Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015(VIII.27.) önkormányzati rendelete
Balajt Község Helyi Építési Szabályzatáról
Hatályos: 2016. 11. 11- 2017. 12. 29Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015(VIII.27.) önkormányzati rendelete
Balajt Község Helyi Építési Szabályzatáról
Balajt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában, valamint a 13. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján; a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meg-határozott feladatkörében eljárva; a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A rendelet hatálya
1. § (1) Jelen rendelet hatálya Balajt Község közigazgatási területére terjed ki.
(2) Az érvényességi területen belül területet felhasználni, építési tevékenységet folytatni, telket alakítani, arra hatósági engedélyt adni, valamint kötelezést előírni csak a vonatkozó jogszabályok, valamint Balajt Község Helyi Építési Szabályzata (továbbiakban: HÉSZ) és annak mellékletét képező szabályozási tervek előírásainak együttes figyelembevételével lehet.1
(3)2 A HÉSZ rendelkezései az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) 2013. január 1-én hatályos településrendezési követelményeinek és jelmagyarázatának figyelembevételével kerültek kidolgozásra.
(4) A HÉSZ mellékletét képezi a Belterület Szabályozási Terve és a Külterület Szabályozási terve.
2. A szabályozási terv elemei
2. § (1) Kötelező érvényű szabályozási alapelemek:
1. szabályozási vonal, szabályozási szélesség
2. építési övezet, övezet határa
3. építési övezet, övezet jele
(2) Jogszabály által elrendelt, kötelező védelmi, korlátozási szabályozási elemek:
1. műemlék, műemléki környezet
2. régészeti terület
3. országos ökológiai folyosó
4. természetvédelmi szempontból jelentős területek (ESA II.)
5. tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület
3. A belterülethatár módosítás
3. § A belterületbe vonható területeket a Szabályozási terv ábrázolja.
4. Közterület alakításra vonatkozó előírások
4. § Közterület alakítási terv készíttethető az önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján, amennyiben egységes közterület-kialakítás indokolt.
5. Az épített környezet és a településkép alakítására vonatkozó előírások
5. § (1) Az országos művi értékvédelem alá eső épületeket és a hozzájuk tartozó műemléki környezetet a Szabályozási terv tartalmazza.
(2) Műemléki környezet területén csak az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon lehet építkezni.
6. § A település régészeti területeinek határát a Szabályozási terv tartalmazza.
7. § A helyi értékvédelmi rendelet által elrendelt elemeket a Szabályozási terv tartalmazza.
8. § Balajt igazgatási területén reklám, hirdetőtábla, kirakatszekrény csak a helyi rendeletben meghatározottak szerint létesülhet.
6. A táj és a természeti környezet védelmére vonatkozó előírások
9. § (1) Balajt területén kijelölt országos ökológiai hálózat ökológiai folyosót, természet-megőrzési területet, természeti területet, tájképvédelmi területet, egyedi tájértéket a Szabályozási Terv jelöli.
(2) Az igazgatási területén kijelölt országos ökológiai hálózat ökológiai folyosó, természet-megőrzési terület, természeti terület, tájképvédelmi terület, egyedi tájértékek védelmét, megóvását biztosítani kell.
(3) Közterületi fatelepítések a helyi rendeletben szabályozottak szerint történhetnek.
(4) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő Balajt teljes igazgatási területe, ezért az építmények tájba illesztését és a hagyományos tájhasználat fennmaradását nem veszélyeztető műszaki megoldások alkalmazását biztosítani kell.
7. Környezetvédelmi előírások
10. § (1) A település területén terület felhasználása, igénybevétele abban az esetben történhet, folytatható, ha az a megengedett környezetterhelési határértékeket nem haladja meg, nem károsítja a környezetet.
(2) Új épület létesítése esetén a környezetvédelmi határértékeknek a telekhatáron kell teljesülniük.
11. § A felszíni és felszín alatti vizek szennyezése tilos.
12. § Balajt területén tilos a megengedett határértéket meghaladó légszennyezés okozása, tilos szagos-bűzös tevékenység végzése.
13. § Üzemi létesítmény, illetve egyéb helyhez kötött zajforrás csak akkor helyezhető el, ha a keletkező zaj- és rezgésterhelés nem haladja meg a hatályos előírások szerinti határértékeket.
14. § (1) Földmozgatással járó beavatkozás során a humuszos termőréteg védelméről gondoskodni kell a termőföld védelmére vonatkozó hatályos előírások szerint.
(2) Feltöltésre környezetkárosító anyag használata tilos.
15. § Hulladéklerakó, veszélyes hulladékok ártalmatlanítását végző telephely az igazgatási területen nem létesíthető.
8. Veszélyeztetett területekre vonatkozó előírások
16. § A település területén a tüzivíz ellátást biztosítani kell.
9. Egyes sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírások
17. § A település területén elővásárlási jogot érvényesít az önkormányzat minden olyan településrendezési cél érdekében, amely a helyi építési szabályzatban biztosított.
18. § (1) Telekalakítás csak akkor végezhető, ha a Szabályozási terven jelölt feltételeknek eleget tesz a kialakuló építési telek.
(2) Nyeles telek újonnan nem létesíthető, kivéve, ha telekhatár-rendezési célokat szolgál.
(3) Amennyiben a telekalakításra kizárólag a közterület kialakítása céljából vagy állami beruházás keretében megvalósuló közlekedési infrastruktúra fejlesztés érdekében kerül sor, úgy az építési övezetben előírt minimális telekméretnél kisebb építési telek is kialakítható.
10. Közművek előírásai
19. § A közműellátás mértékét és módját az egyes építési övezetekre a helyi építési szabályzat és a szabályozási tervek határozzák meg.
20. § (1) Új vezetékes hírközlési létesítmény beépített és beépítésre szánt területeken csak földkábellel létesíthető.
(2) Antennát önálló tartószerkezetre építeni nem lehet, csak meglévő építményre. Országos védelem alatt álló területen antenna létesítése tilos.
11. Építés általános szabályai
21. § (1) Saroktelek beépítésénél úgy kell meghatározni az előkerti építési vonalat, hogy az utcakép egységessége és a településkép védelme érdekében az a csatlakozó utcák telkeinek építési vonalához illeszkedjen.
(2) Új épület, építmény létesítése csak akkor engedélyezhető, ha a kialakítandó legkisebb mértékű zöldfelületi fedettség a területen biztosítható.
12. Katasztrófavédelmi osztályba sorolás alapján meghatározott elégséges védelmi szint követelményei
22. § Balajt település a Nemzeti katasztrófa kockázat értékelés alapján a III. osztályba került.
13. A beépítésre szánt területek építési övezetekbe sorolása
23. § A Szabályozási terv tartalmazza a beépítésre szánt területeket az alábbi sajátos használat szerint:
Általános használat |
Sajátos használat |
Lakóterület |
falusias (Lf) |
Vegyes terület |
településközpont (Vt) |
Gazdasági terület |
kereskedelmi szolgáltató (Gksz) |
Különleges beépítésre szánt terület |
mezőgazdasági üzemi (K/Mü) |
sportpálya (K/Sp) |
|
temető (K/T) |
|
pince (KP) |
|
közmű (K/K) |
14. Lakóterület előírásai
24. § (1) Falusias lakóterület: falusias lakóterület legfeljebb 7,5 m-es beépítési magasságú lakóépületek, a mező- és az erdőgazdasági építmények, továbbá a lakosságot szolgáló, környezetre jelentős hatást nem gyakorló kereskedelmi, szolgáltató építmények elhelyezésére szolgál.
(2) Falusias lakóterületen pince (terepszint alatti építés) nem építhető.
(3) A falusias lakóterületek sajátos előírásai:
Építési övezeti jele |
Lf1 |
Lf2 |
Beépítési mód |
Oldalhatáron álló |
Oldalhatáron álló |
Kialakítható legkisebb telekterület |
900 m2 |
600 m2 |
Minimális utcai homlokvonal |
18 m* |
14 m |
Minimális telekmélység |
40 m |
25 m |
Megengedett legnagyobb beépítettség |
30% |
30% |
Megengedett legnagyobb épületmagasság |
4,5 m |
4,5 m |
Legkisebb zöldfelület |
40% |
40% |
Közművesítés mértéke |
teljes |
teljes |
15. Vegyes terület előírásai
25. § (1) Településközpont: A településközpont terület elsősorban lakó és olyan települési szintű egyéb rendeltetést szolgáló épület elhelyezésére szolgál, amely nincs zavaró hatással a lakó rendeltetésre.
(2) A településközpont sajátos előírásai:
Építési övezeti jele |
Vt1 |
Vt2 |
Beépítési mód |
Szabadonálló |
Szabadonálló |
Kialakítható legkisebb telekterület |
900 m2 |
900 m2 |
Minimális utcai homlokvonal* |
20 m |
20 m |
Minimális telekmélység |
20 m |
40 m |
Megengedett legnagyobb beépítettség |
50% |
30% |
Megengedett legnagyobb épületmagasság |
6,0 m |
9,0 m |
Legkisebb zöldfelület |
20% |
30% |
Közművesítés mértéke |
teljes |
teljes |
16. Gazdasági terület előírásai
26. § (1) Kereskedelmi szolgáltató terület: elsősorban környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál.
(2) Gazdasági területek sajátos előírásai:
Építési övezeti jele |
Gksz |
Beépítési mód |
Oldalhatáron álló |
Kialakítható legkisebb telekterület |
900 m2 |
Minimális utcai homlokvonal |
20 m |
Minimális telekmélység |
20 m |
Megengedett legnagyobb beépítettség |
40% |
Megengedett legnagyobb épületmagasság |
6,0 m |
Legkisebb zöldfelület |
40% |
Közművesítés mértéke |
részleges |
17. Különleges beépítésre szánt terület előírásai
27. § (1) A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyeken az elhelyezhető építmények rendeltetésük miatt jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek.
(2) Mezőgazdasági üzemi terület: növénytermesztéshez és állattartáshoz szükséges létesítmények helyezhetők el a szabályozási terv szerint.
(3) Sportpálya: sportépítmények, ezek kiszolgáló létesítményei, a területet használók ellátását szolgáló vendéglátó létesítmények helyezhetők el. A parkolást és a megfelelő szociális kiszolgáló épületeket biztosítani kell.
(4) Temető: a temetéssel összefüggő építményeken kívül csak a szertartáshoz kapcsolódó kiszolgáló, ravatalozó és egyházi épület építhetők, melyek épületmagassága nem haladhatja meg a 4,5 m-t. A temető telkén belül, a telekhatár mentét legalább 10 m széles, fásított védőterületet kell kialakítani és többszintes növényzettel betelepíteni, amennyiben erre elegendő hely biztosítható, illetve tájképvédelmi érdekeket nem sért.
(5) Pince: meglévő pincesor területe. A területen a meglévő pincék felújítása, átalakítása, új pince kialakítása csak a helyi építési hagyományokhoz igazodva történhet, a szomszédos pincék veszélyeztetése nélkül.
(6) Közmű: Kialakult víztározó, közmű terület számára fenntartott terület, ahol csak a funkcióhoz szükséges építmények létesíthetők.
28. § A különleges beépítésre szánt területek sajátos előírásai:
Építési övezeti jele |
K/Mg |
K/Sp |
K/T |
Beépítési mód |
szabadonálló |
szabadonálló |
szabadonálló |
Kialakítható legkisebb telekterület |
2000 m2 |
1000 m2 |
2000 m2 |
Minimális utcai homlokvonal |
40 m |
kialakult |
kialakult |
Minimális telekmélység |
40 m |
kialakult |
kialakult |
Megengedett legnagyobb beépítettség |
40% |
40% |
10% |
Megengedett legnagyobb épületmagasság |
6,0 m |
4,5 m |
4,5 m |
Legkisebb zöldfelület |
40% |
40% |
40% |
Közművesítés mértéke |
hiányos |
hiányos |
hiányos |
Építési övezeti jele |
K/P |
K/K |
Beépítési mód |
szabadonálló |
szabadonálló |
Kialakítható legkisebb telekterület |
300 m2 |
kialakult |
Minimális utcai homlokvonal |
kialakult |
kialakult |
Minimális telekmélység |
kialakult |
kialakult |
Megengedett legnagyobb beépítettség |
40% |
40% |
Megengedett legnagyobb épületmagasság |
4,5 m |
4,5 m |
Legkisebb zöldfelület |
40% |
40% |
Közművesítés mértéke |
hiányos |
hiányos |
18. A beépítésre nem szánt területek építési övezetekbe sorolása
29. § A Szabályozási terv a beépítésre nem szánt területeket sajátos használatuk szerint az alábbi övezetekbe sorolja:
Általános használat |
Sajátos használat |
Közlekedési terület |
települési főút (KÖu/1) |
kiszolgáló és lakóút (KÖu/2) |
|
gyalogút (KÖu/3) |
|
Zöldterület |
közkert (Zkk) |
Erdőterület |
védelmi (Ev) |
gazdasági (Eg) |
|
Mezőgazdasági terület |
kertes (Mk) |
általános (Má) |
|
Vízgazdálkodási terület |
folyóvíz medre és parti sávja (Vá) |
Különleges beépítésre nem szánt terület |
bánya (Kb/b) |
19. Közlekedési terület előírásai
30. § A közlekedés és a közmű elhelyezésére szolgáló terület az országos és a helyi közút, a kerékpárút, a gépjármű várakozóhely (parkoló) - a közterületnek nem minősülő telken megvalósuló kivételével -, a járda és gyalogút (sétány), köztér, mindezek csomópontja, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi építményei, a közúti, a kötöttpályás, a vízi és a légi közlekedés, továbbá a közmű és a hírközlés építményei elhelyezésére szolgál.
20. Zöldterület előírásai
31. § (1) A zöldterület állandóan növényzettel fedett közterület (közpark, közkert), amely a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést és testedzést szolgálja.
(2) Közkert: egy meghatározott fő funkciót (játék, sport, pihenés stb.) szolgáló, 1 ha-nál kisebb területű és legalább 15 m oldalméretű, közterületi zöldterület, amelyet bárki használhat.
21. Erdőterület előírásai
32. § (1) Az erdő a legalább 1500 m2 nagyságot elérő terület, amely
1. faállománnyal borított
2. faállománnyal átmenetileg nem borított, de erdő-felújítási előkészítő munka folyik rajta
3. faállománnyal körülzárt tisztások, melyek más műveléssel gazdaságosan nem hasznosíthatók
4. erdei nyiladékok, nem állandó jellegű fakitermelő utak, erdő területén áthaladó vezetékek védősávja
5. legalább négy sorból álló fasor, mező- és hóvédő erdősáv.
(2) Védelmi erdő: természetvédelmi, talajvédelmi, tájképvédelmi, településvédelmi célú erdőterület. Védelmi erdőben épületet elhelyezni nem lehet.
(3) Gazdasági erdő: faanyagtermelő, faanyagtermelést szolgáló erdőterület. Gazdasági rendeltetésű erdőterületen legfeljebb 0,5%-os beépíthetőséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.
22. Mezőgazdasági terület előírásai
33. § (1) A mezőgazdasági terület a növénytermesztés, az állattartás és állattenyésztés és a halászat, továbbá az ezekkel kapcsolatos, a saját termék feldolgozására, tárolására és árusítására szolgáló építmények területe.
(2) Sajátos használat szerint lehet:
1. Kertes mezőgazdasági terület: zöldség, virág, esetleg gyümölcstermesztésre szolgáló terület
2. Általános mezőgazdasági terület
1. szántó: szántóföldi művelés alatt álló terület
1. gyep: rét (kaszáló), legelő (legeltetéses állattartás) művelési ágban lévő területek
(3) Keretes mezőgazdasági területben állattartó épület, trágyatároló nem létesíthető.
(4) Mezőgazdasági szántó és gyep területen állattartó épület és trágyatároló elhelyezhető, amennyiben a lakó funkciótól biztosított nagy és közepes haszonállattartó épületnél az 50 m-es védőtávolság, kis haszonállattartó épületnél a 25 m-es védőtávolság. Haszonállattartó építmény és trágyatároló élelmiszertároló, feldolgozó, forgalmazó létesítménytől, óvoda, iskola, egészségügyi intézmény, gyógyszertár telekhatárától számított 50 m-en belül nem építhető.
(5) A mezőgazdasági területek sajátos előírásai:
23. Vízgazdálkodási terület előírásai
34. § A vízgazdálkodási terület a folyó- és állóvizek medre és parti sávja, közcélú nyílt csatornák, vízbázis területek. Vízgazdálkodási területen építményt elhelyezni csak a külön jogszabályokban foglaltak szerint lehet.
44. § (1) Jelen rendelet kihirdetést követő 31. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követő ügyekben kell alkalmazni.
(2) Jelen rendelet hatályba lépését követően Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Helyi Építési Szabályzatról szóló 14/2003. (X.1) KT. önkormányzati rendelete hatályát veszti.
(3) Jelen rendelet mellékletei:
a) 1. melléklet: Szabályozási Terv - Belterület (rajzszám: SZT-BT)
b) 2. melléklet: Szabályozási Terv (rajzszám: SZT-KT)
c) 3. melléklet: Beépítésre szánt területek övezeti előírásainak összefoglaló
Módosította Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete. Hatályos 2016. 11. 11-től.
Módosította Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete. Hatályos 2016. 11. 11-től.
Hatályát vesztette Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete értelmében.
Hatályát vesztette Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete értelmében.
Hatályát vesztette Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete értelmében.
Hatályát vesztette Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete értelmében.
Hatályát vesztette Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete értelmében.
Hatályát vesztette Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (X. 27.) önkormányzati rendelete értelmében.