Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelete

Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete módosításáról

Hatályos: 2020. 03. 14- 2020. 03. 14



Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Csongrád Megyei Katasztrófavédel-mi Igazgatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgató-ság, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Honvédelmi Minisztérium, Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala,

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 4.4.3. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Jogi és Ügyrendi Bizottság és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 3.4.1. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


1. §

(1)     Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: HÉSZ) 2. § 11. és 12. pontja helyébe a következő pontok lépnek:

„11. Zöldfelület: Időszakosan vagy tartósan, telepített vagy természetesen települt növényzettel fedett vagy eredendően terv szerint növényfedettségi célra szánt terület, ahol a termőtalaj és az eredeti altalaj vagy a talajképző kőzet között nincs egyéb más réteg.

12. Telekalakítási kötelezettséggel érintett terület: A Szabályozási Tervben lehatárolt terület, ahol az építési telkeket és az azokat kiszolgáló közterületeket településrendezési szerződés alapján kell kialakítani.”

(2)     A HÉSZ 5. § (1) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki:

„j) telekalakítási kötelezettséggel érintett terület.”

(3)     A HÉSZ 7. § (6) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(6) Ahol a kialakítható legkisebb telekterületre vonatkozó számjel 0, a telekalakítással kialakuló telek nem lehet kisebb, mint az érintett telektömbön belüli adott övezetben meglévő legkisebb telek területe. Ahol az érintett telektömbön belüli adott övezetben meglévő legkisebb telek területe 1200 m2 vagy ennél nagyobb, ott a legkisebb kialakítható teleknagyság 1200 m2. A kialakítható legkisebb telekszélesség

a) szabadon álló beépítési mód esetében legalább 18 méter,

b) oldalhatáron álló beépítési mód esetén legalább 16 méter,

c) egyéb beépítési mód esetén legalább 10 méter.”

(4)     A HÉSZ 7/A. § (6) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(6) Ha a telekméret közterület-szabályozás végrehajtása következtében csökken az övezetre meghatározott legkisebb kialakítható vagy beépíthető telekméret alá, vagy növekszik a beépítettsége a megengedett legnagyobb beépíthetőség fölé, a telek kialakítható, amennyiben az előírt legkisebb telekszélesség biztosított. A beépítettség legnagyobb mértékét a közterület-szabályozás végrehajtása előtti telekméret alapján kell meghatározni. Ezen szabályok a telekfelosztásra is vonatkoznak.”

(5)     A HÉSZ 7/A. §-a a következő (10a) bekezdéssel egészül ki:

„(10a)Közterület-szabályozás végrehajtására és egy építési telek kialakítására irányuló telekalakítás engedélyezhető, amennyiben a telekalakításba bevont, nem út művelési ágú telkek nagysága a telekalakítás előtt együttesen elérik az övezetben kialakítható legkisebb telek méretét.”

(6)     A HÉSZ 8. § (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

„d) 7/A. § (10) vagy (10a) bekezdése szerint alakult ki.”

(7)     A HÉSZ 8. § (3) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

          „(3) Kiszolgálható a telek, amely

a) aa) beépítésre szánt területen legalább 6 méter, útkezelő, az ivóvíz- és a villamosenergia szolgáltató hozzájárulása esetén legalább 4 méter,

ab) beépítésre nem szánt területen legalább 4 méter szélességű útról megközelíthető és

b) a 2.7. melléklet szerint előírt közművekkel ellátott vagy a létesítésükre   vonatkozó érvényes engedély rendelkezésre áll.”

(8)     A HÉSZ 9. § (1) bekezdése a következő e)-g) pontokkal egészül ki:

„e) mezőgazdasági övezetben szabadidős funkciójú épületek,

f)  a 17. § (5) bekezdés szerinti árkád létesítése, vagy

g) a 17. § (6) bekezdés szerinti előírástól való eltérés

esetén.”

(9)     A HÉSZ 10. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Tömör kerítés csak legfeljebb 2,50 m magassággal létesíthető.”

(10)   A HÉSZ 11. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki:

„(12) A telekre előírt legkisebb zöldfelület legfeljebb 50%-át lehet zöldtetőként vagy vízfelületként kialakítani.”

(11)   A HÉSZ 12. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) Meglévő épület a tényleges beépítési módjának megfelelően bővíthető, átalakítható, fennmaradása engedélyezhető a szomszédos telken lévő épületek felől előírt épülettávolságok betartásával.”

(12)   A HÉSZ 13. § (6) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

          „A védett területeken a kialakult utcaszerkezet védelme érdekében, amennyiben a jellemzően 12 m szélességű közterület helyenként, egyes szakaszain csökken 12 méter alá, úgy támogató településképi vélemény és útkezelői hozzájárulás alapján lehet 4 vagy több lakást építeni.”



(13) A HÉSZ 13. §-a a következő (8)-(10) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Közcélú épületek parkolóhely kialakítása során egy személygépkocsi számára legalább 3 m széles és 5,5 m hosszú helyet kell biztosítani.

(9) Meglévő épület átalakítható, tetőtere beépíthető az övezetre előírt épületmagasságtól függetlenül a meglévő épületmagasság növelése nélkül.

(10)       Konténerek sorolásából építkező épület csak gazdasági övezetben helyezhető el.”

(14)   A HÉSZ 17. §-a a következő (5)-(6) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Épület legalább, 2,25 méter belső széles árkádja állhat közterületen településrendezési szerződés és közterület-alakítási terv alapján, az OTÉK 39. § (2) bekezdésének figyelembevételével. Az árkád által a közterületből elfoglalt terület nagysága beszámítandó az építési telek beépítettség meghatározásánál.

          (6) Közterületi út és a telekhatár vagy a járda közötti sávban telkenként és csatlakozó utcánként csak egy kapubejáró előtti burkolt felület létesíthető a kapu, de legfeljebb 6 m szélességében. Ettől eltérni csak településrendezési szerződésben foglaltak alapján lehet.”

(15)   A HÉSZ 31. §-a a következő (3)-(7) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Veszélyes hulladék ártalmatlanítást és hasznosítást megelőző előkészítő műveletek, ártalmatlanítási műveletek és hasznosítási műveletek, valamint az ezen tevékenységek kiszolgálásához szükséges építmények, hulladékgazdálkodási létesítmények kizárólag Gip és K-Hull övezetben végezhetők vagy létesíthetők.

(4) Nem veszélyes hulladék kezelést előkészítő műveletek, ártalmatlanítási műveletek és hasznosítási műveletek, valamint az ezen tevékenységek kiszolgálásához szükséges építmények, hulladékgazdálkodási létesítmények kizárólag Gip, K-Hull, K-Sz, K-Mü övezetben végezhetők vagy létesíthetők.

(5) K-Hull övezetben kizárólag a regionális hulladéklerakó telepre érkező települési hulladékok kezelési tevékenységei folytathatók.

(6)  K-Sz övezetben kizárólag a szennyvíztisztító telepen és komposztáló üzemben folytatott tevékenységekhez és technológiákhoz kapcsolódó hulladékkezelési tevékenységek folytathatók.

(7) Beépítésre nem szánt területek övezeteiben hulladékkezelési tevékenységek nem végezhetők.”

(16)   A HÉSZ 32. § (1) bekezdés helyébe a következő bekezdés lép:

          „(1) A közművek közcélú hálózatai és létesítményei

          a) közterületen,

          b) közlekedési, közmű és hírközlési területen vagy

          c) közforgalom számára megnyitott magánúton

          helyezhetők el.”

(17)   A HÉSZ 32. § (2) bekezdésének első mondata helyébe a következő mondat lép:

„Az út szabályozási vonallal vagy távlati úttengellyel szabályozott szélességében, vagy az út távlati kialakítása céljára fenntartott be nem építhető telekrészen a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell vizsgálni és biztosítani.”

(18)   A HÉSZ 32. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A közterületszabályozással érintett telken a szabályozási vonal, mint távlati telekhatár veendő figyelembe, a fogyasztói bekötéseket ehhez a távlati telekhatárra kell figyelembe venni.”


(19)   A HÉSZ 35. § (14) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

          „(14) Gazdasági terület belső burkolt nem felszíni várakozóhelyként kialakított felületéről az összegyűlő csapadékvíz csak olajfogó műtárgyon keresztül vezethető a befogadóba, vagy szikkasztható el.”

(20)   A HÉSZ 36. § (1) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(1) Az 5. mellékletben A jelű területeken 132 kV-nál kisebb feszültségű új villamosenergia elosztó hálózatot és közvilágítási elosztó hálózatot, valamint meglévő hálózat kapacitás növeléssel, korszerűsítéssel járó fejlesztését csak földkábeles fektetéssel lehet megvalósítani.”

(21)   A HÉSZ 36. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a)Az (1) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak az 5. mellékletben jelölt A jelű területeken meglévő szabadvezetékes elosztó hálózati, vagy közvilágítási elosztó hálózati vezetékek kapacitását nem növelő

a) átalakítására,

b) a vezeték biztonságos használhatóságának, illetve üzembiztonságának            megtartása érdekében végzett felújítására,

c)  meglévő szabadvezetékes elosztó hálózati, vagy közvilágítási elosztó    hálózati      vezeték magánterületet érintő szakaszának közterületre kerülő    kihelyezésére, vagy

d) a kisfeszültségű elosztó hálózati, vagy közvilágítási elosztó hálózati vezeték      meghosszabbítására, amennyiben ezzel a vezeték kapacitása nem növekszik.”

(22)   A HÉSZ 36. § (2) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(2) Az 5. mellékletben B jelű területeken 132 kV-nál kisebb feszültségű új villamosenergia elosztó hálózatot és közvilágítási elosztó hálózatot csak földkábeles fektetéssel lehet megvalósítani. Meglévő légkábeles hálózat rekonstrukciója légkábellel megvalósítható.”

(23)   A HÉSZ 36. § (5) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

            „(5) Új fogyasztói bekötést, illetve kapacitás növeléssel, korszerűsítéssel járó meglévő fogyasztói bekötés átépítést minden esetben földkábeles kialakítással kell megvalósítani.”

(24)   A HÉSZ 38. § (1) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(1) Az 5. melléklet szerinti A területen új vezetékes elektronikus hírközlési hálózatot létesíteni vagy meglévő légkábeles hálózat rekonstrukcióját kivitelezni csak földkábel és alépítmény elhelyezéssel lehet.”

(25)   A HÉSZ 41. §-a a következő (3b) bekezdéssel egészül ki:

„(3b) Amennyiben a legalább 900 m2 nagyságú telek méretei, alakzata vagy beépítési módja indokolja és lehetővé teszi, támogató településképi vélemény alapján a (3a) bekezdésben foglaltaktól el lehet térni.”

(26)   A HÉSZ 42. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

          „(7) A Vt jelű övezetekben, ahol a megengedett legnagyobb beépítettség mértéke eléri az 50 %-ot, a legkisebb zöldfelület mértéke 20 %.”

(27)   A HÉSZ 43. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

          „(7) Gksz jelű övezetben az előírt legkisebb telekméretnél legfeljebb 5 %-al kisebb telek esetén a telek kialakítottsága szempontjából a 8. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontját nem kell vizsgálni.”





(28)   A HÉSZ 46. § (1a) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(1a) Új út, gépjárműparkoló, járda, kerékpárút, közmű- és hírközlési infrastruktúra létesítés, továbbá zöldfelület érintettség esetén meglévő út, gépjárműparkoló, járda, kerékpárút, közmű- és hírközlési infrastruktúra átépítés, felújítás során a zöldfelületeket az út-, gépjárműparkoló, járda, kerékpárút, közmű- és hírközlési infrastruktúra építési munkákkal együtt kell tervezni, kialakítani, rendezni.”

(29)   A HÉSZ 52. § (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

          „Az 5 méter beépítési magasságot elérő vagy magasabb épület a telekhatártól legalább a tényleges épületmagasság kétszeres távolságra építhető fel.”

(30)   A HÉSZ 52. § (3) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

          „(3) Mezőgazdasági övezetben meglévő vagy tervezett út tengelyétől legkevesebb 6 méterre helyezhető el kerítés vagy közműbecsatlakozási műtárgy. Új épület meglévő vagy tervezett út tengelyétől legkevesebb 11 méterre helyezhető el. A 2017. április 1-ig elkészült meglévő épületre fennmaradási engedély adható akkor is, ha az a meglévő vagy tervezett út tengelyétől számított 6 méternél távolabb, de 11 méteren belül van.”

(31)   A HÉSZ 55. § (1) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

„(1) A Kb-Sp jelű különleges beépítésre nem szánt sportolási, szabadidős területen építmény legfeljebb 5% telekbeépítettséggel helyezhető el.”

(32)   A HÉSZ 59. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

          „(3) Az Étv. 60/H. § d) pont szerinti esetkörben az épület tetőtérbeépítésből eredő többlet gépjármű elhelyezése a tetőtérbeépítéssel érintett épület telekhatárától mért legfeljebb 1000 méteren belül más telken parkolóban, parkolóházban vagy a közterület közlekedésre szánt területe egy részének felhasználásával is biztosítható a hiányzó parkolóhely településrendezési szerződés alapján.”


2. §

A HÉSZ


1) 6. §-ában az ”érintkező telket” szövegrész helyébe a „érintkező, kiszolgálható telket” szöveg,

2) 7. § (4) bekezdésében az „Új beépítésre szánt területen” szövegrész helyébe a „Ahol a legkisebb kialakítható telekméret nem kialakult,” szöveg, a „telekosztás” szövegrész helyébe a „telekfelosztás” szöveg,

3) 7/A. § (1) bekezdés a) pontjában a „közműépítmény” szövegrész helyébe a „közlekedési-, közmű- és hírközlési építmény” szöveg,

4) 8. § (1) bekezdés e) pont eb) alpontjában a „telekrész egyszintes” szövegrész helyébe a „telekrész legalább egyszintes” szöveg,


6) 8. § (2) bekezdés c) pontjában a „telekalakítás” szövegrész helyébe a „telekalakítás vagy” szöveg,

7) 9. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában a „telek, vagy” szövegrész helyébe a „telek - ide nem értve a közterület-szabályozás kialakítása során létrejövő közterületek telkét -,” szöveg,

8) 9. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában a „kötelező telekalakítás” szövegrész helyébe a „telekalakítási kötelezettséggel érintett terület” szöveg,

9) 9. § (1) bekezdés d) pontjában a „parkolószükséglet más építési telken biztosítása esetén” szövegrész helyébe a „parkolószükséglet 59. § (2) és (3) bekezdése szerint történő biztosítása esetén,” szöveg,

10) 11. § (6) bekezdésében az „A beültetési” szövegrész helyébe az „A szabályozási tervben jelölt beültetési” szöveg,

11) 11. § (11) bekezdésében a „személygépkocsinál vagy egy” szövegrész helyébe a „személygépkocsi, egy” szöveg, a „tehergépkocsinál nagyobb” szövegrész helyébe a „tehergépkocsinál vagy egy autóbusznál nagyobb” szöveg, a „tehergépkocsi várakozóhely” szövegrész helyébe a „tehergépkocsi vagy egy autóbusz” szöveg, a „várakozóhely fásítása” szövegrész helyébe a „várakozóhely zöldfelülete és fásítása” szöveg,














3. §


(1)     A HÉSZ 1. melléklete szerinti Szabályozási Terv azonos szelvényszámú tervlapjainak helyébe az 1. melléklet szerinti tervlapok lépnek.

(2)     A HÉSZ 2.5. melléklete a 2.1. és a 2.2. melléklet szerint módosul.

(3)     A HÉSZ 2.6. melléklete a 2.3. melléklet szerint módosul.

(4)     A HÉSZ 2.8. melléklete a 2.4. melléklet szerint módosul.

(5)     A HÉSZ 2.9. melléklete a 2.5. szerint módosul.

(6)     A HÉSZ 5. melléklete a 2.6. melléklet szerint módosul.





4. §


Hatályát veszti a HÉSZ

a) 8.§ (2) bekezdés b) pontjában a „vagy” szövegrész,

b) 49. § (2) bekezdésében a „testedzés” szövegrész.


Záró rendelkezések


5. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.



Kecskemét, 2020. február 13.




Szemereyné Pataki Klaudia                                                Dr. Határ Mária

             polgármester                                                                    jegyző




ZÁRADÉK:


A rendelet kihirdetése a mai napon a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént.



Kecskemét, 2020. február 13.


       Dr. Határ Mária

               jegyző






1. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez

Módosuló szabályozási tervlapok


1:8000-es szelvények:

7, 10, 11, 17, 18, 22, 23, 24, 25, 26, 28, 29, 30, 31, 32, 34, 38, 39, 40, 41, 46, 47, 48, 49, 54, 55, 56, 65

1:2000-es szelvények:

  7-11, 10-32, 10-41, 10-44, 17-24, 18-11, 22-42, 23-34, 25-43, 25-44, 26-32, 26-34, 28-41, 29-21, 29-22, 31-11, 31-14, 31-21, 31-22, 31-23, 31-42, 31-44, 32-11, 32-13, 32-14, 32-23, 32-24, 32-31, 32-32, 32-33, 32-34, 32-41, 32-42, 32-43, 38-21, 38-22, 38-24, 38-34, 38-41, 38-42, 38-43, 39-12, 39-14, 39-22, 39-24, 39-33, 39-34, 39-42, 39-43, 39-44, 40-12, 40-13, 40-14, 40-31, 40-32, 40-33, 40-41, 40-42, 40-43, 40-44, 41-14, 41-32, 41-33, 46-41, 46-43, 47-12, 47-21, 47-23, 47-24, 47-32, 47-34, 47-42, 48-11, 48-12, 48-13, 48-14, 48-21, 48-22, 48-23, 48-24, 48-42, 48-43, 48-44, 49-11, 49-12, 49-13, 49-14, 49-21, 49-22, 49-23, 49-24, 49-31, 49-32, 49-33, 49-41, 55-22, 65-43


2.1. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez

A HÉSZ 2.5. mellékletében foglalt táblázat A:5 mezője helyébe a következő, azonos jelölésű mező lép:


A

5

12,5 méterig


2.2. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez

A HÉSZ 2.5. mellékletében foglalt táblázat a következő sorral egészül ki:


A

B

C

6

16 méterig

2,5

2,8


2.3. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez


A HÉSZ 2.6. mellékletében foglalt táblázat Q12 mezője helyébe a következő azonos jelölésű mező lép:


Q

12

E


2.4. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez

A HÉSZ 2.8. mellékletében foglalt táblázat a következő sorral egészül ki:


A

B

7

legkisebb kialakítható telekszélesség

18 méter


2.5. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez

A HÉSZ 2.9. mellékletében foglalt táblázat F:5-6 mezője helyébe a következő, azonos jelölésű mező lép:


F

5

6000 m2-ig 5 %, a 6000 m2 feletti telekhányad után 3 %

6


2.6. melléklet a 6/2020. (II.13.) önkormányzati rendelethez



Mellékletek