Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (VII.22.) önkormányzati rendelete

az állattartás helyi szabályairól

Hatályos: 2016. 08. 02

Csörötnek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. §

(1) Csörötnek község közigazgatási területén állatot tartani csak a vonatkozó közegészségügyi, állategészségügyi, állatjólét, környezetvédelmi és természetvédelmi szabályok betartásával, az építési előírásoknak megfelelő épületben e rendeletben meghatározott módon lehet.


(2) A rendelet hatálya kiterjed a Csörötnek község közigazgatási területén valamennyi állattartóra, állattartó épület, építmény, helyiség létesítőjére, használójára.


(3) A rendelet hatálya nem terjed ki az egészségügyi és állategészségügyi intézmény, kísérleti és kutatóintézet, cirkusz, állatkert (vadaspark), gyepmesteri telep, állatforgalmi és feldolgozó telep, vágóhíd, állatkereskedő, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek, valamint kiállítások, rendezvények alkalmával bemutatásra kerülő állatok, lovasiskola állattartására, továbbá a külön jogszabályban meghatározott veszélyes, illetve veszélyesnek minősített állatok és az ebek tartására.


(4) E rendelet alkalmazásában

a) nagytestű állat: különösen szarvasmarha, ló, szamár, öszvér, bivaly;

b) közepes testű állat: különösen sertés, juh, kecske;

c) kistestű állat: különösen baromfi, galamb, nyúl, egyéb prémes állatok;

d) védőtávolság: lakóépület és az állattartásra szolgáló épület, helyiség egymáshoz legközelebb lévő nyílásai között légvonalban mért távolság.


2. §

(1) Állattartásra szolgáló épület, helyiség, továbbá trágya- és trágyalétároló az 1. mellékletben meghatározott védőtávolság betartásával, a telekhatártól mért legalább 2,0 méteres távolságra létesíthető és működtethető.


(2) Állattartásra szolgáló épületnek, helyiségnek fertőtleníthetőnek, szilárd falazatúnak és hézag- és csúszásmentes, szilárd padozatúnak kell lennie.


(3) Állattartásra szolgáló épületnek, helyiségnek megfelelően szellőztethetőnek kell lennie, úgy, hogy a szellőzőnyílásokat a saját udvar felé kell kiképezni. A nyílászárókra rovarhálót kell felszerelni.


(4) Az állattartó köteles az állattartásra szolgáló épület, helyiség rendszeres takarításáról, fertőtlenítéséről gondoskodni.


(5) Az állattartó köteles az állat szükségleteihez igazodó, megfelelő mozgásteret biztosítani. Amennyiben az ingatlanon az állattartás nem csak zárt körülmények között történik, az állattartó köteles kerített gazdasági udvart kialakítani. A gazdasági udvart a telekhatártól legalább 1,0 méteres távolságra lehet kialakítani.


3. §

(1) A szilárd trágya tárolására zárt, fedett, szivárgásmentes trágyatárolót, illetve a trágyalé gyűjtésére zárt, fedett, szivárgásmentes trágyalégyűjtőt kell létesíteni. A trágya tárolása átmeneti tárolóban vagy gyűjtőben történhet.


(2) A szilárd trágyát alomanyaggal (pl. föld, szalma) keverve kell tárolni.


(3) A keletkezett trágya kezeléséről, ártalmatlanításáról és elszállításáról gondoskodni kell. A trágya rendszeres elszállítását szükség szerint, de legalább az 1. melléklet szerinti gyakorisággal el kell végezni.


(4) Az állattartónak biztosítani kell, hogy az állattartás során keletkezett szennyvíz (trágyalé) a szomszédos ingatlanra vagy közterületre ne folyhasson át.


4. §

(1) Az állattartó köteles gondoskodni a rendszeres rágcsálóirtásról.


(2) Az állattartó köteles gondoskodni a táp-takarmány zárt tárolásáról.


(3) Az állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az állattartással érintett ingatlan részen pangó víz ne keletkezzen.


(4) Tilos állatot közterületen tartani, legeltetni, tartási helyéről felügyelet nélkül kiengedni. Az állat által közterületen okozott szennyeződést az állattartó köteles haladéktalanul eltávolítani.


(5) A beteg, illetve betegség-gyanús állatot az állattartó köteles a tartás helyén elkülöníteni, és az állatorvosnak haladéktalanul bejelenteni.


(6) Az állattartó az állat elhullását a területileg illetékes hatósági állatorvosnak köteles bejelenteni. Az állat hulláját annak előírásszerű ártalmatlanításáig köteles zárt helyen tartani.


5. §

E rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati hatósági ügyekben átruházott hatáskörben, első fokon a jegyző jár el.


6. §

Ez a rendelet 2016. augusztus 1-jén lép hatályba.


7. §

Az állattartó az állattartás körülményeit köteles e rendelet hatályba lépésétől számított 3 hónapon belül a rendelet előírásaihoz igazítani.


8. §

(1)-(2) [1]

[1]

Hatályát vesztette a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján, hatálytalan 2016.08.02-től.

Mellékletek