Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2023. (XII. 13.) önkormányzati rendelete
a helyi építési szabályzatról
Hatályos: 2023. 12. 28- 2025. 11. 11Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2023. (XII. 13.) önkormányzati rendelete
a helyi építési szabályzatról
Kecskéd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény. 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendeletben biztosított, annak 11. mellékletében meghatározott államigazgatási szervek véleményének kikérésével, a következő rendeletet alkotja:
Általános előírások
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya Kecskéd község közigazgatási területére terjed ki.
(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket és területet alakítani, továbbá – a bányaműveléshez szükséges földalatti építmények kivételével – építményeket tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni és lebontani, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű hatósági előírásoknak és e rendeletben előírtaknak megfelelően szabad.
(3) A rendeletet mellékleteivel együtt kell alkalmazni.
(4) A rendelet mellékletei:
a) 1. melléklet: Szabályozási terv (a továbbiakban: SZ-J terv)
b) 2. melléklet: Az építési övezetek, övezetek telekalakítási és beépítési szabályainak táblázata
c) 3. melléklet: Az elhelyezhető és a tiltott rendeltetések
d) 4. melléklet: A biológiai aktivitásérték (BIA érték) fenntartásához igénybe vett területek
e) 5. melléklet: Alkalmazott sajátos jogintézmények
2. Értelmező rendelkezések
2. § E rendelet alkalmazásában:
1. Kialakítható legkisebb telekszélesség: a telek homlokvonalának szélessége.
2. Kialakult állapot: olyan övezeti, építési övezeti elrendezés és paraméter, amely kialakulása korábban, a jelenleg megadható paraméterektől eltérő módon és mértékben történt meg. Ezek további alakítása során az illeszkedés elvét kell érvényesíteni a meglévő karakterjegyek alapján.
3. Kialakult beépítésű telektömb: az a telektömb, melyben a telkek több mint 50%-a fő funkciójú épülettel beépített.
4. Kialakult telekosztású telektömb: az a telektömb, melyben a telkek több mint 50%-a az övezeti előírásoknak megfelelően kialakított.
5. Telek szélessége: a telek előkert felőli oldalán, annak a köz-, vagy magánúttal határos sarokpontjából a telek oldalvonalára merőlegesen fektetett szakaszok közül a nagyobbik szakasz hossza.
6. Település védendő területe: lakóterület, vegyes terület, zöldterület, különleges terület, kivéve a repülőtér területét.
7. Települési védőterület: a település védendő területeinek határától mért 1000 m-es területsáv.
3. Szabályozási elemek
3. § (1) Kötelező szabályozási elem:
a) a meglévő, megmaradó közterületi határvonal
b) a méretvonal, méretezés
c) a szabályozási vonal
d) a tervezett belterületi határvonal
e) az építési hely
f) az építési vonal
g) az építési övezet, övezet határ
(2) A kötelező szabályozási elemek helyének megváltoztatásához – kivéve a (3)–(4) bekezdésben szabályozott eseteket – a szabályozási terv és szükség esetén a helyi építési szabályzat módosítása szükséges.
(3) Az SZ-J terven vízilétesítmény, árok megnevezésű jellel jelölt árkok nyomvonala csak a teljes vízgyűjtőterületük felülvizsgálatával szüntethető meg, változtatható meg.
(4) Az SZ-J terven az irányadó telekhatár vonalára jelölt építési vonal az övezeti előírásokra figyelemmel, az érintett telekhatárral együtt elmozdítható.
4. § (1) Más jogszabály által elrendelt szabályozási elem:
1. a nagy-középnyomású földgáz vezeték biztonsági övezete
2. a helyi védett egyedi érték
3. a műemlék
4. a műemléki környezet
5. a régészeti lelőhely
6. a repülőtér védőövezete
7. a tájképvédelmi terület
8. a település védendő területének határvonala
9. a vasút védőövezetének határa
10. a villamos energia átviteli hálózat biztonsági övezete
11. a vízbázis hidrogeológiai védőövezet B zónája
12. az egyedi tájérték
13. az ásványi nyersanyag tekintetében megkutatott terület
14. az ökológiai hálózat ökológiai folyosója
15. az ökológiai hálózat pufferterülete
(2) A más jogszabály által elrendelt szabályozási elemek helyének megváltoztatásához, vagy ilyen új elem beillesztéséhez a szabályozási terv és szükség esetén a helyi építési szabályzat módosítása szükséges.
5. § (1) Javasolt szabályozási elem a javasolt telekhatár, valamint a megszüntető jel.
(2) A javasolt telekhatár az övezeti előírások keretei között megváltoztatható, de a telekmegosztások irányának meg kell egyeznie az SZ-J terven jelölt iránnyal.
6. § (1) Tájékoztató elem:
a) a közigazgatási terület határvonala
b) a meglévő belterületi határvonal
c) a nagy-középnyomású földgáz vezeték
d) a villamos energia átviteli hálózat
(2) A tájékoztató elem helyének megváltoztatásához a szabályozási terv módosítása nem szükséges.
7. § Egyéb sajátos jogintézmény a beültetési kötelezettséggel érintett terület.
4. A telekalakítás szabályai
8. § (1) A kialakítható legkisebb telek méreteit a 2. melléklet tartalmazza.
(2) A kialakult telekosztású telektömbben, a kialakítható telek legkisebb szélességére vonatkozó előírást csak abban az esetben kell alkalmazni, amennyiben a telekalakítás érinti a kialakult telekszélesség megváltozását.
(3) A település közigazgatási területén nyeles telek nem alakítható ki.
(4) A település területén magánút az SZ-J terven beépítésre nem szánt területként meghatározott területen, valamint a beépítésre szánt területek közül gazdasági területfelhasználású övezetben alakítható ki.
(5) Lakó- és vegyes területfelhasználású övezetben lévő saroktelek vagy a saroktelek a vele szomszédos telekkel együtt az övezetre vonatkozó előírásoktól eltérő mérettel és módon is kialakítható akként, hogy a telekalakítás eredményeként létrejövő telkek legkisebb területe érje el az 400 m2-t.
(6) Közlekedési területen építmény számára telket alakítani abban az esetben lehetséges, amennyiben biztosítható a közlekedési területen a közlekedés résztvevőinek biztonságos, gyors és zavartalan közlekedése.
5. A telek beépítésének általános szabályai
9. § (1) Közterület bővítéssel vagy kialakítással érintett, beépített teleknek azon a részén, amely a közterület bővítése vagy kialakítása után is beépíthető marad, a közterület bővítés vagy kialakítás végrehajtása nélkül is építhető épület, figyelemmel a külön jogszabályban rögzítettekre. A beépíthetőség és a zöldfelületi arány mértékének megállapításánál a közterület bővítés vagy kialakítás végrehajtása utáni telekméretet kell figyelembe venni.
(2) A nem telekhatáron vezető övezeti határvonal által érintett telek az övezeti határ vonala által jelölt tervezett telekmegosztás végrehajtása nélkül is beépíthető, amennyiben az övezetre vonatkozó egyéb előírásoknak megfelel. A beépíthetőségnél a telek övezeti határvonallal leválasztott telekrésze nem vehető figyelembe. Az építési hely hátsókerti határát az övezeti határvonaltól kell számítani.
(3) Az (1)–(2) bekezdés hatálya alá nem tartozó (kialakult) telek, amennyiben az érintett telket magába foglaló övezetre, építési övezetre előírt telekméreteknek nem felel meg, a telket magába foglaló övezetre, építési övezetre előírt beépítési szabályok és az építményekre vonatkozó előírások betartásával beépíthető, kivéve, amennyiben a részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek.
6. Az építmények elhelyezésének általános szabályai
10. § (1) Amennyiben az SZ-J terv egyes tömbökben nem tartalmaz építési hely határvonalat, úgy az épületek elhelyezésére szolgáló területet a (2) bekezdés figyelembe vételével az övezetre vonatkozó elő-, oldal- és hátsókerti méretek előírásai szerint kell meghatározni.
(2) Azon kialakult állapotú telken, amely beépítése során a telken és a környezetében meglévő karakterjegyek alapján az illeszkedés elve érvényesíthető, az építési hely kialakult előkerti határvonala az ezen telekkel egy telektömbön belüli, oldalról szomszédos két-két, főépülettel beépített telek előkerti határvonalának meghosszabbításában kijelölt vonal. Méretbeli eltérés esetén az előkertnek valamely mérettel megegyezőnek, vagy a mérettartományban lévőnek kell lennie.
(3) Az építési hely határán kívül eső építmény felújítható, jó karban tartható, de bővítése, toldalékolása csak az építési helyen belül lehetséges.
(4) Az építési telken lévő, az elsődleges használatot jelentő, a fő funkciót magukban hordozó épületek homlokzatainak egymás közötti távolsága nem lehet kevesebb az övezetben megengedett legnagyobb épületmagasságnál.
(5) Az elsődleges használatot jelentő épületek és egyéb épületek - az állattartó épületek kivételével - közvetlenül egymáshoz csatlakoztatva vagy - állattartó épületek esetén a védőtávolságokra is figyelemmel -, legalább 3,0 m-es távolság tartásával építhetők.
(6) Oldalhatáron álló beépítés esetén a nem kialakult beépítésű telektömbben az építési hely az SZ-J terven meghatározott telekhatáron, kialakult beépítésű telektömbben a tömbre jellemző telekhatáron áll azzal, hogy a 20,0 m-nél keskenyebb telken a főépítménynek az építési hely beépítési oldal szerinti határán, vagy attól legfeljebb 1,0 m távolságban kell állnia.
(7) Oldalhatáros beépítésű telektömb lakó-, vagy vegyes területfelhasználású övezetbe sorolt saroktelkét amennyiben gyalogút határolja, és az építési hely a közterülettel határos, az előkert mérete kialakult vagy 0 m-re csökkenthető.
(8) Lakó- és vegyes területfelhasználású övezet saroktelkének megosztásából létrejövő új, beépítetlen telkek építési helyének határai:
a) amennyiben a telek utcai szélessége kisebb, mint a telek mélysége, az építési hely oldalhatáron álló a tömbre jellemző beépítési oldalhatárra illeszkedve, előkert kialakult, vagy 3,0 m, oldalkert 4,0 m, hátsókert 6,0 m.
b) amennyiben a telek utcai szélessége nagyobb, vagy egyenlő, mint a telek mélysége, az építési hely szabadon álló, az előkert kialakult, vagy 3,0 m, az oldalkert 3,0 m, a hátsókert: 4,0 m.
11. § Az SZ-J terv hatálya alá tartozó területen napelempark, valamint a háztartási méretű kiserőművek közül széltorony, szélerőmű a gazdasági területfelhasználású övezet kivételével nem építhető, nem helyezhető el.
7. Haszonállattartó épületek építése
12. § (1) Állattartó épület elhelyezése szempontjából tiltott övezetek:
a) kertvárosias lakóterület
b) falusias lakóterület
ba) Lf-2 jelű övezet Kossuth, Sport és Széchenyi utcával határos telkeinek területe
bb) Lf-5 és Lf-9 jelű övezetek Kertalja utcával határos telkeinek területe
bc) Lf-8 és Lf-10 jelű övezetének területe
c) településközponti terület
d) intézményi terület
e) kereskedelmi, szolgáltató terület
f) különleges terület a Kmü-1 jelű övezet kivételével
(2) Állattartó épület
a) falusias lakóterületen - az építési hely előkerti határvonalától mért 20,0 m távolságon túl, legfeljebb 100 m2 nettó alapterülettel és 300 m3 térfogattal, az (1) b) pontjának, valamint a 13. § c) pontjának figyelembe vételével,
b) mezőgazdasági övezet birtokközpontjában a tiltott övezetek határától mért 50,0 m távolságon belül legfeljebb 10 m2 nettó alapterülettel és 30 m3 térfogattal, 50-500 m távolságon belül legfeljebb 250 m2 nettó alapterülettel és 750 m3 térfogattal, legfeljebb 100 m2 nettó alapterülettel és 300 m3 térfogattal, 500 m távolságon túl az egyéb jogszabályokban meghatározott korlátokkal és feltételekkel,
c) a különleges terület Kmü-1 jelű övezetében, valamint az ipari övezetben a tiltott övezetek határától mért 50,0 m távolságon túl az egyéb jogszabályokban meghatározott korlátokkal és feltételekkel
helyezhető el.
Korlátozó elemek
13. § A rendelet által elrendelten korlátozó elem:
a) Települési védőterület a település védendő területének határától mért 1000 m széles területsáv. A védőterületen belül állattartó épület a 12. § szerint építhető.
b) A temető védőterülete a telekhatártól számított 50,0 m széles területsáv. A védőterületen belül kegyeletsértő, a temető működését zavaró építmény nem építhető.
c) Az oktatási, nevelési, egészségügyi intézmények védőterülete a telekhatárától mért 50,0 m széles területsáv. A védőterületen belül állattartó épület nem építhető.
14. § Más jogszabály által elrendelten korlátozó elem:
a) Közlekedési létesítmények védőterülete
aa) országos mellékutak külterületi szakaszának tengelyétől mért 50,0 – 50,0 m
ab) vasútvonal szélső vágányától mért 50,0 –50,0 m
b) Vízgazdálkodási területek védőterülete
ba) kizárólagos állami tulajdonú vízfolyás 6,0-6,0 m széles parti sávja
bb) egyéb vízfolyás, vízfelület, közcélú vízilétesítmény 3,0-3,0 m széles parti sávja
c) Közművek védőterülete
ca) föld feletti szabadvezeték esetében a vezeték tengelyétől mért 6,0-6,0 m 20 kV-os és 35 kV-os, 23,0-23,0 m 220 kV-os elektromos vezetéknél.
cb) A telkeket érintő szennyvíz gerincvezeték, ivóvíz gerincvezeték, távbeszélő földkábel, optikai vezeték mellett építmény 2,0-2,0 m távolságon belül nem helyezhető el.
cc) Gázvezeték védőtávolsága a csőtengelytől mérten 9,0-9,0 nagy-középnyomású gázvezetéknél
d) Régészeti lelőhely építési tevékenységgel történő érintése feltételekhez kötött.
e) A SZ-J terven repülőtér védőövezete jellel megjelölt területen a kifutópálya küszöbpontjától mért 150 m távolságú ponttól indulóan, vízszintes értelemben a pályatengelytől 15-15°-os szögű egyenessel határolt, a ponttól 2%-os emelkedésű sík fölé 15 km távolságig építmény nem nyúlhat. Az oldalsáv szabadon tartásának biztosítására a kifutópályák tengelyétől indított 1%-os emelkedésű síkon felül építmény nem nyúlhat.
f) Kecskéd község közigazgatási területét vízbázis hidrogeológiai „B” védőidoma fedi. A vízbázis védőidomába eső telkeken a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló jogszabály előírásait figyelembe kell venni.
Az épített és természeti értékek és a környezeti elemek védelme
8. Épített értékek
15. § (1) A műemlékeket, a műemléki környezetet, valamint a régészeti lelőhelyeket az SZ-J terv tartalmazza.
(2) A helyi védett értékeket és a helyi védettségű növényzetet az SZ-J terv tartalmazza.
9. Természeti értékek
16. § Az országos ökológiai hálózat ökológiai folyosójába, az ökológiai hálózat pufferterületébe, a tájképvédelmi övezetbe tartozó területeket, valamint az egyedi tájértékeket az SZ-J terv tartalmazza.
10. Zöldfelületek
17. § (1) A közterületi zöldfelületeket az SZ-J terven és a részletes övezeti előírásokban megjelölt funkciójuknak megfelelően kell kialakítani és fenntartani.
(2) A gazdasági terület telkeinek le nem burkolt és be nem épített felszínét gondozott zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.
(3) Az új lakóutcákon utcai fasorokat kell létrehozni, a meglévő, hiányos utcafásításokat pótolni kell.
11. Környezetvédelem
18. § (1) A település területe a nitrátszennyezés szempontjából érzékeny terület.
(2) Vízvédelemi besorolás:
a) felszíni víz: általános védettségi kategória
b) felszín alatti víz: érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület
(3) A beépítésre szánt területen kötelező a szennyvízcsatorna rákötés, amennyiben a részletes övezeti előírások ettől eltérően nem rendelkeznek.
Terület-felhasználás az általános és a sajátos használat szerint
19. § (1) A település igazgatási területének tagolódása:
a) beépített és beépítésre szánt terület,
b) beépítésre nem szánt terület.
(2) Beépített és beépítésre szánt terület
a) Lakóterület
aa) kertvárosias lakóterület (Lke)
ab) falusias lakóterület (Lf)
b) Vegyes terület
ba) településközponti (Vt)
bb) intézményi (Vi)
c) Gazdasági terület
ca) kereskedelmi, szolgáltató (Gksz)
cb) ipari (Gip)
d) Különleges beépítésre szánt terület
da) sportterület (Kst)
db) temető (Kt)
dc) mezőgazdasági üzemi (Kmü)
(3) Beépítésre nem szánt terület
a) Közlekedési terület
aa) közút terület (KÖu)
ab) vasút (KÖk)
b) Közmű terület (Közm)
c) Zöldterület
ca) közkert (ZKk)
cb) közpark (ZKp)
d) Erdőterület
da) védelmi célú (Ev)
db) egyéb (Ee)
e) Mezőgazdasági terület
ea) általános mezőgazdasági (Má)
eb) általános, gazdálkodási mezőgazdasági (Mág)
ec) kertes mezőgazdasági (Mk)
f) Vízgazdálkodási terület (V)
g) Természetközeli terület (Tk)
h) Különleges beépítésre nem szánt terület
ha) repülőtér (Kbr)
hb) szennyvíztisztító (Kbszt)
hc) rekreációs terület (Kbre)
Beépítésre szánt terület
12. Kertvárosias lakóterület
20. § (1) A kertvárosias lakóterületen melléképítmény, valamint egyéb építmény csak a fő funkciójú épület egyidejű építése, vagy megléte esetén építhető.
(2) Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb a fő funkciójú épületek építhetők. Melléképítmény, valamint egyéb építmény - kivéve a gépkocsi tárolót és a közművek műtárgyait - az előkerti határvonaltól mérten 13,0 m-en túl építhető.
(3) Az építési hely határai, amennyiben az SZ-J terv nem jelöli, vagy a rendelet másként nem rendelkezik kialakult beépítésű telektömbben az előkert kialakult, az oldalkert 6,0 m, kivéve, amennyiben a telekszélesség 14,0 m , vagy annál kisebb, abban az esetben 4,0 m. A hátsókert 6,0 m, kivéve amennyiben a telekmélység 20,0 m-nél kisebb, abban az esetben 4,0 m.
(4) Kertvárosias lakóterületen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
13. Falusias lakóterület
21. § (1) A falusias lakóterületen melléképítmény, valamint egyéb építmény csak a fő funkciójú épület egyidejű építése, vagy megléte esetén építhető.
(2) Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb a fő funkciójú épületek építhetők. Melléképítmény, valamint egyéb építmény - kivéve a gépkocsi tárolót és a közművek műtárgyait - az előkerti határvonaltól mérten 13,0 m-en túl építhető.
(3) Az építési hely határai, amennyiben az SZ-J terv nem jelöli, vagy a rendelet másként nem rendelkezik:
a) kialakult beépítésű telektömbben az előkert kialakult, kivéve a 201/38-39 hrsz.-ú telkek esetében, ahol 1,0 m. Az oldalkert 6,0 m, kivéve, amennyiben a telekszélesség 14,0 m , vagy annál kisebb, abban az esetben 4,0 m. A hátsókert 6,0 m, kivéve amennyiben a telekmélység 20,0 m-nél kisebb, abban az esetben 4,0 m, valamint az Lf-7 jelű övezet telkein kialakult.
b) nem kialakult beépítésű telektömbben, vagy legalább három egymás melletti beépítetlen teleknél az előkert 5,0 m, az oldalkert 6,0 m. A hátsókert 6,0 m, kiéve, amennyiben a telekmélység 20,0 m-nél kisebb, abban az esetben 4,0 m.
c) a hátsókert a Kossuth és Vasút utca által határolt telektömbben 4,0 m.
(4) Az Lf-8 jellel jelölt övezetben a kialakítható telek legnagyobb szélessége 20,0 méter.
(5) Falusias lakóterületen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
14. Településközponti vegyes terület
22. § (1) Az építési hely határai, amennyiben az SZ-J terv nem jelöli, vagy a rendelet másként nem rendelkezik: az előkert kialakult, az oldalkert kialakult, vagy 4,0 m, a hátsókert 6,0 m .
(2) A Vt-6 jelű övezetben az előkert mérete: 0 m.
(3) Településközponti területen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
15. Intézményi vegyes terület
23. § (1) Az építési hely határai, amennyiben az SZ-J terv nem jelöli, vagy a rendelet másként nem rendelkezik: az előkert 5,0 m, az oldalkert 4,0 m, a hátsókert 6,0 m .
(2) Az intézményi területen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
16. Gazdasági terület
24. § (1) Technológiai építmény a telekhatárhoz a magasságánál közelebb nem helyezhető el.
(2) Az SZ-J terven beültetési kötelezettséggel jelölt helyen és méretben takaró-védőfásítást kell létrehozni és fenntartani.
17. Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület
25. § (1) Az építési hely határai: a telekhatároktól mért 6,0 m.
(2) A kereskedelmi, szolgáltató területen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
18. Ipari gazdasági terület
26. § (1) Az építési hely határai a Gip-1 jelű övezetben: előkert 5,0 m, oldalkert kialakult, vagy 3,0 m, hátsókert kialakult, vagy 3,0 m, figyelemmel az SZ-J terven jelölt beültetési kötelezettségre.
(2) Az építési hely határai a Gip-2 jelű övezetben: előkert 5,0 m, oldalkert 6,0 m az azonos övezeti besorolású telkek között, 10,0 m ettől eltérő esetben, a hátsókert 6,0 m.
(3) A Gip-2 jelű övezetben épület nem építhető, ott a 3. mellékletben meghatározottak, valamint a technológiához szükséges építmények helyezhetők el.
(4) Technológiai építmény legfeljebb 30 m magassággal a megengedett legnagyobb beépíthetőség 10%-ának mértékéig építhető.
19. Különleges beépítésre szánt terület, sportterület
27. § (1) Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza.
(2) A különleges terület, sportterületen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
20. Különleges beépítésre szánt terület, temető
28. § (1) Az építési hely határai: előkert 0,0 m, oldalkert és hátsókert 5,0 m.
(2) A különleges terület, temető területen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
21. Különleges beépítésre szánt terület, mezőgazdasági üzemi
29. § (1) Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza.
(2) A különleges terület, mezőgazdasági üzemi területen a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
Beépítésre nem szánt terület
22. Közlekedési és közműterület
30. § (1) A közút területek szabályozási szélességét az SZ-J terv tartalmazza.
(2) A közút területek besorolása az úthálózatban betöltött szerepük szerint:
a) Országos közút: mellékút (KöuM)
b) Helyi közút
ba) települési mellékút (KöuTe)
bb) települési gyűjtőút (KöuGy)
bc) kiszolgáló út (Köu)
bd) mezőgazdasági út (KöuMg)
be) kerékpárút (KöuKp)
bf) kiszolgáló úti kerékpáros nyomvonal (Köu+Kp)
bg) gyalogút (KöuGyal)
(3) A közutak területén a (4) bekezdésben előírt útépítési elemeket kell kialakítani.
(4) Keresztmetszeti elrendezések
a) Helyi gyűjtőút esetében az út szabályozási szélességén belül elhelyezendők:
aa) legalább 6,0 m-es útburkolat
ab) kétoldali, legalább 1,5-1,5 m széles járda
ac) legalább egyoldali, árnyékadó növényzet (fasor) kialakítása
ad) az útkorona és a járda között legalább 3,5-3,5 m sáv.
b) Kiszolgáló utak esetén az út szabályozási szélességén belül elhelyezendő:
ba) legalább 5,0 m széles útburkolat
bb) kétoldali beépítés esetén kétoldali legalább 1,5-1,5 m széles, egyoldali beépítés esetén legalább egyoldali, 2,0 m széles járda
bc) legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor)
bd) kétoldali, az útkorona és járda között szabadon hagyandó legalább 2,0-2,0 m zöldsáv
23. Magánút
31. § (1) Magánút a 8. § és jelen paragrafusban rögzítettek figyelembe vételével létesíthető.
(2) Közforgalom számára megnyitott magánút legalább 12,0 méter szélességgel, közforgalom elől elzárt magánút legalább 8,0 méter szélességgel létesíthető.
(3) A közforgalom számára megnyitott magánút keresztmetszeti elrendezése:
a) gazdasági területen
aa) legalább 6,0 m széles útburkolat,
ab) legalább egyoldali, 1,5 m széles járda,
ac) legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor),
ad) kétoldali, az útkorona és járda, vagy az útkorona és a telekhatár között szabadon hagyandó legalább 2,0-2,0 m zöldsáv.
ae) zárt csapadékcsatornás vízelvezetés
b) mezőgazdasági területen
ba) legalább 3,5 m széles útburkolat,
bb) legalább kétoldali 1,5-1,5 m széles padka,
bc) legalább egyoldali, legalább 1,5 m széles árok,
bd) legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor).
24. Zöldterület, közpark
32. § Az építési hely határai: a telekhatároktól mért 10,0 m, figyelemmel a vasút védőövezetének határára.
25. Védelmi célú erdő
33. § Az övezetben épület nem helyezhető el.
26. Egyéb erdő
34. § Az övezetben épület nem helyezhető el.
27. Általános mezőgazdasági terület
35. § (1) Az övezetben birtoktest alakítható ki.
(2) A birtoktest birtokközpont részének beépítettségére a 2. mellékletben meghatározott megengedett legnagyobb beépítettség nem vonatkozik.
(3) Az övezetben épület a birtokközponton kívül nem helyezhető el.
(4) Állattartó épület a 12. § figyelembe vételével helyezhető el.
(5) Az építési hely határai: a telekhatároktól mért 10,0 m.
28. Általános, gazdálkodási mezőgazdasági terület
36. § (1) Az övezetben birtoktest alakítható ki.
(2) A birtoktest birtokközpont részének beépítettségére a 2. mellékletben meghatározott megengedett legnagyobb beépítettség nem vonatkozik.
(3) Állattartó épület a 12. § figyelembe vételével helyezhető el.
(4) Az építési hely határa: a telekhatároktól mért 10,0 m.
29. Kertes mezőgazdasági terület
37. § (1) Az építési hely határai: előkert 6,0 m, oldalkert 4,0 m, hátsókert 6,0 m.
(2) Az övezetben birtoktest, birtokközpont nem alakítható ki.
30. Vízgazdálkodási terület
38. § Az övezetbe a vízfolyások, árkok, tó területe tartozik.
31. Természetközeli terület
39. § A természetközeli területen épület nem helyezhető el.
32. Különleges beépítésre nem szánt terület, repülőtér
40. § (1) Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza.
(2) A légi forgalmi irányítást szolgáló technikai építmények legnagyobb magasságára a 2. mellékletben meghatározott legnagyobb épületmagasság nem vonatkozik.
(3) A különleges terület, repülőtér övezetben a közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség.
33. Különleges beépítésre nem szánt terület, szennyvíztisztító
41. § Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza.
34. Különleges beépítésre nem szánt terület, rekreációs terület
42. § Az építési hely határai: előkert 5,0 m, oldalkert 4,0 m, hátsókert 6,0 m.
43. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
44. § Hatályát veszti Kecskéd Önkormányzat Képviselő-testületének Kecskéd község helyi építési szabályzatáról szóló 11/2001. (XII.10.) önkormányzati rendelete.
2. melléklet a 14/2023. (XII. 13.) önkormányzati rendelethez
Az építési övezetek, övezetek telekalakítási és beépítési szabályai |
||||||||||
övezeti jel |
beépítési mód |
a telek |
az épület megengedett |
a telek |
||||||
kialakítható legkisebb |
megengedett |
legnagyobb |
közműellátási mértéke és módja |
|||||||
területe |
szélessége |
mélysége |
legnagyobb |
legkisebb |
||||||
beépítettsége terepszint felett |
zöldfelületi aránya |
épületmagassága |
párkány-magassága |
|||||||
1. |
Lke-1 |
O |
800 |
14 |
- |
30 |
50 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
3. |
Lf-1 |
O |
600 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
4. |
Lf-2 |
O |
900 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
5. |
Lf-3 |
O |
650 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
6. |
Lf-4 |
O |
800 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
7. |
Lf-5 |
O |
550 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
8. |
Lf-6 |
O |
700 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
9. |
Lf-7 |
O |
800 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
10. |
Lf-8 |
O |
700 |
16 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
11. |
Lf-9 |
O |
700 |
14 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
12. |
Lf-10 |
O |
600 |
16 |
- |
30 |
40 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
13. |
Vt-1 |
O |
900 |
- |
- |
60 |
20 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
14. |
Vt-2 |
O |
900 |
- |
- |
40 |
50 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
15. |
Vt-3 |
O |
500 |
- |
- |
60 |
20 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
16. |
Vt-4 |
O |
800 |
- |
- |
60 |
20 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
17. |
Vt-5 |
O |
900 |
- |
- |
60 |
20 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
18. |
Vt-6 |
Z |
300 |
- |
- |
80 |
10 |
4,0 |
4,0 |
teljes |
19. |
Vt-7 |
O |
400 |
- |
- |
90 |
0 |
10,0 |
10,0 |
teljes |
20. |
Vi-1 |
SZ |
900 |
- |
- |
37,5 |
40 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
21. |
Gksz-1 |
SZ |
2500 |
- |
- |
50 |
25 |
7,5 |
7,5 |
teljes |
22. |
Gksz-2 |
SZ |
1500 |
- |
- |
30 |
40 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
23. |
Gksz-3 |
SZ |
1500 |
- |
- |
30 |
40 |
7,5 |
7,5 |
teljes |
24. |
Gip-1 |
SZ |
10000 |
- |
- |
30 |
40 |
10,0 |
10,0 |
teljes |
25. |
Gip-2 |
SZ |
10000 |
- |
- |
30 |
40 |
6,0 |
6,0 |
hiányos |
26. |
Kst-1 |
SZ |
1500 |
- |
- |
10 |
70 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
27. |
Kst-2 |
SZ |
1500 |
- |
- |
10 |
60 |
4,5 |
4,5 |
teljes |
28. |
Kt-1 |
SZ |
1000 |
- |
- |
40 |
40 |
3,0 |
3,0 |
teljes |
29. |
Kmü-1 |
SZ |
1500 |
- |
- |
30 |
40 |
6,0 |
6,0 |
teljes |
30. |
Má-1 |
SZ |
720 |
- |
- |
3 |
- |
6,0 |
6,0 |
hiányos |
31. |
Mk-1 |
SZ |
720 |
- |
- |
3 |
- |
4,0 |
4,0 |
hiányos |
32. |
Mág-1 |
SZ |
1000 |
- |
- |
3 |
- |
6,0 |
6,0 |
hiányos |
33. |
Kbr-1 |
SZ |
10000 |
- |
- |
10 |
70 |
3,0 |
3,0 |
teljes |
34. |
Kbszt-1 |
SZ |
1000 |
- |
- |
5 |
40 |
4,0 |
4,0 |
hiányos |
35. |
Kbre-1 |
SZ |
5000 |
- |
- |
5 |
70 |
3,0 |
3,0 |
hiányos |
36. |
Zkk |
SZ |
1000 |
- |
- |
2 |
90 |
3,0 |
3,0 |
hiányos |
37. |
Zkp |
SZ |
5000 |
- |
- |
2 |
90 |
3,0 |
3,0 |
hiányos |
38. |
Ev |
- |
1000 |
- |
- |
0 |
- |
- |
- |
|
39. |
Eg |
- |
1000 |
- |
- |
0 |
- |
- |
- |
|
40. |
V |
- |
1000 |
- |
- |
0 |
- |
- |
- |
|
41. |
Tk |
- |
1000 |
- |
- |
0 |
- |
- |
- |
|
3. melléklet a 14/2023. (XII. 13.) önkormányzati rendelethez
általános használat szerinti besorolás megnevezése és az azon belüli sajátos használat szerinti jelölés |
kertvárosias lakóterület |
falusias lakóterület |
településközponti vegyes |
intézményi vegyes |
gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató |
gazdasági, ipari |
különleges, sportterület |
különleges, temető |
különleges mg-i üzemi |
|||||||||||||||||||
Lke-1 |
Lf-1 |
Lf-2 |
Lf-3 |
Lf-4 |
Lf-5 |
Lf-6 |
Lf-7 |
Lf-8 |
Lf-9 |
Lf-10 |
Vt-1 |
Vt-2 |
Vt-3 |
Vt-4 |
Vt-5 |
Vt-6 |
Vt-7 |
Vi-1 |
Gksz-1 |
Gksz-2 |
Gksz-3 |
Gip-1 |
Gip-2 |
Kst-1 |
Kst-2 |
Kt-1 |
Kmü-1 |
|
1. Rendeltetés, önálló rendeltetési egység |
||||||||||||||||||||||||||||
1.1 lakás |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
telkenként elhelyezhető önálló rendeltetési egységek legnagyobb száma |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
3 |
1 |
1 |
2 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
1.2. iroda |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
X |
X |
telkenként elhelyezhető önálló rendeltetési egységek legnagyobb száma |
- |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
- |
1 |
1 |
1 |
1 |
1.3. üdülő |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
telkenként elhelyezhető önálló rendeltetési egységek legnagyobb száma |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
1.4. szolgálati lakás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
1.5. tulajdonosi lakás |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
1.6. egészségügyi |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.7. szociális |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
1.8. hitéleti |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
1.9. igazgatási |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.10. óvoda, bölcsőde |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.11. nevelési |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.12. oktatási |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.13. kulturális |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.14. közösségi szórakoztató |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.15. kereskedelmi |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
1.16. szolgáltató |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
1.17. vendéglátó |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
1.18. szállás jelegű |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.19. diákszállás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.20. munkásszállás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.21. kemping |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.22. sport |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
1.23. nem zavaró hatású gazdasági |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
X |
1.24 nem zavaró hatású ipari |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
1.25.zavaró hatású ipari |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
1.26. gazdasági |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
X |
1.27. raktár, tárolás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
X |
1.28. mező- és erdőgazdasági üzemi |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
X |
1.29. állattartási és állattenyésztési |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
X |
1.30. mezőgazdasági termék feldolgozási |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
X |
1.31. üzemanyagtöltő |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
1.32. településgazdálkodási, településüzemeltetési |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
1.33. közösségi közlekedést kiszolgáló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.34. egyéb, helyi építési szabályzatban meghatározott fogalom szerint |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
2. Melléképítmények |
||||||||||||||||||||||||||||
2.1. közmű-becsatlakozás műtárgy |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
2.2. közműpótló műtárgy |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
2.3. hulladékgyűjtő edénytároló |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
X |
X |
2.4. épülettől különálló, építménynek nem minősülő kirakatszekrény |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.5. kerti építmény |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.6. húsfüstölő, jégverem, zöldségverem |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.7. állatól, állatkifutó |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
2.8. trágyatároló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.9. komposztáló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
2.10. siló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
2.11. ömlesztett-anyag-, folyadék-, gáztároló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
2.12. építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
2.13. egyéb, helyi építési szabályzatban meghatározott fogalom szerint |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
3. Egyéb építmények |
||||||||||||||||||||||||||||
3.1. 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek számára garázs |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
3.2. lakókocsi |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
3.3. egyéb, épületnek nem minősülő, lakás vagy egyéb önálló rendeltetési egység kiváltására szolgáló, huzamos tartózkodásra alkalmas létesítmény |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
3.4. egyéb, helyi építési szabályzatban meghatározott fogalom szerint |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
X |
- |
- |
- |
T |
1. Rendeltetés, önálló rendeltetési egység jelölése az övezet, építési övezet területén:
1.1. - elhelyezhető (X)
1.2. - tiltott (T)
1.3. - nem szabályozott (-)
általános használat szerinti besorolás megnevezése és az azon belüli sajátos használat szerinti jelölés |
zöldterület, közkert |
zöldterület, |
erdőterület, védelmi |
erdőterület, |
mezőgazdasági, általános |
mezőgazdasági, gazdálkodási |
mezőgazdasági, kertes |
vízgazdál-kodási |
természet-közeli |
különleges beépítésre nem szánt, repülőtér |
különleges beépítésre nem szánt, szennyvíz-tisztító |
különleges beépítésre nem szánt, rekreációs terület |
Zkk |
Zkp |
Ev |
Ee |
Má-1 |
Mág-1 |
Mk-1 |
V |
Tk |
Kbr-1 |
Kbszt-1 |
Kbre-1 |
|
1. Rendeltetés, önálló rendeltetési egység |
||||||||||||
1.1 lakás |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
telkenként elhelyezhető önálló rendeltetési egységek legnagyobb száma |
- |
- |
- |
- |
- |
1 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
1.2. iroda |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
telkenként elhelyezhető önálló rendeltetési egységek legnagyobb száma |
- |
- |
- |
- |
- |
1 |
- |
- |
- |
1 |
- |
- |
1.3. üdülő |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
telkenként elhelyezhető önálló rendeltetési egységek legnagyobb száma |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
1.4. szolgálati lakás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.5. tulajdonosi lakás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.6. egészségügyi |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.7. szociális |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.8. hitéleti |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.9. igazgatási |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.10. óvoda, bölcsőde |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.11. nevelési |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.12. oktatási |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.13. kulturális |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
1.14. közösségi szórakoztató |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
1.15. kereskedelmi |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.16. szolgáltató |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.17. vendéglátó |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.18. szállás jelegű |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.19. diákszállás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.20. munkásszállás |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.21. kemping |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.22. sport |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.23. nem zavaró hatású gazdasági |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.24 nem zavaró hatású ipari |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.25. zavaró hatású ipari |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.26. gazdasági |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
1.27. raktár, tárolás |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
T |
T |
X |
X |
T |
1.28. mező- és erdőgazdasági üzemi |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.29. állattartási és állattenyésztési |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.30. mezőgazdasági termék feldolgozási |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
1.31. üzemanyagtöltő |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.32. településgazdálkodási, településüzemeltetési |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
1.33. közösségi közlekedést kiszolgáló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
1.34. egyéb, helyi építési szabályzatban meghatározott fogalom szerint |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
2. Melléképítmények |
||||||||||||
2.1. közmű-becsatlakozás műtárgy |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
T |
T |
X |
X |
X |
2.2. közműpótló műtárgy |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
T |
T |
X |
X |
X |
2.3. hulladékgyűjtő edénytároló |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
2.4. épülettől különálló, építménynek nem minősülő kirakatszekrény |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.5. kerti építmény |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
2.6. húsfüstölő, jégverem, zöldségverem |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
2.7. állatól, állatkifutó |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.8. trágyatároló |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.9. komposztáló |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
2.10. siló |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.11. ömlesztett-anyag-, folyadék-, gáztároló |
T |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
T |
T |
X |
X |
T |
2.12. építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
2.13. egyéb, helyi építési szabályzatban meghatározott fogalom szerint |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
3. Egyéb építmények |
||||||||||||
3.1. 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek számára garázs |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
3.2. lakókocsi |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
X |
T |
T |
3.3. egyéb, épületnek nem minősülő, lakás vagy egyéb önálló rendeltetési egység kiváltására szolgáló, huzamos tartózkodásra alkalmas létesítmény |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
T |
3.4. egyéb, helyi építési szabályzatban meghatározott fogalom szerint |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
2. Rendeltetés, önálló rendeltetési egység jelölése az övezet, építési övezet területén:
2.1. - elhelyezhető (X)
2.2. - tiltott (T)
2.3. - nem szabályozott (-)
4. melléklet a 14/2023. (XII. 13.) önkormányzati rendelethez
Új beépítésre szánt terület |
BIA érték fenntartást szolgáló terület |
Pótlás utáni BIA érték egyenleg |
|||||||||
kijelöléssel érintett ingatlan |
mérete |
kijelölés előtti általános használata |
kijelölés utáni általános használata |
kijelölés utáni BIA érték egyenlege |
ingatlan |
mérete |
átsosolás előtti általános használata |
átsosorlás utáni általános használata |
átsosolás utáni BIA érték egyenlege |
||
(hrsz) |
(ha) |
(általános használat) |
(általános használat) |
(BIA számított értéke) |
(hrsz) |
(ha) |
(általános használat) |
(általános használat) |
(BIA számított értéke) |
(BIA számított értékének egyenlege) |
|
14/2023. (XII.13.) önkormányzati rendelet tel elfogadott helyi építési szabályzat |
|||||||||||
1.a. |
0163/1, 0163/13, 0163/18 |
0,41 |
Má |
Lf |
040/25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 39, 41, 43, 45 |
18,1 |
Lke |
Má |
|||
1.b. |
0163/1, 0163/13 |
1,03 |
Kb |
Lf |
|||||||
2. |
0101/3 |
0,26 |
Má |
Gip |
|||||||
3. |
0169/50-54 |
0,65 |
Má |
Vi |
|||||||
4. |
863/3 |
0,2 |
Mk |
Gksz |
|||||||
5. |
211, 39/9 |
0,04 |
Köu |
Vt |
|||||||
5. melléklet a 14/2023. (XII. 13.) önkormányzati rendelethez
Sajátos jogintézmény típusa |
Elrendelő önkormányzati döntés száma |
A sajátos jogintézménnyel érintett terület meghatározása |
A sajátos jogintézmény időbeli hatálya |
A sajátos jogintézményhez kapcsolódó helyi építési szabályzatban meghatározott követelmények hivatkozása |
|
|---|---|---|---|---|---|
1 |
beültetési kötelezettség |
Gksz-1, Gksz-2, Gip-1 jelű övezet SZ-J terven jelölt területe |
folyamatos |
A HÉSZ 24. § (2) bekezdés e |