Szabadszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelete

2025. évi költségvetésről

Hatályos: 2025. 02. 14- 2025. 10. 08

Szabadszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelete

2025. évi költségvetésről

2025.02.14.

[1] Szabadszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az adott költségvetési évben megvalósításra váró jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében figyelembe veszi a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat, szerződéseket és mindezekre tekintettel az egységes önkormányzati költségvetés kialakítása, az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúly biztosítása céljából kinyilvánítja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.

[2] Szabadszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) és f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdése szerinti jogalkotói kötelezettségnek eleget téve - figyelemmel Magyarország központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény, az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2013. (XI.28.) számú rendelet 63. §-a és a 368/2011. (XII.31.) Kormány rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkezéseire – az Önkormányzat 2025 évi költségvetéséről az alábbi rendelet alkotja:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Szabadszállás Város Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat), a Szabadszállási Polgármesteri Hivatalra, valamint az Önkormányzat irányítása alá tartozó egyéb költségvetési szervekre (a továbbiakban együtt: önkormányzat által irányított költségvetési szervek).

2. A költségvetés címrendje

2. § A Képviselő-testület a Költségvetési címrendet 2025. évre a következők szerint határozza meg:

1. Szabadszállás Város Önkormányzata (a nem intézményi keretek között ellátandó feladatok a 2/1. sz. melléklet szerint alkotnak önálló címeket)

2. Szabadszállási Polgármesteri Hivatal (a nem intézményi keretek között ellátandó feladatok a 2/2. sz. melléklet szerint alkotnak önálló címeket)

3. Gazdasági-Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet

4. Szabadszállási Általános Művelődési Központ

5. Alapszolgáltatási Központ

3. A bevételek részletezése forrásonként, önkormányzati szinten

3. § (1) Működési bevételek: 1 276 443 636 Ft

(2) Felhalmozási bevételek: 815 669 259 Ft

(3) Költségvetési bevételek összesen: 2 092 112 895 Ft

4. A kiadások részletezése címenként, önkormányzati szinten

4. § (1) Önkormányzat 1 459 632 549 Ft

a) működési: 345 059 290 Ft

b) felhalmozási: 1 114 573 259 Ft

(2) Polgármesteri Hivatal 255 911 000 Ft

a) működési: 255 911 000 Ft

b) felhalmozási: 0 Ft

(3) Gamesz 455 050 000 Ft

a) működési: 451 680 000 Ft

b) felhalmozási: 3 370 000 Ft

(4) Szabadszállási ÁMK 401 924 000 Ft

a) működési: 397 239 000 Ft

b) felhalmozási: 4 685 000 Ft

(5) Alapszolgáltatási Központ 80 030 000 Ft

a) működési: 78 955 000 Ft

b) felhalmozási: 1 075 000 Ft

(6) Költségvetési kiadások összesen: 2 652 547 549 Ft

a) működési: 1 528 844 290 Ft

b) felhalmozási: 1 123 703 259 Ft

5. § (1) A költségvetés hiánya: 560 434 654 Ft.

(2) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek:

(3) Előző évek pénzmaradványának igénybevétele:

a) működési célra: 252 400 654 Ft

b) felhalmozási célra: 308 034 000 Ft

(4) Előző évek vállalkozási maradvány igénybevétele:

a) működési célra: 0 Ft

b) Összesen: 560 434 654 Ft

(5) A költségvetési hiány belső finanszírozását meghaladó összegének külső finanszírozására szolgáló bevételek:

a) Likvid hitel felvétele: 0 Ft

b) EU-s pályázatok előfinanszírozására

c) fejlesztési célú hitel 0 Ft

d) Összesen: 0 Ft

(6) Összes finanszírozási bevétel:

a) Működési célra: 252 400 654 Ft

b) Felhalmozási célra: 308 034 000 Ft

c) Összesen: 560 434 654 Ft

(7) Finanszírozási kiadások:

a) Hitelek törlesztése: 0 Ft

b) Összesen: 0 Ft

6. § (1) Az önkormányzat 2025. évi összes bevételeinek és kiadásainak költségvetési mérlegét az 1. számú melléklet mutatja be.

(2) Az önkormányzat, a polgármesteri hivatal és az intézmények bevételeit és kiadásait feladatonkénti részletezésben a 2. és 3. számú mellékletek részletezik.

(3) A 4. számú melléklet az önkormányzat, a hivatal és az intézményeinek engedélyezett létszámkeretét részletezi.

(4) Az önkormányzat és intézményei beruházásait az 5. számú melléklet tartalmazza.

(5) A 6. számú melléklet önkormányzati szinten mutatja be a tervezett felújításokat.

(6) A pénzbeli juttatások részletezését a 7. számú melléklet tartalmazza.

(7) A 8. számú melléklet az önkormányzat céltartalékait és gazdálkodási tartalékát részletezi.

(8) A 9. számú melléklet egyéb, tájékoztató jellegű mérlegeket és kimutatásokat tartalmaz.

(9) A 10. számú melléklet az előirányzat felhasználási ütemtervet tartalmazza.

(10) A 11. melléklet az önkormányzat hitelképességét mutatja be.

(11) A 12. számú melléklet mérlegszerűen tartalmazza a felhalmozási célú bevételeket és kiadásokat.

(12) A 13. számú melléklet a több éves kihatással járó döntéseket részletezi.

(13) A 14. számú melléklet a várható közvetett támogatásokat tartalmazza.

(14) A 15. számú melléklet az uniós forrásokból befolyó bevételeket foglalja össze.

(15) A 16. számú melléklet a fejlesztési célokhoz kapcsolódó adósságot keletkeztető ügyleteket részletezi.(16) A 17. számú melléklet a helyi adó bevételeket mutatja be.

5. A gazdálkodás rendje

7. § (1) A helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítást saját hatáskörében tartja a Képviselő-testület, azt nem ruházza át.

(2) A címek a költségvetési rendeletben meghatározott kiemelt kiadási előirányzataikat nem léphetik túl. A címek a kiemelt előirányzatok körében megtervezett részelőirányzatok között átcsoportosítást hajthatnak végre, mellyel kapcsolatban bejelentési kötelezettség nem terheli az intézményvezetőjét. Az intézmények létszámot nem bővíthetnek.

(3) Az intézmény vezetője egy személyben felelős a költségvetés végrehajtásáért.

(4) A Képviselő-testület a 2025. évi költségvetésről szóló ezen rendeletét a központi előirányzatok és a címek saját hatáskörű előirányzat-módosítási kezdeményezése miatt negyedévenként, de legkésőbb a tárgy évet követő év február 28-ig, december 31-ei hatállyal módosíthatja.

8. § (1) Az intézmény – indokolt esetben – a Képviselő-testülettől kérheti a részére jóváhagyott kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítást.

(2) Működési célú kiadási előirányzatok felhalmozási célra történő átcsoportosítása csak rendkívül indokolt esetben, a jegyzővel történt előzetes egyeztetés után kérhető abban az esetben, ha az intézmény vezetője nyilatkozik, hogy az év folyamán működési többletigénye nem lesz és a csökkentésre kerülő előirányzattal kapcsolatban a jogszabályi kötelezettségeinek eleget tett.

(3) Intézményi működési bevételi többlet felhalmozási célra történő felhasználása csak akkor engedélyezhető, ha az intézmény vezetője nyilatkozik, hogy az év folyamán működési többletigénye nem lesz.

(4) Az intézmények előirányzatainak változtatását a meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatainak ellátását végző intézmény vezetőjénél jogosult kezdeményezni.

9. § Amennyiben a város Képviselő-testülete, bizottsága, hivatala, intézménye költségvetésének valamely kiemelt előirányzata időarányos teljesítés mértékéhez képest 10%-ot, vagy 3 millió Ft-ot meghaladó mértékű eltérést mutat, a szervezet vezetője az okok megjelölésével azt a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság felé köteles haladéktalanul, írásban jelenteni. Az illetékes bizottság az okok vizsgálatának eredményét, illetve az esetleges intézkedésekre tett javaslataikat a soron következő ülésen a Képviselő-testület elé terjeszti. Amennyiben a vizsgálat eredményeként fegyelmi vétség alapos gyanúja merül fel, fegyelmi eljárást kell kezdeményezni.

10. § (1) A költségvetés céltartaléka a meghatározott feladatokra használható fel, a gazdálkodási tartalék a gazdálkodás biztonságát szolgálja.

(2) A tartalékkal való rendelkezés jogát a Képviselő-testület nem ruházza át.

(3) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 68. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Képviselő-testület a polgármester részére 2025. évben 1.000.000 Ft összeghatárig támogatási keret feletti rendelkezési jogot biztosít, melyről köteles tájékoztatni a Képviselő-testületet.

(4) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés h) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület a polgármester részére egyéb forrás felhasználási jogot nem biztosít.

(5) Finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatáskört nem ruház át a Képviselő-testület.

11. § (1) A Képviselő-testület az év közben esetlegesen felmerülő költségvetési hiányt hitelből fedezi.

(2) Az önkormányzat intézményei hitelt nem vehetnek fel, adósságot keletkeztető ügyletet nem köthetnek.

(3) A költségvetésben év közben esetlegesen felmerülő hiány finanszírozására történő intézkedés megkezdése előtt a Képviselő-testület külön határozatban dönt a finanszírozás módjáról.

12. § (1) A 2025. évi gazdálkodás során az intézmények részére finanszírozási ütemtervet kell készíteni a jóváhagyott költségvetési támogatás összegének erejéig, figyelemmel a nettó munkabérfizetés és az ehhez kapcsolódó járulékok polgármesteri hivatal által történő egyösszegű befizetésére. A finanszírozási ütemtervet minden költségvetési rendelet módosítását követően aktualizálni kell. A finanszírozási ütemterv elkészítésére az önállóan működő intézmények esetében a pénzügyi-számviteli feladatokat ellátó szerv köteles.

(2) A vállalkozási tevékenység során keletkező eredményt évközben vagy a tárgy évet követő évben, a Képviselő-testület döntése alapján alaptevékenységre kell felhasználni a költségvetési befizetési kötelezettség figyelembevételével.

13. § (1) A Képviselő-testület létszámgazdálkodásra vonatkozó döntése: A 2025. évre vonatkozó engedélyezett létszámkeretet a 4. sz. melléklet tartalmazza, melynek betartása valamennyi intézmény esetében kötelező.

(2) Amennyiben a költségvetési év során létszámcsökkentési döntést hoz a Képviselő-testület, figyelemmel kell lenni a létszámcsökkentésekhez kapcsolódó támogatás igénylés feltételeire, melyet a tárgy évre vonatkozó rendelet határoz meg.

(3) A foglalkoztatotti jogviszony bármely címen történő megszüntetése során a felmentési idő alatti munkavégzés jogszabály szerinti legmagasabb mértéke alkalmazandó. A Képviselő-testület egyedi döntés alapján ettől eltérhet.

(4) A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. §-a alapján a polgármestert évi bruttó 400.000 Ft cafetéria juttatás illeti meg.

(5) A 2025. évben érvényes Munkavállalói Szabályzat, VI. Juttatások és támogatások Cafetéria juttatás című részében szereplő keretösszeg betöltött álláshelyenként bruttó 8.000 Ft/fő/hó összegben kerül megállapításra.

14. § Az intézmények a Képviselő-testület jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat. Az előzetes hozzájárulást önerő biztosítása esetén támogatási összeg nagyságától függetlenül, egyéb esetekben pedig 1 millió forint igényelt támogatási összegnél nagyobb összegű pályázatoknál kell az intézményeknek kérnie. A pályázatok esetében az intézményeknek hatásvizsgálatot kell végeznie, és be kell mutatnia a projekt fenntartásának esetleges költségeit is.

15. § Az intézmények szellemi és anyagi infrastruktúráját magáncélra igénybe vevők számára az intézmények kötelesek térítést előírni felhasználás, illetve az igénybevétel alapján felmerült közvetlen és közvetett költségek figyelembevételével. A költségek és a térítés megállapításának rendjét és mértékét belső szabályzatban kell rögzíteni.

16. § (1) Az önkormányzatnak – az Áht. alapján – lehetősége van évközben a feladatmutatók teljesítésének függvényében lemondani a mutatók állományának egy részéről, illetve pótigényt benyújtani a Magyar Államkincstárhoz. A feladatmutatókról történő lemondást az intézményvezető a változás észlelését követő első lemondási dátumkor köteles jelezni. Amennyiben évközi lemondásra kerül sor, annak összege az intézmény támogatásából visszavonásra kerül. Ettől eltérő egyedi döntést csak a Képviselő-testület hozhat.

(2) Amennyiben a költségvetési évet követő normatíva elszámolás során az önkormányzatnak azért keletkezik visszafizetési vagy kamatfizetési kötelezettsége, mert az intézmény nem, vagy nem valós adatok alapján tett eleget jelentési kötelezettségének, úgy a visszafizetendő összeg az intézmény pénzmaradványából kerül visszavonásra. Ha a pénzmaradvány erre nem nyújt fedezetet, annak okát a hivatal felülvizsgálja és a jegyző kezdeményezi az adott intézmény vezetőjével szembeni felelősségre vonást a Képviselő-testületnél.

(3) Az intézmények vezetői az önkormányzat költségvetésének tervezéséhez, a költségvetési rendelet módosításához, valamint a beszámolók összeállításához elkészített rendszeresen, vagy eseti jelleggel szolgáltatott adatok és információk teljes körűségéért, valódiságáért, a számviteli szabályok előírásainak való megfeleléséért, a statisztikai rendszerrel való tartalmi egyezőségért felelősséggel tartoznak.

17. § (1) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján 2025. év vonatkozásában a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteit a Képviselő-testület határozza meg.

(2) Készpénzben fizethetők ki: egyéb dologi jellegű kiadások, halasztást nem tűrő, rendkívüli esetben települési támogatás.

6. Záró rendelkezések

18. § E rendelet rendelkezéseit 2025. év január 1. napjától kell alkalmazni.

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet a 2 /2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

SZABADSZÁLLÁS VÁROS KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE

2025. év

Ft-ban

1

Előirányzat Csop.

Kiem. eir.

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

I. sz.
módosítás

II. sz.
módosítás

III. sz.
módosítás

IV. sz.
módosítás

2

I.

Működési kiadások

1 503 627 890

0

0

0

0

3

1

Személyi juttatások

759 492 000

4

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

96 613 000

5

3

Dologi kiadások

572 005 000

6

4

Ellátottak pénzbeli juttatása

5 000 000

7

5

Egyéb működési célú kiadások

70 517 890

8

II.

Felhalmozási kiadások

1 123 703 259

0

0

0

0

9

6

Beruházások

511 914 000

10

7

Felújítások

611 789 259

11

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

12

A

Költségvetési kiadások összesen (I+II)

2 627 331 149

0

0

0

0

13

III.

Finanszírozási kiadások

25 216 400

0

0

0

0

14

9

Finanszírozási kiadások

25 216 400

0

0

0

0

15

9.1

Hitel -, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

25 216 400

0

0

0

0

16

9.1.1

Felhalmozási célú hitel törlesztése és felhalmozási célú kötvénybeváltás kiadása

17

9.1.2

Működési célú hitel törlesztése és működési célú kötvénybeváltás kiadása

18

9.1.4

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

25 216 400

19

9.2

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

20

9.2.1

Felhalmozási célú kiadások

21

9.2.2

Működési célú kiadások

22

Tárgyévi kiadások (I.+II.+III.)

2 652 547 549

0

0

0

0

22

Előirányzat Csop.

Kiem. eir.

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

I. sz.
módosítás

II. sz.
módosítás

III. sz.
módosítás

IV. sz.
módosítás

23

I.

Működési bevételek

1 251 227 236

0

0

0

0

24

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

869 343 488

25

3

Közhatalmi bevételek

260 095 748

26

4

Működési bevételek

120 388 000

27

6

Működési célú átvett pénzeszközök

1 400 000

28

II.

Felhalmozási bevételek

815 669 259

0

0

0

0

29

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

815 574 259

30

5

Felhalmozási bevételek

31

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

95 000

32

B

Költségvetési bevételek összesen (I+II)

2 066 896 495

0

0

0

0

33

KÖLTSÉGVETÉSI MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK EGYENLEGE (A I. - B I.)

252 400 654

0

0

0

0

34

KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK EGYENLEGE (A II. - B II.)

308 034 000

0

0

0

0

35

III.

Finanszírozási bevételek

585 651 054

0

0

0

0

36

8

Finanszírozási bevételek

585 651 054

0

0

0

0

37

8.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

25 216 400

0

0

0

0

38

8.1.1

Felhalmozási célú hitel felvétele

39

8.1.2

Működési célú hitel felvétel

40

8.1.4

Államháztartáson belüli megelőlegezések

25 216 400

41

8.2

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

42

8.2.1

Forgatási célú

43

8.2.2

Befektetési célú

44

8.3

Maradvány igénybevétele

560 434 654

0

0

0

0

45

8.3.1

Felhalmozási célú

308 034 000

46

8.3.2

Működési célú

252 400 654

47

Tárgyévi bevételek (I.+II.+III.)

2 652 547 549

0

0

0

0

2. melléklet

2/1. melléklet a 2 /2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK KIADÁSAI

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előir.csop.

Kiem. eir.

KIADÁSOK

Önk. jogalkotó és ált. ig. tev. (K)

Köztemető
fenntart.
(K)

Vagyongazd.,
pályázatok
(Ö)

Elsz. kp.
ktvg.
(K)

Finanszíro-
zás
(K)

Közfogl.
(Ö)

Utak
(K)

Piac
(Ö)

Veszélyes
hull.
(K)

Közvilágígás
(K)

Zöldter.
fenntart.
(K)

Sport
tev.
(K)

Hírmondó
(Ö)

Civil szerv.
tám.
(Ö)

Segély
(K)

Kp-i ktgvi befize. (K)

Város-és község gazd.
(K)

Óvoda felújítás (Ö)

Összesen

2

1

Szabadszállás Város Önkormányzata

3

I.

Működési kiadások

126 870 000

1 000 000

53 565 000

3 000 000

10 954 000

42 692 000

11 260 000

2 200 000

800 000

36 000 000

1 000 000

1 300 000

2 138 000

3 000 000

5 000 000

15 563 890

3 500 000

0

319 842 890

4

1

Személyi juttatások

41 892 000

500 000

34 670 000

2 000 000

1 272 000

80 334 000

5

2

Munkaadókat terhelő járulékok és
szociális hozzájárulási adó

5 121 000

65 000

2 274 000

260 000

166 000

7 886 000

6

3

Dologi kiadások

41 857 000

1 000 000

53 000 000

5 748 000

9 000 000

2 200 000

800 000

36 000 000

1 000 000

1 300 000

700 000

3 500 000

156 105 000

7

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 000 000

5 000 000

8

5

Egyéb működési célú kiadások

38 000 000

0

0

3 000 000

10 954 000

0

0

0

0

0

0

0

3 000 000

0

15 563 890

0

0

70 517 890

9

5.1.

Működési célú kiadások államháztartáson
belülre

3 000 000

15 563 890

18 563 890

10

5.2.

Működési célú kiadások államháztartáson
kívülre

10 954 000

3 000 000

13 954 000

11

5.3.

Általános tartalék

5 000 000

5 000 000

12

5.4.

Céltartalékok

33 000 000

33 000 000

13

II.

Felhalmozási kiadások

4 050 000

0

930 561 000

0

0

544 000

179 058 259

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

360 000

1 114 573 259

14

6

Beruházások

4 050 000

497 830 000

544 000

360 000

502 784 000

15

7

Felújítások

432 731 000

179 058 259

611 789 259

16

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

17

3.1.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson
belülre

0

18

3.2.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson
kívülre

0

19

Költségvetési kiadások összesen (I+II)

130 920 000

1 000 000

984 126 000

3 000 000

10 954 000

43 236 000

190 318 259

2 200 000

800 000

36 000 000

1 000 000

1 300 000

2 138 000

3 000 000

5 000 000

15 563 890

3 500 000

360 000

1 434 416 149

20

III.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

25 216 400

1 055 759 536

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 080 975 936

21

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

25 216 400

1 055 759 536

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 080 975 936

22

9.1

Hitel -, kölcsöntörlesztés államháztartáson
kívülre

0

0

0

25 216 400

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

25 216 400

23

9.1.1

Felhalmozási célú hitel törlesztése és
felhalmozási célú kötvénybeváltás kiadása

24

9.1.2

Működési célú hitel törlesztése és működési
célú kötvénybeváltás kiadása

9.1.4

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

25 216 400

25 216 400

25

9.2

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

26

9.2.1

Felhalmozási célú kiadások

27

9.2.2

Működési célú kiadások

28

9.3

Központi, irányító szervi támogatások
folyósítása

0

0

0

0

1 055 759 536

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 055 759 536

29

9.3.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás
folyósítása

9 130 000

9 130 000

30

9.3.2

Irányító szervi működési célú támogatás
folyósítása

1 046 629 536

1 046 629 536

31

Tárgyévi kiadások (I.+II.+III.)

130 920 000

1 000 000

984 126 000

28 216 400

1 066 713 536

43 236 000

190 318 259

2 200 000

800 000

36 000 000

1 000 000

1 300 000

2 138 000

3 000 000

5 000 000

15 563 890

3 500 000

360 000

2 515 392 085

2/2. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK KIADÁSAI

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előir.csop.

Kiem. eir.

KIADÁSOK

Önk. ált. ig. tev. (K)

Rendezvények (Ö)

Közterület-
felügyelet
(Ö)

Összesen

2

1

Szabadszállási Polgármesteri Hivatal

3

I.

Működési kiadások

230 062 000

19 150 000

6 699 000

0

0

0

0

255 911 000

4

1

Személyi juttatások

169 424 000

4 000 000

5 491 000

178 915 000

5

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

22 638 000

150 000

708 000

23 496 000

6

3

Dologi kiadások

38 000 000

15 000 000

500 000

53 500 000

7

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

8

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

9

5.1.

Működési célú kiadások államháztartáson belülre

0

10

5.2.

Működési célú kiadások államháztartáson kívülre

0

11

5.3.

Általános tartalék

12

5.4.

Céltartalékok

13

II.

Felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

14

6

Beruházások

0

15

7

Felújítások

16

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

17

3.1.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson belülre

18

3.2.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson kívülre

19

Költségvetési kiadások összesen (I+II)

230 062 000

19 150 000

6 699 000

0

0

0

0

255 911 000

20

III.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

21

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

22

9.1

Hitel -, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

0

0

0

23

9.1.1

Felhalmozási célú hitel törlesztése és felhalmozási célú kötvénybeváltás kiadása

24

9.1.2

Működési célú hitel törlesztése és működési célú kötvénybeváltás kiadása

25

9.2

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0

0

26

9.2.1

Felhalmozási célú kiadások

27

9.2.2

Működési célú kiadások

28

9.3

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

0

0

0

0

29

9.3.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás folyósítása

30

9.3.2

Irányító szervi működési célú támogatás folyósítása

31

Tárgyévi kiadások (I.+II.+III.)

230 062 000

19 150 000

6 699 000

0

0

0

0

255 911 000

2/3. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK KIADÁSAI

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előir.csop.

Kiem. eir.

KIADÁSOK

Üzemeltetési és egyéb szolg. (Ö)

Zöldterület kezelés (K)

Városgazd.
(K)

Étkeztetés
(K)

Tanya-
gondnok
(K)

Mg. tev.
(Ö)

Járóbeteg
szakellátás
(Ö)

Fizikoterápia
(Ö)

Védőnői szolg. (K)

Fogorvosi ellátás (K)

Háziorvos
(K)

Összesen

2

1

Gazdasági-Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet

3

I.

Működési kiadások

71 574 000

5 784 000

14 955 000

221 031 000

8 011 000

955 000

82 573 000

6 944 000

15 000

853 000

38 985 000

0

######

4

1

Személyi juttatások

48 400 000

4 948 000

9 232 000

4 665 000

4 971 000

37 619 000

5 498 000

7 278 000

#######

5

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

6 174 000

614 000

1 223 000

618 000

657 000

4 954 000

726 000

953 000

15 919 000

6

3

Dologi kiadások

17 000 000

222 000

4 500 000

215 748 000

2 383 000

955 000

40 000 000

720 000

15 000

853 000

30 754 000

#######

7

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

8

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

5.1.

Működési célú kiadások államháztartáson belülre

10

5.2.

Működési célú kiadások államháztartáson kívülre

11

5.3.

Általános tartalék

12

5.4.

Céltartalékok

13

II.

Felhalmozási kiadások

225 000

0

490 000

0

0

0

400 000

650 000

0

875 000

730 000

0

3 370 000

14

6

Beruházások

225 000

490 000

400 000

650 000

875 000

730 000

3 370 000

15

7

Felújítások

16

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

17

3.1.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson belülre

18

3.2.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson kívülre

19

Költségvetési kiadások összesen (I+II)

71 799 000

5 784 000

15 445 000

221 031 000

8 011 000

955 000

82 973 000

7 594 000

15 000

1 728 000

39 715 000

0

######

20

III.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

21

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

22

9.1

Hitel -, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

23

9.1.1

Felhalmozási célú hitel törlesztése és felhalmozási célú kötvénybeváltás kiadása

24

9.1.2

Működési célú hitel törlesztése és működési célú kötvénybeváltás kiadása

25

9.2

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

26

9.2.1

Felhalmozási célú kiadások

27

9.2.2

Működési célú kiadások

28

9.3

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

29

9.3.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás folyósítása

30

9.3.2

Irányító szervi működési célú támogatás folyósítása

31

Tárgyévi kiadások (I.+II.+III.)

71 799 000

5 784 000

15 445 000

221 031 000

8 011 000

955 000

82 973 000

7 594 000

15 000

1 728 000

39 715 000

0

######

2/4. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK KIADÁSAI

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előir.csop.

Kiem. eir.

KIADÁSOK

Óvodai nevelés szakmai f. (K)

Óvodai nevelés működtetés f. (K)

Bölcsődei
ellátás (K)

Könyvtári állomány gyarapítás (K)

Könyvtári szolgáltatás (K)

Kiadói tevékenység (Ö)

Közművelődés (K)

Közműv. közösségi tev. (K)

Összesen

2

1

Szabadszállási Általános Művelődési Központ

3

I.

Működési kiadások

240 200 000

20 000 000

74 806 000

0

14 005 000

0

46 843 000

1 385 000

0

#######

4

1

Személyi juttatások

210 886 000

63 081 000

9 104 000

30 230 000

313 301 000

5

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

27 514 000

8 225 000

1 201 000

3 998 000

40 938 000

6

3

Dologi kiadások

1 800 000

20 000 000

3 500 000

3 700 000

12 615 000

1 385 000

43 000 000

7

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

8

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

5.1.

Működési célú kiadások államháztartáson belülre

0

10

5.2.

Működési célú kiadások államháztartáson kívülre

0

11

5.3.

Általános tartalék

12

5.4.

Céltartalékok

13

II.

Felhalmozási kiadások

0

1 318 000

0

2 700 000

0

0

667 000

0

0

4 685 000

14

6

Beruházások

1 318 000

2 700 000

667 000

4 685 000

15

7

Felújítások

0

16

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

17

3.1.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson belülre

18

3.2.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson kívülre

19

Költségvetési kiadások összesen (I+II)

240 200 000

21 318 000

74 806 000

2 700 000

14 005 000

0

47 510 000

1 385 000

0

#######

20

III.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

21

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

22

9.1

Hitel -, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

23

9.1.1

Felhalmozási célú hitel törlesztése és felhalmozási célú kötvénybeváltás kiadása

24

9.1.2

Működési célú hitel törlesztése és működési célú kötvénybeváltás kiadása

25

9.2

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

26

9.2.1

Felhalmozási célú kiadások

27

9.2.2

Működési célú kiadások

28

9.3

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

29

9.3.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás folyósítása

30

9.3.2

Irányító szervi működési célú támogatás folyósítása

31

Tárgyévi kiadások (I.+II.+III.)

240 200 000

21 318 000

74 806 000

2 700 000

14 005 000

0

47 510 000

1 385 000

0

#######

2/5. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK KIADÁSAI

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előir.csop.

Kiem. eir.

KIADÁSOK

Idősek nappali ellátása (K)

Szociális
étkeztetés
(K)

Házi segítség-
nyújtás
(K)

Gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatás (K)

Összesen

2

1

Alapszolgáltatási Központ

3

I.

Működési kiadások

22 939 000

1 646 000

28 202 000

26 168 000

0

78 955 000

4

1

Személyi juttatások

16 807 000

1 412 000

24 037 000

22 075 000

64 331 000

5

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 132 000

184 000

3 165 000

2 893 000

8 374 000

6

3

Dologi kiadások

4 000 000

50 000

1 000 000

1 200 000

6 250 000

7

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

8

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

9

5.1.

Működési célú kiadások államháztartáson belülre

0

10

5.2.

Működési célú kiadások államháztartáson kívülre

11

5.3.

Általános tartalék

12

5.4.

Céltartalékok

13

II.

Felhalmozási kiadások

630 000

0

318 000

127 000

0

1 075 000

14

6

Beruházások

630 000

318 000

127 000

1 075 000

15

7

Felújítások

16

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

17

3.1.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson belülre

0

18

3.2.

Felhalmozási célú kiadások államháztartáson kívülre

19

Költségvetési kiadások összesen (I+II)

23 569 000

1 646 000

28 520 000

26 295 000

0

80 030 000

20

III.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

21

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

22

9.1

Hitel -, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

0

23

9.1.1

Felhalmozási célú hitel törlesztése és felhalmozási célú kötvénybeváltás kiadása

24

9.1.2

Működési célú hitel törlesztése és működési célú kötvénybeváltás kiadása

25

9.2

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

26

9.2.1

Felhalmozási célú kiadások

27

9.2.2

Működési célú kiadások

28

9.3

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

0

0

29

9.3.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás folyósítása

30

9.3.2

Irányító szervi működési célú támogatás folyósítása

31

Tárgyévi kiadások (I.+II.+III.)

23 569 000

1 646 000

28 520 000

26 295 000

0

80 030 000

3. melléklet

3/1. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEINEK ALAKULÁSA

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előirányzat Csop.

Kiem. eir.

BEVÉTELEK

Önkorm. ig. tev. (K)

Önk-i vagyon gazd. (Ö)

Önk. elsz. kp-i ktgv-sel (K)

Finanszíro-
zási műv. (Ö)

Közfoglal-
koztatás (Ö)

Út
(K)

Piac
(Ö)

Segélyezés (K)

Adók
(K)

Város-és községgazd.
(K)

Összesen

2

1

Szabadszállás Város Önkormányzata

3

I.

Működési bevételek

6 400 000

40 000 000

765 349 488

0

42 894 000

0

3 900 000

50 000

260 095 748

0

0

1 118 689 236

4

1

Működési célú támogatások államháztartáson
belülről

765 349 488

42 894 000

808 243 488

5

3

Közhatalmi bevételek

260 095 748

260 095 748

6

4

Működési bevételek

5 000 000

40 000 000

3 900 000

50 000

0

48 950 000

7

6

Működési célú átvett pénzeszközök

1 400 000

1 400 000

8

II.

Felhalmozási bevételek

95 000

636 516 000

0

0

0

179 058 259

0

0

0

0

0

815 669 259

9

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson
belülről

636 516 000

179 058 259

815 574 259

10

5

Felhalmozási bevételek

0

11

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

95 000

95 000

12

Költségvetési bevételek összesen (I+II)

6 495 000

676 516 000

765 349 488

0

42 894 000

179 058 259

3 900 000

50 000

260 095 748

0

0

1 934 358 495

13

III.

Finanszírozási bevételek

0

0

25 216 400

555 817 190

0

0

0

0

0

0

0

581 033 590

14

8

Finanszírozási bevételek

0

0

25 216 400

555 817 190

0

0

0

0

0

0

0

581 033 590

15

8.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson
kívülről

0

0

25 216 400

0

0

0

0

0

0

0

0

25 216 400

16

8.1.1

Felhalmozási célú hitel felvétele

17

8.1.2

Működési célú hitel felvétel

18

8.1.4

Államháztartáson belüli megelőlegezések

25 216 400

25 216 400

19

8.2

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

20

8.2.1

Forgatási célú

21

8.2.2

Befektetési célú

22

8.3

Maradvány igénybevétele

0

0

0

555 817 190

0

0

0

0

0

0

0

555 817 190

23

8.3.1

Felhalmozási célú

0

24

8.3.2

Működési célú

555 817 190

555 817 190

25

8.4

Központi és irányító szervi támogatás

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

26

8.4.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás

27

8.4.2

Irányító szervi működési célú támogatás

28

Tárgyévi bevételek (I.+II.+III.)

6 495 000

676 516 000

790 565 888

555 817 190

42 894 000

179 058 259

3 900 000

50 000

260 095 748

0

0

2 515 392 085

3/2. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEINEK ALAKULÁSA

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előirányzat
csop.

Kiem. eir.

BEVÉTELEK

Önk. ált. ig. tev. (Á)

Rendez-
vények (Ö)

Finanszíro-
zási műv. (K)

Összesen

2

1

Szabadszállási Polgármesteri Hivatal

3

I.

Működési bevételek

0

650 000

0

0

0

0

650 000

4

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

5

3

Közhatalmi bevételek

6

4

Működési bevételek

650 000

650 000

7

6

Működési célú átvett pénzeszközök

8

II.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

9

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

10

5

Felhalmozási bevételek

11

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

12

Költségvetési bevételek összesen (I+II)

0

650 000

0

0

0

0

650 000

13

III.

Finanszírozási bevételek

0

0

255 261 000

0

0

0

255 261 000

14

8

Finanszírozási bevételek

0

0

255 261 000

0

0

0

255 261 000

15

8.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

16

8.1.1

Felhalmozási célú hitel felvétele

17

8.1.2

Működési célú hitel felvétel

18

8.2

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

19

8.2.1

Forgatási célú

20

8.2.2

Befektetési célú

21

8.3

Maradvány igénybevétele

0

0

2 206 909

0

0

0

2 206 909

22

8.3.1

Felhalmozási célú

23

8.3.2

Működési célú

2 206 909

2 206 909

24

8.4

Központi és irányító szervi támogatás

0

0

253 054 091

0

0

0

253 054 091

25

8.4.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás

0

26

8.4.2

Irányító szervi működési célú támogatás

253 054 091

253 054 091

27

Tárgyévi bevételek (I.+II.+III.)

0

650 000

255 261 000

0

0

0

255 911 000

3/3. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEINEK ALAKULÁSA FORINT-ban

2025. év

1

Cím

Előirányzat
csop.

Kiem. eir.

BEVÉTELEK

Finansz.
műv. (K)

Központi
ir., Karbantartás (Ö)

Város-
gazd.
(K)

Étkeztetés
(K)

Mg. tev.
(Ö)

Járóbeteg
ellátás
(Ö)

Fiziko-
terápia
(Ö)

Védőnői
szolg. (K)

Háziorvosi
tev.
(K)

Zöldterület
(K)

Összesen

2

1

Gazdasági-Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet

3

I.

Működési bevételek

0

4 300 000

600 000

52 492 000

955 000

37 900 000

5 100 000

1 200 000

22 000 000

0

0

0

#####

4

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

34 000 000

5 100 000

22 000 000

######

5

3

Közhatalmi bevételek

6

4

Működési bevételek

4 300 000

600 000

52 492 000

955 000

3 900 000

1 200 000

######

7

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

8

II.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

10

5

Felhalmozási bevételek

11

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

12

Költségvetési bevételek összesen (I+II)

0

4 300 000

600 000

52 492 000

955 000

37 900 000

5 100 000

1 200 000

22 000 000

0

0

0

#####

13

III.

Finanszírozási bevételek

330 503 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

#####

14

8

Finanszírozási bevételek

330 503 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

#####

15

8.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

16

8.1.1

Felhalmozási célú hitel felvétele

17

8.1.2

Működési célú hitel felvétel

18

8.2

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

19

8.2.1

Forgatási célú

20

8.2.2

Befektetési célú

21

8.3

Maradvány igénybevétele

1 542 501

0

0

0

0

0

0

0

0

0

#####

22

8.3.1

Felhalmozási célú

23

8.3.2

Működési célú

1 542 501

1 542 501

24

8.4

Központi és irányító szervi támogatás

328 960 499

0

0

0

0

0

0

0

0

0

#####

25

8.4.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás

3 370 000

3 370 000

26

8.4.2

Irányító szervi működési célú támogatás

325 590 499

######

27

Tárgyévi bevételek (I.+II.+III.)

330 503 000

4 300 000

600 000

52 492 000

955 000

37 900 000

5 100 000

1 200 000

22 000 000

0

0

0

#####

3/4. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEINEK ALAKULÁSA

2025 év

Ft-ban

1

Cím

Előirányzat
csop.

Kiem. eir.

BEVÉTELEK

Finanszírozási műveletek (K)

Könyvtári szolgáltatás (K)

Kiadói tevékenység
(Ö)

Közművelő-
dési szolg. (K)

Óvoda működtetés (K)

Bölcsőde
(Ö)

Összesen

2

1

Szabadszállási Általános Művelődési Központ

3

I.

Működési bevételek

0

1 050 000

0

1 635 000

0

1 100 000

3 785 000

4

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

5

3

Közhatalmi bevételek

6

4

Működési bevételek

1 050 000

1 635 000

1 100 000

3 785 000

7

6

Működési célú átvett pénzeszközök

8

II.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

9

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

10

5

Felhalmozási bevételek

11

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

12

Költségvetési bevételek összesen (I+II)

0

1 050 000

0

1 635 000

0

1 100 000

3 785 000

13

III.

Finanszírozási bevételek

398 139 000

0

0

0

0

0

398 139 000

14

8

Finanszírozási bevételek

398 139 000

0

0

0

0

0

398 139 000

15

8.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

16

8.1.1

Felhalmozási célú hitel felvétele

17

8.1.2

Működési célú hitel felvétel

18

8.2

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

19

8.2.1

Forgatási célú

20

8.2.2

Befektetési célú

21

8.3

Maradvány igénybevétele

337 907

0

0

0

0

0

337 907

22

8.3.1

Felhalmozási célú

23

8.3.2

Működési célú

337 907

337 907

24

8.4

Központi és irányító szervi támogatás

397 801 093

0

0

0

0

0

397 801 093

25

8.4.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás

4 685 000

4 685 000

26

8.4.2

Irányító szervi működési célú támogatás

393 116 093

393 116 093

27

Tárgyévi bevételek (I.+II.+III.)

398 139 000

1 050 000

0

1 635 000

0

1 100 000

401 924 000

3/5. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEINEK ALAKULÁSA

2025. év

Ft-ban

1

Cím

Előirányzat
csop.

Kiem. eir.

BEVÉTELEK

Finanszírozási műveletek (K)

Idősek nappali ellátása (K)

Szociális étkeztetés (K)

Házi segítségnyújtás (K)

Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat (K)

Összesen

2

1

Alapszolgáltatási Központ

3

I.

Működési bevételek

0

0

1 300 000

2 256 000

0

3 556 000

4

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

5

3

Közhatalmi bevételek

6

4

Működési bevételek

1 300 000

2 256 000

3 556 000

7

6

Működési célú átvett pénzeszközök

8

II.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

9

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

10

5

Felhalmozási bevételek

11

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

12

Költségvetési bevételek összesen (I+II)

0

0

1 300 000

2 256 000

0

3 556 000

13

III.

Finanszírozási bevételek

76 474 000

0

0

0

0

76 474 000

14

8

Finanszírozási bevételek

76 474 000

0

0

0

0

76 474 000

15

8.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

16

8.1.1

Felhalmozási célú hitel felvétele

17

8.1.2

Működési célú hitel felvétel

18

8.2

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

19

8.2.1

Forgatási célú

20

8.2.2

Befektetési célú

21

8.3

Maradvány igénybevétele

530 147

0

0

0

0

530 147

22

8.3.1

Felhalmozási célú

23

8.3.2

Működési célú

530 147

530 147

24

8.4

Központi és irányító szervi támogatás

75 943 853

0

0

0

0

75 943 853

25

8.4.1

Irányító szervi felhalmozási célú támogatás

1 075 000

1 075 000

26

8.4.2

Irányító szervi működési célú támogatás

74 868 853

74 868 853

27

Tárgyévi bevételek (I.+II.+III.)

76 474 000

0

1 300 000

2 256 000

0

80 030 000

4. melléklet

4. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat 2025. évi engedélyezett létszámkerete

Intézmény

Létszám ( fő )

Létszám ( fő )

Létszám ( fő )

Létszám ( fő )

2025.01.01-től

1. Polgármesteri Hivatal

22,50

2. Központi irányítás összesen:

32,00

- Központi irányítás

4,00

- Gépjármű üzemeltetés

3,00

- Háziorvos

1,50

- Járóbeteg ellátás

8,00

- Védőnői szolgálat

2,50

- Karbantartók

6,00

- Zöldterület kezelés

3,00

- Város- és község gazdálkodás

2,00

- Étkeztetés

1,00

- Tanyagondnoki szolgálat

1,00

3. ÁMK - Óvoda

30,00

- pedagógus

19,00

- technikai

11,00

4. ÁMK - Bölcsőde

10,00

- kisgyermeknevelő

7,00

- dajka

3,00

5. ÁMK - Közösségi Ház

7,00

6. ÁMK - Könyvtár

2,00

7. Alapszolgáltatási Központ

11,00

ÖSSZESEN:

114,50

8. Közfoglalkoztatás - önkormányzat

20,00

9. Önkormányzat

1,00

ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN:

135,50

5. melléklet

5. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Beruházások bemutatása címenként

Ft-ban

Megnevezés

2025. évi
teljes összeg

Teljes összegből:

2025. évi

2025. év utáni évek
kötelezettségei

Személyi
juttatás

M. adót
terh. jár.

Dologi

Beruházás

önerő

támogatás

Önkormányzat:

Petőfi Látogatóközpont

497 830 000

0

0

0

497 830 000

19 350 000

478 480 000

0

Kútfúrás

0

0

0

0

0

0

0

Termálvíz

0

0

0

0

0

0

0

0

DVCS telek

600 000

0

0

0

600 000

600 000

0

0

Dekorációs elemek

2 750 000

0

0

0

2 750 000

2 750 000

0

0

Városi weboldal

700 000

0

0

0

700 000

700 000

0

0

Belvízcsatorna

0

0

0

0

0

0

0

0

TOP-Óvoda eszközök

360 000

0

0

0

360 000

360 000

0

0

Közfoglalkoztatási eszközök

544 000

0

0

0

544 000

0

544 000

0

Összesen:

502 784 000

0

0

0

502 784 000

23 760 000

479 024 000

0

Megnevezés

2025. évi
teljes összeg

Teljes összegből:

2025. évi

2025. év utáni évek
kötelezettségei

Személyi
juttatás

M. adót
terh. jár.

Dologi

Beruházás

önerő

támogatás

Polgármesteri Hivatal:

Informatikai eszközök

0

0

0

0

0

0

0

Összesen:

0

0

0

0

0

0

0

Megnevezés

2025. évi
teljes összeg

Teljes összegből:

2025. évi

2025. év utáni évek
kötelezettségei

Személyi
juttatás

M. adót
terh. jár.

Dologi

Beruházás

önerő

támogatás

GAMESZ:

Üzemeltetési eszközök

225 000

0

0

0

225 000

225 000

0

0

Városgazd: 4 db gumi

490 000

0

0

0

490 000

490 000

0

0

Járóbeteg: minimum eszk.

400 000

0

0

0

400 000

400 000

0

0

Fiziko: min.eszk.+új gép

650 000

0

0

0

650 000

650 000

0

0

Fogorvos: KaVo 196 F
mikromotor

875 000

0

0

0

875 000

875 000

0

0

Háziorvos eszközök

730 000

0

0

0

730 000

730 000

0

0

Összesen:

3 370 000

0

0

0

3 370 000

3 370 000

0

0

Megnevezés

2025. évi
teljes összeg

Teljes összegből:

2025. évi

2025. év utáni évek
kötelezettségei

Személyi
juttatás

M. adót
terh. jár.

Dologi

Beruházás

önerő

támogatás

ÁMK:

Óvoda: laptop+server

702 000

0

0

0

702 000

702 000

0

0

mosógép

299 000

0

0

0

299 000

299 000

0

0

szárítógép

317 000

0

0

0

317 000

317 000

0

0

mikrohullámú sütő

0

0

0

0

0

0

0

0

Könyvtár: könyvek

2 700 000

0

0

0

2 700 000

2 700 000

0

0

Közösségi H.: hangfal

160 000

0

0

0

160 000

160 000

0

0

beépíthető sütő

89 000

0

0

0

89 000

89 000

0

0

server

418 000

0

0

0

418 000

418 000

0

0

Összesen:

4 685 000

0

0

0

4 685 000

4 685 000

0

0

Megnevezés

2025. évi
teljes összeg

Teljes összegből:

2025. évi

2025. év utáni évek
kötelezettségei

Személyi
juttatás

M. adót
terh. jár.

Dologi

Beruházás

önerő

támogatás

Alapszolgáltatási Központ:

Idősek- NAS rendszer

376 000

0

0

0

376 000

376 000

0

0

Idősek - projektor

254 000

0

0

0

254 000

254 000

0

0

Házis. - kerékpár

318 000

0

0

0

318 000

318 000

0

0

Családsegítő - kerékpár

127 000

0

0

0

127 000

127 000

0

0

Összesen:

1 075 000

0

0

0

1 075 000

1 075 000

0

0

6. melléklet

6. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Felújítások bemutatása címenként

Ft-ban

Megnevezés

2025. évi
teljes összeg

Teljes összegből:

2025. évi


2025. év utáni évek
kötelezettségei

Személyi
juttatás

M. adót
terh. jár.

Dologi

Felújítás

Önerő

Támogatás

Önkormányzat:

TOP-Városháza

124 062 000

500 000

65 000

7 965 000

115 532 000

14 786 000

109 276 000

0

Közvilágítás

0

0

Dörmögőház

25 000 000

25 000 000

5 000 000

20 000 000

0

Tájház felújítás

17 900 000

17 900 000

0

17 900 000

0

Szakrendelő felújítás

274 299 000

274 299 000

263 439 000

10 860 000

0

Kunadacsi út

184 318 259

2 000 000

260 000

3 000 000

179 058 259

5 260 000

179 058 259

0

Alapszolg. lépcső

750 000

750 000

0

750 000

0

0

Kis OTP tető

0

0

0

0

0

Járda javítás

0

0

0

0

0

Utasváró felújítás

635 000

635 000

0

635 000

0

0

Szökőkút és emlékmű f.

0

0

0

0

0

Sírkő felújítás

0

0

0

0

0

Összesen:

626 964 259

2 500 000

325 000

12 350 000

611 789 259

289 870 000

337 094 259

0

7. melléklet

7. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Pénzbeli juttatások részletes bemutatása

Ft-ban

Megnevezés

Előirányzat

Köztemetés

1 300 000

Szemétszállítási kedvezmény

65 000

Rendszeres települési támogatás

2 200 000

Rendkívüli települési támogatás

1 435 000

Összesen:

5 000 000

8. melléklet

8. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat tartaléka címenként

Ft-ban

Polgármesteri Hivatal:

1. Céltartalékok:

33 000 000

Önkormányzati lakásalap

1 440 000

Víziközmű

4 807 000

Deviza számla

840 000

Munkáltatói lakásalapok

885 000

Adományok

5 028 000

2. Pályázati önerő

20 000 000

2. Általános tartalékok:

5 000 000

a.) Gazdálkodási célú

5 000 000

Önkormányzat összesen:

Polgármesteri Hivatal és
intézmények:

0

ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN:

38 000 000

9. melléklet

9. melléklet a 2/2025. ( II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

10. melléklet

10. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Előirányzat - felhasználási ütemterv 2025. évre önkormányzati szinten

BEVÉTELEK

Ft-ban

Megnevezés

Működési
bevételek

Felhalmozási
bevételek

Finanszírozási
bevételek

Hiány/Többlet

Összesen

Várható éves bevétel

1 251 227 236

815 669 259

585 651 054

0

2 652 547 549

Január

104 269 000

585 651 054

-562 516 364

127 403 690

Február

104 269 000

23 134 690

127 403 690

Március

104 269 000

203 920 000

100 140 690

408 329 690

Április

104 269 000

23 134 690

127 403 690

Május

104 269 000

23 134 690

127 403 690

Június

104 269 000

203 920 000

100 140 690

408 329 690

Július

104 269 000

23 134 690

127 403 690

Augusztus

104 269 000

23 134 690

127 403 690

Szeptember

104 269 000

203 920 000

100 140 690

408 329 690

Október

104 269 000

23 134 690

127 403 690

November

104 269 000

23 134 690

127 403 690

December

104 268 236

203 909 259

100 151 464

408 328 959

KIADÁSOK

Megnevezés

Működési
kiadások

Felhalmozási
kiadások

Összesen

Várható éves kiadás

1 528 844 290

1 123 703 259

2 652 547 549

Január

127 403 690

127 403 690

Február

127 403 690

127 403 690

Március

127 403 690

280 926 000

408 329 690

Április

127 403 690

127 403 690

Május

127 403 690

127 403 690

Június

127 403 690

280 926 000

408 329 690

Július

127 403 690

127 403 690

Augusztus

127 403 690

127 403 690

Szeptember

127 403 690

280 926 000

408 329 690

Október

127 403 690

127 403 690

November

127 403 690

127 403 690

December

127 403 700

280 925 259

408 328 959

11. melléklet

11. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat hitelképessége

Ft-ban

Megnevezés

Tervezett bevétel

Helyi adóból és települési adóból származó bevétel

257 595 748

Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot
megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel

0

Az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel

0

A tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény,
részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

2 500 000

A kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos
megtérülés

0

Összesen:

260 095 748


Az önkormányzat saját bevételeinek 50 %-a 2024. évben 130 047 874 Ft.

12. melléklet

12. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Tájékoztató

a felhalmozási célú bevételek és kiadások tárgyévi adatairól

Ft-ban

Megnevezés

Előirányzat

Bevételek

- Támogatás értékű felhalmozási bevételek

815 574 259

- Felhalmozási célú bevételek

0

- Maradvány felhalmozási célú része

308 034 000

- Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

95 000

Összesen:

1 123 703 259

Kiadások

- 5. sz. melléklet szerinti beruházások

511 914 000

- 6. sz. melléklet szerinti felújítások

611 789 259

- Egyéb felhalmozási célú kiadás

0

Összesen:

1 123 703 259

13. melléklet

13. sz. melléklet a 2/2025.(II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Szabadszállás Város Önkormányzatának

több éves kihatással járó döntéseinek számszerűsítése

E Ft-ban

Megnevezés

Tárgyév ( 2025)

Következő év ( 2026 )

Következő év ( 2027 - )

Saját erő

Támogatás

Összesen

Saját erő

Támogatás

Összesen

Saját erő

Támogatás

Összesen

Jelenleg nincs ilyen döntés.

0

0

Összesen:

0

0

0

0

0

0

0

0

0

14. melléklet Kimutatás a közvetett támogatásokról

A

B

C

1a

Megnevezés

Támogatás összege

1b

Helyi iparűzési adókedvezmény

3 500 000

1c

Magánszemélyek kommunális adója k.

2 000 000

1d

Gépjárműadó kedvezménye

0

1e

Szemétszállítási kedvezmény

300 000

1f

Étkeztetési kedvezmények
( ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése )

22 000 000

1g

Lakásépítéshez, felújításhoz nyújtott
kölcsönök elengedése lakosság részére
méltányosságból

0

1h

Helyiség, eszköz hasznosításából
származó bevételből származó
kedvezmény, mentesség

0

1i

Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön
elengedése

0

1j

Összesen

27 800 000

Szöveges indoklás a közvetett támogatásokhoz:
A hatályos helyi adókról szóló önkormányzati rendelet alapján vehető igénybe a magánszemélyek kommunális adójának kedvezménye, mentessége.
A helyi iparűzési adóban 50 % -os adókedvezmény illeti meg egységesen azokat az adóalanyokat, akiknek az éves adóalapja nem haladja meg az 1,5 millió forintot.
A gépjárműadó tekintetében a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény alapján érvényesíthetők az adókedvezmények. Ennél az adónemnél a törvényi mentességeken és kedvezményeken túl nem adhat további mentességet, kedvezményt a helyi önkormányzat.
A szemétszállítási díjból adható kedvezményeket az önkormányzat a szociális rendeletében szabályozta, ez alapján kerültek határozattal megállapításra a kedvezmények összegei.
Az étkezési térítési díj kedvezménye a Szabadszállás Város Önkormányzat Képviselő-testületének Az egyes szociális és gyermekvédelmi támogatások helyi szabályairól szóló rendelet alapján érvényesíthető.

15. melléklet

15. melléklet a 2/2025.(II.11.) önkormányzati rendelethez

Az Európai Unió támogatásával

megvalósuló programok bevételei, kiadásai

2025. év

Ft-ban

Megnevezés

Bevételi
előirányzat

Kiadási
előirányzat

Érintett intézmény

TOP - Petőfi Látogatóközpont

478 480 000

478 480 000

Önkormányzat

TOP - Óvoda

0

360 000

Önkormányzat

TOP - Városháza

109 276 000

124 062 000

Önkormányzat

TOP - Szakrendelő felújítás

274 299 000

10 860 000

Önkormányzat

Összesen:

862 055 000

613 762 000

16. melléklet

16. melléklet a 2/2025. (II.11.) önkormányzati rendelethez

Fejlesztési célok, melyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet
megkötése kapcsolódhat

Fejlesztési cél megnevezése

Megelőlegezendő
összeg ( E Ft )

Összesen:

0

Az önkormányzat nem tervezi fejlesztési célú hitel felvételét.

17. melléklet

17. melléklet a 2/2025. (II.11.) sz. önkormányzati rendelethez

Helyi adó bevételek

Ft-ban

Megnevezés

Előirányzat

Önkormányzat:

- idegenforgalmi adó

945 000

- iparűzési adó

241 070 748

- kommunális adó

14 000 000

- földhasználati személyi jövedelemadó

1 580 000

- jövedéki adó

0

- bírság, pótlék

2 500 000

összesen:

260 095 748