
28 369 956 |
Felhalmozási célú finan.kiadások össz. |
0 |
0 |
0 |
0 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II) |
42 786 263 |
101 022 389 |
112 337 944 |
121 912 217 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II) |
42 786 263 |
101 022 389 |
112 337 944 |
121 912 217 |
|
10 |
Költségvetési hiány: |
22 018 609 |
22 974 798 |
25 458 408 |
28 369 956 |
Költségvetési többlet: |
||||
11 |
Tervezési hiány: |
Tervezési többlet: |
11. melléklet
adatok főben |
||
Sor-szám |
Megnevezés |
Létszám fő (Tervezett átlagos statisztikai állományi létszám, éves) |
01 |
miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes |
0 |
02 |
miniszter, miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető |
0 |
03 |
kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos, miniszterelnöki megbízott |
0 |
04 |
közigazgatási államtitkár |
0 |
05 |
államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár) (közigazgatási) államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető (közigazgatási) államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető MNB elnök béréhez kötött illetményre jogosult vezető képviselői tiszteletdíjhoz kötött illetményre jogosult vezetőosult vezető |
0 |
06 |
helyettes államtitkár helyettes államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető helyettes államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető |
0 |
07 |
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető (Kttv. 236. § (5) bek.) |
0 |
08 |
főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, közös önkormányzati hivatal jegyzője |
0 |
09 |
NAV főigazgató, NAV szakfőigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató, NAV igazgató-helyettes |
0 |
10 |
számvevő főigazgató, főtitkár, igazgató, Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, főtitkára |
0 |
11 |
számvevő igazgató-helyettes, elnöki (alelnöki) főtanácsadó, Versenytanács tagja |
0 |
12 |
számvevő osztályvezető-főtanácsos, elnöki (alelnöki) tanácsadó, ellenőrzésvezető, főosztályvezető-helyettes, Gazdasági Versenyhivatal irodavezető, irodavezető-helyettes, csoportvezető |
0 |
13 |
fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, járási hivatal vezetője |
0 |
14 |
fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója, igazgatója, járási hivatalvezető helyettese |
0 |
15 |
Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető |
0 |
16 |
Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető-helyettes |
0 |
17 |
Kttv. 136. § (3) bekezdés a) pontja szerinti vezető, b) pontja szerinti vezető-helyettes, tankerületi központ kormánytisztviselő vezetője |
0 |
18 |
I. besorolási osztály összesen |
0 |
19 |
II. besorolási osztály összesen |
0 |
20 |
III. besorolási osztály összesen |
0 |
21 |
vezető-kormányfőtanácsos, vezető-hivatalifőtanácsos, kormányhivatali kiemelt ügyintézői osztályba tartozó kormánytisztviselő |
0 |
22 |
kormány-főtanácsos, hivatali főtanácsos II., kormányhivatali felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő |
0 |
23 |
hivatali főtanácsos I. |
0 |
24 |
vezető-kormánytanácsos, vezető-hivatalitanácsos, kormányhivatali érettségi végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő |
0 |
25 |
kormánytanácsos, hivatalitanácsos, kormányhivatali kormányzati ügykezelő |
0 |
26 |
KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN (=01+…+25) |
0 |
27 |
igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) |
0 |
28 |
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető |
0 |
29 |
főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs |
0 |
30 |
"A", "B" fizetési osztály összesen |
0 |
31 |
"C", "D" fizetési osztály összesen |
0 |
32 |
"E"-"J" fizetési osztály összesen |
0 |
33 |
kutató, felsőoktatásban oktató |
0 |
34 |
gyakornok (pedagógus) |
0 |
35 |
pedagógus I. |
0 |
36 |
pedagógus II. |
0 |
37 |
mesterpedagógus |
0 |
38 |
kutatótanár |
0 |
39 |
pedagógus (magasabb) vezetői megbízással |
0 |
40 |
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=27+...+39) |
0 |
41 |
Kúria bírája, Legfőbb Ügyészség ügyésze |
0 |
42 |
ítélőtábla bírája, fellebbviteli főügyészség ügyésze |
0 |
43 |
törvényszék bírája, főügyészség ügyésze |
0 |
44 |
helyi bírósági bíró, helyi ügyészség ügyésze |
0 |
45 |
bírósági titkár, alügyész, igazságügyi szakértő |
0 |
46 |
bírósági fogalmazó, ügyészségi fogalmazó, szakértőjelölt |
0 |
47 |
szakirányú felsőfokú végzettségű tisztviselő és technikus |
0 |
48 |
nem szakirányú felsőfokú és középfokú végzettségű tisztviselő technikus és írnok |
0 |
49 |
vezető |
0 |
50 |
fizikai dolgozó, fizikai alkalmazott |
0 |
51 |
BÍRÁK, ÜGYÉSZEK, IGAZSÁGÜGYI ÉS ÜGYÉSZSÉGI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=41+...+50) |
0 |
52 |
országos parancsnok, országos parancsnok-helyettes, NAV szakfőigazgató |
0 |
53 |
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, igazgató, osztályvezető, NAV főigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató-helyettes, főosztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főigazgatónak minősülő vezető |
0 |
54 |
NAV főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető, NAV főigazgató-helyettesnek minősülő vezető, osztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főosztályvezetőnek minősülő vezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető |
0 |
55 |
I. besorolási osztály összesen |
0 |
56 |
II. besorolási osztály összesen |
0 |
57 |
RENDVÉDELMI SZERVEK ÖSSZESEN (=52+...+56) |
0 |
58 |
Főigazgató, igazgató, főosztályvezető, osztályvezető |
0 |
59 |
"A", "B" munkakör összesen |
0 |
60 |
"C", "D" munkakör összesen |
0 |
61 |
"E", "F" munkakör összesen |
0 |
62 |
RENDVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=58+...+61) |
0 |
63 |
Tábornokok, tisztek |
0 |
64 |
Zászlósok, altisztek |
0 |
65 |
Diplomáciai szolgálatot teljesítők |
0 |
66 |
Szerződéses legénységi állomány |
0 |
67 |
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEI ÖSSZESEN (=63+...+66) |
0 |
68 |
Vezető |
0 |
69 |
"A", "B" fizetési osztály összesen |
0 |
70 |
"C", "D" fizetési osztály összesen |
0 |
71 |
"E"-"J" fizetési osztály összesen |
0 |
72 |
Pedagógus |
0 |
73 |
HONVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=68+...+72) |
0 |
74 |
vezető, igazgató, elnök, igazgató-helyettes, elnök-helyettes, hivatalvezető, hivatalvezető-helyettes, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (vezető) |
0 |
75 |
felsőfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető) |
0 |
76 |
középfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető) |
1 |
77 |
fizikai alkalmazott, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott) |
0 |
78 |
ösztöndíjas foglalkoztatott |
0 |
79 |
közfoglalkoztatott |
5 |
80 |
Munka Törvénykönyve vezetőkre vonatkozó rendelkezései alapján foglalkoztatott vezető |
0 |
81 |
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (=74+…+80) |
6 |
82 |
országgyűlési képviselő |
0 |
83 |
köztársasági elnök |
0 |
84 |
alkotmánybíró |
0 |
85 |
Kúria elnöke, legfőbb ügyész |
0 |
86 |
alapvető jogok biztosa, helyettes biztos |
0 |
87 |
Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke |
0 |
88 |
egyéb választott tisztségviselő (vezető) |
0 |
89 |
egyéb választott tisztségviselő (nem vezető) |
0 |
90 |
polgármester, főpolgármester |
1 |
91 |
helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja |
0 |
92 |
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke |
0 |
93 |
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (=82+...+92) |
1 |
94 |
FOGLALKOZTATOTTAK ÖSSZESEN (=26+40+51+57+62+67+73+81+93) |
7 |
95 |
Nyitólétszám (az időszak első napján munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók statisztikai állományi létszáma) (fő) |
7 |
96 |
Munkajogi nyitólétszám (az időszak első napján munkaviszonyban állók létszáma) (fő) |
7 |
97 |
Üres álláshelyek száma az időszak első napján |
0 |
98 |
Tartósan (legalább három hónapja) üres álláshelyek száma az időszak első napján |
0 |
99 |
Átlagos statisztikai állományi létszám (tényleges éves átlagos statisztikai állományi létszám) (fő) |
7 |
100 |
az Európai Unió költségvetésében biztosított forrásból finanszírozott, határozott idejű jogviszony keretében foglalkoztatottak száma az időszak első napján |
0 |
101 |
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek száma az időszak első napján |
0 |
102 |
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek száma az időszak első napján |
0 |
103 |
a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak száma az időszak első napján |
0 |
104 |
ösztöndíjas foglalkoztatottak száma az időszak első napján (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet) |
0 |
105 |
munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek száma az időszak első napján |
0 |
12. melléklet
R. |
Megnevezés |
I. |
II. |
III. |
IV. |
V. |
VI. |
VII. |
VIII. |
IX. |
X. |
XI. |
XII. |
Összesen: |
Bevételek |
||||||||||||||
B1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
7 363 215 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 873 |
5 041 870 |
62 823 815 |
B2 |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
0 |
0 |
0 |
2 497 534 |
0 |
0 |
0 |
14 270 120 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 767 654 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
6 495 647 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 495 647 |
0 |
0 |
0 |
12 991 294 |
B4 |
Működési bevételek |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 856 |
567 865 |
6 814 281 |
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 000 |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
28 369 956 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 369 956 |
Bevételek összesen: |
36 301 027 |
5 609 729 |
12 105 376 |
8 107 263 |
5 809 729 |
5 609 729 |
5 609 729 |
19 879 849 |
16 105 376 |
5 609 729 |
5 609 729 |
5 609 735 |
131 967 000 |
|
Kiadások |
||||||||||||||
K1 |
Személyi juttatások |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 739 |
882 748 |
10 592 877 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szha. |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 098 |
106 102 |
1 273 180 |
K3 |
Dologi kiadások |
1 649 091 |
2 649 091 |
1 649 091 |
1 649 091 |
2 649 091 |
1 649 091 |
4 649 091 |
3 649 091 |
2 649 091 |
3 649 098 |
2 649 091 |
2 649 091 |
31 789 099 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 811 |
457 813 |
5 493 734 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
2 611 588 |
2 611 588 |
4 716 588 |
2 611 588 |
2 611 588 |
2 611 588 |
2 611 588 |
2 611 588 |
2 611 588 |
6 878 037 |
2 611 588 |
2 611 588 |
37 710 505 |
K6 |
Beruházások |
1 054 100 |
0 |
0 |
14 950 000 |
400 000 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 704 100 |
K7 |
Felújítások |
2 625 955 |
0 |
0 |
2 745 955 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 910 253 |
0 |
0 |
0 |
25 282 163 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
800 000 |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
2 321 342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 321 342 |
Kiadások összesen: |
11 708 724 |
6 707 327 |
7 812 327 |
24 203 282 |
7 107 327 |
5 707 327 |
9 007 327 |
7 707 327 |
26 617 580 |
11 973 783 |
6 707 327 |
6 707 342 |
131 967 000 |
13. melléklet18
14. melléklet19
15. melléklet20
16. melléklet21
17. melléklet22
18. melléklet23
19. melléklet24
20. melléklet25
21. melléklet26
22. melléklet27
BEVÉTELEK |
adatok forintban |
|||||
B1-B7. Költségvetési bevételek |
||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Rovat-szám |
Eredeti előirányzat |
I. módosíttott előirányzat |
II. módosíttott előirányzat |
III. módosíttott előirányzat |
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B1131 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) |
B113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08) |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14) |
B1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=16+…+20) |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
22 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Jövedelemadók (=22+23) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
33 |
Termékek és szolgáltatások adói (=28+…+32) |
B35 |
0 |
0 |
0 |
0 |
34 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
35 |
Közhatalmi bevételek (=24+...+27+33+34) |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
36 |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
37 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
0 |
0 |
0 |
0 |
38 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 |
Ellátási díjak |
B405 |
1 995 805 |
1 995 805 |
1 995 805 |
1 253 110 |
41 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
44 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
100 |
100 |
100 |
1 |
45 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44) |
B408 |
100 |
100 |
100 |
1 |
46 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
48 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
8 872 |
8 872 |
8 246 |
3 334 |
51 |
Működési bevételek (=36+…+42+45+48+...+50) |
B4 |
2 004 777 |
2 004 777 |
2 004 151 |
1 256 445 |
52 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
53 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
Felhalmozási bevételek (=52+…+56) |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
58 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62) |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
66 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68) |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 |
Költségvetési bevételek (=15+21+35+51+57+63+69) |
2 004 777 |
2 004 777 |
2 004 151 |
1 256 445 |
|
B8. Finanszírozási bevételek |
||||||
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
222 459 |
222 459 |
222 459 |
222 459 |
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
222 459 |
222 459 |
222 459 |
222 459 |
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
30 402 764 |
31 975 390 |
32 275 390 |
32 351 727 |
16 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
30 625 223 |
32 197 849 |
32 497 849 |
32 574 186 |
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
30 625 223 |
32 197 849 |
32 497 849 |
32 574 186 |
Összes bevétel: |
32 630 000 |
34 202 626 |
34 502 000 |
33 830 631 |
||
KIADÁSOK |
adatok Ft-ban |
|||||
K1-K8. Költségvetési kiadások |
||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Rovat-szám |
Eredeti előirányzat |
I. módosított előirányzat |
II. módosított előirányzat |
III. módosított előirányzat |
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
18 293 555 |
18 293 555 |
18 293 555 |
18 293 555 |
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
800 000 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
1 315 440 |
1 446 984 |
1 446 984 |
1 446 984 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
98 868 |
98 868 |
98 868 |
98 868 |
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
50 000 |
150 000 |
150 000 |
100 000 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
19 757 863 |
19 989 407 |
19 989 407 |
20 739 407 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
480 000 |
480 000 |
480 000 |
230 000 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
480 000 |
480 000 |
480 000 |
230 000 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
20 237 863 |
20 469 407 |
20 469 407 |
20 969 407 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
3 121 544 |
3 121 544 |
3 121 544 |
3 245 544 |
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
33 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
750 000 |
900 000 |
900 000 |
409 513 |
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
783 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
509 513 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
450 000 |
450 000 |
455 009 |
455 009 |
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
5 500 000 |
6 000 000 |
6 000 000 |
6 000 000 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
0 |
300 000 |
300 000 |
176 000 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
400 000 |
500 000 |
500 000 |
351 700 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
250 000 |
300 000 |
400 000 |
250 431 |
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
6 600 000 |
7 550 000 |
7 655 009 |
7 233 140 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
100 000 |
94 991 |
94 991 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
0 |
100 000 |
94 991 |
94 991 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
1 857 593 |
1 896 675 |
2 096 049 |
1 750 000 |
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
15 000 |
50 000 |
50 000 |
13 036 |
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
1 872 593 |
1 946 675 |
2 146 049 |
1 763 036 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
9 270 593 |
10 611 675 |
10 911 049 |
9 615 680 |
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022) |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
58 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
66 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 |
Tartalékok |
K513 |
0 |
0 |
0 |
0 |
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
74 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
76 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
77 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
0 |
0 |
0 |
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
87 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
89 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
90 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
91 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
92 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
0 |
0 |
0 |
0 |
94 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
32 630 000 |
34 202 626 |
34 502 000 |
33 830 631 |
|
K9. Finanszírozási kiadások |
||||||
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
02 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Kincstárjegyek beváltása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20) |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
22 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
27 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29) |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Összes kiadás: |
32 630 000 |
34 202 626 |
34 502 000 |
33 830 631 |
23. melléklet28

24. melléklet

25. melléklet

26. melléklet
adatok forintban |
||
Beruházás megnevezése |
Kivitelezés befejezési éve |
Összeg |
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
Beruházások előirányzata |
2021. |
0 |
Felújítások előírányzata felújításonként |
||
adatok forintban |
||
Felújítás megnevezése |
Kivitelezés befejezési éve |
Összeg |
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
2021. |
0 |
|
Felújítások előirányzata |
2021. |
0 |
27. melléklet
Bank |
adatok forintban |
||
Megnevezés |
Bankok |
Számlaszám |
Egyenleg |
Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ |

11731001-15807690 |
182 869 |
Bank összesen: |
182 869 |
||
Pénztár: |
|||
Megnevezés |
Pénztár |
Egyenleg |
|
Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ |
Főpénztár |
39 590 |
|
Pénztár összsen: |
39 590 |
||
Záró pénzkészlet összesen: |
222 459 |
||
Pénzkészletet módosító tételek (1.+2.+3.+4.): |
0 |
||
1. Forgótőke elszámolási számla (+) |
0 |
||
2. Foglalkoztatottnak adott munkabérelőleg (+) |
0 |
||
3. Túlfizetések (-) |
0 |
||
4. Letéti összeg (-) |
0 |
||
4. Más szervezetet megillető bevételek (-) |
0 |
||
= Záró maradvány |
222 459 |
||
Tartalékképzés 2021 év |
|||
Záró maradvány: |
222 459 |
||
Működési költségekre fordítás 2021. évben |
-222 459 |
||
Céltartalék |
0 |
||
Általános tartalék |
0 |
||
Tartalék összesen: |
0 |
28. melléklet33
adatok forintban |
||||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
I. módosítás |
II. módosítás |
III. módosítás |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
I. módosítás |
II. módosítás |
III. módosítás |
|
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
Személyi juttatások |
20 237 863 |
20 469 407 |
20 469 407 |
20 969 407 |
2 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 121 544 |
3 121 544 |
3 121 544 |
3 245 544 |
3 |
Működési bevételek |
2 004 777 |
2 004 777 |
2 004 151 |
1 256 445 |
Dologi kiadások |
9 270 593 |
10 611 675 |
10 911 049 |
9 615 680 |
4 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 |
Tartalékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
I. |
Költségvetési bevételek összesen (1+…+6) |
2 004 777 |
2 004 777 |
2 004 151 |
1 256 445 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+6) |
32 630 000 |
34 202 626 |
34 502 000 |
33 830 631 |
II. |
Működési célú finan.bevételek összesen |
30 625 223 |
32 197 849 |
32 497 849 |
32 574 186 |
Működési célú finan.kiadások összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II) |
32 630 000 |
34 202 626 |
34 502 000 |
33 830 631 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II) |
32 630 000 |
34 202 626 |
34 502 000 |
33 830 631 |
|
10 |
Költségvetési hiány: |
30 625 223 |
32 197 849 |
32 497 849 |
32 574 186 |
Költségvetési többlet: |
||||
11 |
Tervezési hiány: |
Tervezési többlet: |
29. melléklet
adatok forintban |
||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
Megnevezés |
2021. évi előirányzat |
|
1 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
Beruházások |
0 |
2 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
Felújítások |
0 |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
0 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
4 |
Tartalékok |
0 |
||
I. |
Költségvetési bevételek összesen (1+…+6) |
0 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+6) |
0 |
II. |
Felhalmozási célú finan.bevételek összesen |
0 |
Felhalmozási célú finan.kiadások össz. |
0 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II) |
0 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II) |
0 |
|
10 |
Költségvetési hiány: |
Költségvetési többlet: |
||
11 |
Tervezési hiány: |
Tervezési többlet: |
30. melléklet
adatok főben |
||
Sor-szám |
Megnevezés |
Létszám fő (Tervezett átlagos statisztikai állományi létszám, éves) |
01 |
miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes |
0 |
02 |
miniszter, miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető |
0 |
03 |
kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos, miniszterelnöki megbízott |
0 |
04 |
közigazgatási államtitkár |
0 |
05 |
államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár) (közigazgatási) államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető (közigazgatási) államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető MNB elnök béréhez kötött illetményre jogosult vezető képviselői tiszteletdíjhoz kötött illetményre jogosult vezetőosult vezető |
0 |
06 |
helyettes államtitkár helyettes államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető helyettes államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető |
0 |
07 |
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető (Kttv. 236. § (5) bek.) |
0 |
08 |
főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, közös önkormányzati hivatal jegyzője |
0 |
09 |
NAV főigazgató, NAV szakfőigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató, NAV igazgató-helyettes |
0 |
10 |
számvevő főigazgató, főtitkár, igazgató, Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, főtitkára |
0 |
11 |
számvevő igazgató-helyettes, elnöki (alelnöki) főtanácsadó, Versenytanács tagja |
0 |
12 |
számvevő osztályvezető-főtanácsos, elnöki (alelnöki) tanácsadó, ellenőrzésvezető, főosztályvezető-helyettes, Gazdasági Versenyhivatal irodavezető, irodavezető-helyettes, csoportvezető |
0 |
13 |
fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, járási hivatal vezetője |
0 |
14 |
fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója, igazgatója, járási hivatalvezető helyettese |
0 |
15 |
Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető |
0 |
16 |
Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető-helyettes |
0 |
17 |
Kttv. 136. § (3) bekezdés a) pontja szerinti vezető, b) pontja szerinti vezető-helyettes, tankerületi központ kormánytisztviselő vezetője |
0 |
18 |
I. besorolási osztály összesen |
0 |
19 |
II. besorolási osztály összesen |
0 |
20 |
III. besorolási osztály összesen |
0 |
21 |
vezető-kormányfőtanácsos, vezető-hivatalifőtanácsos, kormányhivatali kiemelt ügyintézői osztályba tartozó kormánytisztviselő |
0 |
22 |
kormány-főtanácsos, hivatali főtanácsos II., kormányhivatali felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő |
0 |
23 |
hivatali főtanácsos I. |
0 |
24 |
vezető-kormánytanácsos, vezető-hivatalitanácsos, kormányhivatali érettségi végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő |
0 |
25 |
kormánytanácsos, hivatalitanácsos, kormányhivatali kormányzati ügykezelő |
0 |
26 |
KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN (=01+…+25) |
0 |
27 |
igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) |
0 |
28 |
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető |
0 |
29 |
főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs |
0 |
30 |
"A", "B" fizetési osztály összesen |
1 |
31 |
"C", "D" fizetési osztály összesen |
2 |
32 |
"E"-"J" fizetési osztály összesen |
0 |
33 |
kutató, felsőoktatásban oktató |
0 |
34 |
gyakornok (pedagógus) |
0 |
35 |
pedagógus I. |
1 |
36 |
pedagógus II. |
0 |
37 |
mesterpedagógus |
0 |
38 |
kutatótanár |
0 |
39 |
pedagógus (magasabb) vezetői megbízással |
1 |
40 |
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=27+...+39) |
5 |
41 |
Kúria bírája, Legfőbb Ügyészség ügyésze |
0 |
42 |
ítélőtábla bírája, fellebbviteli főügyészség ügyésze |
0 |
43 |
törvényszék bírája, főügyészség ügyésze |
0 |
44 |
helyi bírósági bíró, helyi ügyészség ügyésze |
0 |
45 |
bírósági titkár, alügyész, igazságügyi szakértő |
0 |
46 |
bírósági fogalmazó, ügyészségi fogalmazó, szakértőjelölt |
0 |
47 |
szakirányú felsőfokú végzettségű tisztviselő és technikus |
0 |
48 |
nem szakirányú felsőfokú és középfokú végzettségű tisztviselő technikus és írnok |
0 |
49 |
vezető |
0 |
50 |
fizikai dolgozó, fizikai alkalmazott |
0 |
51 |
BÍRÁK, ÜGYÉSZEK, IGAZSÁGÜGYI ÉS ÜGYÉSZSÉGI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=41+...+50) |
0 |
52 |
országos parancsnok, országos parancsnok-helyettes, NAV szakfőigazgató |
0 |
53 |
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, igazgató, osztályvezető, NAV főigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató-helyettes, főosztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főigazgatónak minősülő vezető |
0 |
54 |
NAV főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető, NAV főigazgató-helyettesnek minősülő vezető, osztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főosztályvezetőnek minősülő vezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető |
0 |
55 |
I. besorolási osztály összesen |
0 |
56 |
II. besorolási osztály összesen |
0 |
57 |
RENDVÉDELMI SZERVEK ÖSSZESEN (=52+...+56) |
0 |
58 |
Főigazgató, igazgató, főosztályvezető, osztályvezető |
0 |
59 |
"A", "B" munkakör összesen |
0 |
60 |
"C", "D" munkakör összesen |
0 |
61 |
"E", "F" munkakör összesen |
0 |
62 |
RENDVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=58+...+61) |
0 |
63 |
Tábornokok, tisztek |
0 |
64 |
Zászlósok, altisztek |
0 |
65 |
Diplomáciai szolgálatot teljesítők |
0 |
66 |
Szerződéses legénységi állomány |
0 |
67 |
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEI ÖSSZESEN (=63+...+66) |
0 |
68 |
Vezető |
0 |
69 |
"A", "B" fizetési osztály összesen |
0 |
70 |
"C", "D" fizetési osztály összesen |
0 |
71 |
"E"-"J" fizetési osztály összesen |
0 |
72 |
Pedagógus |
0 |
73 |
HONVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=68+...+72) |
0 |
74 |
vezető, igazgató, elnök, igazgató-helyettes, elnök-helyettes, hivatalvezető, hivatalvezető-helyettes, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (vezető) |
0 |
75 |
felsőfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető) |
0 |
76 |
középfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető) |
0 |
77 |
fizikai alkalmazott, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott) |
0 |
78 |
ösztöndíjas foglalkoztatott |
0 |
79 |
közfoglalkoztatott |
0 |
80 |
Munka Törvénykönyve vezetőkre vonatkozó rendelkezései alapján foglalkoztatott vezető |
0 |
81 |
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (=74+…+80) |
0 |
82 |
országgyűlési képviselő |
0 |
83 |
köztársasági elnök |
0 |
84 |
alkotmánybíró |
0 |
85 |
Kúria elnöke, legfőbb ügyész |
0 |
86 |
alapvető jogok biztosa, helyettes biztos |
0 |
87 |
Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke |
0 |
88 |
egyéb választott tisztségviselő (vezető) |
0 |
89 |
egyéb választott tisztségviselő (nem vezető) |
0 |
90 |
polgármester, főpolgármester |
0 |
91 |
helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja |
0 |
92 |
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke |
0 |
93 |
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (=82+...+92) |
0 |
94 |
FOGLALKOZTATOTTAK ÖSSZESEN (=26+40+51+57+62+67+73+81+93) |
5 |
95 |
Nyitólétszám (az időszak első napján munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók statisztikai állományi létszáma) (fő) |
5 |
96 |
Munkajogi nyitólétszám (az időszak első napján munkaviszonyban állók létszáma) (fő) |
5 |
97 |
Üres álláshelyek száma az időszak első napján |
0 |
98 |
Tartósan (legalább három hónapja) üres álláshelyek száma az időszak első napján |
0 |
99 |
Átlagos statisztikai állományi létszám (tényleges éves átlagos statisztikai állományi létszám) (fő) |
5 |
100 |
az Európai Unió költségvetésében biztosított forrásból finanszírozott, határozott idejű jogviszony keretében foglalkoztatottak száma az időszak első napján |
0 |
101 |
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek száma az időszak első napján |
0 |
102 |
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek száma az időszak első napján |
0 |
103 |
a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak száma az időszak első napján |
0 |
104 |
ösztöndíjas foglalkoztatottak száma az időszak első napján (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet) |
0 |
105 |
munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek száma az időszak első napján |
0 |
31. melléklet
R. |
Megnevezés |
I. |
II. |
III. |
IV. |
V. |
VI. |
VII. |
VIII. |
IX. |
X. |
XI. |
XII. |
Összesen: |
Bevételek |
||||||||||||||
B1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B2 |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B4 |
Működési bevételek |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 065 |
167 062 |
2 004 777 |
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
3 870 792 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 222 |
2 432 211 |
30 625 223 |
Bevételek összesen: |
4 037 857 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 287 |
2 599 273 |
32 630 000 |
|
Kiadások |
||||||||||||||
K1 |
Személyi juttatások |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 488 |
1 686 495 |
20 237 863 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szha. |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 128 |
260 136 |
3 121 544 |
K3 |
Dologi kiadások |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 549 |
772 554 |
9 270 593 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K6 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K7 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Kiadások összesen: |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 165 |
2 719 185 |
32 630 000 |
Az 1. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja szerint módosított szöveg. Az 1. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § a) pontja szerint módosított szöveg. Az 1. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 3. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja szerint módosított szöveg. A 3. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § c) pontja szerint módosított szöveg. A 3. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 6. § a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 6. § a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja szerint módosított szöveg. A 7. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § d) pontja szerint módosított szöveg. A 7. § (1) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § e) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (3) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § f) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (4) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § g) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (5) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § h) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (6) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § i) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (8) bekezdése a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § j) pontja szerint módosított szöveg.
Az 1. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 14. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 15. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § c) pontja hatályon kívül helyezte.
A 16. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § d) pontja hatályon kívül helyezte.
A 17. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 18. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § f) pontja hatályon kívül helyezte.
A 19. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 19. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § g) pontja hatályon kívül helyezte.
A 20. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § h) pontja hatályon kívül helyezte.
A 21. mellékletet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 4. § i) pontja hatályon kívül helyezte.
A 22. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 22. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 22. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 23. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 23. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 24. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 25. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 26. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 28. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 28. melléklet a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (III. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 31. melléklet címe a Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.