Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 11. 22Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] A 2025. évi költségvetés célja, hogy a kötelező és önként vállalt feladatok ellátásához a tervezett bevételek fedezzék a felmerülő kiadásokat, az előre nem látható kiadásokhoz a tervezett tartalékok a 2025. évi költségvetési évben biztosítsák a költségvetés tartós egyensúlyát.
[2] Megyaszó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az 5. § (9) bekezdés tekintetében a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC törvény 64. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2023. (V.19.) önkormányzati rendeletének 25. § (1) bekezdésének a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a közös önkormányzati hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1)1 A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését:
a) 768.144.372 Ft költségvetési bevétellel
b) 997.955.767 Ft költségvetési kiadással
c) -229 811 395 Ft költségvetési egyenleggel[a)-b)]
d) 110.472.604 Ft - c)-ből működési (hiány, többlet)
e) 119.338.791 Ft felhalmozási (hiány, többlet)
f) 248.245. 984 Ft finanszírozási bevétellel
g) 18 434 589 Ft finanszírozási kiadással
h) 229 811 395 Ft finanszírozási egyenleggel [f)-g)]
i) a bevételek és kiadások főösszegét 1.016.390.356 Ft-ban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a képviselő-testület az 1. melléklet, 2. melléklet, 3. melléklet és 4. melléklet szerint határozza meg.
(3) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten az 5. melléklet és 6. melléklet részletezi.
(4) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el.
(5) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. Az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása az előző év(ek) költségvetési maradványának igénybevételével történik.
3. A költségvetés részletezése
3. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:
a) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 7. melléklet részletezi.
b) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 8. melléklet tartalmazza.
c) Az Önkormányzat 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait a 9. melléklet részletezi.
d) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 10. melléklet szerint határozza meg.
e) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 11. melléklet szerint részletezi.
f) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
g) A képviselő-testület a 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös önkormányzati hivatali továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban
ga) az Önkormányzat esetében a 13. melléklet, 14. melléklet, 15. melléklet, 16. melléklet,
gb) a Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési szerv esetében 17. melléklet, 18. melléklet, 19. melléklet, 20. melléklet,
gc) a Megyaszói Általános Művelődési Központ költségvetési szerv esetében a 21. melléklet, a 22. melléklet, a 23. melléklet, a 24. melléklet,
gd) a Megyaszói Idősek Klubja és Konyha költségvetési szerv esetében a 25. melléklet, a 26. melléklet, a 27. melléklet, a 28. melléklet,
ge) a Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda költségvetési szerv esetében a 29. melléklet, a 30. melléklet, a 31. melléklet, a 32. melléklet szerint határozza meg.
h) Adatszolgáltatás az elismert tartozásállományról tartalmi elemeit a 33. melléklet tartalmazza.
i) A 2025. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulását jogcímenként a 34. melléklet tartalmazza.
j)2 Az Önkormányzat a kiadások között 1 000 000 Ft általános tartalékot állapít meg.
k) A 2025. évben céljelleggel juttatott támogatásokról szóló kimutatást a 35. melléklet, a tájékoztatót a 2023. évi tény, 2024. évi várható és 2025. évi terv adatokról a 36. melléklet, a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve célok szerint a 37. melléklet, az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat a 38. melléklet, a 2025. évi előirányzat-felhasználási tervet a 39. melléklet, valamint a 2025. évi költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételeit és kiadásait a 40. melléklet tartalmazza.
4. A költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 10.%-áig vállalható kötelezettség.
(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
(6) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.
(7) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 33. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
(8) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.
(9) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
5. Az előirányzatok módosítása
5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 2 000 000 Ft összeghatárig - mely esetenként a 1 000 000.Ft összeghatárt nem haladhatja meg - a polgármesterre átruházza.
(3) A (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2025. december 31-ig gyakorolható.
(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
(9) Az önkormányzat saját forrásai terhére - a képviselő-testület ( közös hivatal) foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - az illetményalapot 46.380 Ft-ban állapítja meg.
6. A gazdálkodás szabályai
6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal képviselő-testületi határozattal elfogadott munkamegosztási megállapodásban foglaltaknak megfelelően rendelkezik.
(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(4) A közös hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
7. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról a „GY&GY” Perfekt Audit Kft. útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
8. Záró és vegyes rendelkezések
8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
9. § E rendelet rendelkezéseit 2025. január 1. napjától kell alkalmazni.
1. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez3
|
Megyaszó Község ÖNKORMÁNYZATA |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
2. SZ. MÓDOSÍTÁS UTÁNI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK ALAKULÁSÁRÓL |
|||||||
|
BEVÉTELEK, KIADÁSOK ÖSSZEVONT MÉRLEGE |
|||||||
|
B E V É T E L E K |
|||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=E-D |
G=E/Dx100 |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
719 626 027 |
553 847 303 |
591 140 137 |
662 371 402 |
108 524 099 |
119,59 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
134 097 929 |
129 822 088 |
141 377 532 |
151 436 124 |
21 614 036 |
116,65 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
175 080 423 |
146 643 366 |
178 634 424 |
186 047 637 |
39 404 271 |
126,87 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
142 341 524 |
129 626 546 |
129 939 285 |
141 720 100 |
12 093 554 |
109,33 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
88 815 420 |
62 106 518 |
70 139 528 |
78 386 953 |
16 280 435 |
126,21 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
8 201 974 |
5 919 775 |
8 197 548 |
8 197 548 |
2 277 773 |
138,48 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
30 482 155 |
10 603 230 |
10 603 230 |
|||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
17 748 |
17 748 |
17 748 |
|||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
579 019 425 |
474 118 293 |
528 306 065 |
576 409 340 |
102 291 047 |
121,58 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
0,00 |
|||||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0,00 |
|||||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
0,00 |
|||||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
140 606 602 |
79 729 010 |
62 834 072 |
85 962 062 |
6 233 052 |
107,82 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
||||||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
5 949 950 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
5 949 950 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
||||||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
43 485 114 |
44 000 000 |
45 032 970 |
50 032 970 |
6 032 970 |
113,71 |
|
24 |
Építményadó |
2 258 127 |
|||||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
||||||
|
26 |
Iparűzési adó |
39 720 040 |
44 000 000 |
45 032 970 |
50 032 970 |
6 032 970 |
113,71 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
||||||
|
28 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 506 947 |
|||||
|
29 |
Telekadó |
||||||
|
30 |
Kommunális adó |
||||||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
50 989 902 |
48 350 000 |
48 440 000 |
54 490 000 |
6 140 000 |
112,70 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
7 646 750 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
100,00 |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
13 828 304 |
13 400 000 |
13 490 000 |
16 540 000 |
90 000 |
123,43 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
12 718 083 |
12 800 000 |
12 800 000 |
12 800 000 |
100,00 |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
215 000 |
|||||
|
36 |
Ellátási díjak |
11 186 980 |
10 400 000 |
10 400 000 |
13 400 000 |
128,85 |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
4 042 158 |
3 700 000 |
3 700 000 |
3 700 000 |
100,00 |
|
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
67 797 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
100,00 |
|
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
0,00 |
|||||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
797 895 |
|||||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
486 935 |
|||||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
354 331 |
|||||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
||||||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
||||||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
354 331 |
|||||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
||||||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
||||||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
||||||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||||||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
820 405 324 |
646 197 303 |
685 863 107 |
768 144 372 |
121 947 069 |
118,87 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
||||||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
||||||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
537 171 656 |
146 354 887 |
229 345 984 |
229 345 984 |
82 991 097 |
156,71 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
537 171 656 |
146 354 887 |
229 345 984 |
229 345 984 |
82 991 097 |
156,71 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
18 425 303 |
18 900 000 |
18 900 000 |
18 900 000 |
100,00 |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
18 425 303 |
18 900 000 |
18 900 000 |
18 900 000 |
100,00 |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
||||||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
||||||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||||||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||
|
81 |
Váltóbevételek |
||||||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
555 596 959 |
165 254 887 |
248 245 984 |
248 245 984 |
82 991 097 |
150,22 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
1 376 002 283 |
811 452 190 |
934 109 091 |
1 016 390 356 |
204 938 166 |
125,26 |
|
K I A D Á S O K |
|||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |

F |
F=E-D |
G=E/Dx100 |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
826 350 300 |
701 465 633 |
809 765 111 |
877 366 976 |
175 901 343 |
125,08 |
|
2 |
Személyi juttatások |
512 919 396 |
466 584 201 |
511 126 983 |
515 822 352 |
49 238 151 |
110,55 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
56 508 062 |
50 809 789 |
50 809 789 |
52 609 789 |
1 800 000 |
103,54 |
|
4 |
Dologi kiadások |
197 887 276 |
126 869 700 |
185 741 198 |
236 007 436 |
109 137 736 |
186,02 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
12 915 944 |
36 933 057 |
36 933 057 |
36 933 057 |
100,00 |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
46 119 622 |
20 268 886 |
25 154 084 |
35 994 342 |
15 725 456 |
177,58 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
796 662 |
55 000 |
4 940 198 |
13 870 889 |
13 815 889 |
25 219,80 |
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
796 662 |
55 000 |
55 000 |
-55 000 |
0,00 |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
||||||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
461 142 388 |
19 268 886 |
19 268 886 |
19 268 886 |
100,0 |
|
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
53 |
53 |
51 |
-2 |
96,23 |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||||||
|
17 |
- Kamattámogatások |
||||||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
201 000 |
201 000 |
||||
|
19 |
- Tartalékok |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
100,00 |
||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
||||||
|
21 |
- Céltartalék |
||||||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
301 119 019 |
91 551 968 |
105 909 391 |
120 588 791 |
29 036 823 |
131,72 |
|
23 |
Beruházások |
8 091 297 |
91 551 968 |
91 591 968 |
92 676 968 |
1 125 000 |
101,23 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
|
25 |
Felújítások |
195 574 861 |
14 317 423 |
15 517 423 |
15 517 423 |
||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
97 452 861 |
12 394 400 |
12 394 400 |
|||
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
12 394 400 |
12 394 400 |
||||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |

- Lakástámogatás |
||||||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
1 127 469 319 |
793 017 601 |
915 674 502 |
997 955 767 |
204 938 166 |
125,84 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
||||||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
||||||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
||||||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
||||||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
19 186 980 |
18 434 589 |
18 434 589 |
18 434 589 |
100,00 |
|
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||||||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
19 186 980 |
18 434 589 |
18 434 589 |
18 434 589 |
100,00 |
|
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
||||||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||||||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||||||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||||||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
|
60 |
Váltókiadások |
||||||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
19 186 980 |
18 434 589 |
18 434 589 |
18 434 589 |
100,00 |
|
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
1 146 656 299 |
811 452 190 |
934 109 091 |
1 016 390 356 |
204 938 166 |
125,26 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-307 063 995 |
-146 820 298 |
-229 811 395 |
-229 811 395 |
-82 991 097 |
156,53 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
536 409 979 |
146 820 298 |
229 811 395 |
229 811 395 |
82 991 097 |
156,53 |
2. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez4
|
Megyaszó Község ÖNKORMÁNYZATA |
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
2. SZ. MÓDOSÍTÁS UTÁNI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK ALAKULÁSÁRÓL |
|||||||
|
KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEINEK, KIADÁSAINAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE |
|||||||
|
B E V É T E L E K |
|||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2024. évi |

3 140 000 |
123,43 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
12 718 083 |
12 800 000 |
12 800 000 |
12 800 000 |
100,00 |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
215 000 |
|||||
|
36 |
Ellátási díjak |
11 186 980 |
10 400 000 |
10 400 000 |
13 400 000 |
3 000 000 |

3. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata |
||
|---|---|---|
|
2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS |
||
|
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MÉRLEGE |
||
|
B E V É T E L E K |
||
|
NEMLEGES |
Forintban! |
|
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2025. évi előirányzat |

Gépjárműadó |

Kiadási jogcímek |

4. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata |
||
|---|---|---|
|
2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS |
||
|
ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK MÉRLEGE |

5. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez5
|
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege |
||||||||||||
|
Forintban! |
||||||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||||
|
Megnevezés |
2024. évi tény |
2025. évi eredeti előirányzat |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Megnevezés |
2024. évi tény |
2025. évi eredeti előirányzat |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G |
H |
I |
J |
K=(J-I) |
||
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
719 626 027 |
553 847 303 |
591 140 137 |
662 371 402 |
108 524 099 |
Személyi juttatások |
512 919 396 |
466 584 201 |
511 126 983 |
515 822 352 |
49 238 151 |
|
2 |
1.-ból EU-s támogatás |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
56 508 062 |
50 809 789 |
50 809 789 |
52 609 789 |
1 800 000 |
|||||
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
43 485 114 |
44 000 000 |
45 032 970 |
50 032 970 |
6 032 970 |
Dologi kiadások |
197 887 276 |
126 869 700 |
185 741 198 |
236 007 436 |
109 137 736 |
|
4 |
Működési bevételek |
50 989 902 |
48 350 000 |
48 440 000 |
54 490 000 |
6 140 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
12 915 944 |
36 933 057 |
36 933 057 |
36 933 057 |
|
|
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Egyéb működési célú kiadások |
46 119 622 |
20 268 886 |
25 154 084 |
35 994 342 |
15 725 456 |
|||||
|
6 |
5.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||||||||
|
7 |
Egyéb működési bevételek |
|||||||||||
|
8 |
||||||||||||
|
9 |
Az 5-ből -Tartalékok |
|||||||||||
|
10 |
||||||||||||
|
11 |
||||||||||||
|
12 |
||||||||||||
|
13 |
Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.) |
814 101 043 |
646 197 303 |
684 613 107 |
766 894 372 |
120 697 069 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12) |
826 350 300 |
701 465 633 |
809 765 111 |
877 366 976 |
175 901 343 |
|
14 |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
537 171 656 |
146 354 887 |
229 345 984 |
229 345 984 |
82 991 097 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||||
|
15 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
537 171 656 |
146 354 887 |
229 345 984 |
229 345 984 |
82 991 097 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|||||
|
16 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||
|
17 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||
|
18 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||||||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21) |
18 425 303 |
18 900 000 |
18 900 000 |
18 900 000 |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
20 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||||||
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
18 425 303 |
18 900 000 |
18 900 000 |
18 900 000 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
19 186 980 |
18 434 589 |
18 434 589 |
18 434 589 |
||
|
22 |
Váltóbevételek |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||||||
|
23 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Váltókiadások |
||||||||||
|
24 |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23) |
555 596 959 |
165 254 887 |
248 245 984 |
248 245 984 |
82 991 097 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23) |
19 186 980 |
18 434 589 |
18 434 589 |
18 434 589 |
|
|
25 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24) |
1 369 698 002 |
811 452 190 |
932 859 091 |
1 015 140 356 |
203 688 166 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24) |
845 537 280 |
719 900 222 |
828 199 700 |
895 801 565 |
175 901 343 |
|
26 |
Költségvetési hiány: |
12 249 257 |
55 268 330 |
125 152 004 |
110 472 604 |
69 883 674 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
||
|
27 |
Bruttó hiány: |
- |
- |
- |
- |
Bruttó többlet: |
524 160 722 |
91 551 968 |
104 659 391 |
119 338 791 |
13 107 423 |
|
6. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez6
|
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege |
||||||||||||
|
Forintban! |
||||||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||||||
|
Megnevezés |
2024. évi tény |
2025. évi eredeti előirányzat |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Megnevezés |
2024. évi tény |
2025. évi eredeti előirányzat |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G |
H |
I |
J |
K=(J-I) |
||
|
1 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
8 091 297 |
91 551 968 |
91 591 968 |
92 676 968 |
1 125 000 |
|||||
|
2 |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||||||
|
3 |
Felhalmozási bevételek |
354 331 |
Felújítások |
195 574 861 |
14 317 423 |
15 517 423 |
15 517 423 |
|||||
|
4 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||||||
|
5 |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
97 452 861 |
12 394 400 |
12 394 400 |
|||||||
|
6 |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
5 949 950 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
|||||||
|
7 |
||||||||||||
|
8 |
||||||||||||
|
9 |
||||||||||||
|
10 |
||||||||||||
|
11 |
||||||||||||
|
12 |
Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11) |
6 304 281 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11) |
301 119 019 |
91 551 968 |
105 909 391 |
120 588 791 |
29 036 823 |
|
|
13 |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||||||
|
14 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||||||||||
|
15 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||
|
16 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||||
|
17 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||||||
|
18 |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||||||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||||||||
|
20 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||||||
|
21 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||||||||
|
22 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||||||
|
23 |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||||||
|
24 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||||||||||
|
25 |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19) |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
||||||||||
|
26 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
6 304 281 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
301 119 019 |
91 551 968 |
105 909 391 |
120 588 791 |
29 036 823 |
|
|
27 |
Költségvetési hiány: |
294 814 738 |
91 551 968 |
104 659 391 |
119 338 791 |
27 786 823 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
||
|
28 |
Bruttó hiány: |
294 814 738 |
91 551 968 |
104 659 391 |
119 338 791 |
27 786 823 |
Bruttó többlet: |
- |
- |
- |
||
7. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
|||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
|
2026. |
2027. |
2028. |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
NEMLEGES |
- |
|||
|
2. |
- |
||||
|
3. |
- |
||||
|
4. |
- |
||||
|
5. |
- |
||||
|
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
8. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához |
||
|---|---|---|
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
40 000 000 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
|
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
|
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
|
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
40 000 000 |
|
|
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. |
||
9. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai |
||
|---|---|---|
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
|
|
1. |
NEMLEGES |
|
|
2. |
||
|
3. |
||
|
4. |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE* |
- |
|
* Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkezető ügyletek. |
||
10. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez7
|
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
||||||
|
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2024. XII. 31-ig |
2025. évi eredeti előirányzat |
Összes |
Módosított előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G=(E+F) |
|
TOP + 1.2.1-21B01-2022-00004 csapadékvíz |
40 841 592 |
40 841 592 |
40 841 592 |
|||
|
TOP + 1.1.3-21-B01-2022-00014 öko turisztika |
50 000 000 |
50 000 000 |
50 000 000 |
|||
|
TOP + 2.2.1-21-B01-2022-00009 iskola energetika |
199 961 600 |
199 306 224 |
655 376 |
655 376 |
||
|
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése |
1 040 000 |
1 040 000 |
1 040 000 |
|||
|
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése |
55 000 |
85 000 |
140 000 |
|||
|
ÖSSZESEN: |
291 843 192 |
199 306 224 |
91 496 968 |
1 125 000 |
92 676 968 |
|
11. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez8
|
Felújítási kiadások előirányzata felújításonként |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
||||||
|
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2024. XII. 31-ig |
2025. évi eredeti előirányzat |
Összes |
Módosított előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G=(D+F) |
|
korábbi könyvelés korrekcióból adódik a következő ei módosítás nem fogja tartalmazni |
15 517 423 |
15 517 423 |
||||
|
ÖSSZESEN: |
15 517 423 |
15 517 423 |
||||
12. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás |
||||
|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
||||
|
Támogatott neve |
Előirányzat |
|||
|
NEMLEGES |
||||
|
Összesen: |
||||
|
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
||||
|
bevételei, kiadásai |
||||
|
EU-s projekt neve, azonosítója:* |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
|||
|
A projEktre jóváhagyott összes |
Évenkénti ütemezés |
|||
|
2025. előtte ütemezett bevétel, kiadás |
2025. évre ütemezett bevétel, kiadás |
2025. utánra ütemezett bevétel, kiadás |
||
|
A |
B=(C+D+E) |
C |
D |
E |
|
Saját erő |
||||
|
- saját erőből központi támogatás |
||||
|
EU-s forrás |
||||
|
Társfinanszírozás |
||||
|
Hitel |
||||
|
Egyéb forrás |
||||
|
Források összesen: |
||||
|
Személyi jellegű |
||||
|
Beruházások, beszerzések |
||||
|
Szolgáltatások igénybe vétele |
||||
|
Adminisztratív költségek |
||||
|
Kiadások összesen: |
||||
|
* Amennyiben több projekt megvalósítása történi egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni! |
||||
|
EU-s projekt neve, azonosítója: |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
|||
|
A projrktre jóváhagyott összes |
Évenkénti ütemezés |
|||
|
2025. előtti forrás, kiadás |
2025. évi eredeti előirányzat |
2025. év utáni tervezett forrás, kiadás |

13. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez9
|
Megyaszó Község ÖNKORMÁNYZATA |
01 |
||||||
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
||||||
|
B E V É T E L E K |
|||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor-szám |
Előirányzat megnevezése |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G=(E/D)*100 |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
708 411 650 |
544 791 303 |
582 084 137 |
653 315 402 |
108 524 099 |
119,92 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
134 097 929 |
129 822 088 |
141 377 532 |
151 436 124 |
21 614 036 |
116,65 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
175 080 423 |
146 643 366 |
178 634 424 |
186 047 637 |
39 404 271 |
126,87 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
142 341 524 |
129 626 546 |
129 939 285 |
141 720 100 |
12 093 554 |
109,33 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
88 815 420 |
62 106 518 |
70 139 528 |
78 386 953 |
16 280 435 |
126,21 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
8 201 974 |
5 919 775 |
8 197 548 |
8 197 548 |
2 277 773 |
138,48 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
30 482 155 |
10 603 230 |
10 603 230 |
|||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
17 748 |
17 748 |
17 748 |
|||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
579 019 425 |
474 118 293 |
528 306 065 |
576 409 340 |
102 291 047 |
121,58 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
129 392 225 |
70 673 010 |
53 778 072 |
76 906 062 |
6 233 052 |
108,82 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
||||||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
5 949 950 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
5 949 950 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
||||||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
43 485 114 |
44 000 000 |
45 032 970 |
50 032 970 |
6 032 970 |
113,71 |
|
24 |
Építményadó |
2 258 127 |
|||||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
||||||
|
26 |
Iparűzési adó |
39 720 040 |
44 000 000 |
45 032 970 |
50 032 970 |
6 032 970 |
113,71 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
||||||
|
28 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 506 947 |
|||||
|
29 |
Telekadó |
||||||
|
30 |
Kommunális adó |
||||||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
32 479 216 |
31 300 000 |
31 300 000 |
31 300 000 |
100,00 |
|
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
7 646 750 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
100,00 |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
10 462 241 |
10 500 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
100,00 |
|
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
12 718 083 |
12 800 000 |
12 800 000 |
12 800 000 |
100,00 |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
215 000 |
|||||
|
36 |
Ellátási díjak |
||||||
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
132 321 |
|||||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
20 000 |
|||||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
797 895 |
|||||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
486 926 |
|||||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
354 331 |
|||||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
||||||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
||||||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
354 331 |
|||||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
||||||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
||||||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
||||||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||||||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
790 680 261 |
620 091 303 |
659 667 107 |
735 898 372 |
115 807 069 |
118,68 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
||||||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
||||||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
536 136 302 |
145 140 771 |
228 111 014 |
228 111 014 |
82 970 243 |
157,17 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
536 136 302 |
145 140 771 |
228 111 014 |
228 111 014 |
82 970 243 |
157,17 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
18 425 303 |
18 900 000 |
18 900 000 |
18 900 000 |
100,00 |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
18 425 303 |
18 900 000 |
18 900 000 |
18 900 000 |
100,00 |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
||||||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
||||||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||||||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||
|
81 |
Váltóbevételek |
||||||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
554 561 605 |
164 040 771 |
247 011 014 |
247 011 014 |
82 970 243 |
150,58 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
1 345 241 866 |
784 132 074 |
906 678 121 |
982 909 386 |
198 777 312 |
125,35 |
|
Kiadások |
|||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G=(E/D)*100 |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
366 004 574 |
262 382 690 |
363 217 077 |
403 753 942 |
141 371 252 |
153,88 |
|
2 |
Személyi juttatások |
182 238 886 |
152 669 100 |
196 642 645 |
196 038 014 |
43 368 914 |
128,41 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
15 813 072 |
14 070 776 |
14 070 776 |
14 070 776 |
100,00 |
|
|
4 |
Dologi kiadások |
108 917 050 |
38 440 871 |
90 416 515 |
120 717 753 |
82 276 882 |
314,03 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
12 915 944 |
36 933 057 |
36 933 057 |
36 933 057 |
100,00 |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
46 119 622 |
20 268 886 |
25 154 084 |
35 994 342 |
15 725 456 |
177,58 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
4 885 198 |
13 730 889 |
13 730 889 |
|||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
||||||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
||||||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
19 268 886 |
19 268 886 |
19 268 886 |
100,00 |
||
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||||||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||||||
|
17 |
- Kamattámogatások |
||||||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||
|
19 |
- Tartalékok |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
100,00 |
||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
||||||
|
21 |
- Céltartalék |
||||||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
300 322 357 |
91 496 968 |
105 854 391 |
120 448 791 |
28 951 823 |
131,64 |
|
23 |
Beruházások |
7 294 635 |
91 496 968 |
91 536 968 |
92 536 968 |
1 040 000 |
101,14 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
|
25 |
Felújítások |
195 574 861 |
14 317 423 |
15 517 423 |
15 517 423 |
||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
97 452 861 |
12 394 400 |
12 394 400 |
|||
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
12 394 400 |
12 394 400 |
||||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||||||
|
34 |
- Lakástámogatás |
||||||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
666 326 931 |
353 879 658 |
469 071 468 |
524 202 733 |
170 323 075 |
148,13 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
||||||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
||||||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
||||||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
||||||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
450 803 921 |
430 252 416 |
437 606 653 |
458 706 653 |
28 454 237 |
106,61 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||||||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
19 186 980 |
18 434 589 |
18 434 589 |
18 434 589 |
100,00 |
|
|
51 |
Központi, irányító szervi támogatás |
431 616 941 |
411 817 827 |
419 172 064 |
440 272 064 |
28 454 237 |
106,91 |
|
52 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
|
53 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||
|
54 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
||||||
|
55 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
56 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
57 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||||||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||||||
|
59 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||||||
|
60 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
|
61 |
Váltókiadások |
||||||
|
62 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
450 803 921 |
430 252 416 |
437 606 653 |
458 706 653 |
28 454 237 |
106,61 |
|
63 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
1 117 130 852 |
784 132 074 |
906 678 121 |
982 909 386 |
198 777 312 |
125,35 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
20 |
12 |
19 |
19 |
7 |
158,33 |
|
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
28 |
63 |
63 |
35 |
225 |
||
14. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez10
|
Megyaszó Község ÖNKORMÁNYZATA |
01 |
||||||
|
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
02 |

15. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata |
01 |
|
|---|---|---|
|
Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai |
03 |

16. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata |
01 |
|
|---|---|---|
|
Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai |
04 |

17. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez11
|
Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal |
02 |
||||||
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Előirányzat megnevezése |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G=(E/D)*100 |
|
|
Bevételek |
|||||||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
25 002 |
|||||
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
25 000 |
|||||
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||||
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
|
6 |
Ellátási díjak |
||||||
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||||||
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
|
9 |
Kamatbevételek |
||||||
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||||||
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
2 |
|||||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
11 214 377 |
9 056 000 |
9 056 000 |
9 056 000 |
100,00 |
|
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
11 214 377 |
9 056 000 |
9 056 000 |
9 056 000 |
100,00 |
|
|
17 |
16-ból EU támogatás |
||||||
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
||||||
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
||||||
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
||||||
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
||||||
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
||||||
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
||||||
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
||||||
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
11 239 379 |
9 056 000 |
9 056 000 |
9 056 000 |
100,00 |
|
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
83 626 817 |
87 010 409 |
87 019 309 |
92 019 309 |
5 008 900 |
105,76 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
169 698 |
223 351 |
232 251 |
232 251 |
8 900 |
103,98 |
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
83 457 119 |
86 787 058 |
86 787 058 |
91 787 058 |
5 000 000 |
105,76 |
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
94 866 196 |
96 066 409 |
96 075 309 |
101 075 309 |
5 008 900 |
105,21 |
|
Kiadások |
|||||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
94 542 454 |
96 066 409 |
96 075 309 |
101 075 309 |
5 008 900 |
105,21 |
|
2 |
Személyi juttatások |
76 213 162 |
68 610 000 |
69 210 000 |
73 010 000 |
4 400 000 |
106,41 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
11 238 867 |
8 919 300 |
8 919 300 |
10 119 300 |
1 200 000 |
113,45 |
|
4 |
Dologi kiadások |
7 090 425 |
18 537 109 |
17 946 009 |
17 946 009 |
-591 100 |
96,81 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
||||||
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
91 491 |
|||||
|
8 |
Beruházások |
91 491 |
|||||
|
9 |
Felújítások |
||||||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
||||||
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
94 633 945 |
96 066 409 |
96 075 309 |
101 075 309 |
5 008 900 |
105,21 |
|
Tényleges állományi létszám előirányzat (fő) |
11 |
10 |
10 |
11 |
110,00 |
||
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
|||||||
18. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez12

19. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

20. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

21. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez13
|
Megyaszói Általános Művelődési Központ |
05 |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G=(E/D)*100 |
|
|
Bevételek |
|||||||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
193 567 |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
||
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
192 000 |
|||||
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
|||
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||||
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
|
6 |
Ellátási díjak |
||||||
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||||||
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
1 567 |

10 904 950 |
6 169 084 |
6 535 275 |
9 635 275 |
3 466 191 |
156,19 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
93 889 |
249 309 |
261 263 |
261 263 |
11 954 |
104,79 |
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
10 811 061 |
5 919 775 |
6 274 012 |
9 374 012 |
3 454 237 |
|
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
11 098 517 |
6 169 084 |
6 625 275 |
9 725 275 |
3 556 191 |
157,65 |
|
Kiadások |
|||||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
10 837 254 |
6 169 084 |
6 625 275 |
9 725 275 |
3 556 191 |
157,65 |
|
2 |
Személyi juttatások |
8 285 373 |
5 310 720 |
5 279 957 |
6 779 957 |
1 469 237 |
127,67 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 077 098 |
650 703 |
650 703 |
1 250 703 |
600 000 |
192,21 |
|
4 |
Dologi kiadások |
1 474 783 |
207 661 |
694 615 |
1 694 615 |
1 486 954 |
816,05 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
||||||
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
||||||
|
8 |
Beruházások |
||||||
|
9 |
Felújítások |
||||||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
||||||
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
10 837 254 |
6 169 084 |
6 625 275 |
9 725 275 |
3 556 191 |
157,65 |
|
Tényleges állományi létszám előirányzat (fő) |
2 |
2 |
2 |
2 |
100,00 |
||
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
|||||||
22. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez14

23. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

24. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

25. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez15
|
Megyaszói Idősek Klubja és Konyha |
03 |
||||||
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Előirányzat megnevezése |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G=(E/D)*100 |
|
|
Bevételek |
|||||||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
18 289 233 |
17 050 000 |
17 050 000 |
23 100 000 |
6 050 000 |
135,48 |
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 149 063 |
2 900 000 |
2 900 000 |
5 950 000 |
3 050 000 |
205,17 |
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||||
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
|
6 |
Ellátási díjak |
11 186 980 |
10 400 000 |
10 400 000 |
13 400 000 |
3 000 000 |
128,85 |
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
3 909 837 |
3 700 000 |
3 700 000 |
3 700 000 |
100,00 |
|
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
|
9 |
Kamatbevételek |
43 349 |

109 880 745 |
95 611 391 |
102 611 391 |
115 611 391 |
20 000 000 |
120,92 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
742 816 |
450 563 |
450 563 |
450 563 |
100,00 |
|
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
109 137 929 |
95 160 828 |
102 160 828 |
115 160 828 |
20 000 000 |
121,02 |
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
128 169 978 |
112 661 391 |
119 661 391 |
138 711 391 |
26 050 000 |
123,12 |
|
Kiadások |
|||||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
127 597 972 |
112 661 391 |
119 661 391 |
138 711 391 |
26 050 000 |
123,12 |
|
2 |
Személyi juttatások |
56 973 827 |
60 568 800 |
60 568 800 |
60 568 800 |
100,00 |
|
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
7 256 253 |
7 636 824 |
7 636 824 |
7 636 824 |
100,00 |
|
|
4 |
Dologi kiadások |
63 367 892 |
44 455 767 |
51 455 767 |
70 505 767 |
26 050 000 |
158,60 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
||||||
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
121 443 |
|||||
|
8 |
Beruházások |
121 443 |
|||||
|
9 |
Felújítások |
||||||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
||||||
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
127 719 415 |
112 661 391 |
119 661 391 |
138 711 391 |
26 050 000 |
123,12 |
|
Tényleges állományi létszám előirányzat (fő) |
14 |
14 |
11 |
11 |
-3 |
78,57 |
|
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
|||||||
26. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez16

27. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

28. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

29. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez17
|
Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda |
04 |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
||||||
|
Forintban! |
|||||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
2024. évi tény |
2025. évi |
Módosított és az eredeti előirányzat különbözete |
Módosított előirányzat az eredeti előirányzat |
||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
2. sz. módosítás utáni előirányzat |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(E-D) |
G=(E/D)*100 |
|
|
Bevételek |
|||||||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
2 884 |
|||||
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
||||||
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||||
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
|
6 |
Ellátási díjak |
||||||
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||||||
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
|
9 |
Kamatbevételek |
2 881 |

228 239 783 |
224 241 059 |
224 241 059 |
224 241 059 |
100,00 |
|
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
28 951 |
290 893 |
290 893 |
290 893 |
100,00 |
|
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
228 210 832 |
223 950 166 |
223 950 166 |
223 950 166 |
100,00 |
|
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
228 242 667 |
224 241 059 |
224 241 059 |
224 241 059 |
100,00 |
|
|
Kiadások |
|||||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
227 368 046 |
224 186 059 |
224 186 059 |
224 101 059 |
-85 000 |
99,96 |
|
2 |
Személyi juttatások |
189 208 148 |
179 425 581 |
179 425 581 |
179 425 581 |
100,00 |
|
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
21 122 772 |
19 532 186 |
19 532 186 |
19 532 186 |
100,00 |
|
|
4 |
Dologi kiadások |
17 037 126 |
25 228 292 |
25 228 292 |
25 143 292 |
-85 000 |
99,66 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
||||||
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
583 728 |
55 000 |
55 000 |
140 000 |
85 000 |
254,55 |
|
8 |
Beruházások |
583 728 |
55 000 |
55 000 |
140 000 |
85 000 |
254,55 |
|
9 |
Felújítások |
||||||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
||||||
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
227 951 774 |
224 241 059 |
224 241 059 |
224 241 059 |
100,00 |
|
|
Tényleges állományi létszám előirányzat (fő) |
26 |
27 |
28 |
28 |
1 |
103,70 |
|
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
|||||||
30. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez18

31. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

32. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez

33. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Adatszolgáltatás |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Költségvetési szerv neve: |
………………………………… |
|||||
|
Költségvetési szerv számlaszáma: |
………………………………… |
|||||
|
Éves eredeti kiadási előirányzat: …………… Ft |
||||||
|
30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: ……………… Ft |
Forintban! |
|||||
|
Sor-szám |
Tartozásállomány megnevezése |
30 nap |
30-60 nap |
60 napon |
Át-ütemezett |
Összesen: |
|
1. |
Állammal szembeni tartozások |
|||||
|
2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
|||||
|
3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
|||||
|
6. |
Egyéb tartozásállomány |
|||||
|
7. |
Összesen: |
|||||
34. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez19
|
A 2025. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként |
|||
|
Forintban! |
|||
|
Jogcím |
2025. évi tervezett támogatás összesen |
Módosított támogatás összege |
|
|
A |
B |
C |
D |
|
1.1 |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
129 822 088 |
151 436 124 |
|
1.2. |
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
146 643 366 |
186 047 637 |
|
1.3.1. |
A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
50 137 446 |
55 771 440 |
|
1.3.2.1-1.3.2.2 |
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása - család és gyermekjóléti szolgálat/központ támogatása |
6 643 100 |
7 140 000 |
|
1.3.2.3-1.3.2.2. |
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása - család és gyermekjóléti szolgálat/központ támogatása kivételével |
18 378 200 |
17 855 660 |
|
13.3. |
Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása |
54 467 800 |
60 953 000 |
|
1.3.4 |
A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása |
||
|
1.4.1 |
Intézményi gyermekétkeztetés támogatása |
62 106 518 |
70 353 943 |
|
1.4.2 |
Szünidei étkeztetés támogatása |
8 033 010 |
8 033 010 |
|
1.5. |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 919 775 |
8 197 548 |
|
Elszámolásból származó bevétel |
17 748 |
||
|
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
10 603 230 |
||
|
Összesen: |
482 151 303 |
576 409 340 |
|
|
* Magyarország 2025. évi központi költségvetéséról szóló törvény |
|||
35. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
K I M U T A T Á S |
|||
|---|---|---|---|
|
Forintban! |
|||
|
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összege |
|
1. |
NEMLEGES |
||
|
2. |
|||
|
3. |
|||
|
4. |
|||
|
5. |
|||
|
6. |
|||
|
7. |
|||
|
8. |
|||
|
9. |
|||
|
10. |
|||
|
11. |
|||
|
12. |
|||
|
13. |
|||
|
14. |
|||
|
15. |
|||
|
16. |
|||
|
17. |
|||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
|||
|
28. |
|||
|
29. |
|||
|
30. |
|||
|
31. |
|||
|
32. |
|||
|
33. |
|||
|
Összesen: |
0 |
||
36. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata |
||||
|---|---|---|---|---|
|
Tájékoztató a 2023. évi tény, 2024. évi várható és 2025. évi terv adatokról |
||||
|
B E V É T E L E K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2023. évi tény |
2024. évi várható |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
631 263 473 |
555 881 298 |
553 847 303 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
110 941 047 |
137 037 929 |
129 822 088 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
130 265 149 |
156 687 394 |
146 643 366 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
122 551 972 |
136 775 980 |
129 626 546 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
78 534 893 |
82 543 631 |
62 106 518 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
7 806 984 |
5 924 201 |
5 919 775 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
44 779 093 |
||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
494 879 138 |
518 969 135 |
474 118 293 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
136 384 335 |
36 912 163 |
79 729 010 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
50 000 000 |
||
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
50 000 000 |
||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
37 068 168 |
40 000 000 |
44 000 000 |
|
24 |
Építményadó |
|||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
26 |
Iparűzési adó |
37 068 168 |
34 000 000 |
44 000 000 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
3 000 000 |
||
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
Kommunális adó |
3 000 000 |
||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
39 893 183 |
36 350 000 |
48 350 000 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
8 000 000 |
||
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
10 000 000 |
13 400 000 |
|
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
13 000 000 |
12 800 000 |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
350 000 |
||
|
36 |
Ellátási díjak |
13 000 000 |
10 400 000 |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
3 700 000 |
||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
50 000 |
||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
39 893 183 |
||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
1 187 402 |
||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
1 187 402 |
||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
759 412 226 |
632 231 298 |
646 197 303 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
537 255 272 |
146 354 887 |
|
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
537 255 272 |
146 354 887 |
|
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
18 900 000 |
||
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
18 900 000 |
||
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
537 255 272 |
165 254 887 |
|
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
759 412 226 |
1 169 486 570 |
811 452 190 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2023. évi tény |
2024. évi várható |
2025. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
704 049 655 |
657 141 672 |
701 520 633 |
|
2 |
Személyi juttatások |
417 789 685 |
380 421 874 |
466 584 201 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
48 795 271 |
47 820 841 |
50 809 789 |
|
4 |
Dologi kiadások |
171 244 709 |
185 197 703 |
126 924 700 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
19 164 653 |
28 997 224 |
36 933 057 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
47 055 337 |
14 704 030 |
20 268 886 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
7 404 030 |
||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
7 300 000 |
||
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
19 |
- Tartalékok |
|||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
16 694 410 |
493 910 309 |
91 496 968 |
|
23 |
Beruházások |
1 039 818 |
493 910 309 |
91 496 968 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
15 654 592 |
||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
720 744 065 |
1 151 051 981 |
793 017 601 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
18 434 589 |
18 434 589 |
|
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
18 434 589 |
||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
18 434 589 |
||
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
60 |
Váltókiadások |
|||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
18 434 589 |
18 434 589 |
|
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
720 744 065 |
1 169 486 570 |
811 452 190 |
37. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
NEMLEGES |
Forintban! |
|||||||
|
Sor- |
Kötelezettség jogcíme |
Köt. váll. |
2025 előtti kifizetés |
Kiadás vonzata évenként |
Összesen |
|||
|
2025. |
2026. |
2027. |
2027. |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=(D+E+F+G+H) |
|
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||
|
2. |
............................ |
|||||||
|
3. |
............................ |
|||||||
|
4. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||
|
5. |
............................ |
|||||||
|
6. |
............................ |
|||||||
|
7. |
Beruházási kiadások beruházásonként |
|||||||
|
8. |
............................ |
|||||||
|
9. |
Felújítási kiadások felújításonként |
|||||||
|
10. |
............................ |
|||||||
|
11. |
Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) |
|||||||
|
12. |
............................ |
|||||||
|
Összesen (1+4+7+9+11) |
||||||||
38. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások |
|||
|
NEMLEGES |
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmény nélkül elérhető bevétel |
Kedvezmények összege |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
|
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
|
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
||
|
6. |
-ebből: Építményadó |
||
|
7. |
Telekadó |
||
|
9. |
Magánszemélyek kommunális adója |
||
|
10. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
|
11. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
|
12. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
||
|
13. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
|
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
16. |
Egyéb kedvezmény |
||
|
17. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
Összesen: |
||
39. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Előirányzat-felhasználási terv 2025. évre |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
|
2. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
46 153 942 |
553 847 303 |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
|||||||||||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
15 000 000 |
14 000 000 |
15 000 000 |
44 000 000 |
|||||||||
|
5. |
Működési bevételek |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
4 029 167 |
48 350 000 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||||||||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
9. |
Finanszírozási bevételek |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
13 771 241 |
165 254 887 |
|
10. |
Bevételek összesen: |
63 954 349 |
63 954 349 |
78 954 349 |
63 954 349 |
77 954 349 |
63 954 349 |
63 954 349 |
63 954 349 |
78 954 349 |
63 954 349 |
63 954 349 |
63 954 349 |
811 452 190 |
|
11. |
Kiadások |
|||||||||||||
|
12. |
Személyi juttatások |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
38 882 017 |
466 584 201 |
|
13. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
4 234 149 |
50 809 789 |
|
14. |
Dologi kiadások |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
10 577 058 |
126 924 700 |
|
15. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
3 077 755 |
36 933 057 |
|
16. |
Egyéb működési célú kiadások |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
1 689 074 |
20 268 886 |
|
17. |
Beruházások |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
7 624 747 |
91 496 968 |
|
18. |
Felújítások |
|||||||||||||
|
19. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
18 434 589 |
18 434 589 |
|||||||||||
|
20. |
Finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
21. |
Kiadások összesen: |
84 519 389 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
66 084 800 |
811 452 190 |
|
22. |
Egyenleg |
-20 565 040 |
-2 130 451 |
12 869 549 |
-2 130 451 |
11 869 549 |
-2 130 451 |
-2 130 451 |
-2 130 451 |
12 869 549 |
-2 130 451 |
-2 130 451 |
-2 130 451 |
|
40. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez
|
Megyaszó Község Önkormányzata |
||||
|---|---|---|---|---|
|
2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ÉVET KÖVETŐ 3 ÉV TERVEZETT |
||||
|
BEVÉTELEI, KIADÁSAI |
||||
|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2026. évi |
2027. évi |
2028. évi |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|||
|
2. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||
|
3. |
Közhatalmi bevételek (4….+7……10) |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
|
4. |
Építményadó |
|||
|
5. |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
6. |
Iparűzési adó |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
|
7. |
Talajterhelési díj |
|||
|
8. |
Gépjárműadó |
|||
|
9. |
Telekadó |
|||
|
10. |
Kommunális adó |
|||
|
11. |
Működési bevételek |
|||
|
12. |
Felhalmozási bevételek |
|||
|
13. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
|
14. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
|
15. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3+11…+14) |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
|
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
|||
|
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (15+16) |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2026. évi |
2027. évi |
2028. évi |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (3+4+5) |
|||
|
3. |
Beruházások |
|||
|
4. |
Felújítások |
|||
|
5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
|
6. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
|
7. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||
|
8. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (6+47) |
40 000 000 |
40 000 000 |
40 000 000 |
41. melléklet az 1/2025. (II. 27.) önkormányzati rendelethez20
|
K I M U T A T Á S |
||||||||||||||||
|
Költségvetési szerv neve |
Jogviszonyonkénti létszám (fő) |
|||||||||||||||
|
Köztiszt- |
Eü. Szolg. |
Közalkal- |
Köznev. Fogl. |
Munka törvény- |
Közfoglal- |
Választott |
Összesen |
|||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9=(2+…+8) |
||||||||
|
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
Terv |
Tény |
|
|
Megyaszó Község ÖNKORMÁNYZATA |
2 |
6 |
63 |
7 |
78 |
|||||||||||
|
Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal |
8 |
2 |
10 |
|||||||||||||
|
Megyaszói Idősek Klubja és Konyha |
6 |
5 |
11 |
|||||||||||||
|
Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda |
9 |
17 |
2 |
28 |
||||||||||||
|
Megyaszói Általános Művelődési Központ |
2 |
2 |
||||||||||||||
|
Önkormányzati szinten összesen |
8 |
17 |
17 |
17 |
63 |
7 |
129 |
|||||||||
A 2. § (1) bekezdése a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § j) pontja a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 18. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 21. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 22. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 25. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 25. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 26. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. A 26. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. A 29. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (16) bekezdésével megállapított szöveg. A 30. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 34. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (17) bekezdésével megállapított szöveg. A 34. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.
A 41. mellékletet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2025. (IX. 17.) önkormányzati rendelete 4. § (18) bekezdése iktatta be. A 41. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.