Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelete
a Gyöngyös Városi Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről
Hatályos: 2024. 05. 01Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelete
a Gyöngyös Városi Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről
Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói jogkörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következőket rendeli el:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § A rendelet hatálya kiterjed:
1. a Képviselő-testületre és annak bizottságára,
2. a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatalra,1
3. az önkormányzati intézményre,
4. a Mátrafüredi Részönkormányzatra,
5. a Hatvani Tankerületi Központ, az Egri Tankerületi Központ és az Egri Szakképzési Centrum által működtetett, valamint az Egri Főegyházmegye és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére átadott intézmények által kezelt, illetve a társulási feladatellátás kapcsán az Önkormányzat tulajdonban lévő ingatlanok felújítási előirányzat felhasználására,
6. a Városgondozási Zrt-re, a Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Kft-re, a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Nonprofit Kft-re, a Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft-re, a Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft-re, illetve a Heves Megyei Vízmű Zrt-re az Önkormányzat tulajdonában lévő üzemeltetésre átadott vagyontárgyak vonatkozásában,
7. továbbá a Képviselő-testület, illetve a bizottság által megállapított támogatásra és kedvezményezettjére.
2. § A Képviselő-testület a címrendet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 15. § alapján a 18. melléklet szerint állapítja meg.
AZ ÖNKORMÁNYZAT FŐBB GAZDASÁGI MUTATÓI
1. A költségvetési mérleg
3. § (1)2 A Képviselő-testület a Gyöngyös Városi Önkormányzat 2023. évi költségvetésének főösszegét 26.521.683.081 Ft-ban hagyja jóvá az 1. melléklet szerint. A főösszegen belül a költségvetési bevételeket 10.302.246.999 Ft-ban, a költségvetési kiadásokat pedig 11.731.413.161 Ft-ban állapítja meg.
(2) A 2023. évi költségvetés hiánya 1.526.703.572 Ft, melyen kívül az Önkormányzatot a 2023. évi „0.” havi finanszírozás elszámolásával összefüggésben 101.435.416 Ft, a korábbi években felvett fejlesztési hitel 2023. évi tőketörlesztése kapcsán pedig 81.083.588 Ft finanszírozási kiadás terhel.
(3) A Képviselő-testület a (2) bekezdésben meghatározott hiányt 612.090.310 Ft maradvány igénybevételével, valamint 1.100.000.000 Ft lekötött betét értékesítésével finanszírozza.
(4) A Képviselő-testület a finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel (hitelfelvétel) kapcsolatos hatásköröket fenntartja magának.
(5) A Képviselő-testület az Önkormányzat által a költségvetés végrehajtása kapcsán elszámolt működési jellegű többletbevételeit tartalékképzésre fordítja.
2. Költségvetési bevételek és kiadások
4. §3 (1)4 A Képviselő-testület a 3. § (1) bekezdésében megállapított költségvetési főösszeget bevételeit az alábbiak szerint határozza meg:
1. Működési célú támogatások 3.795.008.976 Ft
2. Felhalmozási célú támogatások 8.063.000 Ft
3. Közhatalmi bevételek 5.136.741.867 Ft
4. Működési bevételek 988.391.426 Ft
5. Felhalmozási bevételek 316.273.120 Ft
6. Működési célú átvett pénzeszköz 25.167.611 Ft
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 32.601.000 Ft
8. Hitel, kölcsönfelvétel 0 Ft
9. Likvid (folyószámlahitel) igénybevétel 0 Ft
10. Értékpapírok bevételei 0 Ft
11. ÁHT-n belüli megelőlegezés 0 Ft
12. Maradvány igénybevétele 514.630.523 Ft
13. Központi, irányítószervi tám. folyósítása 3.100.766.150 Ft
14. Betétek megszüntetése 12.604.039.408 Ft
(2) A bevételi főösszeg részletezését az 1., 2. és 4. mellékletek tartalmazzák.
(3)5 A Képviselő-testület a 3. § (1) bekezdés 1. pontjában megállapított költségvetési főösszeget kiadási előirányzatok szerinti bontásban az alábbiak szerint hagyja jóvá:
1. Személyi juttatások 2.602.763.770 Ft
2. Munkaadókat terhelő járulékok 356.601.582 Ft
3. Dologi kiadások 3.065.489.800 Ft 2
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 55.904.000 Ft
5. Egyéb működési célú kiadások 3.187.112.089 Ft
6. Beruházások 624.065.466 Ft
7. Felújítások 528.796.762 Ft
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 446.997.991 Ft
9. Tartalékok 863.681.701 Ft
10. Hitel, kölcsöntörlesztés 81.083.591 Ft
11. Likvid (folyószámlahitel) igénybevétel 0 Ft
12. ÁHT-n belüli megelőlegezés törlesztése 101.435.416 Ft
13. Értékpapírok kiadásai 0 Ft
14. Gépjármű lízing 2.945.355 Ft
15. Központi, irányítószervi tám. folyósítása 3.100.766.150 Ft
16. Betét elhelyezés 11.504.039.408 Ft
(4) A kiadási főösszeg intézmények és feladatok szerinti részletezését az 1., a 3., és az 5–8. mellékletek tartalmazzák.
3. Költségvetési létszámkeret
5. §6 A Képviselő-testület az Önkormányzat 2023. évi létszám-előirányzatát a 9. mellékletben részletezettek alapján az alábbiak szerint határozza meg:
1. Az Önkormányzatnál foglalkoztatott tisztségviselők és munkavállalók esetében
a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 13 fő
b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma 0 fő
2. A Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők és munkavállalók esetében
a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 135 fő
b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma 17 fő
3. Az önkormányzati intézményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak esetében
a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 250 fő
b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma 9 fő
4. Az Önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszáma
a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 10 fő
b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma 0 fő
4. Egyéb információk
6. § (1) Az Önkormányzat több évre vállalt kötelezettség-vállalásait a 10. melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 11. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat által vállalt nem kötelező, működési jellegű feladatokat a 12. melléklet tartalmazza.
(4) Az európai uniós támogatással megvalósuló programokat a 13. melléklet tartalmazza.
(5) Az Önkormányzat hitelfelvételi lehetőségét a 15. melléklet tartalmazza.
(6) Az Önkormányzat előirányzat-felhasználási tervét a 16. melléklet tartalmazza.
(7) Az Önkormányzat a költségvetési évet követő további három év költségvetésére készült prognózist
1. 2024. évre 9.689.626.000 Ft
2. 2025. évre 9.940.002.000 Ft
3. 2026. évre 10.227.255.000 Ft
bevételi és kiadási fő összeggel a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.
(8) Az Önkormányzat ivó- és szennyvízvagyonához kapcsolódó használati díjból származó bevételeket és azok felhasználását a 19. melléklet tartalmazza.
(9) Az Önkormányzat pályázatokból származó bevételeit és azok felhasználását a 20. melléklet tartalmazza.
(10) Az Önkormányzatot a pálosvörösmarti feladatok ellátásával összefüggésben terhelő kiadásokat a 21. melléklet tartalmazza.
(11) Az Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások üzemeltetéséből származó bevételeket és azok felhasználását a 22. melléklet tartalmazza.
MÁTRAFÜREDI RÉSZÖNKORMÁNYZAT
7. § (1) Képviselő-testület a Mátrafüredi Részönkormányzat 2023. évi kiadásaihoz 3.000.000 Ft önkormányzati támogatást biztosít.
(2)7 Mátrafüred településrész 2022. évi költségvetését 158.843.345 Ft mérlegfőösszeggel, és ezen belül 47.095.923 Ft hiánnyal tartalmazza. A Mátrafüredi településrész bevételeit és kiadásait a 9. melléklet tartalmazza.
RÉSZLETES SZABÁLYOK
5. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
8. § (1) A Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság a Rendelet kihirdetését követő 10 napon belül az intézmény vezetőjével történt egyeztetés alapján köteles elkészíteni az intézmény elemi költségvetését, és egy példány átadásával az intézményt köteles arról tájékoztatni.
(2) Az intézmény az éves költségvetését:
1. az Alapító Okiratban előírt, illetve engedélyezett, és a szervezeti és működési szabályzatban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett,
2. a szakmai hatékonyság és gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével,
3. a gazdálkodási és számviteli, továbbá a belső kontrollrendszerek működtetésére vonatkozó előírások betartásával
köteles végrehajtani.
(3) A költségvetési gazdálkodás a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét, és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát, a központi költségvetési támogatások felhasználását, a követelések és kötelezettségek nyilvántartását, továbbá a vagyon összetételében és a tevékenység eredményének bemutatását foglalja magában.
(4) Az intézmény, illetve az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaság az általa kezelt önkormányzati tulajdon üzemeltetésével összefüggően – amennyiben önerő rendelkezésre áll – köteles az Önkormányzat forráshiányának csökkentése, illetve a megvalósítani kívánt feladatokhoz rendelt források bővítése érdekében a pályázati lehetőségekkel élni.
(5) A megtervezett fejlesztési feladatokkal összefüggésben kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amilyen arányban az Önkormányzat felhalmozási bevételei teljesülnek.
(6) Azon fejlesztési feladatok, amelyeknél a Rendelet csak az önerőt tartalmazza, s amelyek teljes körű megvalósításának előfeltétele a pályázaton való sikeres részvétel, csak olyan ütemben valósíthatók meg, amilyen arányban az önerőn kívüli források teljesülnek.
(7) A Polgármester az Önkormányzat likviditási helyzetének kedvezőtlen alakulása esetén meghatározott időtartamra a kiadásokat korlátozó intézkedéseket vezethet be, amelyekről utólag a Képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles. Kedvezőtlennek minősül az a likviditási helyzet, ha az Önkormányzat folyószámla-hitelkeretének kihasználtsága a 85%-ot 10 napon túl meghaladja.
(8) Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szerv a következő esetekben igényelhet készpénz felvételt, vagy történhet részükre kifizetés a Közös Hivatal házipénztárából:
1. bérjellegű kifizetés,
2. készpénzelőleg,
3. bel- és külföldi kiküldetésnél útiköltség, napidíj térítés, egyéb kiküldetési kiadás,
4. saját személygépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,
5. üzemanyag vásárlással kapcsolatos kiadás,
6. helyi és helyközi utazási költségtérítés,
7. karbantartással, működéssel kapcsolatos kiadás,
8. készletbeszerzéssel kapcsolatos kiadás,
9. reprezentációs kiadás,
10. önkormányzati, intézményi rendezvényekkel kapcsolatos kiadás,
11. jogcímtől függetlenül kétszázezer forint összegig történő egyéb kifizetés,
(9) A házi pénztárból kifizetés kizárólag a költségvetési szerv vezetőjének írásbeli engedélye alapján teljesíthető.
6. Az intézmény gazdálkodása
9. § (1) Az intézményvezetőt fegyelmi felelősség terheli az intézmény gazdálkodásáért, az intézmény kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért. A Rendeletben meghatározott kiemelt előirányzat Képviselő-testület jóváhagyása nélkül történő túllépése, illetve a Rendelet szabályainak be nem tartása munkáltatói fegyelmi intézkedést vonhat maga után.
(2) Az intézmény költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre, és az ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.
(3) Az intézmény a kezelésében lévő eszköz hasznosítása során az erre irányuló szerződésben köteles legalább az eszköz üzemeltetési önköltségének megfelelő mértékű ellenérték megfizetését előírni.
(4) A saját konyhával rendelkező intézmény jogosult az alkalmazottak részére nyújtott élelmezési szolgáltatás árát úgy meghatározni, hogy az a nyersanyagköltséget és az ÁFA-t tartalmazza. Ez esetben az intézmény az alkalmazotti étkezés rezsi költsége után az egyes meghatározott juttatások munkáltatót terhelő járulékait köteles havonta bevallani és megfizetni a NAV részére.
(5) Az intézménynél a tervezett saját bevételek elmaradása csak kivételes esetben vonhatja maga után a költségvetési támogatás növekedését.
(6) Az intézmény köteles a nevére szóló számlát az intézményhez történő beérkezést követő legkésőbb 3 munkanapon belül a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság részére megküldeni.
(7) Az intézmény a részére energiakiadások ellentételezése kapcsán nyújtott intézményfinanszírozást még ezen kiadások megtakarítása esetén sem használhatja fel más célra.
10. § (1) Az intézmény költségvetési elszámolási számláját az Önkormányzat számlavezető pénzintézeténél köteles megnyitni és vezetni. Az intézmény egy költségvetési számlával, munkabér, illetve pályázati pénzeszközeinek elkülönítésére szolgáló számlával rendelkezhet. Az egészségügyi feladatokhoz kapcsolódóan a NEAK-tól kapott támogatást külön számlán kell nyilvántartani.
(2) Az intézmény a pénzeszközök kezelésére letéti számlát nem nyithat.
(3) Az intézmény készpénzforgalmát a Közös Hivatal házipénztárából felvett, meghatározott összegű ellátmányból bonyolítja. Az elszámolás az intézményfinanszírozás keretében történik.
(4) Az intézménynél a kötelezettségvállalás a szakmai feladat ellátását szolgáló szükségesség és jogszerűség elvének figyelembevételével az intézmény vezetőjének hatáskörébe tartozik. Az intézményvezető 350.000 Ft-ot elérő kötelezettséget csak írásban a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére vállalhat, amely kötelezettségvállalás dokumentumát köteles haladéktalanul a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóságnak ellenjegyzés céljából megküldeni.
(5) Az intézmény a Képviselő-testület felhatalmazása nélkül éven túli kötelezettséget nem vállalhat.
11. § (1) A feladatmutató alapján normatív állami hozzájárulásban részesülő intézmény a tényleges mutatók szerint köteles elszámolni a kapott támogatással. A támogatás ellenőrizhetősége érdekében az intézmény köteles olyan nyilvántartást vezetni, melyből egyértelműen megállapítható a feladatmutató tényleges teljesülése.
(2) Amennyiben az intézmény a konkrét feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatást az őt ténylegesen megilletőnél nagyobb mértékben veszi igénybe, akkor a meghaladó mérték zárolásra, a költségvetési maradvány elszámolásakor pedig elvonásra kerül.
12. § Az intézményi költségvetési maradvány megállapítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII. 31.) Kormányrendelet 155. §-ban foglaltak az irányadók.
7. Személyi és egyéb juttatások
13. § (1) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalap 2023. évi összegét 60.000 Ft-ban állapítja meg.
(2) A Képviselő-testület a Közös Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselő részére az alábbi vezetői illetménypótlékokat állapítja meg:
1. igazgatói és kabinetvezetői beosztásban (főosztályvezető-helyettesi besorolás) 15%
2. igazgató-helyettesi, személyzeti vezetői és főépítészi beosztásban (osztályvezetői besorolás) 10%
(3) A Képviselő-testület a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a Közös Hivatalban dolgozó felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő részére adható illetménykiegészítés mértékét 30%-ban, a középfokú iskolai végzettségű köztisztviselő illetménykiegészítését pedig 20%-ban határozza meg.
(4) A Képviselő-testület a köznevelési intézményben foglalkoztatott óvodapedagógus, és felsőfokú végzettségű kisgyermek nevelő kivételével a közalkalmazott havi illetményét 2023. évben a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 7. mellékletében az egyes fizetési osztályok és fokozatokhoz rendelt minimum összegével egyezően határozza meg.
(5) A köznevelési intézményben dolgozó óvodapedagógus, és felsőfokú végzettségű kisgyermek nevelő illetményének megállapítására a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 65. § -ában foglaltak az irányadók.
(6) Az intézményvezető illetményét a Polgármester jogosult megállapítani.
(7) A nem közoktatási intézmény kötött felhasználású, kizárólag teljesítményösztönzési célú keret felhasználásáról az érintett intézmény vezetője jogosult döntést hozni, s arról a fenntartót legkésőbb 2023. október 31-ig köteles írásban tájékoztatni.
(8) A (7) bekezdésben meghatározott juttatásra 2023-ban jogosult az óvodákban dolgozó, pedagógusnak nem minősülő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló is.
(9) A (7) bekezdésekben meghatározott juttatásokon belül az intézményvezető részére megállapított juttatásról a Polgármester 2023. október 15-ig jogosult dönteni.
(10) Az intézménynél az illetményfizetés egységesen, a dolgozó által megválasztott lakossági folyószámlára utalással történik. Az illetmény utalásáról úgy kell gondoskodni, hogy az minden hónap 5. napjáig – amennyiben az munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanapon – a munkavállaló számláján jóváírásra kerüljön.
(11) A képviselő és a külső bizottsági tag tiszteletdíját – az érintett választásától függően – számlára vagy lakcímre történő utalással kell kifizetni. A tiszteletdíj utalásáról úgy kell gondoskodni, hogy az a tárgyhónapot követő hó 5. napjáig – ha az munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanapon – a jogosult számláján jóváírásra kerüljön, vagy azt a lakcímén átvehesse.
14. § (1) A Képviselő-testület a köznevelési intézményben foglalkoztatott óvodapedagógus kivételével a közalkalmazottat megillető kötelező pótlékok mértékét a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 66. § (1) b) pontjában rögzített minimumban állapítja meg.
(2) Nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá a magasabb vezetői pótlék, melynek megállapítására a Polgármester jogosult.
(3) A köznevelési intézményben dolgozó óvodapedagógus illetménypótléka, valamint a Mesevár Tagóvoda dolgozóinak a nehéz körülmények között végzett munkáért járó illetménypótléka megállapítására a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. mellékletben meghatározott alsó határértékek az irányadók.
15. § (1) A Képviselő-testület a Közös Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselő, ügykezelő és a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállaló, továbbá az Önkormányzat által közvetlenül foglalkoztatott közalkalmazott és a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállaló cafetéria juttatásának 2023. évi mértékét bruttó 300.000 Ft összegben állapítja meg.
(2) Az Önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatott nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá.
(3) A Képviselő-testület az Önkormányzat által fenntartott intézményben foglalkoztatott közalkalmazott esetében a cafetéria juttatás 2023. évi mértékét bruttó 300.000 Ft összegben állapítja meg.
(4) Az (1) és a (3) bekezdésben meghatározott keretösszeg magában foglalja a munkáltatót terhelő közterhet is.
(5) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott foglalkoztatott az ott megjelölt juttatás igénybevételéről a Rendelet hatálybalépését követő legkésőbb 8 napon belül, illetve a jogviszony létesítésekor, vagy az áthelyezéskor nyilatkozik.
(6) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott foglalkoztatottra vonatkozóan:
1. A részmunkaidős foglalkoztatottat az (1) és (3) bekezdésben meghatározott juttatás a tényleges foglalkoztatás arányában illeti meg.
2. Nem jogosult cafetéria juttatásra a foglalkoztatott azon időtartam vonatkozásában, amely után illetményre vagy távolléti díjra nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a 30 napot.
3. Amennyiben a foglalkoztatott jogviszonya év közben keletkezik, vagy szűnik meg, úgy a cafeteria juttatás időarányos része illeti meg.
(7) Az intézményi kollektív szerződés, illetve a Közszolgálati Szabályzat csak az (1)–(6) bekezdésben rögzített korlátozással köthető, illetve módosítható.
16. § (1) A Képviselő-testület a Közös Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselő, az ügykezelő, és a közfoglalkoztatott kivételével a Munka Törvény-könyve alapján foglalkoztatott munkavállaló, továbbá az Önkormányzat által közvetlenül, és az intézményekben foglalkoztatott közalkalmazott, illetve a polgármester és alpolgármester tekintetében a fizetési számlához kapcsolódó egy foglalkoztatottra eső bankszámla-hozzájárulás havi mértékét 1.000 Ft-ban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított juttatás kifizetése a kedvezményezett bankszámlájára történő utalással történik oly módon, hogy a juttatást a kedvezményezettnek fél évente egy alkalommal, a féléves időtartamra vonatkozóan összevonva, tárgyfélév utolsó hónapjának 10. napjáig kell megkapni.
8. Céljelleggel adott és egyéb támogatások
17. § (1) Az Önkormányzat költségvetéséből biztosított támogatások felosztására – a polgármesteri és alpolgármesteri keret, illetve a képviselői keret terhére nyújtott támogatások kivételével – az egyes önkormányzati támogatásokról szóló 15/2017. (III.31.) önkormányzati rendeleteben foglaltak az irányadók.
(2) Az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság, a részére energiakiadások ellentételezése kapcsán nyújtott önkormányzati támogatást még ezen kiadások megtakarítása esetén sem használhatja fel más célra
18. § (1) A polgármester és az alpolgármester a részére jóváhagyott keret terhére csak írásbeli kérelem alapján adhat támogatást.
(2) A támogatásban részesülővel az Önkormányzat a folyósítást megelőzően köteles szerződést kötni. A szerződést a Polgármesteri Kabinet köteles előkészíteni
(3) A (2) bekezdés szerinti támogatási szerződésnek tartalmaznia kell:
1. a támogatott nevét, székhelyét és főbb azonosító adatait,
2. a támogatás célját és összegét,
3. a folyósítás ütemezését,
4. az elszámolási kötelezettség előírását, annak határidejét, módját,
5. az ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket,
6. az elszámolási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit,
7. valamint arra történő utalást, hogy az Önkormányzat a kedvezőtlen gazdasági-pénzügyi folyamatok eredményeként bekövetkező likviditási nehézségek esetén jogosult a megítélt támogatást részben, vagy egészben visszatartani, vagy megvonni.
(4) A polgármester és az alpolgármester rendelkezésére álló keret terhére kötelezettséget vállalni 2023. november 30-ig lehet.
(5) A támogatásban részesülő a támogatásról legkésőbb 2024. január 31-ig köteles elszámolást benyújtani. Az elszámolást a Polgármesteri Kabinethez kell benyújtani. Amennyiben a támogatásban részesülő a támogatással határidőben nem számol el, részére újabb támogatás nem állapítható meg.
(6) Az (5) bekezdésben meghatározott elszámolási határidő kivételes esetben, írásbeli kérelem alapján, legfeljebb egy alkalommal és legfeljebb 6 hónappal hosszabbítható meg. A kérelmet az eredeti határidő lejárta előtt kell benyújtani. A kérelemben foglaltakról a polgármester dönt.
19. § (1) A Képviselő-testület által a nemzetiségi önkormányzat részére jóváhagyott általános támogatás havi bontásban, 12 egyenlő részben, a tárgyhó első és ötödik munkanapja között válik esedékessé. A célhoz kötött támogatás folyósítására csak a nemzetiségi önkormányzat erre irányuló döntése, és előzetes írásbeli kérelme alapján van lehetőség.
(2) Az Önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat között létrejött együttműködési megállapodásban rögzítettek alapján az Önkormányzat által átvállalt költségek ellentételezéséhez kapott támogatás kizárólag a megállapodásban rögzített célokra használható fel.
(3) A nemzetiségi önkormányzat az önkormányzati támogatással a tárgyévet követő év május 31-ig köteles elszámolást benyújtani a nemzetiségi önkormányzat szakmai és pénzügyi beszámolójának benyújtásával együtt.
9. Az államháztartáson kívülről érkező források átvétele
20. § (1) Az államháztartáson kívüli forrás végleges átvételéről
1. 1.000.000 Ft egyedi értékhatárig – az alapítványi forrás átvétele, és az Önkormányzat által kiírt közérdekű kötelezettségvállalás keretében felajánlott összeg kivételével – az Önkormányzat esetében a polgármester határozattal, az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetében hivatalos feljegyzés készítése mellett a költségvetési szerv vezetője dönt;
2. 1.000.000 Ft egyedi értékhatár felett – az Önkormányzat által kiírt közérdekű kötelezettségvállalás keretében felajánlott összeg kivételével –, valamint alapítványi forrás átvétele esetén a Képviselő-testület határozattal dönt.
(2) Az (1) bekezdés szerinti határozatnak, hivatalos feljegyzésnek, valamint a Képviselő-testületi határozatnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
1. természetes személy átadó esetén az átadó nevét és lakóhelyét; jogi személy átadó esetén az átadó szervezet nevét, székhelyét, adószámát, törvényes képviselőjét;
2. az átvett forrás tárgyiasult formáját, mennyiségét, értékét;
3. az államháztartáson kívüli forrás átvételének célját;
(3) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről való döntéshozatal során vizsgálni kell
1. az átadó által meghatározott cél Önkormányzat általi megvalósíthatóságát, a helyi közügyekkel való összhangját, a hosszú távú önkormányzati célkitűzéseket, valamint
2. az átvétel következményeként az Önkormányzatnál esetlegesen felmerülő kiadásokat, kötelezettségeket, ideértve a hosszú távú (éven túl jelentkező) kiadásokat és kötelezettségeket is.
(4) Amennyiben az átadó által meghatározott célt a Képviselő-testület nem szándékozik megvalósítani, a cél az Önkormányzat részéről a (3) bekezdés alapján nem megvalósítható, az átvételt el kell utasítani. Amennyiben az átadó által meghatározott cél megvalósítása az Önkormányzat részéről többletforrást igényel, kizárólag a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre állása, az átvétellel egyidejű biztosítása esetén vehető át a forrás.
(5) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről az átadóval megállapodást kell kötni, amelyben a (2) bekezdés 1–3. pontjairól is rendelkezni kell. A megállapodást az (1) bekezdés 1. pontja Önkormányzatra vonatkozó esetében a polgármester, az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetében a költségvetési szerv vezetője, az (1) bekezdés 2. pontja esetében a polgármester köti meg.
10. Előirányzat felhasználás és módosítás
21. § A Rendeletet évente legalább három alkalommal, legkésőbb 2023. június 30., 2023. október 31., illetve 2024. április 30-ig kell módosítani.
22. § (1) Az intézmény előirányzat feletti döntési jogosultsága a jogszabályi kereteken belül előirányzat-felhasználásra, illetve kiemelt előirányzaton belüli előirányzat-módosításra terjed ki.
(2) Az élelmezési feladattal összefüggő bevételi és kiadási előirányzatot kizárólag az élelmezési tevékenység végzésével összefüggésben lehet felhasználni, azokat más előirányzatra átcsoportosítani nem lehet.
(3) Az intézmény személyi juttatás előirányzatát csak a Képviselő-testület által jóváhagyott többlet-feladat esetén lehet növelni.
(4) Az intézmény a személyi juttatás előirányzatának maradványát felhasználni, annak terhére kötelezettséget vállalni csak a költségvetési maradvány jóváhagyása után jogosult.
11. Nevesített hatáskörök
23. § (1) Az önkormányzati intézményhez önkormányzati biztost kell kirendelni, amennyiben az intézmény 30 napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az intézmény éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy ÁFA-val növelt értéke a 30.000.000 Ft-ot.
(2) Az Önkormányzati biztos kirendelését az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság kezdeményezi.
24. § (1) A Képviselő-testület a céltartalékon belül a pályázati tartalékhoz, valamint az energetikai intézkedések megvalósításához kapcsolódó kötelezettségvállalási jogkört pályázatonként, illetve projektenként
- bruttó 10.000.000 Ft-ig a Polgármesterre,
- bruttó 10.000.000 Ft felett 20.000.000 Ft-ig a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra
ruházza át.
(2) A képviselő-testület a céltartalékon belül a vis maior keret felhasználási jogkört értékhatárra tekintet nélkül a Polgármesterre ruházza át.
(3) A Képviselő-testület az általános tartalék működési célú felhasználása, az intézmény-felújítási előirányzat, valamint az (1) és (2) bekezdésben foglaltak kivételével a céltartalék terhére történő kötelezettségvállalás jogát esetenként bruttó 1.000.000 Ft keretösszegig a Polgármesterre, bruttó 1.000.000 Ft felett 2.000.000 Ft összeghatárig pedig a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra ruházza át.
(4) A Képviselő-testület az általános tartalék felhalmozási célú felhasználásának jogkörét felhasználási célonként bruttó 20.000.000 Ft összeghatárig a Polgármesterre ruházza át.
25. § (1) A Képviselő-testület az Oktatási és Kulturális Bizottságra ruházza át a
1. a Kulturális Koncepció Cselekvési terve végrehajtásához rendelt előirányzat (3. melléklet III. fejezet 5. cím 10. sorszám)
2. az önkormányzat egyéb dologi előirányzaton belül a pedagógiai szakmai szolgáltatásra biztosított keret (3. melléklet III. fejezet 3 cím 21. sorszám)
3. az oktatási és nevelési célú támogatások (7. melléklet)
felhasználási jogkörét.
(2) A Képviselő-testület a Turisztikai, Ifjúsági és Sportbizottságra ruházza át
1. a Sportfejlesztési Koncepció Cselekvési terve végrehajtásához rendelt előirányzat (3. melléklet III. fejezet 5. cím 9. sorszám)
2. az Ifjúsági Koncepció Cselekvési terve végrehajtásához rendelt előirányzat (3. melléklet III. fejezet 5. cím 11. sorszám)
3. sport célú támogatások (7. melléklet)
feletti rendelkezési jogkört.
(3) A Képviselő-testület az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottságra ruházza át
1. lakáshoz jutók helyi támogatási keretének (3. melléklet III. fejezet 8. cím 4. sorszám)
2. lakáscélú bérlemények felújítása (3. melléklet III. fejezet 7. cím 7. sorszám)
3. az egészségügyi és szociális tevékenység támogatása (7. melléklet)
felhasználási jogkörét.
(4) A Képviselő-testület az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottságra, az Oktatási és Kulturális Bizottságra, és a Turisztikai, Ifjúsági és Sportbizottságra ruházza át
1. a Drogstratégia megvalósítása (3. melléklet III. fejezet 5. cím 13. sorszám)
2. az önkormányzati egyéb dologi előirányzaton belül a Bűnmegelőzési programra biztosított keret (3. melléklet III. fejezet 3. cím 21. sorszám)
felhasználási jogkörét.
(5) A Képviselő-testület a Településfejlesztési és Településüzemeltetési Bizottságra ruházza át a helyi védelem alá helyezett értékek fenntartása, homlokzatfelújítási alap és a műemléki védettségű ingatlanok támogatási keretének (7. melléklet) felhasználási jogkörét.
(6) A Képviselő-testület a Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságra ruházza át a Környezetvédelmi Alap (8. melléklet) felhasználási jogkörét.
(7) A Képviselő-testület a Jogi és Ügyrendi Bizottságra ruházza át az önkormányzati ösztöndíj részelőirányzat felhasználási jogkörét. (3. melléklet, III. fejezet, 4. cím 3. sorszám)
(8) A Képviselő-testület az Oktatási és Kulturális Bizottságra ruházza át a kulturális tevékenység támogatásával összefüggő pályázati felhívás jóváhagyásának jogkörét. (7. melléklet)
26. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy
1. az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeiből Önkormányzati Magyar Államkötvényt vásároljon, döntsön legfeljebb 60 napos futamidejű betétlekötésről, illetve likviditási nehézségek esetén az értékpapír értékesítéséről döntsön,
2. átmeneti likviditási problémák esetén visszapótlási kötelezettség előírása mellett döntsön az elkülönített számlán kezelt forrásból a szabad pénzeszköz felhasználásáról.
27. § (1) A Rendelet 3. melléklet, III. fejezet, 3. cím 8. sorszáma alatt meghatározott 7.000.000 Ft összegű képviselői keret felhasználására a (2) – (10) bekezdésben foglaltak az irányadók.
(2) A keret felhasználására valamennyi képviselő éves szinten legfeljebb bruttó 500.000 Ft összeghatárig jogosult javaslatot tenni. Felhasználásra kizárólag előzetesen benyújtott kérelem alapján van lehetőség, már megvalósult feladatokkal kapcsolatos kiadások utólagos elismerésére javaslat nem tehető.
(3) A kérelmet írásban, a felhasználás célját, és a célhoz felhasználni kívánt keretösszeget is bemutatva kell a polgármesterhez benyújtani.
(4) A keret nem használható fel képviselői feladatok ellátásához kapcsolódó személyes igények megvalósítására, valamint – az (5) bekezdésben hivatkozott intézmények által szervezett rendezvények támogatásán kívül – rendezvények támogatására.
(5) A képviselő – amennyiben a keretet, vagy annak egy részét rendezvények, vagy programok támogatására, eszközvásárlásra, illetve pályázati önerőhöz kapcsolódó támogatásra kívánja felhasználni – csak olyan az Önkormányzat közigazgatási területén működő intézményt és – az alapítvány kivételével – olyan civil szervezetet támogathat, amelynek létesítő okirata tartalmazza, hogy közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
(6) Az (5) bekezdésben foglaltakon túl a képviselői keret az Önkormányzat kötelező, vagy önként vállalt feladataihoz kapcsolódó karbantartási, felújítási vagy felhalmozási célra használható fel. Amennyiben a képviselő által kezdeményezett feladat megvalósításához tervezési, illetve műszaki ellenőri feladatok is kapcsolódnak, úgy azok kiadásait is figyelembe kell venni a keret felhasználása során.
(7) A javaslatról a polgármester a (6) bekezdés szerinti felhasználás esetén a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság véleményének ismeretében dönt a kérelem benyújtásától számított 15 naptári napon belül.
(8) A támogatási szerződés megkötésére és tartalmára a 18. §-ban foglaltak az irányadók.
(9) Amennyiben a képviselő nem ért egyet a döntéssel, úgy a döntés közlésétől számított 5 munkanapon belül kezdeményezheti a Képviselő-testület előtt a döntés felülvizsgálatát. A keret felhasználása tekintetében a Képviselő-testület döntése az irányadó.
(10) A képviselői keret terhére kötelezettséget vállalni 2023. november 30-ig lehet.
28. § (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a körzeti fejlesztési keretek közötti átcsoportosítást engedélyezze.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kérelmet írásban kell a polgármesternek benyújtani, meghatározva benne az átcsoportosítani kívánt feladatot és kiadást.
(3)8 Az engedély csak akkor adható meg, ha az átcsoportosításra irányuló kérelem az adott körzet rendelkezésére bocsátott felhasználható kereten belüli átcsoportosításra irányul, nem igényel többletforrást és ahhoz a frakcióvezető is előzetesen írásban hozzájárul.
29. § (1) Az üzemeltetésre átadott vagyontárgyakhoz kapcsolódó felújítási, felhalmozási előirányzat felhasználására csak a Polgármester erre vonatkozó, előzetes egyetértő írásbeli nyilatkozata alapján van lehetőség. A felhasználásra irányuló javaslatot a szakmai indoklással és a felmerülő kiadásokkal együtt az üzemeltető – a rendkívüli esetek kivételével – köteles legkésőbb 2023. október 31-ig a Polgármesterhez eljuttatni.
(2) Az (1) bekezdés értelmében rendkívüli esetnek minősül minden olyan esemény, amely a tevékenység ellátását akadályozza, életveszélyt, valamint jelentős anyagi kárral fenyegető veszélyhelyzetet idéz elő, vagy az ingatlan műszaki állapotát súlyosan rongálja, veszélyezteti.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
30. § A helyi adókról szóló 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet 14. § (2) a.) pontjában meghatározott városfejlesztési célnak minősül 2023-ben:
- az Ipari Parkba vezető kerékpárút és járda megépítés
- és a Dr. Fejes András Városi Sport- és Rendezvénycsarnokhoz tartozó öltözőépület befejezése.
31. § Ez a rendelet kihirdetést követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2023. január 1-től kell alkalmazni.
32. § A 2023. január 1. és a hatályba lépés közötti időszakban elszámolt bevételre és teljesített kiadásokra a Rendelet előirányzatai biztosítanak fedezetet.
1. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez9
adatok Ft-ban |
|||||||||||||||||||
Ssz. |
Bevételek |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
Ssz. |
Kiadások összesen |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
||||||||
Működési |
Felhalm. |
Összesen |
Működési |
Felhalm. |
Összesen |
Működési |
Felhalm. |
Összesen |
Működési |
Felhalm. |
Összesen |
||||||||
1 |
Működési célú támogatások |
3 094 515 428 |
3 700 836 553 |
94 172 423 |
0 |
94 172 423 |
3 795 008 976 |
0 |
3 795 008 976 |
1 |
Személyi juttatások |
2 493 906 897 |
2 603 279 349 |
-515 579 |
0 |
-515 579 |
2 602 763 770 |
0 |
2 602 763 770 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
31 149 480 |
39 212 480 |
0 |
-31 149 480 |
-31 149 480 |
0 |
8 063 000 |
8 063 000 |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
337 063 501 |
356 086 003 |
515 579 |
0 |
515 579 |
356 601 582 |
0 |
356 601 582 |
3 |
Közhatalmi bevételek |
4 237 847 000 |
4 437 847 000 |
698 894 867 |
0 |
698 894 867 |
5 136 741 867 |
0 |
5 136 741 867 |
3 |
Dologi kiadások |
2 743 947 867 |
3 062 416 076 |
3 073 724 |
0 |
3 073 724 |
3 065 489 800 |
0 |
3 065 489 800 |
- ebből: helyi adók |
4 218 047 000 |
4 418 047 000 |
704 260 041 |
0 |
704 260 041 |
5 122 307 041 |
0 |
5 122 307 041 |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
55 904 000 |
55 904 000 |
0 |
0 |
0 |
55 904 000 |
0 |
55 904 000 |
|
4 |
Működési bevételek |
884 789 674 |
981 212 503 |
7 178 923 |
0 |
7 178 923 |
988 391 426 |
0 |
988 391 426 |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
2 919 089 913 |
3 151 239 578 |
35 872 511 |
0 |
35 872 511 |
3 187 112 089 |
0 |
3 187 112 089 |
5 |
Felhalmozási bevételek |
309 218 330 |
316 118 120 |
0 |
155 000 |
155 000 |
0 |
316 273 120 |
316 273 120 |
6 |
Beruházások |
328 025 933 |
639 325 257 |
0 |
-15 259 791 |
-15 259 791 |
0 |
624 065 466 |
624 065 466 |
6 |
Működési célú átvett pénzeszköz |
25 167 611 |
25 167 611 |
0 |
0 |
0 |
25 167 611 |
0 |
25 167 611 |
- ebből: részesedés szerzés és -növelés |
0 |
1 513 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 513 000 |
1 513 000 |
|
7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
23 620 000 |
32 601 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 601 000 |
32 601 000 |
7 |
Felújítások |
335 920 589 |
447 716 462 |
0 |
81 080 300 |
81 080 300 |
0 |
528 796 762 |
528 796 762 |
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
321 022 000 |
446 997 991 |
0 |
0 |
0 |
0 |
446 997 991 |
446 997 991 |
||||||||||
10 |
Tartalékok |
598 130 395 |
199 196 715 |
664 484 986 |
0 |
664 484 986 |
859 681 701 |
4 000 000 |
863 681 701 |
||||||||||
8 |
Költségvetési bevételek összesen (1+...+7) |
8 606 307 523 |
9 532 995 266 |
800 246 213 |
-30 994 480 |
769 251 733 |
9 945 309 880 |
356 937 120 |
10 302 246 999 |
11 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+9) |
10 133 011 095 |
10 962 161 431 |
703 431 221 |
65 820 509 |
769 251 730 |
10 127 552 942 |
1 603 860 219 |
11 731 413 161 |
9 |
Költségvetési hiány |
1 526 703 572 |
1 429 166 164 |
- |
96 814 989 |
- |
182 243 062 |
1 246 923 099 |
1 429 166 161 |
12 |
Költségvetési többlet |
- |
- |
96 814 992 |
- |
3 |
- |
- |
- |
10 |
Hitel, kölcsönfelvétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Hitel, kölcsöntörlesztés |
81 083 588 |
81 083 588 |
0 |
3 |
3 |
0 |
81 083 591 |
81 083 591 |
11 |
Likvid (folyószámla hitel) igénybevétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Likvid (folyószámla hitel) törlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
Értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
ÁHT-n belüli megelőlegezés törlesztése |
101 435 416 |
101 435 416 |
0 |
0 |
0 |
101 435 416 |
0 |
101 435 416 |
14 |
Maradvány igénybevétele |
612 090 310 |
514 630 523 |
0 |
0 |
0 |
356 264 237 |
158 366 286 |
514 630 523 |
17 |
Lízing szerződéssel összefüggő kiadások |
2 867 734 |
2 945 355 |
0 |
0 |
0 |
2 945 355 |
0 |
2 945 355 |
15 |
Irányítószervi támogatás |
3 042 929 109 |
3 101 691 970 |
-924 554 |
-1 266 |
-925 820 |
3 046 979 816 |
53 786 334 |
3 100 766 150 |
18 |
Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
3 042 929 109 |
3 101 691 970 |
-924 554 |
-1 266 |
-925 820 |
3 046 979 816 |
53 786 334 |
3 100 766 150 |
16 |
Betétek megszüntetése |
1 100 000 000 |
11 102 000 000 |
1 502 039 408 |
0 |
1 502 039 408 |
12 604 039 408 |
0 |
12 604 039 408 |
19 |
Betét elhelyezés |
0 |
10 002 000 000 |
1 502 039 408 |
0 |
1 502 039 408 |
11 504 039 408 |
0 |
11 504 039 408 |
17 |
Finanszírozási bevételek összesen (10+...+16) |
4 755 019 419 |
14 718 322 493 |
1 501 114 854 |
-1 266 |
1 501 113 588 |
16 007 283 461 |
212 152 620 |
16 219 436 081 |
20 |
Finanszírozási kiadások összesen (12+...+15) |
3 228 315 847 |
13 289 156 329 |
1 501 114 854 |
-1 263 |
1 501 113 591 |
14 655 399 995 |
134 869 925 |
14 790 269 920 |
18 |
Bevételek összesen (8+17) |
13 361 326 942 |
24 251 317 760 |
2 301 361 067 |
-30 995 746 |
2 270 365 321 |
25 952 593 341 |
569 089 740 |
26 521 683 081 |
21 |
Kiadások összesen (10+16) |
13 361 326 941 |
24 251 317 760 |
2 204 546 075 |
65 819 246 |
2 270 365 321 |
24 782 952 937 |
1 738 730 144 |
26 521 683 081 |
2. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez10
Cím |
Alcím |
Jogcím |
Előirányzat csoport |
Kiemelt előirányzat |
Sorszám |
Cím |
Alcím |
Előirányzat csoport |
BEVÉTELEK |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
||||||||||||
szám |
név |
||||||||||||||||
I. FEJEZET Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal |
|||||||||||||||||
1 |
Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal |
1 100 237 639 |
1 140 731 037 |
-354 820 |
354 820 |
0 |
1 138 531 037 |
2 200 000 |
1 140 731 037 |
||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
3 |
2 |
Közhatalmi bevételek |
3 200 000 |
3 200 000 |
0 |
0 |
0 |
3 200 000 |
0 |
3 200 000 |
|||||||
4 |
3 |
Működési bevételek |
9 934 180 |
9 934 180 |
491 000 |
279 820 |
770 820 |
8 580 000 |
2 125 000 |
10 705 000 |
|||||||
5 |
4 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
200 000 |
80 000 |
75 000 |
155 000 |
280 000 |
75 000 |
355 000 |
|||||||
8 |
5 |
Irányítószervi támogatás működési |
1 007 692 616 |
1 028 721 576 |
-925 820 |
0 |
-925 820 |
1 027 795 756 |
0 |
1 027 795 756 |
|||||||
8 |
6 |
Irányítószervi támogatás felhalmozási |
39 260 000 |
39 107 600 |
0 |
0 |
0 |
39 107 600 |
0 |
39 107 600 |
|||||||
11 |
7 |
Maradvány működési |
40 150 843 |
59 567 681 |
0 |
0 |
0 |
59 567 681 |
0 |
59 567 681 |
|||||||
12 |
8 |
Maradvány felhalmozási |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
I. FEJEZET összesen |
1 100 237 639 |
1 140 731 037 |
-354 820 |
354 820 |
0 |
1 138 531 037 |
2 200 000 |
1 140 731 037 |
|||||||||
II. FEJEZET Intézmények |
|||||||||||||||||
1 |
Visonta úti Bölcsőde és Családi Napközi |
199 280 911 |
209 143 049 |
0 |
0 |
0 |
206 368 906 |
2 774 143 |
209 143 049 |
||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
0 |
220 000 |
0 |
0 |
0 |
220 000 |
0 |
220 000 |
|||||||
2 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
4 |
3 |
Működési bevételek |
16 429 750 |
16 429 750 |
0 |
0 |
0 |
13 655 607 |
2 774 143 |
16 429 750 |
|||||||
- ebből: élelmezési bevétel |
2 691 000 |
2 691 000 |
0 |
0 |
0 |
2 118 898 |
572 102 |
2 691 000 |
|||||||||
8 |
4 |
Irányítószervi támogatás működési |
180 779 656 |
190 043 557 |
0 |
0 |
0 |
190 043 557 |
0 |
190 043 557 |
|||||||
- ebből: költségvetési támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
8 |
5 |
Irányítószervi támogatás felhalmozási |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||||
11 |
6 |
Maradvány működési |
71 505 |
449 742 |
0 |
0 |
0 |
449 742 |
0 |
449 742 |
|||||||
2 |
Dobó Úti Bölcsőde |
299 251 667 |
300 689 813 |
0 |
0 |
0 |
295 548 078 |
5 141 735 |
300 689 813 |
||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
100 000 |
|||||||
2 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
4 |
3 |
Működési bevételek |
30 705 700 |
30 705 700 |
0 |
0 |
0 |
25 563 965 |
5 141 735 |
30 705 700 |
|||||||
- ebből: élelmezési bevétel |
3 737 500 |
3 737 500 |
0 |
0 |
0 |
2 942 913 |
794 587 |
3 737 500 |
|||||||||
8 |
4 |
Irányítószervi támogatás működési |
265 458 425 |
265 508 083 |
0 |
0 |
0 |
265 508 083 |
0 |
265 508 083 |
|||||||
- ebből: költségvetési támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
8 |
5 |
Irányítószervi támogatás felhalmozási |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||||
11 |
6 |
Maradvány működési |
87 542 |
1 376 030 |
0 |
0 |
0 |
1 376 030 |
0 |
1 376 030 |
|||||||
3 |
Jeruzsálem Úti Bölcsőde |
174 819 334 |
177 750 344 |
0 |
0 |
0 |
173 291 623 |
4 458 721 |
177 750 344 |
||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
0 |
210 000 |
0 |
0 |
0 |
210 000 |
0 |
210 000 |
|||||||
2 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
4 |
3 |
Működési bevételek |
24 192 500 |
24 192 500 |
0 |
0 |
0 |
19 733 779 |
4 458 721 |
24 192 500 |
|||||||
- ebből: élelmezési bevétel |
1 495 000 |
1 495 000 |
0 |
0 |
0 |
1 177 165 |
317 835 |
1 495 000 |
|||||||||
8 |
4 |
Irányítószervi támogatás működési |
148 575 127 |
151 273 820 |
0 |
0 |
0 |
151 273 820 |
0 |
151 273 820 |
|||||||
- ebből: költségvetési támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
8 |
5 |
Irányítószervi támogatás felhalmozási |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||||
11 |
6 |
Maradvány működési |
51 707 |
74 024 |
0 |
0 |
0 |
74 024 |
0 |
74 024 |
|||||||
4 |
Gyöngyös Város Óvodái |
1 347 031 555 |
1 374 591 188 |
0 |
0 |
0 |
1 358 196 895 |
16 394 293 |
1 374 591 188 |
||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
0 |
3 110 000 |
0 |
0 |
0 |
3 110 000 |
0 |
3 110 000 |
|||||||
4 |
2 |
Működési bevételek |
93 508 390 |
93 508 390 |
0 |
0 |
0 |
77 114 097 |
16 394 293 |
93 508 390 |
|||||||
- ebből: élelmezési bevétel |
17 625 300 |
17 625 300 |
0 |
0 |
0 |
13 878 189 |
3 747 111 |
17 625 300 |
|||||||||
8 |
3 |
Irányítószervi támogatás működési |
1 249 316 315 |
1 272 342 364 |
1 266 |
0 |
1 266 |
1 272 343 630 |
0 |
1 272 343 630 |
|||||||
- ebből: költségvetési támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
8 |
4 |
Irányítószervi támogatás felhalmozási |
4 000 000 |
4 800 000 |
-1 266 |
0 |
-1 266 |
4 798 734 |
0 |
4 798 734 |
|||||||
11 |
5 |
Maradvány működési |
206 850 |
830 434 |
0 |
0 |
0 |
830 434 |
0 |
830 434 |
|||||||
5 |
Vachott Sándor Városi Könyvtár |
146 806 304 |
154 845 681 |
0 |
0 |
0 |
154 499 556 |
346 125 |
154 845 681 |
||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
0 |
5 862 600 |
0 |
0 |
0 |
5 862 600 |
0 |
5 862 600 |
|||||||
2 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
4 |
3 |
Működési bevételek |
1 628 070 |
1 628 070 |
0 |
0 |
0 |
1 281 945 |
346 125 |
1 628 070 |
|||||||
8 |
4 |
Irányítószervi támogatás működési |
137 966 970 |
140 014 970 |
0 |
0 |
0 |
140 014 970 |
0 |
140 014 970 |
|||||||
- ebből: költségvetési támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
8 |
5 |
Irányítószervi támogatás felhalmozási |
2 880 000 |
2 880 000 |
0 |
0 |
0 |
2 880 000 |
0 |
2 880 000 |
|||||||
11 |
6 |
Maradvány működési |
71 971 |
200 748 |
0 |
0 |
0 |
200 748 |
0 |
200 748 |
|||||||
12 |
7 |
Maradvány felhalmozási |
4 259 293 |
4 259 293 |
0 |
0 |
0 |
4 259 293 |
0 |
4 259 293 |
|||||||
II. fejezet összesen |
2 167 189 771 |
2 217 020 075 |
0 |
0 |
0 |
2 187 905 058 |
29 115 017 |
2 217 020 075 |
|||||||||
III. FEJEZET Önkormányzati feladat |
|||||||||||||||||
1 |
1 |
Működési célú támogatások |
3 094 515 428 |
3 691 333 953 |
94 172 423 |
0 |
94 172 423 |
3 785 506 376 |
0 |
3 785 506 376 |
|||||||
1 |
Állami támogatások |
2 927 190 314 |
3 426 531 885 |
65 093 163 |
0 |
65 093 163 |
3 491 625 048 |
0 |
3 491 625 048 |
||||||||
1 |
Normatív állami támogatások Önk.feladatok |
1 880 333 699 |
1 888 853 353 |
4 376 690 |
0 |
4 376 690 |
1 893 230 043 |
0 |
1 893 230 043 |
||||||||
2 |
Normatív állami támogatások társulási feladatok |
619 125 609 |
620 132 729 |
0 |
0 |
0 |
620 132 729 |
0 |
620 132 729 |
||||||||
3 |
Szociális ágazati összevont pótlék |
0 |
106 240 852 |
36 178 370 |
0 |
36 178 370 |
142 419 222 |
0 |
142 419 222 |
||||||||
4 |
Egészségügyi pótlék |
0 |
1 310 640 |
727 996 |
0 |
727 996 |
2 038 636 |
0 |
2 038 636 |
||||||||
5 |
2023. évi bérintézkedések támogatása |
0 |
240 372 773 |
23 810 107 |
0 |
23 810 107 |
264 182 880 |
0 |
264 182 880 |
||||||||
6 |
Energia áremelkedés miatti támogatás |
380 604 713 |
380 604 713 |
0 |
0 |
0 |
380 604 713 |
0 |
380 604 713 |
||||||||
7 |
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása (KHSZK) |
36 426 097 |
36 426 097 |
0 |
0 |
0 |
36 426 097 |
0 |
36 426 097 |
||||||||
8 |
Kulturális feladatok bértámogatása |
10 700 196 |
10 700 196 |
0 |
0 |
0 |
10 700 196 |
0 |
10 700 196 |
||||||||
9 |
Könyvtári érdekeltségnövelő támogatás |
0 |
2 844 000 |
0 |
0 |
0 |
2 844 000 |
0 |
2 844 000 |
||||||||
10 |
2022. évi iparűzési adókedvezménnyel kapcsolatos többlet támogatás |
0 |
139 046 532 |
0 |
0 |
0 |
139 046 532 |
0 |
139 046 532 |
||||||||
2 |
Egyéb működési célú támogatások |
167 325 114 |
264 802 068 |
29 079 260 |
0 |
29 079 260 |
293 881 328 |
0 |
293 881 328 |
||||||||
1 |
NEAK-támogatás |
85 889 000 |
112 700 600 |
0 |
0 |
0 |
112 700 600 |
0 |
112 700 600 |
||||||||
2 |
Közfoglalkoztatás támogatása |
13 818 724 |
13 818 724 |
0 |
0 |
0 |
13 818 724 |
0 |
13 818 724 |
||||||||
3 |
Mezőőri szolgálat működés támogatása |
3 240 000 |
3 240 000 |
0 |
0 |
0 |
3 240 000 |
0 |
3 240 000 |
||||||||
4 |
Fejlesztő foglalkoztatás támogatása |
12 915 000 |
12 915 000 |
2 753 984 |
0 |
2 753 984 |
15 668 984 |
0 |
15 668 984 |
||||||||
5 |
Társulási koordinátor és pü.ügyintéző személyi juttatás megtérítése (Többcélú Társulás) |
8 801 000 |
8 801 000 |
0 |
0 |
0 |
8 801 000 |
0 |
8 801 000 |
||||||||
6 |
Társulási koordinátor és pü.ügyintéző személyi juttatás megtérítése (Ny-Hevesi Reg. Hull.gazd. Önk. Társulás) |
499 850 |
499 850 |
0 |
0 |
0 |
499 850 |
0 |
499 850 |
||||||||
7 |
Társulási koordinátor és pü.ügyintéző személyi juttatás megtérítése (Mikrotérségi Társulás) |
324 000 |
324 000 |
0 |
0 |
0 |
324 000 |
0 |
324 000 |
||||||||
8 |
Szociális ágazati összevont pótlék |
16 111 653 |
4 824 204 |
-4 824 204 |
0 |
-4 824 204 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
9 |
Utcai szociális munka támogatása |
9 421 000 |
10 483 000 |
0 |
0 |
0 |
10 483 000 |
0 |
10 483 000 |
||||||||
10 |
Közüzemi hozzájárulás a Strand működtetéséhez (Honvédelmi Minisztérium) |
13 000 000 |
62 312 623 |
0 |
0 |
0 |
62 312 623 |
0 |
62 312 623 |
||||||||
11 |
Kistérség / 2022. évi normatíva elszámolás |
0 |
16 345 180 |
0 |
0 |
0 |
16 345 180 |
0 |
16 345 180 |
||||||||
12 |
Nyári diákmunka támogatása |
0 |
3 596 000 |
0 |
0 |
0 |
3 596 000 |
0 |
3 596 000 |
||||||||
13 |
TÖOSZ bűnmegelőzési pályázat díja |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
||||||||
Projektek működési célú támogatása |
3 304 887 |
13 941 887 |
31 149 480 |
0 |
31 149 480 |
45 091 367 |
0 |
45 091 367 |
|||||||||
14 |
TOP-5.2.1-15-HE1-2016-00001 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program Gyöngyösön |
2 442 200 |
2 442 200 |
0 |
0 |
0 |
2 442 200 |
0 |
2 442 200 |
||||||||
15 |
TOP-7.1.1-16-2016-00038 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése |
862 687 |
862 687 |
0 |
0 |
0 |
862 687 |
0 |
862 687 |
||||||||
16 |
Országos Bringapark Program |
0 |
10 637 000 |
0 |
0 |
0 |
10 637 000 |
0 |
10 637 000 |
||||||||
17 |
TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés |
0 |
0 |
31 149 480 |
0 |
31 149 480 |
31 149 480 |
0 |
31 149 480 |
||||||||
2 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
31 149 480 |
39 212 480 |
-31 149 480 |
0 |
-31 149 480 |
8 063 000 |
0 |
8 063 000 |
|||||||
Projektek felhalmozási célú támogatása |
31 149 480 |
39 212 480 |
-31 149 480 |
0 |
-31 149 480 |
8 063 000 |
0 |
8 063 000 |
|||||||||
6 |
TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés |
31 149 480 |
31 149 480 |
-31 149 480 |
0 |
-31 149 480 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
7 |
Országos Bringapark Program |
0 |
8 063 000 |
0 |
0 |
0 |
8 063 000 |
0 |
8 063 000 |
||||||||
3 |
3 |
Közhatalmi bevételek |
4 234 647 000 |
4 434 647 000 |
698 894 867 |
0 |
698 894 867 |
5 133 541 867 |
0 |
5 133 541 867 |
|||||||
1 |
Helyi adók |
4 218 047 000 |
4 418 047 000 |
704 260 041 |
0 |
704 260 041 |
5 122 307 041 |
0 |
5 122 307 041 |
||||||||
1 |
Építményadó |
611 403 000 |
611 403 000 |
4 616 541 |
0 |
4 616 541 |
616 019 541 |
0 |
616 019 541 |
||||||||
2 |
Helyi iparűzési adó |
3 350 000 000 |
3 550 000 000 |
688 917 078 |
0 |
688 917 078 |
4 238 917 078 |
0 |
4 238 917 078 |
||||||||
3 |
Idegenforgalmi adó |
143 644 000 |
143 644 000 |
-494 477 |
0 |
-494 477 |
143 149 523 |
0 |
143 149 523 |
||||||||
4 |
Magánszemélyek kommunális adója |
113 000 000 |
113 000 000 |
11 220 899 |
0 |
11 220 899 |
124 220 899 |
0 |
124 220 899 |
||||||||
2 |
Gépjármű adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
3 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
16 600 000 |
16 600 000 |
-5 365 174 |
0 |
-5 365 174 |
11 234 826 |
0 |
11 234 826 |
||||||||
1 |
Talajterhelési díj |
5 000 000 |
5 000 000 |
-2 758 116 |
0 |
-2 758 116 |
2 241 884 |
0 |
2 241 884 |
||||||||
2 |
Adópótlék, adóbírság |
6 100 000 |
6 100 000 |
-2 607 058 |
0 |
-2 607 058 |
3 492 942 |
0 |
3 492 942 |
||||||||
3 |
Közösségellenes bírság |
2 500 000 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
2 500 000 |
0 |
2 500 000 |
||||||||
4 |
Közterület használat |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
||||||||
4 |
4 |
Működési bevételek |
708 391 084 |
804 813 913 |
6 408 103 |
0 |
6 408 103 |
701 615 015 |
109 607 001 |
811 222 016 |
|||||||
1 |
Lakások üzemeltetése (VG Zrt.) |
170 400 000 |
170 400 000 |
0 |
0 |
0 |
170 400 000 |
0 |
170 400 000 |
||||||||
2 |
- ebből: lakbér bevétel |
137 137 000 |
137 137 000 |
0 |
0 |
0 |
137 137 000 |
0 |
137 137 000 |
||||||||
3 |
- ebből: továbbszámlázott díjak megtérülése |
33 263 000 |
33 263 000 |
0 |
0 |
33 263 000 |
0 |
33 263 000 |
|||||||||
5 |
Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (Várostérség Fejlesztő Kft.) |
53 391 402 |
53 391 402 |
0 |
0 |
0 |
42 040 474 |
11 350 928 |
53 391 402 |
||||||||
6 |
Temetőfenntartás |
23 113 000 |
23 113 000 |
0 |
0 |
0 |
18 199 000 |
4 914 000 |
23 113 000 |
||||||||
7 |
Parkolók üzemeltetése |
111 257 000 |
111 257 000 |
0 |
0 |
0 |
87 604 000 |
23 653 000 |
111 257 000 |
||||||||
8 |
Sástó turisztikai létesítmények üzemeltetése |
300 000 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
||||||||
Üzemeltetésre átadott vagyontárgyak bevételei összesen |
358 461 402 |
358 461 402 |
0 |
0 |
0 |
318 543 474 |
39 917 928 |
358 461 402 |
|||||||||
9 |
Szennyvízvagyon hasznosítása |
90 170 000 |
90 170 000 |
0 |
0 |
0 |
71 000 000 |
19 170 000 |
90 170 000 |
||||||||
10 |
Ivóvízvagyon hasznosítása |
51 752 500 |
51 752 500 |
0 |
0 |
0 |
40 750 000 |
11 002 500 |
51 752 500 |
||||||||
11 |
Köznevelési intézmények élelmezési bev. |
121 866 613 |
121 866 613 |
0 |
0 |
0 |
95 957 963 |
25 908 650 |
121 866 613 |
||||||||
13 |
Településrendezési eszk módosításából származó bevétel |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||||
14 |
Egyéb önkormányzati működési bevételek |
84 140 569 |
180 563 398 |
6 408 103 |
0 |
6 408 103 |
173 363 578 |
13 607 923 |
186 971 501 |
||||||||
- ebből tulajdonosi bevételek |
4 737 061 |
4 737 061 |
0 |
0 |
0 |
3 716 589 |
1 020 472 |
4 737 061 |
|||||||||
- ebből Közszolgáltatási Csoport bevétele |
1 740 677 |
1 740 677 |
0 |
0 |
0 |
1 396 078 |
344 599 |
1 740 677 |
|||||||||
5 |
5 |
Felhalmozási bevételek |
2 000 000 |
315 918 120 |
0 |
0 |
0 |
256 029 191 |
59 888 929 |
315 918 120 |
|||||||
1 |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése |
2 000 000 |
315 918 120 |
0 |
0 |
0 |
256 029 191 |
59 888 929 |
315 918 120 |
||||||||
6 |
6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
25 167 611 |
25 167 611 |
0 |
0 |
0 |
25 167 611 |
0 |
25 167 611 |
|||||||
1 |
Tagi kölcsön megtérülése |
3 934 000 |
3 934 000 |
0 |
0 |
0 |
3 934 000 |
0 |
3 934 000 |
||||||||
2 |
Gyöngyösi Úszó Alapítvány átmeneti finanszírozás visszafizetése |
3 749 619 |
3 749 619 |
0 |
0 |
0 |
3 749 619 |
0 |
3 749 619 |
||||||||
3 |
Hozzájárulás mezőőri szolgálathoz |
391 140 |
391 140 |
0 |
0 |
0 |
391 140 |
0 |
391 140 |
||||||||
4 |
Mátra Média Egyesület átmeneti finanszírozás visszafizetése |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
0 |
5 000 000 |
||||||||
5 |
Végrehajtásból származó bevétel |
12 092 852 |
12 092 852 |
0 |
0 |
0 |
12 092 852 |
0 |
12 092 852 |
||||||||
7 |
7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
23 620 000 |
32 601 000 |
0 |
0 |
0 |
32 601 000 |
0 |
32 601 000 |
|||||||
1 |
Lakáshoz jutók helyi támogatás megtérülése |
6 500 000 |
6 500 000 |
0 |
0 |
0 |
6 500 000 |
0 |
6 500 000 |
||||||||
2 |
Dolgozók lakásép. támogatás megtérülése |
2 200 000 |
2 200 000 |
0 |
0 |
0 |
2 200 000 |
0 |
2 200 000 |
||||||||
3 |
Gyöngyösi Kézilabda Klub finanszírozás visszafizetése |
11 920 000 |
11 920 000 |
0 |
0 |
0 |
11 920 000 |
0 |
11 920 000 |
||||||||
4 |
Mátrai Hegyközségek Nonprofit Kft. finanszírozás visszafizetése |
2 500 000 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
2 500 000 |
0 |
2 500 000 |
||||||||
5 |
Gyöngyösi III. számú Lakásfenntartó Szövetkezet törlesztés |
500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
||||||||
6 |
Öltözőház projekthez nyújtott támogatás visszatérítése GYAK |
0 |
8 981 000 |
0 |
0 |
0 |
8 981 000 |
0 |
8 981 000 |
||||||||
III. fejezet összesen |
8 119 490 603 |
9 343 694 076 |
768 325 913 |
0 |
768 325 913 |
9 942 524 060 |
169 495 929 |
10 112 019 989 |
|||||||||
IV. Finanszírozási bevételek |
|||||||||||||||||
1 |
Hitel- és kölcsönfelvétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
2 |
Likvid (folyószámla hitel) igénybevétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
3 |
Értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
4 |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
5 |
Maradvány (pénzforgalmi) igénybevétele |
567 190 599 |
447 872 571 |
0 |
0 |
0 |
447 872 571 |
0 |
447 872 571 |
||||||||
11 |
1 |
Működési maradvány igénybevétele - kötelezettséggel terhelt |
88 113 142 |
69 876 820 |
0 |
0 |
0 |
69 876 820 |
0 |
69 876 820 |
|||||||
11 |
2 |
Működési maradvány igénybevétele - szabad |
305 280 752 |
223 888 758 |
0 |
0 |
0 |
223 888 758 |
0 |
223 888 758 |
|||||||
12 |
3 |
Felhalmozási maradvány igénybevétele kötelezettséggel terhelt |
97 324 963 |
99 193 810 |
0 |
0 |
0 |
99 193 810 |
0 |
99 193 810 |
|||||||
12 |
4 |
Felhalmozási maradvány igénybevétele - szabad |
76 471 742 |
54 913 183 |
0 |
0 |
0 |
54 913 183 |
0 |
54 913 183 |
|||||||
12 |
6 |
Maradvány (pénzkészlet korrekció - függő tétel) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
7 |
Betétek megszüntetése |
1 100 000 000 |
11 102 000 000 |
1 502 039 408 |
0 |
1 502 039 408 |
12 604 039 408 |
0 |
12 604 039 408 |
||||||||
IV. fejezet összesen |
1 667 190 599 |
11 549 872 571 |
1 502 039 408 |
0 |
1 502 039 408 |
13 051 911 979 |
0 |
13 051 911 979 |
|||||||||
I-IV. FEJEZET MINDÖSSZESEN |
13 054 108 612 |
24 251 317 760 |
2 270 010 501 |
354 820 |
2 270 365 321 |
26 320 872 135 |
200 810 947 |
26 521 683 081 |
3. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez11
Cím |
Alcím |
Jogcím |
ElőiránVzat csoport |
Kiemelt előiránVzat |
Sorszám |
Cím |
Alcím |
ElőiránVzat csoport |
KIADÁSOK |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 12.31 |
||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
ÁFA |
Bruttó |
|||||||||||||
szám |
név |
||||||||||||||||
I. FEJEZET |
|||||||||||||||||
2 |
1 |
Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal |
1 100 437 639 |
1 140 731 037 |
0 |
0 |
0 |
1 121 300 180 |
19 430 857 |
1 140 731 037 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
860 704 113 |
891 657 970 |
0 |
0 |
0 |
891 657 970 |
0 |
891 657 970 |
|||||
1 |
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
117 700 569 |
123 266 510 |
0 |
0 |
0 |
123 266 510 |
0 |
123 266 510 |
|||||
1 |
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
82 772 957 |
86 698 957 |
0 |
0 |
0 |
75 582 315 |
11 116 642 |
86 698 957 |
|||||
1 |
2 |
7 |
4 |
Beruházási kiadások (3/B. melléklet) |
39 260 000 |
39 107 600 |
0 |
0 |
0 |
30 793 385 |
8 314 215 |
39 107 600 |
|||||
1 |
2 |
8 |
5 |
Felújítási kiadások (3/B. melléklet) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
I. fejezet összesen |
1 100 437 639 |
1 140 731 037 |
0 |
0 |
0 |
1 121 300 180 |
19 430 857 |
1 140 731 037 |
|||||||||
II. FEJEZET intézmények |
|||||||||||||||||
1 |
1 |
Visonta Úti Bölcsőde és Családi Napközi |
199 280 911 |
209 143 049 |
0 |
0 |
0 |
201 453 623 |
7 689 426 |
209 143 049 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
135 645 836 |
139 100 616 |
0 |
0 |
139 100 616 |
0 |
139 100 616 |
|||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
1 999 654 |
1 999 654 |
0 |
0 |
1 999 654 |
0 |
1 999 654 |
||||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
18 404 498 |
19 213 619 |
0 |
0 |
19 213 619 |
0 |
19 213 619 |
|||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
259 955 |
259 955 |
0 |
0 |
259 955 |
0 |
259 955 |
||||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
43 230 577 |
48 608 814 |
0 |
0 |
0 |
41 391 357 |
7 217 457 |
48 608 814 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
13 819 200 |
18 819 200 |
1 031 841 |
457 593 |
1 489 434 |
17 215 204 |
3 093 430 |
20 308 634 |
|||||||
2 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
2 000 000 |
2 220 000 |
0 |
0 |
0 |
1 748 031 |
471 969 |
2 220 000 |
||||||
2 |
1 |
Dobó Úti Bölcsőde |
299 251 667 |
300 689 813 |
0 |
0 |
0 |
284 777 153 |
15 912 660 |
300 689 813 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
186 489 866 |
190 533 811 |
0 |
0 |
0 |
190 533 811 |
0 |
190 533 811 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
2 353 957 |
2 974 221 |
0 |
0 |
0 |
2 974 221 |
0 |
2 974 221 |
|||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
25 224 169 |
26 229 882 |
0 |
0 |
0 |
26 229 882 |
0 |
26 229 882 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
306 014 |
306 014 |
0 |
0 |
0 |
306 014 |
0 |
306 014 |
|||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
84 537 632 |
80 826 120 |
0 |
0 |
0 |
65 572 515 |
15 253 605 |
80 826 120 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
32 557 200 |
27 557 200 |
-1 370 027 |
549 526 |
-820 501 |
22 773 915 |
3 962 784 |
26 736 699 |
|||||||
1 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
3 000 000 |
3 100 000 |
0 |
0 |
0 |
2 440 945 |
659 055 |
3 100 000 |
||||||
3 |
1 |
Jeruzsálem Úti Bölcsőde |
174 819 334 |
177 750 344 |
0 |
0 |
0 |
170 146 052 |
7 604 292 |
177 750 344 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
102 471 555 |
104 634 115 |
0 |
0 |
0 |
104 634 115 |
0 |
104 634 115 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
1 086 681 |
1 086 681 |
0 |
0 |
0 |
1 086 681 |
0 |
1 086 681 |
|||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
13 897 415 |
14 433 548 |
0 |
0 |
0 |
14 433 548 |
0 |
14 433 548 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
141 269 |
141 269 |
0 |
0 |
0 |
141 269 |
0 |
141 269 |
|||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
56 450 364 |
56 472 681 |
0 |
0 |
0 |
49 338 232 |
7 134 449 |
56 472 681 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
25 457 500 |
25 457 500 |
-332 207 |
589 761 |
257 554 |
21 804 750 |
3 910 304 |
25 715 054 |
|||||||
1 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
2 000 000 |
2 210 000 |
0 |
0 |
0 |
1 740 157 |
469 843 |
2 210 000 |
||||||
4 |
1 |
Gyöngyös Város Óvodái |
1 347 031 555 |
1 374 591 188 |
-165 693 |
165 693 |
0 |
1 313 719 427 |
60 871 761 |
1 374 591 188 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
848 252 960 |
868 248 625 |
0 |
0 |
0 |
868 248 625 |
0 |
868 248 625 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
4 869 600 |
4 869 600 |
0 |
0 |
0 |
4 869 600 |
0 |
4 869 600 |
|||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
114 465 628 |
119 615 064 |
0 |
0 |
0 |
119 615 064 |
0 |
119 615 064 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
633 048 |
633 048 |
0 |
0 |
0 |
633 048 |
0 |
633 048 |
|||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
380 312 967 |
382 727 499 |
-798 734 |
0 |
-798 734 |
322 073 091 |
59 855 674 |
381 928 765 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
120 387 420 |
113 387 420 |
0 |
0 |
0 |
99 172 902 |
14 214 518 |
113 387 420 |
|||||||
1 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
4 000 000 |
4 000 000 |
633 041 |
165 693 |
798 734 |
3 782 647 |
1 016 087 |
4 798 734 |
||||||
5 |
1 |
Vachott Sándor Városi Könyvtár |
146 806 304 |
154 845 681 |
60 703 |
-60 703 |
0 |
145 452 801 |
9 392 880 |
154 845 681 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
86 584 758 |
88 184 758 |
-515 579 |
0 |
-515 579 |
87 669 179 |
0 |
87 669 179 |
||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
11 761 238 |
11 761 238 |
515 579 |
0 |
515 579 |
12 276 817 |
0 |
12 276 817 |
||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
45 580 308 |
50 597 685 |
-13 087 |
0 |
-13 087 |
42 210 930 |
8 373 668 |
50 584 598 |
||||||
1 |
6 |
4 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
13 087 |
0 |
13 087 |
13 087 |
0 |
13 087 |
||||||
1 |
7 |
5 |
Beruházási kiadás |
2 880 000 |
4 302 000 |
60 703 |
-60 703 |
0 |
3 282 788 |
1 019 212 |
4 302 000 |
||||||
1 |
8 |
6 |
Felújítási kiadás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
II. fejezet összesen |
2 167 189 771 |
2 217 020 075 |
-104 990 |
104 990 |
0 |
2 115 549 056 |
101 471 019 |
2 217 020 075 |
|||||||||
III. FEJEZET Önkormányzati feladat |
|||||||||||||||||
1 |
Személyi juttatások |
273 757 809 |
320 919 454 |
0 |
0 |
0 |
320 919 454 |
0 |
320 919 454 |
||||||||
1 |
1 |
1 |
1 |
Közszolgáltatási Csoport |
68 208 638 |
91 765 034 |
0 |
0 |
0 |
91 765 034 |
0 |
91 765 034 |
|||||
1 |
1 |
2 |
Önkormányzati személyi jellegű juttatásai |
164 248 859 |
161 264 108 |
0 |
0 |
0 |
161 264 108 |
0 |
161 264 108 |
||||||
1 |
1 |
3 |
Kitüntetésekhez kapcsolódó személyi juttatások |
5 880 000 |
6 100 000 |
0 |
0 |
0 |
6 100 000 |
0 |
6 100 000 |
||||||
1 |
1 |
4 |
Közfoglalkoztatás kiadásai |
17 664 000 |
17 664 000 |
0 |
0 |
0 |
17 664 000 |
0 |
17 664 000 |
||||||
1 |
1 |
5 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények személyi jell. kiadásai |
13 800 000 |
14 009 000 |
0 |
0 |
0 |
14 009 000 |
0 |
14 009 000 |
||||||
1 |
1 |
6 |
Nyári diákmunka személyi juttatásai |
0 |
3 596 000 |
0 |
0 |
0 |
3 596 000 |
0 |
3 596 000 |
||||||
1 |
1 |
7 |
Megbízási díj aradi vértanúk szoborcsport megalkotására |
0 |
19 000 000 |
0 |
0 |
0 |
19 000 000 |
0 |
19 000 000 |
||||||
Projektek személyi jellegű kiadásai össszesen |
3 956 312 |
7 521 312 |
0 |
0 |
0 |
7 521 312 |
0 |
7 521 312 |
|||||||||
1 |
1 |
8 |
TOP-5.2.1 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
3 956 312 |
3 956 312 |
0 |
0 |
0 |
3 956 312 |
0 |
3 956 312 |
||||||
1 |
1 |
9 |
Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése TOP-7.1.1-16-2016-00038 |
0 |
3 565 000 |
0 |
0 |
0 |
3 565 000 |
0 |
3 565 000 |
||||||
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.ho |
35 609 984 |
41 566 142 |
0 |
0 |
0 |
41 566 142 |
0 |
41 566 142 |
||||||||
1 |
1 |
2 |
1 |
Közszolgáltatási Csoport feladatai |
9 097 920 |
12 161 771 |
0 |
0 |
0 |
12 161 771 |
0 |
12 161 771 |
|||||
1 |
2 |
2 |
Önkormányzati személyi juttatások járulékai |
21 670 183 |
168 000 |
0 |
0 |
0 |
168 000 |
0 |
168 000 |
||||||
1 |
2 |
3 |
Kitüntetésekhez kapcsolódó járulékok |
764 400 |
21 489 223 |
0 |
0 |
0 |
21 489 223 |
0 |
21 489 223 |
||||||
1 |
2 |
4 |
Közfoglalkoztatás személyi jellegű kiadásainak járulékai |
1 148 160 |
793 000 |
0 |
0 |
0 |
793 000 |
0 |
793 000 |
||||||
1 |
2 |
5 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények személyi jellegű kiadásainak járulékai |
2 415 000 |
1 148 160 |
0 |
0 |
0 |
1 148 160 |
0 |
1 148 160 |
||||||
1 |
2 |
6 |
Nyári diákmunka járulékai |
0 |
2 882 480 |
0 |
0 |
0 |
2 882 480 |
0 |
2 882 480 |
||||||
1 |
2 |
7 |
Aradi vértanúk szoborcsport személyi juttatás járulékai |
0 |
2 223 000 |
0 |
0 |
0 |
2 223 000 |
0 |
2 223 000 |
||||||
Projektek munkaadókat terhelő járulékai és szoc.ho |
514 321 |
700 508 |
0 |
0 |
0 |
700 508 |
0 |
700 508 |
|||||||||
1 |
2 |
8 |
TOP-5.2.1 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
514 321 |
514 321 |
0 |
0 |
0 |
514 321 |
0 |
514 321 |
||||||
1 |
2 |
9 |
Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése TOP-7.1.1-16-2016-00038 |
0 |
186 187 |
0 |
0 |
0 |
186 187 |
0 |
186 187 |
||||||
3 |
Dologi kiadások |
2 058 063 062 |
2 356 484 320 |
2 555 252 |
1 330 293 |
3 885 545 |
1 894 577 388 |
465 792 477 |
2 360 369 865 |
||||||||
1 |
1 |
3 |
1 |
Közszolgáltatási Csoport feladatai |
17 532 817 |
47 007 835 |
0 |
0 |
0 |
44 981 085 |
2 026 750 |
47 007 835 |
|||||
2 |
1 |
3 |
2 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények dologi kiadásai |
9 085 000 |
9 085 000 |
0 |
0 |
0 |
7 153 543 |
1 931 457 |
9 085 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
3 |
Közfoglalkoztatás dologi kiadásai |
650 200 |
650 200 |
0 |
0 |
0 |
511 969 |
138 231 |
650 200 |
|||||
2 |
1 |
3 |
4 |
Városmarketing feladatok |
5 740 000 |
5 740 000 |
0 |
0 |
0 |
4 519 685 |
1 220 315 |
5 740 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
5 |
Közétkeztetéssel kapcsolatos feladatok |
304 258 527 |
319 030 890 |
0 |
0 |
0 |
251 205 425 |
67 825 465 |
319 030 890 |
|||||
2 |
1 |
3 |
6 |
Biztosítási díjak és önrész |
15 042 134 |
17 234 885 |
0 |
0 |
0 |
17 234 885 |
0 |
17 234 885 |
|||||
2 |
1 |
3 |
7 |
Képviselői keret |
7 000 000 |
3 330 000 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
3 180 000 |
0 |
3 180 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
8 |
ÁFA-fizetési kötelezettség |
40 000 000 |
40 978 529 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 978 529 |
40 978 529 |
|||||
2 |
1 |
3 |
9 |
Intézmények karbantartása |
22 457 729 |
26 559 647 |
-1 239 960 |
-334 789 |
-1 574 749 |
23 964 448 |
1 020 450 |
24 984 898 |
|||||
1 |
1 |
3 |
10 |
Lakáscélú felújítások dologi kiadásai |
0 |
128 881 |
0 |
0 |
0 |
101 482 |
27 399 |
128 881 |
|||||
1 |
1 |
3 |
11 |
VG Zrt. Karbantartó Csoport működtetése |
35 814 000 |
35 814 000 |
0 |
0 |
0 |
28 200 000 |
7 614 000 |
35 814 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
12 |
Drogstratégia megvalósítása 2022 |
400 000 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
0 |
400 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
13 |
Önkormányzat működtetés dologi kiadásai |
309 682 282 |
344 607 115 |
-163 984 |
-44 276 |
-208 260 |
298 965 593 |
45 433 262 |
344 398 855 |
|||||
1 |
1 |
3 |
14 |
Kommunális feladatok ( 5. melléklet) |
889 374 904 |
1 030 137 817 |
9 551 542 |
3 178 792 |
12 730 334 |
820 524 767 |
222 343 384 |
1 042 868 151 |
|||||
1 |
1 |
3 |
15 |
Környezetvédelmi Alap kiadásai ( 8. melléklet) |
5 000 000 |
14 884 470 |
-5 442 346 |
-1 469 434 |
-6 911 780 |
9 016 927 |
-1 044 237 |
7 972 690 |
|||||
1 |
1 |
3 |
16 |
Lakáscélú dologi kiadások (bontás) |
16 381 480 |
9 381 480 |
0 |
0 |
0 |
8 875 181 |
506 299 |
9 381 480 |
|||||
1 |
1 |
3 |
17 |
Rotavírus elleni védőoltás |
9 450 000 |
9 450 000 |
0 |
0 |
0 |
9 000 000 |
450 000 |
9 450 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
18 |
Egyéb dologi kiadások |
30 556 233 |
36 293 045 |
0 |
0 |
0 |
29 783 568 |
6 509 477 |
36 293 045 |
|||||
1 |
1 |
3 |
19 |
Részvételi költségvetés (2022) |
2 300 000 |
2 300 000 |
0 |
0 |
0 |
2 300 000 |
0 |
2 300 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
20 |
Önkormányzat által fizetett bérleti díj (Sportcsarnok - GYKK) |
0 |
10 000 000 |
0 |
0 |
0 |
10 000 000 |
0 |
10 000 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
21 |
Önkormányzat által fizetett bérleti díj (Sportcsarnok - Sportcsarnok Kft.) |
0 |
10 757 408 |
0 |
0 |
0 |
10 757 408 |
0 |
10 757 408 |
|||||
2 |
1 |
3 |
22 |
Mátrafüredi posta üzemeltetése |
0 |
3 572 510 |
0 |
0 |
0 |
2 813 000 |
759 510 |
3 572 510 |
|||||
2 |
1 |
3 |
23 |
Geotermális energia feltárás előkészítése |
0 |
13 589 000 |
0 |
0 |
0 |
10 700 000 |
2 889 000 |
13 589 000 |
|||||
Projektek dologi kiadásai össszesen |
65 582 463 |
89 435 464 |
0 |
0 |
0 |
71 966 128 |
17 469 336 |
89 435 464 |
|||||||||
2 |
1 |
3 |
24 |
TOP-1.1.1-16-HE1-2017-00006 Új ipari terület kialakítása Gyöngyösön |
20 174 160 |
20 174 160 |
0 |
0 |
0 |
15 885 165 |
4 288 995 |
20 174 160 |
|||||
2 |
1 |
3 |
25 |
TOP-1.2.1-15 Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön |
151 |
151 |
0 |
0 |
0 |
151 |
0 |
151 |
|||||
2 |
1 |
3 |
26 |
TOP-1.4.1-16-HE1-2017-00021 Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
1 772 347 |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
1 395 549 |
376 798 |
1 772 347 |
|||||
2 |
1 |
3 |
27 |
TOP-2.-1.-1-15-HE1-2016-00002 Aktiv Ház sport- és szabadidőközpont kilakítása |
6 000 000 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 724 409 |
1 275 591 |
6 000 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
28 |
TOP-4.3.1-15-HE1 A gyöngyösi észak-nyugati városrész rehabilitációja |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 181 102 |
318 898 |
1 500 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
29 |
TOP-5.-2.-1-15-HE1-2016-00001 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
787 402 |
212 598 |
1 000 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
30 |
TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 MMK kulturális fejlesztése |
28 849 |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
28 849 |
0 |
28 849 |
|||||
2 |
1 |
3 |
31 |
TOP-7.1.1-16-HE1 -2016-00038 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva |
3 751 187 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
1 |
1 |
3 |
32 |
EFOP-1.8.7-16-2017-00011 Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében |
165 319 |
165 319 |
0 |
0 |
0 |
130 172 |
35 147 |
165 319 |
|||||
2 |
1 |
3 |
33 |
VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése |
4 950 |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
3 898 |
1 052 |
4 950 |
|||||
2 |
1 |
3 |
34 |
TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés |
31 185 500 |
31 185 500 |
0 |
0 |
0 |
24 555 512 |
6 629 988 |
31 185 500 |
|||||
2 |
1 |
3 |
35 |
WE4EWU2022 (2022. évi mar.) |
0 |
7 235 888 |
0 |
0 |
0 |
7 235 888 |
0 |
7 235 888 |
|||||
2 |
1 |
3 |
34 |
Interreg pályázat 2023 előkészítése |
0 |
19 431 000 |
0 |
0 |
0 |
15 300 000 |
4 131 000 |
19 431 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
35 |
"Kerékpárral 7 határon" pályázat |
0 |
937 300 |
0 |
0 |
0 |
738 031 |
199 269 |
937 300 |
|||||
Üzemeltetésre átadott vagyontárgyak dologi kiadásai |
271 755 293 |
276 116 144 |
0 |
0 |
0 |
228 422 294 |
47 693 850 |
276 116 144 |
|||||||||
1 |
1 |
3 |
36 |
Lakások üzemeltetése (VG Zrt.) |
100 162 000 |
100 162 000 |
0 |
0 |
0 |
85 939 000 |
14 223 000 |
100 162 000 |
|||||
- ebből: üzemeltetési kiadások |
66 899 000 |
66 899 000 |
0 |
0 |
0 |
52 676 000 |
14 223 000 |
66 899 000 |
|||||||||
- ebből: továbbszámlázott díjakkal összefüggő kiadások |
33 263 000 |
33 263 000 |
0 |
0 |
0 |
33 263 000 |
0 |
33 263 000 |
|||||||||
1 |
1 |
3 |
37 |
Lakások karbantartása, bérbeszámítás, felújítási alap |
40 969 000 |
40 249 851 |
0 |
0 |
0 |
34 659 060 |
5 590 791 |
40 249 851 |
|||||
1 |
1 |
3 |
38 |
Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (VG Zrt.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
1 |
1 |
3 |
39 |
Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (Várostérség Fejlesztő Kft.) |
15 486 293 |
15 486 293 |
0 |
0 |
0 |
13 164 234 |
2 322 059 |
15 486 293 |
|||||
1 |
1 |
3 |
40 |
Temetők üzemeltetése |
47 889 000 |
47 889 000 |
0 |
0 |
0 |
37 708 000 |
10 181 000 |
47 889 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
41 |
Parkolók üzemeltetése |
67 249 000 |
67 249 000 |
0 |
0 |
0 |
52 952 000 |
14 297 000 |
67 249 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
40 |
Sástó turisztikai létesítmények üzemeltetése |
0 |
5 080 000 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
1 080 000 |
5 080 000 |
|||||
4 |
1 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
55 904 000 |
55 904 000 |
0 |
0 |
0 |
55 904 000 |
0 |
55 904 000 |
|||||||
1 |
1 |
5 |
1 |
Szociális feladatok |
55 144 000 |
55 144 000 |
0 |
0 |
0 |
55 144 000 |
0 |
55 144 000 |
|||||
1 |
1 |
5 |
2 |
Arany János Tehetséggondozó Program |
160 000 |
160 000 |
0 |
0 |
0 |
160 000 |
0 |
160 000 |
|||||
1 |
1 |
5 |
3 |
Önkormányzati ösztöndíj rendszer |
600 000 |
600 000 |
0 |
0 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
|||||
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
2 919 089 913 |
3 151 239 578 |
35 859 424 |
0 |
35 859 424 |
3 187 099 002 |
0 |
3 187 099 002 |
||||||||
1 |
6 |
1 |
Átadások GYKK Többcélú Társulás részére |
808 696 620 |
993 832 157 |
36 009 424 |
0 |
36 009 424 |
1 029 841 581 |
0 |
1 029 841 581 |
||||||
1 |
- ebből: önkormányzati hozzájárulás |
127 308 914 |
127 308 914 |
0 |
0 |
0 |
127 308 914 |
0 |
127 308 914 |
||||||||
2 |
- ebből: normatív állami hozzájárulás |
619 125 609 |
619 125 609 |
0 |
0 |
0 |
619 125 609 |
0 |
619 125 609 |
||||||||
3 |
- ebből: 2023. évi bérintézkedések támogatása |
0 |
87 809 494 |
0 |
0 |
0 |
87 809 494 |
0 |
87 809 494 |
||||||||
4 |
- ebből: fejlesztő foglalkoztatás támogatása |
12 915 000 |
12 915 000 |
2 753 984 |
0 |
2 753 984 |
15 668 984 |
0 |
15 668 984 |
||||||||
5 |
- ebből: utcai szociális munka támogatása |
9 421 000 |
10 483 000 |
0 |
0 |
0 |
10 483 000 |
0 |
10 483 000 |
||||||||
6 |
- ebből: szoc.ellátások mélt.tám. és kult.keret |
3 500 000 |
3 500 000 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
||||||||
7 |
- ebből: óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása |
36 426 097 |
36 426 097 |
0 |
0 |
0 |
36 426 097 |
0 |
36 426 097 |
||||||||
8 |
- ebből: szociális ágazati pótlék |
0 |
94 953 403 |
32 527 444 |
0 |
32 527 444 |
127 480 847 |
0 |
127 480 847 |
||||||||
9 |
- ebből: egészségügyi pótlék |
0 |
1 310 640 |
727 996 |
0 |
727 996 |
2 038 636 |
0 |
2 038 636 |
||||||||
1 |
1 |
6 |
2 |
Önkormányzati hozzájárulás Ny-Hevesi Reg. Hull.gazd. Önk. Társulásnak |
211 230 |
211 230 |
0 |
0 |
0 |
211 230 |
0 |
211 230 |
|||||
1 |
1 |
6 |
3 |
Önkormányzati hozzájárulás az Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulásnak |
575 140 |
575 140 |
0 |
0 |
0 |
575 140 |
0 |
575 140 |
|||||
2 |
1 |
6 |
4 |
Céljellegű tám. működésre ( 7. melléklet) |
1 203 939 922 |
1 234 228 929 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
1 234 078 929 |
0 |
1 234 078 929 |
|||||
1 |
1 |
6 |
5 |
Szolidaritási hozzájárulás |
844 594 491 |
844 594 491 |
0 |
0 |
0 |
844 594 491 |
0 |
844 594 491 |
|||||
1 |
1 |
6 |
6 |
Roma Nemzetiségi Önkormányzat általános támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
7 |
Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat általános támogatása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
8 |
Helyi közösségi közlekedéshez hozzájárulás |
40 000 000 |
40 000 000 |
0 |
0 |
0 |
40 000 000 |
0 |
40 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
9 |
Sportfejlesztési koncepció Cselekvési Terv megvalósítása |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
10 |
Kulturális Koncepció Cselekvési Terv megvalósítása |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
11 |
Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv megvalósítása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
12 |
Esélyegyenlőségi Program Cselekvési Terv megvalósítása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
13 |
Drogstratégia megvalósítása |
1 500 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
14 |
Normatíva elszámolásból eredő kötelezettség |
5 000 000 |
7 741 631 |
0 |
0 |
0 |
7 741 631 |
0 |
7 741 631 |
|||||
1 |
1 |
6 |
15 |
Együttműködés a Hm-i Rendőrkapitánysággal |
0 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
16 |
Mátrafüredi posta üzemeltetése |
3 572 510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
1 |
1 |
6 |
17 |
Forrás átadás béren kívüli juttatáshoz a VG Zrt.-nek |
0 |
13 056 000 |
0 |
0 |
0 |
13 056 000 |
0 |
13 056 000 |
|||||
6 |
Beruházások |
274 885 933 |
584 385 657 |
-12 573 925 |
-3 484 600 |
-16 058 525 |
460 515 355 |
107 811 777 |
568 327 132 |
||||||||
2 |
2 |
7 |
1 |
Önkormányzat beruházási feladai ( 6. melléklet) |
238 238 454 |
443 581 519 |
-12 573 925 |
-3 484 600 |
-16 058 525 |
339 107 788 |
88 415 206 |
427 522 994 |
|||||
2 |
2 |
7 |
2 |
Tőkeemelés Gyöngyös-Strand Kft. |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||
2 |
2 |
7 |
3 |
Tőkeemelés Gyöngyös-Sportcsarnok Kft. |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||
2 |
2 |
7 |
4 |
Geoterm törzsbetét |
0 |
1 530 000 |
0 |
0 |
0 |
1 530 000 |
0 |
1 530 000 |
|||||
Pályázatok beruházási kiadásai összesen |
22 378 479 |
91 267 699 |
0 |
0 |
0 |
72 117 050 |
19 150 649 |
91 267 699 |
|||||||||
2 |
2 |
7 |
4 |
TOP-1.1.1-16-HE1-2017-00006 Új ipari terület kialakítása Gyöngyösön |
20 601 182 |
20 601 182 |
0 |
0 |
0 |
16 221 403 |
4 379 779 |
20 601 182 |
|||||
2 |
2 |
7 |
5 |
TOP-1.4.1-16-HE1 a gyöngyösi Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
1 772 347 |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
1 395 549 |
376 798 |
1 772 347 |
|||||
2 |
2 |
7 |
6 |
VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése |
4 950 |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
3 898 |
1 052 |
4 950 |
|||||
2 |
2 |
7 |
7 |
TOP-2.-1.-1-15-HE1-2016-00002 Aktiv Ház sport- és szabadidőközpont kilakítása |
0 |
11 348 720 |
0 |
0 |
0 |
9 188 720 |
2 160 000 |
11 348 720 |
|||||
2 |
2 |
7 |
8 |
Országos Bringapark Program |
0 |
37 540 500 |
0 |
0 |
0 |
29 559 449 |
7 981 051 |
37 540 500 |
|||||
2 |
2 |
7 |
9 |
Interreg 2023 pályázat ingatlan vásárlás |
0 |
20 000 000 |
0 |
0 |
0 |
15 748 031 |
4 251 969 |
20 000 000 |
|||||
2 |
2 |
7 |
10 |
Lakáscélú beruházási kiadások (vásárlás, lakások bérleti díja) |
14 269 000 |
44 006 439 |
0 |
0 |
0 |
43 760 517 |
245 922 |
44 006 439 |
|||||
7 |
Felújítások |
335 920 589 |
447 716 462 |
63 842 751 |
17 237 549 |
81 080 300 |
420 368 796 |
108 427 966 |
528 796 762 |
||||||||
2 |
2 |
8 |
1 |
Önkormányzat felújítási feladatai ( 6. melléklet) |
318 883 153 |
421 376 653 |
60 684 327 |
16 384 773 |
77 069 100 |
392 459 960 |
105 985 793 |
498 445 753 |
|||||
Pályázatok felújítási kiadásai összesen |
2 037 436 |
7 476 056 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
13 886 659 |
3 749 397 |
17 636 056 |
|||||||||
2 |
2 |
8 |
2 |
TOP-1.4.1-16-HE1 a gyöngyösi Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
2 008 587 |
2 008 587 |
0 |
0 |
0 |
1 581 565 |
427 022 |
2 008 587 |
|||||
2 |
2 |
8 |
3 |
TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 MMK kulturális fejlesztése |
28 849 |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
22 716 |
6 133 |
28 849 |
|||||
2 |
2 |
8 |
4 |
Berényi-Haller Ház hátsó kerítésének felújítása |
0 |
5 438 620 |
0 |
0 |
0 |
4 282 378 |
1 156 242 |
5 438 620 |
|||||
2 |
2 |
8 |
5 |
Aktív Ház öltözőhöz önerő |
0 |
0 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
|||||
2 |
2 |
8 |
6 |
Lakáscélú felújítási kiadások |
15 000 000 |
18 863 753 |
-4 841 576 |
-1 307 224 |
-6 148 800 |
14 022 177 |
-1 307 224 |
12 714 953 |
|||||
8 |
2 |
2 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
321 022 000 |
446 997 991 |
0 |
0 |
0 |
446 997 991 |
0 |
446 997 991 |
||||||
2 |
2 |
9 |
1 |
Céljellegű tám. fejlesztésre (nem kötelező feladat 7. melléklet) |
11 000 000 |
12 858 000 |
0 |
0 |
0 |
12 858 000 |
0 |
12 858 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
2 |
Gyöngyös-Strand Kft. (pótbefizetés) |
122 851 000 |
128 351 000 |
0 |
0 |
0 |
128 351 000 |
0 |
128 351 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
3 |
Gyöngyös-Sportcsarnok Kft. (pótbefizetés) |
169 171 000 |
175 671 000 |
0 |
0 |
0 |
175 671 000 |
0 |
175 671 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
4 |
Lakáshoz jutók helyi támogatása |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
15 000 000 |
0 |
15 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
5 |
Munkáltatói kölcsön |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
6 |
Bérlakások villamos és fűtőberendezéseinek felülvizsgálata (VG Zrt.) |
0 |
4 500 000 |
0 |
0 |
0 |
4 500 000 |
0 |
4 500 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
7 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatás GYAK |
0 |
18 971 139 |
0 |
0 |
0 |
18 971 139 |
0 |
18 971 139 |
|||||
2 |
2 |
9 |
8 |
Öltözőház projekt önerő GYAK |
0 |
3 849 000 |
0 |
0 |
0 |
3 849 000 |
0 |
3 849 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
9 |
Öltözőház projekthez visszatérítendő támogatás (GYAK) |
0 |
8 981 000 |
0 |
0 |
0 |
8 981 000 |
0 |
8 981 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
10 |
Új közterületi reklámhordozó eszközök forrás átadás Várostérség Fejlesztőnek |
0 |
5 400 000 |
0 |
0 |
0 |
5 400 000 |
0 |
5 400 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
11 |
Cinema Bridge Moziba használt vetítőgép beszerzése (Médiaközpont Kft.) |
0 |
3 500 000 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
12 |
MMK színházterembe állandó hang- és fénytechnika beszerzése (Kultuális Kft.) |
0 |
5 235 200 |
0 |
0 |
0 |
5 235 200 |
0 |
5 235 200 |
|||||
2 |
2 |
9 |
13 |
Sportcsarnok hangtechnikai beruházás önerő (GYKK) |
0 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
6 000 000 |
0 |
6 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
14 |
Drón beszerzés támogatása (Médiaközpont Kft.) |
0 |
10 750 315 |
0 |
0 |
0 |
10 750 315 |
0 |
10 750 315 |
|||||
2 |
2 |
9 |
15 |
Sportcsarnok fűtési rendszerének korszerűsítése I. ütem (Sportfólió) |
0 |
24 202 149 |
0 |
0 |
24 202 149 |
0 |
24 202 149 |
||||||
2 |
2 |
9 |
16 |
Eszköz- és bútor beszerzés az "Aktív Házba" (Sportfólió) |
0 |
13 000 000 |
0 |
0 |
0 |
13 000 000 |
0 |
13 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
17 |
Postahely kialakítás az Olimpia u. 8. szám alatt (VG Zrt.) |
0 |
5 203 398 |
0 |
0 |
0 |
5 203 398 |
0 |
5 203 398 |
|||||
2 |
2 |
9 |
18 |
Szennyvíz elvezetés az ebrendészeti telepen II. ütem (VG Zrt.) |
0 |
1 875 790 |
0 |
0 |
0 |
1 875 790 |
0 |
1 875 790 |
|||||
2 |
2 |
9 |
18 |
Lépcsőház felújítás az Arany János Általános Iskolában (Hatvani Tankerület) |
0 |
650 000 |
0 |
0 |
0 |
650 000 |
0 |
650 000 |
|||||
9 |
Tartalékok |
598 130 395 |
199 196 715 |
664 484 986 |
0 |
664 484 986 |
863 681 701 |
0 |
863 681 701 |
||||||||
2 |
1 |
1 |
Általános tartalék |
280 656 078 |
155 456 155 |
664 484 986 |
0 |
664 484 986 |
819 941 141 |
0 |
819 941 141 |
||||||
2 |
1 |
2 |
Köt. terh. maradvány - működési (projektek nélkül) |
114 208 938 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
3 |
Céltartalékok |
203 265 379 |
43 740 560 |
0 |
0 |
0 |
43 740 560 |
0 |
43 740 560 |
|||||||
2 |
2 |
1 |
Adócímkézés fejlesztési célú (Ipari Parkba vezető kerékpárút, járda) 2018-2022 |
23 469 448 |
23 469 448 |
0 |
0 |
0 |
23 469 448 |
0 |
23 469 448 |
||||||
2 |
1 |
2 |
Adócímkézés fejlesztési célú (Ipari Parkba vezető kerékpárút, járda) 2023 |
5 423 125 |
5 423 125 |
0 |
0 |
0 |
5 423 125 |
0 |
5 423 125 |
||||||
2 |
1 |
3 |
Adócímkézés működési célú (oktatási és pályaválasztási célra) 2023 |
317 571 |
317 571 |
0 |
0 |
317 571 |
0 |
317 571 |
|||||||
2 |
1 |
4 |
Adócímkézés működési célú (verseny- és utánpótlás sporttevékenység támogatására) 2023 |
600 000 |
600 000 |
0 |
0 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
||||||
2 |
2 |
5 |
Pályázati tartalék |
20 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
6 |
Ingatlanért életjáradék program |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||
2 |
1 |
7 |
Közfoglalkoztatási tartalék |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
0 |
5 000 000 |
||||||
2 |
2 |
8 |
Vis maior alap |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
0 |
4 000 000 |
||||||
2 |
1 |
9 |
Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás II. félévi hozzájárulás |
22 259 922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
10 |
Energetikai intézkedések megvalósítása (2022) |
3 520 313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
11 |
Energetikai intézkedések megvalósítása |
30 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
12 |
Drón beszerzés |
12 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
13 |
Kútfúráshoz szükséges anyagvásárlás |
3 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
14 |
Energia-kiadási céltartalék |
50 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
15 |
Közterületi reklámhordozó eszközök |
5 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
16 |
Bringapark Program |
15 875 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
17 |
Kárpátaljai menekültek megsegítése (2022. évi mar.) |
0 |
108 000 |
0 |
0 |
0 |
108 000 |
0 |
108 000 |
||||||
2 |
1 |
18 |
COVID elleni védekezéssel kapcsolatos kiadások (2022. évi mar.) |
0 |
2 822 416 |
0 |
0 |
0 |
2 822 416 |
0 |
2 822 416 |
||||||
III. fejezet összesen |
6 872 383 685 |
7 604 410 319 |
754 168 488 |
15 083 242 |
769 251 730 |
7 691 629 829 |
682 032 220 |
8 373 662 049 |
|||||||||
IV. Finanszírozási kiadások |
|||||||||||||||||
1 |
Megelőlegezés visszafizetése |
101 435 416 |
101 435 416 |
0 |
0 |
0 |
101 435 416 |
0 |
101 435 416 |
||||||||
2 |
Hitel- és kölcsöntörlesztés |
81 083 588 |
81 083 588 |
3 |
0 |
3 |
81 083 591 |
0 |
81 083 591 |
||||||||
3 |
Likvid (folyószámlahitel) törlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
4 |
Lízing szerződéssel összefüggő kiadások |
2 867 734 |
2 945 355 |
0 |
0 |
0 |
2 945 355 |
0 |
2 945 355 |
||||||||
5 |
Értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
6 |
Irányítószervi támogatás folyósítása |
3 042 929 109 |
3 101 691 970 |
-925 820 |
0 |
-925 820 |
3 100 766 150 |
0 |
3 100 766 150 |
||||||||
1 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal - működésre |
1 007 692 616 |
1 028 721 576 |
-925 820 |
0 |
-925 820 |
1 027 795 756 |
0 |
1 027 795 756 |
||||||||
2 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal - felhalmozásra |
39 260 000 |
39 107 600 |
0 |
0 |
0 |
39 107 600 |
0 |
39 107 600 |
||||||||
3 |
Intézmény finanszírozás Visonta Úti Bölcsőde - működésre |
180 779 656 |
190 043 557 |
0 |
0 |
0 |
190 043 557 |
0 |
190 043 557 |
||||||||
4 |
Intézmény finanszírozás Visonta Úti Bölcsőde - felhalmozásra |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||||
5 |
Intézmény finanszírozás Dobó Úti Bölcsőde - működésre |
265 458 425 |
265 508 083 |
0 |
0 |
0 |
265 508 083 |
0 |
265 508 083 |
||||||||
6 |
Intézmény finanszírozás Dobó Úti Bölcsőde - felhalmozásra |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
||||||||
7 |
Intézmény finanszírozás Jeruzsálem Úti Bölcsőde - működésre |
148 575 127 |
151 273 820 |
0 |
0 |
0 |
151 273 820 |
0 |
151 273 820 |
||||||||
8 |
Intézmény finanszírozás Jeruzsálem Úti Bölcsőde - felhalmozásra |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||||
9 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyös Város Óvodái - működésre |
1 249 316 315 |
1 272 342 364 |
1 266 |
0 |
1 266 |
1 272 343 630 |
0 |
1 272 343 630 |
||||||||
10 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyös Város Óvodái - felhalmozásra |
4 000 000 |
4 800 000 |
-1 266 |
0 |
-1 266 |
4 798 734 |
0 |
4 798 734 |
||||||||
11 |
Intézmény finanszírozás Városi Könyvtár - működésre |
137 966 970 |
140 014 970 |
0 |
0 |
0 |
140 014 970 |
0 |
140 014 970 |
||||||||
12 |
Intézmény finanszírozás Városi Könyvtár - felhalmozásra |
2 880 000 |
2 880 000 |
0 |
0 |
0 |
2 880 000 |
0 |
2 880 000 |
||||||||
5 |
Betét elhelyezés |
0 |
10 002 000 000 |
1 502 039 408 |
0 |
1 502 039 408 |
11 504 039 408 |
0 |
11 504 039 408 |
||||||||
IV. fejezet összesen |
3 228 315 847 |
13 289 156 329 |
1 501 113 591 |
0 |
1 501 113 591 |
14 790 269 920 |
0 |
14 790 269 920 |
|||||||||
I-IV. FEJEZET MINDÖSSZESEN |
13 368 326 942 |
24 251 317 760 |
2 255 177 089 |
15 188 232 |
2 270 365 321 |
25 718 748 985 |
802 934 096 |
26 521 683 081 |
4. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez12
Cím |
Alcím |
Jogcím |
ElőiránVzat csoport |
Kiemelt előiránVzat |
Sorszám |
Cím |
Alcím |
ElőiránVzat csoport |
KIADÁSOK |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 12.31 |
||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
ÁFA |
Bruttó |
|||||||||||||
szám |
név |
||||||||||||||||
I. FEJEZET |
|||||||||||||||||
2 |
1 |
Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal |
1 100 437 639 |
1 140 731 037 |
0 |
0 |
0 |
1 121 300 180 |
19 430 857 |
1 140 731 037 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
860 704 113 |
891 657 970 |
0 |
0 |
0 |
891 657 970 |
0 |
891 657 970 |
|||||
1 |
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
117 700 569 |
123 266 510 |
0 |
0 |
0 |
123 266 510 |
0 |
123 266 510 |
|||||
1 |
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
82 772 957 |
86 698 957 |
0 |
0 |
0 |
75 582 315 |
11 116 642 |
86 698 957 |
|||||
1 |
2 |
7 |
4 |
Beruházási kiadások (3/B. melléklet) |
39 260 000 |
39 107 600 |
0 |
0 |
0 |
30 793 385 |
8 314 215 |
39 107 600 |
|||||
1 |
2 |
8 |
5 |
Felújítási kiadások (3/B. melléklet) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
I. fejezet összesen |
1 100 437 639 |
1 140 731 037 |
0 |
0 |
0 |
1 121 300 180 |
19 430 857 |
1 140 731 037 |
|||||||||
II. FEJEZET intézmények |
|||||||||||||||||
1 |
1 |
Visonta Úti Bölcsőde és Családi Napközi |
199 280 911 |
209 143 049 |
0 |
0 |
0 |
201 453 623 |
7 689 426 |
209 143 049 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
135 645 836 |
139 100 616 |
0 |
0 |
139 100 616 |
0 |
139 100 616 |
|||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
1 999 654 |
1 999 654 |
0 |
0 |
1 999 654 |
0 |
1 999 654 |
||||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
18 404 498 |
19 213 619 |
0 |
0 |
19 213 619 |
0 |
19 213 619 |
|||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
259 955 |
259 955 |
0 |
0 |
259 955 |
0 |
259 955 |
||||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
43 230 577 |
48 608 814 |
0 |
0 |
0 |
41 391 357 |
7 217 457 |
48 608 814 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
13 819 200 |
18 819 200 |
1 031 841 |
457 593 |
1 489 434 |
17 215 204 |
3 093 430 |
20 308 634 |
|||||||
2 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
2 000 000 |
2 220 000 |
0 |
0 |
0 |
1 748 031 |
471 969 |
2 220 000 |
||||||
2 |
1 |
Dobó Úti Bölcsőde |
299 251 667 |
300 689 813 |
0 |
0 |
0 |
284 777 153 |
15 912 660 |
300 689 813 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
186 489 866 |
190 533 811 |
0 |
0 |
0 |
190 533 811 |
0 |
190 533 811 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
2 353 957 |
2 974 221 |
0 |
0 |
0 |
2 974 221 |
0 |
2 974 221 |
|||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
25 224 169 |
26 229 882 |
0 |
0 |
0 |
26 229 882 |
0 |
26 229 882 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
306 014 |
306 014 |
0 |
0 |
0 |
306 014 |
0 |
306 014 |
|||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
84 537 632 |
80 826 120 |
0 |
0 |
0 |
65 572 515 |
15 253 605 |
80 826 120 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
32 557 200 |
27 557 200 |
-1 370 027 |
549 526 |
-820 501 |
22 773 915 |
3 962 784 |
26 736 699 |
|||||||
1 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
3 000 000 |
3 100 000 |
0 |
0 |
0 |
2 440 945 |
659 055 |
3 100 000 |
||||||
3 |
1 |
Jeruzsálem Úti Bölcsőde |
174 819 334 |
177 750 344 |
0 |
0 |
0 |
170 146 052 |
7 604 292 |
177 750 344 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
102 471 555 |
104 634 115 |
0 |
0 |
0 |
104 634 115 |
0 |
104 634 115 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
1 086 681 |
1 086 681 |
0 |
0 |
0 |
1 086 681 |
0 |
1 086 681 |
|||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
13 897 415 |
14 433 548 |
0 |
0 |
0 |
14 433 548 |
0 |
14 433 548 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
141 269 |
141 269 |
0 |
0 |
0 |
141 269 |
0 |
141 269 |
|||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
56 450 364 |
56 472 681 |
0 |
0 |
0 |
49 338 232 |
7 134 449 |
56 472 681 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
25 457 500 |
25 457 500 |
-332 207 |
589 761 |
257 554 |
21 804 750 |
3 910 304 |
25 715 054 |
|||||||
1 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
2 000 000 |
2 210 000 |
0 |
0 |
0 |
1 740 157 |
469 843 |
2 210 000 |
||||||
4 |
1 |
Gyöngyös Város Óvodái |
1 347 031 555 |
1 374 591 188 |
-165 693 |
165 693 |
0 |
1 313 719 427 |
60 871 761 |
1 374 591 188 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
848 252 960 |
868 248 625 |
0 |
0 |
0 |
868 248 625 |
0 |
868 248 625 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
4 869 600 |
4 869 600 |
0 |
0 |
0 |
4 869 600 |
0 |
4 869 600 |
|||||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
114 465 628 |
119 615 064 |
0 |
0 |
0 |
119 615 064 |
0 |
119 615 064 |
||||||
- ebből teljesítményösztönzési célra felhasználható keret |
633 048 |
633 048 |
0 |
0 |
0 |
633 048 |
0 |
633 048 |
|||||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
380 312 967 |
382 727 499 |
-798 734 |
0 |
-798 734 |
322 073 091 |
59 855 674 |
381 928 765 |
||||||
1 |
4 |
- ebből: élelmezési kiadás |
120 387 420 |
113 387 420 |
0 |
0 |
0 |
99 172 902 |
14 214 518 |
113 387 420 |
|||||||
1 |
7 |
4 |
Beruházási kiadás |
4 000 000 |
4 000 000 |
633 041 |
165 693 |
798 734 |
3 782 647 |
1 016 087 |
4 798 734 |
||||||
5 |
1 |
Vachott Sándor Városi Könyvtár |
146 806 304 |
154 845 681 |
60 703 |
-60 703 |
0 |
145 452 801 |
9 392 880 |
154 845 681 |
|||||||
1 |
1 |
1 |
Személyi juttatás |
86 584 758 |
88 184 758 |
-515 579 |
0 |
-515 579 |
87 669 179 |
0 |
87 669 179 |
||||||
1 |
2 |
2 |
Személyi juttatás járuléka |
11 761 238 |
11 761 238 |
515 579 |
0 |
515 579 |
12 276 817 |
0 |
12 276 817 |
||||||
1 |
3 |
3 |
Dologi kiadás |
45 580 308 |
50 597 685 |
-13 087 |
0 |
-13 087 |
42 210 930 |
8 373 668 |
50 584 598 |
||||||
1 |
6 |
4 |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
13 087 |
0 |
13 087 |
13 087 |
0 |
13 087 |
||||||
1 |
7 |
5 |
Beruházási kiadás |
2 880 000 |
4 302 000 |
60 703 |
-60 703 |
0 |
3 282 788 |
1 019 212 |
4 302 000 |
||||||
1 |
8 |
6 |
Felújítási kiadás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
II. fejezet összesen |
2 167 189 771 |
2 217 020 075 |
-104 990 |
104 990 |
0 |
2 115 549 056 |
101 471 019 |
2 217 020 075 |
|||||||||
III. FEJEZET Önkormányzati feladat |
|||||||||||||||||
1 |
Személyi juttatások |
273 757 809 |
320 919 454 |
0 |
0 |
0 |
320 919 454 |
0 |
320 919 454 |
||||||||
1 |
1 |
1 |
1 |
Közszolgáltatási Csoport |
68 208 638 |
91 765 034 |
0 |
0 |
0 |
91 765 034 |
0 |
91 765 034 |
|||||
1 |
1 |
2 |
Önkormányzati személyi jellegű juttatásai |
164 248 859 |
161 264 108 |
0 |
0 |
0 |
161 264 108 |
0 |
161 264 108 |
||||||
1 |
1 |
3 |
Kitüntetésekhez kapcsolódó személyi juttatások |
5 880 000 |
6 100 000 |
0 |
0 |
0 |
6 100 000 |
0 |
6 100 000 |
||||||
1 |
1 |
4 |
Közfoglalkoztatás kiadásai |
17 664 000 |
17 664 000 |
0 |
0 |
0 |
17 664 000 |
0 |
17 664 000 |
||||||
1 |
1 |
5 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények személyi jell. kiadásai |
13 800 000 |
14 009 000 |
0 |
0 |
0 |
14 009 000 |
0 |
14 009 000 |
||||||
1 |
1 |
6 |
Nyári diákmunka személyi juttatásai |
0 |
3 596 000 |
0 |
0 |
0 |
3 596 000 |
0 |
3 596 000 |
||||||
1 |
1 |
7 |
Megbízási díj aradi vértanúk szoborcsport megalkotására |
0 |
19 000 000 |
0 |
0 |
0 |
19 000 000 |
0 |
19 000 000 |
||||||
Projektek személyi jellegű kiadásai össszesen |
3 956 312 |
7 521 312 |
0 |
0 |
0 |
7 521 312 |
0 |
7 521 312 |
|||||||||
1 |
1 |
8 |
TOP-5.2.1 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
3 956 312 |
3 956 312 |
0 |
0 |
0 |
3 956 312 |
0 |
3 956 312 |
||||||
1 |
1 |
9 |
Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése TOP-7.1.1-16-2016-00038 |
0 |
3 565 000 |
0 |
0 |
0 |
3 565 000 |
0 |
3 565 000 |
||||||
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.ho |
35 609 984 |
41 566 142 |
0 |
0 |
0 |
41 566 142 |
0 |
41 566 142 |
||||||||
1 |
1 |
2 |
1 |
Közszolgáltatási Csoport feladatai |
9 097 920 |
12 161 771 |
0 |
0 |
0 |
12 161 771 |
0 |
12 161 771 |
|||||
1 |
2 |
2 |
Önkormányzati személyi juttatások járulékai |
21 670 183 |
168 000 |
0 |
0 |
0 |
168 000 |
0 |
168 000 |
||||||
1 |
2 |
3 |
Kitüntetésekhez kapcsolódó járulékok |
764 400 |
21 489 223 |
0 |
0 |
0 |
21 489 223 |
0 |
21 489 223 |
||||||
1 |
2 |
4 |
Közfoglalkoztatás személyi jellegű kiadásainak járulékai |
1 148 160 |
793 000 |
0 |
0 |
0 |
793 000 |
0 |
793 000 |
||||||
1 |
2 |
5 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények személyi jellegű kiadásainak járulékai |
2 415 000 |
1 148 160 |
0 |
0 |
0 |
1 148 160 |
0 |
1 148 160 |
||||||
1 |
2 |
6 |
Nyári diákmunka járulékai |
0 |
2 882 480 |
0 |
0 |
0 |
2 882 480 |
0 |
2 882 480 |
||||||
1 |
2 |
7 |
Aradi vértanúk szoborcsport személyi juttatás járulékai |
0 |
2 223 000 |
0 |
0 |
0 |
2 223 000 |
0 |
2 223 000 |
||||||
Projektek munkaadókat terhelő járulékai és szoc.ho |
514 321 |
700 508 |
0 |
0 |
0 |
700 508 |
0 |
700 508 |
|||||||||
1 |
2 |
8 |
TOP-5.2.1 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
514 321 |
514 321 |
0 |
0 |
0 |
514 321 |
0 |
514 321 |
||||||
1 |
2 |
9 |
Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése TOP-7.1.1-16-2016-00038 |
0 |
186 187 |
0 |
0 |
0 |
186 187 |
0 |
186 187 |
||||||
3 |
Dologi kiadások |
2 058 063 062 |
2 356 484 320 |
2 555 252 |
1 330 293 |
3 885 545 |
1 894 577 388 |
465 792 477 |
2 360 369 865 |
||||||||
1 |
1 |
3 |
1 |
Közszolgáltatási Csoport feladatai |
17 532 817 |
47 007 835 |
0 |
0 |
0 |
44 981 085 |
2 026 750 |
47 007 835 |
|||||
2 |
1 |
3 |
2 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok, rendezvények dologi kiadásai |
9 085 000 |
9 085 000 |
0 |
0 |
0 |
7 153 543 |
1 931 457 |
9 085 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
3 |
Közfoglalkoztatás dologi kiadásai |
650 200 |
650 200 |
0 |
0 |
0 |
511 969 |
138 231 |
650 200 |
|||||
2 |
1 |
3 |
4 |
Városmarketing feladatok |
5 740 000 |
5 740 000 |
0 |
0 |
0 |
4 519 685 |
1 220 315 |
5 740 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
5 |
Közétkeztetéssel kapcsolatos feladatok |
304 258 527 |
319 030 890 |
0 |
0 |
0 |
251 205 425 |
67 825 465 |
319 030 890 |
|||||
2 |
1 |
3 |
6 |
Biztosítási díjak és önrész |
15 042 134 |
17 234 885 |
0 |
0 |
0 |
17 234 885 |
0 |
17 234 885 |
|||||
2 |
1 |
3 |
7 |
Képviselői keret |
7 000 000 |
3 330 000 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
3 180 000 |
0 |
3 180 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
8 |
ÁFA-fizetési kötelezettség |
40 000 000 |
40 978 529 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 978 529 |
40 978 529 |
|||||
2 |
1 |
3 |
9 |
Intézmények karbantartása |
22 457 729 |
26 559 647 |
-1 239 960 |
-334 789 |
-1 574 749 |
23 964 448 |
1 020 450 |
24 984 898 |
|||||
1 |
1 |
3 |
10 |
Lakáscélú felújítások dologi kiadásai |
0 |
128 881 |
0 |
0 |
0 |
101 482 |
27 399 |
128 881 |
|||||
1 |
1 |
3 |
11 |
VG Zrt. Karbantartó Csoport működtetése |
35 814 000 |
35 814 000 |
0 |
0 |
0 |
28 200 000 |
7 614 000 |
35 814 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
12 |
Drogstratégia megvalósítása 2022 |
400 000 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
0 |
400 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
13 |
Önkormányzat működtetés dologi kiadásai |
309 682 282 |
344 607 115 |
-163 984 |
-44 276 |
-208 260 |
298 965 593 |
45 433 262 |
344 398 855 |
|||||
1 |
1 |
3 |
14 |
Kommunális feladatok ( 5. melléklet) |
889 374 904 |
1 030 137 817 |
9 551 542 |
3 178 792 |
12 730 334 |
820 524 767 |
222 343 384 |
1 042 868 151 |
|||||
1 |
1 |
3 |
15 |
Környezetvédelmi Alap kiadásai ( 8. melléklet) |
5 000 000 |
14 884 470 |
-5 442 346 |
-1 469 434 |
-6 911 780 |
9 016 927 |
-1 044 237 |
7 972 690 |
|||||
1 |
1 |
3 |
16 |
Lakáscélú dologi kiadások (bontás) |
16 381 480 |
9 381 480 |
0 |
0 |
0 |
8 875 181 |
506 299 |
9 381 480 |
|||||
1 |
1 |
3 |
17 |
Rotavírus elleni védőoltás |
9 450 000 |
9 450 000 |
0 |
0 |
0 |
9 000 000 |
450 000 |
9 450 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
18 |
Egyéb dologi kiadások |
30 556 233 |
36 293 045 |
0 |
0 |
0 |
29 783 568 |
6 509 477 |
36 293 045 |
|||||
1 |
1 |
3 |
19 |
Részvételi költségvetés (2022) |
2 300 000 |
2 300 000 |
0 |
0 |
0 |
2 300 000 |
0 |
2 300 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
20 |
Önkormányzat által fizetett bérleti díj (Sportcsarnok - GYKK) |
0 |
10 000 000 |
0 |
0 |
0 |
10 000 000 |
0 |
10 000 000 |
|||||
1 |
1 |
3 |
21 |
Önkormányzat által fizetett bérleti díj (Sportcsarnok - Sportcsarnok Kft.) |
0 |
10 757 408 |
0 |
0 |
0 |
10 757 408 |
0 |
10 757 408 |
|||||
2 |
1 |
3 |
22 |
Mátrafüredi posta üzemeltetése |
0 |
3 572 510 |
0 |
0 |
0 |
2 813 000 |
759 510 |
3 572 510 |
|||||
2 |
1 |
3 |
23 |
Geotermális energia feltárás előkészítése |
0 |
13 589 000 |
0 |
0 |
0 |
10 700 000 |
2 889 000 |
13 589 000 |
|||||
Projektek dologi kiadásai össszesen |
65 582 463 |
89 435 464 |
0 |
0 |
0 |
71 966 128 |
17 469 336 |
89 435 464 |
|||||||||
2 |
1 |
3 |
24 |
TOP-1.1.1-16-HE1-2017-00006 Új ipari terület kialakítása Gyöngyösön |
20 174 160 |
20 174 160 |
0 |
0 |
0 |
15 885 165 |
4 288 995 |
20 174 160 |
|||||
2 |
1 |
3 |
25 |
TOP-1.2.1-15 Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön |
151 |
151 |
0 |
0 |
0 |
151 |
0 |
151 |
|||||
2 |
1 |
3 |
26 |
TOP-1.4.1-16-HE1-2017-00021 Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
1 772 347 |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
1 395 549 |
376 798 |
1 772 347 |
|||||
2 |
1 |
3 |
27 |
TOP-2.-1.-1-15-HE1-2016-00002 Aktiv Ház sport- és szabadidőközpont kilakítása |
6 000 000 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 724 409 |
1 275 591 |
6 000 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
28 |
TOP-4.3.1-15-HE1 A gyöngyösi észak-nyugati városrész rehabilitációja |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 181 102 |
318 898 |
1 500 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
29 |
TOP-5.-2.-1-15-HE1-2016-00001 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
787 402 |
212 598 |
1 000 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
30 |
TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 MMK kulturális fejlesztése |
28 849 |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
28 849 |
0 |
28 849 |
|||||
2 |
1 |
3 |
31 |
TOP-7.1.1-16-HE1 -2016-00038 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva |
3 751 187 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
1 |
1 |
3 |
32 |
EFOP-1.8.7-16-2017-00011 Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében |
165 319 |
165 319 |
0 |
0 |
0 |
130 172 |
35 147 |
165 319 |
|||||
2 |
1 |
3 |
33 |
VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése |
4 950 |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
3 898 |
1 052 |
4 950 |
|||||
2 |
1 |
3 |
34 |
TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés |
31 185 500 |
31 185 500 |
0 |
0 |
0 |
24 555 512 |
6 629 988 |
31 185 500 |
|||||
2 |
1 |
3 |
35 |
WE4EWU2022 (2022. évi mar.) |
0 |
7 235 888 |
0 |
0 |
0 |
7 235 888 |
0 |
7 235 888 |
|||||
2 |
1 |
3 |
34 |
Interreg pályázat 2023 előkészítése |
0 |
19 431 000 |
0 |
0 |
0 |
15 300 000 |
4 131 000 |
19 431 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
35 |
"Kerékpárral 7 határon" pályázat |
0 |
937 300 |
0 |
0 |
0 |
738 031 |
199 269 |
937 300 |
|||||
Üzemeltetésre átadott vagyontárgyak dologi kiadásai |
271 755 293 |
276 116 144 |
0 |
0 |
0 |
228 422 294 |
47 693 850 |
276 116 144 |
|||||||||
1 |
1 |
3 |
36 |
Lakások üzemeltetése (VG Zrt.) |
100 162 000 |
100 162 000 |
0 |
0 |
0 |
85 939 000 |
14 223 000 |
100 162 000 |
|||||
- ebből: üzemeltetési kiadások |
66 899 000 |
66 899 000 |
0 |
0 |
0 |
52 676 000 |
14 223 000 |
66 899 000 |
|||||||||
- ebből: továbbszámlázott díjakkal összefüggő kiadások |
33 263 000 |
33 263 000 |
0 |
0 |
0 |
33 263 000 |
0 |
33 263 000 |
|||||||||
1 |
1 |
3 |
37 |
Lakások karbantartása, bérbeszámítás, felújítási alap |
40 969 000 |
40 249 851 |
0 |
0 |
0 |
34 659 060 |
5 590 791 |
40 249 851 |
|||||
1 |
1 |
3 |
38 |
Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (VG Zrt.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
1 |
1 |
3 |
39 |
Nem lakás célú helyiségek üzemeltetése (Várostérség Fejlesztő Kft.) |
15 486 293 |
15 486 293 |
0 |
0 |
0 |
13 164 234 |
2 322 059 |
15 486 293 |
|||||
1 |
1 |
3 |
40 |
Temetők üzemeltetése |
47 889 000 |
47 889 000 |
0 |
0 |
0 |
37 708 000 |
10 181 000 |
47 889 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
41 |
Parkolók üzemeltetése |
67 249 000 |
67 249 000 |
0 |
0 |
0 |
52 952 000 |
14 297 000 |
67 249 000 |
|||||
2 |
1 |
3 |
40 |
Sástó turisztikai létesítmények üzemeltetése |
0 |
5 080 000 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
1 080 000 |
5 080 000 |
|||||
4 |
1 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
55 904 000 |
55 904 000 |
0 |
0 |
0 |
55 904 000 |
0 |
55 904 000 |
|||||||
1 |
1 |
5 |
1 |
Szociális feladatok |
55 144 000 |
55 144 000 |
0 |
0 |
0 |
55 144 000 |
0 |
55 144 000 |
|||||
1 |
1 |
5 |
2 |
Arany János Tehetséggondozó Program |
160 000 |
160 000 |
0 |
0 |
0 |
160 000 |
0 |
160 000 |
|||||
1 |
1 |
5 |
3 |
Önkormányzati ösztöndíj rendszer |
600 000 |
600 000 |
0 |
0 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
|||||
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
2 919 089 913 |
3 151 239 578 |
35 859 424 |
0 |
35 859 424 |
3 187 099 002 |
0 |
3 187 099 002 |
||||||||
1 |
6 |
1 |
Átadások GYKK Többcélú Társulás részére |
808 696 620 |
993 832 157 |
36 009 424 |
0 |
36 009 424 |
1 029 841 581 |
0 |
1 029 841 581 |
||||||
1 |
- ebből: önkormányzati hozzájárulás |
127 308 914 |
127 308 914 |
0 |
0 |
0 |
127 308 914 |
0 |
127 308 914 |
||||||||
2 |
- ebből: normatív állami hozzájárulás |
619 125 609 |
619 125 609 |
0 |
0 |
0 |
619 125 609 |
0 |
619 125 609 |
||||||||
3 |
- ebből: 2023. évi bérintézkedések támogatása |
0 |
87 809 494 |
0 |
0 |
0 |
87 809 494 |
0 |
87 809 494 |
||||||||
4 |
- ebből: fejlesztő foglalkoztatás támogatása |
12 915 000 |
12 915 000 |
2 753 984 |
0 |
2 753 984 |
15 668 984 |
0 |
15 668 984 |
||||||||
5 |
- ebből: utcai szociális munka támogatása |
9 421 000 |
10 483 000 |
0 |
0 |
0 |
10 483 000 |
0 |
10 483 000 |
||||||||
6 |
- ebből: szoc.ellátások mélt.tám. és kult.keret |
3 500 000 |
3 500 000 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
||||||||
7 |
- ebből: óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása |
36 426 097 |
36 426 097 |
0 |
0 |
0 |
36 426 097 |
0 |
36 426 097 |
||||||||
8 |
- ebből: szociális ágazati pótlék |
0 |
94 953 403 |
32 527 444 |
0 |
32 527 444 |
127 480 847 |
0 |
127 480 847 |
||||||||
9 |
- ebből: egészségügyi pótlék |
0 |
1 310 640 |
727 996 |
0 |
727 996 |
2 038 636 |
0 |
2 038 636 |
||||||||
1 |
1 |
6 |
2 |
Önkormányzati hozzájárulás Ny-Hevesi Reg. Hull.gazd. Önk. Társulásnak |
211 230 |
211 230 |
0 |
0 |
0 |
211 230 |
0 |
211 230 |
|||||
1 |
1 |
6 |
3 |
Önkormányzati hozzájárulás az Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulásnak |
575 140 |
575 140 |
0 |
0 |
0 |
575 140 |
0 |
575 140 |
|||||
2 |
1 |
6 |
4 |
Céljellegű tám. működésre ( 7. melléklet) |
1 203 939 922 |
1 234 228 929 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
1 234 078 929 |
0 |
1 234 078 929 |
|||||
1 |
1 |
6 |
5 |
Szolidaritási hozzájárulás |
844 594 491 |
844 594 491 |
0 |
0 |
0 |
844 594 491 |
0 |
844 594 491 |
|||||
1 |
1 |
6 |
6 |
Roma Nemzetiségi Önkormányzat általános támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
7 |
Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat általános támogatása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
8 |
Helyi közösségi közlekedéshez hozzájárulás |
40 000 000 |
40 000 000 |
0 |
0 |
0 |
40 000 000 |
0 |
40 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
9 |
Sportfejlesztési koncepció Cselekvési Terv megvalósítása |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
10 |
Kulturális Koncepció Cselekvési Terv megvalósítása |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
11 |
Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv megvalósítása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
12 |
Esélyegyenlőségi Program Cselekvési Terv megvalósítása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||
2 |
1 |
6 |
13 |
Drogstratégia megvalósítása |
1 500 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
14 |
Normatíva elszámolásból eredő kötelezettség |
5 000 000 |
7 741 631 |
0 |
0 |
0 |
7 741 631 |
0 |
7 741 631 |
|||||
1 |
1 |
6 |
15 |
Együttműködés a Hm-i Rendőrkapitánysággal |
0 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
1 |
1 |
6 |
16 |
Mátrafüredi posta üzemeltetése |
3 572 510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
1 |
1 |
6 |
17 |
Forrás átadás béren kívüli juttatáshoz a VG Zrt.-nek |
0 |
13 056 000 |
0 |
0 |
0 |
13 056 000 |
0 |
13 056 000 |
|||||
6 |
Beruházások |
274 885 933 |
584 385 657 |
-12 573 925 |
-3 484 600 |
-16 058 525 |
460 515 355 |
107 811 777 |
568 327 132 |
||||||||
2 |
2 |
7 |
1 |
Önkormányzat beruházási feladai ( 6. melléklet) |
238 238 454 |
443 581 519 |
-12 573 925 |
-3 484 600 |
-16 058 525 |
339 107 788 |
88 415 206 |
427 522 994 |
|||||
2 |
2 |
7 |
2 |
Tőkeemelés Gyöngyös-Strand Kft. |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||
2 |
2 |
7 |
3 |
Tőkeemelés Gyöngyös-Sportcsarnok Kft. |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|||||
2 |
2 |
7 |
4 |
Geoterm törzsbetét |
0 |
1 530 000 |
0 |
0 |
0 |
1 530 000 |
0 |
1 530 000 |
|||||
Pályázatok beruházási kiadásai összesen |
22 378 479 |
91 267 699 |
0 |
0 |
0 |
72 117 050 |
19 150 649 |
91 267 699 |
|||||||||
2 |
2 |
7 |
4 |
TOP-1.1.1-16-HE1-2017-00006 Új ipari terület kialakítása Gyöngyösön |
20 601 182 |
20 601 182 |
0 |
0 |
0 |
16 221 403 |
4 379 779 |
20 601 182 |
|||||
2 |
2 |
7 |
5 |
TOP-1.4.1-16-HE1 a gyöngyösi Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
1 772 347 |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
1 395 549 |
376 798 |
1 772 347 |
|||||
2 |
2 |
7 |
6 |
VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése |
4 950 |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
3 898 |
1 052 |
4 950 |
|||||
2 |
2 |
7 |
7 |
TOP-2.-1.-1-15-HE1-2016-00002 Aktiv Ház sport- és szabadidőközpont kilakítása |
0 |
11 348 720 |
0 |
0 |
0 |
9 188 720 |
2 160 000 |
11 348 720 |
|||||
2 |
2 |
7 |
8 |
Országos Bringapark Program |
0 |
37 540 500 |
0 |
0 |
0 |
29 559 449 |
7 981 051 |
37 540 500 |
|||||
2 |
2 |
7 |
9 |
Interreg 2023 pályázat ingatlan vásárlás |
0 |
20 000 000 |
0 |
0 |
0 |
15 748 031 |
4 251 969 |
20 000 000 |
|||||
2 |
2 |
7 |
10 |
Lakáscélú beruházási kiadások (vásárlás, lakások bérleti díja) |
14 269 000 |
44 006 439 |
0 |
0 |
0 |
43 760 517 |
245 922 |
44 006 439 |
|||||
7 |
Felújítások |
335 920 589 |
447 716 462 |
63 842 751 |
17 237 549 |
81 080 300 |
420 368 796 |
108 427 966 |
528 796 762 |
||||||||
2 |
2 |
8 |
1 |
Önkormányzat felújítási feladatai ( 6. melléklet) |
318 883 153 |
421 376 653 |
60 684 327 |
16 384 773 |
77 069 100 |
392 459 960 |
105 985 793 |
498 445 753 |
|||||
Pályázatok felújítási kiadásai összesen |
2 037 436 |
7 476 056 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
13 886 659 |
3 749 397 |
17 636 056 |
|||||||||
2 |
2 |
8 |
2 |
TOP-1.4.1-16-HE1 a gyöngyösi Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
2 008 587 |
2 008 587 |
0 |
0 |
0 |
1 581 565 |
427 022 |
2 008 587 |
|||||
2 |
2 |
8 |
3 |
TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 MMK kulturális fejlesztése |
28 849 |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
22 716 |
6 133 |
28 849 |
|||||
2 |
2 |
8 |
4 |
Berényi-Haller Ház hátsó kerítésének felújítása |
0 |
5 438 620 |
0 |
0 |
0 |
4 282 378 |
1 156 242 |
5 438 620 |
|||||
2 |
2 |
8 |
5 |
Aktív Ház öltözőhöz önerő |
0 |
0 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
|||||
2 |
2 |
8 |
6 |
Lakáscélú felújítási kiadások |
15 000 000 |
18 863 753 |
-4 841 576 |
-1 307 224 |
-6 148 800 |
14 022 177 |
-1 307 224 |
12 714 953 |
|||||
8 |
2 |
2 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
321 022 000 |
446 997 991 |
0 |
0 |
0 |
446 997 991 |
0 |
446 997 991 |
||||||
2 |
2 |
9 |
1 |
Céljellegű tám. fejlesztésre (nem kötelező feladat 7. melléklet) |
11 000 000 |
12 858 000 |
0 |
0 |
0 |
12 858 000 |
0 |
12 858 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
2 |
Gyöngyös-Strand Kft. (pótbefizetés) |
122 851 000 |
128 351 000 |
0 |
0 |
0 |
128 351 000 |
0 |
128 351 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
3 |
Gyöngyös-Sportcsarnok Kft. (pótbefizetés) |
169 171 000 |
175 671 000 |
0 |
0 |
0 |
175 671 000 |
0 |
175 671 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
4 |
Lakáshoz jutók helyi támogatása |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
15 000 000 |
0 |
15 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
5 |
Munkáltatói kölcsön |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
6 |
Bérlakások villamos és fűtőberendezéseinek felülvizsgálata (VG Zrt.) |
0 |
4 500 000 |
0 |
0 |
0 |
4 500 000 |
0 |
4 500 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
7 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatás GYAK |
0 |
18 971 139 |
0 |
0 |
0 |
18 971 139 |
0 |
18 971 139 |
|||||
2 |
2 |
9 |
8 |
Öltözőház projekt önerő GYAK |
0 |
3 849 000 |
0 |
0 |
0 |
3 849 000 |
0 |
3 849 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
9 |
Öltözőház projekthez visszatérítendő támogatás (GYAK) |
0 |
8 981 000 |
0 |
0 |
0 |
8 981 000 |
0 |
8 981 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
10 |
Új közterületi reklámhordozó eszközök forrás átadás Várostérség Fejlesztőnek |
0 |
5 400 000 |
0 |
0 |
0 |
5 400 000 |
0 |
5 400 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
11 |
Cinema Bridge Moziba használt vetítőgép beszerzése (Médiaközpont Kft.) |
0 |
3 500 000 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
12 |
MMK színházterembe állandó hang- és fénytechnika beszerzése (Kultuális Kft.) |
0 |
5 235 200 |
0 |
0 |
0 |
5 235 200 |
0 |
5 235 200 |
|||||
2 |
2 |
9 |
13 |
Sportcsarnok hangtechnikai beruházás önerő (GYKK) |
0 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
6 000 000 |
0 |
6 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
14 |
Drón beszerzés támogatása (Médiaközpont Kft.) |
0 |
10 750 315 |
0 |
0 |
0 |
10 750 315 |
0 |
10 750 315 |
|||||
2 |
2 |
9 |
15 |
Sportcsarnok fűtési rendszerének korszerűsítése I. ütem (Sportfólió) |
0 |
24 202 149 |
0 |
0 |
24 202 149 |
0 |
24 202 149 |
||||||
2 |
2 |
9 |
16 |
Eszköz- és bútor beszerzés az "Aktív Házba" (Sportfólió) |
0 |
13 000 000 |
0 |
0 |
0 |
13 000 000 |
0 |
13 000 000 |
|||||
2 |
2 |
9 |
17 |
Postahely kialakítás az Olimpia u. 8. szám alatt (VG Zrt.) |
0 |
5 203 398 |
0 |
0 |
0 |
5 203 398 |
0 |
5 203 398 |
|||||
2 |
2 |
9 |
18 |
Szennyvíz elvezetés az ebrendészeti telepen II. ütem (VG Zrt.) |
0 |
1 875 790 |
0 |
0 |
0 |
1 875 790 |
0 |
1 875 790 |
|||||
2 |
2 |
9 |
18 |
Lépcsőház felújítás az Arany János Általános Iskolában (Hatvani Tankerület) |
0 |
650 000 |
0 |
0 |
0 |
650 000 |
0 |
650 000 |
|||||
9 |
Tartalékok |
598 130 395 |
199 196 715 |
664 484 986 |
0 |
664 484 986 |
863 681 701 |
0 |
863 681 701 |
||||||||
2 |
1 |
1 |
Általános tartalék |
280 656 078 |
155 456 155 |
664 484 986 |
0 |
664 484 986 |
819 941 141 |
0 |
819 941 141 |
||||||
2 |
1 |
2 |
Köt. terh. maradvány - működési (projektek nélkül) |
114 208 938 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
3 |
Céltartalékok |
203 265 379 |
43 740 560 |
0 |
0 |
0 |
43 740 560 |
0 |
43 740 560 |
|||||||
2 |
2 |
1 |
Adócímkézés fejlesztési célú (Ipari Parkba vezető kerékpárút, járda) 2018-2022 |
23 469 448 |
23 469 448 |
0 |
0 |
0 |
23 469 448 |
0 |
23 469 448 |
||||||
2 |
1 |
2 |
Adócímkézés fejlesztési célú (Ipari Parkba vezető kerékpárút, járda) 2023 |
5 423 125 |
5 423 125 |
0 |
0 |
0 |
5 423 125 |
0 |
5 423 125 |
||||||
2 |
1 |
3 |
Adócímkézés működési célú (oktatási és pályaválasztási célra) 2023 |
317 571 |
317 571 |
0 |
0 |
317 571 |
0 |
317 571 |
|||||||
2 |
1 |
4 |
Adócímkézés működési célú (verseny- és utánpótlás sporttevékenység támogatására) 2023 |
600 000 |
600 000 |
0 |
0 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
||||||
2 |
2 |
5 |
Pályázati tartalék |
20 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
6 |
Ingatlanért életjáradék program |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||
2 |
1 |
7 |
Közfoglalkoztatási tartalék |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
0 |
5 000 000 |
||||||
2 |
2 |
8 |
Vis maior alap |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
0 |
4 000 000 |
||||||
2 |
1 |
9 |
Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás II. félévi hozzájárulás |
22 259 922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
10 |
Energetikai intézkedések megvalósítása (2022) |
3 520 313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
11 |
Energetikai intézkedések megvalósítása |
30 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
12 |
Drón beszerzés |
12 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
13 |
Kútfúráshoz szükséges anyagvásárlás |
3 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
14 |
Energia-kiadási céltartalék |
50 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
15 |
Közterületi reklámhordozó eszközök |
5 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
2 |
16 |
Bringapark Program |
15 875 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
2 |
1 |
17 |
Kárpátaljai menekültek megsegítése (2022. évi mar.) |
0 |
108 000 |
0 |
0 |
0 |
108 000 |
0 |
108 000 |
||||||
2 |
1 |
18 |
COVID elleni védekezéssel kapcsolatos kiadások (2022. évi mar.) |
0 |
2 822 416 |
0 |
0 |
0 |
2 822 416 |
0 |
2 822 416 |
||||||
III. fejezet összesen |
6 872 383 685 |
7 604 410 319 |
754 168 488 |
15 083 242 |
769 251 730 |
7 691 629 829 |
682 032 220 |
8 373 662 049 |
|||||||||
IV. Finanszírozási kiadások |
|||||||||||||||||
1 |
Megelőlegezés visszafizetése |
101 435 416 |
101 435 416 |
0 |
0 |
0 |
101 435 416 |
0 |
101 435 416 |
||||||||
2 |
Hitel- és kölcsöntörlesztés |
81 083 588 |
81 083 588 |
3 |
0 |
3 |
81 083 591 |
0 |
81 083 591 |
||||||||
3 |
Likvid (folyószámlahitel) törlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
4 |
Lízing szerződéssel összefüggő kiadások |
2 867 734 |
2 945 355 |
0 |
0 |
0 |
2 945 355 |
0 |
2 945 355 |
||||||||
5 |
Értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
6 |
Irányítószervi támogatás folyósítása |
3 042 929 109 |
3 101 691 970 |
-925 820 |
0 |
-925 820 |
3 100 766 150 |
0 |
3 100 766 150 |
||||||||
1 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal - működésre |
1 007 692 616 |
1 028 721 576 |
-925 820 |
0 |
-925 820 |
1 027 795 756 |
0 |
1 027 795 756 |
||||||||
2 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal - felhalmozásra |
39 260 000 |
39 107 600 |
0 |
0 |
0 |
39 107 600 |
0 |
39 107 600 |
||||||||
3 |
Intézmény finanszírozás Visonta Úti Bölcsőde - működésre |
180 779 656 |
190 043 557 |
0 |
0 |
0 |
190 043 557 |
0 |
190 043 557 |
||||||||
4 |
Intézmény finanszírozás Visonta Úti Bölcsőde - felhalmozásra |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||||
5 |
Intézmény finanszírozás Dobó Úti Bölcsőde - működésre |
265 458 425 |
265 508 083 |
0 |
0 |
0 |
265 508 083 |
0 |
265 508 083 |
||||||||
6 |
Intézmény finanszírozás Dobó Úti Bölcsőde - felhalmozásra |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
||||||||
7 |
Intézmény finanszírozás Jeruzsálem Úti Bölcsőde - működésre |
148 575 127 |
151 273 820 |
0 |
0 |
0 |
151 273 820 |
0 |
151 273 820 |
||||||||
8 |
Intézmény finanszírozás Jeruzsálem Úti Bölcsőde - felhalmozásra |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||||||||
9 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyös Város Óvodái - működésre |
1 249 316 315 |
1 272 342 364 |
1 266 |
0 |
1 266 |
1 272 343 630 |
0 |
1 272 343 630 |
||||||||
10 |
Intézmény finanszírozás Gyöngyös Város Óvodái - felhalmozásra |
4 000 000 |
4 800 000 |
-1 266 |
0 |
-1 266 |
4 798 734 |
0 |
4 798 734 |
||||||||
11 |
Intézmény finanszírozás Városi Könyvtár - működésre |
137 966 970 |
140 014 970 |
0 |
0 |
0 |
140 014 970 |
0 |
140 014 970 |
||||||||
12 |
Intézmény finanszírozás Városi Könyvtár - felhalmozásra |
2 880 000 |
2 880 000 |
0 |
0 |
0 |
2 880 000 |
0 |
2 880 000 |
||||||||
5 |
Betét elhelyezés |
0 |
10 002 000 000 |
1 502 039 408 |
0 |
1 502 039 408 |
11 504 039 408 |
0 |
11 504 039 408 |
||||||||
IV. fejezet összesen |
3 228 315 847 |
13 289 156 329 |
1 501 113 591 |
0 |
1 501 113 591 |
14 790 269 920 |
0 |
14 790 269 920 |
|||||||||
I-IV. FEJEZET MINDÖSSZESEN |
13 368 326 942 |
24 251 317 760 |
2 255 177 089 |
15 188 232 |
2 270 365 321 |
25 718 748 985 |
802 934 096 |
26 521 683 081 |
5. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez13
Megnevezés |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 12.31 |
||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
|||
Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatások |
||||||||
Park fenntartás GYÖNGYÖS |
150 000 000 |
280 000 000 |
0 |
0 |
0 |
220 472 441 |
59 527 559 |
280 000 000 |
Park fenntartás MÁTRAFÜRED |
13 536 672 |
17 346 930 |
0 |
0 |
0 |
13 659 000 |
3 687 930 |
17 346 930 |
Közterületi játszóeszközök éves karbantartása |
9 586 740 |
9 586 740 |
0 |
0 |
0 |
7 548 614 |
2 038 126 |
9 586 740 |
Közterületi játszóeszközök éves karbantartása (Mátrafüred) |
1 178 520 |
1 178 520 |
0 |
0 |
0 |
927 969 |
250 551 |
1 178 520 |
Intézményi játszóeszközök éves karbantartása |
10 033 000 |
10 033 000 |
0 |
0 |
0 |
7 900 000 |
2 133 000 |
10 033 000 |
Játszóeszközök kötelező felülvizsgálata |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 181 102 |
318 898 |
1 500 000 |
Faültetés és pótlás Gyöngyös |
11 457 960 |
11 457 960 |
5 042 583 |
1 361 497 |
6 404 080 |
14 064 598 |
3 797 442 |
17 862 040 |
Faültetés és pótlás Mátrafüred |
630 000 |
630 000 |
399 764 |
107 936 |
507 700 |
895 827 |
241 873 |
1 137 700 |
Kisegítő mg-i szolgáltatásokkal kapcs. egyéb feladatok |
46 547 088 |
45 739 368 |
-3 937 008 |
-1 062 992 |
-5 000 000 |
32 078 243 |
8 661 125 |
40 739 368 |
Faápolási munkák |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 937 008 |
1 062 992 |
5 000 000 |
Fakivágások a Kőkút úton 2. ütem |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 149 606 |
850 394 |
4 000 000 |
Összesen |
253 469 980 |
386 472 518 |
1 505 339 |
406 441 |
1 911 780 |
305 814 408 |
82 569 890 |
388 384 298 |
Közutak üzemeltetése |
||||||||
Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés GYÖNGYÖS |
45 460 969 |
53 460 969 |
0 |
0 |
0 |
42 095 252 |
11 365 717 |
53 460 969 |
Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés MÁTRAFÜRED |
5 000 000 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 724 410 |
1 275 590 |
6 000 000 |
Járdajavítási fel nem osztható keret |
10 295 924 |
11 487 078 |
0 |
0 |
0 |
9 044 944 |
2 442 134 |
11 487 078 |
Földutak karbantartása |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
11 811 023 |
3 188 977 |
15 000 000 |
Közutakkal kapcsolatos egyéb feladatok |
22 156 984 |
21 756 254 |
-246 500 |
-63 315 |
-309 815 |
16 884 409 |
4 562 030 |
21 446 439 |
Összesen |
97 913 877 |
107 704 301 |
-246 500 |
-63 315 |
-309 815 |
84 560 038 |
22 834 448 |
107 394 486 |
Közvilágítás üzemeltetése, energiagazdálkodás |
||||||||
Közvilágítás GYÖNGYÖS |
141 465 000 |
150 265 000 |
-7 874 016 |
-2 125 984 |
-10 000 000 |
110 444 882 |
29 820 118 |
140 265 000 |
Közvilágítás MÁTRAFÜRED |
9 105 000 |
10 305 000 |
0 |
0 |
0 |
8 114 174 |
2 190 826 |
10 305 000 |
Energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok |
17 786 000 |
17 803 096 |
-2 378 164 |
-45 468 |
-2 423 632 |
11 640 021 |
3 739 443 |
15 379 464 |
Összesen |
168 356 000 |
178 373 096 |
-10 252 180 |
-2 171 452 |
-12 423 632 |
130 199 077 |
35 750 387 |
165 949 464 |
Város- és községgazdálkodás |
||||||||
Engedélyek, tervek kiadásai |
10 571 500 |
7 990 225 |
0 |
0 |
0 |
6 291 516 |
1 698 709 |
7 990 225 |
Parki, intézményi, közterületi év közbeni munkák |
10 000 000 |
8 555 911 |
0 |
0 |
0 |
6 736 938 |
1 818 973 |
8 555 911 |
Városgazdai feladatok kiadásai |
10 000 000 |
6 430 837 |
5 474 320 |
1 478 066 |
6 952 386 |
10 537 972 |
2 845 251 |
13 383 223 |
Sástói táborhely rendezése (telekhatárrendezés, erdő igénybevétel) |
10 500 000 |
10 500 000 |
-7 483 537 |
-2 020 555 |
-9 504 092 |
784 180 |
211 728 |
995 908 |
Gyöngyös úszó belterületek (Mátrafüred, Farkasmály, Sástó, Mátraháza, Kékes) KRESZ szerinti jelölése - tervezés és kivitelezés |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 362 205 |
637 795 |
3 000 000 |
Ingatlanrendezéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos kiadások |
7 000 000 |
6 252 500 |
792 406 |
213 950 |
1 006 356 |
5 556 717 |
1 702 139 |
7 258 856 |
Településrendezési eszközök készítése, módosítása, karbantartása |
5 450 000 |
5 450 000 |
0 |
0 |
0 |
4 291 339 |
1 158 661 |
5 450 000 |
Területrendezések |
6 457 700 |
6 457 700 |
0 |
0 |
0 |
5 084 803 |
1 372 897 |
6 457 700 |
Ingatlanhasznosítás előkészítésével kapcsolatos kiadások |
2 500 000 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 968 503 |
531 497 |
2 500 000 |
Város- és községgazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok |
31 153 712 |
30 458 520 |
-3 887 237 |
-1 049 554 |
-4 936 791 |
20 095 850 |
5 425 879 |
25 521 729 |
Energiamegtakarítással kapcsolatos kommunális kiadások |
5 000 000 |
4 192 000 |
0 |
0 |
0 |
3 300 788 |
891 212 |
4 192 000 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 1. körzet |
0 |
0 |
115 400 |
31 158 |
146 558 |
115 400 |
31 158 |
146 558 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 5. körzet |
0 |
0 |
690 741 |
186 500 |
877 241 |
690 741 |
186 500 |
877 241 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 9. körzet |
0 |
0 |
1 272 735 |
343 638 |
1 616 373 |
1 272 735 |
343 638 |
1 616 373 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 7. körzet |
0 |
0 |
1 413 050 |
381 524 |
1 794 574 |
1 413 050 |
381 524 |
1 794 574 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 10. körzet |
0 |
0 |
2 704 807 |
730 298 |
3 435 105 |
2 704 807 |
730 298 |
3 435 105 |
Összesen |
101 632 912 |
91 787 693 |
1 092 685 |
295 025 |
1 387 710 |
73 207 544 |
19 967 859 |
93 175 403 |
Állategészségügyi feladatok |
||||||||
Rágcsáló mentesítés |
6 900 000 |
6 900 000 |
0 |
0 |
0 |
5 433 071 |
1 466 929 |
6 900 000 |
Szúnyog gyérítés |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 181 102 |
318 898 |
1 500 000 |
Galambállomány ritkítása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Méhbefogás, darázsírtás |
500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
393 701 |
106 299 |
500 000 |
Állategészségügyi feladatok összesen |
8 900 000 |
8 900 000 |
0 |
0 |
0 |
7 007 874 |
1 892 126 |
8 900 000 |
Csapadékvíz-elvezetés, köztéri berendezések üzemeltetési és közüzemi díjai |
||||||||
Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása GYÖNGYÖS |
11 844 093 |
11 844 093 |
160 558 |
43 351 |
203 909 |
9 486 615 |
2 561 387 |
12 048 002 |
Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása MÁTRAFÜRED |
1 725 000 |
1 725 000 |
-160 558 |
-43 351 |
-203 909 |
1 197 710 |
323 381 |
1 521 091 |
Csapadékvíz elvezetéssel, köztéri berendezések üzemeltetésével kapcsolatos egyéb feladatok |
27 146 220 |
27 146 220 |
0 |
0 |
0 |
21 374 977 |
5 771 243 |
27 146 220 |
Összesen |
40 715 313 |
40 715 313 |
0 |
0 |
0 |
32 059 302 |
8 656 011 |
40 715 313 |
Települési hulladék, köztisztasági tevékenység |
||||||||
Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés GYÖNGYÖS |
157 318 800 |
157 318 800 |
15 583 920 |
4 207 658 |
19 791 578 |
139 456 991 |
37 653 387 |
177 110 378 |
Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés MÁTRAFÜRED |
22 280 400 |
22 280 400 |
0 |
0 |
0 |
17 543 622 |
4 736 778 |
22 280 400 |
Illegális hulladék begyűjtése, elszállítása |
16 000 000 |
16 000 000 |
0 |
0 |
0 |
12 598 425 |
3 401 575 |
16 000 000 |
Köztisztasági tevékenységgel kapcsolatos egyéb feladatok |
9 725 001 |
8 183 475 |
2 004 105 |
541 108 |
2 545 213 |
8 447 786 |
2 280 902 |
10 728 688 |
Összesen |
205 324 201 |
203 782 675 |
17 588 025 |
4 748 766 |
22 336 791 |
178 046 824 |
48 072 642 |
226 119 466 |
Mátrai létesítmények fenntartása |
||||||||
Önk. tulajdonban lévő mátrai létesítmények fenntartása |
9 612 621 |
8 952 221 |
-135 827 |
-36 673 |
-172 500 |
6 913 165 |
1 866 556 |
8 779 721 |
Mátrai kézi szemétgyűjtők ürítése (VG Zrt.) |
3 450 000 |
3 450 000 |
0 |
0 |
0 |
2 716 535 |
733 465 |
3 450 000 |
Összesen |
13 062 621 |
12 402 221 |
-135 827 |
-36 673 |
-172 500 |
9 629 700 |
2 600 021 |
12 229 721 |
KOMMUNÁLIS FELADATOK ÖSSZESEN |
889 374 904 |
1 030 137 817 |
9 551 542 |
3 178 792 |
12 730 334 |
820 524 767 |
222 343 384 |
1 042 868 151 |
6. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez14
Megnevezés |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 12.31 |
||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
|||
Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatások |
||||||||
Park fenntartás GYÖNGYÖS |
150 000 000 |
280 000 000 |
0 |
0 |
0 |
220 472 441 |
59 527 559 |
280 000 000 |
Park fenntartás MÁTRAFÜRED |
13 536 672 |
17 346 930 |
0 |
0 |
0 |
13 659 000 |
3 687 930 |
17 346 930 |
Közterületi játszóeszközök éves karbantartása |
9 586 740 |
9 586 740 |
0 |
0 |
0 |
7 548 614 |
2 038 126 |
9 586 740 |
Közterületi játszóeszközök éves karbantartása (Mátrafüred) |
1 178 520 |
1 178 520 |
0 |
0 |
0 |
927 969 |
250 551 |
1 178 520 |
Intézményi játszóeszközök éves karbantartása |
10 033 000 |
10 033 000 |
0 |
0 |
0 |
7 900 000 |
2 133 000 |
10 033 000 |
Játszóeszközök kötelező felülvizsgálata |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 181 102 |
318 898 |
1 500 000 |
Faültetés és pótlás Gyöngyös |
11 457 960 |
11 457 960 |
5 042 583 |
1 361 497 |
6 404 080 |
14 064 598 |
3 797 442 |
17 862 040 |
Faültetés és pótlás Mátrafüred |
630 000 |
630 000 |
399 764 |
107 936 |
507 700 |
895 827 |
241 873 |
1 137 700 |
Kisegítő mg-i szolgáltatásokkal kapcs. egyéb feladatok |
46 547 088 |
45 739 368 |
-3 937 008 |
-1 062 992 |
-5 000 000 |
32 078 243 |
8 661 125 |
40 739 368 |
Faápolási munkák |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 937 008 |
1 062 992 |
5 000 000 |
Fakivágások a Kőkút úton 2. ütem |
4 000 000 |
4 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 149 606 |
850 394 |
4 000 000 |
Összesen |
253 469 980 |
386 472 518 |
1 505 339 |
406 441 |
1 911 780 |
305 814 408 |
82 569 890 |
388 384 298 |
Közutak üzemeltetése |
||||||||
Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés GYÖNGYÖS |
45 460 969 |
53 460 969 |
0 |
0 |
0 |
42 095 252 |
11 365 717 |
53 460 969 |
Út karbantartás, kátyúzás, táblázás, festés MÁTRAFÜRED |
5 000 000 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 724 410 |
1 275 590 |
6 000 000 |
Járdajavítási fel nem osztható keret |
10 295 924 |
11 487 078 |
0 |
0 |
0 |
9 044 944 |
2 442 134 |
11 487 078 |
Földutak karbantartása |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
11 811 023 |
3 188 977 |
15 000 000 |
Közutakkal kapcsolatos egyéb feladatok |
22 156 984 |
21 756 254 |
-246 500 |
-63 315 |
-309 815 |
16 884 409 |
4 562 030 |
21 446 439 |
Összesen |
97 913 877 |
107 704 301 |
-246 500 |
-63 315 |
-309 815 |
84 560 038 |
22 834 448 |
107 394 486 |
Közvilágítás üzemeltetése, energiagazdálkodás |
||||||||
Közvilágítás GYÖNGYÖS |
141 465 000 |
150 265 000 |
-7 874 016 |
-2 125 984 |
-10 000 000 |
110 444 882 |
29 820 118 |
140 265 000 |
Közvilágítás MÁTRAFÜRED |
9 105 000 |
10 305 000 |
0 |
0 |
0 |
8 114 174 |
2 190 826 |
10 305 000 |
Energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok |
17 786 000 |
17 803 096 |
-2 378 164 |
-45 468 |
-2 423 632 |
11 640 021 |
3 739 443 |
15 379 464 |
Összesen |
168 356 000 |
178 373 096 |
-10 252 180 |
-2 171 452 |
-12 423 632 |
130 199 077 |
35 750 387 |
165 949 464 |
Város- és községgazdálkodás |
||||||||
Engedélyek, tervek kiadásai |
10 571 500 |
7 990 225 |
0 |
0 |
0 |
6 291 516 |
1 698 709 |
7 990 225 |
Parki, intézményi, közterületi év közbeni munkák |
10 000 000 |
8 555 911 |
0 |
0 |
0 |
6 736 938 |
1 818 973 |
8 555 911 |
Városgazdai feladatok kiadásai |
10 000 000 |
6 430 837 |
5 474 320 |
1 478 066 |
6 952 386 |
10 537 972 |
2 845 251 |
13 383 223 |
Sástói táborhely rendezése (telekhatárrendezés, erdő igénybevétel) |
10 500 000 |
10 500 000 |
-7 483 537 |
-2 020 555 |
-9 504 092 |
784 180 |
211 728 |
995 908 |
Gyöngyös úszó belterületek (Mátrafüred, Farkasmály, Sástó, Mátraháza, Kékes) KRESZ szerinti jelölése - tervezés és kivitelezés |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 362 205 |
637 795 |
3 000 000 |
Ingatlanrendezéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos kiadások |
7 000 000 |
6 252 500 |
792 406 |
213 950 |
1 006 356 |
5 556 717 |
1 702 139 |
7 258 856 |
Településrendezési eszközök készítése, módosítása, karbantartása |
5 450 000 |
5 450 000 |
0 |
0 |
0 |
4 291 339 |
1 158 661 |
5 450 000 |
Területrendezések |
6 457 700 |
6 457 700 |
0 |
0 |
0 |
5 084 803 |
1 372 897 |
6 457 700 |
Ingatlanhasznosítás előkészítésével kapcsolatos kiadások |
2 500 000 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 968 503 |
531 497 |
2 500 000 |
Város- és községgazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok |
31 153 712 |
30 458 520 |
-3 887 237 |
-1 049 554 |
-4 936 791 |
20 095 850 |
5 425 879 |
25 521 729 |
Energiamegtakarítással kapcsolatos kommunális kiadások |
5 000 000 |
4 192 000 |
0 |
0 |
0 |
3 300 788 |
891 212 |
4 192 000 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 1. körzet |
0 |
0 |
115 400 |
31 158 |
146 558 |
115 400 |
31 158 |
146 558 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 5. körzet |
0 |
0 |
690 741 |
186 500 |
877 241 |
690 741 |
186 500 |
877 241 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 9. körzet |
0 |
0 |
1 272 735 |
343 638 |
1 616 373 |
1 272 735 |
343 638 |
1 616 373 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 7. körzet |
0 |
0 |
1 413 050 |
381 524 |
1 794 574 |
1 413 050 |
381 524 |
1 794 574 |
Fejlesztési keret dologi kiadás 10. körzet |
0 |
0 |
2 704 807 |
730 298 |
3 435 105 |
2 704 807 |
730 298 |
3 435 105 |
Összesen |
101 632 912 |
91 787 693 |
1 092 685 |
295 025 |
1 387 710 |
73 207 544 |
19 967 859 |
93 175 403 |
Állategészségügyi feladatok |
||||||||
Rágcsáló mentesítés |
6 900 000 |
6 900 000 |
0 |
0 |
0 |
5 433 071 |
1 466 929 |
6 900 000 |
Szúnyog gyérítés |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 181 102 |
318 898 |
1 500 000 |
Galambállomány ritkítása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Méhbefogás, darázsírtás |
500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
393 701 |
106 299 |
500 000 |
Állategészségügyi feladatok összesen |
8 900 000 |
8 900 000 |
0 |
0 |
0 |
7 007 874 |
1 892 126 |
8 900 000 |
Csapadékvíz-elvezetés, köztéri berendezések üzemeltetési és közüzemi díjai |
||||||||
Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása GYÖNGYÖS |
11 844 093 |
11 844 093 |
160 558 |
43 351 |
203 909 |
9 486 615 |
2 561 387 |
12 048 002 |
Csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása MÁTRAFÜRED |
1 725 000 |
1 725 000 |
-160 558 |
-43 351 |
-203 909 |
1 197 710 |
323 381 |
1 521 091 |
Csapadékvíz elvezetéssel, köztéri berendezések üzemeltetésével kapcsolatos egyéb feladatok |
27 146 220 |
27 146 220 |
0 |
0 |
0 |
21 374 977 |
5 771 243 |
27 146 220 |
Összesen |
40 715 313 |
40 715 313 |
0 |
0 |
0 |
32 059 302 |
8 656 011 |
40 715 313 |
Települési hulladék, köztisztasági tevékenység |
||||||||
Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés GYÖNGYÖS |
157 318 800 |
157 318 800 |
15 583 920 |
4 207 658 |
19 791 578 |
139 456 991 |
37 653 387 |
177 110 378 |
Közterület takarítás, kézi szemetes ürítés, locsolás, síkosságmentesítés MÁTRAFÜRED |
22 280 400 |
22 280 400 |
0 |
0 |
0 |
17 543 622 |
4 736 778 |
22 280 400 |
Illegális hulladék begyűjtése, elszállítása |
16 000 000 |
16 000 000 |
0 |
0 |
0 |
12 598 425 |
3 401 575 |
16 000 000 |
Köztisztasági tevékenységgel kapcsolatos egyéb feladatok |
9 725 001 |
8 183 475 |
2 004 105 |
541 108 |
2 545 213 |
8 447 786 |
2 280 902 |
10 728 688 |
Összesen |
205 324 201 |
203 782 675 |
17 588 025 |
4 748 766 |
22 336 791 |
178 046 824 |
48 072 642 |
226 119 466 |
Mátrai létesítmények fenntartása |
||||||||
Önk. tulajdonban lévő mátrai létesítmények fenntartása |
9 612 621 |
8 952 221 |
-135 827 |
-36 673 |
-172 500 |
6 913 165 |
1 866 556 |
8 779 721 |
Mátrai kézi szemétgyűjtők ürítése (VG Zrt.) |
3 450 000 |
3 450 000 |
0 |
0 |
0 |
2 716 535 |
733 465 |
3 450 000 |
Összesen |
13 062 621 |
12 402 221 |
-135 827 |
-36 673 |
-172 500 |
9 629 700 |
2 600 021 |
12 229 721 |
KOMMUNÁLIS FELADATOK ÖSSZESEN |
889 374 904 |
1 030 137 817 |
9 551 542 |
3 178 792 |
12 730 334 |
820 524 767 |
222 343 384 |
1 042 868 151 |
7. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez15
adatok Ft-ban |
|||||||||
Ssz. |
Cím, alcím megnevezése |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
||||
Pénzátadás, egyéb támogatás működésre |
Pénzátadás, egyéb támogatás felhalm. |
Kiadások MINDÖSZ-SZESEN |
Pénzátadás, egyéb támogatás működésre |
Pénzátadás, egyéb támogatás felhalm. |
Kiadások MINDÖSZ-SZESEN |
||||
Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület (közművelődés + Civil Ház) |
7 000 000 |
7 000 000 |
0 |
0 |
0 |
7 000 000 |
0 |
7 000 000 |
|
Oktatási és nevelési célú támogatások (OKB keret) |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|
Kulturális tevékenység támogatása |
40 000 000 |
10 689 000 |
0 |
0 |
0 |
10 689 000 |
0 |
10 689 000 |
|
1 |
Közművelődési, oktatási és kultúrális feladatok, támogatások |
48 000 000 |
18 689 000 |
0 |
0 |
0 |
18 689 000 |
0 |
18 689 000 |
TAO-s támogatásban részesült sportegyesületek támogatása |
19 500 000 |
28 336 493 |
0 |
0 |
0 |
28 336 493 |
0 |
28 336 493 |
|
Gyöngyösi Atlétikai Klub |
9 500 000 |
9 500 000 |
0 |
0 |
0 |
9 500 000 |
0 |
9 500 000 |
|
GYAK felnőtt labdarúgócsapat támogatása |
7 500 000 |
18 750 000 |
0 |
0 |
0 |
18 750 000 |
0 |
18 750 000 |
|
Gyöngyösi Kézilabda Klub |
5 500 000 |
5 500 000 |
0 |
0 |
0 |
5 500 000 |
0 |
5 500 000 |
|
Gyöngyösi Kézilabda Klub üzemeltetési támogatás |
0 |
27 000 000 |
0 |
0 |
0 |
27 000 000 |
0 |
27 000 000 |
|
Gyöngysport Kézilabda Nonprofit Kft támogatása |
22 000 000 |
22 000 000 |
0 |
0 |
0 |
22 000 000 |
0 |
22 000 000 |
|
Energia Sport Egyesület |
7 500 000 |
11 500 000 |
0 |
0 |
0 |
11 500 000 |
0 |
11 500 000 |
|
Gyöngyösi Röplabda Egyesület támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|
Bölcsődék és óvodák sporttevékenységének támogatása |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|
Közösségeknek adott elismerések |
1 400 000 |
1 400 000 |
0 |
0 |
0 |
1 400 000 |
0 |
1 400 000 |
|
Vízhez szoktatás támogatása |
10 496 000 |
10 496 000 |
0 |
0 |
0 |
10 496 000 |
0 |
10 496 000 |
|
Merjünk Sérülten Mozogni Egyesület támogatása |
500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
|
Mátra Ring kerékpárverseny támogatása |
500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
|
Sport célú támogatások (TISB keret) |
3 500 000 |
3 500 000 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
|
2 |
Sporttevékenység támogatása |
90 896 000 |
141 982 493 |
0 |
0 |
0 |
141 982 493 |
0 |
141 982 493 |
3 |
Sportfólió Kft. támogatása |
476 944 000 |
424 641 592 |
0 |
0 |
0 |
424 641 592 |
0 |
424 641 592 |
4 |
Gyöngyösi Médiaközpont Kft. támogatása |
165 000 000 |
165 000 000 |
0 |
0 |
0 |
165 000 000 |
0 |
165 000 000 |
ebből Gyöngyösi Újság és Városi Honlapszerkesztés |
16 300 000 |
16 300 000 |
0 |
0 |
0 |
16 300 000 |
0 |
16 300 000 |
|
ebből Gyöngyösi Kalendárium |
2 500 000 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
2 500 000 |
0 |
2 500 000 |
|
5 |
Kulturális Kft. támogatása |
234 100 000 |
241 733 000 |
0 |
0 |
0 |
228 875 000 |
12 858 000 |
241 733 000 |
6 |
Várostérség Fejlesztő Kft. Támogatása |
84 000 000 |
84 000 000 |
0 |
0 |
0 |
84 000 000 |
0 |
84 000 000 |
Polgármesteri keret |
3 000 000 |
2 450 000 |
0 |
0 |
0 |
2 450 000 |
0 |
2 450 000 |
|
Alpolgármesteri keretek |
2 000 000 |
1 940 000 |
-440 000 |
0 |
-440 000 |
1 500 000 |
0 |
1 500 000 |
|
Képviselői keret terhére nyújtott támogatások |
0 |
2 040 000 |
0 |
0 |
0 |
2 040 000 |
0 |
2 040 000 |
|
Központi Orvosi Ügyelet támogatása |
22 259 922 |
44 519 844 |
0 |
0 |
0 |
44 519 844 |
0 |
44 519 844 |
|
Egészségügyi és szociális tevékenység támogatása (ESZLB keret) |
2 000 000 |
1 740 000 |
0 |
0 |
0 |
1 740 000 |
0 |
1 740 000 |
|
Magyar Máltai Szeretszolg. tev. támogatása (idősek otthona) |
6 500 000 |
6 500 000 |
0 |
0 |
0 |
6 500 000 |
0 |
6 500 000 |
|
Polgárőrségek támogatása |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
Bursa Hungarica Felsőokt. Önk. Ösztöndíj Pályázat |
400 000 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
0 |
400 000 |
|
Fogorvosok támogatása |
2 400 000 |
2 400 000 |
0 |
0 |
0 |
2 400 000 |
0 |
2 400 000 |
|
I. számú felnőtt háziorvosi körzet támogatása |
16 440 000 |
16 440 000 |
0 |
0 |
0 |
16 440 000 |
0 |
16 440 000 |
|
Háziorvosok támogatása |
2 400 000 |
2 400 000 |
0 |
0 |
0 |
2 400 000 |
0 |
2 400 000 |
|
Gyöngyös-Mátra Turisztikai Deszt. általános támogatás |
20 000 000 |
21 000 000 |
0 |
0 |
0 |
21 000 000 |
0 |
21 000 000 |
|
Nyugdíjasokat tömörítő szervezetek támogatása |
2 500 000 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
2 500 000 |
0 |
2 500 000 |
|
Üdvhadsereg Reménység Centrum működtetés támogatása |
3 000 000 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
MaxiRádió támogatása |
4 200 000 |
4 200 000 |
0 |
0 |
0 |
4 200 000 |
0 |
4 200 000 |
|
Mátrai turista jelzések festése |
100 000 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
100 000 |
|
Gyepmesteri feladatok (VG Zrt.) |
18 000 000 |
19 350 000 |
0 |
0 |
0 |
19 350 000 |
0 |
19 350 000 |
|
Helyi védelem alá helyezett értékek fenntartása, homlokzat-felújítási alap és műemléki védettségű ingatlanok, valamint akadálymentesítés támogatása |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
0 |
5 000 000 |
|
7 |
Egyéb támogatások |
113 199 922 |
138 979 844 |
-440 000 |
0 |
-440 000 |
138 539 844 |
0 |
138 539 844 |
Gyöngyösi Úszó Alapítvány támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
|
Bugát Pál Természeti Vetélkedő támogatása (Bugát-Richter Alapítvány) |
400 000 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
0 |
400 000 |
|
Mikola Sándor Fizika Vetélkedő támogatása (Berze Iskolafejlesztési Alapítvány) |
400 000 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
0 |
400 000 |
|
Polgármesteri keret terhére nyújtott alapítványi támogatások |
0 |
550 000 |
0 |
0 |
0 |
550 000 |
0 |
550 000 |
|
Alpolgármesteri keret terhére nyújtott alapítványi támogatások |
0 |
60 000 |
140 000 |
0 |
140 000 |
200 000 |
0 |
200 000 |
|
Képviselői keret terhére nyújtott alapítványi támogatások |
0 |
1 630 000 |
150 000 |
0 |
150 000 |
1 780 000 |
0 |
1 780 000 |
|
ESZLB keret terhére egészségügyi és szociális feladatokhoz nyújtott alapítványi támogatások |
0 |
260 000 |
0 |
0 |
0 |
260 000 |
0 |
260 000 |
|
Kulturális feladatokhoz nyújtott alapítványi támogatások |
0 |
26 761 000 |
0 |
0 |
0 |
26 761 000 |
0 |
26 761 000 |
|
8 |
Alapítványi támogatások összesen |
2 800 000 |
32 061 000 |
290 000 |
0 |
290 000 |
32 351 000 |
0 |
32 351 000 |
Céljelleggel adott támogatások MINDÖSSZESEN |
1 214 939 922 |
1 247 086 929 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
1 234 078 929 |
12 858 000 |
1 246 936 929 |
|
- ebből kötelező feladatokra adott támogatás |
2 400 000 |
2 400 000 |
0 |
0 |
0 |
2 400 000 |
0 |
2 400 000 |
|
- ebből nem kötelező feladatokra adott támogatás |
1 212 539 922 |
1 244 686 929 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
1 231 678 929 |
12 858 000 |
1 244 536 929 |
8. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez16
adatok Ft-ban |
||||||||
Megnevezés |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2022. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2024.12.31 |
||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
|||
a) Hulladékgazdálkodás |
||||||||
Szelektív hulladékgyűjtés |
700 000 |
700 000 |
0 |
0 |
0 |
551 181 |
148 819 |
700 000 |
Összesen |
700 000 |
700 000 |
0 |
0 |
0 |
551 181 |
148 819 |
700 000 |
0 |
||||||||
Faültetés |
1 000 000 |
11 000 000 |
-5 442 346 |
-1 469 434 |
-6 911 780 |
3 219 072 |
869 148 |
4 088 220 |
Allergén növények irtása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Összesen |
1 000 000 |
11 000 000 |
-5 442 346 |
-1 469 434 |
-6 911 780 |
3 219 072 |
869 148 |
4 088 220 |
c) Levegő tisztaság védelem |
||||||||
Bűzmérés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
d) Vizek védelme, szennyvízelvezetés |
||||||||
Vízminőség-elemzések |
250 000 |
250 000 |
0 |
0 |
0 |
250 000 |
0 |
250 000 |
Utólagos szennyvízrákötések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Összesen |
250 000 |
250 000 |
0 |
0 |
0 |
250 000 |
0 |
250 000 |
e) Környezetvédelmi oktatás |
||||||||
Felelős állattartásra nevelés támogatása |
300 000 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
236 220 |
63 780 |
300 000 |
Lakossági szemléletformálás |
300 000 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
300 000 |
Környezetvédelmi oktatás, szemléletformálás támogatása |
900 000 |
900 000 |
0 |
0 |
0 |
900 000 |
0 |
900 000 |
Összesen |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 436 220 |
63 780 |
1 500 000 |
f) Egyéb környezetvédelmet segítő tevékenység |
||||||||
Klímavédelem |
450 000 |
450 000 |
0 |
0 |
0 |
450 000 |
0 |
450 000 |
Városi csapadékvízgazdálkodásra irányuló tanulmányterv készítése |
500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
500 000 |
Tartalék |
600 000 |
484 470 |
0 |
0 |
0 |
484 470 |
0 |
484 470 |
Összesen |
1 550 000 |
1 434 470 |
0 |
0 |
0 |
1 434 470 |
0 |
1 434 470 |
Kiadások összesen |
5 000 000 |
14 884 470 |
-5 442 346 |
-1 469 434 |
-6 911 780 |
6 890 943 |
1 081 747 |
7 972 690 |
9. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez17
Fejezet száma |
Alcím |
Intézmény neve |
2022. évi EREDETI előirányzat |
2022. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.06.29 |
||
teljes |
rész |
teljes |
rész |
|||
I. |
Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal |
135 |
15 |
135 |
17 |
|
II. |
Intézmények (1+...+4) |
250 |
9 |
250 |
9 |
|
1 |
Visonta úti Bölcsőde és Családi Napközi |
24 |
0 |
24 |
0 |
|
2 |
Dobó úti Bölcsőde |
31 |
1 |
31 |
1 |
|
3 |
Jeruzsálem úti Bölcsőde |
17 |
0 |
17 |
0 |
|
4 |
Gyöngyös Város Óvodái |
162 |
8 |
162 |
8 |
|
5 |
Vachott Sándor Városi Könyvtár |
16 |
0 |
16 |
0 |
|
III. |
Önkormányzat (1+….+5) |
24 |
2 |
13 |
0 |
|
1 |
Tisztségviselők |
3 |
0 |
3 |
0 |
|
2 |
Közszolgáltatási Csoport |
18 |
0 |
7 |
0 |
|
3 |
Mezőőrök |
3 |
0 |
3 |
0 |
|
4 |
Megváltozott munkaképességűek |
0 |
2 |
0 |
0 |
|
Önkormányzat mindösszesen (I.+II.+III.) |
409 |
26 |
398 |
26 |
||
Közfoglalkoztatottak létszám-előirányzata |
22 |
0 |
10 |
0 |
10. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
AZ ÖNKORMÁNYZAT TÖBB ÉVRE VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGEI ÉVENKÉNTI BONTÁSBAN 2023-2030 |
||||||||||||
adatok Ft-ban |
||||||||||||
Megnevezés |
Szerződés szerinti összeg |
Köt.váll. éve |
2023. évi eredeti előirányzat |
Éves fizetési kötelezettség |
||||||||
Állomány |
Éves fizetési kötelezettség |
2024 |
2025 |
2026 |
2027 |
2028 |
2029 |
2030 |
||||
I. Hitelek |
||||||||||||
1 |
Fejlesztési hitel (infrastrukturális fejlesztések) |
300 000 000 |
2018. |
142 500 000 |
58 597 916 |
53 344 271 |
47 952 084 |
42 629 166 |
37 306 250 |
24 490 626 |
0 |
0 |
2 |
Fejlesztési hitel közvilágítás átalakítására |
300 000 000 |
2018. |
176 470 590 |
64 242 032 |
58 048 406 |
51 717 524 |
45 455 270 |
39 193 028 |
0 |
0 |
0 |
3 |
Európai uniós projektekhez kapcsolódó hitel |
150 000 000 |
2020. |
118 421 055 |
35 743 695 |
32 992 049 |
30 140 624 |
27 339 090 |
24 537 554 |
21 755 209 |
18 934 486 |
8 410 926 |
Felhalmozási hitel összesen |
437 391 645 |
158 583 643 |
144 384 726 |
129 810 232 |
115 423 526 |
101 036 832 |
46 245 835 |
18 934 486 |
8 410 926 |
|||
II. Lízingkötelezettségek, részletfizetések, egyéb több éves kötelezettségvállalás |
||||||||||||
1 |
Üzletrész vásárlás (Városi Sportcsarnok) * |
711 000 000 |
2006. |
619 088 308 |
169 170 524 |
208 540 209 |
153 705 468 |
139 101 290 |
124 497 111 |
110 122 999 |
95 248 743 |
21 546 537 |
2 |
Üzletrész vásárlás (Strandfürdő)* |
755 830 000 |
2007. |
507 536 433 |
122 850 760 |
141 131 157 |
113 741 578 |
103 764 336 |
93 787 094 |
79 026 242 |
78 780 228 |
63 855 367 |
3 |
Gépjármű lízing |
4 416 803 |
2021. |
2 453 780 |
1 472 268 |
981 512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 |
Gépjármű lízing |
5 979 960 |
2022 |
5 647 740 |
1 993 320 |
1 993 320 |
1 661 100 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 |
DIOO fejlesztő eszközök bérlete |
2022 |
2 061 790 |
3 249 432 |
-1 187 642 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Kötelezettségvállalások összesen |
1 126 624 741 |
292 021 284 |
349 671 366 |
267 447 046 |
242 865 626 |
218 284 205 |
189 149 241 |
174 028 971 |
85 401 904 |
11. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
A támogatás kedvezményezettje |
2022. évi EREDETI előirányzat |
2022. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2022.11.24 |
2023. évi EREDETI előirányzat |
|||||||||
Tétel-szám |
Mentesség |
Közvetett támogatás összege (Ft) |
Tétel-szám |
Mentesség |
Közvetett támogatás összege (Ft) |
Tétel-szám |
Mentesség |
Közvetett támogatás összege (Ft) |
||||
jogcíme (jellege) |
mértéke (%) |
jogcíme (jellege) |
mértéke (%) |
jogcíme (jellege) |
mértéke (%) |
|||||||
Végleges mentességet élvező magánszemély (időskorúak jár., végleges méltány., hadigondozott) |
175 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
1 620 000 |
175 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
1 620 000 |
160 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
1 500 000 |
Méltányosság alapján 1 évre mentességet kapó magánszemély |
200 |
minden adónem |
100 |
1 600 000 |
200 |
minden adónem |
100 |
1 600 000 |
150 |
minden adónem |
100 |
4 000 000 |
Emeletráépítéssel épült lakás tulajdonosa (20 évig tartó mentesség) |
15 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
161 500 |
15 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
161 500 |
16 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
171 200 |
Mátraházán, Kékestetőn bérleménnyel rendelkező magánszemély |
20 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
192 000 |
20 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
192 000 |
20 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
192 000 |
A 70. életévét betöltő magánszemély lakástulajdona, lakásbérleménye utáni mentesség |
3 575 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
34 900 000 |
3 575 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
34 900 000 |
4 000 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
39 000 000 |
Szennyvízhálózatra való rákötési lehetőséggel nem rendelkező lakás magánszemély tulajdonosa |
62 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
501 200 |
62 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
501 200 |
56 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
443 500 |
Lakáshoz jutók helyi támogatása (vissza nem térítendő rész). |
15 |
helyi támogatás |
100 |
4 500 000 |
15 |
helyi támogatás |
100 |
4 500 000 |
15 |
helyi támogatás |
100 |
4 500 000 |
ÖSSZESEN |
43 474 700 |
43 474 700 |
49 806 700 |
12. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez18
adatok Ft-ban |
|||||||||||||
Ssz. |
Intézmény és feladat megnevezése |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat |
||||||||
Kiadások |
Bevételek |
Kiadások |
Bevételek |
Kiadások |
Bevételek |
Kiadások |
Bevételek |
||||||
saját bev. és állami tám. |
önkorm. tám. |
összesen |
saját bev. és állami tám. |
önk. tám. |
összesen |
||||||||
1 |
Tagsági díjak, könyvvizsgálat |
3 439 526 |
3 439 526 |
3 439 526 |
3 439 526 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 439 526 |
0 |
3 439 526 |
3 439 526 |
2 |
Önkormányzati biztosítások |
15 042 134 |
15 042 134 |
15 042 134 |
15 042 134 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 042 134 |
0 |
15 042 134 |
15 042 134 |
3 |
Külföldi kiküldetés, kiadványok és rendezvények |
25 300 000 |
25 300 000 |
25 300 000 |
25 300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 300 000 |
0 |
25 300 000 |
25 300 000 |
4 |
Pedagógiai szakmai szolgáltatás |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
800 000 |
0 |
800 000 |
800 000 |
5 |
Bűnmegelőzési program |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
350 000 |
0 |
350 000 |
350 000 |
6 |
Drogstratégia megvalósítása |
3 000 000 |
3 000 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 500 000 |
0 |
1 500 000 |
1 500 000 |
7 |
Rotavírus elleni védőoltás |
9 450 000 |
9 450 000 |
9 450 000 |
9 450 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9 450 000 |
0 |
9 450 000 |
9 450 000 |
8 |
Helytörténeti vetélkedő |
700 000 |
700 000 |
700 000 |
700 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
700 000 |
0 |
700 000 |
700 000 |
9 |
Mátra Múzeum múzeumi órák megtartása |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
600 000 |
10 |
Arany János Tehetséggondozó Program |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
160 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
160 000 |
0 |
160 000 |
160 000 |
11 |
Önkormányzati Ösztöndíj Rendszer |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
600 000 |
12 |
Szoc.ellátások méltányossági támogatás és kulturális keret (Többcélú Társulás) |
3 500 000 |
3 500 000 |
3 500 000 |
3 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
3 500 000 |
13 |
Közszolgáltatási Csoport nem kötelező feladatai |
39 543 040 |
39 543 040 |
13 818 793 |
13 818 793 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 818 793 |
13 813 000 |
5 793 |
13 818 793 |
14 |
Közművelődési, oktatási és kulturális feladatok (7.mell. 1.) |
21 239 000 |
21 239 000 |
48 000 000 |
48 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
48 000 000 |
0 |
48 000 000 |
48 000 000 |
15 |
Sporttevékenység támogatása (7.mell. 2.) |
107 896 000 |
107 896 000 |
90 896 000 |
90 896 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
90 896 000 |
0 |
90 896 000 |
90 896 000 |
16 |
Sportfólió Kft támogatása (7.mell. 3.) |
396 200 704 |
396 200 704 |
437 745 704 |
437 745 704 |
0 |
0 |
0 |
0 |
437 745 704 |
0 |
437 745 704 |
437 745 704 |
17 |
Médiaközpont Kft támogatása (7.mell. 4.) |
165 000 000 |
165 000 000 |
165 000 000 |
165 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
165 000 000 |
0 |
165 000 000 |
165 000 000 |
18 |
Kulturális Nonprofit Kft. (7 mell. 5.) |
227 600 000 |
227 600 000 |
228 100 000 |
228 100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
228 100 000 |
0 |
228 100 000 |
228 100 000 |
19 |
Várostérség Fejlesztő Kft. (7 mell. 6.) |
85 000 000 |
85 000 000 |
85 000 000 |
85 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
85 000 000 |
0 |
85 000 000 |
85 000 000 |
20 |
Egyéb támogatások (7 mell. 7.) |
113 629 844 |
113 629 844 |
90 199 922 |
90 199 922 |
-440 000 |
0 |
-440 000 |
-440 000 |
89 759 922 |
0 |
89 759 922 |
89 759 922 |
21 |
Alapítványi támogatások (7.mell. 8.) |
32 061 000 |
32 061 000 |
2 800 000 |
2 800 000 |
290 000 |
0 |
290 000 |
290 000 |
3 090 000 |
0 |
3 090 000 |
3 090 000 |
22 |
Cafetéria-rendszer jutt. (intézmények és Közszolg. Csop.) |
78 900 000 |
78 900 000 |
78 900 000 |
78 900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 900 000 |
0 |
78 900 000 |
78 900 000 |
Önként vállalt feladatok MINDÖSSZESEN |
1 330 011 248 |
1 330 011 248 |
1 301 902 079 |
1 301 902 079 |
-150 000 |
0 |
-150 000 |
-150 000 |
1 301 752 079 |
13 813 000 |
1 287 939 079 |
1 301 752 079 |
13. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez19
adatok Ft-ban |
|||||||||||||||||
Ssz. |
PROJEKT megnevezése |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.06.29 |
||||||||||||||
BEVÉTELEK |
Kiadások |
BEVÉTELEK |
Kiadások |
||||||||||||||
Maradvány |
Maradvány korrekció (szállítói előleg, bérmegtérítés) |
EU támogatás 2023 |
Belföldi támogatás |
Önerő |
Egyéb bevételek |
összesen |
Maradvány |
Maradvány korrekció (szállítói előleg, bérmegtérítés) |
EU támogatás 2021 |
Belföldi támogatás |
Önerő |
Egyéb bevételek |
összesen |
||||
1. |
TOP-1.1.1-16-HE1-2017-00006 Új ipari terület kialakítása Gyöngyösön |
20 174 160 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 174 160 |
20 174 160 |
20 174 160 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 174 160 |
20 174 160 |
2. |
TOP-1.2.1-15-HE1-2016-00014Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön |
151 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
151 |
151 |
151 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
151 |
151 |
3. |
TOP-1.4.1-16-HE1-2017-00021 A gyöngyösi Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 772 347 |
1 772 347 |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 772 347 |
1 772 347 |
4. |
TOP-2.-1.-1-15-HE1-2016-00002 Aktiv Ház sport- és szabadidőközpont kilakítása |
2 008 587 |
0 |
0 |
0 |
3 991 413 |
0 |
6 000 000 |
6 000 000 |
2 008 587 |
0 |
0 |
0 |
15 340 133 |
0 |
17 348 720 |
17 348 720 |
5. |
TOP-3.-2.-1-15-HE1-2016-00005 MMK energetikai korszerűsítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6. |
TOP-4.3.1-15-HE1-2016-00001 A gyöngyösi észak-nyugati városrész rehabilitációja |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 500 000 |
0 |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 500 000 |
0 |
1 500 000 |
1 500 000 |
7. |
TOP-5.-2.-1-15-HE1-2016-00001 A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program |
3 028 433 |
0 |
2 442 200 |
0 |
0 |
0 |
5 470 633 |
5 470 633 |
3 028 433 |
0 |
2 442 200 |
0 |
0 |
0 |
5 470 633 |
5 470 633 |
8. |
TOP-7.1.1-16-HE1 -2016-00038 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése |
2 888 500 |
0 |
862 687 |
0 |
0 |
0 |
3 751 187 |
3 751 187 |
2 888 500 |
0 |
862 687 |
0 |
0 |
0 |
3 751 187 |
3 751 187 |
9. |
TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 MMK kulturális fejlesztése |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 849 |
28 849 |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 849 |
28 849 |
10. |
VP4-8.5.2-17 Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 950 |
4 950 |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 950 |
4 950 |
11. |
EFOP-1.8.7-16-2017-00011 Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében |
165 319 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
165 319 |
165 319 |
165 319 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
165 319 |
165 319 |
12. |
SKHU/1902 INTERREG (Nádor u. 10.) pályázat |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13. |
Öreg Mátra Kincsei - geotermikus innováció Gyöngyösön és Veresegyházán |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14. |
TOP Plusz 1. Fenntartható városfejlesztés |
0 |
0 |
31 149 480 |
0 |
36 020 |
0 |
31 185 500 |
31 185 500 |
0 |
0 |
31 149 480 |
0 |
36 020 |
0 |
31 185 500 |
31 185 500 |
15. |
TOP Plusz 3. Fenntartható humán infrastruktúra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16. |
WE4EU 2022 pályázat |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 235 888 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 235 888 |
7 235 888 |
Összesen |
30 071 296 |
0 |
34 454 367 |
0 |
5 527 433 |
0 |
70 053 096 |
70 053 096 |
37 307 184 |
0 |
34 454 367 |
0 |
16 876 153 |
0 |
88 637 704 |
88 637 704 |
14. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez20
adatok Ft-ban |
|||||||||||||||||
BEVÉTELEK |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
KIADÁSOK |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
||||||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
NETTÓ |
ÁFA |
BRUTTÓ |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
NETTÓ |
ÁFA |
BRUTTÓ |
||||||
Településrészt normatív módon megillető támogatás* |
15 915 361 |
15 915 361 |
0 |
0 |
0 |
15 915 361 |
0 |
15 915 361 |
Részönkormányzat kiadásai |
3 000 000 |
4 367 800 |
0 |
0 |
0 |
3 439 213 |
928 587 |
4 367 800 |
- hivatal működésére |
8 473 680 |
8 473 680 |
0 |
0 |
0 |
8 473 680 |
0 |
8 473 680 |
Részönk. képviselők tiszteletdíja és járuléka |
7 114 593 |
7 114 593 |
0 |
0 |
0 |
7 114 593 |
0 |
7 114 593 |
- zöldterület-gazdálkodásra |
1 113 939 |
1 113 939 |
0 |
0 |
0 |
1 113 939 |
0 |
1 113 939 |
Mátrafüredi Óvoda működési jellegű kiadásai |
45 743 030 |
45 743 030 |
0 |
0 |
0 |
43 238 406 |
2 504 624 |
45 743 030 |
- közvilágítás üzemeltetésre |
2 596 965 |
2 596 965 |
0 |
0 |
0 |
2 596 965 |
0 |
2 596 965 |
Igazgatási feladatok * |
30 222 555 |
30 222 555 |
0 |
0 |
0 |
30 222 555 |
0 |
30 222 555 |
- temető üzemeltetésre |
522 904 |
522 904 |
0 |
0 |
0 |
522 904 |
0 |
522 904 |
Központi Orvosi Ügyelet kiadásai* |
622 357 |
622 357 |
0 |
0 |
0 |
622 357 |
0 |
622 357 |
- közutak üzemeltetésre |
1 043 473 |
1 043 473 |
0 |
0 |
0 |
1 043 473 |
0 |
1 043 473 |
Mátrafüredi Posta üzemeltetése |
3 572 510 |
3 572 510 |
0 |
0 |
0 |
3 572 510 |
0 |
3 572 510 |
- egyéb önkormányzati feladatokra |
2 164 400 |
2 164 400 |
0 |
0 |
0 |
2 164 400 |
0 |
2 164 400 |
Szociálpolitikai feladatok |
62 000 |
62 000 |
0 |
0 |
0 |
62 000 |
0 |
62 000 |
Helyi adók összesen |
55 000 000 |
55 000 000 |
8 337 000 |
0 |
8 337 000 |
63 337 000 |
0 |
63 337 000 |
Kommunális kiadások |
57 400 677 |
63 410 935 |
239 206 |
64 585 |
303 791 |
50 661 226 |
######## |
63 714 726 |
- építményadó |
11 100 000 |
11 100 000 |
1 764 000 |
0 |
1 764 000 |
12 864 000 |
0 |
12 864 000 |
- Park fenntartás |
13 536 672 |
17 346 930 |
0 |
0 |
0 |
13 659 000 |
3 687 930 |
17 346 930 |
- magánszem. kommunális adója |
3 900 000 |
3 900 000 |
179 000 |
179 000 |
4 079 000 |
0 |
4 079 000 |
- Faültetés és pótlás |
630 000 |
630 000 |
399 764 |
107 936 |
507 700 |
895 827 |
241 873 |
1 137 700 |
|
- helyi iparűzési adó |
7 000 000 |
7 000 000 |
4 455 000 |
0 |
4 455 000 |
11 455 000 |
0 |
11 455 000 |
- Közterületi játszóeszközök éves karbantartása |
1 178 520 |
1 178 520 |
0 |
0 |
0 |
927 969 |
250 551 |
1 178 520 |
- idegenforgalmi adó |
33 000 000 |
33 000 000 |
1 939 000 |
0 |
1 939 000 |
34 939 000 |
0 |
34 939 000 |
- Útkarbantartás |
5 000 000 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
4 724 410 |
1 275 590 |
6 000 000 |
Mátrafüredi Óvoda bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
- Közvilágítás |
9 105 000 |
10 305 000 |
0 |
0 |
0 |
8 114 174 |
2 190 826 |
10 305 000 |
Mátrafüredi Óvoda normatív támogatása |
25 377 478 |
25 377 478 |
0 |
0 |
0 |
25 377 478 |
0 |
25 377 478 |
- Temetőfenntartási feladatok* |
1 347 685 |
1 347 685 |
0 |
0 |
0 |
1 054 264 |
293 421 |
1 347 685 |
Temetőfenntartással kapcsolatos bevételek * |
646 200 |
646 200 |
0 |
0 |
0 |
508 819 |
137 381 |
646 200 |
- Csapadékcsatorna elvezető rendszerek karbantartása |
1 725 000 |
1 725 000 |
-160 558 |
-43 351 |
-203 909 |
1 197 710 |
323 381 |
1 521 091 |
Értékpapír, hozam és üzletrészértékesítés bevétele * |
30 754 485 |
30 754 485 |
0 |
0 |
0 |
30 754 485 |
0 |
30 754 485 |
- Közkifolyók vízdíja |
250 000 |
250 000 |
0 |
0 |
0 |
196 850 |
53 150 |
250 000 |
Közterület használati díj |
450 000 |
450 000 |
0 |
0 |
0 |
450 000 |
0 |
450 000 |
- Közterület takarítás, locsolás, síkosság-mentesítés |
22 280 400 |
22 280 400 |
0 |
0 |
0 |
17 543 622 |
4 736 778 |
22 280 400 |
Hitelekből származó bevétel / kötelezettséggel nem terhelt maradvány * |
10 673 274 |
10 673 274 |
0 |
0 |
0 |
10 673 274 |
0 |
10 673 274 |
- Nyilvános illemhely üzemeltetése és közüzemi díjai |
2 347 400 |
2 347 400 |
0 |
0 |
0 |
2 347 400 |
0 |
2 347 400 |
Ivóvíz- és szennyvízvagyon használati díja * |
3 900 298 |
3 900 298 |
0 |
0 |
0 |
3 071 101 |
829 197 |
3 900 298 |
Felhalmozási, felújítási kiadások |
39 282 880 |
45 210 328 |
2 536 672 |
684 901 |
3 221 573 |
38 399 020 |
######## |
48 431 901 |
Ingatlan értékesítés bevétele (hrsz 6357/1, 6762/2) |
2 415 363 |
2 415 363 |
0 |
0 |
0 |
2 415 363 |
0 |
2 415 363 |
Nyilvános illemhely vásárlása, közművek kiépítése Mátrafüred |
2 722 880 |
2 722 880 |
0 |
0 |
0 |
2 144 000 |
578 880 |
2 722 880 |
Nyilvános illemhelyeken érmés rendszerek kiépítése |
0 |
1 239 960 |
334 789 |
1 574 749 |
1 239 960 |
334 789 |
1 574 749 |
||||||||||
Útfelújítás Üdülősor utca (2020. évi mar.) |
0 |
1 868 847 |
0 |
0 |
0 |
1 471 533 |
397 314 |
1 868 847 |
|||||||||
Béke úton ideiglenes árusítóhely térburkolása |
0 |
1 675 401 |
0 |
0 |
0 |
1 319 213 |
356 188 |
1 675 401 |
|||||||||
Járdafelújítási keret |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 296 712 |
350 112 |
1 646 824 |
2 084 114 |
562 710 |
2 646 824 |
|||||||||
Urnafal építés a temetőbe |
0 |
1 143 000 |
0 |
0 |
0 |
900 000 |
243 000 |
1 143 000 |
|||||||||
Mátrafüredi Tábor szennyvízhálózat bekötő vezeték kiépítése |
35 560 000 |
35 560 000 |
0 |
0 |
0 |
28 000 000 |
7 560 000 |
35 560 000 |
|||||||||
Hőmennyiségmérők beszerelése Mátrafüredi óvodába |
0 |
1 240 200 |
0 |
0 |
1 240 200 |
0 |
1 240 200 |
||||||||||
Adósságszolgálati kötelezettség * |
2 266 985 |
2 266 985 |
0 |
0 |
0 |
2 266 985 |
0 |
2 266 985 |
|||||||||
Általános tartalék * |
11 356 203 |
4 381 649 |
0 |
0 |
0 |
4 381 649 |
0 |
4 381 649 |
|||||||||
Szolidaritási hozzájárulási kötelezettség * |
23 645 102 |
23 645 102 |
0 |
0 |
0 |
23 645 102 |
0 |
23 645 102 |
|||||||||
Forráshiány |
81 571 796 |
87 902 748 |
-4 811 636 |
0 |
-4 811 636 |
83 091 112 |
0 |
83 091 112 |
Forrás többlet |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Bevételek mindösszesen |
224 288 892 |
230 619 844 |
3 525 364 |
0 |
3 525 364 |
233 178 630 |
966 578 |
234 145 208 |
Kiadások mindösszesen |
224 288 892 |
230 619 844 |
2 775 878 |
749 486 |
3 525 364 |
207 625 616 |
26 519 592 |
234 145 208 |
* Az adatok lakosságszámarányosan 773 fő állandó lakost figyelembe véve kerültek kiszámításra (Gyöngyös lakosságszáma 27.648 fő). |
15. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2023. ÉVI HITELFELVÉTELI LEHETŐSÉGE |
||
---|---|---|
adatok Ft-ban |
||
SAJÁT BEVÉTELEK |
Érték |
|
1 |
Helyi adóbevétel |
4 218 047 000 |
3 |
Díjak, pótlékok, bírságok |
16 600 000 |
2 |
Osztalékok, koncessziós díjak, hozambevétel |
|
4 |
Vagyon hasznosításból származó bevétel |
434 010 063 |
5 |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése vagyoni értékű jog értékesítése |
250 596 285 |
6 |
Részvények, részesedések értékesítése |
0 |
7 |
Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek |
0 |
8 |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
0 |
Bevételek összesen |
4 919 253 348 |
|
Hitelfelvételi lehetőség (saját bevételek 50%-a) |
2 459 626 674 |
16. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
adatok Ft-ban |
|||||||||||||
Megnevezés |
2023. évi előirányzat felhasználás |
Mindösszesen |
|||||||||||
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
||
BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATOK |
|||||||||||||
Működési célú támogatások |
67 981 624 |
280 596 133 |
270 174 220 |
274 986 645 |
280 596 133 |
273 479 107 |
270 174 220 |
280 596 133 |
270 174 220 |
274 986 645 |
280 596 133 |
270 174 215 |
3 094 515 428 |
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 149 480 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 149 480 |
Közhatalmi bevételek |
35 450 000 |
9 450 000 |
1 615 550 000 |
185 650 000 |
75 350 000 |
161 050 000 |
19 497 000 |
33 450 000 |
1 862 850 000 |
24 650 000 |
38 450 000 |
176 450 000 |
4 237 847 000 |
Működési bevételek |
61 905 715 |
61 905 715 |
61 905 715 |
61 905 715 |
61 905 715 |
61 905 715 |
132 866 965 |
61 905 715 |
61 905 715 |
61 905 715 |
61 905 715 |
132 865 559 |
884 789 674 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
122 999 996 |
12 644 000 |
12 644 000 |
12 644 000 |
12 644 000 |
135 642 334 |
309 218 330 |
||||
Működési célú átvett pénzeszköz |
0 |
195 570 |
0 |
0 |
0 |
0 |
195 570 |
24 776 471 |
25 167 611 |
||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
0 |
2 750 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 870 000 |
23 620 000 |
||||
Hitel, kölcsönfelvétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
Maradvány igénybevétele |
612 090 310 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
612 090 310 |
|||
Irányítószervi támogatás |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 423 |
3 042 929 109 |
Betétek megszüntetése |
300 000 000 |
300 000 000 |
0 |
0 |
0 |
200 000 000 |
300 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 100 000 000 |
|
Bevételek összesen |
1 331 005 075 |
905 529 274 |
2 201 207 361 |
776 119 786 |
671 429 274 |
752 957 818 |
1 030 265 087 |
942 173 274 |
2 461 151 361 |
627 763 786 |
647 368 844 |
1 014 356 002 |
13 361 326 942 |
KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK |
|||||||||||||
Személyi juttatások |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 582 |
207 825 495 |
2 493 906 897 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 625 |
28 088 626 |
337 063 501 |
Dologi kiadások |
189 994 230 |
207 381 188 |
225 882 901 |
231 458 556 |
249 249 957 |
227 064 411 |
237 767 749 |
233 560 492 |
250 011 910 |
224 280 281 |
224 513 241 |
242 782 951 |
2 743 947 867 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 667 |
4 658 663 |
55 904 000 |
Egyéb működési célú kiadások |
243 103 659 |
246 597 659 |
241 013 659 |
241 013 659 |
246 597 659 |
241 013 659 |
241 013 659 |
246 597 659 |
242 013 659 |
242 013 659 |
247 597 659 |
240 513 664 |
2 919 089 913 |
Beruházási kiadások |
693 395 |
3 470 000 |
3 775 503 |
20 535 527 |
16 745 246 |
6 467 400 |
96 799 564 |
14 500 000 |
44 942 063 |
42 782 919 |
42 099 316 |
35 215 000 |
328 025 933 |
Felújítási kiadások |
49 751 744 |
10 523 459 |
26 698 356 |
32 434 780 |
21 500 000 |
25 934 500 |
55 138 357 |
63 835 256 |
21 740 000 |
16 996 500 |
7 445 999 |
3 921 638 |
335 920 589 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
130 351 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
175 671 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
321 022 000 |
Tartalékok |
148 057 181 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 709 987 |
3 709 987 |
226 570 931 |
6 933 230 |
11 933 230 |
182 215 849 |
598 130 395 |
Hitel, kölcsöntörlesztés |
0 |
20 270 897 |
0 |
20 270 897 |
0 |
0 |
20 270 897 |
0 |
0 |
20 270 897 |
81 083 588 |
||
Megelőlegezés törlesztése |
101 435 416 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
101 435 416 |
Gépjármű lízing |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 978 |
238 976 |
2 867 734 |
Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 426 |
253 577 423 |
3 042 929 109 |
Betét elhelyezés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Kiadás összesen |
1 228 924 903 |
978 861 584 |
1 013 530 594 |
1 021 331 800 |
1 029 982 140 |
1 145 491 145 |
1 130 318 594 |
1 058 092 672 |
1 475 609 738 |
1 028 895 867 |
1 029 478 723 |
1 220 809 182 |
13 361 326 942 |
Bevételek és kiadások havi különbözete |
102 080 172 |
-73 332 310 |
1 187 676 767 |
-245 212 014 |
-358 552 866 |
-392 533 327 |
-100 053 507 |
-115 919 398 |
985 541 623 |
-401 132 081 |
-382 109 879 |
-206 453 180 |
|
Forráshiány / bevételi többlet |
102 080 172 |
28 747 862 |
1 216 424 629 |
971 212 615 |
612 659 749 |
220 126 422 |
120 072 915 |
4 153 517 |
989 695 140 |
588 563 059 |
206 453 180 |
0 |
17. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
Adatok Ft-ban |
|||||||||
Sorsz. |
Bevételek |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
Sorsz. |
Kiadások összesen |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
1 |
Működési célú támogatások |
2 500 000 000 |
2 600 000 000 |
2 700 000 000 |
1 |
Személyi juttatások |
2 200 000 000 |
2 266 000 000 |
2 334 000 000 |
2 |
Felhalmozási célú támogatások |
100 000 000 |
100 000 000 |
100 000 000 |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
286 000 000 |
323 000 000 |
365 000 000 |
3 |
Közhatalmi bevételek |
3 410 000 000 |
3 510 000 000 |
3 610 000 000 |
3 |
Dologi kiadások |
2 350 000 000 |
2 450 000 000 |
2 550 000 000 |
4 |
- ebből: helyi adók |
3 400 000 000 |
3 500 000 000 |
3 600 000 000 |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
76 000 000 |
78 000 000 |
80 000 000 |
5 |
Működési bevételek |
700 000 000 |
700 000 000 |
700 000 000 |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 500 000 000 |
1 500 000 000 |
1 500 000 000 |
6 |
Felhalmozási bevételek |
50 000 000 |
50 000 000 |
50 000 000 |
6 |
Beruházások |
300 000 000 |
300 000 000 |
300 000 000 |
7 |
Működési célú átvett pénzeszköz |
50 000 000 |
50 000 000 |
50 000 000 |
- ebből: részesedés szerzés és -növelés |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
7 |
Felújítások |
170 000 000 |
150 000 000 |
150 000 000 |
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
150 000 000 |
150 000 000 |
150 000 000 |
|||||
10 |
Tartalékok |
60 000 000 |
60 000 000 |
60 000 000 |
|||||
9 |
Költségvetési bevételek összesen (1+...+8) |
6 818 000 000 |
7 018 000 000 |
7 218 000 000 |
11 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+10) |
7 092 000 000 |
7 277 000 000 |
7 489 000 000 |
10 |
Költségvetési hiány |
274 000 000 |
259 000 000 |
271 000 000 |
12 |
Költségvetési többlet |
- |
- |
- |
11 |
Hitel, kölcsönfelvétel |
0 |
0 |
0 |
13 |
Hitel, kölcsöntörlesztés |
106 326 000 |
101 702 000 |
96 955 000 |
12 |
Értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
14 |
Értékpapírok kiadásai |
0 |
0 |
0 |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
ÁHT-n belüli megelőlegezés |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
||
13 |
Maradvány igénybevétele |
381 626 000 |
362 002 000 |
369 255 000 |
15 |
Lízing szerződéssel összefüggő kiadások |
1 300 000 |
1 300 000 |
1 300 000 |
14 |
Irányítószervi támogatás |
2 400 000 000 |
2 470 000 000 |
2 550 000 000 |
16 |
Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
2 400 000 000 |
2 470 000 000 |
2 550 000 000 |
15 |
Betétek megszüntetése |
0 |
0 |
0 |
17 |
Betét elhelyezés |
0 |
0 |
0 |
16 |
Finanszírozási bevételek összesen (11+...+15) |
2 871 626 000 |
2 922 002 000 |
3 009 255 000 |
Finanszírozási kiadások összesen (12+...+15) |
2 597 626 000 |
2 663 002 000 |
2 738 255 000 |
|
17 |
Bevételek összesen (9+16) |
9 689 626 000 |
9 940 002 000 |
10 227 255 000 |
18 |
Kiadások összesen (11+17) |
9 689 626 000 |
9 940 002 000 |
10 227 255 000 |
18. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
CÍMREND |
||||
---|---|---|---|---|
Fejezetek |
I. Fejezet |
II. Fejezet |
III. Fejezet |
IV. Fejezet |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati Intézmények |
Önkormányzati feladatok |
Finanszírozási műveletek |
|
Címek |
1. Működési célú támogatások |
1. Hitel, kölcsönfelvétel |
||
2. Felhalmozási célú támogatások |
2. Értékpapírok bevételei |
|||
3. Közhatalmi bevételek |
3. Maradvány igénybevétele |
|||
4. Működési bevételek |
4. Irányítószervi támogatás |
|||
5. Felhalmozási bevételek |
5. Betétek megszüntetése |
|||
6. Működési célú átvett pénzeszköz |
||||
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||||
Alcímek |
1. Visonta úti Bölcsőde |
Címenként változó ! |
||
2. Dobó úti Bölcsöde |
||||
3. Jeruzsálem úti Bölcsőde |
||||
4. Gyöngyös Város Óvodái |
||||
5. Vachott Sándor Városi Könyvtár |
||||
Jogcím |
1. kötelező feladat |
|||
2. nem kötelező feladat |
||||
Előirányzat-csoport |
1. Működési bevételek |
|||
2. Beruházási, felújítási bevételek |
||||
Kiemelt előirányzat |
1. Működési célú támogatások |
1. Működési célú támogatások |
Címenként változó ! |
Címenként változó ! |
2. Felhalmozási célú támogatások |
2. Felhalmozási célú támogatások |
|||
3. Közhatalmi bevételek |
4. Működési bevételek |
|||
4. Működési bevételek |
5. Felhalmozási bevételek |
|||
5. Felhalmozási bevételek |
6. Működési célú átvett pénzeszköz |
|||
6. Működési célú átvett pénzeszköz |
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
8. Irányítószervi támogatás |
|||
8. Irányítószervi támogatás |
||||
CÍMREND |
||||
Fejezetek |
I. Fejezet |
II. Fejezet |
III. Fejezet |
IV. Fejezet |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati Intézmények |
Önkormányzati feladatok |
Finanszírozási műveletek |
|
Címek |
1. Személyi juttatás |
1. Hitel- és kölcsöntörlesztés |
||
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2. Értékpapírok kiadásai |
|||
3. Dologi kiadások |
4. Irányítószervi támogatás folyósítása |
|||
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5. Betét elhelyezés |
|||
5. Egyéb működési célú kiadások |
||||
6. Beruházási kiadás |
||||
7. Felújítási kiadás |
||||
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||
9. Tartalékok |
||||
Alcímek |
1. Visonta úti Bölcsőde |
Címenként változó ! |
||
2. Dobó úti Bölcsöde |
||||
3. Jeruzsálem úti Bölcsőde |
||||
4. Gyöngyös Város Óvodái |
||||
5. Vachott Sándor Városi Könyvtár |
||||
Jogcím |
1. kötelező feladatok |
|||
2. nem kötelező feladatok |
||||
Előirányzat-csoport |
1. Működési kiadások |
|||
2. Beruházási, felújítási kiadások |
||||
Kiemelt előirányzat |
1. Személyi juttatás |
Címenként változó ! |
||
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
||||
3. Dologi kiadások |
||||
4. Élelmezési kiadások |
||||
5. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||
6. Egyéb működési célú kiadások |
||||
7. Beruházási kiadás |
||||
8. Felújítási kiadás |
||||
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
19. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez21
adatok Ft-ban |
||||
SZENNYVÍZ TELEP BÉRLETI DÍJ FELHASZNÁLÁSA |
2023. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
Aknafedelek cseréje a szennyvíz hálózaton (2021) |
5 945 999 |
5 945 999 |
0 |
5 945 999 |
Aknafedlapok beszerzése útfelújításhoz |
5 484 001 |
5 484 001 |
0 |
5 484 001 |
Mérges utca 20. előtt 120 fm gerinccsatorna rekonstrukció |
27 940 000 |
27 940 000 |
0 |
27 940 000 |
Mátrafüred ifjúsági tábor szennyvíz bekötővezeték kiépítése |
35 560 000 |
35 560 000 |
0 |
35 560 000 |
Gázmotor felújítás |
15 240 000 |
15 240 000 |
0 |
15 240 000 |
Tervezett feladatok összesen |
90 170 000 |
90 170 000 |
0 |
105 410 000 |
IVÓVÍZVAGYON BÉRLETI DÍJ FELHASZNÁLÁSA |
2022. évi EREDETI előirányzat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.14 |
Módosítási javaslat |
2023. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2023.12.31 |
Csalogány u. Cinke köz és Május 1. közötti szakaszán ivóvízrekonstr. |
34 120 770 |
34 120 770 |
0 |
34 120 770 |
Zsellérköz Petőfi S. u. 41-43. és 45-47. alatti közökben ivóvíz hálózat rekonstrukció |
14 130 974 |
14 130 974 |
0 |
14 130 974 |
Ivóvíz bekötővezeték csere |
3 500 756 |
3 500 756 |
0 |
3 500 756 |
Vízmű kollektor vezetékének rekonstr. (használati díj 2022) |
0 |
0 |
15 240 000 |
15 240 000 |
Tervezett feladatok összesen |
51 752 500 |
51 752 500 |
15 240 000 |
66 992 500 |
Tervezett kiadások mindösszesen |
141 922 500 |
141 922 500 |
15 240 000 |
157 162 500 |
FORRÁSOK |
||||
2023. évi használati díj szennyvíz |
90 170 000 |
90 170 000 |
0 |
90 170 000 |
2023. évi használati díj ivóvíz |
51 752 500 |
51 752 500 |
0 |
51 752 500 |
2021. évi használati díj szennyvíz |
5 168 900 |
5 168 900 |
0 |
5 168 900 |
2021. évi használati díj ivóvíz |
37 782 500 |
37 782 500 |
0 |
37 782 500 |
2020. évi használati díj ivóvíz |
7 937 780 |
7 937 780 |
0 |
7 937 780 |
Tervezett forrás mindösszesen |
192 811 680 |
192 811 680 |
0 |
192 811 680 |
20. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
Projekt kódja |
Projekt megnevezése |
2023. évi EREDETI előirányzat |
|||||||||||||
Bevételek |
Kiadások |
||||||||||||||
Maradvány |
Maradvány korrekció (szállítói előleg, bérmegtérítés) |
EU támogatás 2023 |
Belföldi támogatás |
Önerő |
Egyéb bevételek |
összesen |
Személyi juttatás |
Járulék |
Dologi kiadás |
Beruházás |
Felújítás |
Tartalék / finanszírozásba bevont összeg |
Kiadás összesen |
||
TOP-1.1.1-16-HE1-2017 |
Új iparterület kialakítása |
20 174 160 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 174 160 |
0 |
0 |
20 174 160 |
0 |
0 |
0 |
20 174 160 |
TOP-1.2.1-15-HE1-2016-00014 |
Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön |
151 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
151 |
0 |
0 |
151 |
0 |
0 |
0 |
151 |
TOP-1.4.1-16-HE1-2017-00021 |
Jeruzsálem Úti Bölcsőde és Óvoda fejlesztése |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 772 347 |
0 |
0 |
1 772 347 |
0 |
0 |
0 |
1 772 347 |
TOP-2.1.1-15 -HE1-2016-00002 |
Aktív ház sport és szabadidőközpont kialakítása és a környező területek rehabilitációja |
2 008 587 |
0 |
0 |
0 |
3 991 413 |
0 |
6 000 000 |
0 |
0 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
6 000 000 |
TOP-3.2.1-15-HE1-2016-00005 |
MMK energetikai korszerűsítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
TOP-4.3.1-15-HE1-2016-00001 |
Az északnyugati városrész rehabilitációja |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 500 000 |
0 |
1 500 000 |
0 |
0 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
1 500 000 |
TOP-5.2.1-15-HE1-2016-00001 |
A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program Gyöngyösön |
3 028 433 |
0 |
2 442 200 |
0 |
0 |
0 |
5 470 633 |
3 956 312 |
514 321 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
5 470 633 |
TOP-7.1.1-16-HE1 -2016-00038 |
Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva |
2 888 500 |
0 |
862 687 |
0 |
0 |
0 |
3 751 187 |
0 |
0 |
3 751 187 |
0 |
0 |
0 |
3 751 187 |
TOP-7.1.1-16 ERFA-2018-00011 |
MMK kulturális fejlesztése |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 849 |
0 |
0 |
28 849 |
0 |
0 |
0 |
28 849 |
KEHOP-2.2.2-15-2016-00091 |
Gyöngyös és térsége szennyvízelvezetésének és tisztításának fejlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
EFOP-1.8.7-16-2017-00011 |
Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében |
165 319 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
165 319 |
0 |
0 |
165 319 |
0 |
0 |
0 |
165 319 |
VP4-8.5.2-17 |
Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 950 |
0 |
0 |
4 950 |
0 |
0 |
0 |
4 950 |
WIFI4EU |
Nyilvános WIFI pontok kiépítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
SKHU/1902 INTERREG V-A SLOVAKIA-HUNGARY COOPERATION PROGRAMME |
Apponyi család eszmeiségének felélesztése a Szlovák-Magyar határvidéken (Nádor u. 10. felújítás) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Öreg Mátra Kincsei - geotermikus innováció Gyöngyösön és Veresegyházán |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
TOP Plusz 1. |
Fenntartható városfejlesztés |
0 |
0 |
31 149 480 |
0 |
36 020 |
0 |
31 185 500 |
0 |
0 |
31 185 500 |
0 |
0 |
0 |
31 185 500 |
TOP Plusz 3. |
Fenntartható humán infrastruktúra |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
WE4EU 2022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Összesen |
30 071 296 |
0 |
34 454 367 |
0 |
5 527 433 |
0 |
70 053 096 |
3 956 312 |
514 321 |
65 582 463 |
0 |
0 |
0 |
70 053 096 |
21. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
adatok Ft-ban |
|||||||||
KIADÁSOK |
2022. évi EREDETI előirányzat |
2022. évi MÓDOSÍTOTT előirányzat 2022.11.24 |
2023. évi EREDETI előirányzat |
||||||
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
Nettó |
ÁFA |
Bruttó |
|
Személyi juttatás |
8 094 600 |
0 |
8 094 600 |
8 094 600 |
0 |
8 094 600 |
8 380 800 |
8 380 800 |
|
Személyi juttatás járuléka |
1 052 298 |
0 |
1 052 298 |
1 052 298 |
0 |
1 052 298 |
1 089 504 |
1 089 504 |
|
Dologi kiadás |
714 136 |
0 |
714 136 |
714 136 |
0 |
714 136 |
921 017 |
921 017 |
|
Összesen |
9 861 034 |
0 |
9 861 034 |
9 861 034 |
0 |
9 861 034 |
10 391 321 |
0 |
10 391 321 |
22. melléklet a 2/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
Bevételek |
2023. évi előirányzat |
Hivatkozás |
Lakbér bevételek |
137 137 000 |
2. melléklet III. fejezet 4. cím 2. sor |
Továbbszámlázott díjak megtérülése |
33 263 000 |
2. melléklet III. fejezet 4. cím 3. sor |
Összes bevétel |
170 400 000 |
2. melléklet III. fejezet 4. cím 1. sor |
Kiadások |
2023. évi előirányzat |
Hivatkozás |
Üzemeltetési feladatok |
66 899 000 |
3. melléklet III. fejezet 3. cím 44. sor |
Továbbszámlázott díjakkal összefüggő kiadások |
33 263 000 |
3. melléklet III. fejezet 3. cím 44. sor |
Önk.-ot terhelő felújítási alap |
10 151 000 |
3. melléklet III. fejezet 3. cím 45. sor |
Karbantartási feladatok |
26 930 000 |
3. melléklet III. fejezet 3. cím 45. sor |
Bérbeszámítás |
3 888 000 |
4. melléklet III. fejezet 3. cím 45. sor |
Lakáscélú dologi kiadások (bontás) |
0 |
|
Lakáscélú beruházási kiadások (vásárlás) |
14 269 000 |
3. melléklet III. fejezet 6. cím 9. sor |
Lakáscélú felújítási kiadások |
15 000 000 |
3. melléklet III. fejezet 7. cím 7. sor |
Fel nem osztott bevételek |
0 |
|
Összes kiadás |
170 400 000 |
Továbbiakban: Közös Hivatal
A 3. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (3) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (3) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (3) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. § a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg. A 7. § (2) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 7. § (2) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 7. § (2) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 28. § (3) bekezdése a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2023. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2023. (X. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2023. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 19. melléklet a Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2024. (IV. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.