Sajókeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V. 7.) önkormányzati rendelete

Sajókeresztúr Község Helyi Építési Szabályzatáról

Hatályos: 2004. 06. 08- 2019. 06. 18

Sajókeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (V. 7.) önkormányzati rendelete

Sajókeresztúr Község Helyi Építési Szabályzatáról

2004.06.08.

[1a] SAJÓKERESZTÚR község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, illetve annak módosításáról szóló 1999. évi CXV. törvény 6. § (3) bekezdés a.) pontjában kapott felhatalmazása alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében (a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magába foglalóan) az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja meg.

A rendelet hatálya

1. § 1.) A rendelet területi hatálya kiterjed SAJÓKERESZTÚR KÖZSÉG teljes közigazgatási területére.

2.) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások mellett csak és kizárólag e rendelet (és a hozzá tartozó szabályozási terv együttes) alkalmazásával szabad.
3.) A rendelet területi és tárgyi hatályát érintő minden természetes és jogi személyre nézve kötelező előírásokat tartalmaz (amelyek alól az első fokú építési hatóság – jegyző – csak azon a területen és csak abban a körben biztosíthat eseti eltérést, ahol és amely tárgyat érintően erre az önkormányzati rendelet kifejezetten feljogosítja).

2. § A beépítésre szánt területre (belterületre) vonatkozó tervlapon jelölt

Kötelező szabályozási elemek a település egésze szempontjából legfontosabb elemek, ezért azok módosítása csak a szabályozási terv felülvizsgálatával és módosításával történhet.
Kötelező szabályozási elemek:
-a közterület és egyéb területfelhasználási egységek határvonala
-építési határvonal
-az eltérő területfelhasználási egységek határvonalai
-a területfelhasználási kategóriák, a területfelhasználási besorolás, övezeti besorolás
-a legnagyobb beépítettség mértéke
-a megengedett építmény magasság
-a minimális telekméret
-a kötelező beépítési vonal
-a környezetvédelmi előírások
-korlátozások

3. § 1.) A beépítésre szánt területre (belterületre) vonatkozó tervlapon jelölt

Kötelező szabályozási elemek megváltoztatása csak a szabályozási terv módosításával történhet.
2.) A beépítésre nem szánt területen (vonatkozó tervlapon jelölt)
a.)A külterületi szabályozás terven kötelező szabályozási elemnek kell
tekinteni:
-a szabályozási vonalakat,
-a területfelhasználási egységek határát,
-a területfelhasználási egységeken belüli övezetek határát,
-a területfelhasználási egység, illetve övezet jelét,
-a területfelhasználási egységekben, illetve övezetekben előírt beépíthető legkisebb földrészlet nagyságát,
-a területfelhasználási egységekben, illetve övezetekben kialakítható legkisebb földrészlet területét,
-a belterület bővítés határát.
b.) Az (a) bekezdésben felsorolt szabályozási elemek csak a szabályozási terv
módosításával változtathatók, illetve szüntethetők meg.
3.) A kötelező erejű elemek módosítására vonatkozóan a területrendezési tervek készítéséről, egyeztetéséről, módosításáról és karbantartásáról AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS VÉDELMÉRŐL szóló 1997. évi LXXVIII. sz. törvény és annak módosításáról szóló 1999. évi CXV. tv. rendelkezik.
I. Fejezet

Építési engedélyezés általános szabályai

4. § 1.)Engedélyhez kötött építési munkák

A képviselőtestület az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet 9. §-ában meghatározott építési munkák körét bővíti az alábbiak szerint.
-o,5 m-nél nagyobb reklámhordozó
-védett épületek átfestése, illetve színezése
-klímaberendezések épület homlokzatra szerelése esetén

5. § 1.)Az építési engedélykérelmekhez a 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet 12. §-án, illetve 17. §-án túlmenően egyéb mellékleteket a következők:

- védett épület esetén a részletes színezési terv
- reklámhordozó, illetve a klímaberendezés vonatkozó terveit
- kézműipari telephely építéséhez technológiai terv készítendő

Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai

6. § 1.) Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása vagy az építés minősége (övezete) a szabályozási terven jelöltek szerint megváltozik, építés (és telekalakítás is) csak a változásnak megfelelően engedélyezhető.

2.) Azokon a beépítésre szánt területeken, melyeken az építés feltételei (például terület-előkészítés, közművesítés hiánya miatt) nem biztosítottak, építési engedély nem adható, elvi építési engedély esetében az építési engedély feltételeit a határozatban közölni kell.
3.) Minden beépítésre szánt területen az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 42 §-ban meghatározott mértékű járműtárolót, várakozó (parkoló) helyet és rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet kell biztosítani.
4.) A rendeletben számított gépjármű elhelyezési kötelezettségtől - a járműtároló épületeket kivéve - a település sajátosságaira figyelemmel, közlekedési vizsgálat alapján helyi önkormányzati parkolási rendelet - legfeljebb 50 %-os eltéréssel - eltérő értékeket is megállapíthat. A helyi parkolási rendeletben nyílik lehetőség arra, hogy parkolás céljára a közterületek közlekedésre szánt területe egy részének, illetőleg a közforgalom céljára átadott magánút területe egy részének felhasználásával útkezelői hozzájárulással megengedje. Ilyen esetekben a helyi adottságokon túl a 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet 42. § 11. pontjában meghatározottakat is figyelembe kell venni.

7. § A közigazgatási területfelhasználási egységeinek tagozódása

1.) A település közigazgatási területe beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területből áll.
2.) A beépítésre szánt területek általában a település központi és egyéb belterületéhez, a beépítésre nem szánt területek pedig általában a település külterületéhez tartoznak.
3.) A beépítésre szánt terület az alábbi területfelhasználási egységekre (övezetek) tagozódik:
a.) kertes lakóterület
b.) kisvárosi lakóterület (telepszerű)
c.) falusias lakóterületek
d.) településközpont vegyes terület (kisvárosi karakterrel)
e) kereskedelmi, ipari gazdasági terület
f.) különleges terület
4.) A beépítésre nem szánt terület a következő területfelhasználási egységekre tagozódik:
a.) közlekedési és közműterület,
b.) zöldterület
c.) erdőterület
e.) mezőgazdasági rendeltetésű terület
f.) egyéb rendeltetésű terület
A belterületi határ módosítása

8. § 1.) A belterületi határ módosításáról és kitűzéséről a belterületi szabályozási terv alapján kell gondoskodni, az érvényben lévő és vonatkozó rendeletekben utasításokban foglaltak figyelembe vételével.

2.) A belterületbe kerülő területek rendeltetését, övezeti besorolását a belterületi szabályozási terv tartalmazza, határozza meg. A belterületbe vonandó területek bevonása a konkrét építési igények szerint, szakaszosan is végrehajtható.
A belterületbe vonásról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia.
3.) Belterületbe vonandó területek (a külterületi településszerkezeti terv szerinti lehatárolással) az új elkerülő út melletti meglévő és tartalék gazdasági területek.
II. Fejezet

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

Az egyes területfelhasználási egységekre

vonatkozó előírások

Lakóterületek általános előírásai

9. § 1.) A területen fő funkcióként elsősorban lakóépületek helyezhetők el, valamint

- termelő kertgazdasági építmény,
- a terület ellátását szolgáló üzleti, kereskedelmi, vendéglátó épület, 500 m2
- beépített szintterületig
- kézműipari építmény, 500 m2 beépített szintterületig
- igazgatási, egyházi, művelődési és nevelési-oktatási, egészségügyi, szociális épület, 500 m2 beépített szintterületig
- szolgáltató és szállás épületek 500 m2 beépített szintterületig
- sportlétesítmény
- üzemanyagtöltő kivételesen sem helyezhető el
- nem zavaró hatású egyéb üzleti építmény
2.) Kiegészítő mellékfunkcióknál az alábbi előírásokat kell figyelembe venni:
- Ha a főfunkcióval egybeépülve egy tömeget képez, a homlokzat és tetőgerinc magasságra vonatkozó előírásokat kell betartani, de a főfunkció építménymagasságát nem lépheti túl.
- Különálló kiegészítő mellékfunkció építmény-magassága 3,5 m lehet.
3.) Az (építmények elhelyezése) építési hely feleljen meg:
- a lakóterületre vonatkozó jelen előírásoknak,
- a lakóterületre vonatkozó zaj és rezgésvédelmi előírásoknak,
- a levegőminőségi előírásoknak,
- működésük a közízlést, közrendet nem sértheti,
- az ellátó rendszerek igénybevételével azok működésében zavart nem okozhat.
4.) A beépítési mód általában oldalhatáron álló, de amennyiben a telekméret indokolttá, illetve szükségessé teszi, szabadonálló beépítési mód is engedélyezhető lakótömbönként, főként a sarkok beépítésével, vagy szórványosan.
5.) Ha a már kialakult telkek valamelyike a táblázatban feltüntetett telekméreteket, telekterületeket sem éri el, egyedi elbírálással kell vizsgálni a beépíthetőséget, melynek főbb szempontjai: benapozás, tűzvédelme, környezet és egészségvédelem. Állattartó épület ez esetben csak akkor helyezhető el, ha az övezeti előírás nem zárja ki az előírt védőtávolság betartását.
6.) Egy lakótelken több főfunkció építménye (főépület) nem építhető.
7.) Különálló kiszolgáló melléképítmény elhelyezésének szabályai:
- Az építési telek beépítését az építési helyen lehet megvalósítani, ezen előírás a melléképítményekre is vonatkozik. A hátsókert minimális méretén belül építményt elhelyezni nem lehet.
8.) Előkertben kiszolgáló melléképítmény nem helyezhető el.
9.) Állattartó építmény utcafrontra, előkertbe nem épülhet. Állattartó kiegészítő funkciójú melléklétesítmények esetén az alábbi védőtávolságokat is be kell tartani.
- Kis haszonállat ólja és ketrece lakóépülettől legalább 6,0 m
- Haszonállat ólja lakóépülettől 10,0 m, kifutója 12,0 m
- Trágya és trágyalétároló legalább 12,0 m-re legyen.
10.) Kisüzemi állattartás létesítményei csak környezetvédelmi és közegészségügyi előírások alapján a falusias lakóövezet telkein lehetséges.
11.) Nagyüzemi állattartás létesítményei belterületen nem helyezhetők el.
12.) A helyi értékvédelemre kijelölt területen a lakóépület tetőfedése pikkelyszerű, vagy kerámia anyagú (lehetőleg) cserép kerüljön. A harsány színű (zöld, kék) tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.
13.) Az övezetekre vonatkozó általános követelményeket az egyes övezetekhez csatolt táblázatok tartalmazzák.
14.) Az egyes övezetekben a táblázatokban feltüntetetteknél kisebb méretű telkek beépíthetőségét egyedileg kell elbírálni.

Kialakult állapot

10. § 1.) A telekalakítás szempontjából kialakult állapot esetén új telket alakítani:

a) kialakult tömbben: akkor szabad, ha az újabb telkek területe eléri az övezetben előírt legkisebb telekméretet / vagy a telektömbben kialakult és beépítet telkek területének átlagos méretét.

b) tömbbelső feltárás esetén: akkor szabad, ha az újabb telkek területe eléri a telek előírt legkisebb területét. Ebben az esetben a visszamaradó (illetve beépített) telek területe el kell, hogy érje az övezeti előírásoknak megfelelően beépíthető legkisebb telekterületet.

c) kialakult telekméret alatt a ténylegesen meglévő telekméret értendő. A telek megosztására csak a tömbben kialakult átlagos telekterületnek megfelelően kerülhet sor. A háromnál több telket tartalmazó tömb esetében az átlagos telekterület számítása során a legkisebb és a legnagyobb telekterületet figyelmen kívül kell hagyni.

2.) A kialakult telektömbben az épületek elhelyezésének módját az épület építési helyén belüli elhelyezésének módját a vonatkozó előírások és az illeszkedés szabályai szerint kell meghatározni.
a) az előkert mérete a kialakult állapothoz igazodó kell, hogy legyen a tömb épített utcaszakaszán, de legalább az övezet területén.
b) az oldalkert mérete oldalhatáron álló beépítés esetén, a telepítési távolság és az építmény magasság függvénye.
c) a hátsókert mérete el kell, hogy érje a min. 4 m-t, (de ez esetben a max. építmény magasság 4,0 m lehet)
d) Az övezetben előírt, vagy az övezetben kialakult legkisebb telekmélységet kétszeresen meghaladó mélységű telek esetében az építési hely mélysége nem haladhatja meg a 40 m-t.
- sem az övezetre előírt telekmélységet,
-sem az övezetben kialakult telekmélységnek a megengedett építmény-magasság mértékével csökkentett értéke.
e) Az övezetben előírt, vagy az övezetben kialakult legkisebb telekmélységet kétszeresen meghaladó mélységű telek esetében az épület mélysége sem haladhatja meg
- sem az övezetre előírt telekmélységnek a megengedett építmény-magasság értékével csökkentett értékét
- sem az övezetben kialakult telekmélységnek a megengedett építmény-magasság mértékével csökkentett értékét.
- sem a 20,0 m-es telekmélységet.
3.) Az illeszkedés általános szabályai
a) A szabályozási terven a "településszerkezeti védelem" jelű területen a tömbökben általában oldal és szabadonálló beépítések alakultak ki. Az övezeti előírások keretei között új épület elhelyezése esetén - a kialakult utcakép védelme védendő.
b) Az építmény magasság és az oldalkert mérete összefügg, oldalhatáron álló beépítés esetén a telepítési távolság határozza meg a szomszédos épületek építmény magasságát.
4.)Az építési vonal a kialakult telektömb
a. foghíj és saroktelek esetében illeszkedjék a csatlakozó szomszédos telek beépítésének utcai (közterület) beépítési vonalaihoz, kivéve, ha egyéb előírás ettől eltérő előírást ír elő.
b. ha a közbenső telek egyik csatlakozó szomszédos telke beépítetlen, illeszkedjék legalább két szomszédos beépített telek, illetve az érintett utcaszakasz beépítésének utcai (közterületi) építési vonalaihoz - kivéve, ha egyéb előírás ettől eltérő beépítést ír elő.
5.)A kialakult telektömbben a legnagyobb építmény, illetve építménymagasság
foghíj esetében nem haladhatja meg
- sem a csatlakozó szomszédos épület magasságát
- sem az érintett utcaszakasz súlyozott - a beépített telkeken álló épületek figyelembevételével számított –utcaképi átlagos építmény magasságot.
saroktelek esetében (vagy ha a közbenső telek egyik szomszédos telke beépítetlen) nem haladhatja meg
- sem a csatlakozó szomszédos épületek legnagyobb magasságát,
- sem az érintett utcaszakasz átlagos építménymagasságát,
6.) Új magastető létesítése, magastető átalakítása esetén a tetőzet magassága - általában - ne nyúljon az utcavonalon, vagy az épület közvetlen környezetében álló épületek gerincvonala fölé.
a) szabadonálló beépítés esetén az új magastető hajlásszöge - megközelítőleg - legyen azonos az épület közvetlen környezetében álló épület(ek) tetősíkjának lejtőszögével. Ahol a szomszédos épület(ek) tetősíkjának hajlásszöge kisebb, mint 35 fok, vagy nagyobb, mint 45 fok, ott a meglévő épület(ek)hez kell alkalmazkodni.
b) félig (hézagosan) zártsorú beépítés esetén a magastető tömege csökkentse a csatlakozó épületek takaratlan tűzfalait és a tetősík(ok) hajlásszöge - megközelítőleg legyen azonos, a takarandó tűzfal(ak) oromvonalának hajlásszögével. Ott, ahol a csatlakozó szomszédos épületek oromvonalának hajlásszöge kisebb, mint 35 fok, vagy nagyobb mint 45 fok, a csatlakozás módját esetileg kell meghatározni a szomszédos épületekhez illeszkedve.

A lakóterület övezetei

Lf-III építési övezet

11. § 1.) Az övezetbe azok a lakótömbök tartoznak, amelyekben a telkek túlnyomó többsége megfelel az I. táblázatban előírtaknak.

a.) a lakóépület legfeljebb kétlakásos lehet, de legfeljebb két rendeltetési egység helyezhető el
b.) az övezetben zártsorú beépítés nem engedhető meg
c.) a főfunkció építménye nem lehet alacsonyabb a mellékfunkció építménynél
amennyiben a kialakult telekméret nem éri el a 700 m2-t, akkor a rendeltetési egységek számát csökkenteni, vagy mellékfunkció építését korlátozni kell (amennyiben a szükséges védőtávolságok nem tarthatók be).
I. TÁBLÁZAT Lf-III

Az építési telek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legna-
gyobb beépített-
sége

Építmény
-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Oldalhatá-ron álló

Lf-III
O

700

16

35

30

4,5-kialakult (6,5)

Szabadon álló

Lf-III
SZ*

700

16

35

30

4,5
kialakult 6,5

*Szabadonálló beépítés elsősorban saroktelken alakítható ki.
Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 40 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé-tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás falusias lakóterület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.

Lk-t építési övezet

Kisvárosi telepszerű lakóterület

12. § 1.) Az övezetbe azok a lakótömbök tartoznak, amelyekben a telkek túlnyomó többsége megfelel az II. táblázatban előírtaknak.

a.) az övezet több önálló rendeltetési egységet magába foglaló 12,5 m építménymagasságú épületek elhelyezésére szolgál.
b.) a mellékfunkció építményei a főépülettel egységben, vagy csoportosan helyezhető el
c.) a fő funkció építményei nem lehetnek alacsonyabbak a mellékfunkció építményeinél
d.) az övezet kialakult, úgynevezett úszótelkes kialakítású, ahol az épületek szabadonállóan helyezhetők el
e.) az övezetben zártsorú beépítés nem engedhető meg.
d.) az övezet egy területegységet alkot, melyre a továbbtervezés részleteit kidolgozó részletes beépítési terv készítendő. A csatlakozó épületekhez illeszkedő építészeti kialakítással lehet a kiegészítő funkciójú építményeket elhelyezni. Magastetős kialakítással a meglévő épületekkel egységes utcaképet eredményező építészeti kialakítás szükséges. Ez esetben a tetőtér beépítés megengedhető.
II. TÁBLÁZAT Lk-t.

Az építési telek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legna-
Gyobb beépített-
Sége

Építmény
Min-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Szabadon álló

Lk-t
SZ

K

K

K

(K)40

12,5

Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 20 %
- süllyesztett garázs építése nem ajánlott, indokolt esetben talajmechanikai szakvélemény alapján terv készítendő az építés alatti víztelenítésre, valamint az épület víz ellen védelmére vonatkozóan
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás falusias lakóterület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.

Lf-I építési övezet

13. § 1.) Az övezetbe azok a lakótömbök tartoznak, amelyekben a telkek túlnyomó többsége megfelel az III. táblázatban előírtaknak.

a.) a lakóépület legfeljebb kétlakásos lehet, de legfeljebb két rendeltetési egység helyezhető el
b.) az övezetben félig zártsorú beépítés megengedhető
c.) a főfunkció építménye nem lehet alacsonyabb a mellékfunkció építménynél
d.) amennyiben a kialakult telekméret nem éri el a 400 m2-t, akkor a rendeltetési egységek számát csökkenteni, vagy melléképítmények építését korlátozni kell (amennyiben a szükséges védőtávolság4ok nem tarthatók be).
III. TÁBLÁZAT Lf-I

Az építési telek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legna-
Gyobb beépített-
Sége

Építmény
Min-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Oldalhatá-ron álló

Lf-I
O

600

16

25

30

(K)4,0

Szabadon álló

Lf-I *
SZ

600

16

25

30

(K)4,0

*Szabadonálló beépítés elsősorban saroktelken alakítható ki.
Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 40 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé-tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás falusias lakóterület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.
Lf-II építési övezet

14. § 1.) Az övezetbe azok a lakótömbök tartoznak, amelyekben a telkek túlnyomó többsége megfelel a IV. táblázatban előírtaknak.

a.) a lakóépület legfeljebb kétlakásos lehet, de legfeljebb két rendeltetési egység helyezhető el
b.) az övezetben hézagosan zártsorú, zártsorú beépítés a központ közelsége miatt megengedhető
c.) a főfunkció építménye nem lehet alacsonyabb a mellékfunkció építménynél
amennyiben a kialakult telekméret nem éri el az 550 m2-t, akkor a rendeltetési egységek számát csökkenteni, vagy melléképítmények építését korlátozni kell (amennyiben a szükséges védőtávolságok nem tarthatók be).
IV. TÁBLÁZAT Lf-II

Az építési telek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legna-
gyobb beépített-
sége

Építmény
Min-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Oldalhatá-ron álló

Lf-II
O

800

16

40

30

(K)4,0

Szabadon álló

Lf-II*
SZ

800

16

40

30

(K)4,0

*Szabadonálló beépítés elsősorban saroktelken alakítható ki.
Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 40 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé-tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás falusias lakóterület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.
Vegyes terület

15. § A vegyes terület lakó, kereskedelmi, szolgáltató és a települési infrastruktúra alapfokú ellátást biztosító intézményrendszerének elhelyezésére szolgál.

Településközpont vegyes terület

Általános előírásai

16. § 1.) A településközpont vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, lakó és olyan helyi települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek, valamint sportlétesítmények elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra.

2.) A településközpont vegyes területen elhelyezhető:
-lakóépület
-igazgatási épület
-kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület
-egyéb közösségi szórakoztató épület
-egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
-sportépítmény
-parkolóház, üzemanyagtöltő; max. 3 kútállásig
3.)A településközpont vegyes területen az OTÉK 31. § (2) bekezdésben előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető.
a.) Nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény
b.) Termelő kertészeti építmény
4.) A településközpont vegyes területen nem helyezhető el önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb tehergépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára.

A településközpont vegyes terület, dominánsan

lakóépületek elhelyezésére szolgáló kis telkes alövezet

Vt1

17. § 1.) A terület építési övezeteinek legfontosabb előírásai:

Az övezetben sportlétesítmény legfeljebb 1ha terület nagyságig helyezhető el.
V. TÁBLÁZAT

Az építési telek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legna-
gyobb beépített-
sége

Építmény
Min-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Oldalhatá-ron álló

Vt1
O

K (500)

(K)14

K

30

(K)4,5

O oldalhatáron álló
SZ * szabadonálló beépítési mód saroktelkeken kivételesen megengedhető
K a kialakult telekméretek
*- A településmag környezetében a helyi értékvédelmi területen belül külön előírások:
Lábazatképzésnél:
Kő, műkő, vagy egyéb igényes természetes anyag használható fel.
Falfelület képzésnél:
Vakolt, fehér, vagy pasztell színek, ríkító erős színek nem alkalmazhatók
Falburkolat kialakításánál:
Kő, műkő mészhomok tégla tagolt, plasztikus homlokzatképzés a helyi hagyományos díszitő motívumok felhasználásával, a helyi kultúra formakincseinek felhasználásával történhet.
Homlokzat arány rendszer kialakításánál:
A hagyományos lakókörnyezeti kultúra hagyományai szerinti nyílás és falfelület arány, valamint a homlokzat és a tető felépítmény arány kerüljön kialakításra.
Oromfal falazottan, illetve deszkázottan is megjeleníthető.
Tetőszerkezet kialakításánál:
A tetőidom általában utcára merőleges, hajlított ház esetén utcával párhuzamos összetett. Tető hajlásszög 35-45fok
Lapostető nem építhető.
Tetőfedésre hullámpala, műanyag hullámlemez, műanyag síklemez nem alkalmazható.
A tető felületen álló tetőablak nem építhető, legfeljebb fekvő tetőablak egyedileg, vagy sorolva helyezhető el.
Műanyag előtető nem építhető
2.) A kialakult beépítésű területeken az új és az átépülő házak esetében az utcaképbe illesztést az engedélyezési terv készítésekor a szomszédos 3-3 épületet feltüntető, legalább 1:200 m.a. utcakép készítésével kell bemutatni. Hézagosan zártsorú beépítés megengedhető.
3.) Közterület felőli telekhatáron maximum 1,4 m magas, áttört kerítés létesítése engedélyezhető.
4.) Az intézményekhez az OTÉK szerinti, előírt gépjármű várakozóhelyeket telken belül kell biztosítani.
5.) Meglévő, kialakult, 10-14 m közötti szélességű lakótelkek beépítése, illetve azokon lévő épületek átépítése engedélyezhető. A kialakult beépítésre való tekintettel az oldalkert minimális mérete a 14 m-nél kisebb szélességű telkek esetében 4 m-re csökkenthető. Az övezetben az elhelyezhető építmények legnagyobb építménymagassága 6,0 m lehet.
6.) Nyúlványos (nyeles) telek kialakítása nem engedélyezhető.
A minimális teleknagyságot intézmények elhelyezésénél az ágazati szabványok és a technológiai tervek szabják meg. (ld. oktatási intézmények minimális telke)
7.) Szabadonálló beépítés elsősorban saroktelken alakítható ki.
8.) Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 20 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé-tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás falusias lakóterület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.

A településközpont vegyes terület, dominánsan

alapfokú intézményi épület elhelyezésére szolgáló nagytelkes alövezet

Vt2

18. § 1.)A terület építési övezeteinek legfontosabb előírásai:

Az övezetben sportlétesítmény max. 2 ha területnagyságig helyezhető el
Tilos az övezetben lemezházas trafó és épített gáznyomás szabályozó elhelyezése
VI. TÁBLÁZAT

Az építési telek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legna-
gyobb beépített-
sége

Építmény
Min-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Oldalhatá-ron álló

Vt2
O

K*

16

K

40

(K)4,5
6,5

Szabadon álló

Vt2
SZ

K

16

K

40

(K)4,5
6,5

O oldalhatáron álló
SZ szabadonálló beépítési mód
Z zártsorú
K a kialakult telekméretek
*- A településmag környezetében a helyi értékvédelmi területen belül külön előírások:
Lábazatképzésnél:
Kő, műkő, vagy egyéb igényes természetes anyag használható fel.
Falfelület képzésnél:
Vakolt, fehér, vagy pasztell színek, ríkító erős színek nem alkalmazhatók
Falburkolat kialakításánál:
Kő, műkő mészhomok tégla tagolt, plasztikus homlokzatképzés a helyi hagyományos díszitő motívumok felhasználásával, a helyi kultúra formakincseinek felhasználásával történhet.
Homlokzat arány rendszer kialakításánál:
A hagyományos lakókörnyezeti kultúra hagyományai szerinti nyílás és falfelület arány, valamint a homlokzat és a tető felépítmény arány kerüljön kialakításra.
Oromfal falazottan, illetve deszkázottan is megjeleníthető.
Tetőszerkezet kialakításánál:
Lapostető nem építhető.
Tetőfedésre hullámpala, műanyag hullámlemez, műanyag síklemez nem alkalmazható.
A tető felületen álló tető ablak nem építhető, legfeljebb fekvő tető ablak egyedileg, vagy sorolva helyezhető el.
Műanyag előtető nem építhető
1.) A kialakult beépítésű területeken az új és az átépülő házak esetében az utcaképbe illesztést az engedélyezési terv készítésekor a szomszédos 3-3 épületet feltüntető, legalább 1:200 m.a. utcakép készítésével kell bemutatni. Félig (hézagosan) zártsorú beépítés megengedhető.
2.) Közterület felőli telekhatáron maximum 1,2 m magas, áttört kerítés létesítése engedélyezhető.
3.) Az intézményekhez az OTÉK szerinti, előírt gépjármű várakozóhelyeket telken belül kell biztosítani.
4.) Meglévő, kialakult, 10-14 m közötti szélességű lakótelkek beépítése, illetve azokon lévő épületek átépítése engedélyezhető. A kialakult beépítésre való tekintettel az oldalkert minimális mérete a 14 m-nél kisebb szélességű telkek esetében 4 m-re csökkenthető. Az övezetben az elhelyezhető építmények legnagyobb építménymagassága 4,0 m lehet.
5.) Nyúlványos (nyeles) telek kialakítása nem engedélyezhető.
6.) A minimális teleknagyságot intézmények elhelyezésénél az ágazati szabványok és a technológiai tervek szabják meg. (ld. oktatási intézmények minimális telke)
7.)Szabadonálló beépítés elsősorban saroktelken alakítható ki.
8.) Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 40 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás falusias lakóterület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.
Gazdasági területek

19. § A belterület (beépítésre szánt terület) a következő területfelhasználási kategóriákat foglalja magába:

Gazdasági terület, ezen belül
- kereskedelmi, szolgáltató terület
Gksz jelű terület
- egyéb ipari terület
Gip jelű terület

A Gazdasági terület általános előírásai

20. § 1.) A kereskedelmi, szolgáltató területen [Gksz] elsősorban nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál.

2.) Az övezetbe elhelyezhető gazdasági építmények (fő funkciók):
- átrakó építmény, mérlegház
- üzletház
- raktár
- szociális helység építménye
- üzemi jellegű kutató és szolgáltató építmény
- szolgálati lakó és szállásépületek
- terület ellátó alapfokú intézmény
- termék vezeték
- üzemanyagtöltő
3.) Mellékfunkciók (melléképítmények)
- garázs
- kirakat szekrény
- tüzelőanyag tároló
- kazánház
4.)Terepszint alatti építmények
- süllyesztett rakodó
- mérlegház
- pincehelyiség (talajmechanikai szakvélemény alapján)
5.) Az egyéb ipari területen a (2), (3) pontban felsorolt építményeken túlmenően elhelyezhetők olyan ipari jellegű létesítmények, melyek a lakóterülettől kb. 100 m védőtávolság betartását igénylik, de a szomszédos üzem funkcióját nem zavarják. (ipari, építőipari, tárolás, raktározás, településgazdálkodás, energiaipari létesítmények)
6.) A teljes közművesítettség a technológiához tartozó ellátó és biztonsági rendszerek kialakítása kötelező.
7.) A technológiai tervnek igazolnia kell az övezetre vonatkozó környezetvédelmi előírások betarthatóságát.
VII. TÁBLÁZAT
Gksz Kereskedelmi gazdasági terület

Az építési telkek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legnagyobb beépített-
sége

Építmény
-max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Szabadon álló (SZ)

Gksz

1000

25

25

40

6,0
darupálya esetén 15

Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 25 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé-tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás gazdasági terület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.
A káros és veszélyes anyagokat tartalmazó szennyvizeket a közcsatornába, ill. a zárt szennyvízgyűjtőbe vezetés előtt a telken belül előtisztítani, illetve előkezelni kell.
* Normatív szabályozás

Terület

beépíthető szintterület

1250 m2

500 m2

1500 m2

600 m2 és a fennmaradó terület 40 %-a

3000 m2

1000 m2 és a fennmaradó terület 30 %-a

A beépítettség maximum 40 % lehet.
VIII. TÁBLÁZAT
Gip Ipari gazdasági terület

Az építési telkek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb területe

Legkisebb szélesség

Legkisebb mélysége

Legnagyobb beépített-
sége

Építmény
Max. magas-sága

m2

m

m

%

m

Szabadon álló (SZ)

Gip

1000*

25

50

40

6,0
darupálya esetén 15

Egyéb előírások:
- legkisebb zöldfelület 25 %
- terepszint alatti létesítmény: zárt rendszerű szigetelt szennyvíztároló vagy, trágyalé-tároló építmény
- környezetvédelmi besorolások
levegőminőség: általános levegőtisztaságvédelmi övezet
zajvédelmi és rezgésvédelmi besorolás gazdasági terület
- Közművesítés: részleges
A szennyvizek szikkasztása átmenetileg sem engedhető meg. A szennyvíz csatornahálózat kiépítése után a hálózatra való rákötés kötelező.
* Normatív szabályozás

Terület

Beépíthető szintterület

1000 m2

500 m2

1500 m2

600 m2 és a fennmaradó terület 40 %-a

3000 m2

1000 m2 és a fennmaradó terület 30 %-a

A beépítettség maximum 50 % lehet.
Az ipari gazdasági területre betelepülésre engedélyezhető tevékenységi köröket a TEÁOR szerint kell meghatározni, de a betelepülésre nem javasolt tevékenységi körök a következők:
- akkumulátorgyártás
- ércdúsító
- bányaüzem
- lőporgyártás
- lakk és festékgyártás
- műtrágyagyártás
- atomenergiai létesítmény
- izotóp labor
- veszélyes hulladékégető és feldolgozó üzem
- fehérje-feldolgozó üzem
- zsírfeldolgozó üzem
- azbesztgyártás
- cellulózgyártás
- kőolaj és földgáz feldolgozó
- grafitgyártás
- foszgéngyártás
- gyógyszergyártás
- növényvédőszer gyár
- klórgyártás
- kokszoló mű
Nem kerülhet az ipari területre jelen esetben:
- vörösiszap tároló
- zagytér
- veszélyes hulladéklerakó
Eseti döntés alapján kerülhet az ipari területre jelen esetben
- téglagyár
- műanyag feldolgozó
- nyomtatott áramkör előállító üzem
- üveggyártó
- nehéz gépjárműjavító
A tiszta technológiák fogadását kell előtérbe helyezni!

Különleges területek

21. § 1.) A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyek a rajtuk elhelyezendő építmények különlegessége miatt (helyhez kötöttek, jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek), a települési infrastruktúra jelentős intézményei.

2.) A különleges területek területfelhasználási mód szerinti tagozódása:
Különleges területnek minősülnek az alábbi létesítmények elhelyezésére kijelölt területek:
temető (K-T)
sporttelep (K-SP)
IX.TÁBLA

Az építési övezet funkcionális besorolása

Az építési telek

Övezeti jele

Funkcionális besorolás

Beépítési mód

Legkisebb terület m2

Legnagyobb beépítettség %

Építménymagasság legkisebb-legnagyobb értéke m

K T

Működő temető

Csak kiszolgáló épület (SZ)

K*

5

(K)7,5

K SP

Sportpálya

Csak kiszolgáló ép.
(SZ)

K*

10

(K)4,5

K SZ

Szabadidő központ, vízi sport telep

(SZ)

1000

10

4,5

III. Fejezet

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

A közlekedési területek általános előírásai

22. § 1.) Az övezet az országos és helyi közutak, a kerékpárutak, a gépjármű várakozó helyek (parkolók) – a közterületnek nem minősülő telken megvalósulók kivételével -, a járdák és gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, továbbá a közművek és a hírközlés építményeinek elhelyezésére szolgál. A közutak elhelyezése céljából a településszerkezeti terven ábrázoltaknak megfelelően útkategóriáktól függően, legalább a következő szélességű építési területet kell biztosítani:

Autópálya esetén 60 m
Országos főút esetém 30 m
Országos mellékutak esetén 22 m
Helyi gyűjtőutak esetén 16-22 m
Külterületi fő dűlőutak esetén 12 m
Kiszolgáló utak esetén 10 m
Kerékpárút esetén 3 m
2.) A közlekedési területen elhelyezhető a közlekedés kiszolgálói:
-Közlekedési létesítmények
-Közművek és hírközlési létesítmények
3.)Az országos közutakat érintő új csomópontok vagy útcsatlakozások tervezésekor figyelembe kell venni az UT-2-1. 115-1994. számú útcsatlakozások ideiglenes műszaki előírásaiban foglaltakat.
4.)Figyelembe kell venni továbbá az 1988. I. törvény, illetve ennek végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV.21.) MT rendeletet
-az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzésekről szóló 20/1984. (XII.01.) KM sz. rendeletet
-a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 21.) KHVM rendeletet.

Közműlétesítmények, közműellátás

23. § 1.) A közműhálózatok és közműlétesítmények elhelyezésénél az OTÉK előírásait, valamint a megfelelő ágazati szabványokat és előírásokat be kell tartani.

2.) A közműlétesítmények ágazati előírások szerinti védőtávolságon belül mindennemű tevékenység csak az illetékes üzemeltető hozzájárulása esetén engedhető meg.
3.) Új közművezeték létesítésekor és egyéb építési tevékenység (útépítés, építmény, épület-, műtárgyépítés, stb.) esetén a kivitelezés során a meglévő közművezetékek nyomvonalával, vagy közműlétesítmény telepítési helyével ütköző meglévő közművezetékek, vagy közműlétesítmények kiváltását, vagy szabványos keresztezési ágazati előírások szerint kell kivitelezni.
4.) A meglévő közművek egyéb építési tevékenység miatt szükségessé váló kiváltásokat, vagy szabványos keresztezés kiépítésekor azoknak – szükség esetén – egyidejű rekonstrukciójáról is gondoskodni kell.
5.) Épületek építésére engedély csak az övezeti előírásoknak megfelelő közművesítés biztosítása esetén adható.
6.) A közlekedésfejlesztést, a területfejlesztést a közmű ágazati fejlesztési tervekkel egyeztetni kell a célszerű kivitelezés érdekében.
7.) A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos területhasználatra figyelmet kell fordítani. Utak alatt a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell figyelembe venni. A csak távlatban várható közmű számára is a legkedvezőbb nyomvonal fektetési helyet szabadon kell hagyni, nem szabad eléépíteni.
8.) Közművezeték, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.
9.) Mindennemű építési tevékenységnél a meglévő és megmaradó közművezetékek, vagy közműlétesítmények védelméről gondoskodni kell.
10.) Útépítésnél, útrekonstrukciónál a tervezett közművek egyidejű kiépítéséről illetve a meglévő közművek szükséges egyidejű rekonstrukciójáról gondoskodni kell.
11.) Szennyvízkezelés, csapadékvíz elvezetés
a.) A talaj, a talajvíz és a rétegvizek védelme érdekében a szennyvizek szikkasztása még átmenetileg sem engedélyezhető.
b.) A csatornázatlan területeken a szennyvízcsatorna hálózat megépítéséig átmeneti közműpótló berendezésként – szigorúan ellenőrzötten kivitelezett – zárt szennyvíztározó medencék létesítése engedélyezhető.
c.) A zárt szennyvíztározó medencékből az összegyűjtött szennyvizet a kijelölt szennyvízleürítő helyre kell szállítani.
d.) A nyílt árkokra való esetleges szennyvízrákötéseket, valamint a felhagyott kutakba történő szennyvízbekötéseket meg kell szüntetni.
e.) A gazdasági területen keletkező ipari szennyvizeket a telken belül kell előtisztítani (olaj-, zsír-, hordalékfogó, stb.). A szennyvizet csak a hatóságok által előírt mértékű előtisztítás után szabad a közcsatornákba bevezetni.
f.) A VIZIG kezelésében lévő vízfolyások, vízfelületek partéleitől 6-6 m, a társulati kezelésű vízfolyások partéleitől 6-6, az önkormányzati kezelésben lévő vízfolyások, vízfelületek partéleitől 2-2 m, a nyílt árkok mentén legalább az egyik oldalán min. 2 m, a másik oldalán min. 1 m szélességű sáv karbantartás számára szabadon hagyandó.
g.) A magasabban fekvő területekről lefolyó csapadékvizek ellen a beépített területeket övárkok létesítésével kell megvédeni. Az övárkok belterületi nyílt árkokba csatlakozása előtt hordalékfogók telepítése szükséges.
12.) Villamosenergia ellátás
a.) A középfeszültségű 20 kV-os oszlopra fektetve épített villamoshálózatok előírások, az MSZ 151. sz. szabvány szerinti rögzített biztonsági övezetét szabadon kell hagyni. A 20 kV-os vezeték védőtávolsága külterületen 5-5 m, belterületen 2,5-2,5 m a szélső szálaktól. A szélső szálak távolsága 3 m.
b.) A villamosenergia elosztó hálózatok föld feletti elhelyezése egyelőre területgazdálkodási szempontból fennmarad, az utcabútorozási és utcafásítási lehetőség biztosítása érdekében a hálózatokat közös oszlopsorra kell elhelyezni, lehetőleg a közvilágítási lámpatesteket tartó oszlopokra. Hosszabb távon a villamosenergia közép- és kisfeszültségű, valamint a közvilágítási hálózatokat lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.
13.) Gázellátás
a.) Az érvényes előírások szerint a földgázvezeték biztonsági övezete a földgázvezeték falsíkjától nagyközépnyomású vezeték esetén 9-9 m. A középnyomású vezeték biztonsági övezete az átmérőtől függően jobbra-balra 3-5 m közötti, a kisnyomású vezetéké 3-3 m.
b.) Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomás szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetők el. A berendezés a telkek előkertjeiben, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.
14.) Távközlés
a.) A távközlési hálózatot létesítésekor illetve rekonstrukciójakor szükséges földkábelbe illetve alépítménybe helyezve föld alatt vezetve építeni.
b.) A föld feletti vezetés fennmaradásáig, területgazdálkodási okokból, valamint az utca fásítási és utcabútorozási lehetőségének a biztosítására a 0,4 kV-os, a közvilágítási és a távközlési szabadvezetéket közös oszlopsoron kell vezetni.
c.) A mobiltelefon-szolgáltatók antenna tornyait belterületen nem lehet elhelyezni. Külterületen történő elhelyezés esetén az ANPI és a műemléki hatóság egyetértő véleménye szükséges.

Közterületek kialakítása, nyilvántartása és használata

24. § 1.) A település igazgatási területén közterületként a szabályozási terveken ekként jelölt és az ingatlan-nyilvántartásban így bejegyzett területeket kell számon tartani.

2.) A közterületeket rendeltetésének megfelelően bárki szabadon használhatja, de a használat mások hasonló jogait nem korlátozhatja.
3.) A közterület rendeltetésétől eltérő használathoz a tulajdonos, az Önkormányzat hozzájárulása szükséges. Amennyiben az eltérő használat építési tevékeny-séggel is jár, a tulajdonosi hozzájárulásokon túl, az építési hatóság engedélye is szükséges.
4.) A település közterületein az alábbi használatok engedélyezhetők:
Hirdető, reklám berendezés elhelyezése,
Közúti közlekedéssel kapcsolatos építmények (pl. tömegközlekedési váróhely, parkoló, információs tábla) elhelyezése
Köztisztasággal kapcsolatos építmények, tárgyak elhelyezése
Utcai bútorok, műtárgyak (szobor, kút, óra, stb.) elhelyezése
Távbeszélőfülke elhelyezése
Építési munkával kapcsolatos létesítmények, építőanyagok időleges elhelyezése
5.) Töltőállomást csak a szabályozási terv szerint lehet elhelyezni.
6.) Tömegközlekedési várakozóhelyeket az utcaképbe illeszkedő módon lehet építeni.
7.) A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatát, annak időtartamát, a használat egyéb feltételeit, pl. a használati díjat, és egyéb elvárásokat, valamint az engedély nélküli szankciókat külön önkormányzati rendeletben kell szabályozni.

Zöldterületek (Z)

Általános előírások

25. § 1.) A város területén az OTÉK 6. § (3) és 27. § alapján a belterületen:

Beépítésre nem szánt övezet került bevezetésre, melyek területét a szabályozási terv tünteti fel.
Közparkok területe

26. § 1.) Az övezetbe a közparkok, díszparkok, pihenő- és játszóparkok tartoznak.

2.) Területüknek közútról, köztérről közvetlenül megközelíthetőnek kell lennie.
3.) Az övezetbe elhelyezhető:

(A pihenést és testedzést szolgáló építmények (sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermekjátszótér, stb.)

Vendéglátó, elárusító épület, nyilvános illemhely
A terület fenntartásához szükséges épület

Erdőterületek E

Általános előírások

27. § 1.) A legmagasabb szintű jogszabály „Az erdőről és az erdő védelméről” szóló törvény 1996. évi XIV. tv.

2.) A község igazgatási területén az OTÉK 6. § (3) és 28. § alapján az erdőterületek övezetekre való bontása a településszerkezeti terv területfelhasználásra vonatkozó meghatározásai alapján
E vk környezetvédelmi célú erdő
övezet került megkülönböztetésre.

E-vk övezet

környezetvédelmi rendeltetésű erdők

28. § 1.) Telepítésük szükség szerint a környezetre ártalmas bűzös üzemek védőtávolságának csökkentése, a lakóterületek védelme érdekében történik.

2.) Területükön építmények nem helyezhetők el.

E-g övezet

Gazdasági erdők

29. § 1.) Az erdő területén rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el, maximum 0,5 %-os beépítettséggel.

2.) A 0,5 %-os beépítettséget telekalakítás, telekmegosztás során is biztosítani kell.
3.) A megengedett maximális építménymagasság 3,5 m. Az épületeket szabadonállóan kell elhelyezni.

Mezőgazdasági területek

Általános előírások

30. § 1.) A község külterületének, mezőgazdasági termelést (növénytermelést, szőlő és gyümölcstermelést, állattenyésztést továbbá termékfeldolgozást és tárolást) szolgáló része.

2.) A mezőgazdasági területeken az OTÉK 6. § (3) alapján és a 29. § előírásainak megfelelően a következő övezetek kerültek kijelölésre:
Má-E (döntően) gyep, legelő, vagy kisparcellás szántó művelésű terület – extenzív terület
Má-I (döntően)szántó, vagy kisparcellás szántó művelésű terület –intenzív terület
Mk kertgazdálkodásra szolgáló terület, ültetvények
3.) A területen elhelyezhető építményeket jelen szabályzat és az adott terület építési hagyományainak megfelelően kell kialakítani.

Má-E

(döntően) Gyep, legelő vagy kisparcellás szántó művelésű terület

31. § 1.) Az övezetbe a mezőgazdasági területek azon – viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a gyep, legelő művelésű területek meghatározó arányban találhatók, ezért főként a legeltetés, állattartás jelenti a fő gazdálkodási tevékenységet. A telekalakítás és építés feltételei a meghatározó tevékenységhez igazodva kerültek meghatározásra.

X.TÁBLA

Az építési telkek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb terület

Legnagyobb beépítettsége

Építmény max. magassága

m2

%

M

SZ

Má-E

6000+ 10 ha

3

4,5

2.) Tanya és farmgazdaság 6000 m2 építési telek kialakítására legalább 10 ha nagyságot elérő terület fenntartás, birtoklás esetén lehetséges, vagy igazolni szükséges a mezőgazdálkodásból való megélhetést. Szabadonálló beépítési móddal, maximum 4,5 m építménymagasságú épületekkel, a telekterület maximum 3- %-ának beépítésével.

Má-I

(döntően) szántó vagy kisparcellás szántó művelésű intenzív terület

32. § 3.) Az övezetbe a mezőgazdasági területek azon – viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a gyep, legelő művelésű területek meghatározó arányban találhatók, ezért főként a legeltetés, állattartás jelenti a fő gazdálkodási tevékenységet. A telekalakítás és építés feltételei a meghatározó tevékenységhez igazodva kerültek meghatározásra.

XI.TÁBLA

Az építési telkek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb terület

Legnagyobb beépítettsége

Építmény max. magassága

m2

%

m

SZ

Má-I

6000+ 10 ha

3

4,5

4.) Tanya és farmgazdaság 6000 m2 építési telek kialakítására legalább 10 ha nagyságot elérő terület fenntartás, birtoklás esetén lehetséges, vagy igazolni szükséges a mezőgazdálkodásból való megélhetést. Szabadonálló beépítési móddal, maximum 4,5 m építménymagasságú épületekkel, a telekterület maximum 3- %-ának beépítésével.

Kertgazdálkodásra szolgáló terület,

Gyümölcsös terület

Mk

33. § 1.) Az övezetbe azok a mezőgazdasági területek tartoznak, ahol kertgazdálkodást, túlnyomórészt szőlő, gyümölcstermesztést folytatnak, illetve azok a földrészletek, melyeket korábban zártkertnek parcelláztak.

2.) A legkisebb beépíthető telek területe szőlő, gyümölcsös, vagy kertművelési ág esetén 720 m2, szántó vagy gyep művelés esetén 1500 m2. Az övezetben egy gazdasági épület helyezhető el, melynek alapterülete 30 m2.
3.) Az I. kategóriájú szőlőkataszterbe tartozó területek építési feltétele
a.) Az övezetben állattartó épületek nem helyezhetők el.
b.) Növénytermesztés célját szolgáló fóliasátor I. termőhelyi kategóriájú szőlőültetvényeken nem létesíthető.
c.) Földbevájt pince létesíthető.
XII.TÁBLA

Az építési telkek

Beépítési mód

Övezeti jele

Legkisebb terület

Legnagyobb beépítettsége

Építmény -max. magassága

m2

%

M

SZ

Mk1

1500

3

3,5

4.) Lakó vagy pihenőtér elhelyezésének feltétele 3000 m2 telekterület és legalább 5 ha ültetvény tulajdonlása szükséges.

Egyéb területek

V-1, V-2, V-3 övezetek

Vízgazdálkodási terület

34. § 1.) V-1 jelű övezetbe tartozik, a SAJÓ-folyó, és partja és közvetlen környezete.

2.) V-2 jelű övezetbe tartoznak az általános vízgazdálkodási területek: a közcélú nyílt csatornák medre és partja, a vízbeszerzési területe védőterületei, illetve a tározók
3.) . Területükön építmények nem helyezhetők el.
V. Fejezet

Egyes sajátos jogintézmények

35. § 1.) A település beépítésre szánt területén épület csak építési telken helyezhető el (kivételt képeznek ez alól a közterületen, zöldterületen történő építések).

2.) A település beépítésre nem szánt területein új építményt építeni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, rendeltetését vagy használati módját megváltoztatni csak akkor szabad, ha
-a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja,
-közérdeket nem sért,
-az építmények csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszik igénybe és biztosított, hogy az építmények a telekterülete nélkül nem idegeníthetők el.

36. § Tilalmakkal, korlátozásokkal érintett területeket, területegységeket a szabályozás terv tartalmazza. A település igazgatási területét érintő tilalmak, korlátozások:

1.) Beültetési kötelezettségű területek:
Gip jelű területek telekhatárai mentén

37. § Elővásárlási jog illeti meg a települési önkormányzatot az alábbi ingatlanok esetében:

Helyrajzi szám

Ingatlan felhasználásának célja




Ezt az önkormányzat tölti ki.
Elővásárlási jog gyakorlására a költségvetés elkülönített fejezet tartalmaz, melynek felhasználásáról a képviselőtestület esetenként (60 napon belül) határoz.
Közút céljára történő lejegyzés

38. § ……………………útmegnyitás miatt szükséges minimális mértékig lejegyzendő terület

Telekalakítás szabályai

39. § 1.) Az OTÉK III. fejezetében foglaltak és a 85/2000. (XI. 08.) FMV rendelet szerint kell eljárni.

2.) Telket csak úgy szabad alakítani, hogy a terület rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas legyen, továbbá annak alakja, terjedelme, beépítettsége a szabályozási tervnek és a vonatkozó jogszabályoknak megfeleljen.
3.)A szabályozási terv szerinti telekcsoport rendezésénél a telkeket egyesíteni kell, az egyesített földrészletből ki kell venni a közterületeket, majd a fennmaradt területet a területre vonatkozó előírásoknak megfelelő telkekre kell felosztani.

40. § 4.) Útépítési és közműépítési hozzájárulás megfizetésére kell kötelezni azokat az ingatlantulajdonosokat, akiknek ingatlanaikat érintően a települési önkormányzat helyi közutat, közművet létesít.

5.) Az útépítési és közművesítési hozzájárulás mértékét, arányát, az érintett ingatlantulajdonosok körét, a fizetés módját és időpontját a települési önkormányzat külön rendeletben szabályozza.

41. § Az elrendelt településrendezési kötelezettségeket az ingatlannyílvántartásba be kell jegyezni.

42. § 1.)Településrendezési intézkedések következtében okozott károk esetében a tulajdonost, haszonélvezőt korlátozási kártalanítás illeti meg, melynek eljárási rendjét, mértékét és rendszerességét az 1997. évi LXXVIII. tv. 30. §-a szabályozza.

2.)A korlátozási kártalanítást az köteles megfizetni, akinek az érdekében a településrendezési intézkedés történt. Az önkormányzati célok megvalósításához a települési önkormányzatnak a kártalanítási igények aktualitását és azok mértékét célszerű napirenden tartani és kérelemre indult igény teljesítésére a forrást is meg kell teremteni.
V. Fejezet

A környezet védelmére vonatkozó előírások

43. § 1.) A környezet védelméről szóló 1995. évi XIII. törvény alapján a helyi környezetvédelmi programot el kell készíteni.

2.) A környezetvédelem részletes előírásait az Önkormányzat környezetvédelmi rendeletében kell szabályozni.
a.) Levegőtisztaság védelem:
Levegőtisztaság védelmi szempontból a 21/2001.(II. 14.) Korm rendelet, továbbá e jogszabály utasításainak (10/2001.IV.19.) KöM rendelet és a 14/2001. (V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet , valamint a 17/2001. (VIII. 31) KöM , valamint a 23/2001 (XI.13.) KÖM rendelet előírásainak megfelelően a levegőminőségi határértékek biztosítandók. E szerint levegőminőségi övezeteket kell kialakítani. A település belterülete az általános levegőminőségi övezetbe fog tartozni,
A légszennyezettségi egészségügyi határértékeket a 14/2001 (V.).) KöM-EüM-FVM együttes rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
A területen kizárólag olyan tevékenység folytatható, és olyan építmények helyezhetők el, amelyek légszennyezési anyagkibocsátása a – légszennyezettségre gyakorolt hatása kielégíti - az adott terület besorolási kategóriájára vonatkozó követelményeket teljesíti, környezetveszélyeztetést nem okoz.
Lakó és intézményterületen csak olyan szolgáltató ipari és kereskedelmi kisvállalkozás kaphat működési engedélyt, amely szükség szerint az érintett hatóságok véleményével is alá van támasztva.
- Valamennyi országos rendeletben szabályozott tevékenységi kör megvalósítása előtt környezeti hatástanulmány készítendő a 20/2001 (II.14 ). Korm. sz. rendelet alapján.
- A környezeti hatástanulmányok alapján további részletes hatásvizsgálatok készítése rendelhető el, amennyiben a környezetállapot veszélyeztetettsége és a megelőzés vagy kárelhárítás lehetséges módozatai nem kellően tisztázottak.
A képviselő-testület határozatában a szakbizottság javaslatára az önkormányzat közigazgatási területén megvalósuló, vagy az önkormányzat közigazgatási területére hatást gyakorló nagyobb beruházás esetén a beruházótól környezeti hatástanulmány készítését kell igényelnie. Az erre vonatkozó indítványban meg kell határozni, hogy a hatástanulmánynak milyen hatások vizsgálatára kell kiterjednie.
Az önkormányzat közigazgatási területén megvalósuló, vagy az önkormányzat területére hatást gyakorló nagyobb beruházásnak kell tekinteni azt a beruházást, amelynek a megvalósulása esetén annak hatásai előreláthatólag az önkormányzat közigazgatási területén élő állampolgárok legalább 3 %-át érintik, illetve a környezet minőségét előreláthatólag negatív módon befolyásolják.
A környezet védelméről szóló 1995 évi LIII. tv. és az azt módosító 2000. évi CXXIX törvény valamint a 120/2001. (VI. 30.) Korm. rendelettel módosított 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 11. § és 23. § (3) és (4) pontjainak előírásai alapján, illetve a 2000 évi CXXIX törvény 1. § b.) pontja alapján az avar és kerti hulladék égetését külön önkormányzat által szabályozott módon lehet elvégezni.
Tűzgyújtás és égetés közterületen és ingatlanon belül szeptember 1-től április 30-ig 8-20 óra között szélmentes időben megengedett. Tartós füstölés nem megengedett.
Szeles időben, továbbá nyári időszakban május 1-től augusztus 31-ig szemétégetés céljából tűzgyújtás szabad térben nem megenegedett. A tűzvédelmi szabályok szigorúan betartandók.
Az éghető hulladék nem tartalmazhat ipari eredetű hulladékot (műanyagot, vegyszert, festéket, illetve ezek maradványait.
Égetni csak az e célra megfelelően kialakított helyen, a vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon lehet. A tűzakó hely oltásáról az égetést befejezően az égetést végző személynek kell gondoskodnia.
Szagos, bűzös tevékenység a település beépített területétől legfeljebb 1000 m távolságban folytatható. Ettől eltérni technológiai korszerűsítés és egyedi hatósági elbírálás által lehetséges.
Az állattartást az Önkormányzat állattartási rendeletében kell részletesen szabályozni.
b.) Zajvédelem:
A zaj- és rezgés elleni védelem érdekében bármely zajt kibocsátó létesítmény csak abban az esetben üzemeltethető, illetve bármely tevékenység csak abban az esetben folytatható, ha az általa kibocsátott zaj mértéke környezetében a vonatkozó rendelet szerinti határértéket nem haladja meg.
A zaj- és rezgésterhelési határértékeket a 8/ 2002 (III.22.) KöM- EüM együttes rendelet szabályozza.
Üzemi létesítményektõl származó zaj terhelési határértékei zajtól védendõ területeken


Zajtól védendõ terület

Határérték (LTH) az LAM megítélési szintre
(dB)

nappal 6-22 óra

éjjel 22-6 óra

1.

Üdülõterület, gyógyhely, egészségügyi terület, védett természeti terület kijelölt része

45

35

2.

Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerû beépítésû)

50

40

3.

Lakóterület (nagyvárosias beépítésû), vegyes terület

55

45

4.

Gazdasági terület és különleges terület

60

50

Építõipari kivitelezési tevékenységtõl származó zaj terhelési határértékei zajtól védendõ területeken

Határérték (LTH) az LAM megítélési szintre
(dB)

ha az építési munka idõtartama

Zajtól védendõ terület

1 hónap vagy kevesebb

1 hónap felett 1 évig

1 évnél több

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

1.

Üdülõterület, gyógyhely, egészségügyi terület, védett természeti terület kijelölt része

60

45

55

40

50

35

2.

Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerû beépítésû)

65

50

60

45

55

40

3.

Lakóterület (nagyvárosias beépítésû), vegyes terület

70

55

65

50

60

45

4.

Gazdasági terület és különleges terület

70

55

70

55

65

50

A közlekedéstõl származó zaj terhelési határértékei zajtól védendõ területeken

Határérték (LTH) az LAM,kö megítélési szintre
(dB)

Zajtól védendõ terület

üdülõ-, lakóépületek és közintézmények közötti forgalomtól elzárt területeken; pihenésre kijelölt közterületeken

kiszolgáló út; átmenõ forgalom nélküli út mentén

gyûjtõút; összekötõút; bekötõút; egyéb közút; vasúti mellékvonal és pályaudvara; repü-
lõtér, illetve helikop-
terállomás, -leszál-
lóhely mentén

autópálya; autóút; I. rendû fõút; II. rendû fõút; autóbusz-pályaudvar; vasúti fõvonal és pálya-
udvara; repülõtér, illetve helikopter-
állomás, -leszálló-
hely mentén

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

nappal
6-22 óra

éjjel
22-6 óra

1.

Üdülõterület, gyógyhely, egészségügyi terület, védett természeti terület kijelölt része

45

35

50

40

55

45

60

50

2.

Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerû beépítésû)

50

40

55

45

60

50

65

55

3.

Lakóterület (nagyvárosias beépítésû), vegyes terület

55

45

60

50

65

55

65

55

4.

Gazdasági terület és különleges terület

60

50

65

55

65

55

65

55

A rezgésvédelemre vonatkozóan szintén ezen rendelet határértékei a mérvadóak.
A hangosító berendezéseket zajvédelmi szempontból, illetve valamennyi szolgáltatói tevékenységgel összefüggő zajkibocsátó forrást a helyi önkormányzattal is engedélyeztetni kell.
c.) Vízvédelem:
Tilos ásott, vagy fúrt kutakba szennyvizet, veszélyes, mérgező hulladékot juttatni, kutakat engedély nélkül betemetni.
Kút létesítése esetén, házi vízszükséglet kielégítése céljából, amennyiben nem haladja meg a vízkivétel az 500 m3 vízmennyiséget, a települési önkormányzat jegyzőjének hatósági engedélye szükséges. Az ÉVIZIG szakhatóság szerepét tölti be. Minden egyéb esetben az ÉVIZIG az engedélyező hatóság.
Tilos a meglévő ivóvíz ellátást biztosító hálózatot veszélyeztetni, szabálytalan engedély nélküli rákötéssel az ivóvizet szennyezni.
Az ásott kutak , talajvíz ivóvíz ellátásra nem vehetők igénybe.
A vízvezetékek védősávjába ( 2+2 m) szennyeződés nem kerülhet, mély gyökérzetű növény nem telepíthető (123/1997./VII. 18. kormányrendelet )
A településrendezés során a településszerkezet minden nemű átalakítását területfelhasználását úgy kell megtervezni és végrehajtani, hogy annak során a talaj, a felszíni felszín alatti vizek elszennyeződése kizárható legyen.
Tilos a szennyvizeket kilocsolni.
A településfejlesztés során a település szennyvízcsatorna hálózattal történő ellátását kiemelt fontossággal kell kezelni. A rendelkezésre álló lehetőségek figyelembevételével törekedni kell annak mielőbbi megvalósítására. Közcsatorna hálózat hiányában közműpótló berendezésként csak szigorúan ellenőrzött, zárt rendszerű szennyvíztározók fogadhatók el.
Telekalakításhoz, illetve építési engedélyek nem adhatók a Sajó-folyó partéltől számított 10-10 m szélességű parti sávot mindenkor szabadon kell hagyni (még ideiglenes építményeket, kerítéseket sem szabad elhelyezni) a meder megközelítésére és az elvégzendő vízgazdálkodási- árvízvédelmi és karbantartási szakfeladatok ellátására.
A hullámtéren továbbá az épület lábai közötti terület (térköz) beépítése tilos, a szennyvizet elvezető rendszer hiányában zárt árvízi nyomásra méretezett tartályban kell gyűjteni, és rendszeres ürítésükről gondoskodni kell.
A vízoldali töltéslábtól mért 10 m-es fenntartási sávon belül csak gyepművelést lehet folytatni.
A nyílt ártereken és hullámtereken és a töltés mentett oldali lábvonalától számított 110 m-es sávon belül történő bármilyen fejlesztési elképzelést az ÉVIZIG folyószabályozási Osztályával egyeztetni kell, valamint az építési engedélyezési eljárás során a szakhatósági hozzájárulást be kell szerezni.

(A felsorolt területekre vonatkozó előírásokat a 46/1999. (III. 18.)Kormányrendelet tartalmazza.)

Levonuló árhullámok által esetlegesen okozott károkért a vízügyi hatóság kártérítésre nem kötelezhető, az ingatlanon keletkezett károk teljes mértékben a tulajdonost terheli.
Az ármentesített területeken az árvízvédelmi töltések mentén a töltés mentett oldali lábvonalától mért 110 m-es sávon belül anyagnyerő helyet nyitni nem szabad, az épületek alá pince nem építhető, illetve ezen sávokon belül a fedőréteg megbontása esetén a Vízügyi Igazgatóság szakhatósági hozzájárulását meg kell kérni.
Az ÉVIZIG (és az önkormányzat) kezelésében lévő árvízvédelmi töltés keresztezésére, megközelítésére a 9004/1982. sz. KpM-IpM rendeletben foglaltak betartandók.
I. A nyílt ártéri területeken, a hullámtéren s a töltés mentett oldali lábvonalától számított 110 m-es sávon belül történő bármilyen fejlesztési elképzeléseket a vízügyi hatósággal egyeztetni kell. 461999. (III.8.). Korm. rendelet előírásai vonatkoznak az előzőekben felsorolt területekre.
Meglévő épületek szerkezeti alsó élének megváltoztatására, illetve az alsó szintek beépítésének megszüntetésére javaslatot nem tesz a vízügyi szakhatóság, azonban valamennyi beépítés esetén a víz-, és jégkárokért a tulajdonosok a vízügyi szervek felé kártérítési igénnyel nem léphetnek fel, az általuk vagy létesítményeik által okozott károkért teljeskörűen felelősek.
Újabb építési engedélyezési eljárások során, a hullámtérben tervezett épületek szerkezeti alsó élét a MÁSZ + 1,00 m magasságban kell kialakítani. A tervezett pilléreket árvízi víz és jégnyomásra méretezni kell. (Ld! horgásztanyák)
A tervezés során 2,0 m-nél magasabb szabad magasságú pilléreket előirányozni nem szabad, illetve mélyebb fekvésű területek esetén, még további maximum 0,50 m terepfeltöltés vehető figyelembe.
Az esetlegesen felmerülő növényzetletermelési, telepítési megoldásokat a Vízügyi Igazgatósággal egyeztetni kell. Általában lefolyásgátló növényzet nem telepíthető, védelmi célú erdő nem termelhető le.
Az élő és talajvizek sem közvetlenül, sem közvetve nem szennyezhetők.
Gondoskodni kell a kommunális hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról is, a hullámtéren szemétlerakót létesíteni nem lehet.
A nyílt árterek és hullámterek beépítése nem javasolt, mivel az építmények akadályozhatják az árvizek szabad levonulását, és káros visszaduzzasztásokat okozhatnak. A vízügyi hatóság engedélye alapján időszakosan legfeljebb mobil építmények elhelyezésével használható a partszakasz (sátorozás, parti fürdőzés stb.)
A tervezés során „A folyókban, tavakban és egyéb szabad vizekben való fürdés,… szabályairól” szóló 8/1978. (XII. 22.) BM rendelet és a 27/1993. (IX. 23.) KHVM rendelettel kiadott Szabályzat előírásait be kell tartani, illetve alkalmazni kell.
A partok mentén víziállások engedélyezése nem lehetséges, csónakkikötő és úszóstégek telepítéséhez az ÉVIZIG kezelői és szakhatósági hozzájárulást esetenként be kell szerezni.
A SAJÓ folyón stég építésével kapcsolatos ügyekben a 2/1985 (III. 28.) OVH rendelet és az azt módosító 18/1992. (I. 28.) Kormányrendelet szerint az engedélyező hatóság az ÉVIZIG.
Az élővizek, csatornák vízminőség-védelme érdekében tisztítatlan kommunális és technológiai eredetű szennyvíz nem vezethető élővízfolyásba. Tisztított szennyvizet is csak a vízbázis-védelmi előírások betartásával, hatósági engedély birtokában kerülhetnek a befogadóba.
A távlati vízbázisok védelme érdekében betartandóak a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet 5. számú mellékletében foglaltelőírások
A felszíni vízfolyások vízminőségének javítását a vízgyűjtők rendezését és a szennyezőforrások felszámolására készítendő ökológiai állapotfelmérő tanulmányterv, környezeti hatásvizsgálat és intézkedési terv határozza meg.
A felszíni vízfolyások mederrendezésével a természetes vízparti vegetációt, vagyis a természetes élőhelyek védelmét a tervezés, a kivitelezés során egyaránt biztosítani kell.
Vízügyi előírások
A település közigazgatási területe a 3/1984. (II.7.) OKH számú rendelkezés szerint a II. számú vízminőségi kategóriába tartozik. A tervezett befogadóba vezetendő vizek (csapadékvizek) minőségével ki kell elégítenie az említett rendelet által rögzített paramétereket.
A nyílt árterekre vonatkozó előírások értelmében a házak padlószintjét, szennyvízgyűjtők aknafedlapját (szellőzőjét) legalább a SAJÓ folyóra vonatkozó mértékadó árvízszint (MÁSZ)+ 1 m biztonság magasságában kell megépíteni. A pincéket és szennyvízgyűjtő aknákat, tartályokat felúszásra méretezni kell.
A 33/2000 (III.17) Korm rendelet 2. számú melléklete szerint a
A település „B” érzékeny területek, intézkedési szennyezettségi határértéke Cí=C2
d.) Földvédelem, tájvédelem:
Az 1994. évi LV. Törvényben foglaltakat be kell tartani. Termőföld művelési ágból történő kivonás esetén földvédelmi járulékot kell fizetni. Belterületen szántó művelési ágként nyilvántartott területeken 1 ha-nál nagyobb területek más célú hasznosítása szintén földvédelmi járulék köteles. Belterületen 1 ha-nál kisebb terület kivett területnek minősül.
Az 1993. évi XL-VIII-as Bányatörvény és az annak végrehajtásáról szóló 209/1998. XII. 19. számú Kormány rendelet bányatelek területen csak korlátozások mellett teszi lehetővé az építési célú telekalakítást, illetve a telekingatlan beépítését.
Az építés csak a bányavállalkozó hozzájárulásával lehetséges. A bányatelek határon történő építkezés során esetlegesen bekövetkező károkért a bányavállalkozó nem fizet kártérítést.
A bányavállalkozó kérheti, hogy a bányatelek határai közt fekvő építési telkekre rendeljen el építési tilalmat, vagy korlátozást. Az építési tilalom fenntartásáért viszont a tilalom elrendelőjének kell a térítést fizetnie.
A roncsolt felület rekultivációjáról gondoskodni kell az 1993. évi XLVIII. törvény alapján.
A beépítésre szánt területeken, valamint a tereprendezéssel, vízrendezéssel érintett részeken a humuszos termőréteg megmentéséről gondoskodni kell.
A humuszos termőréteget az építési munkák megkezdésekor le kell szedni és külön depóniába kell helyezni. Az építés befejezése után a deponált humuszos termőréteget az építménnyel igénybe vett csatlakozó terület talajára el kell teríteni.
A csapadékvíz elvezetéséről úgy kell gondoskodni, hogy a környező termőföldeken belvizet, pangóvizet ne okozhasson.
A kivitelezés és üzemeltetés során biztosítani kell, hogy a káros környezeti hatások a csatlakozó termőföld minőségében kárt ne okozzanak.
A felhagyott bányaterületek és roncsolt felület rekultivációjáról gondoskodni kell az 1993. évi XLVIII. törvény alapján. A Természeti Területek védelmére a Kormányhatározat hatálybalépése után az ANPI előírása érvényes.
A tájvédelem érdekeit a 166 /1999. Korm. Rendeletben meghatározott tevékenységek esetében az ANPI szakhatósági állásfoglalása alapján kell elbírálni.
e.) Hulladékelhelyezés:
Hulladékfelügyeleti szempontból a település területén végzett tevékenységek során keletkező képződő veszélyes hulladékokat – amelyek körét a 16/2001. (VII.18) KÖM rendelet 1. Sz melléklete határoz meg- elkülönítve, a környezet károsítását kizáró módon az e célra kijelölt gyűjtőhelyen kell összegyűjteni.
A (2) bekezdés szerinti rendeletalkotás során kezdeményezni kell a keletkezett veszélyes hulladékok az üzemi területen történő minimális ideig való tárolásait azzal, hogy azt az arra kijelölt, vagy átmeneti tárolóba kell szállítani.
A keletkezett veszélyes hulladékok kezeléséről (gyűjtés, előkezelés, szállítás, hasznosítás, ártalmatlanítás) a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzéséről szóló mód. 98 /2001 (VI.15) Kormány rendelet előírásai szerint kell gondoskodni.
A rendezési terv által érintett területen kiemelt figyelmet kell fordítani a lakosság, az intézmények és közterületek települési szilárd hulladékainak magas színvonalú gyűjtésére és rendszeres elszállítására, mint kötelezően ellátandó szolgáltatás végzésére.
Ennek érdekében megfelelő számú és színvonalú gyűjtő edényzetet kell rendszeresíteni, az edényzet ürítését és a hulladék elszállítását kellő gyakorisággal kell végezni.
A köz és park területek tisztántartását, takarítását, hulladékmentesítését kellő gyakorisággal kell végezni.
Az üzemelő hulladéklerakók teljeskörű környezetvédelmi felülvizsgálat nélkül nem tarthatók fenn.
A veszélyes hulladékszállítást és kezeléséről a 98/2001 (VI.15). Korm. számú rendelkezik, az elhullott állati tetemek ártalmatlanításánál pedig figyelembe kell venni a 41/1997. (V. 28.) FM rendelettel közzétett Állategészségügyi Szabályzást.
A kommunális eredetű hulladékok szelektív gyűjtéséről a 2000. LXIII. tv. alapján gondoskodni kell.
f.) Környezetbiztonság
A műszaki biztonság betartatásának érdekében az alábbi rendelkezések betartandók:
29/1960. (VI. 7.) Korm. rendelet, ill. 2/1971. (IV. 28.) NIM rendelet alá tartozó nyomásfokozó berendezés
1994. évi XLVIII. tv ill.34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet és az 1/1967. (IV. 28) NIM rendelet alá tartozó villamosvezeték.
11/1994. (III. 25.) IKM rendelet hatálya alá tartozó tartály és cseppfolyós üzemanyag töltőállomás
1994. évi XLI. tv ill.1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet hatálya alá tartozó gáz-, vagy olaj berendezés
6/1993.(V. 12.) IKM rendelet hatálya alá tartozó gázüzemű jármű üzemanyagellátó berendezés.
Bányatelekhatáron belül, építményt elhelyezni csak a bánya vállalkozó hozzájárulásával, talajmechanikai és bányageológiai szakvélemény és statikai terv alapján meghatározott módon lehet.

44. § Az épített környezet védelme (kiterjed a településre, az egyedi építményekre és műszaki létesítményekre) célja, hogy az ember egészségét védje, a jövő nemzedékek életfeltételeit javítsa és ennek érdekében alapvető szabályokat állapítson meg

1.) Biztosítani kell az épített környezetben élők (tartózkodók) egészségének védelmét, életfeltételeik folyamatos javítását, törekedni kell (el kell érni) a különböző tevékenységek káros hatásainak megszüntetésére vagy a hatályos előírások szerinti visszavonására.
2.) Fejlesztéseknél, beavatkozásoknál meg kell követelni a funkciókból adódó védőtávolságokat és a szükséges védőterület-kialakításokat.
3.) A szabályozási terven meghatározott zöldterületek, védőerdők kialakításáról és fenntartásáról folyamatosan gondoskodni kell.
V. Fejezet

Záró rendelkezése

45. § Ez a rendelet 2004. június 8. napján lép hatályba.

Építési bírsággal sújtható az az építtető, aki (amely) építési vagy bontási engedélyhez kötött munkát engedély nélkül végez.építési, vagy bontási engedélyhez kötött építési munkát az engedélytől eltérő módon végeztet, illetőleg végez. (az építési bírság szabályait, eljárási rendjét a 43/1997. (XII. 29.) KTM rendelet szabályozza.)