Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete

Pécs Megyei Jogú Város településképi védelméről és a helyi építészeti-műszaki tervtanács működtetéséről

Hatályos: 2018. 01. 01- 2018. 04. 24

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) – h) pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 4. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6/A. §-ában és 57. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró állami főépítészi hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, továbbá Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetésről szóló 13/2017. (III.27.) önkormányzati rendeletében meghatározott partnerek   véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I.  FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


1. Értelmező rendelkezések



1. § E rendelet alkalmazásában:

  1. Cégér: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfej-lesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. § 1b) pontja szerinti épülettartozék.

2. Cégtotem: kizárólag egy vagy több, az adott ingatlanon működő vállalkozást népszerűsítő feliratot vagy más grafikai megjelenítést tartalmazó műtárgy.

3. Előnevelt fa: minimum 10/12 centiméter törzskörméretű (3,5 cm törzsátmérőjű), kétszer iskolázott, sorfa minőségű faiskolai anyag.

4. Értékvizsgálat: olyan szakvizsgálat, amely feltárja a helyi védelemre érdemes építészeti értéket, valamint bemutatja a védelemre javasolt építészeti érték esztétikai, történeti, műszaki jellemzőit. Az értékvédelmi vizsgálat eredményét értékvédelmi dokumentáció tartalmazza.

5. Értékvédelmi dokumentáció: értékvédelmi vizsgálat alapján készített, a vizsgálat eredményét, a helyi védelem alapját képező építéskori és történeti elemeket rögzítő és rendszerező dokumentáció (mely legalább szöveges leírásból és fotókból áll).

6. Főépület: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: helyi építési szabályzat) 40. § 12. pontjában meghatározott épület.

7. Földszín: gyűjtőnév, a vörös-narancs-sárga-sárgászöld színtartomány kevéssé telített és közepesen sötét árnyalatai, a talaj, a homok, egyes kőzetek, az avar, a fák kérgének és a földfestékek színei.

8. Ideiglenes kerítés: olyan közterület felé eső, lábazat nélküli drótfonatos kerítés, amely nem a tervezett szabályozási vonalra esik, és a közterület szabályozás végrehajtása során bontásáért kártalanítás nem jár.

9. Illeszkedés: a település építészeti karakterét megőrző, a környező meglévő építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében a környezethez alkalmazkodó tervezői metódus.

10. Információs vagy más célú berendezés: a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 4. pontjában meghatározott, a 4. mellékletben és a 33.§ (5) bekezdésében meghatározott kialakítású berendezések.

11. Kerítés speciális típusai:

a) áttört: olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 50%-át nem haladja meg, és az egybefüggő tömör felületek külön-külön nem érik el a kerítés teljes hosszának 10%-át, valamint a kerítés lábazatának magassága nem haladja meg az 50 cm-t,

b) ipari: előregyártott elemekből épített tömör, beton vagy fém anyagú kerítés.

12. Kioszk: a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 5. pontjában meghatározott építmény. 

13. Közhasználatú építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 9. pontjában meghatározott építmény. 

14. Közművelődési célú hirdetőoszlop: a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 6. pontjában meghatározott hirdetőoszlop.   

15. Közterületkezelő: a BIOKOM Nonprofit Kft. (székhelye: 7632 Pécs, Siklósi út 52.) a közte és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata között a közterületek fenntartására és hasznosítására irányuló közfeladat-ellátási szerződés alapján. 

16. Köztulajdonban álló ingatlan: a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 9. pontjában meghatározott ingatlan. 

17. Macskalépcső: az épület tűzfalainak lépcsőzetesen befejezett, jellemzően téglából kialakított, a tető síkja fölé kinyúló, a tető hajlását követő felső végződése. 

18. Megújuló energia hasznosítását szolgáló berendezés: abszorpciós hűtőberendezés (megújuló energia hasznosításával), biomasszát hasznosító tűzhelyek, biomassza tüzelésű egyedi készülékek, biomassza tüzelésű kazánok, hibrid napenergia hasznosítás berendezései, hőszivattyús rendszerek, légkollektorok, napelemek és tartozékok, napkollektorok (vizes), szélenergia-hasznosító berendezések, vízforgató.

19. Műemléki jelentőségű terület: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 39. § (1) bekezdésében meghatározott terület.

20. Műemléki környezet területe: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 39. § (2) bekezdésében meghatározott terület. 

21. Reklám: a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény  11/F. § 3. pontjában meghatározott fogalom.

22. Reklámhordozó: a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 11/F. § 4. pontjában meghatározott eszköz.

23. Tájképi hatásvizsgálat: olyan hatásvizsgálat, mely tartalmazza a létesítmény városszerkezetben elfoglalt helyének bemutatását, a műszaki paramétereket, a társhatóságokkal történt egyeztetések eredményét és a tájban megjelenő hatást bemutató 3D fotómontázst.

24. Településképi szempontból meghatározó terület: a 3. mellékletben találhatót térképi lehatárolás által jelölt terület.

25. Tetőterasz: az épületrész zárófödémén kialakított, helyiséghez, önálló rendeltetési egységhez vagy azok közös közlekedőihez kapcsolódó, járható, szilárd burkolatú, fedett vagy fedetlen nyitott tartózkodótér. 

26. Településképi szempontból meghatározó épület: Olyan épület melynek építési ideje 1945 előtti. 

27. Utasváró: a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 18. pontjában meghatározott építmény. 

28. Védett értékek: a helyi építészeti örökségnek a helyi egyedi vagy helyi területi védelem alatt álló, önkormányzati rendelettel védetté nyilvánított azon elemei, amelyek településkép és településtörténet szempontjából meghatározók, sajátos megjelenésüknél, jellegzetességüknél, várostörténeti, településképi vagy település-szerkezeti értéküknél fogva a település szempontjából kiemelkedő értékűek.

II. FEJEZET

A HELYI VÉDELEM



2. A helyi védelem feladata, a helyi védetté nyilvánítás és a helyi védelem megszüntetésének és nyilvántartásának szabályai


2. §  A helyi védelem feladata

a)  a helyi építészeti örökség védelmet igénylő értékeinek feltárása, számbavétele, meghatározása, védetté nyilvánítása, dokumentálása, nyilvántartása, megőrzésének elősegítése és a lakossággal történő megismertetése,

b)   a  védelem alatt álló helyi építészeti örökség fenntartásának előse-gítése, károsodásának megelőzése.

3. § A helyi védelem a Korm. rendelet 23/C. §-ban meghatározottak szerint területi vagy egyedi védelem lehet. 

4. § (1) A  helyi  védetté  nyilvánítást  és  a  helyi  védelem  megszüntetését  a Közgyűlés önkormányzati rendelettel rendeli el. 

(2) A helyi védetté nyilvánítást vagy a helyi védelem megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton kezdeményezheti. Ilyen kezdeményezéssel a Közgyűlés és szervei is élhetnek.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott kezdeményezésnek tartalmaznia kell legalább:

1. helyi egyedi vagy területi védelem elrendelésére irányuló kezdeményezés esetén

a) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét,

b) a védendő érték megnevezését,

c) a védendő érték pontos helyének (egyedi védelem esetén: utca, házszám, helyrajzi szám, épületrész, területi védelem esetén: terület, utcák, tömbök) megjelölését, ábrázolását helyszínrajzon,

d) a védendő érték rövid leírását,

e) a védendő érték aktuális állapotát ábrázoló, részletes fotódokumentációt,

f) a védelemre vonatkozó javaslat indokolását.

2. helyi védelem megszüntetésére irányuló kezdeményezés esetén

a) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét,

b) a védett érték megnevezését,

c) a védett érték pontos helyének megjelölését, lehatárolását helyszínrajzon,

d) a védett érték aktuális állapotát ábrázoló, részletes fotódokumentációt,

e) a védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat részletes indokolását,

f) a 6. § (2) bekezdésben foglaltakat alátámasztó, műemléki szakértő és indokolt esetben statikus szakértő által készített szakvéleményt is.

(4) Amennyiben a kezdeményezés nem tartalmazza a (3) bekezdésben meghatározottakat, a helyi védetté nyilvánítás vagy a helyi védelem megszüntetésének szakmai előkészítője a kezdeményezőt határidő megjelölésével hiánypótlásra hívja fel. A hiánypótlás elmulasztása esetén a védelem megszüntetésére irányuló kezdeményezés eredménytelen. 

5. § (1) A helyi védetté nyilvánítás vagy a helyi védelem megszüntetésének szak-mai előkészítéséről a városi főépítész (a továbbiakban: Főépítész) gondoskodik. Ennek keretében feladata

a) a kezdeményezés előzetes értékelése,

b) az értékvizsgálat és az értékvizsgálati dokumentáció vagy a védelem megszüntetését alátámasztó szakvélemény alapján a helyi védetté nyilvánításra vagy a helyi védelem megszüntetésére irányuló javaslat megfogalmazása,

c) a Közgyűlés 4. § (1) bekezdésben meghatározott döntésének előkészítése.

(2) A helyi védetté nyilvánításhoz értékvizsgálatot és azon alapuló értékvizsgálati dokumentációt kell készíteni, amelynek legalább a következő munkarészeket kell tartalmaznia: 

a) a védendő érték megnevezése,

b) a védendő érték pontos helyének (egyedi védelem esetén: utca, házszám, helyrajzi szám, épületrész, területi védelem esetén: terület, utcák, tömbök) megjelölése, ábrázolása helyszínrajzon, területi védelem esetén szabályozási tervvel azonosítható lehatárolása,

c) a védendő érték történeti bemutatása a fellehető történeti dokumentumok csatolásával,

d) a védendő érték részletes leírása, pontos körülhatárolása.    

(3) A helyi védetté nyilvánításra vagy a helyi védelem megszüntetésére irányuló eljárásban érdekeltnek kell tekinteni:

a) a kezdeményezőt,

b) a kezdeményezéssel érintett objektumok tulajdonosát,

c) a kezdeményezéssel érintett objektumok vonatkozásában az elsőfokú építésügyi és örökségvédelmi hatóságot,

d) az állami főépítészi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatalt.

(4) A helyi védetté nyilvánításra vagy a helyi védelem megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetésről szóló 13/2017. (III.27.) önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: partnerségi rendelet) meghatározottak szerint értesíteni kell. Az érdekeltek észrevételeiket a partnerségi rendeletben meghatározottak szerint tehetik meg. A (3) bekezdés szerinti érdekeltek a helyi egyedi védelemre irányuló javaslatról külön írásbeli vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton értesítést kapnak.

(5) A helyi védetté nyilvánítás tényéről vagy a helyi védelem megszüntetéséről az érdekelteket a Főépítész tájékoztatja. A helyi védelem az ingatlanügyi nyilvántartásban jogi jellegként kerül feljegyzésre. A helyi védelmet tájékoztató jelleggel a helyi építési szabályzat szabályozási tervlapjai is ábrázolják. 

6. § (1) A helyi védelem módosítására, felülvizsgálatára a védetté nyilvánításra és a védelem megszüntetésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A módosítás, felülvizsgálat során az értékvizsgálaton alapuló értékvizsgálati dokumentációt aktualizálni kell. 

(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség védettségének megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha

a) a védett érték megsemmisült vagy

b) a helyi egyedi védelem alatt álló építmény a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a helyi védelem megszüntetését megelőzően el kell készíteni a védelemmel érintett építmény felmérési és fotódokumentációját, mely a védettséget megszüntető döntés mellékletét képezi.

(4) Helyi egyedi védelem alatt álló érték országos egyedi műemléki védelem alá helyezése esetén a helyi egyedi védelem a műemléki védelem elrendelésével egyidejűleg megszűnik, az objektumot a védett értékek 1. mellékletben található jegyzékéről törölni kell. 

7. § (1) A helyi védett értékekről az Önkormányzat nyilvántartást vezet, melynek aktualizálása a Főépítész feladata.

(2) A helyi védelem nyilvántartása legalább a következő adatokat és munkarészeket tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését, védelmi nyilvántartási számát és azonosító adatait,

b) a védelem típusát,

c) a védett érték helymeghatározásának adatait,

d) területi védelem esetén a terület méretétől függően az áttekintéshez szükséges léptékű, a szabályozási tervvel azonosítható, a védett terület határát egyértelműen rögzítő helyszínrajzot,

e) a védett érték rendeltetését és használatának módját,

f) a védett érték leírását,         

g) fotódokumentációt,

h) a védelem megalapozására készített értékvizsgálatot,

i) a védelem rövid indokolását,

j) a védelem elrendelésére vonatkozó közgyűlési döntés másolatát.

3. A helyi területi és helyi egyedi védelem alatt álló értékek


8. § (1) A helyi területi védelem a Korm. rendelet 23/C. § (3) bekezdésében meghatározottakra irányulhat.

(2) A helyi területi védelem alatt álló területek jegyzékét a 2. melléklet tartalmazza.

(3) A helyi egyedi védelem az építészeti örökség Korm. rendelet 23/C. § (4) bekezdésében meghatározott elemeire terjedhet ki.

(4) A helyi egyedi védelem alatt álló értékek jegyzékét az 1. melléklet tartalmazza.

(5) A helyi védetté nyilvánított épületek és építmények 1. mellékletben meghatározott alkotóelemeit védelem illeti meg. Azokban az esetekben, amelyekben az 1. melléklet a védett értéket külön nem nevesíti, az építmény minden alkotórészét – ide értve a hozzátartozó kiegészítő külső és belső díszítőelemeket is – védelem illeti meg.

4. A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


9. § (1) A helyi  védelem alatt álló építészeti örökséget a tulajdonos köteles jókar-ban tartani, állapotát megóvni, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.

(2) A helyi védelem alatt álló építmény egésze nem bontható. Helyi védelem alatt álló építmény részlegesen akkor bontható vagy akkor alakítható át, ha

a) a bontani vagy átalakítani kívánt építményrész (az építmény egy bizonyos hányada) az értékvédelmi dokumentáció szerint védett értéket nem hordoz, és

b) a beavatkozás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a védelem alá helyezését megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül megvalósítható, azok megőrzése változatlanul biztosított marad.

(3) A helyi védett értéket nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott értéken vagy a közvetlen környezetében végzett építési tevékenység vagy területhasználat.

(4) A helyi egyedi védelem alatt álló épületek, építmények korszerűsíthetők, felújíthatók, funkciójuk megváltozhat, azonban a védett értékeik nem veszélyeztethetők, nem csökkenhetnek, megőrzésüket biztosítani kell.

(5) A helyi egyedi védelem alatt álló épületek, építmények a párkánymagasság és a tetőgerinc magasságának megtartása mellett bővíthetők, a védett épülettömeg karakteréhez illeszkedő módon.

(6) Ha a helyi egyedi védelem alatt álló épület védett értéket hordozó homlokzatának egyes részét, részletét korábban az építéskoritól eltérő megjelenésűvé átalakították, azt az építmény egészére vagy a homlokzatnak a korábban átalakított részt is magában foglaló részegységére kiterjedő építési tevékenység során az építéskori állapotnak megfelelően kell helyreállítani, amennyiben az fellelhető.

5. A helyi védett értékek megóvásának önkormányzati támogatása


10. § (1) A védett érték tulajdonosának a szokásos karbantartási feladatokon túlmutató, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az Önkormányzat évente meghatározott keretösszeg erejéig támogatást adhat. A támogatás összegét a tárgyévi költségvetés tartalmazhatja, melynek felhasználására pályázatot kell kiírni.

(2) A támogatás mértéke nem lehet több, mint a bekerülési összeg maximum 50 %-a, de esetenként legfeljebb 1 000 000 forint, amely bruttó összeg-ként tartalmazza az ÁFÁ-t, valamint minden egyéb adót és közterhet.

(3) Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki az igényelt támogatáshoz támogatáson felüli önrésszel rendelkezik. A támogatás kizárólag szerződés alapján folyósítható.

(4) A pályázat benyújtásának időpontja előtt megkezdett építési vagy előkészítési munkákhoz támogatás nem nyújtható.

(5) A támogatást nem lehet tervezésre vagy értékvizsgálati munkarészek elkészítésére igényelni.

11. § (1) A pályázatokat Bíráló Bizottság bírálja el, mely a benyújtási határidőt követő 30 napon belül hozza meg döntését a támogatásról.

(2) A Bíráló Bizottság öt tagú. Tagjai a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Műszaki Osztály vezetője, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság által delegált tagok és szakértő, továbbá a Főépítész.

(3) A pályázati rendszer működtetése és a Bíráló Bizottság adminisztrációs feladatainak ellátása, valamint a támogatási szerződések előkészítése és elszámolása a Városi Főépítészet feladata.

(4) A döntésről a pályázók a döntést követő 15 munkanapon belül írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton értesítést kapnak. A döntés végleges, felülvizsgálatát nem lehet kérni, de a pályázat újra benyújtható.

12. § (1) A nyertes pályázóval a támogatás kifizetésére vonatkozóan támogatási szerződést kell kötni.

(2) Az Önkormányzat a támogatás összegét a teljesítést követően, az elszámolás után folyósítja a támogatottnak.

(3) A támogatási szerződésben foglaltak teljesítéséről a támogatott nyilatkozik, és a teljesítést az Önkormányzat – szükség esetén szakértő bevonásával – ellenőrzi. Az elszámoláshoz mellékletként csatolni kell a támogatás felhasználását bizonyító számlákat.

III. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK



6. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása


13. § A Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés b) pontja szerinti településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a 3. melléklet jelöli ki. 

14. § A településképi szempontból meghatározó területek:

1. Történelmi belváros településrész,

2. Szigeti külváros településrész,

3. Budai külváros településrész,

4. Tettye településrész,

5. Déli városközpont bővítés településrész,

6. Északi külváros településrész,

7. Kisvárosias és társasházas karakterű településrészek,

8. Uránváros településrész,

9. Nagyvárosias karakterű településrészek,

10. Oktatási negyed településrész,

11. Hegyoldali kertvárosias településrészek,

12. Kertvárosias karakterű településrészek,

13. Az egykori bányaművelés településrészei,

14. Mecsekszabolcs településrész,

15. Külső kertvárosi településrészek (Málom, Somogy-Vasas-Hird-Nagyárpád),

16. Beépítésre nem szánt településrészek.

IV. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK


7. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó általános követelmények


15. § (1) Területi építészeti követelmények:

1. A településképi szempontból meghatározó területeken végzett bármely építési tevékenység során a településképet meghatározó beépítés telepítési módját, az építmények anyaghasználatát, tömegformálását, homlokzati megjelenését az illeszkedés szabályainak figyelembevételével kell kialakítani.

2. Ideiglenes kerítés kivételével kerítés a közterület szabályozással érintett telkeknél a szabályozási tervbe jelölt szabályozási vonalon építhető.

(2) Egyedi építészeti követelmények:

1. A helyi építési szabályzat szerint a telken belül kötelezően kialakítandó zöldfelület – amennyiben a szabályozási tervlap másként nem jelöli – az alábbiaktól eltérő módon nem alakítható ki:

a) biológiailag aktív jellegű zöldfelületlegalább gyepfelület és lombos fa (150 m²-enként legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő, előnevelt fa)

b) amennyiben a kialakítandó zöldfelület szélessége 10 m vagy annál több, úgy háromszintes növénytelepítést kell megvalósítani.

2. A fás szárú növények ingatlanhatártól vagy használatában megosztott közös tulajdon esetén a használati határtól mért legkisebb telepítési távolsága – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az alábbiaknál kisebb mértékű nem lehet:

a) 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa esetében 1,00 méter,

b) 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb cserje (bokor, élősövény), valamint oszlopos fenyőfélék esetében 3,00 méter,

c) 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa esetében 5,00 méter,

d) nyírt sövény, valamint 1 métert meg nem haladó magasságúra növő cserje (bokor, élősövény, díszfű) és fenyő esetében 0,5 méter.

3. A 2. pont a) alpontjában meghatározott ültetési távolság nem lehet nagyobb azon cserje, bokor esetében sem, amely természetes növekedésében a 3,00 métert meghaladja.

4. A szabályozási tervlapon jelölt, a telek zöldfelületként kialakítandó területén 30%-nál nagyobb mértékben nem alakítható ki biológiailag inaktív zöldfelület. A fennmaradó 30%-on burkolat, sétaút, parkoló, játszóhely kialakítható, de épület, építmény nem helyezhető el.

5. Azokban az övezetekben, ahol a beépíthetőség eléri a 80%-ot, a telek területének 15%-át meg nem haladó vízáteresztő burkolatot, amennyiben lombkorona-fedettsége eléri az 50%-ot, zöldfelületként lehet figyelembe venni.

6. A tervezett épületek alaprajzi kialakításánál alkalmazkodni kell a meglévő zöldfelületi elemekhez. Hiányos növényi elem esetén a pótlás lehetősége nem honos fajjal nem biztosítható, kivéve nem honos növényállományból álló kialakult fasor esetén. A pótlást előnevelt fával kell biztosítani.

7. A megújuló energia hasznosítását szolgáló berendezések elhelyezésére vonatkozó szabályok:

a) a berendezések az ingatlanon álló épület utcai megjelenéséhez nem igazodó módon nem helyezhető el,

b) a berendezések tartószerkezete, kapcsolódó szerelvényei, vezetékei az utcai homlokzaton, főhomlokzaton látszó módon nem helyezhetők el,

c) síktáblás napelemeket, napkollektorokat kerítésen, előkertben elhelyezni nem lehet,

d) síktáblás napelemek, napkollektorok magastetős épületeken a tető síkjától eltérő dőlésszögben nem helyezhetők el, és a berendezés tartószerkezete a napelem, napkollektor felülete alól nem lóghat ki. Egy tetőfelületen csak egy összefüggő felületen helyezhetők el, melyek lehatárolása (kontúrja) téglalap alakú lehet.

Egy tetőfelületen többirányú (álló vagy fekvő) elemek nem helyezhetők el. Kontyolt tetőfelületen napelem, napkollektor nem helyezhető el,

e) síktáblás napelemek, napkollektorok lapostetős épületeken lakó, vegyes, különleges terület-felhasználásokban a tető síkjától 5%-nál nagyobb lejtéssel nem létesíthetők, Szerelvényeik a közterületről látható módon nem kerülhetnek kialakításra,

f) síktáblás napelemeket, napkollektorokat földön (terepszinten) a természetes terepadottságoktól eltérő kialakítással nem lehet elhelyezni. A berendezés tereptől elemelkedő legmagasabb pontja az övezetben előírt kerítés magasságát nem haladhatja meg. Amennyiben az övezetben a kerítés magassága nem szabályozott, a 2,0 m-t nem haladhatja meg. 6 db-nál több berendezés az utca felöl telepítendő cserjeszinten zárt takaró növényzet ültetése nélkül nem telepíthető.

8. A Történelmi belváros, Szigeti külváros, Budai külváros, Tettye és az Északi külváros településrészekre vonatkozó általános előírások


16. §  (1)  Pécs  történelmi  bevárosa és külvárosai egyedülálló történeti épített örökséggel rendelkeznek. Cél ennek az örökségnek és egyedi települési karakternek a megőrzése.

(2) A városszövet és az épített épületállomány védelme érdekében az új fejlesztések céljait alá kell rendelni az épített örökség megőrzésének és fenntartási szempontjának. Fontos az eredeti értékes épületállomány minél teljesebb megőrzése, épületbontások elkerülése.

(3) A területen a településképi szempontból meghatározó épületek átalakítása, felújítása során azok külső megjelenését meghatározó történeti építészeti elemei és jellegzetességei megőrzendők.

(4) Kiemelt védelmet élvez a műemléki érték és helyi védett érték közterület irányából feltáruló látványa. Minden tervezett beavatkozást a védett érték településképi megjelenésének és érvényesülésének kell alárendelni.

(5) A területi védelemmel érintett területek esetében szükséges azok egységes szempontok szerinti kezelése, az együttesek, látványelemek és a városrészi összkép megőrzése.

9. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények


17. § (1) A Történelmi belváros településrészre a (2) és (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. Az épület utcai homlokvonala legfeljebb az utcai telekhatár 1/3 hosszán léphet vissza a telek irányába. ​A visszalépés az oldalhatároktól mért 3 m-en belül az utcavonalon csak abban az esetben lehetséges, ha a csatlakozó szomszédos telken a visszalépés már megtörtént.

2. Új építmény építése esetén a kialakítandó megjelenésnek, telepítés módjának, a tömeg szélességének, magasságának és a tetőidomnak illeszkednie kell a szomszédos épületekhez, a kialakult utcaképhez.

3. A településrészen a történetileg kialakult telekstruktúra nem változtatható meg.

4. A településrészen előkert nélküli, hézagosan zártsorú vagy zártsorú beépítés esetében a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör, tagolt felületű kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

5. Előkertes beépítés esetében alacsony lábazatos áttört kerítés és kapu létesíthető, a takarás a belső oldalon létesített sövény vagy egyéb kertészeti megoldás által oldható meg.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A településrészen magastetős és – kizárólag a kialakult környezet adottságai alapján indokolt esetben – lapostetős épületek is elhelyezhetők, amennyiben a lapostető legalább 40 cm vastagságú termőréteggel ellátott zöldtetőként kerül kialakításra. Új tetőzet az épület környezetétől eltérő módon és anyaghasználattal nem alakítható ki.

2. Zártsorú beépítés és magastetős tetőidom esetében az utcai szárny tetőgerince az utcával párhuzamostól eltérő módon nem alakítható ki.

3. Magastető égetett agyagcseréptől, műemléki palától, korcolt síklemeztől vagy üvegtől eltérő anyagú héjazattal nem alakítható ki.

4. Magastető 38o-nál kisebb és 45o –nál nagyobb hajlásszögű nem lehet. Településképi szempontból meghatározó épület tetőidoma részletes műemléki vizsgálat hiányában az építési kor, a képviselt stílus alapján az alábbiakban részletezett építészeti stílusok szerint differenciált hajlásszögektől nem térhet el:

a) 1865-ös térképen regisztrálható (XIX. sz. közepéig felépült) barokk, klasszicizáló, romantikus stílusú épületeknél cca. 42-45o hajlásszög tartandó,

b) 1865-ös térképen nem regisztrálható (XIX. sz. második felében épült) eklektikus stílusú épületeknél cca. 38-40o hajlásszög tartandó,

c) 1925-ös térképen regisztrálható (XX. sz. első évtizedeiben épült) szecessziós stílusú épületek eredeti tervek szerinti hajlásszöge tartandó.

5. Az egyes övezetekben előírtak szerinti magastetős épület tömegétől kiálló épületrészek, tetőfelépítmények és udvari épületszárnyak eltérő tetőhajlásszöggel is kialakíthatók.

6. Tetőtérbeépítésnél utcafronton tetősíkban fekvő tetőablaktól vagy a tetősíkból nem kiemelkedő álló ablaktól eltérő kialakítású tetőablak nem helyezhető el.

7. Az utcai oldalon csüngőeresz nem létesíthető.

8. Az utcai épületrészen tetőteraszok összesített szélessége nem haladhatja meg az utcai homlokzat hosszának 1/3 részét.

9. Új épület homlokzati tagolása, nyílászáróinak és tömör falfelületének aránya, anyag- és színhasználata a környezethez nem illeszkedő módon nem alakítható ki.

11. A többszintes épületek felújítása, átszínezése egységes építészeti koncepció hiányában nem végezhető. Épület utcai homlokzatának részleges felújítása a homlokzat struktúrájától eltérő tagolással nem alakítható ki.

12. Utcai homlokzaton műanyag nyílászáró, külső látszótokos redőnyszerkezet újonnan nem kerülhet beépítésre.

13. Utcai homlokzaton 1 db-nál több és 4 m-nél szélesebb garázskapu nem létesíthető.

14. Antenna felépítmény, klíma-berendezés kültéri egysége és egyéb gépészeti berendezés

a) tetőfelületen és közterületről látható homlokzaton nem helyezhető el,

b) erkélyen és loggián közterületről látható módon, takaratlanul nem helyezhető el.

15. Szabadon vagy védőcsőben vezetett kábel közterületről látható homlokzaton nem helyezhető el.

16. Újonnan közműszekrények homlokzaton közterületről látható módon nem helyezhetők el.

17. Portálok, kirakatok az építmények homlokzatának struktúrájától, tagolásától eltérő módon nem alakíthatók ki.

18. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

18. § (1) A Szigeti külváros településrészre a (2) és (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

3. A területen új épület az utcával párhuzamosan, valamint ’L’ vagy ’U’ alakú keretes telepítéssel, az utcában jellemző, kialakult traktusszélesség és a kialakult előkert méretének megtartásával helyezhető el.

4. Főépület a telek homlokvonalától számított 50 méteren belül telepíthető.

5. Tetőtérbeépítés esetén a közterületről látható oromfalon a tetőtéri nyílászáró mérete nem haladhatja meg a földszinti ablakok méretét.

6. A településrészen előkert nélküli, hézagosan zártsorú vagy zártsorú beépítés esetében a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör, tagolt felületű kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

7. Előkertes beépítés esetében alacsony lábazatos áttört kerítés és kapu létesíthető, a takarás a belső oldalon létesített sövény vagy egyéb kertészeti megoldás által oldható meg.

2. Magastető 35o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb hajlásszögű nem lehet.

3. Zártsorú beépítés és magastetős tetőidom esetében az utcai szárny tetőgerince az utcával párhuzamostól eltérő módon nem kerülhet kialakításra.

4. Az utcai épületrészen a tetőteraszok összesített szélessége nem haladhatja meg az utcai homlokzat hosszának 1/3 részét.

5. Tetőtérbeépítésnél utcafronton tetősíkban fekvő tetőablaktól vagy a tetősíkból nem kiemelkedő álló ablaktól eltérő kialakítású tetőablak nem helyezhető el.

6. Új épület homlokzati tagolása, nyílászáróinak és tömör falfelületének aránya, anyag- és színhasználata a környezethez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

7. Az utcafronti homlokzati nyílások és nyílászárók osztásrendje a homlokzat összhangjától eltérően nem változtatható meg. Egyedi nyílászáró csere esetében a nyílásméretek és a nyílászárók osztása nem térhet el az épület homlokzatán kialakult nyílásrendtől, méretektől és osztásrendszertől.

8. Épület utcai homlokzatának részleges felújítása csak a homlokzat struktúráját is figyelembe vevő tagolás szerint történhet.

9. Utcai homlokzaton műanyag nyílászáró, külső látszótokos redőnyszerkezet újonnan nem kerülhet beépítésre.

10. Utcai homlokzaton 1 db-nál több és 4 m-nél szélesebb garázskapu nem létesíthető.

11. Antenna felépítmény, klíma-berendezés kültéri egysége és egyéb gépészeti berendezés

a) tetőfelületen és közterültről látható homlokzaton nem helyezhető el,

b) erkélyen és loggián közterületről látható módon, takartanul nem helyezhető el.

12. Újonnan közműszekrények homlokzaton közterületről látható módon nem helyezhetők el.

13. Portálok, kirakatok az építmény homlokzatának struktúrájától, tagolásától eltérő módon nem alakíthatók ki.

14. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. Zártsorú beépítés esetében az építmény utcai homlokvonalának legalább 2/3 hosszban érintkeznie kell az utca felöli építési hely határával.

2. Új építmény építése esetén a kialakítandó megjelenésnek, telepítés módjának, a tömeg szélességének, magasságának és a tetőidomnak illeszkednie kell a szomszédos épületekhez, a kialakult utcaképhez.

3. A területen új épület az utcával párhuzamosan, valamint ’L’ vagy ’U’ alakú keretes telepítéssel, az utcában jellemző, kialakult traktusszélesség és a kialakult előkert méretének megtartásával helyezhető el.

4. A főépület a telek homlokvonalától számított 50 méteren belül telepíthető.

5. Tetőtér beépítés esetén a közterületről látható oromfalon az emeleti nyílászáró mérete nem haladhatja meg a földszinti ablakok méretét.

6. A településrészre eső a helyi építési szabályzatban nem kialakult szabályozási kategóriába sorolt telkeken a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör tagolt felületű kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

2. Magastető 35o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb hajlásszögű nem lehet.

3. Zártsorú beépítés és magastetős tetőidom esetében az utcai szárny tetőgerince az utcával párhuzamostól eltérő módon nem kerülhet kialakításra.

4. A szomszédos épület tűzfalának magasságánál maximum 2 méterrel alacsonyabb tűzfal létesíthető.

5. Tetőtérbeépítésnél utcafronton tetősíkban fekvő tetőablaktól vagy a tetősíkból nem kiemelkedő álló ablaktól eltérő kialakítású tetőablak nem helyezhető el.

6. Az utcai épületrészen tetőteraszok összesített szélessége nem haladhatja meg az utcai homlokzat hosszának 1/3 részét.

7. Új épület homlokzati tagolása, nyílászáróinak és tömör falfelületének aránya, anyag- és színhasználata a környezethez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

8. Az utcafronti homlokzati nyílások és nyílászárók osztásrendje a homlokzat összhangjától eltérően nem változtatható meg. Egyedi nyílászáró csere esetében a nyílásméretek és a nyílászárók osztása nem térhet el az épület homlokzatán kialakult nyílásrendtől, méretektől és osztásrendszertől.

9. Épület utcai homlokzatának részleges felújítása csak a homlokzat struktúráját is figyelembe vevő tagolás szerint történhet.

10. Utcai homlokzaton műanyag nyílászáró, külső látszótokos redőnyszerkezet újonnan nem kerülhet beépítésre, kivéve azokon az épületeken, amelyek nyílászáróinak kialakult homlokzati anyaghasználata az egységes megjelenés szempontjából indokolja.

11. Utcai homlokzaton 1 db-nál több és 4 m-nél szélesebb garázskapu nem létesíthető.

12. Antenna felépítmény, klíma-berendezés kültéri egysége és egyéb gépészeti berendezés

a) a tetőfelületen és a közterültről látható homlokzaton nem helyezhető el,

b) erkélyen és loggián közterületről látható módon, takaratlanul nem helyezhető el.

13. Portálok, kirakatok az építmény homlokzatának struktúrájától, tagolásától eltérő módon  nem alakíthatók ki.

14. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

20. § (1) A Tettye városrészre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. Új építmény építése esetén a kialakítandó megjelenésnek, telepítés módjának, a tömeg szélességének, magasságának és a tetőidomnak illeszkednie kell a szomszédos épületekhez, a kialakult utcaképhez.

2. Zártsorú beépítés esetében az építmény utcai homlokvonalának legalább 2/3 hosszban érintkeznie kell az utca felöli építési hely határával.

3. A területen új épület az utcával párhuzamosan, valamint ’L’ vagy ’U’ alakú keretes telepítéssel, az utcában jellemző, kialakult traktusszélesség és a kialakult előkert méretének megtartásával helyezhető el.

4. Főépület a telek homlokvonalától számított 50 méteren belül telepíthető.

5. A településrészen a történetileg kialakult telekstruktúra nem változtatható meg.

6. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

7. A településrészre eső a helyi építési szabályzatban nem kialakult szabályozási kategóriába sorolt telkeken a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör tagolt felületű kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

8. Utcai kerítés és támfal az utcai homlokzattal egységesen létesíthető, anyaghasználat és színezés tekintetében egyaránt. A kapuzatot a közterület felé faburkolattal kell ellátni.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1.Tetőtérbeépítésnél utcafronton tetősíkban fekvő tetőablaktól vagy a tetősíkból nem kiemelkedő álló ablaktól eltérő kialakítású tetőablak nem helyezhető el.

2.Tetőtér beépítés esetén a közterületről látható oromzaton a tetőtéri nyílászáró mérete nem haladhatja meg a földszinti ablakok méretét.

3. Az utcai épületrészen a tetőteraszok összesített szélessége nem haladhatja meg az utcai homlokzat hosszának 1/3 részét.

4. Új épület homlokzati tagolása, nyílászáróinak és tömör falfelületének aránya, anyag- és színhasználata a környezethez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

5. Az utcafronti homlokzati nyílások és nyílászárók osztásrendje a homlokzat összhangjától eltérően nem változtatható meg. Egyedi nyílászáró csere esetében a nyílásméretek és a nyílászárók osztása nem térhet el az épület homlokzatán kialakult nyílásrendtől, méretektől és osztásrendszertől.

6. Utcai homlokzaton 1 db-nál több és 4 m-nél szélesebb garázskapu nem létesíthető.

7. Antenna felépítmény, klíma-berendezés kültéri egysége és egyéb gépészeti berendezés

a) a tetőfelületen és a közterültről látható homlokzaton nem helyezhető el,

b) erkélyen és loggián közterületről látható módon, takaratlanul nem helyezhető el.

8. Portálok, kirakatok az építmény homlokzatával struktúrájától, tagolásától eltérő módon nem alakíthatók ki.

9. A kialakult állapotnak megfelelően lapos és magastetős épületek létesíthetők, kivéve a Tettye településrészre eső a helyi építési szabályzatban a társasházas építési zónába tartozó területeket, ahol magastető nem létesíthető. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

10. Az egyes övezetekben előírtak szerinti magastetős épület tömegétől kiálló épületrészek, tetőfelépítmények és udvari épületszárnyak eltérő tetőhajlásszöggel kialakíthatók.

11. Héjalásként égetett agyagcserép-fedéstől, műemléki pala-fedéstől, korcolt síklemez-fedéstől eltérő fedésmód nem alkalmazható.

12. Az egymáshoz zártsorúan csatlakozó épületek tűzfalainak kialakítása „macskalépcsős” lezárástól eltérő módon nem alakítható ki.

13. Az utcai épületrészen a tetőteraszok összesített szélessége nem haladhatja meg az utcai homlokzat hosszának 1/3 részét.

14. Az eredetileg hézagosan zártsorú beépítésnél zártsorúvá válás esetén a kapcsolatot biztosító egyszintes építményrész (lapos)tetőzetén tetőkert kialakítható.

15. Lejtő irányában futó gerincvonalú épület végfala a lejtő magas pontján „macskalépcsővel” lezárt tűzfalas kialakítású; a lejtő mélypontján, ha az saroktelek, kontyolt is lehet.

16. A területen zöld homlokzat létesíthető.

17. Utcai homlokzaton műanyag nyílászáró, külső látszótokos redőnyszerkezet nem kerülhet beépítésre.

18. A helyi építési szabályzatban meghatározott tettyei sajátos építési övezetekben, ahol a zártsorú építési helyen belül az előírás megengedi az oldalhatáron álló beépítést, és a kialakult, védett beépítés ilyen jellegű fennmaradása, újjáépítése az illeszkedési követelmény, ott az építési telkek oldalhatárán létesíthető nyeregtető falazott párkányzattal.

21. §(1)  A Déli városközpont bővítés településrészre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott építészeti követelmények vonatkoznak.

(2) A területi építészeti követelmények:

1. Új építmény építése esetén a kialakítandó megjelenésnek, telepítés módjának, a tömeg szélességének, magasságának és a tetőidomnak illeszkednie kell a szomszédos épületekhez, a kialakult utcaképhez.

2. A területen kerítés csak közfunkciót nem tartalmazó épület telkén létesíthető.

3. A helyi építési szabályzatban nem kialakult szabályozási kategóriába sorolt telkeken a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör kerítés létesíthető. Tégla, terméskő, fém és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A településrészen az épületek magastetővel és lapostetővel is kialakíthatók.

2. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

22. § (1) Az Északi külváros településrészre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. Új építmény építése esetén a kialakítandó megjelenésnek, telepítés módjának, a tömeg szélességének, magasságának és a tetőidomnak illeszkednie kell a szomszédos épületekhez, a kialakult utcaképhez.

2. Zártsorú beépítés esetében az építmény utcai homlokvonalának legalább 2/3 hosszban érintkeznie kell az utca felöli építési hely határával.

3. A területen új épület az utcával párhuzamosan, valamint ’L’ alakú telepítéssel, az utcában jellemző, kialakult traktusszélesség és a kialakult előkert méretének megtartásával helyezhető el.

4. Főépület a telek homlokvonalától számított 50 méteren belül telepíthető.

5. A településrészre eső a helyi építési szabályzatban nem kialakult szabályozási kategóriába sorolt telkeken a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör tagolt felületű kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

6. Utcai kerítés és támfal az utcai homlokzattal egységesen létesíthető, anyaghasználat és színezés tekintetében egyaránt.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A településrész területén magastetős és lapostetős épületek is elhelyezhetők. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

2. Magastető 35o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb hajlásszögű nem lehet.

3. Tetőtérbeépítésnél utcafronton tetősíkban fekvő tetőablaktól vagy a tetősíkból nem kiemelkedő álló ablaktól eltérő kialakítású tetőablak nem helyezhető el.

4. Tetőtérbeépítés esetén a közterületről látható oromzaton a tetőtéri nyílászáró mérete nem haladhatja meg a földszinti ablakok méretét.

5. Az utcai épületrészen a tetőteraszok összesített szélessége nem haladhatja meg az utcai homlokzat hosszának 1/3 részét.

6. Új épület homlokzati tagolása, nyílászáróinak és tömör falfelületének aránya, anyag- és színhasználata a környezethez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

7. Az utcafronti homlokzati nyílások és nyílászárók osztásrendje a homlokzat összhangjától eltérően nem változtatható meg. Egyedi nyílászáró csere esetében a nyílásméretek és a nyílászárók osztása nem térhet el az épület homlokzatán kialakult nyílásrendtől, méretektől és osztásrendszertől.

8. Utcai homlokzaton 1 db-nál több és 4 m-nél szélesebb garázskapu nem létesíthető.

9. Antenna felépítmény, klíma-berendezés kültéri egysége és egyéb gépészeti berendezés

a) a tetőfelületen és a közterültről látható homlokzaton nem helyezhető el,

b) erkélyen és loggián közterületről látható módon, takaratlanul nem helyezhető el.

10. Újonnan közműszekrények homlokzaton közterületről látható módon nem helyezhetők el.

11. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

23. § (1)  A Kisvárosias és társasházas karakterű településrészekre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. Zártsorú beépítés esetében az építmény utcai homlokvonalának legalább 2/3 hosszban érintkeznie kell az utca felöli építési hely határával.

2. A településrészre eső a helyi építési szabályzatban nem kialakult szabályozási kategóriába sorolt telkeken a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör tagolt felületű kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

3. Utcai kerítés és támfal az utcai homlokzattal egységesen létesíthető, anyaghasználat és színezés tekintetében egyaránt.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A településrész területén lapostetős és magastetős épületek is elhelyezhetők.

2. Új épület utcafronti szárnya nyeregtetős tetőidommal is kialakításra kerülhet a környezetéhez illeszkedő módon.

3. Zártsorú beépítés esetében tető hajlásszöge 30o-nál kisebb és 45o –nál nagyobb hajlásszögű nem lehet és legfeljebb 5%-os eltéréssel csatlakozhat a szomszédos tetőidomhoz.

4. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

24. § (1) Uránváros településrészre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. A területen új épület a kialakult beépítéshez igazodva telepítendő.

2. A lakótelep telepes beépítésű többszintes lakóépületei vertikálisan nem bővíthetők. Emeletráépítés csak az építéskori legfelső építményszint záró szerkezete felső síkjának az épület irányába emelkedő 45° alá vont síkja alatt lehetséges.

3. Oktatási intézmény telkén kerítés létesíthető.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. Magastető héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

2. A magastető héjazatának színe természetes, terrakotta anyagszíntől eltérő lehet.

3. Egy épületen legfeljebb 5 színnél több színből álló színkombináció nem alkalmazható.

4. A településrész területén magastetős és lapostetős épületek is kialakíthatók a kialakult környezethez illeszkedő módon.

5. Magastetős ráépítés 5-nél kevesebb szintet tartalmazó épületek esetében lehetséges. A kialakuló tetőtérhez kapcsolódóan loggia, erkély és terasz nem alakítható ki.

6. Magastetős ráépítés esetében, új tetőszerkezet kialakítása során a tető hajlásszöge a szomszédos tetőtől 5°-nál nagyobb mértékben nem térhet el.

7. Magastetőn kialakítandó tetőablakok a meglévő homlokzat nyílásrendjéhez nem illeszkedő módon, nem egységes kivitelben nem építhetők be, a tetősíkban fekvő ablakok kivételével.

8. A meglévő épületek nyílászáró-cseréinél az eredeti nyílásrendtől és nyílásméretektől, valamint a nyílásosztástól eltérni nem lehet.

9. Árnyékolók, redőnyök, előtetők és szélfogók épületenként és az egy városépítészeti egységet képező beépítés egyes elemeinél egységesen alakíthatók ki.

(2) Területi építészeti követelmények: A tömbtelkes lakóépület telkén, valamint az épület úszótelkét magába foglaló tömbtelken az épületet lehatároló kerítés nem létesíthető.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A településrész területén magastetős épületek nem helyezhetők el. Új tetőzet az épület környezetéhez illeszkedő módon kerüljön kialakításra.

2. Egy lakóépületen belül a nyílászárók eltérő szín- és anyaghasználattal, osztásrendszerrel nem alakíthatók ki.

3. Erkélyt, loggiát és nyílászárót érintő beavatkozások egy épület egészén egységes kivitelben végezhetők.

4. Árnyékolók, redőnyök, előtetők és szélfogók épületenként és az egy városépítészeti egységet képező beépítés egyes elemeinél egységesen alakíthatók ki.

5. A többszintes lakóépületek közé épülő kereskedelmi szolgáltató építmények az előregyártott szerkezeti elemekből álló tartószerkezeti rendszerrel épült épületek tömegétől, anyag- és színhasználatától eltérően nem alakíthatók ki.

26. § (1) Az Oktatási negyed településrészekre a (2) – (3) bekezdésben meghatá-rozott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények: Az önálló parkolóterületként használt ingatlan közterületi telekhatárain a városképvédelem érdekében, az utcaképhez illeszkedő kerítést kell kialakítani. Ipari kerítések nem építhetők.

(3) Egyedi építészeti követelmények: A településrész területén magastetős és lapostetős épületek helyezhetők el. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

27. § (1) A Hegyoldali kertvárosias településrészekre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. A főépület utcai homlokzatának vetületi szélessége legfeljebb 15 méter lehet.

2. A melléképületek a hátsókerttel rendelkező építési telkeken a főépület mögött helyezendők el, kivéve támfalgarázs, mely az előkertben is állhat.

3. A helyi építési szabályzatban rögzített szabályozási vonalon létesített támfalra épített kerítés támfal feletti magassága legfeljebb 1,3 m lehet. A szabályozási vonalon, ennek hiányában a homlokvonalon létesítendő támfalmagassága az utca felől, a járda vonalától mérten, legalább 50 cm legyen. Nem támfal-kerítés esetén legfeljebb 1,8 m magas kőlábazatos áttört faanyagú, áttört téglaanyagú, áttört fémszerkezetű vagy legalább 0,5 m magas tömör lábazat feletti fonott drótkerítés, vagy lábazat . nélküli sövénykerítés létesíthető. A magassági méreteket a támfal-kerítés közterület felőli oldalán kell figyelembe venni.

4. A helyi építési szabályzat Donátus és környékére vonatkozó sajátos övezetében az építési telek nem közterület felé eső határvonalain, terepszint felett csak áttört kerítés max. 2,5 m nagyságig vagy élő sövény létesíthető. Amennyiben a telek határvonalán támfal építése is szükséges, a támfalhoz csatlakozó magasabb terepszint felett csak áttört kerítés vagy élő sövény létesíthető.

5. A támfal koronaszintjét és a kerítés lábazatát úgy kell szakszerűen kialakítani, hogy az megfeleljen az az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 47. § (8) és (9) bekezdésében foglaltaknak.

6. Az építési telek közterület felé eső határvonalán, végleges kerítés csak a szabályozási vonalon létesíthető. A közterület rendezését megelőzően ideiglenes kerítés a kártalanítási igény kizárásával létesíthető,

7. A helyi építési szabályzat Bf210 feletti területrészekre vonatkozó sajátos övezetében legfeljebb 1,5 m magas támfal létesíthető, kivéve a szabályozási vonalon létesítendő támfalat, mely elérheti a 2,5 m magasságot.

8. Egy telken belül a szabályozási vonalon létesített támfal figyelmen kívül hagyásával a telken létesített összes támfal együttes magassága legfeljebb 6,0 m lehet. Az össztámfal magasságába az épület alépítménye nem számít bele.

9. Az önálló parkolóterületként használt ingatlan közterületi telekhatárain a városképvédelem érdekében, az utcaképhez illeszkedő kerítést kell kialakítani.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A vakolt homlokzat a fehér vagy természetes pasztell árnyalatú földszíntől eltérő színű nem lehet. Fém, kerámia anyagú és nagytáblás homlokzatburkolat nem alkalmazható.

2. Főépület és 50 m2-nél bruttó alapterületnél nagyobb melléképület magastetős héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

3. A településrész területén magastetős és zöldtetőként kialakított lapostetős épületek helyezhetők el. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

4. Magastető 35o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb hajlásszögű nem lehet, kivéve a Hegyoldali kertvárosias településrész területére eső, a helyi építési szabályzatban Donátus és környékére vonatkozó sajátos előírások területét, ahol a magastető hajlásszöge 30o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb nem lehet.

5. Ingatlanonként 1 db-nál több és 4,5 méternél szélesebb gépkocsibehajtó-kapu nem létesíthető a kerítésen.

6. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

28. § (1) A Kertvárosias karakterű településrészekre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. 15 méternél nagyobb utcai homlokzat szélesség esetén az épület nyeregtetős tetőgerincét az utcával párhuzamosan kell kialakítani.

2. A szabályozási vonalon, ennek hiányában a homlokvonalon legfeljebb 1,8 m magas áttört kerítés vagy sövény létesíthető.

3. Az önálló parkolóterületként használt ingatlan közterületi telekhatárain a városképvédelem érdekében, az utcaképhez illeszkedő kerítést kell kialakítani.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A vakolt homlokzat fehér vagy természetes pasztell árnylatú földszíntől eltérő színű nem lehet. Fém anyagú és nagytáblás homlokzatburkolat nem alkalmazható.

2. Főépület magastetős héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

3. A melléképületek a főépülettől eltérő anyag- és színhasználattal nem alakíthatók ki.

4. A településrész területén lapostetős és magastetős épületek is elhelyezhetők. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

5. Magastető 30o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb hajlásszögű nem lehet.

6. Ingatlanonként 1 db-nál több és 4,5 méternél szélesebb gépkocsi-behajtó-kapu nem létesíthető a kerítésen.

7. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

29. § (1) Az egykori bányaművelés településrészeire a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. A lakóépület az utcával párhuzamosan telepíthető.

2. Melléképület a telek homlokvonalán telepíthető a kialakult telepítési módokhoz illeszkedően.

3. A szabályozási vonalon, ennek hiányában a homlokvonalon legfeljebb 1,8 m magas áttört kerítés vagy sövény létesíthető.

4. Az önálló parkolóterületként használt ingatlan közterületi telekhatárain a városképvédelem érdekében, az utcaképhez illeszkedő kerítést kell kialakítani.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. Lakó és melléképület magastetős héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

2. A melléképületek a főépülettől eltérőanyag- és színhasználattal nem alakíthatók ki.

3. A településrész területén a lakóépületek nyeregtetős kialakítással helyezhetők el, a tetőzet nem kontyolható. A közintézmények lapostetővel is kialakíthatók. A melléképületek tetőzete félnyeregtetővel is kialakításra kerülhet. Új tetőzet az épület környezetéhez illeszkedő módon kerüljön kialakításra.

4. Nem egységes megjelenést eredményező megoldásokkal többlakásos épületek felújítása, átalakítása nem kivitelezhető.

5. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

30. § (1) Mecsekszabolcs településrészre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. A melléképületek a főépület mögött helyezendők el, kivéve támfalgarázs, mely az előkertben is állhat.

2. 15 méternél nagyobb utcai homlokzat szélesség esetén az épület nyeregtetős tetőgerincét az utcával párhuzamosan kell kialakítani.

3. A helyi építési szabályzatban nem kialakult szabályozási kategóriába sorolt telkeken a szabályozási vonalon legfeljebb 1,8 m magas tömör kerítés létesíthető. Tégla, terméskő és vakolt felületű kerítések alakíthatók ki.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. Főépület és 50 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű melléképület magastetős héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

2. A melléképületek a főépülettől eltérő anyag- és színhasználattal nem alakíthatók ki.

3. A településrész területén lapostetős épületek nem helyezhetők el. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

4. Magastető hajlásszöge 35o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb nem lehet.

5. Új épület építése esetén összetett sátortető nem alakítható ki.

6. Tetőtérbeépítésnél utcafronton nem tetősíkban fekvő ablak nem helyezhető el.

7. Tetőtérbeépítés esetén a közterületről látható oromfalon a tetőtéri nyílászáró mérete nem haladhatja meg a földszinti ablakok méretét.

8. Ingatlanonként 1 db-nál több és 4,5 méternél szélesebb gépkocsi-behajtó-kapu nem létesíthető a kerítésen.

9. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

31. § (1) A külső kertvárosi településrészekre (Málom, Somogy, Vasas, Hird, Nagyárpád) a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak.

(2) Területi építészeti követelmények:

1. Épület a telek homlokvonalától számított 70 méteren belül helyezhető el.

2. Új főépület az utcában kialakult telepítéshez igazodva az utcára merőlegesen, párhuzamosan vagy ’L’-alakban telepíthető.

3. A főépület utcai homlokzatának szélessége legfeljebb 15 méter lehet.

4. A melléképületek a főépület mögött, egymáshoz csatlakozóan egy tömegen belül helyezendők el.

5. A szabályozási vonalon, ennek hiányában a homlokvonalon legfeljebb 1,8 m magas áttört kerítés vagy sövény létesíthető.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. Főépület és 50 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű melléképület magastetős héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

2. A melléképületek a főépülettől eltérő anyag- és színhasználattal nem alakíthatók ki.

3. Tetőtérbeépítés esetén, a közterületről látható utcai oromfalon a tetőtéri nyílászáró mérete nem haladhatja meg a földszinti ablakok méretét.

4. A településrész területén lapostetős épületek nem helyezhetők el. Új tetőzet az épület környezetéhez nem illeszkedő módon nem kerülhet kialakításra.

5. Magastető 35o-nál kisebb és 45o-nál nagyobb hajlásszögű nem lehet.

6. Újonnan összetett sátortető nem alakítható ki.

7. Látszó beton felületű és ipari kerítések nem építhetők.

32. § (1) A beépítésre nem szánt területekre a (2) – (3) bekezdésben meghatározott településképi követelmények vonatkoznak:

(2) Területi építészeti követelmények: Amennyiben az épület tervezett utcai homlokzatszélessége nagyobb, mint 15 méter, az épület nyeregtetős tetőgerincét a közlekedési célú közterülettel vagy magánútal párhuzamosan kell kialakítani.

(3) Egyedi építészeti követelmények:

1. A területen lapostető nem létesíthető.

2. A vakolt homlokzat fehér vagy természetes pasztell árnyalatú földszíntől eltérő színű nem lehet.

3. 50 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű épület magastetős héjazatának kialakítása, cseréje során hullámpala, cserepeslemez, trapézlemez, bitumenes hullám- és zsindelyfedés nem alkalmazható.

10. A helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó építészeti követelmények


33. § (1) Az 1. mellékletben meghatározott helyi egyedi védelem alatt álló értékekre a (2) – (5) bekezdésben meghatározott egyedi építészeti követelmények vonatkoznak.

(2) Helyi egyedi védett értéket érintő építési tevékenység során az építéskori vagy a védett érték által meghatározott karakterhez illeszkedő anyagok és színek alkalmazhatóak.

(3) Helyi egyedi védett épületek védett értéket hordozó homlokzatai bármely nyílászárójának esetleges cseréjekor a külső szárnyaknál csak faanyagú vagy az építéskorival megegyező anyagú szerkezet alkalmazható, az 1. melléklet védett értékre vonatkozó megállapításainak figyelembevételével. Nyílászáró védett szerkezete építéskori anyagában őrzendő meg.

(4) Helyi egyedi védelem alá helyezett épületek védett értéket hordozó tetőfelületén – a csapadékvíz-elvezető rendszert is beleértve – az építéskorival egyező anyaghasználat és szerkezeti megoldás alkalmazható.

(5) Helyi egyedi védelem alatt álló épület, valamint helyi védett területen álló épület közterületről látható

1. tetőfelületén

a) antenna felépítmény,

b) klíma-berendezés, valamint egyéb gépészeti berendezés kültéri egysége,

c) reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés, cégtábla, üzletfelirat, vállalkozást népszerűsítő egyéb felirat és más     grafikai megjelenítés,

d) háttérvilágítással ellátott, LED-kijelzőként vagy futófénnyel üzemelő tájékoztató, információs berendezés,         

2. homlokzatán

a) reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés a cégtábla,

b) üzletfelirat, a vállalkozás használatában álló ingatlanon elhelyezett, a vállalkozást népszerűsítő egyéb felirat és más grafikai megjelenítés kivételével,

c) napelem, napkollektor,

d) új parapet-konvektor, klíma-berendezés, valamint egyéb gépészeti berendezés kültéri egysége,

e) háttérvilágítással ellátott, LED-kijelzőként vagy futófénnyel üzemelő tájékoztató, információs berendezés,

f) reklámmegjelenítést tartalmazó árnyékoló szerkezet nem helyezhető el.

34. § (1) A 2. mellékletben meghatározott helyi területi védelem alatt álló területekre a (2) – (7) bekezdésben meghatározott területi és egyedi építészeti követelmények vonatkoznak.

(2) A helyi területi védelem alatt álló területekre vonatkozó általános követelmények:

1. a védett területen található épületek, építmények építéskori és történetileg kialakult települési arculati és táji jellegzetességei és telepítési módja megőrzendő,  

2. a műszaki berendezések és azok tartószerkezete, kapcsolódó szerelvényei, vezetékei az utcai homlokzaton (főhomlokzaton) látszó módon nem helyezhetők el.

(3) A Szőlészeti Kutatóintézet helyi területi védelem alatt álló területén a hagyományosan szőlőtermesztésre szakosodott tájhasználat a szőlőművelés helyi sajátosságaival együtt megőrzendő. A Szent Miklósi présház telepítési módja megőrzendő. A Mária pince épületének (kutatóintézet főépülete) telepítési módja megőrzendő. Az építéskori kerítéselemek és jellegzetességeik megőrzendők.

(4) A Schlauch-telep helyi területi védelem alatt álló területén található épületek telepítési módja megőrzendő. Építési tevékenységet az építéskori anyaghasználat megtartásával kell végezni. A rekonstruálható építéskori arculati elemek helyreállítására törekedni kell.

(5) A Schlauch-telep helyi területi védelem alatt álló területén található épületek jellemző telepítési módja és a történetileg kialakult előkertek, oldalkertek és hátsókertek mérete megőrzendő. Új építmény elhelyezése ebbe a történetileg kialakult telepítési rendszerbe illeszkedően történhet.

(6) A Régi Kertváros helyi területi védelem alatt álló területén található épületek jellemző telepítési módja és a történetileg kialakult előkertek, oldalkertek és hátsókertek mérete megőrzendő. Új építmény elhelyezése ebbe a történetileg kialakult telepítési rendszerbe illeszkedően történhet.

(7) A Rókus-domb helyi területi védelem alatt álló területén található épületek történetileg kialakult telepítési módja megőrzendő.

35. § (1)  A 2. mellékletben meghatározott helyi területi védelem alatt álló terüle-teken lévő sajátos építményekre és műtárgyakra a (2) – (3) bekezdésben meghatározott anyaghasználati követelmények vonatkoznak.

(2) Az újonnan kiépítendő villamos energia – közép-, kisfeszültségű és közvilágítási – hálózatokat a helyi védett területen földkábelbe kell fektetni.

(3) Hírközléssel kapcsolatos műtárgyak elhelyezése során a földfeletti elosztószekrények elhelyezését helyi védett területen süllyesztve, a környezetbe illesztve, lehetőség szerint takartan kell megoldani.

11. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények


36. § Pécs Megyei Jogú Város illetékességi területén a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényben (a továbbiakban: településképi törvény), a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint 2 000 db reklámhordozó létesíthető. 

37. § (1) Reklámot, reklámhordozó berendezést nagyvárosias lakóterület, kisvárosias lakóterület, valamint különleges intézményterület állatkert területe területfelhasználási egységekben, közterületen és köztulajdonban álló ingatlanokon

1. településképi bejelentési eljárás alapján az ott lévő, a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 19. pontjában meghatározott utcabútorokon,

2. a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 12. §-ában és a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklámcélú berendezések közutak melletti elhelyezésének részletes szabályairól szóló 224/2011. (X.21.) Korm. rendeletben foglaltak szerint közvilágítási, villany- és telefonoszlopon lehet elhelyezni.

(2) Az utasváró függőleges határoló felületein, annak szerkezetébe integráltan legfeljebb 4 db kétoldalas 1,2x1,8 m reklámfelület alakítható ki.

(3) A kioszk függőleges határoló felületein, annak szerkezetébe integráltan legfeljebb 1,2x1,8 m reklámfelületek alakíthatók ki. 

(4) A közművelődési célú hirdetőoszlop az 4. melléklet 1. pontjában ábrázolt kialakítású és méretű lehet.

(5) Az információs vagy más célú berendezés az 4. melléklet 2. pontjában ábrázolt kialakítású lehet. A berendezés reklámcélra használható felületének a 2/3-részén és az 4. melléklet 2. pontjában ábrázolt felületén helyezhető el reklám.  A berendezés kétoldalas kialakítással is ellátható.

(6) Információs vagy más célú berendezésként alkalmazható acél vagy öntöttvas anyagú oszlopon, legalább 2,5 m magasságban elhelyezett 0,9x1,2 m felületű reklámóra is, amelynek legfeljebb 2/3 részén lehet reklámot elhelyezni. A berendezés 1/3 részét a pontos időt és hőmérsékletet kijelző digitális vagy analóg kijelző foglalja el. A berendezés kétoldalas kialakítással is ellátható.

(7) Belterületen a gépjárművek közlekedésére szolgáló közút területének úttesten kívüli burkolatlan részén, járdán, gyalogúton és kerékpárúton található közvilágítási, villany- és telefonoszlopon elhelyezhető kétoldalas reklámhordozó legfeljebb 0,8x1,2x0,1 m befoglaló méretű lehet. Oszloponként legfeljebb 1 db hirdetőberendezés helyezhető el.

(8) A 33. § (2) – (7) bekezdésben meghatározott reklámhordozók elláthatók háttérvilágítással is, de villódzó fénytechnika, LED-kijelző vagy futófénnyel üzemelő technológia nem alkalmazható.

38. § (1)  A 33. § és a Korm. rendelet rendelkezéseitől eltérően legfeljebb évente összesen 12 naptári hét időszakra az Önkormányzat, az önkormányzati intézmény, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vagy állami szerv, szervezet vagy intézmény rendezvényeit népszerűsítő reklámhordozók elhelyezhetők ezen szervezetek épületein, továbbá közterületi járdán, sétányon, forgalomcsillapított utcában és téren.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben alkalmazható eszközök a következők lehetnek, melyeknél a villódzó fénytechnika, LED-kijelző vagy futófénnyel üzemelő technológia nem alkalmazható:

a) legfeljebb 1 m2 alapterületű, 2 m magasságú, igényesen kivitelezett, nem borulásveszélyes tájékoztatóeszköz, amelynek minden felülete felhasználható a reklám közlésére,

b) közterület fölé kifeszített molinó, figyelemmel a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény rendelkezéseire,

c) az Önkormányzat, az önkormányzati intézmény, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vagy állami szerv, szervezet vagy intézmény épületének homlokzatán elhelyezett reklám vagy hirdetőberendezés méretkorlátozás nélkül.

12. A reklámhordozók karbantartása


39. § (1) A reklámhordozó folyamatos karbantartása a reklámhordozó tulajdonosának és a reklám közzétevőjének egyetemleges feladata és kötelessége, ennek megtörténtét a közterület kezelője ellenőrzi.

(2) Amennyiben a karbantartást a kötelezettek elmulasztják, és ezen köte-lezettségnek felszólításra sem tesznek eleget, a közterületkezelő a kötelezettek költségére és veszélyére a reklámhordozót elbontja vagy eltávolítja.

13. A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének egyéb feltételei


40. § A reklámok és a reklámhordozók az V. fejezet szerinti településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek használatáról szóló 31/2008. (X.15.) önkormányzati rendeletében meghatározott közterület-használati díj megfizetése esetén helyezhetők el.

14. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények


41. § (1)  Településképileg meghatározó területen – kivéve a helyi védett területen, műemléki jelentőségű területen és a műemléki környezet területén – álló épület:

1. használói a közterületről látható homlokzatokon, egységes és tervezett módon, a homlokzati tagozatokhoz illeszkedő, de legfeljebb 5 m2 méretben és kialakítással, a homlokzat síkjából legfeljebb 15 cm-re kiemelkedő módon helyezhetnek el használónként és homlokzatonként 1–1 db üzletfeliratot, amely háttérvilágítással is ellátható, de villódzó fénytechnika, LED-kijelző, vagy futófénnyel üzemelő technológia nem alkalmazható,

2. közterületről látható homlokzati felülettel nem rendelkező használói a közterületről látható homlokzaton, a közös bejárat vagy kapuzat mellett, egységes és tervezett módon, a homlokzati tagozatokhoz illeszkedő, de legfeljebb 0,2 m2 méretben és kialakítással, a homlokzat síkjában helyezhetnek el használónként 1 db cégtáblát,

3. homlokzatán az 1. és 2. pontban foglaltakon túlmenően az érintett ingatlant használó vállalkozások számára, rendeltetési egységenként vagy üzletenként legfeljebb 1 db, a vállalkozás nevének, jelképének megjelenítését tartalmazó, homlokzati síkra merőlegesen kialakított, a homlokzat nyílásrendjével és építészeti tagozataival összehangolt nagyságú és kialakítású, kétoldalas, legfeljebb 0,7 m2 egyoldali felületű és legfeljebb 15 cm szélességű cégér elhelyezhető, mely nem alkalmazhat LED-kijelzőként vagy futófénnyel üzemelő technológiát,

4. közterületről feltáruló homlokzatán antenna, égéstermék-elvezető nem helyezhető el. Légkondicionáló berendezés kültéri egysége a közterületről feltáruló homlokzaton kizárólag az OTÉK 92. § (2) figyelembe vételével helyezhető el,

5. közterületről feltáruló homlokzatán napernyő kizárólag natúr bézs színű és textilanyagú lehet, amely a legfeljebb 30 cm nagyságú függőlegesen lelógó részén tartalmazhatja az üzlet cégfeliratát és logóját. Az árnyékoló szerkezet egyéb reklámfeliratot vagy grafikát nem tartalmazhat,

6. közterületről feltáruló homlokzatán a homlokzat síkjából kiemelkedő kábelcsatorna, vagy kábelrögzítő segítségével rögzített vezeték nem létesíthető. Az egyes elosztószekrények fedlapjait a homlokzat színével azonos módon kell színezni,

7. közterületről feltáruló homlokzatán zászlótartó rúd elhelyezhetőségét biztosítani kell, amennyiben az épület Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvényben meghatározott középületnek minősül.

(2) Helyi egyedi védett épületen, helyi védelem alatt álló területen, műemléki jelentőségű területen vagy műemléki környezet területén álló épület:

1. közterületről feltáruló homlokzatán antenna, égéstermék-elvezető nem helyezhető el és légkondicionáló berendezés kültéri egysége a homlokzaton kizárólag helyi területi védett, vagy műemléki jelentőségű területeken kívül helyezhető el az OTÉK 92. § (2) figyelembe vételével,

2. homlokzatán kizárólag az érintett ingatlan használói számára helyezhető el rendeltetési egységenként vagy üzletenként összesen legfeljebb 1-1 db

a) legfeljebb 0,2 m2 felületű, az üzemeltető azonosítására szolgáló, az üzemeltető nevét, tevékenységét és jogszabályban előírt egyéb adattartalmat tartalmazó, a homlokzat síkjában elhelyezett cégtábla,

b) a homlokzat nyílásrendjével és építészeti tagozataival összehangolt nagyságú, de legfeljebb 2,5 m2 méretű és 10 cm kinyúlású, a homlokzat síkjában elhelyezett üzletfelirat vagy a vállalkozást népszerűsítő egyéb felirat vagy más grafikai megjelenítés, melyek nem alkalmazhatnak LED-kijelzőként vagy futófénnyel üzemelő technológiát,

3. homlokzatán a 2. pont b) alpontban foglaltakon túlmenően az érintett ingatlant használó vállalkozások számára, rendeltetési egységenként vagy üzletenként legfeljebb 1 db, a vállalkozás nevének, jelképének megjelenítését tartalmazó, homlokzati síkra merőlegesen kialakított, a homlokzat nyílásrendjével és építészeti tagozataival összehangolt nagyságú és kialakítású, kétoldalas, legfeljebb 0,7 m2 egyoldali felületű és legfeljebb 15 cm szélességű cégér elhelyezhető, mely nem alkalmazhat LED-kijelzőként vagy futófénnyel üzemelő technológiát,

4. közterületről látható homlokzati felülettel nem rendelkező használói a közterületről látható homlokzaton, a közös bejárat vagy kapuzat mellett, egységes és tervezett módon, a homlokzati tagozatokhoz illeszkedő, de legfeljebb 0,2 m2 méretben és kialakítással, a homlokzat síkjában helyezhetnek el használónként 1 db cégtáblát vagy üzletfeliratot,

5. közterületről feltáruló homlokzatán zászlótartó rúd elhelyezhetőségét biztosítani kell, amennyiben az épület Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvényben meghatározott középületnek minősül.

(3) Az (1) bekezdés 1-3. és 5. pontjában és a (2) bekezdés 2-4. pontjában meghatározott berendezések az épületek homlokzatain épületdíszítő tagozatot nem takarhatnak.

42. § Településképileg meghatározó területen – kivéve a helyi védett területen, helyi egyedi védelem alatt álló építmény telkén, műemléki jelentőségű területen és a műemléki környezet területén – a helyi építési szabályzatban meghatározott szabadonálló-telepszerű beépítési mód esetén, az építési helyen belül, az épülettől független kialakítással helyezhető el telkenként legfeljebb 1 db, legfeljebb 12 m2 egyoldali felületű, kétoldalas cégtotem, melyen nem alkalmazható LED-kijelzővel vagy futófénnyel üzemelő technológia. A cégtotem legmagasabb pontja a terepcsatlakozástól mérve legfeljebb 12 m lehet, de magassága a szomszédos telkeken álló épületek magasságát legfeljebb 3 m-rel haladhatja meg.

15. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésének általános szabályai


43. § (1) Villamosenergia-ellátással kapcsolatos műtárgyak elhelyezése során alkalmazandó előírások:

1. a helyi építési szabályzatban nagyvárosias lakózónában és a sajátos építési övezetbe sorolt területeken, vagy az azokkal határos közterületeken

a) az újonnan kiépítendő villamos energia – közép-, kisfeszültségű és közvilágítási – hálózatokat az országos vagy, helyi védett területen és országos vagy helyi védelem alatt álló ingatlan telekhatárától számított 50 méteren belül, földkábelbe kell fektetni,

b) ezeken a területeke a hálózati rekonstrukció során földkábelre kell áttérni,

c) elosztószekrények elhelyezését az a) pontban leírt területen süllyesztett megoldással, a környezetbe illesztve kell megoldani,

2. a központi belterületen az a) pontban lehatárolt területeken kívül:

a) kis helyigényű kompakt transzformátorok is az Önkormányzattal egyeztetett módon alkalmazhatók,

b) a hálózati bővítés földkábeles elhelyezéssel történhet,

3. a nem központi belterületen és a külterületi beépítésre szánt területeken az újonnan kiépítendő villamos energia hálózatok föld felett vezethetők. A villamos energia és a távközlési hálózatokat közös, egyoldali oszlopsorra kell helyezni. Föld feletti hálózatok esetén oszloptranszformátor is elhelyezhető,

4. a transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan kell kijelölni. A város központi belterületén az új házas transzformátorokat a környezetbe illesztve kell megoldani, alkalmazhatók kis helyigényű kompakt transzformátorok is. Föld feletti hálózatok esetén oszloptranszformátor is elhelyezhető.

(2) Hírközléssel kapcsolatos műtárgyak elhelyezése során alkalmazandó előírások.

1. városkép-védelem szempontból a hírközlési és a kábel TV-hálózatokat a központi belterületen

a) újonnan csak földkábelbe vagy alépítménybe helyezve szabad létesíteni,

b) meglévő föld feletti hálózatok rekonstrukciója, bővítése során a föld-kábeles elhelyezésre kell áttérni,

c) földfeletti elosztószekrények elhelyezését országos vagy, helyi védett területen süllyesztve, a környezetbe illesztve kell megoldani,

2. azokon a területeken, ahol a hírközlési hálózatok föld felett vezethetők, a 0,4 kV-os, a közvilágítási és a távközlési szabadvezetékeket közös oszlopsoron kell vezetni,

3. a mikrohullámú összeköttetés biztosítása érdekében bázisállomások közötti összekötő sávokban az előírt magassági korlátozás betartandó,

4. a távközlés-ellátás fejlesztéséhez szükséges további antennatornyok létesítése csak tájképi hatásvizsgálat alapján engedélyezhető.

V. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK


16. A szakmai konzultáció


44. § A Főépítész kérelemre a településképi követelményekről a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást (a továbbiakban: szakmai konzultáció) biztosít.

45. § A szakmai konzultáció kérelmezése kötelező a helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökségen végzett, építési engedélyhez nem kötött, településképi megjelenést érintő építési tevékenység esetén.

46. § (1)    A szakmai konzultációt

a) építési engedélyhez kötött vagy egyszerű bejelentés alapján végezhető építési tevékenységek esetén a 7. mellékletben,

b) az a) pontba nem sorolható tevékenységek esetén a 8. mellékletben

meghatározott, papíralapon vagy elektronikus úton benyújtott kérelemmel kell kezdeményezni.

(2) A kérelemhez

a)  építési engedélyhez kötött vagy egyszerű bejelentés alapján végez-hető építési tevékenységek esetén az 50. § (2) bekezdésben,

b) az a) pontba nem sorolható tevékenységek esetén az 55. § (2) bekezdésben, a kérelem tárgyának megfelelően meghatározott tartalmú építészeti-műszaki dokumentációt kell mellékelni.

47. § (1) A szakmai konzultáció kizárólag személyesen történhet, az építtető vagy kérelmező részére elektronikus úton jelzett időpontban.

(2) A szakmai konzultáción készült emlékeztetőt a Főépítész az építtető vagy a kérelmező részére a konzultációt követő 8 napon belül írásban megküldi.

48. § (1) A szakmai konzultáció eredménytelen, amennyiben

a) a kérelem nem tartalmazza a 46. § (2) bekezdésében meghatározott munkarészeket, vagy

b) az építtető vagy kérelmező nem adott meg olyan elérhetőséget, amelyen elektronikus úton vagy távbeszélőn értesíthető, vagy

c) a szakmai  konzultációra a részére jelzett időpontban nem jelenik meg.

(2) A szakmai konzultáció eredménytelenségéről a Főépítész az építtetőt vagy kérelmezőt írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton tájékoztatja.

17. A településképi véleményezési eljárás


49. § A Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere (a továbbiakban: Polgármester) településképi véleményezési eljárást (a továbbiakban: véleményezési eljárás) folytat le a Korm. rendelet 26. §-a és 26/A. §-a szerint, az 5. mellékletben meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységek esetén.

50. § (1) A véleményezési eljárást a 7. mellékletben meghatározott kérelemmel kell kezdeményezni.

(2) A kérelemhez a Korm. rendelet 26/A. § (3) bekezdésében meghatározott munkarészeket tartalmazó építészeti-műszaki dokumentációt kell mellékelni, a következő tartalommal:

1. a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki terv, melynek részei

a) M = 1:1000 vagy M=1:500 léptékű helyszínrajz a tervezéssel érintett telek beépítéséről, a szomszédos ingatlanokon lévő beépítés bemutatásával, a védettségek lehatárolásával, terepviszonyok szintvonalakkal történő megjelenítésével, a telket érintő korlátozások feltüntetésével,

b) M = 1:100 léptékű alaprajzok,

c) a megértéshez szükséges számú metszet M = 1:100 léptékben,

d) homlokzatok kialakításának műszaki tervrajza M= 1:100 léptékben,

e) településképet befolyásoló tömegformálás, utcakép, illeszkedés ábrázolását (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is),

2. ha tervezett, a reklámhordozók ábrázolását,

3. a rendeltetés meghatározását,

4. a településképi követelményeknek való megfelelésről szóló rövid műszaki leírást, mely tartalmazza a telepítés, az építészeti kialakítás, a homlokzatok anyag- és színhasználatának leírását is.

51. § A Polgármester a településképi véleménye kialakításához az 5. melléklet-ben meghatározott építési tevékenységeknél meghatározottak szerint a Főépítész vagy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-műszaki Tervtanácsa (a továbbiakban: Tervtanács) szakmai véleményét kéri ki.

52. § (1)  A véleményezési eljárás során azokban az esetekben, amelyeknél a Polgármester véleményét

a) a Tervtanács szakmai álláspontjára alapozza, a  (2) és  (3) bekezdés-ben foglalt,

b) a Főépítész szakmai álláspontjára alapozza, a (2) bekezdésben foglalt

részletes szempontokat kell vizsgálni.

(2) A Korm. rendelet 26. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy

1. az építészeti-műszaki tervdokumentációban szereplő építési tevékenység megfelel-e a IV. fejezetben meghatározott településképi követelményeknek,

2. a közterület mentén az épület kialakításának módjával és feltételeivel kapcsolatban

a) az épület megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és berendezéseit, műtárgyait, valamint növényzetét,

b) közterület fölé benyúló építményrészek, szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát,

c) közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító berendezések és reklámhordozók kialakítását.

(3) A településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII.7.) Korm. rendeletben meghatározottak alapján vizsgálni kell, hogy

1. az építészeti-műszaki tervdokumentációban szereplő építési tevékenység az építészeti minőség és szakmai igényesség, ezen belül a telepítés, településkép, az esztétikus megjelenés, a kedvező településképi és településszerkezeti hatások, továbbá a megfelelő rálátás és látványvédelem követelményének való megfelelés szempontjából

a) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult vagy átalakuló környező beépítés adottságait,

b) megfelelően veszi-e figyelembe a rálátás és kilátás követelményeit,

c) az épület homlokzata és tetőzete megfelelően illeszkedik-e a kialakult, vagy a településrendezési eszköz szerint átalakuló épített környezethez,

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

e) a terv városképileg megfelelő megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére,

f) a tetőzet kialakítása – különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei – megfelelően illeszkedik-e az épített környezet adottságaihoz,

2. az építészeti-műszaki tervdokumentációban szereplő építési tevékenység megfelel-e a helyi építési szabályzat és a szabályozási terv előírásainak, ezek hiányában vagy nem teljes körű szabályozásuk esetén az illeszkedés követelményének.

53. § A Polgármester településképi véleménye a kérelemhez benyújtott és záradékolt tervdokumentációval együtt érvényes.

18. A településképi bejelentési eljárás



54. § A Polgármester településképi bejelentési eljárást (a továbbiakban: beje-lentési eljárás) folytat le a Korm. rendelet 26/B. §-a és 26/C. §-a szerint a 6. mellékletben meghatározott

a) reklám- és reklámhordozó-elhelyezések, 

b) építési engedélyhez, az örökségvédelmi hatósághoz történő bejelen-téshez vagy örökségvédelmi engedélyhez nem kötött építési tevékenységek és építmények rendeltetése megváltoztatása esetében.

55. § (1)    A  bejelentési eljárást a  8. mellékletben meghatározott, papíralapon vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton benyújtott bejelentéssel és digitális adathordozó melléklettel kell kezdeményezni.

(2) A bejelentéshez a Korm. rendelet 26/B. § (3) bekezdésében foglaltak alapján – a kérelem tárgyának megfelelően – a következő munkarészeket tartalmazó, a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki tervet kell benyújtani:

  1. építési tevékenység esetén

a) a településképi követelményeknek való megfelelésről szóló rövid műszaki leírás, mely tartalmazza a telepítés, az építészeti kialakítás, a homlokzatok anyag- és színhasználatának leírását is,

b) helyszínrajz a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével,

c) alaprajz,

d) homlokzatok rajza,

e) utcaképi vázlat, színterv és látványterv.

2. reklám vagy reklámhordozó elhelyezése esetén

a) a településképi követelményeknek való megfelelésről szóló rövid műszaki leírás, mely tartalmazza a telepítés, az építészeti kialakítás, a rögzítés módja és az anyag- és színhasználat leírását is,

b) helyszínrajz a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével,

c) a reklámhordozó kialakításának részletterve alaprajzi és homlokzati nézetekkel,

d) az elhelyezendő reklám településképi megjelenését ábrázoló részletterv, mely ábrázolja a reklám méretét, kialakítását, a hordozófelület anyagát és a rögzítés módját is,

e) az elhelyezéssel érintett építménynek a reklámot vagy reklámhordozót is ábrázoló homlokzati rajza, amennyiben az elhelyezés építmény homlokzati felületén vagy tetőzetén tervezett,   

f) utcaképi vázlat, színterv és látványterv.

3. rendeltetésváltoztatás esetén

a) a településrendezési eszközök rendeltetésre vonatkozó követelményeinek való megfelelésről szóló rövid műszaki leírás, mely a tervezett rendeltetés parkolási igényének biztosítását is ismerteti,

b) helyszínrajz, mely bemutatja a tervezett rendeltetés parkolási igényének biztosítását, valamint a településrendezési eszközök rendeltetésre vonatkozó követelményeinek teljesítését,

c) a tervezett rendeltetés parkolási igényét alátámasztó alaprajz.

(3) A (2) bekezdésben részletezett munkarészeket a kérelem tárgyának megfelelő, értelmezhető léptékben kell mellékelni.

56. § A Polgármester bejelentési eljárásban hozott, építési tevékenységet, reklám- vagy reklámhordozó elhelyezést, rendeltetésváltoztatást tudomásul vevő határozata a bejelentéshez mellékelt és záradékolt tervdokumentációval együtt érvényes.

57. § A településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása, valamint a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése esetén a Polgármester a magatartás elkövetőjével szemben településképi kötelezési eljárást indít, és egyúttal a 18. alcímben meghatározottak szerint településkép-védelmi bírságot szab ki. 

58. § A Polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntésével szembeni fellebbezést Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése bírálja el.

19. A településképi kötelezés


59. § (1) A Polgármester a IV. fejezetben meghatározott településképi követelmények megsértése esetén – a (3) bekezdésben meghatározott esetkör kivételével – a településképi törvény 11. § (1) bekezdése szerint jár el.

(2) A Polgármester

1. az (1) bekezdés szerinti felhívásban szereplő határidő eredménytelen eltelte,

2. a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása,

3. a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése esetén – a (3) bekezdésben meghatározott esetkör kivételével – a településképi törvény 11. § (2) bekezdése szerint, a településképi követelmények teljesítése érdekében településképi kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén településképi kötelezést bocsát ki.

(3) Reklám, reklámhordozó településképi bejelentési eljárás nélküli vagy a bejelentéstől eltérő elhelyezése esetén a Polgármester 15 napon belül értesíti a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésében meghatározott hatóságot. 

(4) A Polgármester településképi kötelezési eljárásban hozott döntésével szembeni fellebbezést Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése bírálja el.

20. A településkép-védelmi bírság


60. § (1) A Polgármester az 59. § (2) bekezdése szerinti esetekben induló településképi kötelezési eljárásokban az ingatlantulajdonost településkép-védelmi bírság megfizetésére kötelezi.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott településkép-védelmi bírság összege

a) településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén 100 000 forint,

b) a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegésével

ba) a bejelentési dokumentációban vagy a döntésben foglaltaktól eltérő tevékenység folytatása esetén az eltérés mértékétől függően legalább 100 000 forint, legfeljebb 300 000 forint,

bb) a megtiltás ellenére végzett tevékenység esetén 500 000 forint,

c) a településképi törvény 11. § (1) bekezdése szerinti döntésben foglaltak végre nem hajtása esetén legalább 500 000 forint, legfeljebb 1 000 000 forint.

(3) A településképi bírság kiszabásánál a hatóság mérlegeli különösen:

a) a jogsértéssel létrejött állapot településképre gyakorolt hatását,

b) a jogsértéssel létrejött állapot visszafordíthatóságát,

c) a jogsértő állapot időtartamát.

(4) A Polgármester településkép-védelmi bírságot kiszabó döntésével szembeni fellebbezést Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése bírálja el.

21. A helyi építészeti-műszaki tervtanács működtetése


61. § A Polgármester a településképi követelmények érvényesítésére és a településkép-védelmi feladatok ellátása érdekében, szakmai tanácsadó testületként Tervtanácsot működtet. 

62. § (1)   A Tervtanács elnökből és tagokból áll, akik szavazati joggal rendelkeznek. Az üléseken – szavazati jog nélkül – részt vesznek a szükség szerint felkért szakbírálók (opponensek) és az eseti meghívottak.

(2) A Tervtanács elnöke a Főépítész, aki a Tervtanács munkáját vezeti. Munkáját szakmai titkára segíti, aki a Polgármesteri Hivatal – Főépítész által kijelölt szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező – köztisztviselője.

(3) A Tervtanács tagjai a helyileg illetékes szakmai kamarák, az építésügyben érdekelt szakmai, társadalmi, civil szervezetek, a szakterületileg érintett felsőoktatási intézmények által delegált, továbbá a Főépítész javaslatára felkért személyek.

(4) A Tervtanács ülésére meg kell hívni minden alkalommal a tervezőt és a kérelmezőt, továbbá a Tervtanács működési rendjét tartalmazó szabályzatban meghatározott szervek képviselőt.

(5) A Tervtanács ülését a beérkezett kérelmek településképi törvényben meghatározott ügyintézési határidejének figyelembevételével tartja. 

63. § A Tervtanács működési rendjét tartalmazó szabályzatot a Tervtanács elnökének javaslata alapján a Polgármester adja ki.

64. § A Tervtanács működési költségeit Pécs Megyei Jogú Város Önkormány-zata biztosítja, melynek előirányzatát a költségvetése tartalmazza. 

65. §Tervtanács működtetőjének köztisztviselője kivételével a Tervtanács székhelyéről érkező tagjait tervtanácsi ülésenként 20 000 Ft, Baranya megyéből érkező tagjait 25 000 Ft, a megyén kívülről érkező tagjait 30 000 Ft tiszteletdíj, a szakbírálókat dokumentációnként 20 000 Ft szakértői díj illeti meg.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


66. §  E rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba. ​

67. § (1)  Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és megszegésük jogkövetkezményeiről szóló 48/2013. (XI.18.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) 2. § 4. pontja és 5. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek: [E rendelet alkalmazásában:] 

„4. reklámhordozó: a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 11/F. § 4. pontja szerinti eszköz, berendezés, létesítmény.

5. reklám közzétevője: a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. § 16. pontja szerinti személy.”

(2) Az Ör. 2. §-a a következő 13. ponttal egészül ki: 

[E rendelet alkalmazásában:] 

„13. közterületnek minősülő zöldfelület: minden olyan közterület és közterületnek minősülő terület, ami részben, vagy egészben növényzettel fedett, vagy a városrendezési tervek szerint ilyen területnek minősül, függetlenül annak tényleges állapotától.”

(3) Az Ör.

a) 5. §-ában „a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény” szövegrész helyébe az „az általános közigazgatási rendttartásról szóló törvény”,

b) 24. § (2) bekezdésében az „utcai berendezési tárgyon” szövegrész helyébe az „utcabútornak nem minősülő utcai berendezési tárgyon” szöveg lép. 

68. §Hatályát veszti Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

a) az építészeti örökség helyi védelméről szóló 37/2002. (VI.28.) önkormányzati rendelete,

b) Pécs Megyei Jogú Város településképi védelméről és az önkormányzati tervtanács működtetéséről szóló 11/2013. (III.18.) önkormányzati rendelete,

c) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2013. (V.22.) önkormányzati rendelete 1. melléklet 16. sora,

d) a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének településképi követelményeiről szóló 42/2017. (IX.29.) önkormányzati rendelete.

                        Dr. Páva Zsolt                                                                    Dr. Lovász István

                            polgármester                                                                                   jegyző



Záradék:

Megalkotta: a Közgyűlés 2017. december 14-i ülésén.

Kihirdetve: 2017. december 18-án.