Abod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(VI.8.) önkormányzati rendelete

Abod Község Helyi Építési Szabályzatáról

Hatályos: 2019. 09. 01

Abod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(VI.8.) önkormányzati rendelete

Abod Község Helyi Építési Szabályzatáról

2019.09.01.

Abod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában, valamint a 13. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva,

a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi Főosztály,
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály,
Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala,
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály,
Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály,
Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály,
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatala Állami Főépítész,
Abod Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelet 1. melléklet 1.3 pontjában biztosított véleményezési jogkörben eljáró Ügyrendi Bizottság véleményének kikérésével
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya Abod Község közigazgatási területére terjed ki.

(2) Az érvényességi területen belül építési tevékenységet folytatni, arra hatósági engedélyt adni, telket, területet kialakítani, valamint kötelezést előírni csak a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.), az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.), valamint e törvény alapján meghatározott, az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: OTÉK) előírásai, Abod Község Helyi Építési Szabályzata (a továbbiakban: HÉSZ), és a rendelet mellékletét képező szabályozási tervek előírásainak együttes figyelembevételével lehet.

(3) A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden természetes és jogi személyre nézve kötelező előírásokat tartalmaz. A rendelet előírásaitól eseti eltérést az I. fokú építési hatóság csak azon a területen és csak abban a körben biztosíthat – az országos érvényű előírások keretein belül-, ahol és amely tárgyat érintően erre a HÉSZ feljogosítja.

(4) A HÉSZ mellékletét képezi a Belterület Szabályozási Terve, Egyéb beépítésre szánt terület Szabályozási terve, és a Külterület Szabályozási terve.

2. Az igazgatási terület, a belterület és a határok módosítása

2. § (1) Az igazgatási terület változtatása nem tervezett.

(2) A belterület határvonalát a szabályozási tervek tüntetik fel. A határvonal a 2012. október 31-én érvényes ingatlan-nyilvántartás szerinti állapot alapján került feltüntetésre.

(3) A belterületbe vonás feltételei:

a) a belterületbe vonandó terület közvetlenül csatlakozzon a meglévő belterülethez,

b) szigetszerű belterületbe vonás csak legalább 5 hektár nagyságú terület esetén kezdeményezhető;

c) a belterületbe vonás legkisebb egysége a Szabályozási Terven jelölt terület-felhasználási egység, tömb, építési övezet.

d) a belterületbe vonás ütemezetten is végrehajtható.

(4) Azon területeket, melyek nem szerepelnek az előirányzott belterületbe vonandó területek között, csak a Településszerkezeti terv és a Szabályozási terv módosítása után lehet belterületbe vonni. A tényleges belterületbe vonás előtt Képviselőtestületi döntést kell hozni, mely tisztázza a belterületbe vonás műszaki, gazdasági, üzemeltetési és egyéb feltételeit, a belterületbe vonás költségvonzatait és költségviselésének feltételeit. A belterületbe vonás költségeit az Önkormányzat az Étv-ben meghatározott mértékig előzetes megállapodás alapján a tulajdonosokra átháríthatja.

(5) A tervezett területhasználat a HÉSZ szerint előírt infrastrukturális ellátásáról, a közmű- és közlekedési kapcsolatok kiépítéséről, illetve az egyéb terület-előkészítési feladatok végrehajtásáról és tervi előkészítéséről, valamint a terület üzemeltetési feltételeiről a belterületi határ változásáról szóló határozat megalkotásával egyidejűleg kell dönteni.

II. Fejezet

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖVETELMÉNYEK

3. § Abod Község igazgatási területén építési használat szerint:

a. beépítésre szánt területek, és
b. beépítésre nem szánt területek
kerültek kijelölésre, melyek terület felhasználási és övezeti besorolását a belterületi és külterületi szabályozási tervek határozzák meg, és határolják le.

3. A beépítésre szánt területek területfelhasználása

4. § (1) A beépítésre szánt területek az alábbi területfelhasználási kategóriákba sorolandók:

A

B

1.

TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉG

JELE

2.

Vegyes terület

V

3.

Településközpont

Vt

4.

Lakóterületek

L

5.

Falusias

Lf

6.

Gazdasági terület

G

7.

Kereskedelmi, szolgáltató

Gksz

8.

Ipari

Gip

9.

Különleges beépítésre szánt terület

K

10.

Mezőgazdasági üzemi terület

Kmü

11.

Temető területe

Kt

(2) A területek övezeti határvonalait és építési övezeti besorolásukat a Szabályozási Tervek határozzák meg.

4. A beépítésre nem szánt területek területfelhasználása

5. § (1) A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási kategóriákba sorolandók:

A

B

1.

TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉG

JELE

2.

Közlekedési területek

3.

Közutak területe

Köu

4.

Települési főút

Köu/1

5.

Kiszolgáló út

Köu/2

6.

Mezőgazdasági terület

7.

Általános mezőgazdasági terület/szántó

Má/sz

8.

Általános mezőgazdasági terület/gyep

Má/gy

9.

Kertes mezőgazdasági terület

Mk

10.

Zöldterületek

Z

11.

Közkert

Z/kk

12.

Erdőterületek

E

13.

Védelmi célú erdőterület

Ev

14.

Gazdasági erdőterület

Eg

15.

Vízgazdálkodási területek

V

16.

Állandó vízfelület

17.

Különleges beépítésre nem szánt területek

Kb

19.

Sport terület

Kb/sp

(2) A területek határvonalait és övezeti besorolásukat a Szabályozási Tervek határozzák meg.

5. Szabályozási elemek

6. § (1) A kötelező szabályozási elemek jelölését és jelkulcsát a Szabályozási Tervek tartalmazzák.

(2) A Szabályozási Tervek kötelező szabályozási elemei:

1. A belterületek és tervezett belterületek határvonala;

2. A közterületek és egyéb funkciójú területek határvonala – meglévő és tervezett szabályozási vonal;

3. Szabályozási szélesség – a tervezett szabályozási vonalak közötti minimális közterület keresztmetszeti szélessége;

4. A területfelhasználási mód, az építési övezet és az övezet határa;

5. A területfelhasználási, az építési övezeti és az övezeti besorolás;

6. A terepszint alatti építmények előírásai;

7. Az egyes területfelhasználási egység és építési övezet minimális közművesítésének előírásai.

(3) A kötelező szabályozási elemek módosításához a Szabályozási terv módosítása szükséges. Az építési övezet határa egy tömbön belül a szabályozási terv módosítása nélkül csak akkor változhat, ha a telekméretekre vonatkozó övezeti előírások megtarthatóak, és a telekalakítások nem eredményezik az érintett övezetek ellehetetlenülését, vagy nem haladják meg az érintett övezet területének 20%-át. Az övezeti határ telekhatárhoz kötött, övezeti határ csak telekhatáron lehet. Egy telek csak egy övezetbe tartozhat.

6. A telekalakítás szabályai

7. § (1) Az egyes építési övezeteken és egyéb övezeteken belül a telekalakítás és telekosztás a meglévő, ill. kialakított közútról vagy magánútról biztosított közvetlen kapcsolat mellett a Szabályozási terv, a HÉSZ, magasabb rendű egyéb jogszabályok, valamint Telekalakítási terv alapján végezhető.

(2) Az építési telkek kialakításánál vizsgálni kell a szomszédos ingatlanok beépíthetőségét is, hogy az ún. közrezárás és a beépítés ellehetetlenítése ne következhessen be.

(3) Nyúlványos telek újonnan nem alakítható ki. Meglévő, közterületi kapcsolatokkal nem rendelkező (csak szolgalmi joggal megközelíthető) telkek esetében nyúlványos telkek kizárólag a kialakult állapot rendezése céljából alakíthatók ki.

7. A telkek beépítésének feltételei

8. § (1) A HÉSZ érvényességi területén belül minden belterületen és külterületen lévő beépítésre szánt terület-felhasználási egységre és építési telekre a megközelítést közútról vagy magánútról biztosítani kell. A külterületen lévő beépítésre nem szánt mezőgazdasági- és erdőterületek megközelítése a településen belül kialakult határhasználati és megközelítési rend szerint történhet. Ilyen esetben a kialakult rend szerint az egyes területfelhasználási egységek, illetve az ezen belüli földrészletek magánterületről is megközelíthetőek szolgalmi jog bejegyzésével.

(2) Állandó és időszakos vízfolyások menti területek beépítésének előfeltétele a felszíni vízfolyások, patakok mértékadó vízhozamra történő kiépítése, mederrendezése. A telkek beépítésének előfeltétele a terület vízrendezésének és csapadékvíz elvezetésének a megoldása.

(3) A közművesítés kötelező mértéke:

a) Ahol szennyvízcsatorna kiépül, kötelezően rá kell kötni. A szennyvízelvezetés szolgáltatásának igénybevétele a használatbavételi engedély kiadásának időpontjától kötelező. Ezeken a területeken a zárt rendszerű szennyvíztározót üzemen kívül kell helyezni, új zárt rendszerű szennyvíztározóra engedélyt kiadni nem lehet.

b) Amennyiben a szennyvízkezelés zárt rendszerű egyedi szennyvíztározóban történik, ennek üzembe helyezését a használatbavétel feltételeként kell meghatározni, és vízzáróságát hivatalos mérési dokumentumokkal, a vízzáróság próbájával kell igazolni.

c) Az egyes építési övezetekben a belterületen és a beépítésre szánt területen használatbavételi engedélyt kiadni csak az előírt közműhálózat kiépítése, vagy az azokat pótló berendezések megléte esetén lehet.

(4) Az úthálózat önkormányzati tulajdonba vételének feltétele a szilárd burkolat kiépítése, melynek megvalósítása az átadó tulajdonosnak, vagy jogutódjának kötelezettsége.

9. § Valamennyi övezetben elhelyezhetők:

a) A nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik, a külön jogszabályok keretei között;

b) Köztárgyak;

c) A kutatást és az ismeretterjesztést szolgáló, épületnek nem minősülő építmények;

d) A honvédelmet és a belbiztonságot szolgáló műtárgyak,

e) A nyilvános illemhelyek, hulladékgyűjtők.

III. Fejezet

ÉPÍTÉSHATÓSÁGI ELJÁRÁSOK KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYAI

8. Építéshatósági eljárások kiegészítő szabályai

értékvédelem alatt álló területeken és ingatlanokon

10. §1

9. Építéshatósági eljárások kiegészítő szabályai általános esetekben

11. § (1) Közterületen állandó használatú kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó tevékenység céljára épület, pavilon nem létesíthető, kivéve ha azt a Képviselőtestület külön rendeletben szabályozza. A közterületen elhelyezni kívánt pavilonra és egyéb építményre építési engedélyt kell kérni.

(2) Mindenféle állattartó épület esetében a zárt rendszerű, a környezetszennyezést megakadályozó szilárd és hígtrágya-tárolást kötelezően elő kell írni. Trágya, trágyalé közcsatornába nem vezethető.

IV. Fejezet

TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK ÖVEZETI SZABÁLYOZÁSA BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

10. Az egyes területfelhasználási egységekre vonatkozó általános előírások

12. § (1) Építési telken és területen épület, építmény csak akkor helyezhető el, ha:

a) az építmény, továbbá a szomszédos ingatlanok és építmények rendeltetésszerű és biztonságos használata biztosított,

b) személy- és közszolgálati járművek (tűzoltó, mentő, stb.) által megközelíthető,

c) a rendeltetésszerű használathoz szükséges – energia, ivóvíz – (szükség esetén technológiai víz) ellátás biztosítható és használatával az ellátó rendszer működésében zavart nem okoz,

d) a keletkező szennyvíz ártalommentes elvezetése vagy elhelyezése, és a telek, ill. az épület csapadékvíz elvezetése biztonságosan megoldható.

(2) Azokon a területeken, ahol az építés feltételei nem biztosítottak, építési munka csak a szükséges teendők elvégzése után, az építési feltételek rendelkezésre állását követően engedélyezhető, végezhető. Kivétel az előközművesítés, melyet elegendő a használatbavételi engedély kiadásának időpontjáig biztosítani.

(3) Terepszint alatti építmény – a közművek és közműépítmények kivételével – a legnagyobb beépítés nagyságát meghaladó mértékben csak az építési hely határain belül, a telekre vonatkozó legkisebb zöldfelület megvalósítása mellett engedélyezhető. Amennyiben a terepszint alatti építmény, vagy épületrész terepszinttől számított magassága az 1,0 métert meghaladja, úgy a beépítettség mértékének megállapításakor és az építménymagasság számításánál figyelembe kell venni. Kivételt képeznek a már meglévő pincék, valamint esetleges technológiai berendezések, ezek felújítása, rendeltetésének megváltoztatása és a telekhatáron belüli területi bővítése engedélyezhető. Terepszint alatti építmény kialakításához minden alkalommal talajmechanikai szakvélemény beszerzése szükséges.

(4) A község belterületén önálló adótorony nem létesíthető.

13. § (1) A közös udvar magánútnak tekintendő, amennyiben a szolgalmi jog az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül, így a róla megközelíthető telkek építési teleknek minősülnek a közterületi megközelítés vonatkozásában.

(2) A maximális építménymagasság az utcai épületrésznél az utcaképbe illeszkedően a kialakult, szomszédos épületek magasságához kell, hogy illeszkedjen. Az illeszkedés szabályait az építésügyi hatóság állapítja meg.

11. Építési hely, az épület elhelyezése az építési helyen belül

14. § (1) Építési vonal

a) Az építési vonalat az alábbiak szerint kell meghatározni:
1. Új beépítéseknél az előkert mérete egyben az építési vonalat is jelöli.
2. Kialakult beépítések esetében az építési vonalat az illeszkedés szabályai szerint kell megállapítani.

12. A kialakult állapot értelmezése

15. § (1) Az egyes építési övezetekre megadott övezeti előírások az újonnan kialakított telkekre, és újonnan létesített épületekre, funkciókra vonatkoznak.

(2) Kialakult telek akkor is beépíthető, ha az övezeti szabályozásban előírt kialakítható legkisebb telekterület a minimális telekszélesség és telekmélység értékeinek nem felel meg, de azon épület a szükséges telepítési távolságok, valamint a sajátos övezeti előírások betartásával elhelyezhető.

(3) Abban az esetben, ha meglévő épület kialakult építmény és homlokzatmagassága nagyobb, mint az övezeti szabályozásban megadott építménymagasság értéke úgy megtartható.

13. Az épületek kialakítására vonatkozó általános előírások

16. § (1) 2

(2) 3

(3) Saroktelken az előkertek által meghatározott építési vonalra csak „sarokház” épülhet, az utcák felé egyenrangú homlokzatokkal.

(4) A településen csak magastetős (hajlásszög: 40°-50° között) építmény építhető. Tetőtér beépítés esetén csak egy hasznos tetőtéri építményszint létesíthető, melyen belül galéria szint létesíthető.

(5) Közterület felé a tetőfelületen önálló, álló tetőablak nem építhető sem egyedi, sem összefogott formában, sem szabad oldalfalakkal, sem tetőhéjalással fedett formában. Helyette a homlokzat 1/3-ad részét meg nem haladó mértékben a homlokzat részeként megjelenő homlokzati hangsúlyt adó tetőfelépítmény (melynek minimális szélessége 3,0 m ) megjelenhet megszakított, vagy végigfutó tetőpárkánnyal. Fekvő tetőablak mind egyedileg, mind sorolva elhelyezhető.

14. Lakóterületek általános előírásai

17. § (1) A település egyedi telkes lakóövezeti területein az épületek az alábbiak figyelembe vételével kerülhetnek elhelyezésre:

a) A szabályozási terv alapján előírt építési helyen belül a megengedett legnagyobb beépítettség mértékének megfelelő nagyságú telekterület építhető be, de ez az érték nem lehet több mint 1500 m 2 .

b) Az utcai telekhatártól számított 40 méteren túli telekrész – amennyiben a Szabályozási terv másképp nem rendelkezik – nem építhető be. Nyeles telek esetében a beépített hátsó telek minimum 5 m-es előkertjét a nyél nélküli telekrészhez viszonyítva kell kijelölni.

15. Falusias lakóterületek (Lf)

18. § (1) A falusias lakóterületen belül elhelyezhető épületek és funkciók:

a) 1 lakóépület építhető, melyben legfeljebb 2 önálló rendeltetési egység (2 lakás, vagy lakás és kiskereskedelmi üzlet, vagy lakás és autójavító műhely, vagy lakás és falusi vendégház) helyezhető el.

b) Mező- és erdőgazdasági (üzemi) építmény – max. 100 m 2 alapterülettel.

c) Kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület.

d) Kézműipari építmény.

e) Helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület.

f) Sportépítmény.

g) Termelő kertészeti építmények.

(2) A falusias lakóterületen belül nem helyezhető el: üzemanyagtöltő állomás.

(3) A lakóépületeket, lakófunkciót kiegészítő épületeket, és az egyéb épületeket csak olyan rendeltetés céljára szabad létesíteni, mely a falusias lakóterület jellegéhez illeszkedik, valamint a környezetvédelmi előírásokban szabályozott környezetvédelmi határértékeket betartja.

(4) A kialakítható falusias lakóterület telkeire, beépítettségére és használatára vonatkozó övezeti jellemzőket és előírásokat a 3. melléklet tartalmazza.

16. Településközpont terület (Vt)

19. § (1) A településközpont terület lakó és települési szintű egyéb rendeltetést szolgáló épület elhelyezésére szolgál, amely nincs zavaró hatással a lakó rendeltetésre.

(2) A településközpont területen elhelyezhető épület, a lakó rendeltetésen kívül:

a) igazgatási, iroda;

b) kereskedelmi, szolgáltató, szállás;

c) hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális;

d) kulturális, közösségi, szórakoztató, sport rendeltetést is tartalmazhat.

17. Kereskedelmi, szolgáltató területek (Gksz)

20. § (1) A kereskedelmi, szolgáltató terület nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú építmények elhelyezésére szolgál.

(2) A területen elhelyezhető: mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület; gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgálati lakások; igazgatási és egyéb irodaépület.

18. Ipari területek – egyéb ipari terület (Gip)

21. § (1) Az ipari terület olyan gazdasági célú ipari építmények elhelyezésére szolgál, amelyek környezeti hatásuk miatt más beépítésre szánt területen nem helyezhetők el.

(2) A beültetési kötelezettséggel terhelt területeken tájvédelmi, településkép-védelmi és környezetvédelmi érdekeknek megfelelően védelmi célú fásítás telepítése szükséges. A beültetéseket többszintes növényállomány (min. 4 sor fa + cserjesáv) telepítésével kell megoldani.

19. Különleges területek (K)

22. § (1) A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyek a rajtuk elhelyezendő építmények rendeltetése miatt jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük külső hatásaitól is védelmet igényelnek.

(2) Különleges területek:

a) Mezőgazdasági üzemi terület – jele: Kmü

b) Temető terület – jele: Kt

20. Mezőgazdasági üzemi terület (Kmü)

23. § (1) A mezőgazdasági üzemi terület olyan mezőgazdasági tevékenységhez szükséges építmények elhelyezésére szolgál, melyek a település más beépítésre szánt területeiről csak az előírt védőtávolságon kívül telepíthetők.

(2) A területen elhelyezhetők:

a) mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos üzemi építmények,

b) a nagy létszámú állattartásra is alkalmas állattartó épületek,

c) raktárak és tároló építmények,

d) terményfeldolgozó,

e) gépjavító- és tároló műhelyépületek,

f) egyéb, mezőgazdasági tevékenységet szolgáló gazdasági épületek,

g) a terület őrzéséhez, üzemeltetéséhez szükséges egy szolgálati lakás,

h) védőfásítás, telken belüli egyéb zöldfelületek.

21. Temető (Kt)

24. § (1) A temető területén a temetéssel összefüggő építményeken kívül csak a szertartáshoz kapcsolódó kiszolgáló, ravatalozó és egyházi épület építhetők.

(2) A terület sajátos övezeti előírásai:

a) megengedett legnagyobb beépítettség: 10%;

b) megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m;

c) legkisebb zöldfelület: 40%.

(3) A temető telkén belül, a telekhatár mentét legalább 10 m széles, fásított védőterületet kell kialakítani és többszintes növényzettel betelepíteni, amennyiben erre elegendő hely biztosítható, illetve tájképvédelmi érdekeket nem sért.

V. Fejezet

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

22. Közterületek kialakítása, nyilvántartása és használata

25. § (1) A rendelet hatálya alá eső területen lévő közterületeket a Szabályozási Tervek határozzák meg.

(2) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos és az önkormányzat hozzájárulása szükséges.

(3) Amennyiben az eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni.

(4) A település közterületein elhelyezhető és engedélyezhető létesítmények és a rendeltetéstől eltérő használatok:

a) hirdető (reklám) berendezés elhelyezése,

b) közúti közlekedéssel kapcsolatos építmények,

c) köztisztasággal kapcsolatos építmények (tárgyak),

d) szobor, díszkút, egyéb műalkotások elhelyezése,

e) távbeszélő fülke elhelyezése,

f) építési munkával kapcsolatos létesítmények (állványok elhelyezése), építőanyag-tárolás,

g) zöldfelületek, fasorok,

h) közművek felépítményei,

i) egyéb, az Önkormányzat által közterület rendeletben engedélyezett funkciók.

(5) A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatának időtartamát, a közterület-használat egyéb feltételeit, illetőleg a használat díját a közterület tulajdonosa esetenként, - esetleg a tulajdonosi elvárásokat és az engedély nélküli használat szankcióit is tartalmazó - külön rendeletben szabályozza.

26. § (1) Az építési telkek közművesítését közterületről vagy közforgalom számára átadott magánútról kell megoldani.

(2) A közterületen minden esetben biztosítani szükséges a szintkülönbség rámpával történő áthidalását is.

(3) Biztosítani szükséges minden parkolóban legalább egy kerekesszékkel is igénybe vehető (méreteiben nagyobb) gépkocsi parkoló létesítését, melyet kizárólagos használatot biztosító tábla jelez.

23. Közlekedési és közmű területek (Kö)

27. § (1) A település közlekedési területei a terven szabályozási vonalak által meghatározott közterületek, melyek közlekedési és közműlétesítmények elhelyezésére szolgálnak.

(2) A közlekedési és közműelhelyezésére szolgáló terület az országos és helyi közutak, a kerékpárutak, a közterületi parkolók, járdák és gyalogutak, mindezek csomópontjai, a közmű rendszerek és környezetvédelmi létesítmények, továbbá a közművek és hírközlés - kivétel a toronyjellegű - építményeinek elhelyezésére szolgál.

(3) Közlekedési területen elhelyezhető a közlekedést kiszolgáló:

a) Közlekedési építmények

b) Kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület

c) Igazgatási épület

d) A gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás

24. Közlekedési területek

28. § (1) A közlekedési területek övezeti besorolása a tervben: Köu – közutak területe.

(2) A település közúti közlekedési területeinek besorolása:

a) Települési főút - Köu/1

b) Kiszolgáló és lakóút – Köu/2

(3) A közlekedési építmények számára építési telket kell kialakítani. A kialakítható közlekedési területekre vonatkozó övezeti jellemzőket és előírásokat az 5. melléklet tartalmazza.

(4) A meglévő és tervezett belterületi utakat tűzvédelmi, tűzoltási és környezetvédelmi szempontok miatt szilárd burkolattal kell ellátni.

(5) Közlekedési területen a műszaki létesítményeken (útpálya, biztonsági berendezések, stb.) túl

a) az utazóközönséget ellátó épületek (kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épületek)

b) egyéb közlekedési és az utazóközönséget kiszolgáló építmények (pl. váróhelyiség, esőbeálló, forgalomirányító-helyiség, igazgatási épület, a közlekedésben dolgozók szociális helyiségei, stb.)

c) külön önkormányzati rendeleti szabályozás szerint - a szakági előírások betartásával - reklámok is elhelyezhetők.

25. Közmű területek

29. § (1) A település területén minden beépítésre szánt övezetben biztosítani kell a teljes közművesítettséget a vezetékes gázellátás kivételével. A közművesítés az építmény használatának feltétele.

(2) Az előírások szerinti védőtávolságon belül mindennemű tevékenység csak az illetékes üzemeltető, az érintett szakhatóság hozzájárulása esetén engedélyezhető.

(3) A területen a víziközmű kiépítés mértéke:

a) A vezetékes ivó-, használati- és tűzoltóvíz-ellátás kiépítése és üzemképes állapotban tartása a területfelhasználás feltétele. Az ivóvízhálózat körvezetéki rendszerében épüljön ki. A tűzcsapok a vonatkozó előírásokban rögzített távolságokra telepítendők.

b) A csatlakozó és házi bekötővezetékek ingatlanonként elkülönítve épüljenek. A fogyasztásmérők ingatlanon belül az Üzemeltető előírásai szerint valósítandók meg.

c) A szennyvízelvezetés a csapadékvíz elvezetésétől függetlenül elválasztott rendszerben ingatlanonkénti bekötésekkel valósítható meg.

d) A csapadékvíz-elvezetés nyílt rendszerű csapadékcsatornával indokolt esetben zárt rendszerű csapadékcsatornával épüljön ki.

e) Ahol a szennyvízcsatorna kiépült az ingatlanokat kötelezően rá kell kötni.

(4) A közművek építéséről, átépítéséről és kiváltásáról az utak építése előtt kell gondoskodni.

(5) A közműépítés számára szükséges felépítményeket a terven kialakított építési területen kell megvalósítani.

26. Mezőgazdasági területek

30. §

Általános mezőgazdasági területek

(1) Az Má övezetben jellemzően elhelyezhető építmények a mezőgazdasági termeléshez (növénytermesztés, feldolgozás, állattartás és feldolgozás) szükséges épületek (jellemzően állattartó épületek, terménytárolók, szárítók, gépjárműtároló)
(2) Az övezet az alábbi művelési ágú alövezetekre tagolódik:
a) Szántó (Má/sz)
b) Gyep (Má/gy)
c) Kertes mezőgazdasági terület (Mk)
(3) A mezővédő erdősávok tájra jellemző, nem allergén fajok telepítésével biztosítandó.
(4) Az Má/sz és Má/gy övezetben az építmény-elhelyezés feltételei:
a) Lakóépület nem létesíthető. A 20.000 m2-nél kisebb telken építmény, gazdasági célú épület nem létesíthető.
b) Lapos-tetős épület a település- és a tájkép védelme érdekében nem létesíthető; nyeregtetős vagy kontyolt nyeregtetős épület tetőhajlásszöge 30°-45° között lehet.
c) Csak környezetbarát, tájba illő anyagok alkalmazhatók, természetes anyagokat kell használni.
d) Az épületek földszinti padlószintje az eredeti terephez képest 1,0 m-nél nagyobb mértékben nem emelhető ki.
(5) Az Mk övezetben az építmény-elhelyezés feltételei:
a) Az övezetben legfeljebb egy – nem lakás céljára szolgáló – tároló épület (legfeljebb 30 m2 alapterülettel és 3,5 m-es homlokzatmagassággal) helyezhető el.

27. Zöldterületek (Z)

31. § (1) A zöldterületnek az állandóan növényzettel fedett közterületek minősülnek. A zöldterületnek közútról, köztérről közvetlenül megközelíthetőnek kell lennie.

(2) Új zöldterületek kialakítása, ill. meglévő zöldterületek átépítése csak kertépítészeti kiviteli terv alapján történhet. A zöldterületek karbantartásáról a települési önkormányzat gondoskodik.

(3) A zöldterületnek kerekesszékkel és gyermekkocsival is megközelíthetőnek és használhatónak kell lennie.

(4) A zöldterületek funkcionális besorolása a tervben:

a) Közkert – Z/kk.

28. Közkert (Z/kk)

32. § (1) Az övezetben épület nem helyezhető el.

(2) Az övezetben elhelyezhető:

a) A pihenést és testedzést szolgáló műtárgy (pl. játszótér, pihenőhely stb.),

b) Sétaút (max. 1,5 m széles),

c) Pihenőpad,

d) Hulladékgyűjtő edény,

e) Növénykazetta.

29. Erdőterületek (E)

33. § (1) Az erdőterület erdő (meglévő és tervezett erdő) céljára szolgáló terület.

(2) Az erdők elsődleges rendeltetését az erdészeti hatóság állapítja meg. A körzeti erdőtervben meghatározott elsődleges rendeltetéseket a Helyi Építési Szabályzatban és Szabályozási Tervben figyelembe kell venni.

(3) A település területén az erdőterületek az erdő elsődleges rendeltetése szerint:

a) Ev – védelmi célú erdő,

b) Eg – gazdasági célú erdő.

34. § (1) Az erdőterületen az övezeti előírások betartása mellett az erdészeti hatóságnál lefolytatott erdőterület igénybevételi eljárást követően az erdő rendeltetésének megfelelően elhelyezhető:

a) a területfelhasználási egységhez tartozó közutak, közterek és gépjármű várakozóhelyek,

b) közművek (szennyvíztisztító és komposztáló telepek kivételével),

c) nyomvonal jellegű vezetékek (a külön jogszabályok keretei között),

d) vízgazdálkodás (vízkárelhárítás, vízkivétel, vízhasznosítás) létesítményei,

e) geodéziai, turisztikai jelek,

f) köztárgyak,

g) nyilvános illemhelyek, hulladékgyűjtők (rendszeres ürítésüket meg kell szervezni),

h) biztonsági okból szükséges őrházak és ezek építményei,

i) kutatás és az ismeretterjesztés építményei,

j) vadgazdálkodás célját szolgáló létesítmények,

k) termékvezeték és műtárgyai.

(2) Az övezetben önálló reklámtábla, reklámépítmény nem helyezhető el.

30. Védelmi rendeltetésű erdő (Ev)

35. § (1) Védelmi rendeltetésű erdő besorolású az erdőállomány egy része az alábbi okokból:

a) Védett természeti területen,

b) Természeti területen,

c) Érzékeny természeti területen,

d) Tájképvédelmi övezeten belül,

e) Lejtős, erózióval veszélyeztetett területen,

f) Vízmosásban stb. helyezkedik el.

(2) A védelmi rendeltetésű erdőterületen épület nem helyezhető el.

31. Gazdasági erdő (Eg)

36. § (1) Erdőtelepítés az erdészeti hatóság által előzetesen jóváhagyott erdőtelepítési kivitelezési terv alapján végezhető.

(2) Erdőterületen épületek, építmények, új funkciók elhelyezése csak az erdészeti hatóság jóváhagyásával történhet.

(3) Az övezetben önálló reklámtábla, reklámépítmény nem helyezhető el.

32. Vízgazdálkodási területek (V)

37. § (1) A vízgazdálkodási övezetekben bármilyen építési munkát folytatni, területet hasznosítani csak építési engedély és az ahhoz tartozó vízjogi engedély alapján lehet.

(2) A területen építményt elhelyezni, jelentős földmunkát végezni, művelési ágat a vonatkozó rendelkezések előírásai szerint, valamint az alábbiak figyelembevételével, és csak úgy lehet, hogy a beavatkozás:

a) a biztonságos felszíni vízelvezetést szolgálja, ill. ne veszélyeztesse,

b) segítse elő a csapadékvizek tárolását, a vízhiányos időszakra visszatartását,

c) biztosítsa a meglévő élőhelyek védelmét és újak kialakulását,

33. Különleges beépítésre nem szánt terület

34. Sport terület – Kb/sp

38. § (1) A sport terület a kikapcsolódás, sportolás célját szolgálja jelentős mértékű növényzettel fedett közterületen. A területen az alábbi építmények helyezhetők el:

a) sportépítmény

b) pihenés építményei (sétaút, pihenőhely, játszótér)

(2) A terület sajátos övezeti előírásai:

a) megengedett legnagyobb beépítettség: 5%;

b) megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m;

c) legkisebb zöldfelület: 60%.

VI. Fejezet

A TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET VÉDELMÉNEK ELŐÍRÁSAI

35. Általános előírások

39. § (1) A környezethasználatot úgy kell megszervezni, hogy

a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő,

b) megelőzze a környezetszennyezést,

c) kizárja a környezetkárosítást.

36. A környezetvédelem előírásai

40. § (1) A területen csak olyan építmények elhelyezésére és tevékenységek folytatására adható engedély, melyek során a területre vonatkozó technológiai kibocsátási határértékek teljesülnek.

(2) Az építmény terepszint alatti és feletti helyiségeit úgy kell kialakítani, hogy a használatukkal összefüggésben keletkező folyékony települési és veszélyes hulladék a talajba ne kerülhessen.

(3) A mélyfekvésű területek csak nem szennyezett anyaggal tölthetők föl.

37. Hulladékgazdálkodás, ártalmatlanítás

41. § (1) A veszélyes hulladékok gyűjtéséről, biztonságos és átmeneti tárolásáról, elszállításáról, ártalmatlanításáról a hulladéktermelő gondoskodik magasabb rendű jogszabályok alapján. A területen működő létesítmények veszélyesnek minősülő hulladékaikat a szennyvízhálózatba nem bocsáthatják, kommunális szilárd hulladékkal együtt nem kezelhetik.

(2) A település területén belül kommunális és egyéb hulladék csak zárt edényzetben tárolható elszállításig.

VII. Fejezet

A TÁJI- ÉS A TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉNEK ELŐÍRÁSAI

38. A táj- és a természet értékeinek védelme

42. § (1) A tájfásítás a meglévő vonalas létesítményeket kísérő fasorait, erdősávjait védeni és a karbantartásukról gondoskodni kell. Építéshatósági engedélykérelem (pl. területhasználat módosítás, építés, telekalakítás, stb.) esetén - a tájfásítás meglévő elemeinek fenntartása mellett - az engedélykérőt, a terület(ek) tulajdonos(ait), illetve kezelő(it) kötelezni kell a védelmi célú fásítás elvégzésére.

39. Természeti területek

43. § (1) Természeti területként meghatározott telkek, területek területén minden tevékenység csak a természetvédelmi hatóság engedélyével végezhető.

(2) Új épület, építmény elhelyezése, oktatási, kutatási, ismeretterjesztési, ökoturisztikai és a természeti terület fenntartását szolgáló céllal létesíthető az illetékes természetvédelmi szakhatóság egyetértése esetén.

(3) Az övezetben új külszíni művelésű bánya nem nyitható.

40. Települési zöldfelületek, növényzet védelme

44. § (1) Légvezeték alatt csak olyan kis növésű fák, cserjék ültethetők, amelyek rendszeres csonkolása nem szükséges. A zöldfelületek kialakításánál a termőhelyi adottságoknak megfelelő, őshonos, nem invázív fafajok alkalmazandók.

(2) A visszapótlásra szánt növényzetet az építési területen, vagy annak közelében kell telepíteni. A visszapótlásra szánt növényzet kiültetéséről - általában - az építési tevékenység megkezdése előtt kell gondoskodni, különösen, ha a visszapótlásra nem az építési területen kerül sor.

(3) A területre előírt zöldfelületi fedettség, védőfásítás kialakítását és módját az építmények engedélyezési tervében kell igazolni.

(4) 4

VIII. Fejezet

A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELMI ELŐÍRÁSAI

41. Régészeti örökség védelme

45. § (1) Abod területén nyilvántartott régészeti lelőhelyeket a 3. függelék tartalmazza.

(2) A régészeti emlékek és leletek előkerülése esetén a leletmentést, a régészeti lelőhelyen végezhető munkálatokat, a régészeti feltárást, stb. illetően a kulturális örökség védelméről szóló törvény, valamint a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészei lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló rendelet vonatkozó előírásait kell alkalmazni.

(3) Az újonnan beépítésre kerülő területeken az elsődleges földmunkákat – tereprendezés, alapozás – régészeti szakfelügyelet mellett kell végezni.

IX. Fejezet

SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK

41. A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények

46. § (1) A települési területek rendeltetésszerű felhasználásának biztosítása érdekében sajátos jogintézményeket kell alkalmazni, azok felhatalmazása alapján kell eljárni.

(2) Az önkormányzat a közérdekű célok megvalósítása, valamint a rendezett településfejlődés biztosítása érdekében a kiszolgáló és lakóutak létesítése és szabályozási szélesség korrigálásának teljesítéséhez helyi közút céljára történő lejegyzést állapít meg.

(3) Beépítésre szánt területen kiszolgáló utak és közművek kialakítására az útépítés és közművesítési hozzájárulás mértékének és arányának megállapítását a Képviselőtestület külön rendeletben szabályozhatja.

(4) A településrendezési feladatok megvalósulása érdekében önkormányzati rendelettel előírt a településrendezési kötelezettség elrendeléséről, és az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről az építésügyi hatóságnak kell intézkednie.

(5) A tervben meghatározott területeken az ingatlanok azonosítása a közigazgatási eljárás megindításakor érvényes ingatlan-nyilvántartás szerint kerül megállapításra.

X. Fejezet

MELLÉKELETEK

47. § Jelen rendelet mellékletei:

a) 1. melléklet: Szabályozási Terv – Belterület (rajzszám: SZT_BT)

b) 2. melléklet: Szabályozási Terv (rajzszám: SZT_KT)

c) 3. melléklet: Övezeti előírások összefoglaló táblázata

d) 4. melléklet: Közlekedési területek besorolása

XI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

48. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Helyi Építési Szabályzatról szóló 4/2003. (IV.03.) önkormányzati rendelet.

1

Hatályon kívül helyezett paragrafus a 6/2019.(VIII.09.) önkormányzati rendelet 16.§ (2) bekezdés a) pontja alapján. Hatályos: 2019.09.01. napjától

2

[2] Hatályon kívül helyezettbekezdés a 6/2019.(VIII.09.) önkormányzati rendelet 16.§ (2) bekezdés a) pontja alapján. Hatályos: 2019.09.01. napjától

3

[3] Hatályon kívül helyezett bekezdés a 6/2019.(VIII.09.) önkormányzati rendelet 16.§ (2) bekezdés a) pontja alapján. Hatályos: 2019.09.01. napjától

4

[4] Hatályon kívül helyezett bekezdés a 6/2019.(VIII.09.) önkormányzati rendelet 16.§ (2) bekezdés a) pontja alapján. Hatályos: 2019.09.01. napjától