Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelete

a Gyöngyös Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Hatályos: 2025. 02. 14- 2025. 06. 27

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelete

a Gyöngyös Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

2025.02.14.

[1] A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait, Gyöngyös Városi Önkormányzat éves költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra,

[2] Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (5) bekezdésében és a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3) és (4) bekezdésében kapott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásaira figyelemmel az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § A rendelet hatálya kiterjed:

1. a Képviselő-testületre és annak bizottságára,

2. a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatalra (továbbiakban: Közös hivatal)

3. az önkormányzati intézményre,

4. a Mátrafüredi Részönkormányzatra,

5. a Hatvani Tankerületi Központ, az Egri Tankerületi Központ és az Egri Szakképzési Centrum által működtetett, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére átadott intézmények által kezelt, illetve a társulási feladatellátás kapcsán az Önkormányzat tulajdonban lévő ingatlanok felújítási előirányzat felhasználására,

6. a Városgondozási Zrt-re, a Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Kft-re, a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Nonprofit Kft-re, a Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft-re, a Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft-re, illetve a Heves Megyei Vízmű Zrt-re az Önkormányzat tulajdonában lévő üzemeltetésre átadott vagyontárgyak vonatkozásában,

7. továbbá a Képviselő-testület és bizottsága, a polgármester, valamint az alpolgármester által megállapított támogatásra és kedvezményezettjére.

2. § A Képviselő-testület a címrendet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 15. § alapján a 18. melléklet szerint állapítja meg.

II. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZAT FŐBB GAZDASÁGI MUTATÓI

1. A költségvetési mérleg

3. § (1) A Képviselő-testület Gyöngyös Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetésének főösszegét 15.768.305.031 Ft-ban hagyja jóvá az 1. melléklet szerint. A főösszegen belül a költségvetési bevételeket 10.918.477.942 Ft-ban, a költségvetési kiadásokat pedig 11.117.588.821 Ft-ban állapítja meg.

(2) A 2025. évi költségvetés hiánya - 199.110.879 Ft, melynek finanszírozása saját bevételből történik.

(3) A Képviselő-testület a finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel (hitelfelvétel) kapcsolatos hatásköröket fenntartja magának. A költségvetési évben a Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti, a Kormány előzetes hozzájárulásához kötött adósságot keletkeztető ügyletet az Önkormányzat nem tervez.

(4) A Képviselő-testület az Önkormányzat által a költségvetés végrehajtása kapcsán elszámolt működési jellegű többletbevételeit tartalékképzésre fordítja.

2. Költségvetési bevételek és kiadások

4. § (1) A Képviselő-testület a 3. § (1) bekezdésében megállapított költségvetési főösszeget bevételi források szerinti bontásban az alábbiak szerint határozza meg:

1. Működési célú támogatások 3.762.438.084 Ft

2. Felhalmozási célú támogatások 0 Ft

3. Közhatalmi bevételek 5.222.240.000 Ft

4. Működési bevételek 1.165.975.776 Ft

5. Felhalmozási bevételek 700.957.441 Ft

6. Működési célú átvett pénzeszköz 11.316.080 Ft

7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 55.550.561 Ft

8. Hitel, kölcsönfelvétel 0 Ft

9. Likvid hitel 600.000.000 Ft

10. Értékpapírok bevételei 0 Ft

11. Államháztartáson belüli megelőlegezés 0 Ft

12. Maradvány igénybevétele 407.919.724 Ft

13. Irányítószervi támogatás 3.841.907.365 Ft

14. Betétek megszüntetése 0 Ft

(2) A bevételi főösszeg részletezését az 1., 2. és 4. mellékletek tartalmazzák.

(3) A Képviselő-testület a 3. § (1) bekezdésben megállapított költségvetési főösszeget kiadási előirányzatok szerinti bontásban az alábbiak szerint hagyja jóvá:

1. Személyi juttatások 3.288.203.545 Ft

2. Munkaadókat terhelő járulékok 434.788.757 Ft

3. Dologi kiadások 2.793.295.296 Ft

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 67.624.000 Ft

5. Egyéb működési célú kiadások 3.950.562.290 Ft

6. Beruházások 93.026.175 Ft

7. Felújítások 239.057.848 Ft

8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 251.031.210 Ft

9. Hitel, kölcsöntörlesztés 81.083.588 Ft

10. Likvid hitel 600.000.000 Ft

11. Értékpapírok kiadásai 0 Ft

12. Államháztartáson belüli megelőlegezés törlesztése 123.500.430 Ft

13. Lízing szerződésből eredő kiadások 4.224.827 Ft

14. Irányítószervi támogatás 3.841.907.365 Ft

15. Betét elhelyezés 0 Ft

(4) A kiadási főösszeg intézmények és feladatok szerinti részletezését az 1., a 3., és az 5–8. mellékletek tartalmazzák.

3. Költségvetési létszámkeret

5. § A Képviselő-testület az Önkormányzat 2025. évi létszám-előirányzatát a 9. mellékletben részletezettek alapján az alábbiak szerint határozza meg:

1. Az Önkormányzatnál foglalkoztatott tisztségviselők és munkavállalók esetében teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 8 fő

2. A Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők és munkavállalók esetében

a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 121 fő

b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma 10 fő

3. Az önkormányzati intézményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak esetében

a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 276 fő

b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma 15 fő

4. Az Önkormányzat által teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszáma 12 fő

4. Egyéb információk

6. § (1) Az Önkormányzat több évre vállalt kötelezettség-vállalásait a 10. melléklet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 11. melléklet tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat által vállalt nem kötelező, működési jellegű feladatokat a 12. melléklet tartalmazza.

(4) Az európai uniós támogatással megvalósuló programokat a 13. melléklet tartalmazza.

(5) Az Önkormányzat hitelfelvételi lehetőségét a 15. melléklet tartalmazza.

(6) Az Önkormányzat előirányzat-felhasználási tervét a 16. melléklet tartalmazza.

(7) Az Önkormányzat a költségvetési évet követő további három év költségvetésére készült prognózist

1. 2026. évre 14.736.836.000 Ft

2. 2027. évre 15.206.955.000 Ft

3. 2028. évre 15.677.074.000 Ft

bevételi és kiadási fő összeggel a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.

(8) Az Önkormányzat ivó- és szennyvízvagyonához kapcsolódó használati díjból származó bevételeket és azok felhasználását a 19. melléklet tartalmazza.

(9) Az Önkormányzat likviditási tervét a 20. melléklet tartalmazza.

(10) Az Önkormányzatot a pálosvörösmarti feladatok ellátásával összefüggésben terhelő kiadásokat a 21. melléklet tartalmazza.

(11) Az Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások üzemeltetéséből származó bevételeket és azok felhasználását a 22. melléklet tartalmazza.

III. Fejezet

MÁTRAFÜREDI RÉSZÖNKORMÁNYZAT

7. § (1) Képviselő-testület a Mátrafüredi Részönkormányzat 2025. évi kiadásaihoz 4.000.000 Ft önkormányzati támogatást biztosít.

(2) Az Önkormányzat költségvetése Mátrafüred településrész 2025. évi költségvetését 212.529.748 Ft mérlegfőösszeggel, és ezen belül 81.508.512 Ft hiánnyal tartalmazza. Mátrafüred településrész bevételeit és kiadásait a 14. melléklet tartalmazza.

IV. Fejezet

RÉSZLETES SZABÁLYOK

5. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok

8. § (1) A Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság a Rendelet kihirdetését követő 10 napon belül az intézmény vezetőjével történt egyeztetés alapján köteles elkészíteni az intézmény elemi költségvetését, és egy példány átadásával az intézményt köteles arról tájékoztatni.

(2) Az intézmény az éves költségvetését:

1. az Alapító Okiratban előírt, illetve engedélyezett, és a szervezeti és működési szabályzatban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett,

2. a szakmai hatékonyság és gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével,

3. a gazdálkodási és számviteli, továbbá a belső kontrollrendszerek működtetésére vonatkozó előírások betartásával

4. Feleadatcsökkenés esetén a szükséges korrekciót köteles megtenni

köteles végrehajtani.

(3) A költségvetési gazdálkodás a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét, és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát, a központi költségvetési támogatások felhasználását, a követelések és kötelezettségek nyilvántartását, továbbá a vagyon összetételében és a tevékenység eredményének bemutatását foglalja magában.

(4) Az intézmény, illetve az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaság az általa kezelt önkormányzati tulajdon üzemeltetésével összefüggően – amennyiben önerő rendelkezésre áll – köteles az Önkormányzat forráshiányának csökkentése, illetve a megvalósítani kívánt feladatokhoz rendelt források bővítése érdekében a pályázati lehetőségekkel élni.

(5) A megtervezett fejlesztési feladatokkal összefüggésben kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amilyen arányban az Önkormányzat felhalmozási bevételei teljesülnek.

(6) Azon fejlesztési feladatok, amelyeknél a Rendelet csak az önerőt tartalmazza, s amelyek teljes körű megvalósításának előfeltétele a pályázaton való sikeres részvétel, csak olyan ütemben valósíthatók meg, amilyen arányban az önerőn kívüli források teljesülnek.

(7) A Polgármester az Önkormányzat likviditási helyzetének kedvezőtlen alakulása esetén meghatározott időtartamra a kiadásokat korlátozó intézkedéseket vezethet be, amelyekről utólag a Képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles. Kedvezőtlennek minősül az a likviditási helyzet, ha az Önkormányzat folyószámla-hitelkeretének kihasználtsága a 85%-ot 10 napon túl meghaladja.

(8) Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szerv a következő esetekben igényelhet készpénz felvételt, vagy történhet részükre kifizetés a Közös Hivatal házipénztárából:

1. bérjellegű kifizetések,

2. készpénzelőleg,

3. bel- és külföldi kiküldetésnél útiköltség, napidíj térítések, egyéb kiküldetési kiadások,

4. saját személygépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,

5. üzemanyag vásárlással kapcsolatos kiadások,

6. helyi és helyközi utazási költségtérítés,

7. karbantartással, működéssel kapcsolatos kiadások,

8. készletbeszerzéssel kapcsolatos kiadások,

9. reprezentációs kiadások,

10. önkormányzati, intézményi rendezvényekkel kapcsolatos kiadások,

11. jogcímtől függetlenül kétszázezer forint összegig történő egyéb kifizetés,

(9) A házi pénztárból kifizetés kizárólag a költségvetési szerv vezetőjének írásbeli engedélye alapján teljesíthető.

(10) Az Önkormányzati költségvetési szerveknél az intézményi árubeszerzések, szolgáltatások igénybevétele, felújítások, karbantartási kiadások stb. (együttesen: beszerzések) vonatkozásában azonos egységár, alapár, illetve vállalkozási díj esetén előnyben kell részesíteni a kedvezőbb (30, 60 napos) fizetési határidőt biztosító vállalkozót (beszállítót, szolgáltatót).

(11) A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a működőképesség megőrzése érdekében támogatási igényt nyújtson be az önkormányzatok rendkívüli támogatására.

(12) Az önkormányzat költségvetésének általános tartaléka az év közben jelentkező többletigények kielégítésére, valamint a bevétel elmaradás pótlására használható fel.

(13) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv vezetője a saját költségvetésének végrehajtásához, valamint a 100 %-ban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság üzleti tervének végrehajtásához 2025. február 28-ig részletes, éves pénzforgalmi tervet köteles készíteni, melynek havi bontásban tartalmaznia kell a tárgyévben várható kiadásokat és bevételeket forrásonként és kiemelt előirányzatonként részletezve.

(14) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv valamint a 100 %-ban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság vezetője a tárgyhónapot követő hó 5. napjáig köteles adatszolgáltatást teljesíteni a lejárt esedékességű tartozás állományáról 1-30 napos, 31-60 napos, 61-90 napos, illetve 91 napot meghaladó bontásban. Az adatszolgáltatásnak a tartozásállományt tételesen és összesítve kell tartalmaznia. Az adatszolgáltatást a Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Igazgatósága részére kell teljesíteni.

6. Az intézmény gazdálkodása

9. § (1) Az intézményvezetőt fegyelmi felelősség terheli az intézmény gazdálkodásáért, az intézmény kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért. A Rendeletben meghatározott kiemelt előirányzat Képviselő-testület jóváhagyása nélkül történő túllépése, illetve a Rendelet szabályainak be nem tartása munkáltatói fegyelmi intézkedést vonhat maga után.

(2) Az intézmény költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre, és az ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.

(3) Az intézmény a kezelésében lévő eszköz hasznosítása során az erre irányuló szerződésben köteles legalább az eszköz üzemeltetési önköltségének megfelelő mértékű ellenérték megfizetését előírni.

(4) A saját konyhával rendelkező intézmény jogosult az alkalmazottak részére nyújtott élelmezési szolgáltatás árát úgy meghatározni, hogy az a nyersanyagköltséget és az ÁFA-t tartalmazza. Ez esetben az intézmény az alkalmazotti étkezés rezsi költsége után az egyes meghatározott juttatások munkáltatót terhelő járulékait köteles havonta bevallani és megfizetni a NAV részére.

(5) Az intézménynél a tervezett saját bevételek elmaradása csak kivételes esetben vonhatja maga után a költségvetési támogatás növekedését.

(6) Az intézmény köteles a nevére szóló számlát az intézményhez történő beérkezést követő legkésőbb 3 munkanapon belül a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság részére megküldeni.

(7) Az intézmény a részére energiakiadások ellentételezése kapcsán nyújtott intézményfinanszírozást még ezen kiadások megtakarítása esetén sem használhatja fel más célra.

10. § (1) Az intézmény költségvetési elszámolási számláját az Önkormányzat számlavezető pénzintézeténél köteles megnyitni és vezetni. Az intézmény egy költségvetési számlával, munkabér, illetve pályázati pénzeszközeinek elkülönítésére szolgáló számlával rendelkezhet. Az egészségügyi feladatokhoz kapcsolódóan a NEAK-tól kapott támogatást külön számlán kell nyilvántartani.

(2) Az intézmény a pénzeszközök kezelésére letéti számlát nem nyithat.

(3) Az intézmény készpénzforgalmát a Közös Hivatal házipénztárából felvett, meghatározott összegű ellátmányból bonyolítja. Az elszámolás az intézményfinanszírozás keretében történik.

(4) Az intézménynél a kötelezettségvállalás a szakmai feladat ellátását szolgáló szükségesség és jogszerűség elvének figyelembevételével az intézmény vezetőjének hatáskörébe tartozik. Az intézményvezető 350.000 Ft-ot elérő kötelezettséget csak írásban, a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére vállalhat, amely kötelezettségvállalás dokumentumát köteles haladéktalanul a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóságnak ellenjegyzés céljából megküldeni.

(5) Az intézmény a Képviselő-testület felhatalmazása nélkül éven túli kötelezettséget nem vállalhat.

11. § (1) A feladatmutató alapján normatív állami hozzájárulásban részesülő intézmény a tényleges mutatók szerint köteles elszámolni a kapott támogatással. A támogatás ellenőrizhetősége érdekében az intézmény köteles olyan nyilvántartást vezetni, melyből egyértelműen megállapítható a feladatmutató tényleges teljesülése.

(2) Amennyiben az intézmény a konkrét feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatást az őt ténylegesen megilletőnél nagyobb mértékben veszi igénybe, akkor a meghaladó mérték zárolásra, a költségvetési maradvány elszámolásakor pedig elvonásra kerül.

12. § Az intézményi költségvetési maradvány megállapítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII. 31.) Kormányrendelet 155. §-ban foglaltak az irányadók.

7. Személyi és egyéb juttatások

13. § (1) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalap 2025. évi összegét 69.000 Ft-ban állapítja meg.

(2) A Képviselő-testület a Közös Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselő részére az alábbi vezetői illetménypótlékokat állapítja meg:

1. igazgatói és kabinetvezetői beosztásban (főosztályvezető-helyettesi besorolás) 15%

2. igazgató-helyettesi, személyzeti vezetői és főépítészi beosztásban (osztályvezetői besorolás) 10%

(3) A Képviselő-testület a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a Közös Hivatalban és a Gyöngyösi Városrendészeten dolgozó felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő részére adható illetménykiegészítés mértékét 30%-ban, a középfokú iskolai végzettségű köztisztviselő illetménykiegészítését pedig 20%-ban határozza meg.

(4) A Képviselő-testület az óvodapedagógus, és felsőfokú végzettségű kisgyermek nevelő kivételével a közalkalmazott havi illetményét 2025. évben a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 6. mellékletében az egyes fizetési osztályok és fokozatokhoz rendelt minimum összegével egyezően határozza meg.

(5) A köznevelési intézményben dolgozó óvodapedagógus, és felsőfokú végzettségű kisgyermek nevelő illetményének megállapítására a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 98. § -ában foglaltak az irányadók.

(6) Az intézményvezető illetményét a Polgármester jogosult megállapítani.

(7) A nem közoktatási intézmény kötött felhasználású, kizárólag teljesítményösztönzési célú keret felhasználásáról az érintett intézmény vezetője a fenntartóval történő egyeztetést követően jogosult döntést hozni.

(8) Az intézményvezető a (7) bekezdésben meghatározott juttatásról, az abban foglaltak szerint 2025. évben jogosult dönteni.

(9) A (7) bekezdésekben meghatározott juttatásokon belül az intézményvezető részére megállapított juttatásról a Polgármester 2025. október 15-ig jogosult dönteni.

(10) Az intézménynél az illetményfizetés egységesen, a dolgozó által megválasztott lakossági folyószámlára utalással történik. Az illetmény utalásáról úgy kell gondoskodni, hogy az minden hónap 5. napjáig – amennyiben az munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanapon – a munkavállaló számláján jóváírásra kerüljön.

(11) A képviselő és a külső bizottsági tag tiszteletdíját a tárgyhónapot követő hó 5. napjáig az általa megjelölt bankszámlára kell utalni

14. § (1) A Képviselő-testület a köznevelési intézményben foglalkoztatott óvodapedagógus kivételével a közalkalmazottat megillető kötelező pótlékok mértékét a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 63. § (1) bekezdés b) pontjában rögzített minimumban állapítja meg.

(2) Nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá a magasabb vezetői pótlék, melynek megállapítására a Polgármester jogosult.

(3) Az óvodapedagógus illetménypótléka, megbízási díja megállapítására a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 102. és 103. §-ban meghatározottak az irányadók. Azokban az esetekben, ahol a jogszabály alsó és felső határérték közötti megállapítást tesz lehetővé, ott az alsó határértéket kell alkalmazni.

15. § (1) A Képviselő-testület a Közös Hivatalban és a Gyöngyösi Városrendészetnél foglalkoztatott köztisztviselő, ügykezelő és a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállaló, továbbá az Önkormányzat által közvetlenül, valamint a Gyöngyösi Városrendészetnél foglalkoztatott közalkalmazott és a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállaló cafetéria juttatásának 2025. évi mértékét bruttó 345.000 Ft összegben állapítja meg.

(2) Az Önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatott nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá.

(3) A Képviselő-testület az Önkormányzat által fenntartott intézményben foglalkoztatott közalkalmazott és a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében foglalkoztatott esetében a cafetéria juttatás 2025. évi mértékét bruttó 300.000 Ft összegben állapítja meg.

(4) Az (1) és a (3) bekezdésben meghatározott keretösszeg magában foglalja a munkáltatót terhelő közterhet is.

(5) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott foglalkoztatott az ott megjelölt juttatás igénybevételéről a Rendelet hatálybalépését követő legkésőbb 8 napon belül, illetve a jogviszony létesítésekor, vagy az áthelyezéskor nyilatkozik.

(6) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott foglalkoztatottra vonatkozóan:

1. A részmunkaidős foglalkoztatottat az (1) és (3) bekezdésben meghatározott juttatás a tényleges foglalkoztatás arányában illeti meg.

2. Nem jogosult cafetéria juttatásra a foglalkoztatott azon időtartam vonatkozásában, amely után illetményre vagy távolléti díjra nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama egybefüggően meghaladja a 30 napot.

3. Amennyiben a foglalkoztatott jogviszonya év közben keletkezik, vagy szűnik meg, úgy a cafeteria juttatás időarányos része illeti meg.

(7) Az intézményi kollektív szerződés, illetve a Közszolgálati Szabályzat csak az (1)–(6) bekezdésben rögzített korlátozással köthető, illetve módosítható.

16. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzati Közös Hivatalban és a Gyöngyösi Városrendészetnél foglalkoztatott köztisztviselő, az ügykezelő, és a közfoglalkoztatott kivételével a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállaló, továbbá az Önkormányzat által közvetlenül, és az intézményekben foglalkoztatott közalkalmazott, és a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében foglalkoztatott tekintetében a fizetési számlához kapcsolódó egy foglalkoztatottra eső bankszámla-hozzájárulás havi mértékét 1.000 Ft-ban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított juttatás kifizetése a kedvezményezett bankszámlájára történő utalással történik oly módon, hogy a juttatást a kedvezményezettnek fél évente egy alkalommal, a féléves időtartamra vonatkozóan összevonva, tárgyfélév utolsó hónapjának 10. napjáig kell -folyósítani.

8. Céljelleggel adott és egyéb támogatások

17. § Az Önkormányzat költségvetéséből biztosított támogatások felosztására – a polgármesteri és alpolgármesteri keret, illetve a képviselői keret terhére nyújtott támogatások kivételével – az egyes önkormányzati támogatásokról szóló 7/2022.(II.25.) önkormányzati rendeleteben foglaltak az irányadók.

18. § (1) A polgármester és az alpolgármester a részére jóváhagyott keret terhére csak írásbeli kérelem alapján – nyújthat támogatást.

(2) A támogatásban részesülővel az Önkormányzat a folyósítást megelőzően köteles szerződést kötni. A szerződést a Polgármesteri Kabinet köteles - készíti elő

(3) A (2) bekezdés szerinti támogatási szerződésnek tartalmaznia kell:

1. a támogatott nevét, székhelyét és főbb azonosító adatait,

2. a támogatás célját és összegét,

3. a folyósítás ütemezését,

4. az elszámolási kötelezettség előírását, annak határidejét, módját,

5. az ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket,

6. az elszámolási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit,

7. valamint arra történő utalást, hogy az Önkormányzat a kedvezőtlen gazdasági-pénzügyi folyamatok eredményeként bekövetkező likviditási nehézségek esetén jogosult a megítélt támogatást részben, vagy egészben visszatartani, vagy megvonni.

(4) A polgármester és az alpolgármester rendelkezésére álló keret terhére kötelezettséget vállalni 2025. november 30-ig lehet.

(5) A támogatásban részesülő a támogatásról legkésőbb 2026. január 31-ig köteles elszámolást benyújtani. Az elszámolást a Polgármesteri Kabinethez kell benyújtani. Amennyiben a támogatásban részesülő a támogatással határidőben nem számol el, részére újabb támogatás nem állapítható meg.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott elszámolási határidő kivételes esetben, írásbeli kérelem alapján, legfeljebb egy alkalommal és legfeljebb 6 hónappal hosszabbítható meg. A kérelmet az eredeti határidő lejárta előtt kell benyújtani. A kérelem elbírálásáról a polgármester dönt.

19. § (1) A Képviselő-testület által a nemzetiségi önkormányzat részére jóváhagyott általános támogatás havi bontásban, 12 egyenlő részben, a tárgyhó első és ötödik munkanapja között válik esedékessé. A célhoz kötött támogatás folyósítására csak a nemzetiségi önkormányzat erre irányuló döntése, és előzetes írásbeli kérelme alapján van lehetőség.

(2) Az Önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat között létrejött együttműködési megállapodásban rögzítettek alapján az Önkormányzat által átvállalt költségek ellentételezéséhez kapott támogatás kizárólag a megállapodásban rögzített célokra használható fel.

(3) A nemzetiségi önkormányzat az önkormányzati támogatással a tárgyévet követő év május 31-ig köteles elszámolást benyújtani a nemzetiségi önkormányzat szakmai és pénzügyi beszámolójának benyújtásával együtt.

9. Az államháztartáson kívülről érkező források átvétele

20. § (1) Az államháztartáson kívüli forrás végleges átvételéről

1. 1.000.000 Ft egyedi értékhatárig – az alapítványi forrás átvétele, és az Önkormányzat által kiírt közérdekű kötelezettségvállalás keretében felajánlott összeg kivételével – az Önkormányzat esetében a polgármester határozattal, az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetében hivatalos feljegyzés készítése mellett a költségvetési szerv vezetője dönt;

2. 1.000.000 Ft egyedi értékhatár felett – az Önkormányzat által kiírt közérdekű kötelezettségvállalás keretében felajánlott összeg kivételével –, valamint alapítványi forrás átvétele esetén a Képviselő-testület határozattal dönt.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határozatnak, hivatalos feljegyzésnek, valamint a Képviselő-testületi határozatnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

1. természetes személy átadó esetén az átadó nevét és lakóhelyét; jogi személy átadó esetén az átadó szervezet nevét, székhelyét, adószámát, törvényes képviselőjét;

2. az átvett forrás,megnevezését mennyiségét, értékét;

3. az államháztartáson kívüli forrás átvételének célját;

(3) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről való döntéshozatal során vizsgálni kell

1. az átadó által meghatározott cél Önkormányzat általi megvalósíthatóságát, a helyi közügyekkel való összhangját, a hosszú távú önkormányzati célkitűzéseket, valamint

2. az átvétel következményeként az Önkormányzatnál esetlegesen felmerülő kiadásokat, kötelezettségeket, ideértve a hosszú távú (éven túl jelentkező) kiadásokat és kötelezettségeket is.

(4) Amennyiben az átadó által meghatározott célt az (1) bekezdés szerinti hatáskör gyakorlója nem szándékozik megvalósítani, a cél az Önkormányzat részéről a (3) bekezdés alapján nem megvalósítható, az átvételt el kell utasítani. Amennyiben az átadó által meghatározott cél megvalósítása az Önkormányzat részéről többletforrást igényel, kizárólag a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre állása, az átvétellel egyidejű biztosítása esetén vehető át a forrás.

(5) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről az átadóval megállapodást kell kötni, amelyben a (2) bekezdés 1–3. pontjairól is rendelkezni kell. A megállapodást a polgármester illetve a költségvetési szerv vezetője köti meg.

10. Előirányzat felhasználás és módosítás

21. § A Rendeletet évente legalább három alkalommal, legkésőbb 2025. június 30., 2025. október 31., illetve 2026. február 28-ig kell módosítani.

22. § (1) Az intézmény előirányzat feletti döntési jogosultsága a jogszabályi kereteken belül előirányzat-felhasználásra, illetve kiemelt előirányzaton belüli előirányzat-módosításra terjed ki.

(2) Az élelmezési feladattal összefüggő bevételi és kiadási előirányzatot kizárólag az élelmezési tevékenység végzésével összefüggésben lehet felhasználni, azokat más előirányzatra átcsoportosítani nem lehet.

(3) Az intézmény személyi juttatás előirányzatát csak a Képviselő-testület által jóváhagyott többlet-feladat esetén lehet növelni.

(4) Az intézmény a személyi juttatás előirányzatának maradványát felhasználni, annak terhére kötelezettséget vállalni csak a költségvetési maradvány jóváhagyása után jogosult.

11. Nevesített hatáskörök

23. § (1) Az önkormányzati intézményhez önkormányzati biztost kell kirendelni, amennyiben az intézmény 30 napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az intézmény éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy ÁFA-val növelt értéke a 30.000.000 Ft-ot.

(2) Az Önkormányzati biztos kirendelését az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság kezdeményezi.

24. § (1) A Képviselő-testület a céltartalékon belül a pályázati tartalékhoz kapcsolódó kötelezettség-vállalási jogkört pályázatonként, illetve projektenként bruttó 10.000.000 Ft-ig a Polgármesterre, bruttó 10.000.000 Ft felett 20.000.000 Ft-ig a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra ruházza át.

(2) A Képviselő-testület a céltartalékon belül a vis maior keret felhasználási jogkört értékhatárra tekintet nélkül a Polgármesterre ruházza át.

(3) A Képviselő-testület az általános tartalék működési célú felhasználása, az intézmény-felújítási előirányzat, valamint az (1) és (2) bekezdésben foglaltak kivételével a céltartalék terhére történő kötelezettségvállalás jogát esetenként bruttó 1.000.000 Ft keretösszegig a Polgármesterre, bruttó 1.000.000 Ft felett 2.000.000 Ft összeghatárig pedig a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra ruházza át.

25. § (1) A Képviselő-testület az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságra ruházza át a

1. a Kulturális Koncepció Cselekvési terve végrehajtásához rendelt előirányzat (3. melléklet III. fejezet 5. cím 8. sorszám)

2. az önkormányzat egyéb dologi előirányzaton belül a pedagógiai szakmai szolgáltatásra biztosított keret (3. melléklet III. fejezet 3 cím 24. sorszám)

3. az oktatási és nevelési célú támogatások (7. melléklet)

felhasználási jogkörét.

(2) A Képviselő-testület a Városfejlesztési, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottságra ruházza át

1. a Sportfejlesztési Koncepció Cselekvési terve végrehajtásához rendelt előirányzat (3. melléklet III. fejezet 5. cím 7. sorszám)

2. az Ifjúsági Koncepció Cselekvési terve végrehajtásához rendelt előirányzat (3. melléklet III. fejezet 5. cím 9. sorszám)

feletti rendelkezési jogkört.

(3) A Képviselő-testület az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottságra ruházza át

1. lakáshoz jutók helyi támogatási keretének (3. melléklet III. fejezet 8. cím 4. sorszám)

2. lakáscélú bérlemények felújítása (3. melléklet III. fejezet 7. cím 5. sorszám)

3. az egészségügyi és szociális tevékenység támogatása (7. melléklet)

felhasználási jogkörét.

(4) A Képviselő-testület a Közrend, Közbiztonsági és Kábítószerellenes Bizottságra ruházza át

1. a Drogprevenciós Alap/feladat felhasználására biztosított keretet (3. melléklet III. fejezet 5. cím 11. sorszám)

2. az önkormányzati egyéb dologi előirányzaton belül a Bűnmegelőzési programra biztosított keret (3. melléklet III. fejezet 3. cím 24. sorszám)

felhasználási jogkörét.

(5) A Képviselő-testület a Városfejlesztési, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottságra ruházza át a Környezetvédelmi Alap (8. melléklet) felhasználási jogkörét.

(6) A Képviselő-testület a Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottságra ruházza át az önkormányzati ösztöndíj részelőirányzat felhasználási jogkörét. (3. melléklet, III. fejezet, 4. cím 3. sorszám)

26. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy

1. az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeiből állam által kibocsátott értékpapírt vásároljon és döntsön legfeljebb 60 napos futamidejű betétlekötésről, illetve likviditási nehézségek esetén az értékpapír értékesítéséről döntsön,

2. átmeneti likviditási problémák esetén visszapótlási kötelezettség előírása mellett döntsön az elkülönített számlán kezelt forrásból a szabad pénzeszköz felhasználásáról.

27. § (1) A Rendelet 7. mellékletében meghatározott 6.500.000 Ft összegű képviselői keret felhasználására a (2) – (10) bekezdésben foglaltak az irányadók.

(2) A keret felhasználására valamennyi képviselő éves szinten legfeljebb bruttó 500.000 Ft összeghatárig jogosult javaslatot tenni. Felhasználásra kizárólag előzetesen benyújtott kérelem alapján van lehetőség, már megvalósult feladatokkal kapcsolatos kiadások utólagos elismerésére javaslat nem tehető.

(3) A kérelmet írásban, a felhasználás célját, és a célhoz felhasználni kívánt keretösszeget is bemutatva kell a polgármesterhez benyújtani.

(4) A keret nem használható fel képviselői feladatok ellátásához kapcsolódó személyes igények megvalósítására, valamint – az (5) bekezdésben hivatkozott intézmények által szervezett rendezvények támogatásán kívül – rendezvények támogatására.

(5) A képviselő – amennyiben a keretet, vagy annak egy részét rendezvények, vagy programok támogatására, eszközvásárlásra, illetve pályázati önerőhöz kapcsolódó támogatásra kívánja felhasználni – csak olyan az Önkormányzat közigazgatási területén működő intézményt és – az alapítvány kivételével – olyan civil szervezetet támogathat, amelynek létesítő okirata tartalmazza, hogy közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltakon túl a képviselői keret az Önkormányzat kötelező, vagy önként vállalt feladataihoz kapcsolódó karbantartási, felújítási vagy felhalmozási célra használható fel. Amennyiben a képviselő által kezdeményezett feladat megvalósításához tervezési, illetve műszaki ellenőri feladatok is kapcsolódnak, úgy azok kiadásait is figyelembe kell venni a keret felhasználása során.

(7) A javaslatról a polgármester a (6) bekezdés szerinti felhasználás esetén a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság véleményének ismeretében dönt a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül.

(8) A támogatási szerződés megkötésére és tartalmára a 18. §-ban foglaltak az irányadók.

(9) Amennyiben a képviselő nem ért egyet a döntéssel, úgy a döntés közlésétől számított 5 munkanapon belül kezdeményezheti a Képviselő-testület előtt a döntés felülvizsgálatát. A keret felhasználása tekintetében a Képviselő-testület döntése az irányadó.

(10) A képviselői keret terhére kötelezettséget vállalni 2025. november 30-ig lehet.

28. § (1) Az üzemeltetésre átadott vagyontárgyakhoz kapcsolódó felújítási, felhalmozási előirányzat felhasználására csak a Polgármester erre vonatkozó, előzetes egyetértő írásbeli nyilatkozata alapján van lehetőség. A felhasználásra irányuló javaslatot a szakmai indoklással és a felmerülő kiadásokkal együtt az üzemeltető – a rendkívüli esetek kivételével – köteles legkésőbb 2025. október 31-ig a Polgármesterhez eljuttatni.

(2) Az (1) bekezdés értelmében rendkívüli esetnek minősül minden olyan esemény, amely a tevékenység ellátását akadályozza, életveszélyt, valamint jelentős anyagi kárral fenyegető veszélyhelyzetet idéz elő, vagy az ingatlan műszaki állapotát súlyosan rongálja, veszélyezteti.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

29. § A helyi adókról szóló 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet 14. § (2) a.) pontjában meghatározott városfejlesztési célnak minősül 2025-ben: az Ipari Parkba vezető kerékpárút és járda megépítés és a Dr. Fejes András Városi Sport- és Rendezvénycsarnokhoz tartozó öltözőépület befejezése.

30. § (1) Jelen rendelet rendelkezéseit 2025. január 1. napjától kell alkalmazni.

(2) A 2025. január 1. és a hatályba lépés közötti időszakban elszámolt bevételre és teljesített kiadásokra a Rendelet előirányzatai biztosítanak fedezetet.

31. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

Ssz.

Bevételek

2024. évi EREDETI előirányzat

2024. MÓDOSÍTOTT előirányzat (2024.11.21.)

2025. évi javaslat

Ssz.

Kiadások összesen

2024. MÓDOSÍTOTT előirányzat (2024.11.21.)

2025.évi javaslat

Működés

Felhalmozás

Összesen

Működés

Felhalmozás

Összesen

1

Működési célú támogatások

3 372 023 553

3 551 182 956

3 762 438 084

3 762 438 084

1

Személyi juttatások

2 990 017 750

3 288 203 545

3 288 203 545

2

Felhalmozási célú támogatások

0

12 048 413

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

393 642 928

434 788 757

434 788 757

3

Közhatalmi bevételek

4 996 750 000

5 096 750 000

5 222 240 000

5 222 240 000

3

Dologi kiadások

2 950 069 842

2 793 295 296

2 793 295 296

- ebből: helyi adók

4 976 750 000

5 076 750 000

5 202 240 000

5 202 240 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

48 846 000

67 624 000

67 624 000

4

Működési bevételek

1 028 303 405

1 120 930 889

1 165 975 776

1 165 975 776

5

Egyéb működési célú kiadások

3 762 282 340

3 950 562 290

3 950 562 290

5

Felhalmozási bevételek

301 951 160

305 121 538

700 957 441

700 957 441

- ebből: tartalékok

154 926 596

348 674 818

348 674 818

6

Működési célú átvett pénzeszköz

11 322 448

90 329 708

11 316 080

11 316 080

6

Beruházások

496 847 211

93 026 175

93 026 175

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

22 255 603

18 455 603

55 550 561

55 550 561

- ebből: részesedés szerzés és -növelés

0

0

7

Felújítások

434 700 822

239 057 548

239 057 548

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

349 570 667

251 031 210

251 031 210

8

Költségvetési bevételek összesen (1+...+7)

9 732 606 169

10 194 819 107

10 161 969 940

756 508 002

10 918 477 942

9

Költségvetési kiadások összesen (1+...+9)

11 425 977 561

10 534 473 888

583 114 933

11 117 588 821

9

Költségvetési hiány

1 279 416 139

1 231 158 454

-372 503 948

173 393 069

-199 110 879

10

Költségvetési többlet

-

-

173 393 069

-

10

Hitel, kölcsönfelvétel

0

0

0

0

11

Hitel, kölcsöntörlesztés

81 083 590

81 083 588

81 083 588

11

Likvid (folyószámla hitel) igénybevétel

0

350 000 000

600 000 000

600 000 000

12

Likvid (folyószámla hitel) törlesztés

350 000 000

600 000 000

600 000 000

12

Értékpapírok bevételei

0

0

0

0

13

Értékpapírok kiadásai

0

0

13

ÁHT-n belüli megelőlegezés

0

810 850

0

0

14

ÁHT-n belüli megelőlegezés törlesztése

112 855 051

123 500 430

123 500 430

14

Maradvány igénybevétele

1 478 185 859

1 433 738 175

346 559 626

61 360 098

407 919 724

15

Lízing szerződéssel összefüggő kiadások

9 451 929

4 224 827

4 224 827

15

Irányítószervi támogatás

3 372 022 115

3 452 942 741

3 789 881 933

52 025 432

3 841 907 365

16

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

3 452 942 741

3 789 881 933

52 025 432

3 841 907 365

16

Betétek megszüntetése

0

10 306 045 791

0

0

17

Betét elhelyezés

10 306 045 791

0

0

0

17

Finanszírozási bevételek összesen (10+...+16)

4 850 207 974

15 543 537 557

4 736 441 559

113 385 530

4 849 827 089

18

Finanszírozási kiadások összesen (11+...+17)

14 312 379 103

4 513 382 363

137 333 847

4 650 716 210

18

Finanszírozási hiány

-

223 059 196

-23 948 317

199 110 879

Finanszírozási többlet

1 231 158 454

223 059 196

-

199 110 879

19

Bevételek összesen (8+17)

14 582 814 143

25 738 356 664

14 898 411 499

869 893 532

15 768 305 031

19

Kiadások összesen (10+16)

25 738 356 664

15 047 856 251

720 448 780

15 768 305 031

2. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

Cím

Alcím

Jogcím

Előirányzat csoport

Kiemelt előirányzat

Sorszám

Feladat jogcím

Cím

Alcím

Előirányzat csoport

BEVÉTELEK
Kiemelt előirányzat

2024. évi EREDETI előirányzat

2024. évi MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT (2024.11.21.)

2025. évi javaslat

Kötelező

Önként vállalt

Bruttó

szám

név

I. FEJEZET Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal

1

Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal

1087499372

1 143 733 597

1 162 863 944

1 128 733 944

34 130 000

1

1

Működési célú támogatások

-

18 226 855

3

2

Közhatalmi bevételek

3 500 000

3 500 000

2 500 000

2 500 000

4

3

Működési bevételek

-

6 404 050

8 562 500

8 562 500

5

4

Felhalmozási bevételek

-

0

8

5

Irányítószervi támogatás működési

1 029 013 612

1 055 958 079

1 094 689 711

1 094 689 711

8

6

Irányítószervi támogatás felhalmozási

41 171 297

41 171 297

34 130 000

34 130 000

11

7

Maradvány működési

13 814 463

18 473 316

22 981 733

22 981 733

12

8

Maradvány felhalmozási

0

I. FEJEZET összesen

1 087 499 372

1 143 733 597

1 162 863 944

1 128 733 944

34 130 000

II. FEJEZET Intézmények

1

Visonta úti Bölcsőde

210 150 536

211 847 043

213 461 295

209 461 295

4 000 000

1

1

Működési célú támogatások

0

0

0

0

2

2

Felhalmozási célú támogatások

0

690 000

0

0

4

3

Működési bevételek

16 453 800

16 453 800

31 889 940

31 889 940

- ebből: élelmezési bevétel

2 932 500

2 932 500

1 842 300

1 842 300

8

4

Irányítószervi támogatás működési

188 548 451

188 451 855

176 144 688

176 144 688

- ebből: költségvetési támogatás

0

0

100 335 029

100 335 029

8

5

Irányítószervi támogatás felhalmozási

3 884 000

4 574 000

4 000 000

4 000 000

11

6

Maradvány működési

1 264 285

1 677 388

1 426 667

1 426 667

2

Dobó Úti Bölcsőde

299 942 621

305 883 480

343 917 757

343 917 757

0

1

1

Működési célú támogatások

0

0

2

2

Felhalmozási célú támogatások

0

658 000

4

3

Működési bevételek

29 842 390

30 279 814

33 103 650

33 103 650

- ebből: élelmezési bevétel

4 036 500

4 036 500

5 936 300

5 936 300

8

4

Irányítószervi támogatás működési

264 363 807

267 624 710

308 870 273

308 870 273

- ebből: költségvetési támogatás

0

0

187 861 330

187 861 330

8

5

Irányítószervi támogatás felhalmozási

4 000 000

4 658 000

11

6

Maradvány működési

1 736 424

2 662 956

1 943 834

1 943 834

3

Jeruzsálem Úti Bölcsőde

178 118 998

179 178 741

203 346 031

203 346 031

0

1

1

Működési célú támogatások

0

0

2

2

Felhalmozási célú támogatások

0

520 000

4

3

Működési bevételek

23 832 200

23 832 200

29 206 200

29 206 200

- ebből: élelmezési bevétel

1 380 000

1 380 000

2 456 400

2 456 400

8

4

Irányítószervi támogatás működési

148 636 744

148 384 789

172 308 224

172 308 224

- ebből: költségvetési támogatás

0

0

98 200 241

98 200 241

8

5

Irányítószervi támogatás felhalmozási

4 000 000

4 520 000

11

6

Maradvány működési

1 650 054

1 921 752

1 831 607

1 831 607

4

Gyöngyös Város Óvodái

1 354 053 106

1 426 679 853

1 684 727 839

1 679 727 839

5 000 000

1

1

Működési célú támogatások

0

5 969 270

4

2

Működési bevételek

52 457 745

52 457 745

55 236 595

55 236 595

- ebből: élelmezési bevétel

21 449 000

21 449 000

22 273 200

22 273 200

8

3

Irányítószervi támogatás működési

1 295 699 502

1 352 327 412

1 621 819 714

1 621 819 714

- ebből: költségvetési támogatás

0

0

1 304 809 352

1 304 809 352

8

4

Irányítószervi támogatás felhalmozási

2 000 000

7 225 000

5 000 000

5 000 000

11

5

Maradvány működési

3 895 859

8 700 426

2 671 530

2 671 530

5

Vachott Sándor Városi Könyvtár

143 842 258

147 001 065

144 460 484

144 460 484

0

1

1

Működési célú támogatások

0

1 500 000

2

2

Felhalmozási célú támogatások

0

2 000 000

4

3

Működési bevételek

1 628 070

1 628 070

2 000 000

2 000 000

8

4

Irányítószervi támogatás működési

134 781 872

132 245 201

139 514 894

139 514 894

- ebből: költségvetési támogatás

0

0

8

5

Irányítószervi támogatás felhalmozási

2 880 000

4 880 000

2 300 000

2 300 000

11

6

Maradvány működési

4 552 316

4 747 794

645 590

645 590

12

7

Maradvány felhalmozási

0

0

5

Gyöngyösi Városrendészet

253 042 830

241 189 198

283 285 288

0

283 285 288

1

1

Működési célú támogatások

0

266 800

2

2

Felhalmozási célú támogatások

0

0

4

3

Működési bevételek

0

0

8

4

Irányítószervi támogatás működési

247 396 730

235 276 298

276 534 429

276 534 429

- ebből: költségvetési támogatás

0

0

8

5

Irányítószervi támogatás felhalmozási

5 646 100

5 646 100

6 595 432

6 595 432

11

6

Maradvány működési

0

0

155 427

155 427

12

7

Maradvány felhalmozási

0

0

II. fejezet összesen

2 439 150 349

2 511 779 380

2 873 198 694

2 580 913 406

292 285 288

III. FEJEZET Önkormányzati feladat

1

1

Működési célú támogatások

3 372 023 553

3 525 220 031

3 762 438 084

3 735 750 227

26 687 857

1

Állami támogatások

3 245 389 727

3 362 494 125

3 565 625 851

3 565 625 851

0

1

Normatív állami támogatások Önk.feladatok

2 047 285 736

2 047 285 736

2 580 754 936

2 580 754 936

2

Normatív állami támogatások társulási feladatok

753 819 293

753 819 293

977 663 761

977 663 761

3

Polgármesteri illetmény és költségtérítés támogatása

0

0

7 207 154

7 207 154

4

Szociális ágazati összevont pótlék

0

114 572 892

5

Egészségügyi pótlék

0

2 531 506

0

0

6

2025. évi bérintézkedések támogatása

224 976 413

224 976 413

7

ebből: Pedagógus bérfejlesztés támogatása

208 608 089

208 608 089

177 341 000

177 341 000

8

Kulturális feladatok bértámogatása

10 700 196

10 700 196

2

Egyéb működési célú támogatások

126 633 826

162 725 906

196 812 233

170 124 376

26 687 857

1

NEAK-támogatás

63 565 000

96 478 000

77 664 000

77 664 000

2

Közfoglalkoztatás támogatása

9 244 926

12 927 783

3 682 857

3 682 857

3

Mezőőri szolgálat működés támogatása

3 240 000

3 240 000

2 160 000

2 160 000

4

Fejlesztő foglalkoztatás támogatása

15 256 500

15 256 500

15 256 500

15 256 500

5

Társulási koordinátor és pü.ügyintéző személyi juttatás megtérítése (Többcélú Társulás)

10 121 900

10 121 900

10 938 000

10 938 000

6

Társulási koordinátor és pü.ügyintéző személyi juttatás megtérítése (Mikrotérségi Társulás)

279 500

279 500

7

Térségi főépítészi feladatok

27 360 000

27 360 000

8

Szociális ágazati összevont pótlék

14 443 000

0

35 683 876

35 683 876

9

Utcai szociális munka támogatása

10 483 000

10 483 000

12 067 000

12 067 000

10

2023. évi elszámolás alapján pótlólagos támogatás

0

10 550 823

11

Nyári diákmunka támogatása

0

2 888 400

12

"Kerékpárral 7 határon át" pályázat támogatása

0

500 000

13

Visszafizetendő normatíva megtérítése (KHSZK)

12 000 000

12 000 000

14

15

Projektek működési célú támogatása

0

0

0

0

2

2

Felhalmozási célú támogatások

0

8 180 413

0

0

0

Projektek felhalmozási célú támogatása

8 180 413

1

TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés

0

META -0032-2023 pályázat a Béke u. 4. szám alatti épület fűtés korszerűsítés támogatására

3 965 872

3

3

Közhatalmi bevételek

4 993 250 000

5 093 250 000

5 219 740 000

4 000 000

5 215 740 000

1

Helyi adók

4 976 750 000

5 076 750 000

5 202 240 000

0

5 202 240 000

1

Építményadó

613 000 000

613 000 000

620 000 000

620 000 000

2

Helyi iparűzési adó

4 100 000 000

4 200 000 000

4 340 000 000

4 340 000 000

3

Idegenforgalmi adó

145 750 000

145 750 000

127 400 000

127 400 000

4

Magánszemélyek kommunális adója

118 000 000

118 000 000

114 840 000

114 840 000

2

Gépjármű adó

0

0

0

3

Egyéb közhatalmi bevételek

16 500 000

16 500 000

17 500 000

4 000 000

13 500 000

1

Talajterhelési díj

2 000 000

2 000 000

2 000 000

2 000 000

2

Adópótlék, adóbírság

9 500 000

9 500 000

10 500 000

10 500 000

3

Közösségellenes bírság

2 000 000

2 000 000

2 000 000

2 000 000

4

Közterület használat

3 000 000

3 000 000

3 000 000

3 000 000

4

4

Működési bevételek

897 885 150

989 875 210

1 005 976 891

466 612 502

539 364 389

1

Lakások üzemeltetése (VG Zrt.)

180 563 000

180 563 000

185 169 000

185 169 000

2

- ebből: lakbér bevétel

149 455 000

149 455 000

152 200 000

152 200 000

3

- ebből: továbbszámlázott díjak megtérülése

31 108 000

31 108 000

32 969 000

32 969 000

4

Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (Várostérség Fejlesztő Kft.)

58 650 202

58 650 202

54 026 402

54 026 402

5

Temetőfenntartás

21 497 000

21 497 000

25 258 000

25 258 000

6

Parkolók üzemeltetése

109 124 000

109 124 000

144 202 800

144 202 800

7

Sástó turisztikai létesítmények üzemeltetése

41 623 435

41 623 435

42 405 300

42 405 300

8

Köztársaság téri piac üzemeltetése

18 165 000

18 165 000

15 551 000

15 551 000

Üzemeltetésre átadott vagyontárgyak bevételei összesen

429 622 637

429 622 637

466 612 502

466 612 502

9

Szennyvízvagyon hasznosítása (2024)

39 170 150

0

0

10

Szennyvízvagyon hasznosítása

90 170 000

90 170 000

90 170 000

90 170 000

11

Ivóvízvagyon hasznosítása (2024)

48 251 744

0

0

12

Ivóvízvagyon hasznosítása

51 752 500

51 752 500

51 752 500

51 752 500

13

Köznevelési intézmények élelmezési bev.

129 909 515

129 909 515

151 130 000

151 130 000

14

Településrendezési eszk módosításából származó bevétel

1 000 000

1 000 000

0

0

15

Tisztségviselők életbiztosításának megtérülés

9 000 000

9 000 000

0

0

16

Egyéb önkormányzati működési bevételek

134 280 106

137 992 270

118 437 928

118 437 928

- ebből tulajdonosi bevételek

0

0

4 720 068

4 720 068

- ebből Közszolgáltatási Csoport bevétele

762 000

762 000

2 966 872

2 966 872

17

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése ÁFA tartalom

52 150 392

53 006 394

127 873 961

127 873 961

5

5

Felhalmozási bevételek

301 951 160

305 121 538

700 957 441

0

700 957 441

1

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése

301 951 160

305 121 538

700 957 441

700 957 441

6

6

Működési célú átvett pénzeszközök

11 322 448

40 329 708

11 316 080

0

11 316 080

1

Tagi kölcsön megtérülése

3 934 000

3 934 000

3 934 000

3 934 000

2

Hozzájárulás mezőőri szolgálathoz

388 448

388 448

382 080

382 080

3

Mátra Média Egyesület átmeneti finanszírozás visszafizetése

5 000 000

5 000 000

5 000 000

5 000 000

4

Stúdió költöztetéshez nyújtott támogatás visszatérítése (Mátra Média Egyesület)

2 000 000

2 000 000

2 000 000

2 000 000

7

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

29 007 260

55 550 561

0

55 550 561

1

Lakáshoz jutók helyi támogatás megtérülése

22 255 603

68 455 603

3 500 000

3 500 000

2

Dolgozók lakásép. támogatás megtérülése

4 500 000

4 500 000

2 000 000

2 000 000

3

Megelőlegezett TAO támogatás visszafizetése

2 000 000

2 000 000

49 550 561

49 550 561

4

Gyöngyösi Kézilabda Klub finanszírozás visszafizetése

0

50 000 000

0

0

5

Mátrai Hegyközségek Nonprofit Kft. finanszírozás visszafizetése

8 955 603

8 955 603

0

0

6

Gyöngyösi III. számú Lakásfenntartó Szövetkezet törlesztés

2 500 000

2 500 000

500 000

500 000

7

Öltözőház projekthez nyújtott támogatás visszatérítése GYAK

500 000

500 000

0

0

8

Okmányiroda kárhelyreállítás részleges megtérítése (Kormányhivatal)

3 800 000

0

0

0

0

1 456 431

III. fejezet összesen

9 598 687 914

10 030 432 503

10 755 979 057

4 206 362 729

6 549 616 328

IV. Finanszírozási bevételek

1

Hitel- és kölcsönfelvétel

0

0

2

Likvid (folyószámla hitel) igénybevétel

0

350 000 000

600 000 000

600 000 000

3

Értékpapírok bevételei

0

0

0

0

4

ÁHT-n belüli megelőlegezés

0

810 850

0

0

5

Maradvány (pénzforgalmi) igénybevétele

1 451 272 458

1 395 554 543

376 263 336

376 263 336

11

1

Működési maradvány igénybevétele - kötelezettséggel terhelt

123 566 918

123 566 918

125 403 181

125 403 181

11

2

Működési maradvány igénybevétele - szabad

1 149 703 163

1 093 985 248

189 500 057

189 500 057

12

3

Felhalmozási maradvány igénybevétele kötelezettséggel terhelt

120 288 396

120 288 396

61 360 098

61 360 098

12

4

Felhalmozási maradvány igénybevétele - szabad

57 713 981

57 713 981

12

6

Maradvány (pénzkészlet korrekció - függő tétel)

0

0

0

0

7

Betétek megszüntetése

0

10 306 045 791

IV. fejezet összesen

1 451 272 458

12 052 411 184

976 263 336

976 263 336

0

I-IV. FEJEZET MINDÖSSZESEN

14 576 610 093

25 738 356 664

15 768 305 031

8 892 273 415

6 876 031 616

3. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

Cím

Alcím

Jogcím

ElőiránVzat csoport

Kiemelt előiránVzat

Sorszám

Feladat jogcím

Cím

Alcím

ElőiránVzat csoport

KIADÁSOK
Kiemelt előirányzat

2024. évi EREDETI előirányzat

2024. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat (2024.11.21.)

2025. évi javaslat

Kötelező

Önként vállalt

szám

név

I. FEJEZET

2

1

Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal

1 093 703 422

1 143 733 597

1 162 863 944

1 158 863 944

4 000 000

1

1

1

1

Személyi juttatás

863 840 157

898 654 252

925 673 915

925 673 915

1

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

118 691 527

123 537 254

125 022 738

125 022 738

1

1

3

3

Dologi kiadás

76 000 441

86 370 794

78 037 291

78 037 291

1

2

7

4

Beruházási kiadások (6. melléklet)

35 171 297

35 171 297

34 130 000

30 130 000

4 000 000

1

2

8

5

Felújítási kiadások (6. melléklet)

0

0

0

0

I. fejezet összesen

1 093 703 422

1 143 733 597

1 162 863 944

1 158 863 944

4 000 000

II. FEJEZET intézmények

1

1

Visonta Úti Bölcsőde

210 150 536

211 847 043

213 461 295

203 536 857

9 924 438

1

1

1

Személyi juttatás

148 479 378

148 730 178

145 536 407

141 083 282

4 453 125

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

2 299 433

2 299 433

2 692 309

2 692 309

0

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

19 995 314

20 027 918

19 484 114

18 012 801

1 471 313

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

298 926

298 926

350 000

350 000

0

1

3

3

Dologi kiadás

37 791 844

38 514 947

44 440 774

44 440 774

0

1

4

- ebből: élelmezési kiadás

22 556 400

22 556 400

27 212 500

27 212 500

0

2

7

4

Beruházási kiadás

3 884 000

4 574 000

4 000 000

0

4 000 000

2

1

Dobó Úti Bölcsőde

299 942 621

305 883 480

343 917 757

334 251 569

9 666 188

1

1

1

Személyi juttatás

212 873 649

214 577 005

246 800 028

239 534 403

7 265 625

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

3 327 974

3 327 974

3 836 427

3 836 427

0

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

28 472 343

28 591 019

32 922 336

30 521 773

2 400 563

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

432 637

432 637

498 735

498 735

0

1

3

3

Dologi kiadás

54 596 629

58 057 456

64 195 393

64 195 393

0

1

4

- ebből: élelmezési kiadás

31 734 090

31 734 090

40 557 190

40 557 190

0

1

7

4

Beruházási kiadás

4 000 000

4 658 000

3

1

Jeruzsálem Úti Bölcsőde

178 118 998

179 178 741

203 346 031

197 889 312

5 456 719

1

1

1

Személyi juttatás

117 872 838

118 065 798

136 654 650

132 553 087

4 101 563

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

1 750 803

1 750 803

2 163 188

2 163 188

0

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

15 788 075

15 813 160

18 253 574

16 898 418

1 355 156

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

227 604

227 604

281 214

281 214

0

1

3

3

Dologi kiadás

40 458 085

40 779 783

48 437 807

48 437 807

0

1

4

- ebből: élelmezési kiadás

26 132 200

26 132 200

31 345 200

31 345 200

0

1

7

4

Beruházási kiadás

4 000 000

4 520 000

0

4

1

Gyöngyös Város Óvodái

1 354 053 106

1 426 679 853

1 684 727 839

1 627 034 686

57 693 153

1

1

1

Személyi juttatás

980 241 390

1 026 319 186

1 258 069 746

1 218 462 746

39 607 000

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

6 298 032

6 298 032

6 774 677

6 774 677

0

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

122 435 849

128 285 963

163 019 154

149 933 001

13 086 153

- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret

818 744

818 744

880 708

880 708

0

1

3

3

Dologi kiadás

249 375 867

264 849 704

258 638 939

258 638 939

0

1

4

- ebből: élelmezési kiadás

121 764 100

121 764 100

139 562 500

139 562 500

0

1

7

4

Beruházási kiadás

2 000 000

7 225 000

5 000 000

0

5 000 000

5

1

Vachott Sándor Városi Könyvtár

143 842 258

147 001 065

144 460 484

137 171 484

7 289 000

1

1

1

Személyi juttatás

94 656 314

94 835 021

97 322 800

93 572 800

3 750 000

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

13 072 826

13 072 826

13 025 364

11 786 364

1 239 000

1

3

3

Dologi kiadás

33 233 118

34 213 218

31 812 320

31 812 320

0

1

7

4

Beruházási kiadás

2 880 000

4 880 000

2 300 000

2 300 000

1

8

5

Felújítási kiadás

0

0

6

1

Gyöngyösi Városrendészet

253 042 830

241 189 198

283 285 288

0

283 285 288

1

1

1

Személyi juttatás

185 073 542

174 549 947

206 913 587

0

206 913 587

1

2

2

Személyi juttatás járuléka

25 184 520

23 854 483

29 295 920

0

29 295 920

1

3

3

Dologi kiadás

37 138 668

37 138 668

40 480 349

0

40 480 349

1

7

4

Beruházási kiadás

5 646 100

5 646 100

6 595 432

0

6 595 432

1

8

5

Felújítási kiadás

0

0

0

II. fejezet összesen

2 439 150 349

2 511 779 379

2 873 198 694

2 499 883 908

373 314 786

III. FEJEZET Önkormányzati feladat

1

Személyi juttatások

254 268 792

314 286 363

271 232 412

134 763 112

136 469 300

1

1

1

1

Közszolgáltatási Csoport

42 721 730

77 163 932

64 490 438

64 490 438

0

1

1

2

Önkormányzati személyi jellegű juttatásai

170 211 467

187 535 936

178 891 874

70 272 674

108 619 200

1

1

3

Kitüntetésekhez kapcsolódó személyi juttatások

6 350 000

6 350 000

6 350 000

0

6 350 000

1

1

4

Közfoglalkoztatás kiadásai

12 725 595

17 665 695

4 940 100

0

4 940 100

1

1

5

Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények személyi jell. kiadásai

16 560 000

16 560 000

16 560 000

0

16 560 000

1

1

6

Megbízási díj aradi vértanúk szoborcsport megalkotására

5 700 000

2 888 400

1

1

7

WE4EWU2022 (2023. évi mar.)

0

5 700 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.ho

30 374 516

40 460 305

33 765 557

15 242 953

18 522 604

1

1

2

1

Közszolgáltatási Csoport feladatai

4 102 080

8 552 206

8 569 338

8 569 338

0

1

2

2

Önkormányzati személyi juttatások járulékai

20 697 376

25 636 439

20 794 111

6 673 615

14 120 496

1

2

3

Kitüntetésekhez kapcsolódó járulékok

1 183 000

1 183 000

1 183 000

0

1 183 000

1

2

4

Közfoglalkoztatás személyi jellegű kiadásainak járulékai

827 160

1 148 268

321 108

0

321 108

1

2

5

Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények személyi jellegű kiadásainak járulékai

2 898 000

2 898 000

2 898 000

0

2 898 000

1

2

6

Nyári diákmunka járulékai

0

375 492

1

2

7

Aradi vértanúk szoborcsport személyi juttatás járulékai

666 900

666 900

3

Dologi kiadások

2 280 418 829

2 390 145 273

2 227 252 423

1 551 048 266

676 204 157

1

1

3

1

Közszolgáltatási Csoport feladatai

28 740 000

47 593 767

15 825 389

15 825 389

0

2

1

3

2

Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények dologi kiadásai

10 902 000

10 902 000

10 902 000

0

10 902 000

2

1

3

3

Közfoglalkoztatás dologi kiadásai

0

0

0

2

1

3

4

Városmarketing feladatok

14 888 000

14 878 000

14 878 000

0

14 878 000

2

1

3

5

Gyöngyös Város applikáció és városkártya

12 000 000

0

0

2

1

3

6

Gyöngyös Város 690 éves könyv kiadása

7 000 000

7 000 000

0

2

1

3

7

Közétkeztetéssel kapcsolatos feladatok

310 883 636

310 883 636

432 000 000

308 071 330

123 928 670

2

1

3

8

Biztosítási díjak és önrész

16 924 930

18 924 930

16 900 000

399 953

16 500 047

2

1

3

9

Képviselői keret

7 000 000

5 355 000

0

2

1

3

10

ÁFA-fizetési kötelezettség

20 000 000

20 000 000

147 559 000

147 559 000

2

1

3

11

Intézmények karbantartása (2024)

0

0

22 799

22 799

2

1

3

12

Intézmények karbantartása

15 000 000

14 871 730

12 200 000

12 200 000

1

1

3

13

Lakáscélú felújítások dologi kiadásai

0

0

0

1

1

3

14

VG Zrt. Karbantartó Csoport működtetése (2024)

0

0

3 947 160

3 947 160

1

1

3

15

VG Zrt. Karbantartó Csoport működtetése

47 365 920

47 365 920

36 143 184

36 143 184

1

1

3

16

Intézmények fűtési rendszereinek üzemeltetése (2024)

0

0

1 374 832

1 374 832

1

1

3

17

Intézmények fűtési rendszereinek üzemeltetése

14 600 000

16 098 000

12 587 973

12 587 973

1

1

3

18

Drogstratégia megvalósítása 2022

0

0

0

1

1

3

19

Önkormányzat működtetés dologi kiadásai

211 173 932

229 612 908

194 374 241

180 560 181

13 814 060

1

1

3

20

Kommunális feladatok (5. melléklet)

1 046 674 040

1 067 338 379

1 005 100 283

596 379 613

408 720 670

1

1

3

21

Környezetvédelmi Alap kiadásai (8. melléklet)

3 700 000

11 502 622

6 898 550

848 550

6 050 000

1

1

3

22

Lakáscélú dologi kiadások (bontás)

7 000 000

7 000 000

7 000 000

7 000 000

0

1

1

3

23

Rotavírus elleni védőoltás

9 225 000

9 225 000

6 560 000

0

6 560 000

1

1

3

24

Egyéb dologi kiadások

37 246 296

23 212 296

27 249 870

16 287 390

10 962 480

1

1

3

25

Bérlakások villamos és fűtőberendezéseinek felülvizsgálata (VG Zrt.)

5 000 000

5 000 000

5 000 000

5 000 000

1

1

3

26

Önkormányzat által fizetett bérleti díj (Sportcsarnok - GYKK)

10 000 000

20 000 000

20 000 000

0

20 000 000

1

1

3

27

Önkormányzat által fizetett bérleti díj (Sportcsarnok - Sportcsarnok Kft.)

21 515 070

21 515 070

21 515 070

0

21 515 070

2

1

3

28

Mátrafüredi posta üzemeltetése

3 572 510

3 572 510

4 201 160

0

4 201 160

2

1

3

29

Nyolcvanasi posta üzemeltetése

11 040 000

11 040 000

12 076 000

0

12 076 000

2

1

3

30

Geotermális energia feltárás előkészítése

13 589 000

13 589 000

0

0

2

1

3

31

Városkártya promóciós keret

10 000 000

0

2

1

3

32

Sportöltöző korszerűsítés tenderterv

1 841 500

0

2

1

3

33

Önkormányzat, társaságai és intézményei átvilágítása

12 192 000

6 096 000

0

6 096 000

2

1

3

34

Intézmények villám-, érintésvédelmi-, és tűzvédelmi rendszereinek felülvizsgálat

0

3 800 000

3 800 000

2

1

3

35

Projektek dologi kiadásai össszesen

16 605 101

43 174 111

0

0

2

1

3

36

TOP-1.2.1-15 Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön

151

151

2

1

3

37

VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése

4 950

4 950

2

1

3

38

TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés

15 000 000

21 163 980

2

1

3

39

WE4EWU2022

1 600 000

4 254 994

2

1

3

40

TOP 7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek fejlesztése

0

3 751 187

2

1

3

41

TOP-7.1.1-16 MMK kulturális fejlesztése

0

28 849

2

1

3

42

TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés Pesti út 2. tervezési feladatok

0

13 970 000

2

1

3

43

Üzemeltetésre átadott vagyontárgyak dologi kiadásai

378 773 394

386 456 894

203 040 912

203 040 912

1

1

3

44

Lakások üzemeltetése (VG Zrt.)

105 008 950

105 008 950

107 168 750

107 168 750

1

1

3

45

- ebből: üzemeltetési kiadások

74 328 950

74 328 950

74 199 750

74 199 750

1

1

3

46

- ebből: továbbszámlázott díjakkal összefüggő kiadások

30 680 000

30 680 000

32 969 000

32 969 000

1

1

3

47

Lakások karbantartása, bérbeszámítás, felújítási alap

59 346 800

59 346 800

40 726 700

40 726 700

1

1

3

48

Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (Várostérség Fejlesztő Kft.)

20 737 309

20 737 309

20 272 462

20 272 462

1

1

3

49

Temetők üzemeltetése

51 949 800

51 949 800

13 244 800

13 244 800

2

1

3

50

Parkolók üzemeltetése

66 924 650

66 924 650

16 889 000

16 889 000

2

1

3

51

Sástó turisztikai létesítmények üzemeltetése

49 306 935

56 990 435

0

2

1

3

52

Köztársaság téri piac üzemeltetése

25 498 950

25 498 950

4 739 200

4 739 200

4

1

Ellátottak pénzbeli juttatásai

63 846 000

48 846 000

67 624 000

58 032 000

9 592 000

1

1

5

1

Szociális feladatok

63 586 000

48 586 000

67 624 000

58 032 000

9 592 000

1

1

5

2

Arany János Tehetséggondozó Program

60 000

60 000

1

1

5

3

Önkormányzati ösztöndíj rendszer

200 000

200 000

5

Egyéb működési célú kiadások

3 960 583 767

3 762 282 340

3 950 562 290

3 111 183 002

839 379 288

1

6

1

Átadások GYKK Többcélú Társulás részére

967 481 249

1 086 269 905

1 221 965 372

1 206 398 372

15 567 000

1

- ebből: önkormányzati hozzájárulás

106 771 915

120 163 070

114 943 315

114 943 315

2

- ebből: normatív állami hozzájárulás

713 626 118

713 626 118

977 663 761

977 663 761

3

- ebből: 2025. évi bérintézkedések támogatása

77 650 541

77 650 541

50 152 011

50 152 011

4

- ebből: fejlesztő foglalkoztatás támogatása

15 256 500

15 256 500

15 256 500

15 256 500

5

- ebből: utcai szociális munka támogatása

10 483 000

10 483 000

12 067 000

0

12 067 000

6

- ebből: szoc.ellátások mélt.tám. és kult.keret

3 500 000

3 500 000

3 500 000

0

3 500 000

7

- ebből: óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása

40 193 175

40 193 175

48 382 785

48 382 785

8

- ebből: szociális ágazati pótlék

0

102 865 995

9

- ebből: egészségügyi pótlék

0

2 531 506

0

2

1

6

2

Céljellegű tám. működésre (7. melléklet)

1 089 231 000

1 242 999 220

909 721 818

231 859 530

677 862 288

1

1

6

3

Szolidaritási hozzájárulás

1 065 334 082

1 065 334 082

1 222 232 434

1 222 232 434

1

1

6

4

Roma Nemzetiségi Önkormányzat általános támogatása

2 000 000

2 000 000

2 000 000

0

2 000 000

1

1

6

5

Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat általános támogatása

1 025 600

1 545 600

1 000 000

0

1 000 000

1

1

6

6

Helyi közösségi közlekedéshez hozzájárulás

46 040 190

47 175 190

35 529 330

35 529 330

2

1

6

7

Sportfejlesztési koncepció Cselekvési Terv megvalósítása

5 000 000

5 000 000

5 000 000

5 000 000

2

1

6

8

Kulturális Koncepció Cselekvési Terv megvalósítása

5 000 000

5 000 000

5 000 000

5 000 000

2

1

6

9

Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv megvalósítása

3 000 000

2 820 000

1 500 000

1 500 000

2

1

6

10

Esélyegyenlőségi Program Cselekvési Terv megvalósítása

1 500 000

1 500 000

1 500 000

1 500 000

2

1

6

11

Drogstratégia megvalósítása (2024)

1 200 000

1 200 000

900 000

900 000

1

1

6

12

Drogstratégia megvalósítása

3 000 000

2 600 000

3 000 000

3 000 000

1

1

6

13

Normatíva elszámolásból eredő kötelezettség

5 000 000

1 100 000

30 000 000

30 000 000

1

1

6

14

Közösségi kitüntetések

2 750 000

2 750 000

2 750 000

0

2 750 000

1

1

6

15

Együttműködés a Hm-i Rendőrkapitánysággal

6 000 000

6 000 000

12 000 000

0

12 000 000

2

2

6

16

Városgondozási Zrt. (pótbefizetés)

36 759 000

36 759 000

0

0

1

1

6

17

Sportcsarnok 2023. 2. félévi áramdíj ellentételezése (Sportfólió)

2 682 727

2 682 727

0

0

1

1

6

18

Dr. Fejes András díj

0

2 120 791

200 000

0

200 000

1

1

6

19

Pályázati önerő biztosítása a MaxiRádiónak

1 797 675

0

1

1

6

20

Roma Gyermeknap támogatása

300 000

0

1

1

6

21

Gyöngyösi Műhely festő tábor szervezés támogatása (Mátra Honvéd Kaszinó)

350 000

1

1

6

22

WE4EWU2022 (Europe for Citizens Networks of Towns)

26 106 536

1

1

6

23

Működési célú támogatás GYKK-nak

6 590 518

1

1

6

24

Feket Zaj Fesztivál támogatása

1 457 500

1

1

6

25

Könyvkiadás támogatása (VSVK)

500 000

1

1

6

26

TAO támogatás megelőlegezése (GYAK)

50 000 000

1

1

6

27

Közbeszerzési eljárás költségének megtérítése a Sportfólió Kft-nek

1 397 000

1

1

6

28

Részvételi költségvetés terhére nyújtott támogatás (Almavirág)

4 000 000

1

1

6

29

Átfogó drogstratégia kidolgozása

20 000 000

0

20 000 000

1

1

6

30

Helyi tömegközlekedés felülvizsgálata, program kidolgozása

20 000 000

0

20 000 000

1

1

6

31

Bérlakás program

20 000 000

0

20 000 000

1

1

6

32

Parkolási rendszer üzemeltetés felülvizsgálat

20 000 000

0

20 000 000

1

1

6

33

Rendészeti szervekkel történő együttműködés

20 000 000

0

20 000 000

1

1

6

34

Városmarketing, városi egységesített arculat kaidolgozása

20 000 000

0

20 000 000

2

1

6

29

Tartalékok

717 579 919

154 926 596

376 263 336

368 263 336

8 000 000

2

1

6

Általános tartalék

294 658 921

99 264 789

132 174 118

132 174 118

2

1

6

Köt. terh. maradvány - működési (projektek nélkül)

99 617 801

0

125 403 181

125 403 181

2

2

6

Köt. terh. maradvány - felhalmozásii (projektek nélkül)

120 288 396

0

61 360 098

61 360 098

2

6

Céltartalékok

203 014 801

55 661 807

57 325 939

49 325 939

8 000 000

2

2

1

Adócímkézés fejlesztési célú (Ipari Parkba vezető kerékpárút, járda) 2018-2024

31 680 882

31 680 882

0

2

2

2

Adócímkézés fejlesztési célú (Ipari Parkba vezető kerékpárút, járda) 2025

0

0

0

2

2

3

Adócímkézés fejlesztési célú (Öltözőépület) 2024

9 278 896

0

0

2

1

4

Adócímkézés működési célú (oktatási és pályaválasztási célra) 2023-2024

863 389

863 389

0

2

1

5

Adócímkézés működési célú (oktatási és pályaválasztási célra) 2025

0

0

365 836

365 836

2

1

6

Adócímkézés működési célú (verseny- és utánpótlás sporttevékenység támogatására) 2023-2024

1 691 634

1 691 634

0

2

1

7

Adócímkézés működési célú (verseny- és utánpótlás sporttevékenység támogatására) 2025

0

0

731 673

731 673

2

2

8

Pályázati tartalék

60 000 000

0

0

2

1

9

Ingatlanért életjáradék program

2 000 000

0

0

2

1

10

Közfoglalkoztatási tartalék

4 000 000

0

4 000 000

0

4 000 000

2

2

11

Vis maior alap

4 000 000

896 702

4 000 000

0

4 000 000

2

1

12

Dr. Fejes András Sportcsarnok 2. félévi üzemeltetés

50 000 000

0

30 000 000

30 000 000

2

1

13

Sporttevékenységek támogatása

39 500 000

0

0

2

1

14

COVID számla maradvány (2023)

0

0

0

2

1

15

Közétkeztetés díjemelés

0

0

0

2

1

16

Pedagógus bérfejlesztés

0

20 529 200

18 228 430

18 228 430

6

Beruházások

219 114 828

430 172 814

41 000 743

28 152 396

12 848 347

2

2

7

1

Önkormányzat beruházási feladai (6. melléklet)

184 114 828

321 232 213

30 786 743

17 938 396

12 848 347

2

2

7

2

Tőkeemelés Sportcsarnok Kft.

0

1 000 000

2

2

7

3

Tőkeemelés Strand Kft.

0

1 000 000

2

2

7

4

Interreg 2023 pályázat ingatlan vásárlás

20 000 000

35 000 000

2

2

7

5

Emléktábla a Fő tér 13-ba és a Vármegyeház térre.

20 000 000

35 000 000

2

2

7

6

Pályázatok beruházási kiadásai összesen

0

930 601

2

2

7

7

Lakáscélú beruházási kiadások (vásárlás, lakások bérleti díja)

15 000 000

71 010 000

10 214 000

10 214 000

7

Felújítások

322 405 501

434 700 823

239 057 548

195 011 311

44 046 237

2

2

8

1

Önkormányzat felújítási feladatai (6. melléklet)

298 642 251

423 076 543

207 311 311

182 311 311

25 000 000

2

2

8

2

Fő tér 10. Borok Háza felújítás (Mátrai Hegyközség)

2 500 000

2 500 000

0

0

2

2

8

3

Pályázatok felújítási kiadásai összesen

0

0

19 046 237

0

19 046 237

2

2

8

4

Műfüvespálya felújítás pályázati önerő

0

0

19 046 237

0

19 046 237

2

2

8

5

Lakáscélú felújítási kiadások

21 263 250

9 124 280

12 700 000

12 700 000

0

8

2

2

Egyéb felhalmozási célú kiadások

306 756 304

349 570 667

251 031 210

238 031 210

13 000 000

2

2

9

1

Céljellegű tám. fejlesztésre (nem kötelező feladat 7. melléklet)

45 585 200

47 908 599

2

2

9

2

Gyöngyös-Strand Kft. (pótbefizetés)

97 000 000

103 000 000

57 000 000

57 000 000

0

2

2

9

3

Gyöngyös-Sportcsarnok Kft. (pótbefizetés)

134 000 000

141 000 000

82 000 000

82 000 000

0

2

2

9

4

Lakáshoz jutók helyi támogatása

15 000 000

5 000 000

10 000 000

0

10 000 000

2

2

9

5

Munkáltatói kölcsön

3 000 000

3 000 000

3 000 000

0

3 000 000

2

2

9

6

Konyhafelújítási támogatás visszafizetése

0

0

20 636 365

20 636 365

0

2

2

9

7

Területfejlesztési hozzájárulás

0

78 394 845

78 394 845

0

2

2

9

8

12 171 104

21 450 000

2

2

9

9

0

2 340 000

2

2

9

10

0

4 056 000

2

2

9

11

0

10 156 000

2

2

9

12

0

741 670

2

2

9

14

0

5 715 000

0

5 203 398

III. fejezet összesen

9

7 437 768 537

7 770 464 585

7 081 526 183

5 331 464 250

1 750 061 933

IV. Finanszírozási kiadások

1

Megelőlegezés visszafizetése

112 044 201

112 855 051

123 500 430

123 500 430

2

Hitel- és kölcsöntörlesztés

81 083 590

81 083 590

81 083 588

81 083 588

3

Likvid (folyószámlahitel) törlesztés

0

350 000 000

600 000 000

600 000 000

4

Lízing szerződéssel összefüggő kiadások

5 641 929

9 451 929

4 224 827

4 224 827

5

Értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

6

Irányítószervi támogatás folyósítása

3 372 022 115

3 452 942 741

3 841 907 365

3 841 907 365

0

1

Intézmény finanszírozás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal - működésre

1 029 013 612

1 055 958 079

1 094 689 711

1 094 689 711

2

Intézmény finanszírozás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal - felhalmozásra

41 171 297

41 171 297

34 130 000

34 130 000

3

Intézmény finanszírozás Visonta Úti Bölcsőde - működésre

188 548 451

189 141 855

176 144 688

176 144 688

4

Intézmény finanszírozás Visonta Úti Bölcsőde - felhalmozásra

3 884 000

3 884 000

4 000 000

4 000 000

5

Intézmény finanszírozás Dobó Úti Bölcsőde - működésre

264 363 807

268 282 710

308 870 273

308 870 273

6

Intézmény finanszírozás Dobó Úti Bölcsőde - felhalmozásra

4 000 000

4 000 000

0

7

Intézmény finanszírozás Jeruzsálem Úti Bölcsőde - működésre

148 636 744

148 904 789

172 308 224

172 308 224

8

Intézmény finanszírozás Jeruzsálem Úti Bölcsőde - felhalmozásra

4 000 000

4 000 000

0

0

9

Intézmény finanszírozás Gyöngyös Város Óvodái - működésre

1 295 699 502

1 352 327 412

1 621 819 714

1 621 819 714

10

Intézmény finanszírozás Gyöngyös Város Óvodái - felhalmozásra

2 000 000

7 225 000

5 000 000

5 000 000

11

Intézmény finanszírozás Városi Könyvtár - működésre

134 781 872

134 245 201

139 514 894

139 514 894

12

Intézmény finanszírozás Városi Könyvtár - felhalmozásra

2 880 000

2 880 000

2 300 000

2 300 000

11

Intézmény finanszírozás Városrendészet - működésre

247 396 730

235 276 298

276 534 429

276 534 429

12

Intézmény finanszírozás Városrendészet - felhalmozásra

5 646 100

5 646 100

6 595 432

6 595 432

5

Betét elhelyezés

0

10 306 045 791

IV. fejezet összesen

3 570 791 835

14 312 379 102

4 650 716 210

4 650 716 210

0

I-IV. FEJEZET MINDÖSSZESEN

14 541 414 143

25 738 356 664

15 768 305 031

13 640 928 312

2 127 376 719

4. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁS JOGCÍMEI ÉS ÖSSZEGE

adatok Ft-ban

Ssz

Jogcím

Jogszabályi hivatkozás

Normatív támogatás alapfelmérés szerint

Minimálbér és garantált bérminimum növekedés ellentételezése

Pedagógus béremelés ellentételezés

2025. évi javaslat

Mutató
(fő, db)

Normatíva összege

Mutató
(fő, db)

Normatíva összege

Mutató
(fő, db)

Normatíva összege

Mutató
(fő, db)

Normatíva összege

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

I. Helyi önkormányzat működésének általános támogatása

2.m.1.1

625 198 416

0

0

625 198 416

1

Önkormányzati hivatal működésének támogatása (székhelynél)

2.m.1.1.1.1

55,82

370 298 114

0,00

0

0

0

55,82

370 298 114

2

Önkormányzati hivatal működésének támogatása (székhelynél) pálosvörösmarti feladatok *

2.m.1.1.1.1

0

12 813 288

0

0

0

0

0

12 813 288

3

Település üzemeltetés- zöldterület-gazdálkodás támogatása

2.m.1.1.1.2

0

39 847 600

0

0

0

0

0

39 847 600

4

Település üzemeltetés- közvilágítás támogatása

2.m.1.1.1.3

0

70 897 500

0

0

0

0

0

70 897 500

5

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

2.m.1.1.1.4

0

18 647 365

0

0

0

0

0

18 647 365

6

Településüzemeltetés - közutak támogatása

2.m.1.1.1.5

0

37 668 449

0

0

0

0

0

37 668 449

7

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

2.m.1.1.1.6

0

74 827 200

0

0

0

0

0

74 827 200

8

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

2.m.1.1.1.7

0

198 900

0

0

0

0

0

198 900

Szolidaritási hozzájárulás (tájékoztató adat, lásd még 3.melléklet III. fejezet 5. cím 5. sorát!)

2.m.42.5.5

0

0

II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

2.m.1.2

1 055 755 508

0

134 031 000

1 189 786 508

1

Óvodaműködtetési támogatás - óvoda napi nyitvatartási ideje eléri a nyolc órát

2.m.1.2.1.1

754,3

130 021 708

0,0

0

0,0

0

754,3

130 021 708

2

Pedagógusok átlagbéralapú támogatása

2.m.1.2.2.2

68,4

572 644 800

0,0

0

0

121 410 000

68,4

694 054 800

3

Pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők kiegészítő támogatása

2.m.1.2.3.1.1.1.

42,0

30 114 000

0,0

0

0

6 384 000

42,0

36 498 000

4

Mesterpedagógus, kutatótanár kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása

2.m.1.2.3.1.1.2

11

29 414 000

0

0

0

6 237 000

11

35 651 000

5

Pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása

2.m.1.2.5.1.1

54

284 472 000

0

0

0

0

54

284 472 000

6

Pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása

2.m.1.2.5.1.2

1

8 372 000

0

0

0

0

1

8 372 000

7

Diabétesz ellátási pótlék

2.m.1.2.7

1

717 000

0

0

0

0

1

717 000

III. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

644 306 280

19 013 520

43 310 000

706 629 800

1

Családi bölcsőde

2.m.1.3.2.12.1

0

0

0

0

0

0

0

2

Felsőfokú végzettségu kisgyermeknevelok, szaktanácsadók bértámogatása

2.m.1.3.3.1.1

24,4

207 936 800

0,0

0

24,4

43 310 000

24,4

251 246 800

3

Bölcsodei dajkák, középfokú végzettségu kisgyermeknevelok, szaktanácsadók bértámogatása

2.m.1.3.3.1.2

15,3

104 621 400

15,3

7 650 000

0

0

15,3

112 271 400

4

Bölcsőde üzemeltetési támogatás

2.m.1.3.3.2

22 878 400

0

0

0

0

0,0

22 878 400

5

Gyermekétkeztetés támogatása - bértámogatás

2.m.1.4.1.1

37,38

135 315 600

37,38

11 363 520

0

0

37,4

146 679 120

6

Gyermekétkeztetés támogatása - üzemeltetés

2.m.1.4.1.2

0

172 886 610

0

0

0

0

0,0

172 886 610

7

Rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása

2.m.1.4.2

2 342

667 470

0

0

0

0

2 342,0

667 470

III. fejezetből bölcsődék támogatása:

0

0

0

0

0

0

0

0

IV. Kulturálisi feladatok támogatása

2.m.1.5.2

0

59 140 212

0

0

0

0

0

59 140 212

ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÖNKORMÁNYZATI FELADATOKRA ÖSSZESEN (I+II+III+IV)

2 384 400 416

19 013 520

177 341 000

2 580 754 936

TÁRSULÁSI FELADATOK

III. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

1

Család- és gyermekjóléti szolgálat

2.m.1.3.2.1

0

83 038 750

0

0

0

0

0

83 038 750

2

Család- és gyermekjóléti központ

2.m.1.3.2.2.1

0

69 660 210

0

2 778 790

0

0

0

72 439 000

3

Család- és gyermekjóléti központ - óvodai éa iskolai szociális segítő tevékenység

2.m.1.3.2.2.2

9 207

44 782 848

0

3 599 937

0

0

9 207

48 382 785

4

Szociális étkeztetés - önálló feladatellátás

2.m.1.3.2.3.1

131

11 116 660

0

479 460

0

0

131

11 596 120

5

Személyi gondozás - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.4.3

95

74 414 450

0

5 632 550

0

0

95

80 047 000

6

Időskorúak nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.6.2

70

36 731 800

0

2 384 200

0

0

70

39 116 000

7

Fogyatékos személyek - nem autista diagnózissal - nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.7.2.1

20

24 289 200

0

1 622 800

0

0

20

25 912 000

8

Fogyatékos személyek - autista diagnózissal - nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.7.2.2

5

7 878 250

0

526 250

0

0

5

8 404 500

9

Foglalkoztatási támogatásban részesülő fogyatékos nappali intézményben ellátottak - nem autista diagnózissal - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.7.4.1

11

8 015 370

0

534 930

0

0

11

8 550 300

10

Foglalkoztatási támogatásban részesülő fogyatékos nappali intézményben ellátottak - autista diagnózissal - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.7.4.2

1

945 380

0

63 120

0

0

1

1 008 500

11

Demens személyek nappali intézményi ellátása - társulásáltal történő feladatellátás

2.m.1.3.2.8.2

1

1 069 050

0

50 750

0

0

1

1 119 800

12

Pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.9.2

14

8 127 560

0

349 440

0

0

14

8 477 000

13

Szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.10.2

14

7 859 936

0

251 664

0

0

14

8 111 600

14

Hajléktalanok nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.11.2

36

15 415 560

0

1 079 640

0

0

36

16 495 200

15

Hajléktalanok nappali intézményi ellátása - a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által kijelölt intézmény

2.m.1.3.2.11.3

1

13 366 900

0

935 700

0

0

1

14 302 600

16

Családi bölcsőde - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.12.2

28

62 824 860

0

4 019 540

0

0

28

66 844 400

17

Hajléktalanok átmeneti szállása - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.13.5

15

14 171 445

0

906 555

0

0

15

15 078 000

18

Hajléktalanok éjjeli menedékhelye - társulás által történő feladatellátás

2.m.1.3.2.13.7

25

23 619 075

0

1 510 925

0

0

25

25 130 000

19

Támogató szolgáltatás - alaptámogatás

2.m.1.3.2.14.1

12

3 000 000

0

0

0

0

12

3 000 000

20

Támogató szolgáltatás - teljesítménytámogatás

2.m.1.3.2.14.2

5 674

23 944 280

0

1 418 500

0

0

5 674

25 362 780

21

Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás - alaptámogatás

2.m.1.3.2.15.1.1

12

2 000 000

0

0

0

0

12

2 000 000

22

Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás - teljesítménytámogatás

2.m.1.3.2.15.1.2

49

14 693 140

0

859 460

0

0

49

15 552 600

23

Szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás - alaptámogatás

2.m.1.3.2.15.2.1

12

2 000 000

0

0

0

0

12

2 000 000

24

Szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás - teljesítménytámogatás

2.m.1.3.2.15.2.2

60

17 154 000

0

1 002 000

0

0

60

18 156 000

25

Utcai szociális munka

2.m.1.3.2.16.

12

11 444 000

0

623 000

0

0

12

12 067 000

26

Egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása - bértámogatás

2.m.1.3.4.1

36

260 960 400

0

19 522 800

0

0

36

280 483 200

27

Egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása - intézmény-üzemeltetés

2.m.1.3.4.2

0

84 988 626

0

0

0

0

0

84 988 626

ÁLLAMI TÁMOGATÁS TÁRSULÁSI FELADATOKRA ÖSSZESEN

927 511 750

50 152 011

0

977 663 761

ÁLLAMI TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN

3 311 912 166

69 165 531

177 341 000

3 558 418 697

* A pálosvörösmarti feladatokhoz kapcsolódó támogatás márciusban válik ismertté, jelenleg az előző évi adatok figyelembe vételével kalkuláltunk.

5. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

Megnevezés

2024. évi EREDETI előirányzat

2024. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat

2025. évi javaslat

Kötelező

Önként vállalt

Bruttó

Bruttó

Bruttó

Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatások

Park fenntartás GYÖNGYÖS (2024)

16 540 164

16 540 164

Park fenntartás GYÖNGYÖS

280 000 000

280 000 000

350 000 000

350 000 000

Park fenntartás MÁTRAFÜRED (2024)

1 012 927

1 012 927

Park fenntartás MÁTRAFÜRED

19 676 862

19 676 862

15 000 000

15 000 000

Közterületi játszóeszközök éves karbantartása (2024)

1 309 752

1 309 752

Közterületi játszóeszközök éves karbantartása

11 100 000

10 947 966

23 402 785

23 402 785

Közterületi játszóeszközök éves karbantartása (Mátrafüred) - 2024

149 860

149 860

Közterületi játszóeszközök éves karbantartása (Mátrafüred)

1 800 000

1 800 000

0

Intézményi játszóeszközök éves karbantartása

11 600 000

10 520 500

0

Játszóeszközök kötelező felülvizsgálata

3 500 000

2 476 501

4 000 000

4 000 000

Faültetés és pótlás Gyöngyös (2024)

7 471 702

0

7 471 702

Faültetés és pótlás Gyöngyös

12 935 980

12 935 980

1 000 000

1 000 000

Faültetés és pótlás Mátrafüred

1 667 000

1 667 000

500 000

500 000

Fakivágások a Kőkút úton

2 000 000

0

0

0

Kisegítő mg-i szolgáltatásokkal kapcs. egyéb feladatok (2024)

451 612

451 612

0

Kisegítő mg-i szolgáltatásokkal kapcs. egyéb feladatok

42 711 864

20 000 000

11 000 000

9 000 000

Faápolási munkák, fakivágások GYÖNGYÖS

6 000 000

6 000 000

0

Faápolási munkák, fakivágások MÁTRAFÜRED (2024)

495 000

495 000

Faápolási munkák, fakivágások MÁTRAFÜRED

2 265 000

4 065 000

0

Mátrafüred faápolási munkák, templom körüli fák gallyazása (2024)

350 000

350 000

Védendő fák nyilvántartásba vétele, kertészeti értékfelmérés, ápolási és karbantartási terv, engedélyezési dokumentáció és helyi rendelet előkészítése

1 497 880

1 000 000

1 000 000

Kommunális és zöldhulladék kezeléssel kapcsolatos kiadások (szállítás, lerakás) - 2024

939 225

939 225

Kommunális és zöldhulladék kezeléssel kapcsolatos kiadások (szállítás, lerakás)

10 000 000

14 000 000

12 000 000

12 000 000

Közterületen felhalmozódott zöldhulladék ledarálása és elszállítása

2 222 500

8 000 000

8 000 000

Erdőrészletek egészségügyi fakitermelése (2024)

508 000

508 000

Önkormányzati tulajdonú erdőkből egészségügyi fakitermelés

1 500 000

2 300 000

1 000 000

1 000 000

Fák állapotvizsgálata

1 000 000

1 000 000

Összesen

362 044 842

422 822 053

466 131 027

448 159 325

17 971 702

Közutak üzemeltetése

Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés GYÖNGYÖS

60 000 000

60 000 000

45 500 000

45 500 000

Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés GYÖNGYÖS2023

762 431

762 431

Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés MÁTRAFÜRED

6 000 000

6 000 000

5 600 000

5 600 000

Járdajavítási fel nem osztható keret (2024)

0

0

274 483

274 483

Járdajavítási fel nem osztható keret

10 000 000

9 417 147

8 400 000

8 400 000

Földutak karbantartása

11 000 000

9 731 270

2 000 000

2 000 000

Közutakkal kapcsolatos egyéb feladatok (2024)

27 500 000

26 344 385

173 114

173 114

Kátyúzási Keret 1. körzet

Kátyúzási keret 1. körzet

Közutakkal kapcsolatos egyéb feladatok

41 200 000

41 200 000

Összesen

115 262 431

119 059 417

103 147 597

103 147 597

0

Közvilágítás üzemeltetése, energiagazdálkodás

Közvilágítás GYÖNGYÖS

105 000 000

106 500 000

115 000 000

115 000 000

Közvilágítás MÁTRAFÜRED

7 000 000

8 000 000

9 000 000

9 000 000

Energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok (2024)

9 011 974

9 011 974

Energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok

23 500 000

23 500 000

24 500 000

13 500 000

11 000 000

Összesen

135 500 000

138 000 000

157 511 974

146 511 974

11 000 000

Város- és községgazdálkodás

Engedélyek, tervek kiadásai 2023

370 000

370 000

5 600 000

5 600 000

Engedélyek, tervek kiadásai

8 000 000

1 697 200

Műszaki ellenőri feladatok

2 000 000

2 000 000

3 500 000

3 500 000

Mátrafüred-Markaz kerékpárút engedélyezési terve Mátrafüred és Pálosvörösmart közé eső szakaszának korszerűségi felülvizsgálata (2024)

0

0

3 500 000

0

3 500 000

Mátrafüred-Markaz kerékpárút engedélyezési terve Mátrafüred és Pálosvörösmart közé eső szakaszának korszerűségi felülvizsgálata

3 500 000

3 500 000

0

Parki, intézményi, közterületi év közbeni munkák (2024)

0

0

114 300

114 300

Parki, intézményi, közterületi év közbeni munkák

10 000 000

9 721 616

4 000 000

4 000 000

Városgazdai feladatok kiadásai

13 000 000

10 145 331

8 000 000

8 000 000

Sástói táborhely rendezése (telekhatárrendezés, erdő igénybevétel)

5 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

Ingatlanrendezéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos kiadások

120 000

120 000

4 000 000

4 000 000

Településrendezési eszközök készítése, módosítása, karbantartása

5 000 000

3 000 000

4 000 000

4 000 000

Ingatlanrendezéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos kiadások

8 000 000

6 603 000

Területrendezések 2023

3 534 500

3 534 500

5 000 000

5 000 000

Területrendezések

2 000 000

2 000 000

Ingatlanhasznosítás előkészítésével kapcsolatos kiadások

2 500 000

2 500 000

4 000 000

4 000 000

Város- és községgazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok (2024)

0

0

6 896 417

6 896 417

Város- és községgazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok

32 303 187

31 320 808

21 525 000

9 525 000

12 000 000

Sástó tó vízjogi fennmaradási engedély beszerzésének hatósági feladatai

0

0

600 000

600 000

0

Városi műszaki térlép felülvizsgálata és kiegészítése

0

0

3 800 000

0

3 800 000

Energiamegtakarítással kapcsolatos kommunális kiadások (2024)

5 000 000

2 885 450

635 000

635 000

Két temető közötti föld elszállítása

5 000 000

5 000 000

0

Összesen

105 327 687

8 537 905

76 170 717

54 870 717

21 300 000

Állategészségügyi feladatok

Gyepmesteri telep üzemeltetése

20 700 000

0

Rágcsáló mentesítés

7 500 000

7 500 000

6 000 000

6 000 000

Szúnyog gyérítés

2 500 000

2 500 000

1 600 000

1 600 000

Méhbefogás, darázsírtás

500 000

500 000

750 000

750 000

Állategészségügyi feladatok összesen

31 200 000

10 500 000

8 350 000

8 350 000

0

Csapadékvíz-elvezetés, köztéri berendezések üzemeltetési és közüzemi díjai

Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása GYÖNGYÖS (2024)

0

0

106 680

106 680

0

Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása GYÖNGYÖS

14 000 000

14 000 000

10 000 000

10 000 000

0

Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása MÁTRAFÜRED

1 800 000

1 800 000

2 000 000

2 000 000

Csapadékvíz elvezetéssel, köztéri berendezések üzemeltetésével kapcsolatos egyéb feladatok (2024)

1 063 651

0

1 063 651

Csapadékvíz elvezetéssel, köztéri berendezések üzemeltetésével kapcsolatos egyéb feladatok

31 000 000

30 466 600

21 280 000

4 000 000

17 280 000

Összesen

46 800 000

46 266 600

34 450 331

14 106 680

20 343 651

Települési hulladék, köztisztasági tevékenység

Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés GYÖNGYÖS (2024)

0

18 047 058

0

18 047 058

Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés MÁTRAFÜRED (2024)

0

2 457 666

0

2 457 666

Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés GYÖNGYÖS

180 916 620

180 916 620

100 000 000

100 000 000

Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés MÁTRAFÜRED

25 622 460

25 622 460

15 000 000

15 000 000

0

Illegális hulladék begyűjtése, elszállítása (2024)

651 003

0

651 003

Illegális hulladék begyűjtése, elszállítása

16 000 000

16 000 000

12 000 000

12 000 000

0

Köztisztasági tevékenységgel kapcsolatos egyéb feladatok

13 000 000

13 000 000

2 240 000

1 120 000

1 120 000

Összesen

235 539 080

235 539 080

150 395 727

128 120 000

22 275 727

Mátrai létesítmények fenntartása

Önk. tulajdonban lévő mátrai létesítmények fenntartása (2024)

0

0

140 000

0

140 000

Önk. tulajdonban lévő mátrai létesítmények fenntartása

11 000 000

11 000 000

5 600 000

2 480 000

3 120 000

Mátrai kézi szemétgyűjtők ürítése (VG Zrt.) (2024)

332 910

0

332 910

Mátrai kézi szemétgyűjtők ürítése (VG Zrt.)

4 000 000

4 000 000

2 870 000

2 870 000

Összesen

15 000 000

15 000 000

8 942 910

2 480 000

6 462 910

KOMMUNÁLIS FELADATOK ÖSSZESEN

1 046 674 040

1 072 585 055

1 005 100 283

905 746 293

99 353 990

6. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

GYÖNGYÖS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

2024. évi eredeti előirányzat

2024. módosított előirányzat (2024.11.21.)

2025. évi javaslat

Kötelező

Önként vállalt

BERUHÁZÁSI KIADÁSOK

Vízgazdálkodás

Kócsag úti bölcsőde játszótér vízelvezetése

0

0

Mátrafüredi ifjúsági tábor szennyvíz bekötővezeték kiépítése (használati díj 2023)

35 560 000

0

Ivóvíz gerincvezeték rekonstrukció II. ütem

0

48 251 744

Csapadékvíz elvezetés kiépítése a Felsőpatak utcában (1. körzet)

0

1 000 000

Csapadékvíz elvezetés kiépítése a Petőfi S. utcában a Zsellérköz 45. számú közben (2. körzet)

0

6 570 647

Csapadékvíz-elvezetés kiépítése és az út javítása a Toka utcában (4. körzet)

0

0

Csapadékvíz-elvezetés kiépítése az Orczy út 8-10-12. szám alatti épület délnyugati oldalán (5. körzet)

0

2 195 628

Csapadékvíz elvezetés kiépítése az Ifjúság úti garázssoron

0

2 000 000

Mérges u. 4. előtt víznyelő akna építése és bekötése

0

630 493

Csapadékvíz elvezetés kiépítése és útburkolat javítás a Vachott S. u. és a Huszár u. közötti téren (4. körzet)

0

3 602 482

Tartalék

0

1 070 150

Akaszka utca csapadékvíz elvezetés I. ütem

0

0

Bajza utca út és csapadékvíz elvezetés tervezése

1 500 000

1 500 000

Akaszka utca csapadékvíz elvezetés

0

0

Kócsag úti bölcsőde játszótér vízelvezetése

348 348

348 348

Tartalék

Összesen

35 560 000

65 321 144

1 848 348

1 848 348

0

Szállítási ágazat

Régi buszmegállók kihelyezése felújítás után (2023)

206 585

206 585

Vachott S. u. és a Huszár u. közötti út, tér és utca burkolat javítás tervezése (2023)

955 040

955 040

Parkolók és út tervezése: Iskola utca, Huszár-Vachott S utca között (2023)

500 000

500 000

Forgalom lassító küszöb a Jószerencsét útra (2023)

370 336

370 336

Berze Nagy János utca szélesítése IV. ütem (1. körzet)

0

10 000 000

Malom út és a Petőfi S. u. Víztorony melletti bekötő út aszfaltburkolatának kiépítése (2. körzet)

0

5 421 714

Padka burkolás a Virág u. 30. előtt (2. körzet)

0

556 209

Makadámburkolatú út építése a Menház utcában (2. körzet)

0

2 314 448

Makadámburkolatú út építése a Galamb utcában (2. körzet)

0

1 344 930

Parkoló építése a Mérges u. 2-4. szám közötti területen (6. körzet)

0

6 501 400

Parkolószegély kiépítése a Mérges u. 12-24. szám közötti területen (6. körzet)

0

2 904 056

Warga László út építésének folytatása (7. körzet)

0

9 225 248

Bejárat kialakítása a Warga L. u. 20. előtti (7. körzet)

0

0

Verseny utcában belső zúzottköves parkoló kialakítása (9. körzet)

0

3 328 246

Folyóka készítése a a Hunyadi J. utcában (9. körzet)

0

4 321 136

Árokelemek kihelyezése a Napsugár és Sport utca sarkán (9. körzet)

0

0

Forgalomcsillapító építése az Alkotmány utcában

0

1 089 062

Gyalogos átkelőhely kiépítése a Radnóti M.- Béla utca kereszteződésében (5. körzet)

0

3 318 464

Forgalomlassító küszöb Szív-Papföldi u.

0

479 459

Göncz Á. u. szennyvízbekötés tervezése

0

370 000

Zalár u. egyirányúsítása

0

1 609 725

Akaszka út útépítés tervezés

2 000 000

2 000 000

Összesen

2 031 961

54 816 058

2 000 000

2 000 000

Energia ágazat

Közvilágítás fejlesztése az 1. körzetben (2024)

0

500 000

Energiamegtakarítási feladatok végrehajtása

4 500 000

4 500 000

LED-es közvilágítás bővítése

10 000 000

3 491 694

Közvilágítás kiépítése a Búza u. 2-4. és az 5. szám közötti parkolóban (5. körzet)

0

1 228 479

Közvilágítás kiépítése a Dr. Harrer F. úti parkolóban (7. körzet)

0

1 090 168

Közvilágítási lámpaoszlopok állítása a Kemény J. és Kócsag úton (7. körzet)

0

3 553 956

Közvilágítási lámpatest telepítése a Sport utca és a Napsugár utca közötti szakaszon (9. körzet)

0

689 400

Közvilágítási csatlakozó létesítése meglévő oszlopra a Béke téren (9. körzet)

0

462 788

Közvilágítás fejlesztése a 10. körzetben

0

2 133 600

Dísz kandeláber a Könyves Kálmán térre

0

330 200

Sárhegy u. közvilágítás fejlesztése

0

907 288

Közvilágítás fejlesztése az 8. körzetben

0

200 000

Közvilágítás fejlesztése az 1. körzetben (2024)

499 999

499 999

Összesen

14 500 000

19 087 573

499 999

499 999

0

Park ágazat

Játszóeszközök beszerzése

0

0

Asztalitenisz asztal vásárlása és kihelyezésea Városkert utcában lévő játszótérre (5. körzet)

0

1 435 000

Warga L. u. 2. mögötti játszótér fejlesztése (7. körzet)

0

2 208 022

Ülőke a baba-mama hintára (7. körzet)

0

218 440

Elliptikus sétáló Mátrafüredi Parkba

0

399 999

Kutyafuttató kerítés építése a Dobó úton

0

777 611

Kutyafuttató kerítés építése Mátrafüreden

0

732 517

Köztéri bútorok a 10. körzetbe

0

3 470 275

Faültetés a 10. körzetbe

0

284 480

Zsindelyes pavilon Warga L. utcai játszótérre

0

330 000

Zsindelyes pavilon 24-es út, kerékpárút mellett, hrsz: 093/5.

0

330 000

Kinizsi tér rugós játék telepítése

0

153 035

Kerti ülőgarnitúra Epreskert úti óvodába

0

254 000

Tandemautó, engedély Menház úti óvodába

0

623 500

Dobó-Városkert u. közötti sportpályán ivókút létesítése

0

1 439 672

Farkas T. u. játszótérre fészekhinta

0

245 000

Visonta úti óvodába mérleghinta, engedély

0

317 500

Kalló Malom pihenőhely kialakítása, tájékoztató tábla Mátrafüred hsz: 6233.

0

2 857 500

Erélyi téri játszótérre rugós ló

0

255 524

Mátraháza szanatórium előtt buszmegálló építése

0

2 921 000

Utcabútor a 8. körzetbe

0

138 176

Homokozó telepítése a Városkert úti játszótérre (5. körzet)

0

231 140

0

Játszóeszközök beszerzése

1 000 000

3 500 000

Összesen

0

19 622 391

1 000 000

3 500 000

0

Egyéb ágazat

Fejlesztési keret 1. körzet (2023)

3 035 914

2 556 455

Fejlesztési keret 2. körzet (2023)

0

0

Fejlesztési keret 3. körzet (2023)

589 415

263 200

Fejlesztési keret 4. körzet (2023)

1 960 462

1 960 462

Fejlesztési keret 5. körzet (2023)

2 293 759

2 293 759

Fejlesztési keret 6. körzet (2023)

553 665

2

Fejlesztési keret 7. körzet (2023)

1 024 580

694 580

Fejlesztési keret 8. körzet (2023)

0

0

Fejlesztési keret 9. körzet (2023)

2 338 499

1 325 731

Fejlesztési keret 10. körzet (2023)

9 667 279

2 459 278

Schneider fejlesztések (2024)

21 000 000

21 000 000

Intézmények energetikai felújítása

0

0

Temetők felújítása (5 temető)

0

0

Gépjármű beszerzés Városrendészet és rendőrség

0

0

Pacsirta telepi kiszolgáló út lezárása, forg. rend váltása tervezés

0

0

Nyilvános illemhely vásárlása, közművek kiépítése Gyöngyös

7 765 896

5 165 700

Temetők felújítása

10 000 000

10 000 000

Részvételi költségvetés (2023)

8 000 000

4 000 000

Részvételi költségvetés

8 000 000

0

Gépjármű vásárlás önerő

3 810 000

0

Postahely kialakítása a déli városrészben (2023)

5 203 398

0

Képviselői notebook beszerzés

7 000 000

7 000 000

Képviselői telefon beszerzés

1 280 000

1 280 000

Kisbusz vásárlása

15 000 000

0

Forgalom szabályozás és beléptető rendszer kiépítése az Aktív Ház környékén

6 000 000

5 999 999

Trafibox beszerzés és telepítés

15 000 000

0

Béke téri pumpapálya bekerítése és ivókút

2 500 000

3 778 136

Fogászati ügyeletre klíma beszerzése

0

0

Üzlethelyiség vásárlása a Piaccsarnok 1. emeletén

0

5 000 000

Kálváriaparton lévő oktatási komplexumi ingatlanon elvégzett értéknövelő beruházás (Kócsag u. 36-38)

0

14 363 860

Egri úti temető bővítése (hrsz 2746/2 kisajátítása)

0

7 620 000

Kamerák telepítése a 2. körzetbe

0

4 336 804

Kamerák telepítése az 5. körzetbe

0

5 048 034

Kamerák telepítése a 6. körzetbe

0

1 481 252

Kamerák telepítése a 7. körzetbe

0

1 954 911

Kamerák telepítése a 9. körzetbe

0

1 533 779

Kézi szemetesbeszerzése a 6. körzetbe (2024) képviselői kret terhére

0

0

Szusszanópadok kihelyezése a 7. körzetbe

0

463 804

Acéllemez átjárók a Kolozsvári utcába (9. körzet)

0

673 768

Kamerák telepítése a Könyves Kálmán téri szoborparkba

0

1 189 609

Öltözőépület bontása a Felsővárosi temetőben

0

4 064 000

Defibrillátor beszerzése a Városházára

0

601 599

Platán Úti Tagóvoda homokozójának javítása és gumilappal történő ellátása

0

0

Családi Bölcsőde játszóudvar korszerűsítése

0

1 991 341

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzések

0

1 726 563

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzések bérlakásokba

0

844 040

Torony csúszdával Mátrafüredi Tagóvodába

0

762 000

Intézményfelújítási keretből megvalósított beruházások

0

127 900

Gyeprácsos parkoló építése a Pesti út 11-19. szám előtt (8. körzet)

0

900 000

Jeruzsálem Úti Bölcsődében vakudvarok lefedése polikarbonát lemezzel

0

3 348 990

40 db új urnafülke kialakítása a Felsővárosi temetőben

0

5 949 347

„Innovatív ifjúsági központok Gyöngyösön és Kassán” projekt előkészítő munkái (projektben el nem számolható)

0

6 572 250

Terület vásárlás (KFC)

0

1 262 380

Informatikai eszközbeszerzés a Heves Vármegyei Rendőrfőkapitányság részére

0

350 000

Köztéri hulladékgyűjtő edények kihelyezése a 8. körzetbe.

0

200 000

Fő tér 13. Puky Á. utcai kijárathoz elektronikus kapu kialakítása

0

526 161

Katona J. u. tagóvodában villámvédelem kiépítése

0

3 295 740

Jeruzsálem úti int. Beruházási kiadások, eszközbeszerzések

0

6 698 500

Jeruzsálem úti int. Bútorbeszerzés

0

2 086 110

Mérges-Egri u. sarok térfigyelő kamera villamos csatlakozásának kiépítése

0

264 668

Óvodákba klíma telepítése (18 db)

0

5 123 300

Sorormpó telepítése a Pacsirta lakótelepre

0

0

Schneider fejlesztések (2024)

8 857 116

8 857 116

Intézmények energetikai felújítása

3 000 000

3 000 000

Temetők felújítása (5 temető)

1 000 000

1 000 000

Gépjármű beszerzés Városrendészet és rendőrség

10 000 000

10 000 000

Pacsirta telepi kiszolgáló út lezárása, forg. rend váltása tervezés

2 500 000

2 500 000

Fogászati ügyeletre klíma beszerzése

0

Kézi szemetesbeszerzése a 6. körzetbe (2024) képviselői kret terhére

81 280

81 280

Összesen

132 022 867

160 138 012

25 438 396

15 438 396

10 000 000

BERUHÁZÁSOK ÖSSZESEN

184 114 828

318 985 178

30 786 743

20 786 743

10 000 000

FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK

Vízgazdálkodás

Felújítások ivóvíz használati díj terhére

0

0

Felújítások szennyvíz használati díj terhére

0

0

Mátrafüred Hegyalja úti és a csatlakozó utcák csapadékvíz elvezetés felülvizsgálata, tervezés

0

0

Hunyadi János, Jászsági, Esze Tamás utca és a környező utcák csapadékvíz elvezetésesnek felülvizsgálata, megtervezése

0

0

Fecske utcában lévő csapadékcsatorna tehermentesítő rákötés, csatlakozó akna építése, meglévő aknán víznyelős fedlapcsere

0

0

Hattyú tér vízelvezetés megoldása

0

0

Warga László út 16 és 16/1 víznyelő aknák építése és bekötése a meglévő aknába 2+4 fm hosszban

0

0

Kenyérgyár úti garázssoroknál vízelvezető építése

0

0

Ivóvíz bekötővezetékek cseréje (használati díj)

3 492 500

3 492 500

Aknakfedlapok cseréje a szennyvízhálózaton (használati díj)

6 350 000

6 350 000

Ivóvíz gerincvezeték rekonstrukció (használati díj)

48 260 000

48 260 000

Aknakfedlapok cseréje a szennyvízhálózaton útfelújításhoz (használati díj) 2023

6 350 000

6 350 000

Kassai u. 9, szennyvíz bekötővezeték rekonstrukció- használati díj

2 540 000

2 540 000

Szennyvíz gerinccsatorna rekonstrukció- használati díj

34 290 000

34 290 000

Szennyvíz telepen üzemelő gépek felújítása- használati díj

21 590 000

21 590 000

Szennyvíz átemelők elektromos és automatika rendszerének felújítása- használati díj

25 400 000

25 400 000

Kócsag úti garázssor melletti csapadékvíz elvezető rendszer felújítása (2023)

4 102 242

4 635 642

Fő tér 10. Várostérség Fejlesztő iroda szennyvíz elvezetés feltárása

1 000 000

1 000 000

Csapadékvíz-elvezetés kiépítése és az út javítása a Toka utcában (4. körzet)

0

2 443 423

Szennyvíztelepen lévő gépházak felújítása

0

38 100 000

Felújítások ivóvíz használati díj terhére

51 752 500

51 752 500

ebből: Ivóvíz bekötővezeték csere (használati díj)

5 080 000

5 080 000

Ebből: Ivóvíz gerincvezeték rekonstrukció/ Kenyérgyár út (használati díj)

33 972 500

33 972 500

Ebből: Folyamatirányítási rendszer rekonstrukció (használati díj)

12 700 000

12 700 000

Felújítások szennyvíz használati díj terhére

90 170 000

90 170 000

ebből: Aknafedelek cseréje a szennyvíz hálózaton (használati díj)

11 430 000

11 430 000

ebből: Mátrafüredi ifjúsági tábor szennyvízbekötő vezeték (2023) helyett a Víztorony felújítása

35 560 000

35 560 000

ebből: Bekötővezeték cserék (használati díj)

2 540 000

2 540 000

ebből: Szennyvízgerinc rekonstrukció, Platán u. (használati díj)

40 640 000

40 640 000

Mátrafüred Hegyalja úti és a csatlakozó utcák csapadékvíz elvezetés felülvizsgálata, tervezés

550 000

550 000

Hunyadi János, Jászsági, Esze Tamás utca és a környező utcák csapadékvíz elvezetésesnek felülvizsgálata, megtervezése

1 000 000

1 000 000

Fecske utcában lévő csapadékcsatorna tehermentesítő rákötés, csatlakozó akna építése, meglévő aknán víznyelős fedlapcsere

2 000 000

2 000 000

Hattyú tér vízelvezetés megoldása

500 000

500 000

Warga László út 16 és 16/1 víznyelő aknák építése és bekötése a meglévő aknába 2+4 fm hosszban

1 200 000

1 200 000

Kenyérgyár úti garázssoroknál vízelvezető építése

400 000

400 000

Ivóvíz bekötővezetékek cseréje (használati díj)

Összesen

153 374 742

194 451 565

147 572 500

147 572 500

0

Szállítási ágazat

Járda felújítások Gyöngyös 2025

45 000 000

36 000 000

Járda felújítás Mátrafüred 2025

5 000 000

5 000 000

24-es főút Görgö-Bikki úti lejáró Mátraháza előtt rácsos folyóka átépítése

0

0

Fő tér macskaköves burkolat felújítása

0

0

Járda felújítások Gyöngyös

45 000 000

36 000 000

Járda felújítás Mátrafüred

4 999 999

5 000 000

VAMAV Kft. telephelyére vezető út felújítása II. ütem

13 352 715

13 352 715

Járda felújítás a Zöldkert u. 10/1. előtt (2. körzet)

99 378

99 378

Kálváriaparton lévő oktatási komplexum melletti szervízút javítása és csapadékvíz elvezetés (2023)

2 051 832

2 051 832

Vágány utca felújítása

7 132 260

7 132 260

Vasutas utca csapadékvíz elvezetés és padkarendezés (2023)

1 701 505

1 701 505

Járdafelújítás a Jószerencsét utca 22-24-26. előtt (2023)

3 005 046

3 005 046

Járda felújítás a Pesti u. 48-50. előtt (2023)

951 437

951 437

Béla utcában a 12/1. szám melletti út felújítása (5. körzet)

0

4 825 901

Járdafelújítások a 6. körzetben

0

4 075 548

Járdafelújítások a Püspöki úton (7. körzet)

0

5 460 596

Járdafelújítások a Pesti út 21-29. előtt (8. körzet)

0

4 657 725

Toronyházhoz vezető járda felújítása (8. körzet)

0

8 964 027

Szövetkezet u. 1-3-5. szám alatti ingatlant körbevevő járda felújítás (8. körzet)

0

6 849 906

Mátrafüred, erdei bekötőút aszfaltozása

0

1 196 816

Járda felújítás az Attila u. 16. előtt

0

1 012 768

Csapadékvíz elvezetés kiépítése és útburkolat felűjítás a Kozmáry utcában (1. körzet)

0

9 050 000

Járdafelújítások a Csalogány utcában (3. körzet)

0

1 541 678

Járdafelújítások az Aranysas utcában (3. körzet)

0

6 238 930

Járdafelújítások a Mátrai úton 53. körzet)

0

1 400 000

024/1. hrsz. út stabilizálása, vízelvezetés

0

1 268 730

Bejárat kialakítása a Warga L. u. 20. előtti (7. körzet)

0

685 428

Járdafelújítás Berzsenyi tér 4-6. szám előtt (8. körzet)

0

200 000

Járda felújítások Gyöngyös 2025

10 000 000

10 000 000

átyúzás

1 500 000

1 500 000

24-es főút Görgö-Bikki úti lejáró Mátraháza előtt rácsos folyóka átépítése

1 000 000

1 000 000

Fő tér macskaköves burkolat felújítása

500 000

500 000

Összesen

78 294 172

126 722 226

13 000 000

13 000 000

0

Energia ágazat

Közvilágítási LED lámpa csereprogram folytatása

0

0

Fő tér 13. udvari épület födém szigetelés

2114550

Könyves Kálmán tér közvilágítási földkábelhálózat javítása, felújítása

2 500 000

2 500 000

Ipari Park feltáró út közvilágítási rendszer Karácsondi útra eső részének felújítása

1 000 000

1 000 000

Összesen

2 114 550

3 500 000

0

3 500 000

Park ágazat

Játszóeszközfelújítások

2 500 000

2 500 000

Extrém sportpálya felújítása (2023)

7 509 250

7 509 250

Szökőkutak, dísz, ivókutak felújítása, öntöző rendszerek leválasztása

1 500 000

1 500 000

Faültetés a 10. körzet

250 000

250 000

Gumiburkolatok cseréje

762 000

762 000

3 000 000

3 000 000

Összesen

8 521 250

8 521 250

7 000 000

7 000 000

0

Egyéb ágazat

Intézményfelújítási keret (2024)

0

Intézményfelújítási keret

15 000 000

10 190 881

Jeruzsálem úti gyermekintézmények felújítása (2023)

12 543 980

12 773 331

Jeruzsálem úti gyermekintézmények felújítása szabad keret (2024)

1 980 000

1 980 000

Sástói kilátó tartószerkezeti felújítása

0

0

Mátra Honvéd Kaszinó táncterem födém felújítása

0

0

Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése

0

0

Bútorok, gépek, elektronikai eszközök beszerzése a Hivatalba

0

0

Légkondicionálók telepítése a Hivatali irodákba

0

0

Földutak felújítása (vis maior pályázat 2023)

7 243 851

7 243 851

Fő tér 10. tetőfelújítás II. ütem (2023)

10 184 257

10 184 257

Fő tér 10. (Várostérség Fejl Kft iroda) portálcsere

1 500 000

1 500 000

Nyilvános illemhely felújítása Mátraháza

5 000 000

3 000 000

Platán úti fiókkönyvtár akadálymentesítése

5 000 000

1 816 100

Pesti u. tűzrakó, nyársaló felújítása (8. körzet)

0

400 000

Béke u. 4. szám alatti épület fűtés korszerűsítés önereő

0

3 965 872

Fűtésmegosztási rendszer kiépítése a Haller-Házban

0

2 247 035

Polikarbonát tető felújítása a Jeruzsálem Úti Bölcsődében

0

6 927 850

Okmányiroda viharkár helyreállítása

0

680 549

Okmányiroda veszélyelhárítása

0

3 827 314

Tetőfelújítás a Mesevár tagóvodában

0

5 614 838

Platán Úti Tagóvoda homokozójának felújítása

0

1 240 000

MMK főbejárat és technikai folyosó feletti lapostető felújítása

0

14 966 863

Katona J. úti óvodában elektromos betáplálás kiépítése 4 db klímának

0

314 074

Menház úti óvodában villámvédelmi rendszer felújítása

0

1 385 479

Kócsag úti családi bölcsőde udvari felújítások

0

1 008 659

Intézményfelújítási keret (2024)

28 820

28 820

Intézményfelújítási keret

15 000 000

15 000 000

Jeruzsálem úti gyermekintézmények felújítása szabad keret (2024)

509 991

509 991

Sástói kilátó tartószerkezeti felújítása

5 000 000

5 000 000

Mátra Honvéd Kaszinó táncterem födém felújítása

9 200 000

9 200 000

Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése

500 000

500 000

Bútorok, gépek, elektronikai eszközök beszerzése a Hivatalba

5 000 000

5 000 000

Dobó úti gyermekintézmény kémény visszabontása

1 000 000

1 000 000

Légkondicionálók telepítése a Hivatali irodákba

0

0

Összesen

58 452 087

91 266 952

36 238 811

31 238 811

5 000 000

FELÚJÍTÁSOK ÖSSZESEN

298 642 251

423 076 543

207 311 311

198 811 311

8 500 000

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

482 757 079

742 061 721

238 098 054

219 598 054

18 500 000

GYÖNGYÖSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

2024. évi eredeti előirányzat

2024. módosított előirányzat (2024.11.21.)

2025. évi javaslat I. változat

Kötelező

Önként vállalt

2024. évi eredeti előirányzat

2024. módosított előirányzat (2024.11.21.)

2025. évi javaslat I. változat

Önként vállalt

BERUHÁZÁSI KIADÁSOK

Licenc díjak

22 571 297

22 571 297

23 380 000

23 380 000

Gép- és bútorbeszerzés

5 900 000

5 900 000

4 000 000

4 000 000

Informatikai fejlesztések

6 700 000

6 700 000

6 750 000

6 750 000

Szavazórendszer - pultok cseréje

0

BERUHÁZÁSI KIADÁSOK

35 171 297

35 171 297

34 130 000

30 130 000

4 000 000

FELÚJÍTÁSOK ÖSSZESEN

0

0

0

0

0

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

35 171 297

351 171 297

34 130 000

30 130 000

4 000 000

7. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

Ssz.

Cím, alcím megnevezése

2024. módosított előirányzat

2025. évi javaslat

Kötelező

Önként vállalt

2024. eredeti előirányzat

Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület (közművelődés + Civil Ház)

9 000 000

9 000 000

9 000 000

9 000 000

0

Oktatási és nevelési célú támogatások (OKB keret)

1 500 000

1 500 000

1 500 000

1 500 000

Kulturális tevékenység támogatása

42 000 000

15 780 000

24 400 000

24 400 000

1

Közművelődési, oktatási és kultúrális feladatok, támogatások

52 500 000

26 280 000

34 900 000

9 000 000

25 900 000

Látványcsapatsportok támogatása

13 500 000

0

0

Gyöngyösi Atlétikai Klub

23 800 000

0

0

GYAK felnőtt labdarúgócsapat támogatása

4 200 000

0

0

Gyöngyösi Kézilabda Klub

6 250 000

0

0

Gyöngyösi Kézilabda Klub üzemeltetési támogatás

27 000 000

27 000 000

0

0

Gyöngysport Kézilabda Nonprofit Kft támogatása

31 250 000

12 500 000

12 500 000

0

Energia Sport Egyesület

15 000 000

2 500 000

2 500 000

0

Gyöngyösi Röplabda Egyesület támogatása

2 000 000

0

0

Bölcsődék és óvodák sporttevékenységének támogatása

1 000 000

5 000 000

1 000 000

1 000 000

Mátra Biker Sport Club támogatása

0

3 000 000

0

0

Vízhez szoktatás támogatása

10 110 000

8 999 220

12 408 000

12 408 000

Tour de Hongrie kerékpárverseny támogatása

5 000 000

0

0

Kézilabda Diákolimpia Országos Döntő támogatása

1 000 000

1 000 000

0

0

Cheerleading magyar bajnokság támogatása

500 000

0

0

Egyéb sportegyesületek támogatása

11 000 000

41 500 000

41 500 000

2

Sporttevékenység támogatása

44 110 000

157 499 220

69 908 000

15 000 000

54 908 000

3

Sportfólió Kft. támogatása

355 633 000

360 387 000

232 065 000

69 896 000

162 169 000

4

Gyöngyösi Médiaközpont Kft. támogatása

200 000 000

201 854 000

135 784 462

0

135 784 462

ebből Gyöngyösi Újság és Városi Honlapszerkesztés

22 130 000

22 130 000

24 480 000

0

24 480 000

ebből Gyöngyösi Kalendárium

2 750 000

2 750 000

0

0

5

Kulturális Kft. támogatása

302 240 000

302 240 000

298 140 000

212 500 712

85 639 288

6

Várostérség Fejlesztő Kft. Támogatása

108 273 200

108 273 200

81 618 356

81 618 356

0

Polgármesteri keret

3 000 000

2 590 000

3 000 000

3 000 000

Alpolgármesteri keretek

2 000 000

2 180 000

1 000 000

1 000 000

Képviselői keret terhére nyújtott támogatások

0

0

6 500 000

6 500 000

Egészségügyi és szociális tevékenység támogatása (ESZLB keret)

2 200 000

1 860 000

2 200 000

2 200 000

0

Mátra Múzeum támogatása

10 000 000

0

0

Polgárőrségek támogatása

3 000 000

6 000 000

6 000 000

6 000 000

Bursa Hungarica Felsőokt. Önk. Ösztöndíj Pályázat

1 200 000

1 200 000

1 000 000

1 000 000

Fogorvosok támogatása

2 400 000

2 400 000

2 496 000

2 496 000

I. számú felnőtt háziorvosi körzet támogatása

6 000 000

6 000 000

6 960 000

6 960 000

XIII. számú felnőtt háziorvosi körzet támogatása

4 920 000

0

0

"Babacsomag"

0

0

Gyöngyös-Mátra Turisztikai Deszt. általános támogatás

23 000 000

23 000 000

23 000 000

23 000 000

Gitárfesztivál megrendezésének támogatása

500 000

0

0

Nyugdíjasokat tömörítő szervezetek támogatása

2 500 000

2 300 000

0

0

Üdvhadsereg Reménység Centrum működtetés támogatása

3 000 000

3 000 000

Mátrai turista jelzések festése

150 000

150 000

150 000

150 000

Gyepmesteri feladatok (VG Zrt.)

30 000 000

10 000 000

10 000 000

0

Környezetvédelmi Alap terhére nyújtott támogatások

2 100 000

0

0

Püspöki utca régészeti feltárás támogatása

0

0

Helyi védelem alá helyezett értékek fenntartása, homlokzat-felújítási alap és műemléki védettségű ingatlanok, valamint akadálymentesítés támogatása

5 000 000

4 069 399

7

Egyéb támogatások

70 870 000

101 369 399

62 306 000

12 200 000

50 106 000

Gyöngyösi Úszó Alapítvány támogatása

0

2 000 000

0

0

Bugát Pál Természeti Vetélkedő támogatása (Berze Iskolafejlesztési Alapítvány)

450 000

0

0

0

Mikola Sándor Fizika Vetélkedő támogatása (Berze Iskolafejlesztési Alapítvány)

450 000

450 000

0

0

Polgármesteri keret terhére nyújtott alapítványi támogatások

0

410 000

0

0

Alpolgármesteri keret terhére nyújtott alapítványi támogatások (2023)

140 000

140 000

0

0

Alpolgármesteri keret terhére nyújtott alapítványi támogatások

0

720 000

0

0

Képviselői keret terhére nyújtott alapítványi támogatások (2023)

150 000

150 000

0

0

Képviselői keret terhére nyújtott alapítványi támogatások

0

1 645 000

0

0

Nyugdíjasokat tömörítő szervezetek támogatási kerete terhére nyújtott alapítványi támogatások

0

200 000

0

0

"Fiatalok az Egészséges Jövőért" Alapítvány támogatása

350 000

0

0

ESZLB keret terhére egészségügyi és szociális feladatokhoz nyújtott alapítványi támogatások

340 000

0

0

Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv terhére nyújtott alapítványi támogatások

180 000

0

0

Kulturális feladatokhoz nyújtott alapítványi támogatások

26 220 000

0

0

"TILMA" a Gyermekművészetért Alapítvány támogatása

0

0

0

8

Alapítványi támogatások összesen

1 190 000

33 005 000

0

0

Céljelleggel adott támogatások MINDÖSSZESEN

1134816200

1290907819

914 721 818

400 215 068

514 506 750

- ebből kötelező feladatokra adott támogatás

2 400 000

2 400 000

400 215 068

400 215 068

- ebből nem kötelező feladatokra adott támogatás

1132416200

1288507819

514 506 750

514 506 750

8. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

Megnevezés

2024. évi eredeti előirányzat

2024. évi módosított előirányzat

2025. évi javaslat

a) Hulladékgazdálkodás

Szelektív hulladékgyűjtés

Összesen

b) Zöldterületek védelme

Faültetés

1 000 000

Allergén növények irtása

Összesen

1 000 000

c) Levegő tisztaság védelem

Bűzmérés

Légszennyezettség mérés a buszpályaudvar környezetében fűtési idényen kívül

350 000

350 000

400 000

Összesen

350 000

350 000

400 000

d) Vizek védelme, szennyvízelvezetés

Vízminőség-elemzés (2024)

0

0

398 550

Vízminőség-elemzések

400 000

400 000

450 000

Utólagos szennyvízrákötések

0

0

Összesen

400 000

400 000

848 550

e) Környezetvédelmi oktatás

Felelős állattartásra nevelés támogatása

300 000

0

400 000

Felelős állattartásra nevelés támogatása (2023)

300 000

0

Lakossági szemléletformálás

300 000

0

350 000

Környezetvédelmi oktató, szemléletformáló szakmai programok pályázati felhívás alapján iskolák, óvodák részére

0

1 000 000

Környezetvédelmi oktatás, szemléletformálás támogatása (pályázatok)

900 000

0

1 450 000

Összesen

1 800 000

0

3 200 000

f) Egyéb környezetvédelmet segítő tevékenység

Klímavédelem

150 000

450 000

450 000

Városi csapadékvízgazdálkodásra irányuló tanulmányterv készítése

0

0

Tartalék

300 000

10 302 622

1 000 000

Összesen

750 000

10 752 622

1 450 000

Kiadások összesen

3 700 000

11 502 622

6 898 550

9. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

Fejezet száma

Alcím

Intézmény neve

2025. évi javaslat

teljes

rész

I.

Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal

121

10

II.

Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal

276

15

1

Visonta úti Bölcsőde

19

0

2

Dobó úti Bölcsőde

31

0

3

Jeruzsálem úti Bölcsőde

17

1

4

Gyöngyös Város Óvodái

164

8

5

Vachott Sándor Városi Könyvtár

16

0

6

Városrendészet

29

6

III.

Önkormányzat (1+….+4)

8

0

1

Tisztségviselők

2

0

2

Közszolgáltatási Csoport

6

0

Önkormányzat mindösszesen (I.+II.+III.)

405

25

Közfoglalkoztatottak létszám-előirányzata

12

0

10. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT TÖBB ÉVRE VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGEI ÉVENKÉNTI BONTÁSBAN 2025-2030

adatok Ft-ban

Megnevezés

Szerződés szerinti összeg

Köt.váll. éve

2025. évi eredeti előirányzat

Éves fizetési kötelezettség

Állomány

Éves fizetési kötelezettség

2026

2027

2028

2029

2030

I. Hitelek

1

Fejlesztési hitel (infrastrukturális fejlesztések)

300 000 000

2018.

112 500 000

38 206 666

35 773 334

33 340 000

23 410 000

0

0

2

Fejlesztési hitel közvilágítás átalakítására

300 000 000

2018.

105 882 353

42 801 960

45 382 781

39 939 215

37 076 488

0

0

3

Európai uniós projektekhez kapcsolódó hitel

150 000 000

2020.

86 842 112

22 349 998

21 069 297

19 788 595

18 516 666

17 227 192

8 130 718

Felhalmozási hitel összesen

305 224 465

103 358 624

102 225 412

93 067 810

79 003 154

17 227 192

8 130 718

II. Lízingkötelezettségek, részletfizetések, egyéb több éves kötelezettségvállalás

1

Üzletrész vásárlás (Városi Sportcsarnok)

711 000 000

2006.

433 361 816

115 776 284

109 112 193

102 667 944

96 267 831

89 779 440

21 430 774

2

Üzletrész vásárlás (Strandfürdő)*

755 830 000

2007.

338 357 622

83 257 063

78 405 762

74 003 198

69 936 819

65 198 067

59 685 815

3

Gépjármű lízing

5 979 960

2022

1 123 712

1 123 712

0

0

0

0

0

4

Gépjármű lízing

8 889 999

2023

6 094 222

3 230 700

3 230 700

269 231

0

0

0

Lízing kötelezettségek összesen

778 937 372

203 387 759

190 748 655

176 940 373

166 204 650

154 977 507

81 116 589

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK MINDÖSSZESEN

1 084 161 837

306 746 383

292 974 067

270 008 183

245 207 804

172 204 699

89 247 307

11. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

A támogatás kedvezményezettje

2025. évi javaslat

Tétel-szám

Mentesség

Közvetett támogatás összege (Ft)

jogcíme (jellege)

mértéke (%)

Végleges mentességet élvező magánszemély (időskorúak jár., végleges méltány., hadigondozott)

16

magánszemélyek komm. adója

100

142 000

Méltányosság alapján 1 évre mentességet kapó magánszemély

100

minden adónem

100

1 300 000

Emeletráépítéssel épült lakás tulajdonosa (20 évig tartó mentesség)

17

magánszemélyek komm. adója

100

173 000

Mátraházán, Kékestetőn bérleménnyel rendelkező magánszemély

20

magánszemélyek komm. adója

100

192 000

A 70. életévét betöltő magánszemély lakástulajdona, lakásbérleménye utáni mentesség

3 970

magánszemélyek komm. adója

100

38 800 000

Szennyvízhálózatra való rákötési lehetőséggel nem rendelkező lakás magánszemély tulajdonosa

41

magánszemélyek komm. adója

100

327 300

Lakáshoz jutók helyi támogatása (vissza nem térítendő rész).

9

helyi támogatás

100

4 500 000

ÖSSZESEN

45 434 300

12. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

Ssz.

Intézmény és feladat megnevezése

2025. évi javaslat

Kiadások

Bevételek

saját bev. és állami tám.

önkorm. tám.

összesen

1

Tagsági díjak, könyvvizsgálat

3 000 000

0

3 000 000

3 000 000

2

Önkormányzati biztosítások

16 900 000

0

16 900 000

16 900 000

3

Külföldi kiküldetés, kiadványok és rendezvények

30 360 000

0

30 360 000

30 360 000

4

Pedagógiai szakmai szolgáltatás

500 000

0

500 000

500 000

5

Bűnmegelőzési program

350 000

0

350 000

350 000

6

Drogstratégia megvalósítása

23 900 000

0

23 900 000

3 900 000

7

Rotavírus elleni védőoltás

6 560 000

0

6 560 000

6 560 000

8

Helytörténeti vetélkedő

800 000

0

800 000

800 000

9

Mátra Múzeum múzeumi órák megtartása

600 000

0

600 000

600 000

10

Arany János Tehetséggondozó Program

0

0

0

0

11

Önkormányzati Ösztöndíj Rendszer

0

0

0

0

12

Szoc.ellátások méltányossági támogatás és kulturális keret (Többcélú Társulás)

3 500 000

0

3 500 000

3 500 000

13

Közművelődési, oktatási és kulturális feladatok (7.mell. 1.)

34 900 000

0

34 900 000

34 900 000

14

Sporttevékenység támogatása (7.mell. 2.)

69 908 000

0

69 908 000

69 908 000

15

Sporttevékenység támogatása (céltartalék)

0

0

0

0

16

Sportfólió Kft támogatása (7.mell. 3.)

232 065 000

0

232 065 000

232 065 000

17

Médiaközpont Kft támogatása (7.mell. 4.)

135 784 462

0

135 784 462

135 784 462

18

Kulturális Nonprofit Kft. (7 mell. 5.)

298 140 000

0

298 140 000

298 140 000

19

Várostérség Fejlesztő Kft. (7 mell. 6.)

81 618 356

0

81 618 356

81 618 356

20

Egyéb támogatások (7 mell. 7.)

62 306 000

0

62 306 000

62 306 000

21

Alapítványi támogatások (7.mell. 8.)

0

0

0

0

22

Cafetéria-rendszer jutt. (intézmények és Közszolg. Csop.)

86 850 000

0

86 850 000

86 850 000

Önként vállalt feladatok MINDÖSSZESEN

1 088 041 818

0

1 088 041 818

1 068 041 818

13. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ PROGRAMOK 2025.

adatok Ft-ban

Ssz.

PROJEKT megnevezése

2025. évi javaslat

BEVÉTELEK

Kiadások

Maradvány

Maradvány korrekció (szállítói előleg, bérmegtérítés)

EU támogatás 2024

Belföldi támogatás

Önerő

Egyéb bevételek

összesen

1.

TOP-1.2.1-15-HE1-2016-00014 Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön

0

0

0

0

0

0

0

0

2.

TOP-7.1.1-16-HE1 -2016-00038 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése

0

0

0

0

0

0

0

0

3.

TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 MMK kulturális fejlesztése

0

0

0

0

0

0

0

0

4.

VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése

0

0

0

0

0

0

0

0

5.

TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés

0

0

0

0

0

0

0

0

6.

TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés Pesti út 2. tervezési feladatok

0

0

0

0

0

0

0

0

7.

WE4EWU2022 (Europe for Citizens Networks of Towns)

0

0

0

0

0

0

0

0

Összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

14. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

BEVÉTELEK

2025. évi javaslat I. változat

Kötelező

Önként választott

KIADÁSOK

2025. évi javaslat I. változat

Kötelező

Önként választott

Nettó

ÁFA

Bruttó

Nettó

ÁFA

Bruttó

Településrészt normatív módon megillető támogatás*

17 730 584

0

17 730 584

17 730 584

0

Részönkormányzat kiadásai

3 385 999

614 001

4 000 000

0

4 000 000

- hivatal működésére

10 724 844

0

10 724 844

10 724 844

0

Részönk. képviselők tiszteletdíja és járuléka

9 733 368

0

9 733 368

0

9 733 368

- zöldterület-gazdálkodásra

1 154 095

0

1 154 095

1 154 095

0

Mátrafüredi Óvoda működési jellegű kiadásai

34 120 700

348 228

34 468 928

33 223 674

1 245 254

- közvilágítás üzemeltetésre

2 053 385

0

2 053 385

2 053 385

0

Igazgatási feladatok *

32 482 685

0

32 482 685

32 482 685

0

- temető üzemeltetésre

540 079

0

540 079

540 079

0

Mátrafüredi Posta üzemeltetése

3 308 000

893 160

4 201 160

0

4 201 160

- közutak üzemeltetésre

1 090 981

0

1 090 981

1 090 981

0

Szociálpolitikai feladatok

96 000

0

96 000

96 000

0

- egyéb önkormányzati feladatokra

2 167 200

0

2 167 200

2 167 200

0

Kommunális kiadások

67 898 157

16 892 182

84 790 339

82 590 339

2 200 000

Helyi adók összesen

60 000 000

0

60 000 000

0

60 000 000

- Park fenntartás

16 545 611

4 467 316

21 012 927

21 012 927

0

- építményadó

12 900 000

0

12 900 000

0

12 900 000

- Faültetés és pótlás (2023)

0

0

0

0

0

- magánszem. kommunális adója

4 100 000

4 100 000

0

4 100 000

- Faültetés és pótlás

1 732 283

467 717

2 200 000

0

2 200 000

- helyi iparűzési adó

14 000 000

0

14 000 000

0

14 000 000

- Faápolási munkák, fakivágások

2 240 158

604 842

2 845 000

2 845 000

0

- idegenforgalmi adó

29 000 000

0

29 000 000

0

29 000 000

- Közterületi játszóeszközök éves karbantartása

1 677 055

452 805

2 129 860

2 129 860

0

Mátrafüredi Óvoda bevételei

0

0

0

0

- Útkarbantartás

6 299 213

1 700 787

8 000 000

8 000 000

0

Mátrafüredi Óvoda normatív támogatása

34 468 298

0

34 468 298

34 468 298

0

- Közvilágítás

7 086 614

1 913 386

9 000 000

9 000 000

0

Temetőfenntartással kapcsolatos bevételek *

576 011

155 523

731 534

731 354

180

- Temetőfenntartási feladatok*

1 510 262

407 771

1 918 033

1 918 033

0

Értékpapír, hozam és üzletrészértékesítés bevétele *

0

0

0

0

- Csapadékcsatorna elvezető rendszerek karbantartása

2 755 906

744 094

3 500 000

3 500 000

0

Közterület használati díj

500 000

0

500 000

0

500 000

- Közkifolyók vízdíja

275 591

74 409

350 000

350 000

0

Hitelekből származó bevétel / szabad maradvány *

13 410 334

0

13 410 334

13 410 334

- Közterület takarítás, locsolás, síkosság-mentesítés

22 440 945

6 059 055

28 500 000

28 500 000

0

Ivóvíz- és szennyvízvagyon használati díja *

3 071 101

829 197

3 900 298

3 900 298

- Nyilvános illemhely üzemeltetése és közüzemi díjai

5 334 519

0

5 334 519

5 334 519

0

Ingatlan értékesítés bevétele (hrsz 6357/1, 6359)

280 188

0

280 188

280 188

Felhalmozási, felújítási kiadások

3 937 008

1 062 992

5 000 000

5 000 000

0

Pályázati támogatás a Béke u. 4. sz. épület fűtés korszerűsítésére

0

0

0

Járdafelújítási keret

3 937 008

1 062 992

5 000 000

5 000 000

0

Mátrafüred, erdei bekötőút aszfaltozása

0

0

0

0

0

Mátrafüred-Pálosvörösmart kerékpárút engedélyezési terv korszerűségi felülvizsgálata

0

0

0

0

0

Csapadékvíz elvezetés kiépítése és útburkolat felűjítás a Kozmáry utcában

0

0

0

0

0

Mátrafüredi Tábor szennyvízhálózat bekötő vezeték kiépítése

0

0

0

0

0

Kalló Malom pihenőhely kialakítása

0

0

0

0

0

Béke u. 4. szám alatti épület fűtés korszerűsítés

0

0

0

0

0

Adósságszolgálati kötelezettség *

2 348 316

0

2 348 316

2 348 316

0

Általános tartalék *

0

0

0

0

0

Szolidaritási hozzájárulási kötelezettség *

35 408 952

0

35 408 952

35 408 952

0

Forráshiány

81 508 512

0

81 508 512

81 508 512

0

Forrás többlet

0

0

0

Bevételek mindösszesen

211 545 028

984 720

212 529 748

134 438 748

78 091 000

Kiadások mindösszesen

192 719 185

19 810 563

212 529 748

191 149 966

21 379 782

* Az adatok lakosságszámarányosan 774 fő állandó lakost figyelembe véve kerültek kiszámításra (Gyöngyös lakosságszáma 26.724 fő).

15. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

15. melléklet a ./2025. (II..) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI HITELFELVÉTELI LEHETŐSÉGE

adatok Ft-ban

SAJÁT BEVÉTELEK

Érték

1

Helyi adóbevétel

5 202 240 000

3

Díjak, pótlékok, bírságok

17 500 000

2

Osztalékok, koncessziós díjak, hozambevétel

4

Vagyon hasznosításból származó bevétel

466 612 502

5

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése vagyoni értékű jog értékesítése

700 957 441

6

Részvények, részesedések értékesítése

7

Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek

8

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

Bevételek összesen

6 387 309 943

Hitelfelvételi lehetőség (saját bevételek 50%-a)

3 193 654 972

16. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok EFt-ban

Megnevezés

2025. évi előirányzat felhasználása

Mindösszesen

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATOK

Működési célú támogatások

563 143 940

407 511 054

168 596 929

301 909 310

288 183 435

284 369 310

284 909 310

288 183 435

284 369 310

284 909 310

288 183 435

284 369 306

3 728 638 084

Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Közhatalmi bevételek

14 840 000

73 000 000

1 938 300 000

220 400 000

226 000 000

193 500 000

17 000 000

101 500 000

2 140 000 000

33 500 000

72 500 000

191 500 000

5 222 040 000

Működési bevételek

85 529 440

85 529 440

85 529 440

85 529 440

85 529 440

156 490 690

85 529 440

85 529 440

85 529 440

156 490 690

85 529 440

85 529 436

1 168 275 776

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

175 000 000

175 000 000

175 000 000

175 957 441

0

0

700 957 441

Működési célú átvett pénzeszköz

0

0

0

0

0

191 040

3 934 000

2 000 000

5 000 000

0

0

191 040

11 316 080

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

49 550 561

550 000

550 000

550 000

550 000

800 000

550 000

550 000

550 000

550 000

550 000

250 000

55 550 561

Hitel, kölcsönfelvétel

600 000 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

600 000 000

Értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

ÁHT-n belüli megelőlegezés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Maradvány igénybevétele

200 000 000

241 919 724

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

441 919 724

Irányítószervi támogatás

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 948

3 858 407 365

Betétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Bevételek összesen

1 268 597 888

1 096 044 165

2 514 510 316

929 922 697

921 796 822

956 884 987

888 456 697

974 296 822

3 011 982 697

972 941 388

768 296 822

883 373 730

15 787 105 031

KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Személyi juttatások

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 963

3 288 203 545

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 401

434 788 757

Dologi kiadások

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

2 793 295 296

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 337

67 624 000

Egyéb működési célú kiadások

165 982 956

157 182 956

495 982 956

324 782 956

363 405 228

307 182 956

324 782 956

103 405 228

547 182 956

464 782 956

363 405 230

315 982 956

3 934 062 290

Beruházási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

27 381 544

27 381 544

27 381 544

27 381 543

109 526 175

Felújítási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

59 764 387

59 764 387

59 764 387

59 764 387

239 057 548

Egyéb felhalmozási célú kiadások

9 335 934

9 335 934

78 835 934

9 335 934

9 335 934

9 335 934

9 335 934

9 335 934

78 835 934

9 335 934

9 335 934

9 335 936

251 031 210

Hitel, kölcsöntörlesztés

0

0

20 270 897

0

0

20 270 897

0

0

20 270 897

0

0

620 270 897

681 083 588

Megelőlegezés törlesztése

123 500 430

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

123 500 430

Gépjármű lízing

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 068

4 224 827

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

323 833 948

3 860 707 365

Betét elhelyezés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kiadás összesen

1 169 364 635

1 037 064 205

1 465 635 102

1 204 664 205

1 243 286 477

1 207 335 102

1 204 664 205

983 286 477

1 603 981 033

1 431 810 136

1 330 432 410

1 305 581 044

15 787 105 031

Bevételek és kiadások havi különbözete

99 233 253

58 979 960

1 048 875 214

-274 741 508

-321 489 655

-250 450 115

-316 207 508

-8 989 655

1 408 001 664

-458 868 748

-562 135 588

-422 207 314

Forráshiány / bevételi többlet

99 233 253

158 213 213

1 207 088 427

932 346 919

610 857 264

360 407 149

44 199 641

35 209 986

1 443 211 650

984 342 902

422 207 314

0

17. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

Sorsz.

Bevételek

2026. év

2027. év

2028. év

Sorsz.

Kiadások összesen

2026. év

2027. év

2028. év

1

Működési célú támogatások

3 800 000 000

3 900 000 000

4 000 000 000

1

Személyi juttatások

3 400 000 000

3 500 000 000

3 600 000 000

2

Felhalmozási célú támogatások

50 000 000

50 000 000

50 000 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

448 000 000

463 000 000

478 000 000

3

Közhatalmi bevételek

5 117 000 000

5 217 000 000

5 317 000 000

3

Dologi kiadások

2 883 000 000

2 975 000 000

3 070 000 000

4

- ebből: helyi adók

5 100 000 000

5 200 000 000

5 300 000 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

68 000 000

70 000 000

72 000 000

5

Működési bevételek

1 100 000 000

1 150 000 000

1 200 000 000

5

Egyéb működési célú kiadások

3 800 000 000

3 800 000 000

3 800 000 000

6

Felhalmozási bevételek

100 000 000

100 000 000

100 000 000

- ebből: tartalékok

350 000 000

350 000 000

350 000 000

7

Működési célú átvett pénzeszköz

5 000 000

5 000 000

5 000 000

6

Beruházások

300 000 000

300 000 000

300 000 000

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8 000 000

8 000 000

8 000 000

- ebből: részesedés szerzés és -növelés

0

0

0

7

Felújítások

170 000 000

150 000 000

150 000 000

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

255 000 000

240 000 000

229 000 000

9

Költségvetési bevételek összesen (1+...+8)

10 180 000 000

10 430 000 000

10 680 000 000

9

Költségvetési kiadások összesen (1+...+10)

11 324 000 000

11 498 000 000

11 699 000 000

10

Költségvetési hiány

1 144 000 000

1 068 000 000

1 019 000 000

10

Költségvetési többlet

-

-

-

11

Hitel, kölcsönfelvétel

350 000 000

350 000 000

350 000 000

11

Hitel, kölcsöntörlesztés

350 000 000

350 000 000

350 000 000

12

Értékpapírok bevételei

0

0

0

12

Értékpapírok kiadásai

0

0

0

ÁHT-n belüli megelőlegezés

0

0

0

13

ÁHT-n belüli megelőlegezés

124 000 000

124 000 000

124 000 000

13

Maradvány igénybevétele

1 271 134 000

1 192 000 000

1 143 000 000

14

Lízing szerződéssel összefüggő kiadások

3 134 000

0

0

14

Irányítószervi támogatás

3 900 000 000

3 950 000 000

4 000 000 000

15

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

3 900 000 000

3 950 000 000

4 000 000 000

15

Betétek megszüntetése

0

0

0

16

Betét elhelyezés

0

0

0

16

Finanszírozási bevételek összesen (11+...+15)

5 521 134 000

5 492 000 000

5 493 000 000

17

Finanszírozási kiadások összesen (12+...+15)

4 377 134 000

4 424 000 000

4 474 000 000

17

Bevételek összesen (9+16)

15 701 134 000

15 922 000 000

16 173 000 000

18

Kiadások összesen (11+17)

15 701 134 000

15 922 000 000

16 173 000 000

18. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

CÍMREND B E V É T E L E K

Fejezetek

I. Fejezet

II. Fejezet

III. Fejezet

IV. Fejezet

Polgármesteri Hivatal

Önkormányzati Intézmények

Önkormányzati feladatok

Finanszírozási műveletek

Címek

1. Működési célú támogatások

1. Hitel, kölcsönfelvétel

2. Felhalmozási célú támogatások

2. Értékpapírok bevételei

3. Közhatalmi bevételek

3. Maradvány igénybevétele

4. Működési bevételek

4. Irányítószervi támogatás

5. Felhalmozási bevételek

5. Betétek megszüntetése

6. Működési célú átvett pénzeszköz

7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

Alcímek

1. Visonta úti Bölcsőde

Címenként változó !

2. Dobó úti Bölcsöde

3. Jeruzsálem úti Bölcsőde

4. Gyöngyös Város Óvodái

5. Vachott Sándor Városi Könyvtár

6. Városrendészet

Jogcím

1. kötelező feladat

2. nem kötelező feladat

Előirányzat-csoport

1. Működési bevételek

2. Beruházási, felújítási bevételek

Kiemelt előirányzat

1. Működési célú támogatások

1. Működési célú támogatások

Címenként változó !

Címenként változó !

2. Felhalmozási célú támogatások

2. Felhalmozási célú támogatások

3. Közhatalmi bevételek

4. Működési bevételek

4. Működési bevételek

5. Felhalmozási bevételek

5. Felhalmozási bevételek

6. Működési célú átvett pénzeszköz

6. Működési célú átvett pénzeszköz

7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8. Irányítószervi támogatás

8. Irányítószervi támogatás

CÍMREND K I A D Á S O K

Fejezetek

I. Fejezet

II. Fejezet

III. Fejezet

IV. Fejezet

Polgármesteri Hivatal

Önkormányzati Intézmények

Önkormányzati feladatok

Finanszírozási műveletek

Címek

1. Személyi juttatás

1. Hitel- és kölcsöntörlesztés

2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2. Értékpapírok kiadásai

3. Dologi kiadások

3. Irányítószervi támogatás folyósítása

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

4. Betét elhelyezés

5. Egyéb működési célú kiadások

6. Beruházási kiadás

7. Felújítási kiadás

8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

9. Tartalékok

Alcímek

1. Visonta úti Bölcsőde

Címenként változó !

2. Dobó úti Bölcsöde

3. Jeruzsálem úti Bölcsőde

4. Gyöngyös Város Óvodái

5. Vachott Sándor Városi Könyvtár

6. Városrendészet

Jogcím

1. kötelező feladatok

2. nem kötelező feladatok

Előirányzat-csoport

1. Működési kiadások

2. Beruházási, felújítási kiadások

Kiemelt előirányzat

1. Személyi juttatás

Címenként változó !

2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3. Dologi kiadások

4. Élelmezési kiadások

5. Ellátottak pénzbeli juttatásai

6. Egyéb működési célú kiadások

7. Beruházási kiadás

8. Felújítási kiadás

9. Egyéb felhalmozási célú kiadások

19. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok Ft-ban

SZENNYVÍZ TELEP BÉRLETI DÍJ FELHASZNÁLÁSA

2025. évi javaslat

Aknafedelek cseréje a szennyvíz hálózaton

0

Mátrafüred ifjúsági tábor szennyvíz bekötő vezeték kiépítése (2023)

0

Kassai u. 9, bekötő vezeték rekonstrukció- használati díj

0

Szennyvíz gerinccsatorna rekonstrukció- használati díj

0

Szennyvíz telepen üzemelő gépek felújítása- használati díj

0

Szennyvíz átemelők elektromos és automatika rendszerének felújítása- használati díj

0

Szennyvíztelepen lévő gépházak felújítása

0

Tartalék (2023)

0

Szennyvíz használati díj terhére elvégzett feladatok

90 170 000

Tervezett feladatok összesen

90 170 000

IVÓVÍZVAGYON BÉRLETI DÍJ FELHASZNÁLÁSA

Módosítási javaslat

Ivóvíz gerincvezeték rekonstrukció I. ütem

0

Ivóvíz bekötővezeték csere

0

Ivóvíz gerincvezeték rekonstrukció II. ütem (2023)

0

Ivóvíz használati díj terhére elvégzett feladatok

51 752 500

Tervezett feladatok összesen

51 752 500

Tervezett kiadások mindösszesen

141 922 500

FORRÁSOK

2025. évi használati díj szennyvíz

90 170 000

2025. évi használati díj ivóvíz

51 752 500

2024. évi használati díj szennyvíz

0

2024. évi használati díj ivóvíz

0

2023. évi használati díj szennyvíz

0

2023. évi használati díj ivóvíz

0

Tervezett forrás mindösszesen

141 922 500

20. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

adatok EFt-ban

Megnevezés

2025. évi likviditási terv

Mindösszesen

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATOK

Működési célú támogatások

563 143 940

407 511 054

168 596 929

301 909 310

288 183 435

284 369 310

284 909 310

288 183 435

284 369 310

284 909 310

288 183 435

284 369 306

3 728 638 084

Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Közhatalmi bevételek

14 840 000

73 000 000

1 938 300 000

220 400 000

226 000 000

193 500 000

17 000 000

101 500 000

2 140 000 000

33 500 000

72 500 000

191 500 000

5 222 040 000

Működési bevételek

85 529 440

85 529 440

85 529 440

85 529 440

85 529 440

156 490 690

85 529 440

85 529 440

85 529 440

156 490 690

85 529 440

85 529 436

1 168 275 776

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

175 000 000

175 000 000

175 000 000

175 957 441

0

0

700 957 441

Működési célú átvett pénzeszköz

0

0

0

0

0

191 040

3 934 000

2 000 000

5 000 000

0

0

191 040

11 316 080

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

49 550 561

550 000

550 000

550 000

550 000

800 000

550 000

550 000

550 000

550 000

550 000

250 000

55 550 561

Hitel, kölcsönfelvétel

600 000 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

ÁHT-n belüli megelőlegezés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Maradvány igénybevétele

200 000 000

241 919 724

0

0

0

0

0

0

0

0

0

441 919 724

Irányítószervi támogatás

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 948

3 858 407 365

Betétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Bevételek összesen

1 268 597 888

1 096 044 165

2 514 510 316

929 922 697

921 796 822

956 884 987

888 456 697

974 296 822

3 011 982 697

972 941 388

768 296 822

883 373 730

15 187 105 031

KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Személyi juttatások

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 962

274 016 963

3 288 203 545

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 396

36 232 401

434 788 757

Dologi kiadások

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

232 774 608

2 793 295 296

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 333

5 635 337

67 624 000

Egyéb működési célú kiadások

165 982 956

157 182 956

495 982 956

324 782 956

363 405 228

307 182 956

324 782 956

103 405 228

547 182 956

464 782 956

363 405 230

315 982 956

3 934 062 290

Beruházási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

27 381 544

27 381 544

27 381 544

27 381 543

109 526 175

Felújítási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

59 764 387

59 764 387

59 764 387

59 764 387

239 057 548

Egyéb felhalmozási célú kiadások

9 335 934

9 335 934

78 835 934

9 335 934

9 335 934

9 335 934

9 335 934

9 335 934

78 835 934

9 335 934

9 335 934

9 335 936

251 031 210

Hitel, kölcsöntörlesztés

0

0

20 270 897

0

0

20 270 897

0

0

20 270 897

0

0

20 270 897

81 083 588

Megelőlegezés törlesztése

123 500 430

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

123 500 430

Gépjármű lízing

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 069

352 068

4 224 827

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

321 533 947

323 833 948

3 860 707 365

Betét elhelyezés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kiadás összesen

1 169 364 635

1 037 064 205

1 465 635 102

1 204 664 205

1 243 286 477

1 207 335 102

1 204 664 205

983 286 477

1 603 981 033

1 431 810 136

1 330 432 410

1 305 581 044

15 187 105 031

Bevételek és kiadások havi különbözete

99 233 253

58 979 960

1 048 875 214

-274 741 508

-321 489 655

-250 450 115

-316 207 508

-8 989 655

1 408 001 664

-458 868 748

-562 135 588

-422 207 314

Forráshiány / bevételi többlet

99 233 253

158 213 213

1 207 088 427

932 346 919

610 857 264

360 407 149

44 199 641

35 209 986

1 443 211 650

984 342 902

422 207 314

0

21. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

KIADÁSOK

2025. évi javaslat

Nettó

ÁFA

Bruttó

Személyi juttatás

10 503 600

10 503 600

Személyi juttatás járuléka

1 365 468

1 365 468

Dologi kiadás

0

0

Összesen

11 869 068

0

11 869 068

22. melléklet az 5/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez

Bevételek

2025. évi javaslat

Hivatkozás

Lakbér bevételek

152 200 000

2. melléklet III. fejezet 4. cím 2. sor

Továbbszámlázott díjak megtérülése

32 969 000

2. melléklet III. fejezet 4. cím 3. sor

Összes bevétel

185 169 000

2. melléklet III. fejezet 4. cím 1. sor

Kiadások

Módosítási javaslat

Hivatkozás

Üzemeltetési feladatok

78 105 000

3. melléklet III. fejezet 3. cím 42. sor

Továbbszámlázott díjakkal összefüggő kiadások

32 969 000

3. melléklet III. fejezet 3. cím 42. sor

Önk.-ot terhelő felújítási alap

10 526 000

3. melléklet III. fejezet 3. cím 43. sor

Karbantartási feladatok

36 255 000

3. melléklet III. fejezet 3. cím 43. sor

Bérbeszámítás

4 400 000

4. melléklet III. fejezet 3. cím 43. sor

Lakáscélú beruházási kiadások

10 214 000

3. melléklet III. fejezet 6. cím 9. sor

Lakáscélú felújítási kiadások

12 700 000

3. melléklet III. fejezet 7. cím 7. sor

Összes kiadás

185 169 000