Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2021. (III.1.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 05. 29 11:58- 2022. 11. 24Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2021. (III.1.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Poroszló Község Önkormányzatának polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva és a 32. § (1) bekezdés a) és f) pontjában foglaltak alapján, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. §-ában meghatározott kötelezettség, továbbá a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában rögzítettek alapján az önkormányzat a 2021. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja.
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
(2) A költségvetési rendelet elkülönítetten tartalmazza:
a) az önkormányzat önkormányzati szintre összesített költségvetését,
b) az önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetését,
c) az önkormányzat saját, az általa irányított költségvetési szervek költségvetésébe nem tartozó (továbbiakban: önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó) költségvetését.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti összesített költségvetés a (2) bekezdés b) és c) pont szerinti költségvetések összesítése.
2. Az önkormányzat összesített 2021. évi költségvetése
2. § (1)1 A képviselő-testület a Poroszló Községi Önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2021. évi költségvetési főösszegét 1.361.874.052 forintban állapítja meg.
(2) Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:
a)2 a költségvetési bevételek összege: 1.361.874.052 forint,
b)3 a költségvetési kiadások összege: 1.361.874.052 forint,
c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete -: 0. ezer forint (hiány/többlet).
3. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a)4 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 677.211.342 forint,
b)5 B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 71.901.972 forint,
c)6 B3. Közhatalmi bevételek: 66.405.522 forint,
d)7 B4. Működési bevételek: 179.029.360 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h)8 Intézményfinanszírozás: 271.101.333 forint,
i)9 Előző évi költségvetési maradvány: 96.224.523 forint,
j)10 Költségvetési bevételek összesen: 1.361.874.052 forint.
(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:
a)11 a kötelező feladatok bevételei: 1.361.874.052 forint,
b)12 az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 ezer forint.
(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)13 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport 1.289.972.080 forint,
b)14 felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 71.901.972 forint.
(4) Az (1) bekezdés a)-b) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az 1. melléklet tartalmazza. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiemelt előirányzaton belül a helyi adó bevételeket szintén az 1. melléklet tartalmazza.
(5) Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit a 2. melléklet tartalmazza.
(6)15 Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 2/2021. (III.1.) önkormányzati rendelet Egyes kiemelt bevételi előirányzatok egységes rovatrend szerinti 1 melléklete helyébe e módosító rendelet 1. melléklete lép.
4. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai
a)16 K1. Személyi juttatások: 289.550.935 forint,
b)17 K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 43.798.922 forint,
c)18 K3. Dologi kiadások: 325.150.439 forint,
d)19 K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 1.494.000 forint,
e)20 K5. Egyéb működési célú kiadások: 533.705.678 forint,
f)21 K6. Beruházások: 48.574.941 forint,
g)22 K7. Felújítások: 119.599.137 forint,
h)23 K8. Céltartalék: 0 forint,
i)24 Költségvetési kiadások összesen: 1.361.874.052 forint.
(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:
a)25 a kötelező feladatok kiadásai: 1.361.874.052 forint,
b)26 az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok kiadásai:0 ezer forint.
(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)27 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 1.193.699.974 forint,
b)28 felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 168.174.078 forint.
5. § A helyi önkormányzat nevében végzett:
a)29 teljesített beruházási kiadások beruházásonként:
aa) Útépítés: 34.362.000 forint,
ab) háziorvosi szolgálat részére számítógép 836.257 forint,
ac) Telefonkészülékek: 168.887 forint,
ad) dobkasza 497.332 forint,
ae) házasságkötő terem berendezése 1.249.411 forint,
af) kegyeleti hűtő 1.536.700 forint.
ag) térfigyelő kamerarendszer bővítése 4.000.500 forint
ah) közfoglalkoztatás eszközbeszerzése 1.204.482 forint
ai) gázkazáncsere szolgálati lakásban: 264.900 forint
aj) szőnyeg, porszívó óvodában 121.999 forint
ak) konyhai eszközök 262.480 forint
al) vasaló, ventilátor, kávéfőző-idősek otthona 94.480 forint
am) számítógépfelújítás-idősek otthona 184.150 forint
an) számítógép, laptop beszerzés 2 db, nyomtató közös hivatal 781.145 forint
ao) számítógépbeszerzés 1 db szoc. intézmény sarud 256.242 forint
ap) laptop, nyomtató gyermekjóléti szolgálat 489.799 forint
aq) kerékpárok szociális intézmény Sarud 942.600 forint
ar) épületberendezés-szociális intézmény Sarud 518.367 forint
b)30 teljesített felújítási kiadások felújításonként:
ba) Szociális intézmény felújítása Sarud 3.321.785 forint
bb) temetőfelújítás 9.431.801 forint
bc) házasságkötő terem felújítás 698.176 forint
bd) Szennyvízhálózaton végzett felújítások 11.051.737 forint
be) Polgármesteri Hivatal tetőfelújítás 28.739.370 forint
bf) Polgármesteri Hivatal külső felújítás 36.377.852
6. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:
a)31 települési támogatások 1.494.000 forint
b)32
c)33
d)34
7. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összevont költségvetésében a K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt kiadási előirányzaton belül a Tartalékok összege 0 forint, melyből:
a) az általános tartalék 0 forint,
b)35 a céltartalék 0 forint.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti céltartalék tervezett felhasználási célonkénti felosztását a 3. számú melléklet tartalmazza.
8. §36 Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 2. melléklet tartalmazza.
9. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2021. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a)37 átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 85 fő,
b)38 az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 86 fő.
(2)39 A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 31 fő.
10. § (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 2. § (2) bekezdés a) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:
a)40 működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 96.272.106 forint többlet,
b)41 felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) - 92.272.106 forint hiány.
3. A Közös Önkormányzati Hivatal
11. § (1)42 A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi költségvetési főösszegét 78.851.832 forintban állapítja meg.
(2) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésének fő számai:
a)43 a költségvetési bevételek összege 78.851.832 forint,
b)44 a költségvetési kiadások összege: 78.851.832 forint,
c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.
12. § (1) A Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 0 forint,
b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 forint,
c) B3. Közhatalmi bevételek: 0 forint,
d) B4. Működési bevételek: 0 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h)45 Intézményfinanszírozás 78.542.856 forint
i)46 Előző évi költségvetési maradvány 308.976 forint,
j)47 Költségvetési bevételek összesen: 78.851.832 forint.
(2) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési bevételeiből:
a)48 a kötelező feladatok bevételei: 78.851.832 forint,
b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.
(3) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)49 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 78.851.832 forint,
b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.
13. § (1) A Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:
a)50 K1. Személyi juttatások: 59.455.837 forint,
b)51 K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 10.049.534 forint,
c)52 K3. Dologi kiadások: 8.565.316 forint
d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 forint,
e) K5. Egyéb működési célú kiadások: 0 forint,
f)53 K6. Beruházások: 781.145 forint,
g) K7. Felújítások: 0 forint,
h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások: 0 forint,
i)54 Költségvetési kiadások összesen: 78.851.832
(2) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásaiból:
a)55 a kötelező feladatok kiadásai 78.851.832 forint,
b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 ezer forint,
c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 ezer forint.
(3) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)56 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 78.070.687 forint,
b)57 felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 781.145 forint.
14. § (1) A képviselő-testület a Közös Önkormányzati Hivatal – közfoglalkoztatottak nélküli – 2021. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 15 fő,
b)58 az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 17 fő.
(2) A Közös Önkormányzati Hivatalnál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 0 fő.
15. § (1) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 11. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:
a)59 működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 781.145 forint ,
b)60 felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg)-781.145 forint.
4. A Napsugár Óvoda költségvetése
16. § (1)61 A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Napsugár Óvoda költségvetési szerv 2021. évi költségvetési főösszegét 128.000.452 forintban állapítja meg.
(2) A Napsugár Óvoda költségvetésének fő számai:
a)62 a költségvetési bevételek összege: 128.000.452 forint,
b)63 a költségvetési kiadások összege: 128.000.452 forint
c)64 a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.
17. § (1) A Napsugár Óvoda 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a)65 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:4.114.826 forint,
b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 forint,
c) B3. Közhatalmi bevételek: 0 forint,
d)66 B4. Működési bevételek: 22.215.423 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h)67 B8 Intézményfinanszírozás 100.858.451 forint,
i)68 B9 Előző évi költségvetési maradvány 811.752 forint,
h)69 Költségvetési bevételek összesen: 128.000.452 forint.
(2) A Napsugár Óvoda költségvetési bevételeiből:
a)70 a kötelező feladatok bevételei: 128.000.452 forint,
b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 ezer forint,
c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 ezer forint.
(3) A Napsugár Óvoda költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)71 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 128.000.452 forint.
b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 ezer forint.
18. § (1) A Napsugár Óvoda 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:
a)72 K1. Személyi juttatások: 65.844.393 forint.
b)73 K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 10.003.910 forint,
c)74 K3. Dologi kiadások: 51.527.770 forint,
d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 forint,
e) K5. Egyéb működési célú kiadások: 0 forint,
f)75 K6. Beruházások: 624.379 forint,
g) K7. Felújítások: 0 forint,
h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások: 0 forint,
i)76 Költségvetési kiadások összesen: 128.000.452 forint.
(2) A Napsugár Óvoda költségvetési kiadásaiból:
a)77 a kötelező feladatok kiadásai: 128.000.452 forint,
b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 ezer forint,
c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 ezer forint.
(3) A Napsugár Óvoda költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)78 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 127.376.073 forint,
b)79 felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 624.379 forint.
19. § (1) A képviselő-testület a Napsugár Óvoda - közfoglalkoztatottak nélküli - 2021. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a)80 átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 18 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 19 fő.
(2) A Napsugár Óvodánál közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 6 fő.
20. § (1) A Napsugár Óvoda költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:
a)81 működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 624.379 forint többlet,
b)82 felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) -624.379 forint hiány.
5. A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetése
21. § (1)83 A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési szerv 2021. évi költségvetési főösszegét 138.299.086 forintban állapítja meg.
(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetésének fő számai:
a)84 a költségvetési bevételek összege: 138.299.086 forint,
b)85 a költségvetési kiadások összege: 138.299.086 forint
c)86 a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.
22. § (1) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a)87 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 3.487.570 forint,
b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 forint,
c) B3. Közhatalmi bevételek: 0 forint,
d)88 B4. Működési bevételek: 41.078.962 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h)89 B8 Intézményfinanszírozás 91.700.026 forint
i)90 B9 Előző évi költségvetési maradvány 2.032.528 forint,
j)91 Költségvetési bevételek összesen: 138.299.086 forint.
(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési bevételeiből:
a)92 a kötelező feladatok bevételei: 138.299.086 forint,
b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.
(3) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)93 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 138.299.086 forint,
b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.
23. § (1) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:
a)94 K1. Személyi juttatások: 80.237.028 forint,
b)95 K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 12.642.139 forint,
c)96 K3. Dologi kiadások: 39.612.496 forint,
d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 forint,
e) K5. Egyéb működési célú kiadások: 0 forint,
f)97 K6. Beruházások: 2.485.638 forint,
g)98 K7. Felújítások: 3.321.785 forint,
h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások: 0 forint,
i)99 Költségvetési kiadások összesen: 138.299.086 forint.
(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési kiadásaiból:
a)100 a kötelező feladatok kiadásai: 138.299.086 forint,
b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.
(3) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)101 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport:132.491.663 forint,
b)102 felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 5.807.423 forint.
24. § (1) A képviselő-testület a Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény - közfoglalkoztatottak nélküli – 2021. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a)103 átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 24 fő,
b)104 az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 24 fő.
(2)105 A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézménynél közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 5 fő.
25. § (1) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:
a)106 működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 5.807.423 forint többlet,
b)107 felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) -5.807.423 forint hiány.
6. Az önkormányzat saját költségvetése
26. § (1)108 A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2021. évi költségvetési főösszegét 819.087.998 forintban állapítja meg.
(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetésének fő számai:
a)109 a költségvetési bevételek összege: 819.087.998 forint,
b)110 a költségvetési kiadások összege: 819.087.998 forint,
c)111 a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint (hiány/többlet)
27. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a)112 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 477.050.302 forint,
b)113 B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 71.901.972 forint,
c)114 B3. Közhatalmi bevételek:66.405.522 forint,
d)115 B4. Működési bevételek: 115.734.975 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h)116 B8 Előző évi költségvetési maradvány 87.995.227 forint,
i)117 Költségvetési bevételek összesen: 819.087.998 forint.
(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó bevételeiből:
a)118 a kötelező feladatok bevételei:819.087.998 forint,
b)119 az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,
c)120 az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.
(3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)121 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport:747.186.026 forint,
b)122 felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 71.901.972 forint.
28. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:
a)123 K1. Személyi juttatások: 81.402.477 forint,
b)124 K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 10.646.379 forint,
c)125 K3. Dologi kiadások: 223.436.810 forint,
d)126 K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 1.494.000 forint,
e)127 K5. Egyéb működési célú kiadások: 341.147.201 forint,
f)128 K6. Beruházások:44.683.779 forint,
g)129 K7. Felújítások:116.277.352 forint,
h)130 K8. Céltartalék:0 forint,
i)131 Költségvetési kiadások összesen: 819.087.998 forint.
(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési kiadásaiból:
a)132 a kötelező feladatok kiadásai: 819.087.998 forint,
b)133 az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint ,
c)134 az államigazgatási feladatok kiadásai:0 forint.
(3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)135 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 650.913.920 forint,
b)136 felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 168.174.078 forint.
29. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó – közfoglalkoztatottak nélküli –létszám-előirányzatát 2021. évre az alábbiak szerint állapítja meg
a)137 átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :27 fő,
b)138 az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 26 fő.
(2)139 Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetésében közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 20 fő.
7. A Tisza-mente Szociális Társulás költségvetése
30. § (1)140 A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Tisza-mente szociális Társulása költségvetési szerv 2021. évi költségvetési főösszegét 96.776.233 forintban állapítja meg.
(2) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetésének fő számai:
a)141 a költségvetési bevételek összege: 96.776.233 forint.
b)142 a költségvetési kiadások összege: 96.776.233 forint.
c)143 a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.
31. § (1) A Tisza-mente szociális Társulása 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a)144 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 91.711.026 forint,
b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 forint,
c) B3. Közhatalmi bevételek: 0 forint,
d) B4. Működési bevételek: 0 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h) Előző évi költségvetési maradvány 5.065.207 forint,
i)145 Költségvetési bevételek összesen: 96.776.233 forint.
(2) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési bevételeiből:
a)146 a kötelező feladatok bevételei: 96.776.233 forint,
b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.
(3) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)147 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 96.776.233 forint,
b)148 felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 ezer forint.
32. § (1) A Tisza-mente szociális Társulása 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:
a) K1. Személyi juttatások: 2.611.200 forint,
b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 456.960 forint,
c)149 K3. Dologi kiadások: 2.008.047 forint,
d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 forint,
e)150 K5. Egyéb működési célú kiadások: 91.700.026 forint,
f) K6. Beruházások: 0 forint,
g) K7. Felújítások: 0 forint,
h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások: 0 forint,
i)151 Költségvetési kiadások összesen: 96.776.233 forint.
(2) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési kiadásaiból:
a)152 a kötelező feladatok kiadásai:96.776.233 forint,
b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.
(3) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)153 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 96.776.233 forint,
b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.
33. § (1) A képviselő-testület a Tisza-mente szociális Társulása - közfoglalkoztatottak nélküli - 2021. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a)154 átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 1 fő,
b)155 az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 0 fő.
(2) A Tisza-mente szociális Társulása közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 0 fő.
34. § (1) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:
a) működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 0 ezer forint,
b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 0 ezer forint.
8. A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetése
35. § (1)156 A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési szerv 2021. évi költségvetési főösszegét 100.858.451 forintban állapítja meg.
(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetésének fő számai:
a)157 a költségvetési bevételek összege: 100.858.451 forint,
b)158 a költségvetési kiadások összege: 100.858.451 forint
c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint.
36. § (1) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás 2021. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:
a)159 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 100.847.618 forint,
b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 forint,
c) B3. Közhatalmi bevételek: 0 forint,
d) B4. Működési bevételek: 0 forint,
e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 forint,
f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 forint,
h)160 B8. Finanszírozási bevételek 10.833 forint.
h)161 Költségvetési bevételek összesen: 100.858.451 forint.
(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési bevételeiből:
a)162 a kötelező feladatok bevételei: 100.858.451 forint,
b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.
(3) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:
a)163 működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 100.858.451 forint,
b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.
37. § (1)164 A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás 2021. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:
a) K1. Személyi juttatások: 0 forint,
b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 0 forint,
c) K3. Dologi kiadások: 0 forint,
d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 0 forint,
e) K5. Egyéb működési célú kiadások: 100.858.451 forint,
f) K6. Beruházások: 0 forint,
g) K7. Felújítások: 0 forint,
h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások: 0 forint,
i) K9. Finanszírozási kiadások: 0 forint.
j) Költségvetési kiadások összesen: 100.858.451 forint.
(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési kiadásaiból:
a)165 a kötelező feladatok kiadásai: 100.858.451 forint,
b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,
c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.
(3) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:
a)166 működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 100.858.451 forint,
b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.
38. § (1) A képviselő-testület a Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás - közfoglalkoztatottak nélküli – 2021. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 0 fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 0 fő.
(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulásnál közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2021. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 0 fő.
39. § (1) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:
a) működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 0 ezer forint,
b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 0 ezer forint.
9. Adósságot keletkeztető ügylet
40. § (1) A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak a következő fejlesztési céljai azok, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst. Tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé:
a) ........................................................................................................... fejlesztési cél,
b) ........................................................................................................... fejlesztési cél.
(2) A (1) bekezdésben meghatározott fejlesztési célok miatt az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összege: 0 ezer forint.
41. § Az önkormányzatnak a Gst. tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst.tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit a 4. számú melléklet tartalmazza.
10. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
42. § A polgármester nettó 500 ezer forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő, év közben keletkezett forrás felhasználásról. A polgármester a forrás felhasználásra vonatkozó döntéséről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.
43. § (1) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek tekintetében az intézményvezetők gyakorolják. Amennyiben év közben az intézmény költségvetésében előre nem tervezett jelentős bevétel keletkezik az intézményvezető joga, hogy a keletkezett pénzügyi többletet a számlavezető pénzintézeténél betétként elhelyezze.
44. § (1) A finanszírozási bevételeken belül a betét megszüntetésének jogkörét a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek tekintetében az intézményvezetők gyakorolják. Az intézményvezető az irányító szervi támogatást, mint finanszírozási bevételt a költségvetésében meghatározott kiadásokra jogosult felhasználni. Az intézményi pénzmaradvány igénybevételéről, a finanszírozási bevétellel kapcsolatos jogkör gyakorlása során a jogszabályokban meghatározott módon rendelkezhet.
45. § (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési kiadások kiemelt kiadási előirányzatai közötti, illetve kiemelt kiadási előirányzatokon belüli rovatok közötti átcsoportosításának jogát.
46. § (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési rendeletben meghatározott költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok módosításának jogát.
47. § (1) A képviselő-testület 2021. évre az önkormányzatnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában az alábbiakat határozza meg:
a) a köztisztviselői illetményalapja megegyezik a Magyarország 2021. évi központi
48. §167 Az önkormányzat környezetvédelmi alapjának tervezett bevételeit és kiadásait a 6. melléklet tartalmazza.
11. Záró rendelkezések
49. § Ez a rendelet 2021. év március hó 1 napján lép hatályba.
1. melléklet
1. B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről
Adatok forintban
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
1 |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
Előirányzatok |
Módosított előirányzatok |
Teljesítések |
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
119.540.913 |
120.046.707 |
120.046.707 |
3 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
51.724.350 |
53.716.350 |
53.716.350 |
4 |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B1131 |
114.680.924 |
126.823.213 |
126.823.213 |
5 |
Települési önkormányzatok étkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
43.373.978 |
43.373.978 |
43.373.978 |
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
6.110.720 |
6.212.096 |
6.212.096 |
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
49.367.394 |
15.430.047 |
15.430.047 |
8 |
Elszámolásokból származó bevételek |
B116 |
0 |
6.072.027. |
6.072.027 |
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
384.798.279 |
371.674.418 |
371.674.418 |
10 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
105.375.884 |
98.943.991 |
15 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
384.798.279 |
477.050.302 |
470.618.409 |
2. B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Adatok forintban
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
1 |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
Előirányzatok |
Módosított előirányzatok |
Teljesítések |
2 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
40.000.000 |
40.000.000 |
3 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
4 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
5 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
6 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
31.901.972 |
31.901.972 |
7 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
0 |
71.901.972 |
71.901.972 |
3. B3. Közhatalmi bevételek
Adatok forintban
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
1 |
Rovat megnevezése |
Rovat száma |
Előirányzatok |
Módosított előirányzatok |
Teljesítések |
2 |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
3 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32. |
0 |
0 |
0 |
4 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
5 |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
8.600.000 |
12.206.520 |
12.206.520 |
6 |
ebből a helyi adók: |
||||
7 |
- építményadó |
1.621.725 |
|||
8 |
- épület után fizetett idegenforgalmi adó |
0 |
|||
9 |
- magánszemélyek kommunális adója |
10.584.795 |
|||
10 |
- telekadó |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
15.000.000 |
38.720.502 |
38.720.502 |
12 |
ebből a helyi adók: |
||||
13 |
- állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
38.720.502 |
|||
14 |
- ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
0 |
|||
15 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
18 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
14.478.500 |
14.478.500 |
19 |
ebből a helyi adók: |
||||
20 |
- a tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
14.478.500 |
|||
21 |
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
0 |
0 |
0 |
22 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
1.000.000 |
1.000.000 |
930.833 |
23 |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
24.600.000 |
66.405.522 |
66.336.355 |
2. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Megnevezés (rovat) |
Előirányzatok (eredeti) |
Előirányzatok (módosított) |
Előirányzatok (teljesített) |
|||
2 |
Bevételi |
Kiadási |
Bevételi |
Kiadási |
Bevételi |
Kiadási |
|
3 |
nemleges |
||||||
4 |
|||||||
5 |
|||||||
6 |
|||||||
7 |
|||||||
8 |
|||||||
9 |
|||||||
10 |
|||||||
11 |
|||||||
12 |
|||||||
13 |
|||||||
3. melléklet169
I. Az általános tartalék felhasználása Adatok forintban
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
1 |
Az általános tartalék felhasználása |
Céltartalék összeg |
Céltartalék összeg |
Céltartalék összeg |
2 |
Nemleges |
|||
3 |
||||
4 |
||||
5 |
||||
6 |
Összesen |
II. A céltartalék felhasználása
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
1 |
A céltartalék felhasználási céljai |
Céltartalék összeg |
Céltartalék összeg |
Céltartalék összeg |
2 |
nemleges |
|||
3 |
||||
4 |
||||
5 |
||||
6 |
Összesen |
4. melléklet170
I. Az önkormányzat a Gst. tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig:
A |
B |
C |
|
|---|---|---|---|
1 |
Kötelezettség megnevezése, azonosító adatai |
futamidő/kezesség |
kötelezettség |
2 |
nemleges |
||
3 |
|||
4 |
|||
5 |
Összesen |
II. A figyelembe vehető saját bevételek:
A |
B |
C |
|
|---|---|---|---|
1 |
Saját bevétel megnevezése, azonosító adatai |
Rendszeressége, |
Bevétel összege |
2 |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
||
3 |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
||
4 |
Az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel |
||
5 |
A tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
||
6 |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
||
7 |
A kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
||
8 |
Összesen |
5. melléklet
a) Az állományban lévő köztisztviselők részére nyújtható juttatások 2021. évi kerete
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
1 |
Juttatások megnevezése |
Kapcsolódó |
Éves keret-összeg |
Egyéb szabályok |
2 |
Lakhatási, lakásépítési, |
|||
3 |
Albérleti díj hozzájárulás |
K1111 Lakhatási támogatás |
||
4 |
Családalapítási támogatás |
K1113 Foglalkoztatottak egyéb |
||
5 |
Szociális támogatás |
K1112. Szociális támogatás |
||
6 |
Illetményelőleg |
|||
7 |
Tanulmányi ösztöndíj, képzési, |
K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai érintett rovata |
||
8 |
Üdülési támogatás |
K1107. Béren kívüli juttatások |
||
9 |
Juttatások összesen |
0 |
b) a Nyugállományú köztisztviselők részére nyújtható támogatások 2021. évi kerete
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
1 |
Juttatások megnevezése |
Kapcsolódó |
Éves keret-összeg |
Egyéb szabályok |
2 |
Eseti szociális segély |
|||
3 |
Jövedelem-kiegészítés |
|||
4 |
Temetési segély, |
|||
5 |
Kedvezményes étkeztetés |
|||
6 |
Kedvezményes üdültetés |
|||
7 |
egyes szolgáltatások kedvezményes igénybevétele |
|||
8 |
Támogatások összesen |
0 |
6. melléklet
A |
B |
|
|---|---|---|
1 |
A környezetvédelmi alap tervezett bevételei |
|
2 |
A környezetvédelmi alap tervezett bevételi |
Jogcím szerinti összeg |
3 |
saját bevételből |
200.000 |
4 |
||
5 |
||
6 |
Bevételek összesen |
200.000 |
7 |
A környezetvédelmi alap tervezett kiadásai |
|
8 |
A környezetvédelmi alap tervezett kiadások |
Jogcím szerinti összeg |
9 |
környezettudatossági kiadások |
200.000 |
10 |
||
11 |
||
12 |
||
13 |
||
14 |
||
15 |
Kiadások összesen |
200.000 |
7. melléklet171
Poroszló Község Önkormányzata |
||||||||||
Poroszló, Fő út 6. |
||||||||||
BEVÉTELEK ÖNKORMÁNYZATI SZINTEN |
2021.12.31. módosított előirányzat |
|||||||||
Ft-ban |
||||||||||
Intézmények |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Intézményfinanszízozás |
Közhatalmi bevételek |
Működési bevételek |
Felhalmozási bevételek |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Államháztartási megelőlegezés |
Előző évi költségvetési maradvány |
Összesen |
Polgármesteri Hivatal |
477 050 302 |
71 901 972 |
- |
66 405 522 |
115 734 975 |
- |
- |
- |
87 995 227 |
819 087 998 |
Napsugár Óvoda |
4 114 826 |
- |
100 858 451 |
- |
22 215 423 |
- |
- |
- |
811 752 |
128 000 452 |
Tisza-mente Szociális társulás |
91 711 026 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
5 065 207 |
96 776 233 |
Köznevelési társulás |
100 847 618 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
10 833 |
100 858 451 |
Közös Önkorm.hivatal -Poroszló |
- |
- |
38 073 887 |
- |
- |
- |
- |
- |
308 976 |
38 382 863 |
Közös Önkorm.hivatal -Újlőrincfalva |
- |
- |
4 724 190 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
4 724 190 |
Közös Önkorm.hivatal -Sarud |
- |
- |
35 744 779 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
35 744 779 |
Közös Hivatal összesen: |
- |
- |
78 542 856 |
- |
- |
- |
- |
- |
308 976 |
78 851 832 |
Szoc.intézm. Poroszló |
3 487 570 |
- |
58 888 254 |
- |
32 645 042 |
- |
- |
- |
2 032 528 |
97 053 394 |
Szoc.intézm. Újlőrincfalva |
- |
- |
4 935 067 |
- |
1 601 280 |
- |
- |
- |
- |
6 536 347 |
Szoc.intézm. Sarud |
- |
- |
27 876 705 |
- |
6 832 640 |
- |
- |
- |
- |
34 709 345 |
Szocintézm.összesen: |
3 487 570 |
- |
91 700 026 |
- |
41 078 962 |
- |
- |
- |
2 032 528 |
138 299 086 |
Bevételek Összesen. |
677 211 342 |
71 901 972 |
271 101 333 |
66 405 522 |
179 029 360 |
- |
- |
- |
96 224 523 |
1 361 874 052 |
Finanszirozási főösszeg |
271 101 333 |
|||||||||
Korrigált bevételi főösszeg |
1 090 772 719 |
|||||||||
KIADÁSOK ÖNKORMÁNYZATI SZINTEN |
||||||||||
Intézmények |
Személyi juttatások |
Munkáltatói járulékok |
Dologi kiadások |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
Egyéb működési kiadások |
Beruházások |
Felújítások |
Céltartalék |
Összesen |
|
Polgármesteri Hivatal |
81 402 477 |
10 646 379 |
223 436 810 |
1 494 000 |
341 147 201 |
44 683 779 |
116 277 352 |
819 087 998 |
||
Napsugár Óvoda |
65 844 393 |
10 003 910 |
51 527 770 |
- |
- |
624 379 |
- |
128 000 452 |
||
Tisza-mente Szociális társulás |
2 611 200 |
456 960 |
2 008 047 |
- |
91 700 026 |
- |
- |
96 776 233 |
||
Köznevelési társulás |
- |
- |
- |
- |
100 858 451 |
- |
- |
100 858 451 |
||
Közös Önkorm.hivatal -Poroszló |
26 748 454 |
4 562 342 |
6 520 403 |
- |
- |
551 664 |
- |
38 382 863 |
||
Közös Önkorm.hivatal -Újlőrincfalva |
3 936 726 |
607 990 |
179 474 |
- |
- |
- |
- |
4 724 190 |
||
Közös Önkorm.hivatal -Sarud |
28 770 657 |
4 879 202 |
1 865 439 |
- |
- |
229 481 |
- |
35 744 779 |
||
Közös Hivatal összesen: |
59 455 837 |
10 049 534 |
8 565 316 |
- |
- |
781 145 |
- |
- |
78 851 832 |
|
Szoc.intézm. Poroszló |
59 859 918 |
9 485 144 |
26 945 903 |
- |
- |
762 429 |
- |
97 053 394 |
||
Szoc.intézm. Újlőrincfalva |
4 113 843 |
637 404 |
1 785 100 |
- |
- |
- |
- |
6 536 347 |
||
Szoc.intézm. Sarud |
16 263 267 |
2 519 591 |
10 881 493 |
- |
- |
1 723 209 |
3 321 785 |
34 709 345 |
||
Szocintézm.összesen: |
80 237 028 |
12 642 139 |
39 612 496 |
- |
- |
2 485 638 |
3 321 785 |
- |
138 299 086 |
|
Kiadások Összesen. |
289 550 935 |
43 798 922 |
325 150 439 |
1 494 000 |
533 705 678 |
48 574 941 |
119 599 137 |
- |
1 361 874 052 |
|
Finanszirozási főösszeg |
271 101 333 |
|||||||||
Korrigált kiadási főösszeg |
1 090 772 719 |
|||||||||
A 2. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés d) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (1) bekezdés j) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (6) bekezdését a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdése iktatta be.
A 4. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés d) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés e) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés f) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés g) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § b) pontját a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése iktatta be.
A 6. § a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § b) pontját a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 38. §-a hatályon kívül helyezte.
A 6. § c) pontját a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 38. §-a hatályon kívül helyezte.
A 6. § d) pontját a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 38. §-a hatályon kívül helyezte.
A 7. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 8. § a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. § (2) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 9. §-ával megállapított szöveg.
A 10. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 9. §-ával megállapított szöveg.
A 11. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. § (1) bekezdés j) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (1) bekezdés f) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 12. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 13. §-ával megállapított szöveg.
A 15. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 14. §-ával megállapított szöveg.
A 15. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 14. §-ával megállapított szöveg.
A 16. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (2) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (1) bekezdés d) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 16. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (1) bekezdés f) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 17. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 19. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 18. §-ával megállapított szöveg.
A 20. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 19. §-ával megállapított szöveg.
A 20. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 19. §-ával megállapított szöveg.
A 21. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. § (2) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (1) bekezdés d) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (1) bekezdés j) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 21. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (1) bekezdés f) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (1) bekezdés g) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 22. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 24. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 24. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 24. § (2) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 25. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 24. §-ával megállapított szöveg.
A 25. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 24. §-ával megállapított szöveg.
A 26. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 26. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 26. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 26. § (2) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (1) bekezdés d) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (2) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 26. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés d) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés e) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés f) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés g) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (2) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. § (2) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. § (2) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 31. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 31. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 31. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 30. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 31. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 30. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 31. § (3) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 30. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 32. § (1) bekezdés c) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 32. § (1) bekezdés e) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 32. § (1) bekezdés i) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 31. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 32. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 31. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 32. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 31. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 33. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 32. §-ával megállapított szöveg.
A 33. § (1) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 32. §-ával megállapított szöveg.
A 35. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 35. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 35. § (2) bekezdés b) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 36. § (1) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 36. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 36. § (1) bekezdés h) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 36. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 36. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 34. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 37. § (1) bekezdése a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 37. § (2) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 37. § (3) bekezdés a) pontja a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 35. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 48. § a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 36. §-ával megállapított szöveg.
A 2. melléklet címe a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 37. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 37. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.