Rakaca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Hatályos: 2017. 12. 21Rakaca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
2017-12-21-tól
Rakaca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (Tktv.) 12. § (2) bekezdés a) – h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (Tr.) 43/A. § (1) – (10) bekezdéseiben biztosított véleményezési jogkörében eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
- FEJEZET
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
- A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések
- §
(1)A rendelet célja: A település sajátos településképének védelme és alakítása a:
- helyi építészeti örökség egyedi védelem meghatározásával,
- településképi szempontból meghatározó területek megállapításával,
- településképi követelmények meghatározásával,
- településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
- településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
(2)Jelen rendelet mellékletei:
- 1. melléklet: Helyi védett egyedi érték jegyzéke;
- 2.A. melléklet: Településképi szempontból meghatározó terület térképi lehatárolása;
2.B. melléklet: Településképi szempontból meghatározó terület ingatlanjainak jegyzéke.
2.§(1)A helyi védelem célja:
a.A védett helyi építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, az értékek jellegzetes karakterének megóvása a jelen és a jövő nemzedékek számára.
b.A védett helyi építészeti örökség fenntartása, használata és bemutatása.
c.A védett helyi építészeti örökség veszélyeztetésének, megrongálásának, vagy megsemmisítésének megakadályozása.
3.§(1)A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja:
a.Azon terület-egységek lehatárolása, ahol a településre jellemző, karakteres, hagyományt őrző beépítési módjának, épületek, építmények történetiségét tartalmazó fejlődésének megőrzése a cél.
b.A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák mellett.
4.§(1)A rendelet területi hatálya Rakaca község teljes közigazgatási területére terjed ki.
5.§(1)A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:
1.Helyi védett egyedi érték: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemző karakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, valamint műszaki-ipari szempontból, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is.
2.Védett műtárgy: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony.
3.Műtárgy: építési törvény (1997. évi LXXVIII. tv.) 2. § 15. pontja szerint.
4.Utcabútorzat: az utasváró, a kioszk, a tájékoztató hirdetőoszlop, az információs tábla.
5.Jelző: az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez).
6.Településképi szempontból meghatározó terület: az önkormányzat által meghatározott terület, mely magába foglalja a település jellegzetes és hagyományt őrző beépítettségét, épületek, építmények együttes megjelenését, természeti környezetét.
7.Értékvizsgálat: a helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész.
8.Főépítész: az önkormányzat által megbízott/ alkalmazott önkormányzati (települési) építészmérnök szakember.
9.Reklám: a Tktv. 11/F. § szerint.
10.Reklámhordozó: a Tktv. 11/F. § szerint.
11.Sajátos építmény: építési törvény (1997. évi LXXVIII. tv.) 2. § 18. pontja szerint.
II. FEJEZET
A HELYI VÉDELEM
2.A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek
6.§
(1)A helyi védelem feladata: A védelmet igénylő építészeti örökség
- meghatározása, dokumentálása;
- védetté nyilvánítása, nyilvántartása;
- megőrzése, megőriztetése;
- a lakossággal történő megismertetése.
(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése:
- El kell kerülni minden olyan eseményt, beavatkozást, amely a védett érték pusztulását, megsemmisülését, vagy karakterének megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését okozná.
- A tulajdonos köteles a védett értéket megóvni, karbantartani.
7.§
(1)A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai:
- Kezdeményezés: A helyi védelem alá helyezést vagy megszüntetést bármely természetes személy, szervezet a polgármesternél írásban kezdeményezheti.
- Szakmai előkészítés: A javaslatnak tartalmaznia kell a védendő érték megnevezését, helyét (utca, szám, helyrajzi szám), tulajdonosát, rövid leírását, tervrajzait, fotóit és a kezdeményezés indokolását. Védéshez a hivatal elkészítteti az értékvizsgálatot.
- Érdekeltek: Ingatlantulajdonos, haszonélvező, kezelő, használó, kezdeményező.
- Nyilvánosság biztosítása, tájékoztatás: Hirdetményben közzététel 30 napra, írásbeli észrevételezés céljából.
- Hatósági eljárásokkal kapcsolatos összefüggések: Folyamatban lévő hatósági eljárás figyelembevétele szükséges.
- Védelem megszűnésének feltételei: Amennyiben a védett érték károsodása oly mértékű, hogy műszaki eszközökkel nem állítható helyre, az állapotot dokumentálni kell rajzzal, fotókkal, leírással.
- Helyi védelem és országos védelem összefüggései: Országos műemléki védetté nyilvánítás után a helyi védelem megszűnik.
- Nyilvántartás: A helyi védett értékről készült dokumentációt adataival együtt hivatali nyilvántartásba kell venni, melyet a település honlapján szükséges közzétenni.
(2)Testületi döntéssel összefüggő feladatok:
- Előterjesztés: Polgármester terjeszti elő indokolással a képviselő-testület részére, ismertetve a közzétételre érkezett észrevételeket. A védendő értékről készült dokumentáció (leírás, rajz, fotók) és az értékvizsgálat az előterjesztés melléklete.
- Döntés: A javasolt érték helyi védelméről, illetve annak megszüntetéséről a képviselő-testület rendeletben dönt.
- A helyi védelem elrendeléséről vagy megszüntetéséről értesíteni kell a tulajdonost, általa: a haszonélvezőt, a használót, továbbá a kezdeményezőt, az illetékes: állami főépítészt, földhivatalt és építésügyi hatóságot, valamint a közműszolgáltatókat.
- Védelem jelölése: A védetté nyilvánított területet, épületet, építményt, alkotást kis táblával meg kell jelölni, melyről a Polgármesteri Hivatal gondoskodik.
- Értékvizsgálat: A helyi védelem elrendelése előtt a javasolt értékről szakmai előkészítő anyagot, vizsgálati dokumentációt kell készíteni szakember (építész, művészettörténész) bevonásával.
3. A helyi egyedi védelem meghatározása
8. § (1)Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökséget az önkormányzat helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.
(2)A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti érték jegyzékét a 1. melléklet tartalmazza.
4.A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
9.§
(1) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott védett értéken végzett építési tevékenység, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.
(2) Tulajdonosi kötelezettség:
- A tulajdonos köteles jókarbantartást végezni, állapotát megóvni. A kötelezettség kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére.
- A védett érték fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésüknek megfelelő használattal kell biztosítani.
- A védelem és az építési tevékenység összefüggései: A korszerűsítéssel, átalakítással, bővítéssel, részleges bontással nem lehet a védett érték jellemzőit, karakterét megváltoztatni.
- A védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak az önkormányzati főépítész szakmai ajánlása szerint lehet.
III. FEJEZET
A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK
5. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
10.§ (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat a településképi szempontból meghatározó területeket állapít meg.
(2) A településképi szempontból meghatározó terület térképi lehatárolását a 2.A melléklet tartalmazza.
(3) A településképi szempontból meghatározó terület ingatlanjainak jegyzékét a 2.B. melléklet tartalmazza.
IV. FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
6. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények
11. §(1) Az egyéb területek – új beépítésű területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a) anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
b) tetőhéjazat: Felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
(2) Az egyéb területek – intézményterületek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a)anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
b) tetőhéjazat: Felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
(3)Az egyéb területek – gazdasági területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a) anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos az élénk, erős homlokzati színezés.
(4) Az egyéb területek – zöldterületek: temető, sportpálya és egyéb zöldfelület – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a)anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
b)tetőhéjazat: Építés és felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
(5) Az egyéb területek – külterületi mezőgazdasági és egyéb beépítésre nem szánt területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményeire vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a)építmény elhelyezése: Meredek domboldali adottság esetén tilos az építményt a domb tetején és annak közelében elhelyezni.
b)anyag, homlokzat, szín: Építményeken tilos az erős, élénk, kontrasztos színű anyagok használata. Tilos a túlzottan tagolt, elaprózott homlokzatképzés, a tobzódó tömeg- és formai kialakítás.
c)tetőhéjazat: Nem alkalmazható az élénk, erős színű fémlemezfedés.
d)kerítés: Tilos az erős, élénk színű tömör fémlemez kerítés építése.
7. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
12. §(1) Kötelező területi építészeti követelmények a 2.A. mellékletben kijelölt területen:
- beépítés telepítési módja: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal.
- jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: Földszintes, tetőtér-beépítéses 4,50 m építménymagassággal.
- színhasználat: A környezetre jellemző világos pasztellszínek alkalmazhatók (kivéve kék, zöld, piros, lila), az élénk, harsány színeket kerülni kell. A homlokzat teljes felületén kell a színezést elvégezni.
- kerti építmények, műtárgyak: Utcától 6 m-en túl helyezhető el, tömege igazodjon a főépület kialakításához.
- kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt vagy tégla-felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben. Magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, amely max. 2 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 4 m-es gépkocsi behajtó nagykapu, és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható.
(2) Tiltó egyedi építészeti követelmények a 2.A. mellékletben kijelölt területen:
- anyag-, színhasználatra: Építményeken, kerítéseken tilos a vakolt és festett felületképzéstől eltérő, valamint a történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő eleven színek alkalmazása. Részleges festés tilos.
- tömegformálásra: A közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját tilos meghaladni. Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást nem lehet figyelmen kívül hagyni.
- homlokzatképzésre: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos.
- homlokzat: Tilos reklámozás céljából a homlokzat letakarása bármely nagyságban, és tilos a kinyitható ajtó-, ablakszárnyakat, rácsokat reklámcélra igénybe venni.
- zöldfelületekre: Utcai telekhatár előtt és a telken 3 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, szemetelő, allergiakeltő fafajok telepítése.
8.A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények
13.§ (1)A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
a.Kötelező követelmény:
1. A történelmileg kialakult tömegforma, az értéket képviselő homlokzatképzés, az építés korának megfelelő színezés megtartása kötelező.
2. Kötelező a meglévő tetőforma és a héjazat anyaghasználatának megtartása.
3. A hiteles nyílászáró-osztás és díszítés megtartása kötelező.
4. Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása kötelező, új esetén az épülethez igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése kötelező.
b.Tiltó követelmény:
1. Tilos a védett épületek eredeti telkének megosztása, telekalakítása.
2. Tilos az épület melletti udvart szilárd térburkolattal teljes felületen leburkolni.
3. Utca felöl az épület látványát letakaró, megjelenését befolyásoló reklám elhelyezése tilos mind a telken belül, mind a közterületen és az épületen is.
4. Az épület előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése tilos.
5. A magastetőn nem építhető kiugró tömegű tetőfelépítmény, tetőablak.
6. Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó műszaki berendezés elhelyezése tilos.
c.Megengedő követelmény:
1. Utólagos tetőtér-beépítés esetén megengedett a tetősíkban fekvő ablakok elhelyezése az udvari, kerti oldalakon.
2. Az épület a telek belseje felé vizuálisan elhatárolható módon bővíthető, a meglévő épülethez igazodóan, meghagyva a védett érték érvényesülését.
3. A védett épület belső korszerűsítése, átalakítása megengedett az eredeti szerkezet és a belső értékek meghagyása mellett.
4. A meglévő épület gazdasági és melléképülettel hátrafelé bővíthető.
5. Igény esetén a településre jellemző keresztcsűr építhető.
(2)A helyi védett műszaki alkotásokra, műtárgyakra vonatkozó követelmények:
a) A védelem alatt álló emlékmű, szobor, feszület, kőkereszt karbantartása, javítása során törekedni kell az eredeti anyaghasználatra, a hiányzó részek korhű pótlására
b) A védett értéken való munkálatokba restaurátor szakember bevonása szükséges.
9. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése
14. § (1)Alkalmas területek a hírközlési sajátos építmények elhelyezésére:
- Az elektronikus hírközlési építményt elsősorban közterületen, meglévő hírközlési építmények közös eszközhasználatával, vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek felhasználásával kell elhelyezni.
- Alkalmas területek a különleges közműterületek, közlekedési és közműterületek.
- Az elektronikus hírközlési építmény a legkisebb mértékben érintsen egyéb nem köztulajdonú ingatlant.
(2) Alkalmas területek a villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezésére:
- A hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges.
- A településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére.
- Utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldása elsődleges.
(3) Nem alkalmas területek:
- A településképi szempontból meghatározó területeken a teljes település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el.
- A helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken fenti sajátos építmények és műtárgyak nem helyezhetők el.
(4) A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést a korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba kell átépíteni.
(5)Világítás kialakítása a fényszennyezés elkerülése érdekében:
- Kerülni kell a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz.
- A világítótestek fénye úgy irányuljon, hogy kibocsátott fénye ne legyen közvetlenül látható, ne jusson a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé, illetve az égbolt irányába.
- Nem alkalmazható a felfelé irányuló, talajszintbe épített díszvilágítás.
- Az utcákat egyenletes, alacsony intenzitással világítsák.
- Javasolt a kültéri világítást a tényleges használat idejéhez igazítani.
10.A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
15.§ (1)A település fokozott védelem alatt álló területein lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó és reklám a vonatkozó törvény (Tktv. 11/B. § (1) bekezdése, 1. melléklete) rendelkezései szerint nem helyezhető el.
(2) A településképi szempontból meghatározó terület közterületein és magáningatlanokon reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.
(3 )Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utas-várón, hirdetőoszlopon) helyezhető el max. 2 m2 felületen.
(4) Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos.
(5)Reklámhordozók, reklámok elhelyezésére, a törvénytől (Tktv.) való eltérési szabályok:
a.Jelentős esemény (falunap, települési évforduló) hirdetésére:
b.Tájékoztatás (konferencia, falugyűlés) esetén:
reklám elhelyezhető méret-kikötés nélkül évi tizenkét naptári hét időszaka alatt.
c.Építési reklámháló esetén:
reklám elhelyezhető az építési tevékenység időtartama alatt, feltétele az építési napló-bejegyzés.
11. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
16.§ (1) Az épület utcai homlokzatán és tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos.
(2) Műholdas parabola-antenna szintén nem helyezhető el az utcai fronton.
(3) Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el.
V. FEJEZET
KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ
12. Rendelkezés a szakmai konzultációról
17.§ (1) A településképi követelményekről az önkormányzat kérelemre szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást nyújt írásban, a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül.
(2)Szakmai konzultáció kérhető a település teljes közigazgatási területén minden, az utcaképet befolyásoló építési, átalakítási, felújítási, színezési munkákkal kapcsolatban, kivéve a településképi véleményezési eljárás és a településképi bejelentési eljárás alá vont eseteket.
(3) A szakmai konzultációt és tájékoztatást az önkormányzati főépítész végzi, akadályoztatása esetén feladatát a polgármester látja el.
(4) A kérelemhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges mélységgel kidolgozott vázlatterv szintű tervdokumentációt, pontos anyag- és színhasználat megjelölésével.
(5) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben rögzíteni kell a javaslatokat, és a főépítész vagy a polgármester nyilatkozatát.
(6) A településképi konzultáció, szakmai tájékoztatás díj- és illetékmentes.
VI.FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS
13. A véleményezési eljárással érintett építmények köre
18. §(1)Az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyhez kötött építési tevékenységekhez a polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.
(2) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása kötelező:
- a helyi védett egyedi értéket érintő, és annak szomszédságában történő minden olyan építési, átalakítási, felújítási, bővítési, színezési munkákkal kapcsolatban, melyek a településképet befolyásolják;
- a településképi szempontból meghatározó területeken lévő magántulajdonú ingatlanon és közterületen, közlekedési területen történő fenti munkálatok esetén;
- a műemléki környezetben történő fenti munkálatok esetén;
- egyéb területeken végzett fenti tevékenységek esetén;
- rendeltetéstől függetlenül, a 300 m2 beépített területet meghaladó új épület, építmény esetén.
14.A véleményezési eljárás részletes szabályai
19. § (1)A kérelmező kérelmét papír alapon adja be, és a véleményezendő dokumentációt elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre (ÉTDR), melyhez hozzáférést biztosít a polgármester számára.
(2) A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető/ kérelmező nevét, címét, a tervezett építési tevékenység helyét, az ingatlan helyrajzi számát.
(3) A kérelemhez csatolni kell az építésügyi hatósági eljáráshoz szükséges kidolgozottságú építészeti-műszaki tervdokumentációt, és a követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat.
(4) A településképi véleményezés során vizsgálni kell a településképi követelményeknek való megfelelést, tömeg-, héjazat-, anyag-, színhasználatot, homlokzatképzést, a telepítés környezetbe, településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényesülését, a közterületet befolyásoló burkolat, műtárgy, növényzet, utcabútorzat, reklámhordozó, reklám, egyéb műszaki berendezések kialakítását.
(5)A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek/ kérelmezőnek, és elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.
(6) A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés ellen lehet fellebbezni.
(7) Ha a polgármester az (5) bekezdésben foglalt határidőn belül nem nyilvánít véleményt, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.
(8) A településképi véleményezési eljárás díj- és illetékmentes.
VII.FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS
15. A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók,
és rendeltetésváltozások köre
20. § (1) Építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységekhez (a 312/2012. Korm. rendelet 1. melléklete), reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le.
(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező:
- a helyi védett egyedi értéket érintően, és annak szomszédsága esetén;
- a településképi szempontból meghatározó területen történő tevékenység esetén;
- műemléki környezetben folyó munkálatok esetén;
- egyéb területeken a településképet befolyásoló tevékenység esetén.
16. A bejelentési eljárás részletes szabályai
21. § (1) A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység, reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát.
(2) A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet, dokumentumokat.
(3) A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek.
(4)A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentőnek.
(5) A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet.
(6) A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.
VIII. FEJEZET
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG
17. A településképi kötelezési eljárás
22.§ (1) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében:
- a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén;
- a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén, vagy a bejelentés során meghozott döntés megszegésekor;
(2) A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést bocsájt ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.
18.A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke
23.§(1)Amennyiben a kötelezett a kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot szab ki:
a.első alkalommal 50.000,- Ft pénzbírságot,
b.második alkalommal 100.000,-Ft pénzbírságot.
(2)A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.
(3) Az önkormányzat képviselő-testülete a (2) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetére e magatartás elkövetőjével szemben 1.000.000,- Ft-ig terjedő bírság kiszabását rendelheti el.
19.A településképi bírság kiszabásának és behajtásának módja
24.§ A kiszabott és be nem fizetett bírság adók módjára behajtható.
IX.FEJEZET
ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER
20.A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése
25. § Az önkormányzati képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét.
X.FEJEZET
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
21.Hatálybaléptetés
26.§ A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
22. Átmeneti rendelkezések
27. §. E rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni.
23. Hatályon kívül helyezendő rendelkezések
28.§ A Helyi Építési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet településképi követelményeket meghatározó része e rendelet hatálybalépését követően nem alkalmazható.
Kiss Béla sk. Dr. Molnár Sándorné
polgármester jegyző nevében és megbízásából
Dr. Osváth István sk.
aljegy
A rendelet kihirdetésének napja: 2017. december 20.
Dr. Osváth István
aljegyző