Méra Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.7.) önkormányzati rendelete

Méra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021. (V.7.) Önkormányzati rendelete A 2020. évi költségvetés végrehajtásáról és vagyongazdálkodásáról

Hatályos: 2021. 05. 08- 2022. 02. 26

Méra Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.7.) önkormányzati rendelete

Méra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2021. (V.7.) Önkormányzati rendelete A 2020. évi költségvetés végrehajtásáról és vagyongazdálkodásáról

2021.05.08.

Méra Község Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatályba lépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában, a helyi önkormányzatok és szervezik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendelem el:

1.  § Az önkormányzat 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás:

a) költségvetési bevételi főösszegét 394.664.513.- Ft-ban,

b) költségvetési kiadási főösszegét 420.174.049.- Ft-ban,

c) finanszírozási bevételek főösszegét 83.853.319.- Ft-ban,

d) finanszírozási kiadások főösszegét 7.205.174.- Ft-ban,

e) bevétel főösszegét 478.517.832.- Ft-ban,

f) kiadás főösszegét 427.379.223.- Ft-ban jóváhagyom.

2.  § Az 1. §-ban megjelölt bevételek és kiadások főösszegét az 1–3. mellékletek tartalmazzák.

a) Az államháztartásról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 155. § (2) bekezdése alapján az önkormányzat 2020. évi maradványának összege 51.138.609.- Ft.

b) Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek maradványának összegét és felosztását a 13. melléklet mutatja.

3.  § Az Önkormányzat 2020. évi zárszámadását részletesen a következők szerint fogadom el:

a) 1. melléklet Zárszámadás mérlege 2020. december 31-én.

b) 2. melléklet Az Önkormányzat 2020. évi működési és felhalmozási költségvetési bevétele és kiadása kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatonként mindösszesen.

c) 3.melléklet Az Önkormányzat 2020. évi működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlege.

d) 4. melléklet Az Önkormányzat 2020. évi költségvetési bevételei és kiadásai előirányzatainak és létszámának alakulása összevontan.

e) 5.melléklet Az Önkormányzat 2020. évi költségvetési bevételei és kiadásai előirányzatainak és létszámának alakulása kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatonként.

f) 6. melléklet A Mérai Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi bevételi és kiadási előirányzatainak és létszámának alakulása összevontan.

g) 7. melléklet A Mérai Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi költségvetési bevételei és kiadásai előirányzatainak és létszámának alakulása kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatonként.

h) 8. melléklet A Mérai Óvoda 2020. évi bevételi és kiadási előirányzatainak és létszámának alakulása összevontan.

i) 9. melléklet A Mérai Óvoda 2020. évi költségvetési bevételei és kiadásai előirányzatainak és létszámának alakulása kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatonként.

j) 10. melléklet Az Önkormányzat Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei, kiadásai.

k) 11. melléklet Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügylet megkötését igénylő 2020. évi fejlesztési céljainak alakulása.

l) 12. melléklet Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeinek és azokhoz kapcsolódóan az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló Korm.rendelet szerinti saját bevételeinek alakulása.

m) 13. melléklet A költségvetési maradvány alakulása 2020. évben.

n) 1. Tájékoztató tábla Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásának pénzügyi mérlege.

o) 2. Tájékoztató tábla Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése.

p) 3. Tájékoztató tábla Az Önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban 2020. december 31-én.

q) 4. Tájékoztató tábla Adósság állomány alakulása lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban 2020. december 31-én.

r) 5. Tájékoztató tábla Az Önkormányzat által adott közvetett támogatások.

s) 6. Tájékoztató tábla Kimutatás a 2020. évi céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról.

t) 7. Tájékoztató tábla Vagyonkimutatás.

u) 8. Tájékoztató tábla Pénzeszközök változásának levezetése.

4.  § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és Méra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2020. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről hatályát veszti.Ezt a rendelet a 6/2022. (II. 25.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezte.

1. melléklet

Méra Önkormányzat 2020. évi zárszámadásának összevont mérlege

1. Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+ … + 5)

237.452.181

439.682.594

392.764.513

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

210.164.785

399.010.899

356.566.115

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

180.129.346

206.564.234

206.564.234

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

77.144.369

86.509.630

86.509.630

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

34.508.780

36.775.430

36.775.430

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

66.360.756

70.635.438

70.635.438

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.115.441

2.842.571

2.842.571

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

9.073.400

9.073.400

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

727.765

727.765

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

30.035.439

192.446.665

150.001.881

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek kommunális adója)

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

13.000.000

13.810.000

13.806.399

3.2.

Gépjármű adó

2.800.000

2.800.000

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

131.109

131.109

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

152.848

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

11.487.396

21.930.586

20.108.042

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

2.500.000

6.990.000

5.757.528

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1.450.090

4.450.090

4.581.161

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

500.000

95.008

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

5.942.848

6.579.808

6.306.262

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.594.458

2.732.497

2.689.340

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

3.000

3.545

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

415.170

415.170

4.11.

Egyéb működési bevételek

260.021

260.028

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

2.000.000

2.000.000

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.000.000

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

2.000.000

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

1.900.000

1.900.000

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

1.900.000

1.900.000

8.1.

Immateriális javak értékesítése

8.2.

Ingatlanok értékesítése

400.000

400.000

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

1.500.000

1.500.000

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

237.452.181

441.582.594

394.664.513

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 13.)

14.026.576

15.158.333

83.853.319

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

14.026.576

15.158.333

76.153.384

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

14.026.576

15.158.333

76.153.384

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

7.699.935

14.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

251.478.757

456.740.927

478.517.832

2. Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

251.478.757

407.647.897

378.286.193

1.1.

Személyi juttatások

118.701.308

193.493.374

187.977.153

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

19.848.798

26.535.021

25.090.512

1.3.

Dologi kiadások

64.377.159

121.368.020

107.417.277

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

36.336.000

52.055.787

44.058.787

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11. )

12.215.492

14.195.695

13.742.464

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

9.574.752

422.355

1.5.1.1.

Általános tartalék

9.574.752

422.355

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Elvonások és befizetések

440.300

440.300

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

2.140.740

2.740.740

2.709.864

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

500.000

10.592.300

10.592.300

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

41.887.856

41.887.856

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

37.918.749

37.918.749

2.1.1.

-beruházás:

37.918.749

37.918.749

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

3.969.107

3.969.107

2.2.1.

- felújítás:

3.969.107

3.969.107

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

251.478.757

449.535.753

420.174.049

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

7.205.174

7.205.174

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.4.)

7.205.174

7.205.174

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

7.205.174

7.205.174

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

251.478.757

456.740.927

427.379.223

3. Bevételek és kiadások egyenlege
forintban

A

B

C

D

Megnevezés

Eredeti előirányzatból

Módosított
előirányzatból

Teljesítés

1

Költségvetési bevételek összesen

237.452.181

441.582.594

394.664.513

2

Költségvetési kiadások összesen

251.478.757

449.535.753

420.174.049

3

Költségvetési hiány / többlet (1.-2.)

-14.026.576

-7.953.159

-25.509.536

4. Működési bevételek és működési kiadások egyenlege
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Megnevezés

Eredeti
előirányzatból

Módosított
előirányzatból

Teljesítés

1.

Működési bevételek összesen

237.452.181

439.682.594

392.764.513

2.

Működési kiadások összesen

251.478.757

407.647.897

378.286.193

3.

Működési hiány / többlet (1.-2.)

-14.026.576

32.034.697

14.478.320

5. Felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege
forintban

A

B

C

D

Megnevezés

Eredeti
előirányzatból

Módosított
előirányzatból

Teljesítés

1

Felhalmozási bevételek összesen

0

1.900.000

1.900.000

2

Felhalmozási kiadások összesen

0

41.887.856

41.887.856

3

Felhalmozási hiány / többlet (1.-2.)

0

-39.987.856

-39.987.856

1. tájékoztató tábla

Az Önkormányzat 2020. évi zárszámadásának pénzügyi mérlege

forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

2019. évi teljesítés

2020. évi előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+ … + 5)

451.207.796

237.452.181

392.764.513

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

403.596.288

210.164.785

356.566.115

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

183.565.051

180.129.346

206.564.234

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

74.987.952

77.144.369

86.509.630

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

35.218.267

34.508.780

36.775.430

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

54.584.682

66.360.756

70.635.438

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.160.670

2.115.441

2.842.571

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

16.613.480

9.073.400

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

727.765

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

220.031.237

30.035.439

150.001.881

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

25.950.679

15.800.000

14.090.356

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

25.912.520

15.800.000

14.090.356

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek kommunális adója)

140.334

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

22.702.724

13.000.000

13.806.399

3.2.

Gépjármű adó

3.069.462

2.800.000

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

131.109

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

38.159

152.848

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

21.660.829

11.487.396

20.108.042

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

9.525.462

2.500.000

5.757.528

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

897.537

1.450.090

4.581.161

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

357.000

95.008

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

5.874.816

5.942.848

6.306.262

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

2.745.530

1.594.458

2.689.340

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

4.998

3.545

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

1.793.486

415.170

4.11.

Egyéb működési bevételek

462.000

260.028

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

2.000.000

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

2.000.000

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

12.743.802

1.900.000

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

12.743.802

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

12.743.802

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

1.900.000

8.1.

Immateriális javak értékesítése

8.2.

Ingatlanok értékesítése

400.000

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

1.500.000

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

463.951.598

237.452.181

394.664.513

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 13.)

50.434.596

14.026.576

83.853.319

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

43.229.422

14.026.576

76.153.384

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

43.229.422

14.026.576

76.153.384

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

7.205.174

7.699.935

14.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

514.386.194

251.478.757

478.517.832

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

2019. évi teljesítés

2020. évi előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

385.043.018

251.478.757

378.286.193

1.1.

Személyi juttatások

201.914.093

118.701.308

187.977.153

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

27.536.854

19.848.798

25.090.512

1.3.

Dologi kiadások

108.676.677

64.377.159

107.417.277

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

38.387.527

36.336.000

44.058.787

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11. )

8.527.867

12.215.492

13.742.464

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

9.574.752

1.5.1.1.

Általános tartalék

9.574.752

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Elvonások és befizetések

282.447

440.300

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

2.140.740

2.709.864

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

8.245.420

500.000

10.592.300

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

107.802.565

41.887.856

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

4.096.082

37.918.749

2.1.1.

-beruházás:

4.096.082

37.918.749

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

103.706.483

3.969.107

2.2.1.

- felújítás:

103.706.483

3.969.107

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

492.845.583

251.478.757

420.174.049

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

7.205.174

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.4.)

7.205.174

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

5.902.561

7.205.174

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

498.748.144

251.478.757

427.379.223

2. melléklet

Méra Önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai működési és felhalmozási bevételek és kiadások, és azokon belül kiemelt előirányzatok szerint,

kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban

Kötelező feladatok
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+… + 5)

237.452.181

439.682.594

392.764.513

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

210.164.785

399.010.899

356.566.115

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

180.129.346

206.564.234

206.564.234

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

77.144.369

86.509.630

86.509.630

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

34.508.780

36.775.430

36.775.430

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

66.360.756

70.635.438

70.635.438

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.115.441

2.842.571

2.842.571

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

9.073.400

9.073.400

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

727.765

727.765

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

30.035.439

192.446.665

150.001.881

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek kommunális adója)

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

13.000.000

13.810.000

13.806.399

3.2.

Gépjármű adó

2.800.000

2.800.000

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

131.109

131.109

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

152.848

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

11.487.396

21.930.586

20.108.042

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

2.500.000

6.990.000

5.757.528

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1.450.090

4.450.090

4.581.161

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

500.000

95.008

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

5.942.848

6.579.808

6.306.262

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.594.458

2.732.497

2.689.340

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

3.000

3.545

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

415.170

415.170

4.11.

Egyéb működési bevételek

260.021

260.028

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

2.000.000

2.000.000

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.000.000

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

2.000.000

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

1.900.000

1.900.000

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

1.900.000

1.900.000

8.1.

Immateriális javak értékesítése

8.2.

Ingatlanok értékesítése

400.000

400.000

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

1.500.000

1.500.000

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

237.452.181

441.582.594

394.664.513

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 14.)

14.026.576

15.158.333

83.853.319

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

14.026.576

15.158.333

76.153.384

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

14.026.576

15.158.333

76.153.384

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

7.699.935

15.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

251.478.757

456.740.927

478.517.832

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

251.478.757

407.647.897

378.286.193

1.1.

Személyi juttatások

118.701.308

193.493.374

187.977.153

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

19.848.798

26.535.021

25.090.512

1.3.

Dologi kiadások

64.377.159

121.368.020

107.417.277

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

36.336.000

52.055.787

44.058.787

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11. )

12.215.492

14.195.695

13.742.464

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

9.574.752

422.355

1.5.1.1.

Általános tartalék

9.574.752

422.355

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Visszatérítendő támogatások

440.300

440.300

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

2.140.740

2.740.740

2.709.864

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

500.000

10.592.300

10.592.300

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

41.887.856

41.887.856

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

37.918.749

37.918.749

2.1.1.

-beruházás:

37.918.749

37.918.749

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

3.969.107

3.969.107

2.2.1.

- felújítás:

3.969.107

3.969.107

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

251.478.757

449.535.753

420.174.049

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

7.205.174

7.205.174

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.4.)

7.205.174

7.205.174

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

7.205.174

7.205.174

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

251.478.757

456.740.927

427.379.223

Önként vállalt feladatok

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11.)

Államigazgatási feladatok

1. Kiadási előirányzatok

2. tájékoztató tábla

Ezer forintban !

Sor-
szám

Kötelezettség
jogcíme

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2020.
évi
teljesítés

Kötelezettségek a következő években

Még fennálló kötelezettség

2020.

2021.

2022.

2022.
után

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10=(6+…+9)

1.

Működési célú
hiteltörlesztés (tőke+kamat)

2.

............................

3.

............................

4.

Egyéb felhalmozási kiadások

5.

6.

7.

Beruházás feladatonként

8.

............................

9.

Felújítás célonként

10.

............................

11.

Egyéb

12.

............................

13.

............................

14.

Összesen (1+4+7+9+11)

3. melléklet

Működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlege önkormányzati szinten

Működési bevételek és kiadások mérlege
forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor- szám

Bevétel megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

Kiadás megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

Működési célú támogatások Áht-n belülről

210.164.785

399.010.899

356.566.115

Személyi juttatások

118.701.308

193.493.374

187.977.153

2.

Közhatalmi bevételek

15.800.000

16.741.109

14.090.356

Munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó

19.848.798

26.535.021

25.090.512

3.

Működési bevételek

11.487.396

21.930.586

20.108.042

Dologi kiadások

64.377.159

121.368.020

107.417.277

4.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről

2.000.000

2.000.000

Ellátottak pénzbeli juttatása

36.336.000

52.055.787

44.058.787

5.

Egyéb működési célú kiadások

12.215.492

14.195.695

13.742.464

8.

Költségvetési bevételek összesen:

237.452.181

439.682.594

392.764.513

Költségvetési kiadások összesen:

251.478.757

407.647.897

378.286.193

9.

Hiány belső finanszírozásának bevételei (10.+…+13.)

14.026.576

15.158.333

83.853.319

10.

Költségvetési maradvány igénybevétele

14.026.576

15.158.333

76.153.384

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

11.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Belföldi értékpapírok kiadásai

12.

Betét visszavonásból származó bevétel

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

7.205.174

7.205.174

13.

ÁH-n belüli megelőlegezés

7.699.935

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

14.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (15. + 16.)

Külföldi finanszírozás kiadásai

15.

Hitel-, kölcsön felvétel pénzügyi vállalkozásokról

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

16.

Belföldi értékpapírok bevételei

17.

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (9. + 14.)

14.026.576

15.158.333

83.853.319

Működési célú finanszírozási kiadások (10. + … + 15.)

7.205.174

7.205.174

18.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (8. + 17.)

251.478.757

454.840.927

476.617.832

KIADÁSOK ÖSSZESEN (8. + 17.)

251.478.757

414.853.071

385.491.367

19.

Költségvetési hiány:

Költségvetési többlet:

39.987.856

91.126.465

20.

Tárgyévi hiány:

Tárgyévi többlet:

Felhalmozási bevételek és kiadások mérlege
forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

Bevétel megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

Kiadás megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről

Beruházások
ebből EU-s forrásból megvalósuló programok, projektek kiadásai

37.918.749

37.918.749

2

Felhalmozási bevételek

1.900.000

1.900.000

Felújítások
ebből EU-s forrásból megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.969.107

3.969.107

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről

Egyéb felhalmozási célú kiadások

4

5

6

7

8

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+3.)

1.900.000

1.900.000

Költségvetési kiadások összesen
(1. +…+3.)

41.887.856

41.887.856

9

Hiány belső finanszírozásának bevételei (10. + … + 13.)

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

10

Költségvetési maradvány igénybevétele

Belföldi értékpapírok kiadásai

11

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

12

Betét visszavonásából származó bevétel

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

13

Értékpapír értékesítése

Külföldi finanszírozás kiadásai

14

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

15

Hiány külső finanszírozásának bevételei (16. +17.)

16

Hitel-, kölcsön felvétel pénzügyi vállalkozásokról

17

Belföldi értékpapírok bevételei

18

19

20

21

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (9+15)

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen (9. + … + 14.)

22

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (8. + 21.)

1.900.000

1.900.000

KIADÁSOK ÖSSZESEN (8. + 21.)

41.887.856

41.887.856

23

Költségvetési hiány:

39.987.856

39.987.856

Költségvetési többlet:

3. tájékoztató tábla

Ezer forintban !

Hitel, kölcsön

Kölcsön-
nyújtás
éve

Lejárat
éve

Hitel, kölcsön állomány 2020. dec. 31-én

Hitel, kölcsön állomány december 31-én

2022. után

2021.

2022.

2

3

4

5

6

7

8

Rövid lejáratú

............................

............................

............................

............................

Hosszú lejáratú

............................

............................

............................

............................

Összesen (1+6)

4. melléklet

Az önkormányzat költségvetési bevételi és kiadási előirányzatainak, továbbá létszámának alakulása összevontan

1. Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+ … + 5)

236.914.733

439.145.146

392.462.120

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

210.164.785

399.010.899

356.566.115

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

180.129.346

206.564.234

206.564.234

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

77.144.369

86.509.630

86.509.630

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

34.508.780

36.775.430

36.775.430

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

66.360.756

70.635.438

70.635.438

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.115.441

2.842.571

2.842.571

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

9.073.400

9.073.400

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

727.765

727.765

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

30.035.439

192.446.665

150.001.881

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek kommunális adója)

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

13.000.000

13.810.000

13.806.399

3.2.

Gépjármű adó

2.800.000

2.800.000

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

131.109

131.109

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

152.848

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

10.949.948

21.393.138

19.805.649

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

2.500.000

6.990.000

5.757.528

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1.450.090

4.450.090

4.548.461

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

500.000

95.008

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

5.405.400

6.042.360

6.042.242

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.594.458

2.732.497

2.683.940

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

3.000

3.272

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

415.170

415.170

4.11.

Egyéb működési bevételek

260.021

260.028

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

2.000.000

2.000.000

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.000.000

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

2.000.000

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

1.900.000

1.900.000

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

1.900.000

1.900.000

8.1.

Immateriális javak értékesítése

400.000

400.000

8.2.

Ingatlanok értékesítése

1.500.000

1.500.000

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

236.914.733

441.045.146

394.362.120

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 14.)

14.026.576

11.767.315

82.721.476

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

14.026.576

11.767.315

75.021.541

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

14.026.576

11.767.315

75.021.541

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

7.699.935

15.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

250.941.309

452.812.461

477.083.596

2. Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

148.472.584

279.805.005

263.012.244

1.1.

Személyi juttatások

51.333.361

111.640.501

111.497.167

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7.978.481

12.760.578

12.759.982

1.3.

Dologi kiadások

40.609.250

89.152.444

80.953.844

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

36.336.000

52.055.787

44.058.787

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11. )

12.215.492

14.195.695

13.742.464

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

9.574.752

422.355

1.5.1.1.

Általános tartalék

9.574.752

422.355

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Elvonások és befizetések

440.300

440.300

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

2.140.740

2.740.740

2.709.864

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

500.000

10.592.300

10.592.300

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

41.877.866

41.877.866

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

37.908.759

37.908.759

2.1.1.

-beruházás:

37.908.759

37.908.759

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

3.969.107

3.969.107

2.2.1.

- felújítás:

3.969.107

3.969.107

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

148.472.584

321.682.871

304.890.110

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

102.468.725

131.129.590

131.129.590

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.5.)

102.468.725

131.129.590

131.129.590

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

7.205.174

7.205.174

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.1.5.

Irányító szervi támogatás folyósítása

102.468.725

123.924.416

123.924.416

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

250.941.309

452.812.461

436.019.700

6.

Éves létszámelőirányzat (fő)

21

72

72

3. Bevételek és kiadások egyenlege
forintban

A

B

C

D

Megnevezés

Eredeti
előirányzatból

Módosított
előirányzatból

Teljesítés

1

Költségvetési bevételek összesen

236.914.733

441.045.146

394.362.120

2

Költségvetési kiadások összesen

148.472.584

321.682.871

304.890.110

3

Költségvetési hiány / többlet (1.-2.)

88.442.149

119.362.275

89.472.010

4. Működési bevételek és működési kiadások egyenlege
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Megnevezés

Eredeti
előirányzatból

Módosított
előirányzatból

Teljesítés

1.

Működési bevételek összesen

236.914.733

439.145.146

392.462.120

2.

Működési kiadások összesen

148.472.584

279.805.005

263.012.244

3.

Működési hiány / többlet (1.-2.)

88.442.149

159.340.141

129.449.876

5. Felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege
forintban

A

B

C

D

Megnevezés

Eredeti
előirányzatból

Módosított
előirányzatból

Teljesítés

1

Felhalmozási bevételek összesen

0

1.900.000

1.900.000

2

Felhalmozási kiadások összesen

0

41.877.866

41.877.866

3

Felhalmozási hiány / többlet (1.-2.)

0

-39.977.866

-39.977.866

4. tájékoztató tábla

Ezer forintban!

Sor-szám

Adósságállomány
eszközök szerint

Nem lejárt

Lejárt

Nem lejárt, lejárt összes tartozás

1-90 nap közötti

91-180 nap közötti

181-360 nap közötti

360 napon
túli

Összes lejárt tartozás

1

2

3

4

5

6

7

8=(4+…+7)

9=(3+8)

I. Belföldi hitelezők

1.

Adóhatósággal szembeni tartozások

2.

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

3.

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

4.

TB alapokkal szembeni tartozás

5.

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

6.

Szállítói tartozás

7.

Egyéb adósság

Belföldi összesen:

II. Külföldi hitelezők

1.

Külföldi szállítók

2.

Egyéb adósság

Külföldi összesen:

Adósságállomány mindösszesen:

5. melléklet
Az önkormányzat költségvetési bevételi és kiadási előirányzatainak, továbbá létszámának alakulása kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban
Kötelező feladatok
1. Bevételi előirányzatok forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+ … + 5)

236.914.733

439.145.146

392.462.120

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

210.164.785

399.010.899

356.566.115

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

180.129.346

206.564.234

206.564.234

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

77.144.369

86.509.630

86.509.630

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

34.508.780

36.775.430

36.775.430

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

66.360.756

70.635.438

70.635.438

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.115.441

2.842.571

2.842.571

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

9.073.400

9.073.400

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

727.765

727.765

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

30.035.439

192.446.665

150.001.881

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

15.800.000

16.741.109

14.090.356

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek adója)

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

13.000.000

13.810.000

13.806.399

3.2.

Gépjármű adó

2.800.000

2.800.000

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

131.109

131.109

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

152.848

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

10.949.948

21.393.138

19.805.649

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

2.500.000

6.990.000

5.757.528

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1.450.090

4.450.090

4.548.461

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

500.000

95.008

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

5.405.400

6.042.360

6.042.242

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.594.458

2.732.497

2.683.940

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

3.000

3.272

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

415.170

415.170

4.11.

Egyéb működési bevételek

260.021

260.028

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

2.000.000

2.000.000

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.000.000

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

2.000.000

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

1.900.000

1.900.000

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

1.900.000

1.900.000

8.1.

Immateriális javak értékesítése

400.000

400.000

8.2.

Ingatlanok értékesítése

1.500.000

1.500.000

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

236.914.733

441.045.146

394.362.120

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 14.)

14.026.576

11.767.315

82.721.476

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

14.026.576

11.767.315

75.021.541

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

14.026.576

11.767.315

75.021.541

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

7.699.935

15.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

250.941.309

452.812.461

477.083.596

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

148.472.584

279.805.005

263.012.244

1.1.

Személyi juttatások

51.333.361

111.640.501

111.497.167

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7.978.481

12.760.578

12.759.982

1.3.

Dologi kiadások

40.609.250

89.152.444

80.953.844

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

36.336.000

52.055.787

44.058.787

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11. )

12.215.492

14.195.695

13.742.464

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

9.574.752

422.355

1.5.1.1.

Általános tartalék

9.574.752

422.355

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Elvonások és befizetések

440.300

440.300

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

2.140.740

2.740.740

2.709.864

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

500.000

10.592.300

10.592.300

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

41.877.866

41.877.866

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

37.908.759

37.908.759

2.1.1.

-beruházás:

37.908.759

37.908.759

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

3.969.107

3.969.107

2.2.1.

- felújítás:

3.969.107

3.969.107

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

148.472.584

321.682.871

304.890.110

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

102.468.725

131.129.590

131.129.590

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.5.)

102.468.725

131.129.590

131.129.590

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

7.205.174

7.205.174

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.1.5.

Irányító szervi támogatás folyósítása

102.468.725

123.924.416

123.924.416

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

250.941.309

452.812.461

436.019.700

6.

Éves létszámelőirányzat (fő)

21

72

72

Önként vállalt feladatok
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+ … + 5)

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek kommunális adója)

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

3.2.

Gépjármű adó

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

4.11.

Egyéb működési bevételek

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

8.1.

Immateriális javak értékesítése

8.2.

Ingatlanok értékesítése

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 13.)

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

0

0

0

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

1.1.

Személyi juttatások

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1.3.

Dologi kiadások

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11.)

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

1.5.1.1.

Általános tartalék

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Visszatérítendő támogatások

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

2.1.1.

-beruházás:

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

2.2.1.

- felújítás:

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.5.)

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.1.5.

Irányító szervi támogatás folyósítása

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

0

0

0

6.

Éves létszámelőirányzat (fő)

Államigazgatási feladatok
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (2+ … + 5)

0

0

0

2.

Működési célú támogatások Áht-n belülről (2.1.+…+2.6.)

2.1.

Önkormányzatok működési támogatásai (2.1.1.+…+2.1.6.)

2.1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

2.1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

2.1.3.

Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

2.1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2.1.5.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

2.1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.2.

Elvonások és befizetések bevételei

2.3.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.5.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.6.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.7.

2.6-ból EU-s támogatás

3.

Közhatalmi bevételek (3.1. + …+ 3.4.)

3.1.

Helyi adók (3.1.1.+3.1.2.)

3.1.1.

Vagyoni típusú adók (magánszemélyek kommunális adója)

3.1.2.

Termékek és szolgáltatások adói (helyi iparűzési adó)

3.2.

Gépjármű adó

3.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj)

3.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

4.

Működési bevételek (4.1. + … + 4.11.)

4.1.

Készletértékesítés ellenértéke

4.2.

Szolgáltatások ellenértéke

4.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

4.4.

Tulajdonosi bevételek

4.5.

Ellátási díjak

4.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

4.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

4.8.

Kamatbevételek

4.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

4.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

4.11.

Egyéb működési bevételek

5.

Működési célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (5.1. + … + 5.4.)

5.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések

5.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

5.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

5.4.

5.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

6.

II. Felhalmozási bevételek (7 + … + 9)

7.

Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről (7.1. + … + 7.6.)

7.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

7.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

7.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

7.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

7.6.

7.5-ből EU-s támogatás

8.

Felhalmozási bevételek (8.1. + … + 8.5.)

8.1.

Immateriális javak értékesítése

8.2.

Ingatlanok értékesítése

8.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

8.4.

Részesedések értékesítése

8.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Áht-n kívülről (9.1. + … + 9.4.)

9.1.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

9.2.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

9.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.4.

9.3-ból EU-s támogatás (közvetlen)

10.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1. + 6.)

0

0

0

11.

III. Finanszírozási bevételek (12. + 13.)

12.

Hiány belső finanszírozás bevételei (12.1. + … + 12.3.)

12.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

12.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

12.3.

Betét visszavonásából származó bevétel

13.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (13.1. + 13.2.)

13.1.

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

13.2.

Belföldi értékpapírok bevételei

14.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + 11)

0

0

0

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiadási jogcím

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési kiadások (1.1+…+1.5.)

1.1.

Személyi juttatások

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1.3.

Dologi kiadások

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások (1.5.1. + 1.5.11.)

1.5.1.

Tartalékok (1.5.1.1. + 1.5.1.2.)

1.5.1.1.

Általános tartalék

1.5.1.2.

Céltartalék

1.5.2.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n belülre

1.5.3.

Visszatérítendő támogatások

1.5.4.

Kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

1.5.5.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

1.5.6.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n belülre

1.5.7.

Garancia- és kezességvállalásból kifizetés Áht-n kívülre

1.5.8.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

1.5.9.

Árkiegészítések, ártámogatások

1.5.10.

Kamattámogatások

1.5.11.

Egyéb működési célú támogatások Áht-n kívülre

2.

II. Felhalmozási kiadások (2.1. + … + 2.3.)

2.1.

Beruházások (2.1.1. + 2.1.2.)

2.1.1.

-beruházás:

2.1.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.1.2.

- beruházás

2.1.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.

Felújítások (2.2.1. + 2.2.2.)

2.2.1.

- felújítás:

2.2.1.1.

- ebből EU-s támogatás

2.2.2.

- felújítás:

2.2.2.1.

- ebből EU-s támogatás

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások (2.3.1. + … + 2.3.8.)

2.3.1.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n belülre

2.3.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n belülre

2.3.3.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése Áht-n belülre

2.3.4.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n belülre

2.3.5.

Garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés Áht-n kívülre

2.3.6.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Áht-n kívülre

2.3.7.

Lakástámogatás

2.3.8.

Egyéb felhalmozási célú támogatások Áht-n kívülre

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

4.

III. Finanszírozási kiadások (4.1. + 4.3.)

4.1.

Belföldi finanszírozás kiadásai (4.1.1. + 4.1.5.)

4.1.1.

Hitel-, kölcsön törlesztés Áht-n kívülre

4.1.2.

Belföldi értékpapírok kiadásai

4.1.3.

Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése

4.1.4.

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

4.1.5.

Irányító szervi támogatás folyósítása

4.2.

Külföldi finanszírozás kiadásai

4.3.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+4)

0

0

0

6.

Éves létszámelőirányzat (fő)

5. tájékoztató tábla

Ezer forintban !

Sor-szám

Bevételi jogcím

Tervezett

Tényleges

1

2

3

4

1.

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

2.

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

3.

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

4.

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

5.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

6.

-ebből: Építményadó

7.

Telekadó

8.

Magánszemélyek kommunális adója

9.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

10.

Idegenforgalmi adó épület után

11.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

12.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

13.

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség

14.

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség

15.

Egyéb kedvezmény

16.

Egyéb kölcsön elengedése

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

Összesen:

6. melléklet
A közös önkormányzati hivatal költségvetési bevételi és kiadási előirányzatainak, továbbá létszámának alakulása összevontan
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (1.1.+…+1.11.)

38.366

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

32.700

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.400

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

1.8.

Kamatbevételek

266

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

1.11.

Egyéb működési bevételek

2.

II. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+2.6.)

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.6.

2.5-ből EU-s támogatás

3.

III. Működési célú átvett pénzeszközök

4.

IV. Közhatalmi bevételek

5.

V. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről

6.

VI. Felhalmozási bevételek

7.

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1. + 2.+ 3.+ 4.+ 5.+ 6. + 7.)

38.366

9.

VI. Finanszírozási bevételek (9.1. + … + 9.3.)

39.543.000

58.353.802

59.456.302

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

1.102.500

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi támogatás

39.543.000

58.353.802

58.353.802

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (8.+9.)

39.543.000

58.353.802

59.494.668

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

39.543.000

58.353.802

49.437.132

1.1.

Személyi juttatások

27.757.712

41.291.243

36.952.715

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

4.968.788

6.872.914

5.738.880

1.3.

Dologi kiadások

6.816.500

10.189.645

6.745.537

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások

2.

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.3)

2.1.

Beruházások

- a 2.1-ból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai

2.2.

Felújítások

- a 2.2-ből EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai

2.3.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

3.

III. Finanszírozási kiadások

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

39.543.000

58.353.802

49.437.132

5.

Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő)

8

8

8

6. tájékoztató tábla

Sor-
szám

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

Tervezett
(E Ft)

Tényleges
(E Ft)

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

Összesen:

7. melléklet
A közös önkormányzati hivatal költségvetési bevételi és kiadási előirányzatainak, továbbá létszámának alakulása kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban
Kötelező feladatok
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési bevételek (1.1.+…+1.11.)

38.366

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

32.700

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.400

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

1.8.

Kamatbevételek

266

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

1.11.

Egyéb működési bevételek

2.

II. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+2.6.)

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.6.

2.5-ből EU-s támogatás

3.

III. Működési célú átvett pénzeszközök

4.

IV. Közhatalmi bevételek

5.

V. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről

6.

VI. Felhalmozási bevételek

7.

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1. + 2.+ 3.+ 4.+ 5.+ 6. + 7.)

38.366

9.

VI. Finanszírozási bevételek (9.1. + … + 9.3.)

39.543.000

58.353.802

59.456.302

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

1.102.500

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi támogatás

39.543.000

58.353.802

58.353.802

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (8.+9.)

39.543.000

58.353.802

59.494.668

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

39.543.000

58.353.802

49.437.132

1.1.

Személyi juttatások

27.757.712

41.291.243

36.952.715

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

4.968.788

6.872.914

5.738.880

1.3.

Dologi kiadások

6.816.500

10.189.645

6.745.537

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások

2.

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.3)

2.1.

Beruházások

- a 2.1-ból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai

2.2.

Felújítások

- a 2.2-ből EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai

2.3.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

3.

III. Finanszírozási kiadások

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

39.543.000

58.353.802

49.437.132

5.

Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő)

8

8

8

Önként vállalt feladatok
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I.Működési bevételek (1.1.+…+1.11.)

7.1. tájékoztató tábla

Adatok: forintban!

ESZKÖZÖK

Sorszám

Bruttó

Könyv szerinti

Becsült

állományi érték

A

B

C

D

E

I. Immateriális javak

01.

II. Tárgyi eszközök (03+08+13+18+23)

02.

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07)

03.

818 339 578

1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

04.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó
vagyoni értékű jogok

05.

818 339 578

1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

06.

1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

07.

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12)

08.

11 068 499

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

09.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések,
felszerelések, járművek

10.

2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

11.

2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek

12.

11 068 499

3. Tenyészállatok (14+15+16+17)

13.

3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok

14.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok

15.

3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok

16.

3.4. Üzleti tenyészállatok

17.

4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22)

18.

4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások

19.

4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások

20.

4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások

21.

4.4. Üzleti beruházások, felújítások

22.

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27)

23.

5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése

24.

5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök
értékhelyesbítése

25.

5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése

26.

5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése

27.

III. Befektetett pénzügyi eszközök (29+34+39)

28.

40 584 240

1. Tartós részesedések (30+31+32+33)

29.

40 584 240

1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések

30.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések

31.

1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések

32.

1.4. Üzleti tartós részesedések

33.

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38)

34.

2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

35.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok

36.

2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

37.

2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

38.

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43)

39.

3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

40.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi
eszközök értékhelyesbítése

41.

3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

42.

3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

43.

IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

44.

279 450 273

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
(01+02+28+44)

45.

1 149 442 590

I. Készletek

46.

7 068 743

II. Értékpapírok

47.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47)

48.

7 068 743

I. Lekötött bankbetétek

49.

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

50.

1 876 645

III. Forintszámlák

51.

49 151 964

IV. Devizaszámlák

52.

C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52)

53.

51 028 609

I. Költségvetési évben esedékes követelések

54.

335 000

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

55.

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

56.

D) KÖVETELÉSEK (54+55+56)

57.

335 000

I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása

58.

II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési
eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

59.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (58+59)

60.

2 370 669

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

61.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (45+48+53+57+60+61)

62.

1 210 245 611

7.2. tájékoztató tábla

Adatok: forintban!

FORRÁSOK

Sorszám

állományi
érték

A

B

C

I. Nemzeti vagyon induláskori értéke

01.

1 154 786 031

II. Nemzeti vagyon változásai

02.

III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

03.

46 159 002

IV. Felhalmozott eredmény

04.

19 242 256

V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása

05.

VI. Mérleg szerinti eredmény

06.

-34 746 714

G) SAJÁT TŐKE (01+….+06)

07.

1 185 440 575

I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

08.

II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

09.

7 699 935

III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

10.

H) KÖTELEZETTSÉGEK (08+09+10)

11.

7 699 935

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

12.

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

13.

17 105 101

FORRÁSOK ÖSSZESEN (07+11+12+13)

14.

1 210 245 611

7.3. tájékoztató tábla

Vagyonkimutatás az érték nélkül nyilvántartott eszközökről 2020.

Megnevezés

Sorszám

Mennyiség
(db)

Értéke
(E Ft)

A

B

C

D

„0”-ra leírt eszközök

1.

Használatban lévő kisértékű immateriális javak

2.

Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök

3.

Készletek

4.

01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (6+…+9)

5.

Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

6.

Bérbe vett befektetett eszközök

7.

Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

8.

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

9.

02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (11+…+13)

10.

Bérbe vett készletek

11.

Letétbe bizományba átvett készletek

12.

Intervenciós készletek

13.

Gyűjtemény, régészeti lelet* (15+…+17)

14.

Közgyűjtemény

15.

Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak

16.

Régészeti lelet

17.

Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

Összesen (1+…+4)+5+10+14+(18+…+31):

* Nvt. 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti eszközök

7.4. tájékoztató tábla

Vagyonkimutatás a függő követelésekről és kötelezettségekről, a biztos (jövőbeni) követelésekről 2020.

Megnevezés

Sorszám

Nyilvántartott függő követelések, kötelezettségek
(db)

Értéke
(E Ft)

A

B

C

D

Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási követelések

1.

Egyéb függő követelések

2.

Biztos (jövőbeni) követelések

3.

Függő és biztos (jövőbeni) követelések (1+…+3)

4.

Kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek

5.

Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek

6.

El nem ismert tartozások

7.

Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek

8.

Egyéb függő kötelezettségek

9.

Függő kötelezettségek (5+…+9)

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

Összesen (4+10)+(11+…+33):

8. melléklet
A Mérai Óvoda költségvetési bevételi és kiadási előirányzatainak, továbbá létszámának alakulása összevontan
Bevételi előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I.Működési bevételek (1.1.+…+1.11.)

537.448

537.448

264.027

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

1.5.

Ellátási díjak

537.448

537.448

264.020

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

1.8.

Kamatbevételek

7

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

1.11.

Egyéb működési bevételek

2.

II. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+2.6.)

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.6.

2.5-ből EU-s támogatás

3.

III. Működési célú átvett pénzeszközök

4.

IV. Közhatalmi bevételek

5.

V. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről

6.

VI. Felhalmozási bevételek

7.

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1. + 2.+ 3.+ 4.+ 5.+ 6. + 7.)

537.448

537.448

264.027

9.

VI. Finanszírozási bevételek (9.1. + … + 9.3.)

62.925.725

68.961.632

65.599.957

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

3.391.018

29.343

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi támogatás

62.925.725

65.570.614

65.570.614

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (8.+9.)

63.463.173

69.499.080

65.863.984

Kiadási előirányzatok
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Kiemelt előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

I. Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

63.463.173

69.489.090

65.836.817

1.1.

Személyi juttatások

39.610.235

40.561.630

39.527.271

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

6.901.529

6.901.529

6.591.650

1.3.

Dologi kiadások

16.951.409

22.025.931

19.717.896

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások

2.

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1+…+2.3)

9.990

9.990

2.1.

Beruházások

9.990

9.990

- a 2.1-ból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai

2.2.

Felújítások

- a 2.2-ből EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai

2.3.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

3.

III. Finanszírozási kiadások

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

63.463.173

69.499.080

65.846.807

5.

Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő)

12

12

12

8. tájékoztató tábla

Megnevezés

Összeg ( Ft )

1

Pénzkészlet 2020. január 1-jén
ebből:

79 132 384

2

Ÿ Bankszámlák egyenlege

76 634 214

3

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

2 498 170

4

Bevételek ( + )

402 364 448

5

Kiadások ( - )

430 468 223

6

Záró pénzkészlet 2020. december 31-én
ebből:

51 028 609

7

Ÿ Bankszámlák egyenlege

49 151 964

8

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

1 876 645

9. melléklet
A Mérai Óvoda költségvetési bevételi és kiadási előirányzatainak, továbbá létszámának alakulása kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban

10. melléklet

Méra Önkormányzat európai uniós támogatással megvalósuló programjainak, projektjeinek bevételei, kiadásai, valamint Méra Önkormányzat ilyen programokhoz, projektekhez történő hozzájárulásai

Méra Önkormányzat európai uniós támogatással megvalósuló projektjei
projekt neve, azonosítója: -
forintban

A

B

C

Sorszám

Megnevezés

2020. évi

2020. év utáni évek
előirányzata összesen

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

a1.

Források

0

1.1.

Saját erő

1.2.

- saját erőből központi támogatás

1.3.

EU-s forrás

1.4.

Társfinanszírozás

1.5.

Hitel

1.6.

Egyéb forrás

2.

Kiadások, költségek

0

2.1.

Személyi jellegű

2.2.

Beruházások, beszerzések

2.3.

Szolgáltatások igénybe vétele

2.4.

Adminisztratív költségek

2.5.

Egyéb költségek

projekt neve, azonosítója: -
forintban

A

B

C

Sorszám

Megnevezés

2020. évi

2020. év utáni évek
előirányzata összesen

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

a1.

Források

0

1.1.

Saját erő

1.2.

- saját erőből központi támogatás

1.3.

EU-s forrás

1.4.

Társfinanszírozás

1.5.

Hitel

1.6.

Egyéb forrás

2.

Kiadások, költségek

0

2.1.

Személyi jellegű

2.2.

Beruházások, beszerzések

2.3.

Szolgáltatások igénybe vétele

2.4.

Adminisztratív költségek

2.5.

Egyéb költségek

Méra Önkormányzat önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulásai
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Támogatott neve

Projekt neve, azonosítója

2020. évi

2020. év utáni évek
előirányzata összesen

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1.

-

-

-

-

-

-

2.

-

-

-

-

-

-

3.

-

-

-

-

-

-

11. melléklet

Méra Önkormányzat adósságot keletkeztető ügylet megkötését igénylő 2020. évi fejlesztési céljainak alakulása

forintban

A

B

C

D

Fejlesztési cél

Eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat

Teljesítés

1

---

0

0

0

2

---

0

0

0

3

---

0

0

0

4

Az adósságot keletkeztető ügyletek együttes összege

0

0

0

12. melléklet

Méra Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeinek és azokhoz kapcsolódóan az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló Korm. rendelet szerinti saját bevételeinek alakulása

adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek
forintban

A

B

C

D

Sorszám

Megnevezés

2020. évi kötelezettség

a 2020. évet követő évek kötelezettségei a futamidő végéig

Kötelezettségek
összesen

összege

teljesítése

2021

2022

2023

2024

1.

KÖZVIL részvény

0

0

0

0

0

0

0

2.

KÖZVIL részvény

0

0

0

0

0

0

0

3.

Összes kötelezettség

0

0

0

0

0

0

0

Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló Korm. rendelet szerinti saját bevételek
forintban

A

B

C

Sorszám

Bevételi jogcímek

2020. évi

a 2020.évet követő évek előirányzatai

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

2021

2022

2023

2024

1.

Helyi adók

2.

Osztalékok, koncessziós díjak, hozam

3.

Díjak, pótlékok bírságok

4.

Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése,
vagyonhasznosításból származó bevétel

5.

Részvények, részesedések értékesítése

6.

Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek

7.

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

8.

Saját bevételek (1.-8.)

9.

Saját bevételek
50 %-a

13. melléklet

Sor-szám

Költségvetési szerv megnevezése

Kts-i marad-vány

Elvonás

El nem vont költségvetési maradvány

Jóváhagyott

Jóváhagyott-ból működési

Jóváhagyott-ból felhal-mozási

1

2

3

4

5=(3-4)

6

7

2.

Mérai Óvoda

17 177

3.

Mérai Közös Önkormányzati Hivatal

10 057 536

4.

Méra Község Önkormányzata

41 063 896

5.

6.

7-

Összesen:

51 138 609

×
Jelmagyarázat

Lap tetejére

A Nemzeti Jogszabálytár mindenki számára térítésmentesen igénybe vehető jogszabálykereső szolgáltatás.
A Nemzeti Jogszabálytár tartalomszolgáltatója és a szolgáltatás üzemeltetője a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
© A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. minden jogot fenntart!
v1.1.10