Kiskorpád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről
Hatályos: 2024. 02. 19Kiskorpád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről
Kiskorpád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés (f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A rendelet hatálya kiterjed a képviselő-testületre, az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre (intézményekre), valamint a támogatásban részesített magányszemélyekre, jogi személyiséggel rendelkező, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.
2. § Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 23. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testület a címrendet az 1. melléklet szerint állapítja meg.
A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fő összege
3. § (1) Az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2024. évi költségvetési előirányzatát –központi irányító szervi támogatás nélkül – 136 235 410 Ft költségvetési bevétellel és 253 599 181 Ft költségvetési kiadással, 120 713 798 Ft finanszírozási célú bevétellel és 3 350 027 Ft finanszírozási célú kiadással fogadja el.
(2) Kiskorpád Község Önkormányzat és Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda 2024. évi költségvetésén belül Bevételi főösszegét: 256 949 208 Ft-ban ebből: a működési célú támogatásokat 99 643 841 Ft-ban, egyéb működési célú támogatásokat 956 449 Ft-ban, felhalmozási bevételeket 0 Ft-ban, a közhatalmi bevételeket 28 100 000 Ft-ban, a működési célú bevételeket 7 535 120 Ft-ban, finanszírozási bevételeit 120 713 798 Ft-ban, Kiadási főösszegét 256 949 208 Ft-ban ebből: a működési célú kiadásokat 256 949 208 Ft-ban ebből: a személyi juttatások kiadásait 72 569 948 Ft-ban, a munkaadókat terhelő járulékokat 9 220 495 Ft-ban, a dologi kiadásokat 51 750 042 Ft-ban, ellátottak pénzbeli juttatása 7 939 290 Ft-ban, működési célú kiadás 4 733 508 Ft-ban, tartalék 4 476 498 Ft-ban, a felhalmozási célú kiadást 102 909 400 Ft-ban ebből: a beruházások, felújítások összegét 102 909 400 Ft-ban finanszírozási kiadások 3 350 027 Ft-ban, ebből előző évi megelőlegezés visszafizetése 3 350 027 Ft-ban,
(3) Kiskorpád Község Önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2024. évben tervezett– központi, irányító szervi támogatást is tartalmazó - bevételeit 303 145 458 Ft-ban és kiadásait 303 145 458 Ft-ban fogadja el a képviselő-testület.
Az önkormányzat bevételei és kiadásai
4. § (1) Az önkormányzat és Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda bevételeit forrásonként e rendelet 2. melléklete tartalmazza.
(2) Az önkormányzat és Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda kiadási előirányzatait e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
(3) Az önkormányzat összevont költségvetési mérlegét e rendelet 7. számú melléklete tartalmazza.
(4) Az önkormányzat bevételeit e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.
(5) Az önkormányzat kiadásait e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.
(6) A Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda költségvetését e rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.
(7) Az előző évi maradványt a 8. számú melléklet tartalmazza.
(8) A felhalmozási kiadásokat feladatonként e rendelet 9. számú melléklete tartalmazza.
(9) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szerve éves létszám-előirányzatát összesen, e rendelet 10. számú melléklete szerint állapítja meg.
A bevételi többlet kezelése
5. § (1) A gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többletet a képviselő-testület értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti lekötés útján hasznosíthatja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását a képviselő-testület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.
Általános és céltartalék
6. § A képviselő-testület az önkormányzat tartalékát 4 476 498 Ft összegben állapítja meg. A fenti tartalékból 2 414 601 Ft céltartalék, azaz olyan kiadások, amelyek kivitelezése ebben az évben bizonytalan, azonban az Önkormányzatnak a megvalósításhoz szükséges forrást biztosítania kell a Gördülő fejlesztési tervben meghatározott ívóvíz -és szennyvíz hálózat karbantartása, fejlesztése 2 414 601 Ft. Általános tartalék: 2 061 897 Ft
Előirányzat-felhasználási ütemterv
7. § A 2024. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 11. számú melléklet tartalmazza.
8. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.
(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő központi pótelőirányzatok felosztásáról és az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek saját hatáskörben kezdeményezett rendelet módosításáról a képviselő testület dönt.
Az előirányzat-módosításának szabályai
9. § (1) Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatók az előirányzat módosításával. Az előirányzatok megváltoztatása e költségvetési rendeletben meghatározottak szerint történik.
(2) A költségvetési szerv saját hatáskörű előirányzat módosítást csak abban az esetben hajthat végre, ha a személyi juttatások és/vagy a munkaadót terhelő járulék előirányzatból dologi kiadásokra csoportosít át. Az átcsoportosítást a képviselő-testület rendelet-módosításban hagyja jóvá.
(3) A költségvetési szervek a jóváhagyott bevételi előirányzataikon felüli többletbevételeiket a költségvetési rendeletbe szükséges átvezetni.
(4) A jóváhagyott kiemelt előirányzatokon belül az átcsoportosításról a költségvetési szerv vezetője saját hatáskörben dönt.
(5) A költségvetési szerv a saját hatáskörű előirányzat módosításokról az irányító szervét negyedévenként tájékoztatja.
(6) A képviselő-testület előterjesztés alapján legkésőbb a zárszámadási rendelettervezet képviselő-testület elé terjesztésekor, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét.
(7) A képviselő-testület a jóváhagyott előirányzatok közötti átcsoportosítási jogát 1.000.000 forint erejéig a polgármesterre átruházza.
(8) Az előirányzat-módosítást követő legközelebbi képviselő-testületi ülésen a polgármester köteles beszámolni az átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításról és ezzel egyidejűleg javaslatot kell tennie a költségvetési rendelet módosítására.
Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások
10. § (1) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzatot nem lépheti túl.
(2) Magyarország 2024.évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 75. §. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület az illetményalapot 2023. január 1-től 46 380 forintban határozza meg.
Támogatási szerződés
11. § (1) Az 100 000 Ft-ot meghaladó összegű támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni.
(2) A képviselő-testület évente a november 15-ig megalkotandó éves belső ellenőrzési tervébe beépíti a helyi önkormányzat költségvetéséből céljelleggel juttatott támogatások felhasználása elszámolásának ellenőrzését.
(3) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő, illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek, személyek részére újabb támogatás 1 évig nem ítélhető meg.
12. § Az egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások a megállapodásoknak megfelelően, kerüljenek kiutalásra.
Önkormányzati biztos kirendelése
13. § (1) Ha a helyi önkormányzati költségvetési szerv 30 napon túli, elismert tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, és e tartozását egy hónapon belül nem tudja 30 nap alá szorítani, akkor a képviselő-testület a költségvetési szervnél az Áht. 100/F. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörrel rendelkező önkormányzati biztost jelöl ki.
(2) Az önkormányzati biztos kirendelését az (1) bekezdésben meghatározott mértékű elismert tartozásállomány elérése esetén a képviselő-testületnél a polgármester kezdeményezi.
Több éves kihatással járó feladatok
14. § A képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban a 15. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.
15. § (1) A 2024. évi közvetett támogatások tervezett összegét a 12. melléklet tartalmazza
(2) A központi költségvetésből származó támogatások jogcímeit és összegeit a 13. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételi és kiadási előirányzatait a 14. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Önkormányzat nem döntött olyan fejlesztési célról, melynek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerint adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé. Az Önkormányzatnak nincs a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerint adósságot keletkeztető ügyletből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettsége
(5) Az Önkormányzat a kötelező feladatokon túl önként vállalt feladatokat is ellát, amelyet 16. melléklet tartalmaz.
(6) Kiskorpád Község Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulása 2024. évben. Gazdálkodó szervezet megnevezése: Drv Zrt.; részesedés mértéke: ; részesedés összege: 10 000 Ft; működésből származó kötelezettség összege 20224-ben: 0.
Záró és egyéb rendelkezések
16. § A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (bevételek beszedése, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítése) szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
17. § Ez a rendelet 2024. február 19-én lép hatályba.
1. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Önállóan működő költségvetési szerve: |
|
---|---|
Kiskorpádi Szivárványpalota óvoda |
|
Kormányzati funkciók: |
|
011130 |
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
013320 |
Köztemető-fenntartás és a működtetés |
013350 |
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
041231 |
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás |
041232 |
Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás |
041233 |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
045160 |
Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |
052020 |
Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
064010 |
Közvilágítás |
066020 |
Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
081030 |
Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése |
082091 |
Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
104037 |
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
091110 |
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
091130 |
Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
091140 |
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai |
096015 |
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
104037 |
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
900020 |
Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről |
2. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti előirányzat |
---|---|---|---|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
28 376 473 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
37 894 934 |
03 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1131 |
15 623 200 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
B1132 |
10 409 430 |
05 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
2 270 000 |
06 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
5 069 804 |
07 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
B11 |
99 643 841 |
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
956 449 |
956 449 |
|||
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
100 600 290 |
25 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
3 000 000 |
26 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
25 000 000 |
31 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
25 000 000 |
32 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
100 000 |
33 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
B3 |
28 100 000 |
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
3 085 000 |
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
2 000 000 |
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
2 400 000 |
42 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
100 |
48 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
50 020 |
49 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
B4 |
7 535 120 |
68 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
B1-B7 |
136 235 410 |
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
|
1. |
2. |
3. |
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
|
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
|
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
3. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
045160 - Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |
Eredeti előirányzat |
|
1. |
2. |
3. |
16. |
17. |
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
48 815 448 |
||
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
1 200 000 |
||
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
3 150 000 |
||
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
1 600 000 |
||
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
230 000 |
||
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
800 000 |
||
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
- |
55 795 448 |
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
15 041 500 |
||
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
953 000 |
||
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
780 000 |
||
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
- |
16 774 500 |
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
- |
72 569 948 |
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
- |
9 220 495 |
|
Szociális hozzájárulási adó |
8 950 495 |
||||
Kifizetői SZJA |
270 000 |
||||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
1 135 000 |
||
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
6 595 911 |
||
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
45 000 |
||
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
- |
7 775 911 |
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
530 000 |
||
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
350 000 |
||
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
- |
880 000 |
|
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
7 218 042 |
||
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
5 112 497 |
||
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
76 800 |
||
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
4 182 205 |
||
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
1 927 559 |
||
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
1 600 000 |
||
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
7 089 000 |
||
ebből: biztosítás díjak |
310 000 |
||||
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
- |
27 196 103 |
|
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
180 000 |
||
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
5 000 |
||
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
- |
185 000 |
|
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
- |
9 681 393 |
|
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
5 491 635 |
||
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
- |
15 173 028 |
|
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
- |
51 210 042 |
|
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
7 939 290 |
||
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
- |
7 939 290 |
|
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
33 508 |
||
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
- |
33 508 |
|
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
200 000 |
||
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
4 500 000 |
||
70 |
Tartalékok |
K513 |
4 476 498 |
||
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
- |
9 210 006 |
|
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
72 212 126 |
||
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
157 480 |
||
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
19 539 794 |
||
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
- |
91 909 400 |
|
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
1 574 803 |
8 661 417 |
|
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
425 197 |
2 338 583 |
|
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
2 000 000 |
11 000 000 |
|
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
K1-K8 |
2 000 000 |
253 059 181 |
|
Kiskorpád Község Önkormányzat és Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda évi finanszírozási kiadásai (forintban) |
|||||
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Előirányzat |
||
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
3 350 027 |
||
14 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
46 196 250 |
||
21 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20) |
K91 |
49 546 277 |
||
30 |
Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29) |
K9 |
49 546 277 |
4. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti előirányzat |
---|---|---|---|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
28 376 473 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
37 894 934 |
03 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
B1131 |
15 623 200 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
B1132 |
10 409 430 |
05 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
2 270 000 |
06 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
5 069 804 |
07 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
B11 |
99 643 841 |
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
956 449 |
- 2023 évi közfoglalkoztatási programok 2024.02.29-ig (18 fő) A 2023. évi maradvány 4 712 798 Ft támogatási előleget tartalmaz |
956 449 |
||
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
100 600 290 |
25 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
3 000 000 |
26 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
25 000 000 |
31 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
25 000 000 |
32 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
100 000 |
33 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
B3 |
28 100 000 |
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
3 085 000 |
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
2 000 000 |
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
2 400 000 |
42 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
100 |
48 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
50 000 |
49 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
B4 |
7 535 100 |
68 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
B1-B7 |
136 235 390 |
Kiskorpád Község Önkormányzat finanszírozási bevétlelei (forintban) |
|||
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
|
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
|
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
5. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti előirányzat |
---|---|---|---|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
21 923 160 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
800 000 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
500 000 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
23 223 160 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
15 041 500 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
953 000 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
700 000 |
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
16 694 500 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
39 917 660 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
4 855 698 |
Szociális hozzájárulási adó |
4 705 698 |
||
Kifizetői SZJA |
150 000 |
||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
1 105 000 |
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
5 435 911 |
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
45 000 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
6 585 911 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
530 000 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
350 000 |
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
880 000 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
7 218 042 |
- ebből Villamos energia |
6 941 042 |
||
- ebből Gázenergia |
37 000 |
||
- ebből Vízdíj |
230 000 |
||
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
5 112 497 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
76 800 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
3 622 205 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
1 927 559 |
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
1 500 000 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
6 210 000 |
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
25 657 103 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
80 000 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
5 000 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
85 000 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
8 944 563 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
65 000 |
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
9 009 563 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
42 217 577 |
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
7 939 290 |
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
7 939 290 |
57 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
33 508 |
59 |
Elvonások és befizetések (=56+57+58) |
K502 |
33 508 |
63 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
200 000 |
69 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
4 500 000 |
70 |
Tartalékok |
K513 |
4 476 498 |
71 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
K5 |
9 210 006 |
73 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
72 212 126 |
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
19 497 274 |
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
91 709 400 |
80 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
8 661 417 |
83 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
2 338 583 |
84 |
Felújítások (=80+...+83) |
K7 |
11 000 000 |
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
K1-K8 |
206 849 631 |
6. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Összesen |
---|---|---|---|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
26 892 288 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
1 200 000 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
3 150 000 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
800 000 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
230 000 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
300 000 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
32 572 288 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
80 000 |
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
80 000 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
32 652 288 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
4 364 797 |
Szociális hozzájárulási adó |
4 244 797 |
||
Kifizetői SZJA |
120 000 |
||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
30 000 |
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
1 160 000 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
1 190 000 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
560 000 |
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
100 000 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
879 000 |
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
1 539 000 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
100 000 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
100 000 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
736 830 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
5 426 635 |
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
6 163 465 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
8 992 465 |
75 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
157 480 |
78 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
42 520 |
79 |
Beruházások (=72+…+78) |
K6 |
200 000 |
95 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
K1-K8 |
46 209 550 |
Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda bevételei (forintban) |
|||
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti előirányzat |
48 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
20 |
49 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
B4 |
20 |
68 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
B1-B7 |
20 |
Kiskorpádi Szivárványpalota Óvoda finanszírozási bevételei (forintban) |
|||
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti előirányzat |
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
13 280 |
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
13 280 |
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
46 196 250 |
21 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
46 209 530 |
30 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
46 209 530 |
7. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
||
Ssz |
BEVÉTELEK |
3 |
KIADÁSOK |
3 |
|
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai (B11) |
99 643 841 |
Személyi juttatások (K1) |
72 569 948 |
|
2 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B16) |
956 449 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
9 220 495 |
|
3 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
28 100 000 |
Dologi kiadások (K3) |
51 210 042 |
|
4 |
Intézményi működési bevételek (B4) |
7 535 120 |
Ellátottak pénzbeni juttatásai (K4) |
7 939 290 |
|
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B6) |
0 |
Egyéb célú pénzeszköz átadások (K5) |
4 733 508 |
|
6 |
0 |
Tartalék (K5) |
4 476 498 |
||
7 |
Működési célú bevételek összesen: |
136 235 410 |
Működési célú kiadások összesen: |
150 149 781 |
|
8 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
Beruházások (K6) |
91 909 400 |
|
9 |
Egyéb felhalmozási bevételek (B5) |
0 |
Felújítások (K7) |
11 000 000 |
|
10 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívüli (B7) |
0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások(K8) |
0 |
|
11 |
Felhalmozási célú bevételek összesen: |
0 |
Felhalmozási célú kiadások összesen: |
102 909 400 |
|
12 |
Költségvetési bevételek összesen: |
136 235 410 |
Költségvetési kiadások összesen: |
253 059 181 |
|
13 |
Hitel felvétel, pénzintézeti bevételek (B811-12) |
0 |
Hitel törlesztés, pénzintézeti kiadások |
0 |
|
14 |
Működési Pénzmaradvány igénybevétel (B813) |
32 804 398 |
Áht belüli megelőlegezés visszafizetése K914) |
3 350 027 |
|
Felhalmozási Pénzmaradvány igénybevétel (B813) |
87 909 400 |
Irányítószervi intézmény finanszírozás (K915) |
|||
15 |
Áht-n belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
0 |
||
16 |
Irányítószervi intézmény finanszírozás bevételei(B816) |
0 |
|||
17 |
Finanszírozási bevételek összesen: |
120 713 798 |
Finanszírozási kiadások összesen: |
3 350 027 |
|
18 |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
256 949 208 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
256 409 208 |
8. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Önkormányzat |
Óvoda |
Összesen |
|
Maradvány |
120 700 518 |
13 280 |
120 713 798 Ft |
Ebből feladattal terhelt: |
- |
||
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SO1-2022-00109 |
87 909 400 |
||
Közfoglalkoztatás támogatások |
4 712 798 |
||
Szabad maradvány |
28 078 320 |
13 280 |
28 091 600 Ft |
9. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Projekt |
Feladat megnevezése |
Eredeti ei. Összege (Ft) |
---|---|---|
Posta épület felújítás |
7 000 000 |
|
Posta park kialakítás |
3 500 000 |
|
Orvosi rendelő kerítés építés |
300 000 |
|
Híd építés |
4 000 000 |
|
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SO1-2022-00109 |
Közösségi tér fejlesztése Kiskorpádon |
87 909 400 |
Összesen: |
102 709 400 |
10. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Kiskorpád Önkormányzat |
||
---|---|---|
Kormányzati funkció |
Ellátott tevékenység |
|
Igazgatás |
Polgármester |
1 fő |
Alpolgármester |
1 fő |
|
Képviselő |
3 fő |
|
Adminisztrátor |
0,5 fő |
|
Hivatalsegéd |
1 fő |
|
Közművelődés |
Művelődés-szervező |
0,5 fő |
Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
Falugondnok |
1 fő |
Zöldterület-kezelés |
Kommunális dolgozó |
1 fő |
Létszám Közfoglalkoztatottak nélkül |
9 fő |
|
Közfoglalkoztatott |
18 fő |
|
Létszámkeret közfoglalkoztatottakkal |
27 fő |
11. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Kiadások |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
K1. Személyi juttatások |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
3 326 472 |
39 917 660 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
393 892 |
437 892 |
393 892 |
393 892 |
393 892 |
478 892 |
393 892 |
393 892 |
393 892 |
393 892 |
393 892 |
393 892 |
4 855 698 |
K3. Dologi kiadások |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
3 518 131 |
42 217 577 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
269 941 |
269 941 |
1 319 941 |
269 941 |
269 941 |
1 319 941 |
769 941 |
269 941 |
1 319 941 |
269 941 |
269 941 |
1 319 941 |
7 939 290 |
K5. Egyéb működési célú kiadások |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
394 459 |
4 733 508 |
K6. Beruházások |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
7 642 450 |
91 709 400 |
K7. Felújítások |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
916 667 |
11 000 000 |
K8. Finanszírozási kiadások |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
4 128 856 |
49 546 277 |
Összesen |
20 590 868 |
20 634 868 |
21 640 868 |
20 590 868 |
20 590 868 |
21 725 868 |
21 090 868 |
20 590 868 |
21 640 868 |
20 590 868 |
20 590 868 |
21 640 868 |
251 919 410 |
Bevételek |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
8 383 358 |
100 600 290 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
B3. Közhatalmi bevételek |
- |
- |
11 600 000 |
- |
5 000 000 |
- |
- |
- |
11 500 000 |
- |
- |
- |
28 100 000 |
B4. Működési bevételek |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
627 925 |
7 535 100 |
B5. Felhalmozási bevételek |
- |
||||||||||||
B8. Finanszírozási bevételek |
120 700 518 |
120 700 518 |
|||||||||||
Összesen |
129 711 801 |
9 011 283 |
20 611 283 |
9 011 283 |
14 011 283 |
9 011 283 |
9 011 283 |
9 011 283 |
20 511 283 |
9 011 283 |
9 011 283 |
9 011 283 |
256 935 908 |
Bevételek-Kiadások egyenleg |
109 120 933 |
97 497 348 |
96 467 763 |
84 888 178 |
78 308 593 |
65 594 008 |
53 514 423 |
41 934 838 |
40 805 253 |
29 225 668 |
17 646 083 |
5 016 498 |
12. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sor- |
Bevételi jogcím |
Kedvezmények összege |
||||
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
||||
1. |
Ellátottak térítési díjának elengedése |
- |
||||
2. |
Ellátottak kártérítésének elengedése |
- |
||||
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
- |
||||
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
- |
||||
5. |
Iparűzési adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
- |
||||
6. |
Kommunális adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
- |
||||
7. |
Idegenforgalmi adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
- |
||||
8. |
Építményadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
- |
||||
9. |
Luxusadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
- |
||||
10. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
- |
||||
11. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
- |
||||
12. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
- |
||||
13. |
Egyéb kedvezmény |
- |
||||
14. |
Egyéb kölcsön elengedése |
- |
||||
Összesen: |
- |
13. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Jogcím száma |
Jogcím megnevezése |
|
1.1.1.2. |
Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása |
4 422 600 |
1.1.1.3.1. |
Településüzemeltetés - közvilágítás támogatása |
3 316 500 |
1.1.1.3.2. |
Településüzemeltetés - közvilágítás üzemeltetési támogatása |
6 650 000 |
1.1.1.4. |
Településüzemeltetés - köztemető támogatása |
1 404 710 |
1.1.1.5. |
Településüzemeltetés - közutak támogatása |
1 824 760 |
1.1.1.6. |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
6 600 000 |
1.1.1.7. |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
242 250 |
1.1.4. |
Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás |
3 915 653 |
1.1. |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
28 376 473 |
1.2.1.1. |
Óvodaműködtetési támogatás - óvoda napi nyitvatartási ideje eléri a nyolc órát |
4 947 134 |
1.2.1.3. |
Óvodaműködtetési támogatás – üzemeltetési támogatás |
10 000 |
1.2.2.1. |
Pedagógusok átlagbéralapú támogatása |
24 278 800 |
1.2.3.1.1.1 |
Pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők kiegészítő támogatása |
717 000 |
1.2.3.1.1.2.1. |
Mesterpedagógus, kutatótanár kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása |
2 674 000 |
1.2.5.1.1. |
pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása |
5 268 000 |
1.2. |
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
37 894 934 |
1.3.1. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása |
9 576 000 |
1.3.2.5. |
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás összesen |
6 047 200 |
1.3. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
15 623 200 |
1.4.1.1. |
Intézményi gyermekétkeztetés - bértámogatás |
3 475 200 |
1.4.1.2. |
Intézményi gyermekétkeztetés - üzemeltetési támogatás |
6 596 676 |
1.4.2. |
Szünidei étkeztetés támogatása |
337 554 |
1.4. |
A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
10 409 430 |
1.5.2. |
Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és a közművelődési feladatainak támogatása |
2 270 000 |
1.5. |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
Központi támogatások összesen |
94 574 037 |
|
42.5.5. |
Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás |
33 508 |
Szolidaritási hozzájárulással csökkentett támogatás |
94 540 529 |
14. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Megnevezés |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
---|---|---|---|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
28 376 473 |
31 214 120 |
34 335 532 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
37 894 934 |
41 684 427 |
45 852 870 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
15 623 200 |
17 185 520 |
18 904 072 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
10 409 430 |
11 450 373 |
12 595 410 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
2 497 000 |
2 746 700 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
5 069 804 |
5 576 784 |
6 134 463 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
99 643 841 |
109 608 225 |
120 569 048 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
956 449 |
1 052 094 |
1 157 303 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
100 600 290 |
110 660 319 |
121 726 351 |
Vagyoni tipusú adók |
3 000 000 |
3 300 000 |
3 630 000 |
Értékesítési és forgalmi adók |
25 000 000 |
27 500 000 |
30 250 000 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
25 000 000 |
27 500 000 |
30 250 000 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
100 000 |
110 000 |
121 000 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
28 100 000 |
30 910 000 |
34 001 000 |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 085 000 |
3 393 500 |
3 732 850 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
2 000 000 |
2 200 000 |
2 420 000 |
Tulajdonosi bevételek |
2 400 000 |
2 640 000 |
2 904 000 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
100 |
110 |
121 |
Egyéb működési bevételek |
50 020 |
55 022 |
60 524 |
Működési bevételek (=34+…+40+43+46+...+48) |
7 535 120 |
8 288 632 |
9 117 495 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+49+55+61+67) |
136 235 410 |
149 858 951 |
164 844 846 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
120 713 798 |
0 |
0 |
Finanszírozási bevételek összesen: |
120 713 798 |
132 785 178 |
146 063 696 |
Bevételek Összesen: |
256 949 208 |
282 644 129 |
310 908 542 |
költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételi és kiadási előirányzatai |
|||
Megnevezés |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
48 815 448 |
53 696 993 |
59 066 692 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
1 200 000 |
1 320 000 |
1 452 000 |
Béren kívüli juttatások |
1 600 000 |
1 760 000 |
1 936 000 |
Közlekedési költségtérítés |
230 000 |
253 000 |
278 300 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
800 000 |
880 000 |
968 000 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
55 795 448 |
61 374 993 |
67 512 492 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
15 041 500 |
16 545 650 |
18 200 215 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
953 000 |
1 048 300 |
1 153 130 |
Egyéb külső személyi juttatások |
780 000 |
858 000 |
943 800 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
16 774 500 |
18 451 950 |
20 297 145 |
Személyi juttatások (=14+18) |
72 569 948 |
79 826 943 |
87 809 637 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
9 220 495 |
10 142 545 |
11 156 799 |
Szociális hozzájárulási adó |
8 950 495 |
9 845 545 |
10 830 099 |
Kifizetői SZJA |
270 000 |
297 000 |
326 700 |
Szakmai anyagok beszerzése |
1 135 000 |
1 248 500 |
1 373 350 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
6 595 911 |
7 255 502 |
7 981 052 |
Árubeszerzés |
45 000 |
49 500 |
54 450 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
7 775 911 |
8 553 502 |
9 408 852 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
590 000 |
649 000 |
713 900 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
420 000 |
462 000 |
508 200 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
880 000 |
968 000 |
1 064 800 |
Közüzemi díjak |
7 218 042 |
7 939 846 |
8 733 831 |
Vásárolt élelmezés |
5 112 497 |
5 623 747 |
6 186 121 |
Bérleti és lízing díjak |
76 800 |
84 480 |
92 928 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
4 182 205 |
4 600 426 |
5 060 468 |
Közvetített szolgáltatások |
1 927 559 |
2 120 315 |
2 332 346 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
1 600 000 |
1 760 000 |
1 936 000 |
Egyéb szolgáltatások |
9 089 000 |
9 997 900 |
10 997 690 |
ebből: biztosítás díjak |
310 000 |
341 000 |
375 100 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
29 196 103 |
32 115 713 |
35 327 285 |
Kiküldetések kiadásai |
180 000 |
198 000 |
217 800 |
Reklám- és propagandakiadások |
5 000 |
5 500 |
6 050 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
185 000 |
203 500 |
223 850 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
10 221 393 |
11 243 532 |
12 367 886 |
Egyéb dologi kiadások |
5 491 635 |
6 040 799 |
6 644 878 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
15 713 028 |
17 284 331 |
19 012 764 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
53 750 042 |
59 125 046 |
65 037 551 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
7 939 290 |
8 733 219 |
9 606 541 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
7 939 290 |
8 733 219 |
9 606 541 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
200 000 |
220 000 |
242 000 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
2 500 000 |
2 750 000 |
3 025 000 |
Tartalékok |
4 476 498 |
4 924 148 |
5 416 563 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70) |
7 210 006 |
7 931 007 |
8 724 107 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
72 212 126 |
||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
157 480 |
||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
19 539 794 |
||
Beruházások (=72+…+78) |
91 909 400 |
101 063 481 |
111 129 284 |
Ingatlanok felújítása |
8 661 417 |
||
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
2 338 583 |
||
Felújítások (=80+...+83) |
11 000 000 |
12 100 000 |
13 310 000 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94) |
253 599 181 |
278 959 100 |
306 855 009 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése teljesítése (K914) |
3 350 027 |
||
Finanszírozási kiadások összesen: (K9) |
3 350 027 |
||
Kiadások összesen: |
256 949 208 |
278 959 100 |
306 855 009 |
15. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Sorszám |
Kötelezettségek |
Kötelezettség időtartama |
Kötelezettség |
---|---|---|---|
1 |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SO1-2022-00109 - Közösségi tér fejlesztése Kiskorpádon |
2022-2024 |
99 963 680 Ft |
16. melléklet a 2/2024. (II. 19.) önkormányzati rendelethez
Megnevezés |
Támogatási összeg (Ft) |
---|---|
Helyi civil szervezetek támogatására keretösszeg |
4 500 000 |
Összesen: |
4 500 000 |