Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 20/2020. (IX.17.) önkormányzati rendelete

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Kecskemét megyei jogú város településképének védelméről szóló 16/2017. (IX. 21.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Hatályos: 2020. 09. 18- 2020. 09. 18



Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a)-e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,


a II. fejezet tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,


a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a honvédelmi miniszter,


Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 4.4.3. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Jogi és Ügyrendi Bizottság és a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 3.4.1. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottság véleményének a kikérésével a következőket rendeli el:


1. §


Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Kecskemét megyei jogú város településképének védelméről szóló 16/2017. (IX.21.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:


„1. §

E rendelet alkalmazásában:

1. Cégtábla: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és az ott folytatott tevékenységet rendszerint a bejáratnál feltüntető tábla;

2. Címtábla: költségvetési szerv, nem állami és nem önkormányzati fenntartású köznevelési vagy szociális intézmény, vállalkozás nevét, elérhetőségeit, nyilvántartási adatait feltüntető tábla;

3. Citylight: részben hirdetmények, részben reklámok elhelyezésére alkalmas világító,hirdető berendezés;

4. Egyedi címfestett tábla: olyan rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú hirdető berendezés, amely a gazdasági, kereskedelmi, szolgáltatói tevékenységet végzők tevékenységéről, telephelyéről, megközelíthetőségéről ad információt;

5. Egyszintes növénytelepítési mód: gyep vagy legfeljebb 50 cm magas talajtakaró növényzet;

6. Fasor: egy sorban, egymástól jellemzően azonos tőtávolságra ültetett fák összessége és egysége;

7. Fásítás: erdőnek nem minősülő több sorban vagy csoportosan, jellemzően vegyes fafajösszetétellel ültetett fák összessége és egysége;

8.Függőleges növényfelület: az e rendelet 6. melléklete szerinti cserjével befuttatott vagy beültetett épület- vagy építményhomlokzat, kerítés vagy függőleges növénytartó szerkezet;

9. Háromszintes növénytelepítési mód: gyep vagy legfeljebb 50 cm magas talajtakaró növényzet, továbbá az e rendelet 6. melléklete szerinti legalább 40 darab cserje és legalább 1 darab fa 50 m2            zöldfelületenként, ahol a fák és cserjék összességének 70%-át lombhullató, 30%-át örökzöld növényfaj vagy -fajta adja;

10. Információs vagy más célú berendezés: citylight, útbaigazító rendszer;

11. Kétszintes növénytelepítési mód: gyep vagy legfeljebb 50 cm magas talajtakarónövényzet, továbbá az e rendelet 6. melléklete szerinti legalább 1 darab fa 50 m2 zöldfelületenként, ahol a fák összességének 80%-át lombhullató, 20%-át örökzöld faj és-fajta adja;

12. Nagykörút: a Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Helyi Építési Szabályzat) 2. § (7) bekezdés szerint lehatárolt terület;

13.    Négyszintes növénytelepítési mód: gyep, továbbá az e rendelet 6. melléklete szerinti legalább 5 m2 legfeljebb 50 cm magas talajtakaró növényzet és ezzel legalább azonos függőleges területű függőleges növényfelület, legalább 40 darab cserje és 1 darab fa 50 m2 zöldfelületenként, ahol a fák és cserjék összességének 70%-át lombhullató, 30%-át örökzöld növényfaj vagy -fajta adja.

14.   Természetszerű növénytelepítési mód: évente legfeljebb háromszor kaszált gyep vagy az e rendelet 6. melléklet I. pontja szerinti legfeljebb 50 cm magas talajtakaró növényzet, továbbá az e rendelet 6. melléklet I. pontja szerinti kertészeti módszerekkel telepített 1 darab fa és 10 darab cserje 25 m2 zöldfelületenként, ahol a fák kis, közepes és nagy koronát nevelő fafajok elegyes kiültetésében és a fák és cserjék összességének 85%-át lombhullató, 15%-át örökzöld növényfaj adja;

15.  Tervtanács: külön önkormányzati rendelettel építészeti-műszaki véleményező testületként létrehozott helyi építészeti-műszaki tervtanács;

16.  Transzparens: kifeszített vagy közterület felett átfeszített textil vagy textil jellegű egyéb anyagból készült reklámhordozó;

17.  Útbaigazító táblarendszer: elsősorban közérdekű, idegenforgalmi, valamint közművelődési célok elérését segítő egységes felépítésű eszközrendszer;

18. Védőfásítás: olyan fásítás, melynél a védelmi funkció érdekében cserjetelepítés is történik;

19.    Zöldfelület: a Helyi Építési Szabályzat 2. § (11) bekezdés szerinti felület.”


2. §


(1)  A Rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 „b) a Helyi Építési Szabályzat szerinti beépítésre szánt terület;”

(2)  A Rendelet 7. § (1) bekezdése a következő j) és k) pontokkal egészül ki:

„j)  a fásszárú növényfajok telepíthetősége és településképi illeszkedése szempontjából lehatárolt II., III., IV., és V. zóna;

k)  a Helyi Építési Szabályzat szerinti közlekedési területek.”


3. §


A Rendelet 8.§-a helyébe a következő rendelkezés lép:


„(1) Nem megengedett az épületek átalakítása, bővítése, utólagos hőszigetelése esetén ezen építési tevékenységeket a több rendeltetési egységet tartalmazó épületek esetén az épület egészét nem egységes anyaghasználat és megjelenés szerint megvalósítani. Ide kell érteni az épületek utólagos színezését, nyílászáró cseréjét, erkély vagy loggia beépítését, a tetőhéjazat cseréjét, burkolatainak módosítását.

(2) A Helyi Építési Szabályzat szerinti mezőgazdasági vagy erdő övezetekben tömör tégla, beton, gabion, zárt deszka, fémlemez kerítés nem építhető.”


4. §


A Rendelet 8. § -át követően a következő alcímmel egészül ki:


„8/A. Fás szárú növények telepíthetőségére vonatkozó egyedi építészeti követelmények

8/A. §


  1. A helyi területi védelemmel érintett területekbe vagy a településképi szempontból meghatározó területekbe nem tartozó területen nem megengedett az e rendelet 4. mellékletben felsorolt növényfajok telepítése.
  2. Az e rendelet 7. melléklete szerinti VI. zóna művelésből kivett tanyaudvarainak területén kétszintesnél alacsonyabb szintszámú, valamint a telken belüli fásítások és védőfásítások létesítésekor a természetszerű növénytelepítési módtól eltérő növénytelepítési mód nem alkalmazható.


5. §


A Rendelet 9. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:


„(9) A Helyi Építési Szabályzat szerinti K-közl_ICS jelű övezetben az épület legmagasabb pontja 25 méter.”


6. §


(1) A Rendelet 10. §-a a következő (5a) bekezdéssel egészül ki:


„(5a) Magastetős épület esetén a tetősíkablakokat azonos tetőfelületen belül egy sorban, a tok alsó síkját azonos magasságba rendezve lehet elhelyezni az épület és a szomszédos telken lévő épület homlokzatának tagolásához, valamint a tetőidomhoz illeszkedő módon.”

(2) A Rendelet 10. §-a a következő (8a) és (8b) bekezdéssel egészül ki:


„(8a) A helyi területi védelemmel érintett területen a közterületi járdaburkolatot elemes burkolóanyagból utcaszinten egységesen lehetséges készíteni.

(8b)   A Nagykörúton belüli Lakótelepi karakterű településrészeken és a Nagykörúton kívül a személygépkocsi felszíni várakozóhelyeket nem vízáteresztő teherhordó rétegen, nem vízáteresztő burkolattal - monolit burkolatok, beton, aszfalt, CKT, valamint 2 cm-nél kisebb fúgaszélességű elemes burkolat - nem lehet kialakítani.”


(3) A Rendelet 10. §-a a következő (16) bekezdéssel egészül ki:


„(16) A Helyi Építési Szabályzat szerinti közkert lábazat nélküli áttört kerítéssel keríthető.”


7. §


A Rendelet a következő 10/A. §-al egészül ki:


       „10/A.§

(1)     A zöldfelületeken a fásszárú növényfajokat ökológiai-klímatűrési és esztétikai-településképi szempontok szerint illeszkedve, hosszútávon életképes és fenntartható módon lehet telepíteni.

(2)     A faegyedeket, fasorokat, fásításokat és védőfásításokat pótlás nélkül, véglegesen megszüntetni nem lehet.

(3)     Közterületen a fasorok és fásítások védelmét, megőrzését, telepítését, újratelepítését és folytatását a meglévő, megüresedő faültetési helyek a fasorra vagy fásításra jellemző fafajjal, –fajtával történő következetes és szakszerű újraültetésével, továbbá faleváltás, közterület, út- és közműrekonstrukció vagy –fejlesztés esetén a Helyi Építési Szabályzat mintakeresztszelvényei szerint elhelyezett előnevelt, legalább kétszer iskolázott, az e rendelet 6. melléklete szerinti fafaj vagy –fajta alkalmazásával lehet megoldani.

(4)     Országos fő- és mellékút, feltáró út, gyűjtőút, valamint kerékpárút fasora, fásítása az e rendelet 6. melléklete szerinti nagy- és közepes koronát nevelő fafajok és –fajták alkalmazásával, továbbá védőfásítása természetszerű növénytelepítési módon az e rendelet 6. melléklete szerinti fa- és cserjefajok vagy –fajták alkalmazásával létesíthető.

(5)     A 12 méter, vagy annál nagyobb szabályozási szélességű közlekedési célú közterületek kétoldali, a 12 méternél kisebb szabályozási szélességű közlekedési célú közterületek legalább egyoldali fasorainak és fásításainak telepítése, valamint a meglévők kiegészítése és szakszerű cseréje az e rendelet 6. melléklete szerinti növényfajok és –fajták alkalmazásával megengedett.

(6)     Közút területén védőfásítás létesítésekor a természetszerű növénytelepítési módon kívül más növénytelepítési mód nem alkalmazható.

(7)     A közutak területének zöldfelületein kétszintesnél alacsonyabb szintszámú növénytelepítési mód nem alkalmazható.

(8)     A felszíni gépjármű várakozóhelyek zöldfelületei kétszintesnél alacsonyabb szintszámú növénytelepítési módon nem alakíthatók ki, de a gyep vagy talajtakaró növényzet telepítése helyett megengedett vízáteresztő talajtakarás - úgy mint faveremrács, műanyag gyeprács, szórt burkolat, fakéreg vagy faapríték – alkalmazása.

(9)     Az e rendelet 7. melléklete szerinti I. zónában az építési tevékenységgel érintett terület ökológiai egyensúlyára, természetességi állapotára és regenerációs képességére, valamint településképi és tájképvédelmi értékeire kedvezőtlenül ható fásszárú növénytelepítés nem végezhető.

(10)   Az e rendelet 7. melléklete szerinti II. zónában kétszintesnél alacsonyabb szintszámú és a telek zöldfelületének 30%-án a természetszerű növénytelepítési módtól eltérő növénytelepítési mód nem alkalmazható. A természetszerű növénytelepítési mód szerint kialakított zöldfelület-rész fásítottsága beszámítható a telek legalább kétszintes növénytelepítési mód szerinti fásítottságába.

(11)   Az e rendelet 7. melléklete szerinti III. zónában háromszintesnél alacsonyabb szintszámú növénytelepítési mód nem alkalmazható. A III. zónában felszín alatti teremgarázst létesíteni 100 cm-nél sekélyebb termőföldtakaráson, háromszintes növénytelepítési módtól eltérő növénytelepítési módon nem lehet.

(12)   Az e rendelet 7. melléklete szerinti IV. zónában négyszintestől eltérő növénytelepítési mód nem alkalmazható és a Nagykörúton belüli nem közterületeken a zöldfelület méretétől függetlenül egy darabnál kevesebb kétszer iskolázott, nagy lombkoronát nevelő fa nem ültethető. A IV. zónában felszín alatti teremgarázst létesíteni 100 cm-nél sekélyebb termőföldtakaráson, négyszintes növényállomány telepítésénél alacsonyabb szintszámú növénytelepítési módon nem lehet.

(13)   Az e rendelet 7. melléklete szerinti V. zónában – arborétum, botanikuskert, faiskola, tankert, csemetekert, temető kivételével – a természetszerű növénytelepítési módon kívül más növénytelepítési mód nem alkalmazható és megengedett az erdészeti növénytelepítési módszer alkalmazása is.

(14)   Az e rendelet 7. melléklete szerinti I. - V. zóna telkeinek más jogszabály által beültetési kötelezettségre, zöldfelületi védőterületként vagy védőfásításként kijelölt részén a természetszerű növénytelepítési módtól eltérő növénytelepítési mód nem alkalmazható.


8. §


A Rendelet 14.§-a helyébe a következő rendelkezés lép:


„14.§

(1)     Ha a 15.§-ban és 17.§-ban felsorolt esetekben a településképi véleményezési vagy bejelentési eljárás nem folytatható le, akkor kötelező a szakmai konzultáció az építési tevékenység megkezdését megelőzően.

(2)     Ahol a Helyi Építési Szabályzat szerinti övezeti jel második, harmadik vagy negyedik számjele „0”, ott az építési       övezet „0”-val jelölt beépítési paraméterét szakmai konzultáció keretében szükséges meghatározni.

(3)     A 8. mellékletben ábrázolt területeken, valamint a kertes városkörnyéki mezőgazdasági övezetben folytatott településképet érintő építési tevékenység végzése esetén kötelező a szakmai konzultáció lefolytatása az építési tevékenység megkezdését megelőzően.

(4)     Műemléki környezetben a településképet érintő építési tevékenység végzéséhez, azt megelőzően kötelező a szakmai konzultáció lefolytatása.

(5)     A szakmai konzultáció iránti kérelmet az e célra rendszeresített űrlapon az önkormányzathoz kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető vagy kérelmező nevét és címét, telefonos elérhetőségét, valamint a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását.”


9. §


(1)  A Rendelet 15.§ (2) bekezdés a) pontja a következő ad) alponttal egészül ki:

„ad) 7,5 m épületmagasságot elérő új építmény építése esetén,”

(2)  A Rendelet 15.§ (2) bekezdés b) pont bd) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„(bd) helyi területi védelemmel érintett területen építmény építése, bővítése, átalakítása, meglévő épület tetőterének beépítése esetén.”


10. §


A Rendelet 17.§-a helyébe a következő rendelkezés lép:


       „17.§

A polgármester a Vhr. 26/B. § (1) bekezdése szerinti tevékenységek közül


a) a 6 rendeltetési egységet elérő épület esetében a homlokzat utólagos hőszigetelése, a homlokzatfelület színezése, helyi területi védelemmel érintett területen valamennyi épület, továbbá a helyi egyedi védelemmel érintett elem részét képező épület vonatkozásában átalakítás, felújítás, helyreállítás, korszerűsítés, homlokzatának megváltoztatása, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása,

b) helyi területi védelemmel érintett területen lévő épület közterületről látható homlokzatán előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása,

c) építmények rendeltetésének módosítása, ha a szükséges parkolók száma is növekszik,

d) közterületen és helyi területi védelemmel érintett területen kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, átalakítása, felújítása, melynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a 20 m2 alapterületet,

e) helyi területi védelemmel érintett területen lévő közterületről közvetlenül látható, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot, és a 4,5 m gerincmagasságot,

f) közterületen szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel, építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6 m-t,

g) emlékfal építése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3 m-t,

h) közterületen és a Helyi Építési Szabályzat szerinti Kb-Sp, valamint K-Sp jelű övezetekben megfelelőségi igazolással - vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal - rendelkező műtárgyak és berendezési tárgyak építése vagy elhelyezése, valamint, egyéb, nem építési engedélyköteles építési tevékenység végzése,

i) helyi területi védelemmel érintett területen közterületről látható kerítés építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése,

j) helyi területi védelemmel érintett területen épülethez tartozó közmű, elektromos, gépészeti, hírközlési berendezések telepítései,

k) helyi területi védelemmel érintett területen cégér, cégtábla, címtábla kihelyezései,

l) új antennatartó torony építése,

m) a Helyi Építési Szabályzat szerinti K-T jelű övezetben út, parkoló és járda építése

esetén településképi bejelentési eljárást folytat le.”


11. §


(1) A Rendelet 2. § (10) bekezdésében az „átépítés” szövegrész helyébe az „átalakítás” szöveg lép.

(2) A Rendelet 3. § (5) bekezdésében, 13. § (1) bekezdésében, 15.§ (2) bekezdés b) pontjában „a főépítész” szövegrész helyébe „az önkormányzati főépítész” szöveg lép.

(3) A Rendelet 3.§ (9) bekezdésében a „jegyző írásban” szövegrész helyébe a „jegyző 30 napon belül írásban” szöveg lép.

(4) A Rendelet 8. alcím címében az „általános” szövegrész helyébe az „egyedi” szöveg lép.

(5) A Rendelet 9. § (3) bekezdésében az „5,5-6 méteres épületmagasság esetén” szövegrész helyébe az „Olyan építési övezetben, ahol 5,5 vagy 6 méter a megengedett maximális épületmagasság” szöveg lép.

(6) A Rendelet 9. alcím címében a „meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi követelmények” szögrész helyébe a „meghatározó és helyi területi védelemmel érintett területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények” szöveg lép.

(7)A Rendelet 16. §-ában a „főépítészi” szövegrész helyébe az „önkormányzati főépítészi” szöveg lép.

(8) A Rendelet 22.§ (1) bekezdésében az „A támogatás célja” szövegrész helyébe az „A támogatás célja elsősorban” szöveg lép.


12. §


A Rendelet 2. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.


13. §


A Rendelet 3. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.


14. §

A Rendelet 4. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

15. §


A Rendelet kiegészül a 4. melléklet szerinti 6. melléklettel.


16. §


A Rendelet kiegészül az 5. melléklet szerinti 7. melléklettel.


17. §


A Rendelet kiegészül a 6. melléklet szerinti 8. melléklettel.


Záró rendelkezések


18. §


Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


19. §


(1) Hatályát veszti a Rendelet 10.§ (3) és (14)-(15) bekezdése.

(2) Hatályát veszti a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete


a) 2. § 4. pontja,

b) 11. § (1) bekezdése,

c) 13. § (7) bekezdése,

d) 15. § (2) bekezdése,

e) 38. § (4) bekezdése,

f) 43. § (5) bekezdése,

g) 46. § (2), (3), (6) bekezdései,

h) 49. § (3) bekezdése,

i) 58. § (3) bekezdés j) pontja.


Kecskemét, 2020. szeptember 17.



Szemereyné Pataki Klaudia sk.                                      Dr. Határ Mária sk.

             polgármester                                                                    jegyző


ZÁRADÉK:


A rendelet kihirdetése a mai napon a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént.


Kecskemét, 2020. szeptember 17.


    Dr. Határ Mária sk.

               jegyző

Mellékletek