Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 35/2009. (VII. 9.) önkormányzati rendelete
a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról
Hatályos: 2011. 11. 10- 2022. 11. 16Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 35/2009. (VII. 9.) önkormányzati rendelete
a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról1
A Fővárosi Közgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint a 18. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Budapest Fővárosi Ifjúsági Koncepciójában és intézkedési tervében foglaltak megvalósítása érdekében a következő rendeletet alkotja.
1. § Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Ifjúsági Tanácsot hoz létre.
I. A Budapesti Ifjúsági Tanács feladata
2. § (1) A Budapesti Ifjúsági Tanács a fiatalok képviseletét biztosító véleményező és javaslattevő fórum.
(2) A Budapesti Ifjúsági Tanács figyelemmel kíséri a Budapesten élő, tanuló, dolgozó fiatalok helyzetét, javaslatot készít, állást foglal különösen az oktatásügyi, egészségügyi, szociális, közlekedési, sportügyi, városrendezési és közművelődési ágazatokat érintő és a fiatalokkal összefüggő kérdésekben.
(3) A Budapesti Ifjúsági Tanács feladata különösen
a) képviseli a fiatalok sajátos szükségleteit és érdekeit Budapest Főváros Önkormányzatának döntési folyamataiban
b) figyelemmel kíséri és véleményezi Budapest Főváros Önkormányzata fiatalokat érintő programjait, terveit, tervezeteit
c) javaslatot tesz Budapest Főváros Önkormányzata részére a fiatalokat érintő ágazati koncepciók kialakítása során
d) gyűjti és feldolgozza a fiatalokkal foglalkozó szakmacsoportok véleményét, információit, ennek érdekében kutatásokat, felméréseket kezdeményezhet, illetve azokhoz szakmai támogatást nyújthat
e) a fiatalok helyzetét, esélyeit javító javaslatokat fogalmaz meg és kezdeményezéseket tesz, valamint közreműködik ezen programok kidolgozásában
f) állást foglal Budapest Főváros Önkormányzatának testületei részére készülő előterjesztések, koncepciók, tervek, programok fiatalokat érintő kérdéseiben
g) részt vesz Budapest Főváros Önkormányzata ifjúságpolitikai célkitűzéseinek, kezdeményezéseinek és programjainak a társadalommal való megismertetésében.
II. A Budapesti Ifjúsági Tanács tagjai
3. §2 (1) A Budapesti Ifjúsági Tanácsnak 28 tagja van.
(2) A Budapesti Ifjúsági Tanács szavazati joggal rendelkező tagjai:
III. A Budapesti Ifjúsági Tanács működése
4. § (1) A Budapesti Ifjúsági Tanács alakuló ülését a rendelet hatálybalépését követő 60 napon belül a Főpolgármester hívja össze.
(2) A Budapesti Ifjúsági Tanács alakuló ülésén megválasztja elnökét és alelnökét. A Budapesti Ifjúsági Tanács üléseit az elnök és az alelnök megválasztásig a korelnök, az elnök és az alelnök megválasztását követően pedig az elnök - akadályoztatása esetén az alelnök - vezeti. Amennyiben az alakuló ülésen elnök és alelnök választásra nem kerül sor, abban az esetben megválasztásukig az elnök és az alelnök jelen rendeletben foglalt feladat- és hatásköreit a korelnök gyakorolja. Az alakuló ülés dönt a Budapesti Ifjúsági Tanács ügyrendjéről. A Budapesti Ifjúsági Tanács által elfogadott ügyrend Budapest Főváros Önkormányzatának jóváhagyásával lép hatályba. A jóváhagyásról a Fővárosi Közgyűlés dönt.
(3) A Budapesti Ifjúsági Tanács alakuló ülését követő üléseit az elnöke hívja össze a napirendet tartalmazó írásos meghívó kiküldésével, melyet az ülést megelőző 5. munkanapig kell az érintetteknek megküldeni. Új ülés összehívására a szavazati joggal rendelkező tagok egyharmada javaslatot tehet úgy, hogy azt a Budapesti Ifjúsági Tanács elnökénél írásban kezdeményezi.
(4) A Budapesti Ifjúsági Tanács szükség szerint, de évente legalább 6 ülést tart, üléseiről emlékeztető készül.
(5) A Főpolgármesteri Hivatal gondoskodik a Budapesti Ifjúsági Tanács működésével kapcsolatos szervezési és ügyviteli feladatok ellátásáról.
(6) A Budapesti Ifjúsági Tanács ülésén a tagok határozati formában döntenek. A Budapesti Ifjúsági Tanács akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok több mint fele jelen van. Az érvényes határozathoz a jelenlévők több mint felének igen szavazata szükséges. Szavazategyenlőség esetén az elnök - akadályoztatása esetén az alelnök - szavazata dönt. Amennyiben a határozatképesség nem biztosított, úgy 15 napon belül új ülést kell összehívni. A Budapesti Ifjúsági Tanács tizenegynél kevesebb szavazati joggal rendelkező taggal nem működhet, amennyiben a létszám tizenegy fő alá csökken, működését fel kell függeszteni.
(7)3 A Budapesti Ifjúsági Tanács a tevékenységéről, üléseinek eredményeiről rendszeresen, de legalább évente tájékoztatást ad a Fővárosi Közgyűlésnek, valamint eseti jelleggel a Fővárosi Közgyűlés szakmai bizottságainak.
(8) A Budapesti Ifjúsági Tanács ülései nyilvánosak.
(9) A Budapesti Ifjúsági Tanács szükség szerint, eseti jelleggel szakértőket, szakértő testületeket hívhat meg üléseire.
(10) A Budapesti Ifjúsági Tanács működésével, döntéshozatali rendjével, a döntések nyilvánosságával összefüggő, valamint e rendeletben nem szabályozott egyéb rendelkezéseket az ügyrend tartalmazza.
IV. Záró és átmeneti rendelkezések
5. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
6. §4
Az önkormányzati rendeletet a Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 42/2022. (XI. 7.) önkormányzati rendelete 5. §-a hatályon kívül helyezte 2022. november 17. napjával.
Megállapította: 68/2011. (XI. 9.) Főv. Kgy. rendelet 1. §. Hatályos: 2011. XI. 10-től.
Módosította: 58/2010. (XII. 23.) Főv. Kgy. rendelet 33. §.
Hatályon kívül helyezve: 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 70. § (3) alapján. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.