Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2022. (I. 20.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2024. 10. 01

Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2022. (I. 20.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

2024.10.01.

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – az állami főépítész hatáskörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala véleményének kikérésével – a következőket rendeli el

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya, alkalmazása

1. § E rendelet célja Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros (a továbbiakban: Józsefváros) épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.

2. § (1) E rendelet hatálya a Józsefváros közigazgatási területére terjed ki.

(2) E rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki vagy amely Józsefváros közigazgatási területén

a) jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött vagy nem kötött építési tevékenységet végez vagy azzal összefüggő építészeti-műszaki tervdokumentációt készít,

b) reklám-berendezést helyez el, tart fenn vagy kíván elhelyezni, valamint ilyen céllal felületet alakít ki,

c) meglévő építmény rendeltetését – részben vagy egészben – megváltoztatja.

3. § E rendelet előírásait Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) által elfogadott Településképi Arculati Kézikönyvvel és településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.

4. § A rendelet hatálya alá tartozó településképi véleményről, a településképi bejelentés tudomásulvételéről, a bejelentés köteles tevékenység megtiltásáról, a településképi kötelezésről és a településkép-védelmi bírság kiszabásáról önkormányzati hatósági hatáskörben a polgármester dönt.

5. §1 E rendeletet a hozzá tartozó alábbi mellékletekkel együtt kell alkalmazni:

1. melléklet: Helyi területi védelemmel érintett és településképi szempontból meghatározó területek térképe,

2. melléklet: Védelemmel érintett építészeti örökség jegyzéke,

3. melléklet: A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolása,

4. melléklet: A kerületi értékvizsgálat kötelező formanyomtatványa,

5. melléklet: Közterület-alakítási terv által érintett területek térképe,

6. melléklet: A településképi szakmai konzultáció kérelem formanyomtatványa,

7. melléklet: A településképi véleményezési eljárás kérelem formanyomtatványa,

8. melléklet: A településképi véleményezési eljárás megindításához beadandó építészeti-műszaki dokumentáció minimális tartalma,

9. melléklet: A településképi bejelentési eljárás kérelem formanyomtatványa,

10. melléklet: A településképi bejelentési eljárás megindításához beadandó építészeti-műszaki dokumentáció minimális tartalma,

11. melléklet: A kerület közterületein és közhasználat céljára átadott magánterületein nem ültethető fafajok jegyzéke, 12. melléklet: A cégjelzéseken alkalmazható betűk maximális méretei.

2. Értelmező rendelkezések

6. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. automataberendezés: Olyan kezelőszemélyzet nélkül is működni képes jegy- vagy áruautomata berendezés, ami termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás pénzbeli ellenértékének helyben történő megtérítésére szolgál.

2. cégér: A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom.

3. cégfelirat: A vállalkozás nevét, a vállalkozást magában foglaló épület homlokzatán síkban feltüntető berendezés.

4. cégtábla: A vállalkozás nevét, funkcióját, tulajdonosát, az alapítás évét tartalmazó, a vállalkozást magában foglaló épületen, vagy az azzal érintett telken létesített berendezés.

5. cégzászló: Egy vállalkozás nevét, logóját, funkcióját, az alapítás évét tartalmazó, a vállalkozást magában foglaló épületen létesített zászló (anyaghasználattól függetlenül).

6. címtábla: Azon vállalkozás nevét, címét tartalmazó berendezés, mely vállalkozás az adott épületen belül működik, de a közterületről nem közelíthető meg.

7. csomagautomata: Különböző szolgáltatók által létesített, a csomagok kézbesítését lehetővé tevő automatizált eszköz.

8. dobogó: Vendéglátó teraszok kitelepüléseinek szint kiegyenlítését szolgáló fix, közterülethez nem rögzített, önhordó épített elem.

9. előtető: Az épület homlokzatára szerelt vagy az épület homlokzata elé épített fix vagy kinyitható, az időjárás ellen védelmet biztosító szerkezet, függetlenül annak anyagától és a kialakítás módjától.

10. egyedi védelemmel érintett építészeti értékek: Azok az épületek, épületrészek, amelyek az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei, történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari, mérnöki szempontból, illetve a hagyományos városkép megőrzése szempontjából jelentős alkotások, ideértve a hozzájuk tartozó kiegészítő külső és belső díszítőelemeket, esetenként a használat módját, amelyeket Budapest Főváros Közgyűlése vagy a Képviselő-testület rendeletében védelem alá helyezett.

11. építési védőháló: A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom.

12. felíró-tábla: Az épület homlokzati síkjához rögzített, a kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó egység áruválasztékának bemutatására szolgáló, tartalmilag naponta aktualizálható berendezés.

13. fényfestés: Közterületről látható bármely felületen, vetítő berendezéssel megjelenített művészeti alkotás.

14. fényhirdetés: Saját fényforrással rendelkező, egy vagy többoldalú, világító hirdető berendezés.

15. gyalogos sáv: A járda azon szakasza, ahol a gyalogos-közlekedés kötelezően előírt minimális szélessége biztosított.

16. hirdetés: Kizárólag közérdekű információt tartalmazó kép és/vagy szöveg alapú tájékoztató felület.

17. idős faegyed: Az ültetéstől számított 25 évesnél idősebb faegyed.

18. információs berendezés: Egy vagy kétoldalas reklámfelülettel rendelkező, tetszőleges formátumú (papír, plakát vagy digitális megjelenítési technológiát használó) részben közérdekű információ megjelenítésére szolgáló berendezés.

19. járdafestés: A gyalogosfelületen megjelenő festett vagy vetített hirdetés vagy hirdetmény.

20. járdamatrica: A gyalogosfelületen megjelenő ragasztott hirdetés vagy hirdetmény.

21. kioszk: A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom.

22. kirakatmatrica: Közterületről látható, az üvegezett kirakatportálon megjelenő kívülről vagy belülről felragasztott matrica.

23. kirakatportál: A kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó egység helyiségével közvetlen kapcsolatban lévő, elsősorban árubemutatásra szolgáló, közterületre néző, üvegezett felületű nyílászáró.

24. kirakatvitrin: Az épület homlokzati síkjához rögzített, kirakatportálon kívüli, doboz jellegű, egyedi megjelenésű, üveglappal borított, jellemzően termék elhelyezésével, a vállalkozás, üzlet áruválasztékának bemutatását szolgáló homlokzati elem.

25.2 közterületi berendezés: Az utcabútor és a közterületi bútor fogalmába nem tartozó, a közterületen ideiglenesen elhelyezett elem, így különösen forgatási díszlet, jármű bemutatás, árubemutatás, építési kordon, konténer, szőnyeg, párakapu, ideiglenes áramvezetésre szolgáló légkábel, földön vezetett kábel, árusító pult.

26.3 közterületi bútor: Az ülő- és parki pad, a kerékpárállvány, a hulladékgyűjtő, a kandeláber, a telefonfülke, a parkolást gátló oszlop, közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés, a korlát, kerékpártároló, a közterületi óra és a közterületi illemhely, szökőkút, ivókút, virágláda, kutyapiszoár.

27. közösségi kert: Egy olyan üres építési telken létrehozott zöld felület, amelyet a környék lakossága egy közösen elfogadott házirend szerint kizárólag dísz- és haszonnövények termesztése céljából üzemeltet.

28. más célú berendezés: A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint olyan, alapvetően más célú reklámberendezés, melynek elsődleges funkciója nem a reklám közzététele, ilyen a csomagautomata, az elektromos töltőállomás és a közterületi illemhely.

29. megállító tábla: Valamely üzlet, vállalkozás tevékenységéhez kapcsolódó, közvetlenül az üzlet, vállalkozás előtt elhelyezett, egy- vagy kétoldalas mobil hirdetőeszköz.

30. molinó: Tartószerkezettel az épületek utcai homlokzatára függesztett vagy építmények között kifeszített, a felület anyagától független hirdetőfelület.

30a.4 parklet: a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatának rendjéről szóló önkormányzati rendeletben meghatározott fogalom.

31. pénzautomata: Olyan elektromechanikus automataberendezés, amely lehetővé teszi a kártyabirtokosnak, hogy bankszámlájáról pénzt vegyen fel, illetve más szolgáltatásokat vegyen igénybe.

32. reklám: A településkép védelméről szóló törvényben hivatkozott, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott fogalom.

33. reklámfigura, reklámalakzat: Olyan formailag és technológiailag nem kötött háromdimenziós test, mely figyelem-felhívási célt szolgál.

34. totemoszlop: Olyan berendezés, amely jellemzően mindkét oldalán az adott cég vagy cégek megnevezését, logóját jeleníti meg, nélkülözve a tevékenységet reklámozó egyéb felhívást.

35. tűzfal: Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom.

36. tűzfalfestés: Épületek, építmények közterületről látható tűzfalán megjelenő, festéssel vagy egyéb falfestészeti technikával készített művészeti alkotás.

37. utasváró: A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom.

38. utcabútor: A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott fogalom.

39. védett érték: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) által helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, építményrész, épület, egyéb elem.

40. védett terület: Az Önkormányzat által helyi területi védelem alá helyezett terület.

41. vendéglátó terasz: Közterület-használati engedéllyel a burkolt felületen önálló rendeltetési egységhez vagy azok közös közlekedőihez kapcsolódó, járható szilárd burkolatú külső tartózkodó tér.

42. zöldfal: Az épületektől függetlenül kialakított, növényekkel burkolt, jellemzően függőleges jellegű kertépítészeti elem, így különösen növényes támfal, térfal, lugas, pergola.

43. zöldhomlokzat: Az épületek növényekkel betelepített homlokzati (külső térelhatároló, függőleges vagy a terepsík felé döntött közel függőleges) felülete.

(2) Az e rendeletben meg nem határozott fogalmakat a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendeletben, a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, a településkép védelméről szóló törvényben hivatkozott, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint kell értelmezni.

II. Fejezet

A helyi területi és egyedi védelem és a településképi szempontból meghatározó területek

3. A helyi védelem célja és feladata

7. § A helyi védelem célja Józsefváros városképe és városszerkezete, történelme és kultúrája szempontjából meghatározó épített értékek védelme, egyszeri és egyedi arculatának, karakterének, egyéniségének megőrzése, azon egyedi ingatlanok helyi védelmével, melyek országos, vagy fővárosi védelem alatt nem állnak, valamint azon területek helyi védelmével, amelyek azonos karakterük miatt egységesen védendőek.

8. § A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, város- és utcaképi, építészeti, történeti, régészeti, képző- és iparművészeti, műszaki-ipartörténeti szempontból védelemre érdemes területek, épület-együttesek, építmények, épületrészek, köz- és műtárgyak, növények vagy növény-együttesek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.

9. § Az épített környezet fenntartása, a jelen és a jövő nemzedékek számára történő megőrzése érdekében az Önkormányzat a közigazgatási területén található egyes területeket és kiemelkedő építészeti értékeket helyi védelem alá helyezi.

10. § A helyi védelem jellege területi és egyedi védelem.

4. A helyi területi és helyi egyedi védelem meghatározása

11. § Az Önkormányzat helyi területi védelem alá helyezi az 1. mellékletben jelölt és a 2. mellékletben felsorolt területeket.

12. § (1) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely

a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,

b) táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre,

c) szoborra, képzőművészeti alkotásra, közterületi bútorra, valamint

d) az a)–c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy részére terjedhet ki.

(2) A helyi egyedi védelem alá helyezett építészeti értékeket a 2. melléklet tartalmazza.

5. A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti értékek nyilvántartása

13. § (1)5 A helyi egyedi védelem alá helyezett építészeti értékekről az Önkormányzat elektronikus nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza a védett érték

a) megnevezését,

b) nyilvántartási számát,

c) védelmének típusát,

d) építési idejét és tervezőjét, amennyiben ismert,

e)6 helymeghatározásának adatait (helyrajzi szám, cím, helyszínrajz),

f) védelmének rövid indokolását az értékvizsgálat alapján,

g) védelmének elrendelésére vonatkozó döntés számát.

6. A helyi egyedi védelem alá helyezés, valamint annak megszüntetésére irányuló eljárás szabályai

14. § (1)7 A helyi egyedi védelem alá helyezésre, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás hivatalból, vagy bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet polgármesterhez írásban benyújtott kezdeményezésére indul.

(2) A helyi egyedi védelem alá helyezés, illetve megszüntetés értékvizsgálat alapján történik, melynek elkészítése és benyújtása a kezdeményező feladata.

(3)8 A helyi egyedi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás a kezdeményezés benyújtásával indul. A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelemre javasolt vagy védett érték megnevezését, címét, helyrajzi számát,

b) a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,

c) a védelemmel vagy a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását, és

d) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(4)9

(5)10

(6)11 A (3) bekezdésnek megfelelően benyújtott kezdeményezést követően a kerületi főépítész javaslatára a polgármester a Képviselő-testület elé terjeszti a helyi egyedi védelemre javasolt érték ideiglenes védelem alá helyezését.

(7) A Képviselő-testület legfeljebb egyéves időtartamra adja meg az ideiglenes védelmet, melyet indokolt esetben egyszer és legfeljebb további egy évre meghosszabbíthat. Az ideiglenes védelem legkésőbb a helyi egyedi védelemről szóló képviselő-testületi döntés hatályba lépésével szűnik meg.

(8)12 Amennyiben a kezdeményezés hiánypótlásra szorul, és azt a polgármester erre vonatkozó felhívása ellenére 15 napon belül a kezdeményező nem egészíti ki, a javaslatot a polgármester érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, és nem indítja el a 15 -16/A. §-ban meghatározott véleményezést.

(9)13

(10)14

15. § (1)15 A helyi egyedi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról a polgármester az Önkormányzat honlapján 8 napon belül tájékoztatást tesz közzé, és írásban értesíti az érdekelteket.

(2) Az eljárás során érdekeltnek minősül

a) az eljárás tárgyának tulajdonosa, kezelője, használója, a tulajdonos meghatalmazott képviselője,

b) a kezdeményező,

c) az illetékes építésügyi hatóság,

d) Budapest Főváros Önkormányzata, valamint

e) az illetékes örökségvédelmi szerv.

(3) Az ingatlan használójának értesítése a tulajdonos útján történik.

16. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezéshez, vagy annak megszüntetéséhez a kezdeményezőnek szükség szerint be kell szerezni a védendő érték jellegétől függően a műemlékvédelmi, természetvédelmi, régészeti szakhatóság, valamint egyéb szakértők véleményét, vagy az előkészítéshez szükséges érintett helyi, szakmai, társadalmi szervezetek álláspontját.

(2)16 Az eljárás megindításáról a kezdeményező 8 napon belül írásban tájékoztatja az (1) bekezdésben felsorolt javaslattevő és véleményező szerveket.

(3) Amennyiben az érdekeltek felkutatása azok nagy számára vagy tartózkodási helyére tekintettel aránytalan nehézségekbe ütközne, úgy értesítésüket a közhírré tétellel megtörténtnek kell tekinteni. Közhírré tételnek minősül az Önkormányzat honlapján történő legalább 30 napig elérhető megjelentetés.

(4)17 A kezdeményezéssel kapcsolatban az (1) bekezdésben felsorolt javaslattevő és véleményező szervek és a 15. § (2) bekezdésében felsorolt érdekeltek az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül írásban adhatják meg véleményüket a polgármesternek.

(5)18 Amennyiben a javaslattevő és véleményező szervek, illetve érdekeltek határidőn belül nem terjesztik elő írásban véleményüket, úgy kell tekinteni, hogy az eljárás megindítását nem ellenzik, és az eljárásban véleményt nem kívánnak tenni.

16/A. §19 (1) Az eljárás kezdeményezője az eljárás megindítását követő 60 napon belül elkészítteti az értékvizsgálatot a 4. melléklet szerinti tartalommal. Az értékvizsgálat költségét a kezdeményező viseli.

(2)20 Az értékvizsgálat költségének átvállalását kérheti az eljárás kezdeményezője a polgármesternél, aki e kérelemről a kerületi főépítész véleményének kikérésével, a kérelem beérkezését követő 10 napon belül dönt.

(3) Az elkészült értékvizsgálatot a kezdeményező köteles haladéktalanul megküldeni az Önkormányzatnak. Az értékvizsgálat dokumentációját az Önkormányzat a beérkezést követő 8 napon belül honlapján közzéteszi, a közzétételt követő 30 napig a dokumentáció megtekinthető az Önkormányzat honlapján. A dokumentációra a közzétételtől számított 30 napon belül írásban bárki észrevételt tehet, melyet a polgármesternek címezve kell benyújtani.

17. § (1) A Képviselő-testület a 14. § (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő tartalmú kezdeményezés benyújtásától számított 365 napon belül dönt a helyi védelem alá helyezésről vagy annak megszüntetéséről.

(2) A helyi védelemmel kapcsolatos képviselő-testületi döntésről írásban értesíteni kell a 15. § (2) bekezdésben meghatározott érdekelteket, és a döntésről az Önkormányzat honlapján a döntés napjától számított 8 napon belül tájékoztatást kell közzétenni.

18. § (1) A helyi védelem tényét a kerületi szabályozási terven fel kell tüntetni.

(2) A helyi védelem alá helyezést elrendelő önkormányzati rendelet hatályba lépését követő 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését.

19. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amely a védelem tárgyának megnevezése mellett tartalmazza a védett érték fajtáját, a tervező nevét és a megépülés évét. A táblát az Önkormányzat címere díszíti.

(2) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az Önkormányzat feladata.

20. § Ha egy helyi egyedi védelem alatt álló értéket fővárosi helyi egyedi védelem vagy műemléki védelem alá helyeznek, annak hatályba lépésével egyidejűleg a helyi egyedi védelem megszűnik.

21. § (1) A helyi egyedi védelem megszüntetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha

a) a védelemben részesülő építészeti érték károsodása olyan mértékű, hogy a károsodás műszaki eszközökkel helyre nem állítható vagy a helyreállításának költsége nem áll arányban annak értékével,

b)21 a védetté nyilvánított érték megsemmisül,

c) a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszítette,

d) a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg,

e) magasabb fokú, műemléki vagy fővárosi védettséget kap, ebben az esetben a helyi egyedi védelem az országos, illetve fővárosi védelem hatályba lépésének napján külön intézkedés nélkül hatályát veszti, vagy

f) telekosztás révén csak az egyik újonnan kialakuló telekre esik védendő érték, így a másik újonnan kialakuló telek helyi egyedi védelmét meg kell szüntetni.

(2)22 Egyedi illetve ideiglenes védelem alatt álló építményt, építményrészt csak a védettség megszűnését követően lehet lebontani.

(3) A helyi védelem alá helyezés megszüntetésére irányuló eljárásban egyebekben a helyi védelem alá helyezésre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni a 4. melléklet szerinti értékleltár kiegészített dokumentálásával.

22. § (1)23 Az ideiglenes védelem, illetve a helyi egyedi védelem alá helyezett építmények eredeti külső megjelenését

a) egészének és részleteinek külső geometriai formáit, azok rész és befoglaló méreteit,

b) eredeti anyaghatását egészében és részleteiben,

c) ha ismert, eredeti színhatását, ha nem ismert, a korszak hasonló színhatását,

d) az eredeti építmény tartozékait és felszerelését

az értékvizsgálattól függően az e rendeletben foglaltak figyelembevételével kell megőrizni és helyreállítani.

(2)24 Ha az ideiglenes védelem, illetve a helyi egyedi védelem alá helyezett építmény egyes részét, részletét korábban az eredetitől eltérő megjelenésűvé alakították át, az építmény egészére vagy lehatárolható – az átalakított részt is magában foglaló – részegységére kiterjedő felújítás során azt

a) az eredeti állapotnak megfelelően vagy

b) ha az átalakított rész eredeti állapotára vonatkozó dokumentum nem lelhető fel és azt következtetésekkel sem lehet valószínűsíteni, akkor a megfelelően megmaradt eredeti elemeinek, vagy hasonló stílusú építmények, eredeti és analóg formaelemeinek alkalmazásával

kell helyreállítani.

(3)25 Ideiglenes védelem, illetve helyi egyedi védelem alá helyezett építményhomlokzatok esetében a csatlakozó tetőfelületet – a vízelvezető rendszert beleértve – legalább a fedési anyag fajtájára kiterjedően kell megőrizni és fenntartani.

23. § (1)26 Az ideiglenes védelem, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelessége.

(2)27 Az ideiglenes védelem, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló érték megfelelő fenntartását és megőrzését biztosítani kell, különösen a rendeltetésének megfelelő használattal.

24. §28 Ideiglenes védelem, illetve helyi egyedi védelem alá helyezett építmény bővítése esetén figyelembe kell venni a védettségre okot adó építészeti részleteket és a kismértékű bővítést is magas minőségi kivitelben kell elvégezni.

7. A településképi szempontból meghatározó területek kijelölése

25. § Az Önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területként jelöli ki a 2. mellékletben felsorolt és a 3. mellékletben jelölt történeti megújuló karakterű területeket, modern karakterű területeket, lakótelep karakterű területeket, telepszerű karakterű területeket, átalakuló karakterű területeket, a jelentős zöldfelülettel rendelkező intézményi karakterű területeket

III. Fejezet

A területi védelemmel érintett és a településkép szempontjából meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények

8. A beépítés telepítési módja és az épület legmagasabb pontja

26. § (1) A 25 méter utcai front szélességet meg nem haladó telkek esetében kötelező a zártsorú, de nem zártudvaros (körülépített udvaros) beépítési mód.

(2) Amennyiben a zártsorú beépítésű területeken az utca szélessége a 15 métert nem éri el és a 25 méter utcai front szélességet elérő vagy azt meghaladó telek esetén a homlokzat hátraléptetése tervezett, abban az esetben a hátraléptetés mértékének legalább a homlokzat 1/3 hosszát kell elérnie az utca légtér-arányának javítása érdekében. A hátraléptetést úgy kell megoldani, hogy az utcafronton csatlakozó telekhatárok mentén takaratlan tűzfal ne alakuljon ki.

(3) Az épület közterület és a nyitott udvar felé néző homlokzatait egységes homlokzatelemekkel kell megépíteni épületegyüttes kialakítása esetén is.

(4) A 25. §-ban meghatározott lakótelep karakterű területeken az úszótelkes beépítési módú lakóépületek esetén a telek be nem épített része közterület módjára használt területként alakítandó ki, melyen a gyalogosforgalom biztosítása kötelező.

9. A közterület-alakítási terv által érintett területekre vonatkozó szabályok

27. § (1) Közterület-alakítási terv által érintett területnek minősül az 5. mellékletben lehatárolt közterület.

(2) Közterület-alakítási tervet kell készíteni az 5. mellékletben lehatárolt közterületről, a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet 8. mellékletében szereplő tartalommal, az érintett közterületen végzendő építési tevékenységgel összhangban lévő részletezettséggel.

(3) A közterület-alakítási terv készíttetése annak a feladata, akinek érdekében a közterület-alakítási terv készül.

IV. Fejezet

A területi védelemmel érintett és a településkép szempontjából meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

10. Homlokzati kialakítás, anyaghasználat

28. § (1) Az építmény utcai és udvari homlokzatainak minden részlete eredeti formájában tartandó meg. Az építmények homlokzatait érintő átalakításoknál, illetve a meglévő építmények teljes körű vagy részleges felújításánál kizárólag az eredeti terveknek vagy a bizonyíthatóan eredeti megvalósult állapotnak megfelelő kialakítás megengedett.

(2) Az építmények utcai és udvari homlokzatának síkján hőszigetelés alkalmazása megengedett, azonban az eredeti homlokzati struktúra és díszítőelemek visszaállítása kötelező. Részleges hőszigetelés nem alkalmazható.

(3) Kiugró építményrész térfigyelő kamera működését nem akadályozhatja.

(4) Loggiát, erkélyt beépíteni csak abban az esetben lehet, ha az épület egészére készül erre vonatkozóan terv, melyet a helyi építészeti-műszaki tervtanács (a továbbiakban: tervtanács) fogad el.

(5) Meglévő épület kő vagy tégla anyagú homlokzati felületeinek átszínezése, lefestése tilos. Felújítás esetén a festéket el kell távolítani. Műgyantás lábazatvakolat csak abban az esetben alkalmazható, ha a kő-, műkő, vagy téglaburkolatú lábazat megtartása, felújítása műszaki okokból nem lehetséges. A műgyanta lábazatvakolat csak homogén szemcseszínű lehet.

(6) Homlokzat felújítása esetén a használaton kívüli parapet-konvektorok homlokzati kivezetéseit el kell távolítani, a helyükön a homlokzatot helyre kell állítani. A használatban lévő parapet-konvektorok homlokzati kivezetéseit a homlokzathoz illeszkedően el kell takarni.

(7) Az épület utcai homlokzatához rögzített előtető

a) az épülethez illeszkedő színben készülhet,

b) legalacsonyabb pontja a járófelülettől 2,5 méternél alacsonyabban nem lehet.

(8)29 Az építmény földszinti homlokzatának átszínezése

a) csak egyidejűleg a homlokzat teljes szélességében,

b) az építmény vízszintes tagolásához igazodva, és

c) az építmény eredeti vagy jelenlegi színezésével harmonizáló színnel

megengedett.

(8a)30 Sorház, ikerház, panelház esetén a földszinti homlokzat átszínezése előzetes szakmai konzultáció keretében, a kerületi főépítésszel egyeztetett kivitelben lehetséges.

(9) Az építmény kialakítása során kerülni kell a lakások rendeltetésszerű használatát zavaró fényhatásokat. Olyan megoldást kell alkalmazni, amely biztosítja, hogy sem a járművek, sem a köz- és térvilágítás, sem a reklámok, sem azok tükröződése ne okozzon komfortérzet csökkenést a környező lakásokban és a közterület-használatban.

(10) Épület díszkivilágítása csak olyan módon valósítható meg, hogy az az épület, valamint a szomszédos, illetve a szemközti épületek rendeltetésszerű használatát, valamint a közúti jármű és gyalogosforgalom biztonságát ne zavarja, továbbá az épület településképi megjelenését károsan ne befolyásolja.

(11) Homlokzat fényfestése csak időszakosan lehetséges.

(12) Mobilház konténerszerű homlokzatkialakítással nem létesíthető, az építmény településképbe illeszkedő burkolása kötelező.

(13) Új épület homlokzati síkján gépészeti, hírközlési, elektronikus és egyéb funkciójú cső, kábel, valamint vezeték – villámhárító és esővíz elvezető csatorna kivételével – nem vezethető.

(14) Meglévő épülethomlokzat felújításakor a használaton kívüli korábbi tartókat, antennákat, reklámtartó szerkezeteket el kell távolítani, továbbá a hírközlési, elektromos, gépészeti vezetékeket és egyéb funkcióra szolgáló csöveket falba kell süllyeszteni.

(15)31 Épület homlokzati nyílászárójának felújítása vagy cseréje esetén egy homlokzaton belül az egységes szín- és anyaghasználat alkalmazása kötelező.

29. § Bármely homlokzatra kiszerelt tartószerkezet, cégtábla, cégér, reklám, reklámhordozó, klímaberendezés vagy egyéb műszaki berendezés és tartozékai eltávolítása után a homlokzat helyreállítása kötelező.

11. Nyílászárók és kirakatportálok

30. § (1) Az építmény nyílászáróinak felújítása vagy cseréje – beleértve az ablakból ajtó és az ajtóból ablakra történő cserét – és új létesítése esetén – az összes nyílászáró egy időben történő cseréje kivételével – meg kell tartani a nyílászáró eredeti

a) beépítési síkját,

b) osztását,

c) színét és

d) biztonsági vagy díszrácsát.

(2) Nyílászáró mérete, helyzete akkor változtatható meg, illetve nyílászáró akkor létesíthető vagy szüntethető meg, ha az épületen jellemző nyílászárórendhez illeszkedik.

(3) Az építmény redőnyeinek felújítása vagy cseréje esetén meg kell tartani a redőny eredeti színét. Eredetileg belső tokos redőny nem cserélhető külső tokosra. Külső tokos árnyékoló csak akkor alakítható ki, ha az épület egészére készül erre vonatkozóan terv, melyet a tervtanács fogad el.

(4) Új biztonsági- vagy díszrács csak épülethez illeszkedő egységes kivitelben készülhet.

(5) Meglévő kirakatportál átalakításánál vagy cseréjénél az épület eredeti építészeti kialakításától eltérő kirakatportált az építéskori tervek alapján, az építéskori nyílások geometriai méreteinek a figyelembevételével, eredeti tervek hiányában a homlokzat karakteréhez illeszkedően kell helyreállítani.

(6) A kirakatportálok felújítása esetén azok kivilágításáról kötelező gondoskodni úgy, hogy az egészségre káros káprázást nem okozhat, valamint nem lehet a megkülönböztető fényjelzéseket használó gépjárművek fényével (kék, kék-vörös, sárga) és közlekedési lámpák fényeivel (vörös, sárga, zöld) megegyező színű.

(7) Tűzfalon nyílást kialakítani kizárólag az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben és az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló belügyminiszteri rendeletben meghatározottak szerint lehet.

(8) Utcai homlokzaton új kirakatvitrin létesíthető abban az esetben, ha az új kirakatvitrin elhelyezése iránt benyújtott kérelem melléklete szerinti cégtábla elhelyezési koncepciótervet (M=1:50) a tervtanács a településképi bejelentés keretében támogatja. Egy építési tömb utcaszakaszonkénti homlokzataira kizárólag azonos típusú kirakatvitrin helyezhető el. Kirakatvitrinnel rendelkező építmény homlokzat felújítása esetén az utcai homlokzaton lévő használaton kívüli kirakatvitrineket el kell távolítani, kivéve az ezzel ellentétes tervtanácsi vélemény esetén.

(9)32 Az utcai homlokzaton lévő kirakatportál és nyílászáró üvegfelületének legalább 75 %-át víztiszta, átlátszó felülettel kell kialakítani. Kivételt képeznek az alapfokú oktatási, nevelési és szociális ellátó rendeltetésű, valamint egészségügyi intézmény, mely kirakatportáljának 100 %-án alkalmazható átlátszatlan üvegfelület.

12. Tetőszerkezet, héjazat

31. § (1) A településkép védelme érdekében nem megengedett az építési tevékenységgel érintett építmény tetőfedő anyagaként bármely anyagból készült hullámlemez, cserepes lemez, bitumenes zsindely, polikarbonát lemez, szigetelő lemez alkalmazása.

(2) A tető felújítása esetén az eredeti anyag alkalmazása kötelező. A héjazat cseréje esetén az egész tetőfelületen csak egyféle anyagú fedés alkalmazható.

(3) Fémlemezes fedés esetén csak matt felület alkalmazható.

(4) Meglévő épület esetén hangsúlyos tetőfelépítmény létesítése kizárólag az eredeti állapot visszaállításával megengedett, amelyet korabeli fotóval, képpel vagy tervvel kell igazolni.

(5) Tetősíkból kiugró új tetőfelépítmény kialakítása az egész tetőre készült egységes terv alapján megengedett.

(6) Tetőtér beépítése során homlokzatonként egy sor, azonos párkány- vagy szemöldökmagasságú tetőtéri ablak építhető be. Ez a korlátozás nem vonatkozik a tető és a kémény megközelítésére szolgáló tetőkibúvó ablakra.

(7) Tetőkiemelés és álló tetőablak csak az adott homlokzat hosszának legfeljebb 50%-án létesíthető.

(8) Meglévő épület tetőfelújításakor a használaton kívüli korábbi tartókat, antennákat, reklámtartó szerkezeteket, hírközlési, elektromos, gépészeti vezetékeket, egyéb funkciójú csöveket el kell távolítani.

13. Klímaberendezések és egyéb műszaki berendezések

32. § (1) Új épület tervezése során távhűtést vagy központi hűtést kell biztosítani. Ha az új épület nem távhűtéssel vagy központi hűtéssel készül, akkor a tervezésnél a klímaberendezés és hőszivattyú kültéri egységek helyeit a közterületről nem látható módon kell biztosítani.

(2)33 Meglévő épületen új klímaberendezés, hőszivattyú kültéri egysége utcai homlokzaton, illetve utcai erkélylemezen csak közterületről nem látható módon helyezhető el. Az utcai homlokzaton történő elhelyezésre csak az egész épületre készült, tervtanács által elfogadott klíma-elhelyezési koncepcióterv alapján van lehetőség. Kültéri egység nélküli berendezés utcai homlokzaton történő kivezetése esetén annak szellőző nyílása az épület homlokzat díszét nem roncsolhatja, a takarórács színe pedig nem lehet eltérő a homlokzat színétől.

(3)34

(4) Az épület udvari homlokzatán rendeltetési egységenként 1 db klímaberendezés vagy 1 db hőszivattyú kültéri egység helyezhető el, amely épületdíszt nem roncsolhat vagy takarhat el. A berendezés kondenzvizét minden esetben azon az ingatlanon, rendeltetési egységen belül kell elvezetni a csatornahálózatba, amelyet a berendezés kiszolgál. További szükséges kültéri egység elhelyezése elsődlegesen a tetőn vagy a pincében engedélyezett.

(5) Gépészeti berendezések elhelyezése az építmények tetején csak takartan, az építményhez illeszkedő módon megengedett, kivétel a lakás rendeltetési egységekhez tartozó, egyedi klímaberendezéseket, melyeket a közterületről nem látható módon lehet a tetőn elhelyezni.

(6) Parabolaantenna, műholdvevő, illetve távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége, hír- és adattovábbító berendezés és kábelei az utcai homlokzaton nem helyezhetők el.

(7) Az égéstermék homlokzatra történő kivezetése csak jogszabálynak megfelelő kémény hiányában műszaki szükségességből, a homlokzatképzéssel megfelelően összehangolt műszaki megoldással és homlokzatdísz roncsolása nélkül engedhető meg. A műszaki megoldás megfelelőségének igazolása szükséges. Égéstermék-elvezető berendezés elvezetése, valamint szellőzőcső elhúzása sem vízszintesen, sem függőlegesen nem megengedett homlokzaton kívül.

(8) Pályázati forrásból megvalósuló beruházás kötelező tájékoztató és emlékeztető táblája a pályázati kedvezményezetti arculati kézikönyvnek megfelelő tartalommal helyezhető el. Amennyiben annak elhelyezése zöldfelületben kerül sor, az a látványt nem befolyásoló módon történhet.

(9) Napelem, napkollektor, napelemes tetőcserép tetőn csak az épülethez illeszkedő kivitelben helyezhető el, homlokzaton nem helyezhető el.

(10) Automataberendezés épület síkjából, valamint portálfelület síkjából nem állhat ki, épületdíszt nem roncsolhat, közterületen, vendéglátó teraszon, közterületi kitelepedés területén nem helyezhető el.

(11) Épület közterületről történő díszkivilágítása nem lehet villódzó, valamint nem zavarhatja sem a lakók nyugalmát, sem a biztonságos gyalogos – és gépjármű közlekedést.

14. Infrastrukturális hálózat és elemei, a felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlés sajátos építményei és műtárgyai elhelyezésének és kialakításának szabályai

33. § A kerület ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek a 25. §-ban meghatározott átalakuló karakterű területek.

34. § (1) Burkolat felújítása során a tálcás fedlapokat térkővel kell burkolni úgy, hogy a fedlapon található kövek mintája a környező burkolat kiosztását kövesse, a kő elemek és fugák a fedlapokon is folyamatosak legyenek. A térkő elemek tálcába való rögzítése minden esetben szükséges.

(2) Közterület felújítása során az egyes közművek védőtávolságát figyelembe véve elsősorban egyesített közmű nyomvonalat kell létesíteni.

(3) Közterület felújítások során a transzformátorállomásokat, a hálózati berendezéseket, az elektromos elosztószekrényeket, a közterületi energiapontokat (rendezvény elosztók) föld alatti kivitelben kell telepíteni.

(4) Közterület felújítások során a légvezetékeket föld alatti kivitelben kell telepíteni. Kivéve, ha műszaki adottságok ezt nem teszik lehetővé.

(5) Egyes közműszolgáltatók kötelesek a használaton kívüli berendezések eltávolítására, helyreállítására.

(6) Közműépítés és -felújítás esetén az úttestet legalább fél pályaszélességében kötelező helyreállítani a beavatkozási területen. Amennyiben a beavatkozás járdasávban történik, a helyreállítási kötelezettség a teljes járdaszélesség felújítására vonatkozik.

(7) Műanyag közmű szekrény (beleértve az elektromos elosztó- és kapcsolószekrényt is) az épület homlokzati falában, csak az épület homlokzatképzéséhez igazodóan, takartan vagy kerítésben helyezhető el.

(8) Közműszekrény művészeti alkotással történő díszítése megengedett, melyre településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni.

(9) A járdák vagy utak felújítása, átalakítása, helyreállítása keretében az akadálymentesítés szabályait be kell tartani.

15. Vendéglátó terasz kialakítása

35. § (1) Vendéglátó terasz (e § alkalmazásában a továbbiakban: terasz) közterületen, közterületre nyíló magánterületen vagy közhasználat céljára átadott magánterületen csak abban az esetben létesíthető, ha

a)35 a gyalogos sáv szélessége – a biztonsági- és berendezési sávok megtartásával – legalább 1,5 méter,

b)36 a gyalogos-sáv szélessége az árkád alatt is legalább 1,5 méter,

c) a legalább 3,0 méter széles vagy ennél nagyobb méretű terasz esetében legalább 1,5 méter széles felületen a körüljárhatóság biztosítható, kivéve az épülettel és egymással szomszédos teraszok esetében,

d) az épület bejárata szabadon megközelíthető,

e) egyirányú utcában az úttest mindkét oldalán megengedett parkolás esetén a teljes közterület szélessége a 9,0 métert eléri vagy meghaladja.

(2) Terasz határoló oldalai

a) burkolathoz nem rögzíthetőek,

b) legfeljebb 1,0 méter magas mobil elemekből állhat, mely tömör felületű nem lehet,

c) céglogón kívül egyéb feliratot, reklámot nem tartalmazhat,

d) nem készülhet olyan anyagból, amely a közterületi burkolat sérülését, elszíneződését okozhatja,

e)37

(2a)38 A terasz határoló oldala a környezettel összhangban lévő dézsa, virágláda, planténer is lehet, mely a térburkolathoz nem rögzíthető.

(3) Terasz téliesítése

a) tárgyév november 1. és tárgyévet követő év március 31. között, településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges;

b) minden oldala víztiszta, keret nélküli, merev határoló elemek használatával készülhet. A téli szezon elteltével a terasz tulajdonosa, üzemeltetője köteles az eredeti állapotba visszaállítani a közterületet, amennyiben ennek nem tesz eleget, a hatóság elbontatja a teraszt szerkezeti elemeivel együtt.

(4) Kiemelt szegélyű terasz (pódiummal vagy dobogóval) nem létesíthető. A terasznak a járda szintjéhez dobogóval történő csatlakozása csak abban az esetben megengedett, ha a közterületi kitelepülés a parkolósávban létesül.

(5) Amennyiben egy utcára vagy térre felújítási vagy közterület-alakítási terv készül, amely tartalmazza a kitelepülések pontos megengedett helyét, abban az esetben a kitelepülés, valamint teraszok és téliesített teraszok kialakítása, napernyők elhelyezése csak a tervben meghatározottak alapján történhet.

(6) Terasz lehatárolása, téliesítése esetén az üzemeltetőnek gondoskodnia kell a tűzoltási és kiürítési útvonalak fenntartásának biztosításáról.

(7) A településkép védelme érdekében homlokzathoz rögzített, vagy szabadonálló napernyő a környezetbe illeszkedő színben készülhet úgy, hogy az reklámfeliratot nem tartalmazhat, rajta csak a vendéglátóhely neve, illetve logója jeleníthető meg. Legalacsonyabb pontja 2,5 méternél alacsonyabban nem lehet.

16. Játszóterek, sportparkok és fitneszterek, közparkok és kutyafuttatók létesítésének szabályai

36. § (1) A 16. alcímben szereplő területeket, amennyiben szükséges, legfeljebb 180 cm magas, átlátható kerítéssel kell körbevenni, melyet a talajhoz rögzíthető módon kell kialakítani. Sportpark esetében, amennyiben a használat miatt indokolt, magasabban kell kialakítani.

(2) A 16. alcímben szereplő területek növényzetének, állagának védelmét szolgáló faveremrácsok és kerítések színét és formavilágát úgy kell kialakítani, hogy összhangban álljon a tér, közterület jellegével, utcabútoraival és közterületi bútoraival.

(3) Kutyafuttatón csak olyan növényzet alkalmazható, amely az ebek egészségét nem károsítja, illetve csak olyan növényzet alkalmazható, amely jól tűri az ebek életformáját.

(4) Kutyafuttatón legalább egy olyan hulladék-gyűjtő konténer létesítése kötelező, amely az ebek által okozott szennyezések elhelyezésére szolgál.

(5) A 16. alcímben szereplő területek vízvételi lehetőségről gondoskodni kell, kutyafuttató esetében itatóról is.

(6) Fitnesztér elhelyezhető zöldfelületen vagy öntött gumi burkolattal ellátott területen.

(7) A nyitvatartási és a működési rendet tartalmazó és az egyéb tájékoztatók elhelyezésére szolgáló, maximum 841 x 1189 mm (A0) méretű információs tábla kerítésen történő elhelyezése kötelező. A kerítés egyéb felületein további hirdetés, hirdetmény megjelenítése tilos.

17. Beépítetlen telek átmeneti hasznosításának szabályai

37. § (1) A beépítetlen teleken kereskedelmi-vendéglátó tevékenység nem folytatható, azon átmeneti jelleggel elhelyezhető parkoló, helyi piac, közösségi kert, játszótér, valamint egyéb, a környezetet nem zavaró rendeltetési egység, a kerületi építési szabályzatban meghatározott övezeti előírásban megengedett funkciótól függetlenül.

(2) Beépítetlen telken szomszédos építkezés felvonulási területe a kivitelezés idejére elhelyezhető, azonban a kivitelezés befejezését követő 30 napon belül a telket rendezett állapotban kell visszaadni.

(3) Filmforgatás felvonulási területe üres telken elhelyezhető azzal, hogy a forgatás befejezését követő 2 napon belül a telket rendezett állapotban kell visszaadni.

(4) Parkoló létesítése esetén a magasabb szintű jogszabályban előírt faültetési kötelezettséget dézsás vagy konténeres fák elhelyezésével kell biztosítani, melyek fenntartásáról a parkolót üzemeltető köteles gondoskodni.

(5) Az átmeneti hasznosítású teleken a hasznosítást kiszolgáló, ideiglenes felépítmény elhelyezhető, amelyre településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni. Kiszolgáló építmény konténer csak abban az esetben lehet, ha homlokzatosítása megtörténik. A felépítményt az ideiglenes hasznosítás felhagyásával el kell távolítani a telekről.

(6) Beépítetlen telek átmeneti hasznosítása esetén kerítést kell létesíteni, ami csak átlátható kialakítású lehet.

(7) Közösségi kert kialakítása esetén a vízvételi lehetőséget és a megvilágítást biztosítani kell.

18. Utcabútor elhelyezésének szabályai

38. § Utasváró átláthatóságát biztosítani kell, és határoló falai közül az érkező jármű felőli oldalsó határoló fala átlátható kell, hogy legyen.

39. § (1)39 Kioszk a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott területen helyezhető el, azzal, hogy a településkép védelméről szóló törvényben meghatározott, a településkép védelme szempontjából kiemelt területeken kioszkot elhelyezni tilos.

(2) A településkép védelme érdekében kioszk

a) legnagyobb megengedett alaprajzi mérete 12 m²;

b) konténerből csak akkor alakítható ki, ha homlokzatosítása megtörténik;

c)40 közművezeték védőövezetére figyelemmel nem helyezhető el;

d) elhelyezése a közterülettel határos épület rendeltetését, használatát nem zavarhatja;

e) járdán abban az esetben helyezhető el, ha a gyalogos közlekedés számára legalább 2,0 méter széles sáv szabadon marad;

f) gyalogos utcában abban az esetben helyezhető el, ha

fa) az utca és a járda kiemelt szegély nélkül kerül kialakításra,

fb) a gyalogos sáv szélessége – a biztonsági- és berendezési sávok megtartásával – összesen legalább 5,0 méter és

fc) a gépkocsik mozgását lehetővé teszi;

g) csak előzetes szakmai konzultáció keretében, a főépítésszel egyeztetett kivitelben készülhet.

(3) Kioszkon 1 db cégtábla és 1 db cégér helyezhető el (alsó pontja 2,5 méter felett).

(4) Kioszkhoz kapcsolódóan napernyő és előtető csak a 35. § (7) bekezdésben foglaltaknak megfelelően helyezhető el.

(5) Bármely kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó rendeltetésű lakókocsi, utánfutó és egyéb mobil szerkezet vagy építmény közterületen nem helyezhető el, kivéve ideiglenesen, rendezvény időtartama alatt.

40. §41

19. A cégtáblák, cégérek, cégfeliratok, valamint címtáblák

41. § (1) Vállalkozásonként 1 db, több utcaszakaszt érintő helyiség esetén vállalkozásonként és utcaszakaszonként 1 db cégér és 1 db cégtábla, cégfelirat, címtábla helyezhető el.

(2) Cégérek homlokzatonként

a) az elhelyezési magasság,

b) a betűnagyság,

c) a színvilág

tekintetében egymáshoz illeszkedően alakítandók ki, figyelembe véve az építmény homlokzati kialakítását.

(3) A fal síkjára merőlegesen elhelyezett cégjelzés a gyalogos közlekedési űrszelvény rendeltetésszerű használatát nem akadályozhatja, a gyalogosok közlekedését nem zavarhatja, biztonságát nem veszélyeztetheti. Elhelyezése a földszinti osztópárkány alatt, de legalább 2,50 méteres magasságban megengedett. A cégjelzés mérete az 1 m3 nem haladhatja meg és a falsíkból való kilógása maximum 1 méter lehet.

(4) Falsíkkal párhuzamosan cégtábla elhelyezése elsődlegesen a portálon belül megengedett, amennyiben a portál szerkezeti kialakítása nem teszi lehetővé a portálon kívül, a földszinti osztópárkány alatt, de legfeljebb 6 méteres magasságban, a homlokzat tagozataihoz és arányaihoz illeszkedően.

(5)42

(6) Totemoszlop valamint üzemanyag árkijelző közterületen nem helyezhető el. Építési telken belüli elhelyezése a tervtanács által jóváhagyott terv alapján lehetséges.

(7) Cégzászló nem helyezhető el. Molinóként történő kifeszítése esetén a cégér helyettesítésére alkalmazható.

(8) Az önálló világító betűkkel megvalósuló cégfelirat kialakításánál a kábeleket a falba kell vésni, azok közterületről látható módon még kábelcsatornában sem vezethetők. A homlokzat helyreállítása a munkálatok után kötelező.

(9) Új építmény építésénél, meglévő építmény átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál az intézmények, szervezetek cégfeliratainak, cégtábláinak, cégéreinek, címtábláinak méretét és elhelyezését a homlokzattal együtt kell cégfelirat elhelyezési koncepcióterv alapján kialakítani.

(10) Utólagosan cégfelirat, cégtábla, cégér és címtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve, településképi bejelentési eljárásban adott engedély birtokában helyezhető csak el.

(11) Bevásárlóközpontok, valamint irodaházak esetén a homlokzaton vagy totemoszlopon az épületben lévő cégek cégfeliratai a tervtanács által elfogadott koncepcióterv alapján helyezhetők el az épület megnevezésével együtt.

(12) Üzlethelyiség megszűnése, bérlőváltása, illetve tulajdonosváltása esetén a régi cégjelzést és tartószerkezetét a működés visszavonásával egyidejűleg el kell távolítani, és a homlokzatot helyre kell állítani.

20. A zöldfelületek kialakításának módja

42. § (1) A fasor hiányzó egyedeinek pótlása nem történhet a 11. mellékletben szereplő fás szárú növényfajtákkal.

(2) Telepítendő fa számára biztosítani kell a legalább 2,25 m2 nagyságú és 1 méter mély ültetőgödröt.

(3) A közkertek és közterek növényzetének és állagának védelmét szolgáló faveremrácsok és kerítések színét és formavilágát úgy kell kialakítani, hogy összhangban álljon a tér jellegével, utcabútoraival, közterületi és más célú berendezéseivel.

(4) Ültetőgödör borítására vonatkozó előírások

a) egy utcaszakaszon csak azonos kialakítású faveremács helyezhető el, a faveremrácsnak a fa növekedésének helyet biztosító középső részének átmérője legalább 20 centiméterrel legyen nagyobb, mint az elültetésre kerülő faegyed fajtára jellemző várható időskori törzsátmérője;

b) rögzített gyöngykavicsburkolat víz és légáteresztő felülettel elhelyezhető, a gyantába ágyazott gyöngykavics színének a felújított közterületi burkolat színével harmonizálnia kell;

c) az ültetőgödörbe, kiemelt zöld szigetekbe beültetett cserjék esetében a kifejlett növényegyed magassága a közlekedés biztonságát nem zavarhatja.

(5) A fasor telepítésére alkalmatlan közterületeken megjelenő közterületi növénytartó dézsák, hordók, kaspók utcánként egységes kivitelben készülhetnek.

(6) A kandeláberekre szerelhető növénytartó kaspók a kandeláber színével megegyező kivitelben készülhetnek.

(7) A kivágott fák, cserjék pótlásáról a józsefvárosi természeti környezet védelméről szóló rendeletben meghatározott helyen és módon kell gondoskodni.

(8) Meglévő épületek belső udvarának felújítása, helyreállítása esetén a helyi építési szabályzatban előírt legkisebb zöldfelület értékének betartása kötelező. Amennyiben a belső udvar felújítása kapcsán ez az érték nem érhető el, abban az esetben az igazolt minimális közlekedő felület biztosítása mellett kell a zöldfelületeket kialakítani.

(9) A közterületeken a környezethez illő, a környezeti ártalmakat jól tűrő növényzetet kell telepíteni.

21. Az egyedi védelemmel érintett építészeti értékekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

43. § (1) Az egyedi védelemmel érintett építészeti értékek esetén e rendelet 28–42. §-ának előírásait a jelen § (2)–(12) bekezdésében foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni.

(2) Az épület homlokzatainak átalakítása, felújítása kizárólag az épület eredeti tervei szerint vagy értékvizsgálat alapján, az abban rögzített értékek megtartásával, védelmének biztosításával történhet. Részleges felújítás az épület egészére vonatkozó felújítási terveknek megfelelően lehetséges, melyet a tervtanács elfogadott.

(3) Építmény homlokzatának síkjára hőszigetelés nem alkalmazható, a hőszigetelő festék kivételével.

(4) Építmény homlokzathoz előtető nem rögzíthető. Kivétel veszélyhelyzet (omlásveszély) esetén, annak elhárításáig, de legfeljebb 6 hónapig.

(5) Építmény homlokzatához árnyékoló szerkezet nem rögzíthető.

(6) Építmény nyílászáróinak felújítása vagy cseréje esetén meg kell tartani a nyílászáró eredeti

a) beépítési síkját,

b) osztását,

c) anyagát,

d) színét és

e) biztonsági- vagy díszrácsát.

(7) Építmény redőnyeinek felújítása vagy cseréje esetén meg kell tartani a redőny eredeti színét. A védett építményen utólagosan külső tokos redőny árnyékolásra nem alkalmazható. Eredetileg belső tokos redőny nem cserélhető külső tokosra.

(8) Tetősíkból kiugró új tetőfelépítmény, tetőkiemelés és álló tetőablak nem alakítható ki. Kivétel az eredeti terveknek megfelelő helyreállítás esetén.

(9) Új parapet-konvektor, klímaberendezés, hőszivattyú kültéri egysége

a) utcai homlokzaton közterületről nem látható módon helyezhető el,

b) udvari homlokzaton csak ablakba vagy ajtóba süllyesztve helyezhető el.

(10) Kültéri egység nélküli berendezés elhelyezése esetén annak szellőző nyílása az épület homlokzat díszét nem roncsolhatja, a takarórács színe nem lehet eltérő a homlokzat színétől.

(11) Antenna és antennatartó szerkezet udvari homlokzaton nem, utcai homlokzaton közterületről nem látható módon helyezhető el.

(12) Parabolaantenna, műholdvevő, illetve távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége, hír- és adattovábbító berendezés és kábelei védett építményen sem az utcai, sem a belső homlokzaton, sem a lépcsőházban nem helyezhetők el.

22. A reklámokra, reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

44. § Reklám elhelyezése a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletnek megfelelően utcabútoron lehetséges. Az ebben az alcímben foglaltakat a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvénnyel összhangban kell alkalmazni.

45. § (1)43

(2)44

(3)45

(3a)46

(4)47

(5)48

(6)49

(7)50

(8)51

(9) Közintézmény saját tulajdonában, vagyonkezelésében vagy bármely jogcímen tartós használatában álló épületén az intézményre vagy rendezvényére vonatkozó hirdetés a homlokzat architektúrájához illeszkedően tehető közzé, mely hirdetési felület az épület nyílászáróit nem takarhatja el.

(10)52 A gyalogosfelületen megjelenő festett vagy vetített közcélú hirdetés vagy hirdetmény legfeljebb három hónapig jeleníthető meg. Ezt követően a hirdetés vagy hirdetmény megjelenítésére megbízást adó személynek gondoskodnia kell a festésnek a gyalogosfelületről történő eltávolításáról, illetve a vetítéshez használt eszközök elbontásáról.

V. Fejezet

Településkép-érvényesítési eszközök

23. A településképi tájékoztatás és szakmai konzultáció

46. § (1)53 A szakmai konzultáció iránti, a 6. melléklet szerinti kérelmet és az építési tervet – az (1a) bekezdésben meghatározott kivétellel – Ügyfélkapun keresztül vagy postai úton, a polgármesternek címezve kell benyújtani.

(1a)54 Építésügyi engedélyezési eljárást vagy egyszerű bejelentést megelőző esetben a kérelmet és az építési tervet elektronikus formában, az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerben (továbbiakban: ÉTDR) kell feltölteni.

(2) Amennyiben az építési tevékenység új beépítés, úgy a tervezett funkciót is jelezni kell a kérelemben.

(3)55 Az építtető köteles szakmai konzultációt kérni a kerületi főépítésztől, ha

a) a tervezett építési tevékenység a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozik, vagy

b) a terveket a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet alapján az Országos Építészeti Tervtanács vagy a területi építészeti-műszaki tervtanács véleményezi.

(4)56 A kerületi főépítésztől szakmai konzultációt az egyszerű bejelentési eljárás megindítását, illetve a tervdokumentáció Országos Építészeti Tervtanácshoz történő benyújtását megelőzően kell kérni.

47. § (1)57 A településkép védelme érdekében a kerületi főépítész szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást (a továbbiakban együttesen: szakmai konzultáció) biztosít.

(2) A főépítészi állásfoglalás megkérése szakmai konzultáció keretében legalább egyszer kötelező fennmaradási engedélyezési eljárás esetén, továbbá minden nem építési engedélyköteles tevékenységgel járó új épület, építmény építése, meglévő építmény átalakítása, bővítése, felújítása során, ha az a közterületről látható módon megváltoztatja

a) a beépítés módját,

b) a beépítés szintszámát vagy az épület legmagasabb pontját,

c) az építmény anyaghasználatát,

d) a kerti építményeket, műtárgyakat,

e) az építmény tömegformálását,

f) az építmény homlokzat kialakítását, vagy

g) a telek zöldfelületének kialakítását.

(3) Szakmai konzultáció, és ezen belül főépítészi állásfoglalás megkérése kötelező a településképi bejelentési eljárás nélkül kialakítható vendéglátó teraszok létesítése esetén.

(4) Szakmai konzultáció minden egyéb esetben is kezdeményezhető a településképi követelményekről, illetve a helyi építési szabályzat előírásaival kapcsolatosan.

(5) A szakmai konzultációhoz benyújtandó tervezett építészeti-műszaki dokumentáció a 8. melléklet szerinti munkarészeket kell, hogy tartalmazza, olvasható és értelmezhető méretben, papír alapon.

(6)58 A szakmai konzultáció során a kerületi főépítész javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára.

(7)59 A szakmai konzultációról a kérelmező írásos emlékeztetőt készít, amely tartalmazza a felvetett javaslatokat, valamint a kerületi főépítész lényeges nyilatkozatait. Az emlékeztetőben foglaltakat a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás során figyelembe kell venni.

(8) Az elvégzett szakmai konzultációkról a Városépítészeti Iroda nyilvántartást vezet.

24. A településképi véleményezési eljárás

48. § (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az építésügyi hatósági eljárásokat megelőzően.

(2) A polgármester a véleményét a tervtanács álláspontja alapján alakítja ki.

25. A településképi véleményezési eljárás részletes szabályai

49. § (1) A kérelmező a 7. mellékletben meghatározott kérelmet nyújt be a polgármesterhez.

(2) A kérelmet papír alapon kell benyújtani, valamint ugyanazon a napon a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt az ÉTDR-en feltölteni. Természetes személy a kérelmet és a dokumentációt is papír alapon nyújtja be a polgármesterhez.

(3) A településképi véleményezési eljáráshoz benyújtott építészeti-műszaki dokumentációnak a 8. melléklet szerinti munkarészeket kell engedélyezési terv szintű minőségben és részletezettséggel tartalmaznia.

(4) Nem megfelelő tartalmú tervdokumentáció esetén a polgármester egy ízben hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt 3 napos határidő biztosításával.

50. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, városképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

(3) A településképi véleményezési eljárásban részletesen vizsgálatra kerül, hogy

a) a tervezett beépítés megfelelően figyelembe veszi-e a hatályos településrendezési eszközök előírásait,

b) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok beépíthetőségét, benapozását, kilátását,

c) teljesíti-e a védett területek, építmények esetében az értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat,

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása, a nyílászárók árnyékolása összhangban van-e az építmény rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

e) a homlokzat színezése utcaképi szempontból megfelelő-e,

f) a rendeltetéssel összefüggő cégjelzések és információs és más célú berendezések elhelyezése, kialakítása a helyi előírásoknak megfelel-e,

g) a gépészeti berendezések és azok tartozékainak városképi megjelenése megfelelő-e,

h) a tetőzet kialakítása megfelelően illeszkedik-e a környezet adottságaihoz, elősegíti-e az építmény városképi szempontból előnyösebb megjelenését,

i) meglévő építmény bővítése esetén a homlokzatot is érintő felújítás, átalakítás, emeletráépítés illeszkedik-e az adott építmény struktúrájához, valamint a meglévő utcaképbe.

51. § A 8. mellékletben felsoroltakat a meglévő állapot és a tervezett állapot vonatkozásában is be kell nyújtani.

52. § Amennyiben a településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építési engedélyezési eljárás megindítása közötti időben a vonatkozó építési előírások megváltoznak, a településképi véleményezési eljárást újra le kell folytatni.

26. A településképi bejelentési eljárás

53. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az alábbi, építési engedélyhez nem kötött tevékenységek megkezdése előtt

1. építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik;

2. meglévő építmény utcai vagy udvari homlokzatának utólagos hőszigetelése, felületének színezése, felületképzésének, elemeinek, részeinek, látszó épületszerkezeti tartozékainak megváltoztatása;

3. utcai és udvari homlokzati, tetőtéri, és lépcsőházi nyílászáró, biztonsági és díszrács, valamint redőny felújítása, cseréje, elhelyezése, a felsorolt nyílászárók bármelyikének megszűntetése, valamint ajtóról ablakra és ablakról ajtóra történő cseréje;

4. kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető, árnyékoló szerkezet építése, elhelyezése;

5. építményen vagy önállóan elhelyezett új égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 métert nem haladja meg.

6. ezen § 10. pont d) alpontjában foglaltak figyelembevételével a kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet;

7. nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 méter gerincmagasságot;

8. utasváró, kioszk, közművelődési célú hirdetőoszlop, információs vagy más célú berendezés, totemoszlop elhelyezése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása;

9. park, játszótér, kutyafuttató, fitnesztér, valamint sportpálya műtárgyainak építése, illetve ezen területeken egyéb építési tevékenység végzése;

10.60 a két hétnél hosszabb ideig, de legfeljebb 180 napig fennálló

a)61 rendezvényt kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény,

b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény,

c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorlapszerkezetek),

d) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti – állvány jellegű építmény,

e) kulturális, művészeti kiállítás vagy installáció,

f) közterületi berendezés

építése, elhelyezése;

11. zöldfal építése, bővítése, felújítása;

12. a magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence építése;

13. a telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 méternél nem nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatása;

14. támfal építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 méter magasságot;

15. utcafronti kerítés, illetve kerti építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése;

16.62 közterületi bútor elhelyezése, építése, átalakítása, módosítása, cseréje, felújítása vagy bármilyen egyéb módon történő megváltoztatása;

17.63 napenergia-kollektor, hőszivattyú, szellőző-, klíma- és automataberendezés, pénzautomata, elektromos töltőállomás, kerékpártartó építményen vagy építményben való elhelyezése;

18. közműszekrény művészeti alkotással történő díszítése;

19. zászlótartó oszlop (zászlórúd) építése, amelynek terepszinttől mért magassága a 6,0 métert nem haladja meg;

20. vendéglátó terasz létesítése, téliesítése, valamint napernyő közterületen történő elhelyezése;

21.64 a közterületről látható módon elhelyezendő cégtáblák, cégérek, cégfeliratok, valamint címtáblák, zászlótartók, kirakatmatricák, továbbá azok átalakítása, módosítása, cseréje, felújítása vagy bármilyen egyéb módon történő megváltoztatása;

22. a meglévő építménynek, építményrésznek, önálló rendeltetési egységnek az eredeti rendeltetéstől eltérő használatához szükséges rendeltetés módosítása, ideértve a beépítetlen telkek átmeneti hasznosítását is, valamint épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatását;

23.65 járdafestés és járdamatrica elhelyezése,

24.66 tetőtér utólagos beépítése;

25.67 a 2. melléklet 1. táblázatában szereplő védett értéket érintő átalakítás, felújítás, helyreállítás, korszerűsítés;

26.68 engedélyezési dokumentáció minden olyan nem építési engedély köteles változtatása, amely a használatbavételt megelőzően történik;

27.69 társasház belső udvarának felújítása, átalakítása;

28.70 parklet kialakítása.

54. § Ha a rendeltetésváltozás a településképi eljárásban hozott határozat szerint megfelel a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek, a polgármester kérelemre ˗ az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából ˗ 15 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki az építmény, valamint az építményen belüli önálló rendeltetési egység rendeltetésének módosításáról és új rendeltetéséről, valamint az építmény rendeltetési egységei számának megváltozásáról és az önálló rendeltetési egységek új számáról.

55. § (1) Amennyiben az 53. § 4., 6., 8–11., 16., 19–20. és 23. pontja szerinti tevékenység folytatására közterületen kerül sor, a közterület-használati hozzájárulás a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a bejelentés tudomásulvételét tartalmazó határozat alapján adható meg.

(2)71 Amennyiben az 53. § 21. pontja szerinti tevékenység folytatása a közterületbe 10 cm meghaladó mértékben nyúlik be, közterület-használati hozzájárulást kell kérni, mely csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a bejelentés tudomásulvételét tartalmazó határozat alapján kérhető.

56. § Nem kell településképi bejelentési eljárást lefolytatni

a) területi, illetve egyedi védelemmel nem érintett épületek belső udvari homlokzati nyílászáró, biztonsági és díszrács, valamint redőny felújítása, cseréje, elhelyezése továbbá belső udvari nyílászáró bármelyikének megszűntetése, valamint ajtóról ablakra és ablakról ajtóra történő cseréje, valamint belső, udvari homlokzatán klíma vagy hőszivattyú kültéri egység elhelyezése,

b) kéményseprő-járdák, kéményfejek felújítása, cseréje,

c) lábazat – és homlokzat tisztítása,

d) elavult berendezés, megszűnt vállalkozás cégjelzéseinek homlokzatról történő eltávolítása,

e) homlokzat és tető veszélytelenítése,

f) nemzeti és egyházi ünnepekkel kapcsolatos figura, makett, ünnepi szimbólum elhelyezése, a homlokzat, kirakatüveg ünnepekkel kapcsolatos díszítése,

g) választási kampány időszakban a választással kapcsolatos hirdetések elhelyezése,

h) pályázati forrásból megvalósuló beruházás kötelező tájékoztató és emlékeztető táblájának elhelyezése,

i) védett épületet jelző táblák elhelyezése

esetén.

27. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

57. § (1)72 A településképi bejelentési eljárás a kérelmező által a polgármesternek címzett, a polgármesterhez benyújtott, a 9. melléklet szerinti írásbeli kérelmére indul.

(1a)73 A hatósági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás a kérelmező által a polgármesternek címzett, a polgármesterhez benyújtott írásbeli kérelemre indul, melynek tartalmaznia kell az 58. § (2) bekezdésében meghatározott helyszínrajzot és fotómontázst is.

(2) A kérelemben meg kell jelölni

a) a kérelmező nevét, cégnevét, lakcímét, székhelyét,

b) a bejelentés tárgyát képező tevékenység megnevezését,

c) a bejelentés tárgyát képező tevékenység címét természetben és helyrajzi számmal.

(3) A beadott dokumentációnak a bejelentés tárgyának megfelelően a 10. melléklet szerinti munkarészeket kell tartalmaznia.

(4)74 Fővárosi védelem alatt álló épület esetén a településképi bejelentéshez csatolni kell a Fővárosi Önkormányzat állásfoglalását a végzendő tevékenységről.

58. §75 (1) A teljes homlokzat felújítása, a teljes homlokzatot érintő nyílászáró csere vagy felújítás, klíma-elhelyezési koncepcióterv, valamint cégtábla elhelyezési koncepcióterv esetén a településképi illeszkedést a tervtanács vizsgálja és a településképi bejelentési eljárásban hozott döntést a tervtanácsi vélemény alapozza meg.

(2) Amennyiben az 53. § 4., 6., 8., 9., 16., 17. és 19-21. pontja szerinti tevékenység folytatása közterületen történik, a közműszolgáltatókkal dokumentáltan egyeztetett helyszínrajz és fotómontázs benyújtása is szükséges.

(3) Amennyiben a településképi bejelentési eljárásban hozott határozatban szereplő, a tevékenység megkezdésére vonatkozó határidő lejárt, egy alkalommal a határidő meghosszabbítását lehet kezdeményezni a polgármesternek címzett, a polgármesterhez benyújtott kérelemben.

(4) Azon vendéglátó terasz és vendéglátó terasz téliesítése esetén, amely kialakítására településképi bejelentési eljárás keretében tudomásul vételről szóló döntés született, és a hatályos előírásoknak továbbra is megfelel, újabb településképi bejelentési eljárás lefolytatása nem szükséges.

59. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben esztétikusan megjelenő, városképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő, a magasabb szintű és a helyi előírásokat figyelembe vevő javaslatoknak kell helyt adni.

(2) Részletes vizsgálati szempontok

a) a benyújtott dokumentáció megfelel-e a 10. mellékletben meghatározott tartalomnak,

b) a tervezett megoldás léptékében, arányaiban megfelelően illeszkedik–e a kialakult településszerkezetbe,

c) a tervezett megoldás nem zavarja-e a környezetében levő épületek, építmények, utcák, terek rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát,

d) a tervezett megoldás harmonikusan illeszkedik-e a környezetébe, figyelembe veszi-e a környező beépítés sajátosságait,

e) a rendeltetésváltozás során a kialakítás megfelel-e az eredeti építmény funkcionális, szerkezeti rendszerének és a gazdaságos megvalósítás követelményeinek,

f)76 a tervezett megoldás megfelel-e a kerületi építészeti értékek védelmével kapcsolatos építészeti esztétikai elvárásoknak,

g) a tervezett megoldás megjelenésével, színezésével, méreteivel nem okoz-e zavart a történeti jelentőségű, műemléki- és helyi védett területek és építmények vonatkozásában, valamint a kiemelt jelentőségű közterületek felőli látványban,

h) amennyiben az érintett közterületre készült közterület-alakítási terv, akkor a benyújtott tervdokumentáció annak figyelembevételével készült-e.

60. § A hatósági bizonyítvány iránti kérelemnek a 10. melléklet szerinti munkarészeket kell tartalmaznia.

61. § Jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény előírásait kell figyelembe venni.

28. A településképi követelmények megszegésének esetei és jogkövetkezményei

62. § A településképi követelmények megszegése esetén a polgármester hatósági határozatban kötelezést bocsát ki, amelyben az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti, ha

a) az ingatlan tulajdonosa a rendeletben előírt kötelezettség ellenére elmulasztja a településképi eljárás kezdeményezését,

b) az ingatlan tulajdonosa – a bejelentés feltétellel vagy anélkül történő tudomásul vétele ellenére – a határozatban foglaltakkal ellentétesen végzi az építési tevékenységet, vagy

c) az ingatlan tulajdonosa a hatósági határozatban foglalt tiltás ellenére a településképi követelmény megsértésével végzi a tevékenységet.

62/A. §77 Településképi kötelezési eljárás megindításának a településképi eljárással érintett építési tevékenység befejezésétől számított tíz éven belül van helye.

63. § (1) A polgármester

a) településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén 100.000 forint,

b)78 a tevékenységnek a településképi bejelentési eljárásban hozott határozatban szereplő, a tevékenység megkezdésére vonatkozó határidőn túli megkezdése esetén 100.000 forint,

c) a polgármester tiltása ellenére végzett tevékenység esetén legfeljebb 1.000.000 forint,

d) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő tevékenység folytatása esetén az eltérés mértékétől függően legfeljebb 500.000 forint,

e) a bejelentési eljárás során kiadott igazolásban előírt kikötések végre nem hajtása esetén alkalmanként legfeljebb 500.000 forint,

f) a településképi kötelezésben foglaltak végre nem hajtása esetén alkalmanként legfeljebb 1.000.000 forint,

g) egyéb esetben, így különösen a lakóépítmény egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó építési tevékenység esetén a szakmai konzultáción rögzítettektől eltérően vagy anélkül végzett építési tevékenység esetén és a településképi követelmények megszegésével végzett építési tevékenység esetén legfeljebb 1.000.000 forint

önkormányzati településkép-védelmi bírságot szab ki.

(2) A településképi bejelentés tudomásul vételéről szóló határozatban előírt kikötések, valamint a településképi kötelezésben foglaltak végre nem hajtása esetén a településkép-védelmi bírság ismételten kiszabható.

(3) Több kötelezett esetén az (1) bekezdés szerinti bírságot egyetemlegesen kell viselni, de a tulajdoni hányadok arányában kell kiszabni.

(4) Az önkormányzati településképi bírság kiszabása során a polgármester mérlegeli különösen

a) a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,

b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,

c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,

d) a jogsértő állapot időtartamát,

e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,

f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását,

g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.

64. § A jogerősen kiszabott és meg nem fizetett önkormányzati településkép-védelmi bírság adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.

29. A településképi kötelezési eljárás szabályai

65. § A településképi kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre indul.

66. § (1) A polgármester a településképi bejelentési eljárásban hozott hatósági határozat végrehajtásának ellenőrzése során az észleléstől számított 15 napon belül megindítja a települési kötelezési eljárást.

(2) A polgármester az eljárás megindításától számított 8 napon belül értesíti az ingatlan tulajdonosát az eljárás megindításáról és felhívja nyilatkozattételre.

67. § (1)79 A településképi kötelezési eljárást bármely természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli társaság a polgármesterhez írásban benyújtott beadványban kérheti.

(2) A polgármester 15 napon belül értesíti az ingatlan tulajdonosát az eljárás megindításáról és felhívja nyilatkozattételre.

(3) Az ügyintézési határidő 21 nap.

VI. Fejezet

Záró rendelkezések

68. § (1) E rendelet 2022. március 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

69. § Hatályát veszti a településkép védelméről szóló 34/2017. (IX. 14.) önkormányzati rendelet.

70. § Ez a rendelet 2022. március 1-jén lép hatályba.

12. melléklet88

1

Módosította a 32/2023. (IX.21. ör. 19. § a) pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

2

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör,. 19. § b) pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

3

A 6. § (1) bekezdés 26. pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 6. § (1) bekezdés 30a. pontját a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 20. § (2) bekezdése iktatta be.

5

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § c) pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

6

A 13. § (2) bekezdés e) pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 21. §-ával megállapított szöveg.

7

A 14. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 1. § -ával megállapított szöveg.

8

A 14. § (3) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § d) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

10

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § d) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

11

A 14. § (6) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § a) és b) pontjával megállapított szöveg.

12

A 14. § (8) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § d) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

14

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § d) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

15

A 15. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 23. §-ával megállapított szöveg.

16

A 16. § (2) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 16. § (4) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 16. § (5) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 16/A. §-t a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 25. §-a iktatta be.

20

A 16/A. § (2) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § c) pontjával megállapított szöveg.

21

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § e) pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

22

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § f) pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

23

A 22. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § d) pontjával megállapított szöveg.

24

A 22. § (2) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § e) pontjával megállapított szöveg.

25

A 22. § (3) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § f) pontjával megállapított szöveg.

26

A 23. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

27

A 23. § (2) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

28

A 24. § a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § f) pontjával megállapított szöveg.

29

A 28. § (8) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 28. § (8a) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 26. § (2) bekezdése iktatta be. A 28. § (8a) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § c) pontjával megállapított szöveg.

31

A 28. § (15) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 26. § (3) bekezdése iktatta be.

32

A 30. § (9) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

33

A 32. § (2) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 27. §-ával megállapított szöveg. A 32. § (2) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § g) pontjával megállapított szöveg.

34

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § g) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

35

A 35. § (1) bekezdés a) pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § h) pontjával megállapított szöveg.

36

A 35. § (1) bekezdés b) pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § h) pontjával megállapított szöveg.

37

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § h) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

38

A 35. § (2a) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 28. §-a iktatta be.

39

A 39. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 4. § -ával megállapított szöveg.

40

A 39. § (2) bekezdés c) pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § i) pontjával megállapított szöveg.

41

A 40. §-t hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése a) pontja.

42

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § i) pontja. Hatálytalan 2023. szeptember 22-től.

43

A 45. § (1) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

44

A 45. § (2) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

45

A 45. § (3) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

46

A 45. § (3a) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 29. § (1) bekezdése iktatta be. A 45. § (3a) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 04.) önkormányzati rendelete 9. § c) pontja iktatta be. A 45. § (3a) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

47

A 45. § (4) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

48

A 45. § (5) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

49

A 45. § (6) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

50

A 45. § (7) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

51

A 45. § (8) bekezdését hatályon kívül helyezte a 17/2024. (VII.04.) ör. 10.§ (2) bekezdése b) pontja.

52

A 45. § (10) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 29. § (2) bekezdése iktatta be.

53

A 46. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 46. § (1a) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 30. § (2) bekezdése iktatta be.

55

A 46. § (3) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 30. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 46. § (3) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 46. § (4) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 6. § -a iktatta be.

57

A 47. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § b) pontjával megállapított szöveg.

58

A 47. § (6) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § b) pontjával megállapított szöveg.

59

A 47. § (7) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 9. § b) pontjával megállapított szöveg.

60

Az 53. § 10. pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § 21. pontjával megállapított szöveg.

61

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 18. § 21. pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

62

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 19. § j) pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

63

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 18. § 22. pontja. hatályos 2023. szeptember 22-től.

64

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 18. § 23. pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től. Módosította a 17/2024. (VII.04.) ör. 10. § (2) bekezdés c) pontja.

65

Az 53. § 23. pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

66

Az 53. § 24. pontját a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 31. § (3) bekezdése iktatta be.

67

Az 53. § 25. pontját a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 31. § (3) bekezdése iktatta be.

68

Az 53. § 26. pontját a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 31. § (3) bekezdése iktatta be.

69

Az 53. § 27. pontját a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 31. § (3) bekezdése iktatta be.

70

Az 53. § 28. pontját a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 31. § (3) bekezdése iktatta be.

71

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 18. § 24. pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

72

Az 57. § (1) bekezdése a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 10. § (1) bekezdése b) pontjával megállapított szöveg.

73

Az 57. § (1a) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 7. § -a iktatta be.

74

Az 57. § (4) bekezdését a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 13. §-a iktatta be.

75

Az 58. § a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 33. §-ával megállapított szöveg.

76

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 18.§ 25. pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

77

A 62/A. §-t a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 34. §-a iktatta be.

78

A 63. § (1) bekezdés b) pontja a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 35. §-ával megállapított szöveg.

79

Módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 18. § 26.pontja. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

80

Módosította a 8/2022. (II.24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, hatályos 2022. február 25-től. Majd módosította a 32/2023. (IX.21.) ör. 17.§ (1) bekezdése, hatályos 2023. szeptember 22-től. A 2. melléklet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2024. (VII. 4.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.

81

A 4. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 17 § (2) bekezdése módosította. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

82

Az 5. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 17. § (2) bekezdése módosította. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

83

A 6. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 36. § (5) bekezdése iktatta be.

84

A 7. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 36. § (6) bekezdése iktatta be.

85

A 8. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 36. § (7) bekezdése iktatta be.

86

A 9. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 17. § (3) bekezdése módosította. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

87

A 10. mellékletet a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 17. § (3) bekezdése módosította. Hatályos 2023. szeptember 22-től.

88

Hatályon kívül helyezte a 32/2023. (IX.21.) ör. 20. §-a, hatálytalan 2023. szeptember 22-től.