Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/1999. (XII. 20.) önkormányzati rendelete

a lakáscélú önkormányzati támogatások helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendele

Hatályos: 2010. 10. 15- 2023. 02. 16

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/1999. (XII. 20.) önkormányzati rendelete

a lakáscélú önkormányzati támogatások helyi rendszeréről1

2010.10.15.

2Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Közgyűlése az Alkotmány 44/A. §-a, helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16. § (1) bekezdése, az 1993. évi LXXVIII. Tv. 34. § (1) és (4) bekezdése, valamint a 12/2001. (I.31.) Korm. Rendelet 23. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a lakáscélú önkormányzati támogatások helyi rendszeréről az alábbi rendeletet alkotja.

ELSŐ RÉSZ

Helyi lakásépítési és lakásvásárlási támogatás

1. § (1)3 Helyi lakásépítési és lakásvásárlási támogatást igényelhet az a nagykorú Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgára, aki Kecskemét közigazgatási területén első otthonát kívánja felépíteni, vagy megvásárolni.

(2)4 A helyi támogatás kizárólag lakás építéséhez, illetve vásárlásához adható, amennyiben sem a kérelmező, sem a vele jogszerűen együttköltöző beköltözhető lakóingatlan kizárólagos tulajdonjogával nem rendelkezik, illetve rendelkezett.

(3)5 A lakáscélú önkormányzati támogatások igénylése esetén elektronikus ügyintézésre nincs lehetőség.

2. §6 (1) Az önkormányzat az első lakástulajdon megszerzéséhez költségvetéséből az e rendeletben meghatározott feltételek megléte, valamint a 3. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak esetén egyszeri pénzbeni támogatást biztosíthat, kamatmentes kölcsön formájában.

(2)7 Nem adható támogatás

a) külön helyrajzi számmal nem rendelkező, vagy külön albetéten nem szereplő lakás vásárlásához

b) tulajdonközösséget megszüntető adás-vételhez

c) résztulajdon megvásárlásához, kivéve, ha az önálló lakóegységet képez.

3. § (1)8 Az a kérelmező, aki a Fiatal Házasok Otthonában lévő bérleményét a szerződésben foglalt idő lejártáig, de legfeljebb az azt követő egy éven belül az önkormányzatnak rendeltetésszerű, lakható állapotban újrahasznosítás céljából visszaadja - feltéve, hogy lakástulajdonnal nem rendelkezik és korábban sem rendelkezett, továbbá bérleti díj hátraléka nincs - alanyi jogon jogosult a támogatásra, kizárólag Kecskemét közigazgatási területén felépítendő, vagy megvásárolandó első otthonához.

(2)9 Aki a Fiatal Házasok Otthonában lévő bérleményét újrahasznosítás céljából az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 32/1999. (XII. 20.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 57. § (1) bekezdése alapján vételre felajánlott önkormányzati lakás megvásárlását követően visszaadja, az a részére alanyi jogon járó támogatás összegével azonos, egyszeri kedvezmény igénybevételére jogosult, feltéve, hogy az (1) bekezdésben foglalt egyéb feltételeknek megfelel.

(3) Helyi támogatás az 1. § (2) bekezdésében meghatározott célra annak a kérelmezőnek is nyújtható, aki legalább egy éve folyamatos kecskeméti lakhatással rendelkezik és az e rendeletben előírt feltételeknek megfelel.

(4) Lakás építéséhez a (3) bekezdésben meghatározott feltételek megléte esetén is a támogatás csak akkor adható, ha a kérelmező beépíthető építési telektulajdonnal és érvényes építési engedéllyel rendelkezik.

(5)10 ---

4. § (1)11 Nem nyújtható helyi támogatás annak a kérelmezőnek,

a) bérlakás bérleti jogáról pénzbeni térítés ellenében lemondott,

b) aki már egy alkalommal részesült helyi támogatásban,

c) aki a lakás építésével vagy vásárlásával összefüggően igényelt magánkölcsön kiegyenlítésére kívánja a támogatást felhasználni.

d) aki a lakásvásárláshoz a bekerülési költség 10 %-áig illetve, épített lakás esetén 20 %-áig, pénzintézeti, vagy más hitelt nem vesz igénybe

e) aki egyenes ági rokontól kíván lakást vásárolni

f) 12ha a kérelmező(-k) összjövedelméből számított egy főre eső havi nettó jövedelem meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum négyszeresét,

g) akinek lakásépítés esetén a bekerülési költsége meghaladja a 22 millió forintot, míg lakásvásárlás esetén a 18 millió forintot,

h) 13nem jogosult a támogatásra az, aki korábban önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanban lakott és bérleti díj hátralékát nem rendezte.

(2)14 -----

(3) Helyi támogatás nyújtására

a)15 lakásvásárlásnál az adás-vételi szerződés megkötése után, a vételár teljes kiegyenlítéséig,

b) lakás építése esetén a használatbavételi engedély kiadásáig van lehetőség.

(4) A (3) bekezdés alkalmazásakor a kérelem benyújtásának időpontja az irányadó.

5. § (1)16 A támogatás összege a 3. § (1) és (2) bekezdése alapján megállapított jogosultság esetén 600.000 Ft.

(2)17 A 3. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülése esetén a támogatás felső határa:

a) egyedülálló kérelmező részére 300.000 Ft

b) gyermektelen házaspár részére 400.000 Ft

c) egy gyermekes kérelmező részére 500.000 Ft

d) két gyermekes kérelmező részére 600.000 Ft

e) három és több gyermekes kérelmező részére 700.000 Ft

azzal, hogy a támogatás mértéke a felépíteni, illetve megszerezni kívánt ingatlan bekerülési értékének, illetve vételárának 50 %-át nem haladhatja meg.

(3) A 3. § (3) és (5) bekezdéseiben meghatározott igényjogosultak támogatásának mértékéről - a (2) bekezdésben megállapított határokon belül - a kérelmezők jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálatát követően a 18polgármester dönt. Abban az esetben, ha az igénylő a 3. § (1) bekezdése alapján alanyi jogon jogosult a támogatásra, de három, vagy több gyermeke van, jövedelmi és vagyoni helyzete alapján a 19polgármester dönt a (2) bekezdés d.) pontja szerinti magasabb támogatás biztosításáról

6. § (1) A támogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani az arra rendszeresített formanyomtatványon.

(2) A kérelemhez mellékelni kell:

a) lakásvásárlásnál az adásvételi szerződést,

b)20 lakásépítésnél az építési telek három hónapnál nem régebbi tulajdoni lap másolatát, a jogerős építési engedélyt és nyilatkozatot arról, hogy három éven belül a lakás használatbavételi engedélyét becsatolja. Ennek elmulasztása esetén a támogatás összegét a Ptk-ban meghatározott kamattal egy összegben kell visszafizetni,

c) kérelmező és a vele együtt költözök jövedelem igazolását,

d) minden egyéb olyan iratot, amely a támogatás mértékének megállapításánál alapul szolgálhat.

(3) A kérelmező jogosultságát a Polgármesteri Hivatal a kérelem elbírálása előtt helyszíni környezettanulmánnyal ellenőrzi.

(4) A támogatás odaítéléséről a 21polgármester határoz.

(5) A 22polgármester a kérelmezőt döntését követő 15 napon belül határozatban értesíti.

7. § (1) A támogatás biztosítására a kedvezményezettel a polgármester kölcsönszerződést köt.

(2) A szerződésben szerepeltetni kell a kedvezményezett

a) nevét, lakcímét, születési idejét, születési helyét, anyja nevét,

b) a megépítendő, vagy megvásárolandó ingatlan adatait,

c) a támogatás jogcímét és összegét,

d) a kölcsön biztosításának és visszafizetésének feltételeit,

e) a szerződésszegés jogkövetkezményeit.

f) a támogatással felépített, vagy megvásárolt lakás további megterhelésének, valamint elidegenítésének feltételeit

(3) Az önkormányzat a kölcsönösszeg és járulékai erejéig jelzálogjogot, valamint ennek biztosítására a támogatás megfizetésének időtartamára elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be az ingatlan-nyilvántartásba.

(4) A polgármester a Polgármesteri Hivatal közreműködésével köteles:

a) a szerződésben rögzített támogatás összegét 15 napon belül a folyósító pénzintézetnek átutalni,

b) a visszafizetés esedékessé válásakor a kedvezményezettet a fizetésre felszólítani, illetve a hátralék behajtása iránt intézkedni.

(5)23 Amennyiben a támogatott 3 hónapon keresztül nem fizeti a havi törlesztő részletet, a Polgármester a szerződést azonnali hatállyal felmondja. A felmondás következtében a támogatásból még vissza nem fizetett részt a támogatott egy összegben köteles visszafizetni.

8. § (1) A támogatás visszafizetése a szerződés megkötését követő év első napjától esedékes. A visszafizetést havi egyenlő részletekben 10 év alatt kell teljesíteni.

(2)24 Amennyiben a megítélt támogatást a kedvezményezett a szerződés megkötésétől számított 60 napon belül nem használja fel, annak visszavonásáról a polgármester intézkedik.

9. § (1) A támogatás visszafizetésének meghatározott időre szóló elhalasztását a kedvezményezett egy alkalommal a 25polgármestertől kérheti.

(2) A 26polgármester a kérelem elbírálásánál figyelembe veszi a kérelmező szociális és vagyoni helyzetében a megállapodás megkötése után beállt olyan rendkívüli körülményt, amely közrejátszhat a visszafizetés elhalasztásában.

(3)27 Amennyiben a polgármester a visszafizetés elhalasztását engedélyezi, a kedvezményezettel a megkötött kölcsönszerződést módosítja. E megállapodásnak tartalmaznia kell az eredeti szerződésben szereplő jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom határidejének az engedélyezett visszafizetési határidővel egyező módosítását.

10. § (1)28 A támogatás visszafizetésének elengedéséről kérelemre, méltányosságból az adós, vagy adóstárs halála esetén a 29polgármester dönt.

(2)30 Ha a polgármester a támogatás visszafizetésének elengedéséről dönt, gondoskodik az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom törléséről.

11. § (1)31 Kölcsönnel terhelt lakás elidegenítésére a teljes hátralék kiegyenlítése után kerülhet sor. A hátralék kiegyenlítés után járul hozzá a polgármester a lakás tehermentesítéséhez.

(2)32 A kedvezményezett kérelmére a polgármester a megkötött kölcsönszerződés módosításával hozzájárulhat a jelzálogjoggal terhelt lakás elidegenítéséhez oly módon, hogy a támogatás visszafizetését biztosító jelzálog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom az újonnan megszerzett ingatlanra változatlan tartalommal átjegyzésre kerüljön. A jelzálogjogot, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat csak önálló helyrajzi számmal rendelkező – társasház esetén külön albetéten szereplő – lakóingatlanra lehet átjegyezni.

(3)33 A kölcsönnel terhelt ingatlan további megterheléséhez a polgármester olyan mértékig járul hozzá, hogy az önkormányzat által nyújtott támogatás fedezete ezután is biztosított legyen.

(4) A (2) és (3) bekezdésben szereplő hozzájárulás kizárólag akkor adható, ha a kedvezményezett igazolja, hogy fizetési kötelezettségének eleget tett.

MÁSODIK RÉSZ34

11/A. § -----35

HARMADIK RÉSZ36

Helyi lakbér(-albérleti) támogatás

12. §37 (1) Helyi lakbértámogatást igényelhet az önkormányzattól az a nagykorú Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgára:

a) aki, legalább egy éves folyamatos lakhatást igazol, vagy legalább egy éves kecskeméti munkaviszonnyal rendelkezik,

b) aki, nem állami, vagy önkormányzati tulajdonban lévő önálló lakást bérel legalább egy évre, vagy meghatározatlan időre szóló bérleti szerződés alapján,

c) akinek, vagy házastársának, illetve a vele jogszerűen együttköltöző hozzátartozójának tulajdonában, haszonélvezetében nincs és 5 éven belül nem is volt:

- beköltözhető lakás, vagy családi ház,
- forgalomképes építési telek, hétvégi ház, vagy üdülő-telek,
- egyéb 1.000.000 Ft-ot meghaladó értékű ingatlan,
kivéve:
- a házastársi illetve élettársi vagyonközösség megszűntetését követő 1 év után, az a gyermekét, gyermekeit egyedül nevelő szülő, aki a vagyonmegosztásból őt megillető részből a lakhatását nem tudja az eltelt idő alatt megoldani.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek megléte esetén is csak akkor lehet jogosult támogatásra a kérelmező, ha a saját és a vele jogszerűen együttköltözők együttes jövedelméből számított egy főre eső nettó jövedelem a kérelem benyújtásának időpontjában nem haladja meg a kérelem benyújtásának időpontjában megállapított öregségi nyugdíj minimumának
a) egyedülálló személy esetén 300 %-át,
b) 2-4 fős család esetén 250 %-át
c) 5 vagy több fős család esetén 200 %-át,
ugyanakkor rendelkezik olyan nagyságú, állandó jövedelemmel, mely a bérelt lakás, valamint a megélhetés együttes költségeire fedezetül szolgál.

13. § (1) A támogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani az arra rendszeresített formanyomtatványon.

(2) A kérelemhez mellékelni kell:

a) a bérleti szerződés egy példányát,

b) ----38

c) a kérelmező, valamint a vele együttlakó, jövedelemmel rendelkező személyek jövedelemigazolását.

(3)39 A kérelmező jogosultságát a Polgármesteri Hivatal a kérelem elbírálása előtt, helyszíni környezettanulmánnyal ellenőrzi, valamint a kérelemben szereplő adatokat, a Földhivatal és a Polgármesteri Hivatal nyilvántartása alapján egyezteti. A helyszíni környezettanulmány kiterjed a kérelmező életfeltételeinek vizsgálatára.

(4) A támogatás odaítéléséről a 40polgármester dönt.

14. §41 (1) Nem jogosult támogatásra az aki:

a) a 32/1999. (XII.20.) rendeletben foglaltaknak megfelelően szociális bérlakás, nyugdíjasházi bérlakás, vagy garzonházi bérlakás bérleti jogát pályázaton elnyerte, és a bérbeadóval a bérleti szerződés megkötését önhibájából elmulasztotta.,

b) magasabb komfortfokozatú és/vagy nagyobb alapterületű lakást bérel, mint amekkorát rendszeres havi bevallott jövedelméből fent tud tartani, és ezáltal jogosulatlanul, vagy indokolatlanul magasabb támogatásban részesülhetne,

c) a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. (továbbiakban Ltv.) hatályba lépését követően birtoksértő magatartással költözött önkormányzati bérlakásba,

d) korábban önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanban lakott és bérleti díj hátralékait nem rendezte,

e) a 27/1993. (IX.16.) rendelet szerint lakásfenntartási támogatásban részesül,

f) korábban önkormányzati tulajdonú bérleti jogáról pénzbeli térítés ellenében mondott le,

g) rendelkezik olyan vagyontárggyal, értékpapírral (beleértve a kárpótlási jegyet is) amely, értékének együttes összege az 1.000.000 Ft-ot a pályázat benyújtásakor meghaladja.

(2) Továbbá nem jogosult a támogatásra és a már felvett támogatás egyösszegű visszafizetésére köteles az, aki a kérelme elbírálásához szándékosan hamis adatokat közöl és ezzel a bíráló bizottságot megtéveszti, vagy tévedésben tartja.

15. § (1)42 A támogatás mértéke:

a.) összkomfortos lakás bérlete esetén 280 Ft/m2
b.) komfortos lakás bérlete esetén 280 Ft/m2
c.) félkomfortos lakás bérlete esetén 230 Ft/m2
d.) komfort nélküli lakás bérlete esetén 200 Ft/m2
a család nettó jövedelmének:
a.) eltartott hiányában 20 %-ával
b.) egy eltartott esetén 18 %-ával
c.) két eltartott esetén 15 %-ával
d.) három vagy több eltartott esetén 10 %-ával
e.) nyugdíjas, vagy rokkantnyugdíjas esetén 10 %-ával
csökkentett értéke.
(2) A gyermekét (-eit) egyedül nevelő kérelmező esetében a 43polgármester az (1) bekezdésben, %-ban megállapított jövedelemhányadot 5 %-kal alacsonyabb mértékben is megállapíthatja. Az így megállapított jövedelemhányad azonban nem lehet kevesebb az (1) bekezdés d.) pontjában megállapított mértéknél.
(3) A támogatás mértéke tekintetében figyelembe vehető lakásnagyság:
a) 1-3 fő esetén 54 m2
b) 4 fő esetén 62 m2
c) 5 fő esetén 72 m2
d) 6, vagy több fő esetén 80 m2
(4) A munkanélküli személy, valamint a gyermekgondozási segélyben, és a gyermekgondozási díjban részesülő szülő a támogatás folyósításának szempontjából eltartottnak minősül, de a munkanélküli segély, a jövedelempótló támogatás, valamint a gyermekgondozási segély a nettó jövedelembe beleszámít.
(5) Szükséglakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség bérletéhez támogatás nem nyújtható.
(6) 80 m2-nél nagyobb lakás bérletéhez jogosultság esetén sem nyújtható támogatás.
(7) Ha az (1)-(3) bekezdés alapján nyújtható támogatás mértéke az 1.000,-Ft/hó összeget nem éri el a 44polgármester a kérelmet elutasítja.

16. § (1) Helyi lakbértámogatás egy éves időtartamra nyújtható, de egy év eltelte után a kérelem újból előterjeszthető.

(2) A támogatás a kérelem benyújtását követő hónap első napjától jár.

17. § (1) A támogatás jogosultja a Polgármesteri Hivatalnak 8 napon belül köteles bejelenteni a jogosultsági feltételekben és a lakás bérleti jogviszonyában bekövetkezett változásokat, így különösen:

a) a bérleti jogviszony bármely fél részéről történő felmondását,

b) a bérleti jogviszony megszüntetését, vagy szüneteltetését,

c) a jövedelmi viszonyokban bekövetkezett változást.

(2) A támogatás jogtalan igénybevétele esetén a felvett összeget egyösszegben vissza kell téríteni.

(3)45 A 46polgármester a (2) bekezdésben foglaltak alapján az albérleti támogatás visszafizetésére, méltányossági okok fennállása esetén kérelemre, legfeljebb 6 havi részletfizetést engedélyezhet.

NEGYEDIK RÉSZ47

Az önkormányzati bérlakások lakbérének megfizetéséhez nyújtható helyi támogatás

18. § Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakás bérlője az általa bérelt lakás bérleti díjának megfizetéséhez támogatást igényelhet.

19. § (1)48 Nem nyújtható támogatás:

a) az otthonházak – kivéve a nyugdíjasházak – bérlőinek,

b) az átmeneti szállások- szobabérlők háza- bérlőinek,

c) a valamely feltétel bekövetkeztéig tartó bérleti szerződéssel rendelkező bérlőknek,

d) a jogcím nélküli lakóknak.

(2)49 Annak a kérelmezőnek, aki nem felel meg a R. 21. §-ában szereplő együttes jogosultsági feltételeknek, támogatás nem nyújtható.

20. § (1) A támogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani az arra rendszeresített formanyomtatványon.

(2) A kérelemhez mellékelni kell:

a) a bérleti szerződés egy példányát,

b) a bérleti díjtartozásról szóló nemleges igazolást,

c) a kérelmező, valamint a vele együttlakó, jövedelemmel rendelkező személyek jövedelemigazolását.

(3) A támogatás odaítéléséről a 50polgármester dönt.

21. §51 (1)52 Támogatásra az a kérelmező jogosult, akinek, illetve a vele jogszerűen együtt lakók együttes jövedelméből számított egy főre eső nettó jövedelme a kérelem benyújtásának időpontjában nem haladja meg a kérelem elbírálásának időpontjában megállapított öregségi nyugdíj minimumának

- egyedülálló személy esetén 180 %-át,
- 2 fős család esetén 140 %-át,
- 3 fős család esetén 120 %-át,
- 4 fős család esetén 110 %-át,
- 5, vagy több fős család esetén 100 %-át,
továbbá a bérelt lakás szoba száma a kérelmező és a vele jogszerűen együtt lakók számától függően nem haladja meg
- 1 személy esetén 1 szobát,
- 2-3 személy esetén 2 szobát,
- 4-5 személy esetén 2,5 szobát,
- 6, vagy több személy esetén 3 szobát.
(2) 53 Költségalapon meghatározott lakbérű bérlakás esetén is jogosult támogatásra az a kérelmező, akinek, illetve a vele jogszerűen együtt lakók együttes jövedelméből számított egy főre eső nettó jövedelme a kérelem benyújtásának időpontjában nem haladja meg a kérelem elbírálásának időpontjában megállapított öregségi nyugdíj minimumának
- egyedülálló személy esetén 300 %-át
- 2 fős család esetén 250 %-át
- 3 fős család esetén 200 %-át
- 4 fős család esetén 160 %-át
- 5, vagy több fős család esetén 130 %-át
továbbá a bérelt lakás szoba száma a kérelmező és a vele jogszerűen együtt lakók számától függően nem haladja meg
- 1 személy esetén 1 szobát,
- 2-3 személy esetén 2 szobát,
- 4-5 személy esetén 2,5 szobát,
- 6, vagy több személy setén 3 szobát.

21/A. §54 (1) A támogatás mértéke a kérelmezővel jogszerűen együttlakók közül, az eltartottak számától függően, a lakbér

a) egyedülálló személy esetén 10 %-a,

b) 1-2 eltartott esetén 15 %-a,

c) 3, vagy több eltartott esetén 20 %-a,

d) nyugdíjas, vagy rokkantnyugdíjas személy esetén 20 %-a.

(2) A gyermekét (-eit) egyedül nevelő kérelmező esetében a 55polgármester a támogatás összegét az (1) bekezdésben megállapított %-oknál magasabb mértékben is megállapíthatja. Az így megállapított támogatás összege azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdés c.) pontja szerint megállapítható legmagasabb támogatás összegét.

(3) A munkanélküli személy, valamint a gyermekgondozási segélyben és a gyermekgondozási díjban részesülő szülő a támogatás elbírálásának szempontjából eltartottnak minősül, de a munkanélküli segély, a jövedelempótló támogatás, a gyermekgondozási segély, valamint a gyermekgondozási díj a kérelmező család nettó jövedelmébe beleszámít.

(4) A nyújtható támogatás legkisebb mértéke 200.-Ft/hó.

(5)56 Költségalapon meghatározott lakbérű bérlakás esetén a támogatás mértéke a kérelmezővel jogszerűen együttlakók közül, az eltartottak számától függően, a lakbér

egyedülálló személy esetén 15%-a,
1-2 eltartott esetén 20%-a,
3, vagy több eltartott esetén 30%-a,
(6) 57 A támogatás megítéléséről kérelem alapján a 58polgármester dönt. A támogatás 1 év időtartamra adható.

22. § (1) A támogatás egy éves időtartamra nyújtható, de egy év eltelte után a kérelem újból előterjeszthető.

(2) A támogatás a kérelem benyújtását követő hónap első napjától jár.

23. § A nyújtott támogatást a Polgármesteri Hivatal negyedévente, egyösszegben utalja át a bérbeadó szervezetnek.

24. § (1) A támogatás jogosultja a Polgármesteri Hivatalnak 8 napon belül köteles bejelenteni minden olyan változást, amely a támogatásra vonatkozó jogosultságát, vagy a támogatás mértékét befolyásolja, így különösen:

a) a bérleti jogviszony megszűnését,

b) a jövedelmi viszonyaiban bekövetkezett változást.

(2) Meg kell szüntetni a támogatást, ha a bérlő:

a) bérleti jogviszonya megszűnik,

b) támogatásra jogosultsága megszűnik,

c) lakbérfizetési kötelezettségének 3 hónapig folyamatosan nem tesz eleget.

(3) A támogatás jogtalan igénybevétele esetén a felvett összeget egyösszegben vissza kell téríteni.

(4)59 A 60polgármester a (2) bekezdésben foglaltak alapján a lakbér támogatás visszafizetésére, méltányossági okok fennállása esetén kérelemre, legfeljebb 6 havi részletfizetést engedélyezhet.

ÖTÖDIK RÉSZ61

Vegyes és záró rendelkezések

25. § (1) Az adott évben a lakáscélú önkormányzati támogatásokra felhasználható költségvetési keret összegét a Közgyűlés - támogatási formánként - a 62polgármester javaslata alapján határozza meg.

(2) E rendelet alkalmazása szempontjából nettó jövedelemnek a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 4. § (1) bekezdés a.) pontjában meghatározott jövedelmet kell tekinteni.

(3) Az e rendelet alapján nyújtott támogatások nyilvántartásáról, valamint a támogatások folyósításáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik.

26. § (1) E rendelet 2000. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő kérelmek elbírálása esetében is alkalmazni kell.

(2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a lakáscélú önkormányzati támogatás helyi rendszeréről szóló 4/1994. (II. 23.) KR. számú rendelet, valamint az ezt módosító és kiegészítő
22/1994. (IV. 23.) KR. számú rendelet,
21/1996. (V. 20.) KR. számú rendelet
a helyi lakbértámogatásról szóló 4/1992. (II. 5.) KR. számú rendelet, valamint az ezt módosító és kiegészítő
5/1994. (II. 23.) KR. számú rendelet,
39/1994. (XI. 18.) KR. számú rendelet
az önkormányzati bérlakások lakbérének megfizetéséhez nyújtható helyi támogatásról szóló 3/1993. (I. 21.) KR. számú rendelet, valamint az ezt módosító és kiegészítő
29/1993. (IX. 6.) KR. számú rendelet,
40/1994. XI. 18.) KR. számú rendelet.
1

Módosította: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

2

Módosította: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

3

Módosította: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2005. november 1.

4

Módosította: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

5

Kiegészítette: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2005. november 1.

6

Módosította: a 43/2000. (X. 2.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2000. október 2.

7

Kiegészítette: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

8

Módosította: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 3. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

9

Módosította: 45/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet 7.§-a. hatályba lépett: 2011. január 1.

10

Hatályon kívül helyezte: a 15/2000. (IV. 25.) KR. számú rendelet 1. §-a.

11

Módosította: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2003. február 17.

12

Módosította: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 4. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

13

Kiegészítette: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 5. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

14

Hatályon kívül helyezte: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 7. §-a.

15

Módosította: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 6. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

16

Módosította: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2003. február 17.

17

Módosította: a 23/2003. (V: 12.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2003. május 12.

18

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

19

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

20

Módosította: az 57/2003. (XII. 1.) KR. számú rendelet 7. §-a. Hatályba lépett: 2004. január 1.

21

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

22

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

23

Kiegészítette: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 3. §-a. Hatályba lépett: 2003. február 17.

24

Módosította: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 4. §-a. Hatályba lépett: 2003. február 17.

25

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

26

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

27

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

28

Módosította: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 5. §-a. Hatályba lépett: 2003. február 17.

29

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

30

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15

31

Módosította: a 23/2003. (V: 12.) KR. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2003. május 12.

32

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (3) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15

33

Módosította: a 23/2003. (V. 12.) KR. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2003. május 12.

34

Kiegészítette: a 29/2000. (VII. 24.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2000. július 24.

35

Hatályon kívül helyezte: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 8. §-a.

36

Módosította: a 29/2000. (VII. 24.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2000. július 24.

37

Módosította: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 4. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

38

Hatályon kívül helyezte: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 9. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

39

Módosította: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 5. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

40

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

41

Módosította: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 6. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

42

Módosította: a 7/2003. (II. 17.) KR. számú rendelet 6. §-a. Hatályba lépett: 2003. február 17.

43

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

44

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

45

Kiegészítette: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 7. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

46

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

47

Módosította: a 29/2000. (VII. 24.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2000. július 24.

48

Módosította: a 32/2000. (VIII. 16.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2000. augusztus 16.

49

Módosította: a 15/2000. (IV. 25.) KR. számú rendelet 3. §-a. Hatályba lépett: 2000. május 1.

50

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

51

Módosította: a 15/2000. (IV. 25.) KR. számú rendelet 4. §-a. Hatályba lépett: 2000. május 1.

52

Módosította: a 32/2000. (VIII. 16.) KR. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2000. augusztus 16.

53

Kiegészítette: a 32/2000. (VIII. 16.) KR.. számú rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2000. augusztus 16.

54

Kiegészítette: a 15/2000. (IV. 25.) KR. számú rendelet 5. §-a. Hatályba lépett: 2000. május 1.

55

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

56

Kiegészítette: a 32/2000. (VIII. 16.) KR. számú rendelet 3. §-a. Hatályba lépett: 2000. augusztus 16.

57

Kiegészítette: a 32/2000. (VIII. 16.) KR. számú rendelet 3. §-a. Hatályba lépett: 2000. augusztus 16.

58

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

59

Kiegészítette: a 42/2005. (X. 24.) rendelet 8. §-a. Hatályba lépett: 2005. november 1.

60

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.

61

Módosította: a 29/2000. (VII. 24.) KR. számú rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2000. július 24.

62

Módosította: 37/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 15.§ (4) bekezdése. Hatályba lépett: 2010. október 15.