Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2017. (XII.29.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Hatályos: 2019. 10. 01- 2024. 11. 07Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2017. (XII.29.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alap- törvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a település-rendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41. § (2) bekezdés b) pontja szerint a 9. mellékletben biztosított véleményezési jogkörében eljáró Békés Megyei Kormányhivatal Állami Főépítésze, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. § [A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések]
(1) A rendelet célja Doboz nagyközség építészeti, településképi, illetve természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében, a település történeti múltját, építészeti kultúráját és polgárainak önbecsülését, identitását elősegítő épületek, épületrészek, építmények, illetve az azok által létrehozott utcák, terek, szobrok egészben vagy részben történő megőrzése, minőségi fejlesztése a jövő nemzedékek számára, az építészeti illeszkedéssel és a településfejlesztési célokkal összefüggő követelmények érvényesítése, összességében az épített környezet esztétikus kialakítása.
(2) Doboz Nagyközség településkép védelméről szóló rendelete (továbbiakban: Rendelet) meghatározza Doboz nagyközség sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelmét és alakítását:
a) a helyi építészeti örökség védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, illetve a védelem megszüntetés szabályozásával,
b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,
c) a településképi követelmények szabályozásával,
d) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
e) településképi önkormányzati ösztönző rendszer alkalmazásával.
(3) Hatályát veszti 2019.10.01.
(4) A rendelet hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki vagy amely a nagyközség közigazgatási területén különösen
a) jogszabályban meghatározott építési tevékenységet végez, vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít,
b) reklámfeliratot, illetve hirdető-berendezést helyez el vagy tart fenn, valamint ilyen céllal felületet alakít ki,
c) az épület külső megjelenésén a rendeletben meghatározott változtatást végez, feltéve, hogy tevékenysége az e rendeletben meghatározott településképet, vagy annak védelmét érinti, vagy befolyásolja.
(5) E Rendelet elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
a) 1. melléklet Doboz nagyközség egyedi védelem alatt álló, valamint védelemre javasolt helyi építészeti öröksége
b) 2. melléklet Doboz nagyközség településképi szempontból meghatározó területei
c) 2.1. melléklet: Településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolása: településkép védelme szempontjából a történeti településrész, kisvárosias beépítésű területei, a településkép védelme szempontjából történeti településrész, falusias beépítésű területei, történeti településrészen kívüli falusias településrész területei, Szanazug
d) 2.2. melléklet: Településképi szempontból meghatározó területek jegyzéke
e) 3. melléklet: Doboz Nagyközség településkép védelme szempontjából kiemelt területeinek jegyzéke
(6) E rendelet alkalmazásában:
a) Áttört kerítés: A legalább 20 %-os átláthatóságot biztosító kerítés.
b) Molinó: Építményen kifeszített, illetve építmények vagy más tartószerkezetek között átfeszített, textil vagy textil-jellegű egyéb anyagból készült reklámhordozó
c) Szanazug: Doboz nagyközség helyi építési szabályzatáról szóló Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2007. (XII.14.) önkormányzati rendelete által üdülőházas és hétvégi házas építési övezetbe sorolt területek.
2. § [Illeszkedésre vonatkozó rendelkezések]
(1) Az illeszkedés szabályait kell alkalmazni minden e rendelettel nem szabályozott esetben.
(2) Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével az alábbi kritériumoknak együttesen eleget tesz:
a) környezetéhez igazodik;
b) a településrész építészeti karakterét megőrzi;
c) a meglévő formakultúrát megtartja;
d) léptékhelyes épülettömeget eredményez; továbbá
e) a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz.
3. § [A helyi értékvédelem]
(1) A helyi értékvédelem feladatai:
a) a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti, néprajzi, településtörténeti, régészeti, művészeti, műszaki-ipari-agrár szempontból védelemre érdemes
aa) településszerkezetek,
ab) épületegyüttesek,
ac) épületek és épületrészek, építmények,
ad) utcaképek és látványok,
ae) műtárgyak, szobrok, emlékművek, síremlékek felkutatása,
b) a védett értékek körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése, megőriztetése és a lakossággal történő megismertetése,
c) a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk, illetve megújulásuk elősegítése.
(2) Az (1) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése érdekében Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a megóvandó épített értékeit helyi védettség alá helyezi.
(3) A helyi védettség alá tartozó értékek felsorolását az 1. melléklet tartalmazza.
(4) Nem vonható helyi védelem alá a más módon már műemléki védettséget élvező építmény.
4. § [Fogalommeghatározások]
(1) E Fejezet alkalmazása során:
a) eredeti állapot: az eredeti építéskori állapot vagy az a későbbi állapot, amelyet a védelem elrendelésekor védendő értékként határoztak meg.
b) értékvizsgálat: a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személyek, szervezetek által készített olyan szakvizsgálat, amely feltárja és meghatározza a ténylegesen meglévő, illetve a település szempontjából védelemre érdemes értéket. A vizsgálatnak tartalmaznia kell a védelemre javasolt érték esztétikai, történeti, valamint műszaki, illetve természeti jellemzőit.
c) területi védelem: e rendelet szempontjából a településszerkezet, a településkép, valamint beépítési mód védelmével érintett területek.
d) védett épület, építmény: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan épület, építmény, amely a hagyományos településkép megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti vagy műszaki-ipari-agrár szempontból jelentős alkotás. A védett épület, építmény minden alkotórészét – ideértve a hozzá tartozó kiegészítő, külső és belső díszelemeket is, továbbá esetenként a használat módját – védelem illeti. A rendelet alkalmazása szempontjából védettnek minősülhet az a telek, amelyen a védett épület, építmény áll.
e) védett épületrész: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan épületrész, amely egészében nem védett építményen, építményben helyezkedik el. Védett épületrész lehet különösen az épület tömege, homlokzata, tetőzete, portálja, díszítményei, illetve különleges tartószerkezete.
f) védett értékek károsodása: minden olyan esemény, amely a védett érték teljes, vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenést eredményez.
g) védett műtárgy: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított, e) és f) pontok alatt fel nem sorolt építmény, műtárgy, különösen emlékmű, szobor, síremlék (sírkő), utcabútorzat, díszkút, kerítés, kapu.
h) védett településkarakter: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított, a településépítészet jellegzetes elemeinek, valamint szerkezeteinek, formáinak, anyagainak, színvilágának együttese.
i) védett településszerkezet: a Képviselő-testület által védetté nyilvánított utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód és építési vonal.
(2) a Képviselő-testület a későbbiekben további fogalommeghatározásokat is meghatározhat
5. § [Helyi védetté nyilvánítás és annak megszüntetése I]
(1) A helyi védetté nyilvánításról és annak megszüntetéséről a Képviselő-testület rendelettel dönt.
(2) A helyi védetté nyilvánítást és annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti, értékvizsgálattal.
(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) egyedi építmények, épületek esetén:
aa) a védendő érték megnevezését, szükség esetén körülhatárolását,
ab) pontos hely megjelölését (utca, házszám, helyrajzi szám, épület-illetve telekrész),
ac) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását (fotók, irodalom),
ad) a kezdeményezés indokolását,
b) településszerkezet, településkép, karakter, védelemre javasolt együttes esetén:
ba) az együttes megnevezését,
bb) körülhatárolását,
bc) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását,
bd) a kezdeményezés indokolását.
6. § [Helyi védetté nyilvánítás és annak megszüntetése II]
(1) A védetté nyilvánításhoz vagy annak megszüntetéséhez előzetes értékvizsgálatot kell készíteni.
(2) A helyi védetté nyilvánítási, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket – az erről szóló döntést megelőzően – a partnerségi egyeztetés szabályai alapján kell tájékoztatni.
(3) A helyi védetté nyilvánításról és annak megszüntetéséről értesíteni kell:
a) az érdekelteket:
aa) a helyi védettség kezdeményezőjét,
ab) a helyi védelem alá helyezett ingatlan tulajdonosát,
ac) a helyi védelem alá helyezett ingatlan kezelőjét, ha az nem azonos a tulajdonossal,
b) a kormányhivatal ingatlanügyi szervét,
c) az illetékes építésügyi hatóságot,
d) területi védelemnél az érintett közműveket,
e) helyi értéktár kezelőjét.
7. § [Védett értékek megszüntetése]
(1) A megszüntetésre:
a) műszaki indokok alapján, vagy
b) életveszély-elhárítása miatt, vagy
c) a védett elem országos védelmi kategóriába történő beemelése miatt kerülhet sor.
(2) A védelem megszüntetésére vonatkozó eljárást e Rendelet 5-6. §-ainak megfelelő alkalmazásával kell lefolytatni, a helyi védett elem teljes körű műszaki felmérését (alaprajzok, metszetek, homlokzatok, minden irányú fényképes dokumentálás – ha releváns – történeti kutatás) követően.
(3) Védett építmény teljes bontása csak a védelem megszüntetése után engedélyezhető.
(4) A bontás engedélyezésének feltételeként az egyes épületrészeknek, tartozékoknak az új épületbe történő beépítése vagy részleges bontás esetén azok megőrzése indokolt esetben előírható.
8. § [A védett értékek fenntartása, hasznosítása]
(1) Az egyedi védelem alatt álló helyi építészeti örökség mindenkori tulajdonosát az alábbi kötelezettség terheli:
a) A védett elem/elemrészlet használata nem veszélyeztetheti az örökség fennmaradását;
b) A védett elem/elemrészlet jókarbantartásáról, állapotának megőrzéséről gondoskodni kell;
c) A védett elemen végzett építési tevékenység során a védett elem értékóvó átalakítására, karakterének megőrzésére, anyag- és színhasználatában a védett állapot megtartására kell törekedni.
(2) a Képviselő-testület a későbbiekben további kötelezettségeket is meghatározhat
9. § [A védett értékek nyilvántartása]
(1) A helyi védetté nyilvánított értékekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet.
(2) A nyilvántartás tartalmazza:
a) a védett érték megnevezését,
b) a védett érték pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),
c) a helyszínrajzot,
d) a rendeltetés és használati mód megnevezését,
e) az eredeti tervdokumentáció másolatát, ha az rendelkezésre áll,
f) a védelem elrendelésére vonatkozó képviselőtestületi előterjesztés és döntés másolatát, a védettségi kategória meghatározását,
g) a védett érték felmérési terveit, amennyiben beszerezhetők, illetve előállíthatók,
h) a védett érték fotódokumentációját,
i) minden egyéb adatot, amelyet a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart.
(3) A nyilvántartás vezetéséről a jegyző gondoskodik.
(4) A helyi védelem alatt álló építményt – annak értékeit nem sértő módon – az e célra rendszeresített egységes táblával kell megjelölni.
(5) A tábla szövege: „Helyi védelem alatt álló épület/építmény”
(6) A tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles.
10. § [A településképi szempontból kiemelt és meghatározó területek megállapítása]
(1) A településkép védelme szempontjából Doboz nagyközség közigazgatási területén kiemelt területnek minősül:
a) a műemlék területe, a műemléki környezet területe,
b) régészeti lelőhely területei
c) a helyi jelentőségű védett érték területe,
d) a NATURA 2000 terület, az országos ökológiai hálózatökológiai folyosó területe,
e) a helyi jelentőségű természetvédelmi terület.
(2) Doboz településképi szempontból meghatározó területnek tekintjük az alábbiakban felsorolt településrészek együttes halmazát:
a) a településkép védelme szempontjából a történeti településrész 2. melléklet szerint lehatárolt kisvárosias beépítésű területei;
b) a településkép védelme szempontjából a történeti településrész 2. melléklet szerint lehatárolt falusias beépítésű területei;
c) a történeti településrészen kívüli falusias településrész területei,
d) a Szanazugi településrész.
(3) A településképi szempontból meghatározó terület – e Rendelet 2. melléklete szerinti – művi elemekkel érintett részén:
a) a homlokzatkialakítások egymáshoz való illeszkedését;
b) az épületek összhangot mutató elhelyezését;
c) a minőségi anyaghasználatot;
d) a harmóniát tükröző színezést;
e) az előkertek rendezettségét;
f) a kerítések összhangját;
g) az utcafásítások utcaszakaszonként való összehangolását
h) a rendezett, rendben tartott műszaki állapotot el kell érni.
(4) A településképi szempontból meghatározó terület – e Rendelet 2. melléklete szerinti – táji, természeti elemekkel érintett részén:
a) a tájkarakter megőrzését;
b) a kilátás és rálátásvédelem szempontjainak figyelembevételét;
c) az építmények tájba-illeszkedését;
d) az építmények környezetükkel összhangot mutató elhelyezését;
e) a minőségi és természetes anyaghasználatot;
f) a visszafogott színezést;
g) a táji hagyományokat tükröző növényállomány ültetését;
h) az tájidegen, agresszíven gyomosító, invazív növények telepítésének elkerülését el kell érni.
11. § [Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények]
(1) A település teljes területén, az adott szerkezet felújítása, átépítése során, az alábbi általános építészeti követelményeket kell betartani:
a) a homlokzatképzésnél nem alkalmazhatók az alábbiak:
aa) erős, élénk, kontrasztos színű anyagok – kivéve a fehér és ettől elütő szín –használatát,
ab) ipari terület, kereskedelmi, szolgáltató terület kivételével, a település történelmi anyaghasználatától idegen (pl. fém, műanyag) homlokzati használatát.l
b) a tetőszerkezet héjalásánál nem alkalmazhatók az alábbi anyagok:
ba) pala (kivéve a természetes pala);
bb) rozsdásodó bádog, valamint
bc) műanyag.
c) a nyílászáróknál nem alkalmazhatók az alábbiak:
ca) domború üvegezés;
cb) egymással nem harmonizáló anyagok.
(2) a Képviselő-testület a későbbiekben további követelményeket is meghatározhat
12. § [A településképi szempontból meghatározó területek művi elemekkel érintett részére vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények]
(1) A településképi szempontból meghatározó – e Rendelet 2. melléklete szerint lehatárolt - történeti településrész kisvárosias, falusias beépítésű területei művi elemekkel érintett részére vonatkozó területi építészeti követelmények az alábbiak:
a) a beépítés telepítési módjának tekintetében:
aa) Szabadon álló építési módnál a már kialakult beépítéssel összhangban álló épületelhelyezést kell alkalmazni,
ab) oldalhatáron álló beépítési módnál: 1. utcaszakaszonként egységes oldalkerti épület-elhelyezést; 3. utcaszakaszonként egységes garázselhelyezést kell alkalmazni.
ac) a településen megjelenő, egyedi telepítésű épületek elhelyezésnél: a történetileg kialakult, egyedi jelleg megőrzését biztosító épületelhelyezést kell alkalmazni.
b) a beépítés jellemző szintszámának, tetőhajlásszögének tekintetében:
ba) a területfelhasználás függvényében az alábbi szintmagasságot kell feltételezni a beépítés jellemző, túl nem léphető szintszámának kiszámítása során: 1. lakóterületeken min. 3,0 méter, 2. vegyes területen min. 3,3 méter, 3. további területeken nincs rögzítve.
bb) magastető építés esetén a tetőhajlásszög 38-45o közötti lehet
bc) tetőtérben több önálló szint nem alakítható ki.
c) a kerti építmények, műtárgyak tekintetében: kerti építmény(eke)t, műtárgya(ka)t az oldal és hátsókertben kell elhelyezni az alábbi kivételek figyelembevételével: 1. portaépület előkertben is elhelyezhető. 2. közmű becsatlakozási műtárgy, előkertben és oldalkertben is elhelyezhető. 3. pad, játszótéri építmény, szobor, képzőművészeti alkotás, lugas, szaletli előkertben és oldalkertben is elhelyezhető.
d) kerítés kialakítás tekintetében:
da) a területen áttört kerítést kell létesíteni az alábbi kivételek figyelembevételével: 1. forgalmi terhelések mérséklésére; 2. történeti hagyományok megtartására; 3. utcaképi illeszkedés biztosítására; valamint 4. építészeti koncepció érvényesítésére tömör kerítés is kialakítható.
db) a közterület felőli kerítést az alábbi előírások együttes figyelembevételével kell kialakítani, illetve fenntartani: 1. az épülettel összhangot mutató anyag- és színhasználat alkalmazása; 2. időtálló, minőségi anyaghasználat; 3. élénk színek kerülése, harmonikus, telítetlen földszínek, vagy fehér szín alkalmazása; 4. elsősorban természetes anyagok (pl. kő, tégla, fa) használata; 5. növényzet alkotta kerítés lehetősége; 6. balesetveszélyt okozó kialakítás (törtüveg, szögesdrót, áram-bevezetésű) nem építhető; 7. kerítés műszaki állapotának folyamatos karbantartása.
e) közterület alakítási terv tekintetében:
ea) közterület-alakítási tervet a településkép szempontjából meghatározó terület legalább utca-szakaszonkénti, annak két oldalát magába foglaló lehatárolásával kell készíteni, a Képviselő-testület mindenkori döntésében szereplő területre, a szükséges forgalomtechnikai és műszaki szempontok tekintetében a településképi szempontból meghatározó teljes terület figyelembevételével.
eb) a közterület-alakítási tervben, legalább utca szakaszonként egységes megjelenést biztosító fajösszetételű fasorokat kell alkalmazni.
(2) A településképi szempontból meghatározó – e Rendelet 2. melléklete szerinti lehatárolt – történeti településrész kisvárosias, falusias beépítésű területei művi elemekkel érintett részére vonatkozó egyedi építészeti követelmények az alábbiak:
a) az anyaghasználat tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő anyag használható:
aa) időtálló,
ab) minőséget képviselő,
ac) természetes (pl. kő, tégla, fa);
ad) nem telített és környezetétől nem elütő színű; valamint
ae) árnyalatában földszínű, vagy fehér.
b) a tömegformálás tekintetében bármely:
ba) építészeti minőséget tükröző,
bb) arányos,
bc) funkciójával összhangot mutató,
bd) logikus tömegformálás használható.
c) a homlokzatkialakítás tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő homlokzat kialakítható:
ca) a homlokzattagolást arányosan alkalmazó;
cb) tagozatokat visszafogottan használó;
cc) díszítésében egyszerűségre törekvő;
cd) pasztellszíneket, vagy fehér színt alkalmazó;
ce) nyílásrendszerében rendezett;
cf) logikát tükröző; valamint
cg) természetes anyagokat (pl. vakolat, kő, tégla) alkalmazó.
d) a zöldfelületek kialakítása tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő növényzet telepíthető:
da) a fás szárú növényeket, elsősorban nagy lombkoronát növesztő fákat is alkalmazó;
db) az épületek, vagy tartózkodási helyek árnyékolására alkalmas;
dc) a művi értékekkel egységben kezelt;
de) a táji jellegzetességet, termőhelyi adottságokat visszatükröző;
df) nem allergén és nem invazív fajokat alkalmazó; valamint
dg) közterületen, utca szakaszonként egységes megjelenésre törekvő.
e) a zöldfelületen elhelyezhető kerti építmények és burkolatok kialakítása tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő metódus alkalmazható:
ea) egységes arculatot kialakító;
eb) zavarosan vibráló burkolat nem eredményező;
ec) az építmények és a burkolat összhangját megteremtő;
ed) a burkolt felületeket a szükséges mértékre szorító;
ee) a táji látványt előtérbe helyező; valamint
ef) építészi és tájépítészi szakmai szempontokat képviselő.
f) a sajátos építményfajták elhelyezési módja tekintetében – honvédelmi és katonai, továbbá nemzetbiztonsági célú, illetve rendeltetésű építmények kivételével – az alábbi előírásokat kell betartani:
fa) a meglévő vonalas infrastruktúra elemek elhelyezkedését figyelembe kell venni – lehetőség esetén –, területüket, szerkezeteiket felhasználni;
fb) az előkertben, a közterületről való láthatóságot növényzettel kell eltakarni, vagy mérsékelni;
fc) az antennák közterület felőli homlokzatra rögzítését el kell kerülni;
fd) a légkondicionáló kültéri egységeinek közterület felőli homlokzatra rögzítését el kell kerülni.
(3) A településképi szempontból meghatározó – e Rendelet 2. melléklete szerinti lehatárolt – történeti településrészen kívüli falusias lakóterületek művi elemekkel érintett részére vonatkozó egyedi építészeti követelmények az alábbiak:
a) területén a 2. § -ban előírt illeszkedési,
b) az épületek elhelyezésére vonatkozó egyéb jogszabályokban előírt szabályokat be kell tartani,
c) magastető építés esetén a tetőhajlásszög 30-45 o közötti lehet,
d) területén áttört kerítést kell létesíteni az alábbi kivételek figyelembevételével: 1. forgalmi terhelések mérséklésére; 2. történeti hagyományok megtartására; 3. utcaképi illeszkedés biztosítására; valamint 4. építészeti koncepció érvényesítésére tömör kerítés is kialakítható.
(4) Szanazug területén a 2. § -ban előírt illeszkedési szabályokat be kell tartani. Amennyiben a környezet eltérő építészeti elemei ezt nem teszik lehetővé, egyéb színvonalas megoldás is elfogadott.
(5) Szanazug területén áttört kerítést kell létesíteni az alábbi kivételek figyelembevételével: 1. forgalmi terhelések mérséklésére; 2. történeti hagyományok megtartására; 3. utcaképi illeszkedés biztosítására; valamint 4. építészeti koncepció érvényesítésére tömör kerítés is kialakítható.
13. § [A településképi szempontból meghatározó területek táji, természeti elemekkel érintett részére vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények]
(1) A településképi szempontból meghatározó területek – e Rendelet 2. melléklete szerinti – táji, természeti elemekkel érintett részére vonatkozó területi építészeti követelmények az alábbiak:
a) a beépítés telepítési módjának tekintetében:
aa) a történetileg kialakult, egyedi tájjelleg megőrzését biztosító;
ab) a tájba-simulásra legalkalmasabb helyet elfoglaló épület-elhelyezést kell alkalmazni.
b) a beépítés jellemző szintszámának tekintetében:
ba) földszintes, legfeljebb tetőtér-beépítéses;
bb) pinceszintet a lokális talajvízszint függvényében tartalmazó épület alakítható ki.
c) a kerti építmények, műtárgyak tekintetében:
ca) a táji látványt nem zavaró;
cb) a növényzettel harmonikus
cc) természetes anyagokból készülő;
cd) az épületek, építmények összhangjára ügyelő kerti építmények, műtárgyak helyezhetők el.
d) kerítéskialakítás tekintetében:
da) áttört, vagy növényekből álló kerítést kell létesíteni;
db) a kerítést az alábbi előírások együttes figyelembevételével kell kialakítani, illetve fenntartani: 1. az épülettel összhangot mutató anyag- és színhasználat alkalmazása; 2. időtálló, minőségi anyagok használata; 3. élénk színek kerülése, harmonikus, telítetlen földszínek, vagy fehér szín alkalmazása; 4. elsősorban természetes anyagok (pl. kő, tégla, fa) használata; 5. növényzet alkotta kerítés lehetősége; 6. balesetveszélyt okozó kialakítás (törtüveg, szögesdrót, áram-bevezetésű) kerülése; 7. kerítés műszaki állapotának folyamatos karbantartása.
(2) A településképi szempontból meghatározó területek – e Rendelet 2. melléklete szerinti – táji, természeti elemekkel érintett részére vonatkozó egyedi építészeti követelmények az alábbiak:
a) az anyaghasználat tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő anyag használható:
aa) időtálló,
ab) minőséget képviselő,
ac) természetes (pl. kő, tégla, fa);
ad) nem telített és környezetétől nem elütő színű; valamint
ae) árnyalatában földszínű, vagy fehér.
b) a tömegformálás tekintetében bármely:
ba) építészeti minőséget tükröző,
bb) arányos,
bc) funkciójával összhangot mutató,
bd) logikus tömegformálás használható, továbbá markáns stílusjegyeket hordozó, ám funkciójában a környezetét szolgáló építmény (pl. magasles, kilátótorony stb.) is engedélyezhető.
c) a homlokzatkialakítás tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő homlokzat kialakítható:
ca) a homlokzattagolást arányosan alkalmazó;
cb) tagozatokat visszafogottan használó;
cc) díszítésében egyszerűségre törekvő;
cd) pasztellszíneket, vagy fehér színt alkalmazó;
ce) nyílásrendszerében rendezett;
cf) logikát tükröző; valamint
cg) természetes anyagokat (pl. vakolat, kő, tégla) alkalmazó.
d) a zöldfelületek kialakítása tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő növényzet telepíthető:
da) a fás szárú növényeket, elsősorban nagy lombkoronát növesztő fákat is alkalmazó;
db) az épületek, vagy tartózkodási helyek árnyékolására alkalmas;
dc) a művi értékekkel egységben kezelt;
dd) a táji jellegzetességet, termőhelyi adottságokat visszatükröző;
de) nem allergén és nem invazív fajokat alkalmazó; valamint
df) közterületen, utcaszakaszonként egységes megjelenésre törekvő.
e) a zöldfelületen elhelyezhető kerti építmények és burkolatok kialakítása tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő metódus alkalmazható:
ea) egységes arculatot kialakító;
eb) zavarosan vibráló burkolat nem eredményező;
ec) az építmények és a burkolat összhangját megteremtő;
ed) a burkolt felületeket a szükséges mértékre szorító;
ee) a táji látványt előtérbe helyező; valamint
ef) építészi és tájépítészi szakmai szempontokat képviselő.
f) a sajátos építményfajták elhelyezési módja tekintetében – honvédelmi és katonai, továbbá nemzetbiztonsági célú, illetve rendeltetésű építmények kivételével a meglévő vonalas infrastruktúra elemek elhelyezkedését figyelembe kell venni –lehetőség esetén –, területüket, szerkezeteiket felhasználni.
14. § [A helyi védelemben részesülő területekre vonatkozó építészeti követelmények]
(1) Az egyedi védelem alatt álló helyi építészeti örökség területére vonatkozó, felújítás, átépítés során érvényesítendő, egyedi építészeti követelmények az alábbiak:
a) az anyaghasználat tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő anyag használható:
aa) időtálló,
ab) minőséget képviselő,
ac) elsősorban természetes (pl. kő, tégla, fa);
ad) nem telített és környezetétől élesen nem elütő színű; valamint
ae) árnyalatában földszínű, vagy fehér.
b) a tömegformálás tekintetében bármely:
ba) építészeti minőséget tükröző,
bb) arányos,
bc) funkciójával összhangot mutató, tömegformálás használható.
c) a homlokzatkialakítás tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő homlokzat kialakítható:
ca) a homlokzattagolást arányosan alkalmazó;
cb) tagozatokat visszafogottan használó;
cc) díszítésében egyszerűségre törekvő;
cd) pasztellszíneket, vagy fehér színt alkalmazó;
ce) nyílásrendszerében rendezett;
cf) logikát tükröző; valamint
cg) természetes anyagokat (pl. vakolat, kő, tégla) alkalmazó.
d) a zöldfelületek kialakítása tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő növényzet telepíthető:
da) a fás szárú növényeket, elsősorban nagy lombkoronát növesztő fákat is alkalmazó;
db) az épületek, vagy tartózkodási helyek árnyékolására alkalmas;
dc) a művi értékekkel egységben kezelt;
dd) a táji jellegzetességet, termőhelyi adottságokat visszatükröző;
de) nem allergén és nem invazív fajokat alkalmazó; valamint
df) közterületen, utcaszakaszonként egységes megjelenésre törekvő.
e) a zöldfelületen elhelyezhető kerti építmények és burkolatok kialakítása tekintetében bármely, az alábbi szempontoknak együttesen eleget tevő metódus alkalmazható:
ea) egységes arculatot kialakító;
eb) zavarosan vibráló burkolatot, felületet nem eredményező;
ec) az építmények és a burkolat összhangját megteremtő;
ed) a burkolt felületeket a szükséges mértékre szorító;
ee) az utcaszakaszonkénti megjelenést előtérbe helyező; valamint
ef) építészi és tájépítészi szakmai szempontokat képviselő.
f) a sajátos építményfajták elhelyezési módja tekintetében – honvédelmi és katonai, továbbá nemzetbiztonsági célú, illetve rendeltetésű építmények kivételével – az alábbi előírásokat kell betartani:
fa) a meglévő vonalas infrastruktúra elemek elhelyezkedését figyelembe kell venni – lehetőség esetén –, területüket, szerkezeteiket felhasználni;
fb) az előkertben, a közterületről való láthatóságot növényzettel kell eltakarni, vagy mérsékelni;
fc) az antennák településképet zavaró elhelyezését, valamint közterület felőli homlokzatra rögzítését el kell kerülni;
fd) a légkondicionáló kültéri egységeinek településképet zavaró elhelyezését, valamint közterület felőli homlokzatra rögzítését el kell kerülni.
(2) A védelem alatt álló helyi építészeti örökség területén lévő védett épületek átépítésénél az alábbi követelményeknek kell együttesen eleget tenni:
a) karaktert megtartó;
b) arányrendszert megőrző;
c) új elemeiben a régihez illeszkedő;
d) esztétikát, minőséget hozó, valamint
e) építészeti értéket teremtő.
(3) A védelem alatt álló helyi építészeti örökség területén lévő sajátos építmények, műtárgyak, egyéb műszaki berendezések anyaghasználatánál az alábbi követelményeket kell alkalmazni:
a) időtálló;
b) minőségi;
c) környezetében alkalmazott anyagokhoz illeszkedő;
d) élénk színeket kerülő;
e) állagát hosszútávon megőrző;
f) a település karakterével összhangban lévő.
15. § [Reklámok és reklámhordozók elhelyezésére vonatkozó előírások]
(1) A település területén a reklámokra, reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények az alábbiak:
a) a reklámok mérete tekintetében: molinó a település belterületén nem helyezhető el.
b) a reklámközzététel technológiája, módszere és eszköze tekintetében:
ba) a kihelyezés időtartama alatt az időjárásnak ellenálló technológiával készült;
bb) egymást nem eltakaró reklám, reklámelhelyezés alkalmazható.
c) a reklámhordozók száma tekintetében: reklámhordozók száma tekintetében a vésztői, sarkadi, és békéscsabai országos közút mellett – az egyéb jogszabályok előírásainak figyelembevételével – 1 db helyezhető el.
d) a reklámhordozókra vonatkozó anyaghasználati követelmények az alábbiak:
da) nem rozsdásodó;
db) állékony;
dc) könnyen karbantartható;
dd) élénk színeket nem használó;
de) a reklám megjelenését nem befolyásoló kialakítás alkalmazható.
(2) A település területén a reklámok közzétételének, illetve reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésének közterületekre és magánterületekre irányadó, reklámrendeletben [jelenleg a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet] rögzített országos rendelkezésektől az alábbi estekben és időtartamra el lehet térni:
a) építési reklámháló kihelyezése, kizárólag építési tevékenység időtartamára, bármely települési területen megengedett,
b) a település szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében szükséges reklám, reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés kihelyezése, évente összesen 12 naptári hét időszakra, bármely települési területen megengedett, valamint
c) a nyilvánosság biztosítására – például a partnerségi egyeztetési szabályzatban nevesített célok teljesítésére – szolgáló önkormányzati információs felület időkorlát nélkül, bármely települési területen megengedett.
16. § [Előírások az elhelyezés korlátozására vagy tiltására]
(1) A történeti településrész területén új vezetékes energiaellátási és elektronikus hírközlési hálózatokat föld felett elhelyezni tilos, földalatti elhelyezéssel kell építeni, kivéve, ha a beruházás másként nem valósítható meg, vagy aránytalanul nagy költséggel jár.
(2) Belterület már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a meglevő gyenge és erősáramú hálózatok föld feletti vezetésűek, új energiaellátási elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, vagy közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot csak földalatti elhelyezéssel szabad kivitelezni.
(3) Új elektronikus hírközlési hálózatokat beépítésre nem szánt területen területgazdálkodási okokból a villamosenergia elosztási, a közvilágítási és egyéb hírközlési szabadvezetékekkel közös, egyoldali oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetőek.
(4) Már beépített területen üzemelő föld feletti hálózat rekonstrukciója, figyelembe véve az egyes földfeletti bekötésű ingatlanok átkötési igényét is
a) műemléki környezetben,
b) helyi védettségű területen,
c) közparkokban csak föld alatti elhelyezéssel kivitelezhető.
17. § [Teljes település ellátását biztosító vezeték nélküli elektronikus hírközlés]
(1) Új antenna csak a településképi szempontok érvényesítésével és a környezethez illeszkedően helyezhető el.
(2) Belterületen belül, valamint a külterület beépítésre szánt területein az antennák elhelyezésénél a következő követelményeknek kell megfelelni:
a) Antenna csak már meglevő építményre telepíthető a gazdasági övezetek kivételével.
b) Ha meglévő épület, építmény tetejére valamely okból nem lenne telepíthető az új antenna, akkor - gazdasági övezetek kivételével - az antenna önállóan csak multifunkcionális (pl. sportpálya térvilágítás, vendéglátó egységgel együtt építve, kilátó, vadles stb.) kialakítással telepíthető.
c) Antenna templomtoronyra nem helyezhető el.
d) Helyi védettséggel érintett építményen, területen, közparkban, lakóépítési övezetben antenna nem telepíthető.
e) Gazdasági övezetekben önálló tartószerkezettel telepített antenna lakóépületektől csak legalább 100 méter távolságra helyezhető el.
18. § [Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó egyedi előírások]
(1) Teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek:
a) mezőgazdasági,
b) gazdasági,
c) különleges területek.
(2) Az (1) bekezdés szerinti sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmas terület a helyileg védett kastélypark területe.
(3) A (2) bekezdés szerinti területen levő közvilágítás, helyi áramellátást szolgáló létesítmény megvalósítható, korszerűsíthető.
(4) helyi védettség alatt álló területek, terek, parkok területén a sajátos építményekkel, műtárgyakkal kapcsolatos anyaghasználatra vonatkozó követelmények:
a) építmények esetében is elsődlegesen földalatti elhelyezés preferált,
b) föld feletti kialakítás esetén kő-, tégla- vagy vakolt homlokzat, korcolt fémlemezfedés megengedett.
19. § [Településképi bejelentési eljárás]
(1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a reklámok és reklámhordozók elhelyezése tekintetében.
(2) A bejelentést a polgármesternek az országos követelményekben meghatározott tartalommal és formában kell benyújtani.
(3) A településképi bejelentés tudomásul vételéről igazolást kel kiadni.
(4) A polgármesternek a településképi bejelentéssel kapcsolatos döntését a polgármesteri hivatal ezzel a feladattal munkaköri feladatként megbízott személy készíti elő.
(5) A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység előírásoknak megfelelő végzését.
20. § [A helyrehozatali kötelezettség előírásának rendje]
(1) A helyi védelem alatt álló ingatlanok településképi megjelenésének javítása érdekében, az azt rontó állapotú építményekre helyrehozatali kötelezettség írható elő, a következő feltételek együttes teljesülésével:
a) Helyrehozatali kötelezettséget a polgármester hatósági döntésében írhat elő.
b) Helyrehozatali kötelezettség kizárólag a településképben megjelenő (közterületről látható, közterület felőli rálátással érintett) építmény(ek)re írható elő.
c) A helyrehozatali kötelezettségnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
ca) az építmény beazonosítására alkalmas adatait (cím, helyrajzi szám, alaptérképi elhelyezkedés);
cb) az építmény tulajdonosát/tulajdonosait;
cc) a helyrehozatali kötelezettség által érintett szerkezet(ek), arculati elem(ek) leírását, vagy a teljes építmény megnevezését;
cd) a helyrehozatal teljesítésének végső határidejét;
ce) a határidő meghosszabbításának lehetőségeit, indokait;
cf) a helyrehozatalhoz nyújtható önkormányzati támogatás – e Rendelet 22. §-ban – lehetőségét és feltételeit; valamint
cg) a helyrehozatal nem teljesítésének szankcióit (pl. településképi kötelezés, településképi bírság).
(2) a Képviselő-testület a későbbiekben további követelményeket is meghatározhat
21. § [A településképi kötelezési eljárás]
(1) A polgármester településképi kötelezés formájában e rendeletben megfogalmazott településképi követelmények be nem tartása esetén az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására, helyrehozatalára vagy elbontására kötelezheti.
(2) A településképi kötelezési eljárás részletes szabályai:
a) A településképi kötelezési eljárás hivatalból, vagy kérelemre indul.
b) A településképi kötelezési eljárást a polgármester folytatja le önkormányzati hatósági jogkörben, és határozattal kötelezést bocsát ki.
(3) A településképi követelmények megszegésének jogkövetkezményei:
a) településképi kötelezés, valamint
b) településkép-védelmi bírság.
(4) A településkép-védelemi bírság kiszabásának részletes szabályai:
a) településkép-védelmi bírság a következő esetekben szabható ki:
aa) településképi bejelentési eljárás kezdeményezésének elmulasztása,
ab) a bejelentésben vagy döntésben meghatározottól eltérő tevékenység végzése,
ac) a településképi követelmények be nem tartása,
ad) döntés végre nem hajtása.
b) A településkép-védelmi bírság:
ba) felső határa 1.000.000,- forint,
bb) alsó határa 10.000,- forint,
c) A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:
ca) a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,
cb) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,
cc) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,
cd) a jogsértő állapot időtartamát,
ce) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,
cf) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását.
(5) A településkép-védelmi bírságot közvetlenül az Önkormányzat erre a célra szolgáló bankszámlájára történő befizetéssel kell teljesíteni.
(6) A bírság mértéke korlátlanul enyhíthető, vagy mellőzhető, ha a jogsértés megszüntetésre kerül.
22. § [Ösztönző rendszer]
(1) A településképi követelmények alkalmazására az önkormányzat az alábbi támogatási és ösztönző rendszert alkalmazhatja:
a) anyagi támogatás nyújtása a költségvetési rendeletben meghatározott keretösszeg erejéig;
b) a Településképi Arculati Kézikönyv módosításánál, a megvalósult jó példák fejezetébe az érintett épület/épületrész beemelése,
c) szakmai segítségnyújtás központi támogatás benyújtása során,
d) csereingatlan felajánlása megállapodás alapján.
(2) A védett épületek külső és az ezzel összefüggő belső felújításának tervezésére, helyreállítására (homlokzatfelújítással összefüggő szerkezetépítési munkákat is beleértve), felújítására, korszerűsítésére (utólagos víz-, és hőszigetelés), a külső homlokzat meghatározó elemeinek (tagozat, párkány, horizontális és vertikális ritmus, lábazat, nyílászárók, szín, tetőforma, héjalás stb.) leginkább megfelelő állapot szerinti helyreállításának költségeihez pályázat útján az önkormányzat támogatást adhat.
(3) A támogatás formája vissza nem térítendő,, a helyi védelem alatt álló épületek esetén a védett érték megőrzéséhez szükséges és indokolt költséghez adható, az éves költségvetésben meghatározott keretösszeg és mérték erejéig.
(4) A támogatás kifizetésének esedékessége a támogatott munka befejezése, melyet számlákkal kell igazolni, indokolt esetben előleg is nyújtható.
(5) A támogatási igényt a Közbeszerzési és Területfejlesztési Bizottsághoz (a továbbiakban: Bizottság) kell benyújtani, a bizottság véleménye alapján a képviselő-testület dönt.
(6) Az igénybejelentésnek tartalmaznia kell:
a) a megvalósítani tervezett felújítás engedélyes szintű tervét, költségvetését és
aa) ha jogszabály előírja, akkor a jogerős építési engedélyét;
ab) egyéb esetben az illetékes szerv, vagy hatóság hozzájárulását.
b) az érintett tulajdonosok (kezelők, használók) névsorát, írásos nyilatkozatukat, hogy a felújítás rájuk eső többletköltségeit vállalják.
c) a kivitelezés ütemezését;
d) nyilatkozatot a megelőlegezett költség viseléséről.
(7) Ha a támogatott az építkezést a megállapodásban vállalt határidőre nem tudja befejezni, írásban kérheti a támogatási összeg következő évi felhasználását.
(8) A pályázatokat a Bizottság az éves költségvetést jóváhagyó testületi ülést követően folyamatosan be lehet nyújtani, amíg az éves keretösszeg fedezetet nyújt a benyújtott igényekre.
(9) A pályázat eredményéről az igénylőket írásban értesítést kapnak.
(10) Azokkal a pályázókkal, akiknek pályázatai elfogadásra kerültek, a polgármester megállapodást ír alá a megvalósítás feltételeiről.
(11) A megállapodásban rögzíteni kell a munkálatok ellenőrzésére vonatkozó feladatokat, az elvégzett munka átvételét, a felmerült költségek igazolását, az esetleges nem teljesítés miatti következményeket.
23. § [Hatálybalépés és átmeneti rendelkezések]
(1) Ez a Rendelet 2018. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indított ügyekben kell alkalmazni.
(2) A hatálybalépésekor már folyamatban lévő ügyekben kizárólag az építtető, vagy a tulajdonos kérésére alkalmazhatók a Rendelet előírásai.
(3) A 22. § (a) pontjában biztosított támogatási igény először a 2019.évi költségvetési rendelet elfogadását követően nyújtható be.
24. § [A Rendelet hatálybalépésével hatályát veszti:]
(1) Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi építészeti örökség védelméről szóló 12/2009. (VII.1.) önkormányzati rendelete;
(2) Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2007. (XII.14.) önkormányzati rendelete Doboz nagyközség helyi építési szabályzatáról: 6. § (7) bekezdése, 7. § l) pontja, 8. § l) pontja, 9. § m) pontja, 10. § k) és l) pontja, 14. § l) pontja, 15. § l) pontja 17. § (1) bekezdés m) pontja, 17/A (4) bekezdése, 18. § (3) bekezdése, 19. § (2) bekezdése d) e) pontja, (3) bekezdés d) e) pontja, (5) és (6) bekezdése, 25. § (5) -(10) bekezdése, 26-28 §-ai, 30. §, 1, II,, 3, 4 mellékletei